50 megtakarítási. Tipp

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "50 megtakarítási. Tipp"

Átírás

1 50 megtakarítási Tipp Írta: Fekete Zoltán Erre a kiadványra a Creative Commons licenszfeltételei érvényesek, azaz részleteiben vagy teljes egészében szabadon másolható, továbbadható, terjeszthető a szerző írásbeli engedélye nélkül, azonban csak a forrás ( és a szerző (Fekete Zoltán) megjelölésével.

2 1. fejezet: Bevezetés Sok embertől hallom, hogy azért nem kezd el befektetni, mert nincs elegendő pénze hozzá. Azt gondolom, hogy nagyon sokan gazdagodtak meg úgy, hogy hasonló helyzetből indultak, mint azok, akik ezeket mondják. De vajon a gazdagok hogyan érték ezt el? Mit csináltak máshogy? Mit tudnak ők? Nem tudok semmilyen csodafegyverrel szolgálni számotokra, viszont tudok nektek rengeteg olyan ötletet adni, melyre eddig talán nem is gondoltatok mégis sok pénzt lehet vele megspórolni. A tippek segítségével megspórolt havi pár ezer/tízezer forint elegendő ahhoz, hogy már ne legyen kibúvónk az alól, hogy befektessünk. Talán nevetségesen hangzik, hogy ilyen kis összeget fektessenek be, de az évek során ebből is fel lehet építeni egy tekintélyes vagyont, mely ott lesz vésztartaléknak vagy lehetőséget ad, hogy tanítassuk gyerekeinket, lakást vásároljunk nekik vagy gondtalanul élhessünk nyugdíjas éveinkben. Ebben a könyvben az élet minden területéről hoztam nektek spórolási tippeket, így kaptok tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hogyan takarítsatok meg a konyhapénzből, hogyan spórolj a rezsin és miként lehet olcsóbb a közlekedés vagy a sportolás. Bízom benne, hogy sokak számára jelenti majd ez az összeállítás egy jobb élet kezdetét. Azt azonban tudni kell, hogy ha valamilyen okból nem tudod, nem akarod megvalósítani az összes tanácsot, sincs semmilyen baj, ha csak néhányat fogadsz meg belőlük már több pénzetek marad a hónap végén.

3 2. fejezet: 50 megtakarítási tipp 1. Készíts bevásárló listát: A háztartások egyik legnagyobb kiadása a konyhapénz. Ezért fontosnak tartom, hogy csak konkrét tervvel menj el vásárolni a boltba, hiszen egy hirtelen megkívánt vacsora sokkal több-e kerülhet, mint egy előre eltervezet ötlet. 2. Igyál vizet: Sajnos napjainkban az emberek nagy része üdítőitalokat fogyaszt. Ezek azon kívül, hogy egészségtelenek drágák is. Ha ezek helyett az italok helyett vizet fogyasztasz havonta kb forintot megtakaríthatsz. 3. Egyél időszakos, helyi termékeket: Mindenki tudja, hogy a primőr termékek drágábbak, mint az időszakos termékek. Vagyis ne akarjunk májusban szőlőt enni, együnk helyette cseresznyét vagy epret. Azon kívül, hogy finomabb sokkal olcsóbb is. 4. Vidd magaddal a saját bevásárló táskád: Sajnos még ma is sokan képesek bevásárló táska nélkül elmenni vásárolni, ami amellett, hogy szennyezi a környezetet minden alkalommal pénzbe kerül. 5. Egyél kevesebbet: Napjaink társadalmára jellemző, hogy addig eszünk ameddig bírunk. Viszont ha leállunk annál a pontnál, amikor elég volt, akkor nem csak több pénzünk marad, de csinosabbak is leszünk és jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. 6. Vedd igénybe a hűségkártyákat: Számtalan üzletlánc nyújt kedvezményeket bizonyos mennyiségű vásárlás felett. Miért ne vennéd igénybe ezeket az akciókat egy hűségkártya igénylésével? Ha már úgyis ott költöd el a pénzed semmibe nem kerül, hogy részesülj egy kis kedvezményben is.

4 7. Vegyél nagyobb kiszerelést: Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb kiszerelésű termékek olcsóbbak, ezért ha tudod, hogy egy bizonyos termékből elhasználod a nagyobb mennyiséget is akkor inkább azt vedd meg. Viszont figyelj oda, hogy soha ne vásárolj úgy nagyobb kiszerelést, hogy nincs is rá szükséged, mert akkor az csak pénzkidobás. 8. Figyeld az akciókat: Ha több boltba is jársz, figyeld az akciós újságokat, hogy melyikben mikor mi az olcsóbb. 9. Tarts fent konyhakertet: Ha családi házban élsz rengeteg pénz meg tudsz azzal spórolni, hogy a zöldség, gyümölcs igényed egy részét te termeled meg és nem a boltban kell megvásárolni. Ráadásul a saját termesztésű zöldségek valahogy mindig jobban esnek. 10. Ne a márkára menj: Rengeteg olyan termék van, ahol a piacvezető márka termékei többszörösébe kerülnek a hasonló minőségű, de kevésbé ismert márkákhoz képest. Próbáld ki ezeket is és ha megfelel akkor inkább használd azt. 11. Járj kevesebbet étterembe: Egy otthonról vitt ebéd vagy egy általunk készített vasárnapi ebéd sokkal kevesebből kihozható, mintha minden nap étterembe járnánk. 12. Készíts bevásárló listát és ragaszkodj hozzá: Így el tudod kerülni, hogy olyat is megvegyél, amire amúgy nem is lenne szükséged, csak egy hirtelen fellángolás miatt meg akarod venni. 13. Használd fel a maradékokat is: Erre példa: A sült húsokat szedjük apró falatokra, cseppnyi zsiradékon pirítsuk ropogósra a szeletkéket! Mehetnek tortillába zöldségekkel és öntettel, de szinte bármilyen tésztával és szósszal összeboronálva új ízekre bukkanhatunk.

