Halas szereti sajtóját. (2., 6-7. o.)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Halas szereti sajtóját. (2., 6-7. o.) www.halasmedia.hu"

Átírás

1 Kommunizmus: megtört sorsok, 100 millió áldozat Emberek haltak meg, életek mentek tönkre, és égbekiáltó igazságtalanságok történtek a kommunista diktatúra idején. Erre emlékezik lapunk és a helyi jobboldal február 25-én. (2., 6-7. o.) Halas szereti sajtóját (2. o.) Az országos tv-felmérés és helyi visszajelzések arról tanúskodnak: szükség és igény van a helyi médiára. Színházba járni jó! Körkép arról, ki hova jár. Megszólalnak programszervezõk és Szabó Dávid színész. (9. o.) Napokon múlhat a város biztonsága? Kiskunhalas és környéke közéleti hetilapja Alapítva: 1987-ben február 23. XXV. évfolyam 8. szám Ára: 165 Ft Balhék és földrengés-pánik Korrektül és körültekintően végzi munkáját a méréseket végző cég Előbb-utóbb okvetlenül rákényszerül majd Kiskunhalas, hogy középfokú intézményeit átadja megyei működtetésbe. Egyrészt azért, mert több százmillió forintot kell évente hozzátenni azok életben tartásához, másrészt azért, mert ezt az állam fokozatos pénzelvonása amúgy is kikényszeríti. Végül azért, mert a térségi feladatokat is ellátó iskolák és más intézmények ma csakis Halas vállát nyomják így a helyi lakosság és a városfejlesztés szenvedi el az ezek miatt jelentkező pénzhiányt. Minderről Tóth Zoltán, a korábbi időszak polgármestere beszél, aki Gyovai István sikerében bízva arra int: már csak pár napja maradt a városvezetésnek... (2-3. o.) Dühös vendéglátók Érvek és ellenérvek a nyitva tartás szigorítása miatt Mindkét oldalnak igaza van, amikor a vendéglátóhelyek nyitva tartási idejének szigorítása mellett, illetve ellen érvelnek így összegezhetőek azok a vélemények, amelyek a városvezetés ez irányú terveit illetik. Az önkormányzat a lakossági jelzések, azaz a polgárok éjszakai nyugalmával, a szakmai adócsökkenéssel, állástalansággal és ellenkező hatással cáfol. (2. o.) A hetek óta kőolaj és földgáz után kutató, osztrák DMT nevű geofizikai cég munkatársai hatalmas járműveikkel, szeizmikus vibrátorral rövid impulzusok kibocsátásával rezegtetik meg a talajt. Az aggódó és/vagy értetlen polgárok egy része néhány napja a Kertváros szélén támadt a cég dolgozóira. Másutt a vizsgálatok keltette rezgések okoztak kisebb károkat épületekben, amit a cég minden esetben rövid időn belül megtérít a tulajdonosoknak. Melyik sulit választanád? Kiskunhalason akár több 100 forintot nyert is. A Szűts-iskola tehetséges diák képességeinek is előrelép: ősztől elindítják a kibontakoztatására is lehetőség magyar-angol két tanítási nyelfogó lesz egy most induló átvű első osztályt. A kisdiákok he- program segítségével. A ti 5 órában tanulják az angol, és folyamatban legelőrébb a Fazekas két további tantárgyat is ezen a Gábor Utcai Általános Iskola nyelven oktatnak (a szeptem- tart, amely tavaly már kidolgozta berben induló osztályban rajzot saját programját, amelynek és technikát). megvalósításához most 650 ezer Mindezen hírek mellett lapunk hasábjain megkezdjük a helyi általános iskolák átfogó bemutatását. A terjedelmes ismertetők az iskolai nyílt napok ütemezéséhez igazodnak: a héten a Fazekas-, a Felsővárosi- és a Szűts-iskola bemutatkozó anyagát közöljük. (7. és 8. oldal) kályha dőlt össze, s előfordult az is, hogy a konyhaszekrény porcelán edényei törtek össze. Az anyagi károkat minden esetben néhány napon belül megtérítette a cég, a károsodások finanszírozására a Szolnoki Bányakapitányságnál 1 milliárd forintot helyezett letétbe a DMT. Néhányan így sem nézték jó szemmel a vizsgálatokat végző osztrák cég munkatársainak ténykedését. Múlt csütörtökön romák egy csoportja támadt rájuk a Kertváros szélén. Információink szerint rendőröket is Térfelújítás és jótékonykodás Idén is folytatta tavaly megkezdett a klubszervezetben országos visszhangot kiváltó kezdeményezését a halasi Rotary-klub. A hétvégén csaknem 30 család Fotó: pozsgai ákos Ám az első károsult mindenekelőtt a DMT volt, amelynek előre kihelyezett geodéziai érzékelő kábeleit, rezgésérzékelőit és a hozzávaló akkumulátorokat több esetben is ellopták: a kár mostanra megközelíti a 80 millió forintot. Okoztak ugyanakkor kisebb károkat a rezgéskeltő óriás gépek is, főként a külterületeken. Volt, ahol a tanyaépületektől alig néhány méterre rezegtették a talajt, másutt a fal egy része szakadt le, vagy a cserépkellett hívni a helyszínre, de intézkedésre nem volt szükség. Egy biztos, kisebb nyugtalanságok árán a város szempontjából fontos és előnyös is lehet a kutatók és majdani energiaforrás-kitermelők jelenléte. Az elkövetkezendő hetekben Kiskunhalas mellett Kisszálláson, Kunfehértón és Jánoshalmán lehet arra számítani, hogy rezegni fog a föld, az osztrákok ezeken a területeken folytatják a szeizmikus méréseket. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos Sikeres-látványos bálja után folytatja közérdekű vállalásait a helyi Rotary fotó: kohout zoltán részesült azokból az egyenként 25 kilós élelmiszercsomagokból, amelyeket a klub helyi tagságának pénzgyűjtéséből állítottak össze. Parkolóház épülhet Vállalkozói és társadalmi igények az ÁRT-módosításban Új építési területek, rendezettebb társas- és parkolóházépítési lehetőségek, új vásártér, új bölcsőde- és óvodaépület Új tanétterem a Vári Szabóban Fotó: pozsgai ákos A tanyai lakosság rászorultjainak megsegítése mellett a helyi rotarysok illetve a klub egyes tagjai, továbbá a németországi testvérszervezet a Szentháromság A nemrég az év szakképzőjének választott szakközépiskolában felavatott új tanétterem egy vendéglátóipari szerb-magyar gasztronómiai együttműködés része, amelyre pályázaton nyert 385 ezer eurót a programban résztvevő három oktatási intézmény köztük a halasi Vári Szabó István Szakközépiskola. (4. o.) tér felújításához is hozzájárulnak: nem kevesebbel, mint 2 millió forinttal, amelynek negyede a februári bál bevételéből gyűlt össze. (Továbbiak a 12. oldalon) mindezt tartalmazza az Általános Rendezési Terv újabb átfogó módosításához fűzött elképzeléscsomag, amelynek kidolgozását nemrég rendelte meg az önkormányzat a szakmai vállalkozástól. (5. o.) RÖVIDEN Charley nénje A tavaszi színházi évad első előadása március 1-jén 19 órakor a Charley nénje lesz a Szabadkai Népszínház társulatával. A Charley nénje szerethető, naiv történetet dolgoz fel a régmúltból sok zenével, tánccal, nem nélkülözve a humort sem. Galamb-probléma Szakemberek két megoldást is elképzelhetőnek tartanak a több száz belvárosi galamb számának radikális csökkentésére. Az egyik a fogamzásgátlás: speciális anyagot a táplálékukba keverve szaporodásuk megáll, és az idő multával lassan kipusztul az állomány zöme. A másik a befogás: csapdákba csalva el lehetne őket vinni a várostól távol, ahol már kilőhetőek. A lehetséges megoldásokon a helyi állatvédők is dolgoznak. Idén már torkoskodunk... Halason még egy étterem sem regisztráltatta magát az idei Torkos csütörtökre. Idén március 10-én lesz a gasztro-ünnep, amikor a felhíváshoz csatlakozó éttermek az étel- és italfogyasztásból féláras kedvezményt adnak. Az interneten folyamatosan frissítik, mely éttermekben milyen időpontokban van hely. A Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezéséhez éveken keresztül 2-3 halasi étterem csatlakozott. A sorozat tavaly szakadt meg. A helyi vendéglátósok részben a gazdasági helyzettel indokolták döntésüket. Eddig a Csipke Hotel étterméről tudni, hogy csatlakozni fog az akcióhoz.

2 2 Hírek február millió áldozatra emlékezik a Fidesz Közös ünneplésre hívja a város polgárait a halasi önkormányzati Fidesz-frakció és az 56-os Emlékbizottság. Február 25-én, délután 5 órakor a főtéri kopjafánál a kommunizmus áldozataira emlékező rendezvényen találkoznak a résztvevők. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a magyar országgyűlés 2000 nyarán iktatta határozatba. A február 25-i dátum Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt (FKgP) főtitkárának 1947-es jogellenes letartóztatására és a Szovjetunióba hurcolására emlékeztet (lásd még ünnepi interjúnkat lapunk 6-7. oldalán!). A levéltári kutatások szerint egyébként a kommunizmus halálos áldozatainak számát 100 millióra becsülik. A Fidesz-frakció és az 56-os Emlékbizottság minden érdeklődőt szeretettel vár. (kz) Tiltakozás a korlátozás miatt Heves tiltakozást vált ki a helyi vendéglátóegységek üzemeltetőiben az a rendelettervezet, amely Kiskunhalason is korlátozná az éjszakai szórakozóhelyek nyitva tartását. A korlátozást a vendéglátóhelyek környékén lakó polgárok panaszai nyomán vezetnék be, de vállalkozók szerint a rendelet ellehetetlenítené őket: adókiesés, újabb állástalanok a következmény... A rendelettervezetet a héten tárgyalják az önkormányzat szakbizottságai, és jövő hétfőn kerül a képviselő-testület elé. A tervezet szerint március 15-től A polgárok igénye jogos, ám az ellenérvek is súlyosak lépne életbe a korlátozás, amely szerint vasárnaptól csütörtökig és munkaszüneti napokon 6- tól 22 óráig, pénteken, szombaton és a munkaszüneti napokat megelőző napon 6-tól 24 óráig engedélyezné a vendéglátóegységek nyitva tartását. A szigorítás közel két tucat szórakozóhelyet érintene Halason ezek üzemeltetői tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek, petíciójukat a képviselő-testületi ülésen adnák át a polgármesternek közölte Szűcs Csaba, a vendéglátósok szószólója. A vendéglátósok szerint elfogadhatatlan, hogy néhány balhés szórakozóhely miatt az öszszes többit kollektív büntessék. Inkább hatékonyabb rendőri közterületi jelenlétet, határozottabb hatósági fellépést javasolnak. A vállalkozók szerint ha a város bevezeti a korlátozást, félő, hogy nem tudják kitermelni a szükséges béreket és rezsit, és kényszerűen bezárnak. Ezzel akár félszáz munkahely is megszűnhet, a város kevesebb adóbevételt kap, sőt: a korai zárás miatt egyes fiatalok ellenőrizetlenül, az utcán randalíroznának, több kellemetlenséget okozva a pihenni vágyóknak. Abba is érdemes belegondolni, hogy sokan a környező településekre mennének szórakozni, amely megnövelheti a közlekedési balesetek számát érvelnek a vendéglátósok. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a nyitva tartás korlátozásával a vendéglátóhelyek környékén lakó polgárok valós problémáira akar reagálni az önkormányzat. A rendelet célja az lenne, hogy biztosítsa a lakosság éjszakai pihenéshez való alkotmányos jogát. P. Á. Mind a helyi tévék országos és halasi felmérése, mind a Tükör olvasottsági mutatói azt bizonyítják, hogy a város lakossága számít rá, és keresi, fogyasztja helyi sajtószolgáltatásokat. A Halas Tv vonatkozásában figyelemre méltó kutatási eredményt a Helyi Televíziók Országos Egyesületének tavaly őszi vizsgálata tartalmazza. A felmérés megállapítja, hogy a lakosság átlag 60 százaléka gyakran, mintegy 90 százaléka pedig legalább alkalmanként tájékozódik helyi hírekről a városi televíziókból. A helyi televíziók által elérhető lakosság 41 százaléka naponta, kétharmada pedig rendszeresen azaz legalább heti több alkalommal szokta nézni a csatornák műsorát. Legalább a lakosság harmadára vetített arány tapasztalható a Halasi Tükör esetében is. A hetente Halas számít a médiára Veszelszkiné Huszárik Ildikó tanárnő A Halasi Tükör: újság, a szó is követendőnek tartom azt a hozzáállást, mellyel a Halasi Tükör a kultúra ügyét nemcsak a margón, hanem komoly eredeti jelenté- körültekintéssel terjedelmesen bemutatja, támogatja. Bízom benne, hogy a lap megújulása után ez marad, és az újságírók hasonlóképp képviselik e területet is. nyomtatott és eladott bő kétezer nyomtatott példány az Európában és itthon is alkalmazott, 3,8-4,2 olvasó/példányos sajtószakmai mutatók szerint körülbelül 8 ezer olvasót jelent. (Az adatot az olvasási szokások változása indokolja: az életszínvonal csökkenésével egyre gyakoribb, hogy egy megvett újságot többen szomszédok, kollégák, vendéglátóhelyek közönsége olvasnak el.) Ugyanakkor nemcsak a lakosság számít a helyi sajtóra, hanem annak munkatársai is. A lapot és a tévét a rohamosan csökkenő városi szerepvállalás miatt elsősorban a hirdetők és ők tartják el: a heti egy (olcsóbb) sör árát odaszánó olvasók és a távirányítón a helyi tévét választó polgárok. KohoutZ sében. Újdonságot közöl, információt ad, vagyis publikál, végtelenül tisztességesen, remek arányérzékkel, igényes nyelvi megoldásokra törekedve. Iskolában is tanítható. Erényének tartom, hogy a Tükör munkatársai nem csupán hírírók, hanem saját stílussal rendelkező, felelős újságírók. Rákász Gergely koncertorgonista Kiemelkedően értékesnek, más vidéki újságok által Csányi Ágnes tanárnő A Tükör kiegyensúlyo- zott tájékoztató fórum. Az oktatásügyet tekintve is igaz: az iskolák megmutathatják saját arcukat. A lap egyformán szól problémákról és megoldásokról, és erénye, hogy a helyi közössé- get építi. A népnevelő funkcióját erősíteném még. Ami a tervezett megszorításokat illeti: beszédes, hogy miről mond le az ember, ha spórolni kell... Kiliti Zsuzsanna Csipkeház-igazgató Munkám révén sok sajtótermékkel találkozom. A hasonoló méretű településekhez viszonyítva nívósnak tartom az újságot megjelenésében és tartalmában. A lap friss, figyelemmel kíséri a helyi és az országos eseményeket. A cikkeknél érezhető, hogy a munkatársak felkészültek, alapos munkát végeznek. Ha csökkenne a felület, kevésbé lenne széles körű a tájékoztatás. Bödecs Pál református lelkész Magas színvonalú, tetszetős a város hetilapja. Még akkor is, ha számomra nem mindig találta meg a megfelelő arányt a bulvár és az értékközvetítés között. A hazai helyi lapok között kiemelkedőnek tartom azt a sokszínű, sokoldalú tájékoztatást, amelyre törekszik. Ha terjedelme csökkenne, az mindenképpen a minőség rovására menne... Krausz Zoltán vállalkozó A kezdetektől rendszeres olvasója vagyok a Tükörnek. Nagyon szeretem a jelenlegi formát és megjelenést. Ha az önkormányzati támogatás csökkenése miatt rákényszerül terjedelem-csökkentésre, az visszalépést jelentene. Nem tudom elképzelni, hogy olyan óriási összegbe kerülne az éves fenntartása, amelyet nem lehetne biztosítani... Viszmeg Sándor orvos, szülész-nőgyógyász Mindig is elégedett voltam a Tükörrel, az utóbbi másfél évben sokat fejlődött szakmailag is a lap. Pártatlan és igaz, és nagyon jól kiegészíti a híradót. Az újságból megkapom azt a mennyiségű információt, amire szükségem van. Sajnálnám, ha a város pénzügyei miatt csökkenne a terjedelme. Szurkolok azért, hogy úgy mehessen tovább, mint eddig! H. A.-P. L. Már csak napjai vannak-volnának a halasi városvezetésnek arra, hogy a mai helyzethez illő legjobb megoldást válassza Tóth Zoltán korábbi polgármester szerint azonban a késői egyeztetések a jelek szerint nem ebbe az irányba haladnak. A volt városvezető úgy véli, kivárásra játszani nagyon kockázatos. Ön hogyan szemléli azt a vitát, amit a helyi politikai szereplők a Tükörben folytatnak a városi költségvetésről? Hogy megértsük, milyen helyzetben vagyunk, először vegyük szemügyre felülről általában az önkormányzatok és az ország helyzetét is, minthogy a nagyobb egység részeként csak kevéssé tudunk tőle függetlenül mozogni. Az összefüggések megértése nélkül való vagdalózás nemcsak értelmetlen, de elfedi a valódi okokat, nehezíti a helyes megoldások megtalálását is. Kezdjük azzal, hogy mióta és miért tapasztalható a folyamatos állami forráskivonás támogatáscsökkenés az önkormányzatok irányába? Az állam erősen eladósodott, mert sok évtizede többet költ, mint amennyit megtermel. A rendszerváltás után ez a folyamat, sajnos, nem állt le, talán nem is lehetett egy csapásra megszüntetni a túlköltekezést, hiszen az hatalmas társadalmi sokkot jelentett volna. Ám fokozatosan lehetett és kellett volna változtatni az államháztartás egészségügy, közoktatás, nyugdíj, önkormányzatok és mások rendszerén, tisztázni az egyes szereplők gazdaság és a lakosság feladatait, hatásköreit, jogait, a megfelelő méretű és funkciójú állam fenntartásához szükséges közreműködését és hozzájárulását. Ez az a bizonyos államháztartási reform, ami elmarad immár több mint két évtizede. Ezért működik drágán az állam, és szorul egyre több hitelre. Ez azért mégiscsak az állam felelősségét veti fel: akár a korrupció miatt kevés a pénz, akár azért, mert politikai-népszerűségi okokból gyávák hozzálátni a reformokhoz. A mindenkori kormányok nem gonoszságból finanszírozták alul nemcsak az egészségügyet, a közoktatást és az önkormányzatokat, hanem mert egyszerűen nem voltak képesek többre. Más kérdés, hogy egy időben végrehajtott államháztartási reform után az állam finanszírozási igénye jóval alacsonyabb lett volna. Így az eladósodás a 2000-től érzékelhető világgazdasági stagnálás óta egyre erősebben nőtt. Amikor a stagnálás válságba csapott át, a legtöbb állam költségvetésből igyekezett stabilizálni a megrendült bankszektort és a belföldi gazdaságot, ami további és jelentős eladósodáshoz vezetett. Itt különösen sérülékenynek bizonyultak az olyan országok köztük Napokon múlhat a Tóth Zoltán korábbi polgármester szerint fűnyírás helyett megyei átadások oldanák meg a város pénzügyi helyzetét F Nem kell okvetlenül a legkeményebb sajnos hazánk is, amelyek a körülményekhez képest túlságosan drága működésű államot tartottak fenn. Vagyis az önkormányzatok eladósodása egyenesen következett az állami pazarlásból. Tény, hogy az önkormányzatok működéséhez szükséges állami hozzájárulás reálértéke 1993 óta folyamatosan csökken, melyre kezdetben az önkormányzatok vagyonuk értékesítésével és hitelfelvétellel, majd 2006-tól tömeges kötvény-kibocsátással válaszoltak. Mára az önkormányzati szektor adósságállománya meghaladja az 1000 milliárd forintot, ennek a fele a 2006 óta kibocsátott kötvény. Az önkormányzati adósságállomány mértékének érzékeltetésére szokás egy viszonyszámot alkalmazni, az egy főre jutó adósságot. Lehet jellemezni a költségvetés kiadási oldalának összehasonlításával is. Bár ezek a viszonyszámok valóban sokatmondóak, mégis óva intenék mindenkit attól, hogy csupán ennek alapján minősítsen. Ugyanis az egyes önkormányzatok terhelhetősége hihetetlenül eltérő attól függően, hogy az ország mely részén fotó: sebestyén istván van, rendelkezik-e örökölt nagyiparral, vezet-e oda autópálya, mekkora intézményhálózatot tart fenn, stb. Egy falunál az egy főre jutó 10 ezer forintos adósságállomány sokkal rosszabb helyzetet jelenthet, mint egy stabil iparral működő város a 300 ezer forinttal. És mi a véleménye arról, ami az ön hivatali ideje után történt Halason? Régóta nem vagyok pontos információk közelében, ezért nem biztos, hogy az itteni következtetéseim helytálló információkon nyugszanak. Halas az ország olyan térségében fekszik, ahol nem a számottevő ipar, a fejlett infrastruktúra a jellemző; ha nem is elmaradott, de hátrányos helyzetű térség. Az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) az országos átlag alatt van. Ám ehhez és a gazdaságához viszonyítva aránytalanul nagy intézményhálózatot tart fenn. Az állam ennek fenntartásához normatív támogatást biztosít, de hosszú évek óta csökkenő mértékben, így (A bezárásnak) kisebb az esé- lye, mint annak, hogy ha a város megtartja intézményeit, de finanszírozni nem tudja azokat. Ráadásul várhatóan a középszintű intézmények mindenképpen a megyéhez fognak kerülni... A baj az, hogy erre a döntésre valóban csak napjaik vannak. a különbséget a városnak kell állni. Már tíz éve sem volt elég a város összes adóbevétele a pótláshoz, és még hol volt a többi feladat, meg a fejlesztések...?! Azok már csak hitelből teljesülhettek. Mindenesetre az ön idejében is voltak kemény lépések: intézmények megyei átadása, közszolgáltatók privatizációja... Az előbbi okok miatt kellett 1998-ban átadnunk a megyének térségi feladatokat ellátó intézményeket. Bár akkor ez nagy érzelmeket váltott ki, jó döntésnek bizonyult. Miközben az intézmények jobb anyagi körülmények közé kerültek, a város költségvetése is könnyebb lett évi 250 millió forinttal. Ezért került sor egy óvoda bezárására, az akkor még valamennyi piaci értéket jelentő helyi közszolgáltatások privatizációjára is, mely szintén jó döntésnek bizonyult. Aztán 2006 után tovább romlott az önkormányzati finanszírozás, ezzel párhuzamosan az önkormányzatok előtt megnyíltak az EU-s fejlesztési lehetőségek. Mivel a korábbi forráshiányok miatt már nem voltak hitelképesek, elkezdődött a kötvény-kibocsátási hullám, mely megduplázta a korábbi tizenhat év adósságait. Ez már olyan kényszerhelyzet volt, amelyben csak rosszul lehetett dönteni. Vagy még jobban eladósodok, vagy lemaradok a jövőt építő fejlesztési lehetőségekről. Hogyan ítéli meg most a város helyzetét? Halas jelen pillanatban nem tartozik a legjobban eladósodott városok közé, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne nehéz helyzetben. Gazdasági környezete meggyengült, a Levi s bezárásának közvetlen és közvetett veszteségei szerintem évi millió forintot jelentenek, a maradó gazdaság ezt nem képes kompenzálni. Ez nagyon komoly szempont a helyzet mérlegelésekor. De mit tud tenni a város? Az eddig napvilágot látott tervek szerint a kormány jövőre további forrásokat fog kivonni az önkormányzati szektorból, tehát a működési hiány változatlan szerkezetben tovább fog nőni, a gazdaság gyengülésével együtt ez bizony több, mint aggasztó. A bankok ma már sokkal óvatosabban kezelik az önkormányzatokat. Szerintem csak akkor fogják finanszírozni a működési hiányokat, ha az adott önkormányzat meghozza azokat a döntéseket, melyek garantálják középtávon a jelentős kiadáscsökkentéseket. Most indulna a szennyvíz- és csatornaberuházás, a kórházfejlesztés, ezekhez további súlyos százmilliók kellenek önrészként, ezt sem szabad veszélyeztetni. Szerintem az önkormányzat most olyan válaszút előtt áll, ahol nem engedheti meg magának a tévedést. Nehéz döntéseket kell hoznia, mert az egyre növekvő működési hiányok óriási veszélyt rejtenek magukban. (Folytatás a 3. oldalon.)

3 2011. február 23. Hírek Nagy dolgok és adócsökkentés? Tehetséggondozás indul Most már nagy dolgokat várnak a halasiak és az üzleti élet szereplői is az önkormányzattól. Az iparűzési adó csökkentése mellett rugalmasabb műszaki osztályra, más várospolitikára és a közbeszerzéseken halasi jelentkezők helyzetbe hozására számítanak a helyi cégek. A polgármester meghívásá- F A vállalkozóbarát környezetet hiányolták ra félszázan vettek részt a hagyományos találkozón. nak; városüzemeltetési feladatokra reméli, vissza lehet majd térni erre. 120 millió forint helyett 95 milliót; Gál agyrémnek nevezte, hogy a vágyovai István polgármester, előd- a strandon 10 milliós a csökkentés rosgazda telephelye szinte a katojéhez hasonlóan, 130 helyi vállalko- (arányosan a legdrasztikusabb, 50 likus templommal szembeköltözne. zót invitált a találkozóra, amelyre százalékos elvonás a médiát sújt- Gyovai rámutatott: a jelenlegi tebő félszáz érdeklődő jött el. Gyo- ja a szerk. megj.). Gyovai szerint lephely nem alkalmas a feladatra; a vai elmondta: legfőbb céljuk a ne- nem az elvonás, hanem az ésszerű- gépek eddig is a templom irányáhéz helyzetben lévő városban tisz- sítés volt a céljuk. A polgármester ba közlekedtek, a megüresedett inta és világos gazdálkodási helyzetet hozzátette: készül egy arculati terv, gatlanokat pedig értékesítik. teremteni. A csökkenő állami tá- amelynek révén vonzóvá szeretnék mogatás is nehézségeket okoz a tenni a befektetőknek a várost. Nagy dolgokat várnak városkasszának. Az idei évnek 888 Nyerges Ferenc azt kérte, gonmillió forintos hiánnyal vág neki az Adócsökkentés? dolják át a várospolitikai kérdéönkormányzat, de ebben már ben- Az üzletemberek sorában első- seket: sok az üres üzlet, szinte kine van az a közel milliós ként Gál István vállalkozó egy ko- halt a városközpont, a régi postára megtakarítás, amely már most je- rábbi ígéretre kérdezett rá: 2 éve költöző kínai üzlet újabb üzletbezálentkezik az előző évhez képest. A kilátásba helyezték az iparűzési adó rásokat okoz. Gyovai jelezte, évi 6 hivatal működésére milli- csökkentését. Gyovai azt mondta, milliós bevételre tesz szert a város óval, a civileknek, sportegyesüle- ezt nem ez a városvezetés ígérte, a azzal, hogy az évek óta üres épületeknek is kevesebb támogatást ad- mai helyzet ezt nem engedi meg, de tet kiadja. Szabó Lajos főként a vál- mindenféle működést tönkretesz. Szerintem ki kell választani azokat a területeket, melyek további működéséhez a városnak fontos érdekei fűződnek, ezeket el kell látni elegendő forrással, a nélkülözhető tevékenységek finanszírozását pedig meg kell szüntetni. Ezek kegyetlen dolgok, de a helyzet megköveteli az ilyen hozzáállást. A Bernáth-kollégium esetében nyilván nem, de a Bibó és a Tekó esetében felmerülhet, hogy a megye bezárja lag az ismeretek növelése, versenyre felkészítés), a képességek, a kreativitás, a motiváció, a szociális-együttműködési készség fejlesztése, a tehetséges fiatal ennek alapjait. Így szeptembertől matematika, informatika, testnevelés, természettudomány és színjátszás témakörökben indul el tehetséggondozó programjuk az elnyert 650 ezer forintos támogatás révén. Ezzel csak itt mintegy 100 diák kap esélyt arra, hogy életpályájának kezdeti szakaszában, folyamatos nyomon követés mellett, többek között kapjon egy olyan portfóliót, amelyet felnőtt korában szerteágazó módon kamatoztathat majd. h. a. Előtérben Kemenes Iván szerint a helyi cégeket kell helyzetbe hozza a város a közbeszerzéseknél ez sokat lendítene a helyi üzleti életen. Gyovai István (aki egyébként kezdettől pártját fogja a helyi vállalkozók bevonásának a szerk.) egyetértett, és érvényesíttetni akarják a halasi vállalkozók érdekeit a közbeszerzéseknél. Babud László építész a műszaki osztálytól vár támogatást. Képzett munkatársak dolgoznak ezen a területen, de nem tudják, hogyan működik a valóság a kinti életben fogalmazott. Ferenczi Mária jegyző elmondta, két éve 140 vállalkozó felé jelezték: minden hivatali ügyben számíthatnak a városháza segítségére. A lehetőséggel kevesen éltek, de most újra felajánlotta ezt. Hozzátette: nehéz a hatósági munka, sokkal keményebb és szigorúbb szabályok kötik a hivatali munkatársakat. Jáger L. Weiszenberger börtönben az átadott intmzényt... Ez kevéssé valószínű; mindenesetre kisebb az esélye, mint annak, hogy a város lesz kénytelen ezeket a drasztikus intézkedéseket meghozni, ha megtartja intézményeit, de finanszírozni nem tudja azokat. Ha valóban annyira veszélyes a helyzet, mint én kívülről látom, akkor abból kell kiindulni, hogyha a bank nem finanszírozza meg a működési hiányt, csődeljárást kell kezdeményezni. Ebben az esetben a csődbiztosnak meg kell szüntetni minden nem kötelező feladat finanszírozását, márpedig a középszintű intézmények fenntartása nem az. Ettől mégiscsak sokkal jobb, ha megyei kezelésben működnek tovább. Ráadásul várhatóan a középszintű intézmények mindenképpen a megyéhez fognak kerülni, tehát csak elébe mennének a szerintem bekövetkező kormányzati döntésnek. Ön még rosszabbra számít a kormány részéről, a városvezetés viszont kivárná, hátha nő a támogatás, és akkor megúszhatjuk a húsba vágó intézmény-átadásokat. Ha a kormány tényleg dönt arról, hogy a középszintű ellátások a megyéhez kerülnek, akkor a probléma megoldódott, a város mentesül jelentős finanszírozási többletigénytől. De mi van akkor, ha nem születik meg ez a döntés? Én polgármesterként gyakran tapasztaltam, hogy a tervezett kormányzati intézkedések nem vagy nem úgy valósultak meg. Ha a testület kivárásra játszik, és nem úgy alakulnak a kormányzati döntések, ahogyan re- mélik, akkor már nem lesz korrekciós lehetőség, a hajó elúszott, és nem tudni, mit lehet kezdeni ekkora működési hiánnyal. Nem tudni, mit szól a bank, ha nem születnek meg a kiadáscsökkentő döntések. Azt hiszem, érdemes a legrosszabb lehetőség opcióját fenntartani, és e szerint dönteni. Baj nem lehet belőle, legfeljebb utólag túlzott óvatosságnak bizonyulhat. A baj az, hogy erre a döntésre valóban csak napjaik vannak, ehhez képest mintha kicsit későn történnének az egyeztetések. Nem irigylem Gyovai István polgármestert, hogy a nagy reményekre jogosító városvezetési munkáját így kell kezdenie, remélhetően lesznek jobb időszakai is. Szakmailag nem okozhat kárt a feladat-átadás? Lehet jó oldala is. Szakmailag mindenképpen indokolt, hogy a térségi feladatokat ellátó középszintű intézményeket a középszintű államigazgatás kezelje, hiszen például a szakképzésnek a gazdaság igényeihez történő igazítását nem lehet széttagoltan és önkormányzati szintről elvégezni. Bár a kormány biztosan nem tudja végrehajtani korábban bejelentett szándékát, miszerint megszabadítja az önkormányzatokat az adósságaiktól, a hírek szerint lesznek források a működési hiányok enyhítésére. Azt gondolom, ilyen döntések után az önkormányzat eséllyel pályázhat ilyen jellegű segítségre. Meglehet, a helyzet jobb attól, mint amit a rendelkezésemre álló információkból leszűrök, ez esetben az önkormányzatnak több mozgási lehetősége van, nem kell okvetlenül a legkeményebb lépésekben gondolkodnia. Bár így lenne! KohoutZ Egyetemi oktatás Halason? A megyei önkormányzat Csillagvizsgáló Intézete és a Pécsi Tudományegyetem Csillagászati Külsõ Intézete egyetemi oktatási és tudományos kutatási részfeladatokkal bízná meg a Kiskunhalasi Városi Csillagvizsgálót. Az együttmûködési megállapodás már megérkezett id. Balogh Istvánhoz, az obeszervatórium alapítójához. A további munkához azonban garantálni kellene két szakember állományban tartását. Ennek hiánya esetén bárminemû ígérvényt, pótmegoldást nem tudnak elfogadni, és ez a megállapodás azonnali felbontását vonja maga után. Amíg azonban nem ismertek a költségvetés részletei és a csillagda lehetõségei, nem tudok nyilatkozni az ügyet érintõen mutatott rá id. Balogh István. Terveink szerint lapunk késõbbi számában még beszámolunk a fejleményekrõl. P. L. Eötvös: marad az irány Az elmúlt időszakban több olyan kérés is megfogalmazódott, hogy változzon meg az Eötvös utca forgalmi rendje. Indokként azt hozták fel, hogy ha a Posta utca felől is be lehetne hajtani a szakaszra, akkor kihasználtabb lehetne az ingyenes parkoló. A közmeghallgatáson is szóba került a kérdéses terület, igaz, a témát felvető Tassonyi Tamás abba a táborba tartozik, aki elégedett az évekkel ezelőtt kialakított forgalmi renddel. Egye- lőre biztosan marad a mostani állapot derült ki az állampolgári felvetésre reagáló polgármester válaszából. Tassonyi Tamás felvetette azt is, hogy a kérdéses utcában többen úgy parkolnak, hogy elfoglalják a járda egy részét is. A városháza reflexiójában kiemelte, hogy mind a közterület felügyelet, mind pedig a rendőrség fokozottabban figyel oda erre a jelenségre, és ha kell F Forgalmi dugó a keskeny utcán büntet. JL Járdát a Sasnak. Nincs megfelelő járda a Sas utcában, pedig a közelben lévős Fazekas-iskola miatt szükség volna rá. A gyerekek így kénytelenek az igen forgalmas úton közlekedni. Ezt vetette fel Nagy István a legutóbbi közmeghallgatáson. Az önkormányzat igyekezett megnyugtató választ adni az állampolgári jelzésre. A városházi tájékoztatóból kiderült, hogy két módon lehetséges a járda megépítése. Egy felől, ha az ott élők vállalják a költségeket, és önkormányzati hozzájárulást igénybe véve valósítják meg a gyalogutat. Másfelől az volna a megoldás, ha a város saját forrásból oldja meg ezt a problémát. Ez utóbbi pedig a költségvetés függvénye. FOTÓ: POZSGAI ÁKOS város jövője (Folytatás a 2. oldalról.) Halason azonban most nem átfogó szerkezeti lépések, hanem olyan lefaragások vannak napirenden, amik itt-ott ellehetetlenítenek kisebb műhelyeket, viszont számottevően nem hoznak kiadáscsökkenést. Az ön szerinti nehéz döntések mit takarnak? Úgy gondolom, olyan jellegű intézkedéseket kell hozniuk, melyekre mi is rákényszerültünk 2008ban. Miközben az eddigiektől is takarékosabban kell működni, a középfokú intézményeket át kell adniuk megyei működtetésbe. Erre már csak két-három hetük maradt. Jelenleg harminc önkormányzat került csődhelyzetbe, további több mint 250 esetében folyik adósságrendezési eljárás, melyek egy része csődeljárásba fog átcsapni. Ezt el kellene kerülni. Ezzel együtt nem tartanám jó megoldásnak, ha a takarékosság érdekében valamilyen fűnyírást végeznének, ugyanis az egy idő után Kiskunhalason akár több 100 tehetséges diák képességeinek kibontakoztatására is lehetőség lesz egy most induló átfogó program segítségével. A folyamatban legelőrébb a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola tart, amely tavaly már kidolgozta saját programját, amelynek megvalósításához most 650 ezer forintot nyert is. erős és gyenge oldalának fejlesztése, és megfelelő légkör -kapcsolatok kialakítása pedagógusokkal, fejlesztő szakemberekkel és a társakkal. Halason a Bibó-gimnázium, a Szűts-, a Felső- és a Fazekas-isBár évek óta sok szó esik arról, kola nyert pénzt ilyen célokra. Köhogyan lehet intézményi keretek zülük a Fazekas jár e téren legelőközött a diákokban rejlő tehetsé- rébb: tavaly már megteremtették get kibontakoztatni, a hazai iskolarendszer eddig nem igazán volt felkészülve az ezzel járó pluszfel- Erősödő idegen-nyelv oktatás. Több bejelentés is elhangzott a halasi idegennyelv-képzésről és nemzetiségi oktatásadatok ellátására. A jobb képességű diákok kész- ról Jekő Attila oktatásért felelős alpolgármester Szűts-iskoségeinek fejlesztésére általában lában tartott sajtótájékoztatóján. A német kisebbségi oktatás szakköri foglalkozások keretében már működik a Bóbita-óvodában és a Felsővárosi-iskolában. volt csak lehetőség. Ezen kíván A felmenő rendszer hamarosan teljes lesz: a tervek szerint a 2012/13-as tanévtől a Bibó-gimnáziumban egy csoport néváltoztatni a nemzeti met nyelvet és irodalmat tanul tanórai keretek között. Az eddig is működő cigány kisebbségi tanítást is folytatni kívántehetséggondozó Program, amely támogatja e tevékenységet ják az Átlós utcai óvodában. A Szűts-iskola is előrelép: ősztől felvállaló helyi műhelyek létrejöt- elindítják a magyar-angol két tanítási nyelvű első osztályt. tét. A programok célja a tehetsé- A kisdiákok heti 5 órában tanulják az angol, és két továbges fiatal egész személyiségének bi tantárgyat is ezen a nyelven oktatnak (a szeptemberben komplex fejlesztése (nem kizáró- induló osztályban rajzot és technikát). A nyelvórákon fős csoportbontásban tanulnak. Nyolc év alatt összesen közel 1500 angolórán vesznek részt a tanulók, és ehhez jönnek vételt a Hír Televízió mutatta be még az idegen nyelven oktatott tantárgyak is. Nagyné Leelsőként még 2007-ben. Az ak- hoczki Zsuzsanna igazgató hozzátette: a diákok többsége a kor kistérségi megbízottként te- 8. osztály elvégzéséig megszerzi a középfokú C típusú nyelvvékenykedő férfi egy vállalkozó- vizsgát. Kezdéskor két, főiskolai angol tanári és tanítói dipa politikust a Legfelsőbb Bíró- sal üzérkedés vádjában talál- fél éves, letöltendő börtönbün- nak arról beszélt, hogy ötmillió lomával rendelkező pedagógus oktatja a diákokat, munkájuság is felmentette a vesztegetés ta bűnösnek, így helybenhagyta tetést. A Weiszenberger Lász- forintért pályázati támogatást kat anyanyelvi lektor segíti. Jáger vádja alól, és csak a befolyás- a másodfokon kiszabott két és lót leleplező rejtett kamerás fel- tud intézni. P. Á. fotó: jáger levente Zuschlag János után Weiszenberger László volt szocialista önkormányzati képviselő és kistérségi megbízott is bevonult a kecskeméti börtönbe. Ügyében január végén született meg a jogerős ítélet. lalkozóbarát környezetet hiányolta: új üzletemberek, befektetők betelepülésére volna szükség. Most már nagy dolgokat várunk az önkormányzattól fogalmazott.

