Urunk megkeresztelkedése C Iz 42, v. Iz 40, Zsolt 28 ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7 Lk 3, Lukács evangéliumát többek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Urunk megkeresztelkedése C Iz 42,1-4.6-7 v. Iz 40,1-5.9-11 Zsolt 28 ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7 Lk 3,15-16.21-22 Lukács evangéliumát többek"

Átírás

1 Urunk megkeresztelkedése C Iz 42, v. Iz 40, Zsolt 28 ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7 Lk 3, Lukács evangéliumát többek között a Szentlélek evangéliumának nevezik. Az a két részlet, amelyet Urunk megkeresztelkedésének ünnepén hallunk belőle (Lk 3, ), igazolja, hogy az elnevezés találó. A Keresztelő János igehirdetéséből vett szakasz, illetve Jézus megkeresztelkedésének rövid híradása a Szentlélek működésében cseng egybe (3,16.22). Márk szerint Jézus igehirdetésének kulcsa Isten országának eljövetele (vö. Mk 1,14köv). Lukács viszont arra koncentrál, hogy Jézusban Isten Lelke működik, kezdettől fogva. A Magasságbeli Fia Mária méhében a Szentlélek által fogantatik (Lk 1,35). A Szentlélek tölti el Erzsébetet és Zakariást, hogy prófétáljanak és ujjongjanak (1,41köv; 1,67köv). A Lélek vezeti a templomba az agg Simeont, hogy áldja Istent és szóljon Máriához (2,27köv). Lukács számára a Lélek jelenléte határozza meg Jézus nyilvános működésének első epizódjait: a megkísértést (4,1-13), ahol Jézus Lélekkel telve indul el a Jordántól, és a Lélektől vezetve megy be a pusztába, a kísértés helyére. A Lélek erejében tér vissza Galileába, majd így mutatkozik be a Názáreti zsinagógában: Az Úr Lelke van rajtam (4,14.18). Első csodája, a hatalom és a tisztulás jegyében, éppen egy gonosz lélek kiűzése (4,33köv). Jézus tehát Lukács számára az, aki Isten Lelkével eltelten tanít és működik, ezért van benne bölcsesség és erő (vö. ApCsel 6,10). Az beszél így a Szentlélekről, aki közelről ismeri. A többi evangélista is tudja, hogy Jézus keresztségénél jelen volt a Szentlélek (vö. Mt 3,16; Mk 1,10; Jn 1,32). Lukács egyik újdonsága az, hogy az esemény testi, látható mivoltát hangsúlyozza. A Lélek galambhoz hasonló alakban, mindenki számára láthatóan, anyagszerű

2 valóságban ereszkedik le a megnyílt égből. Bár a galamb a bibliai elbeszélések világában többször szerepel, és kulturális értelemben is gazdag képrendszer társul hozzá, gyakorlatilag nem állapítható meg, hogy Lukács ezek közül bármilyen jelentést tulajdonított volna neki. A látható alak a Szentlélek működésével kapcsolatban mindenesetre jelez valami fontosat, amire Lukács később az Apostolok cselekedeteiben is többször utal: a Lélek a valóságba, a konkrét döntések világába vezeti a hívőket (vö. ApCsel 1,8; 2,4.34; 10,44köv; 13,52; 15,28; 19,1köv). Az egészen mennyeinek, Istentől származónak a legteljesebben földi jelentősége lesz. Ami Jézussal megtörtént ott, a Jordán partján, először és példás értelemben, Isten ajándékából annak kell majd megtörténnie a hívekben is, a sokféle nemzetből összegyűlő egyházban, pünkösdkor; a megtérés nagy pillanataiban, a Krisztus melletti döntés órájában. Gyakran felhívják a figyelmet arra a sajátos tényre, hogy Lukács akkor mondja el Jézus keresztségét, amikor Keresztelő János már börtönben van (vö. Lk 3,19köv). Lukács az evangélium kezdetén ígéretet tett olvasójának: sorban leírja az eseményeket (vö. Lk 1,1-3). Ez azonban nem feltétlenül a dolgok tényleges egymásutánját jelenti, inkább az üdvösség útjának kibontakozását. Lukács lezárja János működését azzal, hogy ő börtönbe került. Nem az a fontos, hogy János megkeresztelte Jézust, hanem az, ami ekkor történt: hogy Isten egyértelműen tanúságot tett Jézus mellett, aki a Lelkét viszi, továbbadja, és aki az ő szeretett Fia (vö. Iz 42,1; Zsolt 2,7; Ter 22,2). Jézus keresztsége önmagában nem változást jelöl, inkább a további tettek elvét és alapját. Jézus Krisztus működése és sorsa teljesen újraértelmezte a vízzel való megtisztítás, illetve az alámerülés ősi, vallásos szimbólumát. A bűnbánat külső jeléből a bemutatkozás pillanatává, az önazonosság

3 kifejezésévé változott. A Jézus nevében megkeresztelt ember életében a Lélek irányításával elindul egy olyan változás, amelynek valósága napról napra tanulható: hogy ő is szeretett gyermek, s hogy Istennek kedve telik benne. Martos Balázs Urunk megkeresztelkedése C A karácsonyi képhez szorosan hozzátartozik a napkeleti bölcsek látogatása. A mai napon ezt ünnepeljük. Napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: hol van a zsidók újszülött királya. A bölcsek, akik elsőként keresték fel Jézust, nem a zsidó nép fiai voltak. Ez volt első jele annak, hogy Jézus nem csak egyesekért-, nem a kiváltságosokért született meg, hanem mindenkiért jött. Itt jutott kifejezésre először, hogy Jézus küldetése egyetemes, mindenkire kiterjed és az általa alapított közösség is egyetemes. Hiszek az egy, szent és katolikus-azaz egyetemes anyaszentegyházban. imádkozzuk a Hiszekegyben. Ez az egyetemesség Isten ajándéka, de ugyanakkor feladat is. Feladatunk mindent megtenni, hogy mindenki otthon érezze magát az Egyházban, templomainkban például, hogy minden korosztály jelen legyen kicsitől-nagyig, fiataltól-idősig. Érdekes felfigyelnünk arra, hogy egy idő után a bölcsek is elvesztették a Betlehemi csillag fényét és Heródesnél érdeklődtek. Heródes pedig a maga önző érdekében akarta kihasználni az eseményt, rosszindulattal félre vezette őket, de mindez nem vált üdvösségére. A bölcseknek viszont újra megjelent a csillag, és így megtalálták a jászolban fekvő isteni kisdedet. Mindenki rászorul az Istentől jövő világosságra, vezetésre. Senki nem mondhatja magáról, hogy ő kiváltságos és egyedül ő ismeri a helyes utat. A bölcsek ajándékot adtak Jézusnak, mindenki azt hozta amilye volt: aranyat, tömjént, mirhát.

4 Vajon mi mit hozhatunk ajándékba? Talán leginkább a szeretet, a jócselekedet, és az ima lehet a mi ajándékunk. Hozzuk el ajándékba a jó szándékunkat, hogy megpróbálunk szeretetben élni. Hogyha odafigyelünk környezetünkre, figyelmesek vagyunk egymás iránt, ez Jézusnak szóló ajándék is egyben. Hogyha mások szüksége megindít, és jót teszek a rászorulókkal, ez olyan ajándék, ami bennünket is lelkileg gazdagít és egyben Isten iránti szeretetem konkrét bizonyítéka. A másik terület, amit Istennek ajándékozhatok az imádságban neki szentelt idő. Az Isten jelenlétében eltöltött idő a lelki töltekezés ideje, a lelki átalakulásnak a felkínálkozó lehetősége. Végül is, amire a legtöbb időt szentelem, az az én istenem, mert a legfontosabbra mindig van időnk.vízkereszt ünnepe arra hív bennünket, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt mi is induljunk el az Úr Jézus keresésére, és ha rátaláltunk adjunk neki ajándékot, és meg fogjuk tapasztalni, hogy leginkább mi leszünk azok akik ajándékot kaptunk. Böjte Mihály Urunk megkeresztelkedése C Krisztus Urunk megkeresztelkedésének ünnepén óhatatlanul eszünkbe jut a mi keresztségünk, már csak pusztán a szó hallatán. Éppen ezért megragadom most az alkalmat, hogy a keresztség szentségéről beszéljek. Annál is inkább, mert ez a szentség kereszténységünk kulcsa. Ha tehát egy kicsit is komolyan vesszük hitünket, tisztában kell lennünk keresztségünk jelentésével és feladatával. Tisztázni kell már csak azért is e szentséget, mert érezzük, hogy valami nincs rendjén akörül, hogy havonta egyszer megkereszteljük azokat a gyermekeket, akiknek szülei kérik számukra ezt, s aztán nem látjuk őket hosszú ideig, vagy soha.

5 Sajnos ma a keresztséggel elég mostohán elbánunk, mert egyáltalán nem kapja meg azt a szerepet életünkben, amelyre Krisztus rendelte. Akinek kevés fogalmuk van a hitről, azok csak egy érthetetlen, mágikus szertartást látnak benne. Akiknek van valami fogalmuk, azok is csak azt tudják, amit a katekizmusból bemagolták: A keresztség az első és legszükségesebb szentség, amely megszabadít az eredeti bűntől és minden bűntől, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. Mindkét szemlélet sajátos hibája, hogy a keresztséget, mint egy szertartást szemléli, ami az ember életében egy egyszeri esemény, amelyre ráadásul a többség nem is emlékszik mert kisgyermekkorában keresztelték meg. A keresztség szentségénél, és más szentségeknél is azt kell meglátnunk, hogy nem egyszeri, elszigetelt esemény, hanem a szertartás egy folyamat kezdőpontja. A keresztség szentsége arra az örök emberi kérdésre keresi a választ, hogy mi a baj ebben a világban, s hogyan lehet attól megszabadulni. Mert érezzük, hogy nincs harmónia, s hogy ez nincs rendjén. Krisztus válasza, hogy a baj gyökere az, hogy nincs jelen a világban Isten Szentlelke. S a hiányzó Szentlelket hozza Jézus a világba, amikor megkeresztelkedik. Az ő életében láthatjuk és szemlélhetjük azt, hogy mi is valójában a keresztség szentsége. Amikor Jézus megkeresztelkedik a Keresztelő bűnbánati keresztségével egy folyamat veszi kezdetét. Belép az emberek közé, hogy mint ember magába fogadja Isten Szentlelkét, aki helyreállítja a rendet a világban. A befogadás nem megy egyik pillanatról a másikra. Amikor meghal a kereszten, akkor fogadja be tökéletesen a Szentlelket, mert a Szentlélek csak ott jelenik meg, ahol a szeretet életté válik. Nagyobb szeretete pedig senkinek nincs, mint aki életét adja barátaiért. Amikor meghal a kereszten, akkor fejeződik be keresztsége, mert mindenestől elfogadta a Szentlelket. S a Szentlélek, Isten ereje

6 támasztja fel őt halottaiból egy új életre. A mi keresztségünk Jézus keresztségében való részesedés. A keresztelés szertartásában jelképesen eljátsszuk, hogy meghalunk a bűnnek, és új életre születünk a Szentlélek által. Valóban megszabadulunk minden bűnünktől, mert eltörli az áteredő bűnt és a személyes bűnöket. De a jelkép további megvalósításra vár. A megvalósításhoz megkapjuk Isten erejét, a Szentlelket, aki Isten gyermekévé fogad bennünket, s Isten vándorló népének, az Egyháznak tagjai sorába fogad bennünket. De a Szentlélek nem szünteti meg az emberi természet és akarat hibáit. Ebből kifolyólag komoly, sírig tartó feladat vár a megkereszteltre: a keresztségben hozott döntésnek, a bűnnek való meghalásnak az aprópénzre váltása az élet minden percében. Ebben segít a Szentlélek, ha hagyjuk kiáradni. A keresztség folyamata akkor fejeződik be, amikor a megkeresztelt embert utoléri a testi halál. Az a testi halál, amelyben már valóban meghal a bűnnek, mert utána nem tud bűnt elkövetni. Isten pedig aszerint ítéli meg, hogy földi életében megvalósította-e a keresztség feladatát: meghalni a bűnnek és befogadni a Szentlelket. A keresztségnek ezt a sírig tartó folyamatát és életfeladat jellegét mi sem jelképezi jobban mint ezen szentség ószövetségi előképe. A választott nép Mózes vezetésével kivonul Egyiptomból. Mindjárt a Vörös-tengeren való átkeléssel kell megküzdeniük. Az átkelés csodásan megvalósul: a víz kettéválik, s a nép élén Mózessel száraz lábbal kel át a tengeren. De miután átkeltek még nincsenek az ígéret földjén. Negyven kemény esztendeig kell még vándorolniuk, folyton bukdácsolva, lázadozva Isten ellen, mire elérik az ígéret földjét. És nem jut be mindenki az ígéret földjére: akik, folyton visszavágytak az egyiptomi húsosfazekak után Isten ellen lázadva, azok nem juthattak be az ígéret földjére.

7 A keresztelés szertartása a Vörös-tengeren való átkelés, amikor magunk mögött hagyjuk a rabság birodalmát, a bűnt, s Jézussal az élen útnak indulunk. A keresztelés után még nem vagyunk az ígéret földjén, az üdvösségben. Halálunkig vándorlunk ezen cél felé, bukdácsolva bűneinkben, hibáinkban, míg testi halálunkban elérjük az ígéret földjét: az Isten életében való részesedést. De ahogy nem mindenki jutott be az ígéret földjére, bizony köztünk is vannak és lesznek, akik nem járták végig a keresztség után az élet rögös útját Isten Szentlelkére hagyatkozva, hanem saját erejükben bízva inkább a bűn birodalmába vágyakoztak vissza, ezért méltatlanok az üdvösségre. Kedves Testvérek! Ezen szavak, bizony, első hallásra nehezen érthetők és szokatlanok - elhiszem. Szokatlanok, mert a katekizmusból bemagolt szöveghez vagyunk szokva, amely igen csak távol áll hétköznapjaink világától. Biztos, hogy amit most mondtam, az is első pillantásra nem életszagú, hanem elvont spekuláció. Biztos, hogy én sem tudtam a leginkább közérthetőbben fogalmazni. Ezért egy dolgot még egyszer nagyon kiemelek és kihangsúlyozok. Azt, hogy a keresztség nem egy szertartás, hanem egy sírig tartó életfeladat. Aki továbbra is csak egy kötelező szertartást lát benne, amit tulajdonképpen semmi nem követ, az - ki merem mondani - jobb, ha nem hozza el gyermekét, unokáját megkeresztelni. Annak semmi értelme, hogy kereszteljük meg, mert ki tudja, hátha, majd Isten kegyelme hat rá, hátha van örök élet, s nehogy elkárhozzon. Testvérek! Isten világában nincs helye a feltételességnek, a langyosságnak. Vagy vállalod a megtérést, vagy nem. "Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." Testvérem! Krisztusra leszállt a Szentlélek megkeresztelésekor és rajta is maradt a halálig, mégpedig a kereszthalálig. A Lélek

8 feltámasztotta őt harmadnapon. Terád is leszállt a Szentlélek mikor megkereszteltek, de vajon rajtad maradt-e? Hagytad-e őt szóhoz jutni életedben, igyekeztél-e elfordulni a bűntől és Istenhez fordulni a Lélek vezetésével? Vajon magadon hagytad-e a Szentlelket, hogy majd feltámasszon téged is az utolsó napon egy új életre, amelyben Isten "Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság." Ócsai József Urunk megkeresztelkedése C VAS A TŰZBEN Vízkereszt után minden évben Jézus megkeresztelkedéséről szól a liturgia. Ezzel kívánjuk jelezni, hogy elkezdődik Jézus nyilvános működésének ideje. Egyre kevesebben kereszteltetik meg gyermekeiket a mai szülők. Legfőbb oka ennek az, hogy lassan fogalma sincs senkinek, hogy miért is kellene megkeresztelni a gyermeküket. Jézus ezért áll be a sorba, és kéri Jánost, hogy keresztelje meg. Az evangéliumokból tudjuk, hogy ettől kezdve János teljesen megváltozott. Ahová Jézus beteszi a lábát, ott mindig történik valami. Ezt kell észrevennünk nekünk is, kiket megkereszteltek, mert rajtunk keresztül üzen családunknak a Szentlélek. Olyanok vagyunk, mint a vas, mielőtt a kovács a műhelyében a tűzbe tenné. A vas kemény, durva, hideg és fekete. Gyerekkoromban ámulva néztem, hogyan teszi nagy harapófogójával a tűző parázsba az ekevasat. Majd amikor rátette az üllőre, elkezdte kalapálni, ütni, verni, míg éles nem lett a szántáshoz szükséges ekevas. Jó ez a hasonlat, arra, hogy megértsük, mit csinál belőlünk a Szentlélek, ha engedjük magunkat az isteni kohó tüzébe tenni. A keresztség előtt érdesek, kemények voltunk. A keresztség után krisztusivá formálódhatunk. A keresztség előtt rideg volt a lelkünk, és hidegen hagyott mások baja. A keresztség után

9 szeretetre gyulladunk mások iránt, és segítünk rajtuk, amikor csak tudunk. Keresztség előtt sötét, fekete volt a lelkünk. A keresztség lemosta rólunk a piszkot. Mindez jusson eszünkbe, ha a keresztség szentségére gondolunk Ez a vasárnap értesse meg velünk, hogy Jézus volt a kezdet, és mi vagyunk a folytatás. Szabolcs atya - Urunk megkeresztelkedése C Egy papnak volt egy jó barátja, aki azonban nem volt hívő. Sok, méggyerekkortól halmozódó élmény kötötte össze őket. A papnak szinte csupa jótapasztalatai voltak barátja személyiségével kapcsolatban, nagyon erényesembernek ismerte meg. Egy alkalommal így szólt hozzá: Te olyan nagyszerűember vagy, értékesebb életet élsz, mint számos keresztény. Mondd, miért nemleszel hívő, miért nem keresztelkedsz meg? Barátja így felelt: Tudod, ha az akereszténység, amiről te beszélsz, akkor az nagyon magasztos dolog, és én félek,hogy nem lenne erőm hozzá. Ha viszont az a kereszténység, amit általában vévemagam körül látok a megkeresztelt emberek részéről, akkor nincsen kedvemhozzá. Abban nincs semmi vonzó. Urunk Jézus megkeresztelkedésének ünnepén érdemes kissé elgondolkodnunkazon, mit is jelent számunkra, hogy meg vagyunk keresztelve, hogykeresztények vagyunk. Jelent-e egyáltalán valamit? Nem kevesen talán úgygondolják, ők tesznek szívességet az Istennek vagy az egyháznak, ha hajlandókmegkeresztelkedni. Amikor pedig arról hallanak, hogy ez elkötelezettséggel isjár, megtéréssel, egy sokszor nem könnyű életforma felvállalásával, akkorhőbörögnek. Pedig amint az evangéliumban hallottuk még Jézus életében isúj fejezetet nyitott a Jordán vizében történt alámerülés. Neki nem volt ugyanszüksége

10 megtérésre, bűntől való megtisztulásra, mint a többi keresztelkedőnek,azonban ez az esemény jelentette számára nyilvános működésének kezdetét, az Atyától kapott megváltói küldetés teljesítésének nyitányát. Keresztelő Jánoskeresztségének felvételével Jézus kinyilvánította, hogy Istennek engedelmes fiaakar lenni, aki teljesíti Atyja akaratát. Az Atya pedig a Szentlélek elküldése éségi szózata által kinyilvánította, hogy Jézust egyszülött Fiának tekinti, akit avilágba Messiásként küldött el. Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok! A keresztség számunkra is istengyermeki életünk kezdetét jelentheti, ha igazihittel és elkötelezettséggel kérjük. Egy egész életünkre kiterjedő küldetésselruház fel, melynek lényege részben az, hogy saját üdvösségünkönmunkálkodunk, részben pedig az, hogy másokat is segítünk eljutni a keresztényhit igazságainak felismerésére és megélésére. Néhány napja hittanórán konkrétan elhangzott felém a kérdés nem előszöréletem során: Mit érek el azzal, ha megkeresztelkedek? Mi jó van abban? Ez akérdés nem feltétlenül felháborító provokáció. Teljesen természetesmegnyilvánulás is lehet, hiszen valóban: miért tegyek valamit, ha az nem jóvalamire? Sajnos a legtöbb megkeresztelt ember életéből nem olvasható kisemmi plussz, semmi jobb, semmi több azokéhoz képest, akik nem lettekkereszténnyé. Bizony, egyértelműen látszania kéne Isten gyermekeinekéletmódján azoknak az értékeknek, amelyek másokat is vonzanak az Atya felé.ezek közül néhányat a mai olvasmányok fel is sorolnak: A keresztény ember nagyobb szeretettel, elfogadással, türelemmel vanembertársai felé, mint mások. A megroppant nádat nem töri össze, a pislákoló2mécsbelet nem oltja ki. Egy olyan világban, ahol sokan keresztültaposnakegymáson, kihasználják a másik ember legkisebb gyengeségét is, a hívőnek felkell karolnia az elesettet, hordoznia mások gyengeségeit. A krisztuskövető ember nem lankad el, sem kedvét el nem veszíti, hanemkitart a jó

11 keresésében és megvalósításában. Mikor körülöttünk olyan sokanfeladják életük egy-egy értékes dimenzióját, elveszítik reményüket, akkor akereszténynek saját kitartásával bátorságot, erőt kell öntenie a lankadókba. A hívő ember az igazság megismertetésén és megszilárdításán fáradozik.vagyis ebben az összevissza, értékrend nélküli világban szilárd értékeketképvisel a szavaival, s a tetteivel is annak igyekszik megfelelni. Bátrantanúságot tesz Jézus evangéliumáról és Isten parancsainak fontosságáról azerkölcsi életben, s anélkül, hogy bárkit is kényszerítene, saját életébenmegalkuvás nélkül érvényre juttatja a keresztény tanokat. Ezzel biztostámaszkodót nyújthat a kereső és csalódott felebarátainak. Ha mi keresztényekígy tudnánk élni, sokkal kevesebben kérdeznék, mire is jó egyáltalán akereszténység? A Szentlélek segít nekünk ebben! Halasi plébánia Urunk megkeresztelkedése C Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem." Szüksége volt Jézusnak arra, hogy hozzánk hasonlóan megkeresztelkedjen? Természetesen nem. Ezzel a keresztelkedéssel azt kívánta kifejezni, hogy egy lett közülünk. És mindenekelőtt véget kívánt vetni a Jánosféle keresztségnek és be akarta vezetni a a vízzel és Lélekkel történő keresztelkedést. Nem a Jordán folyó vize szentelte meg Jézust, hanem Ő szentelte meg a Jordán vizét. És nemcsak a Jordán vizét, hanem a világ összes keresztelőkútjának vizét. Jézus megkeresztelkedésének ünnepe évenként alkalmat ad arra, hogy saját keresztelkedésünkről is elgondolkodjunk. Az emberek gyakran teszik fel

12 a kérdést: Miért keresztelik meg a kisgyermekeket? Miért nem várnak addig, míg az illető fel nem nő és saját maga képes szabadon dönteni, hogy kéri-e a keresztelést? Ez nagyon súlyos kérdés, de van ebben egy hamisság. A gyermeknemzésben és szülésben megkérdezi a szülő a gyermekét? A szülő meg van arról győződve, hogy az élet mérhetetlen ajándék, és feltételezi, hogy egyszer a gyermek hálás lesz azért. Nem kérnek engedélyt senkitől arra, hogy megajándékozzák az élettel. Lényegében a keresztség is ilyen: az élet ajándékát kapja a gyermek Krisztus érdeméből. Természetesen mindez azt feltételezi, hogy a szülők hívő emberek legyenek és szándékukban álljon segíteni a gyermeket, hogy az növekedjen a hitben. Az Egyház elismeri a szülők döntésének jelentőségét és nem kívánja, hogy gyermekük az ő akaratuk ellenére részesüljön a keresztségben. Sőt, ezenfelül ma már senki sem állítja, hogy aki nem részesül a keresztségben, az elkárhozik és a pokolba jut. A keresztség nélkül elhunyt gyermekekhez üdvözülhetnek, akár azok a felnőttek, akik nem önhibájukból éltek az Egyházon kívül éltek, de lelkiismeretük szerint éltek. Felejtsük el, hogy van egy hely, a limbo azoknak a gyermekeknek, akik keresztség nélkül haltak meg, s azon a helyen nincs se öröm, sem szomorúság. A megkereszteletlen gyermekek sorsa nem különbözik az Aprószentek helyzetétől, akiket Karácsony után ünneplünk. Ennek az oka az, hogy Isten a szeretet és Ő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és Krisztus értük mindenkiért, értük is meghalt! Egészen más azoknak az esete, akik hanyagság vagy közömbösség miatt nem keresztelkedtek meg, bár lelkiismeretük mélyén tudatában voltak a szentség fontosságának és szükségességének. Ebben az esetben különösen súllyal szólnak Jézus szavai: Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül (Vö. Mk 16,16) Társadalmunkban egyre növekszik azok száma, akiket különböző okok miatt nem kereszteltek meg gyermekkorukban.

13 Ebben az a kockázat, hogy a gyermekek felnőnek és nem hoznak döntést így vagy úgy. A szülők már nem törődnek azzal, hogy a gyermek részesüljön a szentségben, mert azt gondolják, ez nem az ő kötelességük; a gyermeknek sok mással kell foglalkoznia, s nem gondol arra, hogy felvegye a keresztséget. Ebben a helyzetben az Egyháznak különös jelentőséget kell tulajdonítani annak, amit a felnőttek keresztény életbe való bevezetésének nevezünk. Ez alkalmat nyújt a kereszteletlen fiatalnak vagy felnőttnek, hogy felkészüljenek és teljesen szabadon határozzanak. Felül kell emelkedni azon az elgondoláson, hogy a keresztség csak a gyermekeknek való. A keresztség éppen akkor fejeződik ki teljes értelemben, amikor azt kívánják és személyesen elhatározásból veszik fel, szabadon és tudatosan ragaszkodnak Krisztushoz és az Egyházhoz; bár érvényes a gyermekkeresztelés is. Személy szerint hálás vagyok szüleimnek, kik életem első napjain megkereszteltettek. Nem ugyanaz úgy megélni a gyermekkor és kamaszkort a megszentelő kegyelemmel, mint nélküle. (R. Cantalemassa) Urunk megkeresztelkedése C Urunk megkeresztelkedésének ünnepén az első olvasmányban Izajás próféta bátorító szavait halljuk, amelyekkel Isten megjelenéséről jövendöl. Isten ma is jön, állandóan kinyilatkoztatja magát, és ha odafigyelünk jelenlétének jeleire, a mi szívünket is eltölti az a vigasz, amelyről a próféta szól. A második olvasmány Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből vett részlet, amelyben központi üzenetként az Apostol boldog felfedezése áll: Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, tehát a mi számunkra is. Az Evangélium beszámol Jézus megkeresztelkedéséről. Miért keresztelkedett meg Jézus?

14 A keresztség ott a Jordán vizében a bűnök bocsánatát jelképezte, de Jézusnak nem volt bűne, nem volt szüksége a bűnbocsánatra. Jézus tettével kifejezte azt, hogy szolidaritást vállalt velünk, bűnös emberekkel. Ha odaállunk a várakozó nép közé és megfigyeljük Jézus magatartását a keresztség pillanatában, három dolgot tudunk meg. Először azt, hogy Jézus imádkozott, másodszor azt, hogy megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt látható alakban, galambként, harmadszor pedig azt, hogy szózat hallatszott az égből, amellyel az Atya kinyilatkoztatta, hogy Jézus az Ő szeretett Fia. Először megtudjuk azt, hogy miután Jézus fölvette a keresztséget, imádkozott. Jó lenne tudni, hogy mit imádkozott Jézus életének és küldetésének e fontos pillanatában, hiszen ebben a pillanatban lépett a nyilvánosság elé és kezdte meg működését. Nem tudjuk, mit imádkozott, de biztosan megköszönte mennyei Atyjának szeretetét, majd pedig oltalmát kérte küldetésére, amely kezdettől fogva nehéznek bizonyult. A mi életünk is nehéz küldetés, ezért nekünk is szükségünk van arra, hogy a mennyei Atyához forduljunk imánkkal: köszönjük meg szeretetét és kérjük segítő kegyelmét. Másodszor megtudjuk azt, hogy Jézusra leszállt a Szentlélek. Akár úgy is mondhatnánk, hogy Isten azonnal meghallgatta Jézus imáját és ezt tudatta Vele. Isten a mi imáinkat is meghallgatja, és igen gyakran tudatja is ezt velünk, leginkább az események révén. De arra is gondolhatunk, hogy a mi keresztségünk pillanatában ránk is leszállt a Szentlélek, és azóta az Ő térerejében élünk. A hívő embernek van belső, kegyelmi tartaléka, amely képes átsegíteni őt a legkilátástalanabb helyzeteken is, nevezetesen a Szentlélek tartós jelenléte életében. Harmadszor megtudjuk azt, hogy szózat hallatszott az égből, amely megerősítette, hogy Jézus az Atya szeretett Fia. Ezt a szózatot mások is hallották, nemcsak Jézus, de érdekes módon, mintha a körülállók nem értették volna meg, hogy mit mondott a mennyei hang. Szent Lukács

15 evangélista egy jelentős megjegyzéssel vezeti be Jézus megkeresztelkedésének eseménysorozatát: A nép feszülten várakozott. De nem Jézusra várakoztak az emberek, hanem azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Keresztelő Szent János már közismert és köztiszteletben álló próféta volt. Erőteljes szavaival, amelyekkel elítélte a farizeusokat és a bűnösöket, kiváltotta sokak tetszését. Nekik nem kellett másmilyen megváltó, nagyon is meg voltak elégedve Keresztelő Jánossal. Valószínűleg ez az eleve megalkotott kép az eljövendő Messiásról akadályozta őket abban, hogy elfogadják Jézust, mint az Atya szeretett fiát. Nekik jobban imponált Keresztelő Szent János, akit úgy éltek meg, mint hazájuk szeretett fiát. A lelki életben fontos, milyen az Istenről alkotott képünk, vagy más szóval, ki az én Istenem, ki Isten nekem? A legfontosabb azonban az, hogy megmaradjon bennünk a nyitottság Isten kinyilatkoztatásával szemben, azaz ne akarjuk mindenképpen előírni Istennek, hogy mikor, hogyan és milyen formában nyilatkoztassa ki magát nekünk. A mi Istenünk a meglepetések Istene is, amint ezt pontosan a karácsonyi és az utána következő evangéliumi jelenetekből kiolvashatjuk: a mi Istenünk úgy jelent meg, mint Kisded, úgy mutatkozott be a templomi tanítóknak, mint tizenkét éves gyermek, úgy állt a zsidók elé, mint egyszerű halandó ember, akinek mintha szüksége lett volna a bűnbánati keresztségre, amint ezt a mostani Evangéliumban olvassuk. A keresztség révén mi is az Atya szeretett gyermekeivé váltunk. Ezt bizonyítja a bennünk működő Szentlélek, ezt tanítja az Egyház, ezt ismételgeti minden evangéliumi olvasmány. Urunk megkeresztelkedése C Krisztus Urunk megkeresztelkedésének ünnepén óhatatlanul eszünkbe

16 jut a mi keresztségünk, már csak pusztán a szó hallatán. Éppen ezért megragadom most az alkalmat, hogy a keresztség szentségéről beszéljek. Annál is inkább, mert ez a szentség kereszténységünk kulcsa. Ha tehát egy kicsit is komolyan vesszük hitünket, tisztában kell lennünk keresztségünk jelentésével és feladatával. Tisztázni kell már csak azért is e szentséget, mert érezzük, hogy valami nincs rendjén akörül, hogy megkereszteljük azokat a gyermekeket, akiknek szülei kérik számukra ezt, s aztán nem látjuk őket hosszú ideig, vagy soha. Ez azért törtönik, mert a keresztséget sokszor mint egy szertartást szemléljük, ami az ember életében egy egyszeri esemény, amelyre ráadásul a többség nem is emlékszik mert kisgyermekkorában keresztelték meg. A keresztség szentségénél, és más szentségeknél is azt kell meglátnunk, hogy nem egyszeri, elszigetelt esemény, hanem a szertartás egy folyamat kezdőpontja. A baj gyökere az, legalább is úgy tünik, hogy nincs jelen a világban Isten Szentlelke. A Szentlelket pedig Jézus hozta meg a világba, amikor megkeresztelkedett. Az ő életében láthatjuk és szemlélhetjük azt, hogy mi is valójában a keresztség szentsége. Amikor Jézus megkeresztelkedik a Keresztelő bűnbánati keresztségével egy folyamat veszi kezdetét. Belép az emberek közé, hogy mint ember magába fogadja Isten Szentlelkét, aki helyreállítja a rendet a világban. A befogadás nem megy egyik pillanatról a másikra. Amikor meghal a kereszten, akkor fogadja be tökéletesen a Szentlelket, mert a Szentlélek csak ott jelenik meg, ahol a szeretet életté válik. Nagyobb szeretete pedig senkinek nincs, mint aki életét adja barátaiért. Amikor meghal a kereszten, akkor fejeződik be keresztsége, mert mindenestől elfogadta a Szentlelket. S a Szentlélek, Isten ereje támasztja fel őt halottaiból egy új életre. A mi keresztségünk Jézus keresztségében való részesedés. A

17 keresztelés szertartásában jelképesen eljátsszuk, hogy meghalunk a bűnnek, és új életre születünk a Szentlélek által. Valóban megszabadulunk minden bűnünktől, mert eltörli az áteredő bűnt és a személyes bűnöket. De a jelkép további megvalósításra vár. A megvalósításhoz megkapjuk Isten erejét, a Szentlelket, aki Isten gyermekévé fogad bennünket, s Isten vándorló népének, az Egyháznak tagjai sorába fogad bennünket. De a Szentlélek nem szünteti meg az emberi természet és akarat hibáit. Ebből kifolyólag komoly, sírig tartó feladat vár a megkereszteltre: a keresztségben hozott döntésnek, a bűnnek való meghalásnak az aprópénzre váltása az élet minden percében. Ebben segít a Szentlélek, ha hagyjuk kiáradni. A keresztség folyamata akkor fejeződik be, amikor a megkeresztelt embert utoléri a testi halál. Az a testi halál, amelyben már valóban meghal a bűnnek, mert utána nem tud bűnt elkövetni. Isten pedig aszerint ítéli meg, hogy földi életében megvalósította-e a keresztség feladatát: meghalni a bűnnek és befogadni a Szentlelket. A keresztségnek ezt a sírig tartó folyamatát és életfeladat jellegét mi sem jelképezi jobban mint ezen szentség ószövetségi előképe. A választott nép Mózes vezetésével kivonul Egyiptomból. Mindjárt a Vörös-tengeren való átkeléssel kell megküzdeniük. Az átkelés csodásan megvalósul: a víz kettéválik, s a nép élén Mózessel száraz lábbal kel át a tengeren. De miután átkeltek még nincsenek az ígéret földjén. Negyven kemény esztendeig kell még vándorolniuk, folyton bukdácsolva, lázadozva Isten ellen, mire elérik az ígéret földjét. És nem jut be mindenki az ígéret földjére: akik, folyton visszavágytak az egyiptomi húsosfazekak után Isten ellen lázadva, azok nem juthattak be az ígéret földjére. A keresztelés szertartása a Vörös-tengeren való átkelés, amikor magunk mögött hagyjuk a rabság birodalmát, a bűnt, s Jézussal az élen

18 útnak indulunk. A keresztelés után még nem vagyunk az ígéret földjén, az üdvösségben. Halálunkig vándorlunk ezen cél felé, bukdácsolva bűneinkben, hibáinkban, míg testi halálunkban elérjük az ígéret földjét: az Isten életében való részesedést. De ahogy nem mindenki jutott be az ígéret földjére, bizony köztünk is vannak és lesznek, akik nem járták végig a keresztség után az élet rögös útját Isten Szentlelkére hagyatkozva, hanem saját erejükben bízva inkább a bűn birodalmába vágyakoztak vissza, ezért méltatlanok az üdvösségre. Kedves Testvérek! Egy dolgot még egyszer nagyon kiemelek és kihangsúlyozok. Azt, hogy a keresztség nem egy szertartás, hanem egy sírig tartó életfeladat. Aki továbbra is csak egy kötelező szertartást lát benne, amit tulajdonképpen semmi nem követ, az - ki merem mondani - jobb, ha nem hozza el gyermekét, unokáját megkeresztelni. Annak semmi értelme, hogy kereszteljük meg, mert ki tudja, hátha, majd Isten kegyelme hat rá, hátha van örök élet, s nehogy elkárhozzon. Testvérek! Isten világában nincs helye a feltételességnek, a langyosságnak. Vagy vállalod a megtérést, vagy nem. "Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is." Testvérem! Krisztusra leszállt a Szentlélek megkeresztelésekor és rajta is maradt a halálig, mégpedig a kereszthalálig. A Lélek feltámasztotta őt harmadnapon. Terád is leszállt a Szentlélek mikor megkereszteltek, de vajon rajtad maradt-e? Hagytad-e őt szóhoz jutni életedben, igyekeztél-e elfordulni a bűntől és Istenhez fordulni a Lélek vezetésével? Vajon magadon hagytad-e a Szentlelket, hogy majd feltámasszon téged is az utolsó napon egy új életre, amelyben Isten "Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság." Ámen.

19 Urunk megkeresztelkedése C Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem. Lk 3, Jézus is megkeresztelkedett milyen magától értetődőnek tűnik ez a mondat! Megkeresztelkedett, mint mindenki Hisz ember volt, aki mindenben hasonult hozzánk. Aztán nagy sietve hozzátesszük: kivéve a bűnt. S épp ez a bökkenő. Máté érzi is ezt, és másképp meséli el a történetet: János oldaláról tekintve, aki nem győzte hangoztatni, hogy méltatlan, hogy akár rabszolga módjára szolgálja az Urat. Mert a szolgák dolga megoldani a saru szíját, azaz levetni az Úr lábbelijét. Máté ezért megosztja velünk János zavarát: Nekem van szükségem a te keresztségedre mondta, s te jössz hozzám? Az ima a kapocs Jézus úgy tesz, mintha a Keresztelő csupán udvariaskodna, mint amikor egy forgóajtón előre engedjük a magasabb rangút, vagy azidősebbet. Ezt mondta: Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva. Mindez pusztán illendőség lenen? Puszta formalitás? János minden esetre nem tudta, mit válaszoljon, hanem engedett neki. -

20 ahogy Máté fogalmaz. Talán ezért is hangsúlyozta, hogy Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Mintha valami jelentősége volna ennek a mindjártnak. Holott az ég megnyílása és az Atya szózata nem a vízből való kiemelkedés következménye, vagy eredménye, hanem annak, hogy Jézus imádkozott. Az ima, a bensőséges kapcsolat nyitotta meg az eget, nem a Jordán vize. Az csak a látható jele volt a tömegnek, emez a hallható tanúságtétel az Atya szeretetének. Kiss Ulrich SJ Urunk megkeresztelkedése C Jézus harminc éves lehetett, amikor kilépett názáreti ismeretlenségéből, elhagyta otthonát és vándortanítóként elkezdte bejárni egész Zsidóországot. Nyilvános működésének kezdetén első útja a Jordán folyó mellékére vezetett Keresztelő Jánoshoz. Ott beállt a bűnösök sorába és halandó társainak körében, velük együtt megkeresztelkedett a János által hirdetett bűnbánati keresztséggel. Erre emlékezünk Urunk megkeresztelkedésének ünnepén. A megemlékezés saját keresztségünket juttatja eszünkbe. Valamikor minket is megkereszteltek és a keresztség szentsége által Isten gyermekei lettünk: Jézus barátja és az egyházunk tagja. Annak idején szüleink és keresztszüleink Istennek ígéretet tettek nevünkben, hogy majd krisztusi hitünk mellett állhatatosan kitartunk és hitünk szerint élünk. A későbbiek folyamán a legtöbben ezt az ígéretet megújítottuk, amikor első szent áldozáshoz járultunk és megbérmálkoztunk. Vajon mennyire tartottuk magunkat egykori ígéretünkhöz? Hűek maradtunk-e keresztségi fogadalmunkhoz? A kérdésekre életünk a válasz. Ha megtartottuk Isten parancsait és

21 istenfélő módon éltünk, akkor a jó úton jártunk. Ha viszont megfeledkeztünk keresztségi ígéretünkről és vallási kötelezettségeinkről, akkor most itt az alkalom, hogy bűnbánatot tartsunk, újra jó irányba tereljük életünket és így visszatérjünk Istenhez. Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik Lk 3,22 A polgári év elején a hírközlő szervek garmadával ontják az óév eredményeiről szóló beszámolókat. A napilapok nagy hasábos cikkekben ismertetik a kiváló közéleti személyiségek és gazdasági szakemberek meglátásait és előrejelzéseit. Az új év küszöbén, hozzájuk hasonlóan, a legtöbben számot vetünk a múlttal és megfogalmazzuk elvárásainkat: szeretnénk jólétben és boldogan, békében és szeretetben élni. Várjuk a szebb jövőt és az üdvösséget, még akkor is, ha előre sejtjük, hogy kívánságaink jelentős része nem teljesül. Ha Keresztelő János korában a nép feszülten várakozott (Lk 3,15), akkor ez ma még inkább elmondható. Tele vagyunk feszültségekkel és várakozásokkal. Hogyan alakul jövőnk? Feszült várakozásunk nem alaptalan. Aggaszt a világ válságos gazdasági és politikai helyzete. Az ember felforgatta a természet rendjét és az visszaütéssel fenyeget. Fejünk fölött tátong az ózonlyuk, mérgek és sugárzások pusztítják környezetünket. Atomrakéták állnak kilövésre készen. Fertőzött a víz, a levegő és a szárazföld. Atomhulladékkal szennyezzük a világűrt. A sok veszély ellenére mégis valamiféle Új Korszak, New Age leheletét érezzük. Az új és boldogabb élet reményének feszültségében élünk. Az üdvösség reménye, bármit értsünk most alatta, talán soha sem volt olyan erős, mint éppen napjainkban. Ebben az ezredforduló közeledése is szerepet játszik. A tudósok káprázatos eredményekkel

22 ejtik ámulatba a mindenhatóságról ábrándozó embereket, a politikusok meg a tartós enyhülés és világbéke tündérmeséjével hitegetnek. Ki csodálkozhat azon, ha mostanában többeken valamiféle apokaliptikus, eszkatalogikus, világvégi beteljesedést és békét váró hangulat vesz erőt? A szebb jövő, a jobb lét, az üdvösség eljövetelének reményében élünk. Ezt óhajtjuk és kívánjuk. Szentmisénk evangéliumi szakaszában is erről hallottunk. Felvetette a nagy kérdést: Kitől várjuk álmaink beteljesedését, az üdvösséget? Ki teljesíti elvárásainkat? Ki teremti meg számunkra mindazt, amire epekedve várunk? Ki üdvözít minket? Talán Marx, Engels, Lenin, Hegel, valamelyik ajatolah vagy indiai gurú, az amerikaiak vagy az oroszok, a Mammon vagy Krisztus? Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus (Lk 3,15) olvastuk szentmisénk evangéliumában. Nem töprengünk-e napjainkban mi is hasonlóan: Ki üdvözít minket? Az idők folyamán prófétánk volt már éppen elég. Ma is akad belőlük bőven, de vajon melyik az igazi? Az evangélium ezekben a kérdésekben is eligazítást nyújt és irányt mutat. Az imént Keresztelő Jánosról hallottunk. Egykor ő elhívatottságának teljes tudatában, hatalmas szónoki tehetséggel, forradalmi életstílusával és alternatív életmódjával olyannyira magára vonta a nép figyelmét a Jordán-mentén és magával ragadta a népet, hogy még az uralkodó ház is felfigyelt rá és rettegett tőle. Többen azt hitték, hogy valóban ő a Messiás. Kiváló egyéniség volt. Semmi pardont sem ismert, ha Isten ügyének szolgálatáról volt szó. Az igazságtól jottányit sem tágított. Azért még életét is feláldozta. Síkraszállt a nép jogaiért. Még a királynak is szemére vetette, mert az erkölcstelen házaséletet folytatott. Bátran kipellengérezett minden bűnt. A rendíthetetlen prófétát Heródes Antipas király börtönbe vetette és

23 kivégeztette. János tanítása világos és határozott volt, következetes és végérvényes. Hallgatói joggal gondolták, hogy ő a Messiás és tették fel neki a kérdést: Te vagy-e a Messiás, a Megváltó, az Üdvözítő, a Krisztus vagy mást várjunk? Jánosnak azonban esze ágában sem volt magát a világ üdvözítőjének tekinteni. Nem tetszelgett jó hírnevében. Tudta, hogy ő nem üdvözíti a világot. Legfeljebb az üdvösség eszköze lehet, az Üdvözítő előfutára, útkészítője, szócsöve és hangja. Még arra sem tekintette magát méltónak, hogy megoldja az igazi Megváltó sarú szíját. Számára nem az igehirdető volt a fontos, hanem a nálánál sokkal erősebb : Jézus Krisztus, aki egyedül üdvözíti a világot. János az ő szolgájának tekintette magát. Magatartása iránymutató, mert hozzásegít az igazi Megváltó és Üdvözítő felismeréséhez. Egyedül Jézus Krisztus a világ Megváltója és rajta kívül nincs más Üdvözítő. A próféták leleplezik magukat, ha mást hirdetnek. Minden gondolkodó és reformer, lelkész vagy gurú csak álmessiás, ha önmagát állítja igehirdetése középpontjába, a maga erejével és bölcsességével akarja üdvözíteni a világot. Az igazi próféták sohasem mutattak saját magukra és saját pártideológiájukra. Ők mindig a náluknál erősebbre mutattak, úgy mint Keresztelő János: Jézus Krisztusra. Az igehirdetőnek és prófétának az a feladata, hogy minden képességével és sajátos karizmájával felismertesse Jézusban a mindenség Urát (ApCsel 10,36), az egyedül üdvözítő Istent. Krisztus Urunk megkeresztelkedésének ünnepét üljük, nyilvános működésének kezdetét, isteni mivoltának bemutatását. Szentmisénk evangéliumában a mindenható Atyaisten ma bemutatta nekünk Jézust, amikor így szólt hozzá: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem (Lk 3,22). Tanúságtételünkkel ma Őreá kell mutatnunk. A keresztségben Isten

24 szolgálatára szegődtünk. Hitvallásunkkal és keresztény tanúságtételünkkel nem önmagunk dicsőségét hirdetjük, hanem az övét. Egyedül Ő üdvözíti a világot. Nélküle nincs jövő. Szép kilátásokkal rendelkezik az életünk, ha engedjük, hogy Jézus Krisztus általunk körüljárjon a világban és tovább folytassa elkezdett művét. Jézus Krisztus ma általunk működik a világban és folytatja üdvözítő művét. A Szentírásban ezt olvassuk róla: S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten (ApCsel 10, 38). Ezt kell tennünk. Cserháti Ferenc: Hitébresztő Urunk megkeresztelkedése C Legtöbbünknek nincs személyes emlékünk saját keresztségünkről, hiszen csecsemőkorban kaptuk, a felnőttkorukban megkereszteltek azonban mind hatalmas élményként, katarzisként, igazi fordulatként élik át hitéletük páratlan eseményét. Lukács evangélista a tőle kissé szokatlan tömörséggel, szűkszavúsággal írja le a forrás-epizódot, amelyből azonban kiderül három mozzanat: 1. Jézus is alámerül; 2. miközben imádkozik, rászáll a Szentlélek; 3. mennyei szózat hallatszik. E három koordináta határozza meg a mi keresztény létünket is. 1. Amíg Keresztelő János jelképes műveletet hajt végre: figyelmeztet, megtérésre int, szembesít, előkészít, addig Jézus Szentlélekkel és tűzzel átalakít. Ehhez viszont szüksége volt arra, hogy láthatóvá tegye: ahogyan ő, úgy mi is alá kell, hogy merüljünk. A gesztus szimbolikus, a mondanivaló nagyon is valóságos. Lényege nem a Jordán habjai, nem a mezítelenség, nem a látványosság, hanem a mély értelmű jelentés: itt hagyni a látható világot, meghalni ennek a világnak, alábukni a bűnök árján és feltámadni egy másfajta életre, előjönni tisztultan, más emberként, igazul, örök életre rendelten. Amikor Jézus

25 megkeresztelkedett, alámerült (ezt jelenti a szó görögül), máris elővételezte nagypéntek értékét, amikor majd a kereszt magányába merülve hal meg a világ üdvösségéért. Szent Pál apostol értelmezésében is Jézus tényleges halálával azonosulunk a keresztségben, hiszen mindnyájan eltemetkezünk, alámerülünk, eltűnünk (vö. Róm 6,3). Az egyházatyák kedvelt képe is ez volt, sokszor az ősegyház keresztelő kútjai inkább hasonlítottak egy sírhoz, mint a későbbi korok reneszánsz szökőkútjaihoz. Hányszor kell keresztségünk után is alámerülnünk, meghalnunk délibábos vágyainknak, kísértéseinknek, önzésünknek? Ezek mind arra segítenek minket, hogy egyre tökéletesebb keresztény életet éljünk. 2. Miközben imádkozott, leszállt Jézusra a Szentlélek látható alakban. Urunk keresztségében nyilvánvalóvá lesz a teljes Szentháromság. Jézus és az Atya kapcsolata sokszor tapasztalható, amikor hangosan imádkozik hozzá, amikor visszavonul, amikor tőle kér erőt. Itt a Szentlélekkel való egysége lesz láthatóvá, hiszen maga mondja: aki nem születik vízből és Szentlélekből, az nem mehet be Isten országába (Jn 3,5). Jézus nyilvános működését a Lélek erejében kezdi, és minden gyógyítását, tanítását a vele való szoros egységben végzi, hogy azután majd ugyanezt a Szentlelket ígérje és árassza ki tanítványaira, hiszen köztük marad, vezeti az egyházat és betölti a világot. A keresztségünkben mindannyian a Lélek gyermekei lettünk, akikben megkezdte működését, majd kiteljesíti a bérmálásban, és arra tesz képessé, hogy a materiális világban az ő ihletése, vezetése, sugallata szerint, a Lélek embereiként éljünk. Cselekedeteinkből lesz nyilvánvalóvá, miféle szabály irányítja döntéseinket, kié vagyunk, és mire várakozunk. 3. A harmadik mozzanata Jézus keresztségének az Atya szózata, amelyről Szent Lukács azt írja: hallatszott, azaz nemcsak Jézus, de a

26 környezete is hallotta. Sőt, nem felejtette el, hanem a tábor-hegyi hasonló szavakkal együtt belevéste az egyház emlékezetébe. A mennyei szózat a Messiás igazolása, Isten egyszülött Fia titkának feltárása, egyben a benne megkeresztelkedett emberek istengyermeki méltóságának is alapja. A mennyei Atya szeretett Fia Jézus, akiben kedve telik, azaz, akinél jobban senkit sem szeret, hiszen ő egy vele. A keresztségünk pillanatában mi is egy szózatot hallunk a keresztelő pap kijelentése által: Én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ezek a szavak, mivel Krisztus rendeléséből hangzanak el, a Szentháromság egy Isten tetszésének, jóindulatának, Isten végtelen szeretetének a szavai. Mi is Isten kedvelt gyermekei lettünk, akiknek meg kell őrizniük tisztán méltóságukat az örök életre (ez a fehér ruha és az égő gyertya átadásának értelme a szertartásban). Ahogy megőrizzük fülünkben, szívünkben szüleink, nagyszüleink, tanáraink jellegzetes szófordulatait, hangját, intelmeit, úgy kell egész életünkben e szózat értelmében emlékeznünk, kié is lettünk, kihez is tartozunk. Én, az Úr hívtalak meg igazságban, én fogtam meg a kezedet, s én formáltalak mondja Isten szava Izajás próféta könyvéből. Jézus keresztsége nem miatta, nem a Keresztelő miatt, hanem miattunk annyira fontos és jelentős. Isten hív meg mindannyiunkat, ő fogja meg a kezünket és ő formál minket egész életünkben, ha hagyjuk és akarjuk. Emlékezzünk és adjunk hálát keresztségünk ajándékáért, szüleink gondos szándékáért, vagy a Gondviselés küldte különféle eszközökért, barátokért, segítőkért, a keresztszüleinkért és istengyermeki méltóságunkért! Pákozdi István/MK Urunk megkeresztelkedése C Évekkel ezelőtt egy konferenciát tartottak Angliában, s arról a kérdésről

27 tárgyaltak, hogy Miben különbözik a kereszténység a világ többi vallásától? A konferencián egyesek azt mondták, hogy a kereszténység abban a tanításban egyedülálló, hogy Isten emberré lett. Erre rámutattak, hogy a hindu vallás szerint számos esetben előfordul, hogy Isten emberi alakban jelenik meg a földön. Mások azt mondták, hogy a válasz a feltámadás hite. Erre ismét rámutattak, hogy más vallások is hisznek abban, hogy a halottak új életre támadnak. A vita egyre hangosabbá és hevesebbé vált, míg C. S. Lewis, a keresztény hit nagy védője be nem lépett a terembe. Miről folyik e hangos vita? érdeklődött. Amikor megmondták, hogy arról a kérdésről tárgyalnak, hogy miben egyedülálló a kereszténység, akkor ő így válaszolt: Ó, ez könnyű kérdés. A válasz a kegyelem! Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a Tituszhoz írt levélből idézett Szentlecke nem Jézusra koncentrál, hanem reánk, mint olyan emberekre, akik a keresztség kegyelme által nyertünk szabadulást. Amikor Üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket; nem azért, mert igazak voltak tetteink, hanem irgalomból, a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében! (Tit 3,4-5) Itt látjuk a kegyelem jelentőségét. A KEGYELEM Isten irgalma, amit Krisztus által ad. Az üdvösség, amelyet nyertünk, nem jótetteinkkel érdemeltünk ki, hanem az Isten ingyenes és feltétlen ajándéka. A keresztségben Isten eltörli bűneinket és nem számolja be azokat többé nekünk. C. S. Lewisnek igaza van, amikor azt mondja, hogy a kegyelem tana teszi a kereszténységet egyedülállóvá a többi vallás között. A többi vallás azt állítja, hogy Isten megjutalmazza az igazat és megbünteti a gonoszt. Mindnyájan hallottunk a hindu karma törvényről, amely azt állítja, hogy meg kell fizetnünk minden bűnös gondolatért, szóért és tettért, amit elkövetünk, és ha nem ezt nem tettük meg megfelelő módon ebben az

28 életben, akkor újraszületünk (reinkarnáció), visszajövünk erre a földi életre, hogy folytassuk az érdemszerzést. A keresztény hit szintén hisz Isten igazságosságában. Ahogyan arra Szent Pál figyelmeztet: Ne vezessétek félre magatokat: Istent nem lehet kijátszani. Mert amit az ember vet, azt fogja aratni is; hiszen aki testének vet, a testből arat majd romlást, aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből arat majd örök életet. Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha el nem lankadunk, annak idején majd aratni is fogunk. (Gal 6,7-9) De azt is hisszük, hogy Isten megbocsátja vétkeinket, és sokkal jobban bánik velünk, mint azt megérdemeljük. Ez a kegyelem! Meg nem érdemelt ajándék! A keresztség, amely Isten gyermekeivé tesz minket különösen is jó példája a kegyelemnek. Nincs semmi előfeltétele annak, hogy Isten kegyelmét elnyerjük. Ez az, amiért a gyermekek is részesülhetnek a keresztségben. Nincs semmi követelmény, de vannak következmények. Ezt emeli ki a Szentlecke: Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és ez evilági vágyakkal. Éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon! (Tit 2,11-12). Isten kegyelme üdvösséget szerez számunkra, de ugyanakkor azt követeli meg minket, hogy innen kezdve tagadjuk meg az evilági életet és éljünk istenes életet. Isten kegyelmét ingyen és feltétlenül kapjuk. De, hogy megmaradjunk az Ő kegyelmében, ahhoz szükséges a mi válaszunk. A válasz egyrészt azt jelenti, hogy nemet mondunk a gonosznak és annak a kísértésnek, hogy hajlamosak legyünk az önző és evilági hajlamokkal életre; más oldalról pedig azt jelenti, hogy alávetjük magunkat Istennek és életünket az Ő szent akarata vezérli. Más szavakkal kifejezve, megkaptuk a keresztség kegyelmét, de törekednünk kell, hogy a keresztségi ígéretnek megfelelően éljünk! Amikor ma az Úr Jézus Jordánban való megkeresztelkedését

Urunk megkeresztelkedése C Iz 42,1-4.6-7 v. Iz 40,1-5.9-11 Zsolt 28 ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7 Lk 3,15-16.21-22

Urunk megkeresztelkedése C Iz 42,1-4.6-7 v. Iz 40,1-5.9-11 Zsolt 28 ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7 Lk 3,15-16.21-22 Urunk megkeresztelkedése C Iz 42,1-4.6-7 v. Iz 40,1-5.9-11 Zsolt 28 ApCsel 10,34-38 v. Tit 2,11-14;3,4-7 Lk 3,15-16.21-22 Lukács evangéliumát többek között a Szentlélek evangéliumának nevezik. Az a két

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében? A GYERMEKKERESZTELÉS LITURGIÁJA Pap: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mind: Mindörökké. Ámen. Pap: Az Atya, a Fiú, a Szentlélek nevében. Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

A keresztelés szertartása

A keresztelés szertartása A keresztelés szertartása Pap: Kedves keresztény hívek! A szülők számára nagy öröm és ajándék a gyermek. A keresztény szülők ezt az ajándékot Istennek, minden élet forrásának köszönik meg. Szent hitünk

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB SBÓL Retkes Zsolt 2008.03.17. 1 A gyermek fogadása Miután a pap katolikus köszöntéssel és intelemmel fogadja a szőlőket és keresztszülőket, megkérdezi: Pap: Mi a

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27. 4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

Jézus megkeresztelkedése TÁJMŰHELY KFT

Jézus megkeresztelkedése TÁJMŰHELY KFT Jézus megkeresztelkedése TÁJMŰHELY KFT JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE TARTALOM Keresztelő János működése... 3 Jézus megkeresztelkedése... 3-4 Bibliai magyarázat... 5 Jézus keresztségének következményei... 6

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE

10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE 10. LECKE: JÉZUS MEGKERESZTELKEDÉSE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS: (Felhasznált irodalom: Ravasz László: Kis dogmatika, Budapest 1990; Dr Török István: Dogmatika,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.

Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3. 5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika

Részletesebben

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA A résztvevők elfoglalják a helyüket. Középen az édesanya és az édesapa. Az édesanya karján van a gyermek. A keresztszülők jobbról és balról ülnek. A többi résztvevő a templom

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival

l./ Jézus Krisztus életének, misztériumai (titkai), közösségünk Jézus misztériumaival V. JÉZUS FÖLDI ÉLETÉNEK MISZTÉRIUMAI 1 Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. Értünk

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Elöljáróban. 15. hitelv

Elöljáróban. 15. hitelv hit15.qxd 2007.11.06. 21:43 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 15. hitelv A keresztség Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

Magyar. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8)

Magyar. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8) Magyar Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8) Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban 1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei 6. tanulmány Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei augusztus 3 9. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 3Mózes 5:5; Zsoltár 32:1-8; Apostolok cselekedetei 5:30-32; 2Korinthus 7:9-11; Zsidók 12:17;

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben