Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással.

Átírás

1 Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással. (Zsoltár 69,31) 2009/2 47. évfolyam 2. szám

2 Szer et e m-e Őt? A tartalomból Szeretem-e Jézust? Szeretem-e Őt? Ezt kérdem magamtól mindenekelőtt. Mivel kezdődik el számomra e nap? Kit teszek előre, ki a fontosabb? Mennyi minden próbál közénk állani, néma, bús közönyben másra hajlani! Vagy éppen a hajsza, lárma, bódulat az, mi harcainkba kudarcba fullaszt. Ó, Uram, Te magad vagy a szeretet, ne engedd el soha, soha kezemet! Élted adtad értem: ím, a szeretet. Felfogni nem tudom, (de) benne élhetek. Uram, csak Te vagy számomra az Egy, rajtad kívül mást nem is ismerek. Mert Te mindig ott vagy s mindenekfelett, ki a vészben, bajban őrzöd lelkemet. Kupásné Ráti Gizella A nyelv és a beszéd...4 Nagyobb boldogság...5 Ne számold!...6 Bizonyságtétel: A havasi kürt üzenete...8 Megtalált vagy elveszett...?...9 Úton a menny felé Bibliai személyek: Jabéc A hívők két természete A szeretet iskolája Békesség és szentség Az imádság gyökerei Gyermeknevelés Isten terve (2.) Érdemes keresztyénnek lenni? Mennyei áldásokban részesülni Krisztus jó illata Dallamok szárnyán Vetés és Aratás 2009/2 (47. évfolyam 2. szám) Megjelenik évente 3 alkalommal (D.v.) az Evangéliumi Kiadó gondozásában. HU ISSN Szerkesztőség H-3300 Eger, Egészségház u. 23. Postacím: 3301 Eger, Pf Tel/Fax: v3218@t-online.hu Felelős szerkesztő: Soproni János Terjesztés H-1066 Budapest, Ó utca 16. Tel.: Fax: Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió A lapot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és mindenkinek költségmentesen megküldjük, aki azt írásban kéri. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vetés és Aratás

3 Kedves Olvasó! Nyár van, sok napfényes reggellel és enyhe, csillagos éjszakával. De hogyan kezdjük el, éljük meg és fejezzük be napjainkat? Csupán úgy, mint munkával teli, fáradtságos órák ismétlését? Vajon eszünkbe jut hálát adni Isten gondviseléséért naponta többször is? Hiszen minden egyes nap értékes ajándék Istentől. Az ismétlés nem feltétlenül unalmas dolog, sőt nagyon hasznos lehet. Gondoljunk pl. a Biblia olvasására, vagy az énekekre, zenei darabokra. Minél többször olvassuk, hallgatjuk őket, annál jobban elmélyedünk bennük. Életünkben sok dolog ismétlések árán válik tulajdonunkká. Ha naponta többször hálát adunk, az elmélyíti az Istennel való közösségünket. A zsoltáríró ezt így fejezi ki: Naponta hétszer dicsérlek téged igazságos döntéseidért (Zsolt 119,164). Felismeri és elismeri Isten igazságos eljárását, és gyakori imával válaszol rá. Dávid reggel, délben, este kiáltott Istenhez (Zsolt 55,18), és az Úr meghallotta. Dániel napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta (Dán 6,10). Pál apostol így buzdítja a tesszalonikaiakat: szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok (1Tesz 5,17-18) Tőlünk milyen visszhang jut Isten elé irántunk tanúsított atyai szeretetéért? Mit vált ki szívünkből mindaz, amit értünk tett és tesz az Úr Jézus Krisztusban? Ő, aki azt mondja: Örök szeretettel szerettelek (Jer 31,3), mennyi hálát és imádatot kap tőlünk naponta? Ha Istennek ez a nagy szeretete nem szorongat bennünket, akkor eltompulunk, imáink megszokottá válnak, üresek lesznek, hamisan csengenek, és csupán rutinból hangzanak el. Ezzel szemben milyen megelevenítő, amikor hamisítatlanul jut Isten elé szívünkből a hála és az imádat naponta többször is! az igazi imádói lélekben (szellemben) és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának (Jn 4,23). Vá n d o rú ton Éveken át pusztában bolyongtam, szemem közé szállt a rőt homok. Manna helyett tövis hullt utamra, vezéreltek hamis szónokok. Elcsüggedve, kétségbeesetten kerestem az ígért Kánaánt, botladozva kiégett göröngyön felkeltem, és indultam tovább. Sivatagi kígyók sziszegése volt muzsikám, esti altatóm; Te akkor is ott vigyáztad álmom, nem láttalak, ó, Mindenható! Ág hegyére röppenő madárral nem dicsértem felséges Neved, hogyha mégis dal termett szívemben, behálózták liánképzetek Most, hogy újra fényt dajkál a hajnal, szólít, keres tiszta, Szent Szavad. Megállni e fura útvesztőben egy imára talán már szabad? Sok sokévnyi elpazarolt érdem kegyelmedből ragyog most felém, Istenem! Te mindenek tudója, felelj nekem! Ugye, van remény? Feltámadnak a kiszáradt csontok léptem nyomán itt, körös-körül, friss örömben megfürdetett lelkük egy testvérként hitben egyesül. Németh Márta évi 2. szám

4 A nyelv és a beszéd Jakab apostol levelének 3. fejezetében nagyon részletesen ír a nyelvről. Jól tesszük, ha figyelünk arra, amit Isten beszéde mond nekünk a nyelv helyes és helytelen használatáról. Nyelvünket használhatjuk Istennek tetsző módon, az Ő dicsőségére, és mások számára áldásul. De nagyon könnyen vissza is élhetünk vele, miáltal a Szent Szellem megszomorodik, és bizonyságtételünk lehetetlenné válik. A Jakab 3,1-12-ben a nyelv három lényeges jellemzőjét mutatja be az Ige. 1. A nyelv mint irányító erő (3-5. v.) Egy hajó kormánylapátjához és a ló zablájához hasonlítja itt a nyelvet. Így irányíthatják szavaink is az embereket a helyes vagy téves útra. Élet és halál van a nyelv hatalmában (Péld 18,21) Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják (Ef 4,29). 2. A nyelv mint tűzforrás (5-8. v.) Milyen kicsiny a nyelv, de mekkora károkat okozhat! Sokszor támadt már viszálykodás a hívők között, amit a nyelv néhány szava szított fel. Családokat és gyülekezeteket rombolt szét a nyelv munkája. Nem kellene azonban ennek így lennie. Aki igazán szól, az igazat mondja el a bölcsek nyelve pedig gyógyít (Péld 12,17-18). Az igaznak az ajka sokakat vezet (»legeltet«károli ford.) (Péld 10,21). 3. A nyelv mint az áldás és az átok forrása (9-12. v.) Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia (Péld 18,20). A vétkes ajak veszedelmes csapda (Péld 12,13). A nyelv helytelen használata Jakab levelének és a Biblia más helyeinek figyelmes olvasásakor világos lesz előttünk, hogyan szoktuk rosszra használni a nyelvünket. Bárcsak elkerülnénk ezt az életünkben! a) Istent okolni kísértéseinkért (Jak 1,13-14). b) Megszólni embertársainkat, és a titkokat kibeszélni (Péld 20,19). Ha szeretetünk testvéreink felé őszinte, akkor nem lesz a nyelvünknek lehetősége gyengeségeik és félrelépéseik bemutatására. Sokkal inkább az ő helyreállításuk érdekében fogjuk nyelvünket a szelídlelkűség szellemében használni (Gal 6,1). c) Nagy dolgokkal dicsekedni (Jak 3,5). Aki dicsekszik, az még nem értette meg, amit Pál apostol mond: Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó (Róm 7,18) Ha valamivel egyáltalán dicsekedhetünk, úgy az Úrban dicsekedjünk! Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék (1Kor 1,31). Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ és én is a világ számára (Gal 6,14). d) Ítélkezni felebarátaink fölött (Jak 4,12; 5,9; Róm 14,12-13). Az ítélet joga egyedül Istené! e) Esküdni és visszaélni Isten nevével, hiába venni (Jak 5,12). Milyen sokan nem veszik figyelembe éppen ezeket az igeverseket! A nyelv helyes használata Figyeljünk most a pozitív oldalra, és használjuk Isten gyermekeiként a nyelvünket Őneki tetsző módon! a) Vele dicsérjük az Urat és Atyát (Jak 3,9). Ha Isten jóságát és gazdag kegyelmét szemléljük, ami számunkra az Úr Jézusban jelentetett ki és lett valósággá, akkor nyelvünk túlárad a hálaadástól (Ef 5,20). b) Vele imádkozunk Istenhez. Imánkban kérjük Istentől, hogy adjon nekünk bölcsességet az élet minden helyzetében a helyes magatartásra, hogy jó példaképek lehessünk csa- Vetés és Aratás

