I. Érdekességek a kőolajról, illetve a kőolajiparról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Érdekességek a kőolajról, illetve a kőolajiparról"

Átírás

1 I. Érdekességek a kőolajról, illetve a kőolajiparról 1. Miért mondjuk, hogy a kőolaj fizikai állapotát tekintve egy keverék? 1 pont A kőolajban mindhárom ismert halmazállapotú szénhidrogén előfordul. Külső megjelenésében a kőolaj általában folyékony halmazállapotú, de minden esetben tartalmaz oldott gázokat és szilárd összetevőket is. Az alkotórészek aránya változó, fizikai módszerrel alkotó elemeire bontható (fizikai úton szétválaszthatók az összetevők eltérő tulajdonságai alapján). 2. Ha világ jelenlegi éves kőolaj-felhasználását kb. 30 milliárd hordóra becsüljük, akkor mennyi az egyetlen lakosra jutó napi fogyasztás literben? Soknak vagy kevésnek találjátok ezt a számot? Ha 30 milliárd hordó egy évben, akkor kb. 82 millió hordó (159 l/hordó) egy napra, 6 milliárd lakost becsülve, kb. 2 liter az egy főre jutó napi fogyasztás. Számolás: 1 pont Sok vagy kevés kérdésre logikus válaszadás + 1 pont. 3. A világ olajiparának egyik legnagyobb multinacionális vállalata a Shell Group, melynek logója 1904 óta egy fésűkagyló, mely a II. világháború után nyerte el máig is divatos narancssárga-piros színét. Minek köszönheti ez az apró puhatestű állat, hogy részese a kőolajipar történetének? A Shell Társaság eredetileg kagylókkal és különféle tengeri herkentyűkkel kereskedett az ázsiai piac irányába. E kapcsolatoknak köszönhetően került be a vállalat a kőolajszállításokba saját építésű tankhajókkal, melyek mindegyikét az alapító Marcus Samuel emlékére fiai tengeri csigákról és kagylókról nevezték el. A XIX. század végén aztán megalapították a Shell Transport and Trading Co. vállalatot, mely szimbólumának választotta a fésűkagylót. A fésűskagyló valószínűleg egy Graham nevű üzleti partner családi címeréből származhatott, aki Samuel petróleumát importálta Indiába, később pedig a Shell egyik igazgatója lett. A kőolaj nagy része elhalt tengeri élőlényekből (Pl. Fésűkagyló, tengeri csigák) képződött. 4. Az Amerikai Egyesült Államok dél-keleti részén elhelyezkedő Texas állam mind a mai napig fontos szerepet tölt be az USA hazai kőolaj kitermelésében. Mi volt a neve és jelentősége annak a lelőhelynek, amelynek felfedezéséről úgy beszélünk, mint a világot megrázó olajrobbanás? Spindletop Hill (Beaumont, Texas), a modern olajipar születése köthető a lelőhely felfedezéséhez, addig soha nem látott termelékenységet ( barrel/nap) biztosított a kút, mely egyben a kőolaj felhasználási módjában (üzemanyag célra is) is jelentős változást eredményezett/ hozzájárult az állam gazdaságának átalakulásához/a felfedezett kút soha nem látott termelékenységet produkált. 5. A Közel-Kelet országai a világ ismert kőolajkészleteinek 60%-val, földgázkészleteinek 35%-val rendelkeznek. Miért van az, hogy a térségbe tartozó országok közül Kuvait a világ egyik leggazdagabb állama, míg a hasonló olajkészlettel rendelkező Irak és Irán a harmadik világ népei közé tartozik? 1 pont Kuvait gazdagságát annak köszönheti, hogy az olajkincsből származó jövedelmét a gazdaság fejlesztésére és a lakosság jólétének fokozására fordítja, szemben Irakkal, Iránnal, ahol a fegyverkezésre, az ország militarizálására koncentrálnak. Ezen kívül Kuvait visszaforgatja a pénzt a gazdaságba, ráadásul kisebb lakosságának köszönhetően 1 főre több bevétel jut, ráadásul Kuvaitnak nincs államadóssága sem.

2 6. A XX. század hajnalán a rablógazdálkodásnak köszönhetően az eleinte bőségesen termelő amerikai olajkutak hozama gyorsan apadt. Tulajdonosaik azon törték a fejüket, hogyan lehetne a kutakból még több olajat a felszínre hozni. Mivel próbálkoztak és milyen nehézségekkel szembesültek? Először puskaporral próbálták a tároló kőzet repedéseinek számát növelni, megkönnyítve a kőolaj beáramlását a kútba. A puskapor azonban nem bírta a nedvességet, ezért áttértek a nitroglicerinre, ami rendkívül veszélyes folyadék, mert a legkisebb ütésre vagy rázkódásra hatalmas erővel robban. 7. Manapság elképzelhetetlen, hogy egy vásárló ne az ízlésének megfelelő színű gépkocsit választhasson. Ki volt az a férfi az olajipar történetében, aki megengedhette magának a következő kijelentést: Bármely vásárló bármilyen színű autót választhat, mindaddig, amíg ez a szín a fekete.. Mit köszönhet az autóipar ennek a férfinak? Henry Ford amerikai iparmágnásról van szó, a Ford Motor Vállalat alapítójáról, a híres Ford T model gyártójáról, a Ford márka megalapítójáról, akinek nevéhez a szalaggyártás feltalálása fűződik. A T modellel hozzájárult az ipar forradalmasításához, illetve nevéhez fűződik a benzinmotoros autók gyártásának kezdete is. 8. Az olajipari tevékenységet a nemzetközi gyakorlatban Upstream és Downstream területekre szokták bontani. E divízió elnevezések a MOL Nyrt-ben is léteznek. A stream szó folyamot, anyagáramot jelent. Mire utal az Up és a Down jelző? Az Up a kőolajnak a föld belsejéből a felszínre történő kitermelésére utal, a Down jelző a kőolajnak az alkotórészekre (termékekre) való lebontását jelenti. 9. John Davidson Rockefeller mérhetetlen gazdagságát (nevét a mai napig a jómódúság jelzőjeként használjuk) leginkább annak köszönheti, hogy 25 évesen őt is elkapta az olajláz és megalapította a Standard Műveket, amely kőolaj-feldolgozással foglalkozott. Az ő nevéhez fűződik a csővezetéki szállítás kiépítése, mely azonban nem járt minden bonyodalom nélkül. Kik és miért haragudtak rá és hogyan töltötték ki a bosszújukat? A csővezetéki szállítás kiépítése elsősorban a közúti fuvarosok (szállítás) és a kádárok (hordógyártás) érdekeit sértette, hisz jelentősen visszaesett a kereslet a munkájukra. Érdekeik védelmében a Rockefeller cége által kiépített csővezetékeket számos helyen megrongálták, vagy felrobbantották. Rockefeller megszerezte a Déli Finomító Társaság részvénytöbbségét. Ez szállította a nyersolajat a finomítókhoz. Akkoriban 3 nagy társaság (Erie, Central, Pennsylvania) működött a petróleum mezők és finomítók közötti területen. Elsőként a Pennsylvania vezetőivel kötött titkos megállapodásokat. Lényege az volt, hogy Rockefeller a maga részéről biztosítja, meghatározott mennyiségű nyersolaj szállítását. feltétele az volt, hogy az ő olaját a Pennsylvania fele áron szállítsa, és titkos visszatérítéseket is kapott a versenytársai által fizetett fuvardíjakból. Így Rockefeller olaja olcsóbb volt, mint a konkurenciáé. Felvásárolta a hordókat, az olajtankokat, hogy konkurensei ne tudjanak szállítani. Megszervezte a tőkés világ első ipari kémhálózatát, és ennek segítségével felvásárolta azokat a földeket, amelyeken keresztül versenytársai csővezetéket akartak lefektetni. Olyan finomítókat alapított, amelyek látszólag szemben álltak vele, de valójában az ő kezében voltak, s amikor konkurensei szövetséget kötöttek ezekkel a finomítókkal, csak később jöttek rá, hogy az ellenfélnek adták el a vállalatukat. 2

