A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 76. kötet (2009), p

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 76. kötet (2009), p. 129-156."

Átírás

1 A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 76. kötet (2009), p A C0 2 EMISSZIÓ CSÖKKENTÉSÉNEK MŰSZAKI ÉS KÖLTSÉG JELLEMZŐI Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, MTA rendes tagja Miskolci Egyetem, Bányászati és Geotechnikai Intézet hütkfícvmni-miskolc. hu Összefoglalás A tanulmány a fosszilis (szén, földgáz) tüzelőanyagot hasznosító erőművek füstgázában megjelenő C0 2 felszabadulás, a leválasztás és elhelyezés műszakigazdasági (költség) jellemzőivel foglalkozik. Széleskörű irodalmi adatok feldolgozása alapján tesz összehasonlításokat, általánosítható megállapításokat. Első lépésként indokolja a kérdéskör aktualitását, prognózis adatokkal igazolja a fosszilis energiahordozók szerepét a távolabbi jövő energiaellátásában. A hőerőművek utóbbi 50 évben történt technikai fejlesztése során számottevő mértékben, 5-8 szorosára nőtt blokk-kapacitás, %-al emelkedett a termikus hatásfok, aminek eredményeként %-al csökkent a fajlagos széndioxid képződés. A tanulmány röviden utal a füstgázokból leválasztott C0 2 geológiai formációkba történő elhelyezés elvi lehetőségeire. Elemzi a tanulmány a C0 2 leválasztás megvalósítása, beruházási költségeket növelő, az erőműi nettó teljesítményt, illetőleg a tüzelőanyag hasznosítási (termikus) hatásfokot csökkentő hatásait. Tüzelőanyag fajtákhoz, illetőleg technológiai megoldásokhoz kötve megadja a C0 2 leválasztás hatásfokát, a széndioxid légköri emissziójának jellemzőit. A műszaki-leválasztási megoldásokhoz tartozóan megjelöli, hogy a C0 2 leválasztás-elkerülés várhatólag milyen fajlagos költséget (USD/tco2) igényel, a leválasztás-elkerülés milyen mértékben növeli a villamosenergia termelés költségeit. 129

2 Kovács Ferenc 1. Bevezetés: A CCS (Carbon Capture and Storage), projektek finanszírozása) A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) Világgazdasági Kilátások (WEO) évi referencia-forgatókönyve 2030-ig a primér energiaigények évi 1,6 %-os átlagos növekedését prognosztizálja és ezzel párhuzamosan a szénnel mint második legfontosabb energiahordozóval számol. Az 1970 és 2004 közötti üvegházhatású gázok 70 %-os növekedését is figyelembe véve, az energiaigények növekedésével párhuzamosan további jelentős CO2 kibocsátás jelenik meg. Az üvegházhatást okozó gázok köztük a C0 2 kibocsátásának mérséklése érdekében a CCS (Carbon Capture and Storage, szén leválasztása és tárolása) technológiát széles körben telepíteni kell. A CCS technológia mellett fontos szerepet kaphat a CCT (Clean Coal Technology, tisztaszén technológia) technológia is. Ezen technológiák kutatása, majd telepítése tehát jelen korunknak aktuális feladata. Mint minden alapvetően új műszaki-technikai eljárás, és különösen nagy kapacitású, szerteágazó technológiákat integráló energetikai rendszerek kutatásafejlesztése, tényleges ipari alkalmazásának bevezetése igen jelentős anyagi forrásokat igényel. A nagy kapacitású energetikai rendszerek (tüzelőanyag kitermelés, előkészítés, eltüzelés, a hőenergia villamosenergiává történő átalakítás, a keletkező égéstermékek - adott esetben a füstgázok C0 2 tartalma - kezelésének, ártalmatlanításának) összetett műszaki feladatai, az igen jelentős beruházási költségek és hosszú élettartam különös problémákat vetnek fel. A műszaki megoldások, az anyagi (gazdasági) ráfordítások kockázata is külön mérlegelés tárgya lehet. Már a kutatási projektek költségvetése is milliárdos tételeket jelent (Pl. Ausztráliában a futó szénfelhasználási CCS projektek kutatási költségvetése 5-6 milliárd A$, Kanadában 86 projekt van kidolgozás alatt, 95 szervezet, 20 projektben nemzetközi részvétel, 15 állami ügynökség, ill. kormányzati szerv részvételével. A teljes kutatási-fejlesztési ráfordítás 92 millió C$. Nem is beszélve a CCS technológiát alkalmazó energiatermelés és beruházási igényeiről, ami a mai becslések szerint lignit tüzelés mellett 1, EUR/MW, ami például a MW rajnai erőműpark ugyanilyen kapacitással történő pótlása esetén 17, (milliárd) EUR. Hazai viszonylatban 1000 MW lignit erőmű (CCS mellett) 1,75 milliárd (10 9 ) EUR, közel 450 milliárd forint. [1] A kutatási, különösen pedig a beruházási költségek finanszírozásának vonatkozásában országonként eltérő megoldások vannak. A CCS - avagy más hasonló eredményt adó technológia sikeres kidolgozásának, tényleges ipari bevezetésének feltételeként az állami és magán gazdaság partnerként való együttműködését jelölik meg a szakértők. 130

3 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői Az új technológiák (kiemelten a CCS eljárás) kutatása, ill. alkalmazása érdekében (céljából) létrehozott politikai (állami) keretrendszer ezideig két országban Hollandiában és Norvégiában létezik. [2] Hollandia esetében az állami és magánszféra partnerségét a CCS technológia ösztönzése keretében az állam pénzügyi hozzájárulását a befektetések támogatása, a széndioxid betáplálási szubvenciák és a CO2 árgarancia formájában látják indokoltnak. Ezen túlmenően az EU keretében alacsony széntartalmú portfóliószabvány alkalmazásával, ill. a CCS kötelezővé tételével látják célravezetőnek. Norvégiában az állami ösztönző csomag a CCS-projektek megvalósításához az alábbiak szerint történik: közvetlen állami befektetés adó- és értékcsökkentés az EOR (Enhanced Oil Recovery, megnövelt olaj kinyerés) olajtérfogat pótléka szociális-gazdasági előnyök a gázzal termelt áram árazási mechanizmusai (kedvezmény, ill. magasabb átvételi ár?) a C0 2 -adó bevezetése/emelése továbbá közvetlen szubvenciák, ill. közösségi támogatás. Szinte egyedülálló a német helyzet, ahol a RWE Power AG két CCS projektet működtet a kutatás és a bemutató erőmű teljes kockázatának és pénzügyi terheinek viselésével. [1] A IGCC-technológián (integrált elgázosítású kombinált ciklus) alapuló zéró C0 2 kibocsátású 450 MW teljesítményű széntüzelésű erőmű kifejlesztésével, illetőleg az 1000 MW teljesítményű lignit tüzelésű C0 2 -mosást megvalósító erőmű megvalósításával. Az RWE ezekhez a nagyléptékű projektekben szükséges befektetéseket saját forrásból fedezi, állami (politikai) hozzájárulásként a C0 2 szállítás és tárolás jogi kereteinek megteremtését igényli. Az Egyesült Királyságban kiemelten (szilárdan) napirenden van CCS technológia bevezetése. [4] A kérdéskör angliai kezelése során kiemelt jelentőséget tulajdonítanának az Északi-tengeren található C0 2 -tárlási potenciálnak. A kapacitás 100 GW teljesítményű széntüzelésű erőmű teljes élettartalmú kiszolgálását teszi lehetővé, a következő évtizedben 15 GW elektromos kapacitás építést terveznek. A legtöbb brit erőművet gáztüzelésű CCGT technológiával tervezik, valamint néhány új széntüzelésű erőmű szuperkritikus CCS-nélküli erőmű lesz. Úgy számolnak, hogy az IGCC C0 2 leválasztásos megoldás, más új technológiákkal csak akkor lesz összemérhető, ha a C0 2 ára" meghaladja a 20 GBP/t-nát. A CCS 131

4 Kovács Ferenc technológiák alkalmazásának feltétele, hogy ez az ár fedezze a beruházásokat, a C0 2 leválasztás, szállítás és tárolás költségeit. A fejlesztések finanszírozásának feltétele az állami támogatás, nélküle a jelen gazdasági célszerűség a leválasztás nélküli erőmű mellett szól. Szakértői megítélés szerint az építés és a leválasztás első fajlagos kockázatát is az államnak kell viselni. Ezek a kockázatok várhatólag csak hosszabb távon küszöbölhetők ki. A partmenti tárolás rendszerét közművállalati formában a kormánynak kell biztosítani, a partmenti tároló létesítményei, a CCS költségei (csővezetéki szállítás is) az erőmű tulajdonosának juttatott állami támogatásból fedezhetők. A partmenti tároló vállalat külön cég is lehet - a különböző erőmű vállalatok kapacitás igényei összegének biztosítása céljából - részvényekkel való finanszírozás, avagy a C0 2 - tárolásra vonatkozó szerződésekkel történő refinanszírozás mellett. A teljes struktúra a kormány által az új befektetési kockázatok fedezetére nyújtott megfelelő támogatás függvényében valósulhat meg. Ausztrália vonakodott ratifikálni a kiotói jegyzőkönyvet, most műszaki alapú megoldásokon dolgozik. [5] Négy államban is szénfelhasználási projektek folynak, a kilenc kutatási-leválasztási-tárolási projekt teljes költségvetése 5 milliárd A$. A projektek kidolgozását-megvalósítását 75 %-ban a kormány, 25 %-ban az ipar finanszírozza. Amíg Angliában az aktuális 15 GW erőműi kapacitást döntő részben gázfelhasználásra alapozzák, addig Kanadában például úgy számolnak, hogy a szén a közeljövőben egyre fontosabb szerephez jut az energiaellátásban. [6] A szakértők úgy gondolják, hogy a CCS sikeres megoldásában az USA-nak és Kanadának együtt kell dolgozni. Az együttműködés résztvevő szereplői és a munka területei: 132 energiatermelők olajtársaságok közművállalatok csővezetékeket (C0 2 szállítás) üzemeltető vállalatok szénbányászat pénzvilág biztosítók technológiai beszállítók környezetvédelmi szabályozás a pórusterek tulajdonjoga közvéleményi támogatás politikusok lépései szakember biztosítás (képzés)