5 ládunknak, testvéreinknek és embertársainknak. Szabad és szükséges imádkoznunk rokonainkért, minden hívőért, az Úr munkájáért, Isten szolgáiért, minden emberért és mindazokért, akik méltóságokban vannak (Ef 6,18; 1Tim 2,2). c) Vele énekelünk (Zsolt 51,14; Ef 5,19; Jak 5,13). Énekeljünk mindenekelőtt az Úrnak, mások biztatására és a magunk örömére. d) Vele intjük, figyelmeztetjük egymást (Zsid 10,25). e) Vele vigasztaljuk a többieket (2Kor 1,4; 1Tesz 4,18). Kedves barátaim, mennyire szükségünk van nyelvünk megfékezésére az Úrtól való függésben, szavainknak Isten jelenlétében való mérlegelésére és arra, hogy bölcsességet kérjünk tőle szánk megnyitása előtt! Bárcsak alávetnénk Istennek gondolatainkat, szavainkat (Zsolt 19,15), és figyelnénk beszédünkben a másik ember érzékenységére (Kol 3,12-13)! Aki vigyáz a szájára és a nyelvére, életét őrzi meg a nyomorúságtól (Péld 21,23). A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédére (Péld 10,19). D. L. Nagyobb boldogság Nagyobb boldogság adni, mint kapni (Csel 20,35). Az Úr Jézus ezen szavai, amelyek kivételesen nem az evangéliumban kerültek megörökítésre, közmondásszerűvé váltak. Meghonosodott a gyülekezetben, és a tanítványok gondolkodásával megegyezett. Pál apostol ezt a mondást sajátosan megtapasztalta. Legtöbbször kétkezi munkával dolgozott, és ezzel nemcsak saját eltartásáról gondoskodott, hanem a rászorulókon is tudott segíteni. Nagy áldás rejlik ebben az igazságban, de sokan soha nem ismerik meg, mert önző életet élnek. Moody, a sokak által ismert evangélista, a keresztyénnek a pénzhez való viszonyáról a következő három tanácsot adta: keressél, amennyit lehet, takarékoskodj, amennyire képes vagy, és adakozzál, amennyit csak tudsz! Amikor ezt a szolgálatánál felhasználta, az alkalom végén odajött hozzá az egyik hallgatója, és ezt mondta: Jó volt a szolgálata, de azzal a bizonyos három tanáccsal mindent elrontott. Elgondolkoztató, hogy milyen nehéz lemondani arról, amihez nagyon ragaszkodunk! Jézus Krisztus életének egyik jellemzője az volt, hogy mindent odaadott. Tanítványait is erre akarta elvezetni, amikor ezt mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni. És mit tanácsolt az Úr a gazdag ifjúnak, hogy kincse legyen a mennyben? (Lk 18,22) Mennyi Bibliát kell még szétosztanunk, milyen sok bajt enyhítenünk, hány szomorkodót megvigasztalnunk, hogy mindazok, akik az Úrhoz tartoznak, beláthassák: Nagyobb boldogság adni, mint kapni! B. J. Évek Ki mit tud? 1. Milyen gyakran ünnepelték a zsidók az engesztelés évét? 2. Mennyi idővel hosszabbította meg Isten Ezékiás király életét? 3. Hány éves volt Mózes, amikor úgy érezte a szívében, hogy meg kell látogatnia testvéreit, Izráel fiait? 4. Hány éves volt József, amikor az egyiptomi fáraó elé vitték? 5. Milyen gyakran ünnepelték meg a zsidók a szombatévet? 6. Mennyi ideig volt Nabukadneccar megaláztatásban? 7. Mennyi ideje szenvedett vérfolyásban az az asszony, aki megérintette Jézus köntösének szegélyét? 8. Mennyi időt töltött el Pál a római fogságban, ahol akadályoztatás nélkül hirdette Isten országát? 9. Mit mond Pál az efezusi véneknek, hány évig intette őket könnyek között? 10. Mennyi időre lesz a Sátán, az ősi kígyó megkötözve és levetve a mélységbe, hogy meg ne tévessze a népeket többé? (Válaszok a 31. oldalon.) évi 2. szám

6 Ne számold...! Az Úr mondta: Ne számold, hányszor bocsátottál meg! (Vö. Mt 18,21-22.) Nézzünk meg néhány magatartásformát, amelyet Isten elvár tőlünk. Ezeket elénk tárja Pálnak a Kolossébeliekhez írt levele: Öltsetek tehát magatokra mint Isten választottai, szentek és szeretettek könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent (Kol 3,12-14). Az első, amit elénk tár, az a Krisztushoz való viszonyunk: kiválasztottak, szentek és szeretettek vagyunk. Nem csak úgy véletlenül vagyunk kedvesek Istennek; ki lettünk választva Krisztusban a világ alapjainak megvettetése előtt (Ef 1,4). Ő akarta, hogy az övéi legyünk! És Ő úgy tekint ránk, mint szentekre. Természetesen azt is akarja, hogy elhívásbeli szentségünknek megfelelően éljünk, de ez csakis úgy valósítható meg, ha a Szellem által járunk (Gal 5,16). Végül az Atya Isten szerettei vagyunk (Júd 1). Hát nem csodálatos tudnunk, hogy az egész mindenséget megteremtő Isten gyakorlatban is annyira szeret bennünket, hogy Atyánkká lett? Ez a meghitt kapcsolat csakis Krisztus megváltó műve által jöhetett létre. Az Ige azt mondja: öltsünk fel bizonyos megkülönböztető magatartásokat. A felöltés szüntelen tudatos erőfeszítéssel jár. Más szavakkal, mindezek a magatartásformák kifejleszthetők a személyiségben a Szent Szellem által. A Kolossé 3 azzal kezdődik, hogy feltámadtatok a Krisztussal, ezért azokat keressétek, amik odafent vannak (1-2. vers). Ennek jó ábrázolása az, hogy az ember leveti ócska, szennyes ruháit, és felölti magára az új, tiszta ruhát. Ugyanígy kell levetni a régi ént, és felöltözni az új ént (9-10. v.). Az emberek aszerint ítélnek meg bennünket, amilyen ruhát viselünk. Ezekben a versekben nincs minősítés; senkit sem selejteznek ki személyisége vagy jelleme miatt. Vannak, akik természetüknél fogva könnyebben alkalmazkodnak, de ez nem menti fel a többieket, hogy ők is ne alkalmazkodjanak. Mindezt szem előtt tartva vegyünk most szemügyre hat olyan magatartásformát, amelyet az Úr akarata szerint fel kell öltenünk. 1. Könyörületes szív Itt arról van szó, hogy őszintén törődjünk felebarátaink jólétével. Szívünk mélyéről fakadjon az együttérzés, nem érhetjük be felszínes sajnálkozással. Az igeverset így is fordítják: együtt érző gyöngédség, szívünkig ható megindultság. Az Úr Jézus meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket (Mk 6,34). Mikor szántunk meg valakit utoljára? Körül vagyunk véve szükségben levő emberekkel, de vajon őszintén törődünk-e velük? Ha krisztusi magatartás van a szívünkben, akkor igen. Tehát rendszeres gyakorlattá válik az életünkben úgy szolgálni az Úrnak, hogy segítünk a rászorultakon. Azt is mondja az Ige, hogy senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is (Fil 2,4). Nem könnyű, és nem természetes dolog mások érdekeit a magunké elé helyezni, de Krisztus ezt az utat mutatja. 2. Jóság Meglehet, hogy jó szándékkal segítünk másokon, csak éppen bántóan tesszük azt. Ezért jól fontoljuk meg, hogyan fejezzük ki együttérzésünket, mert lehet azt nagyon különbözőképpen tenni. Valaki ezt így fejezte ki: Jó szíve van, csak nem szabad figyelni arra, ez hogyan nyilvánul meg külsőleg. Mert ha az ilyen ember meg is valósítja Krisztus szándékát, kétszeres az értéke akkor, ha azt kedvesen teszi. Krisztus a kedvesség megtestesítője volt mindenkivel szemben. Jobban kellene hasonlítanunk hozzá ebben is. 3. Alázat Ezzel megérkeztünk minden más magatartás alapjához. Ez a legnehezebben elsajátítható jellemvonás csodálatosan mutatkozik meg az Úrban: Krisztus Jézus megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig (Fil 2,5-8). Micsoda nagy kegyelem! Hasonlóvá lett a teremtményhez, akit Ő teremtett, csakhogy eljuthasson hozzá és megválthassa. Ezt a magatartást akarja látni bennünk Vetés és Aratás