3 1870-re Rockefeller már legyőzte legnagyobb versenytársait, és egymillió dollár alaptőkével megalapította a Standard Oil Társaságot. Ekkor került szembe a Pennsylvania vasúttársasággal. Ők elhatározták, hogy egyetlen megmaradt konkurensét, az Empire Finomító Társaságot támogatják. Válaszként a Standard ügynökei elözönlötték az olajmezőket, és mindenhol, az empire árainál magasabb árat kínáltak a nyersolajért. Így a nyersolaj ára egyre magasabbra emelkedett, s egy adott ponton Rockefeller váratlanul leszállította a finomított olaj árát, mindenhol, ahol az Empire is árult olajat. A Pennsylvania már ingyen szállította az Empire olajat, de még így sem tudtak versenyezni Rockefeller árdömpingjével. Közben nőtt az elégedetlenség a Pennsylvania munkatársainak a körében, mivel a vasúttársaság tömeges elbocsátásokkal, és fizetéscsökkentéssel igyekezett mérsékelni, az ingyenes szállítás okozta veszteségeket. Rockefeller kém-és biztonsági szolgálatának, munkásruhába bújtatott ügynökei is megjelentek a vasúti munkások között. Erőszakos és lehetőleg fegyveres felkelésre tüzelték őket júliusában (Pittsburgh városában) kirobbant a fűtőházi lázadás, végül a szövetségi hadsereget vetették be a munkások ellen. Rockefeller a fűtőházi munkások véráldozatával szétrombolta az Empire-Pennsylvania szövetséget. A Pennsylvania a tárgyalások során elfogadott minden feltételt. A tárgyalások végén, a Standard Oil vezetője osztotta el az olajszállításokat a vasúttársaságok közt. Ekkortól senki nem szállíthatott Amerikában olajat a Standard Oil engedélye nélkül. Ekkortájt kezdődött az amerikai törvényhozásban az a nagyszabású küzdelem, mely a Standard Oil monopólium szétdarabolását tűzte ki célul. Rockefeller emberei nagy vesztegetési pénzekkel dolgoztak, és rávették New Jersey törvényhozását, hogy a Standard Oil testére szabott tröszttörvényeket dolgozzanak ki. Az USA-ban olyan általános volt a felháborodás Rockefeller praktikáival szemben, hogy az ellene vívott harc, belpolitikai küzdelem, és az elnöki népszerűségért folytatott hajsza szerves részévé vált. Ennek folyamán az USA Szövetségi Bírósága Rockefeller egyik vállalatát a titkos szállítási tarifák miatt pénzbüntetésre ítélte. A Standard ügy 1911 nyarán jutott el a Legfelsőbb Bíróságig, amely elmarasztaló ítéletet hozott és Rockefellert a Standard Oil monopólium feloszlatására kötelezte. 10. A kőolaj világpiaci árát a történelmi és napi politikai események is könnyen befolyásolhatják. Többször előfordult már, hogy egy-egy nézeteltérés, országok közötti feszültség jelentős emelkedést okozott a kőolaj árában, de van ellenkező példa is, amikor egy új lelőhely felfedezése csökkenést eredményezett. Meg tudnátok nevezni két ilyen meghatározó eseményt a világtörténelemből? Pl. Yom Kippur háború; Iraki-iráni háború, Szuezi válság, Gazdasági világválság, Spindletop felfedezése, Irak megtámadja Kuwaitot, Orosz kőolaj export megindítása bármely két jó válasz II. Sport és a kémia 1. Ki ne találkozott volna már egy keményebb edzés után fellépő izomlázzal? Milyen anyag okozza ezt a kellemetlen jelenséget és hogyan keletkezik a szervezetben? Az igen nagy intenzitású mozgásoknál az izomzat nem kap annyi vért, mint amire szüksége lenne, ezért nincs elegendő oxigénünk az energiát adó szénhidrátok teljes lebontásához. Szervezetünkben így túl sok tejsav keletkezik, amit a májunk már nem képes azonnal átalakítani. A tejsavfelesleg a túlterhelt izmok sav-bázis viszonyait savas irányban tolja el. E hatás következtében az izomrostok megduzzadnak, tónusuk fokozódik. Az izmokban lévő idegvégződések ezt közvetítik fájdalomként az idegeken keresztül az agyba. 3