5 14. Figyelj oda a lejárati dátumokra: Sok pénzt dobunk ki az ablakon, hogy nem vesszük észre, hogy valami hamarosan le fog járni. Mikor pedig fel akarnánk használni képtelenek vagyunk kidobni. Kis odafigyeléssel ezeket a költségeket ki lehet küszöbölni. 15. Egyél több vegetáriánus ételt: Gyakran a hús a legdrágább alkotó eleme az ételeinknek. Heti egy két alkalommal még a legnagyobb húsevők is beiktathatnak egy vega napot, amikor így sokkal kevesebbet költenek. 16. Élj kisebb helyen: Rengeteg család elköveti azt a hibát, hogy miután kirepülnek otthonról a gyerekek akkor is ott maradnak a nagy házban a szülők, melynek fenntartása nagy nehézséget okoz számukra. Egy kisebb házat olcsóbb fűteni, könnyebb karbantartani és tisztítani. 17. Szigetelj: A hazai ingatlanállomány sajnos elavult, de egy jó szigeteléssel rengeteg pénzt meg tudsz spórolni a téli fűtésszámlán és a nyári melegben. Ennek a befektetésnek az ára pár éven belül megtérül és utána már minden hónapban csak újabb és újabb megtakarítást jelent. 18. Kapcsold le az összes lámpát, húzd ki az összes töltőt: Minek fogyasszák feleslegesen az áramot ezek az eszközök, amikor úgysem használjuk éppen őket? 19. Használj energiatakarékos ízókat: Ezek az ízók azon kívül, hogy sokkal takarékosabbak, sokkal hosszabb az élettartamúk is. Mindenkinek ajánlom a használatát. 20. Használj alacsony sugarú zuhanyfejeket és csaptelepeket: Ezek a készülékek akár 50%-os megtakarítást is eredményezhetnek. Beszerzésük pedig nem kerül túl sokba.

6 21. Tele használd a fagyasztót: Sokan nem tudják, de ha több dolog van a fagyasztóban, akkor azok is hűtik egymást, így kevésbé kell dolgoznia a fagyasztógépnek. 22. Vizsgáld felül internet, tv és telefon csomagjaidat: Ez azért fontos, mert ha átnézed őket rájöhetsz, hogy lehet nincs is ilyen sebességű internetre szükséged ahhoz, hogy megnézd az jeidet és a facebook-ot. Továbbá lehet, hogy egy olyan tv csomagod van, melynek az adásait nem is nézed. 23. Add bérbe a ki nem használt helységeket a lakásodban: Van egy nem használt garázsod? Add ki és máris van havi 8-10 ezer forint plusz bevételed. 24. Alacsony fogyasztású autót válasz: Egy átlagos család havonta ezer forintot is elkölt benzinre/gázolajra. 1-2 liter különbség az átlagos fogyasztásban akár havi 5-10 ezer forint megtakarítást is jelenthet. 25. Nézd meg hol tankolsz: Egymástól pár métere lévő benzinkutak között is lehet akár forint különbség is az árakban. 26. Járj tömegközlekedéssel: Ha sokat jársz kocsival, akkor érdemesebb lehet venni egy bérleti, ami kevesebb pénzből kijön, mint a benzin ára. 27. Nézd meg a biztosításodat: Elég széles skálán mozognak a biztosítások díjai. Nézd meg a fordulónap környékén nincs-e jobb konstrukció számodra. 28. Hagyd abba a dohányzást és az ivást:

7 Amellett, hogy károsak az egészségre több tízezer forintot költesz rájuk havonta feleslegesen. 29. Járj bringával: Így óvod az egészségedet és még a benzin/bérlet árát is megspórolod. 30. Járj gyalog: Itt is elmondhatóak ugyanazok, mint a 29. pontban. 31. Spórolj a takarításon: Alkalmazd nagyanyáink módszereit. Helyettesítsd például a vízkőoldót, vízlágyítót ecettel. 32. Járj könyvtárba: Azok számára, akik sokat olvasnak kitűnő választás a könyvtár, mivel felesleges drágán megvenni egy könyvet, amit úgyis csak egyszer olvasunk és utána csak a helyett foglalja. 33. Főzd te a kávédat: Bele gondoltál már, hogy az a napi 200 forint, amit kávéra költesz mennyi is egy hónapban? 34. Használd a termék mintákat: Számtalan cég küld termék mintákat azok számára, akik igénylik azokat. Ezek egy-egy mosásra, étkezésre jók lehetnek. 35. Vigyázz az egészségedre: Sajnos egy betegség rengeteg pénzt felemészt. Ezért egyél minél több zöldséget és gyümölcsöt valamint sportolj rendszeresen. 36. Öltözz az évszaknak megfelelően otthon is: Minden plusz egy fok a lakásban 6%-al növeli a számlát. Télen vegyél fel zoknit és pulóvert otthon és máris kellemesebben érzed magad.

8 37. Vegyél használtat: Ha valami olyat akarsz vásárolni, amiről tudod, hogy úgyis ritkán fogjátok használni felesleges újat venni. Erre jó példa, hogy miért nem jó neked egy fél éves telefon fele annyiért, mint újonnan? 38. Ne a vásárlás legyen a hobbid: Sokaktól hallom, hogy kikapcsolódásként elmennek egy bevásárló központba, melynek az lesz a vége, hogy megvesznek egy hallom olyan dolgot, amire egyébként nincs is szükségük. Találj értelmesebb hobbikat, mint pl.: a sportolás. 39. Vásárolj a neten: Nagyon sok terméket meg tudsz vásárolni a neten külföldről olcsóbban. 40. Vezess lassabban: Minél gyorsabban hajtasz, annál többet fogyasztanak az autók. 41. Várj mielőtt vásárolsz: Mielőtt nagyobb értékű dolgot veszel gondold át rendesen és ne csak felindulásból vásárolj. 42. Készíts te ajándékot szeretteidnek: Egy általunk készített ajándékot sokkal kevesebb pénzből ki lehet hozni, mintha boltban vásárolnánk és általában még jobban is örül neki a megajándékozott. 43. Ne beszélj túl sokat telefonon: Csak arra használd a telefonod, hogy megbeszéld a barátaiddal hol találkoztok és a legfontosabb dolgokat. Ha hosszasan akartok társalogni, akkor válaszátok a facebook-ot vagy találkozatok személyesen.

9 44. Zárd el a csapot fogmosás közben: Ha folyó vízzel mosol fogat, akkor 8 liter vizet használsz el feleslegesen. 45. Rakj fedőt az edényekre: Sokkal kevesebb energiából meg tudsz főzni, ha fedőt raksz az edényekre. 46. Rakjunk hővisszaverő anyagot a radiátor mögé: Ezek segítségével sokkal kevesebb energiával érhetjük el a kívánt hőmérsékletet. 47. Áramtalanítsd le az elektromos készülékeket: Az elektromos készülékek készenléti állapotban is fogyasztanak. 48. Ne hagyja jégbe fagyva a fagyasztót: A lejegesedett hűtő többszörösét fogyasztja a készülék normál energiaigényének, emiatt rendszeresen olvassza le a fagyasztót! 49. Kapcsold le 5-10 perccel hamarabb a sütőt: Ezek ugyanis 5-10 perccel a lekapcsolás után is melegek maradnak. 50. Használj mikrót: Ezek 2-szer, 3-szor kevesebb energiát használnak, mint a tűzhelyek.

10 3. fejezet: Befejezés Remélem, hogy a fenti tippeket minél többen megfontolják, alkalmazzák. Ezeknek köszönhetően pedig közelebb kerülnek az anyagi függetlenséghez. Havi pár tízezer forintot így meg tudunk spórolni, mely évek alatt egy jelentősebb megtakarítást eredményezhet. Sok sikert kívánok minden kedves olvasómnak!

Általában a környezet védelmről. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás)

Általában a környezet védelmről. A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás) Általában a környezet védelmről A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! (ősi indián közmondás) Környezet tudatos életmód Sokszor mondják, hogy a szegény ember nem tud spórolni,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

1. Vegyél vissza a flancból!

1. Vegyél vissza a flancból! www.vegyelvissza.hu 1. Vegyél vissza a flancból! Neked a divat mondja meg, ki vagy? Minden második vásárlás impulzusvásárlás. Hirtelen jött vágy és ötlet eredménye. Kétszer ad, aki gyorsan ad kétszer vesz,

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

HULLADÉKMEGELŐZÉS Hulladékcsökkentés. Hogyan vásároljunk környezettudatosan?

HULLADÉKMEGELŐZÉS Hulladékcsökkentés. Hogyan vásároljunk környezettudatosan? HULLADÉKMEGELŐZÉS Hulladékcsökkentés Hogyan vásároljunk környezettudatosan? A hulladékmegelőzés első lépése tudatos vásárlás A hulladékmegelőzés célja, hogy vásárláskor ne keletkezzen sok hulladék. Ha

Részletesebben

Vásárlás. Munkafüzet. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Vásárlás. Munkafüzet.  Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Vásárlás Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím: 1461 Budapest,

Részletesebben

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat!

Honlapkészítés egyszerűen. Tegyük tisztába a dolgokat! Honlapkészítés egyszerűen Tegyük tisztába a dolgokat! Az Internet beépült a mindennapjainkba A technikai fejlődésnek és a szélessávú Internet elterjedésének köszönhetően ma már weboldalak milliárdjai között

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Mobiltelefon-töltők és informatikai készülékek fogyasztása

Mobiltelefon-töltők és informatikai készülékek fogyasztása Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 72/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legújabb vizsgálatáról, amelynek témája

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 72/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 72/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 72/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság legújabb vizsgálatáról, amelynek témája

Részletesebben

2011.12.12. Hogyan tudunk csökkenteni? Az energiafogyasztás csökkentése otthon. Beruházás nélkül: viselkedés megváltoztatásával.

2011.12.12. Hogyan tudunk csökkenteni? Az energiafogyasztás csökkentése otthon. Beruházás nélkül: viselkedés megváltoztatásával. Hogyan tudunk csökkenteni? Az energiafogyasztás csökkentése otthon viselkedés megváltoztatásával Energiatakarékos készülékek Szigetelés Nyílászáró csere Megújuló energiák használata Építkezés Példa: hőveszteség

Részletesebben

Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás

Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás Környezetvédelem, környezettudatos és energiatudatos magatartás A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga! A Földet és a környezetedet, ugyanis te tovább fogod használni, mint a mostani felnőttek!

Részletesebben

Most, hogy rendszeresen zsebpénzt kapsz, a pénz kezelésének

Most, hogy rendszeresen zsebpénzt kapsz, a pénz kezelésének $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ 4 $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ Vesd $ $ $ $ $ be $ $ a $ $ tudásodat $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ $ élesben! Most, hogy rendszeresen zsebpénzt kapsz, a pénz kezelésének a feladata

Részletesebben

1. Készíts stratégiai cash flow tervet: 2. Vezess, pénzügyi háztartási naplót! 3. Mindig tervezd alul a bevételeket a kiadásokat pedig felül!

1. Készíts stratégiai cash flow tervet: 2. Vezess, pénzügyi háztartási naplót! 3. Mindig tervezd alul a bevételeket a kiadásokat pedig felül! 1. Készíts stratégiai cash flow tervet: ez a terv alapvetően megmutatja a készpénz áramlás irányait. A család pénzáramlását kb. úgy képzeld el, hogy van egy szűrő különböző méretű lyukakkal. Felül, akár

Részletesebben

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:......

SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY. Tanuló neve:... Osztálya:... Iskola neve:...... Fekete István Általános Iskola 13 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-9-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu SZÖVEGÉRTÉS 4. OSZTÁLY TOLLFORGATÓ V. TOLLFORGATÓ. forduló V. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ

Részletesebben

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a 25 ötlet, amelyekkel ünnepek alatt (és után is!) kordában tarthatja családját (Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői

Részletesebben

VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK - VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR

VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK - VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR VÁSÁRLÁSI SZOKÁSOK - VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR Kedves Válaszadó! A "Vásárlási Szokások - Vízöntő Gyógyszertár" Kérdőív kitöltésével segítsen nekünk, hogy az Ön számára legmegfelelőbb szolgáltatást tudjuk nyújtani.

Részletesebben

A leghatékonyabb klímabarát ötletek

A leghatékonyabb klímabarát ötletek A leghatékonyabb klímabarát ötletek Általánosságban Hőtérképet készítettünk otthonunkról. Feleslegesen nem fűtünk. Abban a helyiségben, ahol éppen nem tartózkodunk, lejjebb vesszük a fűtést. - 2 C már

Részletesebben

Többet kevesebbért! Hasznos tanácsok az olcsóbb és egészségesebb otthonért

Többet kevesebbért! Hasznos tanácsok az olcsóbb és egészségesebb otthonért Többet kevesebbért! Hasznos tanácsok az olcsóbb és egészségesebb otthonért AZ ENERGIA OTTHONUNKBAN Mennyit költünk energiára egy hónapban? Fűtés Gáz (főzés, vízmelegítés) 2-5 ezer FT? 10-30 ezer FT? Villamosáram

Részletesebben

Karácsonyi készülődés

Karácsonyi készülődés 1 Karácsonyi készülődés 1 rész Tervezés 2. hét: Költségvetés készítés (október 31 november 6.) 2.1 Mivel rendelkezel most: vannak listáid olyan dolgokról, amelyek pénzbe kerülnek: ajándékok gyerekeknek

Részletesebben

A 15-29 éves fiatalok véleménye a környezettudatosság anyagi hatásairól Kutatás a Lélegzet Alapítvány számára. 2010. május 26.

A 15-29 éves fiatalok véleménye a környezettudatosság anyagi hatásairól Kutatás a Lélegzet Alapítvány számára. 2010. május 26. A 1- éves fiatalok véleménye a környezettudatosság anyagi hatásairól Kutatás a Lélegzet Alapítvány számára 2010. május 26. A fiatalok véleménye a környezetvédelem jelentőségéről százalék A környezetvédelem

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

WITL 100. Mosógép Beszerelés és használat. Lásd a készülékben található többnyelvû használati utasításbeli oldalhivatkozásokat.

WITL 100. Mosógép Beszerelés és használat. Lásd a készülékben található többnyelvû használati utasításbeli oldalhivatkozásokat. WITL 100 Mosógép Beszerelés és használat Lásd a készülékben található többnyelvû használati utasításbeli oldalhivatkozásokat. WITL 100 Tartalomjegyzék Üzembehelyezés...5 A készülék leírása...7 Indítás

Részletesebben

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával?

Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Hogyan könnyítsd meg az életed a Google Street View használatával? Használd ezt a nagyszerű és ingyenes szolgáltatást olyan célokra, amelyek pénzt és időt takarítanak meg Neked, ügyfeleidnek és barátaidnak!

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Tárgy: [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer, avagy siker 8 lépésben... Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]!

Részletesebben

MELYIK AZ ENERGIAFALÓ?

MELYIK AZ ENERGIAFALÓ? MELYIK AZ ENERGIAFALÓ? Cél: Figyeljünk oda, hogy mennyi áramot fogyasztanak az elektromos készülékek. Mindenki ismerje meg, mit jelentenek a feliratok a fogyasztásról! Tanuljuk meg, hogy az elektromos

Részletesebben

VízKvíz 2. forduló Név: Osztály: A képek színes megtekintéséhez, tölsd le a feladatlapot az iskola honalápjáról!

VízKvíz 2. forduló Név: Osztály: A képek színes megtekintéséhez, tölsd le a feladatlapot az iskola honalápjáról! VízKvíz 2. forduló Név: Osztály: Közös dolgaink" A képek színes megtekintéséhez, tölsd le a feladatlapot az iskola honalápjáról! 1. A Caturum folyó a világ legszennyezettebb folyója. Bár Magyarországon

Részletesebben

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista A tökéletes táplálkozás megvalósítása a természetes testi állapotért Különlegesen

Részletesebben

Gyermekeink környezettudatossága

Gyermekeink környezettudatossága Gyermekeink környezettudatossága A vizsgálat célja: az iskolai környezeti nevelés hatásrendszerének, és a gyermekek környezettudatos magatartásának, szokásrendszerének vizsgálata. Az eredmények elemzése

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig EGÉSZSÉGES CUKORPÓTLÓK 1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig Sok gondot okoz, hogy ha valaki szereti az édeset, de nem eheti, mert cukorbeteg, valamilyen más betegsége van (pl. daganatos), könnyen

Részletesebben

TAKARÉKOS TIPPEK HOGYAN SPÓROLJUNK AZ ENERGIÁVAL?

TAKARÉKOS TIPPEK HOGYAN SPÓROLJUNK AZ ENERGIÁVAL? TAKARÉKOS TIPPEK HOGYAN SPÓROLJUNK AZ ENERGIÁVAL? Irány a hatékony energiafelhasználás! 24 tanács, amellyel háztartásunk energiaköltségeit 30%-kal csökkenthetjük APRÓ TRÜKKÖK A MINDENNAPOKRA. SPÓROLÁS

Részletesebben

Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami

Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami Miről lesz szó? Az Előnyök Házáról, az utalványokról, és mindenről, ami Puebla Előnyök Háza Szövetkezet Magyar cég, magyar igényekre szabva 5 sikeres év 32 fajta utalvány Saját utalványtőzsde 14.000 elfogadóhely

Részletesebben

VÁLTOZÓ VILÁGUNK ÉS AZ EMBER

VÁLTOZÓ VILÁGUNK ÉS AZ EMBER VÁLTOZÓ VILÁGUNK ÉS AZ EMBER Dr. Botos Barbara klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár Hitoktatási Továbbképzési Nap 2018. november 24. Ez nem klímaváltozás, ez mindennek a változása! Mindennek

Részletesebben

Teszteld le az Adwords kampányod!

Teszteld le az Adwords kampányod! Teszteld le az Adwords kampányod! A Te kampányod GYÉMÁNT BÁNYA vagy FEKETE LYUK??? Vigyázz! A kettő nagyon hasonlít egymásra: Egyre drágább az Adwords és egyre kevesebb az új ügyfél belőle? Úgy érzed,

Részletesebben

Készítsük el könnyedén kedvenc tésztavacsoránkat.

Készítsük el könnyedén kedvenc tésztavacsoránkat. trnd Projektmenetrend MAGGI Pirított tésztás alapok: Készítsük el könnyedén kedvenc tésztavacsoránkat. trnd Projekt Projektblog: www.trnd.hu/maggi-piritott-teszta trnd kapcsolattartód: eddie@trnd.hu Tegyük

Részletesebben

Zöldülj! Fordulj! Tudatos család Energiatakarékos otthon

Zöldülj! Fordulj! Tudatos család Energiatakarékos otthon Foglalkoztató füzet IV. Zöldülj! Fordulj! Tudatos család Energiatakarékos otthon Készítette: Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Kedves Gyerekek! Belegondoltatok már, mi lenne velünk tiszta levegő, vagy

Részletesebben

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Ki vagyok én? Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője,

Részletesebben

AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM 10. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_210_23. A modul szerzôje: Vásárhelyi Judit

AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM 10. ÉVFOLYAM P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N SZKA_210_23. A modul szerzôje: Vásárhelyi Judit P O L G Á R A D E M O K R Á C I Á B A N AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM A modul szerzôje: Vásárhelyi Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYAM SZKA_210_23 TANÁRI AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM 10.

Részletesebben

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály

K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora osztály K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő regionális középdöntők feladatsora 2017-2018 5-6. osztály 1. feladat szókereső A szavakban összekeveredtek a betűk. Vajon milyen pénzügyi kifejezéseket rejtenek?

Részletesebben

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás

fejlesztendő kompetenciák: szociális kompetencia (demokráciára nevelés, fenntarthatóságra nevelés), kooperáció, kreativitás cím: ZÖLD ÉTKEZÉS 1. korosztály: 12+ tantárgy: osztályfőnöki időtartam: 45 perc kulcsszavak: fenntarthatóság, zöld étterem, tudatos fogyasztás ideális létszám: 5 30 fő fejlesztendő kompetenciák: szociális

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni!

Nyelvtan. Most lássuk lépésről lépésre, hogy hogyan tanítunk meg valakit olvasni! Bevezető Ebben a könyvben megosztom a tapasztalataimat azzal kapcsolatosan, hogyan lehet valakit megtanítani olvasni. Izgalmas lehet mindazoknak, akiket érdekel a téma. Mit is lehet erről tudni, mit érdemes

Részletesebben

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV

MAGYAR MINT IDEGEN NYELV Magyar mint idegen nyelv középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 4. MAGYAR MINT IDEGEN NYELV KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egészséges élet Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím:

Részletesebben

7-8. osztályos kategória II. forduló

7-8. osztályos kategória II. forduló ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 7-8. osztályos kategória II. forduló A megoldásokat, kérjük, hogy csak egyféle módon küldjék vissza: e-mailhez csatolva, elektronikus formátumban (pl. beszkennelve

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER ITALHÛTÔ WTC-420. Minôségi tanúsítvány

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER ITALHÛTÔ WTC-420. Minôségi tanúsítvány HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER ITALHÛTÔ WTC-420 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye, egyike a gyártó

Részletesebben

Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó?

Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó? Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó? Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség A program a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával valósul meg. 2015. március Pénzügyi

Részletesebben

Sáfrány László. Szelektív gyűjtés

Sáfrány László. Szelektív gyűjtés Sáfrány László Szelektív gyűjtés Globális felmelegedés, szelektív hu lladékgyűjtés, környezet tudatos magatartás. Szorosan összefüggő fogalmak. Ezek a szavak, amit naponta hallunk, már szinte a könyökünkön

Részletesebben

Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás

Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás Környezetvédelem, környezet- és energiatudatos magatartás A környezetvédelem nem csak a felnőttek dolga! Óvd a Földet és a környezetedet, ugyanis TE tovább fogod használni, mint a mostani felnőttek! Szemét

Részletesebben

Piskolczi Géza sk. Polgármester

Piskolczi Géza sk. Polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Családi V A G Y O N T E R V E Z. készítette:

Családi V A G Y O N T E R V E Z. készítette: T E G Y Ü K O T T H O N O S A B B Á A P É N Z Ü G Y E I D E T Családi V A G Y O N T E R V E Z Ő készítette: www.iflgroup.hu HELLO Neked vannak pénzügyeid? Egyáltalán a Te kezeled a pénzedet, vagy a pénzed

Részletesebben

Pénz. Mi jut eszedbe most erről a szóról? Írd le ide. Rajzolhatsz is!

Pénz. Mi jut eszedbe most erről a szóról? Írd le ide. Rajzolhatsz is! Pénz Mi jut eszedbe most erről a szóról? Írd le ide. Rajzolhatsz is! A pénzügyeimet tekintve összességében az elmúlt évben elégedett vagyok azzal, hogy Nem vagyok elégedett azzal, hogy Nem rajtam múlt,

Részletesebben

as tanév 7-8. osztályos kategória

as tanév 7-8. osztályos kategória ISKOLA NEVE:. CSAPAT NEVE: TELEPÜLÉS:. 1. feladat csak tudatosan! 2017-2018-as tanév 7-8. osztályos kategória A Szabó család nemigen foglalkozik pénzügyi tervezéssel: így van, amikor kijönnek a szülők

Részletesebben

Elektromos rásegítésû kerékpárok

Elektromos rásegítésû kerékpárok Elektromos rásegítésû kerékpárok Az elmúlt pár évben a pedelec kerékpárok jelentik a kerékpárpiac legdinamikusabban fejlõdõ ágát. Nemcsak a kiállításokon kapnak egyre nagyobb teret, de az utakon is egyre

Részletesebben

HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27.

HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN. Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. HÚSKÉSZÍTMÉNYEK, TŐKEHÚSOK A HAZAI VÁSÁRLÁSOKBAN Sánta Zoltán, GfK Hungária Magyar Húsiparosok Szövetsége Húsvéti sajtótájékozató, 2012. március 27. 1 Nézzük először globálisan. Jól teljesítők Magyarország

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Bizottsá i módosító javaslat Magyar Országgyűlés Gazdasági Bizottsága Dr. Szili Katalin asszonynak az Országgyűlés elnökének Irományszám: -r/l4,41,346. Érkezett : 2004 OKT 2 6. Helyben

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

DR. TÓTH AND RÁS. Hogyan adjuk el saját ingatlanunkat?

DR. TÓTH AND RÁS. Hogyan adjuk el saját ingatlanunkat? DR. TÓTH AND RÁS Hogyan adjuk el saját ingatlanunkat? DR. TÓTH AND RÁS Hogyan adjuk el saját ingatlanunkat? Vevõszerzés kisvállalkozásoknak Dr. Tóth András JÓMÓDÚAK KÖNYVTÁRA 5. Szerkesztõ: Balogh-Czoller

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz

41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz 41 marketing teendő, ami gazdaggá tesz Jagodics Rita Kedves Vállalkozó Társam! A világ legnagyobb vállalatainál, az Apple-nél, a Samsungnál, de még a sikeres magyar vállalatoknál is, mint például a Szentkirályi

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015.

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 2015. február 25-i üléséről 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. február 25-i üléséről 3/2015. 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő testülete - 2015. február 25-én megtartott

Részletesebben

Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES. Könyv moly kép ző Ki adó

Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES. Könyv moly kép ző Ki adó Csukás István A LEGKISEBB UGRIFÜLES Könyv moly kép ző Ki adó Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl. Vagyis az az igazság, hogy ott, azon a bizonyos réten több nyúl is volt; hogy egészen pontosak

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház

Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház Kedves Kreatív Partnerünk, Örülünk, hogy érdeklődsz a kreatív alkotás világa iránt és szívesen olvasod bemutató anyagainkat. Igyekszünk mindig praktikus

Részletesebben

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van:

Írta: Gömöry Kati. Ahhoz, hogy a hirdetésed magára vonja a figyelmet, legjobb, ha megszólítod a célcsoportodat. Ennek többféle módja van: 10 profitnövelő Facebook hirdetés tipp Karácsonyra Hirdetsz a Facebookon, de szeretnél még eredményesebb lenni? A titok a részletekben rejlik. Talán nem is sejted, milyen sok múlik azon, ha néhány dolgot

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József

NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet. Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József NÁLAM A KONTROLL! Önsegítő munkafüzet Ötlet in. www.knowcannabis.org.uk Fordította és átdolgozta: Gelsei Bernadett, 2009 Lektorálta: dr Rácz József TARTALOMJEGYZÉK Bevezető I. Útmutató I/1. Nemet mondás,

Részletesebben

5 6. A családi költségvetés. A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? B. Hogyan alakulhat a költségvetés egyenlege?

5 6. A családi költségvetés. A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? B. Hogyan alakulhat a költségvetés egyenlege? 5 6. A családi költségvetés A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? B. Hogyan alakulhat a költségvetés egyenlege? 5 6. A családi költségvetés A. Mi a költségvetés, és hogyan készítsük el? Meddig

Részletesebben

2,6 millió magyar család életében 2015. szeptember 1-je fordulópontot jelent. Ekkortól lépett életbe az Európai Unió új szabálya, mely alapjaiban

2,6 millió magyar család életében 2015. szeptember 1-je fordulópontot jelent. Ekkortól lépett életbe az Európai Unió új szabálya, mely alapjaiban 2,6 millió magyar család életében 2015. szeptember 1-je fordulópontot jelent. Ekkortól lépett életbe az Európai Unió új szabálya, mely alapjaiban változtatja meg a magyarok által választható és vásárolható

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik:

Tisztelt Bizottság! Vizsgálatunk 4 fő területre oszlik: Tisztelt Bizottság! A Hétszínvilág Egyesület szerződéséhez híven elkészítette a kortárssegítő képzésre jelentkezők fiatalok körében felmérését. A kérdőív az Ifjúság Kutatás 2000 Dunaújváros felhasználásával

Részletesebben

EUTE 2002 - ESS ÖNKITÖLTŐS KÉRDŐÍV

EUTE 2002 - ESS ÖNKITÖLTŐS KÉRDŐÍV sorszám EUTE 2002 - ESS ÖNKITÖLTŐS KÉRDŐÍV A válaszadás önkéntes! Tisztelt Asszonyom! Tisztelt Uram! Kérjük, válaszolja meg ezeket a kérdéseket is. Munkatársunk megvárja, amig Ön befejezi a válaszadást.

Részletesebben

ENERGIA DETEKTÍVEK. Szükséges eszközök: Csoportonként egy számológép, Információ az általános háztartási cikkek árairól

ENERGIA DETEKTÍVEK. Szükséges eszközök: Csoportonként egy számológép, Információ az általános háztartási cikkek árairól ENERGIA DETEKTÍVEK Cél: A tanulók képesek legyenek az adott háztartási cikk vagy egyéb elektromos eszközök energia felhasználásáról szóló információkat megtalálni, tudják, hol kell az energia címkéket

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010 Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 1 Energiatakarékossági lehetőségeink a háztartási mérések tükrében Kecskeméti Református Gimnázium Szerző: Fejszés Andrea tanuló Vezető: Sikó Dezső tanár ~

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

K: Csészetartó. A: Szimbolikus kijelző. B: Kávéerősség és kávé mennyiség választó gomb. L: Gőz/forró víz kifolyó. M: Központi egységet takaró fedő

K: Csészetartó. A: Szimbolikus kijelző. B: Kávéerősség és kávé mennyiség választó gomb. L: Gőz/forró víz kifolyó. M: Központi egységet takaró fedő 1 A: Szimbolikus kijelző B: Kávéerősség és kávé mennyiség választó gomb C: Forgatható gőz/forró víz gomb D: Kávéscsésze gomb E: Gőz előválasztó és átmosó gomb F: Víztartály fedő G: Víztartály H: Kávétartály

Részletesebben

Alaphang tréning 2. rész - Családreform

Alaphang tréning 2. rész - Családreform Alaphang tréning 2. rész - Családreform Munkafüzet 2. Alaphang tréning 2. Családreform 2. rész Ideje másképp látni a világot és a gyereked 2. lecke Mintamókus 2. 1. Eszközök és az ő forrásuk azaz kinek

Részletesebben

A webkamera szerepe és a megfelelő típus kiválasztása

A webkamera szerepe és a megfelelő típus kiválasztása A webkamera szerepe és a megfelelő típus kiválasztása Oldal 1 / 5 Ennek a témának azért szentelünk egy külön anyagot, mert sok kezdő, de még akár tapasztaltabb modell is alábecsüli a kamera szerepét! Sokan

Részletesebben

ENERGIATAKARÉKOSSÁG OTTHON

ENERGIATAKARÉKOSSÁG OTTHON ENERGIATAKARÉKOSSÁG OTTHON Bevezető gondolat A legolcsóbb energia az,amit nem használunk fel. Egyben ez környezeti szempontból is a legjobb megoldás. Időtartam 4 különálló feladat, egyenként 1-2 tanóra,

Részletesebben

Kérdőív az ELLEN-SZER programban részt vevő középiskolás tanulók számára

Kérdőív az ELLEN-SZER programban részt vevő középiskolás tanulók számára Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Iskola azonosítója A kérdőív sorszáma Kérdőív az ELLEN-SZER programban részt vevő középiskolás tanulók számára Első mérés A kérdésekre adott válaszodat a megfelelő válasz

Részletesebben

GR tanfolyam vélemények

GR tanfolyam vélemények GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,

Részletesebben

Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter

Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter Nyári pihenés - egy hónapos kihívás Életterv Life Coach - Gurin Eszter 1. nap - Fújj buborékot! Otthon is készíthetsz folyadékot és egy szívószál is megteszi fújónak. 2. nap - Nézz este csillagokat! Feküdj

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA

SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA SZABADKAI MŰSZAKI SZAKFŐISKOLA PREZENTÁCIÓ Elektronikus ügyvitel tantárgyból Facebook kampány JELÖLT MENTOR Kokrehel Grácián dr Zlatko Čović 12213218 SZABADKA, 2015. Tartalom Bevezető... 3 Facebook hírdetés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 21/2015. (IV.8.) Helyi Építési Szabályzat módosítása Rendelet

Részletesebben

Mini-Hűtőszekrény

Mini-Hűtőszekrény Mini-Hűtőszekrény 10011578 100115779 Tisztelt vásárló, Gratulálunk Önnek a termék megvásárlásához. Olvassa el az egész használati utasítást alaposan és kövesse azt a lehetséges károk elkerülése érdekében.

Részletesebben

ZA6647. Flash Eurobarometer 425 (Food Waste and Date Marking) Country Questionnaire Hungary

ZA6647. Flash Eurobarometer 425 (Food Waste and Date Marking) Country Questionnaire Hungary ZA667 Flash Eurobarometer (Food Waste and Date Marking) Country Questionnaire Hungary FL - Attitudes towards food waste HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett

Részletesebben

Pénzügyi nagyokos Biztosítások Melyik Biztosító? Mennyit fizetek? Szükségem van rá

Pénzügyi nagyokos Biztosítások Melyik Biztosító? Mennyit fizetek? Szükségem van rá ! 1/! 6 IFL Biztosítások Melyik Biztosító? Mennyit fizetek? Szükségem van rá Életbiztosítás Balesetbiztosítás Egészségbiztosítás Lakásbiztosítás Jogvédelmi biztosítás KGFB Casco Biztosításokra összesen

Részletesebben