7 is az Úr Jézus. Mások javát a magáé elé helyezte; jobban törődött a mi szükségeinkkel, mint a sajátjaival. Sőt: a mi életünket is többre becsülte a magáénál. Teljes önfeláldozást mutatott be, odaadta magát értünk (Gal 2,20). Miért oly nehéz megtanulnunk az alázatos, szolgai magatartást? Miért oly nehéz mások érdekeit a magunké elé helyeznünk? Lássuk a választ Ézsaiás könyvének 6. fejezetében! A próféta először az Úr dicsőségét látta (1-4. v.). Azután látta önmagát a maga nyomorúságában (5-7. v.). Végül látta népének nagy nyomorúságát, és ekkor már kész volt elvállalni, hogy az Úr követe legyen számukra (8-10. v.). 4. Szelídség Gyakran alázatosságnak is nevezik, mert ez az erény gyakran kapcsolódik az alázathoz, megaláztatáshoz. Krisztus ezt mondja: szelíd vagyok és alázatos szívű (Mt 11,29). Mit jelent a szelídség? Aki szelíd, az nem kellemetlenkedő, nem ellenszenves. Társaságában jól érzi magát az ember. Könnyű elbeszélgetni vele. Fizikai képpel élve, a szelíd ember nem töri össze a dolgokat, hanem gondosan bánik velük. Ugyanez érvényes szellemi értelemben is. Aki szelíd, nem sértegeti a felebarátját. A szelíd és csendes lélek értékes az Isten előtt (1Pt 3,4). Azt is mondja az Ige, hogy a higgadt (szelíd) válasz elhárítja az indulatot (Péld 15,1). Vajon mi könnyen haragra lobbanunk? Hamar felháborodunk? Mert akkor éppen nem vagyunk sze évi 2. szám lídek. Viszont a szelídség nem azonos a gyengeséggel, sőt szellemi fegyver és erő. Nem enged az igazságból, csakhogy jó békesség legyen. Az Úr ezt soha nem tette. Alkalomadtán erőteljesen támadó volt azokkal szemben, akik Isten kijelentését el akarták homályosítani. De amikor a bűnösöket hívta magához, akkor mindig szelíd volt mindenkivel szemben. Még azokkal szemben is, akik elfogatása után megverték. Erős, de nyugodt maradt, és így mutatta meg isteni hatalmát. 5. Türelem Ez nemcsak azt jelenti, hogy nyugodtan várjunk a sorunkra, hanem sokkal inkább azt, hogy eltűrjük még a hosszas szenvedést is. Azt jelenti, hogy nem mondunk le a ránk bízottakról, még ha ismételten kudarcot vallanak is. Azt is jelenti, hogy nem vágunk vissza, ha valaki provokál minket. Péter azt írja, hogy az Úr türelmes hozzátok (2Pt 3,9). Nem örülsz ennek? Ha az Úr oly végtelenül türelmes, amikor formálja személyiségünket, ne legyünk-e mi is türelmesek mindazokkal szemben, akik A lényeg Nem mindent értek. Tele titokkal az életem is, a Bibliám is. De már a lényeg kitárta titkát, s tudója lettem: KRISZTUS megváltott a bűneimtől, s világszép arca ragyog felettem. Füle Lajos fárasztanak, vagy bosszantanak minket, vagy akiket szívesen tekintenénk elveszetteknek? 6. Megbocsátásra való készség Miért oly nehéz megbocsátanunk? Rendszerint azért, mert büszkeségünkben sértve érezzük magunkat, vagy felháborított a minket sértő személy. Péter megkérdezte: Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? (Mt 18,21) Az Úr azt válaszolta, hogy bocsásson meg, de ne számolja, hányszor. Ez az utasítás nekünk is szól. Péter megkérdezte: Még hétszer is? Jézus feleletének értelme, hogy számtalanszor. Megbocsátásunk alapja Krisztus velünk szembeni megbocsátása legyen. Ő hányszor bocsát meg nekünk? Nos, mi is bocsássunk meg másoknak hasonlóképpen! A Kolossé 3,12-14-ben ismertetett magatartás, amely hűen mutatja be Krisztust, Isten Szent Szelleme által a miénk is lehet. Ezen tulajdonságok közül egyik sem természetes, hanem természetfeletti, és nálunk nagyobb személy jelenlétét tükrözi, és nagyobb erőét, mint amellyel mi magunk rendelkezünk. Mindez hozzátartozik ahhoz, amit a Róma 8,29 így ír le: hogy hasonlókká legyenek (legyünk) Fia képéhez. Krisztus bennünk levő életének kívánatos megnyilvánulása ez, az Ő tulajdonságainak a visszatükröződése. Legyen a mi életünknek is része az őszinte megbocsátásra való készség az Ő dicsőségére! G. T.

8 Kezdetben balsors-kürtös voltam Csodálatos gyermekkoromban a svájci Alpokban éltem. Szívesen emlékszem vissza arra a kilenc nyárra, amikor pásztorgyermekként jártam be a tájat. Életem nagy álma azonban, hogy egyszer havasi kürtös lehessek, sokáig nem teljesült. 18 éves koromban munkát vállaltam az építőiparban, majd szakmunkás lettem. De egy rejtett vágy továbbra sem hagyott nyugodni. Reméltem, hogy egykor majd én is alkothatok valami értékeset az életben. Azonban az események nem úgy alakultak, ahogy terveztem, és 24 évesen váratlan krízishelyzetbe kerültem, amelyből nem láttam semmilyen kivezető utat. Úgy éreztem, hogy egyre csak süllyedek a mélységbe. Életem akkori szakaszában balsors-kürtösnek nevezhettek volna, mivel az élet bajaitól meggyötört, szomorú lelkem dallamait fújtam. Gyakran megesik, hogy mások is ilyen fúvóssá lesznek. Ezért szívesen mondom el mindazt, amit átéltem, hogy megmutassam az egyetlen kivezető utat az élet bonyolult labirintusából. Nekem is a szükségben mutatta meg Isten ezt a kiutat. Tudom, hogy sokan megtapasztalták már az élet lehúzó örvényeit: csalódás a szerelemben, munkanélküliség, pénzhiány és mintha még ez sem lett volna elég, én a lakásomat is elvesztettem. Mindezek az embert annyira megsebzik, hogy fizikai vagy szellemi beteg lesz, és szenved. Ezért sokan minden reményüket elvesztve inkább feladják a küzdelmet, és lemondanak az életükről. Én is ilyen lelkiállapotba kerültem. Mi értelme tovább élnem? Depresszió, álmatlanság, étvágytalanság gyötört, egész életem értelmetlenné vált. Az öngyilkosság sötét gondolata kísértett éjjel-nappal. A legrosszabbak azonban a hétvégék voltak, amikor az a néhány ember, akiben megbíztam, nem volt elérhető. Ezeken a napokon a lelkemet egyre sötétebb felhők borították. Egy szombaton aztán betelt a pohár. Elhatároztam, hogy véget vetek az életemnek. Leakasztottam a szegen függő fegyveremet, és meghúztam a ravaszt. Az azonban valamilyen okból nem működött. Nem volt rá magyarázatom. Ha ez így nem megy, akad más lehetőség is, hogy eldobjam az életem gondoltam. Kimásztam a padlásszobámból a tetőre, és a hatodik emeletről a mélybe akartam vetni magam. Tettem végrehajtásában azonban egy láthatatlan hatalom ismét visszatartott. Gyávaság volt-e vagy a haláltól való félelem? Ki mondhatná meg? Visszamásztam a szobámba, minden pénzem összeszedtem, és elindultam Zürichbe, a földi élvezetek Kánaánja felé. Reméltem, hogy majd az alkoholból bátorságot merítve elérhetem életem célját, a boldogságot. Ekkor közbelépett Isten! Eddig számomra Isten nem jelentett semmit. Egyszerűen nem érdekelt, hogy létezik-e vagy sem. Nem neveltek vallásosan, így később sem érdeklődtem Isten iránt. Ebben a tudatlan állapotomban csak gúnydalokat énekeltem róla. Azok az emberek pedig, akik Istenről beszéltek nekem, nem voltak a példaképeim. Egyszer, amikor útban voltam a boldogságom felé, két lány meghívott egy keresztyén film megtekintésére. Nem lelkesedtem a meghívásért, mégis elmentem. A filmből nem sokat értettem, azonban az ott elhangzott utolsó kérdés szüntelenül visszacsengett a fülembe: Ha ma meghalsz, kész vagy-e Istennel találkozni? A jelenlevők közül senki sem ismerhette a nyomorúságomat, sem reménytelen állapotomat, nem tudhatták, milyen hatással lesznek rám a hallottak. A kérdés azonban szíven talált. Eddig inkább megvetettem Istent ahelyett, hogy hálát adtam volna neki. Most viszont itt volt ez a személyesen nekem szóló kérdés. Ha ma meghalsz, kész vagy-e Istennel találkozni? Azon az estén, amikor hazamentem, eltettem a fegyveremet, és elgondolkodtam azokon, amiket hallottam. De Vetés és Aratás

9 még eltartott néhány hónapig, amíg dönteni tudtam, és elfogadtam az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltómnak. Milyen más lett minden, amikor Isten Fia az életem Ura lett! Létem új értelmet kapott! Az Úr 16 évi rabság után csodálatosan megszabadított az alkohol és a nikotin kötelékeitől. Lelkileg és fizikailag tökéletesen rendbe jöttem, és mindez orvosi segítség és elvonási tünetek nélkül történt. Remélem azonban, hogy senkinek sem kell ilyen nehéz helyzetbe kerülnie ahhoz, mint amilyenben én voltam akkor, hogy megismerhesse Isten szabadítását! Az élet értelmének kérdésére csak egyetlen kielégítő válasz adható: szükségünk van az Istennel való személyes kapcsolatra. Ezt pedig csak Jézus Krisztuson keresztül kaphatjuk meg, aki ezt mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam (Jn 14,6). Én vagyok az út Az örökkévaló Istennel való első személyes találkozásom óta, ami 1977-ben történt, az életem teljesen megváltozott, és eggyé lettem az Ő akaratával. A bibliaolvasás és a hívő testvérekkel való közösségem sok örömet nyújt. De azt is el kell mondanom, hogy keresztyénként élni nem sétagalopp. Az élet göröngyös útján egyszer fent, egyszer lent járok. Sokszor boldog vagyok, mert fent járok a csúcson, máskor próbák között mély völgyekbe jutok. Az igazi keresztyén számára az élet gyakran harc, sok akadállyal. Egyet azonban sose feledjünk: Jézus vezet és kísér, életünk minden percében velünk van. Csak Ővele érdemes élni! Boldoggá tesz a tudat, hogy az örökkévalóságot Jézus Krisztussal fogom tölteni, és várva várom azt az időt! Meg vagyok győződve arról, hogy Isten mindenkit meg tud és meg akar szólítani. Engem is megszólított, és szomorú balsors-kürtösből boldog, havasi kürtössé változtatott, az Ő dicsőségére. Neki terve van veled is! évi 2. szám Lorenz Schwarz 9 Megtalált vagy elveszett? Lukács evangéliumának 15. részében három történetet beszél el az Úr Jézus: az elveszett juh, az elveszett pénzdarab és a tékozló fiú történetét. Az eltévedt juh egyedül bolyong a pusztában, és félelmében hangosan béget. A pásztor, aki észrevette juhának eltűnését, keresésére indul. De hol keresse? Ekkor hall egy gyenge hangot. Talán az elveszett juhocska hangja? A hang irányába megy, és megtalálja az elveszett juhot. Az elveszett pénzdarab története már másként hangzik. A pénzdarab tehetetlenül fekszik, s nem hívhatja fel magára a kereső asszony figyelmét. Ott hever a porban, és meg kell várnia, míg a világosság reá veti a fényét. Az asszony egyedül keresi, míg végre rátalál. A harmadik történet ismét másként hangzik. A fiú elhagyja a szülői házat. Amíg a pénze tart, addig eszébe sem jutnak apjának intései és kérései. Az apja legfeljebb annyit tehet, hogy imádkozik érte. A tékozló fiú fokról fokra süllyed a moslékig. Ekkor magába száll. Elhatározza, hogy hazatér. És egyszer csak a kapuban várakozó apa megpillantja az elveszett fiút. Elébe fut, átöleli. Az elveszett fiú is megtaláltatott. Vajon miért mondta el Jézus így egymás után e három példázatot? Azért, hogy rámutasson: az emberek úgy, ahogy vannak, elveszettek. De meg kell találtatniuk! Ez a megtalálás azonban különbözőképpen történhet. De nem a hogyan a fontos, hanem a tény. Vannak, akiknek az életében az Úré ugyan a fő munka, mint a pásztoré a juhocska megtalálásánál, de az ember is segít a kiáltásával, a sírásával. Vannak, akik az elveszett pénzhez hasonlóan nem működnek közre a megtalálásuknál. Ebben az esetben az Úr végzi el az egész munkát. Azután olyan esetek is vannak, amikor úgy látszik, mintha mindent az ember tenne, maga keresné a hazavezető utat az atyai házba. Isten tehát eltérő módon keresheti meg a tőle elszakadt embereket. Nem nyugszik, míg meg nem találja őket. És milyen öröm van a mennyben, amikor az elveszettek megtaláltatnak! Megkérdem tehát tőled is: megtalált vagy már? Mert az Emberfia (Jézus Krisztus) azért jött, hogy megmentse, ami elveszett (Mt 18,11). E. Modersohn

10 Úton a menny felé A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az úti poggyászával, egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és helyet foglalt egy nem egészen teli fülkében. Kutatva figyelt körül, és jól megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úti csomagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludnia? A kalauz barátságos igennel felelt, de utána látni akarta a jegyét. A kislány így felelt: Nincs jegyem. Hová utazol hát? faggatta a kalauz. A mennybe megyek hangzott a válasz. A férfi körülnézett, és csodálkozva válaszolt: Igen? És ki fizeti a vonatjegyedet? Az Úr Jézus felelte a kislány, és tovább kérdezősködött. Ez a vonat nem a mennybe megy? Az Úr Jézus nem utazik rajta? Azt hiszem, nem válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. Miből gondoltad egyáltalán, hogy ez a vonat oda megy? Mert édesanyám gyakran énekelt egy vonatról, amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki azon utazni akar. De most már nem tudja többé énekelni, mert nemrég meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt a vonatról, ami a mennybe megy? Nem énekli a kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs is kislánya? kérdezte a kicsi. Ezt a kalauz csendben végighallgatta, majd megindult hangon válaszolt: Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennyben van. És most a bácsi odautazik, hogy viszontlássa? kérdezte a kislány nagy együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta: Ez egy angyal. Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jézusnál vannak a mennyben. Ezután nagy bizalommal megkérdezte az utasokat: Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon örülnék! Anyukám azt mondta, hogy aki valóban hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a mennybe kerül. Édesanyád biztosan jó asszony volt szakította félbe az egyik utas a kislányt. A válasz furcsa volt: Az én anyukám azonban sohasem akarta, hogy valaki azt mondja neki, hogy jó. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten, és hogy nem azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem azok, akiknek az Úr Jézus megbocsátotta a bűneiket. A kislány kék szemét a kalauzra emelte: De még mindig nem mondta meg a bácsi, hogy a mennybe utazik-e? Nem akarja viszontlátni a kislányát? Vagy nem hisz az Úr Jézusban? A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a gyermekkel. Közben az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így felelt: Meddig vigyük magunkkal ezt a gyermeket? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi lesz vele? Komolyan aggódom miatta. A kislány tovább kérdezgette: Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele? Mondjam azt neki, hogy az apukája most nem tud a mennybe jönni, de később eljön őt meglátogatni? A kalauz megrendülve hallgatott. ****** Az egyik utas, aki elmesélte ezt az esetet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor a lakóhelyére ért, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette, hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak miatta. A kislány ugyanis előzőleg semmit sem mondott nekik tervezett mennyei utazásáról. Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De jobb lenne eltűnődnünk, hogy vajon a mi életünk vonata a megfelelő irányban halad-e, és ismerjük-e a célállomást? Hová vezet életünk útja? Eldöntöttük már, hogy mi az úti célunk? Ismeretlen szerző 10 Vetés és Aratás

11 Bibliai személyek Jabéc Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta:»bizony fájdalommal szültem őt!«jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta:»bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!«és megadta neki Isten, amit kért. (1Krón 4,9-10) Jó oka lehetett annak, hogy egy júdai anya a fiának olyan komor nevet adjon, mint Jabéc, amelynek jelentése bánatos, fájdalmat okozó, vagy magaslat. (Hasonló nevű város is volt abban az időben Júdában, amelyről az 1Krón 2,55-ben olvashatunk.) Világos, hogy az ok nem személyes, hanem szellemi jellegű volt, és lehetőséget adott az anyának, hogy fiának szívébe szellemi igazságokat plántáljon. Az igazság, amit még gyermekkorában megtanult, a későbbi években olyan tettekre ösztönözte, amely megkülönböztette őt a testvéreitől. Ezek miatt került bele a neve a Krónikák Könyvébe. Júda törzse gazdag örökséggel rendelkezett; ez az első törzs, amely birtokba vette a rá eső részt (Józs 15). Övék volt az elsőszülöttség hatalmi joga a vezetésre (1Krón 5,2), és mivel Júda igazi neve azt jelenti, hogy magasztalás, nekik boldog törzsnek kellett lenniük. A bírák idejében azonban gyengeség jellemezte őket: Az Úr Júdával volt, ezért tudta birtokba venni a hegyvidéket. De a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas harci kocsijaik voltak (Bír 1,19). Júda, miután elvesztette a buja, zöld völgyeket, a hegyekbe kényszerült. A hatalom megszűnt, az élelem szűkös volt, és a magasztalás hiányzott és ekkor született egy kisfiú! Az anya olyan nevet adott neki, amely a szomorú állapotokat tükrözte. Jabéc is panaszkodhatott volna a vasszekerek miatt, amikor felnőtt, vagy elmagyarázhatta volna, hogy nem ő az oka a nyomorúságnak. De inkább tett valami pozitív dolgot, ami megkülönböztette a testvéreitől. A krónikaíró elmondja, hogy segítségül hívta Izráel Istenét. Az igeidő azt mutatja, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, hanem szokásos tevékenység. Megtanulta, kétségtelenül abból a feljegyzésből, amikor Jákób Istennel tusakodott (1Móz 32,26-30), hogy az áldáshoz az Úrba kell kapaszkodnia. Három kéréssel fordul Istenéhez, amellyel összefoglalja kívánságait. 1. Bárcsak kiszélesítenéd határomat! Ezzel azt szerette volna elérni, hogy a határok kitolásával a nagyobb termőterületen több élelmet biztosíthasson népe számára. 2. Bárcsak velem lennél! Ha visszaállítja a régi védőfalakat (határokat), az ellenség fel fog vonulni ellene, tehát Isten hatalmára és segítségére lesz szüksége az ellenálláshoz. 3. Bárcsak megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! Abban az időben a nemzet nagy veszedelme és baja a bálványimádás volt. Jabéc szomorkodott a nép hűtlensége miatt, de azt is meglátta, hogy ettől csak Isten védelme mentheti meg őket. Jabéc imádsága nemcsak puszta felsorolása a kívánságoknak, hanem a népért közbenjáró szolgálatnak és az Istenre hagyatkozó feltétlen hitnek is szép példája. Láthatjuk tehát azokból, amiket Istentől kért, hogy Jabéc bölcs ember is volt. Isten Igéje erről a bölcsességről a következőket mondja: A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató (Jak 3,17). Az imádkozás nemcsak a dolgokat változtatja meg, hanem az embereket is, hogy Isten akaratával megegyező kéréseket tudjanak elmondani. Jabécnak Isten megadta a kérését. Isten azonban nem minden szentre bízhat meghallgatott imádságokat! Napról napra együtt bibliai személyekkel c. könyvből (Evangéliumi Kiadó) évi 2. szám 11

12 A hívők két természete Az új természet Amikor egy ember Jézus Krisztusban hitre jut, nagy változáson megy át: a régi, bűnös élet eltűnik, akár egy árnyék, és egészen új gondolatok, érdekek és érzések hódítják meg a szívet. Öröm! Napfény! De aztán döbbenten állapítom meg, hogy a rossz hajlamok még mindig működnek bennem, amelyek túl gyakran válnak konkrét tettekké. Egyrészt szeretem a hittestvéreimet, érdeklődve olvasom a Bibliát és dicsérem Istent másrészt kísért a bűnös vágy a lelkemben. Hogyan lehetséges, hogy két teljesen különböző forrás fakad bennem, hogy a jó és a rossz a mindennapi életben olyan hihetetlenül együtt van? A válasz: az újjászületett embernek két természete van, egy régi és egy új. Ha a régi természet és az új természet kifejezések nincsenek is így említve a Szentírásban, mégis nagyon találó megnevezések. Mert minden hívő két születést élt át: a természetes születést és az újjászületést (Jn 3,3). Egyrészt Ádám leszármazottja a természetes születés által, másrészt az újjászületés által Isten gyermeke (Jn 1,12-13). Ezzel két eltérő természet birtokosa, amelyek származásuknál fogva ellentétesek és megtartják sajátos lényegi jegyeiket. A régi természet Hogy a régi természetről többet megtudjunk, kezdjük mindjárt a Biblia legelején: Ádámnál. Amikor Ádám az Éden-kertben bűnt követett el, az teljesen megváltoztatta a helyzetét. Egy ártatlan teremtményből bűnös lett. Most már olyan természete volt, amely Istennek nem tetszhetett, és ez Ádám minden leszármazottjára is kihatott. Tisztátalantól csak tisztátalan származhat (Jób 14,14; vö. Zsolt 51,7). Mi mindannyian kivétel nélkül halandó bűnösök vagyunk (Róm 5,12-21), olyan természettel, amely bűnbe vezet. Ahogyan egy tövisbokron csak tövis terem, és nem élvezhető gyümölcs, a bűnös természetből gonosz gondolatok és tettek származnak, és semmi gyümölcs Isten számára (vö. Mt 7,16; 1Móz 6,5). Aki Jézus Krisztusban hisz, újjászületik, új élettel rendelkezik. A Szent Szellem hívja ezt életre Isten szava által (Jn 3,3.5; 1Pt 1,23). Aki ezen a módon fogan (Jak 1,18), új természet tulajdonosa lesz. Nagyszerű változás állt be, ami nem marad rejtve. Ám itt egy fontos dolgot kell figyelembe vennünk: még ha a hitre jutott ember meg is változik, a test (régi természete) benne változatlan marad. Az Úr Jézus azt mondta Nikodémusnak, amikor az újjászületésről beszélt vele: Ami testtől született, test az, és ami Lélektől (Szellemtől) született, lélek (szellem) az (Jn 3,6). Az újjászületés során a test nem távolíttatik el, nem tisztul meg, nem nemesedik meg, hanem a lélekben érezteti a hatását valami új. A Biblia tisztán tanítja, hogy az újjászületett emberekben továbbra is lakik bűn, illetve a testi kívánságok tovább élnek. Az 1Jn 1,8-ban ez áll: Ha (mi, keresztyének) azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk (régi természet), önmagunkat csaljuk meg, és nincs bennünk az igazság. A Galata 5,17 leírja a test és a Szent Szellem közti harcot, amely a hívőben folyik. A hívőben ott van a testi kívánság (óember), amíg ezen a földön él. Csak akkor szabadulunk meg tőle, ha majd az Úrnál leszünk. A két természet A keresztyénnek tehát két természete van. Ha a régi természet szerint cselekszik, csak bűnt követhet el: a test nem veti alá magát Isten törvényének, és nem is tudja magát alávetni (Róm 8,7). Ha az új természete szerint cselekszik, nem követhet el bűnt: Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő (Isten) magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született (1Jn 3,9). A Róma 7,25-ben Pál apostol egyetlen igeversen belül mindkét természetről beszél: Én magam tehát értelmemmel (a lélek által megújított értelmemmel, ami az új természet) az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének. Ezzel nem azt akarja mondani, hogy 12 Vetés és Aratás

13 magától értetődő lenne, hogy a hívő egyrészt Isten gondolatai szerint él, másrészt minduntalan vétkezik. Sokkal inkább törvényszerűséget mutat be: ha új természetünk szerint élünk, Isten akaratát töltjük be, de ha a testi kívánságoknak teret engedünk, annak csak bűn lehet a következménye. Mit kell tennünk, hogy ne a régi, hanem az új természet legyen látható az életünkben? Három feltételt szeretnék ehhez bemutatni. 1. Megérteni Isten álláspontját Menjünk röviden vissza és foglaljuk össze, hogy mi teszi a bűnöst bűnössé. Két nagy problémája van: először a bűnei, másodszor a bűnös természete. A bűnök bocsánatot nyerhetnek, mert az Úr Jézus vére az engesztelésért folyt (Róm 3,23-26). De egy természet nem nyerhet bocsánatot. Ezt társas kapcsolatainkból is ismerjük: ha egy kötekedő felpofoz, megbocsáthatjuk neki ezt a tettet, de azt a tulajdonságát, hogy kötekedő, azt nem. Hogyan reagált Isten a bűn problémájára, a régi természetre? A Róma 8,3 azt mondja: Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben. Isten elítélte a bűnt éspedig saját Fia által a Golgotán, noha neki nem volt bűnös természete, Őbenne azonban a mi bűnös természetünk lett megítélve. Krisztust Isten bűnné tette értünk, és Ő meghalt a bűnnek (2Kor 5,21; Róm 6,10). Aki az Úr Jézus áldozatában hisz, tudhatja: Krisztus az én helyemet vette át a kereszten. Az én helyettes képviselőm halt meg azért, amit én tettem, és azért is, ami vagyok. Isten úgy tekint most rám, mintha meghaltam volna Krisztussal. A régi emberünk is oda lett szegezve bűnös mivoltom teljes megromlott állapota végéhez jutott Jézus keresztjén. Szabad vagyok (megigazulva) a bűntől (Róm 6,6-7). A bűnbe esett Ádámhoz való kötődésem megszakadt, most már a feltámadt Jézus Krisztushoz tartozom. Ha rám tekint, Krisztust látja, és nem Ádámot. Külsőleg új helyzetet nyertünk Krisztusban, belsőleg pedig új életet. Az óember ugyan még bennünk van, keresztyénekben, de az már a helyzetünket nem befolyásolja Isten előtt (Róm 8,8-9). Igazi életünk az az élet, amelyet az Úr Jézusban kaptunk (Kol 3,3-4). Egy képpel szeretném ezt szemléltetni: képzeljünk el egy vadalamafát, amely csak haszontalan gyümölcsöt terem. Semmiféle gondozás, körbeásás, trágyázás nem változtat ezen. Emiatt a fakoronát levágják, és nemes hajtást oltanak bele. A régi vadnövény története ezzel tulajdonképpen véget ér. A gyümölcskertész ezentúl csak az új, a nemes fajta nevével illeti a fát. Ez nem jelenti azt, hogy a régi teljesen eltűnt, hiszen még nőhetnek rajta vadhajtások, de a régi el lett ítélve, és egészen újjá lett. A képet alkalmazni nem nehéz: a vadnövény a testi embert jelképezi, akit Isten nem tud használni. Ám egy napon a hívő örök életet nyer ajándékba, és eszerint kapja a nevét ez a tulajdonképpeni élete. És ahogyan a gyümölcskertész a nemes hajtást ápolja, a régi fa vadhajtásait pedig levágja, úgy gondozza Isten a hívő új életet, illetve metszi le a régi természet vadhajtásait (vö. Kol 3,5). Ezzel eljutottunk a következő ponthoz, a gyakorlati oldalhoz. Mivel Isten törvényesen bánt a bűnnel, nem kell félnünk a kárhoztatástól (Róm 8,1). A régi természet puszta jelenléte miatt ne nyugtalankodjunk. Ha jelentkezik, nem kell a megtérésünket kérdésessé tennünk. 2. A bűnt holtnak tartani Tudjuk tehát, hogy a test a hívőkben még jelen van. De hogyan tudjuk megakadályozni azt, hogy a test kívánságát (Gal 5,16) véghezvigyük? Egyszerű hit által meg kell valósítanunk azt, hogy Krisztussal együtt meghaltunk, és emiatt a bűnt halottnak tarthatjuk (Róm 6,2.11). Egy történet segíthet ezt jobban megérteni: évi 2. szám 13

14 A német-francia háború ( ) kezdetén az Angliában élő német férfiak is behívót kaptak. Egy napon egy angol látja a német barátját az utcán sétálni, és megkérdi, miért nem vonult be. Ó válaszolja a német, mert meghaltam. Te meghaltál? Ezt meg kell magyaráznod! Rendben. Nem akartam harcba menni, és találtam egy fiatalembert, aki kész volt helyettem fegyvert fogni. Ő ment el helyettem, és elesett. Ezt a hatóságok úgy tekintik, mintha engem öltek volna meg; halottnak vagyok tekintve, tehát nem hívnak be többé. Ezt az embert a kormány kényelmetlen követelései már nem érintették, hiszen a helyettese halála bizonyos értelemben az ő halála volt. Mivel Krisztus meghalt, te, mint keresztyén meghaltál a bűnnek. Isten úgy tekint bennünket, mint akik Krisztussal együtt meghaltunk (Róm 6). Ha a bűn kísértése jelentkezik, megtagadhatod. Nincs már joga hozzád, zsarnoki uralmának vége. Tehát elhatározzuk, hogy akkor ma olyan napot akarunk megélni, amelyen a bűn nem teszi be a lábát az ajtón! Friss lendülettel és jó szándékkal ugrunk ki reggel az ágyból, és mindent helyesen akarunk tenni. De minél erősebben határozzuk el, annál csalódottabban dőlünk ágyba este és sóhajtozunk: Újra nem sikerült a test kívánságát mindenben megtagadnom. De holnap majd biztosan Ez rossz hozzáállás! Saját erőlködéssel ami a törvény elve szállni szembe a bűnnel, bukásra van ítélve. Aki megpróbálja, azt a lehangoló tapasztalatot szerzi, hogy erőtlen, ahogyan a Róma 7,7-24 nyomatékosan leírja. Nekünk nem harcolni kell, hanem a bűnt holtnak tartani: Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban (Róm 6,11)! 3. Istennek élni Önmagában azonban nem elég holtnak tartani a bűnt. A Róma 6,11-ben az áll továbbá, hogy nekünk Istennek kell élnünk a Krisztus Jézusban. Mi szabadok lettünk a bűntől, hogy Isten rabszolgáiként éljünk (Róm 6,18.22). Aki magának él, aki saját céljait követi, azt lehengerli a kísértés, és nem lesz ereje a bűnnek ellenállni. Nekünk Istennek kell élnünk. De mit jelent ez? Fessem magam elé a bűn borzalmát, hogy 14 elkerüljem? Írjam fel következetesen a naplómba, hogy milyen lelki célokat tűztem ki magam elé, és igyekezzem azt elérni? Vagy tegyek egy fogadalmat Istennek, hogy ezáltal kiszolgáltassam magam neki? Ez ugyan mind jobb, mint közömbösen élni a mindennapjainkat; de ezen a módon nem jutok tovább, sőt, újabb problémákat halmozok fel magamnak. Hogy az új élet, és ne a test uralkodjék, másra van szükség: belekapaszkodni az Úr Jézusba. Nélküle semmit sem tehetünk (Jn 15,5). Ő a forrása és tápláléka az új életnek. Ha mi szüntelenül vele foglalkozunk, rá gondolunk, akkor megváltozik valami! Aki Őrá néz, nemcsak tökéletes mércét lát, hanem az Ő képére át is alakul (2Kor 3,18). Már nem magunkat igyekszünk lázasan megváltoztatni, hanem Őáltala változunk meg. Isten Szelleme teret nyer, és győzelmet arat a test felett: Mert a test kívánsága a Lélek (Szellem) ellen tör, a Léleké (Szellemé) pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek (Gal 5,17). Szükségünk van a megfelelő táplálékra! Ha ez Krisztus és az Ő beszéde, akkor megerősödik az új természet; ha a táplálék a világ dolgai, akkor a test pöffeszkedik. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól való (1Jn 2,16). Itt is egy képet szeretnék használni. Képzelj el egy fenséges sast és egy elvadult, mocskos kutyát. Az egyik az égbolton száll, a másik a hulladékban turkál. Ez a két különböző állat egymáshoz van láncolva, és együtt kell élniük. A mindennapi harcban felőrlik egymást. Mit kell tenni, hogy a sas jusson fölényhez, és ne kelljen a koszban feküdnie? Szólítsam fel szüntelenül, hogy repüljön? Vagy parancsoljam a kutyának, hogy ne keresse a szemetet? Mindkettő értelmetlen volna. A sas szállni akar, a kóbor kutya pedig a földet, a szemetet fürkészi. Ez felel meg a természetüknek és ez nem változtatható meg. Amit tennem kell, a következő: etetnem kell a sast, és megvonnom az élelmet a kutyától. Akkor a sas erőre kap, a kutya pedig gyengül. Magától! Ezért: Tápláld a sast magadban, és hagyd éhezni a kutyádat. Ne olyan dolgokkal foglalkozz, amelyek a testet ösztökélik, hanem tápláld az új természetedet mindennap. Így tudsz győzelmes keresztyén életet élni. Gerrid Setzer Vetés és Aratás