4 Újabb kutatások kimutatták, hogy az izomlázat az izmok mikrosérülései, szakadásai is előidézhetik. A parányi sérüléseken keresztül víz kerül az izomszövetbe. A víz hatására az izomrost kb nap alatt megduzzad és megnyúlik, a szakadás helye pedig begyullad. Egy másik kutatás eredményeként kimutatták, hogy ugyanilyen tüneteket okoz, ha intenzív edzés hatására az izomsejtekben a rostok megfeszülnek, a körülöttük lévő vékony hártya helyenként beszakad, ezeken a területeken jelentősen felszaporodnak a kálciumionok. A kálcium koncentrációjának tartós növekedése következtében működésbe lépett egy fehérjebontó enzim, amely gyulladást idézett elő, így szerepet játszott az izomláz létrejöttében. 2. Melyik az a vegyület, ami nélkülözhetetlen a súlyemelők, sziklamászók és tornászok számára egyaránt? 1 pont Magnézium karbonát (MgCO3) és magnézium-oxid (MgO) csökkenti a csúszást az emberi test és egyéb tárgyak között, izzadság okozta csúszás megakadályozására szolgál. 3. Miben különbözik a bronz az aranytól és ezüsttől? Sorolj fel néhány tulajdonságát és alkalmazási területét (max. 5). 3 pont Az arany és ezüst tiszta elemek, a bronz pedig ötvözet. A bronz a réz különféle ötvözeteinek általános elnevezése. Leggyakoribb ötvözőanyaga az ón. Tulajdonságok: szilárd, kopásálló, ellenállóbb a korrózióval szemben, alacsonyabb hőfokon formálható, jól önthető, ütődésre nem szikrázik. Alkalmazás: gépipar (csapágyak, fogaskerekek, csőszerelvények, hajópropeller, szelepek), ékszer, szobor, fegyverek, érmék, harang, ágyú, luxuscikkek, háztartási eszközök, ill. robbanásveszélyes munkahelyeken. 4. Milyen gáz táplálja az Olimpiai láng -ot? 1 pont Propán és butángáz keveréke. (A propán egyedül is elfogadható). De a Rio de Janeiroi olimpián már elefántfűből előállított biogáz fogja táplálni a lángot. 5. Mi a különbség a sportital és az energiaital között? A sportitalok magas szénhidrát tartalmúak és ásványi anyagokban is gazdagok. Arra szolgálnak, hogy a sportolók az edzés vagy a verseny intenzív szakaszában biztosíthassák a szervezetük folyadék- és ásványianyag-pótlását, teljesen ártalmatlanok egészségi szempontból. Az energiaitalok cukor mellett koffeint tartalmaznak, esetleg más élénkítő anyagokat (taurin, guarana, ginszeng), mely jelentősen növeli a vérnyomást és emeli a pulzusszámot. Alkohollal keverve különösen veszélyes. III. Hétköznapi kémia 1. Bizonyára találkoztál már környezetedben vízkőlerakódással. Hogyan keletkezik és miért káros? A sima csapvíz nem csak vizet, hanem különböző oldott ásványi anyagokat is, leggyakrabban kalcium- és magnézium karbonátokat tartalmaz. A vízzel együtt áramló szén-dioxid a vízzel hidrogén-karbonátot alkotva tartja oldott állapotban az ásványi anyagokat. Azonban amikor a szén-dioxid elillan, pl. nyomáscsökkenéskor, vagy hőmérséklet növekedéskor, a hidrogén-karbonáttal oldottan tartott karbonátok kiválnak, és lerakódást hagynak maguk után. 4

5 A lerakódó vízkő hatása: i. a csővezetékekben csökkenti annak keresztmetszetét, ezáltal csak kevesebb víz tud átfolyni. Az évek során a kisebb átmérőjű csövek teljesen el is tömődhetnek. ii. iii. iv. A vízkő a víznél sokkal rosszabb hővezető, ami a fűtőszálaknál okoz gondot. Romlik a hőátvitel, romlik a fűtőteljesítmény, vagy drasztikusan megnő az elektromos fogyasztás. A mosás kemény víznél több mosóport és adagoló szereket igényel. Mosás után a ruhák is keményebbek lesznek. A csaptelepeken lerakódó vízkő nem csak esztétikailag okoz gondot, nehezen tisztítható. A vízkő nehezen oldódik, és savas vegyszereket igényel, ami a csapok szépségén is sokat ronthat, hiszen erősen maró hatásúak. A vegyszerek használata a környezetet is nagymértékben szennyezi. Pontozás: 1 pont a keletkezésre + 1 pont káros hatásokért (elég kettő hatás felsorolása) 2. Nagyanyáink előszeretettel készítették saját maguk a szappant. Mik voltak a hozzávalók? Állati zsírok és/vagy növényi olajok Nátrium-hidroxid (NaOH), más néven marónátron/ nátronlúg/ marószóda/ marólúg/ lúgkő v. sziksó, hamu és mész Valamilyen folyadék, amelyben a nátronlúgot feloldjuk Elfogadtuk még: pormész, jégszóda stb. kifejezéseket is. 3. Mi a magyarázata a konyhasó tartósító hatásának? 1 pont A sózás gátolja a mikroorganizmusok szaporodását. Ennek oka, hogy a só leköti a vizet, ami a mikroorganizmusok létének alapfeltétele. 4. Miért veszélyes a szén-monoxid? Színtelen, szagtalan, íztelen, ezért érzékszerveinkkel lehetetlen észrevenni. A szénmonoxid nagyon mérgező gáz. Mérgező hatása azzal magyarázható, hogy a vér hemoglobinjában található vasatomokkal stabil komplexet, szén-monoxidhemoglobint képez, ezzel a szervezet oxigénfelvételét és oxigénellátását akadályozza. A hemoglobin akkor is megköti a szén-monoxidot, ha a levegő szénmonoxid tartalma csekély. 250-szer nagyobb affinitással kötődik a vér hemoglobinjához, mint az oxigén. Azonnali hatása: fejfájás, szédülés, émelygés, a látás- és hallásképesség csökkenése. Tartós hatása: a szívizmot ellátó koszorúerek keringését csökkenti, hozzájárulva a koszorúér-elmeszesedéshez, szűkíti a koszorúereket, növeli a szívinfarktus kockázatát. 5. Miért nem szabad összeönteni háztartási sósavat és hypot? 1 pont A reakció során klórgáz keletkezik. A klórgáz zöldessárga színű, fojtó szagú, köhögésre ingerlő, mérgező, a levegőnél nagyobb sűrűségű gáz. A klór az élő szervezet és az ember számára is mérgező. Roncsolja a tüdő szöveteket, végül fulladást okozhat. 6. Mitől fluoreszkál a tonik? Próbáljátok ki: világítsatok át egy tonikos üvegen bármilyen lámpával. 1 pont 5