5 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői A kérdés megoldásában, illetőleg a CCS technológia alkalmazásában a hajtóerő: a piac a befektetési haszon, ill. a megtérülés lesz. Minden bizonnyal elengedhetetlen lesz az első felhasználók, a kezdeti kockázatot vállalók kompenzálása. Altalános vélekedés szerint [7] a CCS által kiváltott kockázatok enyhítésére és kezelésére újszerű, eddig még nem látott megoldásokat kell találni. A projektek beindításában az ösztönzők is alapvető fontosságúak. Jelenleg még kérdőjeles, hogy a fejlesztési pénzek honnan származhatnak, az első projektekhez konkrétan a kormányoknak kell pénzügyi támogatást nyújtani. A mintaerőművek építése önmagában aligha csökkenthetik a költségeket. A felelősség is kérdéses, a biztosítótársaságoknak számos modelljük van ugyan, de a tényleges felelősség számszerűsítése szükséges, hogy a fedezeti összegeket fel lehessen mérni. A jelen fejlesztések súlyponti kérdése a CCT és CCS technológiák kidolgozása, a 2010 utáni energetikai beruházások részére. Ezen törekvés mellett az IEA WEO (2006) anyagában megjelenik az a vélemény is, miszerint a CCS olyan átmeneti technológia lesz, amelynek alkalmazása 2050 körül tetőződik, majd a megújuló energiák és az atomenergia dominanciája miatt jelentősen csökken. [7] Ettől eltérően az IPCC (2005) jelentés 2100 felé(ig) számol a CCS szerepének növekedésével. Malcolm Wilson [6] a C0 2 olajtermeléssel kapcsolatos (EOR) földalatti elhelyezését csak átmeneti lehetőségnek (-10 év) tekinti, a CCS projektek további üzeme (~40 év) során hosszútávú lehetőségnek a sósvízi tárolókat tartja. 2. A széntüzelésű erőműi technológiák fejlődése a C0 2 kibocsátás csökkenés (leválasztás és tárolás) irányában Ha a széntüzeléses (kőszén, barnaszén, lignit) erőműi technológiák utóbbi 50 éves múltját (1950-től), illetőleg az előttünk levő éves (2020-ig) jövő várható (már ma belátható) fejlődését akár csak vázlatosan is áttekintjük, akkor azt mondhatjuk, hogy szinte kikövezett" út vezet a széndioxid kibocsátás minimalizálásához, a füstgázokból történő CO2 leválasztás és hozzá kapcsolódóan a tárolás megoldásához. A fejlődés alapvető jellemzője az utóbbi fél évszázadban az erőműi egységek (kazán, turbina) kapacitásának és a technikai paraméterek (gőznyomás és hőmérséklet) növelése és ezek eredményeként a termikus hatásfok javítása volt. Az utóbbi egy-két évtizedben a környezeti káros hatások mérséklése 133

6 Kovács Ferenc érdekében a füstgáz kéntelenítés (mosás) bevezetése, napjaink fejlesztési céljaként a széndioxid kibocsátás (emisszió) minimalizálása jelenti a döntő fejlesztési irányt. Az közötti időszakban MW-os blokk-kapacitások működtek, a termikus hatásfok % között alakult. Az közötti időszakban az egység-kapacitás MW-ra nőtt, ami a termikus hatásfokot mintegy 30 %-kal %-ra emelte. A széntüzelés atmoszférikus fluid-ágyas (AFBC), majd túlnyomásos fluid-ágyas (PEBC) megoldással, barnaszén erőmű optimális technikával (BoA) dolgozott. A mai ( ) lehetőség már MW blokk-teljesítményeket tesz lehetővé, ami az előző ciklus %-os termikus hatásfok jellemzőit újabb plusz 30 %-al növelte, %-os hatásfokot biztosítva. Az általános fejlődés keretében a BoA-Plus (füstgáz mosásos) technológia %-os, a kombinált ciklusú szénelgázosítás (CGCC), illetőleg az integrált szénelgázosítású kombinált ciklusú (IGCC), illetőleg gáz- és gőzüzemű (GuD) erőművek %-os hatásfokot érnek el. A BoA-Plus megoldás a technikai jellemzők növelése ( atmoszféra nyomás, C hőmérséklet) és füstgázmosás mellett %-os hatásfokot biztosítanak. Ezen a területen a technikai jellemzők (p, T) további növelését az anyagminőségi problémák korlátozzák. A holnapi lehetőségek ( ) a C0 2 leválasztás mellett is %-os hatásfokot szeretnének, bár a C0 2 leválasztás 8-12 %-os effektív hatásfok csökkenést okozhat. A 2020 utáni lehetőségek már a holnaputáni időszakot jelentik, bizonyos megoldások mellett %-os hatásfokot ígérve. (Hybrid-KW %, szilárdoxidos energiacella (SOFC) %) [9] A másik alapvető, a környezeti káros hatások mérséklését célzó, fejlesztési irány a gyakorlatban már széles körben bevezetett kéntelenítő füstgáz mosás, illetőleg napjaink és a jövő fejlesztési iránya a széndioxid emisszió minimalizálása. A fajlagos széndioxid képződés (tco2/mwh, gccc/kwh) csökkentés alapvető, kézenfekvő megoldása a termikus hatásfok növelése volt, illetőleg lehet a továbbiakban is. A hatásfok növelés arányosan csökkenti a fajlagos C0 2 képződést, ill. kibocsátást. A 150 MW-os blokkok mellett a C0 2 képződés 1,3 tco2/mwh, a 600 MW-os egységeknél ez az érték 1,15-1,20 tcwmwh. A BoA-Plus technológiánál a fajlagos C0 2 már csak 0,8-0,9 tcco/mwh, a BoA-Plus C, illetőleg az IGCC, CGCC technológiáknál már 0,7-0,8 tcco/mwh C0 2 képződés elérése is lehetséges. A holnapi ( ), illetőleg a holnaputáni (2020- ) technológiáknál alapvető cél a C0 2 leválasztás (az emisszió minimalizálása) ill. a nulla kibocsátás (ZEC, ZECA) szlogenjének megvalósítása, a leválasztott C0 2 végleges" elzárása, tárolása. [10] Ezen utóbbi - jövőbeni - technológiák leválasztás nélkül is csökkenő, g/kwh fajlagos C0 2 képződéssel számolnak (Oxyfúel, Hybrid-KW, SOFC). 134

7 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői Más kérdés természetesen az utóbbi technológiák tökéletessége", továbbá a leválasztás, a tárolóba történő szállítás és az elhelyezés (besajtolás) költsége, ill. örök" (hosszútávú) megbízhatósága. 3. A széndioxid tárolásra elvileg alkalmas természetes (földtani, tengeri) képződmények, becsült tároló kapacitások A széndioxid tárolásra elvileg alkalmas természetes (természeti) lehetőségeket a különböző irodalmi források döntő részben azonos formációkban látják lehetségesnek. A különböző felsorolások talán csak a részletezésben térnek el egymástól. [11, 12, 13, 14] A szárazföldi elhelyezés során leművelt kőolaj- és földgáztelepekbe történő besajtolás (kőolaj- és földgáz kiszorítás, Enhanced Oil Recovery) ki nem termelhető nagy metántartalmú széntelepekbe való besajtolás (leművelt szén-, vagy sóbányába történő elhelyezés) mélyfekvésű porózus (homokkő) kőzetek, sósvízi tároló kőzetek A tengeri (mélytengeri) elhelyezés elvi lehetőségei kisebb ( m) mélységben oldat formájában nagyobb (>3000 m) mélységben széndioxid tó" formájában A C0 2 tárolásra legalkalmasabb földtani (földalatti) környezetnek a kimerült kőolaj- és földgázmezők alakzatait jelölik meg. Hangsúlyozva az általában 1000 m-nél nagyobb mélységet, ahol a széndioxid szuperkritikus állapotban (31 0 C, 7,4 MPa) tartható, továbbá a tárolóréteg fölött zárórétegként működő impermeábilis kőzetösszlet található. A kőolaj- és földgáztelepek fölött ilyen fedükőzet az, ami több millió évre a tároló rétegbe zárta az olajat és a gázt. A művelés alatt álló, illetőleg leművelt kőolaj- és földgázmezők a legalkalmasabbak a CO2 tárolás megkezdésére, első alkalmazására. Hasonló módon veszik tekintetbe természetes tárolóként a sósvíztartó porózus (homokkő) rétegeket is. Úgy tűnik, hogy ezen alakzatoknak (akviferek) nagy a C0 2 tárolási kapacitásuk, bár ezen alakzatok szerkezete, paraméterei kevésbé ismertek, mint a szénhidrogén telepeké. Hasonló alakzatok a természetes szénsavas ásványvizek tároló formációi is. A homokkő tipikusan olyan kőzetfajta - megfelelő porozitás (>0,15-0,20) és permeabilitás (>50 md) mellett - amely a CO2 földtani tárolásra alkalmas lehet. A magas metántartalmú - technikai, gazdasági okok miatt nem műrevaló széntelepekbe történő CO2 besajtolásnak is speciális feltételei vannak. A metán 135

8 Kovács Ferenc (CH 4 ) kiszorítás" csak megfelelő permeabilitás (áteresztőképesség) mellett lehetséges, rétegtani (tektonikai) okok miatt kérdéses lehet a fedüösszlet záróképessége is. A földalatti elhelyezés kulcsproblémáiként kell megjelölni a tárolóhely kiválasztását és minősítését, a C0 2 elszivárgását korlátozó zárórétegek egyneműségének igazolását, a folyadékáramlás (CO2) hosszútávú helyzetének előrejelzését, a visszasajtolás és az áramlási útvonalak megfelelő módszerekkel való követését. A tároló kapacitások becslésénél az irodalmi források viszonylag széles határok közötti adatokat közölnek. Az óceáni (tengeri) kapacitások becslésénél nagyságrendi eltérések is mutatkoznak. Hangsúlyozzák a források, hogy potenciális lehetőségekről van szó, általában 20 USD/tco2 elhelyezési költség jelenti a számbavételi határt. A reális lehetőségek megítélésénél számolni kell a kibocsátó és az elhelyezési pontok területi elhelyezkedésével is, a szállítási távolság determinálja ugyanis a szállítás módját, illetőleg költségeit. Egyes irodalmi források a kapacitásokat olyan módon is jellemzik, hogy a 2050-ig várható kibocsátások hány százalékát képesek befogadni, tárolni. Kerekített adatként a világ 2007 évi összes C0 2 kibocsátását t C0 2 -nek adják meg, a [2] tanulmány - az IEA-ra történő hivatkozás alapján - a 2000 évi globális CO2 kibocsátást adja meg 23, tonnának. A World Energy Council a pontszerű források 2000 évi C0 2 kibocsátását 13, tonnának adja meg, 2010-ig 36 %-os (18, t), 2020-ig 76 %-os növekedést (23, t) prognosztizál. A hivatkozott irodalmak a CO2 tároló kapacitásra az 1. táblázatban szereplő potenciális prognózis értékeket adják meg. A [13] irodalom a németországi (szárazföldi) C0 2 tároló kapacitások potenciális lehetőségeit 10 6 t C0 2 tömegben az alábbiak szerint adja meg: olajtelepek 110, gáztelepek 2563, nagymélységű széntelepek 5400, szénbánya üregek 779, mély sósvízi akviferek 16000, összesen t C0 2. Johnson és Santillo (in: IPCC 2002:96) a széndioxid formában hordozott szén (C) tömegre vonatkozó (lt C = 3,6 t C0 2 ) potenciális tároló kapacitásra ad alsó határértékeket: kimerült olaj-és gáztároló > tc széntelepek sósformáció talaj > t Adott szén (lignit) tüzelő erőmű (blokk) esetén 400 MW névleges teljesítmény, 7100 óra/év üzemidő, 0,7-0,8 tco2/mwh elhelyezendő CO2 fajlagos értékek mellett az évi C0 2 tároló kapacitás igény 2,0-2, t C0 2 /év, 30 év üzemidő alatt > > tc tc 136

9 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői 10 6 tonna C0 2 mennyiség, átlagosan (kereken) 0,5 t C 02/m 3 sűrűség mellett m 3 tároló térfogat (kőzet pórus). Hivatkozás IEA Parson-Keith IPCC Kapacitás Kimerült [10 9 t C0 2 ] kőolaj- és földgáz tároló A 2050-ig várható <45 <40 kibocsátás %-a Kapacitás Ki nem [ t C0 2 ] termelhető A 2050-ig C H 4 dús várható <2 <2 széntelep kibocsátás %-a Kapacitás Porózus n o 9 t c o 2 ] homokkő, sósvízi akvifer A 2050-ig várható kibocsátás %-a 1. táblázat: A CO2 potenciális tároló kapacitások prognózis értékei 4. Az erőműi beruházási költségek alakulása a különböző tüzelőanyag fajták, a C0 2 leválasztás nélküli, ill. leválasztásos technológiák esetén Az ezredfordulón a fosszilis tüzelőanyagok a világ energiaszükségletének több mint 85 %-át adták. Ezek az energiahordozók lényegesen járultak hozzá az iparosodott világ benne a villamosenergia termelés által élvezett magas életszínvonalhoz. A szén és szénhidrogének készleteinek elemzése, az energiaigények változásának prognózisa alapján több szakértő is úgy gondolja, hogy a 21. század közepéig a fosszilis energiahordozók aránya biztosan % között alakul. [15, 16, 17, 18, 19] A fosszilis energiahordozók használata, az energiaellátásban vállalt (tervezett) szerepe arányának alakulását motiválhatja ( beárnyékolja) az ún.üvegházhatás, ill. globális klímaváltozás (felmelegedés) kérdéseit érintő társadalmi vélekedés gyakran szubjektív, ill. túldimenzionált kérdése. Utóbbi kérdés reális megítélése kapcsán indokolt a tüzelési (hasznosítási) technológiák műszaki lehetőségei, gazdasági célszerűségi szempontjai elemzése, ezek között a termelő objektumok - jelen anyag keretében a villamos erőművek - beruházási költségei, majd a hatásfok, a C0 2 felszabadulás mértéke, a leválasztási hatásfok, ill. költségigény elemzése is. 137

10 Kovács Ferenc A témakör elemzése során gyakran elsődleges kérdés a különböző tüzelőanyag fajták, a szén, ill. szénhidrogének használata" jellemzőinek összehasonlítása is. Most először egyes alap (C0 2 leválasztás nélküli) technológiák beruházási költségeit említjük fel. Tekintettel arra, hogy az irodalmi források különböző időre vonatkoznak, a fajlagos költségek abszolút értékei mellett talán többet mond az arányok értékelése, minősítése. A hagyományos gőzturbinás rendszer (PC) mellett gáztüzelésnél 760 USD/kW, széntüzelés mellett 1600 USD/kW a fajlagos beruházási költség, az arány 210 %- os. A kombinált gőz-gáz ciklus esetén földgáztüzelés mellett (NGCC) 520 USD/kW, széntüzelés (IGCC) mellett 1700 USD/kW fajlagos értékek alapján 327 %-os a széntüzelésű rendszer többlet beruházási költsége. Gőzbefúvásos gázturbina mellett 410/1300-as értékek mellett 317 %-os arány adódik. A közbenső hűtésű gőzbefúvásos gázturbina esetén 400/1030-as értékek mellett 258 %, korszerű" fűtőanyag cellás megoldásnál / as értékek mellett %-os a szén tüzelőanyag használat többletköltsége. [20] A C0 2 leválasztás műszaki megoldása (és természetesen energia igénye is) az erőmű beruházási költségeit számottevő mértékben megemeli. A különböző tüzelőanyagok (gáz, szén), illetőleg eltérő tüzelési technológiák alkalmazásánál eltérő leválasztási technológiák és nyilván más-más költségnövelő tényezők jelentkeznek. A 2004-ből származó adatok szerint bitumenes szén elgázosításos tüzelése esetén leválasztás nélkül 1410 USD/kW, C0 2 leválasztás mellett 1917 USD/kW fajlagos beruházási költség adódik, a többletköltség 507 USD/kW, 36 %. Subbitumenes szén elgázosításos tüzelése esetén 1502 USD/kW, ill USD/kW a fajlagos beruházás, a növekmény 688 USD/kW, 46 %. A kisebb hőtartalmú lignit tüzelése esetén elgázosítás, illetőleg Amine füstgázmosás mellett 1644/2828 USD/kW értékekkel a növekmény 1184 USD/kW, 72 %-os arány mutatkozik. Az ún. oxyfuel tüzelési mód esetén 1644/3974 USD/kW értékekkel a növekmény 2330 USD/kW, 142 %-os arány jelentkezhet. Az utóbbi technológia az oxigén használat, ill. a széndioxid visszaforgatás" miatt igényel több mint kétszeres beruházási költséget a leválasztás megoldásához. [21 ] David J. és Herzog H. tanulmánya [22] a szakirodalomban megjelent publikációk alapján a C0 2 leválasztásának összetett költségmodelljét dolgozta ki. A költségmodell hat független bemeneti adatot tartalmaz. Három bemeneti adat - beruházási költség, az áramtermelés fajlagos költsége, a nettó fűtőérték alapján meghatározott fajlagos hő fogyasztás - a leválasztás nélküli referencia erőművekre, másik három bemeneti adat járulékos többlet beruházási költség a leválasztás miatt, az erőmű üzeme (működés, karbantartás) során jelentkező járulékos üzemi költség és a leválasztás energia igénye - a leválasztásos erőműre vonatkozik. A 138

11 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői különböző technológiák összehasonlíthatósága érdekében a leválasztási hatásfokot - amint általában elvárható - 90 %-os álladó értéknek vették. Az erőmű beruházási költségek elemzése során 2000 évre, illetőleg a várható általános mindkét technológiára vonatkozó technikai fejlődés hatásával is számolva 2012 évre vonatkozó jellemzőket határoztak meg, mind a leválasztás nélküli ún. referencia erőműre, mind pedig a leválasztásos technológiával dolgozó technológiákra. (2. táblázat) A földgáz tüzelőanyag szénnel szemben meglevő kézenfekvő kedvező adottsága a fajlagos beruházási költségben is nyilvánvaló előnyt jelent, a C0 2 leválasztás beruházási költséget növelő hatása azonban a hagyományos szénportüzelés jellemzőit is meghaladó mértékű. A prognosztizált 2012-es, általában" korszerűbb létesítményi technika/technológia eredményeként a fajlagos beruházási költség minden változat esetén alacsonyabb szintet valószínűsít. Földgáz esetén kisebb (~10 %), szén esetén nagyobb (10-15 %) mértékben. Az 1 kg/órás (kg/h) C0 2 leválasztási kapacitásra eső, j áruiékos" beruházási költségét is számították. A C0 2 leválasztási kapacitás (teljesítmény) fajlagos járulékos (többlet) költsége szénportüzelés esetén a legkisebb [-300 USD/(kg/h)], kombinált ciklusú széntüzelés esetén -500 USD/(kg/h)], földgáz tüzelés mellett USD/(kg/h). A jelentős, mintegy 2-3-szoros eltérés a keletkező füstgáz C0 2 koncentráció és nyomásjellemzők eltéréséből adódik, és megjelenik a leválasztás energiaigényénél is. Gáztüzelés esetén a füstgáz C0 2 koncentráció csak" kb. 3 %-os, a leválasztás energiaigénye 0,354 kwh/kgco2, szénportüzelés mellett a koncentráció mintegy 13 %, a leválasztás fajlagos energia igénye 0,317 kwh/kg C 02, a IGCC-erőművekben a széndioxid eléggé magas nyomáson, koncentrált áramlásban van és ezért ezeknél az erőműveknél a legalacsonyabb a leválasztás fajlagos energiaigénye, 0,194 kwh/kgco2- (2000 év) A 2012 évre prognosztizált fajlagos energiaigények sorra: 0,297-0,196-0,135 kw/kg C

12 Kovács Ferenc Erőmű típus PC IGCC NGCC Időpont(év Leválasztás nélküli Beruházási (referencia költség erőmű) [USD/kW] C leválasztással A C0 2 leválasztás költségnövelő hatása (%) Az egységnyi leválasztási kapacitás járulékos beruházási költsége [USD/(kg/h)l 2. táblázat: A C0 2 leválasztással kapcsolatos beruházási költségek A fentebb említett tanulmány [22] adatai mellett ahol a 2000 évi adatok alapján %-os, a 2012 évre szóló becslés szerint %-os beruházási többletet jelent a leválasztás újabb, 2007 évi adatokat is idézhetünk [1], A széndioxid leválasztás (CCS) nélküli erőmű fajlagos beruházási költsége kőszén tüzelőanyagnál 1, EUR/MW, lignit esetén 1, EUR/MW. A C0 2 leválasztás (CCS) megvalósítása esetén kőszén tüzelése mellett 1, EUR/MW, lignit mellett 1, EUR/MW a fajlagos beruházási költség, a leválasztás költségnövelő hatása +40 %, illetőleg +30 % lehet. 5. Az áramtermelés, a hőfelhasználás hatásfokának alakulása a különböző tüzelőanyagok, ill. technológiák esetében Az egyes technológiák megítélése, műszaki-gazdasági értékelése, a füstgázképződés arányának alakulása szempontjából a termikus hatásfok az egyik alapvető jellemző. Közelítő minősítés szerint azt is mondhatjuk, hogy a tüzelőanyag átalakítás (felhasználás) termikus hatásfokának növekedése gyakorlatilag arányosan csökkenti a fajlagos C0 2 képződés mértékét. A termikus hatásfok mellett a különböző irodalmi források a fajlagos hőfogyasztást adják meg alapvető jellemzőnek, gyakran szerepel a relatív energiahozam is minősítő jellemzőként. A C0 2 leválasztás energiaigénye csökkenti a hatásfok jellemzőket (bruttó-nettó hatásfok), egyik minősítő paramétere lehet a leválasztás műszakigazdasági jellemzésének. 140