15 2009. évi 2. szám A szeretet iskolája tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet (1Tim 1,5). Watchmann Nee beszélt egy keresztyénről, aki elhatározta, hogy egyik testvérnek a szeretetből példát fog mutatni. De azt tapasztalta, hogy hiába próbálkozott. Pedig minden összejövetelen köszöntötte őt, érdeklődött a hogyléte felől, majd egy beszélgetésre hívta az otthonába. De a helyzet nem változott. Nee ehhez a következő magyarázatot fűzte: Az eredménytelenség oka az lehetett, hogy úgy akart mást szeretetre bírni, hogy ő maga nem mutatott iránta igaz hitből fakadó szeretetet. Az igazi szeretet mindig az ember szívében veszi kezdetét, és az őszinte közeledést megérzi a másik fél. Nem külső formaságokban nyilvánul meg, üres hatásokkal nem lehet kikényszeríteni. A fenti igevers a szeretet előfeltételeként három dolgot jelöl meg: tiszta szív, jó lelkiismeret, képmutatás nélküli hit. Ameddig szívemben irigység, nagyravágyás, önzés, keserűség van mások iránt, vagy a lelkiismeretemet elrendezetlen bűn terheli, addig az isteni szeretet nem munkálkodhat bennem. Ilyenkor legfeljebb tettetett barátságosságra telik csak tőlem. Hogy rend legyen a szívemben, minden zavaró dolgot meg kell vallanom az Úrnak! Ha mi magunk készek vagyunk a képmutatás nélküli szeretetre, csak akkor tudunk testvéreinknek példát mutatni, és esetleges bűneikért imádkozni. Tanuljunk meg testvéreink számára jó szívvel jókat kérni! A szeretet így kezdődik. H. B. Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van,... aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent; MERT ISTEN SZERETET. (1Jn 4,7-8) Hegy vagy út? Egy evangélista egyszer ezt kérdezte a hallgatóságától: Tulajdonképpen mi vagy te, hegy vagy út? Ez elgondolkodtatta a hallgatókat. Ez a kérdés jogos és értelmes. A hegy eltakarja az ember elől a kilátást, és elzárhatja az utat. Ezért vagy nagy kerülőt kell tenni a célig, vagy pedig nagy fáradsággal meg kell mászni a hegyet. A hegy tehát jelentős akadály lehet a cél elérésében. Vajon hegy vagyok én? Akadály az életem? Elzárom a kilátást mások elől? Eltakarom Krisztus arcát? Amit teszek, amit mondok, megbotránkoztat másokat? Megnehezítem az utat mások számára a cél felé? Milyen óriási felelősség ez mindannyiunk számára! Vagy pedig út vagyok? Megkönnyítem mások számára az előrejutást? Vajon az ő útjukat az én példaadásom, az én segítségem által könnyebben járják majd? Bátorítás vagyok? Késztetek másokat az örökkévalóság felé vezető útra, Jézus Krisztus követésére? Ha igen, akkor nem éltem hiába! Akkor az életem áldást jelent mások számára, utat, amelyre érdemes rálépni! Akkor betöltöm azt a hivatást, amire engem az én Uram és Megváltóm elhívott. Ugye látjuk a nagy különbséget? Egyik esetben arra késztethetünk másokat, hogy lemondjanak arról a lehetőségről, hogy Jézus Krisztushoz eljussanak. De lehet az életünk hasznos segítség, biztatás a körülöttünk élőknek. Megkönnyíthetem a vándorutat, és odasimulhatok mások lába alá, mint egy szőnyeg, mint sima, akadálymentes út. Vizsgáljuk meg tehát, hogy mit jelent az életünk. Ehhez az önvizsgálathoz őszintén el kell csendesednünk Isten előtt. Tőle kell megkérdeznünk, tőle kell meghallanunk a feleletet erre a fontos kérdésre: Mi az életem? Hegy vagy út? Kérjük az Ő bölcsességét és segítségét, hogy az életünk út legyen sokak számára. Ungár Aladár ( ) 15

16 Énekeljetek az Úrnak új éneket,...áldjátok az Ő nevét; hirdessétek napról napra az Ő szabadítását! (Zsoltár 96,1-2) Uram, szeretnék hallgatni U - ram, ma - rad - ni. sze - ret - nék hall - gat - ni, sze - ret - nék csend - ben Töb - bé nem tal e - léd vi - hall - gat - ni, csak lá - zad már a szí - vem, a - lá - zat - szem. U - csend - ben, csend - ben ram, sze - ret - nék Uram, Te szólj, én hallgatok, némán, mint fönn a csillagok. Bár a próba nagyon nehéz, erőm hozzá olyan kevés. Mégis szeretnék hallgatni, csak csendben, csendben maradni! ma - rad - ni! Uram, segíts most hallgatni, próbák közt csendben maradni. Kérlek, formáld az életem, hozzád hasonló hadd legyen. Segíts most csendben hallgatni, csak csendben, csendben maradni! Hála, tudok már hallgatni, várni és csendben maradni. Békesség tölti el a szívem, mivel Te győztél felettem. Benned elrejtve hallgatok, benned elrejtve hallgatok! A Trans World Radio magyar nyelvû adásai március 29-től október 24-ig délelõttönként, naponta: óra között a 41 méteres rövidhullámon (7210 khz); este, naponta óra között az 1395 khz-es (215 m-en) középhullámon fogható. Az evangéliumi adásokra hívjuk fel rokonaink, ismerõseink és szomszédaink figyelmét is! A Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány lapja az Antenna, amely a következõ címen igényelhetõ: MERA, 1428 Budapest, Postafiók 4. Web: radio@mera.hu 16 Vetés és Aratás

17 Z, ZS betűs rejtvény A sorok kitöltése után a kiemelt betűket összeolvasva kapjuk a megfejtést. Aki nem csupán hallgatta, de követte Jézust ill. tanításait, azt így nevezték. (A megfejtésben segíthetnek a következő bibliai fejezetek: Zsolt 146; Mt 4; 7; Luk 1; 19; Csel 2; 7; 13; Jel 21) 1. Az Úr Jézus így biztat bennünket: Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, és ajtót nyitnak nektek! 2. Már idős volt, amikor fiút ígért neki Isten. Mivel kételkedett az ígéretben, egy ideig néma lett. 3. akik a halál földjén és árnyékában laktak, azoknak világosság támadt. Ez az ézsaiási prófécia teljesedett be, amikor Jézus letelepedett a tengerparti Kapernaumban, és Naftáli földjén. 4. János apostol látomásban látta Isten városát. Milyen drágakő díszítette a város falának második alapkövét? (jellemzően kék színű) 5. Dicsérem az Urat, amíg élek, zengek Istenemnek, míg csak leszek. 6. A tanítványok pünkösdkor megteltek Szent Szellemmel. Az összefutott tömegben nagy keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7. Jerikói vámszedő. Megvetett ember volt, sokakat megkárosított, Jézus mégis elmegy hozzá. Ez a találkozás fordulatot hoz a vámszedő életébe. 8. A zsidók istentiszteleti közösségi helye. Pál a legtöbb városban itt kezdte az evangélium hirdetését. 9. A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam. Összeállította: Zentai Péter Szülők és gyermekeik a Bibliában Írd be a hiányzó neveket a vonalakra! (Segítenek a következő igehelyek: 1Móz 21,2-3; 1Móz 25,20; 1Móz 29,28; 1Sám 1,19-20; 2Sám 12,24; Lk 1, ) SZÜLŐK GYERMEK SZÜLŐK GYERMEK Ábrahám 1. Elkána 4. Sára Anna Izsák 2. Jákób Dávid 5. Salamon 3. József Ráhel évi 2. szám Zakariás Erzsébet 6. (Megfejtés a 31. oldalon.) 17

18 Békesség és szentség Békességnek és szentségnek kell jellemeznie Isten szellemi házát, a Gyülekezetet, és a helyi gyülekezeteket egyaránt. Templomodat szentség ékesíti mondja a zsoltáros (Zsolt 93,5). És amikor Pál apostol az Isten Gyülekezetére az Ő házára és a Krisztus Testére vonatkozó alapvető tanításait leírja, és kifejti a kegyelmi ajándékokról és azok felhasználásáról szóló tanítását, nyomatékosan hangsúlyozza, hogy szentek legyenek azok, akik ezt a házat ábrázolják: Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke (Szelleme) bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok (1Kor 3,16-17). Ugyancsak hangsúlyozza a rendet, amelynek a gyülekezetben uralkodnia kell: Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene (1Kor 14,33). A békességet rendnek nevezik A békesség Isten szerint való rend. Ez éppúgy érvényes mind az egyén szívbeli és lelkiismereti állapotára mert a lelkiismeret és a szív csak akkor nyugodt, ha Istennel rendben van, mind a közösségre, tehát a hívők kapcsolatára egymással és a gyülekezetben való tevékenységükre. Ez az Istentől való rend nem választható el a szentségtől. A gyakorlati életszentség békességhez vezet, és szó sem lehet valódi békességről szentség nélkül. Az egyik feltételezi a másikat Krisztus félelmében, amelyre az Efezus 5,21 int minket, és magában foglalja az Isten gondolatai szerint való békességet, amelyben mindenki azt a helyet foglalja el, amely neki adatott. És ez az alárendeltség, amelyben az Istentől adott rendet elismerik, Isten szerint való békességhez vezet. A világosság gyermekei (Ef 5,8) úgy élnek, ahogy az a szentekhez illik. Nincs békesség szentség nélkül Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre (Zsid 12,14). Törekedni azt jelenti, hogy szüntelenül bizonyos erőt fejtünk ki egy meghatározott cél érdekében. Itt kettős célt látunk: a békességet és a szentséget; tulajdonképpen azonban csak egyetlen célt, mert a kettő egymástól elválaszthatatlan. Az emberek közti békesség, amely emberi megegyezés alapján jön létre, mindig bizonytalan, mert egyeztetéseken és megalkuvásokon alapul. És olykor ez Isten gyermekei között is így van, ezért érthető, ha a köztük levő béke is igen törékeny. De Isten gyülekezeteiben a szentek közötti békének egészen másfajtának kell lennie: csak akkor lehet valóságos, ha ki-ki a tulajdon szívében is őrzi ezt a békességet. Ez az állapot pedig abból ered, ha semmiféle nézeteltérésünk sincs Istennel, vagyis feltételezi az Istennel való igazi közösséget. Ha ez minden egyes tagnak az osztályrésze, akkor lehet a közösségben is megvalósítani. És ha nem valósul meg a közösségben, akkor kétségkívül azért nem, mert egyesekben nincs meg ez, sőt talán egyikükben sem. A szent Istennel való közösséget nem tapasztalhatjuk meg szent életgyakorlat nélkül. Ha az óemberünk közbelép, akkor megzavarodik a békességünk, azaz, ha a szentség megszűnik és itt fölösleges a mellékkörülményeket kutatni, akkor csak úgy térhet vissza, ha újra megvalósul életünk szentsége. Jól értsük meg: itt a valóságos, Isten szerint való békességről van szó, nem pedig afféle békességről, amelyért sok minden Istentől való dolgot készek vagyunk feláldozni. Engedményeket tehetünk, vagy nem? Vannak ugyanis olyan területek, amelyeken a békesség kedvéért nem lehetünk eléggé engedékenyek, viszont vannak olyan helyzetek is, amelyekben soha nem szabad a legkisebb mértékig sem engednünk. Ha csak önmagunkról van szó, a magunk személyéről, a magunk érdekeiről, miközben Isten igazsága és az életünk szentsége semmiképpen nem károsodik, akkor legyünk hajlandók mindenben engedni bármilyen áron, bármilyen nehéz és fájdalmas is az engedékenység. Ha viszont Isten igényeiről és jogairól van szó, akkor mindenféle engedékenység még ha a kegyelem és béke ürügyén tesszük is egészen más eredményhez vezet, mint amire törekedtünk és amit reméltünk. Ahogy Isten bizonyos prófétáiról mondja: félrevezették népemet, amikor azt mondták: békesség, pedig nincs békesség; és ha a nép falat épít, ők bevakolják habarccsal és (a fal) ledől az (Ez 13,10-12). Hogyan nevel Isten? Milyen ostoba az, aki békességet vár azáltal, hogy a gyakorlati életszentség útja helyett a saját szívének gondolatait követi! A Zsidók 12,15-16-ban 18 Vetés és Aratás