6 A tonik keserű ízét a kinin nevű alkaloid adja. A kinin jelenlétét sötétben fluoreszcenciája alapján mutathatjuk ki. Ha a tonikot megvilágítjuk, a kinin miatt fluoreszkál. Bármilyen lámpánál jó látszik, de a legjobb az ultraibolya lámpa. Érdekesség: A kinint régebben a malária kezelésére használták. 7. Miért használható a túró faipari ragasztóként? 1 pont A tejtermékek sav vagy oltóenzimek hatására lejátszódó kicsapódása során (túrógyártás), egy foszfortartalmú vízoldhatatlan fehérje képződik, a kazein. Ez a kálcium tartalmú anyag további oltott mész (kálcium-hidroxid) hozzáadására feloldódik, és ragasztóként viselkedik. 8. Miért sül meg a hús az olajban hamarabb, mint ahogy ugyanaz a hús megpárolódna vízben? (Ezzel magyarázható, hogy egyes kísérleteknél miért olajfürdőt használnak és nem vízfürdőt.) Az olaj forráspontja magasabb a vízénél, így magasabb hőmérséklet érhető el vele melegítésekor. Forrás: folyadékok átalakulása gőzzé. Forráspont: az a hőmérséklet, mikor a forrás megtörténik. A hús szeletek magasabb hőmérsékleten hamarabb puhulnak meg, mint az alacsonyabb hőmérsékleten. IV. Kísérletezz és gondolkozz 1. Egy ¾-ig vízzel feltöltött edénybe (mélyebb) tegyetek bele tojásokat. Mit tapasztaltatok? Írjátok le, hogy mi történt és válaszoljatok a következő kérdésre: Mi az oka annak, hogy egyik tojás az edény alján, míg a másik a víz felszínén marad? 3 pont Attól függően, hogy milyen régi a tojás vagy az edény alján marad, vagy a felszínre úszik. Minél régebbi annál biztosabb, hogy felúszik a felszínre. Ok: a tojás tompa végén, a héj alatt egy levegővel telt üreg van. Ez az üreg annál nagyobb, minél régebbi a tojás, minél jobban kiszáradt. Minél nagyobb a légtér, annál könnyebb a tojás, így felúszik a felszínre. 2. Fűzzetek fel egy zsinegre legalább 5 Mentos cukorkát, a zsineg végére nehezékként kössetek egy csavaranyát. A kinyitott Coca-cola lightos palack fölé helyezzétek a zsinegre felfűzött cukorkákat és ejtsétek bele a palackba. Mit tapasztaltatok? Írjátok le, hogy mi történt és válaszoljatok a következő kérdésre: miért habzott ki a cola? A Mentos cukorkák beejtése után néhány másodperccel a cola hevesen, szökőkútszerűen kihabzik. Ok: nagy mennyiségű szén-dioxid (gáz) keletkezik. 3. Fogjatok két gyertyát. Az egyiket gyújtsátok meg, és a másik gyertya alját tartsátok a lángba. Mi történt? Mi a kanóc szerepe? Miért kormoz a gyertya? Miért lehet a gyertyát elfújni, míg pl. a fa (gondoljatok a tábortűzre) felizzik? 5 pont A gyertya csak megolvad, nem gyullad meg. A kis láng nagy felületű paraffinnal találkozik, melynek nem tud átadni annyi energiát, hogy meggyulladjon, csak olvadást érhetünk el. Azonban ha a kanócnál gyújtjuk meg, akkor meggyullad a gyertya, azaz a paraffin. Kanóc szerepe: fölszívja a megolvadt paraffint, így a paraffin nagy felületen kis mennyiségben találkozik a lánggal, ezzel pedig elegendő aktiválási energia áll rendelkezésre az égéshez. Tökéletlen égés miatt kormoz a gyertya. Tökéletes égésről akkor beszélünk, ha a szénhidrogén szén-dioxiddá és vízzé ég el. Esetünkben korom keletkezik. 6

7 Égéshez három feltétel szükséges: éghető anyag, oxigén és gyulladási hőmérséklet. A fújáskor hiába lesz többlet oxigén amely hatására pl. a fa felizzik -, a gyertya esetében olvadt (aktivált) éghető anyaghiány keletkezik, így elalszik a gyertya. 4. Fogjatok egy vízzel teli befőttes üveget és helyezzetek bele egy gyertyát, amelyet egy vagy több szeggel súlyosbítsatok úgy, hogy a víz majdnem a gyertya pereméig érjen. Gyújtsátok meg a gyertyát. Mit tapasztaltatok? Írjátok le, hogy mi történt és válaszoljatok a következő kérdésre: Miért úszik a gyertya folyamatosan a víz felszínén és nem süllyed le égés közben? A gyertya úszik a vízen, mert könnyebb, mint az ugyanakkora térfogató víz. Súlyozás nélkül kb. 1/9 része kiáll a vízből. Égés közben a láng mindig ugyanabban a magasságban marad. Égés közben fogy a gyertya, ezáltal csökken a súlya, így kijjebb emelkedik a vízből. 5. Vízzel teli edénybe a víz tetejére óvatosan helyezzetek rá iratkapcsot, varrótűt, borotvapengét. Mi történt a tárgyakkal? Most csepegtessetek néhány csepp mosogatószert a vízbe. Mit tapasztaltatok? Írjátok le, hogy mi történt és válaszoljatok a következő kérdésre: Miért maradt fent a víz tetején a tárgyak, illetve miért süllyedtek le a mosogatószer hatására? 3 pont Annak ellenére, hogy az adott tárgyak acélból készültek, így nagyobb a fajsúlyúk, mint a víznek, mégis a fajsúlykülönbség ellenére is fennmaradnak a felszínen. Ok: A víz legkisebb részecskéi (molekulák) erősen vonzzák egymást, összetapadnak, és nem szívesen hagyják, hogy bármilyen tárgy csak úgy szétválassza őket egymástól. Ezt a jelenséget felületi feszültségnek nevezik, mivel a víz megfeszített hártya módjára viselkedik. A mosogatószer csökkenti a víz felületi feszültségét, a hártyáját, mivel csökkentik a vízmolekulák összetartó erejét. A mosogatószer molekulák körbe veszik a vízmolekulákat és ezzel eltávolítja őket egymástól. A víz felületi feszültsége fontos szerepet játszik a természetben is (gondoljatok a vízen járó, futkározó rovarokra, mint a vízi bolhák, pókok). 6. Vegyetek egy kockacukrot, tegyétek egy tányérra és óvatosan próbáljátok meggyújtani. Mi történt? Most mártsátok a cukor sarkát cigarettahamuba és ismét próbáljátok meg meggyújtani. Mit tapasztaltatok? Írjátok le, hogy mi történt és válaszoljatok a következő kérdésre: Miért sikerült másodszorra meggyújtani a cukrot? A cukor első esetben megbarnul, karamellizálódik, de nem gyullad meg. A cukor hő hatására karamellizálódik, kiválik belőle a szén. Hamuba mártás után a cukor meggyullad, lánggal ég. A cukrot csak akkor gyújthatjuk meg, ha katalizátort alkalmazunk. A katalizátorok olyan anyagok, amelyek nem vesznek részt a reakcióban, csak elősegítik, vagy gyorsítják annak végbemenetelét. A cukor esetében a cigarettahamuban lévő kálium katalizálta az égést. 7. Miért nem véd meg a hirdetőoszlop a szél ellen? Állítsatok egy égő gyertyát egy tejes doboz mögé és próbáljátok meg elfújni. Most ismételjétek meg a kísérletet egy henger alakú palackkal. Mit tapasztaltatok? Írjátok le, hogy mi történt és válaszoljatok a következő kérdésre: Miért nem aludt el első esetben a gyertya és miért aludt el a másodiknál? A szögletes, tejes doboz esetében a gyertyával nem történik semmi, ég tovább. A henger alakú palack esetében kialszik a gyertya. Ok: Bernoulli törvény érvényesül, a külső légnyomás rányomja a légáramlást az üvegre. Az áramló levegő követi a test görbületét, és az üveg mögött csaknem ugyanolyan sebességgel halad tovább. A szögletes doboz esetén, az élek eltérítik a levegőt. 7

