GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS"

Átírás

1 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról szóló évi CXXI. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről szóló 1/2006. (II.17.) OM rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet, az Gépgyártástechnológiai technikus szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet alapján készült. A tanítási- tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, az iskolaszék állásfoglalásait, a gyakorlati képzés megszervezésébe közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a szakképzést folytató intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját és a meghatározott képzési időre vonatkozó megállapodást a gazdálkodó szervezettel. Ezen dokumentumokat a szakképző intézmény fenntartója hagyja jóvá. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre: Elágazás: Gépgyártástechnológiai technikus nincs Hozzárendelt FEOR szám: 3117 Képzés maximális időtartama: 2 év Elmélet aránya: 60 % Gyakorlat aránya: 40 % Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): - Időtartama (évben vagy félévben): - Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető Ha szervezhető, mikor: - 3. A képzés szervezésének feltételei 1

2 Személyi feltételek Az elméleti és gyakorlati képzést a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 17. -ában szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus és egyéb szakember láthatja el. Tárgyi feltételek A szakmai elméleti tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynek kell ellátni, amelyhez az alábbiak szükségesek: - osztálytermek - szaktantermek az anyagválasztás elméleti alapjai, a képlékeny alakítás, az előgyártmány gyártás, az előgyártmány és képlékeny alakítási tervezési gyakorlat, a forgácsolási alapismeretek, a forgácsoló alapeljárások tervezése, a CNC-forgácsolás alapjai, a CNC-program készítése, az integrált számítógépes gyártás, a forgácsoló eljárások tervezése, a szereléstechnológiák, a gyártástervezési gyakorlatok, a gyártástervezés elmélete, a gyártásirányítási feladatok, a korszerű gyártógépek, a CNC-szerszámgépek műveletei, a programkészítés, betöltés, az egyéb gyártásközi műveletek ismerete, a kötések, felületvédelem elméleti ismeretei és a géptelepítés A szakmai gyakorlati tananyagegységek oktatását a szakképző intézménynekkell ellátni, amelyhez a következők szükségesek: - - tanműhelyek: fémipari alapképző (kézi forgácsoló), vegyesforgácsoló, hegesztő, szerelő tanműhely az anyagvizsgálati gyakorlatok, a mérésellenőrzés, a konfirmálási gyakorlatok és a CNCgyakorlatok tananyagelemek oktatása az előírt felszerelésű laboratóriumokban, illetve mérőszobákban, tanműhelyben történhet. Ennek hiányában a szakképző intézmény más intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkel együttműködve - megállapodásban rögzített módon - gondoskodik a gyakorlati oktatás feltételeiről. A tanulószerződés alapján végzett gyakorlati képzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara - adott esetben a szakképző iskola bevonásával - ellenőrzi. Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodó szervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is. 2

3 4. A tanulók felvételének feltételei A képzés megkezdésének szükséges feltételei: emeneti kompetenciák: - Iskolai előképzettség: érettségi vizsga Szakmai elõképzettség: - Előírt gyakorlat: - Elérhető kreditek mennyisége: - Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: szükséges 5. A szakképesítés, elágazások munkaterülete A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása: Gyártási dokumentációt készít Gyártási folyamat végrehajtását irányítja Részt vesz a gyártási folyamat korszerűsítési munkáiban Magasabb elméleti felkészültséget igénylő fizikai jellegű munkát végez Gyártásközi mérési feladatokat lát el Laboratóriumi mérési feladatokat lát el Mérőszobai feladatokat lát el Részt vesz a karbantartási, az üzemeltetési és az üzembehelyezési folyamatokban etartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat 6. A képzés célja A munkakör, foglalkozás FEOR száma FEOR megnevezése 3117 Gépésztechnikus A szakképesítéssel rokon szakképesítések azonosító száma megnevezése Gépipari minőségellenőr Szerszámkészítő CNC-forgácsoló Gépi forgácsoló A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák elsajátíttatása. A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani az azokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek, személyes, társas- és módszerkompetenciák). 3

4 7. A szakképesítés követelménymoduljai A szakmai követelménymodulok felsorolása: A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: etartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásoka Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában Gondoskodik elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban A munkaterületet a szabályoknak megfelelően kialakítja etartja és betartatja a veszélyes és a szelektív hulladékgyűjtés szabályai etartja és betartatja a veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó előírásokat Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Környezetvédelmi ismeretek A Tűzoltó berendezések, eszközök A Tűzkár bejelentése C A munkavégzés szabálya A szint megjelölésével a szakmai készségek: 5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 3 Információforrások kezelése 1 Íráskészség, fogalmazás írásban 5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése 5 Munkabiztonsághoz kapcsolódó színjelölések értelmezése Személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat Szabálykövetés Társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség Módszerkompetenciák: Áttekintő képesség Figyelem-összpontosítás Rendszerezőképesség Lényegfelismerés (lényeglátás Körültekintés, elővigyázatosság 4

5 Tervezési képesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat (műhely-, rész-összeállítási, összeállítási, egyszerűbb hidraulikus és pneumatikus, villamos kapcsolási rajz, darabjegyzék, műszaki leírás, gépkönyv stb Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok) Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatra,eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt (technológiai előírások, műveletterv, műveleti utasítás, műszaki leírás, gépkönyv stb.) Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, személyi védőfelszereléseket Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.) Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökke Készít, bont, javít, cserél oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal (fűrészelés, reszelés, menetkészítés, süllyesztés, dörzsárazás, kéziszerszám-élezés Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal (darabolás, fúrás, felülettisztítás, kéziszerszám-élezés stb.) Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal (esztergálás, fúrás, marás, gyalulás, vésés, köszörülés) Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési tervet készít Közreműködik minőségbiztosítási feladatok megvalósításában Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: C Géprajzi alapfogalmak C Síkmértani szerkesztések D Ábrázolási módok Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése C Diagramok olvasása, értelmezése, készítése A Szabványok használata A Gyártási utasítások (műveleti, szerelési terv) értelmezése A Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata C Mérési utasítás Mértékegységek C Ipari anyagok technológiai tulajdonsága C Szabványos ipari vasötvözetek C Szabványos könnyűfém ötvözetek C Szabványos színesfém ötvözetek Műszaki mérés eszközeinek ismerete 5

6 C A Hosszméretek mérése és ellenőrzése Szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Előrajzolás Reszelés, fűrészelés, köszörülés Kézi és kisgépes forgácsolás Érintésvédelmi alapismeretek Gépi forgácsolás szerszámai Gépi forgácsoló alapeljárások gépei A - esztergálás A - fúrás, furatmegmunkálás - marás - gyalulás, vésés - köszörülés A A A A Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabálya Anyagmozgatás munkabiztonsági szabálya Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai Szabványhasználati ismeretek Minőségbiztosítási alapismeretek A szint megjelölésével a szakmai készségek: 3 Információforrások kezelése 4 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 2 Gépészeti alkatrészrajz készítése 3 Szabadkézi vázlatkészítés 2 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 3 Műszaki táblázatok kezelése 5 Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata 4 Gépi forgácsoló alapeljárások gépeinek kezelése 5 Egyszerű alkatrészek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési terv készítés 5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 4 Gépipari mérőeszközök használata 3 Egyéb mérőeszközök használata Személyes kompetenciák: Pontosság Kézügyesség Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat Térlátás Szabálykövető magatartás Testi erő Térérzékelés Társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség 6

7 Módszerkompetenciák: Figyelemmegosztás Következtetési képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Áttekintő képesség Figyelem-összpontosítás Rendszerező képesség Lényegfelismerés (lényeglátás Körültekintés, elővigyázatosság Tervezés Absztrakt gondolkodás A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Mérőtermi feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Alapszintű általános anyagvizsgálatokat végez, azonosítja a szerkezeti anyagok főbb típusait Az anyagok összetételét, mechanikai, technológiai, szövetszerkezeti tulajdonságait vizsgálja A mérési eredményeket dokumentálja, az anyagokat minősít Gyártásközi roncsolásmentes anyagvizsgálatokat végez Keménységvizsgálatot végez A kész munkadarabok geometriai méreteinek végellenőrzését végz Ellenőrzi a munkafeltételeket Idomszerrel ellenőriz Felületi érdességet mér Összetett alak- és helyzetméréseket végez Részt vesz a minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában Folyamatosan ellenőrzi a gyártási folyamatokat a termékmegfelelőség érdekében, alkalmazza a minőségbiztosítási rendszer előírásait Mérőeszközök dokumentációját vezeti A gyártás során használt valamennyi mérőeszköz nyilvántartását, metrológiai konfirmálását (kalibrálás, a szükséges beszabályozás és javítás, az azt követő újrakalibrálás, valamint az igényelt lezárás, címkézés) veze Méréseknél az eredő mérési bizonytalanságot számítja A mérést dokumentálja, mérési jegyzőkönyvet készí Szerszámgépek saját pontosssági vizsgálatát végzi Részt vesz a szerszámgépek minőségképességének vizsgálatában Számítógéppel támogatott sorozatméréseket végez (SPC) Folyamatképesség-vizsgálatot végez Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Géprajzi ábrázolás szabálya A Alkatrészrajzok kiviteli előírása A Ábrázolási jelképek Számítógép-alkalmazás lehetőségeinek ismerete, használata a műszaki dokumentációk készítésénél 7

8 A A A A A A A mért jellemzők rögzítési, kiértékelési, a vizsgált anyag, félgyártmány, alkatrész, gépegység, szerkezet minősítési szempontja Mechanikai, villamos és mikroszkópos anyagvizsgálatok Az ipar területén használatos nemfémes anyagok, eredetük, tulajdonságaik, jellemző felhasználási területeik Az iparban használatos fémes anyagok fizikai, kémiai, mechanikai, technológiai tulajdonságai Metallográfia tulajdonságok Szabványos ipari vasötvözetek Szabványos könnyűfém ötvözetek Szabványos színesfém ötvözetek Műszaki mérés eszközeinek ismerete Mérési hiba, mérési bizonytalanság Metrológiai számítások Hosszméretek mérése és ellenőrzése Szögek mérése és ellenőrzése Alak- és helyzetpontosság mérése és ellenőrzése Felületi érdesség mérése Mérőeszközök alkalmassági vizsgálatának ismerete Statisztikai gyártásellenőrzés Minőségbiztosítás Szerszámgépek saját pontossági vizsgálata A szint megjelölésével a szakmai készségek: 5 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 5 Műszaki táblázatok kezelése 4 Roncsolásos anyagvizsgálatok 4 Roncsolásmentes anyagvizsgálatok 3 Szövetszerkezetek vizsgálata mikroszkóppal 4 Technológiai vizsgálatok 5 Gépipari mérőeszközök használata 5 Összetett méret-, alak- és helyzetmérés 4 Mérési jegyzőkönyv készítése 4 Metrológiai számítások 5 Mérési eredmény megadása Személyes kompetenciák: Térlátás Térbeli tájékozódás Tapintás Stabil kéztartás Kézügyesség Felelősségtudat Pontosság Önállóság Precizitás Megbízhatóság Társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség 8

9 Módszerkompetenciák: Ismeretek helyén való alkalmazása Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés) Kreativitás, ötletgazdagság Logikus gondolkodás Kritikus gondolkodás Rendszerező képesség A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gyártástervezési és -irányítási feladatok A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Szerszám és gépszükséglet (szerszámgép, alakítógép) meghatározása Szerszám és gép kiválasztása Megmunkálási ráhagyások, műveleti tűrések meghatározása Anyagszükséglet, előgyártmány (félgyártmány) meghatározása, kiválasztás Az alkatrészgyártáshoz szükséges anyag, félgyártmány,szerszám, gép, készülék, mérőés ellenőrzőeszközök előírása Az anyag mechanikai tulajdonságainak - célnak megfelelő - megváltoztatását biztosító hőkezelő technológia kiválasztása, előírása Méretlánc számítások Alakítóerő számítása képlékeny hidegalakítás esetében A technológia jellegének megfelelő számítások végzése (szilárdsági, súlypont, gazdaságos anyagfelhasználás stb.) Technológiai adatok meghatározása Hűtő- és kenőanyag kiválasztása A géprajz, valamint a gépgyártástechnológia jelképes ábrázolásainak alkalmazás A gyártás technológiai folyamatának összeállítása Technológiai dokumentáció (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányításiterv, ábrás műveleti utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készítése Szerelési dokumentáció összeállítása Gondoskodás a folyamatos termeléshez szükséges anyag-, segédanyag-, gép-, szerszám-, készülék-, mérőeszköz- és energiaellátásról Alkatrészgyártás végrehajtásának irányítása Szerelési tevékenység irányítása A technológiai fegyelem betartásának folyamatos ellenőrzés A gyártás során felhasznált anyagok, segédanyagok, gépek, mérőeszközök műszaki paramétereinek folyamatos ellenőrzése Részvétel a gyárthatósági vizsgálatban Részvétel a sorozatgyártást megelőző gyártási fázisokban (kísérleti, prototípus, nullszériás gyártás) Nem szabványos gyártóeszközökhöz szerszám- és készülékszerkesztés, -gyártás igénylése Gazdaságos gyártási mód (sorozatnagyság) meghatározása Szilárdsági számítások végzése a MKGS-rendszerben Dokumentációs tevékenység ellátása A gyártásra, szerelési-javítási technológiára vonatkozó munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi utasítások előírása Felhasználói programok (CAD, CAD-CAM, irodai programcsomag stb.) használata 9

10 CNC-program készítése Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: Számítógép-használat C Felhasználói programok Mértékegységek C Általános fizikai jellemzők kiszámítás C Egyszerűbb szilárdsági méretezési eljárások C Geometriai méretek kiszámítása C Géprajzi alapfogalmak A Gyártástechnológiai rajzjelek Hegesztési rajzjelek, varratábrázolások Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése A Szabványok használata A Gyártási utasítások értelmezése A Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók A Technológiai dokumentációk Szerelési családfa A gyártási hibák fajtái és ezek eredete A A tűrések származtatása A bázisok, ráhagyások szerepe a gyártási folyamatban ázis megválasztásának szempontjai, bázisváltási művelete C Szabványos ipari vasötvözetek C Szabványos könnyűfém ötvözetek C Szabványos színesfém ötvözetek Segédanyagok (hűtő, kenő) A Elő(fél)gyártmány kiválasztási szempontja Előgyártmány gyártási technológiák (képlékeny meleg- és hidegalakítások, öntészeti eljárások) Oldható kötések jellemzői Nemoldható kötések jellemzői és készítésük technológiája, berendezései, eszköze C Működési jellemzők kiszámítása Képlékenyalakítás gépi berendezéseinek szerkezeti kialakítása, működési jellemzői Kivágás, sajtolás szerszámai, gépi berendezései, működésük erőtani viszonya A hidegalakítás fogalma, változatai, eszközei, főbb paramétere A hidegalakítás tervezési elve A gyártási eljárások biztonságtechnikája A forgácsoló eljárások alkalmazási területei, szerszámai, gépei, főbb paraméterei, az elérhető pontosság, felületi érdesség lehetőségei A Esztergálás Gyalulás, vésés A Fúrás, furatmegmunkálás A Marás Üregelés (húzó marás) A Köszörülés A Menetmegmunkálás C Fogazás Finomfelületi megmunkáló eljárások C Egyéb különleges megmunkálások 10

11 A A C C C Hőkezelési technológiák Szerelési technológiák Gázhegesztés biztonsági ismeretei Ívhegesztés biztonsági ismeretei Tribológiai ismeretek Hagyományos és CNC szerszámgépek Szerszámgépvezérlések típusai Számítógéppel integrált gyártás (CIM) főbb moduljai, ezek feladata Koordinátarendszerek típusai CNC szerszámgépek vonatkoztatási pontjai Kapcsolat a koordinátarendszerek között Koordinátatranszformációk Nullponteltolás fogalma Szerszámkorrekció fogalma CNC program fogalma, a programok felépítése Relatív szerszámmozgás DIN szabvány utasításai Élsugárkorrekció és alkalmazásának szabálya Marósugárkorrekció és alkalmazásának szabálya Technológiai információk programozása Egyszerű megmunkáló programok írása Az adatátviteli rendszer felépítése Adatátvitel a számítógépről a CNC szerszámgépre Adatátvitel a CNC szerszámgépről a számítógépre 11

12 A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Számítógép-használat 4 Információforrások kezelése 5 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 4 Gépészeti alkatrészrajz készítése 4 Szabadkézi vázlatkészítés 4 Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata 5 Gyártási bázisok kijelölése 5 Műveleti ráhagyások, tűrések meghatározása 4 Elő(fél)gyártmány kiválasztása a gazdaságos gyártás figyelembevételéve 5 Gyártási eljárások kiválasztása 4 Gyártásközi hőkezelések tervezése 5 Szerszámok kiválasztása 4 Gépek kiválasztása 5 Szabványok, táblázatok használata 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 4 Műszaki táblázatok kezelése 4 Gyártási és szerelési technológiai alapadatok kiszámítása 4 Technológiai dokumentáció (műveletterv, műveleti sorrendterv, műveletirányításiterv, ábrás műveleti utasítás, szerelési utasítás, ellenőrzési utasítás stb.) készítése 4 Koordinátarendszerek szerszámgéphez rendelésének szabálya 5 Nullponteltolás meghatározása 5 Szerszámkorrekció meghatározása 5 Technológiai információk programozása 4 Egyszerű megmunkáló programok írása Személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat Térlátás Társas kompetenciák: Határozottság Kezdeményezőkészség Kapcsolatteremtő készség Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Interperszonális rugalmasság Visszacsatolási készség Kapcsolatfenntartó készség Udvariasság Módszerkompetenciák: Következtetési képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Áttekintő képesség Rendszerező képesség Lényegfelismerés (lényeglátás Tervezés Absztrakt gondolkodás 12

13 Kreativitás, ötletgazdagság A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: CNC gépkezelés A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Magas automatizáltsági fokú szerszámgépeket, gyártócellákat kezel, kiszolgá eállítja a CNC-gépet az új munkadarab gyártására onyolult megmunkáló programot betölt mágneslemezről vagy számítógépes adatátviteli rendszeren keresztül Felveszi a munkadarab nullpontjá Grafikusan ellenőrzi a megmunkáló programo Programfuttatást végez forgácsolás nélkül Szükség esetén módosítja az általa írt megmunkáló programot Ellenőrzi a CNC-gép működőképességét Szükség esetén módosítja a szerszámkorrekciókat, a nullponteltolás adatait, a technológiai paramétereket Ellenőrzi a megmunkálás CNC-programját, szükség esetén módosítást végez Ellenőrzi a megmunkáló szerszámok, szerszámtartók, forgácsoló lapkák állapotát, rögzítettségét, használhatóságát Ellenőrzi a szerszámkorrekció értéktárak, kopáskorrekció értéktárak adatait Ellenőrzi a nullponttároló tartalmát, a megadott nullponteltolás értékét Szükség esetén beavatkozik a gép működésébe, esetleg megszakítja a program futását Szükség szerint kopáskorrekciót alkalmaz Szükség szerint lapkát vagy szerszámot cserél Szükség esetén eltávolítja a forgácsot a gép munkateréből Robotkarokat, munkadarab elkapót kezel Forgácskihordót kezel A széria lefutása után a megmunkálótérből eltávolítja a szerszámokat és a készülékeket Számítógéppel támogatott sorozatméréseket végez (SPC) Folyamatképesség vizsgálatot végez Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: Adatátvitel a számítógépről a CNC-szerszámgépre Adatátvitel a CNC-szerszámgépről a számítógépre Számítógép-használat CNC-szerszámgépek mérőrendszerei Szerszámtartók, szerszámbefogók Szerszámcserélő berendezéséek, revolverfejek Nullponteltolás megadása a szerszámgépeken, nullponttárolók Szerszámkorrekció fogalma Szerszámkorrekció megadása a szerszámgépeken, szerszámkorrekció tárak Pozíció kijelző jelentése a szerszámgépeken A CNC-megmunkáló gép kezelőeleme A iztonsági elemek A Az üzemmód kiválasztása eállítások 13

14 A A A A A A A Referencia pont felvétele Az ellenőrzés paramétereinek beállítása A grafikus ellenőrzés szabályai Az ellenőrzés végrehajtása Tapasztalatok hasznosítása Az üzemmód kiválasztása A munkadarab legyártása Programmegszakítás és újraindítás szabálya A munkadarabok méretének beállítási módszerei (korrekciózás Nullponteltolás meghatározása Nullponttároló kezelése Nullpontmeghatározás helyességének ellenőrzése Szerszámkorrekció meghatározásának módjai Szerszámbemérés végrehajtása Szerszámkorrekció értéktárak kezelése Szerszámbemérés helyességének ellenőrzése Kopáskorrekció értéktárak Ciklusok alkalmazása Összetett ciklusok (felületek láncolása) Szabályozó, felhúzó ciklusok Alprogramtechnika alkalmazásának szerepe Alprogramok alkalmazásának esetei Alprogramok szervezése, hívása, zárása Szerszámkorrekció módosítása programból Mérőlapok, termékkisérő lapok, bárcák, feliratozás stb. A minőségirányítási kézikönyv tartalma, fő fejezete Minőségtanúsítás a gyártási folyamatokban A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Számítógép-használat 5 Hosszmérő és ellenőrző eszközök 5 Gépi forgácsoló szerszámok 4 Kézi forgácsoló szerszámok használata 4 Szerszám- és munkadarabbefogó készülékek használata 4 Szerszámgépek üzemeltetése 4 Pozicionálás a szerszámgépeken 5 Grafikus ellenőrzés 5 Szerszámkorrekció megadása a szerszámgépeken, szerszámkorrekció tárak írása 5 Szerszámbemérés 4 Folyamatképesség vizsgálat Személyes kompetenciák: Pontosság Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat Térlátás Társas kompetenciák: Határozottság Kezdeményezőkészség Kapcsolatteremtő készség 14

15 Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Interperszonális rugalmasság Visszacsatolási készség Kapcsolatfenntartó készség Udvariasság Módszerkompetenciák: Ismeretek helyén való alkalmazása Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés) Kreativitás, ötletgazdagság Logikus gondolkodás Kritikus gondolkodás Rendszerező képesség Gyakorlatias feladatértelmezés Tervezés Absztrakt gondolkodás A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Karbantartás, üzemeltetés, üzembe helyezés A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil: Meghatározza az üzemi viszonyok alapján a tényleges karbantartási igényeke Részt vesz a karbantartási tevékenységek megtervezésében és ütemezésében Karbantartási útmutatót összeállít Együttműködik a karbantartási részfeladatok elvégzésében (szerelés, alkatrészgyártás, felületkezelés) Darabol kézi és gépi műveletekkel (vágás, harapás, nyírás, lyukasztás Képlékenyalakítást végez kézi alapműveletekkel (nyújtás, egyengetés, hajlítás stb Általános minőségű hegesztett kötést készít bevont elektródás kézi ívhegesztésse Általános minőségű hegesztett kötést készít gázhegesztéssel Részt vesz a karbantartást követő gépátvételben Részt vesz az üzembehelyezési tevékenységekben Részt vesz a szükséges energia, alap- és segédanyag mennyiségének meghatározásában Szükség esetén részt vesz új gép/berendezés telepítésében Tulajdonságprofil: Szakmai kompetenciák: A típus megjelölésével a szakmai ismeretek: A Géprajzi alapfogalmak A Síkmértani szerkesztések Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése Diagramok olvasása, értelmezése, készítése A Szabványok használata A Gyártási utasítások értelmezése A Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók Mérési utasítás Előrajzolás C Reszelés, fűrészelés, köszörülés C Élkiképzés Képlékenyalakítás 15

16 C A A A A A A A A A A A Hajlítás Nyújtás Egyengetés Kézi és kisgépes forgácsolás Nemoldható kötések Gázhegesztés biztonsági ismeretei Ívhegesztés biztonsági ismeretei Gázhegesztés környezetkárosító hatása Ívhegesztés környezetkárosító hatása Hegesztés befejezésének tűzvédelmi előírása Korrózióvédelem Szabványok használata Anyagmozgatás munkabiztonsági szabálya Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai Érintésvédelmi alapismeretek Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabálya A szint megjelölésével a szakmai készségek: 4 Információforrások kezelése 5 Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 4 Gépészeti alkatrészrajz készítése 3 Szabadkézi vázlatkészítés 4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 5 Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatók használata 4 Műszaki táblázatok kezelése 5 Gépipari mérőeszközök használata 3 Általános minőségű hegesztett kötés készítése 3 Fémmegmunkáló kéziszerszámok és kisgépek használata 5 Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 3 Egyéb mérőeszközök használata 16

17 Személyes kompetenciák: Szabálykövető Térlátás Mozgáskoordináció (testi ügyesség) Tériszonymentesség Kézügyesség Szakmai igényesség Testi erő Térérzékelés Társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség Szervezőkészség Kezdeményezőkészség Kapcsolatteremtő készség Kommunikációs rugalmasság Közérthetőség Interperszonális rugalmasság Visszacsatolási készség Kapcsolatfenntartó készség Udvariasság Módszerkompetenciák: Ismeretek helyén való alkalmazása Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés) Logikus gondolkodás Tervezés Pontosság Önállóság Döntésképesség Felelősségtudat 17

18 Az azonosító számú, Gépgyártástechnológiai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak azonosítója megnevezése Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) Mérőtermi feladatok Gyártástervezési és -irányítási feladatok CNC-gépkezelés Karbantartási, üzemeltetési, üzembehelyezési feladatok 18

19 8. A képzés szerkezete Hetek száma /1.2/ /1.3/ /1.2/ /1.3/ /1.2/ /1.1/ /2.1/ /2.2/ /1.2/ /1.1/ /2.2/ /1.2/ szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám 108/2.1/ /1.1/ /1.3/ /1.4/ /2.1/ /1.3/ /2.2/ A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni ú tananyagegységekkel, és/vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növeléséve Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, "A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése" megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek. ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 19

20 Hetek száma 2. szakképzési évfolyam Heti maximális óraszám /1.4/ /3.2/ /3.1/ /4.1/ /1.1/ /4.2/ /1.1/ /1.2/ /1.3/ /1.6/ /3.1/ /1.5/ /3.2/ /3.3/ /4.2/ /4.1/ /5.1/ /5.2/ /6.1/ /5.2/ /1.2/ /6.1/ /1.1/ /1.5/ A szakmai program készítésekor az időtervben feltüntetett szabad sávot kötelező kitölteni új tananyagegységekkel, vagy a központi programban szereplő kötelező tananyagegységek időkeretének növelésével Új tananyagegységek lehetnek: a azonosító számú, "A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése" megnevezésű szakmai követelménymodul alapján készült tananyagegységek. ECDL 2. m. Operációs rendszerek, ECDL 3. m. Szövegszerkesztés, ECDL 7. m. Információ és kommunikáció követelményeinek teljesítését célzó tananyagegységek. További új tananyagegységként a helyi igényeknek megfelelők is alkothatók. 20

21 A kötelező tananyagegységek és az azokra fordítható óraszámok: Sorszáma azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 1 108/1.0/ Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok 2 108/1.0/ Általános gépészeti technnológiai feladatok II. (forgácsoló) elmélet /2.0/ Általános gépészeti technnológiai feladatok II. (forgácsoló) gyakorlása 4 108/1.0/ Anyagvizsgálatok /2.0/ Geometriai mérések /3.0/ Konfirmálás /4.0/ Minőségbiztosítás /1.0/ Ipari anyagok és előgyártmányok /2.0/ Forgácsoló alapeljárások /3.0/ Korszerű forgácsolóeljárások /4.0/ Gyártási eljárások tervezése /5.0/ Gyártástervezés /6.0/ Gyártásirányítási feladatok /1.0/ CNC gépkezelés /1.0/ Karbantartás, üzemeltetés, üzembe helyezés Mindösszesen óra: Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjábó gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni 9. elágazások vizsgáztatási követelményei akmai vizsgára bocsátás feltételei A tananyagegység megnevezése Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítvány óraszáma 21

22 A szakmai vizsga részei 1. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Elsősegélynyújtás, újraélesztés A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 30 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Munka-, környezet- és tűzvédelmi ismeretek A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 30% 2. feladat 70% 2. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Technológiai dokumentáció készítése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység írásbeli Időtartama: 30 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Alkatrész készítése kézi és gépi forgácsolással A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 30% 2. feladat 70% 3. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Mérőtermi feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Anyagvizsgálati mérések A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 60 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: 22

23 Összetett méret-, alak-, helyzetellenőrzés A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 90 perc A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: Tolómérő-kalibrálás A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 60 perc A hozzárendelt 4. vizsgafeladat: Folyamatképességi adatok kiértékelése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 25% 2. feladat 30% 3. feladat 30% 4. feladat 15% 4. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Gyártástervezési és -irányítási feladatok A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Komplex gyártástechnológiai tervezés (rajz, szabványok, táblázatok, gépkönyvek használatával) A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység írásbeli Időtartama: 360 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Gyártástervezés A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység szóbeli Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 80% 2. feladat 20% 23

24 5. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: CNC-gépkezelés A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: CNC-gépkezelési gyakorlat A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 150 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 100% 6. vizsgarész A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: Karbantartás, üzemeltetés, üzembe helyezés A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Összetett alkatrész gyártása A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 180 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Szerszámgép saját pontosságának mérése A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység gyakorlati Időtartama: 90 perc A vizsgarészben az egyes feladatok aránya: 1. feladat 50% 2. feladat 50% A szakmai vizsga értékelése %-osan Az azonosító számú, Gépgyártástechnológiai technikus megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: vizsgarész: 15 A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai - 24

25 10. Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az "Útmutató a Gyártástechnogiai technikus szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez" című dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni. 25

26 II. A központi program tananyagegységei 1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 108/1.0/ Általános gépészeti munka-, baleset-, tűzés környezetvédelmi feladatok szakmai képzés 108/1.1/ /1.2/ Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjábó gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni 1.1 tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 108/1.1/ A tananyagelem megnevezése: Elsősegélynyújtás, munkabiztonság, környezetvédelem Hozzárendelt feladatkompetenciák: Gondoskodik elsősegélynyújtó és tűzoltó eszközökről Jelzi a tüzet, részt vesz az oltásban Részt vesz a mentésben, elsősegélyt nyújt Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: A típus Tűzoltó berendezések, eszközök A típus Elsősegélynyújtási ismeretek A típus Tűzkár bejelentése A típus Tűzvédelmi ismeretek Hozzárendelt szakmai készségek: 5. szint Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata 4. szint Elsősegélynyújtás Hozzárendelt módszerkompetenciák: Lényegfelismerés (lényeglátás) Körültekintés, elővigyázatosság Tervezési képesség Hozzárendelt társas kompetenciák: Irányíthatóság Határozottság Irányítási készség Hozzárendelt személyes kompetenciák: Döntésképesség Felelősségtudat Tanulói tevékenységformák: Csoportos helyzetgyakorlat 100% A képzési helyszín jellege 26

27 Szaktanterem Képzési idő: 42 óra elméletigényes gyakorlat A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása Tennivalók vészhelyzetben Tűzvédelmi előírások Teendők tűz esetén Tűzoltóberendezések használata Elsősegélynyújtás Az elsősegélynyújtó kötelességei, különös tekintettel a kockázatok felmérésére Elsősegélyt igénylő helyzetek: - az eszméletlenség - heveny rosszullétek - fájdalommal járó kórképek - belgyógyászati balesetek - mérgezések - sérülések - elsősegélynyújtás különleges helyzetekben Újraélesztés Rendkívüli helyzetek dokumentálása 1.2 tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 108/1.2/ A tananyagelem megnevezése: Elsősegélynyújtás, munkabiztonság, környezetvédelem elméleti ismeretei Hozzárendelt feladatkompetenciák: etartja és betartatja a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi, valamint a szakmára, szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat Részt vesz a munka-, tűz- és környezetvédelemmel kapcsolatos események kivizsgálásában, dokumentálásában A munkaterületet a szabályoknak megfelelően kialakítja etartja és betartatja a veszélyes és a szelektív hulladékgyűjtés szabályait etartja és betartatja a veszélyes anyagok kezelésére vonatkozó előírásokat Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: A típus Környezetvédelmi ismeretek A típus Tűzvédelmi ismeretek A típus Munkabiztonsági ismeretek A típus Munkavégzés szabályai A típus Elsősegélynyújtási ismeretek Hozzárendelt szakmai készségek: 3. szint Információforrások kezelése 1. szint Íráskészség, fogalmazás írásban 5. szint Munkabiztonsághoz kapcsolódó jelképek értelmezése 5. szint Munkabiztonsághoz kapcsolódó színjelölések értelmezése Hozzárendelt módszerkompetenciák: Áttekintő képesség Figyelem-összpontosítás Rendszerezőképesség Hozzárendelt társas kompetenciák: Irányíthatóság 27

28 Határozottság Irányítási készség Hozzárendelt személyes kompetenciák Önállóság Felelősségtudat Szabálykövetés Tanulói tevékenységformák: Információk feladattal vezetett rendszerezése kb. 50% Feladattal vezetett kiscsoportos szövegfeldolgozás kb. 20% Információk rendszerezése mozaikfeladattal kb. 20% Jegyzetkészítés eseményről kérdéssor alapján 10% A képzési helyszín jellege Szaktanterem Képzési idő: 72 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása Munkavédelem célja, alapfogalmai Munkavédelem szervezeti és jogi kérdései Munkavégzés tárgyi és személyi feltételei Munkabiztonsági, ergonómiai követelmények Tűzveszélyes anyagok Tűzveszélyességi osztályba sorolás Foglalkozásegészségügy A természetvédelem és a környezetvédelem fogalma. A természetvédelmi jogszabályok. A védelem jelentősége. Nemzetközi szervezetek és egyezmények. Védett területek, nemzeti parkok, védett természeti területek A víz fizikai, kémiai és biológiai jellemzői. Az ivóvíz minősége. Ipari és kommunális szennyvizek keletkezése. A vízszennyezés. A hőszennyezés. A közműolló. A kommunális és az ipari szennyvizek keletkezése és tisztítása. A vízminőség-védelem szabályozása A levegőszennyezés forrásai. Emisszió, transzmisszió, immisszió. Légszennyező gázok és hatásaik Por és cseppfolyós szennyező anyagok. A légszennyezés csökkentésének módszerei. Technológiai lehetőségek A leválasztó berendezések típusai. Az ólomszennyezés. A szmog és a városi levegő. Gazdasági és egészségügyi károk. A levegőtisztaság-védelem. A települési és a termelési hulladék. A kommunális hulladék ártalmatlanítási módszerei, lehetőségei Égetés, rendezett lerakás, komposztálás, hulladékhasznosítás. Veszélyes hulladékok, különleges kezelést igénylő hulladékok. Ártalmatlanításuk módszerei, technológiái. A hang és a rezgés fogalma. A el-skála. A zaj élettani hatása A zajszennyezés keletkezése. A környezeti rezgések keletkezése. A környezeti zaj- és rezgésvédelem szabályozása. Az ipari és a városi zajszennyezés. A védekezés lehetséges módjai 28

29 2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 108/1.0/ Általános gépészeti technnológiai feladatok II. (forgácsoló) elmélet szakmai képzés 108/1.1/ /1.2/ /1.3/ Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjábó gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni 1.1 tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 108/1.1/ A tananyagelem megnevezése: Műszaki dokumentációk Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi a munka tárgyára, céljára vonatkozó dokumentumokat (műhely-, rész-összeállítási, összeállítási, egyszerűbb hidraulikus és pneumatikus, villamos kapcsolási rajz, darabjegyzék, műszaki leírás, gépkönyv stb.) Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt (technológiai előírások, műveletterv, műveleti utasítás, műszaki leírás, gépkönyv stb.) Egyszerű gépészeti műszaki rajzokat készít Egyszerű alkatrészek, szerkezeti egységek elkészítéséhez művelet-, illetve szerelési tervet készít Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások: C típus Géprajzi alapfogalmak C típus Síkmértani szerkesztések D típus Ábrázolási módok típus Műszaki rajzok olvasása, értelmezése, készítése C típus Diagramok olvasása, értelmezése, készítése A típus Szabványok használata A típus Gyártási utasítások (műveleti, szerelési terv) értelmezése A típus Gépkönyv, kezelési, szerelési, karbantartási útmutatás használata Hozzárendelt szakmai készségek: 3. szint Információforrások kezelése 4. szint Gépészeti rajz olvasása, értelmezése 2. szint Gépészeti alkatrészrajz készítése 3. szint Szabadkézi vázlatkészítés 2. szint Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 3. szint Műszaki táblázatok kezelése 29

30 Hozzárendelt módszerkompetenciák: Lényegfelismerés (lényeglátás Absztrakt gondolkodás Hozzárendelt társas kompetenciák: Irányíthatóság Hozzárendelt személyes kompetenciák Kézügyesség Térlátás Tanulói tevékenységformák: Információk feladattal vezetett rendszerezése kb. 50% Önálló szakmai munkavégzés kb. 50% A képzési helyszín jellege Szaktanterem Képzési idő: 108 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása Rajztechnikai alapszabványok Síkmértani szerkesztések, térelemek kölcsönös helyzete, vetületi és axonometrikus ábrázolás Síkmetszés, valódi nagyság meghatározása, kiterítés Áthatások, áthatások alkatrészrajzokon Alkatrész és összeállítási rajzok fogalma Metszetábrázolások, szelvény egyszerűsített ábrázolások Mérethálózat felépítése, különleges méretmegadások Tűrés, illesztés Felületi minőség Jelképes ábrázolások Alkatrészrajzok szerkesztése felvételi vázlat alapján, rajzolvasás Alkatrészrajzok szabadkézi rekonstrukciója Összeállítási rajzok, rajzdokumentációk elemzése Alkatrészrajzok elemzési szempontjai: - fémszerkezetek rajzai - technológiai rajzok Rendszerek rajzai - kapcsolási vázlatok - villamos rendszerek rajzai - építészeti rendszerek rajzai - folyamatábrák és folyamatrendszerek 1.2 tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 108/1.2/ A tananyagelem megnevezése Anyagjelölések értelmezése Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi az általános gépészeti anyagokra és alkatrészekre vonatkozó információkat (szabványok, műszaki táblázatok, gyártmánykatalógusok) 30

31 Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások A típus Szabványok használata típus Mértékegységek C típus Ipari anyagok technológiai tulajdonsága C típus Szabványos ipari vasötvözetek C típus Szabványos könnyűfém ötvözetek C típus Szabványos színesfém ötvözetek Hozzárendelt szakmai készségek: 3. szint Információforrások kezelése 2 szint Diagram, nomogram olvasása, értelmezése 3. szint Műszaki táblázatok kezelése Hozzárendelt módszerkompetenciák: Rendszerező képesség Áttekintő képesség Tervezés Hozzárendelt társas kompetenciák: Határozottság Hozzárendelt személyes kompetenciák Önállóság Döntésképesség Tanulói tevékenységformák: Információk feladattal vezetett rendszerezése kb. 40% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel kb. 20% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása kb. 20% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban kb. 20% A képzési helyszín jellege Fémipari alapképző és gépiforgácsoló tanműhely Szaktanterem Képzési idő: 15 óra elmélet osztálykeretben A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása Gyakorlati jelentőségű szabványos ötvözetek áttekintése Az ipari vasötvözetek csoportosítása Az ötvözők és szennyezők hatása az acélok tulajdonságaira Az acélok osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint A vas- és acélöntvények osztályozása és jelölései a MSZ és EN szerint Az alumínium ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint A réz ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint Az ón, ólom és a horgany ötvözőanyagai, ötvözeteinek osztályozása és jelölései az MSZ és EN szerint Anyagkiválasztás Anyagok tulajdonságai (mechanikai, technológiai) Az anyagkiválasztás műszaki, gazdasági szempontjai Az anyagok kikeresése táblázatokból és szabványokból A kohászati félkész termékek méretszabványai és műszaki szállítási előírások 31

32 1.3 tananyagelem A tananyagelem azonosítója: A tananyagelem megnevezése Hozzárendelt feladatkompetenciák: 108/1.3/ Munkabiztonság, minőségvédelem Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, személyi védőfelszereléseket Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.) Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Alakítja a munkadarabot kézi forgácsoló alapeljárásokkal (fűrészelés, reszelés, menetkészítés, süllyesztés, dörzsárazás, kéziszerszám-élezés) Alakítja a munkadarabot kézi kisgépes eljárásokkal (darabolás, fúrás, felülettisztítás, kéziszerszám-élezés stb.) Alakítja a munkadarabot gépi forgácsoló alapeljárásokkal (esztergálás, fúrás, marás, gyalulás, vésés, köszörülés) Közreműködik minőségbiztosítási feladatok megvalósításában Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások A típus Érintésvédelmi alapismeretek A típus Szerszámok, kézigépek biztonsági ismeretei A típus Anyagmozgatás munkabiztonsági szabálya A típus Gépüzemeltetés munkabiztonsági szabálya A típus Emelő- és szállítógépek üzembiztonsági szabályai Hozzárendelt szakmai készségek: 3. szint Információforrások kezelése 3. szint Műszaki táblázatok kezelése 4. szint Gépipari mérőeszközök használata 5. szint Munkabiztonsági eszközök, felszerelések használata Hozzárendelt módszerkompetenciák: Figyelem összpontosítás Rendszerező képesség Körültekintés, elővigyázatosság Hozzárendelt társas kompetenciák: Irányíthatóság Hozzárendelt személyes kompetenciák Szabálykövető Felelősségtudat Tanulói tevékenységformák: Információk feladattal vezetett rendszerezése kb. 40% Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel kb. 20% Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása kb. 20% Tapasztalatok utólagos ismertetése szóban kb. 20% A képzési helyszín jellege Tanterem Gépiforgácsoló tanműhely Fémipari alapképző, kéziforgácsoló tanműhely Képzési idő: 16 óra elmélet osztálykeretben 32

33 A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása A műhely rendje, munka- és tűzvédelmi ismeretek rendszerezése Az alkalmazott mérő és ellenőrző eszközök kiválasztása és szakszerű használata Az egyes megmunkáló gépek helyes működését meghatározó paraméterek megválasztása A különböző állapotú szerszámokkal és gépekkel elérhető alak- és méretpontosság A helyes technológiai sorrend megválasztásának az elkészült munka minőségére és a termelékenységre kifejtett hatása A gyártás során - a célul kitűzött minőség biztosítása érdekében - a megfelelő számú és a megfelelő jellegű mérések, ellenőrzések elvégzésének fontossága A megmunkált anyagok, a felhasznált gépek, szerszámok és készülékek feladatától függő fő jellemző paramétereinek ellenőrzése, a közöttük lévő összefüggések elemzése, a minőségre kifejtett hatása 3. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem óraszáma azonosítója megnevezése jellege azonosítója elméleti elméletigényes gyakorlati gyakorlati összes 108/2.0/ Általános gépészeti technnológiai feladatok II. (forgácsoló) gyakorlása szakmai képzés 108/2.1/ /2.2/ Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjábó gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni 3.1 tananyagelem A tananyagelem azonosítója: 108/2.1/ A tananyagelem megnevezése Kézi forgácsoló gyakorlatok Hozzárendelt feladatkompetenciák: Tanulmányozza és értelmezi a munkafolyamatra, eszközökre, technológiára vonatkozó dokumentációt (technológiai előírások, műveletterv, műveleti utasítás, műszaki leírás, gépkönyv stb.) Előkészíti a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, szállító- és emelőberendezéseket, személyi védőfelszereléseket Gépipari alapméréseket végez (hossz, szög, merőlegesség stb.) Alak- és helyzetpontossági méréseket végez általános eszközökkel Készít, bont, javít, cserél oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket Előrajzol szükség szerint a dokumentáció alapján 33

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGII TECHNIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 521 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGII TECHNIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 521 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

CNC-forgácsoló tanfolyam

CNC-forgácsoló tanfolyam CNC-forgácsoló tanfolyam I. Óra felosztási terv Azonosító Megnevezése Elmélet 0110-06 0225-06 0227-06 Általános gépészeti munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi feladatok Általános anyagvizsgálatok

Részletesebben

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS

GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI.

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros. A GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS OKJ szám: 54 521 01 0000 00 00

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros. A GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS OKJ szám: 54 521 01 0000 00 00 Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Tiszaújváros A GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS OKJ szám: 54 521 01 0000 00 00 HELYI PROGRAMJA Készült a szociális és munkaügyi miniszter

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ 4. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program

GÉPI FORGÁCSOLÓ 4. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program GÉPI FORGÁCSOLÓ 4 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági

Részletesebben

CNC eszterga és CNC megmunkáló központ kezelője. Képzési Program

CNC eszterga és CNC megmunkáló központ kezelője. Képzési Program CNC eszterga és CNC megmunkáló központ kezelője Képzési Program 1. A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A képzés megnevezése: CNC eszterga és CNC megmunkáló központ kezelője 1.2. A képzés célja: Olyan szakemberek

Részletesebben

CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI N-FORGÁSOLÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 02 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: N-forgácsoló 3. Szakképesítések

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

SZERKEZETLAKATOS. alapján készült.

SZERKEZETLAKATOS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program valamint a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított

Részletesebben

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI SZERKEZETLKTOS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. 2. szakképesítés azonosító száma: szakképesítés megnevezése: 31 521 25 0000 00 00 Szerkezetlakatos

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 0000 00 00

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 0000 00 00 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

31 521 24 1000 00 00 SZERKEZETLAKATOS szakképesítés

31 521 24 1000 00 00 SZERKEZETLAKATOS szakképesítés 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 31 521 24 1000 00 00 SZERKEZETLAKATOS szakképesítés Helyi tanterve 2010 Készítette: Kovács Károly műszaki tanár 1 I. Általános

Részletesebben

FEGYVERMŰSZERÉSZ. alapján készült.

FEGYVERMŰSZERÉSZ. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

ÉPÜLETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÉPÜLETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÉPÜLETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 10 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Épületlakatos

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ. alapján készült.

GÉPI FORGÁCSOLÓ. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

KÉSES, KÖSZÖRŰS, KULCSMÁSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

KÉSES, KÖSZÖRŰS, KULCSMÁSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI KÉSES, KÖSZÖRŰS, KULCSMÁSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 15 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a 10162-12 Gépészeti alapozó feladatok modul Gépészeti alapozó feladatok elmélete tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038

Részletesebben

SZERKEZETLAKATOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 24 1000 00 00

SZERKEZETLAKATOS. 2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 24 1000 00 00 I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

MŰSZAKI TERMÉKMINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

MŰSZAKI TERMÉKMINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI MŰSZAKI TERMÉKMINŐSÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 520 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

GÉPIPARI MINŐSÉGELLENŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPIPARI MINŐSÉGELLENŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPIPARI MINŐSÉGELLENŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 520 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI SZERKEZETLKTOS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 24 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Szerkezetlakatos

Részletesebben

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK SZERKEZETLKTOS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 24 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Szerkezetlakatos

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ. alapján készült.

GÉPI FORGÁCSOLÓ. alapján készült. GÉPI FORGÁCSOLÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször

Részletesebben

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 24 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Szerkezetlakatos

Részletesebben

JÁRMŰIPARI FÉMALKATRÉSZ-GYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

JÁRMŰIPARI FÉMALKATRÉSZ-GYÁRTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK JÁRMŰIPRI FÉMLKTRÉSZ-GYÁRTÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 28 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Járműipari

Részletesebben

I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok. Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyam száma Óraszám Erdőgazdasági gépkezelő 1000

I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok. Szakképesítés megnevezése Szakképzési évfolyam száma Óraszám Erdőgazdasági gépkezelő 1000 2. ERDŐGAZDASÁGI GÉPKEZELŐ 5 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 04 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Minimumkérdések 9. évfolyam

Minimumkérdések 9. évfolyam AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG 34 521 06 Hegesztő szakképesítés Minimumkérdések 9. évfolyam Munkahelyi egészség és biztonság 1. Milyen tűzveszélyességi osztályok vannak?

Részletesebben

FEGYVERMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

FEGYVERMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI FEGYVERMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ AATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 863 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Fegyverműszerész

Részletesebben

CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK CNC-FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 02 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: CNC-forgácsoló

Részletesebben

GÉPIPARI MINŐSÉGELLENŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPIPARI MINŐSÉGELLENŐR SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPIPRI MINŐSÉGELLENŐR SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 520 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Gépipari

Részletesebben

ERDŐGAZDASÁGI GÉPKEZELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ERDŐGAZDASÁGI GÉPKEZELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ERŐGZSÁGI GÉPKEZELŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ TOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 04 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Erdőgazdasági

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. alapján készült.

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

KAROSSZÉRIALAKATOS. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program

KAROSSZÉRIALAKATOS. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program KAROSSZÉRIALAKATOS a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a

Részletesebben

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21.

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő szakképesítés 2 éves Helyi tanterve 2010 Készítette: Kovács Károly műszaki tanár 1 I. Általános

Részletesebben

31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló 2/42

31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló 2/42 A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

GÉPLAKATOS. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program

GÉPLAKATOS. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere. A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program GÉPLAKATOS a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

KAROSSZÉRIALAKATOS. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program

KAROSSZÉRIALAKATOS. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus 3. 3.1

Részletesebben

ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 54 525 01 0000 00 00 2. A szakképesítés

Részletesebben

Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium

Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium Oktatási azonosító: 035268 HELYI TANTERV Gépészet..SZAKMACSOPORT Gépgyártástechnológiai technikus..szakma OKJ SZÁMA: 54 521

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő

Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő Épületgépészeti csőhálózati-és berendezés-szerelő - vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés megnevezése: Vízvezeték-és vízkészülék-szerelő A szakképzés azonosító száma: 311 582 09 0010 31 04 Hozzárendelt

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 522 05 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Energetikus

Részletesebben

FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI FINOMMEHNIKI MŰSZERÉSZ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ TOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 07 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Finommechanikai

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 33 521 07 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Szerszámkészítő

Részletesebben

GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 10 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Géplakatos

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gépgyártástechnológiai technikus szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 521 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

GÉPLAKATOS. alapján készült.

GÉPLAKATOS. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓ-GÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ÉPÍTŐ- ÉS NYGMOZGTÓ-GÉPÉSZ TEHNIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 525 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ

GÁZ- ÉS TÜZELÉSTECHNIKAI MŰSZERÉSZ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI ENERGETIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. 2. 3. 3.1 A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Szakképesítések köre:

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508-320 Fax: 42/433-756

INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508-320 Fax: 42/433-756 INCZÉDY GYÖRGY Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Postafiók: 98 Tel.: 42/508320 Fax: 42/433756 OM azonosító: 033690 Email: iskola@inczedy.sulinet.hu Honlap: www.inczedy.hu

Részletesebben

CNC-Forgácsoló képzés tematika oktatott modulok

CNC-Forgácsoló képzés tematika oktatott modulok CNC-Frgácsló képzés tematika ktattt mdulk 0281-06 - CNC frgácslási feladatk Feladatprfil: Előkészül a munkára Tájékzódik az előző műszakban történtekről Felméri és behatárlja a tennivalókat Ellenőrzi a

Részletesebben

GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPLKTOS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 10 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Géplakatos 3. Szakképesítések

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT

PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT ÉPÍTŐIPARI, FAIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Cseri út 6. OM: 034173 PEDAGÓGIAI PROGRAM ELŐREHOZOTT (ALTERNATÍV) SZAKMAI KÉPZÉS KÉTÉVES SZAKMAI KÉPZÉS GÉPÉSZETI SZAKMACSOPORT Gázfogyasztó-berendezés

Részletesebben

GÉPLAKATOS. a Kormány 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendje

GÉPLAKATOS. a Kormány 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelete az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendje I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624

Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:

Részletesebben

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

VÉSNÖK SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK VÉSNÖK SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 54 215 02 2. szakképesítés megnevezése: Vésnök 3. Szakképesítések köre: 3.1

Részletesebben

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK

1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK A 80. sorszámú Gépgyártástechnológiai technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 521 03

Részletesebben

GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK GÉPLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 10 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Géplakatos

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Mechatronikai technikus szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 523 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók

Részletesebben

LÉGTECHNIKAI RENDSZERSZERELŐ

LÉGTECHNIKAI RENDSZERSZERELŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS

ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program ÉPÜLETGÉPÉSZ TECHNIKUS a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 7030 Paks, Dózsa György út 95.

Energetikai Szakgimnázium és Kollégium 7030 Paks, Dózsa György út 95. GÉPÉSZET ISMERETEK TANTÁRGY ÉRETTSÉGI VIZSGA TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN 2018/2019. tanév 12. A Bevezető A Gépészeti ismeretek, mint szakmai tantárgy az érettségi vizsgán, a kötelező vizsgatárgyak körét bővíti.

Részletesebben

ÉPÍTŐ- ÉS SZÁLLÍTÓGÉP-SZERELŐ

ÉPÍTŐ- ÉS SZÁLLÍTÓGÉP-SZERELŐ ÉPÍTŐ- ÉS SZÁLLÍTÓGÉP-SZERELŐ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI.

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája SZAKMAI PROGRAM

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája SZAKMAI PROGRAM Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája 9700 Szombathely, Rohonci u. 1 Telefon: 94/505-300; fax: 94/505-302 Internet: www.gimsz.sulinet.hu E-mail: gepipari@gimsz.sulinet.hu

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPI FORGÁSOLÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 09 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Gépi forgácsoló

Részletesebben

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA

Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA Elektronikai technikus SZAKKÉPZÉS SZAKMAI PROGRAMJA A szakképzés megnevezése: Elektronikai technikus A szakképzés azonosító száma: 54 523 01 0000 00 00 Hozzárendelt FEOR szám: 3121 1. A szakképzés szervezésének

Részletesebben

HEGESZTŐ. alapján készült.

HEGESZTŐ. alapján készült. I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény, a gazdasági kamarákról

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: 0220-0 Gépészeti kötési feladatok /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási

Részletesebben

FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ

FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ FINOMMEHANIKAI MŰSZERÉSZ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény,

Részletesebben

Az 18. sorszámú Épület- és szerkezetlakatos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

Az 18. sorszámú Épület- és szerkezetlakatos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK Az 18. sorszámú Épület- és szerkezetlakatos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 03 1.2.

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzék alapján készült tantervek

SZAKMAI PROGRAM 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzék alapján készült tantervek Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája 9700 Szombathely, Rohonci u. 1 Telefon: 94/505-300; fax: 94/505-302 Internet: www.gimsz.sulinet.hu E-mail: gepipari@gimsz.sulinet.hu

Részletesebben

31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos Szerkezetlakatos

31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos Szerkezetlakatos z Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

HŰTŐ- ÉS KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐ, KARBANTARTÓ

HŰTŐ- ÉS KLÍMABERENDEZÉS-SZERELŐ, KARBANTARTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK SZERSZÁMKÉSZÍTŐ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 33 521 08 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Szerszámkészítő

Részletesebben

A (32/2011. (VIII. 25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII. 25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ

VEGYI- ÉS KALORIKUSGÉP SZERELŐ ÉS KARBANTARTÓ I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló, többször módosított 1993.

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium _/_/031617. Gépgyártástechnológiai technikus szakképesítés. Vizsga.

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium _/_/031617. Gépgyártástechnológiai technikus szakképesítés. Vizsga. 1 011006 011006/1gy nap nap nap 4. nap 5. nap 6. nap tevékenység 20105.17 20106.27 20106.28 20106.29 VIZSGAREND A vizsgaszervező által készített azon dokumentum, mely alkalmas a szakmai vizsga, a szakmai

Részletesebben

IPARI ANYAGVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

IPARI ANYAGVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI IPARI ANYAGVIZSGÁLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 52 521 01 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése:

Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés, szakképesítés-ráépülés azonosító száma, megnevezése: 0220-0 Gépészeti kötési feladatok /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási

Részletesebben

FEGYVERMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

FEGYVERMŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK FEGYVERMŰSZERÉSZ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ TOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 863 01 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Fegyverműszerész

Részletesebben

GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS 55 810 01 0010 55 05

GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS 55 810 01 0010 55 05 GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS 55 810 01 0010 55 05 FEOR 3117 Gépésztechnikus VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK A szakmai vizsgára bocsátás feltételei: A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló

Részletesebben

Szakmai program (helyi tanterv)

Szakmai program (helyi tanterv) ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT 2800, Tatabánya, Bánhidai-ltp. 408. Szakmai program (helyi tanterv)

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 521 09 1000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Gépi

Részletesebben

FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI FINOMMEHNIKI MŰSZERÉSZ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ TOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 07 1000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Finommechanikai

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS

SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a I. Gépészet ÁGAZATHOZ A szakképzési tantervi ajánlás kizárólag a 2012/2013. tanévben az érettségit

Részletesebben

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21.

516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u.21. 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő szakképesítés 3 éves Helyi tanterve 2010 Készítette: Kovács Károly műszaki tanár 1 HEGESZTŐ

Részletesebben

SPORTSZERJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

SPORTSZERJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI SPORTSZERJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 543 08 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése: Sportszerjavító

Részletesebben

Ellenörző és elökészítő, beállító műveletek és funkció próba elsajátítása

Ellenörző és elökészítő, beállító műveletek és funkció próba elsajátítása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

A (32/2011. (VIII. 25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII. 25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKAI SZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1. A szakképesítés azonosító száma: 31 582 22 0000 00 00 2. A szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium TANMENET a 10162-12 Gépészeti alapozó feladatok modul Gépészeti alapozó feladatok elmélete tantárgyból a TÁMOP-2.2.5.A-12/1-2012-0038

Részletesebben

FINOMMECHANIKAI GÉPKARBANTARTÓ, GÉPBEÁLLÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

FINOMMECHANIKAI GÉPKARBANTARTÓ, GÉPBEÁLLÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI FINOMMEHNIKI GÉPKRNTRTÓ, GÉPEÁLLÍTÓ SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 06 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése:

Részletesebben

GÉPI FORGÁCSOLÓ 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

GÉPI FORGÁCSOLÓ 4 SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI GÉPI FORGÁSOLÓ 4 SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ TOK 1. szakképesítés azonosító száma: 31 521 09 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Gépi forgácsoló

Részletesebben

SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS

SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS SZAKKÉPZÉSI TANTERVI AJÁNLÁS az 54 521 03 GÉPGYÁRTÁSTECHNOLÓGIAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a I. Gépészet ÁGAZATHOZ A szakképzési tantervi ajánlás kizárólag a 2012/2013. tanévben az érettségit

Részletesebben

A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13.

A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13. Szakmai követelmény- modul A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással

Részletesebben

DOZIMETRIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

DOZIMETRIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI DOZIMETRIKUS SZKKÉPESÍTÉS SZKMI ÉS VIZSGKÖVETELMÉNYEI I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKEN SZEREPLŐ DTOK 1. szakképesítés azonosító száma: 52 522 03 0000 00 00 2. szakképesítés megnevezése: Dozimetrikus 3. 3.1

Részletesebben