19 olvasható három tiltás bizonyos kapcsolatban van az 5Mózes 29,18-cal, ahol az Ige ítéletet hirdet azok felett, akik azt mondják: Jó sorom lesz akkor is, ha megátalkodott szívvel élek! Ennek éppen az ellenkezője az igaz, ahogyan az Igében olvassuk: az igazság békét teremt (Ézs 32,17); és pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa (Zsid 12,11). Isten fegyelmező kezét érezni azt jelenti, hogy figyelmesek maradunk Isten parancsolataival szemben, és ezt kellett volna megvalósítania Izráel népének is. Mert akkor olyan lett volna békessége, mint a folyam (Ézs 48,17-18). Mivel azonban Izráel nem ügyelt erre, bekövetkezett az ítélet végrehajtása. Mégis felléptek köztük olyan próféták, akik azt bizonygatták: Fegyvert nem láttok, éhínség nem tör rátok, sőt igazi békességet adok nektek ezen a helyen. Isten azonban kijelentette:...elveszem a békességet ettől a néptől (Jer 14,13-14; 16,5). Legyen só bennetek! KŐ AZ ÚTON Gondolod, kerül életed útjába egyetlen gátoló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, hidd el, ahol van, ott kell lennie. Kétségtelen igazság, hogy a szellemi ítélőképesség eltűnik, ha valaki eltűri a gonoszt a békesség kedvéért. Ha valakinek a belső békessége megzavarodik, és annak visszaszerzésére törekszik anélkül, hogy előzőleg visszanyerné a szentséget, akkor ezzel becsapja önmagát és másokat is. Valójában ezzel nem nyeri vissza sem az Istentől való igazi békességet, sem pedig a szentséget. Jeremiás próféta idejében pontosan ez történt a nép között, és Isten ily módon vádolta prófétáikat: Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! De nincs békesség (Jer 6,14). Akik ezt cselekedték, bölcsnek De nem azért, hogy visszatartson téged, se, hogy lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, hogy te megállj mellette Nézd meg a követ, azután kezdj el beszélni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg, milyen üzenetet küld azzal az akadállyal neked. S ha lelked Istennel találkozott, utadban minden kő áldást hozott. tartották magukat, és azt hitték, hogy Isten Igéje a zsinórmértékük. Ezért súlyos szemrehányással illeti őket Isten: Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, nálunk van az Úr tanítása!... Szégyent vallottak a bölcsek, megijedtek és zavarba jöttek. Mit is ér a bölcsességük, Maria Feesche (Németből fordította Túrmezei Erzsébet) Saruimat ha megvetették az Úr Igéjét?! (Jer 8,8-9) Elsősorban gyakorlati életszentségre van szükségünk, amely az Úr számára való elkülönítettségből származik: Legyen bennetek só és azután lehet békességre törekedni, és békességben éljetek egymással (Mk 9,50).... a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket, és Ő meg is cselekszi azt (1Tesz 5,23-24). P. F. Saruimat, URAM, leoldom, sok szenny tapad rá már megint. Hozzád eseng lelkem a porból, Előtted, ím, a bűneim. Szent, szent a hely, és szent a Szó, mit közölsz velem Várom Szavad, sok kincs között csak a valódit keresve már, mit LELKED ad. Saruimat, URAM, leoldom, öltöztess fel nagy irgalmadból, mezítelenségem ne bántson, Nálad legyen örök lakásom! Füle Lajos évi 2. szám 19

20 Az imádság mindig az Istennel való személyes kapcsolatból fakad. Néha szenvedélyes, néha szavai sincsenek, néha dicséret, néha könyörgés, néha vigasztalás és néha panaszkodás. Az imádság a legkülönbözőbb módon történhet, de mindig az Istennel való közösségben gyökerezik. Istennek bámulatos a megértése és a türelme gyermekei iránt. Mindent elmondhatunk neki. Ne hagyjuk ki Őt az életünkből, ne hagyjuk ki a vele való közösség lehetőségét! Sohasem találunk közösséget Istennel, ha az ima pusztán csak eszköz annak érdekében, hogy megkapjuk, amit akarunk. Ez nem Isten iránti szeretet, hanem az Ő kihasználása. Aki igazán szereti mennyei Atyját, és szoros kapcsolatban áll vele, annak kérésében sok minden elveszíti a jelentőségét, ami korábban fontos volt. Sohasem használhatjuk Istent eszközként arra, hogy meg kapjuk, amit sze retnénk! Maga Isten legyen a célunk! Ha ez teljesül, minden más a helyére kerül! L. Anderson IMA Uram, Te tudod, mennyi a vétkem, miért kell nékem kegyelmet kérnem. Kérlek, bocsáss meg, ha imáimban, bűnvallásomban hiányosság van. Feledékenység kórja van rajtam Add, hogy ne legyen gyógyíthatatlan! Sándor Károly Te vagy az, aki után vágyódom, Istenem. Többet jelentesz nekem az összes válasznál, amit kéréseimre valaha is adhatnál nekem. Szeretnélek jobban megismerni. Napjaim során újra és újra rólad gondolkodom. Örömmel fedezem fel, hogyan önthetem szavakba, ki vagy nekem. Örömmel ismerlek meg egyre jobban. Kérlek, bocsásd meg, amikor ki akartalak használni! Elismerem, hogy gyakran úgy bántam veled, mintha Téged teremtettek volna értem, és nem fordítva. Sok imádságomra emlékszem, amelyek kizárólag velem foglalkoztak és azzal, amit én szeretnék. Alig gondoltam Terád vagy arra, hogy Te mit akarsz az életemben. Egyszerűen ki akartam préselni belőled, amit csak kívántam. Bocsáss meg! Mindenekelőtt legyél az én Uram, Istenem! Közösségünkben, amely a szuverén Úr és szolga közössége, taníts imádkozni! Olyan közösséget szeretnék veled és másokkal, amilyet Te akarsz látni az életemben! Bocsásd meg, ha azért akarok veled jó kapcsolatot, hogy megkapjam tőled, amit akarok, amit én gondolok jónak! * Mutasd meg, mikor beszéljek, és mikor hallgassak! * Taníts meg örülni neked és közösségünknek a csendben! * Segíts, hogy nagyobb örömet találjak abban, ha az történik, amit Te akarsz, és nem az, amit én kérek! * Taníts meg azt kérni, amit Te szeretnél adni! Találjak nagyobb gyönyörűséget a válaszodban, mint a saját kérésemben! Mától kezdve Te vagy az életem és a szeretetem célja, ezért a kéréseim teljesítésénél valami többért imádkozom hozzád. Azt szeretném, ha imáim meghallgatásai barátságunknak a következményei lennének, nem pedig az okai. Önmagadért kívánlak szeretni, nem csak az ajándékaidért! Bárcsak az imádságaim igazi imádságok lennének! Jézus Krisztus nevében kérlek, aki az Út kettőnk között. Ámen. L. Anderson 20 Vetés és Aratás