8 8. Miért változik meg a vörös(lila)káposzta színe ecet vagy nátron (pl. sütőpor) hatására? Ha gondoljátok, próbáljátok ki, hogy saját szemetekkel is lássátok. Vegyetek egy vöröskáposztát, aprítsátok fel (elegendő egy fél is) és öntsetek rá forró vizet. Hagyjátok állni egy órát, majd öntsétek le a levet két befőttes üvegbe. Az egyik üvegbe ecetet csepegtessetek, a másikba szórjatok sütőport (nátron). A növényvilág számos színanyaga az ún. antocián festékek közé tartozik. Ezek közös jellemzője, hogy színük rendkívüli mértékben függ az adott közeg kémhatásától, így indikátorként is használhatók. A kísérletekben használt vöröskáposzta színváltozását jól követhetjük a hozzá adott sav (ecet), illetve lúg (nátron) hatására. A vöröskáposzta ibolyakék színezőanyag a savakban pirosra, a bázisokban kékes-zöldre változik. Összpontszám: 60 pont 8

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz! Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 7. évfolyam A feladatok megoldásához csak

Részletesebben

I. Forduló beadandó feladat megoldásai

I. Forduló beadandó feladat megoldásai I. Forduló beadandó feladat megoldásai A megszerezhető maximális pontszám 18, amennyiben a javítással kapcsolatban bármilyen kérdés merülne fel, akkor Ószer Andrást keresse az aoszer@mol.hu e-mail címen

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019.

Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019. A feladatokat írta: Név: Pócsiné Erdei Irén, Debrecen... Lektorálta: Iskola: Kálnay Istvánné, Nyíregyháza... Beküldési határidő: 2019. január 07. Curie Kémia Emlékverseny 9. évfolyam III. forduló 2018/2019.

Részletesebben

Ki tud többet a kőolaj-feldolgozásról? 2. forduló Tudáspróba - Megoldás

Ki tud többet a kőolaj-feldolgozásról? 2. forduló Tudáspróba - Megoldás Ki tud többet a kőolaj-feldolgozásról? 2. forduló 2018.10.26. Tudáspróba - Megoldás Kedves Versenyzők! Első feladatotok, hogy adjátok meg a csapatnevet: CSAPATNÉV: A teszt első része az 1. fordulón elhangzott

Részletesebben

0. forduló feladatai

0. forduló feladatai 0. forduló feladatai Beadási határidő: 2014. október 1. Csapatnév:... A kőolajiparban vagy a kémiában használt megnevezés. Csapattagok: Név 1.:... Név 2.:... Név 3.:... Zárójelben kérjük az osztályt is

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam A feladatok megoldásához csak

Részletesebben

Szabadentalpia nyomásfüggése

Szabadentalpia nyomásfüggése Égéselmélet Szabadentalpia nyomásfüggése G( p, T ) G( p Θ, T ) = p p Θ Vdp = p p Θ nrt p dp = nrt ln p p Θ Mi az a tűzoltó autó? A tűz helye a világban Égés, tűz Égés: kémiai jelenség a levegő oxigénjével

Részletesebben

A kén kémiai tulajdonágai, fontosabb reakciói és vegyületei

A kén kémiai tulajdonágai, fontosabb reakciói és vegyületei A kén kémiai tulajdonágai, fontosabb reakciói és vegyületei 1. KÉMIAI TULAJDONSÁGOK: Reakciókészsége közönséges hőmérsékleten nem nagy, aktivitása azonban a hőmérséklet emelkedésével nagymértékben fokozódik,

Részletesebben

V É R Z K A S A Y E N P

V É R Z K A S A Y E N P Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 7. évfolyam 1. feladat (1) Írd be a felsorolt anyagok sorszámát a táblázat megfelelő helyére! fémek anyagok kémiailag tiszta anyagok

Részletesebben

Nátrium és Kalcium részösszefoglaló feladatlap

Nátrium és Kalcium részösszefoglaló feladatlap Nátrium és Kalcium részösszefoglaló feladatlap 1. Írd le a következő elemek és vegyületek kémiai nevét: 1.NaOH, 2.Ca, 3.Mg, 4.CaCO 3, 5.NaCl, 6.Na 2 CO 3 7.CaSO 4, 8.Ca(OH) 2, 9.CaO, 10CO 2, 11.HCl, 12.Na,

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

IV.főcsoport. Széncsoport

IV.főcsoport. Széncsoport IV.főcsoport Széncsoport Sorold fel a főcsoport elemeit! Szén C szilárd nemfém Szilícium Si szilárd félfém Germánium Ge szilárd félfém Ón Sn szilárd fém Ólom Pb szilárd fém Ásványi szén: A szén (C) Keverék,

Részletesebben

KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont. HCl (1 pont) HCO 3 - (1 pont) Ca 2+ (1 pont) Al 3+ (1 pont) Fe 3+ (1 pont) H 2 O (1 pont)

KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont. HCl (1 pont) HCO 3 - (1 pont) Ca 2+ (1 pont) Al 3+ (1 pont) Fe 3+ (1 pont) H 2 O (1 pont) KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (12 pont) Az ion neve Kloridion Az ion képlete Cl - (1 pont) Hidroxidion (1 pont) OH - Nitrátion NO

Részletesebben

Hevesy György Kémiaverseny. 8. osztály. megyei döntő 2003.

Hevesy György Kémiaverseny. 8. osztály. megyei döntő 2003. Hevesy György Kémiaverseny 8. osztály megyei döntő 2003. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 3. FORDULÓ Téma: Tűz 5 6. évfolyam 1. feladat A kísérlet felnőtt felügyelet mellett hajtható végre!!! Gyújtsatok meg egy gyertyát és figyeljétek

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2014. február 12. Munkaidő: 60 perc 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszer és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas

Részletesebben

KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT

KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74

Részletesebben

A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos

A szilárd testek alakja és térfogata észrevehetően csak nagy erő hatására változik meg. A testekben a részecskék egymáshoz közel vannak, kristályos Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző állapotuk alapján soroljuk be szilád, folyékony vagy

Részletesebben

Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián

Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián Készítették: Márton Dávid és Rác Szabó Krisztián A kőolaj (más néven ásványolaj) a Föld szilárd kérgében található természetes eredetű, élő szervezetek bomlásával, átalakulásával keletkezett ásványi termék.

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...

Részletesebben

Sztöchiometriai feladatok. 4./ Nagy mennyiségű sósav oldathoz 60 g 3 %-os kálcium-hidroxidot adunk. Mennyi kálciumklorid keletkezik?

Sztöchiometriai feladatok. 4./ Nagy mennyiségű sósav oldathoz 60 g 3 %-os kálcium-hidroxidot adunk. Mennyi kálciumklorid keletkezik? 1./ 12 g Na-hidroxid hány g HCl-dal lép reakcióba? Sztöchiometriai feladatok 2./ 80 g 3 %-os salétromsav hány g Na-hidroxidot semlegesít? 3./ 55 g 8%-os kénsav oldat hány g kálium-hidroxiddal semlegesíthető?

Részletesebben

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 12 pont. 3. feladat Összesen: 14 pont. 4. feladat Összesen: 15 pont

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 12 pont. 3. feladat Összesen: 14 pont. 4. feladat Összesen: 15 pont 1. feladat Összesen: 8 pont Az autók légzsákját ütközéskor a nátrium-azid bomlásakor keletkező nitrogéngáz tölti fel. A folyamat a következő reakcióegyenlet szerint játszódik le: 2 NaN 3(s) 2 Na (s) +

Részletesebben

Ambrus László Székelyudvarhely, 2011.02.23.

Ambrus László Székelyudvarhely, 2011.02.23. Családi méretű biogáz üzemek létesítése Ambrus László Székelyudvarhely, 2011.02.23. AGORA Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport www.green-agora.ro Egyesületünk 2001 áprilisában alakult Küldetésünknek tekintjük

Részletesebben

B TÉTEL A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása A keményítő kimutatása búzalisztből

B TÉTEL A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása A keményítő kimutatása búzalisztből 2011/2012. B TÉTEL A túró nitrogéntartalmának kimutatása A kémcsőben levő túróra öntsön tömény nátrium-hidroxid oldatot. Melegítse enyhén! Jellegzetes szagú gáz keletkezik. Tartson megnedvesített indikátor

Részletesebben

Az épített környezet anyagai SZKA103_03

Az épített környezet anyagai SZKA103_03 Az épített környezet anyagai SZKA103_03 tanulói Az épített környezet anyagai 3. évfolyam 13 Diákmelléklet D1 Memóriajáték tanulói Az épített környezet anyagai 3. évfolyam 15 tanulói Az épített környezet

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszert és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép

Részletesebben

B TÉTEL A cukor, ammónium-klorid, nátrium-karbonát kémhatásának vizsgálata A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása

B TÉTEL A cukor, ammónium-klorid, nátrium-karbonát kémhatásának vizsgálata A túró nitrogéntartalmának kimutatása A hamisított tejföl kimutatása 2014/2015. B TÉTEL A cukor, ammónium-klorid, nátrium-karbonát kémhatásának vizsgálata A kísérleti tálcán lévő sorszámozott eken három fehér port talál. Ezek: cukor, ammónium-klorid, ill. nátrium-karbonát

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 7. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 7. osztály. 2. feladat:... pont. 3. feladat:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...

Részletesebben

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható! 1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket

Részletesebben

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1 Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,

Részletesebben

8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.

8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. 8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004.

7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. 7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő tíz feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre.

Részletesebben

Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző

Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző Az anyagok lehetséges állapotai, a fizikai körülményektől (nyomás, hőmérséklet) függően. Az anyagokat általában a normál körülmények között jellemző állapotuk alapján soroljuk be szilárd, folyékony vagy

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003.

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003. KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATK 2003. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt

Részletesebben

Halmazállapot-változások

Halmazállapot-változások Halmazállapot-változások A halmazállapot-változások fajtái Olvadás: szilárd anyagból folyékony a szilárd részecskék közötti nagy vonzás megszűnik, a részecskék kiszakadnak a rácsszerkezetből, és kis vonzással

Részletesebben

A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: .. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter

A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: .. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter A feladatokat írta: Harkai Jánosné, Szeged Kálnay Istvánné, Nyíregyháza Lektorálta: Kódszám:.. Kozma Lászlóné, Sajószenpéter 2011. május 14. Curie Kémia Emlékverseny 8. évfolyam Országos döntő 2010/2011.

Részletesebben

Folyadékok és gázok mechanikája

Folyadékok és gázok mechanikája Folyadékok és gázok mechanikája A folyadékok nyomása A folyadék súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük. Függ: egyenesen arányos a folyadék sűrűségével (ρ) egyenesen arányos a folyadékoszlop

Részletesebben

Az emberi tápcsatorna felépítése. Az egészséges táplálkozás. A tápcsatorna betegségei.

Az emberi tápcsatorna felépítése. Az egészséges táplálkozás. A tápcsatorna betegségei. Kedves Érdeklődő Nyolcadikos Tanulók, Kedves Szülők! A biológia és kémia szóbeli felvételi meghallgatás témaköreit a Bővebben-re kattintva olvashatják. Biológia 1. Az emberi test felépítése, működése és

Részletesebben

(2014. március 8.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VIII. OSZTÁLY SZÁMÁRA

(2014. március 8.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VIII. OSZTÁLY SZÁMÁRA SZERB KÖZTÁRSASÁG OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SZERB KÉMIKUSOK EGYESÜLETE KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2014. március 8.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VIII. OSZTÁLY SZÁMÁRA

Részletesebben

8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008.

8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008. 8. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2008. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA

HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA Hidrosztatika a nyugvó folyadékok fizikájával foglalkozik. Hidrodinamika az áramló folyadékok fizikájával foglalkozik. Folyadékmodell Önálló alakkal nem rendelkeznek. Térfogatuk

Részletesebben

zeléstechnikában elfoglalt szerepe

zeléstechnikában elfoglalt szerepe A földgf ldgáz z eltüzel zelésének egyetemes alapismeretei és s a modern tüzelt zeléstechnikában elfoglalt szerepe Dr. Palotás Árpád d Bence egyetemi tanár Épületenergetikai Napok - HUNGAROTHERM, Budapest,

Részletesebben

7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003.

7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető legyen! A feladatok megoldásához használhatod a periódusos

Részletesebben

+oxigén +víz +lúg Elemek Oxidok Savak Sók

+oxigén +víz +lúg Elemek Oxidok Savak Sók Összefoglalás2. +oxigén +víz +lúg Elemek Oxidok Savak Sók Nitrogén Foszfor Szén Gyémánt, grafit szilícium Szén-dioxid, Nitrogéndioxid Foszforpentaoxid Szénmonoxid Szilíciumdioxid Salétromsav Nitrátok foszforsav

Részletesebben

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont 1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat

Részletesebben

G L O B A L W A R M I N

G L O B A L W A R M I N G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNY. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

TERMÉSZETTUDOMÁNY. ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Természettudomány középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 23. TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. Természetvédelem

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. országos döntő. Az írásbeli forduló feladatlapja. 8. osztály T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny országos döntő Az írásbeli forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző azonosítási száma:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:...

Részletesebben

1. A VÍZ SZÉNSAV-TARTALMA. A víz szénsav-tartalma és annak eltávolítása

1. A VÍZ SZÉNSAV-TARTALMA. A víz szénsav-tartalma és annak eltávolítása 1. A VÍZ SZÉNSAV-TARTALMA A víz szénsav-tartalma és annak eltávolítása A természetes vizek mindig tartalmaznak oldott széndioxidot, CO 2 -t. A CO 2 a vizekbe elsősor-ban a levegő CO 2 -tartalmának beoldódásával

Részletesebben

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2002 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden

Részletesebben

Az anyagi rendszerek csoportosítása

Az anyagi rendszerek csoportosítása Általános és szervetlen kémia 1. hét A kémia az anyagok tulajdonságainak leírásával, átalakulásaival, elıállításának lehetıségeivel és felhasználásával foglalkozik. Az általános kémia vizsgálja az anyagi

Részletesebben

Miért emelkedik a víz szintje? a legjobb magyarázat megtalálása az érvelés segítségével

Miért emelkedik a víz szintje? a legjobb magyarázat megtalálása az érvelés segítségével Miért emelkedik a víz szintje? a legjobb magyarázat megtalálása az érvelés segítségével (forrás: María Pilar Jimenez-Aleixandre, Juan Ramón Gallástegui Otero, Fins Eirexas Santamaría, Blanca Puig Mauriz:

Részletesebben

A tudós neve: Mit tudsz róla:

A tudós neve: Mit tudsz róla: 8. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion

Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve Foszfátion Szulfátion

Részletesebben

REDOXI REAKCIÓK GYAKORLÁSA. Készítette: V.Baráth Csilla

REDOXI REAKCIÓK GYAKORLÁSA. Készítette: V.Baráth Csilla REDOXI REAKCIÓK GYAKORLÁSA Készítette: V.Baráth Csilla Milyen kapcsolat van köztük és a redoxi reakció között? 1.NEVEZD MEG A KÉPEN LÁTHATÓ RAJZFILM FIGURÁKAT! 1.NEVEZD MEG A KÉPEN LÁTHATÓ RAJZFILM FIGURÁKAT!

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam 1. feladat (12 pont) Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 8. évfolyam 212 éve született a dinamó és a szódavíz feltalálója. Töltsd ki a rejtvény sorait és megfejtésül

Részletesebben

8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004.

8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. 8. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő kilenc feladat megoldására 90 perc áll

Részletesebben

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt! Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget

Részletesebben

OMV Diesel CleanTech. Tökéletes motorvédelem. OMV Commercial

OMV Diesel CleanTech. Tökéletes motorvédelem. OMV Commercial OMV Diesel CleanTech Tökéletes motorvédelem OMV Commercial OMV Diesel CleanTech Tisztaság és maximális teljesítmény OMV Diesel CleanTech: nagyteljesítményű üzemanyagunk. A prémium HVO biológiai összetevő

Részletesebben

I. rész Mi az energia?

I. rész Mi az energia? I. rész Mi az energia? Környezetünkben mindig történik valami. Gondoljátok végig, mi minden zajlik körülöttetek! Reggel felébredsz, kimész a fürdőszobába, felkapcsolod a villanyt, megnyitod a csapot és

Részletesebben

Ez csak term szetes!

Ez csak term szetes! Ez csak term szetes! Víz. Természetesnek vesszük a jelenlétét, hiszen mindenhol körülvesz minket. Iszunk belôle, locsoljuk vele a kertet, fürdünk benne. És csak olykor-olykor fordul meg a fejünkben, mennyire

Részletesebben

7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002.

7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002. 7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2002. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet.

Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. SZMOG Forgalmas nagyvárosokban az erősen szennyezett levegő és a kedvezőtlen meteorológiai körülmények találkozása szmog (füstköd) kialakulásához vezethet. A szmog a nevét az angol smoke (füst) és fog

Részletesebben

PiAndTECH FluidKAT katalitikus izzóterek

PiAndTECH FluidKAT katalitikus izzóterek PiAndTECH FluidKAT katalitikus izzóterek Hő felszabadítás katalitikus izzótéren, (ULE) ultra alacsony káros anyag kibocsátáson és alacsony széndioxid kibocsátással. XIV. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIÁT

Részletesebben

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az anyagoknak, fizikális és kémiai tulajdonságaiknak köszönhetően

Részletesebben

Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik

Elektrokémia. A nemesfém elemek és egymással képzett vegyületeik Elektrokémia Redoxireakciók: Minden olyan reakciót, amelyben elektron leadás és elektronfelvétel történik, redoxi reakciónak nevezünk. Az elektronleadás és -felvétel egyidejűleg játszódik le. Oxidálószer

Részletesebben

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Disszociációs egyensúlyi állandó HAc H + + Ac - ecetsav disszociációja [H + ] [Ac - ] K sav = [HAc] NH 4 OH NH 4 + + OH - [NH + 4 ] [OH - ] K bázis = [ NH 4 OH] Ammóniumhidroxid

Részletesebben

rugós erőmérő parafa dugó kapilláris csövek drótkeret cérnaszállal műanyag pohár víz, mosogatószer

rugós erőmérő parafa dugó kapilláris csövek drótkeret cérnaszállal műanyag pohár víz, mosogatószer A kísérlet célkitűzései: A folyadék felületén lejátszódó jelenségek értelmezése, adhéziós és kohéziós erők fogalmának megismerése Eszközszükséglet: kristályosító csésze rugós erőmérő parafa dugó üveglap

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

A feladatlap elküldésének határideje: március 21. (csütörtök) 15:00 A feladatlapot a következő címre küldjétek:

A feladatlap elküldésének határideje: március 21. (csütörtök) 15:00 A feladatlapot a következő  címre küldjétek: Fenntarthatósági témahét 2019. március 18-22. feladatlap A feladatlap elküldésének határideje: 2019. március 21. (csütörtök) 15:00 A feladatlapot a következő e-mail címre küldjétek: szikora.verus@gmail.com

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK TÉTEL

SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK TÉTEL FŐVÁROSI SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENY SZAKKÖZÉPISKOLAI VERSENYEK KÉMIA FELADATOK Rendelkezésre álló idő: 30 perc Elérhető pontszám: 20 pont 2007-2008. FŐVÁROSI PEDAGÓGIAI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ INTÉZET

Részletesebben

Lánghegesztés és lángvágás

Lánghegesztés és lángvágás Dr. Németh György főiskolai docens Lánghegesztés és lángvágás 1 Lánghegesztés Acetilén (C 2 H 2 ) - oxigén 1:1 keveréke 3092 C 0 magas lánghőmérséklet nagy terjedési sebesség nagy hőtartalom jelentéktelen

Részletesebben

TTV típusú pillangószelepek

TTV típusú pillangószelepek TTV típusú pillangószelepek MŰSZAKI JELLEMZŐK Hosszított nyak ISO csatlakozás Átmenő orsós kivitel Kivehető ülék Saválló tányér Rilsan (250-300µm) bevonatú ház RAL 5012 színben 10 állásban lezárható kézikar

Részletesebben

7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004.

7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. 7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2004. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás

A nyomás. IV. fejezet Összefoglalás A nyomás IV. fejezet Összefoglalás Mit nevezünk nyomott felületnek? Amikor a testek egymásra erőhatást gyakorolnak, felületeik egy része egymáshoz nyomódik. Az egymásra erőhatást kifejtő testek érintkező

Részletesebben

AZ EGYENÁRAM HATÁSAI

AZ EGYENÁRAM HATÁSAI AZ EGYENÁRAM HATÁSAI 1) HŐHATÁS Az elektromos áram hatására a zseblámpa világít, mert izzószála felmelegszik, izzásba jön. Oka: az áramló elektronok kölcsönhatásba kerülnek a vezető helyhez kötött részecskéivel,

Részletesebben

MŰANYAGOK ÉGÉSGÁTLÁSA. Garas Sándor

MŰANYAGOK ÉGÉSGÁTLÁSA. Garas Sándor MŰANYAGOK ÉGÉSGÁTLÁSA 1 Az égésgátlás szükségessége Az égés Elvárások az égésgátlással kapcsolatban Az égésgátlás vizsgálatai Az égésgátló adalékanyagok 2 Az égésgátlás szükségessége A műanyagok, ezen

Részletesebben

Tűzháromszög és égéselmélet D1 akció

Tűzháromszög és égéselmélet D1 akció Tűzháromszög és égéselmélet D1 akció Középfokú erdőtűz-megelőzés továbbképzés ProBono (PM-2297-1705-BS) LIFE13 INF/HU/000827 www.erdotuz.hu www.nebih.gov.hu 1 A TŰZ JÓ SZOLGA DE ROSSZ MESTER 2 1. Az égés

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Levél a döntőbe jutottaknak

Levél a döntőbe jutottaknak Levél a döntőbe jutottaknak Kedves Kémikus Barátom! Gratulálok, mert ügyesen dolgoztál, s a döntőbe jutottál. A versenyen szóbeli, írásbeli és gyakorlati feladatok* lesznek. Témakörök: az anyagok körforgása,

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1 oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I A VÍZ - A víz molekulája V-alakú, kötésszöge 109,5 fok, poláris kovalens kötések; - a jég molekularácsos, tetraéderes elrendeződés,

Részletesebben

A tételek: Elméleti témakörök. Általános kémia

A tételek: Elméleti témakörök. Általános kémia A tételek: Elméleti témakörök Általános kémia 1. Az atomok szerkezete az atom alkotórészei, az elemi részecskék és jellemzésük a rendszám és a tömegszám, az izotópok, példával az elektronszerkezet kiépülésének

Részletesebben

1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 14 pont

1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 14 pont 1. feladat Összesen: 10 pont Az AsH 3 hevítés hatására arzénre és hidrogénre bomlik. Hány dm 3 18 ºC hőmérsékletű és 1,01 10 5 Pa nyomású AsH 3 -ből nyerhetünk 10 dm 3 40 ºC hőmérsékletű és 2,02 10 5 Pa

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő

Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő 9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon

Részletesebben

Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban

Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban Szakértesítő 1 Interkerám szakmai füzetek A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban A folyósító szerek viselkedése a kerámia anyagokban Bevezetés A kerámia masszák folyósításkor fő cél az anyag

Részletesebben

Veszélyes anyagok álruhában

Veszélyes anyagok álruhában Veszélyes anyagok álruhában SZKA103_29 Vegyszerek a környezetben tanulói Veszélyes anyagok álruhában 3. évfolyam 121 Diákmelléklet D1 Megfigyelési feladatok A csoport Figyeljétek meg, milyen hatással van

Részletesebben

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam

FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/ FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam FÖL(D)PÖRGETŐK TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÁZI CSAPATVERSENY 2015/2016 3. FORDULÓ Téma: Tűz 7 8. évfolyam 1. feladat Az életet mentő tűz: Kirándulni mentek, elázik a gyufa, hogyan gyújtanál tüzet? Gyűjts minél

Részletesebben

Méréstechnika. Hőmérséklet mérése

Méréstechnika. Hőmérséklet mérése Méréstechnika Hőmérséklet mérése Hőmérséklet: A hőmérséklet a termikus kölcsönhatáshoz tartozó állapotjelző. A hőmérséklet azt jelzi, hogy egy test hőtartalma milyen szintű. Amennyiben két eltérő hőmérsékletű

Részletesebben

Az anyagok változásai 7. osztály

Az anyagok változásai 7. osztály Az anyagok változásai 7. osztály Elméleti háttér: Hevítés hatására a jég megolvad, a víz forr. Hűtés hatására a vízpára lecsapódik, a keletkezett víz megfagy. Ha az anyagok halmazszerkezetében történnek

Részletesebben

KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.)

KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.) SZERB KÖZTÁRSASÁG OKTATÁSI, TUDOMÁNYÜGYI ÉS TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM SZERB KÉMIKUSOK EGYESÜLETE KÖZSÉGI VERSENY KÉMIÁBÓL (2016. március 5.) TUDÁSFELMÉRŐ FELADATLAP A VII. OSZTÁLY SZÁMÁRA A

Részletesebben

ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN

ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN ÁSVÁNYOK ÉS MÁS SZILÁRD RÉSZECSKÉK AZ ATMOSZFÉRÁBAN A Föld atmoszférája kolloid rendszerként fogható fel, melyben szilárd és folyékony részecskék vannak gázfázisú komponensben. Az aeroszolok kolloidális

Részletesebben

Az anyagi rendszerek csoportosítása

Az anyagi rendszerek csoportosítása Kémia 1 A kémiai ismeretekről A modern technológiai folyamatok és a környezet védelmére tett intézkedések alig érthetőek kémiai tájékozottság nélkül. Ma már minden mérnök számára alapvető fontosságú a

Részletesebben

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny

T I T M T T. Hevesy György Kémiaverseny T I T M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 7. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Szakmai ismeret A V Í Z

Szakmai ismeret A V Í Z A V Í Z A hidrogén oxidja (H 2 O). A Földön 1 az egyik legelterjedtebb vegyület, molekula (2H 2 O). Színtelen, szagtalan folyadék, légköri (1013 mbar ~ 1013 hpa) nyomáson 0 o C-on megfagy, 100 o C-on forr,

Részletesebben

D R O L O M Ó É X G B G J Z I R E A H I G A N Y Z V É F Z S K É N I I A E C E T N V

D R O L O M Ó É X G B G J Z I R E A H I G A N Y Z V É F Z S K É N I I A E C E T N V 1. Idegen az ábrában 11 anyag neve bujkál az ábra soraiban vagy oszlopaiban. Közéjük furakodott egy tulajdonság. Ha az ismertetés alapján felismered az anyagokat, és a betűket az ábrában áthúzod, akkor

Részletesebben

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám az öt világrész nagy terűletén.

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám az öt világrész nagy terűletén. 7. osztály 2 Hevesy verseny, megyei forduló, 2006. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben