Nagy csaták. 1. kötet

Átírás

1 Nagy csaták 1. kötet

2

3 Nagy csaták Világtörténelem 1. kötet DUNA INTERNATIONAL

4 1 10. kötet: Világtörténelem SNJ Agency 2011, London, Great Britain A szöveget fordította: Máté J. György A térképeket fordította: Irás Krisztina Sorozatszerkesztő: dr. Czigány István Szaklektor: dr. Négyesi Lajos Szerkesztő: Csákváry Ferenc Ezúttal is köszönetet mondunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak a kötet elkészítéséhez nyújtott segítségért ISBN Minden jog fenntartva! Tilos a kiadó engedélye nélkül a könyvből részletek közlése vagy bármilyen módon történő másolása, terjesztése, beleértve a fénymásolást és az elektronikus adathordozó eszközöket is. Kiadja: a DUNA International Könyvkiadó Kft Budapest, Keresztúri út 8/A Tel.: , fax: kiado@dunakiado.hu Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője Kiadóvezető: Baráz Miklós Főszerkesztő: Sipos Attila Művészeti vezető: Baráz Klára Műszaki vezető: Marton Éva Borítóterv: Dancsák Attila Nyomdai előkészítés: Bucsy Balázs Készült a debreceni Kinizsi Nyomdában Felelős vezető: Bördős János

5 Kr. e. 490 A marathóni csatáról szóló információk nagy részét Hérodotosznak, az egyik legnagyobb antik történetírónak köszönhetjük. Hérodotosz számos esetet említ, melyekhez a holdciklusokra épülő luniszoláris naptárból kapcsol időpontokat. Ezeket a naptárakat több görög városban alkalmazták a korszak hivatalos naptárjainak alternatívájaként. A csillagászati számítások lehetővé tették, hogy egész pontosan meghatározzuk a csata időpontját a Juliánusz-naptárban. Philipp August Böckh 1855-ben megállapította, A marathóni ütközetet a görög-perzsa háborúk (Kr. e ) kontextusában kell szemlélni. 21

6 hogy a csata Kr. e szeptember 12-én zajlott le. Ezt a dátumot ma is széles körben elfogadják a csata hivatalos időpontjaként. Dareiosz perzsa uralkodó Kr. e. 492-ben vejét, Mardonioszt hatalmas sereg és hajóflotta élén Thrákia leigázására küldte. Úgy vélte, Thrákia felől könnyebben megközelítheti Athént és a görög világ jelentős részét. A perzsa flotta szorosan a szárazföldi csapatok nyomában haladt előre, de a makedóniai Athos hegy lábánál egy kegyetlen viharban elpusztult. Háromszáz perzsa hajó és mintegy 20 ezer ember veszett oda az ítéletidőben. Nem sokkal ezután Mardoniosz is megsebesült egy portyázó thrák törzzsel vívott éjszakai csatában. Megtizedelt hadseregével nem maradt más választása, visszatért Perzsiába. A küldetés ugyan nem járt sikerrel, Dareiosz azonban rögvest nekikezdett egy még ijesztőbb méretű sereg toborzásának. Hírvivőket küldött az összes görög városba, hogy a behódolás jelképeként földet és vizet kérjen tőlük. Az összes nagyobb görög sziget és sok város behódolt, mert félt a perzsák hatalmától. Athént és Spártát Felül: I. Dareiosz képe egy görög vázán. Jobbra: Görög hoplita. azonban rendkívül sértette a követelés, ezért a hírvivőket az athéni városfal tövében tátongó mély szakadékba dobták. Kr. e. 490 tavaszára Dareiosznak sikerült egy kellően hatalmas sereget összeállítania. Új flottája 600 hajót számlált. A hadvezérek utasítást kaptak, hogy azokat a városokat különösen Athént és Spártát melyek megtagadták a földdel és vízzel történő behódo- 22

7 lást, fosszák ki. A flotta először Számosz szigetéhez hajózott, onnan tovább Naxoszhoz, ahhoz a szigethez, mely tíz évvel korábban sikerrel vert vissza egy nagy perzsa flottát. A perzsák a földig rombolták Naxoszt és hadizsákmányként rabszolgákat szedtek. A többi sziget sietve behódolt, és a flotta továbbindult Eretria irányába, ahol már nagyobb ellenállásba ütközött. Az eretriaiak hat napon át bátran küzdöttek, de a hetedik napon két áruló megnyitotta a kapukat a perzsák előtt. A várost lerombolták, a férfiakat lemészárolták, a nőket és gyermekeket elhurcolták rabszolgának. Néhány nappal később Datisz hadvezér átkelt Attikába, s elhelyezkedett a marathóni síkságon. A helyet a száműzött athéni türannosz, Peiszisztratosz perzsákkal együttműködő fia, Hippiász választotta ki a számukra. Közben az athéniak, mikor hírül vették Eritrea elestét, Philippidészt (másként Pheidippidészt), a futót Spártába küldték, hogy azonnali segítséget kérjenek. Philippidész hihetetlen teljesítményt nyújtott: mindössze két napra volt szüksége ahhoz, hogy megtegye a 220 km-es utat. Spárta megígérte, hogy küld katonákat, de csak a nyájvédő Apollón tiszteletére rendezett Karneia-ünnep letelte után. Az athéniak úgy határoztak, hogy a marathóni síkságon megütköznek a perzsa sereggel. Egy völgynél ütöttek Egy 1570-ben kiadott könyv a genovai egyetem könyvtárából. A két itt látható oldal Miltiadészről szól. A mellszobor talapzatán olvasható szöveg: A Marathónnál a perzsákat legyőző Miltiadész fegyverben. 23

8 Miltiadész Zeusz oltalmába ajánlott sisakja az olümpiai múzeumból. Ugyanebben a múzeumban őriznek egy perzsa eredetű sisakdarabot, rajta szövegtöredékkel, mely szerint a sisakot az athéniak Zeusznak ajánlják fel győzelmük alkalmából. tábort, stratégiailag megfelelő helyen, ahonnan jó kilátás nyílt és meg tudták figyelni a csapatmozgásokat. Amikor Philippidésztől megtudták, hogy a spártaiak csak később hajlandók segítséget küldeni, az athéni hadvezérek véleménye megoszlott a következő lépést illetően. Miltiadész, Themisztoklész és Ariszteidész azt javasolta, hogy azonnal ütközzenek meg a perzsákkal, a többi parancsnok azonban ellenezte a csata megkezdését a spártaiak megérkezése előtt. Miltiadész rábeszélte Kallimakhosz polemarkhoszt, hogy szavazzon a harc mellett. Az athéni sereg nehézfegyverzetű katonából (hoplitából) állt, de nem volt könnyűlovasságuk és íjászaik. Plataiai városa, hálából, amiért Athén megsegítette őket a Théba ellen vívott csatájukban, most a rendelkezésükre bocsátotta 1000 hoplitából álló teljes haderejét. Egyes feljegyzések szerint a perzsa sereg főt számlált, s a síkságon ütött tábort, nagyjából egy mérföldnyire a tengertől. A görög hadvezérek úgy határoztak, hogy amennyiben a perzsa sereg előrenyomulna Athén irányába, azonnal támadást indítanak 24

9 ellenük. Kr. e szeptember 17-én a perzsák megkezdték csapataik behajózását Athén irányába. Miltiadész a hirtelen csapatmozgást látva azonnal elrendelte a felkészülést a támadásra. Minthogy a görögöknek nem volt elég emberük ahhoz, hogy a teljes perzsa arcvonalon támadjanak, Miltiadész elhatározta, hogy megerősíti az oldalszárnyakat, a sereg közepét pedig meggyengíti. A jobbszárnyat Kallimakhosz polemarkhosz irányította, a balszárny élén Plataianosz állt. Miltiadész nem azonnal bocsátkozott harcba a perzsákkal, megvárta az első nyílzáport, s csak azután adott parancsot a rohamra, mielőtt a perzsák újból megfeszíthették volna íjaikat. Az athéniak sebesen rátörtek a perzsákra és közelharcra kényszerítették őket, tudva, hogy az íjászok nincsenek hozzászokva a kézitusához. Hosszú és véres küzdelem után az erős perzsa közép, ahol az elitalakulatok is helyet kaptak, győzedelmeskedett, az athéniak viszont legyőzték a perzsa oldalszárnyakat, majd mesteri húzással egyesítették a jobb és balszárnyat, és együttesen rohamozták meg az erősebb perzsa közepet. A precíz athéni támadásnak olyan elsöprő hatása volt, hogy rövid idővel később a perzsák kénytelenek voltak visszavonulni a hajóikhoz. A tengerparton újabb hosszú és véres Perzsa íjászok a berlini múzeumban őrzött domborművön. A görögök nagyon féltek tőlük, mert az ellenséget még azelőtt megsemmisítették, hogy az közel ért volna hozzájuk. 25

10 ütközet bontakozott ki, amikor a görögök megpróbálták meggátolni, hogy a perzsák hajóra szállhassanak. A mocsarakba menekült perzsákat az utolsó szálig lemészárolták. A történeti legenda úgy tartja, hogy közvetlenül a csata után egy athéni hoplita mintegy 21 km-t (a marathoni futás 40 km) futott Athénig, Győztünk! Győztünk!, kiáltozta, majd holtan esett össze. E történet képezi az alapját a modern sportágnak, melyet maratoni futásnak neveznek. A perzsák több mint 6400 embert veszítettek a csatában, és hét hajójukat elfoglalták. Az athéniak közül 192-en haltak meg, köztük Kallimakhosz polemarkhosz és Sztészilaosz, a csatát felügyelő tíz fővezér egyike. Miután a harc befejeződött, 2000 spártai érkezett Athénba háromnapi, 150 km-es erőltetett menet után. Amikor kiderült, hogy a harcnak már vége, elmentek Marathónba, megszemlélték a csatamezőt, ahol ezrével hevertek az ellenségek hullái, majd visszatértek Spártába, az athéniak bátorságát magasztalva. A 192 elesett athénit a marathóni csatamezőn temették el, és harminckilenc láb magas sírhalmot emeltek fölébük. Ezzel eltértek a görög temetkezési szokásoktól: 26

11 a halottakat általában Athén falain belül, a Kerameikosz temetőben földelték el, de a Marathónnál elesettek abban a különleges megtiszteltetésben részesültek, hogy a harctéren helyezték őket végső nyugalomra. A perzsa birodalom hatalma és ereje ezután sem csökkent, hiszen hatalmas utánpótlással rendelkezett, de a görögök mégis rendkívül jelentős győzelmet arattak. A marathóni ütközetet a görög perzsa háborúk (Kr. e ) kontextusában kell szemlélni. A marathóni csatával kapcsolatos legismertebb legenda Philippidésszel kapcsolatos, akit Spártába indítottak, hogy segítséget kérjen. Hérodotosz megemlíti, hogy Philip pidészt út közben megállította Pán és megkérdezte miért nem tisztelik őt az athéniak. A megrémült Philippidész ígéretet tett, hogy ezentúl megadják majd a kellő tiszteletet az istennek. Pán nyilván úgy érezte, hogy az ígéret komoly, így megjelent a hadszíntéren, s a megfelelő pillanatban páni félelmet csepegtetett a perzsákba, vagyis olyan esztelen, vad rettegést, amit azóta is pániknak neveznek. A csatát követően szentélyt emeltek tiszteletére 27

12 Hérodotosz görög történetíró arról vált ismertté, hogy leírta az országokat és az embereket, akiket utazásai során megismert. A perzsák görög hadjáratáról is részletesen beszámolt. Később egyes történészek azt állították, hogy műveiben részrehajló volt és írásával propagandacélokat szolgált. az Akropolisz északi lejtőjének egyik barlangjában, ahol évente áldozatot mutattak be. A csata 2500 éves évfordulója alkalmából, ben, kéteurós emlékérmet és bélyegsorozatot adtak ki Görögországban december 8-án az Egyesült Államok képviselőháza a marathóni hősök em-léke előtt tisztelegve a világtörténlem egyik legjelentősebb csatájaként emlegette az ütközetet. 28