HÍRLEVÉL. Rengett a föld megyénkben. Tudás és technika az óbudai Fő téren augusztus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍRLEVÉL. Rengett a föld megyénkben. Tudás és technika az óbudai Fő téren. 2014. augusztus"

Átírás

1 HÍRLEVÉL augusztus Rengett a föld megyénkben 3,2-es erősségű földrengés történt augusztus 3-án 03 óra 48 perckor a Nógrád megyei Nógrádmarcal közelében. Az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium mérései szerint a vasárnap hajnali 3,2-es erősségű földrengés epicentruma Nógrádmarcal térségében volt. A rengést a megyében a lakosság is érezte, az eddigi adatok alapján öt bejelentés érkezett a földrengés észlelésének tényéről a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére, káresetről azonban egyelőre nem kaptunk információt. Tudás és technika az óbudai Fő téren Ünnepélyes keretek között tartották meg augusztus elsején a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ több mint százharminc frissen végzett hallgatója részvételével a tűzoltó szakképzés tanévzáróját, egyben hat város hivatásos tűzoltósága vehetett át új tűzoltógépjárművet. A harmadik kerület központi terére, a félkörben felállított fecskendők elé zárt alakzatban érkeztek meg az oktatási központ végzősei és a díszszakasz, hogy elfoglalják helyüket a történelmi zászlókkal szemben. A hivatásos testületekre jellemző külsőségek, vagyis a csapatzászló bevonulása, az elöljáró érkezése és a Himnusz elhangzása után dr. Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató mondott ünnepi beszédet. A mai napot a hivatásos katasztrófavédelem személyi állománya és technikai eszközparkja fejlesztésében fontos lépésnek nevezte, hiszen a most végzettekkel együtt már több mint hétszázan lesznek azok az új kollégák, akik már az új képzési rendszerből kikerülve kezdenek dolgozni a tűzoltóságokon. Mostantól ők is minden percben készen állnak az állampolgárok és javaik oltalmazására. A főigazgató beszélt arról is, hogy a tűzoltók nemcsak idehaza bizonyítanak, hanem külföldön is, hiszen például a hivatásosokból álló HUNOR májusban a szerbiai árvíznél szerzett nevet magának. Bakondi György emlékeztette a végzősöket arra, hogy a ma megkezdett hivatásos életpálya társadalmi elismerést hoz, ugyanakkor az emberek magas elvárásokat is támasztanak a tűzoltókkal szemben. A szervezet rendeltetése a közbiztonság megőrzése, szolgálata a veszélyhelyzetek megelőzésével, a bekövetkezett esetek hatásainak lehető legkisebb szintre csökkentésével ehhez több mint háromszázhatvan hatósági jogkör áll rendelkezésre, erre készültek az elmúlt öt hónapban az oktatási intézményt most elhagyók, mondta a főigazgató. A közbiztonsági rendeltetést egy szervezet akkor tudja betölteni, ha jól szervezett, fegyelmezett, az ott dolgozók szaktudása megfelelő, megvan a csapatszellem és az egyéni hivatástudat egyaránt. Ünnepi beszédében az altábornagy hangsúlyozta, a hivatásos katasztrófavédelemben dolgozók erőfeszítései

2 és a társadalmi támogatás együtt hatékony megelőzéshez vezetnek, ha kell, a baj órájában mozgósítanak nagy erőket, mint ahogy történt ez tavaly az árvízkor, amikor közösen sikerült az országot megvédeni az áradástól. A hatósági eszközpark is jól használható, hiszen az előírásokkal, szabályozókkal, ellenőrzésekkel a veszélyhelyzetek nagy része megelőzhető. A szervezet és a végzősök is nagy kihívások előtt állnak, folytatta Bakondi György, a képzést már elvégzett több mint hétszáz tűzoltó közül többen az őrsprogram részesei lettek, hiszen a már átadott harminchét őrs valamelyikén teljesítenek szolgálatot. Ezek az egységek, emlékeztetett a főigazgató, azért jöttek létre, hogy a lehető legközelebb vigyék a tűzoltói segítséget az állampolgárokhoz. A hat átadandó új tűzoltógépjárműről szólva az országos katasztrófavédelem vezetője hangsúlyozta, hazai szakemberek szaktudása van benne, és bár az alváz még külföldi, a felépítményt már idehaza gyártották. Hozzátette, a cél a teljesen magyar gyártású fecskendők készítése, a prototípus már tavasszal be is mutatkozott. Mindez azt jelenti, fogalmazott Bakondi György, hogy a jól felkészült tűzoltók jó gépjárművet is kapnak. Végezetül az altábornagy kijelentette, a tűzoltók társadalmi elismertsége bizalmi tőke, amivel nemcsak élni kell, hanem gyarapítani is azt. A főigazgató azt kívánta a mostani végzősöknek, hogy választott hivatásukban találják meg a számításukat, ehhez nyújt segítséget a kidolgozás alatt lévő hivatásos életpályamodell. A hallgatók nevében Nyitrai Gergő tű. őrmester mondott válaszbeszédet. Felidézte az oktatási központba érkezést, azt, hogy valamennyien a négy rendészeti szakközépiskola valamelyikéből érkeztek, hogy öt hónappal ezelőtt eltökélten vessék magukat a tanulásba. Minden nap új ismereteket, tapasztalatokat, élményeket hozott, mondta Nyitrai Gergő, az elmúlt hónapok alatt mindenféle tudással gyarapodtak. Új korszak kezdődik most, folytatta, eljött az idő a bizonyításra, de már nem felelet, dolgozat vagy vizsga formájában, hanem a tényleges szolgálatban. Hallgatótársaihoz fordulva az őrmester úgy fogalmazott, az elmúlt időben született barátságokat a jövőben is ápolni kell, hiszen az intézmény ezentúl összeköti az ott tanulókat. Nyitrai Gergő végül köszönetet mondott a családtagoknak azért, hogy míg ők iskolában voltak, vállalták a rájuk nehezedő többletterheket. Köszönetét fejezte ki a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanárainak is fáradozásukért, lelkiismeretes munkájukért, a diákokkal szemben tanúsított türelemért. A beszédek után Hajdu Márton tű. őrnagy, szóvivő, a rendezvény moderátora ismertette a főigazgató díszparancsát, amelyben a szakképzést kiváló eredménnyel teljesítő Deák Sándor, Horváth Péter, Novák Attila és Remenyik Máté tűzoltó őrmestereket példaként állította a katasztrófavédelem teljes személyi állománya elé. Ezt követően Bakondi György átadta a hat új tűzoltógépjármű szimbolikus indítókulcsát annak a hat megye katasztrófavédelmi igazgatójának, ahol a szerek a továbbiakban szolgálatot teljesítenek. Egy-egy HEROS- RENAULT AQUADUX-X 3000-as jármű került Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe a tiszaújvárosi tűzoltóságra, Baranya fővárosába, Pécsre, Bács-Kiskun megye székhelyére, Kecskemétre, Csongrád megyében Kistelek városába, Somogy

