Tájékoztató. a közigazgatási szakvizsga. Általános közigazgatási ismeretek. II. modul: Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató. a közigazgatási szakvizsga. Általános közigazgatási ismeretek. II. modul: Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek"

Átírás

1 Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga Általános közigazgatási ismeretek II. modul: Jogalkotási és jogalkalmazási ismeretek című tananyagát érintő változásokról Budapest, 2014

2 Tisztelt Vizsgázó! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) jogszabályban rögzített feladata, hogy a közigazgatási szakvizsgához kapcsolódó ismeretanyagot hatályosítsa. A közigazgatási szakvizsgáról szóló 35/1998. (II.27.) Korm. rendelet 3. (3) bekezdése kimondja, hogy a követelményrendszeren alapuló tananyagot az NKE különösen a jogszabályi változásokra tekintettel rendszeresen, de legalább évente felülvizsgálja, és szükség esetén aktualizálja. A jogszabályi kötelezettségen alapuló hatályosítást az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezetőés Továbbképzési Intézete (a továbbiakban: NKE VTI) év elején úgy készítette el, hogy az már tartalmazza a KET. (2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól) január 1-jén, illetve március 15.-én hatályba lépő jogszabályi rendelkezéseit is. Az NKE VTKI fontosnak tartja, hogy közszolgálati tisztviselők ismereteiket a hatályosított tananyag alapján sajátítsák el és a bekövetkezett jogszabályi módosulások is megjelenjenek a tananyagokban. A tájékoztató a tananyag-kiegészítő dokumentuma, amely tartalmazza mindazokat a jogszabályi változásokat, amelyek a lezárt tananyag kiadását követő időszakban jöttek létre, ezáltal egy hatályosított, komplex oktatási segédanyagként segíti a vizsgázók naprakész felkészülését. A tájékoztató tartalmaz minden az adott fejezetcímeken belül végrehajtott módosítást az oldalszám és a bekezdés feltüntetésével dőlt betűtípussal vastagon kiemelve jelöltük. Az új hatályos szövegrészek pirossal szedve találhatóak, míg a hatályát vesztett részek áthúzással vannak jelölve. Az egyes módosítások indokolása dőlt betűvel az adott módosított szövegrészt követően került rögzítésre. A tájékoztató dokumentum kibocsátásával az NKE VTKI segítséget kíván nyújtani, hogy a közigazgatási szakvizsgára Ön a lehető legnaprakészebben tudjon felkészülni. Eredményes felkészülést és sikeres vizsgát kívánva B u d a p e s t, március 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vezető- és Továbbképzési Intézet

3 5. A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS 5.2. A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ALAPELEVEI A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ALAPELVEI ÉS AZ ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK FOGALMA, RENDELTETÉSE 54. oldal első bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Ket. alapelvei az alábbiak: 1) a törvényesség, illetve joghoz kötöttség alapelve; 2) a hatáskörgyakorlás célhoz kötöttsége és a joggal való visszaélés tilalma; 3) a szakszerűség, egyszerűség és együttműködés alapelve; 4) a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme; 5) a jóhiszemű eljárás elve; 6) a törvény előtti egyenlőség és a diszkrimináció tilalma; 7) a szabad bizonyítás elve; 8) a hivatalbóliság alapelve (ex offitio); 9) a tisztességes eljáráshoz és a jogszabályban meghatározott határidőn belüli döntéshez való jog; 10) a közigazgatási hatóság kártérítési felelőssége; 11) a közigazgatási hatóság személyiségi jog megsértéséért való felelőssége; 11)12) a tájékoztatáshoz való jog; 12)13) költséghatékonyság és a gyorsaság alapelve; 13)14) a kapcsolattartási formák közötti szabad választás elve; 14)15) nyelvhasználat. Indokolás: A Ket. 4. (3) bekezdése, hatályos március 15-től. 58. oldal harmadik bekezdése után új cím és új bekezdés kerül ("A tájékoztatáshoz való jog" cím elé): A közigazgatási hatóság személyiségi jog megsértésért való felelőssége Ha a közigazgatási hatóság a nem jogszerű eljárása következtében az eljárásban érintett jogalany személyiségi jogát megsérti, akkor a közigazgatási hatóság a jogalany számára sérelemdíjat fizet. Indokolás: A Ket. 4. (3) bekezdése, hatályos március 15-től A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI JOGVISZONY ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA A KET. HATÁLYA 61. oldal ötödik bekezdése az alábbiak szerint módosul: 3

4 Vannak azonban olyan eljárások is, amelyek lényegüket tekintve megfelelnek a fenti definíció valamelyik elemének, ám azok mégsem tartoznak a Ket. hatálya alá. Az ilyen eljárásokat hívjuk a Ket. hatálya alól kivett eljárásoknak, amelyek az alábbiak: a szabálysértési eljárás; 32 a választási eljárás; 33 a népszavazás előkészítése és lebonyolítása; 34 a területszervezési eljárás; 35 a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével kapcsolatos eljárás; 36 a felsőoktatási felvételi eljárás; 37 az - állampolgársági bizonyítvány kiadásának kivételével - az állampolgársági eljárás A Ket.-módosítás és a hatályos joganyag változása miatt a lábjegyzetek az alábbiak szerint módosulnak: A választási eljárás és népszavazás előkészítéséről és lebonyolításáról szóló évi C. tv., mely január 1-jén hatályát veszti. A területszervezés szabályait az említett hatállyal az Ötv. szabályozza majd. Lásd a választási eljárásról szóló évi XXXVI. tv. A választási eljárás és népszavazás előkészítéséről és lebonyolításáról szóló évi C. tv., mely január 1-jén hatályát veszti. A területszervezés szabályait az említett hatállyal az Ötv. szabályozza majd. Lásd a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló évi CCXXXVIIII. tv. Lásd az évi XLI. tv. Lásd a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. Lásd az évi LV. tv. Lásd a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. Lásd a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. tv. Lásd a magyar állampolgárságról szóló évi LV. tv. Indokolás: Ket 13. (1) bekezdése, hatályos január 1-jétől A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI JOGVISZONY ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 67. oldal ötödik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Ez alól kivételt képez az az eset, amikor a hatóság nem lehet tekintettel arra, hogy van-e joghatóságára, valamint a hatáskörére és az illetékességére, ugyanis elháríthatatlan kárral vagy veszéllyel, a személyiségi jogok elháríthatatlan sérelmével járna a késedelem. Ilyenkor a hatóság ún. ideiglenes intézkedés keretében jár el. Ebben az esetben hatóság közli az ideiglenes intézkedést elrendelő végzését az ügyféllel és azzal a hatósággal, amely egyébként hatáskörrel, illetve illetékességgel rendelkezne az adott ügyben. Az a hatóság, amelyik egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezett volna, megvizsgálja, hogy az ideiglenes intézkedés szükségszerű volt-e, és amennyiben 4