4 Hírek február 23. Egy határokon átnyúló gasztronómiai projekt részeként készítették el, és adták át a napokban a Vári Szabó István Szakközépiskola Kölcsey utcai kollégiumi szárnyában a legkorszerűbb oktatási feltételeknek is megfelelő új tanéttermet. A nemzeti szalagot az étterem bejáratánál Molnár Nándor, az iskola igazgatója és a fenntartó megyei önkormányzat elnöke, Bányai Gábor vágta át. Hátizsákkal belső-ázsiában. E címmel tartott diaképes előadást február 18-án Szilassi Péter docens, földrajzkutató a Thormamúzeumban. A Pásztortűz-egyesület rendezvényén a hallgatóság képet kaphatott a térség földrajzi, néprajzi viszonyairól, a helyiek életmódjáról. Az előadó 1993 nya- Új tanéttermet avattak Határokon átívelő összefogás a vendéglátóképzésben A felavatott új tanétterem egy vendéglátóipari szerb-magyar gasztronómiai együttműködés része, amelyre pályázaton nyerte a 385 ezer eurót a programban résztvevő három oktatási intézmény a halasi Vári Szabó István Szakközépiskola, a bajai Bányai Júlia Vendéglátóipari Szakképző Iskola, valamint a vajdasági Sombori Közgazdasági Középiskola. A szakemberek olyan képzési programot alakítottak ki, amely tükrözi mindkét nemzet sajátosságait, és a képzésben résztvevő szakácsok és pincérek olyan tudásanyagot sajátíthatnak el, amely birtokában a későbbiek során olyan szolgáltatásokat tudnak nyújtani a vendéglátóiparban, amely a határ mindkét oldalán élő nemzetiségeknek az otthonosság érzetét kelti majd, ha egymáshoz ellátogatnak hangzott el az átadó ünnepségen. A Kölcsey utcai épületben kialakított tanétterem sajátossága, hogy olyan vendéglátóipari-informatikai rendszerrel szerelték fel, amely a legkorszerűbb, és minden igényt kielégítő oktatási feltételeknek megfelel. A tanétteremben a Magyarok vására és ázsiai túra rán társaival 2 hét alatt több mint 200 kilométert gyalogolva járta be az Altaj-hegység Oroszországhoz tartozó területeit, egy szibériai irtványtelepülést, érintették a tajga őserdőit, s megfigyelték a mongol füves sztyeppvidék tájait. (HT-információ) Marad a Bernáth Biztosan nem kerül a megyei önkormányzat működtetésébe a Bernáth Lajos Kollégium. Jekő Attila alpolgármester azt mondja, hogy minden részletet megvizsgáltak, és komoly, megalapozott szakmai döntést hoztak. Az is eldőlt, amely eddig csak feltételes módban volt igaz: 22, jelenleg még a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola diákotthonában elszállásolt tanuló is a Bernáthba kerül. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy feladatbővítést is felvállalt a kollégium. E szerint a közeljövőben az első emeleten helyezik el az eddig viszonylag kis területen és mostoha körülmények között működő Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezetét. A 60 négyzetméteres helyiségeken minimális átalakításra van szükség, de a fontos feladatot ellátó munkatársak kiváló körülmények közé kerülnek. Jekő Attila elmondta azt is, hogy szakmai érvek mellett szociális okok is vannak a döntés hátterében. A Bernáth-kollégium számos halasi óvodásnak, diáknak jelenti a második otthont. Itt kapnak meleg ételt, itt mosnak rájuk, és itt adott minden olyan körülmény, amelyet nem minden szülő tud számukra biztosítani. Ha megyei fenntartásba adták volna a diákotthont, akkor az ő elhelyezésük, a velük való gondoskodás is az önkormányzat feladata lett volna. Jáger L. Ismét magyarok vására. Az eddigi nagy sikerű vásárok mintájára idén is március 15-én rendezik meg a Magyarok Vásárát a kiskunhalasi Piactéren. A vásár jó híre elterjedt az országban, így idén rekordszámú szerb-magyar gasztronómia elkészülő remekeit és eszközeit állítják ki. A projekt sikerében komoly szerepe volt a fenntartó Bács- Kiskun Megyei Önkormányzatnak, amely megelőlegezte a beruházás költségeit, amíg a pályázati pénzek meg nem érkeztek. Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: Bács-Kiskun megye szoros kapcsolatokat ápol Szerbiával, azon belül is a Vajdasággal. Fél év múlva megnyílnak az európai társulási források, amelyek, ha jól pályázunk, akkor a településeink, az intézményeink, a vállalkozóink, mindkét oldalon bevonva romániai és erdélyi megyékkel közel 200 millió euró fejlesztési forrást nyerhetnek el az uniós közösségtől a következő 3-4 esztendőben. Az elnök mindenkit pályázásra biztatott, a közösségi célokra 5%-os, vállalkozásoknál 25-40%-os önrésszel nagyon komoly projektek, beruházások valósulhatnak meg az elkövetkezendő időszakban a határ mindkét oldalán. Kép, szöveg: Pozsgai Ákos résztvevőt várnak. Eddig több mint 160 magyar kézműves és termelő regisztrált, hogy megmutathassa városunkban portékáját. A szervezők feltétele, hogy kizárólag minőségi magyar árut hozhatnak, cserébe ingyen árusítóhelyet biztosítanak számukra. A jó hangulatról hagyományőrző csapatok gondoskodnak, reggel 8 órától zenés programokkal várják az idelátogatókat. A néptáncos előadások mellett élőzene, népdalok és alföldi dallamok szórakoztatják majd a közönséget. P. Á. Fejlesztő gyógyítás Jelenleg 25 kisgyerek jár az Egységes Református Pedagógiai Szakszolgálathoz korai fejlesztésre, ahol többnyire 3 éves korig foglalkoznak a kicsikkel. A létszámot már akár százfősre is fel tudnák emelni. A református templom mellől tavaly év végén költöztek át a kórház területére, egy már nem használt pavilont bérelnek és újítottak fel. Itt már mindenre van hely, így a korai fejlesztésre is több szobát tudnak használni. Sok sérülés, zavar orvosolható a helyi központban! F Felvételünk illusztráció Ottjártunkkor a 22 hónapos Patrik gyakorolt a speciális eszközökön. A koraszülött kisfiú 1 éves kora óta jár a foglalkozásokra. A sok gyakorlás hatására már önállóan is tud lépegetni. Az intézményben annál jobb esélye van egy idegrendszeri károsodással rendelkező kicsinek a fejlődésre, minél hamarabb kerül a szakemberekhez, ám ez nem minden esetben történik időben. A jól észlelhető tüneteket hamar felismerik, de a terhességi vagy szülési komplikációk okozta enyhe idegrendszeri károsodásra, a kevésbé feltűnő jelekre van, hogy nem figyelnek fel időben meséli Maruzsenszki Erna, a szolgálat igazgatója. Több rossz példáról is hallottak már: volt, hogy a szülő jelezte, valami nincs rendben a babával, de azt a választ kapta, csak kicsit le van maradva a gyerek a fejlődésben, de majd biztosan utoléri a többieket... Olyan is előfordult, hogy a baba születése után közölték a szülőkkel, jobban járnának, ha a sérült gyermeket intézetbe adnák... Sajnos, az is megesik, hogy a gyereket speciális foglalkozásra Budapestre hordták, noha ugyanazt a módszert itt, Halason is alkalmazzák. A szakszolgálatnál szeretnék, ha megváltozna a térségben a szemlélet a fejlesztésre szoruló gyerekekkel kapcsolatban. A szegedi gyermekklinikával példás a kapcsolatuk, gyakran irányítanak onnan kicsiket a halasi intézménybe, viszont helyben lehetne még min javítani. Hogy minél előbb felismerjék, és szakemberekhez küldjék a fejlesztésre szoruló gyerekeket, a szolgálat az önkormányzat segítségét kéri egy úgynevezett protokoll bevezetéséhez. Ez útmutatót adna a szülészeti és gyermekosztályok dolgozóinak, a gyermekorvosoknak és a védőnőknek abban, hogy a térségben élő kisgyermekek időben szakemberhez kerüljenek. fotó: pozsgai ákos A fejlesztő központban a beszéd és a járás késésével sok időt veszítenek a kicsik ezt nem kellene megvárni. Sokan talán nem is gondolnák, hogy a foglalkozásokkal például a diszlexiát vagy a tanulási zavarokat is meg lehet előzni, ami nemcsak a gyermeknek és a családnak, hanem a társadalomnak is előnyös, mert nem az óvodában és az iskolában kell többlet pedagógiai segítség. Enyhe károsodásnál a legtöbb esetben nincs is szükség orvosi gyógymódokra, mert a korai fejlesztés alkalmas az idegrendszeri károsodás áthidalására. Súlyosabb károsodásnál a további hátrányok megelőzése és a meglévők csökkentése a cél (ennek oka a manapság sokkal több megmentett terhesség, ahol viszont károsodhatnak a babák, de a szennyezett környezetnek és a sok elfogyasztott méreganyagnak is szerepe lehet). FE RITA ASSZONY HÉTKÖZNAPI ÍZVARÁZSLATA A hazai ízek kedvelőinek (4.) A héten februári, hagyományos magyar ízeket bemutató sorozatom egy süteménynyel zárul, mely rég ismert, igazi hazai édesség. Látva családtagjaim arcát, ezentúl gyakran visszatérő vendég lesz a vasárnapi asztalon, ráadásul gyorsan készül és káprázatos finomság... Szórt túrós sütemény Hozzávalók: 50 dkg túró, 30 dkg liszt, 15 dkg cukor, 15 dkg vaj, 5 dl tej, 2 marék mazsola, 4 csomag vaníliás cukor, 2 tojás, fél csomag sütőpor. Fotó: Szőri Attila Elkészítés: A lisztet a cukorral és a sütőporral összekeverem. A 15 dkg vajat megfelezem, és az egyik felével kikenem a tepsit. Ezután beleszórom a lisztes egyveleg felét, a tetejére morzsolom a mazsolás túrót, és rászórok háromcsomagnyi vaníliás cukrot. Ezt megszórom a lisztes keverék maradékával, és a vaj másik felét rámorzsolom. A tojásokat az utolsó csomag vaníliás cukorral felverem habosra, hozzáadom a tejet, ezt az egészet ráöntöm a süti tetejére. Előmelegített sütőben sütöm, és ha elkészült, porcukorral megszórom. Rita asszony Boróka: helykereső Véglegesnek tűnik a Boróka Civil és Ifjúsági Házból kiszoruló egyesületek és alapítványok sorsa. Egyelőre (áprilistól) három szervezetnek: a bábosoknak, a nagycsaládosoknak és a kézműveseknek lesz megfelelő helyük a volt kereskedelmi iskolában. A kétszintes épület átfogó rekonstrukcióra szorul, amelynek költségei elérik a 10 millió forintot. A többi civilszervezet a művelődési házban, valamint a Szűts József Általános Iskolában kaphat helyet. Az iskola hétköznap délutánokra ajánlotta fel helyiségeit. Dózsa Tamás Károly alpolgármester úgy fogalmazott: a civilek elsődleges helyszíne a művelődési ház lesz. A Tükör azonban úgy tudja, vannak olyan szervezetek, amelyeknek nem felel meg ez a megoldás, mivel napi feladatokat, ügyeletet látnak el, és erre a Közösségek Házában nincs alkalmas terem. A civilek maguk kénytelenek ideális helyszínt keresni annak érdekében, hogy tevékenységüket változatlan formában folytathassák tovább. h. a.

5 2011. február 23. városfejlesztés 5 Új helyre kerülhet a nagyvásártér Középtávú terv a lassan elfogadhatatlan állapotú területről: a Dong-ér-völgyi út folytatása valószínűsíti a déli telekkijelölést F Zsúfoltság és elhanyagoltság Szűkössége és állapota miatt a város középtávú tervei között szerepel a Harangos téri vásártér elköltöztetése. Tompa: kóbor ebek és közterület-védelem Külön értesítőt szentelt Tompa új polgármestere annak, hogy újólag felhívja a lakosság figyelmét: a város tiszta, esztétikus képének, a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében mindenki figyeljen oda saját portájára. Homoki Szabó Róbert idézte a helyhatóság egy 2003-as rendeletét is, amely előírja, hogy az egyes ingatlanok tisztántartásáról, a rovarok és rágcsálók irtásáról az ingatlan tulajdonosa/kezelője köteles gondoskodni. Ugyanígy a lakott utcákon a közút középvonaláig terjedő rész tisztántartása, a járda és a csapadékárok tisztántartása, a téli síktalanítás és az ingatlan előtti növényzet ápolása-gondozása is a polgárok kötelessége. A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi időben a közterületeken egyre több kóbor kutya jelenik meg, amelyek főleg csoportba verődve veszélyesek lehetnek a közterületen közlekedőkre, különösen a gyerekekre; továbbá veszélyesek azért is, mert sokuk vélhetően oltatlan, sőt, kapcsolatba kerülhetnek olyan állatokkal, amelyek fertőzöttek, veszettek. Minden kutyatulajdonosnak tisztában kell lennie azzal, hogy az őrizetlenül hagyott állat által okozott kárért a tulajdonosa felel anyagi és büntetőjogi szempontból egyaránt. Gondoskodjanak arról, hogy az állatok őrizetlenül ne juthassanak ki a közterületre intett Homoki-Szabó Róbert. TÉRSÉGI HÍREK Az Általános Rendezési Terv (ÁRT) legújabb módosítása és pontosításai kapcsán napirendre került az egyébként hosszú évek óta megoldatlan helyzetű Harangos téri vásártér elköltöztetése. A helyszínváltást több, önmagában is döntő szempont indokolja. A jelenlegi standsorok közötti közlekedőfolyosók szűkek, a vásárlók és kereskedők számára nincs vizesblokk és nyilvános vécé, a gépkocsik parkolása csak részben és nem kellő színvonalon megoldott, a vásártér közlekedőfelületei pedig abszolút korszerűtlenek: vizes vagy éppen túl száraz időszakokban lényegében járhatatlanok. További, bár kisebb súlyú probléma a különféle vásári profilok például a közszükségleti cikkek és az állatpiac izoláltsága. A városvezetés azt szeretné, ha mindezeket a problémákat egy csomagban kezelné az ÁRT nemrég indítványozott módosítása. A Hírek, jelentések a kiskunhalasi, a jánoshalmi, a kiskőrösi és a kiskunmajsai kistérségből Kunfehértó: 370 millióból gazdálkodnak idén FOTÓ: SEBESTYÉN ISTVÁN Kunfehértón február 22-én fogadta el a képviselő-testület a község idei költségvetési rendeletét. A község a gazdálkodási terv alapján idén szűk 369 millió forintos össz bevétellel számol, amelynek jelentős hányada csaknem 110 millió forint helyi adóbevételekből származik (annak ellenére, hogy idéntől az üdülők alapterülete utáni idegenforgalmi adó kivethetősége megszűnt, és ez 12 milliós bevétel-kiesést okoz az üdülőfaluban KZ). Fehértón egyébként 347 millió forintot költenek majd idén működési feladatokra, és csaknem 40 milliót fejlesztési-felhalmozási jelleggel. A hiány alig haladja meg a 18 millió forintot. A keddi ülésen egyébként napirenden szerepelt még a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó idei árak-díjak megállapítása, a Sporttáborban működtetett konyha áthelyezése a Napközi Otthonos Óvodába és több más fontos kérdés. (További részletekkel egy következő számunkban szolgálunk.) Kiskőrös: hiány dacára is vállalják a civiltámogatást Kiskőrös annak ellenére is vállára veszi a civilek és a támogatott szférák segítését, hogy ezzel némileg nő a város hiánya adta hírül a helyi képviselő-testület minapi döntéséről tudósító FOTÓ: KOHOUT ZOLTÁN regionaplo.hu. A város ebben az esztendőben 1,73 milliárd forintos bevétellel számolhat, ugyanakkor a kiadások majd 2 milliárdra rúgnak a fennmaradó csaknem negyedmilliárdot hitelből tervezi finanszírozni az egyébként jelentős fejlesztéseket végző település. A városatyák annak ellenére is támogattak több sportegyesület, civil szerveződés, a városi kultúrát és bormarketinget erősítő rendezvényt és alapítványt, hogy ezzel 55 millió forintos pluszkiadás terheli a hiánykaszszát. Bekerült a költségvetésbe a közalkalmazottak étkezési támogatása, a terményvédelem, a bűnmegelőzés és a helyi közrendvédelmi-közbiztonsági feladatok támogatása is. Szank: Örömmel fogadják az iskolai átszervezést Szankon nagy visszhangot vetett az iskola és óvoda egyházi fenntartásba kerülése. Patkós Zsolt polgármester egy korábbi fórumon úgy érvelt képviselő-testület e célkitűzése mellett, hogy az átalakítás minden érintett fél érdekeinek megfelelő, ezért is támogatta azt egyhangú községi-közgyűlési döntés. A szülők magasabb színvonalú képzést, nevelést remélhetnek, a tanárok számíthatnak a gyermeklétszám növekedésére ezzel az álláshelyek megőrzésére a majsai igénylők felé való nyitással, az önkormányzat és az iskola pedig mindezek következtében kedvezőbb költségvetési helyzetbe kerül adta hírül a szankinfo.hu. A fórumon hozzászóló polgárok az egyházi iskola hitbéli kötöttségei iránt érdeklődtek, és többen örömüket fejezték ki, miközben az erkölcsi értékek megerősödését várják a változástól. (Szerkesztette: KZ) városvezetés valószínűsíti, hogy a leendő koncepció előnyben részesíti a jelenlegitől délre fekvő területek hasznosítását e célra ez esetben ugyanis összekapcsolhatóvá válna a vásártér és az állatpiaci rész, továbbá a komplexum szervesen kapcsolódna a Dong-ér-völgyi út tervezett folytatásához. Ezzel a jelenleginél is biztonságosabb, gyorsabb FOTÓ: POZSGAI ÁKOS megközelítést tenne lehetővé a délről és keletről érkező kereskedőknek, vásárlóknak. A lehetséges tervek, a beruházások volumenére való tekintettel, arról is szólnak, hogy önkormányzati helyett vállalkozói befektetésként majd azt követően vállalkozói hasznosítás keretében valósuljon és térüljön meg a fejlesztés. (kz) Közmeghallgatás A jogszabályoknak megfelel, de ráférne a felújítás a gyógytorna épületére, ám nincs olyan épület, ahol jelentősebb átalakítás nélkül elhelyezhető a kórházi részleg. A kórházi fejlesztési pályázattal költözhet majd át a szakrendelőbe közölte Romhányi Zoltán főigazgató Kollár Károly közmeghallgatáson elhangzott felvetéseire. A panaszos szerint nem méltó az intézményhez a gyógytorna és az udvar is szemetes. A kórházi illetékesek leszögezték, hogy igen gyakori a takarítás a területen, napi szinten folyik a karbantartás is. Romhányi Zoltán azt is megjegyezte, hogy gyakran találni az udvaron betegek által eldobott személyes behívókat, amelyeket a kezelések után egész egyszerűen eldobnak. jáger Az önkormányzat vállalkozói és a lakossági komfortját érintő igényekkel indokolja, hogy a város több pontján is olyan övezeteket akar kijelöltetni, amelyeken vállalkozói társasház-építési beruházások valósulhatnak meg. A kijelölést főleg az indokolja mondta Nagy Péter alpolgármester, hogy jelenleg számos Társas- és parkolóházak épülhetnek Új óvodai-bölcsődei épületek, 2-3 szintes parkolóház, megújuló kispiactér, társasházi telekkijelölések, garázsok az Esze-lakótelepen egy sor városházi, vállalkozói és lakossági igény egybefonására és kereteinek kijelölésére készül az önkormányzat. Társasházi talányok esetben kényszermegoldások vezették a beruházókat, amikor több család elhelyezésére alkalmas, nagyobb társasházakat építettek. Így azonban olyan megoldások születtek (mint arról lapunk is beszámolt több ízben; legutóbb például a Szatmáry és Szilády utcák kapcsán), amik a kivitelezés lehetőségeit korlátozták, illetve Köztéri áramütés-veszély A város több pontján is hiányoznak a kandeláber oszlopok kapcsolószekrényeinek fedelei. A nagy forgalmú helyek közelében látható, kilógó vezetékek érintése életveszélyes. A szolgáltató gyors intézkedést ígért. Olvasóink hívták fel figyelmünket a Bem utcában, valamint az 53-as főút mellett több olyan kandeláber oszlopra, amelynek kábelei kilógnak, mivel burkolatuk eltűnt. Mindkét terület kisgyermekes családok lakhelyének közelében, illetve nagyobb bevásárlóközpont szomszédágában található. A járókelők nem tudják, hogy csak az esti közvilágítás bekapcsolását követően, vagy Veszélyes Démász-vezetékek találhatók városszerte egész nap áram alatt vannak a vezetékek. Vagyis nem lehet tudni pontosan, hogy napközben is veszélyesek-e. Lapunk a szolgáltatónál érdeklődve megtudta, hogy a probléma nem szokatlan, bár a konkrét helyekről nem tudtak. Szakembereink folyamatosan figyelik a kandeláberek állapotát, de természetesen ügyfeleink bejelentései sokat segítenek a hibák észlelésében és javításában. A kilógó vezetékek balesetveszélyt jelentenek, ezért a hálózatrongálással kapcsolatos bejelentéseket a hibabejelentő ( ) vonalon várjuk. írták a Tükörhöz eljuttatott közleményükben, hozzátéve, hogy a hiányzó fedeleket rövidesen pótolják. A szolgáltató a hasonló esetek elkerülése érdekében, néhány éve az értékes nemes fém helyett vasból készült burkolatot használ. Az Általános Rendezési Terv (ÁRT) módosításának egyik legérdekesebb fejezete a Városháza épületétől délre, a Múzeum és a Kossuth (illetve a Köztársaság és Bokányi) utcák közti, jelenleg viszonylag elzárt terület megnyitása, megközelíthetővé tétele (ez korábban egy azóta, sajnos, elhalt ötlet: a szűk városmag teljes területének sétálhatóvá tétele kapcsán is felmerült a szerk.). A távlatos vállalkozói és/vagy önkormányzati igényeknek menne elébe az a koncepció is, amely lehetővé tenné a Bercsényi-Bocskai utcák közti tömbbelsőt, óvodai-bölcsődei épület létesítésére, s ugyanígy építési területté nyilvánítaná a 10 emeletes háztömb északi oldalán található telket is. Szintén jövőbeni építési tervek megvalósulása érdekében merül fel a Bem utca déli oldalán épült 4 emeletes panelek ölelésébe zárt, valamint a tőle északra fekvő parkolóterület beépíthetőségét elősegítő módosítás. Ez utóbbiban amint arról nemrég döntött a képviselő-testület vállalkozói tőkét mozgósító beruházásként parkoló- vagy garázsház FOTÓ: SEBESTYÉN ISTVÁN épülhetne. Ugyancsak a parkolási, gépjármű-elhelyezési szempontok indokolják az Esze Tamás lakótelepen egy garázsépítési övezetrész kialakítását. A tervek közt szerepel a kisbosnyák becenevű kispiactér fejlesztése is. A jelenleg óvatos kifejezéssel is vegyes küllemű terület (a műanyag burkolatú felületek, Csipkeházra rákoccintó rózsaszín vendéglátó, agg nyilvános vécé és salátaleveles parkolók) egyaránt lát el fontos közfunkciót, ugyanakkor a város fontos esztétikai súllyal bíró pontja. (Munkatársainktól) a környék nyugalmát adott esetben zavarták. Tény, hogy a családi házas övezetbe épülő lakóközösségi épület több parkolási igénnyel, nagyobb forgalommal jár, továbbá a legtöbb esetben egy társasház tömege, arculata, magassága is jelentős arányokkal eltér a szűk környezetétől. Városképi és szociális szempontok miatt a helyhatóság azzal bízta meg a városfejlesztési szakembereket, hogy jelöljenek meg társasház-építésre alkalmas pontokat, s határozzák meg azokat az esztétikai, látványelembeli normákat, amelyek a jövőbeni ilyen beruházásoknál már kötelezők lesznek. (Munkatársunktól) Ez azonban csak FOTÓ: hegyes attila részben csökkentette a rongálások számát, mivel a kapcsolószekrények belsejében továbbra is vannak nemesfémvezetékek. h. a.

6 6 Kultúra helytörténet február február 23. Terror, erőszak, állami és kispolgári bosszú, aztán hamis jólét, vallás- és civilellenesség, a kibontakozás elfojtása erre és még ki tudja, mennyi fájó eseményre, veszteségre és folyamatra emlékezünk a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A helytörténészt arról kérdeztük, mit tudunk a helyi eseményekről, számot vetettünk-e a múltunk e fejezetével, s hogy mi rejlik a levett utcanév-táblák mögött valóságosan és szimbolikusan... Mindenki ünnepe Amikor a kommunizmus áldozatairól beszélünk, hajlunk rá, hogy elsősorban azokra gondoljunk, akiket fizikai bántalmazásnak tettek ki: megvertek, megkínoztak, vagy elhurcoltak, illetve azokra, akiket vagyonukban károsítottak meg padlás-lesöpréssel, elkobzással. És akkor még azokról az áldozatokról sem esett szó, akik kényszerűen hagyták el hazájukat Rákosi vagy Kádár rendszere elől menekülve... A kommunizmus áldozatai ünnep képes egybefoglalni őket? Az emléknap célja mondja Végső István, hogy az 1919-es, majd 1944 és 1990 közötti időszakok minden áldozatára felhívja a figyelmet. Az emlékezés nagyon helyesen a közoktatási intézményekben kötelező. Az időpont eredete az, hogy a következetesen diktatúraellenes Kovács Béla kisgazda politikust február 25- én a szovjet hatóságok megfélemlítés céljából hurcolták el. Üzenet volt ez minden demokratikus vagy nem kommunista magyar embernek, hogy itt a Szovjetunió és hazai helytartói az urak. Az ünnep tehát egyrészt általánosan minden áldozatra vonatkozik, és az iskolákban is ünnepnap. A gond csak ott van, hogy a történelemórák keretében pont ezekre a korszakokra jut a legkevesebb idő, erről tudnak a mai fiatalok a legkevésbé. Bosszú a gazda ellen... Úgy tudom, Halason viszonylag kevés, bár annál jellemzőbb incidens történt a legvészterhesebb időkben. A helyi krónikából olyasmiket olvastam, hogy egy beszervezendő parasztembert a feleségét bántalmazva kényszerítettek a tsz-belépő aláírására, Gulyás Sándor gimnáziumigazgatót megverték és tönkretették, Ván Benjámin lelkészt leparancsolták a szószékről a rendszerellenességéért. A halasi események mennyire modellezik azt, ami országosan is folyt a as években? Elég sok apró részletet is tudunk. Rengeteg volt a sérelem. Kezdve onnan, hogy 1944 őszétől orosz katonák zabráltak, nőket erőszakoltak, és gyilkoltak a borért, élelemért. Viselkedésük felbátorított másokat is. Egy életrajzi kéziratból tudjuk, hogy a város leggazdagabb gazdájának, az akkor 78 éves Pázsith Antalnak miként alakult a sorsa az 1944/45-ös szovjet megszállás idején. Cselédjeihez szigorú ember lehetett, mert az oroszoknak azok bevádolták a bevonulásuk alkalmával mindjárt. (...) Az orosz katonák aztán arra bíztatták a cselédeket, hogy bánjanak el vele kedvük szerint. Azok aztán azt eszelték ki, hogy megutált gazdájukat elevenen eltemetik. Nyomban hozzá is fogtak a sírja megásásához. amikor azzal készen voltak, megragadták a vénembert s bele hajították a sírjába átkok és szitkok között, s húzták is rá a földet. Az öregember, módszerek a kordában tartás Helytörténetről, megnyomorított sorsokról a Pázsith- és a Berki Viola-esetekről és a mindmáig meg nem fogadott tanulságról a kommunizmus eml ahogy belelökték a sírjába úgy térdre esve támaszkodott meg a sírja oldalába s már hónaljáig be is volt temetve, amikor ezt a szörnyűséget az öreg hűséges szolgálója meglátta s odarohant a földet hányó emberekhez (..) s ez a jólélek ugrott bele a sírba s kezével elvájta róla a földet s így kiszabadította a meggyalázott öregembert... A megbetegedett idős földjét és ingatlanait is elvették. Később persze őket is elcsendesítették, félretették az útból. Összességében a Rákosi- és a Kádár-rendszerek diktatúrája egy egész nép kibontakozását akadályozta meg. Egész generációk álma veszett el, lett a kommunizmus áldozata. (...) A kommunizmus áldozatainak emléknapja a figyelmeztető jel: ha hagyjuk a politikát elburjánzani, akkor ne csodálkozzunk, bármilyen sorsot ránk mérhetnek a hatalmaskodók. Berki Viola és a K -betű Ám nem csak ő járt így. Birtokosok, értelmiségiek, kisgazdák, polgárok, számos halasi vagyonát államosították ilyen-olyan okokból, nem feltétlenül a törvényi előírásokhoz ragaszkodva. Jó részük elment innen, vagy a tanyavilág gunyhóiban jutott nekik lakhely. Az 1945 előtti hadsereg katonáit sem kímélte a rendszer. Egy halasi kötődésű főtiszt, aki 1942-től Érsekújvár katonai parancsnoka is volt, a háború után a családjával együtt képtelen volt elhelyezkedni. TSZ-eknél addig maradhatott, míg utol nem érte a káderlapja. Köállam és apparátusa miatt. Többeket kuláknak bélyegeztek meg, K betűt írtak a hivatalos okirataikra. Nem lehettek katonák, munkaszolgálatra vitték őket, de még a gyermekeiket is. Az ötvenes években olyan képtelen beszolgáltatásokat írtak számukra elő, amelyek miatt sokuk élete, családja teljesen ellehetetlenült. Elkobozták vagyonukat, földönfutókká lettek. Generációkat nyomorított meg Az 1944-ben még minden párt közös lapjaként indult Halasi Hírek (majd Hírek) című helyi média zel 15 év kellett neki, hogy állásba kerüljön. Nagyon sokan éltek, élnek köztünk, akikről tudjuk, hogy származási alapon nem tudtak tovább tanulni. Többek között Berki Viola Munkácsy-díjas művésznő tanyai, gazdacsaládját is meghurcolták. A halasi alkotót az ötvenes években ki is zárták egy időre a főiskoláról. Tehetségek és lehetséges karrierek mentek a süllyesztőbe a pártigen hamar a kommunisták szócsöve lett. Ezért Bundzsák István halasi szociáldemokrata politikus a negyvenes évek végén önálló lapindítási engedélyt kért, panaszkodva a szélsőbaloldaliak erőszakos, F Április 4-i koszorúzás a már nem létező szovjet emlékműnél. Üzenet volt, hogy itt a helytar mindenkit elnyomó propagandájára. Látható tehát, hogy többek, nem csupán jobboldaliak nem értettek egyet az egypártrendszer kiépülésével. Később persze őket is elcsendesítették, félretették az útból. Összességében a Rákosi- és a Kádár-rendszerek diktatúrája egy egész nép kibontakozását akadályozta meg. A kommunizmusnak is közvetlenül és közvetve rengeteg áldozata van: az alkoholba és öngyilkosságba menekülők, a disszidálók, az abortuszt választó nők, az egyházak, a civil egyesületek elfojtása, az 56-os forradalmárok elleni fellépés és sok más... Egész generációk álma veszett el, lett a kommunizmus áldozata. Kukori és Kotkoda gulyáskommunizmusa A kor dokumentumait olvasva azt látjuk, és a fenti gazda elleni incidensnél is utaltál rá, hogy az átlagember nemcsak félt felemelni a szavát, de sokszor még kicsinyes egyéni érdekeitől vagy bosszúvágyától hajtva fel is jelentette ellenségeit. Erről mit tudunk? A diktatúra egyik alapvető célja, hogy az információt a kezében tartsa, az információáramlását kontrollálja és szabályozza. A többség nem volt tisztában azzal, hogy mi is folyik körülötte. A kommunistaellenes személyeket megtörték, elhallgattatták, rosszabb esetben meggyilkolták. Kevés volt az olyan ember, aki felmerte emelni a szavát. Ehhez a rendszernek kellett meginognia, többek között nak köszönhetően. Majd következett a gazdasági válság és a szocialista gazdálkodás csődje. Ahogy megkezdődött a nagyon lassú összeomlás, úgy vált egyre kevésbé fontossá, hogy az embereket ellenőrizzék. A legtöbb feljelentés, koncepciós per a negyvenes és ötvenes években volt. Aztán a rendszer rá- Szerda kora reggelente, lapterjesztés közben látni világosan, hogy olyan világban élünk, amiről biztosan tudni, hogy nem húzza sokáig. A terjesztés A belvárosban kezdődik, hogy a legforgalmasabb árusítóhelyek buszmegálló, nagyobb áruházak és boltok, piac, satöbbi a legelőbb kapják meg a Tükröt. Szerda lévén, különösen a hideg évszak elmúltával, egy régi világ letűnt idillje köszön még vissza: a kosaras, zöldség- és gyümölcscipelő asszonyok, akik a hét derekán munka előtt töltik fel az otthoni készleteket... Meg feltűnik a rengeteg autó: Halas (is) évről évre zsúfoltabb. A napi rohanásban ez nem látszik, de a hetenkénti terjesztési napok szintjén nem lehet nem észrevenni. A polgári rend és jólét vélhetően utolsó emlékképei ezek. A külsőbb városi kerületekhez érve a reggeli, kora délelőtti órákra, 8 és 9 között, megmutatja magát a másik társadalom is. Pirosló arccal, öreg biciklijén hozza befelé két kisgyermekét egy anyuka. A félfokos hidegben hosszú gőzfelhőket zihál; a gyerekek álmosan dideregnek az első és hátsó üléseken. Lerí róluk, hogy szegények. Míg mások egymagukban két háztömbnyit is garázsban fűtött autóval tesznek meg, addig a közelebbi tanyák, családi házak népe fagyott vagy sáros vagy poros földes utakkal, metsző zimankóval, esővel vagy kánikulával dacol. Róluk még a lapterjesztő is csak másodsorban gondoskodik ahogyan a város, az ország és az egész nagyszerű európai közösség is. Ők tudják, mi az élet, mi a szegénység mi a valóság. A múlt század derekán az angol kormány elhatározta, hogy kitűzi a 10 százalékos gazdasági növekedés, GDP-emelés célját, év alatt. A terv sikerült. Ám a fejlődésnek különös következménye lett. Olyan eredménye, amely bár csak egy példa a sokból jól mutatja, merre tart a világ. A gazdasági növekedés tehát megvalósult, de amikor elemezték, mi lett a következménye, akkor lesújtó dolgokat tapasztaltak: rosszabb lett a társadalom állapota, mint előtte volt. Miért? Azért, mert a növekedéshez szükséges pénzt a lakosság jóléti kiadásaitól vonták-vették el: egészségügytől, oktatástól, szociális és közbiztonságtól, kultúrától. Az történt tehát, hogy a vállalatok és a gazdaság főszereplői megerősödtek, ám tömegek kerültek utcára, és romlott az életszínvonal. Múlt és jövő szerda reggel Megmutatja magát a másik társadalom is. Pirosló arccal, öreg biciklijén hozza befelé két kisgyermekét egy anyuka. A félfokos hidegben hosszú gőzfelhőket zihál; a gyerekek álmosan dideregnek az első és hátsó üléseken. Róluk még a lapterjesztő is csak másodsorban gondoskodik ahogyan a város, az ország és az egész nagyszerű európai közösség is. Rendületlenül nő azóta a világ összgazdasági teljesítménye. Ám a következmények mindig, mindenütt ugyanazok: a gazdaság volumene és a kiváltságos gazdagok vagyona-jövedelme egyre nő, ám a nyereség egyenlőtlen eloszlása/visszaosztása miatt nőnek a társadalmi különbségek és feszültségek is. És ezen a forgatókönyvön a válság sem módosított: az embereket nem azért küldték milliószámra az utcára, hogy a veszteségtől éhen ne haljanak a tőzsdei cégek igazgatósági tagjai hanem azért, hogy a nyereség(!) ne csökkenjen. A válság során nem lett szegényebb a világ, nem lett kevesebb az előállított érték: csak a jövedelem és a vagyon egy újabb része vándorolt át a közép- és alsóbb rétegektől a tőkével rendelkezők felé. Nem véletlen, hogy a következő 5-10 évről szóló európai és amerikai válságtervek horrorisztikus jövőképet festenek... Az USA katonáit például arra is kiképzik, hogyan viselkedjenek az éhséglázadó polgárok(!) kitelepítésekor, az EU 2006-ban Világvége Vetőmagbank, Oroszország 5 ezer új föld alatti óvóhely építését kezdte el, Kanadában pedig annyi magánbunkerre van igény, hogy az építési vállalkozók nem bírják munkaerővel... HAmvAs béla egyszer ezt írta: hiába kiáltasz lavinaveszélyt a hegy felé, ha évezr oda fel az emberek. Annyit küszk érjenek, hogy akkor sem hisznek a fejük felett már zúdul a vész. Íg annyira vágytuk a földi mennyorsz a sátáni modern közgazdasággal is eladtuk érte a lelkünket, a termés és az emberek közti harmóniát. Mo érte, hogy a bolygó klímája, a társa globális összeomlás pokoli állapotb és nem kell ben hinni ah zük: pusztulni fog, aminek pusztuln elnéztem a barátságtalanul bo szerda reggelen a kosárcipelő assz rekhordár tanyai anyukát, a zöldsé acra hordó őstermelők morcos-szo Számukra a társadalom nem fog jebb csak kapitalista. Igaz, őket fo bé megrázni, ha itt eltörlik a föld sz vívmányok zömét. A városhatáron ria, nincs hipermarket és központ tudják, milyen az, amikor az élethe nyelem. Ki fogják bírni, amikor m tévé. Aztán jövök befelé a városháza

7 2011. február február 23. társadalom Hírek 7 ra éknapján Szűts József általános Iskola BemUtatKoZnaK általános IsKoláInK Fazekas Gábor Utcai általános Iskola Felsővárosi általános Iskola tók az urak lyamat? Csak egy jellemző példa: a 70-es évek rajzfilmjének a Kukori és Kotkodának a főcímdalát be kívánták tiltani. Azt hitték, hogy rendszerkritika és utalgatás a forradalomra és a gulyáskommunizmusra az a része, hogy:...nagytaréjú, cifratollas, kapirgáló egyedek, nem repültök, mint a szép sas, mert tele a begyetek... Számot vetettünk-e azzal, ami történt? Tisztáztuk-e a felelősséget, levontuk-e megfe- edekig másztak ödtek, hogy felmajd neked, ha y vagyunk mi is: ágot, hogy még cimboráltunk zeti környezetet st azzal fizetünk dalmi károk és a a hozza a Földet hoz, hogy érezia kell. rongós februári onyokat, a gyeget-mézet a pirgalmas hadát... yasztói, legfelgja a legkevésínéről a fényűző túl nincs pizzéi fűtés: ott még z nem jár a kéegint nem lesz felé. Odabent jött, hogy más módszerekkel is kordában lehet tartani a népet. Hobbitelek, autó, nyaralás, hűtőgép és megindult a legvidámabb barakk diszkrét elnyomása. Hogy ez menynyire volt tudatosan elindított folelően a konzekvenciákat? A kommunizmus átkos öröksége -címszóval például sor került szobrok eltüntetésére, utcák átkeresztelésére. Ez még oké, mert a szocreál esztétikája nem épp a legmívesebb művészeti korszak, de a magyarság pszichés fejlődése azt kívánná, hogy a múlt jelképei mindörökre intő jelül maradjanak a közterületeken is, mint ahogy a felnőtt ember se teszi jól, ha kiűzi az emlékeiből a múltbeli tévedéseit. A történelem mindig bebizonyítja: az emberiség soha nem tanul. Hiába a könyvtárnyi szakirodalom, hiába a tankönyvekben, újságokban, folyóiratokban leírt tények, a konferenciák, a TV-műsorok, a honlapok. Ugyanazon az úton haladunk, ahol apáink, nagyapáink. Hiszünk a politikusoknak, nem teszünk a szabadságjogokért, nem merjük felemelni a szavunkat az igazságért. A társadalom befelé fordul, miközben a világ továbbra is halad a bizonytalanság, a káosz (és az esetlegesen kiépülő diktatúrák) felé. Másfelől azok a szocialista kori utcanév-táblák is eltakartak régi táblákat. Akkor most melyiket kellene megtartani? Marx tér eredetileg Eskü térnek, először pedig Kék utcának volt címezve. A Ságvári Endre utca eredetileg Vári Szabó István városépítő polgármesterről volt elnevezve. Egy valóban nyitott és civil gondolkodású városban az utcanevek kérdése rövidtávon megoldható, ahol viszont még ide is beköltözik a politika és a szakbarbárság, ott más területeken is nagy gondok vannak. A kommunizmus áldozatainak emléknapja a figyelmeztető jel: ha hagyjuk a politikát elburjánzani, akkor ne csodálkozzunk, bármilyen sorsot ránk mérhetnek a hatalmaskodók. KohoutZ ugyan van fűtés és reggelre kávé, de a helyzet ha komolyan veszik magukat ott is szívbemarkoló. Biztosítaniuk kellene a (belvárosi) polgárok megszokott kényelmét (a város peremének népéről már régen lemondott a modern világ: még az EU is csak belváros-rekonstrukciós pályázatot képes kiírni). Csakhogy a városok pénzét folyamatosan ellopják a pazarló, korrupt kormányok; aztán még jöttek-jönnek a helyi érdekű játszmák: ami végül marad, az legfeljebb arra elég, hogy összeveszhessenek rajta a polgárok. S végül senki se nyer. A jóléti polgári állam a múlté úgy fest szerda reggelenként. Tönkretette a kapitalizmus, amely elapasztja a tömegek életszínvonalát tápláló forrásokat, és az így egyre inkább eltűnő források iránti hajsza az ember-ember közti szolidaritást is szétrombolja. A város és a jólét úgy viszonyul a városperemhez és a nélkülözéshez, mint a külterületi lakosság biciklis fagyoskodása az újrendszámos belvárosi luxus autókhoz. Ez a világ olyan igazságtalan és olyan átlátszóan közömbös, rideg és szívtelen, hogy lehetetlen, hogy ne változzon meg. S aligha kétséges, kinek lesz fájdalmasabb. (kohoutz) Intézményünk, a Szűts József Általános Iskola a központban található, mindenhonnan jól megközelíthető. Tornyai- valósítunk meg. Kiemelt feladatunk a tehetséggondozás, A következő tanévben ismét egy új szakmai fejlesztést val, színpados dísztermével a város jellegzetes épülete. A melyhez a tehetségek azonosításának módszerét, egyéni tehetségfejlesztést és -követést, támogatást, mento- következő tanévben egy egészen új oktatási rendszert vezetünk be. ri rendszert alkalmazunk. Nagyobb hangsúlyt kap az idegen nyelv az informatika és a testnevelés hangsúlyának és Egyik osztályunkban elindítjuk a magyar-angol két tanítási nyelvű oktatást. Heti öt angol óra mellett a rajz és a technika tantárgyat is ezen a nyelven sajátítják el a kisdiákok. matikából és magyarból szintcsoportokat alakítunk ki, hogy emelt szintű követelményeinek megőrzése mellett. Mate- A nyelvi órákon csoportbontásban dolgoznak tanulóink. A mindenki a képességének megfelelő foglalkoztatásban vehessen részt. 8. osztály végén középfokú C típusú nyelvvizsgát tehetnek. Mindez ingyenes. A város egész területéről várjuk a jelentkezőket, mert erre az osztályra nincs beiskolázási körzet. élethosszig tartó tanulásra. Segíteni, hogy tanítványaink Továbbra is feladatunk az életre nevelés, felkészítés az Egyetlen feltétel az, hogy megfelelő fejlettségi szinttel rendelkezzenek. Másik osztályunkban a zenei oktatás és a drálán kívül is. Segíteni azt is, hogy kiegyensúlyozott felnőt- megtalálják a helyüket itt, a közösségben, s majd az iskomapedagógia kap nagyobb hangsúlyt. A tantervi énekóra mellett szolfézstanulására van lehetőség, ami a későbbi Megfeleltünk a referencia intézményi minősítésen, így té váljanak. hangszer tanulás alapja lehet. A drámapedagógia résztvevői egy frissen készült tanulmány szerint jobb teljesítményt nálunk. Hamarosan megérkezik pályázaton nyert 83 új szá- rendszeressé válnak más iskolák tantestületeinek látogatásai nyújtanak, magabiztosabbak, jobban oldják meg a problémákat, toleránsabbak, kezdeményezőbbek, később jobban A 2011-ben induló első osztályaink napjait iskolaotthonos mítógépünk, s összesen 17 teremben lesz digitális táblánk. el tudnak helyezkedni. Sok szereplésre nyílik lehetőségük. rendben szervezzük. Tanóráik és szabadidős foglalkozásaik Ez módosított formában a régen népszerű ének-zene tagozat utódja szeretne lenni. Két kolléganőnk végzett dráma- A legkorszerűbb tanulásszervezési eljárásokkal, képes- délelőtt és délután is váltják egymást. pedagógusként a zsámbéki főiskolán, szakvizsgával is rendelkeznek. A felső tagozatosokkal már most is Czagányné alapú oktatásra projektjeink során. Térségi Iskolafejlesztő ségfejlesztő feladatokkal készültünk fel a kompetencia Pásztor Anikó foglalkozik. Ebben az osztályban is első osztálytól tanulnak idegen nyelvet, ingyenesen. Aki a testnevelést emelt követelményekkel választja, 3. Központ vagyunk. Iskolánk a kiskunhalasi futball-utánpótlás nevelésében osztálytól valamelyik egyesületben tanórán kívül is vállalni kell az edzést. Ehhez Diáksport Egyesületünk szakosz- szeretne komolyabb szerepet vállalni, ennek érdekében együttműködési megállapodást kötöttünk a Kiskunhalasi tályai is rendelkezésre állnak (tornászaink minden évben a FC sportegyesülettel. Várjuk a focizni vágyó fiúkat. Testnevelés szakos kollégáink elkísérik a gyerekeket az edzésekink véglegesen elnyerték a Várhegyi Kupát, most országos dobogón állnak az országos diákolimpián, asztaliteniszezőre, télen pedig biztosítjuk a tornatermi erőnléti felkészülést, edzőmérkőzéseket. A lányok elsősorban a kézilabdát érdemeit is hosszú lenne sorolni). A sport hatása nemcsak döntőbe jutottak, fitneszes lányaink, atlétáink, sakkozóink választhatják. Természetesen más sportágakban is szervezünk tömegsport foglakozásokat, úszni visszük őket. és az egészségre is mérhető (a hiányzások száma körük- az állóképességre és a kitartásra, hanem a feladattudatra Nyelv- és informatika oktatásunk hatékonyságát nyelvi ben alacsonyabb). laboratórium és informatika szaktanterem segíti multimédiás számítógépekkel és laptopokkal. A Comenius pályáni legkorábban első osztályban félévkor lehet. Azok a gye- Az informatikát és az idegen nyelv tanulását megkezdezat keretében évente 1-2 alkalommal külföldre is eljutunk rekek csatlakozhatnak az induló csoportokhoz, akiknek fejlődését tanítónőjük úgy ítéli meg, hogy nem korai a kezdés a gyerekekkel, ekkor természetes nyelvi környezetben és szituációkban gyakorolhatják az angol nyelvet. Folytatjuk a (anyanyelvi képességeikre lehet már alapozni, s érdeklődésük is indokolja). Ezekért a foglalkozásokért fizetni kell. 8. kompetencia alapú oktatást, mely lehetővé teszi azt, hogy tanulóink egyéni képességeik szerint, differenciáltan haladjanak. Már nyolc tanteremben használhatják ősztől a gyega sikeres letételéig. osztály végére sokan jutnak el az ECDL számítógépes vizsrekek az aktív táblákat, hatékonyabbá téve ezt a munkaformát. Fejlesztő foglakozásokon segítünk a lemaradóknak. színjátszó, énekkar, újságszerkesztő, informatika. Haté- Szakköreink: matematika, idegen nyelvek, tűzzománc, Szeretnénk felkarolni a tehetségeket, ezért különféle szakköreink működnek: dráma, honismereti, angol, ész-bontoban. Igazolásként a legfrissebb eredményeinket említem kony, eredményes felkészítés folyik ezekben a csoportokgató, környezetvédő, matekoló, rajz, rajzterápia, média, most. A körzeti Közgazdász Vetélkedőn az 1., 2. és 4. helyezéseket, a Kazinczy területi versenyen 1. helyezést értek középiskolai előkészítő, énekkar. A nyári tábort Balatonakalin szervezzük. Megfelelő számú igény esetén a következő nyártól szeretnénk bevezetni a nyári napközit, gonmányaink között kiemelkedik a Diáktárlat és a Szóvarázs el tanítványaink. Szereplési lehetőséget biztosítunk: hagyodolva azokra a szülőkre, akiknek gyermekük elhelyezése prózamondó verseny. Háziversenyeken nagy számban szerepelnek a hátrányos helyzetű tanulók is (vers-, próza- és problémát jelent. Fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést, ennek érdekében egészségnapokat, környezetvédelmi programokat szervezünk, áttértünk a sze- A nyári és a sítábor, a Családi Sportnap és a Szülők-neve- mesemondó versenyek). lektív hulladékgyűjtésre. A büfében csak az egészséges lők bálja sikere is mutatja a szülő-nevelő kapcsolat elismerten jó voltát. Minőségpolitikánk része az elégedettségmé- termékeket hagytuk meg. A menza kínálata megújult, a gyerekek több menüből választhatnak. Könyvtárunk rés, ez segíti, hogy ez tartósan jó maradjon. Nem véletlen, kötettel rendelkezik, rendszeresen szervezünk könyvtári hogy az oktatási minisztertől a Közoktatás Minőségéért díj foglalkozásokat, vetélkedőket, segítve ezzel az aktív olvasóvá válást. A városi könyvtárral is nagyon sok közös prog- Két informatika terem segíti a munkánkat. Környezetünk elismerő oklevelét megkaptuk. ramot szervezünk, elvisszük, beíratjuk oda tanulóinkat. igényes, tiszta, rendezett. Bejárati portálunkat, ablakaink Bérletes és alkalmankénti szervezéssel gyakran megyünk egy részét tavaly, a többit idén cseréltetjük ki. Működésünket rendszeresen támogatja a Segíts magadon Alapít- színházba Budapestre, Kecskemétre és helyben is. Filharmónia-bérlettel évek óta támogatja alapítványunk a zenét vány és a Fáy András Iskolaegyesület. Uniós és hazai pályázatokon nyert pénzekkel gyarapítjuk eszközeinket és kedvelő diákokat. Elsős tanító nénik lesznek: a magyar-angol két tanítási lehetőségeinket. nyelvű osztályban: Hunyadvári Éva és Valkai Ottóné, az Terveink szerint egyik osztályban a tanítónők Balogh Zoltánné és Jeszenszky Péterné; a másikban Nagyné Pál Olga ének-dráma osztályban: Orbánné Horváth Ágnes és Györe Gézáné. Kérem, nézzék meg bemutató óráinkat március és Németh Ferencné lesznek. A testnevelést az emelt szintű 1-jén 8 órától, és a látottak alapján döntsenek! Szeretettel csoportban Tóth Péter tanítja. Bemutató óráikon március várjuk a leendő elsősöket és szüleiket! 2-án 8 és 11 óra között szeretettel várjuk az érdeklődőket. Nagyné Lehoczki Zsuzsanna Nagy Czirok Lászlóné igazgató igazgató Nevelőtestületünk munkáját a következő két alapelv határozza meg: egyrészt az iskolai hagyományok tisztelete és ápolása, ami adódik abból, hogy intézményünk a város legrégibb általános iskolája, másrészt az a folyamatos pedagógiai-módszertani megújulás, ami szükséges ahhoz, hogy a ránk bízott gyerekeknek korszerű, a gyakorlatban jól alkalmazható tudást adjunk. Ezen törekvéseink sikerességét igazolja vissza az első-második osztályos szülők körében végzett elégedettségmérés eredménye, mely szerint a szülők, több mint 90%-a elégedett a színvonalas nyelvoktatással, a nevelő-oktató munka módszereivel, a pedagógusok személyiségével és szakmai felkészültségével, a gyermekekkel és a szülői házzal kialakított együttműködéssel. Pedagógiai programunk minden gyermek számára biztosítja képességei és készségei fejlesztését az idegen nyelvi kommunikáció, a szövegértés, szövegalkotás és a matematikai logika, valamint a szociális-életvitel, környezeti kultúra területén. Kiemelt figyelmet fordítunk a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésére az integrációs program keretében. Sokféle lehetőséget biztosítunk a tehetséggondozásra, tehetségfejlesztésre tanórán és azon kívül. A fentiek megvalósítását segíti a 5. éve megkezdett kompetencia alapú oktatás, amelynek elemeit már minden évfolyamon alkalmazzuk. Az őszi tanévkezdésre már 13 osztályunk lesz felszerelve a legmodernebb informatikai eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a digitális tananyagok széles körű alkalmazását. A következő tanévben is három egész napos rend szerint működő osztályt kívánunk indítani. Leendő elsős tanítóink: 1.a Soósné Orcsik Erzsébet-Bende Bernadette; 1.b Szőke Ágnes-Lengyelné Míg Kitti (német nemzetiségi); 1.c Gálné Kocsis Magdolna-Egriné Sztankovics Mónika. Nevelőtestületünk az alábbi lehetőségeket nyújtja a 2011/2012. tanévben: emelt szintű nyelvoktatást első osztálytól (csoportbontásban angol és német), nyelvi laborban, modern módszerek, multimédiás eszközök felhasználásával; német nemzetiségi nyelvoktatást első osztálytól; második idegen nyelv oktatását hatodik osztálytól; nyelvvizsgára felkészítést 8. osztályban; külföldi cserekapcsolatok ápolását a nyelvtudás fejlesztése érdekében; informatikai ismeretek elsajátítását korszerű számítógépeken, ECDL vizsgára felkészítést; úszásoktatást első, második osztályban; igény szerint sportolási lehetőséget a fizikai adottságok fejlesztésére (játékos sportverseny, atlétika, kézilabda, labdarúgás, kosárlabda); több tehetséggondozó, képességfejlesztő szakkör várja az érdeklődőket; sí-, humán tehetséggondozó-, környezetvédő- és környezetismereti szaktáborokat; A pályázati források mellett 3 alapítványunk segíti az oktatómunka magas színvonalának megtartását, a változatos kulturális, sport- és szabadidős tevékenység megvalósítását. Amire büszkék vagyunk: nyolcadik osztályosaink egyharmada sikeres alapfokú nyelvvizsgát tesz; végzőseink közel 80%-a érettségit adó középiskolába nyer felvételt; számos tanítványunk szerepel kiemelkedően országos, megyei és helyi tanulmányi versenyeken (idegen nyelvből, matematikából, magyar nyelvből, biológiából, földrajzból); az országos kompetenciamérésen szövegértésből és matematikából is az országos átlag felett teljesítenek diákjaink; sportolóink több sportágban (atlétika, kézilabda, játékos sportverseny), ott vannak a legjobbak között; 2005-től ÖKOISKOLA, 2009-től erőszakmentes, egészségtudatos iskola címet viselünk; színes, sokrétű szabadidős programjainkra, megyei térségi rendezvényeinkre; Sokszínű iskolai életünkről többet is megtudhatnak a oldalon. Az érdeklődő szülőket és gyerekeiket szeretettel várjuk nyílt napunkra március 3-án (csütörtökön) 8-11 óra között. Kerekes Katalin igazgató

8 8 Kultúra február 23. Értéket teremtek vállalkozom Természeti képek A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Értéket teremtek vállalkozom címmel fotókiállítást rendezett. A megnyitót február 11-én tartották a Kiskunhalasi Művelődési Központban. fotó: pál lászló A tárlat anyagát sok-sok kép közül választották ki, a terembe a legremekebb felvételek kerültek. A rendezvényen Balla Tibor címzetes igazgató, főtanácsos, szakképzési tanácsadó mondott beszédet. A kamara a képzésre, a szakképzésre, a munkára, az értékteremtésre helyezi a hangsúlyt mutatott rá. A kamara több mint 130 szakma felügyeletét vállalta. Tanulni addig kell, amíg élünk. Akarjunk, teremtsünk, alkossunk! tette hozzá Balla Tibor. Ennek jegyében szervezték a kiállítást is, mely a szakma szeretetére hívja fel a figyelmet. A műsorban közreműködtek a Vári Szabó-iskola tanulói. P. L. Többségben virágok és tájképek tekinthetők meg egy új kiállításon, a Halas Galériában, ahol Molnár Mária-Eti vajdasági festő- és költőnő mutatkozik be alkotásaival. Kiskunhalas, testvérvárosa, Magyarkanizsa művészeti tárlatát február 4-én Jekő Attila alpolgármester nyitotta meg a Végh-kúriában. A képeket március közepéig nézhetik meg az érdeklõdõk. (Részletek a jövő heti Tükörben olvashatók.) P. L. Látványos télűzés fotó: pál lászló Programok A Közösségek Házában három Amit még soha nem mondtak program is várja az érdeklődőket el önnek! az elkövetkezendő napokban. Február 26-án és 27-én esküvő Február 23-án 18 órakor folytatódik a Válaszd az életet! című kor megnyitó, 18 órakor meny- kiállítás lesz. Szombaton: 10 óra- előadás-sorozat. A téma: Merre asszonyi ruhák bemutatója. Folyamatosan: esküvői és alkalmi keressem a boldogságot? Nem mind arany, ami fénylik. körmök készítése és díszítése, Február 25-én 18 órakor dr. kozmetikai bemutató, nonstop Lenkei Gábor orvos, író tart előadást. Téma: Egészségünk titkai gáltatások zenei repertoárok kínálata, szol- prezentációja. Csillagtúra A Bibó István Gimnázium diákönkormányzatának tagjai a kistérség 18 általános iskolájában népszerűsítették középiskolájukat. Előadásukban intézményükről és a diákéletről tájékoztatták az érdeklődő tanulókat. - A célközönségünk alapvetően a hetedikesek voltak, és a bizonytalan nyolcadikosokhoz is szóltunk - mondja Plander Máté. Az érintett témák között szerepeltek a szakköri foglalkozások, a nyelvoktatás, a sporteredmények, a kulturális programok és az emelt szintű érettségire való felkészülés. A keményebb zenék kedvelői buliztak pénteken estétől egészen a hajnali órákig a Közösségek Házában. A Rockfarsangon megyei zenekarok léptek közönség elé: a Mad Gun, a Légy a kaktuszban, az Ozirisz, a Devil s Road. A házigazda szerepét a Voices együttes vállalta. fotó: pál lászló - Az iskolánk kreatív jellegét igyekeztünk hangsúlyozni. A diákok munkáiból pedig újabb kiállításokat tervezünk az év során - árulta el Madarász Lilla. A diákönkormányzat jövőre szintén tervez hasonló programot. Mint elmondták, a visszajelzések pozitívak voltak, és visszahívták őket. Tetszett a vendéglátóknak, hogy az előadások után kötetlen beszélgetésre került sor. Interaktív módon válaszoltak a feltett kérdésekre, és az is kiderült, hogyan kell kitölteni az Amióta bibós vagyok című kilépőkártyát. P. L. Farsangi rock találkozó Már a hetedik Rockfarsangot rendeztük. A fellépők ezúttal is baráti zenekarok voltak, amelyekkel ha tehetjük, eljárunk egymás koncertjeire tudtuk meg Jeszenszky Zoltántól. Előfordul, hogy meglepetésekkel készülünk. Előszedünk régi számokat, amelyek jól Bár az igazi tavaszra még néhány hetet várnunk kell, az Ady utcai óvodába járó gyermekek már most el szeretnék űzni a hideg, téli napokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy néhány napja egy kis műsor keretében egy régi magyar hagyományt elevenítettek fel az intézmény udvarán. A kicsik és nevelőik együtt vonultak ki a friss levegőre, ahol ismert versekkel és dalocskákkal teremtettek pillanatok alatt kiváló hangulatot. Zajkeltő eszközökből sem volt hiány, hiszen csörgőkkel, dobokkal próbálták messzire űzni a telet az ovisok. A kis ünnepség csúcspontját a kiszebáb megérkezése jelentette. Régi magyar hagyomány, hogy a Tárlat. A Felsővárosi Általános Iskola tornatermében kiállítás nyílt hétfőn délután az integrációs programban résztvevő tanulók alkotásaiból. A vendégeket Kerekes Katalin igazgató és Jekő Attila alpolgármester köszöntötte. Képünkön Radics Károly 5. osztályos diák mutatja munkáját. A tárlat péntekig tekinthető meg az oktatási intézmény nyitva tartási ideje alatt. (Részletek a jövő héten.) P. L. farsangi szezonban szalmabábot készítettek az emberek, amit aztán szép ruhába öltöztettek. Ez jelképezte a telet. A néphiedelem szerint a kiszebáb elégetésével a tél messzire menekül, s megérkezik a kellemes tavaszi időjárás. Az óvoda udvarán fotó: pál lászló fotók: pál lászló szólnak még, vagy betanulunk pár újat tette hozzá. Jeszenszky Zoltán a Voices együttessel évente csak egyszer, a Rockfarsangon lép fel, emellett oszlopos tagja a Five Non Bonds és az Ozirisz zenekarnak. Koncertjeiken továbbra is rendszeresen találkozhat vele és kollégáival a közönség. A Rockfarsangon a zene mellett a jelmezek is jelentős szerephez jutottak. A vendégek többsége parókát, álarcot vagy teljes álruhát viselt, ezzel is hozzájárulva a derűs estéhez. P. L. a gyermekek először kissé félénken figyelték a bábot, ám a lángok mellett hamar megjött az énekkedv, s amíg csak a parázs ki nem aludt, hangos jókedvvel búcsúztatták a zord, hideg napokat a halasi gyerekek. Kép-szöveg: Szőri Attila A hét filmje A halasi moziban február 24- től március 2-ig 20 órakor a Szerelem és más drogok című amerikai romantikus dráma szerepel műsoron Jake Gyllenhaal és Anna Hathaway főszereplésével. A film főhőse egy sármos pasi, nincs nő, akit ne kapna meg, ha akar. Ő pedig mindegyiket akarja miközben a munkájában is örökké győzelemre tör: gyógyszerekkel kereskedik, és már nagyon várja a nagy fogást. Azután találkozik egy lánnyal, aki más, mint az addigi könnyű kalandjai. Meghódíthatatlan szabad szellem, aki nem hagyja, hogy bárki vagy bármi az útjába álljon. A páros vad, szenvedélyes és kiszámíthatatlan viszonyba keveredik egymással. A férfi képtelen bármiféle elkötelezettségre, kisebb válságba kerül, mikor kapcsolatuk komolyra kezd fordulni. A lány is egyre jobban vonzódik hozzá, bármennyire is küzd az érzései ellen, és az ellen, hogy ez a szerelem mindent megváltoztathat körülöttük.