13 A CO 2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői A [20] publikáció értékelése során a különböző tüzelőanyagok összehasonlítása eredményeként az adódott, hogy a hagyományos gőzturbina rendszernél az adott időszakban gáztüzelés során 36 %, széntüzelés során 34 %-os hatásfok adódott. A termikus hatásfok széntüzelés mellett a gáztüzelési érték 94 %-át érte el. Kombinált gőz- és gázciklus esetén % az elért hatásfok jellemző, a széntüzelés hatásfoka a gáztüzelésének csak" 89 %-a. Gőzbefúvásos gázturbinái 40 %, ill. 36 % termikus hatásfok adódik, a széntüzelés termikus hatásfoka 10 %-al alacsonyabb. A közbenső hűtésű gázbefuvásos gázturbinás megoldásnál 47 %, ill. 42 % a hatásfok, 89 %-os az arány. Korszerű fűtőanyagcellás megoldásnál %, ill % a becsült hatásfok, %-os az arány. A CO2 leválasztás technikai megoldása, a leválasztás energiaigénye tüzelőanyag fajtától, tüzelési, ill. leválasztási megoldástól is függően az erőműi névleges (bruttó) kapacitás/teljesítmény számottevő csökkenését okozza. A [21] tanulmány adatai szerint a C0 2 leválasztás mellett elérhető jellemzők [21, 23] (3. táblázat) Tüzelőanyag, technológia Kapacitás kihasználási hatásfok nettó/bruttó [%] Termikus (nettó) hatásfok [%] Termikus hatásfok csökkenés[%] Bitumenes szén elgázosítás 75 31,6 9,97 Sub-bitumenes szén elgázosítás 69 38,4 14,66 Lignit-elgázosítás 65 36,8 13,43 Lignit füstgázmosás (Amine) 69 34,8 11,63 Lignit oxyfuel eljárás 59 41,3 16,74 3. táblázat: A kapacitás kihasználási és a termikus hatásfok jellemzők CO2 leválasztásnál A [12] tanulmány földgáz, ill. szén tüzelőanyag használatára, különböző technológiákra vonatkozóan szolgátat adatokat, figyelembe véve a leválasztás és elhelyezés hatását (költségét) is. (4. táblázat) 141

14 Kovács Ferenc Tüzelőanyag, technológia Földgáz, kombinált NGCC technológia Szén, ultrakritikus gőz tech. Coal UGS Szén, integrált szénelgázosítás CGCC CO2 leválasztás nélkül, bruttó termikus hatásfok [%] CO2 leválasztás esetén, nettó termikus hatásfok [%1 C0 2 leválasztás + elhelyezés hatásfok csökkentése [%] 53,6 43,3 19,2 42,7 31,0 27,4 43,1 37,0 14,2 4. táblázat: Termikus hatásfok értékek CO2 elkerülés mellett A [24] tanulmány földgáz és szén tüzelőanyagra, különböző technológiákra intézeti projektek adatait adja meg a termikus hatásfok értékek alakulását illetően. (5. táblázat) Tüzelőanyag, technológia Földgáz Amine mosás Termikus Termikus A leválasztás hatásfok C0 2 hatásfok C0 2 okozta Projekt, intézet leválasztás leválasztás hatásfok nélkül (bruttó) mellett (nettó) csökkenés [%] r%i r%i IEA GHG ,4 EPRI turbina ,0 EPRI H turbina ,1 MHI ,3 Fölgáz elégetés IEA GHG ,7 IEA GHG ,5 EPRI ,0 Szén Amine mosás Alstrom ,0 MHI MEA ,7 MHI KS ,5 Szén oxigén Alstrom ,0 befüvatás Chalmers ,1 Szén kombinált IEA GHG ,0 ciklus EPRI ,2 szénelgázosítás IGCC 142 RWE ,0 (Essen) 5. táblázat: Termikus hatásfok értékek különböző projektek adatai szerint

15 A CO 2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői Az [1] tanulmány a termikus hatásfok alakulás (csökkenés) vonatkozásában 2007 évi adatokat közöl. (6. táblázat) Tüzelőanyag, technológia Termikus hatásfok (bruttó) [%] Termikus hatásfok leválsztás mellett r%i Hatásfok csökkenés[%] Kőszén Lignit táblázat: Termikus hatásfok értékek kőszén és lignit tüzelőanyag esetén Ugyancsak a [1] publikáció 2014-re IGCC technológiával dolgozó 450 MW-os kísérleti erőmű füstgáz mosással történő leválasztás esetére 40 %-os termikus (nettó) hatásfokot ad meg. A kérdés vizsgálata során felállított műszaki- és költségmodell alapján dolgozó [22] tanulmány szerzői a referencia (hagyományos) és a leválasztásos technológia hatásjellemzőit a fajlagos hőfogyasztás alapján jellemzik. A fajlagos hőfogyasztás dimenziója a tanulmányban Btu/kWh, ahol Btu dimenziója = 1055 Joule. A közölt adatok 2000-re és 2012-re vonatkozóan, technológiánként. (7. táblázat) Technológia időpont Fajlagos hőfogyasztás leválasztás nélkül [Btu/kWh] Fajlagos hőfogyasztás C0 2 leválasztással [Btu/kWh] A leválasztás okozta fajlagos energiahozam csökkenés[%] PC , ,0 IGCC , ,0 NGCC , ,0 7. táblázat: Fajlagos hőfogyasztás különböző technológiák esetén (2000 és 2012) A technológiai fejlődés feltételezett eredményeként a leválasztás okozta energia hozam javulása sorra 10,0-5,6-3,00 %, az IGCC (szén) és NGCC (gáz) tüzelőanyag (technológia) közel azonos (14,6-13,0; 9,0-10,0%) hatásfok mutatókkal rendelkezik. A bemutatott adatok alapján megállapíthatóan a C0 2 leválasztás termikus hatásfokot csökkentő hatása tüzelőanyagtól, ill. választott technológiától függően általában %-os, egyes tervezett projektek esetén 6-12 %, a évi 143

16 Kovács Ferenc publikáció szerint - korszerűbb kőszén-lignit tüzelés melett 8 %. A leválasztás + elhelyezés (benne szállítás?) együttes hatásfok csökkentő hatása a [12] tanulmány szerint % lehet. 6. A tüzelés során felszabaduló széndioxid mennyisége, a C0 2 leválasztás hatásfoka különböző technológiai megoldások mellett A fosszilis energiahordozók felhasználása során különösen napjainkban, amikor a széndioxid kibocsátás indokolt, avagy vitatható módon különböző műszaki-gazdasági-környezeti szempontok homlokterébe került a széndioxid felszabadulás/képződés, illetőleg a légköri kibocsátás kiemelt megítélés alá esik, majdhogynem elsődleges értékelési szempontnak számít. A fűtőanyagok eltüzelése során keletkező C0 2 mennyisége döntő módon a fűtőanyag fajtájától (földgáz vagy szén), annak minőségétől (kőszén, barnakőszén, lignit), illetőleg a tüzelési rendszer (erőmű) típusától, teljesítményétől, korszerűségétől, a termikus hatásfoktól függ. A légköri kibocsátás a füstgázok C0 2 koncentrációja által is befolyásolt füstgáztisztítási technológiától, a C0 2 leválasztás műszaki megoldásától, hatásfokától függ. Az irodalomban számos helyen működő erőművekre vonatkozó tényleges üzemi adatok találhatók, a kísérleti, ill. tervezési fázisban levő leválasztási technológiákra vonatkozóan becsült, prognózis adatokat közölnek. E munka során egyrészt a különböző tüzelőanyagok, másrészt az eltérő tüzelési, illetőleg leválasztási technológiákra vonatkozóan idézünk fel adatokat, mind a C0 2 képződés mennyisége, mind pedig a leválasztási hatásfok, a kibocsátási (emisszió) jellemző vonatkozásában. Mind a C0 2 képződésre, mind pedig a kibocsátásra vonatkozóan esetenként más-más dimenziót közölnek a publikációk (pld. t/mwh, g/kwh, kg/kwh), ezek a dimenziók természetes átszámíthatók. A [20] publikáció adatai alapján a tüzelőanyagok, ill. a tüzelési technológiák jellemzői is összehasonlíthatók, földgáztüzelés esetén az anyagminőségből" adódóan lényegesen alacsonyabb fajlagos C0 2 képződés jelentkezik, mint széntüzelés esetén. A bemutatott első adat gázra, a második szénre vonatkozik. A hagyományos gőzturbinás technológiánál 510/920 g/kwh a fajlagos C0 2 hozam", 180 %-os (+80 %) az arány, kombinált gőz-gáz ciklusnál 370/730 g/kwh, 197 %-os (+97 %) arány adódik. Gázbefüvásos gázturbina mellett 440/880 g/kwh, 200 %-os (+100 %) az arány, közbenső hűtésű gőzbefúvásos gázturbina esetén 370/730 g/kwh, 197 %-os arány adódik. A korszerű fűtőanyag cellás megoldásnál a várakozás / g/kwh C0 2 felszabadulás, %- os arány a prognózis. 144

17 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői Az eltérő szénfajtákra, illetőleg hozzájuk rendelten a különböző tüzelésileválasztási technológiákra vonatkozóan a [21] és [23] publikációban találunk adatokat. Feltehetően mindkét publikáció szerzői azonos alapadatokkal dolgoztak. (8. táblázat) Fűtőanyag technológia Képződés kibocsátás hatásfok C0 2 képződés [g/kwh] Leválasztás [g/kwh] A leválasztás hatásfoka Bitumenes szén Elgázosítás Szubbitumenes szén Elgázosítás Lignit Elgázosítás Lignit Amine mosás Lignit Oxyfuel [21] [23] [21] [g/kwh] [ RH , [23] r%i Kibocsátás, [ emisszió [g/kwh] [23] táblázat: 1 7 ajlagos C0 2 képződés különböző fűtőanyagok és technológiák esetén Az egyes változatoknál a C0 2 képződés és a leválasztási értékekben számottevő eltérés nem jelenik meg, a leválasztási hatásfok és az emisszió értékeknél a füstgázmosás mutatkozik kedvezőbb megoldásnak. A [22] tanulmány a PC, IGCC és NGCC technológiák C0 2 képződés és a leválasztás után kibocsátás (emisszió) adatait hasonlítja össze. Az összevetés során a leválasztás hatásfokát mindhárom eset mindkét időpontjára vonatkozóan azonos, 90 %-os leválasztási hatásfokot ad meg. (Lehetséges, hogy ez az érték a választott tüzelési, ill. leválasztási technológiáknál közel azonos, elvi maximumnak tekintendő.) A C0 2 felszabadulás, ill. a leválasztás utáni kibocsátás értékek. (9. táblázat) 145

18 Kovács Ferenc Technológia, időpont Felszabadulás, kibocsátás PC IGCC NGCC co 2 felszabadulás [g/kwh A leválasztás utáni kibocsátás [g/kwh] 9. táblázat: Széndioxid képződés és kibocsátás értékek különböző technológiáknál A bemutatott különböző közleményekből származó adatok alapján megállapítható, hogy a jelen időszakban üzemelő, ill. tervezés alatt levő széntüzeléses (kőszén, lignit) technológiáknál a CO2 felszabadulás/képződés általában g/kwh (0,8-0,9 t/mwh) C0 2 mennyiség. Földgáz (gáz) tüzelés mellett a fajlagos C0 2 felszabadulás g/kwh, kereken fele a széntüzelésnél jelentkező értékeknek. (Más kérdés természetesen, hogy a gáztüzelésnél a füstgáz C0 2 koncentrációja lényegesen kisebb (1/3-1/4) mint széntüzelésnél, ami a leválasztás/koncentrálás technikai, ill. költség jellemzőit megemeli). A füstgázból történő C0 2 leválasztás hatásfoka (80) (95) %, a légköri kibocsátás széntüzelés mellett g/kwh, füstgáz mosásnál 60 g/kwh, gáztüzelés esetén g/kwh. (90 % hatásfok mellett) A C0 2 leválasztás (majd elhelyezés) kérdéseivel való foglalkozás, illetőleg a megvalósítás minél szélesebb körben történő elterjesztésének alapvető célja a légkörbe kerülő széndioxid hatásainak - amelyek részben vitathatók - enyhítése. Ezen cél megvalósításában a CCS technológiák a jövőben növekvő szerepet kapnak, Preston Chiaro közlése szerint 2100-ig a CCS technológiák a megkívánt csökkentés %-át adhatják. [7] Más, anyagi kérdés természetesen az, hogy P. Chiaro szerint nagy általánosságban a jelen fajlagos költségek szintjén a leválasztás költségei az elektromos áram önköltségét 1-5 USD cent/kwh-val emelik. 7. A leválasztás, illetőleg az elkerülés költségei A fosszilis tüzelőanyagok használatának jellemzése kérdésében egyrészt a már fó összetevőkben vizsgált műszaki paraméterek adnak tájékoztatást, másrészt pedig indokolt a gazdasági/költség mutatók vizsgálata, összehasonlítása is. A C

19 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői leválasztás beruházási/létesítési költséget módosító hatásáról korábban szóltunk, most az üzemviteli, ill. teljes önköltséget befolyásoló hatást kívánjuk jellemezni. A termelés, ill. CO2 leválasztás költségében általában a beruházások terhei (leírása) is benne foglaltatnak. Az energiatermelés, ill. a hozzá kapcsolódó leválasztás műszaki paraméterei vonatkozásában a publikált adatok minden forrásból közel azonosak, a költségelemek, illetőleg a leválasztás költségeiben viszont jelentős eltérések mutatkoznak. Változhatnak a költség-elemek számbavételi szempontjai, az eltérő időszakból származó költségeknél az inflációs hatások, a különböző pénznemek esetén az átszámítás kulcsai. Jelentős eltérést adhat a költségek összehasonlításánál az is, hogy a leválasztás költsége mellett, a szállítás, az elhelyezés költségei is szerepelnek-e az ún. elkerülési" költségben. Egyes publikációk - nyilván üzemi alkalmazás tény adatait közlik - pontos (számszerű) értékeket közölnek, mások - becsült, tervezett adatként - tól-ig határok közötti számokat. Az irodalmi források egyik része abszolút számokat ad például az egységnyi (1 t) CO2 leválasztás, ill. elkerülés költségére, másik részük pedig a termelt (bruttó), avagy kiadott (nettó) villamosenergia egység költségét (pénzegység/kwh) adja meg, ismét mások a leválasztás költségnövelő hatását-arányát. Az egyes források által közölt adatok eltérését azzal jellemezzük, hogy a [21] és [23] publikáció azonos tüzelőanyagra, ill. technológiára vonatkozó költségjellemzőit a 10. táblázatban mutatjuk be. A két irodalmi forrásból származó azonos" jellegű költségadatok összehasonlítása alapján az valószínűsíthető (állítható), hogy a [21] irodalom csak" a leválasztás költségeivel számol", míg a [23] publikációban a fajlagos áramköltségben (USDc/kWh) a leválasztás+elhelyezés = elkerülés költségei is szerepelnek. Hasonló módon tekinthető az USD/tco2 költség is. Első esetben a leválasztás, a második esetben a leválasztás (szállítás?) + elhelyezés összege adja az elkerülés költségét. A CO2 kezelés" százalékos költségnövelő hatása (%) viszont nem tükrözi a fenti számbavételi módot", mivel a második forrás százalékos arányai alacsonyabb értékek (a szállítás és elhelyezés többlet költsége ellenére) mint az első forrás leválasztási tétel hatása. A [22] tanulmány, amely költségmodell felhasználásával részletes bemenő adatokkal (pl. fűtőanyag költség PC és IGCC technológiánál 1,24 USD/MMBtu, NGCC technológiánál 2,93 USD/MMBtu, ami több, mint kétszerese a gáz esetében), továbbá az önköltségben a tőketerhekkel, a működtetés és a karbantartás költségeivel is számol, az alábbi jellemzőket adja meg. (11. táblázat) 147

20 Kovács Ferenc Technológia, PC IGCC NGCC időszak Költség Aramköltség leválasztás nélkül 4,10 4,99 4,10 4,39 [USDc/kWhl 3,30 3,10 Aramköltség leválasztással 7,71 6,26 6,69 5,14 4,91 4,33 [USDc/kWhl A leválasztás költségnövelő hatása [%] A CO2 leválasztás költsége fusd/tco2l táblázat: A C0 2 leválasztás fajlagos költségei különböző technológiák esetén 148

21 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői [21] [23] Tüzelőanyag Technológia Költségjellemző Áramköltség leválasztás nélkül [USD c/kwh] A C0 2 leválasztás költsége [USD c/kwhl Áramköltség C0 2 leválasztással [USD c/kwhl A leválasztás költségnövelő hatása [%] A C0 2 leválasztás költsége [USD/tco21 A C0 2 leválasztás (elkerülés) költsége az áramköltségben [USD c/kwhl A termelt vili. energia teljes önköltsége [USD c/kwh] A C0 2 leválasztás költség aránya a teljes önköltségben[%] A C0 2 leválasztás (elkerülés) költsége [USD/tco2l Bitumenes szén Elgázosítás Szubbitumenes szén Elgázosítás Lignit Elgázosítás Lignit Amine mosás Lignit Oxyfiiel 4,87 3,73 4,45 4,45 4,45 1,97 2,48 3,94 2,98 5,29 6,84 6,21 8,39 7,43 9, ,1 3,8 6,2 4,7 8,3 10,7 9,7 13,1 11,6 15, táblázat: A CO2 leválasztás, ill. elkerülés fajlagos költségei A most megjelenített adatokból a tüzelőanyagok, a technológiák, ill. a technikai fejlődés hatásairól is következtetések adódnak. A gáz tüzelőanyag használatával a 2,3-szor magasabb fajlagos tüzelőanyag ár ellenére mind hagyományos (leválasztás nélküli), mind pedig leválasztásos 149

22 Kovács Ferenc technológia mellett is alacsonyabb villamosenergia önköltség érhető el mint szén esetében. (A publikációk megjelenése idején érvényes fűtőanyag árak mellet.) Az anyagár" 2,3-szeres aránya az áramár" esetén azonban 1,3-szeresére csökken. A gáz Jóságának" csökkenő mértéke alapvetően abból adódik - amint már szóltunk róla -, hogy gáztüzelés mellett a füstgáz C0 2 koncentrációja (3-4 %) csak 1/3-1/4-e a széntüzelés esetén adódó 8-13 %-os C0 2 koncentrációnak, aminek következtében a C0 2 leválasztás fajlagos költsége USD/tco2> szemben a szénhasználat (ICCC) során a magas nyomáson, koncentrált áramban megjelenő C USD/tco2-ás leválasztási költéségével. A C0 2 leválasztásra, illetőleg elkerülésre (leválasztás, tárolóba történő szállítás, tárolás) vonatkozó fentebb kiemelt, döntő részben tényleges, számos más irodalmi forrással megegyező adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a jelen, ill. évtizedekig várható erőműi technológiák alkalmazása során a C0 2 leválasztás fajlagos költsége USD/tco2 közötti érték, az elkerülés (leválasztás + elhelyezés) költségei (120) USD/tc 02 közötti érték. A C0 2 füstgázból történő leválasztása (oxyfuel eljárás mellett ) %-ai emeli/növeli a villamosenergia termelés önköltségét. A fentebb bemutatott tényleges (konkrét) költségmutatók mellett más tanulmányok általános hivatkozásként - konkrét tüzelőanyagokat, ill. technológiák megjelölése nélkül közölnek adatokat a C0 2 kezelése" tárgyában. A [7] tanulmány például a 12. táblázatban bemutatott költséghatárokat adja meg. CCS (költség) elemek C0 2 leválasztás erőműi füstgázból C0 2 leválasztás más jellegű gázfeldolgozásból, vagy ammónia előállásból Leválasztás egyéb ipari forrásból (kohászat, cementgyár, stb.) Szállítás 250 km-re Földalatti (földtani) tárolás Óceáni tárolás Költség intervallumok USD/tco USD/tco USD/tco2 1-8 USD/tco2 0,5-8 USD/tco USD/tco2 Ásványi karbonizálás USD/tc táblázat: Költséghatárok a C0 2 leválasztás és elhelyezéshez tartozóan (Az elkerülés költségét természetesen a leválasztás, szállítás és elhelyezés összes költsége adja.) 150

23 A CO2 emisszió csökkentésének műszaki és költség jellemzői Preston Chiaro [7] tanulmányában a kérdéskör általános vizsgálata során azt is rögzíti - számos más szerző véleményével egyezően -, hogy a CCS technológiák alkalmazása gazdasági szempont alapján csak USD/tco2»ár" fölött lehet célszerű megoldás. A CCS technológia alkalmazása költségeivel számos szerző foglalkozik. Mark Trexler [8] adatai szerint például a C0 2 leválasztás (elkerülés?) fajlagos költségei: Szénportüzelés (PC) esetén USD/tco2 Elgázosítás széntüzelés (IGCC) esetén USD/tco2 Földgáztüzelés (NGCC) esetén USD/tc 02 A szállítás + tárolás költségére vonatkozóan az [1] publikáció 14 EUR/tco2 költséget ad meg, ami jelentősen meghaladja a már hivatkozott [7] tanulmányban szereplő (1-8) + (0,5-8) =1,5-16 USD/tco2 fajlagos költséget. Kutatásaink során a hazai viszonyokra vonatkozóan is végeztünk számításokat. Részben a hazai olajkiszorításos C0 2 besajtolás költségei, részben a publikált leválasztási költségek alapján. A leválasztás költsége, irodalmi adatok [21, 22,23] alapján a napjainkban is alkalmazott erőmű technológiákkal 4-6 USDc/kWh, (az oxyfuel eljárással 8 USDc/kWh) 8-12 Ft/kWh lehet. A szállítási költség km távolságra 0,2-0,50 Ft/kWh, a földalatti elhelyezés (besajtolás) költsége m mélységbe, md permiabilitás mellett 1-2 Ft/kWh. Összességében a C0 2 elkerülés költsége szén (lignit) erőműnél 9(10)-14(16) Ft/kWh, ami meghaladja a jelenlegi (C0 2 leválasztás nélküli, kéntelenítéses) önköltség 100 %- át. A C0 2 elkerülés költsége önmagában meghaladja az atom alapon előállítható villamos energia önköltségét. 8. Összefoglaló, következtetés A jövő energiaigényei kielégítésével kapcsolatos prognózisok szerint még hosszabb távon, év múlva is, meghatározó szerepe lesz a fosszilis energiahordozóknak, a szénhidrogéneknek és a szénnek. Erre is tekintettel indokolt az erőművek technológiai fejlesztési lehetőségeinek elemzése, a műszaki-gazdasági jellemzők várható alakulásának számbavétele. Külön aktuális feladat a várható környezeti hatások, aktuálisan a széndioxid képződés mértékének meghatározása, a leválasztási technológiák műszaki-gazdasági jellemzőinek prognózisa, hatásfokának jellemzése, a C0 2 kibocsátás, minimalizálásának esélye, ill. költségkihatásai megjelölése. 1. A C0 2 képződésével, a füstgázokból történő leválasztásával és különösen a tárolóba (földalatti, tengeri) történő elhelyezésével kapcsolatos kutatások, 151

24 Kovács Ferenc 152 fejlesztések, kísérleti üzemek létesítése anyagi fedezetét a témában érintett kutató-fejlesztő szervezetet, ill. termelő vállalkozások az RWE kivételével - döntő részben állami/központi forrásokból igénylik, vátják biztosítani. 2. A fosszilis tüzelőanyagokat (kőolaj, földgáz, kőszén, lignit) hasznosító erőművek utóbbi 50 évben történt technológiai fejlesztése a korszerűsítés, az egységteljesítmények növelése irányában hatott. Az utóbbi évtizedben a fejlesztések homlokterébe a környezeti hatásokat okozó füstgázkomponensek (S0 2, C0 2 ) leválasztása, hatásának minimalizálása áll. Az erőműi technikai fejlesztések eredményeként %-ról 42-50(55) %-ra nőtt termikus hatásfok, aminek egyenes arányú" eredménye a fajlagos széndioxid felszabadulás (g/kwh) csökkenése. 3. A füstgázokból (egyéb származási helyről) leválasztott C0 2 földalatti (geológiai) potenciális tárolási lehetőségei elsősorban a leművelt földgázkőolaj telepek, illetőleg a mélyfekvésű porózus homokkő (sósvízi akvifer) formációk - (megfelelő permeabilitás mellett), kérdőjeles lehetőség a nagy metántartalmú nem műrevaló széntelepek ilyen célú hasznosítása, továbbá a tengeri (tenger alatti) tárolók gyakorlati megvalósítása. 4. A füstgázokból történő leválasztás technikai megvalósítása számottevő mértékben növeli az erőműi rendszer beruházási költségeit. Irodalmi források szerint a jelenleg működő rendszereknél a leválasztás többlet beruházási költsége %, az új fejlesztéseknél %. Újabb adatok szerint kőszén esetén a C0 2 leválasztás 1, EUR/MW-ról 1, EUR/MW-ra (-40 %), lignit esetén 1, EUR/MW-ról 1, EUR/MW-ra (~30 %) növeli a fajlagos beruházási költséget. 5. A C0 2 leválasztás alkalmazása a felhasznált tüzelőanyag fajtától, az alkalmazott leválasztási technológiától függően általában %-al csökkenti a rendszer termikus hatásfokát. Az egyes tervezett projekteknél 6-12 %-os hatásfok csökkentéssel számolnak, újabb publikáció szerint korszerű kőszén-lignit tüzelés mellett 8 %-al. A leválasztás + elhelyezés (szállítás, besajtolás) együttes hatásfok csökkentő hatása % közötti érték lehet. 6. A feldolgozott publikációk széles köre széntüzelés (kőszén, lignit) esetén g/kwh (0,8-0,9 t/mwh), földgáztüzelés mellett g/kwh C0 2 felszabadulással számol. A füstgázból történő C0 2 leválasztás hatásfoka (80) (95) %, a légköri kibocsátás széntüzelés mellett g/kwh, füstgáz mosásnál 60 g/kwh, gáztüzelés esetén - 90 %-os hatásfok mellett g/kwh. 7. A C0 2 leválasztás/elkerülés fajlagos költsége, a villamos áram költségét növelő hatása vonatkozásában az irodalmi források adatainak

A szén dioxid leválasztási és tárolás energiapolitikai vonatkozásai

A szén dioxid leválasztási és tárolás energiapolitikai vonatkozásai A szén dioxid leválasztási és tárolás energiapolitikai vonatkozásai Gebhardt Gábor energetikai mérnök BSc Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozat Magyar Energia Fórum, Balatonalmádi, 2011 Tartalom

Részletesebben

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon (az Európai Parlament és a Tanács 2004/8/EK irányelv 6. cikk (3) bekezdésében

Részletesebben

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,

Részletesebben

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök TARTALOM Energia hordozók, energia nyerés (rendelkezésre állás, várható trendek) Energia termelés

Részletesebben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben

Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Péterffy Attila erőmű üzletág-vezető ERŐMŰ FÓRUM 2012. március 22-23. Balatonalmádi Tartalom 1. Bemutatkozás 1.1 Tulajdonosi háttér 1.2 A pécsi erőmű 2. Tapasztalatok

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra

Részletesebben

Modern Széntüzelésű Erőművek

Modern Széntüzelésű Erőművek Modern Széntüzelésű Erőművek Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2008-2009 I. félév Katona Zoltán zoltan.katona@eon-hungaria.com Tel.: 06-30-415 1705 1 Tematika A szén szerepe, jellemzői Széntüzelés,

Részletesebben

A Csepel III beruházás augusztus 9.

A Csepel III beruházás augusztus 9. A Csepel III beruházás 2010. augusztus 9. Áttekintés 1. Anyavállalatunk, az Alpiq 2. Miért van szükség gáztüzelésű erőművekre? 3. Csepel III beruházás 4. Tervezés és engedélyeztetés 5. Ütemterv 6. Csepel

Részletesebben

rendszerszemlélet Prof. Dr. Krómer István BMF, Budapest BMF, Budapest,

rendszerszemlélet Prof. Dr. Krómer István BMF, Budapest BMF, Budapest, A háztarth ztartási energia ellátás hatékonys konyságának nak rendszerszemlélet letű vizsgálata Prof. Dr. Krómer István BMF, Budapest BMF, Budapest, 2009 1 Tartalom A háztartási energia ellátás infrastruktúrája

Részletesebben

ERŐMŰVI FÜSTGÁZBÓL SZÁRMAZÓ CO₂ LEVÁLASZTÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL. Sziráky Flóra Zita

ERŐMŰVI FÜSTGÁZBÓL SZÁRMAZÓ CO₂ LEVÁLASZTÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL. Sziráky Flóra Zita ERŐMŰVI FÜSTGÁZBÓL SZÁRMAZÓ CO₂ LEVÁLASZTÁS KÖRNYEZETI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA ÉLETCIKLUS ELEMZÉSSEL Sziráky Flóra Zita Előadás vázlata CO 2 kibocsátás szabályozása Technológiák áttekintése Saját kutatás

Részletesebben

A HINKLEY POINT C ATOMERŐMŰ GAZDASÁGI VIZSGÁLATA A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN

A HINKLEY POINT C ATOMERŐMŰ GAZDASÁGI VIZSGÁLATA A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN A HINKLEY POINT C ATOMERŐMŰ GAZDASÁGI VIZSGÁLATA A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN Putti Krisztián, Tóth Zsófia Energetikai mérnök BSc hallgatók putti.krisztian@eszk.rog, toth.zsofia@eszk.org Tehetséges

Részletesebben

A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban

A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban A bányászat szerepe az energetikában és a nemzetgazdaságban Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár Országos Bányászati Konferencia, 2013. november 7-8., Egerszalók Tartalom 1. Globális folyamatok

Részletesebben

Napenergia kontra atomenergia

Napenergia kontra atomenergia VI. Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben és kiállítás Napenergia kontra atomenergia Egy erőműves szakember gondolatai Varga Attila Budapest 2015 Május 12 Tartalomjegyzék 1. Napelemmel termelhető

Részletesebben

SZÉN ARÁNYOK A VILLAMOSENERGIA TERMELÉSBEN, A KLÍMA-OKOK VALÓDISÁGA

SZÉN ARÁNYOK A VILLAMOSENERGIA TERMELÉSBEN, A KLÍMA-OKOK VALÓDISÁGA SZÉN ARÁNYOK A VILLAMOSENERGIA TERMELÉSBEN, A KLÍMA-OKOK VALÓDISÁGA Prof. Em. Dr. hc. mult. Dr. Ing. Kovács Ferenc 1, Kováts Péter 2 1 az MTA rendes tagja, 2 okl. környezetmérnök MTA Műszaki Földtudományi

Részletesebben

MIÉRT ATOMENERGIA (IS)?

MIÉRT ATOMENERGIA (IS)? Magyar Mérnök Akadémia MIÉRT ATOMENERGIA (IS)? Dr. EMHŐ LÁSZLÓ Magyar Mérnök Akadémia BME Mérnöktovábbképző Intézet emho@mti.bme.hu ATOMENERGETIKAI KÖRKÉP MET ENERGIA MŰHELY M 7. RENDEZVÉNY NY 2012. december

Részletesebben

Oxyfuel tüzelési technológia megvalósíthatóságának vizsgálata hazai tüzelőanyag bázison

Oxyfuel tüzelési technológia megvalósíthatóságának vizsgálata hazai tüzelőanyag bázison Oxyfuel tüzelési technológia megvalósíthatóságának vizsgálata hazai tüzelőanyag bázison Gáthy Benjámin Energetikai mérnök MSc hallgató gathy.benjamin@eszk.org 2016.03.24. Tehetséges hallgatók az energetikában

Részletesebben

Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán

Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Horváth Dániel 60. MEE Vándorgyűlés, Mátraháza 1. OLDAL Tartalom 1 2 3 Európai körkép Energiatárolás fontossága Decentralizált energiatárolás az elosztóhálózat oldaláról

Részletesebben

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe Fosszilis energiák jelen- és jövőképe A FÖLDGÁZELLÁTÁS HELYZETE A HAZAI ENERGIASZERKEZET TÜKRÉBEN Dr. TIHANYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, Miskolci Egyetem MTA Energetikai Bizottság Foszilis energia albizottság

Részletesebben

ELSŐ SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD

ELSŐ SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD ELSŐ SZALMATÜZEL ZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD HőerH erőmű Zrt. http:// //www.bhd.hu info@bhd bhd.hu 1 ELŐZM ZMÉNYEK A fosszilis készletek kimerülése Globális felmelegedés: CO 2, CH 4,... kibocsátás Magyarország

Részletesebben

ENERGIAIGÉNYEK ÉS A VILÁG SZÉNKÉSZLETEI

ENERGIAIGÉNYEK ÉS A VILÁG SZÉNKÉSZLETEI A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat, Bányászat, 71. kötet, (2007) p. 63-74 ENERGIAIGÉNYEK ÉS A VILÁG SZÉNKÉSZLETEI Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, MTA rendes tagja Miskolci Egyetem Bányászati és

Részletesebben

4 évente megduplázódik. Szélenergia trend. Európa 2009 MW. Magyarország 2010 december MW

4 évente megduplázódik. Szélenergia trend. Európa 2009 MW. Magyarország 2010 december MW Szélenergia trend 4 évente megduplázódik Európa 2009 MW Magyarország 2010 december 31 330 MW Világ szélenergia kapacitás Növekedés 2010 2020-ig 1 260 000MW Ez ~ 600 Paks kapacitás és ~ 300 Paks energia

Részletesebben

Hagyományos és modern energiaforrások

Hagyományos és modern energiaforrások Hagyományos és modern energiaforrások Életünket rendkívül kényelmessé teszi, hogy a környezetünkben kiépített, elektromos vezetékekből álló hálózatok segítségével nagyon könnyen és szinte mindenhol hozzáférhetünk

Részletesebben

Energia- és Minőségügyi Intézet Tüzeléstani és Hőenergia Intézeti Tanszék. Energiahordozók

Energia- és Minőségügyi Intézet Tüzeléstani és Hőenergia Intézeti Tanszék. Energiahordozók Energia- és Minőségügyi Intézet Tüzeléstani és Hőenergia Intézeti Tanszék Energiahordozók Energia - energiahordozók 2 Ø Energiának nevezzük valamely anyag, test vagy szerkezet munkavégzésre való képességét.

Részletesebben

Tiszta széntechnológiák

Tiszta széntechnológiák Tiszta széntechnológiák Mítosz dr. Kalmár és István valóság ügyvezető igazgató Calamites Kft? BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM ENERGETIKAI SZAKKOLlÉGIUM 2014. október 16. 1 Tartalomjegyzék Miért foglalkozzunk

Részletesebben

Szőcs Mihály Vezető projektfejlesztő. Globális változások az energetikában Villamosenergia termelés Európa és Magyarország

Szőcs Mihály Vezető projektfejlesztő. Globális változások az energetikában Villamosenergia termelés Európa és Magyarország Szőcs Mihály Vezető projektfejlesztő Globális változások az energetikában Villamosenergia termelés Európa és Magyarország Áttekintés IEA World Energy Outlook 2017 Globális trendek, változások Európai környezet

Részletesebben

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag ? A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag Tartalom MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG A biogáz és a fosszilis energiahordozók A biogáz felhasználásának

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés. Kőbányahő Kft.

Éves energetikai szakreferensi jelentés. Kőbányahő Kft. Éves energetikai szakreferensi jelentés Kőbányahő Kft. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén

Részletesebben

Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus

Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus 2017. Október 19. 1 NAPJAINK GLOBÁLIS KIHÍVÁSAI: (közel sem a teljeség

Részletesebben

Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia

Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia Mi a jövő? Atom vagy zöld? Dr. Aszódi Attila igazgató, egyetemi docens BME Nukleáris Technikai Intézet Energetikai Szakkollégium, 2004. november 11.

Részletesebben

A szén-dioxid megkötése ipari gázokból

A szén-dioxid megkötése ipari gázokból A szén-dioxid megkötése ipari gázokból KKFTsz Mizsey Péter 1,2 Nagy Tibor 1 mizsey@mail.bme.hu 1 Kémiai és Környezeti Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem H-1526 2 Műszaki Kémiai Kutatóintézet

Részletesebben

MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ

MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ 1. számú melléklet A tüzelő berendezésekre vonatkozó legfontosabb adatok 2 1/a, számú táblázat: a tüzelőberendezésekre vonatkozó engedélyezéssel,

Részletesebben

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata dr. Matos Zoltán elnök, Magyar Energia Hivatal zoltan.matos@eh.gov.hu Energia másképp II. 2010. március 10. Tartalom 1)

Részletesebben

A fenntartható energetika kérdései

A fenntartható energetika kérdései A fenntartható energetika kérdései Dr. Aszódi Attila igazgató, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technikai Intézet elnök, MTA Energetikai Bizottság Budapest, MTA, 2011. május 4.

Részletesebben

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15.

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés II. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését és hasznosítását

Részletesebben

Mûszaki Földtudományi Kar Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola

Mûszaki Földtudományi Kar Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A Miskolci Egyetem Mûszaki Földtudományi Kar Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetõje: Prof. Dr. Lakatos István egyetemi tanár, az MTA rendes tagja A doktori iskola alapítója:

Részletesebben

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.

Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és

Részletesebben

Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia

Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Magamról Amim van Amit már próbáltam 194 g/km?? g/km Forrás: Saját fotók; www.taxielectric.nl 2

Részletesebben

CHP erőmű trendek és jövője a villamosenergia rendszerben

CHP erőmű trendek és jövője a villamosenergia rendszerben CHP erőmű trendek és jövője a villamosenergia rendszerben MKET Konferencia 2016. Március 2-3. Dr. Kiss Csaba, CogenEurope, igazgatósági tag MKET, alelnök GE, ügyvezető igazgató Tartalom Statisztikák Klíma-

Részletesebben

Szekszárd távfűtése Paksról

Szekszárd távfűtése Paksról Szekszárd távfűtése Paksról Jakab Albert csoportvezetőnek (Paksi Atomerőmű) a Magyar Nukleáris Társaság szimpóziumán 2016. december 8-9-én tartott előadása alapján összeállította: Sigmond György Magyar

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

Modern Széntüzelésű Erőművek

Modern Széntüzelésű Erőművek Modern Széntüzelésű Erőművek Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 20011-2012 II. félév Katona Zoltán zoltan.katona@eon-energie.com Tel.: 06-30-415 1705 1 Tematika A szén szerepe, jellemzői Széntüzelés,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Magyar Bányászati Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2003. év Budapest, 2004. április A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a kitermelt ásványi

Részletesebben

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Javaslat a készülő energiapolitikai stratégiához Domina Kristóf 2007 A Paksi Atomerőmű jelentette kockázatok, illetve az általa okozott károk negyven éves szovjet

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket

Részletesebben

Az Energia[Forradalom] Magyarországon

Az Energia[Forradalom] Magyarországon Az Energia[Forradalom] Magyarországon Stoll É. Barbara Klíma és energia kampányfelelős Magyarország barbara.stoll@greenpeace.hu Láncreakció, Pécs, 2011. november 25. Áttekintés: Pár szó a Greenpeace-ről

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket tett az elmúlt évek során az

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017. év Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás... 4 Villamosenergia-felhasználás... 4 Gázfelhasználás... 5 Távhőfelhasználás...

Részletesebben

A szén alkalmazásának perspektívái és a Calamites Kft. üzleti törekvései

A szén alkalmazásának perspektívái és a Calamites Kft. üzleti törekvései A szén alkalmazásának perspektívái és a Calamites Kft. üzleti törekvései Dr. Kalmár István üzletfejlesztési igazgató Calamites Kft. Máza, 2010. február 25. A szén alkalmazási lehetőségei A klasszikus égetési

Részletesebben

VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN

VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 80. kötet (2011), p.197-203. VÍZTELENÍTŐ KUTAK HOZAMVÁLTOZÁSA LIGNITKÜLFEJTÉSEKBEN egyetemi tanár, MTA rendes tagja Miskolci Egyetem,Bányászati és

Részletesebben

Az EU Energiahatékonysági irányelve: és a kapcsolt termelés

Az EU Energiahatékonysági irányelve: és a kapcsolt termelés Az EU Energiahatékonysági irányelve: és a kapcsolt termelés Dr. Kiss Csaba MKET Elnökhelyettes Alstom Hungária Zrt. Ügyvezető Igazgató 2014. március 18. Az Irányelv története 2011 2012: A direktíva előkészítése,

Részletesebben

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába Energetikai gazdaságtan Bevezetés az energetikába Az energetika feladata Biztosítani az energiaigények kielégítését környezetbarát, gazdaságos, biztonságos módon. Egy szóval: fenntarthatóan Mit jelent

Részletesebben

PiAndTECH FluidKAT katalitikus izzóterek

PiAndTECH FluidKAT katalitikus izzóterek PiAndTECH FluidKAT katalitikus izzóterek Hő felszabadítás katalitikus izzótéren, (ULE) ultra alacsony káros anyag kibocsátáson és alacsony széndioxid kibocsátással. XIV. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIÁT

Részletesebben

Bodnár István PhD hallgató Miskolci Egyetem Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola

Bodnár István PhD hallgató Miskolci Egyetem Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola Szerves ipari hulladékok energetikai célú hasznosításának vizsgálata üvegházhatású gázok kibocsátása tekintetében kapcsolt energiatermelés esetén Bodnár István PhD hallgató Miskolci Egyetem Sályi István

Részletesebben

MTA Energiatudományi Kutatóközpont

MTA Energiatudományi Kutatóközpont MTA Energiatudományi Kutatóközpont A szén-dioxid biztonságos felszín alatti tárolását befolyásoló rövid és hosszú távú ásványtani-geokémiai átalakulások vizsgálata és a felszínre kerülés monitorozása Breitner

Részletesebben

A megújuló energiák fejlődésének lehetőségei és akadályai

A megújuló energiák fejlődésének lehetőségei és akadályai Zöld Gázvagyon Biogáz-hasznosítás Magyarországon Budapest, 2012. november 27. A megújuló energiák fejlődésének lehetőségei és akadályai Dr. Molnár László ETE főtitkár Primerenergia fogyasztás a Világban

Részletesebben

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kwth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről

Részletesebben

Innovációs leírás. Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor

Innovációs leírás. Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor Innovációs leírás Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor 0 Hulladék-átalakító energiatermelő reaktor Innováció kategóriája Az innováció rövid leírása Elérhető megtakarítás %-ban Technológia költsége

Részletesebben

Megújuló energiaforrások

Megújuló energiaforrások Megújuló energiaforrások Mika János Bevezető előadás, 2012. szeptember 10. Miről lesz szó Megújuló energiaforrások és fenntarthatóság Megújuló energiaforrások országban, világban Klímaváltozás, hatások

Részletesebben

Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás

Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Valaska József a Magyar

Részletesebben

A világ szénkészletei, a Nemzeti Energiastratégia 2030 célkitűzései a villamosenergia mix változatai.

A világ szénkészletei, a Nemzeti Energiastratégia 2030 célkitűzései a villamosenergia mix változatai. A világ szénkészletei, a Nemzeti Energiastratégia 2030 célkitűzései a villamosenergia mix változatai. Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár Miskolci Egyetem Bányászati és Geotechnikai Intézet Mottó: A legdrágább

Részletesebben

A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba

A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba Dr. Kovács Attila - Fuchsz Máté Első Magyar Biogáz Kft. 2011. 1. április 13. XIX. Dunagáz Szakmai Napok, Visegrád Mottó: Amikor kivágjátok az utolsó

Részletesebben

Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012

Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012 Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012 2012. január info@trinitinfo.hu www.trinitinfo.hu Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló...5 2. A megújuló energiaforrások helyzete

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Veolia Energia Magyarország Zrt. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai

Részletesebben

ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év

ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év Cégnév: Időszak: Inno-Comp Kft. év A jelentést készítette: Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai auditor EA-1-83/216

Részletesebben

+ 2000 MW Út egy új energiarendszer felé

+ 2000 MW Út egy új energiarendszer felé + 2000 MW Út egy új energiarendszer felé egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Stratégiai Tanulmányok Tanszéke Interregionális Megújuló Energiaklaszter Egyesület somogyv@videant.hu

Részletesebben

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kw th és az ennél nagyobb, de 50 MW th -nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről

Részletesebben

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia

Részletesebben

Energiatakarékossági szemlélet kialakítása

Energiatakarékossági szemlélet kialakítása Energiatakarékossági szemlélet kialakítása Nógrád megye energetikai lehetőségei Megújuló energiák Mottónk: A korlátozott készletekkel való takarékosság a jövő generációja iránti felelősségteljes kötelességünk.

Részletesebben

Dr. Berta Miklós egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Fizika és Kémia Tanszék

Dr. Berta Miklós egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Fizika és Kémia Tanszék Dr. Berta Miklós egyetemi adjunktus Széchenyi István Egyetem Fizika és Kémia Tanszék Egy fizikai rendszer energiája alatt értjük azt a képességet, hogy ez a rendszer munkát képes végezni egy másik fizikai

Részletesebben

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium

Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek. Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium Uniós szintű fellépések Hosszú- és középtávú tervek Dr. Baranyai Gábor Külügyminisztérium A kibocsátás csökkentés globális feladat A világ átlaghőmérséklet-növekedésének 2 C fok alatt tartása nemzetközileg

Részletesebben

Megújuló energia, megtérülő befektetés

Megújuló energia, megtérülő befektetés Megújuló energia, megtérülő befektetés A megújuló energiaforrás fogalma Olyan energiaforrás, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelődik (napenergia, szélenergia,

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. Éves energetikai szakreferensi jelentés 217 év Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Energia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

A megújuló erőforrások használata által okozott kihívások, a villamos energia rendszerben

A megújuló erőforrások használata által okozott kihívások, a villamos energia rendszerben A megújuló erőforrások használata által okozott kihívások, a villamos energia rendszerben Kárpát-medencei Magyar Energetikusok XX. Szimpóziuma Készítette: Tóth Lajos Bálint Hallgató - BME Regionális- és

Részletesebben

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Energia Másképp III., Heti Válasz Konferencia 2011. március 24. Dr. Németh Miklós, ügyvezető igazgató Projektfinanszírozási Igazgatóság OTP Bank

Részletesebben

Aktuális kutatási trendek a villamos energetikában

Aktuális kutatási trendek a villamos energetikában Aktuális kutatási trendek a villamos energetikában Prof. Dr. Krómer István 1 Tartalom - Bevezető megjegyzések - Általános tendenciák - Fő fejlesztési területek villamos energia termelés megújuló energiaforrások

Részletesebben

EGS Magyarországon. Kovács Péter Ügyvezető igazgató Budapest, 2011. június 16.

EGS Magyarországon. Kovács Péter Ügyvezető igazgató Budapest, 2011. június 16. 2 0 1 1 EGS Magyarországon Kovács Péter Ügyvezető igazgató Budapest, 2011. június 16. TARTALOM Geotermális energia felhasználási lehetőségek Geotermális villamos erőmű és a NER300 program 2 I. RÉSZ Geotermális

Részletesebben

STRATÉGIA: Növekedésre programozva

STRATÉGIA: Növekedésre programozva STRATÉGIA: Növekedésre programozva 1) MODERN KONCEPCIÓ: SMART ENERGY MANAGEMENT: Az energiatermelés, kereskedelem és összetett szolgáltatások rugalmas és kifinomult kombinációja. A piacon egyedülálló.

Részletesebben

BINÁRIS GEOTERMIKUS ERŐMŰVEK TECHNOLÓGIAI FEJLŐDÉSE 1990- TŐL NAPJAINKIG

BINÁRIS GEOTERMIKUS ERŐMŰVEK TECHNOLÓGIAI FEJLŐDÉSE 1990- TŐL NAPJAINKIG BINÁRIS GEOTERMIKUS ERŐMŰVEK TECHNOLÓGIAI FEJLŐDÉSE 1990- TŐL NAPJAINKIG Készítette: Koncz Ádám PhD hallgató Miskolci Egyetem Kőolaj és Földgáz Intézet Kutatás és innováció a magyar geotermiában Budapest,

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

Magyar Bányászati Szövetség 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel/Fax: (06-1) 336-7801 E-mail: mbsz@t-online.hu, www.mabsz.hu

Magyar Bányászati Szövetség 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel/Fax: (06-1) 336-7801 E-mail: mbsz@t-online.hu, www.mabsz.hu Magyar Bányászati Szövetség 1024 Budapest, Margit krt. 85. Tel/Fax: (06-1) 336-7801 E-mail: mbsz@t-online.hu, www.mabsz.hu Köszöntöm a MET ERŐMŰ FÓRUM tisztelt RÉSZTVEVŐIT! A HAZAI BARNA ÉS KŐSZÉNVAGYON

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Magyar Bányászati és Földtani Hivatal T Á J É K O Z T A T Ó bányajáradék bevallásról, befizetésről 2007. év Budapest, 2008. április A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Bt.) a

Részletesebben

A villamos energiát termelő erőművekről. EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13

A villamos energiát termelő erőművekről. EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13 A villamos energiát termelő erőművekről EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13 A villamos energia előállítása Az ember fejlődésével nőtt az energia felhasználás Egyes energiafajták megtestesítői az energiahordozók:

Részletesebben

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve

Részletesebben

ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év

ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS 2017. év Cégnév: Időszak: A jelentést készítette: Pentafrost Kft. 2017. év Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai

Részletesebben

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02.

Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség. Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánás geotermia projekt lehetőség Előzetes értékelés Hajdúnánás 2011. 09. 02. Hajdúnánástól kapott adatok a 114-es kútról Általános információk Geotermikus adatok Gázösszetétel Hiányzó adatok: Hő

Részletesebben

"Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta." (Woody Allen)

Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta. (Woody Allen) "Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta." (Woody Allen) Kapcsolt energiatermelés helyzete és jövője, MET Erőmű fórum, 2012. március 22-23.; 1/18 Kapcsolt energiatermelés

Részletesebben

A VPP szabályozó központ működési modellje, és fejlődési irányai. Örményi Viktor 2015. május 6.

A VPP szabályozó központ működési modellje, és fejlődési irányai. Örményi Viktor 2015. május 6. A VPP szabályozó központ működési modellje, és fejlődési irányai Örményi Viktor 2015. május 6. Előzmények A Virtuális Erőművek kialakulásának körülményei 2008-2011. között a villamos energia piaci árai

Részletesebben

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője Dr. Aszódi Attila elnök, MTA Energetikai Bizottság igazgató, BME Nukleáris Technikai Intézet Energetikáról Másként Budapest, Magyar Energetikusok Kerekasztala,

Részletesebben

CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÖSSZEFOGLALÓ 2017 ÉVRE

CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÖSSZEFOGLALÓ 2017 ÉVRE CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZ ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÖSSZEFOGLALÓ 2017 ÉVRE Készítette: Veolia Energia Magyarország Zrt. 2018.05.15. Energetikai szakreferensi összefoglaló 2017 évre Csolnoky_1 1/13 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Lignithasznosítás a Mátrai Erőműben

Lignithasznosítás a Mátrai Erőműben Lignithasznosítás a Mátrai Erőműben > Balatonalmádi, 212. március 22. Giczey András termelési igazgató 1 > Ha egyetlen mondatban akarnánk összefoglalni az Energiastratégia fő üzenetét, akkor célunk a függetlenedés

Részletesebben

A kapcsolt energiatermelők helyzete Magyarországon. XVII. Kapcsolt Hő- és Villamosenergia-termelési Konferencia 2014. március 18-19.

A kapcsolt energiatermelők helyzete Magyarországon. XVII. Kapcsolt Hő- és Villamosenergia-termelési Konferencia 2014. március 18-19. A kapcsolt energiatermelők helyzete Magyarországon XVII. Kapcsolt Hő- és Villamosenergia-termelési Konferencia 2014. március 18-19. Siófok Kapcsolt termelés az összes hazai nettó termelésből (%) Kapcsoltan

Részletesebben

1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek

1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek 1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek Előzőleg a következőkkel foglalkozunk: Fizikai paraméterek o a bemutatott rendszer és modell alapján számítást készítünk az éves energiatermelésre

Részletesebben

A FÖLDGÁZ SZEREPE A VILÁGBAN ELEMZÉS ZSUGA JÁNOS

A FÖLDGÁZ SZEREPE A VILÁGBAN ELEMZÉS ZSUGA JÁNOS Műszaki Földtudományi Közlemények, 86. kötet, 2. szám (2017), pp. 188 193. A FÖLDGÁZ SZEREPE A VILÁGBAN ELEMZÉS ZSUGA JÁNOS MVM Zrt. drzsuga@gmail.com Absztrakt: A földgáz mint a jövő potenciálisan meghatározó

Részletesebben

Napenergiás jövőkép. Varga Pál elnök. MÉGNAP Egyesület

Napenergiás jövőkép. Varga Pál elnök. MÉGNAP Egyesület Napenergiás jövőkép Varga Pál elnök MÉGNAP Egyesület Fototermikus napenergia-hasznosítás Napkollektoros hőtermelés Fotovoltaikus napenergia-hasznosítás Napelemes áramtermelés Új technika az épületgépészetben

Részletesebben

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.

Részletesebben

Napenergiás helyzetkép és jövőkép

Napenergiás helyzetkép és jövőkép Napenergiás helyzetkép és jövőkép Varga Pál elnök MÉGNAP Egyesület Napkollektoros és napelemes rendszerek (Magyarországon) Napkollektoros és napelemes rendszerek felépítése Hálózatra visszatápláló napelemes

Részletesebben

B I O M A S S Z A H A S Z N O S Í T Á S és RÉGIÓK KÖZÖTTI EGYÜTM KÖDÉS

B I O M A S S Z A H A S Z N O S Í T Á S és RÉGIÓK KÖZÖTTI EGYÜTM KÖDÉS B I O M A S S Z A H A S Z N O S Í T Á S és RÉGIÓK KÖZÖTTI EGYÜTM KÖDÉS Dr. Petis Mihály : MezDgazdasági melléktermékekre épüld biogáz termelés technológiai bemutatása Nyíregyházi FDiskola 2007. szeptember

Részletesebben

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos

Részletesebben

H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat

H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/17395. számú országgyűlési határozati javaslat a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes,

Részletesebben