3 megyébe Kaposvárra, valamint a Zala megyei Keszthelyre. A Renault alvázra épített gépjárműveket a BM Heros Zrt. szerelte fel a szükséges tűzoltótechnikai szakfelszerelésekkel. A járművek négyszer kétkerék-hajtásúak, kéttengelyesek, a hatfős személyzet, valamint a felszerelések mellett oltóanyagot és habképző anyagot is szállítanak. Az ünnepség végén a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ végzősei díszmenetben elhaladtak az elöljárók és a csapatzászló előtt, majd lehetőség nyílt a frissen átadott járművek megtekintésére Megkezdődtek a fizikai felmérők Salgótarjánban Megkezdték az évente kötelezően végrehajtandó fizikai felméréseket a salgótarjáni hivatásos tűzoltók augusztus első hetében. Az 57/2009. (X.30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról előírja, hogy a fizikai alkalmasság megállapítása céljából ötven éves életkor alatt fizikai állapotfelmérésen kell részt venni. A fizikai felméréseket minden évben végrehajtják kollégáink, az elvárt eredmények pedig korcsoportonként eltérnek, s ezen felül a szolgálati beosztástól is függnek a követelményszintek. A fizikai alkalmasság vizsgálatára hét mozgásforma áll kollégáink rendelkezésére, úgy mint mellső fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás, hajlított karú függés, fekvenyomás, négyszer tíz méteres ingafutás, helyből távolugrás, hanyattfekvésből felülés és kétezer méteres síkfutás. Ez utóbbit mindenki köteles végrehajtani, míg a másik hatból négyet választanak, s azt teljesítik négy korcsoportba sorolva, illetve ennek megfelelően értékelve. Ma a salgótarjáni hivatásos tűzoltóparancsnokság B szolgálati csoportjának felmérőjével kezdődött meg a fizikai felmérők sora, amely a következő hetekben folyamatosan folytatódik majd mindaddig, amíg mindenki teljesíti azt. Üzemazonosítás Nógrád megyében Üzemazonosítást tartott a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Mobil Laborja augusztus 5-én egy Bátonyterenye külterületén található üzemben. A megtartott helyszíni szemle során a telephelyen egy időben maximális mennyiségben előforduló veszélyes anyagok számba vételét és beazonosítását végezték, amelynek során megállapításra került, hogy az üzem nem tartozik a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 219/2011. (X.20.) kormányrendelet előírásai alá. Hogy miért is fontos az üzemazonosítás? A küszöbérték alatti üzemek azonosítása a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló rendeletben meghatározott kötelezettség. Ez egyfajta besorolást jelent, amelyet a 219/2011. (X.20.) kormányrendelet ír elő. Az üzemazonosítás során a különböző

4 mennyiségben, az üzemben lévő veszélyes anyagok összesítése alapján kerül besorolásra az adott veszélyes tevékenység. Az üzemazonosítás során össze kell állítani az üzemben található vegyi anyagok, veszélyes készítmények listáját, majd ezt követően az adott küszöbérték alatti üzemre a területileg illetékes Katasztrófavédelmi Igazgatóság további teendőket írhat elő; például kötelezheti az üzemeltetőt súlyos káresemény elhárítási terv készítésére. Bölcsisek a tűzoltóknál A Csimpilimpi Családi Napközi tizenöt bölcsődése és hat kísérőjük tett augusztus 6-án délelőtt látogatást a salgótarjáni hivatásos tűzoltók laktanyájában. Bár a nyári szünet javában tart az óvódás és iskolás gyermekek körében, a Csimpilimpisek ilyenkor sem tétlenkednek, sőt mi több, kihasználják azt az időt, amit dolgozó szüleiktől távol kell tölteniük és többek között a tűzoltókat is meglátogatják. Pontosan ezt tették ma is, hiszen birtokba vették a délelőtti órákban a salgótarjáni tűzoltólaktanya udvarát és a tűzoltóautókat. A bölcsődés gyermekek nagy örömmel sürögtek-forogtak a szép nagy tűzoltóautók között, majd fel is ültek azokra, felpróbálták a védősisakot, kipróbálták a tűzoltók világító eszközeit és a bátrabbak a sofőr ülésébe is beültek, ahol dudáltak, szirénáztak. Óriási örömöt szereztek a tűzoltók a kicsiknek, hiszen beülhettek az autó hátsó üléssorába és szirénázva tehettek egy kört a laktanya udvarán az autóval valahogy úgy, mintha éles helyzetben vonulni indulnának a tűzoltóbácsik. A gyermekek nagyon élvezték a tűzoltóknál eltöltött időt, s megígérték, hogy hamarosan újra meglátogatják majd kollégáinkat. Áramkimaradással kapcsolatos gyakorlat Gyakorlatot tartottak a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai augusztus 7-én az Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezet Nógrád megyei Kirendeltségét érintő esetleges áramkimaradással kapcsolatos teendők begyakoroltatására. A mai gyakorlatot a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Mobil Laborja és a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság tagjai hajtottak végre a mentőszolgálat munkatársaival közösen. A cél annak kiderítése volt, hogy egy esetleges áramkimaradás esetén, a feszültség pótlására alkalmas eszköz (áramfejlesztő) beüzemelésével fenntartható-e a mentőszolgálat salgótarjáni székhelyű intézményének mentésirányítási és betegszállítás irányítási központjának működőképessége. A gyakorlat során megállapításra került, hogy áramszünet esetén az elektronikai eszközök folyamatos működése biztosítható.

5 A gyakorlatnak köszönhetően kollégáink ismereteket szereztek az áramfejlesztő telepítésének és csatlakozási pontjának lehetőségeiről, így egy esetleges valós esemény alkalmával jóval hatékonyabban tudnak majd beavatkozni. Pásztón tűz, Magyarnándornál kidőlt fa Két helyszínen kellett Nógrád megye hivatásos tűzoltóinak beavatkozniuk augusztus 6-án. Mintegy százhatvan körbálából álló kazalban keletkezett tűz szerda reggel Pásztó külterületén. A helyszínre a pásztói hivatásos tűzoltók vonultak, akik azonnal megkezdték a bálák oltását vízsugár és kéziszerszámok segítségével, majd a tűz továbbterjedésének megelőzése érdekében egy munkagép is a helyszínre érkezett. A tűzben hatvan körbála semmisült meg, a pásztói tűzoltóknak száz bálát sikerült megmenteni. Lehasadt egy tíz méteres akácfa a Magyarnándor és Becske települések közötti útszakaszon a késő esti órákban. A balassagyarmati tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolították el a forgalmi akadályt jelentő fát az úttestről. Veszélyes fa Vanyarcon Kettéhasadt egy húsz méter magas fa augusztus 7-én Vanyarcon, amely mind a gyalogosokat, mind a közúti forgalmat veszélyeztette. A balassagyarmati hivatásos tűzoltók és a berceli katasztrófavé delmi őrs hivatásos tűzoltói vonultak a helyszínre, akik magasból mentő gépjármű és motoros láncfűrész segítségével távolították el a veszélyes fát. A munkálatok idejére az érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat pedig elterelték. A hősi halált halt tűzoltókért szóltak a szirénák Már nyolc éve, hogy életüket áldozták hivatásuk teljesítése közben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen történt tűzeset felszámolásán dolgozó tűzoltók. Erre a tragédiára emlékeztek augusztus 8-án délelőtt tíz órakor országszerte a tűzoltó szerek kiállásával és egy perces megkülönböztető jelzés melletti tiszteletadással a hivatásos tűzoltók augusztus 8-án este 21 óra után gyulladt ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületének mínusz második szintjén található lőtér. A tragédiában három fővárosi tűzoltó meghalt, hét másik pedig füstmérgezést

6 szenvedett. Az elhunyt bajtársakról megyénkben a hivatásos tűzoltóparancsnokságokon és katasztrófavédelmi őrsökön, így Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón, Rétságon, Bercelen és Szécsényben is megemlékeztek a szolgálatot teljesítő tűzoltók. Szécsényben gyakorlatoznak tűzoltóink A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban tartottak augusztus második hetében szituációs gyakorlatot a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság és az alárendeltségébe tartozó szécsényi, berceli és rétsági katasztrófavédelmi őrs készenléti szolgálatot ellátó tűzoltói. A három napot átívelő gyakorlat első felében a tűzoltók helyismereti gyakorlat keretében térképezik fel a múzeum épületének tűzoltás taktikailag fontos jellemzőit, így többek között a menekülési útvonalakat, a közművek elzárási és szakaszolási lehetőségeit, vagy az épület tagoltságát, majd ezt követően az előzetesen elkészített gyakorlattervnek megfelelően hajtják végre a szituációs gyakorlatot. A feltételezett szituáció szerint az épület földszintjén található előkészítő és restauráló műhelyben tűz keletkezik, s az ott tárolt kis mennyiségű oldószerek és a nagy mennyiségű éghető anyag miatt a tűz intenzíven fejlődik. A helyszínre elsőként a szécsényi katasztrófavédelmi őrs egysége érkezik, akik a felderítést és a közművek elzárását végzik el, emellett szembesülnek egy további nehezítő körülménnyel, miszerint egy fő eltűnt az épületben. Időközben helyszínre érkeznek a balassagyarmati, majd a rétsági és végül a berceli tűzoltók is, majd közösen mentik ki a sérült személyt védősugár fedezete mellett, s oltják el a lángokat több vízsugár segítségével. A gyakorlatot a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság aktuálisan szolgálatban lévő szolgálatparancsnokának vezetésével hajtják végre a tűzoltók, majd a gyakorlat értékeléssel zárul. A mai gyakorlatot megfelelőre értékelte a szolgálatparancsnok, emellett ellenőrzőként jelen volt Tóth Gábor tűzoltó százados, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is, akik egyaránt meg voltak elégedve a tűzoltók feladatvégrehajtásá val. Veszélyes cserepek Romhányban A vihar miatt megrongálódott cserepek eltávolításához riasztották a balassagyarmati hivatásos tűzoltóparancsnokság és a rétsági katasztrófavédelmi őrs tűzoltóit augusztus 11-én délben. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz érkezett bejelentés szerint Romhány település egyik épületének tornyos

7 része a vihar következtében megsérült és ennek következtében cserepek hullottak róla, ami a gyalogos forgalmat veszélyeztette. A rétsági tűzoltók vonultak elsőként a helyszínre, azonban a tetőrész magassága miatt a balassagyarmati hivatásos tűzoltóparancsnokság magasból mentő gépjárművét is a helyszínre kérték a műszaki mentés érdekében. A tíz méteres magasságban lógó és hulló cserepeket a tűzoltók eltávolították. A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt lezárták a közúti és a gyalogos forgalom elől, ennek köszönhetően személyi sérülés nem történt. Személymentés Megsérült egy túrázó nő augusztus 14-én délután a kazári erdőben, a helyszínre a salgótarjáni hivatásos tűzoltóparancsnokság állománya és a Palóc Mentőcsoport vonult. A sérülthöz a mentőszolgálat munkatársait riasztották elsőként, a sérült személyhez azonban a nehéz terepviszony ok miatt nem tudtak eljutni, ezért helyszínre kérték a tűzoltókat. A Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság két egysége vonult a helyszínre, akik a sérült személyt a mentőszolgálat munkatársával közösen gyalogosan kézihordágy segítségével szállították le az erdőből ahonnan azonnal kórházba szállították. A Karancs Speciális Mentőszolgálatot és a Karancs Természetjáró és Védő Egyesületet, önkéntes mentőszervezet tagjai speciális terepjáró képességű off-roados járműveikkel és egy quaddal vonultak a helyszínre. Nemzetközi lépcsőfutó versenyen a Nógrádi tűzoltók Négyen, köztük két Nógrád megyei tűzoltó képviselte Magyarországot augusztus 16- án, a szlovákiai Pozsonyban megrendezett 15. Lépcsőfutó Versenyen. A október 12-én, Budapesten nyolcadik alkalommal megrendezett Lépcsőfutó Országos Bajnokságon a salgótarjáni Dénes Gábor és a balassag yarmati Babcsán y Tamás nyerte korcsopo rtjának páros versenyé t, s a bajnoki cím elnyerés e szinte egyenes ágon eredményezte, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a két Nógrád megyei tűzoltót indítsa a es pozsonyi nemzetközi versenyen. A Vladimír Ružička emlékére létrehozott lépcsőfutó versenyen négy ország

8 negyvenhárom párosból álló csapata, köztük két magyar csapat állt szemben a húszemeletes tömbépülettel szombaton. A pozsonyi tűzoltók ezzel a versennyel emlékeznek meg kollégájukról, aki tűzesethez való vonulás közben szenvedett halálos balesetet, a szervezők pedig a nevezési díjak összegéből segítik kollégájuk özvegyét és gyermekét. A Dénes Gábor tűzoltó zászlós, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság műszaki biztonsági tisztjéből és a Babcsány Tamás tűzoltó zászlós, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszerkezelőjéből álló Nógrád megyei csapat mellett a váci hivatásos tűzoltó-parancsnokság kétfős csapata képviselte hazánkat. A versenyen a tűzoltók párban futottak fel a II. számú Millennium Torony nevű magas épület huszadik emeletére teljes védőfelszerelés és légzőkészülék használatával. A Nógrád megyei tűzoltók a negyvenhárom csapat közül a tizenkilencedik helyezést érték el, méltón képviselve ezzel Magyarországot a nemzetközi mezőnyben. A két zászlós azonban az elkövetkező hetekben sem pihen majd, hiszen a várhatóan októberben megrendezésre kerülő Lépcsőfutó Országos Bajnokságon ismét nekifutnak a lépcsőknek. Rendkívüli szövetségi értekezlet Soron kívüli rendkívüli értekezletet hívott össze Tóth Péter tűzoltó százados, főügyeleti osztályvezető, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke augusztus 18- án. A délután két órai kezdettel összehívott ülést a szövetség alapszabályainak megfelelően tartották meg Salgótarjánban, az értekezlet témája a szövetség közép és hosszú távú terveinek megvitatása volt. Az eseményen a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató és Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője képviselték. Berecz György beszédében hangsúlyozta az önkéntesek munkájának fontosságát, az együttműködés jelentőségét, emellett ismertette, hogy az új pályázati rendszernek köszönhetően minden 2014-ben pályázatot benyújtó önkéntes egyesület pályázata támogatást nyert, mivel a felhasználható keretösszeg duplája a tavalyi évben elnyerhető összegnek. Álló autónak ütközött Közúti balesethez riasztották Nógrád megye hivatásos tűzoltóit augusztus 19- én, a káreset a 22-es számú főközlekedési útvonalon történt. Közúti baleset történt a 22-es számú főúton a 27-es kilométer szelvénynél, Őrhalom és Balassagyarmat között. Műszaki hiba miatt az út szélén álló járműnek ütközött egy személygépjármű, a baleset következtében az egyik gépjármű egy fának csapódott és a

9 vezetője sérülést szenvedett. A sérültet a balassagyarmati hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a mentősök kiemelték a gépkocsiból és ellátták, a tűzoltók a gépjárművet áramtalanították, üzemanyag folyást, nem állapítottak meg, A műszaki mentés és a rendőrségi helyszínelés idejére félpályán lezárták az érintett útszakaszt. Szerelési foglalkozás és szituációs gyakorlat Balassagyarmaton A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet használaton kívüli épületében tartottak szerelési foglalkozást és szituációs begyakorló gyakorlatot augusztus 20-án a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság B szolgálati csoportjának tagjai. A B szolgálati napon megtartott gyakorlaton a balassagyarmati tűzoltók mellett részt vettek a berceli és rétsági katasztrófavédelmi őrsökön szolgálatot ellátó egységek is, akik a kórház használaton kívüli régi, háromemeletes épületrészében sajátították el a tűzoltás vezetésével, a felderítéssel és az életmentéssel kapcsolatos feladatokat, mindezt a valóságnak megfelelő körülmények között, teljes védőfelszerelésben és a légzőkészülék teljes elsötétítésével. A gyakorlat szerelési foglalkozás részében úgynevezett alapvezeték szerelés, valamint első, második és harmadik sugár szerelés volt a feladatuk a tűzoltóknak, míg a szituációs gyakorlaton egy feltételezett tűzeset szakszerű felszámolását imitálták. A feltételezés szerint az épület első emeletén tűz keletkezett, s a kimenekítés során egy személy eltűnt. A rétsági és berceli katasztrófavédelmi őrs két szerparancsnokának az állomány irányítása, az azonnali intézkedések, döntések meghozatalának gyakorlása adott feladatot, míg a beavatkozó állomány a szerelést, a felderítést és a párban való mozgást gyakorolhatta. A tűzoltók a száz négyzetméter alapterületű első emeletre úgynevezett védő vízsugarat szereltek, ennek fedezete mellett kutatták fel, majd menekítették ki a sérültet, ezt követően pedig további vízsugarak megszerelésével oltották el a lángokat. A beavatkozói állomány munkáját nagyban nehezítette, hogy védősisakjukat védőfóliával lesötétítették, így szinte teljesen vakon kellett munkájukat elvégezniük, a hatalmas füst miatti látási körülmények teljes minimalizálódását imitálva. A gyakorlat ezt követően a végrehajtott feladatok és tapasztalatok kielemzésével zárult, amelyből elsősorban az újonnan felszerelt tűzoltók tanulhattak a legtöbbet. A gyakorlat vezetője, a balassagyarmati hivatásos tűzoltóparancsnokság B szolgálati csoportjának szolgálatparancsnoka megfeleltre értékelte a tűzoltók feladat-végrehajtását. Regionális műszaki egyeztetés Miskolcon A Nógrád, a Heves és a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok közös szervezésében regionális műszaki egyeztetésre került sor a három igazgatóság műszaki osztályán dolgozó kollégák körében augusztus 21-én Miskolcon. Az egyeztetésen a borsodi, a hevesi és a nógrádi igazgatóságok gépjármű-technikai

10 előadói, valamint igazgatóságunk műszaki osztályvezetője vettek részt. Az egyeztetés apropóját az adta, hogy a szolgálati igazgatóság salgótarjáni székhelyű épületében augusztus 25-én. A megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat állománya hat témában hallgathatott meg előadást, amely a munkájuk minél tökéletesebb elvégzéséhez elengedhetetlen fontosságú volt. A továbbképzést Berecz György tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató nyitotta meg, aki hangsúlyozta a KMSZ jelentőségét, illetve az e területen tevékenykedő kollégák magas szintű szakmai tudásának fontosságát. gépjárművek kezelési programja március óta teszt üzemben, augusztus 13. óta pedig élesben is működik, kezelésével kapcsolatban pedig több kérdés is felmerült az azt kezelő kollégákban. A problémák jellemzően mindhárom megyében azonosak, így a tegnapi egyeztetés jó alkalmat adott ezek átbeszélésére és a szükséges megoldások megtalálására. A programmal kapcsolatos észrevételeiket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műszaki főosztálya felé is jelezték a résztvevők a program hatékonyabb működésének érdekében. A program lényegét többek között az adja, hogy általa lehetőség nyílik az igazgatóságok gépjárműveinek részletes történeti áttekintésére, leegyszerűsíti a költség és üzemanyag ráfordítást, de folyamatosan nyomon követhetőek általa az eddigi gépjárműigénylések, a beszerzési, karbantartási vagy tankolási adatok, fenntartási költségek és a menetlevél vezetésével kapcsolatos információk is. KMSZ továbbképzés A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatában szolgálatot teljesítő kollégáknak tartottak továbbképzést az A napirendi pontok értelmében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló évi CXL. törvény előírásait, a hatósági adatszolgáltatási rendszerrel HADAR - kapcsolatos aktualitásokat, valamint a szemlék lefolytatásával és eddigi szemlék tapasztalataival összefüggő témákat taglaló előadást tartott Garai Levente tűzoltó százados, a megyei hatósági osztály kiemelt főreferense. A második napirendi pont keretében Pál Erika, az igazgatóság ügykezelője a papíralapú iktatás szabályait ismertette, majd Kiss Árpád tűzoltó zászlós, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat főelőadója adott tájékoztatást a műszaki biztonsági tiszt feladatairól. Juhász László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő a gyakorlatok tapasztalatait, a rádióforgalmazás hatékonyabbá tételének fontosságát hangsúlyozta a résztvevőknek a magasabb szervezetű irányítási módot igénylő káreseteknél, majd Bujtárné Szűcs Annamária tűzoltó főhadnagy, ellenőrzési

11 szolgálatvezető osztotta meg a megyei ellenőrzési szolgálat által végrehajtott ellenőrzések tapasztalatit, különös tekintettel az ellenőrzések során visszatérő hiányosságokra. Juhász László tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő vízkárelhárítási ismeretekből adott át fontos tudnivalókat, végezetül Bódi Ferenc tűzoltó főhadnagy, a műveleti szolgálat kiemelt főelőadója a tűzvizsgálattal kapcsolatos előírásokat ismertette a továbbképzés résztvevőivel. A ma megtartott képzés írásbeli számonkéréssel zárult, amelyet mindenki megfelelő eredménnyel teljesített. Féléves tiszti értekezlet Megtartotta féléves tiszti értekezletét Berecz György tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a katasztrófavédelem helyi és területi vezetőinek jelenlétében augusztus 26-án. Jelentést Juhász László tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő adott be a katasztrófavédelem megyei igazgatójának, majd ezt követően egy perces néma tiszteletadással emlékeztek meg az augusztus 20-án elhunyt Kékesi Miklós nyugállományú tűzoltó alezredes, tűzoltósági tanácsos, a jogelőd Salgótarján Város Önkormányzat Hivatásos Tűzoltóságának tűzoltási és műszaki-mentési osztályvezetőjéről, egyben a salgótarjáni tűzoltók volt parancsnokhelyetteséről. Az értekezlet ezt követően Berecz György értékelésével folytatódott, amelynek keretében a megyei igazgató visszatekintett első félévének fontosabb eseményeire, kiemelt feladatként beszélt a szécsényi katasztrófavédelmi őrs július 1-jei elindulásáról, amellyel az őrsprogram lezárult Nógrád megyében. Az ezredes kiemelte a június 23-án megtartott Főigazgatói beszámolót, ahol a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felsővezetői állománya megfeleltre értékelte az igazgatóság munkáját. Mint fogalmazott, a katasztrófavédelmi megbízottak kinevezésének köszönhetően jelentős minőségbeli változás megy végbe szakmai tekintetben, majd hangsúlyozta a humán erőforrás megfelelő kiválasztásának fontosságát, eredményességét. Berecz György beszélt az önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek beavatkozásokba való bevonásának emelkedéséről, valamint az egyesületeket érintő pályázati rendszer tudatos felhasználásáról. Kiemelte a gazdasági szakterület és az igazgató-helyettesi szervezet szakmai színvonalát, valamint a hatósági tevékenység és a megelőző munka fontosságát. Az ellenőrzési szolgálat tekintetében az állományt érintő ellenőrzések tapasztalatait értékelte, az igazgatóság hivatalának vonatkozásában pedig a kiemelt rendezvények, események megszervezéséről és azok eredményes lebonyolításáról szólt, majd hangsúlyozta, hogy a kővetkező időszakban is hasonlóan magas színvonalú teljesítményt vár el az állománytól. A szakmai alázat, a tudás folyamatos bővítése és a kitartó lendületesség elvárásainak fő alappillérei, ezt várja a második félév során is, végül megköszönte az igazgatóság személyi állományának eddigi munkáját. A féléves tiszti értekezlet a II. félév feladatainak meghatározásával, a tervek ismertetésével zárult.

12 Soron kívüli előléptetés Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere soron kívül előléptette tűzoltó őrnaggyá Téglás Krisztinát, igazgatóságunk gazdasági igazgatóhelyettesét. Elismerését augusztus 28-án vehette át, ünnepélyes keretek között a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere az állami ünnep, augusztus huszadika alkalmából előléptette soron kívül tűzoltó őrnaggyá Téglás Krisztina tűzoltó századost, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesét. Téglás Krisztina 2000-től dolgozik a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, 2001-től a gazdasági szakterületen. Kezdetben analitikus könyvelőként, majd kiemelt pénzügyi főelőadóként, anyagiműszaki alosztályvezetőként gazdasági osztályvezetőként végezte munkáját, majd január 1-jétől kinevezték a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság gazdasági igazgató-helyettesi beosztásába. Az őrnagy nagy figyelmet fordít a gazdasági igazgató-helyettesi szervezethez tartozó személyi állomány munkavégzésének hatékony megszervezésére, valamint a hatályos jogszabályok és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiadott intézkedések alkalmazására. Rajparancsnoki értekezlet Balassagyarmaton Megtartotta a II. félévi munkatervben szereplő rajparancsnoki értekezletét a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség augusztus 28-án. Az értekezletet Kovács Erik tűzoltó alezredes, a kirendeltség tűzoltósági felügyelője nyitotta meg, majd ezt követően Tóth Gábor tűzoltó százados, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság parancsnoka ismertette az Igazgatóság havi kirendeltségvezetői értekezletén elhangzottakat. A résztvevő állomány megismerte az elmúlt időszakban elért eredményeket, valamint a jövőben várható feladatokat. Az ellenőrzések tapasztalatai részletesen átbeszélésre kerültek, majd a parancsnok felhívta a résztvevők figyelmét a hatályos szabályzók betartására, betartatására. A közelgő fűtési szezonnal kapcsolatban a kéménytüzek után végrehajtandó, megváltozott helyszíni ellenőrzési szabályok részletesen feldolgozásra kerültek, a kitöltendő jegyzőkönyvek tartalmi követelményei tisztázva lettek. Szó esett a szeptember hónapban várható rendezvényekről, versenyekről. Az értekezlet folytatásában Major Zoltán tűzoltó törzszászlós, a parancsnokság mű-szaki biztonsági tisztje raktározással kapcso-latosan kiadott kirendeltségvezetői intézke-dést, valamint az intézményen belüli dohány-zási szabályokkal kapcsolatos előírásokat is-mertette, illetve felhívta az állomány figyelmét a menetlevelek vezetésének pontosságára, ellenőrzésére. Az értekezlet keretében a tűzoltósági felügyelő a tűzvizsgálati eljárás szükséges-égének felismeréséről, a KAP Online rendszer adatlapjainak pontos kitöltéséről, a tűzoltóegyesületek káreset-felszámolásában történő részvétele esetén annak rögzítéséről, az adatlapok tartalmi követelményiről is beszélt. Az elmúlt időszakban kiadott szabályzók ismertetésén túlmenően felhívta az értekezleten részt vevő állomány figyelmét a most megszerzett ismeretek beosztottjaik részére történő átadására.

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK Berecz György tű. ezredes igazgató 35/2012. számú intézkedés: A rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező katasztrófavédelmi feladatok ellátására

Részletesebben

HAJDÚNÁNÁSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról

HAJDÚNÁNÁSI HIVATÁSOS TŰZOLTÓPARANCSNOKSÁG. Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évben Hajdúhadházon végzett munkájáról BESZÁMOLÓ Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság 2017. évben Hajdúhadházon végzett munkájáról Hajdúnánás, 2018. március 07. Készítette: Péter Tamás tűzoltó százados megbízott tűzoltóparancsnok 1 BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-192/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

A mentő tűzvédelem rendszere

A mentő tűzvédelem rendszere Főigazgató-helyettesi Szervezet Tű A mentő tűzvédelem rendszere Fülep Zoltán tű. alezredes Országos Tűzoltósági Fő Tűzoltósági főosztályvezető Mentő tűzvédelem A 2011. évi CXXVIII. Törvény kimondja, hogy

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje

A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje 1. sz. függelék A Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje I.) Az igazgató közvetlen alárendeltségébe és irányítása alá 1. igazgatóhelyettes 2. gazdasági igazgatóhelyettes 3. humán

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának.

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tű. alezredesnek, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltóparancsnokának. KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL Szombathely,

Részletesebben

Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére

Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére Továbbképzés a hivatásos katasztrófavédelmi szervek alparancsnoki állománya részére A parancsnoki/vezetői feladatok a művelet-irányítási és az ügyeleti munka kapcsán Pécel, 2013. Kormányügyelet Ügyeleti

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1) Fax: (06-1) BM Tel.: Fax:

Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1) Fax: (06-1) BM Tel.: Fax: Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Humán Szolgálat H-1149 Budapest, Mogyoródi út 4 * : 1903 Budapest, Pf.: 314 Tel.: (06-1)469-4150 Fax: (06-1)469-4151 - BM Tel.: 20-197 Fax:

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben

A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben A munkahelyi, települési és területi polgári védelmi szervezetek megalakítása 2011-ben Az elmúlt évben főigazgatói intézkedés határozta meg a polgári védelmi szervezetek gyors (12 órás) és rövid (24 órás)

Részletesebben

Hírlevél 15. hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki április 8-ára talajmenti fagy miatt.

Hírlevél 15. hét. Az Országos Meteorológiai Szolgálat citromsárga figyelmeztetést adott ki április 8-ára talajmenti fagy miatt. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Figyelmeztető előrejelzés

Részletesebben

A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete

A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete 1 T E R V E Z E T!! A Belügyminiszter /2012. (..) BM rendelete a hivatásos katasztrófavédelmi szerv szervezeti változásával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról A fegyveres szervek

Részletesebben

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét

a Záhonyi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért hivatásos szolgálatban töltött évek után szolgálati jelet adományoz, egyben a Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója, eredményes

Részletesebben

Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai

Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és Önkéntes Tűzoltó Egyesület közötti Megállapodás megkötésének részletes szabályai ( A tűzoltósági főfelügyelő 1635/1/2012/ÁLT. és 1635/2/2012. ÁLT. levelei alapján) I.

Részletesebben

Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére.

Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére. Ezredes Úr, kérek engedélyt az olvasóparancs ismertetésére. Bejelentem, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi ünnepségén 4 munkatársunk részesült magasabb szintű elismerésben Dr. Pintér

Részletesebben

a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába és kinevezte a soproni hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokának

a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába és kinevezte a soproni hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokának Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte tűzoltó főhadnaggyá

Részletesebben

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához

Forgatókönyv Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából elismerések átadásához 1 Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Humán Szolgálat H-1081 Budapest, Dologház u. 1. : 1443 Budapest, Pf.: 154 Tel: (36-1) 459-2480 Fax: (36-1) 459-2472 e-mail: fki.human@katved.gov.hu Jóváhagyom!

Részletesebben

Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése

Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése Gyöngyösi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szám: 95-6/2014/GYKK Jásziványi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2013. évi szakmai értékelése A Jásziványi ÖTE II-es típusú együttműködési megállapodást kötött a Gyöngyösi

Részletesebben

tűzoltó századossá His-Pugymer Orsolyát Dr. Márkus Noémit, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába

tűzoltó századossá His-Pugymer Orsolyát Dr. Márkus Noémit, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába 1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte tűzoltó századossá

Részletesebben

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt

Részletesebben

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

KOVÁCS BALÁZS ZSOLT tűzoltó őrnagy urat, a Körmendi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokát. Soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé KIVONAT MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERÉNEK, A BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG MEGBÍZOTT FŐIGAZGATÓJÁNAK, VALAMINT A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓJÁNAK ÁLLOMÁNYPARANCSAIBÓL

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09.

BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09. Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség BM OKF és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös vezetői értekezlete Budapest, 2015. február 09. Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos

Részletesebben

Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon

Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Közösségi szolgálat a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Gyenge László tű. őrnagy megyei polgári védelmi főfelügyelő 2014.03.27. 11/2013. számú BM OKF főigazgatói utasítás

Részletesebben

A NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

A NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG A NÓGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG ELEKTRONIKUS HÍRLEVELE 2. HÉT 2014. Kiadja a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-3100 Salgótarján, Szent Flórián tér 1. Tel.: (06-32) 521-030 Fax:

Részletesebben

Hírlevél 7. hét. Ár- és belvíz védekezés felkészítő foglalkozás az Igazgatóságon 2014. február 10. 14:00

Hírlevél 7. hét. Ár- és belvíz védekezés felkészítő foglalkozás az Igazgatóságon 2014. február 10. 14:00 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 7. hét

Részletesebben

Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és

Mecsei Judit tűzoltó ezredesnek, az Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjének és Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott Mecsei

Részletesebben

Hírlevél 6. hét. Hétvége eseményei 2013.02.04.

Hírlevél 6. hét. Hétvége eseményei 2013.02.04. Hétvége eseményei Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) * ; * /113 FAX: (06-32)

PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) * ; * /113 FAX: (06-32) PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 forum@paszto.hu Száma: 1-1 /2013. A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel.

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 13. hét

Részletesebben

Egyed János László tűzoltó alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának.

Egyed János László tűzoltó alezredesnek, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokának. 1 Nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére a Magyar Arany

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem

Részletesebben

Macz János Zsolt tűzoltó alezredest, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetőjét

Macz János Zsolt tűzoltó alezredest, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetőjét Nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából, dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere hosszú időn át végzett, kiemelkedő tevékenysége

Részletesebben

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek gazdálkodási, valamint egyes műszaki feladataival összefüggő aktualitások

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek gazdálkodási, valamint egyes műszaki feladataival összefüggő aktualitások Önkéntes Tűzoltó Egyesületek gazdálkodási, valamint egyes műszaki feladataival összefüggő aktualitások Dr. Demény Ádám PhD tű. alezredes BM OKF GEK igazgató Budapest, 2012. január 14. Az előadás felépítése

Részletesebben

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója május 04-e Flórián Nap alkalmából a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott

Részletesebben

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete 1 A Belügyminiszter./2011. (....) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira vonatkozó munkáltatói jogkörökről és azok gyakorlására feljogosított

Részletesebben

32/2002. (XII. 12.) BM

32/2002. (XII. 12.) BM 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A

Részletesebben

A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai

A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai Nagy Zsolt A hivatásos és a létesítményi tűzoltók közös kárfelszámolási gyakorlatának tapasztalatai A tűzoltóság kárfelszámolási és a mentési tevékenységének ellátásához szükséges, hogy megfelelő hangsúlyt

Részletesebben

Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje

Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje 1. sz. függelék A VMKI SZMSZ Az Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítási rendje I.) Az igazgató közvetlen 1. Igazgató-helyettes 2. Gazdasági Igazgató-helyettes 3. Humán Szolgálat 4. Ellenőrzési

Részletesebben

Hírlevél 8. hét. Hétvége eseményei 2013. 02.18.

Hírlevél 8. hét. Hétvége eseményei 2013. 02.18. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hétvége eseményei

Részletesebben

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia

Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő. 1.dia 1.dia Szabó István tű. alezredes iparbiztonsági főfelügyelő 2.dia 3.dia 4.dia 2012. április 1-jén létrejött a korábban önkormányzatiként működő hivatásos tűzoltóságokat is magába integráló egységes katasztrófavédelmi

Részletesebben

Hírlevél 12. hét. A száraz idő és a viharos szél is sok munkát adott a tűzoltóknak március :01

Hírlevél 12. hét. A száraz idő és a viharos szél is sok munkát adott a tűzoltóknak március :01 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 12. hét

Részletesebben

pinter.ferenc@t-online.hu www.gyorituzoltosag.hu

pinter.ferenc@t-online.hu www.gyorituzoltosag.hu Köszöntök mindenkit! Pintér Ferenc alezredes vagyok a Győri Tűzoltóság parancsnokhelyettese E-mail címem: pinter.ferenc@t-online.hu Internet címünk www.gyorituzoltosag.hu A beavatkozás veszélyei tűzesetek,

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség

Magyar Tűzoltó Szövetség A beavatkozások fejlesztése Dobson Tibor tű. ddtbk., elnök A cél FŐ CÉL: A LAKOSSÁG ÉLETÉNEK ÉS ANYAGI JAVAI VÉDELMÉNEK JAVÍTÁSA Ennek érdekében: Az önkéntes tűzoltók bevonásának jogi, szervezeti és technikai

Részletesebben

A katasztrófavédelem intézkedései

A katasztrófavédelem intézkedései A katasztrófavédelem intézkedései a katasztrófavédelem fő szakmai területei: Tűzoltósági szakterület Polgári védelmi szakterület Iparbiztonsági szakterület E szakterületek feladatait a katasztrófavédelem

Részletesebben

2015. évi MUNKATERVE

2015. évi MUNKATERVE Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzvédelmi Tanácsadó Testület H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Szám: 5/2015.TTT Jóváhagyom: Dr. Bakondi György sk.

Részletesebben

HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI

HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI Hivatal HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATAI A Hivatal tevékenységét az igazgató közvetlen alárendeltségében látja el. Feladata a Heves MKI Ügyfélszolgálati Iroda

Részletesebben

Tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott:

Tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott: Nemzeti ünnepünk, október 23-a, az 1956-s magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere Tűzoltósági főtanácsosi címet adományozott: Fentor

Részletesebben

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Emlékeztető a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről Helyszín: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság épület I. emeleti Tímár terem (cím: 1108 Budapest, Dologház u. 1.), Időpont: 2013. március

Részletesebben

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába:

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába: A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába: 1 Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója javaslatára kinevezte: Tűzoltó őrnaggyá

Részletesebben

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában.

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában. Magyarország szolgálatában a biztonságért! Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Fő Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk

Részletesebben

2018. április 20-án óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK!

2018. április 20-án óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! 2018. április 20-án 11.00 óra TISZTELT MINISZTER ÚR! ÁLLAMTITKÁR ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Veszélyes üzemmel kapcsolatos oktatás. Parancsnoki ellenőrző gyakorlat. 2014. március. HÍRLEVÉL 2014. március

HÍRLEVÉL. Veszélyes üzemmel kapcsolatos oktatás. Parancsnoki ellenőrző gyakorlat. 2014. március. HÍRLEVÉL 2014. március HÍRLEVÉL 2014. március Veszélyes üzemmel kapcsolatos oktatás Továbbképzést tartottak a rétsági katasztrófavédelmi őrs B szolgálati csoportjának a működési területén található vegyi üzem veszélyének megismerésével

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter, hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé 1 Szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Tűzoltóság Napja alkalmából dr. Áder János köztársasági elnök a belügyminiszter előterjesztésére kinevezte tűzoltó dandártábornokká

Részletesebben

A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő

A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A hazai tűzvédelem helyzete és fejlődési irányai Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Mentő tűzvédelem

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság FÜGGELÉK 1. SZ. FÜGGELÉK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDJE 2. SZ. FÜGGELÉK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETI STRUKTÚRÁJA

Részletesebben

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte

Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte 1 Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kinevezte tűzoltó őrnaggyá a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományába

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének

Nagyné Paulik Krisztina tő. fıhadnagynak, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Koordinációs és Személyzeti Osztálya kiemelt fıreferensének 1 Dr. Pintér Sándor, a Magyar Köztársaság belügyminisztere a szolgálatteljesítés során tanúsított kiemelkedı helytállása, munkakörében hosszú idın át nyújtott példaértékő feladatellátása elismeréseként,

Részletesebben

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE

DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE A 2019. MÁJUS 29-ÉN A DUNA FŐVÁROSI SZAKASZÁN ELSÜLLYEDT HABLEÁNY TERMES SZEMÉLYHAJÓ UTASAINAK, LEGÉNYSÉGÉNEK MENTÉSÉBEN ÉS A HAJÓRONCS KIEMELÉSÉBEN VÉGZETT

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ. A évi Sportmunkaterv alapján. Jóváhagyom:

VERSENYKIÍRÁS TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ. A évi Sportmunkaterv alapján. Jóváhagyom: TOLNA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ A 2019. évi Sportmunkaterv alapján Jóváhagyom: Budapest, elektronikus bélyegző szerint Vietórisz Ágnes tű. ezredes tűzoltósági főtanácsos BM OKF Humán

Részletesebben

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében. Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2.

Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében. Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2. Nógrád megyei sajátosságok az erdőtüzek megelőző és mentő tűzvédelmében Erdőtűz megelőzési konferencia 2014. július 2. Az erdők tűzvédelmére vonatkozó főbb jogszabályok: 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről,

Részletesebben

Félévértékelő a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon

Félévértékelő a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Félévértékelő a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) munkaértekezlet keretében értékelte az FKI 212. első félévi tevékenységét. Az értekezleten az igazgatóság

Részletesebben

Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston**

Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** Tűzoltási technikák műszaki és gazdasági hatékonysága összetevőinek vizsgálata Halassy Gábor*, Dr. Restás Ágoston** *Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Műszaki Doktori Iskola H-1011 Budapest, Hungary

Részletesebben

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 27-I ÜLÉSÉRE DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER

PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 27-I ÜLÉSÉRE DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER DR. PÁVA ZSOLT POLGÁRMESTER IKTATÓSZÁM: 03-3/38-2/2011. TÁRGY: PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁGA TŰZOLTÓ- PARANCSNOKA PARANCSNOKI KINEVEZÉSÉNEK VISSZAVONÁ- SA ÉS PÁLYÁZAT KIÍRÁSA A TŰZOLTÓPARANCSNOKI BEOSZTÁS

Részletesebben

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges

Részletesebben

Előterjesztés. évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat

Előterjesztés. évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat Előterjesztés Beszámoló a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és

Részletesebben

Elektronikus sajtószemle

Elektronikus sajtószemle Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-2800 Tatabánya I., Ságvári E.u.18. Tel, fax: (06-34)512-070 Igazgató: (06-34)310-817, e-mail: komarom.titkarsag@katved.gov.hu Elektronikus sajtószemle

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 4. sz. melléklet a 16/2013. BM OKF Utasításhoz Jóváhagyom! Budapest,... Dr. Bakondi György tű. altábornagy főigazgató EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület) amely létrejött

Részletesebben

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Tisztelt Közgyűlés!

B E S Z Á M O L Ó. Tisztelt Közgyűlés! Csabrendek Község Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesülete Kiemelkedően Közhasznú Szervezet 8474 Csabrendek, Árpád u. 4. Tel: 06 87 / 553 033 E-mail: csabrendekotpe@freemail.hu B E S Z Á M O L Ó Csabrendek

Részletesebben

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Város- és Vállalkozásfejlesztés Bizottság!

Előterjesztés. Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Város- és Vállalkozásfejlesztés Bizottság! Előterjesztés Beszámoló a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és

Részletesebben

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI PAGE 1 A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI A LÉTESÍTMÉNYI TŰZOLTÓSÁGOK GÉPJÁRMŰVEZETŐ KATEGÓRIÁJÁBAN: 3. helyezett: Illés István (Tűzoltó és Műszaki Mentő

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő tűzoltóságok helyzetéről

Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő tűzoltóságok helyzetéről KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. április 26-ai ülésére Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom megyében működő

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ 2016. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL A Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (továbbiakban LTSZ vagy Szövetség) a tárgyévre elfogadott munkaterv alapján végezte munkáját. Taglétszámunk

Részletesebben

Hírlevél 1. hét. Tábornoki látogatás szilveszter alkalmából

Hírlevél 1. hét. Tábornoki látogatás szilveszter alkalmából Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Tábornoki látogatás

Részletesebben

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség

BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség KOSSA GYÖRGY tű. ezredes Önkéntes Tűzoltó Egyesületek országos értekezlete BM OKF, 2012.01.14. -1- Ipari katasztrófák nemzetközi kitekintés 1976. július 10.

Részletesebben

A mentő tűzvédelem fejlesztési irányai, pályázatok, működési tapasztalatok Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő

A mentő tűzvédelem fejlesztési irányai, pályázatok, működési tapasztalatok Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági főfelügyelő Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség A mentő tűzvédelem fejlesztési irányai, pályázatok, működési tapasztalatok Dr. Bérczi László tű. dandártábornok országos tűzoltósági

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó A Püspökladányi Hívatásos Tűzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről

B E S Z Á M O L Ó A Püspökladányi Hívatásos Tűzoltóparancsnokság Működési területének, évi mentő tűzvédelmi helyzetéről Szám: 97//7.ált. B E S Z Á M O L Ó A Püspökladányi Hívatásos Tűzoltóparancsnokság Működési területének,. évi mentő tűzvédelmi helyzetéről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

Az önkéntes mentőszervezetek évi támogatására kiírt pályázat tapasztalatai, további fejlesztések aktuális kérdései

Az önkéntes mentőszervezetek évi támogatására kiírt pályázat tapasztalatai, további fejlesztések aktuális kérdései Az önkéntes mentőszervezetek 2017. évi támogatására kiírt pályázat tapasztalatai, további fejlesztések aktuális kérdései Szarka Zsolt tű. alezredes BM OKF Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados

KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A BEAVATKOZÁS KIEMELT KÉRDÉSEI. Kuti Rajmund tűzoltó százados Kuti Rajmund tűzoltó százados KÁRFELSZÁMOLÁSI MŰVELETEK LEHETŐSÉGEI TERRORCSELEKMÉNYEK ESETÉN BEVEZETÉS A terrorizmus kezelése napjaink állandó problémája. Az elmúlt években a világ több pontján bekövetkezett

Részletesebben

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL

ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE - KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL A RENDŐRSÉG NAPJA ALKALMÁBÓL ELŐLÉPTETI RENDŐR VEZÉRŐRNAGGYÁ SZABÓ JENŐ

Részletesebben

2016. április 22-én óra

2016. április 22-én óra 2016. április 22-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, ELNÖK ÚR, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

2. EMELŐKOSARAS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM

2. EMELŐKOSARAS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 2. EMELŐKOSARAS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM 2004. AZ EMELŐKOSARAS GÉPJÁRMŰ MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI, KEZELÉSE ÉS ALKALMAZÁSTECHNIKÁJA

Részletesebben

Előterjesztés. évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat

Előterjesztés. évente beszámol a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat Előterjesztés Beszámoló a hivatásos tűzoltóság működési területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és

Részletesebben

Pfeiffer Ferenc elnök

Pfeiffer Ferenc elnök Pfeiffer Ferenc elnök MMSZ, felépítés, feladata Alapításának okai - Hazánkban a katasztrófák elleni védekezés 100-150 éves múltra tekint vissza. - Megjelentek az úgynevezett speciális mentő szervezetek,

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá

Részletesebben

A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai

A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai Varga Imre mk. pv alezredes A SEVESO II. EU Irányelv magyarországi bevezetésének tapasztalatai Előzmények A jogi szabályozás helyzete Az Európai Unióval történő jogharmonizáció folyamatában a Magyar Köztársaság.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. III. Misina Tűzoltó Toronyfutó Verseny Pécs, május 25. BARANYA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ

VERSENYKIÍRÁS. III. Misina Tűzoltó Toronyfutó Verseny Pécs, május 25. BARANYA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ BARANYA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG IGAZGATÓ A 2018. évi sportmunkaterv alapján Jóváhagyom! Budapest, elektronikus bélyegző szerint Bittman Tibor tű. dandártábornok főtanácsos humán szolgálatvezető

Részletesebben

3. LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM

3. LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 3. LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ KEZELŐI TANFOLYAM 2004. A LÉTRÁS GÉPJÁRMŰ MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI, KEZELÉSE ÉS ALKALMAZÁSTECHNIKÁJA

Részletesebben

50. születésnapja alkalmából miniszteri emléktárgyat adományozott:

50. születésnapja alkalmából miniszteri emléktárgyat adományozott: Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként soron kívül előléptette tűzoltó ezredessé: Alpekné Garda Hilda tűzoltó alezredest, az Igazgatási Főosztály főosztályvezetőjét, 1 Báner Attila tűzoltó alezredest,

Részletesebben