Beszámoló a Balassi Intézet Collegium Hungaricum Bécs 2013-as évi ösztöndíjáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a Balassi Intézet Collegium Hungaricum Bécs 2013-as évi ösztöndíjáról"

Átírás

1 Beszámoló a Balassi Intézet Collegium Hungaricum Bécs 2013-as évi ösztöndíjáról Előzmények A Balassi Intézetnek és a Magyar Ösztöndíj Bizottságnak köszönhetően 2013-ban két hónapot tölthettem a bécsi Collegium Hungaricumban a magyar állam ösztödíjasaként. Az ösztöndíjat Johannes de Kupferberg és az Academia Istropolitana tanárai című munkatervem megvalósítására kaptam, mely téma a 2013 júniusában megvédett doktori disszertációmnak (Vitéz János mecenatúrája Johannes Tröster és az 1450-es évek) és e téren való vizsgálódásamnak szerves folytatása: 2010-ben és 2011-ben a Balassi Intézet Collegium Hungaricum és Klebelsberg Kunó-ösztöndíjának révén végezhettem kutatásokat Bécsben és Münchenben, melyek gyümölcse egyrészt a disszertációm lett, másrészt a Monumenta Germaniae Historicánál megjelenés alatt álló kritikai kiadás Johannes Tröster Dialogus de remedio amoris című művéből. Téziseim szerint a magyarországi humanizmus megszületésének egyik alapvetően fontos eleme az 1450-es években elmélyülő viszony Vitéz János és a bécsi humanista társaság tagjai közt. Ennek köszönhető nem csupán számos humanista Magyarországra érkezése és Vitéz környezetében való működése, hanem a későbbiekben a pozsonyi egyetem megalapításának terve és kivitelezése is. A pozsonyi egyetem aktái elvesztek vagy megsemmisültek, így ismereteinket túlnyomórészt közvetett forrásokból: elsősorban a bécsi egyetemi akták anyagainak vizsgálata révén nyerhettük és nyerhetjük mind a mai napig. A bécsi matrikulák és akták szolgáltak forrásul Császár Mihálynak és Klaniczay Tibornak is, mikor a pozsonyi egyetemről szóló írásaikat szerezték; e kutatás is a bécsi egyetem anyagainak digitalizálása mentén született. Császár óta a tanárok listája nagyjából változatlan, legutóbb Klaniczay bővítette Johannes de Cracovia és Johannes de Kupferberg nevével. Klaniczay tanulmánya óta e két személyt illetően nem folytak prozopográfiai kutatások, az új lendületet a bécsi egyetem aktáinak kiadása adta. A 2007-ben megjelent digitális kiadvány a modern kutatói igényeknek megfelelően hozzárendelésekkel lett ellátva, így könnyebben lehet tájékozódni az egyes hallgatók és tanárok curriculumait illetően. A kiadás alapján két Johannes de Kupferberg is működött ez időben a bécsi egyetemen, s a rendelkezésemre álló források alapján próbáltam meg a pozsonyi és bécsi egyetem egy tanárának karrierjét felvázolni a 2012-es Magyar Könyvszemlében megjelent cikkemben. Ahogy az lenni szokott, a tanulmány megjelenése után kerültek elő újabb adatok immáron egy másik akta digitalizált kiadásának 1

2 köszönhetően. A tanulmányban sokszor csak feltételezett vagy vélt útvonalakról (ld. alább, a megvalósult célkitűzésekről) úgy tűnt, bizonyosság nyerhető egy bécsi kutatás révén. Szerettem volna Johannes de Cracovia személyét illetően is további pontosításokat végezni, de ez sajnos nem sikerült: ami segített Johannes de Kupferberg esetében, ti. a származási hely megadása (még a családnév elhagyása esetén is), az nem volt célravezető a Johannes de Cracovia utáni vizsgálódás során: az átnézett matrikulák és akták alapján több mint 60 Johannes de Cracovia jöhet számításba, 1 már amennyiben Jánosunk a bécsi egyetemen tanult, s nem pedig Krakkóban vagy másutt. Kitűzött célok és megvalósulásuk A hazai kutatási anyag révén az már világos volt, hogy Johannes de Kupferberg, a pozsonyi egyetem tanára a bécsi egyetemről érkezett, de az nem volt világos, mennyire különíthető el a karrierje az azonos néven működő másik bécsi tanártól. A két Johannes de Kupferberg karrierjének szétválasztása elsősorban azért okoz problémát a mindenkori kutatónak és kiadónak, mivel a források nagy része így az artes fakultás aktái is többnyire családnév nélkül említik a személyeket! A bécsi egyetemi levéltári és könyvtári kutatásoknak köszönhetően mára tisztázódtak e kérdések. Kutatásomat a bécsi egyetemi levéltárban kezdtem annak az aktának a vizsgálatával, melynek részkiadása 2012 nyarán került fel a levéltár digitális anyagai közé: a rajnai náció anyakönyvének 1415 és 1442 közti részletét Martin G. Enne adta ki, aki a levéltári kutatásaimban személyesen is segítségemre volt. E forrás alapján kiderült, tévedtem, mikor az idősebb Johannes de Kupferberg nevű tanár személyében Johannes Hunsel de Kupferberget sejtettem. Hunsel még a bakkalaureatust se szerezte meg; az idősebb Kupferberg tehát Johannes Köteldorffer de Kupferberg volt. Egy testamentum alapján egyértelművé vált, hogy Johannes Köteldorffer de Kupferberg 1466-ban vagy legkésőbb 1467-ben elhalálozott, így semmi esetre sem lehetett a pozsonyi egyetem tanára. A Könyvszemlés tanulmányban csak feltételeztem, hogy Johannes Reibel de Kupferberg oktathatott az Universitas Istropolitanán; feltételezésem ennek az adatnak köszönhetően beigazolódott. A levéltári források vizsgálata és egybevetése után igyekeztem a témába vágó osztrák és szlovák szakirodalmat tanulmányozni, milyen eredményekre jutottak a korábbi kutatók. A 11 A listát az Album studiosorum universitatis Cracoviensis tomus I. (ab anno 1400 ad annum 1489) című forráskiadvány alapján készítettem. 2

3 szlovák nyelvű szakirodalmat tekintve úgy tűnik, az 1990-es Klaniczay-tanulmányt ismerik, azt idézik, s újabb eredményeket nem tudtak felmutatni (ld. pl. Vendelín Jankovíc). Az egyetem alapításának 500. évfordulójára készült tanulmánykötetben (1967) Peter Ratkoš ugyanazt az oklevelet citálja, mint Klaniczay 1990-ben. A szlovák és magyar nyelvű kutatás tehát ismeri Johannes de Kupferberg pozsonyi tanár nevét, egyébiránt azonban ismeretlen személyként kezeli. Az osztrák nyelvű szakirodalom azonban mindenekelőtt Paul Uiblein munkásságának köszönhetően ismeri Johannes Reibel de Kupferberget, aki a bécsi egyetem megbecsült tanára és híres csillagász volt; pozsonyi éveiről és a magyarországi kapcsolatairól azonban német nyelven nem írtak. A Könyvszemlés tanulmányomban csak feltételeztem, ismerve Vitéz csillagászat iránti feltétlen rajongását, hogy a pozsonyi egyetemre egy (újabb) csillagászt hívott. Az osztrák szakirodalom tanulmányozása azonban lehetővé tette, hogy összekapcsolva a magyar szlovák ismeretekkel teljes egészében megismerhessük a pozsonyi egyetem egy tanárának az akadémiai pályáját. A biográfia elemei sokszor tévutaknak bizonyultak, így például bizonyosnak vehető, hogy a csillagászunk 1509-ben már nem élt, ellentétben azzal, ahogyan azt Rudolf Kink 1852-ben megjelent idevágó írása óta minden német nyelvű publikációban olvasni. E ponton egy filológiai tévedés követhető nyomon, melyet tanulmányomban részletesebben kifejtek. A magyarországi humanizmuskutatás szempontjából a legfontosabb eredmény, hogy Kupferberget sikerült elhelyezni a bécsi pozsonyi humanisták körében. Egy évtizedek óta lappangó kézirat előkerülése sokat segített és segíthet a kapcsolati hálózat felderítésében: a szakirodalomban seitenstetteni 63-as kódexként emlegetett kézirat Johannes Regiomontanus Tabulae directionum című Vitéznek ajánlott és közt szerzett művének Kupferberg által saját kézzel másolt példánya. A kézirat Lawrence J. Schönberg világhírű gyűjteményébe került, s a vízjel elemzése igen korai datálást állapított meg: az körüli, bécsi vagy pozsonyi eredet azt bizonyítja, Kupferberg Regiomontanus közeli barátja, tanítványa volt. Mivel Kupferberg legkésőbb 1473-ban visszatért Bécsbe, és Regiomontanus is 1472-ben elhagyta Magyarországot, a másolat feltételezésem szerint közt Pozsonyban készült. Úgy vélem, eredményeimet érdemes német nyelven Ausztriában publikálni, s nemcsak a téma osztrák magyar szlovák érdekeltsége miatt, hanem azért is, mivel plasztikus példának mutatkozik e kutatás arra nézve, hogy szorosabbra kéne fűzni a kárpát-medencei kutatások 3

4 együttműködését. Tanulmányom, mely a Könyvszemlében megjelent tanulmány javított, bővített és más aspektusból, német nyelven továbbírt változata, jelenleg a nyelvi korrektúra fázisában tart, s reményeim szerint még idén megjelenik. Végül, de nem utolsósorban ezúton szeretnék köszönetet mondani a Balassi Intézetnek és az ösztöndíjat megítélő kuratóriumnak, hogy lehetővé tették bécsi kutatásaim folytatását. Köszönöm továbbá a Collegium Hungaricum összes dolgozójának, Fazekas Istvánnak, Fazekasné Toma Katalinnak, és ösztöndíjas társaimnak az állandó szakmai és nem szakmai segítséget, valamint Ács Pálnak és Pajorin Klárának a folytonos támogatást. Felhasznált források és szakirodalom Archiv der Universität Wien: Protocollum Inclytae Nationis Rhenanae ( ) jelzete: NR 1 Receptoria facultatis magistrorum et baccalariorum ( ) jelzete: Ph 21 Matricula Facultatis Juridicae 2 ( ) jelzete: J 2 Rudolf Kink, Mittheilungen aus dem Matrikelbuche der rheinischen Nation bei der Universität in Wien, Wien, Johannes Kist, De Matrikel der Geistlichkeit des Bistums Bamberg , Würzburg, Album studiosorum universitatis Cracoviensis tomus I. (ab anno 1400 ad annum 1489), Uniwersytet Jagielloński, Cracoviae : Univ. Jagellonicae Cracoviensis; Österreichische Nationalbibliothek Peter Ratkoš, Vzťah Jána zu Sredny a Juraja Schönberga k univerzite Istropolitana, in: Ľ. Holotík - A. Vantuch (Ed.), Humanizmus a renesancia na Slovensku v , Bratislava 1967, Vendelín Jankovíc, Stredoveká bratislavká univerzta vo svetle nových prameňov, Historický časopis 40 (1992),

5 Martin G. Enne, Teiledition der Matrikel der Rheinischen Nation der Universität Wien , Magisterarbeit, Wien Auch im Internet verfügbar: Theodor Gottlieb, Niederösterreich, MBKÖ Franz Unterkircher, Die datierten Handschriften der Österreichischen Nationalbibliothek von 1501 bis 1600 (Katalog der datierten Handschriften in lateinischer Schrift in Österreich 4), Wien Paul Uiblein, Die Universität Wien im Mittelalter, Wien Paul Uiblein, Die Wiener Universität, ihre Magister und Studenten zur Zeit Regiomontans, in: G. Hamann (Ed.), Regiomontanus-Studien, Wien 1980, G. Eder, Catalogus Rectorum et illustrium virorum Archigymnasii Viennensis ab anno 1237 usque ad annum 1559, Viennae Georg Tannstetter, Tabulae eclypsium Magistri Georgij Peurbachij, Vienne Joseph Chmel, Bericht über eine im Jahre 1831 unternommene kleine Reise zum Behufe der Oesterr. Geschichts-Quellen-Sammlung, in: J. P. Kaltenbaeck (Ed.), Oesterreichische Zeitschrift für Geschichts- und Staatskunde 2 (1836). Rudolf Wolkan, Aus Österreichischen Handschriftenkatalogen. III. Aus den Handschriften des Benediktinerstiftes Seitenstetten, Österreichische Zeitschrift für Bibliothekswesen 3. Folge 1 = 17 (1913) 2 7. Martin Wagendorfer, Die Handschriften aus der alten Wiener Universitätsbibliothek in der Stiftsbibliothek Seitenstetten, Wien Transformation of knowledge: early manuscripts from the collection of Lawrence J. Schoenberg, London Ernst Zinner, Die fränkische Sternkunde im 11. bis 16. Jahrhundert, in: Bericht der Naturforschenden Gesellschaft in Bamberg 27. 5

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: dr. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA (lánykori név: Rausch Petra) Családi állapot: házas Születési hely, idő: Komló, 1984.03.04. Cím: 7300 Komló, Damjanich u. 13. Telefonszám:

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori tézisek. Hegyi Ádám Alex

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori tézisek. Hegyi Ádám Alex Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori tézisek Hegyi Ádám Alex A bázeli egyetem hatása a debreceni és a sárospataki református kollégiumok olvasmányműveltségére 1715 és 1785 között

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló

Részletesebben

Goreczky Tamás. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Témavezető: Dr. Ress Imre tudományos főmunkatárs, MTA Történettudományi Intézet

Goreczky Tamás. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Témavezető: Dr. Ress Imre tudományos főmunkatárs, MTA Történettudományi Intézet Goreczky Tamás BURIÁN ISTVÁN, EGY MAGYAR DIPLOMATA AZ OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA SZOLGÁLATÁBAN Doktori (PhD) értekezés tézisei Témavezető: Dr. Ress Imre tudományos főmunkatárs, MTA Történettudományi Intézet

Részletesebben

Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu

Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu Az Egyetem rövid története Az Andrássy Egyetem a Magyar Köztársaság, Ausztria, Németország, Svájc, a Bajor és Baden Württemberg Szövetségi Tartományok közös projektje

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2015-ös naptári évre. a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra. Pályázati felhívás... 2

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2015-ös naptári évre. a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra. Pályázati felhívás... 2 NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG Tartalom PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2015-ös naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra Pályázati felhívás... 2 Pályázásra jogosultak...

Részletesebben

A Piarista Rend Magyarországon. Szerk.: Forgó András. Bp., 2010. (Művelődéstörténeti műhely. Rendtörténeti konferenciák) 9. p. 2

A Piarista Rend Magyarországon. Szerk.: Forgó András. Bp., 2010. (Művelődéstörténeti műhely. Rendtörténeti konferenciák) 9. p. 2 RIEDEL, JULIA ANNA: Bildungsreform und geistliches Ordenswesen im Ungarn der Aufklärung. Die Schulen der Piaristen unter Maria Theresia und Joseph II. Stuttgart, Franz Steiner Verlag, 2012. (Contubernium.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória...

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre. A pályázat célja... 2. Pályázásra jogosultak... 2. Tudományterület, kategória... NEMZETKÖZI IGAZGATÓSÁG MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ BIZOTTSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2015-ös évre Tartalom A pályázat célja... 2 Pályázásra jogosultak... 2 Tudományterület, kategória...

Részletesebben

Kutatói kompetenciák a könyvtártudományi doktori képzés a szakmai innovációért

Kutatói kompetenciák a könyvtártudományi doktori képzés a szakmai innovációért Kutatói kompetenciák a könyvtártudományi doktori képzés a szakmai innovációért Kiszl Péter Magyar Könyvtárosok Egyesülete konferenciája Budapest, OSZK, 2018. március 14. BOLOGNÁTÓL BRÜSSZELIG (habilitáció)

Részletesebben

Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen

Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen Magyar Tudományos Művek Tára a Széchenyi István Egyetemen Bella Szilvia Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár Intelligens szolgáltatás A szolgáltatások intelligenciája Magyar Könyvtárosok Egyesülete

Részletesebben

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEK

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEK Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEK SZILÁGYI EMŐKE RITA VITÉZ JÁNOS MECENATÚRÁJA JOHANNES TRÖSTER ÉS AZ 1450-ES ÉVEK Irodalomtudományi Doktori Iskola A Doktori

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Budapest Nádor u. 7. I em. 139 Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról 1. Az Osztrák-Magyar

Részletesebben

Kornya László Bibliográfia Gragger Róbert (Aranyosmarót, 1867 Berlin, 1926) halálának 75. évfordulóján a megjelenés idõrendjében

Kornya László Bibliográfia Gragger Róbert (Aranyosmarót, 1867 Berlin, 1926) halálának 75. évfordulóján a megjelenés idõrendjében Kornya László Bibliográfia Gragger Róbert (Aranyosmarót, 1867 Berlin, 1926) halálának 75. évfordulóján a megjelenés idõrendjében Megemlékezések Gragger Róbert haláláról Dem Andenken Robert Graggers. Ungarische

Részletesebben

Kutatási beszámoló Klebelsberg Kunó-ösztöndíj 2014

Kutatási beszámoló Klebelsberg Kunó-ösztöndíj 2014 Kutatási beszámoló Klebelsberg Kunó-ösztöndíj 2014 1. Kutató neve: Szilágyi Emőke Rita 2. A kutatás témája: Oláh Miklós leveleinek kiadása. A bécsi levelek forrásfeltárása és szövegkiadáshoz való előkészítése

Részletesebben

Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal

Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Székely Ágnes, Tempus Közalapítvány Budapest, 2017. április 5. Tempus Közalapítvány

Részletesebben

Összefoglaló szakmai jelentés a Szenci Molnár kutatások adattár, szerzői bibliográfia, egyes műveinek új kiadása c. OTKA pályázatról (T ) 2002.

Összefoglaló szakmai jelentés a Szenci Molnár kutatások adattár, szerzői bibliográfia, egyes műveinek új kiadása c. OTKA pályázatról (T ) 2002. Összefoglaló szakmai jelentés a Szenci Molnár kutatások adattár, szerzői bibliográfia, egyes műveinek új kiadása c. OTKA pályázatról (T 038368) 2002. Ebben az esztendőben indult meg a teljesen új (előzménnyel

Részletesebben

Stipendium Hungaricum

Stipendium Hungaricum Stipendium Hungaricum Pályázatíró szeminárium 2015. április 13. Dobos Gábor, csoportvezető Témák Jogszabályváltozás A program tervezett menetrendje Pályázati feltételek Pályázati űrlap Bírálati szempontrendszer

Részletesebben

KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS

KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS A Monarchia utódállamainak két világháború közötti államberendezkedése Nyilvántartási szám: 76472 Időtartam: 2009. január 1-2013. január 31. A kutatási programnak a projektvezető

Részletesebben

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt.

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt. PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (új alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos

Részletesebben

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Meghívó. A kocsi Aranykocsi Néptáncegyüttes. LUCKY BRIDGE kitûnõ magyarországi tánczenekar ÜSTÖKÖS hazai szórakoztató zenekar MAGYAROS BÜFÉ!

Meghívó. A kocsi Aranykocsi Néptáncegyüttes. LUCKY BRIDGE kitûnõ magyarországi tánczenekar ÜSTÖKÖS hazai szórakoztató zenekar MAGYAROS BÜFÉ! Meghívó A Zürichi Magyar Egyesület szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait 2010. január 30-án a SWISSÔTELBEN sorra kerülõ hagyományos Zürichi Magyar Bálra BÁLNYITÓ FIATALOK BEMUTATÁSA ÉS

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc

Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

A magyarországi közegészségügy története

A magyarországi közegészségügy története A magyarországi közegészségügy története 1770-1944 j Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom A kötetet összeállította: KAPRONCZAY KÁROLY Az előszót írta: TOMPA ANNA Sajtó alá rendezte: GAZDA

Részletesebben

LAPIDARIUM HUNGARICUM JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

LAPIDARIUM HUNGARICUM JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE LAPIDARIUM HUNGARICUM JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Kutatási Osztályán a türjei premontrei prépostsági templom tudományos feldolgozásához kapcsolódó, a magyarországi premontrei

Részletesebben

2018. évi reprodukciós díjszabása

2018. évi reprodukciós díjszabása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM 2018. évi reprodukciós díjszabása A HM HIM levéltári és térképtári reprográfiai szolgáltatásai

Részletesebben

Valkó Orsolya PÁLYÁZATOK

Valkó Orsolya PÁLYÁZATOK Tudományos kommunikáció - 10. előadás Valkó Orsolya PÁLYÁZATOK Mire pályázhatunk? Állásra Kutatási projektre Ösztöndíjprogramra (Ph.D., posztdok) Külföldi/hazai tanulmányútra Konferencia részvételre Kis

Részletesebben

AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN

AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN AZ ÁRPÁDOK CSALÁDI TÖRTÉNETE EGY NAGYBECSKEREKEN MEGJELENT KÖNYVBEN ÓZER ÁGNES Szűkebb pátriánk több mint egy évszázaddal ezelőtt sem szűkölködött a múlt iránti tudományos érdeklődésben, annak magas szintű

Részletesebben

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010.

ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék TÁRSADALOMFILOZÓFIA. Készítette: Ludassy Mária, Reich Orsolya. Szakmai felelős: Ludassy Mária. 2010. TÁRSADALOMFILOZÓFIA TÁRSADALOMFILOZÓFIA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Az ATON szakfolyóirat indítása

Az ATON szakfolyóirat indítása Az ATON szakfolyóirat indítása Roadshow Mosonmagyaróvár, 2011.március 22. Gödöllő, 2011.május 16. Bánkeszi Katalin Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Dokumentum Központ Az e-publikálás jelentősége

Részletesebben

Államközi ösztöndíjak. Hernádi Anna, Tempus Közalapítvány Miskolc, november 8.

Államközi ösztöndíjak. Hernádi Anna, Tempus Közalapítvány Miskolc, november 8. Államközi ösztöndíjak Hernádi Anna, Tempus Közalapítvány Miskolc, 2016. november 8. Államközi ösztöndíjak 2015 áprilisától a TKA-nál 1196/2015. sz. Kormányrendelet Bilaterális - Miniszteri ösztöndíj Be-

Részletesebben

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM

A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM ICHIHARA SHIMPEI A 18. SZÁZADI CIGÁNYSÁG TÖRTÉNETÉNEK KUTATÁSA FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM Magyarországon a 18. században az igazgatási rendszer nagy változáson ment keresztül a Habsburgok uralkodása alatt.

Részletesebben

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL) FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban

Részletesebben

Turbucz Dávid: Horthy Miklós haditengerészeti pályafutása Kutatási beszámoló Collegium Hungaricum Ösztöndíj, szeptember október

Turbucz Dávid: Horthy Miklós haditengerészeti pályafutása Kutatási beszámoló Collegium Hungaricum Ösztöndíj, szeptember október Turbucz Dávid: Horthy Miklós haditengerészeti pályafutása Kutatási beszámoló Collegium Hungaricum Ösztöndíj, 2016. szeptember október A Tempus Közalapítvány Kuratóriumának döntése alapján két hónap időtartamú

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása:

Szakmai beszámoló. A program részletes leírása: Szakmai beszámoló Az idei évben az ERASMUS+ adminisztratív dolgozói mobilitás keretében 2015.09.28. és 10.02. között szakmai úton vettem részt a portugáliai Portóban; a Portói Egyetem Sporttudományi Karán,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI KÁRBIN ÁKOS Wekerle Sándor és az Osztrák Magyar Monarchia valutareformjának kezdeti lépései 1889 1893 Döntéshozatal és

Részletesebben

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,

Részletesebben

A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA

A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA írások, dokumentumok a kitagadott irodalomtudós életéről és műveiről Szerkesztette Futaky István Kesztyűs Tibor Universitas Könyvkiadó Budapest, 2003 AAT3- U. UNIV.- I BIBLIOTHEK

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL

A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL Rakonczay Éva Gazdasági Igazgató Budapest, 2014. január 8. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi

Részletesebben

HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK

HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK Dr. Martinkó József egyetemi docens Kaposvári Egyetem ÁTK Szakképzés-pedagógiai pedagógiai és Társadalomtudományi Tanszék 2006.08.24-25

Részletesebben

Pestisjárványok a késő középkorban: Vallási és orvosi reakciók (PD 75642)

Pestisjárványok a késő középkorban: Vallási és orvosi reakciók (PD 75642) Pestisjárványok a késő középkorban: Vallási és orvosi reakciók (PD 75642) Gecser Ottó A 14. századi, Fekete Halálként ismert nagy pestisjárvánnyal kezdődően az orvosi és vallási betegségfelfogás, illetve

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár

Szlovák Nemzeti Levéltár Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005.

CV - Dr. Nagy Enikõ. Informatika tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar, 2005. CV - Dr. Nagy Enikõ Dr. Nagy Enikõegyetemi tanársegéd Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézet Iroda: A épület, 315. irodatelefon: 74/528-300/1304Email: neniko@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Nagy Enikõ

Részletesebben

Tartalom, elemzés, értelmezés

Tartalom, elemzés, értelmezés Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,

Részletesebben

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK

Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben

Részletesebben

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia

Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia Aki álmában is JOGOT, JOGGAL IV. látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Dr. Kálmán Zsófia De jure Alapítvány, Budapest 2010 Aki álmában is látja a fényt Anyaság akadálymentesítés nélkül Grafika:

Részletesebben

Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM

Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM Pathy Lívia Seper Judit AZ ÉN VILÁGOM Pathy Lívia Seper Judith Az én világom Sodalitas Wien Bécs, 2012 Támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest Lektorálta Kovátsné dr. Németh Mária Sántáné

Részletesebben

Adatlap törzstagok számára

Adatlap törzstagok számára Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés Az Országgyűlési Könyvtár digitális gyűjteményei, tervei Markója Szilárd Nemzeti Közszolgálati Egyetem Digitalizálási

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYE KÖZIGAZGATÁSI ADATTÁRA KÖZIGAZGATÁSI BEOSZTÁSOK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ADATBÁZISA 1945 1990

VESZPRÉM MEGYE KÖZIGAZGATÁSI ADATTÁRA KÖZIGAZGATÁSI BEOSZTÁSOK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ADATBÁZISA 1945 1990 VESZPRÉM MEGYE KÖZIGAZGATÁSI ADATTÁRA KÖZIGAZGATÁSI BEOSZTÁSOK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ADATBÁZISA 1945 1990 Bevezető gondolatok Miért vágtunk bele? Indíték: személyes tapasztalatok Papíralapú segédletünk: a

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2016-os naptári évre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra Tartalom PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza

TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza TUDOMÁNYTÖRTÉNET Voigt Vilmos A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza 80 éve (1924-ben) született a mai magyar etnológia megszervező és vezető egyénisége, Bodrogi Tibor (eredeti családi nevén Fradi),

Részletesebben

FRANCIA KORMÁNY ÖSZTÖNDIJAK

FRANCIA KORMÁNY ÖSZTÖNDIJAK FRANCIA KORMÁNY ÖSZTÖNDIJAK Mester-, Mérnökképzési és Copernic ösztöndíjak 1 évre szóló ösztöndíjak (9-12 hónap) franciaországi Mesterképzésekre, Mérnökiskolákba vagy a Copernic-program keretében. i feltételek

Részletesebben

Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet

Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet Cserediákprogramok JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet CSEREDIÁK- PROGRAMOK Felsőoktatási tájékoztató füzet 2015 A legismertebb, hazánkban is működő cserediákprogramokról

Részletesebben

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet) (Neveléstörténet) 2016 Interdiszciplináris pedagógia és az oktatási rendszer újraformálása a IX. Kiss Árpád emlékkonferencia el adásai a Kiss Árpád archívum könyvsorozata. Link 2015 1. Elisabeth Kézi The

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

2016/2017. őszi félév Kód Cím Oktató Időpont Hely

2016/2017. őszi félév Kód Cím Oktató Időpont Hely 2016/2017. őszi félév 2015/2016. tavaszi félév BMVD-200.407/EC Német 2: Német nyelv kezdőknek (A1-A2) Sós Gabriella H, 19:30-21:00 ; Sze, 19:30-21:00 EC BMVD-200.408/EC Német 4: Német nyelv félközéphaladóknak

Részletesebben

Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara

Bemutatkozik az ELTE Informatikai Kara Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Nyílt nap, 2010. január 28. Hallgatók, oktatók, kutatók informatikusok képzése magas színvonalon 1972 óta, évente 650-700 új hallgató alap, mester és doktori

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad BTK Magyar nyelv és irodalom

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad BTK Magyar nyelv és irodalom SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad BTK Magyar nyelv és irodalom Kulturális örökség 1. A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy felépítése

Részletesebben

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József

Részletesebben

A BRASSÓI EVANGÉLIKUS FŐTEMPLOM (FEKETE TEMPLOM) 18. SZÁZADI ÚJJÁÉPÍTÉSE

A BRASSÓI EVANGÉLIKUS FŐTEMPLOM (FEKETE TEMPLOM) 18. SZÁZADI ÚJJÁÉPÍTÉSE EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM, BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR ZIEGLER BÁLINT ÁGNES A BRASSÓI EVANGÉLIKUS FŐTEMPLOM (FEKETE TEMPLOM) 18. SZÁZADI ÚJJÁÉPÍTÉSE Felekezeti, politikai, rendi csoportidentitás kifejeződése

Részletesebben

Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, )

Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, ) Kutatócsoportok értékelése a WFK-ban, tervezet (5. változat, 2013.05.24) 1. Ez az értékelési módszer az RMI és SZFI egyesített szempontjaira épül és csak egy próbaidőszak után derül ki, hogy helyes-e.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása:

TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása: TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a 2012. évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása: Építőmérnöki Kar Építőmérnöki és földtudományok Gépészmérnöki Kar Gépészeti tudományok

Részletesebben

A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak. Add tovább! mobilitási élménybeszámoló

A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak. Add tovább! mobilitási élménybeszámoló A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Add tovább! mobilitási élménybeszámoló Miről lesz szó? Erasmus+ mobilitások Nyári egyetemek Erasmus Mundus közös mesterképzések

Részletesebben

Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán

Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán OLVASÁSPEDAGÓGIA Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán Az olvasás az egyik legfontosabb eszköztudásunk, hiszen az írott

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2019/2020-as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2019/2020-as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2019/2020-as tanévre a bécsi Collegium Hungaricumban folytatandó kutatásokra 1 Tartalom PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE...

Részletesebben

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden

Részletesebben

MIDRA Digitális tudásvagyon a Miskolci Egyetemen

MIDRA Digitális tudásvagyon a Miskolci Egyetemen MIDRA Digitális tudásvagyon a Miskolci Egyetemen Burmeister Erzsébet (erzsi@uni-miskolc.hu) Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum A könyvtár mint a tudomány innovatív környezete: Körkép a digitális

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 1. A mobilitás célkitűzése

Szakmai beszámoló. 1. A mobilitás célkitűzése Szakmai beszámoló a bécsi Collegium Hungaricum két hónapra elnyert ösztöndíjával ( CH 2 ösztöndíj fiatal kutatóknak ) 2016. július 1. és augusztus 31. között megvalósított kutatóútról 1. A mobilitás célkitűzése

Részletesebben

Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború

Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358. A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T 048358 A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború között megjelent) műveinek feldolgozása és kiadása,

Részletesebben

a klasszikus statisztikus fizika megalapozása

a klasszikus statisztikus fizika megalapozása a klasszikus statisztikus fizika megalapozása Boltzmann a második főtétel statisztikai jellege, H-tétel az irreverzibilis folyamatok felé (1872-) a sugárzások termodinamikája a hőmérsékleti sugárzás törvénye

Részletesebben

Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen

Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen Public-Key Kryptography mit Diskreten Logarithmen Jan Schwarz Kristine Jetzke 11.01.2005 Gliederung Das ElGamal Kryptosystem Algorithmen zum Lösen von Diskreten Logarithmen Untere Komplexitätsgrenze Das

Részletesebben

Ich komme aus Bonn

Ich komme aus Bonn Ich komme aus Bonn Ich komme aus Bonn, Bonn liegt am Rhein, mein Freund heißt Paul, er trinkt gern Wein. Wir trinken viel Schnaps, viel Kaffee und Bier. Wir sind typisch Deutsch, Ja! So sind wir! Én Bonnból

Részletesebben

Makkai Béla. - Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori. - cím:

Makkai Béla. - Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori. -  cím: Makkai Béla I. Személyi adatok - Születési dátum: 1961. június 10. - Munkahely: Károli Gáspár Református Egyetem Új- és Jelenkori Történeti Tanszék. - Beosztása: egyetemi docens - E-mail cím: b61makkai@gmail.com,

Részletesebben

Paul Natorp (1854 1924)

Paul Natorp (1854 1924) Portré Fodor László (1854 1924) a neokantiánusok az Immanuel Kant (1724 1804) által kidolgozott tanok újraértelmezésére, újraértékelésére és bővítésére törekvők áramlatához tartozó nagy hatású német filozófus

Részletesebben

Tóth Béla hagyatéka a Müncheni Magyar Intézet regensburgi könyvtárában

Tóth Béla hagyatéka a Müncheni Magyar Intézet regensburgi könyvtárában Tóth Béla hagyatéka a Müncheni Magyar Intézet regensburgi könyvtárában Tóth Béla (1926, Nagyvárad 2014, München) történész, könyvgyűjtő, a németországi magyar diaszpóra jeles értelmiségi személyisége,

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom

Részletesebben

A helyismereti információszolgáltatás jellemzői és új irányai a könyvtári honlapokon

A helyismereti információszolgáltatás jellemzői és új irányai a könyvtári honlapokon A helyismereti információszolgáltatás jellemzői és új irányai a könyvtári honlapokon Antaliné Hujter Szilvia KKMK, helyismereti szaktájékoztató Győr, 2012. július A témaválasztás indoka Információs társadalom

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév II. kategória, 9-10. évfolyam 2014. április 24. csütörtök versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 49 Kedves Versenyző!

Részletesebben

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2017/2018 2. számú melléklet TELJES KÉPZÉS TARTALOMJEGYZÉK ALGÉRIA... 2 ARGENTÍNA... 2 FRANCIAORSZÁG... 3 GRÚZIA... 3 HORVÁTORSZÁG... 4 INDIA... 4 IRÁN... 5 JORDÁNIA... 5 KAZAHSZTÁN...

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére

Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar Miskolc, 2016. 1 Tartalomjegyzék 1. A KÉPZÉS RÖVID

Részletesebben

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) * TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1982. MÁJUS 18-22. KESZTHELY, HELIKON KASTÉLYMÚZEUM SZABADSÁG U. I. Az ülésszakot a Magyar Tudományos

Részletesebben

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság

HB elnöks a 2009-es. Szenes Zoltán bizottsági elnök. Budapest, 2009. december 17-én. MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság HB elnöks kségg beszámol molója a 2009-es évben végzettv munkáról Szenes Zoltán bizottsági elnök Budapest, 2009. december 17-én MTA IX. Gazdaság- és Jogtudományi Osztály, Hadtudományi Bizottság Tevékenységi

Részletesebben

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT

PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT 0 0 PTE DOK KÜLDÖTTGYŰLÉSI KIVONAT Összefoglaló a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzatának Küldöttgyűlésén említett legfontosabb napirendi pontokról 2019. 05. 15. info@phdpecs.hu 1 Érintett

Részletesebben

Doktori értekezés tézisei Bazsóné Sõrés Marianna

Doktori értekezés tézisei Bazsóné Sõrés Marianna Doktori értekezés tézisei Bazsóné Sõrés Marianna Canettis Bestimmung des Dichters. Elias Canettis poetische Auffassung im Spiegel seiner Autobiographie. Debrecen 2003 1. Az értekezés tárgya, célkitûzése

Részletesebben

A magyar királyi honvédség egészségügyi szervezete

A magyar királyi honvédség egészségügyi szervezete ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM A magyar királyi honvédség egészségügyi szervezete 1867 1918 című doktori értekezés témaismertetője Készítette: Kiss Gábor Témavezető: dr. Szabó József alezredes, CSc

Részletesebben

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni.

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni. Zárójelentés Kutatási beszámoló Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni. A tervet időközben ugyan

Részletesebben

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok:

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok: PERIODICA OECONOMICA II. ÉVF., 2009. MÁJUS TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS Tagok: COLLINS, J. MARKHAM HOLLÓNÉ KACSÓ ERZSÉBET KÁDEK ISTVÁN KOVÁCS TIBOR PAPANEK

Részletesebben

2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése

2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2.1 A Bologna rendszerű képzés A Bologna-folyamat célja az európai felsőoktatás harmonizációja mely által a magyar felsőoktatás

Részletesebben

Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom

Jár-kel, mint zsidóban a fájdalom X X. S Z Á Z A D Ember Mária író, műfordító újságíró 1931-ben született Abádszalókon és 2001. december 31-én hunyt el Budapesten. Folyóiratunk társalapítója volt 1994-ben, rá emlékezünk a Holokauszt 70.

Részletesebben