9 2011. február 23. kultúra 9 Varázslatos kikapcsolódás: színházba járni jó! A vígjátékok és a musical-előadások a legnépszerűbbek * Évadonként közel ezren nézik meg a halasi művelődési központ színházi előadásait A színház nem vesztette el varázsát. Gyerekek, felnőttek egyaránt szívesen adják át magukat az élménynek, amit egyegy előadás tud nyújtani. Az élményt csak fokozza, ha a színpadon kedvenc színészeik segítségével utazhatnak térben és időben, a képzelet szárnyán. Körképünkből kiderül, mind a helyi színházi programok, mind pedig a budapesti és nagyobb vidéki városokban tett kirándulások előkelő helyen szerepelnek a szabadidős elfoglaltságok sorában. Előadások pótszékes telt házakkal A Kiskunhalasi Művelődési Központ házhoz hozza a színházat, a városba utaztat produkciókat. Olyan társulatokat kérnek fel, amelyek színvonalas, ugyanakkor szórakoztató előadásokkal járják az országot. A tavaszi színházi évad minden korosztálynak kínál kikapcsolódási lehetőséget. A felnőtteket most a Charley nénje, a Francia négyes és a Bob herceg várja. Az óvodásokat Misi mókus kalandjai, Hüvelyk Panna története és Micimackó meséi deríthetik jókedvre. Az iskolások a Zorróka, a Bőröndmese című előadást tekinthetik meg, és a Bóbita együttes koncertjén vehetnek majd részt. Már régóta bérletes rendszerrel dolgozunk, de természetesen szólóban is lehet jegyeket vásárolni nálunk. A programok összeállításánál fontos, hogy a darab vidám legyen, kellemes kikapcsolódást nyújtson a közönségnek, és lehetőleg ismert színészek játsszanak benne. A visszajelzések alapján erre van a legnagyobb igény. Egy tavaszi és egy őszi színházi évaddal várjuk az érdeklődőket, az előadások többnyire pótszékes telt házzal mennek. Egy-egy évadban színházi programjainkat általában 300 felnőtt, 500 iskolás és 250 óvodás tekinti meg mondja Halla Zoltán igazgatóhelyettes. Nívós helyeken nívós darabok A művelődési központ mellett szervezett színházlátogatási utak is várják a művészetkedvelő halasiakat. A célállomás főként Budapest. Nívós helyekre és nívós darabokra szervezünk közönséget tudjuk meg Puha Lászlónétól, aki férjével együtt elsősorban a kórházi dolgozók körében népszerűsíti a színházi utakat. Korábban Kiskunhalason is rendszeresen voltak rendezvényeink, főként könnyűzenei koncertek, de azt vettük észre, hogy a kultúra iránt itt, Halason csökkent a fizetőképes kereslet. Mostanában inkább Budapestre járunk. Tavaly a Szép nyári nap és a Made in Hungária című musicaleket néztük meg. Idén a Nyomorultak szerepelnek a terveink között kecskeméti úti céllal. Egy előadást azonban itthon is szeretnénk sikerre vinni. Zorán május 18-án meghívásunkra ismét Kiskunhalasra látogat. A református templomban lép majd közönség elé egy lelket simogató műsorral. Színjátszók és színházlátogatók A Vári Szabó-iskola diákszínjátszói és musical csoportja kétszeresen is érintett színházügyben. Rendszeresen járnak előadásokra Kecskemétre, Budapestre, és ők maguk is bemutatnak darabokat Czagányné Pásztor Anikó drámapedagógus vezetésével. Hetente többször, premierek előtt pedig naponta találkoznak. Eddig a Hegedűs a háztetőn, A kis herceg, a Hamupipőke, a Rómeó és Júlia, valamint az Elisabeth című előadásokat állították színpadra. Színházi alkalmakkor diákok és pedagógusok együtt vannak, baráti társaságot alkotnak. Rendszeresen összejövünk szabadidőnkben, és együtt járunk színházba is meséli Czagányné Pásztor Anikó. Ma már szűkösebbek az anyagi lehetőségek, ezért igyekszünk olyat választani, ami elérhető. Kecskemétre havi rendszerességgel járunk, és egyedi előadásokat is választunk. Az az ideális eset, ha az előadás a diákok életkorának megfelelő. Elsőbbséget élveznek a gyerekeket foglalkoztató problémákat megjelenítő és a kulturális értékeket felmutató klasszikus művek. A diákszínjátszókkal és a musical csoport tagjaival újabb bemutatót tervezünk. Örülünk minden előadásnak, helyi kezdeményezésnek, és érdeklődéssel figyeljük a többi iskola produkcióit is. Ha tehetjük, akkor túl azon, hogy előadásokat nézünk meg, színházi emberekkel is találkozunk. Dobos Katalintól, Németh Józseftől, Kőszegi Ákostól, Perényi Balázstól, Bitskey Lukácstól, Erdélyi Tímeától és Cseke Pétertől is volt Az élményeimet énekelem meg Szabó Dávid örül színházi felkéréseinek, és első szólólemezét készíti fotó: budapesti operettszínház Szabó Dávid a Budapesti Operettszínház ifjú tehetsége. Szereti az új kihívásokat, ezek utol is érték az utóbbi időben. A Neoton-slágerekre épülő Szép nyári nap után szerepet kapott az Apostol-musicalben is, majd az opera műfajában is kipróbálhatta magát, sikerrel. A Mario és a varázslóval most a miskolci operafesztiválra készül. Szabadidejében bensőséges hangulatú előadást állított színpadra kollégáival Dalok új szólamban címmel. Emellett őszre tervezi első szólólemeze megjelentetését. Amikor legutóbb Kiskunhalason találkoztunk, többek között a Szép nyári nap című musicalből énekeltél. Azóta már egy másikban is szerepelsz. Az Apostolra gondolsz? Igen, arra. Ennyire szereted a 70- es, 80-as évek zenéjét? Nagyon, a külföldit is meg a magyart is. Bevallom, a kedvencem a Neoton, viszont nagyon sok zenét hallgattam. Nagyon a véletlen műve, hogy az Apostol-musical megtalált, de örülök neki. Élvezzük, szeretjük. Azokat a dalokat, amiket nem ismertem, megismertem és megszerettem. Ez tanulópénz is volt nekem. Friss kezdeményezés a Dalok új szólamban című előadás. Kedvenc számaitokból állítottátok össze Peller Annával és Szabó P. Szilveszterrel. Már az elsőt nagyon jól fogadta a közönség, bensőséges volt a hangulat. Újdonság volt az is, hogy szinte végig ülve énekeltetek. Így sokkal nehezebb? Persze. Többször fel is álltunk, mert amikor olyan igazi, kitartott magas részek vannak, akkor természetesen nehezebb. A rekeszizom technikai kérdés. Idén volt egy különleges bemutatód is: opera az Operettben. Mennyire volt ez új kihívás számodra? Abszolút új volt. Operát utoljára gyerekkoromban, körülbelül tizenöt éve játszottam. Akkor is Kero rendezte a Don Carlost a Bakáts téri Szabadtéri Színpadon. Azóta eltelt jó pár év, és most újra megmérettethettem magam. Furcsa volt, de az, hogy az Operettszínház ilyen darab bemutatására vállalkozik, Szilveszterrel együtt tudtam dolgozni, és egy kicsit a műhelymunkában részt vehettem, nekem nagyon jó volt. Nagyon szerettem ezt, és hálás vagyok, csak, sajnos, eddig úgy néz ki, hogy hat-nyolc előadáson kívül nem megy sokkal több. Gondolom, azért ősszel folytatódik az előadássorozat. Ezt nem tudni. Az operaelőadások nem érnek meg olyan nagy szériákat. A Mario és a varázsló különben sem annyira könynyen emészthető. Nem olyan, mint Puccini Turandotja vagy a Bohémélet. Nyáron szerepelünk vele a miskolci operafesztiválon. Remélem, hogy elmegy a híre, szeretik az emberek, és akkor lesz még. A színházi feladataid mellett egy szólólemezre is készülsz. Az eredeti tervek szerint tavaly jelent volna meg. Szinte most már biztosan állíthatom, hogy ősszel ki fog jönni. Elég nehéz ügy volt eddig. Közben volt egy vezetőváltás annál a kiadónál, ahol szerződésben voltam. Nagyon örülök, hogy nem jött ki a CD, és ezáltal új tapasztalatokkal gazdagodtam. Hála Istennek, nagyon sok minden történt azóta, amitől sokkal okosabb lettem, és most már tudom, hogy hogyan nem szabad csinálni. Azt, hogy hogyan szabad, igazából sose tudjuk meg, mert hiába csinál az ember valamit, arról, jó-e vagy nem, reális képet sose kap. Ez szubjektív. Azokból viszont, hogy hogyan nem szabad, egyre többet tanulok, és ezért örülök a lemez-megjelenés elhúzódásának. Milyen lesz az album? Abszolút a saját zeném lesz. Én írom a dalt és a szöveget is. Nagyon populáris, de mégsem popzene. Inkább kicsit rockosabb hangzást üt meg, de természetesen azért fülbemászó dallamokra törekszem balladákkal. Igazából a saját élményeimet énekelem meg: a szerelmeimet, a csalódásaimat, a viszonyaimat. Pál László F Kedvelt úti cél a Budapesti Operettszínház. Jelenet a Musicalmesék című előadásból módunk tapasztalatokat szerezni tette hozzá a tanárnő. Közösségépítés A Szilády Áron Református Gimnázium is fontosnak tartja a színházlátogatásokat. Amikor lehetséges, úgy szervezik a programokat, hogy napközben kiállítások megtekintésére is mód legyen. A saját osztályomat minden évben elviszem színházba a szülők igénye és anyagi lehetőségeink szerint. Ha múzeumlátogatással kötjük össze, akkor útiköltség nélkül is mehetünk. A kecskeméti színház pedig nemcsak a programkínálata, hanem a közelsége miatt is vonzó számunkra. Új osztályokban egy-egy ilyen alkalom a közösségépítést is segíti. Szülők, barátok, hozzátartozók is velünk szoktak tartani, és együtt sokkal nagyobb élményt jelent egy-egy tanulmányi út. A többi kolléga ugyanígy szervez kirándulásokat. A németül tanuló diákjaink pedig a szekszárdi német nyelvű színházba is eljutnak évről évre tájékoztat Bognárné Nagy Éva igazgató. Az előadás lehet tétel A Bibó István Gimnázium csapata szintén rendszeres színházlátogató. Többen bérletet is váltott. Diákokkal, szülőkkel, nyugdíjas kollégákkal, a város más iskoláinak tanáraival bérletünk van Kecskemétre, a Katona József Színházba. Ez évi hét alkalmat jelent. Utoljára a Nyomorultakat tekintettük meg együtt Feke Pál és Miller Zoltán szereplésével. Budapestre a Vígszínházba szoktunk menni, árai önmagukért beszélnek. Utoljára az Othellót és a Hegedűs a háztetőnt láttuk. Előfordul, hogy egy-egy osztálykirándulást kapcsolunk össze színházzal. A Kosztolányi-évfordulón Szabadkán jártunk, a magyar társulat Futó por című produkciójára váltottunk jegyet. Városnézéssel egybekötve több mint színházlátogatás egy-egy ilyen út mutat rá Palásti Károly. Ibsen Nórája emelt szintű érettségi tétel. Ezt az előadást ilyen céllal néztük meg a Vígben Eszenyi Enikővel. Kaposváron Csehov Ványa bácsiját hasonló okból tekintettük meg. A helyi kultúra tételhez pedig középszinten a városi előadások is köthetők tette hozzá a színházi programokat szervező magyartörténelem szakos tanár. Cél a kikapcsolódás A paletta színes, így nem mindig könnyű darabot választani. A Tekóban is előfordul, hogy kikapcsolódás és tanulás összefonódik egy-egy színházlátogatás apropóján. A meglevő színházi kínálatból örömmel válogatunk mindig. Ha hallunk valami jót, vagy rábukkanunk egy-egy előadásra az interneten, megszervezzük a színházlátogatást. Most például Szabadkára, a Terápia című romantikus vígjátékszagú kapcsolatparódia megtekintésére készülünk. A kecskeméti színházba gyakran járunk. Az elsődleges cél a kikapcsolódás, de mi is néztünk már meg darabot érettségi tétel kapcsán árulja el Anda Péter, a II. Rákóczi-szakközépiskola igazgatóhelyettese, a Hoppá Színpad vezetője, aki csoportjával az Edith és Marlene című előadás tavaszi bemutatójára készül. Élmény a gyerekeknek Az általános iskolák is fontosnak tartják, hogy a gyerekek színházi élményekkel gazdagodjanak. Bérletes előadásokra viszik őket a halasi moziba, illetve vidéki és budapesti kirándulásokat is szerveznek. A művelődésnek ezt a formáját minden oktatási intézmény kiemelten kezeli, hogy a gyerekek színházkedvelő és -értő felnőttekké váljanak. Nálunk körülbelül tízéves hagyománya van a színházba járásnak. A pedagógusok és a felnőttek is nagyon szeretik ezeket az alkalmakat. Kecskemétre van bérletünk az alsó tagozatosoknak évi 2, a felsősöknek pedig 4 előadásra. Mióta Cseke Péter a színházigazgató, különösen kedveljük a darabokat, mert jelentősen javult a színvonal. Örömet jelent számunkra, hogy vendégművészeket is hív. Az integrációs pályázatoknak köszönhetően évente többször Budapestre is szervezünk színházlátogatást hátrányos helyzetű gyerekeknek. Eddig az Abigélt, az Elisabethet, az Oltári srácokat, a Szép nyári napot, továbbá a Rómeó és Júliát láttuk. Az Operaházban már kétszer voltunk a Diótörő-előadáson a Gyermekmentő Alapítvány és egy bank támogatásával mondta Nagyné Lehoczki Zsuzsanna, a Szűts-iskola igazgatónője. Olyan darabokat választunk, amelyek élményt jelentenek a gyerekeknek, és az iskolai munkához is illeszkednek. Évente több osztály és az integrációban résztvevő diákok is szoktak menni Budapestre vagy Kecskemétre. Népszerűek továbbá a helyi bérletes előadások a Városi Filmszínházban tudjuk meg Juhászné Czinkóczi Évától, a Felsővárosi-iskola igazgatóhelyettesétől. Félévente, ősszel és tavasszal megyünk színházba kollégákkal és külsősökkel. Ilyenkor inkább könnyedebb, pihentető darabokat választunk: vígjátékot, musicalt. Voltunk már együtt a Nemzeti, a Madách és a Budapesti Operettszínházban, most a Játékszínbe készülünk. Osztálykirándulások alkalmával a gyerekeket is el szoktuk vinni színházba, főként Kecskemétre mondja Paczolayné Lusztig Beáta, a Kertvárosi-iskola tanítónője. A halasi tavaszi és őszi színházi évad programjain gyerekkel veszünk részt, de szoktunk szervezni Szegedre és Kecskemétre is színházlátogatást az alsó és felső tagozatosoknak. Legutóbb a Padlást néztük meg. Több pedagógusnak operabérlete van, és nyári szünetben szabadtéri játékokra is mennek tudjuk meg Füzér Anitától, a katolikus iskola tanítónőjétől. Vidékre nem szervezünk színházlátogatást az utóbbi időben, ennek leginkább anyagi okai vannak. A halasi művelődési központ programjain viszont rendszeresen ott vagyunk, alkalmanként 180 gyermeket viszünk az előadásokra. Jól érzik magukat, nagy élmény ez számukra. Sokan közülük e nélkül nem jutnának el ilyen helyekre. Osztályommal tavaly Szegedre, a Bábszínházba is elmentünk mondja Forgó Józsefné, a Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola tanítónője. Előadások után beszélgetünk a gyerekekkel élményeikről, sőt, rajzórákon meg is örökíthetik azokat teszi hozzá. Pál László

10 10 hirdetések Hitellel terhelt újépítésű családi házat vásárolnék Kiskunhalason. Tel.: 20/ A-154 Az Allianz Hungária Zrt. kiskunhalasi irodája pénzügyi tanácsadókat vesz fel. GyaKisszálláson ház eladó. korlati idő alatt fix fizetés. Ingyenes oktatátel.: 06 70/ A-189 sok, irodahasználat, címlisták. Jelentkezni fényképes, szakmai önéletrajzzal lehet az címen. A-1020 Élelmiszerüzlet eladó Kunfehértón, a rendőrség mellett. Tel.: 06 77/ , A-190 ADR vizsgával rendelkező tehergépjár / mű-vezetőt, vizsgával rendelkező targoncakezelőt, valamint felsőfokú végzett- Családi ház eladó, lakáscsere is érdekel. A-191 séggel rendelkező értékesítőt keresünk. Tel.: 06 20/ Tel.:06 30/ A-175 Mátyás téren 1 szobás lakás eladó. A-192 Hamarosan Soltvadkerten nyíló Láva- Tel.: 06 30/ kövi Pizzériába keresünk felszolgálókat, konyhai dolgozókat és pizzafutáro- A Vasút u. 8/c sz. alatti 55 m2-es, 2 szokat. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: bás, egyedi fűtéses, erkélyes, I. emelelavakovi2010@fre .hu A-211 ti lakás eladó. Tel.: 06 20/ , 06 70/ A-193 Mg. vontató és nehézgépkezelő képesítéssel munkát keresek vagy bármilyen segédmunka 2 szintes családi ház olcsón eladó. Radnóti érdekel. Tel.: 06 30/ A-222 u. 82. Tel.: 06 30/ A-194 Jó állapotban lévő billencs IFA eladó. Tel.: 06 20/ A es Nissan Vanette Cargo 2.3D eladó. Irányár: Ft as Lada Niva eladó. Irányár: Ft. Tel.: 06 77/ A-209 Partnerközvetítés diszkréten. Tel.: 06 70/ A-44 Angol, olasz nyelvből korrepetálást vállalok. Tel.: 06 20/ A-156 Dugulás-elhárítás, vízszerelés. Tel.: 06 20/ A-172 Mélyszántás. Ne hagyja parlagon a földjét, ültessük be erdővel! Tel.: 06 30/ A-217 Reklámstúdiónkba számítógépes ismere- Kiskunhalason a Semmelweis téren 90 A MÁV Rendelőintézet és a MÁV Fogortekkel rendelkező grafikai tervezőt kere- m2-es, 4 szobás, földszinti különleges la- vosi Rendelő NEM MÁV DOLGOZÓK SZÁsünk. Tel.: 06 30/ A-223 kás eladó. Tel.: 06 20/ A-195 MÁRA IS biztosít TB-s ellátást. Hársfa u. 2. Tel.: 06 77/ A-224 Pénzügyi ügyintézőt keresünk középfokú Az Esze Tamás lakótelepen 100 m2pénzügyi-számviteli végzettséggel, leg- es egyedi fűtésű lakás eladó. 7,5 M Ft Kémények javítása, gépi marása. Tel.: 06 30/ A-225 alább 5 éves gyakorlattal Kiskunhalason. Tel.: 06 20/ A-198 Érdeklődni lehet munkanapokon: 9-15 óra között 06 30/ A szobás családi ház eladó. Irányár: 8,3 M ING magánnyugdíjpénztár-tagoknak reálhozam-kalkuláció. Időpontegyeztetés: Ft. Tel.: 06 20/ A / A-228 Basa Autómosóba alkalmazottat keresünk. B kategória előny. Jelentkezni személyesen. Halason családi ház eladó. Irányár: 9,5 M Számítógépes egészségfelmérés. Feb6400 Kiskunhalas, Kőrösi út 10. A-227 Ft. Tel.: 06 30/ A-208 ruár City Irodaház. Bejelentkezés: 06 30/ A-232 Piacvezető pénzintézet 2 fő munkatársat keres Bács-Kiskun megyébe. Bokányi Dezső utcában garázs eladó. A-214 Tel.: 06 30/ A-234 Tel.: 06 70/ Kiskunhalason a Félegyházi úton lé- Cigány (lovári) nyelvtanfolyam indul Kisvő 3500 m2-es, 3 utcáról megközelíthe- kunhalason a Tiszti Klubban. Jelentkezni: A-158 Raktárak, irodák bérelhetők a volt Levi s tő ipari és kereskedelmi besorolású terület 06 30/ A-215 területén. Már 300 Ft + áfa/m2/hó ártól. eladó. Tel.: 06 70/ Tel.: 06 20/ A-641 Tanya 9,6 ha feketefölddel eladó. Tel.: 06 20/ A-216 Lakás kiadó. Tel.: 06 20/ A-136 Kunfehértó, Kossuth u. 19. sz. alat130 m2-es műhely kiadó. ti családi ház eladó. Irányár: 4 M Ft. Tel.: 06 20/ A-181 Tel.: 06 77/ , 06 30/ A-219 Anyakönyvi hírek Budapesten a Keletinél 2 szobás lakás A Semmelweis téren 1 szobás földkiadó. Tel.: 06 70/ A-182 szinti felújított lakás beépített konyhabútorral, gardróbbal eladó. Négyállásos autószerelő műhely megoszt- Tel.: 06 30/ A-221 va is kiadó. Tel.: 06 70/ A-212 Lakás eladó. Kiskunhalason a Vadkerti úton az Akácle- Tel.: 06 70/ A-111 vél Söröző kiadó. Tel.: 06 70/ A-213 Sóstón 2000 m2-es zártkert vízzel, villannyal, építményeka központban 1,5 szobás üres lakás kiadó. kel eladó. Irányár: Ft. Tel.: 06 30/ A-229 Tel.: 06 70/ A szobás gázkonvektoros lakás kiadó. Tel.: 06 30/ A-230 Eladó Soltvadkert-Selymesen 3 szobás családi ház nagy területtel, a főút mellett. Tel.: 06 20/ , 06 20/ A-235 Bükk tűzifa eladó Ft/q. Tel.: 06 20/ A-1250 Aprított tűzifa szállítva Tel.: 06 20/ eladó. A-210 Erdőt veszek vágásengedéllyel. Tel.: 06 30/ A-218 Csíksomlyói búcsú igaz embereknek. Tel.: 06 20/ A-236 Félsertés eladó. Tel.: 06 30/ A-231 Kertvárosban, színvonalasan megépített és felszerelt 140 négyzetméteres (földszint+tetőtér) jelenleg irodaként üzemeltetett, garzon lakással, gépkocsi beállóval, filagóriával, parkosított, öntözött udvarral rendelkező ingatlan eladó. Érdeklődni lehet: 06 30/ , 06 30/ A-83 Eladó a Kertvárosban egy igényesen felújított sorház jellegű családi ház a Pattantyús u. 6. szám alatt. Tel.: 06 20/ A-125 Kunfehértón a Seregély soron nyaraló eladó. Tel.: 06 30/ A m2-es tömbfűtéses lakás beépített konyhával a városközpontban eladó. Tel.: 06 70/ A-140 Széchenyi utcai, II. emeleti, 72 m2-es lakásomat elcserélném földszintes, kertes, családi házra. Ár megegyezés szerint. Tel.: 06 70/ A-152 Fagymentes mélygarázs eladó. Tel.: 06 70/ A-153 Születtek: Horváth Jázmin Erika (Bálint Erika) Kunfehértó Elhunytak: Ágoston István (Kiskunhalas), Czakó Györgyné Lakos Irén (Kiskunhalas), Krizsán Nándor (Kiskunhalas), Gyöngyösi Sándorné Magó Julianna (Kiskunhalas), Raffai Tamásné Pajor Terézia (Kiskunhalas) február 23. HALAS TV Kábelen és sugározva UHF 31-es csatornán MÛSORAJÁNLATUNK: Február 23. szerda 07:00 Híradó/kedd (ism.) 07:20 Napi Mozaik (ism.) 07:30 Sport Magazin 08:00 Képújság 12:00 Sport Magazin 12:30 Híradó/kedd (ism.) 13:00 Képújság 17:00 A polgármester - portréfilms. 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/szerda 19:20 Napi Mozaik 19:30 Beszéljünk róla 20:00 Híradó/szerda 20:20 Napi Mozaik 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: Fantom harcosok (16) 23:00 Híradó/szerda (ism.) 23:20 Napi Mozaik 23:30 Beszéljünk róla Február 24. csütörtök 07:00 Híradó/szerda (ism.) 07:20 Napi Mozaik 07:30 Beszéljünk róla 08:00 Képújság 12:00 Beszéljünk róla 12:30 Híradó/szerda (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Biztonsági Zóna 17:30 Képújság 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/csütörtök 19:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. (ism.) 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: A rettegés szövetsége (16) 23:00 Híradó/csütörtök (ism.) 23:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. (ism.) 23:30 Kultúrkép - kulturális mag. (ism.) 23:55 Képújság Február 25. péntek 07:00 Híradó/csütörtök (ism.) 07:20 Zöld Percek - környezetvéd. mag. (ism.) 07:30 Kultúrkép - kulturális magazin 08:00 Képújság 12:00 Kultúrkép - kulturális magazin 12:30 Híradó/csütörtök (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Szemeszter 17:30 Képújság 18:00 PONT - ifjúsági magazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/péntek 19:20 Gyermeksarok 19:30 Megyei Krónika 20:00 Híradó/péntek 20:30 Hírháló / Az ország helyi hírei 21:00 FILM: Szakácspárbaj (16) 23:00 PONT - ifjúsági magazin Február 26. szombat 08:00 Híradó/péntek 08:30 Kultúrkép - kulturális magazin 09:00 Teleshop 09:30 Sztárok a konyhában - sorozat 10:00 Zodiákus 12:00 Megyei Krónika 12:30 Híradó/péntek (ism.) 13:00 Képújság 15:50 Dr. Kuluncsich Tamás zongorajátéka 17:20 A hét Napi Mozaikjai 18:00 PONT - ifjúsági magazin 19:00 Sport Magazin (ism.) 19:30 Kultúrkép - kulturális magazin 20:00 Megyei Krónika 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 Házibuli Attilával és vendégeivel 22:00 Bencze Show - Szalai Vivien 22:30 Tabu Tv Sztárhíradó 23:00 Képújság Február 27. vasárnap 09:00 Teleshop 09:30 Nyitott egyetem 10:00 Zodiákus 12:00 Képújság 16:30 KNKSE - Hajdúnánás Termál SC (női kézilabda mérkőzés) 18:00 Beszéljünk róla (ism.) 18:30 Híradó/hétfő (ism.) 19:00 Híradó/kedd (ism.) 19:30 Híradó/szerda (ism.) 20:00 Híradó/csütörtök (ism.) 20:30 Híradó/péntek (ism.) 21:00 FILM: A kód neve: ALEXA (16) 23:00 Képújság Február 28. hétfő 07:00 PONT - ifjúsági magazin 08:00 Képújság 13:15 Testületi ülés (élő közvetítés) 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/hétfő 19:30 Tíz éve történt 20:00 Híradó/hétfő (ism.) 20:30 Hírháló /az ország helyi hírei 21:00 FILM: Sárkány düh 2. (16) 23:00 Híradó/hétfő (ism.) 23:30 Tíz éve történt (ism.) 23:55 Képújság Március 1. kedd 07:00 Híradó/hétfő (ism.) 07:30 Tíz éve történt (ism.) 08:00 Képújság 12:00 Tíz éve történt (ism.) 12:30 Híradó/hétfő (ism.) 13:00 Képújság 17:00 Viva Natura - életmódmagazin 18:55 Műsorajánló 19:00 Híradó/kedd 19:20 KRESZ Percek 19:30 Sport Magazin 20:00 Híradó/kedd (ism.) 20:20 KRESZ Percek (ism.) 20:30 Hírháló (az ország helyi hírei) 21:00 FILM: A halál álarca (16) 23:00 Híradó/kedd (ism.) 23:20 KRESZ Percek (ism.) 23:30 Sport Magazin 23:55 Képújság A mûsorváltozás jogát fenntartjuk. A Halas Tv saját mûsorai vastag betûvel szedve.

11 2011. február 23. sport 11 Halason a Merkbau Kupa Remek játékkal, egyetlen kapott góllal nyerte meg a II. Merkbau-Szilády Kupát a Szilády RFC csapata. Szombaton a Buborékban nyolc válogatott reménykedett az elsőségben, de Vincze Attila tanítványainak nem akadt ellenfele. A torna egyébként magas színvonalat és gólokban gazdag meccseket hozott. Kis focisták nagy játéka KNKSE: biztató a jövő Új elnökség, elhárult akadályok Történelmet írt a Kiskunhalas NKSE azzal, hogy a másfél évvel ezelőtt kezdődött felszámolási eljárás megegyezéssel végződött. Bordás Zoltán klubelnök azt mondja, ez volt a legfőbb akadály, amit sikerült elhárítani. Most új elnökséggel vágtak neki a tavaszi szezonnak, ahol a legfőbb cél a bajnoki cím megszerzése. Hosszú idő után törte meg a hallgatás csendjét a Kiskunhalas NKSE vezetése. Bordás Zoltán elnök egy hosszabb interjúban beszélt az elmúlt időszak történéseiről. A klubvezető azt mondja, hogy nagyon sok akadályt sikerült elhárítani, ezek közül a legjelentősebb másfél évvel ezelőtt épült. Klubunk ellen 2009 október 2-án indított felszámolási eljárás egyezséggel befejeződött. Sem a szegedi székhelyű felszámoló irodának, sem az ügyet vivő bírónak nem volt még olyan Második alkalommal vállalta fel a Szilády Áron Református Gimnázium azt az utánpótlás labdarúgó tornát, amelynek szervezésében, díjazásában a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület és legfőbb mecénásként a Merkbau jeleskedett. A Kiskunhalasi Szilády RFC mellett a Kiskőrös, az Izsák, a Soltvadkert, a Kiskunmajsa, a Kiskunfélegyháza, a Tompa és a Kecskemét érkezett nagy reményekkel a Buborékba. A 8 csapat két négyes csoportban kezdte meg a küzdelmet, és bizony gyorsan kiderült, hogy a 7-8 éves gyermekek bizony pazarul bánnak a labdával. Külön és megkülönböztetett figyelem övezte a házigazdák játékát. A szülői és szurkolói szemek örömmel konstatálhatták, hogy az első akadályt, a jó erőkből álló Kiskunmajsa ellen 2-0-s győzelemmel vette a hazai egylet. A folytatás sem maradt el, a Tompát 6-0, míg a döntőbe jutásért játszott mérkőzésen a Kiskőröst 3-1-re győzték le a halasiak. Ezen a találkozón a hazaiak kapusa, Lengyel Péter bravúrosan védett, de az egész csapatnak jár a jogos dicséret. A minden talpalatnyi helyet elfoglaló drukkerek láthatták, hogy a Tompa- Solvadkert helyosztón a 4-1-es vadkerti siker a 7. helyet érte. Az 5-6. helyért lejátszott találkozón a Kisunmajsa 2-0-ra verte a Kiskunfélegyházát. A kisdöntőben a Kiskőrös és az Izsák vívott óriási csatát. A találkozót, ezzel a bronzérmet a kőrösiek nyerték meg, mégpedig 2-0-s sikerükkel. A döntőt óriási várakozás előzte meg, a halasiak és a kecskemétiek néztek egymással farkasszemet. A Szilády RFC Fodor Zsombor szabadrúgásgóljával szerzett vezetést, aztán Lengyel Péter remekelt a kapuban, és Vuits Gergő megmozdulásai is aranyat értek. Szó szerint, ugyanis a halasiak 3-0-s győzelmet arattak riválisukkal szemben. A hagyományoknak megfelelően az eredményhirdetésen ismét öszszeállították a torna all star válogatottját, amelybe két halasi fiú is bekerült. A csapat: Lengyel Péter (Szilády RFC), Bankóczi Detti (Kiskőrös), Husz- ka Bendegúz (Kiskunmajsa), Vuits Gergő (Szilády RFC), Győrfi Krisztián (Kecskemét ), Nagy Levente (Izsák). Jáger Levente esete, ahol egyesület ellen elrendelt felszámolás így végződött volna. Ebben a lényeges témában nem mehetek el szó nélkül dr. Kastyják János ügyvéd neve mellett, aki mind szakmailag, mind tapasztalatai révén mentálisan is rendkívül sokat segített. A jogi státust illetően a viharfelhők valóban elvonultak, ami nagyon örömteli, de ezt az ügyet sem, mint semmi egyebet, nem kell túl értékelni. Valóban óriási dolog, de a java ezután következik, hiszen az elvárásokat mi magunk fogalmaztuk meg, ha úgy tetszik ez az akadály el lett hárítva fogalmazott Bordás Zoltán. Új vezetés állt fel, akik vállalták a kihívást és a klubért való munkát. Almási Győző, Bordás Zoltán, Farkas András, Kovács Attila, Majorosi Károly, dr. Mezei János, dr. Varga Imre alkotja a vezetőséget. Ők a szurkolókkal együtt bíznak abban, hogy eredményes lesz az erőfeszítésük és szép tavasz elé néz a csapat. Az eltelt hét hónap szívós munkájából mostanra a csapat a tabella 2. helyén foglal helyet. Néhány remek igazolás után a csapat egyben van. Egyelőre a cél a bajnokság megnyerése fogalmazott a klubelnök. (A teljes interjút a jövő heti Tükörben olvashatják.) JL Elismert halasi focibírók Tizenegy halasi játékvezetőt ismert el a megyei, illetve a helyi labdarúgó szövetség abból az alkalomból, hogy jeles jubileumhoz érkezett pályafutásuk. A hagyományos évindító estnek ezúttal is a Sneci Söröző adott otthont. Jeles jubileumi jutalmak Legjobb a Fazekas csapata 34. alkalommal rendezte meg a Kiskunhalasi Asztalitenisz Sportegyesülettel közösen a Szent József Katolikus Általános Iskola Diák Sportköre az ifjú Várhegyi Józsefre emlékező asztalitenisz versenyt. Az iskolák közötti vetélkedés a Fazekas Gábor utcaiak javára dőlt el. Már másodszor nyerték el a vándorserleget. Az ifjú Várhegyi József asztalitenisz emlékversenyen több mint félszáz általános iskolás emlékezett meg sportolással a névadóról, akinek leánytestvére Éva képviselte a Várhegyi családot. A kiírás értelmében fiú-leány egyéni versenyszámokat bonyolítottak le, amelyen az I-III. helyezettek éremdíjazásban részesültek. A legkisebbeknél, az alsó tagozatos fiúknál a sziládys Papp Dominik nyerte az arany-, Jeremiás Donát a Szent József-iskola diákja az ezüst- és Bodicsi Viktor a Fazekasból a bronzérmet. Leányok közül a fazekasos Tóth Enikő első, Szöllősi Nikolett második helyezést, Budai Kinga a Szent József-iskolaból harmadik helyezést szerzett. Az 5-6. osztályos fiúk legjobbjának a sziládys Jurity Zsombor bizonyult, két fazekasos, Juhász Ádám a második és Idegenben is nyertek a halasi kézisek Hazai győzelme után idegenben is nyert a Kiskunhalas NKSE. A halasi lányok a Csömör ellen folytatták az NB I/B-s kézilabda bajnokságban tavaszi szereplésüket, és 5 gólos sikerrel vették az újabb akadályt. Fodor Zsolt, a harmadik előtt. Ebben a II. korcsoportban a házigazda színeiben asztalhoz álló leányok vitték el a versenydíjakat, Csatári Petra, Zelei Dafné, Sziládi Gréta sorrendben. A 7-8. és a hatosztályos gimnáziumok 1-2. osztályosait tömörítő korcsoportban kimagaslott a teljes mezőnyből a Fazekas 7. osztályos diákja, aki az emlékverseny első helyezésének elhódítása előtt már megszerezte a jogot a Diákolimpia országos döntőjében való részvételhez. A 15 versenyző közül második helyen Lajkó Márk, a harmadikon Herczku Zsolt végzett, mindketten bibósok. A legszorosabb küzdelem a III. korcsoportos, hasonló tudású leányok között zajlott, ahol végül a dobogó legmagasabb fokára a fazekasos Micic Márta, másodikra a Szent József-iskolába járó Kiss Enikő, harmadikra pedig a szintén fazekasos Keresztúri Vivien állhatott. Az iskolák közötti pontversenyben legeredményesebben a Fazekas válogatottja szerepelt, és győzött 57 pontjával felkészítő: Nagy János, második a rendezők csapata 42 ponttal. A harmadik oklevéllel jutalmazott gárda a Sziládyé, akik után a Bibó, majd a Szűts József Általános Iskola együttese következik. VK Jól kezdte a tavaszi szezont a Kiskunhalas NKSE. Varga József együttese az első hazai fordulóban re verte a Kecskemétet, majd következett a Csömör elleni idegenbéli találkozó. A halasiak ősszel 10 góllal verték meg ellenfelüket, úgyhogy szinte kötelező volt idegenben is a két bajnoki pont. Nos, az első 30 percben még nem dőlt el semmi, a hazaiak jól tartották magukat, és a halasiaknál elmaradt a jó kapusteljesítmény is. 30 perc játék után volt az állás. Előzetesen egyébként azt mondták a KNKSE vezetői, ha 25 gólt sikerül lőnünk, akkor nem lehet gond. A hajrá előtt ra vezettünk, de három további gól már magabiztossá tette a vezetést. A hátralévő időben is megmaradt az 5 gólos különbség. Csömör KSK-Kiskunhalas NK- SE Pénteken 18 órától a Hajdúnánás elleni rangadó következik hazai pályán. Érdekesség, hogy listavezetőként saját nézői előtt kapott ki ebben a fordulóban a hajdúsági csapat. Ennek is köszönhető, hogy így a halasiak felléptek a 2. helyre, míg a Gyöngyös vette át a vezetést a bajnokságban. A KNK- SE hátránya 1 pont a listavezetőhöz képest, velük idegenben játszunk. Komoly és meghatározó szerepet játszik a megyei labdarúgásban a halasi játékvezetői közösség. Többek között erről beszélt Tumó György, aki a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség képviseletében tette tiszteletét a bíróink hagyományos szezonkezdő estjén. A Sneci Sörözőben az is elhangzott, hogy továbbra is rengeteg feladat vár majd a játékvezetőkre. Az is megszokott, hogy ebből az alkalomból adják át a jubiláló sípmestereknek a megérdemelt elismeréseket. Idén 10 esztendeje vizsgázott Tóth Csaba és Fülöp József, 15 éve kezdte meg működését Krivai Péter és Vörös Gábor. Két évtizeddel ezelőtt vette kézbe a sípot Suba Zoltán, negyedszázaddal ezelőtt pedig a halasi szövetség elnöke, az est házigazdája, Schneider Pál. Harminc esztendeje bíráskodik a helyi bírók főnöke, Ignácz József, Kanzinczi István pedig 35 évvel ezelőtt vizsgázott. 40 évvel ezelőtt, 1970-ben kezdte el a bíráskodást Németh Imre, aki meghatottan vette át az elismerést (a kép jobb oldalán). Jutalmazták a legjobb 25 év alatti asszisztenst, Baráth Gábort és a legjobb játékvezetőt, Gál Gábort (képünkön középen). Az összejövetel finom vacsorával és kellemes hangulatú baráti beszélgetéssel, anekdotázással zárult. Kép-szöveg: jáger Első a Felső Eredményes volt a szurkolás a Játékos sportverseny megyei döntőjén a Felsővárosi Általános Iskola csapatának persze azért inkább a fantasztikus felkészülés-felkészítés billentette javukra a mérleg nyelvét. Fülöpné Ábrahám Irén, Bende Bernadette és Baksainé Horváth Eszter ügyes és tehetséges tanítványai megyebajnokként kerültek fel az országos elődöntőbe. Két futamban kilenc-kilenc bonyolult, nagy ügyességet és soksok gyakorlást igénylő feladatot kellett váltóverseny formájában megoldaniuk a résztvevőknek. Mindezt leggyorsabban, szinte hiba nélkül, a Felsővárosi Általános Iskolát képviselő gyerekeknek sikerült, akik ismét sokadszor megnyerték a megyei döntőt. Így ők és a második helyezett solti Vécsey Károly színeiben pályára lépők indulhatnak az országos elődöntőn. Szoros versenyben a bronzérmet a nyárlőrinci fiúknakleányoknak sikerült megszerezniük, míg a jobb helyezésre érdemes másik halasi, a Kertvárosi-iskola betegség tizedelte csapatával a mezőny második felében végzett. A győztes felsősök szereplését egyik felkészítőjük, Fülöpné Ábrahám Irén értékelte. Úgy vélte, hogy az elején a nagy izgalom és akarás miatt vétettek hibát a gyerekek, ami a kosaras, labdahordós feladatnál szorossá tette a versenyt. Ekkor nekik 21, a hosszú évek óta nagyon erős Soltnak 20, Nyárlőrincnek 18 volt a pontszáma. Kis versenyzőik dicséretére legyen mondva, gyorsan képesek voltak összeszedni magukat, csak az elvégzendő feladatra koncentráltak, és az utolsó feladatig hét ponttal tudták növelni előnyüket. Vass Katalin RÖVIDEN Szuper Liga Folytatódott a teke Szuperliga, a Köszolg SC női együttese a Rákoshegyhez utazott. Az első körben 3 pontból kettőt szerzett a csapat, és még 35 fa előnyre is szert tettek. A második körben már nem sikerült ezt tartani, nem szereztek pontot, és a fa előnyből is hátrány lett, így 6:2-re kikaptak. Pontszerzők: Sörös Dóra 550 fa, Bozsóki Anett 570 fa. A férfiak vasárnap fogadták a Szolnoki MÁV SE csapatát. Erős volt az ellenfél, de most nem voltak a legjobb formájukban. Első körben sikerült szerezni a köszolgosoknak 1 pontot, és ez a további körökben is sikerült nekik. Ennek ellenére a fahátrány miatt 5:3-ra kapott ki a férficsapat. Pontszerzők: Iványi László 551 fa, Tóth Bagi Róbert 572 fa, Fekete József 558 fa. Edzésben Újabb edzőmérkőzésekkel hangol a bajnokságra a Kiskunhalasi FC. A hétvégén az NB III-as szegediek otthonában léptek pályára a halasiak. A kemény edzésmunka meglátszott a csapaton, és többen hiányoztak a keretből. A kezdőcsapat így még nem alakult ki, de a pályára lépők mindent megtettek a sikerért. Tisza Volán-Kiskunhalasi FC 2-4, a halasi gólokat Flaisz Zoltán 2, Herczeg Róbert és Balkó Roland szerezte. A téli szünetben eddig hárman igazoltak Kiskunhalasra: Urlauber István Bajáról érkezett fél évre kölcsönbe, Her- czeg Róbert és Flaisz Zoltán pedig Császártöltésről jött. Szpari Elkezdte a felkészülést a megyei III. osztályú bajnokságra a Kiskunhalasi Spartacus. A szünetben hárman érkeztek a keret megerősítésére, Cs. Kovács Gábor a KFC-ből, Faddi Károly Tázlárról, Varga Líviu pedig a Kötöny FC-ből igazolt Kiskunhalasra. A csapat a kertvárosi tréningek mellett már pályára is lépett a Kecel FC ellen. A Csesztregi-Árvai, Kazinczi, Muntyán, Lajkó-Németh, Varga, Takács, Lőrincz-Kovács, Csernák, cserék: Papp, Vígh, Czirka, Gyenizse, Nyúl összeállítású csapat 2-2-re végzett. A gólokat Kovács István és Varga Líviu szerezte. Bowling A tavaszi sorozattal folytatódott a városi bowling bajnokság. A 14. forduló eredményei: Leki Strike-Jankováczi Golyószórók 0:3, Drink Team-Császár Morzsák 0:3, Strike Bizottság-Rolling Balls 3:0, Pelle Glass-Pontvadászok 0:3, Fa-Vágók-Bowling Boys (elhalasztva), Szekeres Pálinka-Amazonok 1:2. A forduló csapata a Pontvadászok lett fával. A forduló legeredményesebb játékosa pedig Czombos Tamás volt, a Pontvadászok játékosa 4 sorozatban 746 fát ütött. jáger

12 12 városunk színei február 23. Rotary off-road: 28 családnak adtak DEKÓDER avagy a szavak mögötti világ A zord februári időben is szívmelengető hűséggel folytatta tavaly megkezdett karitatív akcióját a halasi Rotary-klub, amelynek tagjai a mezőőrök segítő kíséretében 28 rászoruló családhoz vittek értékes segélycsomagot. Vasárnap reggel indult útjára a második halasi rotarys Báli bevételből városszépítés * 400 ezer forintot áldoztak a legszegényebb tanyai lakosokra a helyi humanisták segélykonvoj. A terepjárók üres ülései és csomagtere dugig megpakolva az egyenként 15 ezer forintnyi, zömmel tartós élelmiszerekkel, kisebb részben finomságokkal. Hogy nemcsak étolajnak, lisztnek és húsoknak van nagy keletje a legszegényebbek körében, hanem banánnak és egy kis csokinak is, arra azok a szívszorongatóan boldog kis gyermekarcok voltak a bizonyítékok, akik a helyi humanisták ajándékcsomagját átvették... A Rotary Club Kiskunhalas tagjai hosszú hónapok alatt gyűjtötték össze azt a 400 ezer forintot, amelyből a tavalyi ilyen akció pozitív fogadtatásán felbuzdulva ebben az évben is több tucat családot segítenek ki. Harkai István elnök és Varga Alajos klubalapító mellett Bordás Zoltán és Zsubori Zoltán is részt vett a vasárnapi karitatív off-roadban, amelynek révén a város külterületeire szállították az egyenként 25 kilós segélycsomagokat. Vacogtak az árva kölykök Elpusztult anyjuk mellett találtak rá a három bájos kiskutyára A mezőőrökhöz érkezett a bejelenés az elmúlt hétvégén, hogy Kiskunhalason, a Kertváros szélén, a Gubodi út melletti illegális szeméttelepen elpusztult anyjuk mellett három kutyakölyköt találtak járókelők. Még nem tudni, az eb hogyan múlt ki, és azt sem, hogy a párákat kitette-e valaki, vagy egy közeli tanyáról anyjuk után keveredtek oda. A nyüszítő kutyusokra a közeli földes úton haladó biciklisek figyeltek fel, a három apróság a rongyok között, halott anyjuk teteme mellett, összebújva próbálta meg átvészelni a fagyos éjszakát. Bizonyára már jó ideje nem jutottak táplálékhoz, mert az őket gondjaiba fogadó gyepmester kezéből falták a kölyköknek való kutyakonzervet. A telepen zárható, de fűtetlen kamrahelyiség szalmával bélelt kuckójában helyezték el őket. Sajnos, mint arról már korábban többször is beszámoltunk, a Szegedi úti Halasi Állatotthon zsúfolásig tele van kutyákkal, így egyelőre őket sem Kép, szöveg: kohoutz tudták befogadni, ám a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesületnél jelentkeztek önkéntes állatgondozók, akik magukhoz vették a kölyköket, míg azok megerősödnek. A Városi Rendészet azonban továbbra is várja örökbefogadók jelentkezését, hiszen a gyepmesteri telepen még hét, alig kéthónapos kutyakölyök is van, akik számára ugyancsak nem biztosítottak a megfelelő körülmények. Az örökbefogadók hívását a 06-30/ as telefonszámon várják. Kép-szöveg: Pozsgai Ákos Szil-szurkolók Február 11-én szerelmes üzenetek százai borították el Cupido urnáit a Sziládyban, hogy három nappal később, Valentin ünnepén az angyalok kézbesítsék a diákok baráti/szívbéli érzéseit egymás és tanáraik elé... A református gimi az ünnepet péntek este bulival koronázta, ám a party a szerelem mellett a sportnak is randevút adott: focistáik néhány héttel korábban a Rákóczi Hadnagya Kupán első, a 38. Rákóczi Kupán pedig 3. helyet értek el (az iskolai felvételen a szurkolói Valentin-buli). 2 millió a Szentháromság térre. Korábbi vállalásához híven idén is az egész város társadalmát szolgáló célra áldoz a helyi Rotary-klub tagsága. Mint korábban már lapunk elsőként beszámolt róla, a klub úgy döntött, a Szentháromság tér átfogó felújításának részeként az akadálymentesítési programhoz járul hozzá a februári, hagyományos Rotary-bál bevételével. Az idén is nyitott, jó hangulatú és rendkívül színvonalas estély után mint megtudtuk összességében nem kevesebb, mint 2 millió forintos támogatást tudnak nyújtani. A félmilliós báli bevételt ugyanis németországi testvérvárosunk, Kronach testvérklubja 2000 euróval, a halasi Radon Holding ügyvezetője, Fülöp János Róbert pedig szintén jelentős összeggel egészíti ki. Már megint Ejha-segítség! Az Európai Unió 2011-et az önkéntesség évének nyilvánította, és ezzel nagyobb figyelem fordul a civilek munkájára. Kiskunhalason e tevékenységeket az EJHA által működtetett Önkéntes Pont koordinálja. A szervezet legutóbbi akciója keretében a Fazekas-iskola tornatermének felvizesedett szivacsgödrét takarították ki. A hivatalos megfogalmazás szerint az önkéntesség olyan tevékenység, melyet egyénileg vagy csoportosan, rendszeresen vagy alkalmanként a közös jó érdekében személyes akaratból végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül. E tevékenység közvetlen anyagi haszonnal nem jár, és nem is helyettesíti a fizetett munkaerőt. Az ilyen tevékenységre szakosodott szervezetek például az Önkéntes Pontok. E tevékenységre idén fokozott figyelem fordul annak kapcsán, hogy az Európai Unióban 2011 az önkéntesség éve. Az itthoni mozgalom nagykövet asszonya Miklósa Erika. Hazánkban mintegy 420 ezer regisztrált önkéntest tartanak nyilván. Kiskunhalason az Egy Jobb Halasért Egyesület által működtetett Önkéntes Pontban több mint 20 személyt tartanak nyilván. Az elmúlt egy évben több megmozdulásuk is volt, leglátványosabb ténykedésükre azonban múlt héten került sor. A Fazekas Gábor utcai iskolában ők takarították ki a talajvíztől felázott szivacsgödröt. Néhány hónapja jelentkeztek munkára a városházán, ez volt az első megbízatásuk. fotó: ejha Tudtuk, hogy rájuk ilyen jellegű problémák esetén számíthatunk, felhívtuk őket, és azonnal mentek is mondta a Tükörnek Barta József, a városfejlesztési osztály vezetője. Az önkéntesek kör ben kaptak riasztást, és többen a hétköznap délelőtti időpont ellenére is időt tudtak szakítani a munkára. Négyen vettek részt a szivacsgödör kitakarításában, hat órán keresztül, hogy ott minél hamarabb helyreállítható legyen az eredeti állapot tájékozatott Frittmanné Szabados Ágota az EJHA elnöke. A Fazekas tornacsarnokának e részét szakemberek vizsgálják majd meg, hogy kiderüljön, milyen utólagos munkálatokra van szükség a további felázások megelőzése érdekében. Hegy-s Atom, háború. A világegyetem atomokból épül fel, és erre jó volna minden nap emlékezni, mert az atomok viselkedése magyarázatot adhat a közösségi, társadalmi problémáinkra. Legyen szó akár a melegek tüntetéséről, Gyurcsány-látogatásról, holokausztról vagy Trianonról. Az atomok kettős természete az ellenálláson és és! az együttműködésen alapszik. Az atom elektronpajzsai védelmében keményen őrzi önállóságát, és ellenáll a behatolási kísérleteknek. Ugyanakkor elektronhéjai könnyedén teremtenek kapcsolatot más atomokkal, így e kapcsolatokból csodálatos, bonyolultabb egységek jönnek létre. Önállóság/ellenállás és fejlesztő együttműködés ez a teremtő evolúció receptje. Így fejlődnek ki a molekulák, a kristályok, a többsejtűek, a növények, az állatok és az ember. Csakhogy mi, emberek, akik tudatában vagyunk a létünknek, megválaszthatjuk a viselkedésünket. Maradhatunk az elsődleges atomi magatartásnál: bekeményíthetünk, ellenállhatunk, magunkba zárkózhatunk emberi nyelvre fordítva ez az önzés, a gyűlölet és a félelem. Vagy megnyílhatunk a Másikkal való kapcsolódás felé szeretet, együttműködés, bölcsesség. Ha ellenállok a Másik embernek jön megint a fizika, akkor természetesen ő is ellenáll nekem; ha megütöm, visszaüt; ha bántom, bántani akar/fog majd; ha vádolom vagy támadom, kénytelen lesz viszonttámadva védekezni. Ezért nem lesz soha béke és bölcs együttműködés olyan emberek között, akik nem adják fel, nem hagyják abba, és nem haladják meg az ellenállásos magatartást. Ezer okunk van gyűlölni, megvetni, erkölcsileg elítélni, felpofozni, leköpni, kirekeszteni egy sor Másik embert. Más ruhát hord, más elveket vall, fordítva fogja a kést-villát, de az is lehet, hogy csak azért gyűlölöm, mert valamiben többet-jobban tud, mint én. Azt hisszük, hogy ha jól kiebrudaltuk, megvertük, megaláztuk azokat, akiket gyűlölünk, vagy akiktől félünk, akkor utána jobb, tisztább világ köszönt ránk. Hogy ha a verekedő kölyök kukoricára térdepel, akkor kínjában jobb belátásra tér. Soha ha csak nem szembesítik megsebzettmegbántott társa fájdalmával. Az agresszió, a gyűlölet, az értetlen türelmetlenség hívei sosem képesek rá, hogy tisztább, szebb, jobb világot építsenek. Hosszú távon csak a magabiztos szeretet képes rendbe tenni a dolgokat. Gondoljuk csak el, mi lenne, ha minden bántalomra, vádra, köpésre és ütésre rendíthetetlen szeretet volna a válasz! Vajon képes-e megmaradni valakiben a rossz tulajdonsága, ha vétkeire nem viszontpofon a válasz, hanem elfogadó türelem? Egy biztos: ha harcosan ellenállunk annak, ami nem tetszik nekünk, akkor éppen keménykedésünkkel konzerváljuk és erősítjük meg (elég csak az idióta politikai, vallási, kisebbségi vitáinkra gondolni). Az úgynevezett Gonosz vitorlájából sohasem a kemény ököl vagy az ideológiai harc fogja ki a szelet. Csakis az, ha elfogadjuk a Másik hibáját (a magunkéival együtt), és együttműködve meghaladjuk. Más recept nincs a békére. k-out

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről 9953-13/2013 Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére 8064-1/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 5-i rendkívüli ülésére Tárgy: Emlékoszlop elhelyezése a kommunizmus és fasizmus áldozatainak emlékére, Millenniumi

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v 14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete T a r t a l o m 2014. augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v Határozat száma Tárgya 71/2014.(VIII.26.) Helyi választási bizottság

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket

KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket KÓRHÁZ Napelemekkel csökkentik az energiaköltségeket Megjelent: www.veszpremkukac.hu Korszerű és környezetbarát villamosenergia napelem rendszer kerül a megyei Csolnoky Ferenc Kórház A, D és E épületének

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális

Részletesebben

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv lakossági fórumról

Jegyzőkönyv lakossági fórumról Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS január 25-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. január 25-i ülésére Tárgy: József Attila ÁMK Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában való működésének vizsgálata

Részletesebben

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE JANUÁR 30. - A Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünet elrendelése - A Polgármester beszámolója átruházott hatáskörben

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása

A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása 4. számú napirend a Képviselő-testület 2012. november 15-i ülésén A tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

Oktatási kínálatunkról

Oktatási kínálatunkról Oktatási kínálatunkról Az általános iskolák honlapjaira elsõsorban ismerõsök (jelenlegi és volt diákok, szülõk) ugranak be" néhány futó pillanatra, hogy körülkémleljenek, történt-e valami érdemleges utolsó

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KOVÁTS ÁKOS DEBRECEN FŐÉPÍTÉSZE CÍVIS HÁZ ZRT. VEZETŐJE

KOVÁTS ÁKOS DEBRECEN FŐÉPÍTÉSZE CÍVIS HÁZ ZRT. VEZETŐJE KOVÁTS ÁKOS DEBRECEN FŐÉPÍTÉSZE CÍVIS HÁZ ZRT. VEZETŐJE FŐÉPÍTÉSZ ELVEK CÍVIS HÁZ ZRT. ESZKÖZÖK VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RENDEZÉSI TERVEK, ÉPÍTÉSI ÉS ESZTÉTIKAI SZABÁLYOK FEJLESZTÉSI IRÁNYOK ISMERETE

Részletesebben

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés

SIOK Széchenyi István Általános Iskola FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés FIT jelentés 2011 Kompetenciamérés Készítette: Gáthy Péterné Siófok, 2012. április 9. minőségügyi vezető 1 1. Tanulási környezet A telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszok alapján az épületünk jó állagú.

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. szeptember 21-én 13 óra 40 perckor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA. Alátámasztó leírás

SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA. Alátámasztó leírás SZOMÓD KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Alátámasztó leírás Szomód község hatályos, 2006-ban elfogadott településrendezési tervét jelen megbízással egyezően a Fülöp Építésziroda készítette,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu

Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I-1- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete

Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. 10.) önkormányzati rendelete Dunavarsány Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Dunavarsány Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 61. (1) és

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt fontosabb

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás ?GYEPÜKAJÁN TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8473. Gyepükaján, Kossuth u.8. Szám: 584-7/2009. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyepükaján Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre Fényes Hajnalka: A Keresztény és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc diákjai kulturális és anyagi tőkejavakkal való ellátottsága Korábbi kutatásokból ismert, hogy a partiumi régió fiataljai kedvezőbb anyagi

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról

Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(IV.28.) határozata gazdasági program jóváhagyásáról Bödeháza Község Önkormányzati Képviselő-testülete az előterjesztésnek megfelelően az Önkormányzat

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

1 / 11 2019.01.04. 7:33 Újfehértó Város Önkormányzata - a fiatalok helyben tartását ösztönző stratégiai bizottság javaslatára - szeretné felkérni a város lakosságát egy kérdőíves felmérésben való részvételre.

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 306/2004. (XI.2.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 306/2004. (XI.2.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Főiskolával kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyásáról A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú

Részletesebben

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,

Részletesebben

JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest Főváros X. kerület Kőbányai önkormányzat Képviselő-testület ulcsc BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT "OT Budapcsl, JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2009. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. február 11-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 8/2014. (II. 11.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére a 2015. évi költségvetési rendelet tervezetéről

Független könyvvizsgálói jelentés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére a 2015. évi költségvetési rendelet tervezetéről TERVEZET Független könyvvizsgálói jelentés Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete részére a 2015. évi költségvetési rendelet tervezetéről Elvégeztük Sárvár város Önkormányzata 2015. évi költségvetési

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1..

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1.. 6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL A rendelet hatálya 1.. Ez a rendelet Város1 Nagyközség közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosaira, továbbá az ebek felügyeletével megbízott más

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben