* * ikt. szám:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "* * ikt. szám:"

Átírás

1 Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság * * * * ikt. szám: FPH121 /19-2 /2018 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság december 11-ei rendes üléséről Budapest V. Városház utca I. em Az ülés kezdési időpontja: 11 óra 32 perc Jelen vannak: dr. Láng Zsolt, dr. Hoffmann Tamás, Hassay Zsófia, dr. Balogh Péter, Németh Angéla, Szijjártó Ákos, Szluka Imre, dr. Varga Zsolt Meghívottként jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Az ülést vezeti: dr. Láng Zsolt 0. napirendi pont Napirend dr. Láng Zsolt: Jó napot kívánok tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megkezdenénk az idei év utolsó bizottsági ülését. Nyolcan a bizottsági tagok közül jelen vannak, így a bizottság határozatképes. Szeretném az eredeti napirendet azzal elfogadtatni, hogy a 18-as napirendet visszavonta az előterjesztő, és a 2-es napirendet én szeretném egyelőre visszavonni januárig, mert további egyeztetést szeretnék a városvezetéssel, főpolgármester úrral ezzel kapcsolatban. Tehát az ő véleménye nélkül nem szeretném bizottság elé hozni. Ez a 2 módosítás van, az összes többi napirend marad. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki így el tudja fogadni a napirendet, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: a Bizottság módosított napirendje a következő: 1. napirendi pont Javaslat a Budapest V. Kossuth Lajos u szám alatt található helyiségcsoport vonatkozásában Helyiséghasználati és Albérleti szerződés megkötésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 1 / 164 oldal

2 2. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat által vagyonkezelésbe adott egyes tárgyi eszközök selejtezésének jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 3. napirendi pont Javaslat a évi Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny támogatási szerződésének megkötésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 4. napirendi pont Javaslat a Budapest III. kerület 16489/1 hrsz. alatti ingatlant érintő telekalakítás hozzájárulásának elfogadására Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 5. napirendi pont Javaslat a Budapest III. kerület hrsz. alatti ingatlant érintő telekhatár rendezés hozzájárulásának elfogadására Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 6. napirendi pont Javaslat a CROCODILE elnevezésű projekt keretében megvalósult forgalomtechnikai eszközök átadására vonatkozó megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 7. napirendi pont Javaslat az ELMŰ Hálózati Kft-vet történő Megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 8. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás bontott bazalt szegélykövek BKK Zrt. részére történő átadásához Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 9. napirendi pont Javaslat behajthatatlan követelés számviteli rendezésére 10. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /1 hrsz-ú földrészleten tervezett távközlési hálózat létesítése 11. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /148 hrsz. távhővezetékek kiváltásához 2 / 164 oldal

3 12. napirendi pont Javaslat a Budapest I. ker. Fő u földszint 3. szám alatti ingatlan Magyar Állam részére történő értékesítésére 13. napirendi pont Javaslat a Budapest III.ker., hrsz-ú közterületi ingatlant érintő cserével vegyes telekhatár-rendezési szerződés elfogadására 14. napirendi pont Javaslat a Budapest XI. kerület, Etele téri aluljáróban található, a MÁV-START Zrt. részére bérbeadott 4 db helyiségben tervezett beruházás tárgyában megkötött megállapodás 1. számú módosítására 15. napirendi pont Javaslat a Budapest XI kerület, Etele téri gyalogos aluljáróban található, a Pékinas Kft. részére bérbeadott R4-32 jelölésű helyiséggel kapcsolatos tulajdonosi hozzájárulás megadására 16. napirendi pont Budapest XV. kerület hrsz. alatti ingatlanra vonatkozó kártalanítási kérelem 17. napirendi pont P.Gy. másik lakás iránti kérelmének elbírálása 18. napirendi pont V.F. befogadás iránti kérelme 19. napirendi pont D. F. volt bérlő egyezség iránti kérelme 20. napirendi pont K. M. lakásbérleti szerződésének megkötése 21. napirendi pont Sz. J befogadás iránti kérelme 3 / 164 oldal

4 22. napirendi pont Lakásbérleti szerződés megkötése 6 db 23. napirendi pont Javaslat Cs. P. lakásbérleti szerződésének megkötésére 24. napirendi pont Javaslat 4 db lakásbérleti szerződés megkötésére 25. napirendi pont 6 db másik lakás bérbeadása iránti bérlői kérelem elbírálása 26. napirendi pont Javaslat lakásbérleti szerződések megkötésére (2 db) 27. napirendi pont Javaslat nyugdíjasházi bérlakások bérbeadására - 2 db 28. napirendi pont Bérbeadás volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére (3db) 29. napirendi pont Bérbeadás volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére - 17 fő 30. napirendi pont Javaslat a Bp. III. ker. Római-part 23035/4 helyrajzi számú ingatlan hasznosításával összefüggő döntések meghozatalára: A) Javaslat a Bp. III. ker. Római-part 23035/4 szám alatti ingatlan tekintetében Budapest Főváros Önkormányzata, Budapest Főváros Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az MPIIMA Vendéglátó Kft. között létrejövő, a felek közötti pénzügyi elszámolásra irányuló megállapodás megkötésére B) Javaslat a 23035/4 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben 1031 Budapest III. kerület, Római parton található ingatlan 360 m2 alapterületű ingatlanrésze és az azon lévő 140 m2 alapterületű felépítmény bérbeadására 4 / 164 oldal

5 Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 31. napirendi pont Javaslat a 8600 Siófok, Beszédes József sétány 72. szám alatt található üdülőépület haszonbérletbe adása céljából nyilvános, kétfordulós pályázati eljárás lefolytatására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 32. napirendi pont Javaslat a 24990/0/A/1 hrsz.-on nyilvántartott, 1055 Budapest, Stollár Béla utca 4. alagsor felülvizsgálat alatt szám alatt található ingatlan 233,45 m2 alapterületű része tekintetében bérlőt kijelölő határozat visszavonására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 33. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában és a Centrál Színház Színházművészeti NKFT használatában lévő Ingatlanokhoz kapcsolódó évi beruházási megállapodás 1. számú módosítására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 34. napirendi pont Javaslat a III. ker. Harang u. 8. alatti raktárhelyiség ingatlan bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 35. napirendi pont Javaslat a 1078 Budapest, Hernád u. 52. szám alatt található ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 36. napirendi pont Javaslat a 1121 Budapest, Rege út 1. szám alatti ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 37. napirendi pont Javaslat az Budapest XI. kerület, Belterület 43877/2 helyrajzi számon nyilvántartott 108 m2 területű ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 38. napirendi pont Javaslat a 1065 Budapest, Nagymező utca 8. sz. alatti ingatlan tekintetében (Capa Központ) létrejött beruházási szerződés módosítására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 39. napirendi pont Javaslat a 1210 Budapest, Ív utca 62., 1210 Budapest, Ív utca 64. és 1215 Budapest, Károli Gáspár utca 77. szám alatt található ingatlanok együttes értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 5 / 164 oldal

6 40. napirendi pont Javaslat a 1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4. ingatlan m² bérbeadása tárgyában hozott határozat visszavonására, a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánítására és az ajánlat visszavonásáról, valamint a pályázati biztosíték visszafizetéséről szóló megállapodás megkötésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 41. napirendi pont Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a 1095 Budapest Soroksári út szám alatti ingatlanra vonatkozóan a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programmal összefüggésben Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 42. napirendi pont Budapest I. kerület, Jégverem utca 1. fszt. 2. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 43. napirendi pont Budapest II. kerület, Frankel Leó út 70/A. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 44. napirendi pont Budapest II. kerület, Berkenye utca 4. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 45. napirendi pont Budapest II. kerület, Margit krt. 99. szám földszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 46. napirendi pont Budapest II- kerület, Ürömi út 10. alagsor 1. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 47. napirendi pont Budapest II. kerület, Retek utca 24. szám alatt található, 13113/0/A/2 hrsz.-ú és 13113/0/A/5 hrsz.-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 6 / 164 oldal

7 48. napirendi pont Budapest V. kerület, Arany János utca em. 1. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 49. napirendi pont Budapest V. kerület, Dorottya utca 6. szám alatt található ingatlanokra (2. em ajtószámú lakás, GA060 számú beálló és ST27 számú kerékpártároló) vonatkozó elővásárlási jog gyakorlása 50. napirendi pont Budapest V. kerület, Apáczai Csere János utca em. 23. ajtószám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 51. napirendi pont Budapest V. kerület, Kristóf tér 6. szám alatt található raktár ingatlan 352/1010-ed tulajdoni hányadára vonatkozó elővásárlási jog gyakorlása 52. napirendi pont Budapest V. kerület, Párizsi utca 6/A. I. em. 8. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 53. napirendi pont Budapest V. kerület, Semmelweis utca 15. I. em. 4A szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 54. napirendi pont Budapest V. kerület, Veres Pálné utca B. lh. 3. em. 1/B szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 55. napirendi pont Budapest VI. kerület, Andrássy út em. 5 szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 56. napirendi pont Budapest VI. kerület, Izabella utca em. 25. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 7 / 164 oldal

8 57. napirendi pont Budapest VII. kerület, Károly körút B. lph. földszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 58. napirendi pont Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 9. szám tetőszintjén található 44 m2-es egyéb helyiség ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 59. napirendi pont Budapest IX. kerület, Gát utca 31. pince I. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 60. napirendi pont Budapest IX. kerület, Haller utca 44. pince III. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 61. napirendi pont Budapest IX. kerület, Lenhossék utca 8. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 62. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. pince I. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 63. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. fszt. I. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 64. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. földszint II. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 65. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. fszt. III. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 8 / 164 oldal

9 66. napirendi pont Budapest XIII. kerület, Karikás Frigyes utca 15. szám alatt található található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 67. napirendi pont Budapest XIII. kerület, Csángó utca 10. és Csángó utca 12. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 68. napirendi pont Budapest XVI. kerületben található, /57 hrsz.-ú, kivett telephely ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 69. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Gálosfa utca 6. (Kardosfa utca 8.)szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 70. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Simonfa utca 4. szám alatt található, /031 hrsz.-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 71. napirendi pont Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 13. fsz. 6. alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 72. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Lovas utca 29. szám alatt található /0/A/3 hrsz.-ú, /0/A/4 hrsz.-ú és /0/A/6 hrsz.-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 73. napirendi pont Javaslat szakértő megbízására Előterjesztő: dr. Láng Zsolt, a bizottság elnöke Előkészítő: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 74. napirendi pont 1889/K sorszámozott közterület-használati ügy Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 9 / 164 oldal

10 75. napirendi pont 1780/K-1888/K sorszámozott hatósági közterület-használati ügyek (ZÁRT ÜLÉS!) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! 2611/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: a Bizottság napirendje a következő: 1. napirendi pont Javaslat a Budapest V. Kossuth Lajos u szám alatt található helyiségcsoport vonatkozásában Helyiséghasználati és Albérleti szerződés megkötésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 2. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat által vagyonkezelésbe adott egyes tárgyi eszközök selejtezésének jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály 3. napirendi pont Javaslat a évi Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny támogatási szerződésének megkötésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 4. napirendi pont Javaslat a Budapest III. kerület 16489/1 hrsz. alatti ingatlant érintő telekalakítás hozzájárulásának elfogadására Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 5. napirendi pont Javaslat a Budapest III. kerület hrsz. alatti ingatlant érintő telekhatár rendezés hozzájárulásának elfogadására Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 6. napirendi pont Javaslat a CROCODILE elnevezésű projekt keretében megvalósult forgalomtechnikai eszközök átadására vonatkozó megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 7. napirendi pont Javaslat az ELMŰ Hálózati Kft-vet történő Megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 10 / 164 oldal

11 8. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás bontott bazalt szegélykövek BKK Zrt. részére történő átadásához Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály 9. napirendi pont Javaslat behajthatatlan követelés számviteli rendezésére 10. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /1 hrsz-ú földrészleten tervezett távközlési hálózat létesítése 11. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /148 hrsz. távhővezetékek kiváltásához 12. napirendi pont Javaslat a Budapest I. ker. Fő u földszint 3. szám alatti ingatlan Magyar Állam részére történő értékesítésére 13. napirendi pont Javaslat a Budapest III.ker., hrsz-ú közterületi ingatlant érintő cserével vegyes telekhatár-rendezési szerződés elfogadására 14. napirendi pont Javaslat a Budapest XI. kerület, Etele téri aluljáróban található, a MÁV-START Zrt. részére bérbeadott 4 db helyiségben tervezett beruházás tárgyában megkötött megállapodás 1. számú módosítására 15. napirendi pont Javaslat a Budapest XI kerület, Etele téri gyalogos aluljáróban található, a Pékinas Kft. részére bérbeadott R4-32 jelölésű helyiséggel kapcsolatos tulajdonosi hozzájárulás megadására 16. napirendi pont Budapest XV. kerület hrsz. alatti ingatlanra vonatkozó kártalanítási kérelem 11 / 164 oldal

12 17. napirendi pont P.Gy. másik lakás iránti kérelmének elbírálása 18. napirendi pont V.F. befogadás iránti kérelme 19. napirendi pont D. F. volt bérlő egyezség iránti kérelme 20. napirendi pont K. M. lakásbérleti szerződésének megkötése 21. napirendi pont Sz. J befogadás iránti kérelme 22. napirendi pont Lakásbérleti szerződés megkötése 6 db 23. napirendi pont Javaslat Cs. P. lakásbérleti szerződésének megkötésére 24. napirendi pont Javaslat 4 db lakásbérleti szerződés megkötésére 25. napirendi pont 6 db másik lakás bérbeadása iránti bérlői kérelem elbírálása 26. napirendi pont Javaslat lakásbérleti szerződések megkötésére (2 db) 27. napirendi pont Javaslat nyugdíjasházi bérlakások bérbeadására - 2 db 12 / 164 oldal

13 28. napirendi pont Bérbeadás volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére (3db) 29. napirendi pont Bérbeadás volt bérlő jogcím nélküli lakáshasználó részére - 17 fő 30. napirendi pont Javaslat a Bp. III. ker. Római-part 23035/4 helyrajzi számú ingatlan hasznosításával összefüggő döntések meghozatalára: A) Javaslat a Bp. III. ker. Római-part 23035/4 szám alatti ingatlan tekintetében Budapest Főváros Önkormányzata, Budapest Főváros Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az MPIIMA Vendéglátó Kft. között létrejövő, a felek közötti pénzügyi elszámolásra irányuló megállapodás megkötésére B) Javaslat a 23035/4 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben 1031 Budapest III. kerület, Római parton található ingatlan 360 m2 alapterületű ingatlanrésze és az azon lévő 140 m2 alapterületű felépítmény bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 31. napirendi pont Javaslat a 8600 Siófok, Beszédes József sétány 72. szám alatt található üdülőépület haszonbérletbe adása céljából nyilvános, kétfordulós pályázati eljárás lefolytatására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 32. napirendi pont Javaslat a 24990/0/A/1 hrsz.-on nyilvántartott, 1055 Budapest, Stollár Béla utca 4. alagsor felülvizsgálat alatt szám alatt található ingatlan 233,45 m2 alapterületű része tekintetében bérlőt kijelölő határozat visszavonására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 33. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában és a Centrál Színház Színházművészeti NKFT használatában lévő Ingatlanokhoz kapcsolódó évi beruházási megállapodás 1. számú módosítására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 34. napirendi pont Javaslat a III. ker. Harang u. 8. alatti raktárhelyiség ingatlan bérbeadására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 13 / 164 oldal

14 35. napirendi pont Javaslat a 1078 Budapest, Hernád u. 52. szám alatt található ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 36. napirendi pont Javaslat a 1121 Budapest, Rege út 1. szám alatti ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 37. napirendi pont Javaslat az Budapest XI. kerület, Belterület 43877/2 helyrajzi számon nyilvántartott 108 m2 területű ingatlan értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 38. napirendi pont Javaslat a 1065 Budapest, Nagymező utca 8. sz. alatti ingatlan tekintetében (Capa Központ) létrejött beruházási szerződés módosítására Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 39. napirendi pont Javaslat a 1210 Budapest, Ív utca 62., 1210 Budapest, Ív utca 64. és 1215 Budapest, Károli Gáspár utca 77. szám alatt található ingatlanok együttes értékesítésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 40. napirendi pont Javaslat a 1118 Budapest, Rimaszombati út 2-4. ingatlan m² bérbeadása tárgyában hozott határozat visszavonására, a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánítására és az ajánlat visszavonásáról, valamint a pályázati biztosíték visszafizetéséről szóló megállapodás megkötésére Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 41. napirendi pont Javaslat tulajdonosi hozzájárulás megadására a 1095 Budapest Soroksári út szám alatti ingatlanra vonatkozóan a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programmal összefüggésben Előterjesztő: BFVK Zrt. Előkészítő: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. 42. napirendi pont Budapest I. kerület, Jégverem utca 1. fszt. 2. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 43. napirendi pont Budapest II. kerület, Frankel Leó út 70/A. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 14 / 164 oldal

15 44. napirendi pont Budapest II. kerület, Berkenye utca 4. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 45. napirendi pont Budapest II. kerület, Margit krt. 99. szám földszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 46. napirendi pont Budapest II- kerület, Ürömi út 10. alagsor 1. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 47. napirendi pont Budapest II. kerület, Retek utca 24. szám alatt található, 13113/0/A/2 hrsz.-ú és 13113/0/A/5 hrsz.-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 48. napirendi pont Budapest V. kerület, Arany János utca em. 1. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 49. napirendi pont Budapest V. kerület, Dorottya utca 6. szám alatt található ingatlanokra (2. em ajtószámú lakás, GA060 számú beálló és ST27 számú kerékpártároló) vonatkozó elővásárlási jog gyakorlása 50. napirendi pont Budapest V. kerület, Apáczai Csere János utca em. 23. ajtószám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 51. napirendi pont Budapest V. kerület, Kristóf tér 6. szám alatt található raktár ingatlan 352/1010-ed tulajdoni hányadára vonatkozó elővásárlási jog gyakorlása 52. napirendi pont Budapest V. kerület, Párizsi utca 6/A. I. em. 8. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 15 / 164 oldal

16 53. napirendi pont Budapest V. kerület, Semmelweis utca 15. I. em. 4A szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 54. napirendi pont Budapest V. kerület, Veres Pálné utca B. lh. 3. em. 1/B szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 55. napirendi pont Budapest VI. kerület, Andrássy út em. 5 szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 56. napirendi pont Budapest VI. kerület, Izabella utca em. 25. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 57. napirendi pont Budapest VII. kerület, Károly körút B. lph. földszintjén található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 58. napirendi pont Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 9. szám tetőszintjén található 44 m2-es egyéb helyiség ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 59. napirendi pont Budapest IX. kerület, Gát utca 31. pince I. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 60. napirendi pont Budapest IX. kerület, Haller utca 44. pince III. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 61. napirendi pont Budapest IX. kerület, Lenhossék utca 8. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 16 / 164 oldal

17 62. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. pince I. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 63. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. fszt. I. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 64. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. földszint II. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 65. napirendi pont Budapest IX. kerület, Thaly Kálmán utca 52. fszt. III. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 66. napirendi pont Budapest XIII. kerület, Karikás Frigyes utca 15. szám alatt található található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 67. napirendi pont Budapest XIII. kerület, Csángó utca 10. és Csángó utca 12. szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 68. napirendi pont Budapest XVI. kerületben található, /57 hrsz.-ú, kivett telephely ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 69. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Gálosfa utca 6. (Kardosfa utca 8.)szám alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 70. napirendi pont Budapest XVI. kerület, Simonfa utca 4. szám alatt található, /031 hrsz.-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 17 / 164 oldal

18 71. napirendi pont Budapest XIX. kerület, Kós Károly tér 13. fsz. 6. alatt található ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 72. napirendi pont Budapest XXIII. kerület, Lovas utca 29. szám alatt található /0/A/3 hrsz.-ú, /0/A/4 hrsz.-ú és /0/A/6 hrsz.-ú ingatlan elővásárlási jog gyakorlása 73. napirendi pont Javaslat szakértő megbízására Előterjesztő: dr. Láng Zsolt, a bizottság elnöke Előkészítő: Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 74. napirendi pont 1889/K sorszámozott közterület-használati ügy Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 75. napirendi pont 1780/K-1888/K sorszámozott hatósági közterület-használati ügyek (ZÁRT ÜLÉS!) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály Határidő: azonnal A bizottság a napirendet elfogadta. 1. napirendi pont Javaslat a Budapest V. Kossuth Lajos u szám alatt található helyiségcsoport vonatkozásában Helyiséghasználati és Albérleti szerződés megkötésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály dr. Láng Zsolt: 1. számú napirendi pontunk a Javaslat a Budapest V. Kossuth Lajos u szám alatt található helyiségcsoport vonatkozásában Helyiséghasználati és Albérleti szerződés megkötésére című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontja alapján Budapest Főváros Önkormányzata, valamint Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata között a Budapest, V. Kossuth Lajos utca szám alatt található, 24253/0/A/4,5,6.19. helyrajzi számú helyiségek vonatkozásában az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti Helyiséghasználati szerződést és egyidejűleg felkéri a Bizottság elnökét a szerződés aláírására. 18 / 164 oldal

19 2612/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontja alapján Budapest Főváros Önkormányzata, valamint Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata között a Budapest, V. Kossuth Lajos utca szám alatt található, 24253/0/A/4,5,6.19. helyrajzi számú helyiségek vonatkozásában az előterjesztés 2. sz. melléklete szerinti Helyiséghasználati szerződést és egyidejűleg felkéri a Bizottság elnökét a szerződés aláírására. Határidő: január 1. jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontja alapján Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. között a Budapest, V. Kossuth Lajos utca szám alatt található, 24253/0/A/4,5,6.19. helyrajzi számú helyiségek vonatkozásában a 4. sz. melléklet szerinti Albérleti szerződést és egyidejűleg felkéri a Bizottság elnökét a szerződés aláírására. 2613/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontja alapján Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. között a Budapest, V. Kossuth Lajos utca szám alatt található, 24253/0/A/4,5,6.19. helyrajzi számú helyiségek vonatkozásában a 4. sz. melléklet szerinti Albérleti szerződést és egyidejűleg felkéri a Bizottság elnökét a szerződés aláírására. Határidő: Fővárosi Önkormányzat ált ali aláírásra a Terézvárosi Önkormányzat albérlethez való hozzájárulását követő 30 nap jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontja alapján Budapest Főváros Önkormányzata, valamint Budapest Főváros Terézváros 19 / 164 oldal

20 Önkormányzata között a Budapest, V. Kossuth Lajos utca szám alatt található, 24253/0/A/4,5,6.19. helyrajzi számú helyiségek vonatkozásában az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti Helyiséghasználati szerződés módosítást és egyidejűleg felkéri a Bizottság elnökét a szerződés aláírására. 2614/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata jóváhagyja és megköti Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontja alapján Budapest Főváros Önkormányzata, valamint Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata között a Budapest, V. Kossuth Lajos utca szám alatt található, 24253/0/A/4,5,6.19. helyrajzi számú helyiségek vonatkozásában az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti Helyiséghasználati szerződés módosítást és egyidejűleg felkéri a Bizottság elnökét a szerződés aláírására. Határidő: a Helyiséghasználati és az Albérleti szerződés megkötése után a Helyiséghasználati szerződés módosításának Terézvárosi Önkormányzat általi elfogadását követő 30 nap 2. napirendi pont Javaslat a Fővárosi Önkormányzat által vagyonkezelésbe adott egyes tárgyi eszközök selejtezésének jóváhagyására Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztály dr. Láng Zsolt: 2. számú napirendi pontunk a Javaslat a Fővárosi Önkormányzat által vagyonkezelésbe adott egyes tárgyi eszközök selejtezésének jóváhagyására című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 22. (2) bekezdés b) pontja értelmében jóváhagyja jelen előterjesztés 2. sz. mellékleteit képező, selejtezési jegyzőkönyvekben szereplő tárgyi eszközök selejtezését és megsemmisítését. 2615/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 22. (2) bekezdés b) pontja értelmében jóváhagyja jelen előterjesztés 2. sz. mellékleteit képező, selejtezési jegyzőkönyvekben szereplő tárgyi eszközök selejtezését és megsemmisítését. 20 / 164 oldal

21 Határidő: selejtezés a határozathozatalt követően azonnal, megsemmisítés a jegyzőkönyvek záradékolását követő 90 napon belül felkéri a Bizottság Elnökét a 2. sz. mellékletek szerinti selejtezési jegyzőkönyvek záradékolására. 2616/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: felkéri a Bizottság Elnökét a 2. sz. mellékletek szerinti selejtezési jegyzőkönyvek záradékolására. felkéri a Főpolgármestert, hogy gondoskodjon a leselejtezett vagyonnak az önkormányzati vagyonból, az államháztartáson belül vagyonkezelésbe adott eszközök közül, a selejtezési jegyzőkönyveken feltüntetett hatállyal (könyvszerinti értéken összesen Ft bruttó, Ft elszámolt értékcsökkenés összegben) történő kivezetésről. 2617/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: felkéri a Főpolgármestert, hogy gondoskodjon a leselejtezett vagyonnak az önkormányzati vagyonból, az államháztartáson belül vagyonkezelésbe adott eszközök közül, a selejtezési jegyzőkönyveken feltüntetett hatállyal (könyvszerinti értéken összesen Ft bruttó, Ft elszámolt értékcsökkenés összegben) történő kivezetésről. Felelős: Tarlós István Határidő: tárgynegyedév végéig 3. napirendi pont Javaslat a évi Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny támogatási szerződésének megkötésére Előterjesztő: Szalay-Bobrovniczky Alexandra dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: 3. számú napirendi pontunk a Javaslat a évi Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny támogatási szerződésének megkötésére című előterjesztés. Itt azért 21 / 164 oldal

22 használunk monogramokat, hogy a személyiségi jogokat védjük. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: jóváhagyja és megköti a Támogatási szerződést jelen előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnökét annak aláírására. 2618/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: jóváhagyja és megköti a Támogatási szerződést jelen előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti tartalommal, és felkéri a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság elnökét annak aláírására. Határidő: a döntést követő 15 napon belül 4. napirendi pont Javaslat a Budapest III. kerület 16489/1 hrsz. alatti ingatlant érintő telekalakítás hozzájárulásának elfogadására Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: 4. számú napirendi pontunk a Javaslat a Budapest III. kerület 16489/1 hrsz. alatti ingatlant érintő telekalakítás hozzájárulásának elfogadására című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján jóváhagyja az előterjesztés 3. sz. mellékletében foglalt, a Budapest III. kerület 16489/1 hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában a M számú változási vázrajz szerinti telekalakítási eljárás lefolytatásához és az annak eredményeként létrejövő Budapest III. kerület 16489/5 hrsz. és 16489/6 hrsz. alatti ingatlanokra Budapest Főváros Önkormányzata javára vízvezetési szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez történő Hozzájárulást és felkéri a Bizottság elnökét annak aláírására. 2619/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontjában kapott 22 / 164 oldal

23 felhatalmazás alapján jóváhagyja az előterjesztés 3. sz. mellékletében foglalt, a Budapest III. kerület 16489/1 hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában a M számú változási vázrajz szerinti telekalakítási eljárás lefolytatásához és az annak eredményeként létrejövő Budapest III. kerület 16489/5 hrsz. és 16489/6 hrsz. alatti ingatlanokra Budapest Főváros Önkormányzata javára vízvezetési szolgalmi jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez történő Hozzájárulást és felkéri a Bizottság elnökét annak aláírására. Határidő: 60 nap 5. napirendi pont Javaslat a Budapest III. kerület hrsz. alatti ingatlant érintő telekhatár rendezés hozzájárulásának elfogadására Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: 5. számú napirendi pontunk a: Javaslat a Budapest III. kerület hrsz. alatti ingatlant érintő telekhatár rendezés hozzájárulásának elfogadására című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján jóváhagyja az előterjesztés 3. sz. mellékletében foglalt, a Budapest III. kerület hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában a T számú változási vázrajz szerinti telekhatár rendezési eljárás lefolytatásához és az annak eredményeként létrejövő Budapest III. kerület 20083/3 hrsz. alatti ingatlanra Budapest Főváros Önkormányzata javára vízvezetési szolgalmi jog ingatlannyilvántartási bejegyzéséhez történő Hozzájárulást és felkéri a Bizottság elnökét annak aláírására. 2620/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 24. (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján jóváhagyja az előterjesztés 3. sz. mellékletében foglalt, a Budapest III. kerület hrsz. alatti ingatlan vonatkozásában a T számú változási vázrajz szerinti telekhatár rendezési eljárás lefolytatásához és az annak eredményeként létrejövő Budapest III. kerület 20083/3 hrsz. alatti ingatlanra Budapest Főváros Önkormányzata javára vízvezetési szolgalmi jog ingatlannyilvántartási bejegyzéséhez történő Hozzájárulást és felkéri a Bizottság elnökét annak aláírására. Határidő: 60 nap 23 / 164 oldal

24 6. napirendi pont Javaslat a CROCODILE elnevezésű projekt keretében megvalósult forgalomtechnikai eszközök átadására vonatkozó megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály dr. Láng Zsolt: A 6. számú napirendi pontunk a Javaslat a CROCODILE elnevezésű projekt keretében megvalósult forgalomtechnikai eszközök átadására vonatkozó megállapodás megkötésére című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 44. (1) bekezdés b) pontja alapján jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Közút Zrt. közötti megállapodást az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal és felkéri elnökét annak aláírására. 2621/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 44. (1) bekezdés b) pontja alapján jóváhagyja és megköti a Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Közút Zrt. közötti megállapodást az előterjesztés 1. melléklete szerinti tartalommal és felkéri elnökét annak aláírására. Határidő: 15 nap 7. napirendi pont Javaslat az ELMŰ Hálózati Kft-vet történő Megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály dr. Láng Zsolt: 7. számú napirendi pontunk a Javaslat az ELMŰ Hálózati Kft-vet történő Megállapodás megkötésére című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: hatályon kívül helyezi a 1770/2018. (VIII.28.) számú határozatát. 2622/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: hatályon kívül helyezi a 1770/2018. (VIII.28.) számú határozatát. 24 / 164 oldal

25 Határidő: azonnal jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1.sz. melléklete szerinti tartalommal Budapest Főváros Önkormányzata és az ELMŰ Hálózati Kft. között, a XVIII. kerületi Logisztikai és Szolgáltató Központ megvalósítása során szükségessé vált vezeték hálózat átalakítása, áthelyezése tárgyában megkötendő Vet (4)-(6) szerinti megállapodást. Felkéri a bizottság elnökét, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról. 2623/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: jóváhagyja és megköti az előterjesztés 1.sz. melléklete szerinti tartalommal Budapest Főváros Önkormányzata és az ELMŰ Hálózati Kft. között, a XVIII. kerületi Logisztikai és Szolgáltató Központ megvalósítása során szükségessé vált vezeték hálózat átalakítása, áthelyezése tárgyában megkötendő Vet (4)-(6) szerinti megállapodást. Felkéri a bizottság elnökét, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásáról. Szavazás: igen, 0 nem, 0 tartózkodás Határidő: közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötést követő 30 nap 8. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás bontott bazalt szegélykövek BKK Zrt. részére történő átadásához Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment Főosztály dr. Láng Zsolt: 8. számú napirendi pontunk a Tulajdonosi hozzájárulás bontott bazalt szegélykövek BKK Zrt. részére történő átadásához című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: Budapst Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 23. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján tulajdonosi hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 600 fm bazalt szegélykő a BKK kezelésében lévő 3261/2, 3132/23, és a 3533/49- es helyrajzi számú területeken használhatja fel az 1-es villamos vonal meghosszabbítása Etele térig Könyves Kálmán krt., Népliget és Mester utca közötti villamosvágány átépítése című feladat megvalósítása során. Felkéri a Bizottság elnökét, hogy jelen döntéséről a BKK Zrt.-t és a Budapest Közút Zrt.- soron kívül tájékoztassa. 25 / 164 oldal

26 2624/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: Budapst Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 23. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján tulajdonosi hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 600 fm bazalt szegélykő a BKK kezelésében lévő 3261/2, 3132/23, és a 3533/49- es helyrajzi számú területeken használhatja fel az 1-es villamos vonal meghosszabbítása Etele térig Könyves Kálmán krt., Népliget és Mester utca közötti villamosvágány átépítése című feladat megvalósítása során. Felkéri a Bizottság elnökét, hogy jelen döntéséről a BKK Zrt.-t és a Budapest Közút Zrt.- soron kívül tájékoztassa. Határidő: azonnal 9. napirendi pont Javaslat behajthatatlan követelés számviteli rendezésére dr. Láng Zsolt: 9. számú napirendi pontunk a Javaslat behajthatatlan követelés számviteli rendezésére című előterjesztés. Megnéztük, szerintünk rendben van. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: figyelemmel a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 47. (2) bekezdés c) pontja, valamint a 3. (5) bekezdés h) pontjában foglaltakra, a MIRAGE 58k Kft-vel szemben fennálló bruttó ,- Ft tőke követelés és kamata, valamint egyéb díj (MOKK eljárási díj) ,- Ft tekintetében megállapítja a behajthatatlanság tényét és egyidejűleg lemond a követelésről. Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen a behajthatatlan követelés számviteli rendezése és annak leírása érdekében. 2625/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: figyelemmel a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 47. (2) bekezdés c) pontja, valamint a 3. (5) bekezdés h) pontjában foglaltakra, a MIRAGE 58k Kft-vel szemben fennálló bruttó ,- Ft tőke követelés és kamata, valamint egyéb díj (MOKK eljárási díj) ,- Ft tekintetében megállapítja a behajthatatlanság tényét és egyidejűleg lemond a követelésről. Felkéri a főpolgármestert, hogy intézkedjen a behajthatatlan követelés számviteli rendezése és annak leírása érdekében. 26 / 164 oldal

27 Felelős: Tarlós István 10. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /1 hrsz-ú földrészleten tervezett távközlési hálózat létesítése dr. Láng Zsolt: 10. számú napirendi pontunk a Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /1 hrszú földrészleten tervezett távközlési hálózat létesítése című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 23. (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megadja a tulajdonosi hozzájárulást a Magyar Telekom Nyrt. részére a jelen előterjesztés 7. mellékletét képező igénybevételi megállapodásban foglalt tartalommal és feltételekkel ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest III. kerület, 19308/1 hrsz.-ú ingatlanon távközlési hálózatot helyezzen el a 3. mellékletben foglalt kiviteli terv szerint és a 4. számú melléklet szerinti helyen, egyúttal felkéri a Bizottság elnökét a 7. melléklet szerinti igénybevételi megállapodás aláírására. 2626/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III.14.) Főv. Kgy. rendelet 23. (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megadja a tulajdonosi hozzájárulást a Magyar Telekom Nyrt. részére a jelen előterjesztés 7. mellékletét képező igénybevételi megállapodásban foglalt tartalommal és feltételekkel ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest III. kerület, 19308/1 hrsz.-ú ingatlanon távközlési hálózatot helyezzen el a 3. mellékletben foglalt kiviteli terv szerint és a 4. számú melléklet szerinti helyen, egyúttal felkéri a Bizottság elnökét a 7. melléklet szerinti igénybevételi megállapodás aláírására. Határidő: a megállapodásnak a másik fél általi aláírását követő 30 nap 11. napirendi pont Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /148 hrsz. távhővezetékek kiváltásához 27 / 164 oldal

28 dr. Láng Zsolt: 11. számú napirendi pontunk a: Tulajdonosi hozzájárulás Bp., III. ker /148 hrsz. távhővezetékek kiváltásához című előterjesztés. Van-e valakinek kérdése, észrevétele? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 6. (1) bekezdés 12. pontjában, valamint a 23. (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megadja a tulajdonosi hozzájárulást az 5. sz. mellékletben részletezett tartalommal a FŐTÁV Zrt. részére ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest III. ker. Szérűskert utca 41. szám alatti, 18910/148 hrsz-ú ingatlanon a 3. és 4. mellékletben foglaltaknak megfelelően, a tervszámon készített engedélyezési és kiviteli tervdokumentációban foglaltak szerinti felújítási (kiváltási) munkálatokat elvégezze, egyúttal felkéri a Bizottság elnökét, hogy az 5. sz. mellékletben foglalt tulajdonosi hozzájárulást írja alá. 2627/2018.(12.11.) sz. TGKHB határozata: a Budapest Főváros Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 22/2012. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet 6. (1) bekezdés 12. pontjában, valamint a 23. (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján megadja a tulajdonosi hozzájárulást az 5. sz. mellékletben részletezett tartalommal a FŐTÁV Zrt. részére ahhoz, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest III. ker. Szérűskert utca 41. szám alatti, 18910/148 hrsz-ú ingatlanon a 3. és 4. mellékletben foglaltaknak megfelelően, a tervszámon készített engedélyezési és kiviteli tervdokumentációban foglaltak szerinti felújítási (kiváltási) munkálatokat elvégezze, egyúttal felkéri a Bizottság elnökét, hogy az 5. sz. mellékletben foglalt tulajdonosi hozzájárulást írja alá. Határidő: a záradéknak a kérelmező általi aláírását követő 30 nap 12. napirendi pont Javaslat a Budapest I. ker. Fő u földszint 3. szám alatti ingatlan Magyar Állam részére történő értékesítésére dr. Láng Zsolt: 12. számú napirendi pontunk a Javaslat a Budapest I. ker. Fő u földszint 3. szám alatti ingatlan Magyar Állam részére történő értékesítésére című előterjesztés. Itt nekem azt jelezték, hogy egy technikai jellegű módosítást kérvényezett az előterjesztő. Parancsoljon! dr. Lőrincz Valéria, a Vagyongazdálkodási Főosztály vezetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A határozati javaslat utolsó mondatában az utolsó fordulat: az egyúttal felkéri a főpolgármestert azok aláírására helyett, az egyúttal felkéri a bizottság elnökét azok aláírására legyen. Elnézést kérünk a tévedésért. dr. Láng Zsolt: Rendben. Van-e valakinek további kérdése, hozzászólása? Ha nincs, akkor, aki el tudja fogadni ezzel a módosítással az előterjesztést, azt kérem, kézfelemeléssel jelezze! A szavazásra feltett döntési javaslat a következő: 28 / 164 oldal

BUDAPEST «II0000II33I533II0«* * Jegyzőkönyv

BUDAPEST «II0000II33I533II0«* * Jegyzőkönyv BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság «II0000II33I533II0«*1000093353310* ikt. szám: FPH121 /6-3 /2019 Jegyzőkönyv Készült: a Budapest Főváros

Részletesebben

BUDAPEST MEGHÍVÓ <0 & Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. 0. napirendi pont Napirend

BUDAPEST MEGHÍVÓ <0 & Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. 0. napirendi pont Napirend BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság ikt. szám: BUDAPESTi ÓVÁROSFÖPOiGÁZMESTERI HIVATAL IKTATÓSZÁM, U) Is-í IKTATVA 2G19 MÁRC 21. MELLÉKI ET

Részletesebben

BUDAPEST MEGHÍVÓ. 0. napirendi pont Napirend

BUDAPEST MEGHÍVÓ. 0. napirendi pont Napirend BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és IKTATŐSZAM tói ÜQ13 IKTATVA: 2019 FEBR 14. MELLtKLF I ikt. szám: MEGHÍVÓ A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási

Részletesebben

* * ikt. szám:

* * ikt. szám: Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000091591899* *1000091591899* ikt. szám: FPH121 /15-3 /2018 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

euoa~pe T Budapest Főváros Közgyűlése

euoa~pe T Budapest Főváros Közgyűlése euoa~pe T Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság [VOlléJIWd< ikt. szám: [lkté:ltószarnj - ------------------------------------------------ - --- -----------------

Részletesebben

BUDAPEST MEGHÍVÓ. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. 0. napirendi pont Napirend

BUDAPEST MEGHÍVÓ. Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. 0. napirendi pont Napirend BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság ikt. szám: BUDAPEST FUVAROS FŐPOI.GÁZMESTERI HIVATAL IKTATÚSZÁM' Ujj 3-11.201A IKTATVA: 2019 MÁJ 23. MEGHÍVÓ

Részletesebben

* * ikt. szám:

* * ikt. szám: Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000091821729* *1000091821729* ikt. szám: FPH121 /17-3 /2018 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

BUDAPEST MÓDOSÍTOTT MEGHÍVÓ

BUDAPEST MÓDOSÍTOTT MEGHÍVÓ BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi. Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 1000093211199 *1000093211199* ikt. szám: FPH121 16-21 2019 MÓDOSÍTOTT MEGHÍVÓ A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi,

Részletesebben

BUDAPEST MEGHÍVÓ. 0. napirendi pont Napirend. 1. napirendi pont 1042/K-1235/K sorszámozott közterület-használati ügyek

BUDAPEST MEGHÍVÓ. 0. napirendi pont Napirend. 1. napirendi pont 1042/K-1235/K sorszámozott közterület-használati ügyek BUDAPEST Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság Budapest Főváros 1 Közgyűlése ikt. szám: MEGHÍVÓ V ~clo 1 ::-'0l;r-Ju.~ A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási

Részletesebben

29. napirendi pont Bérleti jog folytatása iránti kérelem Kerestély Emese Bagdy Gábor dr. Vagyongazdálkodási Főosztály

29. napirendi pont Bérleti jog folytatása iránti kérelem Kerestély Emese Bagdy Gábor dr. Vagyongazdálkodási Főosztály 2. napirendi pont Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás Budapest XVI. ker. 114749 hrsz. (Szlovák út) Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 3. napirendi

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyűlé se Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. ikt. szám: MEGHÍVÓ

Budapest Főváros 1 Közgyűlé se Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság. ikt. szám: MEGHÍVÓ ikt. szám: MEGHÍVÓ 11-D 11 110 1110 1 *100007 4906072* 4. napirendi pont Javaslat a Budapest XVIII. ker. Méta-Besence u. jelzőlámpás csomópont kiépítéséhez szükséges ingatlanrészek megvásárlására Előterjeszt

Részletesebben

ikt. szám: JEGYZŐKÖNYV

ikt. szám: JEGYZŐKÖNYV Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000091313163* *1000091313163* ikt. szám: FPH121 /12-2 /2018 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

euoa~pesr MEGHÍVÓ Napirend:

euoa~pesr MEGHÍVÓ Napirend: euoa~pesr Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 ikt. szám FPH121 /22-2 /2015

Részletesebben

BUDAPEST I1IIIII922926HI2I * * JEGYZŐKÖNYV

BUDAPEST I1IIIII922926HI2I * * JEGYZŐKÖNYV BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság I1IIIII922926HI2I *1000092292652* ikt. szám: FPH121 /1-2 /2019 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

BUDAPEST. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiia MEGHÍVÓ

BUDAPEST. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiia MEGHÍVÓ BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság ikt. szám: AUDAPFSTFŐVÁROS FŐPOLGÁRMESTER: HIVATAL IKTATÓSZÁM: Á.2Jl7 Áh ~ X IKTATVA: 2019 JÚN 20' MELLÉKLET

Részletesebben

.BUDAPEST

.BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése.BUDAPEST -------- -----. Tulajdonosi, Gazdasági és Közt fü)~3$mq~f!é$j ~tzptf$ág ;'"': ::, 1.'1' 'M t--~.!--. 1[- ~ 1-:lO ~ ~I/\ \'/\: 2018 AUG 2 4. ikt. szám: MEGHÍVÓ A Fővárosi

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyülése. ikt. szám: MEGHÍVÓ

Budapest Főváros 1 Közgyülése. ikt. szám: MEGHÍVÓ .BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyülése Tulajdonosi. Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság A L ikt. szám: MEGHÍVÓ A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága

Részletesebben

2. napirendi pont Közterületek használatával járó 43/TK sorszámozott elektronikus hírközlési berendezések ügye

2. napirendi pont Közterületek használatával járó 43/TK sorszámozott elektronikus hírközlési berendezések ügye Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosltási Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 ikt. szám: FPH121 /30-2 /2016 MÓDOSÍTOTT

Részletesebben

~BUDAPEST ~ ~ MÓDOSÍTOTT MEGHÍVÓ * *

~BUDAPEST ~ ~ MÓDOSÍTOTT MEGHÍVÓ * * ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000082624557* 01111111~1111111111111111111111111111~11111111111111111111111 ikt. szám: FPH121 /15-2

Részletesebben

BUDAPEST «II0000II3II4I6IIIIII«* * Jegyzőkönyv

BUDAPEST «II0000II3II4I6IIIIII«* * Jegyzőkönyv BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság «II0000II3II4I6IIIIII«*1000093846881* ikt. szám: FPH121 /11-2 /2019 Jegyzőkönyv Készült: a Budapest Főváros

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: július 2-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal II., 282. Napirend: O.

MEGHÍVÓ. Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: július 2-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal II., 282. Napirend: O. MEGHÍVÓ Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: 2014. július 2-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal II., 282. Időpontja: 2014.07.02. 10:00 óra Napirend: O. Napirend l. A Gazdasági Bizottság

Részletesebben

1~~w !m!!!!!!!!~m:1:::m111111iiíliii

1~~w !m!!!!!!!!~m:1:::m111111iiíliii *1000083353399* Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznos1tas1 ts1zottsag 1~~w111111111!m!!!!!!!!~m:1:::m111111iiíliii111111111111111111 ikt. szám: FPH121 /21-2 /2017 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest

Részletesebben

BUDAPEST «II0000II360IIII6II«* * Jegyzőkönyv

BUDAPEST «II0000II360IIII6II«* * Jegyzőkönyv BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság «II0000II360IIII6II«*1000093609161* ikt. szám: FPH121 /9-2 /2019 Jegyzőkönyv Készült: a Budapest Főváros

Részletesebben

BUDa.PeST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság

BUDa.PeST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság BUDa.PeST Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság [Vonalkód] [Vonalkód] ikt. szám: MEGHÍVÓ (lktató~m;fésí ;,C'v/~c~: : -~C ',, t:,.:.. :. => 1 i_' ic 1 f----!:

Részletesebben

.BUDAPEST Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság

.BUDAPEST Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság .BUDAPEST Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000085585673* Budapest Főváros 1 Közgyűlése 1 m111 ~ 111 ~ 111 11111 ~ 111 1m1111 11 1 111 11 11 111 1 111~ i1 11111 ikt. szám: FPH121

Részletesebben

MEGHÍVÓ. l. A 468/2013.(06.11.) GB határozat szerinti rend kialakítására irányuló közgyűlési

MEGHÍVÓ. l. A 468/2013.(06.11.) GB határozat szerinti rend kialakítására irányuló közgyűlési MEGHÍVÓ Testület: Gazdasági Bizottság Ülés: 2013. szeptember 24-i Gazdasági Bizottság ülése Helye: Főpolgármesteri Hivatal I., 133. Időpontja: 2013.09.24 10:00 óra Napirend: O. Napirend l. A 468/2013.(06.11.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés kezdési időpontja: 11 óra 38 perc

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés kezdési időpontja: 11 óra 38 perc Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosltási Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 ikt. szám: FPH121 /14-2 /2016 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

* * ikt. szám: FPH121 /23-2 /2016

* * ikt. szám: FPH121 /23-2 /2016 Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000078699169* *1000078699169* ikt. szám: FPH121 /23-2 /2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság -----~ ikt. szám: FPH121 /16-2 /2017

Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság -----~ ikt. szám: FPH121 /16-2 /2017 BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000082684058* 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 -----~---------------

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: dr. Láng Zsolt, dr. Kocsis Máté, dr. Hoffmann Tamás, Hajdú László, dr. Balogh Péter, Szluka Imre Péter, dr. Varga Zsolt.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: dr. Láng Zsolt, dr. Kocsis Máté, dr. Hoffmann Tamás, Hajdú László, dr. Balogh Péter, Szluka Imre Péter, dr. Varga Zsolt. Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000077805479* *1000077805479* ikt. szám: FPH121 /7-2 /2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vagyonkezelő Központ Zrt.), valamint kiegészíti a 2577/K-2584/K közterület-használati ügyek tárgyalásával.

JEGYZŐKÖNYV. Vagyonkezelő Központ Zrt.), valamint kiegészíti a 2577/K-2584/K közterület-használati ügyek tárgyalásával. Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznositási Bizottság "00006730073" ikt.szám: FPH2 /30-2/205 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági

Részletesebben

* * JEGYZŐKÖNYV

* * JEGYZŐKÖNYV Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000093038398* *1000093038398* ikt. szám: FPH121 /5-2 /2019 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi,

Részletesebben

A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy:

A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága úgy dönt, hogy: csomagban érkezett a Hivataltól az előterjesztés az egyesület kérésével amit jóvá is hagytunk. Egyébként támogatandó maga a cél is, nem látok benne kivetnivalót. Nem tudtuk, hogy itt bármilyen ütközés

Részletesebben

BUDAPEST JEGYZŐKÖNYV. 0. napirendi pont Napirend

BUDAPEST JEGYZŐKÖNYV. 0. napirendi pont Napirend BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 *1000083254144* ikt. szám:

Részletesebben

ikt. szám: l l J~ MEGHÍVÓ

ikt. szám: l l J~ MEGHÍVÓ ~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság l {1.{ ('3 t - ~ /J-0(-:f- ZOl UtL ikt. szám: l l J~ L --~~ l MEGHÍVÓ A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi,

Részletesebben

Előterjesztő: Bagdy Gábor dr. Előterjesztés előkészítő: Vagyongazdálkodási Főosztály

Előterjesztő: Bagdy Gábor dr. Előterjesztés előkészítő: Vagyongazdálkodási Főosztály 3. napirendi pont Hozzájárulás az ELMŰ Hálózati Kft. és Budapest Főváros Önkormányzata között tervezett, elektromos kábelek kiváltásra vonatkozó megállapodás megkötéséhez a Műegyetem rakpart felújítása

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyülése. ikt. szám: Fph 123 I / 2018 MEGHÍVÓ. Tisztelt Hölgyem I Uram!

Budapest Főváros 1 Közgyülése. ikt. szám: Fph 123 I / 2018 MEGHÍVÓ. Tisztelt Hölgyem I Uram! ~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyülése Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság ikt. szám: Fph 123 I / 2018 MEGHÍVÓ Tisztelt Hölgyem I Uram! Ezúton tisztelettel meghívom 2018. április

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Önkormányzata. Városfejlesztési Főpolgármester-helyettes, valamint Pénzügyi Főpolgármester-helyettes

Budapest Főváros 1 Önkormányzata. Városfejlesztési Főpolgármester-helyettes, valamint Pénzügyi Főpolgármester-helyettes ~ ~BUDAPEST 1111111111 llli l~i ~11 11~ I~ lji m llll llll llli 11111 ~1 1 ~11 Budapest Főváros 1 Önkormányzata Városfejlesztési Főpolgármester-helyettes, valamint Pénzügyi Főpolgármester-helyettes ikt.

Részletesebben

euoa PesT : ' _ z. (\...,_. :1: ~: _j l '. I_ ~--*='0t&,... _! . ;\f~":c,. MEGHÍVÓ

euoa PesT : ' _ z. (\...,_. :1: ~: _j l '. I_ ~--*='0t&,... _! . ;\f~:c,. MEGHÍVÓ euoa PesT Budapest Főváros Közgyűlése [Vonalf..od] T~lajdo.nosi Gazdasr/flJ~R6~le 1 rületlha 1 ~tn(ísítasí,, '... : ;~~j B1zottsag..... 1- " '. {." (. 7... t ~-...1 ' :. i. n J (/',... :.,.._, _,._,_,

Részletesebben

BUDAPEST. Jegyzőkönyv

BUDAPEST. Jegyzőkönyv BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság 1000091926404 *1000091926404* ikt szám: FPH123/17-2/2018 Jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés Készült a Fővárosi

Részletesebben

dr. Láng Zsolt: Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Bizottság a következő döntést hozta:

dr. Láng Zsolt: Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! A Bizottság a következő döntést hozta: 682/2018.(04.24.) sz. TGKHB határozata: leveszi napirendjéről a Javaslat közterület-használatára vonatkozó egyezség megkötésére az Adaptech Mobil Kft.-vel tárgyú előterjesztést. Határidő: azonnal Határozathozatal

Részletesebben

* * ikt. szám: FPH121 /25-2 /2016

* * ikt. szám: FPH121 /25-2 /2016 Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000078848868* *1000078848868* ikt. szám: FPH121 /25-2 /2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

MEGHívó. 22. Terézváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának módosítása 291/2015 (XI. 9.) Előterjesztő: Simonffy Márta alpolgármester

MEGHívó. 22. Terézváros Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatának módosítása 291/2015 (XI. 9.) Előterjesztő: Simonffy Márta alpolgármester Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság MEGHívó Értesítem, hogyavárosgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság következő

Részletesebben

BUDAPEST. iiíiiiil1illillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll

BUDAPEST. iiíiiiil1illillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000082517927* iiíiiiil1illillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll ikt.szám:

Részletesebben

4. Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest III. ker., hrsz. Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály

4. Fakivágáshoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest III. ker., hrsz. Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 3. Fakivágásokhoz tulajdonosi hozzájárulás, Budapest III. ker., 18844 hrsz.,18131 hrsz.,16894 hrsz., 20006 hrsz., 21944 hrsz. Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előkészítő: Városigazgatóság Főosztály 4.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat +Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,

Részletesebben

ikt.szám: FPH121 /15-3/ ~~ JEGYZŐKÖNYV

ikt.szám: FPH121 /15-3/ ~~ JEGYZŐKÖNYV BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000082677366* 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 ikt.szám:

Részletesebben

* * ikt. szám: FPH121 /22-2 /2016

* * ikt. szám: FPH121 /22-2 /2016 Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000078480862* *1000078480862* ikt. szám: FPH121 /22-2 /2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

~BUDAPEST. A bizottság az ülés kezdetekor 5 fővel határozatképtelen. Napirendi javaslat: Nyílt ülésen tárgyalandó előterjesztések :

~BUDAPEST. A bizottság az ülés kezdetekor 5 fővel határozatképtelen. Napirendi javaslat: Nyílt ülésen tárgyalandó előterjesztések : BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Pénzügyi és E llenőrző Bizottság Ügyintéző : Pászti Ágnes ikt. szám: FPH109 /1-5 /2018 Jegyzőkönyv a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság 2018.05.29-ei ÜLÉSÉRŐL Helyszín:

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 08/2017.-es ülésre, az alábbi napirendi pontokat fogadja el: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Döntés az Október 6. u. 16-18.

Részletesebben

Humán F ő po lgármester-helye ttes. tárgy: előkész ít ő : egyeztetésre megküldve: A F ővárosi Közgyűlés állandó bizottságai és a Tanácsnok részére

Humán F ő po lgármester-helye ttes. tárgy: előkész ít ő : egyeztetésre megküldve: A F ővárosi Közgyűlés állandó bizottságai és a Tanácsnok részére B u oa Pe ST Budapes!Fö,áros Önkormányzata AKTAPÉLDAN\ Humán F ő po lgármester-helye ttes ikt. szám: FPH079 /1787-4 /2016 *1000079046070* tárgy: Javaslat a köznevelési ágazatot érintő átadás-átvételi és

Részletesebben

ikt. szám: bizottsági tag bizottsági tag bizottsági tag

ikt. szám: bizottsági tag bizottsági tag bizottsági tag euoa Pest Budapest Föváros Közgyűlése Pénzügyi és Ellenörzö Bizottság [Vonalkód] [Vonalkód) ikt. szám: JEGYZŐKÖNYV 2016.10.25. a Pénzügyi és Ellen őrző Bizottság 2016.10. 25-ei üléséről Helyszín: 1. emelet

Részletesebben

* * ikt. szám: FPH121 /30-3 /2016

* * ikt. szám: FPH121 /30-3 /2016 Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság *1000079140503* *1000079140503* ikt. szám: FPH121 /30-3 /2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Budapest Főváros Közgyűlése

Részletesebben

.BUDAPEST. * * ikt. szám: FPH123 /15-2 /2018

.BUDAPEST. * * ikt. szám: FPH123 /15-2 /2018 .BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság *1000091490161 * ikt. szám: FPH123 /15-2 /2018 JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés Készült a Fővárosi Közgyűlés Városfejlesztési,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyűlése Költségvetési Bizottsága. ikt. szám: FPH 108 /5-3 /2018. Jegyzőkönyv

Budapest Főváros 1 Közgyűlése Költségvetési Bizottsága. ikt. szám: FPH 108 /5-3 /2018. Jegyzőkönyv .BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Költségvetési Bizottsága lm ~l~lll l llll lllllhi 111 ~ 11~ 1~ 11 ~111 ~~ ~I~ 111 ~ 111 ~11 *1000085623281 * ikt. szám: FPH 108 /5-3 /2018 Jegyzőkönyv Készült a

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal

Részletesebben

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal!

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi és a Tulajdonosi Bizottságokkal! Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2009. június 09-i üléséről ( együttes ülés a Jogi

Részletesebben

Budapest Főváros Közgyűlése. Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság. Jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés

Budapest Főváros Közgyűlése. Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság. Jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság 1000092592437 *1000092592437* ikt. szám: FPH123 12-2/2019 Jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés Készült a Fővárosi

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság december 18 -ei üléséről. 852/2015. (12.18.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság december 18 -ei üléséről. 852/2015. (12.18.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 852/2015. (12.18.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 32/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással, hogy nyílt ülésre felveszi: - V. Párizsi

Részletesebben

T Budapest Főváros Közgyűlése JEGYZŐKÖNYV

T Budapest Főváros Közgyűlése JEGYZŐKÖNYV euoa$ *1000079004511* i'llui 111~ lliil IH ltll llill lll/l llill ni! 1111111/ li:li 11111!1111111 T Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság ikt. szám: FPH121

Részletesebben

Szijjártó képviselő úrnak.

Szijjártó képviselő úrnak. Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 1000067116477' ikt. szám: FPH121 /27-2

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 24. ei üléséről. 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 219/2017. (05.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 12/2017 sorszámú ülésén az alábbi előterjesztéseket tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Bp., V., Szabadság

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

1627/2016.(05.24.) sz. TGKHB határozata:

1627/2016.(05.24.) sz. TGKHB határozata: 1627/2016.(05.24.) sz. TGKHB határozata: napirendjére veszi a Bálna Budapest teraszok és helyiségrész bérbeadása 2016. szeptember 30-áig tartó határozott időtartamra (ELMIB HÁLÓZATI KFT.) tárgyú előterjesztést.

Részletesebben

5. napirendi pont 2 / 119

5. napirendi pont 2 / 119 3. napirendi pont Javaslat a KEHOP-3.2.2-15-2016-00001azonosító számú projekt keretében megkötendő megállapodás megkötésére Előterjesztő: Szeneczey Balázs dr. Előterjesztés előkészítő: Beruházási és Projektmenedzsment

Részletesebben

T Budapest Főváros Közgyűlése JEGYZŐKÖNYV

T Budapest Főváros Közgyűlése JEGYZŐKÖNYV eu oa$ *1000079004511* i'iiui lll~ Iliill H Itilllill lllllllill Ul! 1111111111:11 lilii! 1 111111 T Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság ikt. szám: FPH121

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 19.-ei üléséről. 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 20/2016. (01.19.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 02/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja az alábbi módosítással: Leveszi a zárt ülésre megjelölt: 5. Bp.,

Részletesebben

J E G Y Z Ö K Ö N Y V

J E G Y Z Ö K Ö N Y V ~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság lkt. szám: 122/3-4/2017 J E G Y Z Ö K Ö N Y V az Ügyrendi, Nemzetiségi, Összeférhetetlenségi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI BIZOTTSÁG 1113 Budapest, Bocskai út M E G H Í V Ó

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI BIZOTTSÁG 1113 Budapest, Bocskai út M E G H Í V Ó BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI BIZOTTSÁG 1113 Budapest, Bocskai út 39-41. M E G H Í V Ó a Gazdasági Bizottság 2017. szeptember 6. napján (szerda) 16.00 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

.BUDAPEST. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u II. em sz. tárgyaló

.BUDAPEST. Az ülés helye: Főpolgármesteri Hivatal, 1052 Budapest, Városház u II. em sz. tárgyaló Nyílt ülésen tárgyalandó Közgyűlési előterjesztések: Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság.BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése ikt. szám :~\+ \1) /Á (o - ;{ /~ J'"f.-, MEGHÍVÓ Tisztelt

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 16. ai üléséről. 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 16. ai üléséről. 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat Tárgy: napirend 01/2018. (01.16.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 01/2018 számú bizottsági ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSEN TÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK 1. Az Önkormányzat 2018.

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. november 26-ai üléséről. 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság 2013. november 26-ai üléséről. 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat a Tárgy: napirend 752/2013. (11. 26.) TEIB. Határozat úgy dönt, hogy a 37/2013 sorszámú meghívóban megjelölt napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: Leveszi napirendről a 9. Bp., V. Markó

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/6/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

euoa Pes1 O.Napirendi vita

euoa Pes1 O.Napirendi vita euoa Pes1 Budapest Főváros Közgyűlése Városfejlesztési, Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottsága {Vonalkód] {Vonalkód] ikt. szám: FPH 123112-112015 MEGHÍVÓ Tisztelt Hölgyem / Uram! Ezúton tisztelettel

Részletesebben

BUDAPEST. Nyílt Jegyzőkönyv Közbeszerzési Bizottság augusztus 2-i ülés. Helyszín: I tárgyaló Időpont;

BUDAPEST. Nyílt Jegyzőkönyv Közbeszerzési Bizottság augusztus 2-i ülés. Helyszín: I tárgyaló Időpont; BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Közbeszerzési Bizottság 1000094306658 *1000094306658* ikt. szám: FPH046 /12-2/2019 Nyílt Jegyzőkönyv Közbeszerzési Bizottság 2019. augusztus 2-i ülés Helyszín: I. 133.

Részletesebben

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/8 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/24/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 224/2018. (VII.05.) Kt. határozat Tárgy: 2018. július 05. napján tartott rendkívüli ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Molnár Áron napirend javaslatát az alábbiak

Részletesebben

Budapest. Főváros Közgyűlése. Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság

Budapest. Főváros Közgyűlése. Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság euoa PesT Budapest Főváros Közgyűlése Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság llllllll~llllllllll~llblllllilll~ '1000066596270' ikt. szám: FPH109 /2-9 /2015 JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság és a Tulajdonosi,

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 17-ei üléséről. 16/2017. (01.17.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 17-ei üléséről. 16/2017. (01.17.)TELB. Határozat a Tárgy:napirend A 16/2017. (01.17.)TELB. Határozat A úgy dönt hogy a 02/2017-es ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja meg: NYÍLT ÜLÉSRE VONATKOZÓ NAPIRENDI PONTOK 1. Az Önkormányzat 2017. évi

Részletesebben

euoadrlpesr a Fővárosi Közgyűlés bizottságai és ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Közgyűlés!

euoadrlpesr a Fővárosi Közgyűlés bizottságai és ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Közgyűlés! euoadrlpesr Budapest Főváros Önkormányzata dr. Kocsis Máté képviselő [Vonalkód] [Vonalkód] ikt. szám: tárgy: Javaslat Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló Budapest Vll Damjanich utca 16 szám alatti

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság április 14-ei üléséről. 201/2015. (04.14.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság április 14-ei üléséről. 201/2015. (04.14.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 201/2015. (04.14.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 08/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja azzal a módosítással, hogy leveszi a meghívóban szereplő 16. Bp.,

Részletesebben

II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett

II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-129/2017. II. H A T Á R O Z A T K I V O N A T a 2017. június 22-ei rendes, zárt Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Hozzászólás nem volt, a bizottság a napirenddel kapcsolatban az alábbi határozatot hozta:

Hozzászólás nem volt, a bizottság a napirenddel kapcsolatban az alábbi határozatot hozta: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2014. április 23-án 12:00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására

Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat 187257/4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterű/et-hasznosítási Bizottságának 2015. május 7-i rendes űlése

JEGYZŐKÖNYV. A Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterű/et-hasznosítási Bizottságának 2015. május 7-i rendes űlése Budapest Főváros Közgyűlése Tulajdonosi, Gazdasági és Közterűlet-hasznosítási Bizottság 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 '1 000066360387' ikt.szám: FPH121/14-2/2015

Részletesebben

A(z) Fővárosi Közgyűlés határozata

A(z) Fővárosi Közgyűlés határozata Felelős szerv.egység: Előterjesztő: Előterjesztés címe: Határozat szövege: Felelős: Szöveges határidő: A(z) Fővárosi Közgyűlés határozata Határozat száma: 1595/2013.(09.26.) Dátuma: 2013.09.26 Vagyongazdálkodási

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/11/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/11/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/11/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Javaslat a Budapest XXIII. kerület hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára

Javaslat a Budapest XXIII. kerület hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 24-ei üléséről. 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság június 24-ei üléséről. 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat a A Tárgy: napirend 398/2015. (06.24.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 16/2015 sorszámon kiküldött meghívóban szereplő napirendi pontok közül leveszi a zárt ülésen szereplő 10... méltányossági kérelme

Részletesebben

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére

Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII. kerület (cím). szám alatti ingatlan 4650/6750-ed részének értékesítésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a.. helyrajzi számú, természetben a

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság március 6-án órakor tartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság március 6-án órakor tartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2013. március 6-án 12.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság február 26-ai üléséről. 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat a Tárgy: napirend A 177/2016. (02.26.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a 06/2016 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, az alábbi módosítással: FELVESZI NYÍLT ÜLÉSRE: - V. Dorottya

Részletesebben

Határozati kivonat mely készült a 2007. május 08-i ülésről

Határozati kivonat mely készült a 2007. május 08-i ülésről 1 Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat mely készült a 2007. május 08-i ülésről NAPIRENDI PONTOK: 1.) A Pénzügyi osztály tájékoztatója

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2015. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

r ll.gu. ~~ ~ ési Főpolgármester-helyettes F. Kgy. 20í5 APR szam: PH003 /41-69 /2016 tárgy:

r ll.gu. ~~ ~ ési Főpolgármester-helyettes F. Kgy. 20í5 APR szam: PH003 /41-69 /2016 tárgy: euoa Pes1 Budapest Főváros Önkormányzata Pénzügyi Főpolgármester-helyettes r------.ll.gu. ~~ ~ ési Főpolgármester-helyettes F. Kgy. 20í5 APR 2 7. 1111 111111111 1111 1111 1111 111111111 1111 11111111111111

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 1572-6/2017. Javaslat a Salgótarján, észak déli irányú kerékpárút III. ütemével érintett 3064/1 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló 3064/5-6 hrsz.-ú ingatlanok

Részletesebben

Budapest Főváros 1 Közgyűlése. Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság. ikt. szám: FPH 122 /2-2 /2017

Budapest Főváros 1 Közgyűlése. Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság. ikt. szám: FPH 122 /2-2 /2017 ~ ~BUDAPEST Budapest Főváros 1 Közgyűlése Ügyrendi Nemzetiségi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozatellenörzö Bizottság *1000082785652* 1111 1 ~ 1111 11 1 ~ 111 i11 1 1 111 11 1 1 1 1 1 ~1~11111m11m1m11m1íl11~1

Részletesebben