5 úgy ítéli meg, megteszi a szükséges intézkedéseket. Az ideiglenes intézkedés felülvizsgálata során nem érvényesül a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme. Indokolás: A Ket. 22. (3) bekezdése, hatályos március 15-től AZ ELSŐFOKÚ ELJÁRÁS MEGINDULÁSA ÉS AZ ALAPELJÁRÁS LEGFONTOSABB INTÉZMÉNYEI AZ ELJÁRÁS MEGINDULÁSA ÉS ANNAK JOGKÖVETKEZMÉNYEI 68. oldal utolsó bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Ket. azt is meghatározza, hogy hol lehet előterjeszteni a kérelmet és annak milyen minimális tartalmi elemei vannak. A kérelem előterjesztésének helye természetes személy ügyfél esetében az eljárás megindítására hatáskörrel rendelkező illetékes hatóság; törvény vagy kormányrendelet rendelkezése esetén az ott megjelölt közreműködő hatóság vagy a Kormány által rendeletben meghatározott ügyekben az integrált ügyfélszolgálaton (kormányablak) vagy ha jogszabály azt nem zárja ki, lakcíme vagy munkahelye szerinti székhelyű, azonos hatáskörű hatóság; amennyiben az előzőre nincs mód, akkor az ügyfél lakcíme vagy munkahelye szerint illetékes jegyzőnél is előterjesztheti, aki azt továbbítja a hatáskörrel rendelkező illetékes hatósághoz. Indokolás: A Ket. 38/A. (1) bekezdése, hatályos február 1-jétől A KÉRELEM ÉRDEMI VIZSGÁLATA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ ELJÁRÁSI CSELEKMÉNYEK Jogsegély 72. oldal első bekezdése az alábbiak szerint módosul: Nemzetközi jogsegélyről beszélünk akkor, ha a magyar hatóság valamilyen külföldi hatóság segítségét kéri, illetve köteles teljesíteni a külföldről érkező jogsegélykérelmet. Az ilyen jogsegélytípusra vonatkozó kérdéseket az államok egymás között közigazgatási jogsegélyegyezmény; viszonossági gyakorlat vagy többoldalú nemzetközi szerződés keretében rendezi. 5

6 A viszonosság fennállását az Európai Gazdasági Térség tagállamai esetén mindaddig vélelmezni kell, ameddig eltérő állásfoglalást a külpolitikáért felelős miniszter az ügyfajta tekintetében feladatkörrel rendelkező miniszterrel egyetértésben nem ad ki. Indokolás: A Ket. 27. (2) bekezdése, hatályos január 1-jétől Az ügyintézési határidő és annak számítása 72. oldal két utolsó bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az eljárás megindulását követően láttuk, hogy milyen eljárási cselekményeket kellett a hatóságnak foganatosítania. Ezzel azonban még mindig nem jutottunk el a döntésig, hiszen a kérelem vizsgálatán túl a hatóságnak a tényállást is tisztáznia kell. Az azonban bizonyos, hogy határozatot, illetve az eljárást megszüntető végzést, valamint a másodfokú döntést hozó hatóságnak az első fokú döntést megsemmisítő és új eljárásra utasító végzését napon belül kell meghozni és gondoskodni a döntés közléséről. A fenti szabályból az is következik, hogy a napba beleértendő a döntés közlése is, tehát úgy kell megszervezni a döntés aláírását, postázását, hogy azok minimális időtartamot vegyenek igénybe, és a hatóság ne lépje túl a harminc huszonegy napos határidőt azzal, hogy elhúzódik a döntés közlése. Indokolás: A Ket. 33. (1) bekezdés, hatályos január 1-jétől Az ügyintézési határidő és annak számítása 73. oldal második és harmadik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Amennyiben a hatóság testületi szerv (pl. képviselő-testület), a hatáskörébe tartozó ügyben napon belül vagy ha ez nem lehetséges, a határidő letelte utáni első testületi ülésen, de legkésőbb azonban két hónapon belül határoz. A harminc huszonegy napos Ket.-ben foglalt előírás azonban nem jelenti azt, hogy minden egyes közigazgatási eljárásban az lenne irányadó. Vannak ugyanis olyan eljárások, amelyek rendkívül bonyolultak, ezért nem elegendő a harminc huszonegy nap, de vannak olyanok is, amelyek esetében az eljárás sokkal gyorsabban lezárható. Éppen ezért a Ket. lehetővé teszi, hogy az általános napos határidőnél rövidebb határidőt bármely jogszabály; hosszabbat pedig csak törvény vagy kormányrendelet állapíthat meg. Indokolás: A Ket. 33. (1) bekezdés, hatályos január 1-jétől. 6

7 Az ügyintézési határidő és annak számítása 73. oldal negyedik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Emellett a törvényünk arra is lehetőséget ad, hogy kivételes esetben a hatóság vezetője hosszabbítsa meg az irányadó ügyintézési határidőt. Ennek azonban szigorú feltételei vannak, nevezetesen arra csak abban az esetben kerülhet sor, ha azt törvény vagy kormányrendelet nem zárja ki; az ügyintézési határidő letelte előtt lehet vele élni; indokolt esetben, egy alkalommal, legfeljebb 30 21, a kiskorú ügyfél vonatkozásában meghatározott esetekben legfeljebb tizenöt nappal lehet meghosszabbítani a határidőt. Amennyiben az ügyintézési határidő rövidebb, mint 21 nap, az legfeljebb csak az ügyintézési határidő mértékével hosszabbítható meg. A határidő-hosszabbításról rendelkező végzésben a határidő-hosszabbítás indokait kifejezetten meg kell jelölni. Indokolás: A Ket. 33. (7) bekezdése, hatályos január 1-jétől Az ügyintézési határidő és annak számítása 75. oldal harmadik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Ha a képviselő-testület, a polgármester, a bizottság, a társulás önkormányzati hatósági ügyben eljárási kötelezettségét elmulasztotta, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv felhívja a mulasztó tisztségviselőt vagy testületet, hogy soron kívül, de legkésőbb harminc huszonegy napon belül folytassa le az eljárást. Az önkormányzati hatósághoz intézett felhívás eredménytelensége esetén az ügyfél vagy a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért felelős szerv, továbbá ha az adott ügyben nincs felügyeleti szerv, vagy a felügyeleti szerv az intézkedési, eljárási kötelezettségének nem tesz eleget, az ügyfél kérelmére a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság kötelezi a hatóságot az eljárás lefolytatására. Indokolás: A Ket. 33. (1) bekezdés, hatályos január 1-jétől A kizárás 76. oldal utolsó bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az ügyintézőt ki kell zárni az eljárásból (abszolút kizárási okok), tehát az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti; az ügy másodfokú elintézésében nem vehet részt az, aki az ügy elintézésben első fokon részt vett; 7

8 az, aki az ügyben tanúvallomást tett, illetve hatósági közvetítőként, az ügyfél képviselőjeként, hatósági tanúként vagy szakértőként járt el, valamint a szemletárgy birtokosa és a támogató; az ügy másodfokú elintézésében nem vehet részt az, aki az ügy elintézésében első fokon részt vett; az a hatóság, amelynek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti (a hatóság nem válik kizárttá amiatt, mert a határozatban megállapított fizetési kötelezettség teljesítése az általa megjelölt számlára történik); a jegyző, mint hatóság annak a hatósági ügynek az intézésében, amelyben az illetékességi területének az önkormányzata, az önkormányzat szerve vagy a polgármester ellenérdekű fél, illetve a határozattal az illetékességi területének az önkormányzata, az önkormányzat szerve vagy a polgármester jogosulttá vagy kötelezetté válhat, vagy az eljárás tárgyával összefüggő kötelezettséget vállal; az a hatóság, amelyik hatóság vezetőjével szemben kizárási ok merül fel. Indokolás: A Ket 42. (1) bekezdése, hatályos január 1-jétől A szakhatóság közreműködése a hatósági eljárásban 78. oldal utolsó (áthúzódó) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az eljáró hatóság és a szakhatóság viszonyrendszerét tekintve az alábbi eljárási szabályokat érdemes kiemelnünk: Törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott ügyekben és szempontok alapján a hatóság mérlegelheti a szakhatóság megkeresését, és maga dönthet a szakkérdésben. Ilyen esetben az adott szakkérdésre vonatkozó szakhatósági eljárásért illeték és díj nem kérhető. Nem kell a szakhatóságot megkeresni, ha a hatóság tíz napon belül megállapítja, hogy a kérelmet a szakhatósági állásfoglalástól függetlenül el kell utasítani. A szakhatóság eljárására irányadó ügyintézési határidő ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik 15 nap, azonban a Ket. lehetővé teszi, hogy indokolt esetben a szakhatóság vezetője a szakhatósági eljárásra irányadó határidőt egy alkalommal tizenöt nappal meghosszabbítsa. Természetesen erről az ügyfelet és a megkereső hatóságot értesíteni kell. Amennyiben a szakhatóság eljárására irányadó határidő rövidebb, mint 15 nap, a határidő legfeljebb csak a szakhatóság eljárására irányadó határidő mértékével hosszabbítható meg. A szakhatóságnak az ügyintézési határidő meghosszabbításáról szóló végzésében a határidő-hosszabbítás indokait kifejezetten meg kell jelölnie. Ha a szakhatóság a saját eljárásának a lefolytatása során olyan tényt vagy körülményt tapasztal, amely ideiglenes biztosítási intézkedést, a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását, az eljárás megszüntetését, az eljárás felfüggesztését vagy az eljárás akadályozásának jogkövetkezményeinek alkalmazását teszi szükségessé. Ezek a körülmények a teljes eljárást befolyásolják, ezért azokról haladéktalanul tájékoztatnia kell az eljáró a hatóságot. 8

9 Amennyiben szükséges, a szakhatóság hiánypótlásra hívja fel az ügyfelet, és arról a hatóságot értesíti. Ha az ügyfél a hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget, a szakhatóság a hiánypótlás elmulasztásáról értesíti a hatóságot, amely a hiánypótlás elmulasztásának jogkövetkezményeként ha az eljárás hivatalbóli folytatásának nincs helye az eljárást megszünteti. Ha az ügyfél az alapeljárás illetékével vagy díjával egyidejűleg nem vagy csak részben fizeti meg a szakhatósági eljárásért fizetendő illetéket vagy díjat, a hatóság haladéktalanul valamennyi szakhatóság tekintetében hiánypótlásra szólítja fel. Ilyenkor a hatóság csak akkor keresi meg a szakhatóságot, ha az ügyfél a hiánypótlást teljesítette. Ha a szakhatóság megállapítja, hogy változatlan tényállás és jogi szabályozás mellett a megkeresés szerinti ugyanolyan jog érvényesítésére irányuló kérelemről az előzetes szakhatósági hozzájárulás kivételével korábban szakhatósági állásfoglalást adott ki, haladéktalanul megküldi a hatóságnak a korábbi szakhatósági állásfoglalását, és megszünteti a szakhatósági eljárást. Indoklás: A Ket. 33. (8) bekezdése, hatályos január 1-jétől Az eljárás megszüntetése és felfüggesztése 79. oldal utolsó (áthúzódó) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az eljárás megszüntetése esetén az alapeljárás befejeződik, anélkül, hogy az első fokon eljáró hatóság érdemi határozatot hozna. A hatóság az eljárást megszünteti, ha a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának lett volna helye, az elutasítási ok azonban az eljárás megindítását követően jutott a hatóság tudomására; az ügy tárgyát képező vagyontárgy megsemmisült vagy olyan mértékben károsodott, hogy az eljárás okafogyottá vált; az eljárás kérelemre indult és az ügyfél a kérelmét visszavonta, kivéve ha az eljárás hivatalból is megindítható, és a hatóság az eljárást hivatalból folytatja, vagy ha az eljárásban több kérelmező vesz részt, és nem mindegyikük vonta vissza kérelmét; az ügyfél halála vagy a jogi személy, illetve a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megszűnése következtében az eljárás okafogyottá vált, és eljárásbeli jogutódlás sem következett be; az eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn; az ügyfél a kérelmére indult eljárásban a képviselő visszautasítása esetén a hatóság felhívása ellenére nem gondoskodik a képviselet-ellátásra alkalmas személy meghatalmazásáról vagy nem jár el személyesen, kivéve, ha az eljárás hivatalból is megindítható, és a hatóság az eljárást hivatalból folytatja, vagy ha az eljárásban több kérelmező vesz részt, és ők személyesen járnak el vagy képviselőjüket a hatóság nem utasította vissza; jogszabályváltozás miatt az ügy elbírálása a továbbiakban már nem hatósági hatáskörbe tartozik; 9

10 a hatósági eljárásért illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetni, és az ügyfél a fizetési kötelezettségének a hatóság erre irányuló felhívása ellenére az erre tűzött határidő alatt nem tesz eleget és költségmentességben sem részesül. hivatalbóli eljárásban a tényállás a határozat meghozatalához szükséges mértékben nem volt tisztázható, és további eljárási cselekménytől sem várható eredmény; a hivatalbóli eljárás jogsértést nem tárt fel., hivatalbóli eljárás folyamán észleli, hogy az eljárás lefolytatására már az eljárás megindításakor sem volt joghatósága vagy hatásköre, és áttételnek nincs helye, Indokolás: A Ket. 31. (1) bekezdés k) pontja, hatályos január 1-jétől A képviselet 82. oldal utolsó bekezdése (hatósági közvetítő) elé az alábbiak beszúrás kerül: A Polgári Törvénykönyv szerinti a gyámhatóság az egyes ügyei intézésében, döntései meghozatalában belátási képességének kisebb mértékű csökkenése miatt segítségre szoruló nagykorú számára, annak kérelmére cselekvőképessége korlátozásának elkerülése érdekében támogató kirendeléséről határoz. Támogató kirendelése esetén a támogató a támogatott személlyel egyidejűleg az eljárás során valamennyi eljárási cselekménynél ideértve a nyilvánosság kizárásával megtartott tárgyalást is jelen lehet, távolléte azonban az eljárási cselekmény teljesítésének, valamint az eljárás folytatásának nem akadálya, a nyilatkozat, adatszolgáltatás megtételének elősegítése érdekében a támogatott személlyel az eljárási cselekmény rendjét meg nem zavaró módon egyeztethet. A támogató a támogatói jogosultságát a gyámhatóság által kiadott kirendelő határozattal vagy tanúsítvánnyal igazolja. A gyámhatóság határozatát vagy tanúsítványát az első olyan eljárási cselekménynél kell a hatóságnak bemutatni, amelyen a támogatott személy a támogatóval együtt vesz részt. A támogató az általa támogatott személy helyett nyilatkozattételre nem jogosult. A támogatónak az eljárási cselekményen való részvételéről a támogatott személy gondoskodik, a hatóság ezzel kapcsolatos intézkedést nem tesz. Ha a hatóság a támogató és a támogatott személy között érdekellentétet észlel, erről a támogatott tájékoztatásával egyidejűleg haladéktalanul értesíti a gyámhatóságot. Az eljárásban támogatóként nem vehet részt az a személy, aki ellenérdekű ügyfél vagy annak képviselője, támogatója, aki az eljárásban mint a hatóság képviselője, szakértő, tolmács, hatósági tanú vagy hatósági közvetítő részt vesz. 10

11 Az eljárás egyéb résztvevőjére vonatkozó szabályokat az e törvényben foglalt eltérésekkel a támogatóra is alkalmazni kell. Indokolás: A Ket. 40/B. (1)-(7) bekezdései, hatályos március 15-től Adatkezelés az eljárás során 85. oldal harmadik bekezdése az alábbiak szerint módosul: A hatóságnak a hatósági eljárás tartama alatt, illetve a hatóság által nyújtott szolgáltatás teljesítése során különösen az iratokba való betekintés engedélyezésénél, a tárgyalás során, a döntés szerkesztésénél és a döntés hirdetményi úton való közlésénél és azt követően is gondoskodnia kell arról, hogy a törvény által védett titok és a hivatás gyakorlásához kötött titok (együtt: védett adat) ne kerüljön nyilvánosságra, ne juthasson illetéktelen személy tudomására, és a személyes adatok védelme biztosított legyen. Indokolás: A Ket. 17. (1) bekezdés, hatályos január 1-jétől Adatkezelés az eljárás során 85. oldal negyedik bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Ket. alkalmazásában törvény által védett titok a minősített adat, továbbá az üzleti, a bank-, a biztosítási, az értékpapír-, a pénztártitok, a fizetési titok, az adótitok, a vámtitok, valamint a magántitok. A hivatás gyakorlásához kötött titok különösen az orvosi, ügyvédi, közjegyzői, lelkészi egyházi személyi hivatás továbbá az egyházi személy és a vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja hivatásának gyakorlásához kötött titok. Indokolás: A Ket g) és l) pontja, hatályos január 1-jétől Adatkezelés az eljárás során 85. oldal ötödik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az adatkezelés Ket.-ben foglalt szabályai szerint a hatóság az eljárása során, illetve az általa nyújtott szolgáltatás teljesítésekor jogosult a természetes személy ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője azonosítása céljából nevének; születési nevének; születési idejének; születési helyének; anyja nevének; 11

12 lakcímének, valamint külön törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben helyi önkormányzat rendeletében meghatározott személyes adatának kezelésére. Indokolás: A Ket. 17. (2) bekezdése, hatályos, január 1-jétől Adatkezelés az eljárás során 85. oldal hatodik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Emellett a hatóság törvény eltérő rendelkezése hiányában jogosult az eljárás lefolytatásához, illetve a szolgáltatás nyújtásához elengedhetetlenül szükséges személyes adatok megismerésére és kezelésére, jogosult az eljárás lefolytatásához szükséges védett adat megismerésére, illetve az eljárás, illetve a szolgáltatás nyújtása során a személyes adatot és a védett adatot az ugyanazon ügyben folyó, a Ket.-ben szabályozott eljárások kivételével csak akkor továbbíthatja más szervhez, ha azt törvény megengedi, vagy ha az érintett ehhez hozzájárult. A hozzájárulást ilyenkor az érintett ún. ügyintézési rendelkezésben, továbbá ha jogszabály lehetővé teszi, akkor az érintett elektronikus azonosítását követően, az információ megőrzését biztosító módon történő rögzítés mellett telefonon is megadhatja. Indokolás: A Ket. 17. (3)-(5) bekezdése, hatályos január 1-jétől Adatkezelés az eljárás során 87. oldal második bekezdése az alábbiak szerint módosul: Emellett érdemes azt is kiemelnünk, hogy az erre irányuló indokolt kérelem esetén a hatóság elrendeli a tanú, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, a támogató és a hivatalbóli eljárást kezdeményező személy természetes személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését, ha az adatok zárt kezelése iránti kérelmet előterjesztő valószínűsíti, hogy őt az eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti. A végzést kizárólag a kérelmet előterjesztővel kell közölni. Indokolás: A Ket. 39/A. (1) bekezdése, hatályos január 1-jétől A HATÓSÁG DÖNTÉSEI A HATÓSÁGI DÖNTÉSEK FAJTÁI 106. oldal második bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az első fokú eljárás végén a hatóságnak meg kell hoznia az adott ügyben a döntését. A Ket. a döntések különböző fajtáit különbözteti meg: a hatóság az ügy érdemében 12

13 határozatot hoz, az eljárás során felmerült minden más kérdésben végzést bocsát ki. Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában, ha az ügyfél kérelme jog megszerzésére irányul és ellenérdekű fél az első fokú eljárásban nem vett részt, az ügyfelet megilleti a kérelmezett jog gyakorlása, ha a hatóság az előírt határidőben nem hoz döntést, a szakhatóság hozzájárulását megadottnak kell tekinteni, ha a szakhatóság az előírt határidőn belül nem ad ki állásfoglalást. Indokolás: A Ket. 71. (2) bekezdése, hatályos január 1-jétől A HATÓSÁGI DÖNTÉSEK FAJTÁI 110. oldal hatodik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az ügyfél kérelmére a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az egyébként feladatkörébe tartozó eljáráshoz kapcsolódóan a hatóság valamilyen tény, állapot vagy egyéb adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki. Indokolás: A Ket. 83. (1) bekezdése, hatályos január 1-jétől JOGORVOSLAT ÉS DÖNTÉS-FELÜLVIZSGÁLAT A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁSBAN A KÉRELEMRE INDULÓ JOGORVOSLATI ELJÁRÁSOK A fellebbezés 116. oldal negyedik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Vannak azonban olyan esetek is, amikor nincs helye fellebbezésnek: ha az ügyben törvény azt kizárja; az ügyfelek részéről az egyezségüket jóváhagyó határozat ellen; jogszabály eltérő rendelkezése hiányában valamely adatnak, ténynek vagy jogosultságnak a hatósági nyilvántartásba hivatalbóli, mérlegelés nélküli bejegyzésével szemben; ha az első fokú döntést miniszter, autonóm államigazgatási szerv, önállóan szabályozó szerv vagy kormányhivatal vezetője hozta; törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában, ha az első fokú döntést központi államigazgatási szerv vezetője hozta; a képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott határozata ellen; a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi ClXXXiX. törvény 51. (4) bekezdésében meghatározott helyi önkormányzat képviselő-testületének rendeletében foglaltak szerint kiszabható közigazgatási bírság kiszabásával kapcsolatos eljárásokban az átruházott hatáskörben hozott határozatok ellen; a Ket. 98. (1a) bekezdése alapján benyújtott fellebbezés érdemi vizsgálat nélküli elutasítása esetén. 13

14 Indokolás: A Ket (1) bekezdés g) pontja, hatályos január 1-jétől A fellebbezés 116. oldal utolsó (áthúzódó) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A végzés fő szabály szerint nem támadható meg fellebbezéssel, csak a határozat elleni fellebbezésben sérelmezhető. Ez azt jelenti, hogy az alábbi néhány kivételtől eltekintve a végzések ellen nincs helye önálló fellebbezésnek. Az önállóan megfellebbezhető végzések köre az alábbi: az ideiglenes biztosítási intézkedésről szóló; a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító; az eljárást megszüntető; az eljárás felfüggesztése tárgyában hozott felfüggesztését kimondó vagy a felfüggesztésre irányuló kérelmet elutasító; az ügyintézési határidő túllépésével kapcsolatos; az eljárási bírságot kiszabó; a fellebbezési határidő elmulasztása miatt benyújtott igazolási kérelmet elutasító; az iratbetekintési jog korlátozására irányuló kérelem tárgyában hozott és a fizetési kedvezménnyel kapcsolatos, az eljárási költség megállapításával és viselésével kapcsolatos, a költségmentesség iránti kérelmet elutasító, a költségmentesség módosításáról vagy visszavonásáról szóló első fokú végzés. Indokolás: A Ket. 98. (3) bekezdés d) pontja, hatályos január 1-jétől A fellebbezés 117. oldal első bekezdése az alábbiak szerint módosul: A fellebbezést a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni (fellebbezés benyújtásának telefonon hangkapcsolatot biztosító úton, ideértve a telefont, vagy írásbelinek nem minősíthető elektronikus úton nincs helye), de a fellebbezésre jogosult a fellebbezési határidőn belül a fellebbezési jogáról írásban, illetve szóban lemondhat: a szóban történő lemondást jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ha jogszabály lehetővé teszi az ügyfél elektronikus azonosítását követően, az információ megőrzését biztosító módon történő rögzítés mellett az ügyfél a lemondó nyilatkozatát telefonon is megteheti. A fellebbezési jogról történő lemondó nyilatkozat nem vonható vissza. Ha az ügyfél a fellebbezési határidő elmulasztása miatt igazolási kérelmet nyújtott be, a határidő az ennek helyt adó döntés jogerőssé válását követően kezdődik. Ha az ügyfél költségmentesség iránti kérelmet nyújtott be, a határidő a döntés jogerőssé válását követően kezdődik. Ha a fellebbezést a fellebbezés elbírálására jogosult hatóságnál nyújtották be, a felterjesztésre nyitva álló határidő a fellebbezésnek az első fokú döntést hozó hatósághoz érkezésével kezdődik. Indokolás: A Ket. 99. (3) bekezdése, hatályos január 1-jétől. 14

15 A fellebbezés 117. oldal utolsó (áthúzódó) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Ket. azt is meghatározza, mikor nyilvánítható fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá a döntés. Így többek között akkor, ha életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése, elhárítása vagy káros következményeinek enyhítése miatt szükséges, a végrehajtás késedelme jelentős vagy helyrehozhatatlan kárral vagy a személyiségi jogok jelentős sérelmével járna, vagy például a döntés valakinek a tartásáról vagy gondozásáról rendelkezik. A hatóság a döntésében ilyenkor a fellebbezésre tekintet nélküli végrehajthatóságról külön rendelkezik, és azt meg is indokolja, valamint rendelkezik a végrehajtásról és a foganatosítás módjáról. Ha az ilyen döntésben a hatóság teljesítési határidőt állapított meg, a végrehajtás megindítására csak e határidő eredménytelen eltelte után kerülhet sor. Indokolás: A Ket (5) bekezdés c) pontja, hatályos március 15-től A fellebbezés 118. oldal hetedik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Amennyiben a fellebbezési kérelem megfelelő, és az első fokú hatóság azt nem kívánja saját hatáskörben módosítani vagy visszavonni, az első fokú döntést hozó hatóság a fellebbezést a fellebbezési határidő leteltétől számított 8, szakhatóság közreműködése esetén 15 napon belül terjeszti fel a fellebbezés elbírálására jogosult, másodfokú hatósághoz. A felterjesztésre abban az esetben nem kerül sor, ha a hatóság a megtámadott döntést a fellebbezésben foglaltaknak megfelelően kijavítja, kiegészíti, módosítja, visszavonja; a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja; a fellebbezést a felterjesztést megelőzően visszavonták. Az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezés és az iratok felterjesztését követően tájékoztatja a nem fellebbező ügyfelet arról, hogy a döntés fellebbezés benyújtása folytán nem vált jogerőssé. Ha a fellebbezést valamennyi fellebbező ügyfél visszavonta, a hatóság erről tájékoztatja a nem fellebbező ügyfelet. Indokolás: A Ket (7) bekezdése, hatályos január 1-jétől A bírósági felülvizsgálat 120. oldal első bekezdése az alábbiak szerint módosul: A keresetlevelet jogszabálysértésre hivatkozással az első fokú közigazgatási határozatot hozó szervnél a felülvizsgálni kért határozat vagy végzés közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni. A végzés bírósági 15

16 felülvizsgálatának van helye, ha e törvény alapján a végzés önálló fellebbezéssel támadható, és törvény az ügyben az elsőfokú határozattal szemben kizárja a fellebbezést, valamint a határozat bírósági felülvizsgálatát teszi lehetővé. Ha a Ket. szerint az ügyfél szerződésszegése folytán a hatósági szerződés hatósági határozatnak minősül, a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt e határozat végrehajtásának elrendeléséről szóló végzés kézhezvételétől kell számítani. Indokolás: A Ket (1a) bekezdése, hatályos, január 1-jétől Az újrafelvételi eljárás 122. oldal ötödik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az újrafelvételi eljárásban a hatóság a jogerős határozatot módosíthatja, visszavonhatja, vagy az utóbb ismertté vált tényállásnak megfelelő új döntést hozhat. E döntést közölni kell azzal, akivel a jogerős döntést közölték, és ellene jogorvoslatnak az általános szabályok szerint van helye. Amennyiben a hatóság az újrafelvételi kérelemnek helyt ad, az ügyfelet olyan eljárásjogi helyzetbe kell hozni, mint amilyenben akkor lenne, ha már a korábbi határozat meghozatalakor ismerte volna az újrafelvételi eljárás alapjául szolgáló tényt, adatot vagy bizonyítékot. Ha az újonnan ismertté vált tények alapján a jogerős határozatban megállapított kötelezettség elrendelésének részben vagy egészben nem lett volna helye, az újrafelvételi eljárásban intézkedni kell a kérelem benyújtásáig, illetve a végrehajtás felfüggesztéséig történt teljesítéssel (végrehajtással) kialakult helyzet rendezéséről, a kötelezettnek alaptalanul okozott joghátrány megszüntetéséről, az okozott kár és eljárási költség megtérítéséről, valamint a személyiségi jogsértés miatt járó sérelemdíj megfizetéséről. Az újrafelvételi kérelem alapján hozott döntésnek nem akadálya a jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok sérelme. Indokolás: A Ket (9) bekezdése, hatályos március 15-től A VÉGREHAJTÁS A VÉGREHAJTÁS ELŐFELTÉTELEI ÉS MEGINDÍTÁSA, FOGANATOSÍTÁSA A végrehajtás megindítása és foganatosítása 130. oldal második bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Ket. speciális rendelkezése, hogy amennyiben a pénzfizetési kötelezettség olyan közigazgatási bírság, melyet a helyi önkormányzat képviselő-testülete által önkormányzati rendeletben meghatározott hozott rendelet alapján, tiltott, közösségellenes magatartás természetes személy elkövetőjével természetes személlyel szemben szabtak ki, akkor a közigazgatási bírságot kiszabó hatóság a pénzfizetési kötelezettség végrehajtását követő ingóvégrehajtás helyett a meg nem 16

17 fizetett közigazgatási bírság közérdekű munkával történő megváltásáról rendelkezhet. A meg nem fizetett közigazgatási bírság helyébe forintonként 6 óra közérdekű munkát kell meghatározni. A meg nem fizetett közigazgatási bírságnak ötezerrel nem osztható részét nem kell figyelembe venni. Indokolás: A Ket (1a) bekezdése, hatályos január 1-jétől A VÉGREHAJTÁSI SZAKASZ EGYÉB SPECIÁLIS SZABÁLYAI A biztosítási intézkedés; a végrehajtási eljárás felfüggesztése és megszüntetése 134. oldal utolsó előtti bekezdése az alábbiak szerint módosul: A végrehajtást megindító hatóság a végrehajtást megszünteti, ha a végrehajtható döntést visszavonták, megsemmisítették vagy hatályon kívül helyezték; jogutód hiányában a végrehajtás nem folytatható; a végrehajtáshoz való jog elévült; a jogosult a végrehajtás megszüntetését kéri; a további végrehajtási eljárási cselekményektől eredmény nem várható; a végrehajtást foganatosító szerv a pénzkövetelést a pénzforgalmi szolgáltatóra vagy a munkáltatóra vonatkozó felelősségi szabály alapján vagy a kötelezett tartozásaiért külön törvény alapján helytállásra kötelezettel szemben érvényesítette; a hatóság a jogutódlásra tekintettel a teljesítési határidőt a végrehajtás elrendelését követően meghosszabbította; a végrehajtást foganatosító szerv a kötelezettel szemben felszámolási eljárást kezdeményezett, illetve a kötelezett ellen felszámolási eljárás indult, vagy a meg nem fizetett közigazgatási bírság közérdekű munkával történő megváltását elrendelő határozatban foglaltaknak eleget tett a kötelezett az eljárás tárgyát képező kötelezettséget teljesítette; törvény vagy kormányrendelet a végrehajtás megszüntetését egyéb okból lehetővé teszi. Indoklás: A Ket (1) bekezdés i) pontja, hatályos január 1-jétől A KÖZIGAZGATÁSI BÍRSÁG, A HELYSZÍNI BÍRSÁG ÉS AZ ELKOBZÁS ALKALMAZÁSÁNAK ELJÁRÁSJOGI ALAPJAI 135. oldal utolsó előtti bekezdése az alábbiak szerint módosul: Ennek keretében jogszabály eltérő rendelkezése hiányában mérlegeli különösen: a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét; a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát; 17

18 a jogsértéssel érintettek körének nagyságát; a jogsértő állapot időtartamát; a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát; a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint a jogsértést elkövető gazdasági súlyát. A helyi önkormányzat képviselő-testületének rendelete alapján megállapítható közigazgatási bírság felső határa a jogsértő személyétől függően természetes személyek esetén kétszázezer forint, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek esetén kétmillió forint lehet. A közigazgatási bírság felső határát az önkormányzati rendeletben a jogsértés jellegével arányban kell megállapítani. Indokolás: A Ket. 94/A. (1a) bekezdése, hatályos január 1-jétől AZ ELJÁRÁSI KÖLTSÉG ÉS ANNAK MEGELŐLEGEZÉSE, VALAMINT VISELÉSE AZ ELJÁRÁS SORÁN 138. oldal negyedik bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az eljárási költség előlegezése tekintetében érdemes kiemelnünk, hogy kérelemre indult eljárásban az egyéb eljárási költséget ha jogszabály másként nem rendelkezik a kérelmező ügyfél előlegezi meg. Több azonos érdekű ügyfél esetén az ügyfelek eltérő megállapodásuk hiányában egyetemlegesen felelősek az egyéb eljárási költség előlegezéséért. Az ügyfél az előleg összegét letétbe helyezi a hatóságnál. Az eljárás során a támogatóval kapcsolatban felmerült költségeket a támogatott előlegezi és viseli. Indokolás: A Ket. 40/B. (8) bekezdése, hatályos március 15-től. 18

Tájékoztatás a jogorvoslati eljárásokról. Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat

Tájékoztatás a jogorvoslati eljárásokról. Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat Tájékoztatás a jogorvoslati eljárásokról Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat A hatóság határozata ellen önálló jogorvoslatnak van helye. A hatóság végzése ellen önálló jogorvoslatnak akkor van helye,

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról Tájékoztató a közigazgatási alapvizsga tananyagát érintő változásokról Budapest, 2016. január 31. Tisztelt Vizsgázó! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) jogszabályban rögzített feladata,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3

A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 TARTALOMJEGYZÉK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKULÁSA...3 1. Bevezetés...3 2. Az államigazgatás átalakulása...4 2.1. A központi közigazgatás és annak átalakulása...4 2.2. A területi-helyi államigazgatás átalakulása

Részletesebben

Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet

Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az Ákr. alapvető rendelkezései. Dr. Balogh-Békesi Nóra egyetemi docens NKE ÁKK Lőrinc Lajos Közigazgatási Jogi Intézet Az előadás felépítése I. Az Ákr. felépítése II. Az eljárás szakaszai III. Alapelvek

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

A hatósági eljárás megindítása

A hatósági eljárás megindítása A hatósági eljárás megindítása eljárási feltételek; eljárástípusok; a kérelem visszautasítása; az eljárás megszüntetése; az eljárás felfüggesztése és szünetelése A hatósági eljárás szakaszai Az alapeljárás

Részletesebben

Az előadás tartalmi felépítése

Az előadás tartalmi felépítése A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

2017. évi CLI. törvény tartalma

2017. évi CLI. törvény tartalma 2017. évi CLI. törvény tartalma I. FEJEZET: ALAPELVEK ÉS A TÖRVÉNY HATÁLYA 1. Alapelvek 1. [Törvényesség (legalitás) elve] 2. [Szakszerű és hatékony eljárás elve] 3. [A megkülönböztetés és részrehajlás

Részletesebben

Az eljárás tagozódása

Az eljárás tagozódása Közigazgatási hatósági eljárásjog 4. A kérelemre induló eljárás Az eljárás tagozódása Alapeljárás Szükségképpeni szakasz Eljárás kezdetétől (megindítása vagy megindulása) Döntésig (közlés iránti intézkedésig)

Részletesebben

Másodfokú szociális és gyámügyi ügyintézés. - Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban:

Másodfokú szociális és gyámügyi ügyintézés. - Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény (továbbiakban: Másodfokú szociális és gyámügyi ügyintézés Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Pest Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Kormányhivatal) Illetékességi területe: Pest megye Ügytípushoz tartozó jogszabályok

Részletesebben

A hatósági eljárás megindítása

A hatósági eljárás megindítása A hatósági eljárás megindítása eljárási feltételek; a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása; az eljárás megszüntetése; az eljárás felfüggesztése. A hatósági eljárás szakaszai Az alapeljárás az az

Részletesebben

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások

ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások ÁKR és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezéssel összefüggő eljárások Bali Péter tű. őrnagy BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály 2017. NOVEMBER Az általános közigazgatási rendtartásról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Bányaszolgalommal kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők:

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők: Szociális ügyintéző: Szociális ügyek Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012 Ügyfélfogadási időpontok:. hétfő: 08:00-12:00; 13:00-16:00 kedd 13:00-15:30 szerda: 08:00-12:00

Részletesebben

Tájékoztató az ügyfelet megillető eljárási jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről. Ügyfelet megillető eljárási jogok

Tájékoztató az ügyfelet megillető eljárási jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről. Ügyfelet megillető eljárási jogok Tájékoztató az ügyfelet megillető eljárási jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről Ügyfelet megillető eljárási jogok - Az ügyfelet megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott

Részletesebben

3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed.

3. A Közbeszerzési Döntőbizottság illetékessége Magyarország egész területére kiterjed. A Közbeszerzési Döntőbizottságra vonatkozó, az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény mellékletének II.4. pontjában meghatározott közérdekű adatok 1. A Közbeszerzési Döntőbizottság

Részletesebben

A közigazgatási határozatok végrehajtása

A közigazgatási határozatok végrehajtása A közigazgatási határozatok végrehajtása fogalma: a határozatban előírt pénzfizetési vagy egyéb magatartási kötelezettség teljesítésének kikényszerítése állami kényszer alkalmazásával, amennyiben a kötelezett

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A döntés. Döntés

Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A döntés. Döntés Közigazgatási hatósági eljárásjog 6. A hatóság döntései A döntés A közigazgatási hatósági eljárás a hatósági egyedi aktusok kiadásának rendjként is leírható. A hatósági döntés: [ld. közigazgatási eljárás

Részletesebben

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA AZ ÁKR. GYAKORLATI ALKALMAZÁSA A TŰZMEGELŐZÉS TERÜLETÉN TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA DR. FIRNIGEL EDIT TŰ. SZÁZADOS TŰZMEGELŐZÉSI FŐOSZTÁLY BALATONKENESE, 2018. ÁPRILIS 26. Jogszabályváltozások

Részletesebben

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés

OKTATÁSI IGAZGATÁS. 6. Ügyintézéshez szükséges dokumentum: I. fokú eljárási iratok, fellebbezés 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Tájékoztató a helyi adó és gépjárműadó ügyek intézéséről a jogorvoslati eljárásban

Tájékoztató a helyi adó és gépjárműadó ügyek intézéséről a jogorvoslati eljárásban Tájékoztató a helyi adó és gépjárműadó ügyek intézéséről a jogorvoslati eljárásban Másodfokú eljárás A Kormányhivatal fellebbezés elbírálására jogosult hatóságként elbírálja a települési önkormányzatok

Részletesebben

Közigazgatási jog 2.

Közigazgatási jog 2. Közigazgatási jog 2. A közigazgatási hatósági eljárás (2) Dr. Bencsik András egyetemi adjunktus PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék Eljárás megindítása Kérelem vizsgálata Az elsőfokú eljárás főbb szakaszai

Részletesebben

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések Tartalom! Joghatóság! Hatáskör (hatósági jogkör)! Hatáskör-elvonás és átruházás! Illetékeség! Joghatóság, hatáskör, illetékesség vizsgálat áttétel! Ideiglenes

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AZ ALAP A Kormány a fővárosi és

Részletesebben

A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁ OS SZABÁLYAI (Ket) [2004. ÉVI CXL. TÖRVÉ Y]

A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁ OS SZABÁLYAI (Ket) [2004. ÉVI CXL. TÖRVÉ Y] A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁ OS SZABÁLYAI (Ket) [2004. ÉVI CXL. TÖRVÉ Y] A mérnöki kamaráról szóló 1996. évi LVIII. törvény a közfeladatok ellátásának körében feljogosítja a

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos jogorvoslati eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Általános jogi ismeretek. Tematika:

Általános jogi ismeretek. Tematika: Általános jogi ismeretek Tematika: 1 Általános közigazgatási jog, közigazgatási alapismeretek 2 A közigazgatás intézményrendszere 3 Közigazgatási hatósági eljárás, hatáskör, illetékesség Budapest, 2014

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 3. Az ügyfél. Az ügyfél

Közigazgatási hatósági eljárásjog 3. Az ügyfél. Az ügyfél Közigazgatási hatósági eljárásjog 3. re és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok A hatósági eljárás szükségképpeni résztvevője Általános ügyfélfogalom Személy, jogi személy, egyéb szervezet

Részletesebben

Tájékoztató az ügykezelői alapvizsga tananyagát érintő változásokról

Tájékoztató az ügykezelői alapvizsga tananyagát érintő változásokról Tájékoztató az ügykezelői alapvizsga tananyagát érintő változásokról Budapest, 2016. január 31. Tisztelt Vizsgázó! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) jogszabályban rögzített feladata,

Részletesebben

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból

Részletesebben

Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem

Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem Birtokvédelmi eljárás megindítása iránti kérelem 3000 Ft eljárási illeték Birtokvédelmet kérő neve, lakcíme (székhelye): Név:... Cím:... Akivel szemben a birtokvédelmet kérik, annak a félnek a neve, lakcíme

Részletesebben

II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

II. FOKÚ ADÓIGAZGATÁSI ELJÁRÁS 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő-Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév

Tanmenet és tantárgyi követelmények a. Közigazgatási jog 1. tantárgyhoz. 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév Tanmenet és tantárgyi követelmények a tantárgyhoz 2014/2015. ta II. (tavaszi) félév Katasztrófavédelmi szakirány Tűzvédelmi és mentésirányítási szakirány Iparbiztonsági szakirány NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat

Részletesebben

A Ket. módosításának indokai

A Ket. módosításának indokai A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) módosításának ismertetése -vázlat - A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint

Részletesebben

Építményengedélyezés 2016

Építményengedélyezés 2016 Építményengedélyezés 2016 Az Eht. és a Ket. 2016. január 1-től hatályos módosításai Építtetői, tervezői és kivitelezői F ó r u m 2016. március 31. A 2015. évi CLXXXVI. törvény 2015. évi CLXXXVI. törvény

Részletesebben

2009. évi LVI. törvény

2009. évi LVI. törvény 2009. évi LVI. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci

Részletesebben

Szabálysértési eljárás

Szabálysértési eljárás Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható

Részletesebben

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) AZ ÜGYFÉL KÉPVISELETE ELJÁRÁSI KÉPVISELET:

Részletesebben

Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás

Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Valódi és hivatalbóli jogorvoslat Valódi jogorvoslat: - az ügyfélnek alanyi joga van a kérelemzéshez - (ha a feltételeknek megfelel) a jogorvoslati

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek,

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek, Társasház közös képviselőjével, illetve lakásszövetkezet ügyintézőjével szemben eljárás lefolytatása a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén. A hatóság vizsgálja,

Részletesebben

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény bemutatása az ügyféli érintettség tükrében

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény bemutatása az ügyféli érintettség tükrében Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény bemutatása az ügyféli érintettség tükrében dr. Lengyel Tímea Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi

Részletesebben

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések

A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések A hatóságra vonatkozó általános rendelkezések Tartalom Joghatóság Hatáskör (hatósági jogkör) Hatáskör-elvonás és átruházás Illetékeség Joghatóság, hatáskör, illetékesség vizsgálat áttétel Ideiglenes intézkedés

Részletesebben

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.

Részletesebben

Az Állatorvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata

Az Állatorvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata Az Állatorvostudományi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata III. kötet Hallgatói Jogok Gyakorlásának és Kötelességek Teljesítésének, valamint a Hallgatói Kérelmek Elbírálásának és a Jogorvoslatnak

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezésével kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezésével kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Eljárási alapelvek. A törvény hatálya

Eljárási alapelvek. A törvény hatálya Tisztelt Kollégák! A Magyar Közlöny 2010. november 19-én megjelent 177. számában került kihirdetésre a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd

Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Jogorvoslatok kérelemre induló jogorvoslati eljárások. Hegyesi Zoltán egyetemi tanársegéd Az előadás felépítése I. A jogorvoslatok rendszertani szerepe II. Közigazgatási per III. Fellebbezés I. A jogorvoslatok

Részletesebben

a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában

a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában A Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2016. számú utasítása a Pénzügyi Békéltető Testület Elnökének 2/2014. számú utasítása módosításának tárgyában Alkalmazását 2017. január hó 01. napjától elrendelem

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl

Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és

Részletesebben

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból

Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból Szigorlati kérdések polgári eljárásjogból 1. A polgári eljárásjog alapfogalmai: peres- ill. nem peres eljárás, az eljárás alanyai, tárgya, célja, a bírósági út. 2. A polgári eljárásjog helye a jogrendszerben,

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Az Érdi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály hatáskörébe tartozó ügyek I. Általános szabályok 1. Illetékességi területek Az építésügyi és építésfelügyeleti feladatok tekintetében:

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA

AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.október

Részletesebben

Magyar joganyagok évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 2. oldal 3. (1) A közigazgatási szankciót alkalmazó hatóság a közi

Magyar joganyagok évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 2. oldal 3. (1) A közigazgatási szankciót alkalmazó hatóság a közi Magyar joganyagok - 2017. évi CXXV. törvény - a közigazgatási szabályszegések szank 1. oldal 2017. évi CXXV. törvény a közigazgatási szabályszegések szankcióiról 1 A közigazgatási hatósági eljárás során

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok

Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok Az ügyfélre és más eljárási szereplőkre vonatkozó általános szabályok (képviselet, határidő számítás, igazolási kérelem, iratokba való betekintés; idézés, értesítés) Eljárási képviselet (13-14. ): Rendeltetése,

Részletesebben

A végrehajtási eljárás

A végrehajtási eljárás Végrehajtás A végrehajtási eljárás Végrehajtás döntések gyakorlati érvényesülése Nem minden hatósági ügyben Aktusban rögzített kötelezettség kikényszerítése Közigazgatási szervek (Állami) kényszer Viszonylagos

Részletesebben

KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁHOZ a 17/2015. (II.16. ) Korm. rendelet alapján

KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁHOZ a 17/2015. (II.16. ) Korm. rendelet alapján KÉRELEM BIRTOKVÉDELMI ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁHOZ a 17/2015. (II.16. ) Korm. rendelet alapján A BIRTOKVÉDELMET KÉRŐ ADATAI A birtokvédelmet kérő neve (és születési neve):...... A kérelmező címe, ill. székhelye:......

Részletesebben

1. Jogorvoslati eljárás

1. Jogorvoslati eljárás 1. Jogorvoslati eljárás Az ügyfél kérelmére megindítandó jogorvoslati eljárások: - fellebbezési eljárás, - a döntés módosítása vagy visszavonása fellebbezés alapján, - a hatósági határozat bírósági felülvizsgálata,

Részletesebben

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja

Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. Előzetes megjegyzések. A közigazgatás kontrollja Közigazgatási hatósági eljárásjog 8. A jogorvoslati rendszer alapjai Előzetes megjegyzések Törvényesség követelménye megfeleljen a meghozatalra vonatkozó valamennyi anyagi és eljárási szabálynak Egy aktus

Részletesebben

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola A főiskola hallgatóinak fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és működési szabályzat melléklete 2012. szeptember T A R T A L O M J E G

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Tájékoztató az ügyfeleket a közigazgatási hatósági eljárásban megillető jogokról, illetve az őket terhelő kötelezettségekről

Tájékoztató az ügyfeleket a közigazgatási hatósági eljárásban megillető jogokról, illetve az őket terhelő kötelezettségekről Tájékoztató az ügyfeleket a közigazgatási hatósági eljárásban megillető jogokról, illetve az őket terhelő kötelezettségekről A közigazgatási hatóság a jogi képviselő nélkül eljáró ügyfelet tájékoztatja

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyszám: KE/8/119-2/2018. Ü.i.: Pintér Krisztina Tel.: (34)515-160 Tárgy: függő hatályú döntés Neszmély Község Önkormányzatának térségi területfelhasználási engedély

Részletesebben

41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet. az olimpiai járadékról

41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet. az olimpiai járadékról 41/2004. (III. 12.) Korm. rendelet az olimpiai járadékról A Kormány a sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban: Stv.) 79. -a (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket

Részletesebben

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról Tájékoztató Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2018. január

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK

KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉSEK ÉS PANASZOK KEZELÉSÉNEK SZABÁLYZATA Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala 2010-04-30 2 / 8 Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ 3 1.1 Bevezetés 3 1.2 A szabályzat célja

Részletesebben

2011. ÉVI CLXXIV. TÖRVÉNY A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ ÉVI CXL

2011. ÉVI CLXXIV. TÖRVÉNY A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ ÉVI CXL 2011. ÉVI CLXXIV. TÖRVÉNY A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁS ÉS SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 2004. ÉVI CXL. TÖRVÉNY ÉS EGYES KAPCSOLÓDÓ TÖRVÉNYEK, VALAMINT A MINISZTERI HATÓSÁGI HATÁSKÖRÖK FELÜLVIZSGÁLATÁVAL

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

A szakmai követelménymodul tartalma:

A szakmai követelménymodul tartalma: Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

A nappali ellátás igénybevételének módja

A nappali ellátás igénybevételének módja Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések

TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések Záró rendelkezések 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer 9. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI JOGORVOSLATI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY Igazgatási Osztály Vállalkozási Csoport 4026 Debrecen, Kálvin tér 11.

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY Igazgatási Osztály Vállalkozási Csoport 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY Igazgatási Osztály Vállalkozási Csoport 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. Tel: 52/517-700 Fax: 52/517-832 Ügyiratszám: 8276/27/2012. Ügyintéző:

Részletesebben

Birtokvédelmi eljárás

Birtokvédelmi eljárás Birtokvédelmi eljárás 2015. március 1-ével hatályba lépett a jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II.16.) Korm. rendelet, amely a korábbi 228/2009. (X.16.) Korm. rendeletet

Részletesebben

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól 1.) Milyen esetben lehet összevont engedélyt kérni? Ha az építési engedélyezési eljárás megindítása előtt a telek beépítésére vonatkozó

Részletesebben

.../2017. (...) önkormányzati rendelete

.../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere

Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM Az élelmiszerlánc hatósági felügyeletének új rendszere Dr. Gombos Zoltán főosztályvezető Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály 2017. április 26. Előzmény Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési

Részletesebben

Adatkezelési Szabályzat

Adatkezelési Szabályzat Adatkezelési Szabályzat 1. Adatkezelő megnevezése : Adatkezelő megnevezése: KOMO - SKY Kft. Adatkezelő cégjegyzékszáma:13-09-091653 Adatkezelő székhelye: 2317 Szigetcsép, Szabadság u.7 Adatkezelő képviselője:

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége

A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége A hatóság döntései (határozat és végzés); a döntések semmissége 1 A hatósági döntés és az eljárás fogalmának kapcsolata A közigazgatási hatósági eljárás lényegét a hatósági egyedi aktusok kiadásának rendje

Részletesebben

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete

A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete Ikt. sz.: RH/206-7/2014 A hallgatók fegyelmi és kártérítési felelősségéről szóló szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzat 7. sz. melléklete 2014. augusztus 28. Tartalomjegyzék 1. A szabályzat célja...

Részletesebben

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 935/2015. (VII.24.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: PJ/9575-29/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Budapest 90,3 MHz médiaszolgáltatási jogosultság hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON Összehasonlító elemzés DR. SZABÓ KÁROLY GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLYÁNAK

Részletesebben

Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása

Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása Jogorvoslatok I. Jogorvoslati eszközök kialakulása A kiegyezés utáni önkormányzati törvények: - külső és belső eljárás alig válik el, - fellebbezés a miniszterhez / magasabb önkormányzathoz, - panaszjog

Részletesebben

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem

Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Végrehajtás korlátozása iránti kérelem Alulírott adós előadom, hogy önálló bírósági végrehajtó előtt számon végrehajtás folyik velem szemben. A végrehajtást kérő: Álláspontom szerint a végrehajtást kérő

Részletesebben

Képviselői, illetve polgármesteri és alpolgármesteri vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárási S Z A B Á L Y Z A T

Képviselői, illetve polgármesteri és alpolgármesteri vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárási S Z A B Á L Y Z A T 50/2004.(VI.18.) rendelet 7. sz. melléklete Képviselői, illetve polgármesteri és alpolgármesteri vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárási S Z A B Á L Y Z A T A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09016/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

Amit az új hatósági eljárási törvényről tudni kell

Amit az új hatósági eljárási törvényről tudni kell Országos Bányászati Konferencia Egerszalók 2018. november 22-23. Amit az új hatósági eljárási törvényről tudni kell Dr. Káldi Zoltán főosztályvezető/bányakapitány A közigazgatási szervezetrendszer átalakítása

Részletesebben

1 / :41

1 / :41 1 / 5 2012.02.03. 10:41 Kereskedelmi tevékenységek végzése 2011. április 26. kedd, 06:39 Kereskedelmi tevékenységek végzése 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. A vonatkozó jogszabályok Kereskedelmi tevékenységek végzése,

Részletesebben

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2.1 Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁSRÓL évi CL. törvény

AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁSRÓL évi CL. törvény AZ ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI RENDTARTÁSRÓL 2016. évi CL. törvény HATÁLY 7. (1) A hatóság eljárása során az e törvény hatálya alá tartozó közigazgatási hatósági ügyben (a továbbiakban: ügy) és a hatósági

Részletesebben

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN

BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT LÉTESÍTÉSE MAGYARORSZÁGON, NEM MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ SZEMÉLYEK ESETÉN 1. Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Nógrád Megyei Kormányhivatal 2. Illetékességi terület: Nógrád megye 3. Ügyfélfogadás ideje: Hétfő Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 4. Ügyintéző és elérhetőség:

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-6728 Szeged, Napos út 4. Tel: 36-62/553-040 Fax: 36-62/553-041 e-mail: szeged.kk@katved.gov.hu Szám: 061/3338-5/2014/SZEGED

Részletesebben