Fritz Leiber Nancy Kress Georgij Martinov Stephen Baxter Walter Ernsting Kim Stanley Robinson

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fritz Leiber Nancy Kress Georgij Martinov Stephen Baxter Walter Ernsting Kim Stanley Robinson"

Átírás

1

2

3 Kedves Olvasó! Végre elérkezett a várva várt pillanat, amikor nem csak egy 116 oldalas Galaktikával tudunk kedveskedni önöknek. Mostantól ugyanis a legelszántabbak már több mint 200 oldalas terjedelemben vehetik kezükbe a Galaktika XL kiadását. Ez egy valódi kuriózum, ami nem kapható az újságárusoknál, kizárólag a szerkesztőségben vagy a galaktikabolt.hu oldalon lehet megvásárolni, illetve előfizethetnek is rá. Szándékunk szerint hónapról hónapra olyan terjedelmesebb, nagy sikerű műveket mutatunk be az XL változatban, amikhez eddig nem juthattak hozzá más módon a hazai rajongók. Az XL tehát valójában nem egyszerűen a Galaktika kibővítése, hanem egy Galaktika és egy regény összecsomagolása, ami kizárólag ebben a formában lesz elérhető. Az írók között váltakozva fognak szerepelni nagy klasszikusok és új sztárok, így - reményeink szerint - hiánypótló és felfedező funkciót is betölt majd a Galaktika új csillagrombolója. Az első számban a legnagyobb magyar nevet, Lőrincz L. Lászlót (Leslie L. Lawrence) köszönthetjük újra, aki egy-egy novella erejéig be-bekukkantott eddig is a Galaktikába. Ő egyébként az Ünnepi Könyvhéten (a Vörösmarty téren), június 8-án, 16 órától dedikálja is az XL-ben megjelent művét kiadónk standjánál! Többen kérdezték, hogy a jövőben mely írók műveiből csemegézhetnek majd az XL olvasói. Álljon itt egy sorrendiség nélküli lista a következő fél év szerzőiből: Fritz Leiber Nancy Kress Georgij Martinov Stephen Baxter Walter Ernsting Kim Stanley Robinson Találkozunk a Könyvhéten (június 6-10), a Vörösmarty téren, ahol új könyvekkel és a Galaktika XL változatával, valamint kedvezményes vásárlási lehetőséggel szolgáljuk rajongóinkat. Jó nyarat kívánunk! Burger István főszerkesztő

4

5 6 Vásárhelyi Lajos: A villám szele 22 Heuréka! Interjú dr. Csiki Péterrel 26 Mary Gentle: Farkasok aratása 34 Bukott civilizációk 38 Brandon Hackett: Homokba írt történet 41 A jövő otthona 42 Fadzlishah Johanabas bin Rosli: A hit 50 Zöldjövő 52 Mary Robinette Kowal: Egy szeg miatt 65 Kapcsolatfelvétel 66 Viktor Kolupajev: A város aszfaltján 72 Beszélő némaság Tanya Huff: Éjszakára társat keresek 88 Bill Bickel: Parkoljon a Baychester Roadon ma éjjel! 92 Filmajánló 94 Képregény: Elsők 144 Madeleine E. Robins: A lakó 112 Intelligens dizájn

6 Az első lépés az ismeretlenbe mindiga legnehezebb. Mégis egyértelműen érdemes megtenni. Vásárhelyi Lajos A VILLÁM SZELE A z INTENZÍV terraformálás ellenére a Bíbor Anomália nem változik. Talán e miatt az állandóság miatt szeretünk itt beszélgetni. Van benne valami kitartó, csökönyös idegenség. Ahogy a falaiban táncolnak a színes - és máig megfejtetlen - minták, és alkonyat után kellemesen langyos a bíbor felület. Idegenség és otthonos kényelem. Szinte ösztönöz egy jó, elmélyült beszélgetésre. Rendszerint valami világmegváltó lehetetlenségről szoktunk diskurálni. Most éppen a szellemekről - persze, nem a hagyományosokról, akik ódon kastélyok éjszakáiban az elhagyott folyosókon, pincékben huhognak, hanem a modernekről, akik az űrt járják, és be-beszöknek egy űrhajóba, vagy rátelepszenek egy műholdra, és megzavarják a műszereket. - Modern világhoz korszerű kísértetek dukálnak - nevelett Nottman. Mi most róluk beszélgettünk. Az Anomália fölé egy marsi tűzfa hajlott, arany levelei kellemes árnyékot vetettek volna, ha van mitől. De itt a Nap már nem az, mint a Földön, bágyadtabb, és inkább az űr az úr. A fa gyökerei a mintákig ereszkednek, és arra lehet gondolni, hogy a kavargó, színes árnyakat a gyökerei táplálják. Virágai állandóan lángolnak, és olyanok, hogy ha sokáig nézed, akkor látod, mind lobog, de ha csak egyet bámulsz, az meg sem mozdul. A gyümölcseit még soha nem látta senki. Pedig ha virág van, gyümölcsnek is kellene lennie. Vagy csak azért nem látta még senki, mert az ember csak nemrég lakta be ezt a helyet? Éppen ott tartottunk, hogy tettem egy megjegyzést: - Talán az Anomália alján is lehetnek ősi kísértetek vagy kimondhatatlan nevű űrjáró szellemek, akik itt pihennek meg. Ajánlottam Nottmannak, esetleg hajoljunk közelebb a fa gyökereihez, hátha halljuk a suttogásukat, sóhajtásukat. Csak a fejét csóválta; nem mondta ki, de látszott rajta, megvan a véleménye rólam is, meg az ötleteimről is. - Már igen régen itt van az ember a Marson, és még soha semmi rendkívülit nem észlelt. Mi-

7 ért pont nekünk sikerülne? - Ujjával az egyik kanyargó mintát követte szórakozottan. - De te csak nyugodtan tedd oda a füledet a gyökerekhez, hátha hallasz valamit! - Megcsóválta a fejét, olyan hevesen, hogy a kristálymedál hangot adott a nyakán. - Bár ez elég lehetetlen, hiszen a Bíbor Anomáliát már mindenféle műszerrel vizsgálták, és semmit nem találtak, különösen kísérteteket nem. Mint mindig, most is nagyon egyszerű volt az öltözete, sima trenhab öltöny, csak pár fiiigmattal itt-ott, és a jelenleg nagyon divatos piros kör a gyomortájékon, meg a nála elmaradhatatlan csizma. Ezzel fejezte ki - legalábbis szerinte - a hovatartozását. Abbahagyta a minta simogatását, és felém fordult. - Meg aztán a rendes szellemek, a kóbor vándorok azok az űrben járnak, ha járnak, ők nem ilyen földhöz-, vagy inkább marshozragadt teremtmények. - Elnevette magát. - Egyébként is, a gyökerek esetleg csak információkkal tudnának táplálkozni, azok meg biztosan nem a szellemektől származnának. - Nem tudjuk, hogy ez az egész micsoda - vetettem ellene -, mert csak neve van, azt is mi adtuk neki, talán azért, hogy megnyugtassuk magunkat. Tudjuk hogyan szólítani, és akkor már azt hisszük, ismerjük is. Nem szellem, és nem valami kimondhatatlan, ami csak borzongást okozna az értelmes embernek. Ő gúnyosan felnevetett. Ezzel az értelmes ember"-rel mindig fel tudtam bosszantani. Azt éreztettem vele, hogy mi nem vagyunk egyformák. Más az, akit anya szült, vagy esetleg egy langymeleg tenyészlombik, és más az, akit gyárban, fantasztikus gépek, steril körülmények között teremtettek. De ez csak apró villanás volt köztünk, hiszen egyikünk sem táplált megvetést a másik iránt, nem létezett semmi régi, avult, poros idea, ami szembeállítana bennünket. Persze, azért a mechanókat mindig is másként ítélték meg, mint a hagyományos Homo sapienst. Bennünk, a tudatunk legmélyén ott lapult az ősi felsőbbrendűség, a mi voltunk itt előbb" büszkesége, meg a ti sem lennétek, ha mi nem lettünk volna" csendes indulata. De mi barátok voltunk. Semmi fajelmélet. - Ha ti, emberek valamit nem ismertek, arra hivatkoztok, hogy azért szeretitek, mert az ismeretlen mindig kellemes borzongást okoz, és lehet elméleteket gyártani meg neveket kitalálni. Addig marad a megfoghatatlan, kimondhatatlan, talán szellem. - Elhúzta a száját, és az egyik gyökérrel kezdett babrálni. Keze érintésétől fény csillant benne. - Vagy a kóborok, ahogy azt a legújabb divatos elmélet hirdeti. Rosszallóan ingatta a fejét. Kaptam az alkalmon, és eldöntöttem, nem hagyom magam. - Igen, a kóborok, akik sokak szerint ott vannak mindenhol, mindent látnak és mindenről tudnak, csak mi nem tudunk róluk semmit. Testetlen, anyagtalan valamik, puszta energia és gondolat. Nottman újra csak a fejét ingatta. - Szerintem nem mások, mint az emberek kivetített vágyai: uralkodni a mindenségen és halhatatlannak lenni. - Hát, ilyen vágyak mindenkiben élnek, csak nem mindenki mondja ki. - Ellentámadásba mentem át. - Hiszen te is szeretnél örökké élni, és mindenről tudni. - Az biztos - válaszolta -, hogy sokkal tovább fogok élni, mert az anyagom időtállóbb, mint a tied. Ezen kár is lenne vitatkozni. - És a mindentudás? Széttárta a karját. - Az csak egy álom, mivel a mindenség végtelen, és csak részleteit lehet megismerni, bármilyen hosszú is a gyűjtögető élete. Legfeljebb közben újabb és újabb ismeretlen dolgokba botlik bele, mint most ezek a kóborok. Persze szerintem az egész csak olyan emberi mese. - Hangja gúnyos volt, vagy csak én hallottam annak. - De nem mese - ellenkeztem -, hiszen, vannak nyomok, feljegyzések... - Ugyan, feljegyzések! - legyintett a kezével lemondóan. - Azt a pár űrnaplóbejegyzést tartod annak, amiket megzavarodott hajóskapitányok mondtak fonokristályokra, valamilyen számukra utolsónak tartott pillanatban? Nekem azonnal az Európa kapitánya jutott eszembe. Azt a bejegyzést sokszor meghallgattam, és éppen olyan érthetetlen volt számomra, mint a Bíbor Anomália jelei. Nottman elhúzta a száját, láttam rajta, tudja, most éppen mire gondoltam. >

8 - Igen, én is hallottam a felvételt - mondta nem nagy meggyőződéssel. - Eredetileg nagyon zajos volt, de kitisztították, most csak egy kis rész érthetetlen belőle. - És rögtön idézte is, méghozzá pontosan a kapitány hangján: - Kísértet járja be Európát, a... - itt csak a zajokat idézte fel, aztán újra a kapitány hangján folytatta: -...kísértete." Én beleborzongtam, ő csak nevetett. - Ugyan rnár, semmit nem bizonyít, semmit. - Ismét legyintett. - Ez csak egy zavaros felvétel, és nem tudjuk, mi is történhetett, hiszen majdnem mindenki meghalt vagy teljesen eszét vesztette. Még az is lehet, hogy valami tömegpszichózis végzett velük. Egymást pusztították el, és nem volt semmiféle kísértet, vagy kóbor, hogy divatos legyek. Nottman kinyújtóztatta tagjait, mintha elzsibbadtak volna. Akár azt is gondolhattam ilyenkor, hogy nekem akar kedveskedni ezzel a kis emberi gesztussal. - Persze nektek, embereknek - hangsúlyozta a szót -, szükségetek van egy kis misztikumra, mert a borzongást mindig többre tartottátok a gondolkodásnál. De ezen nem is érdemes vitatkozni - emelte fel a kezét, amikor látta, hogy válaszolni akartam. - Maradjunk annyiban, hogy ti imádjátok a saját meséiteket, és felnőttként is szeretitek magatokat ijesztgetni. Pedig a racionális gondolkodás, a tények tisztelete sokkal többet érne, többre mennétek vele, mint holmi kísértetekkel. Felállt, és nagyot nyújtózott, mint aki a végére ért valaminek, és elégedett, mert be tudta fejezni. - Én csak azokat a dolgokat fogadom el, amiket az érzékszerveim közvetítenek, és persze a műszerek. De egyik sem lát kísérteteket. No igen, nekünk mechanóknak nincs is vallásunk, hogy a szellemekkel tudjunk foglalkozni. - Halkan kuncogott... - Akkor ti nem is tudtok megvilágosodni? Ezt gúnynak szántam, de nem vette figyelembe. Újabb legyintés. - Minek megvilágosodni? A világosságot a logika adja. Persze nálatok még az is tele van legendákkal. - Mire gondolsz? - néztem rá kíváncsian. Néha meg tudott lepni egy-egy okfejtésével. - Hát, például a régi anekdotára. Megkérdezik a buddhista bölcset, hogyan érezte magát, amikor megvilágosodott. És azt válaszolja, hogy hülyén. Nem aranyos? És nem mond ellent minden logikának? Most kezdtem érezni, hogy fel kell adnom. Amikor ilyen érveket hoz fel ellenem, igen nehéz vitatkoznom. Neki még a bőre alatt is logika volt, minden kis atomja ésszerűen működött. Ha néha úgy tűnt, értelmetlenül cselekszik, az is illúziónak bizonyult, mert hosszú távon megvolt a logikája, csak én, az egyszerű ember" nem láttam át. - Szerintem csupán a normális, tárgyilagos tapasztalatok bírnak esztétikai jelentőséggel. A művészeteknek sem az extázis vagy a megvilágosodás a feladata, hanem csak a puszta megismerés. A világ szemlélése egy más szemszögből. De ez nem lehet a logika elvetése. - Ez most kinyilatkoztatás volt? - kérdeztem epésen. - Ugyan, miért tennék én olyat? Nem is lenne logikus. Ez csak sima ténymegállapítás. De ha valamikor majd olyannal találkozom, ami ellentmond a logikának, akkor meghajtom magam előtte. Ezt úgy mondta, mint aki eldöntötte, hogy nem érdemes tovább vitatkozni. - Pedig neked sem ártana néha kikapcsolódni, és ejtőzni kicsit, nem mindig csak logikusan építgetni a világodat. - Nem építgetek én semmit, ez az alapállapotom. Esetleg arra gondolsz, nézzek horrort, vagy talán valami véres krimit? - Ugyan, minek néznél te krimit? - nevettem el magam. - Hiszen már az első percek után tudnád, ki a gyilkos és mi a megoldás! - Tisztában vagy te azzal, milyen érdekes úgy nézni a szereplőkre, hogy tudod, mit miért tesznek, mi mozgatja őket? - Persze, lehet, de akkor oda a rejtvény... Egy pillanatig feszülten figyelt valahová, talán befelé, de ez olyan rövid pillantásnyi volt, ha éppen nem rá nézek, nem is veszem észre. Arra gondoltam, talán én értettem valamit félre, és inkább nem kérdezősködtem. - Ha már rejtvényt emlegetsz, akkor itt állunk a közepén. - Körbemutatott. - Voltál te már ennek a micsodának az alsóbb szintjein? Meglepődtem, ez új volt számomra.

9 - Hogyhogy alsóbb szintek? Azokról én nem tudok. - Pedig vannak, csak mindenkit megzavarnak az áramló, örvénylő minták, és nem látnak az orruknál tovább. Gyere! - fogta meg a kezem, és kissé erőszakosan húzott maga után. Kellett is az erőszak, mert egyenesen nekivezetett a falnak. - Ha nagyon zavar, csukd be a szemed, úgy sokkal könnyebb. Igaza volt, csakugyan könnyebben ment. Valami rugalmas dolgon préseltük át magunkat, úgy éreztem, mintha valaki nagyon határozottan végigsimítana tetőtől talpig. Talán egy erőszakos őr, hogy nem viszek-e magammal valami olyat, amit nem szabad. Itt bent még a levegő is más volt. - Most hol vagyunk? - Azt én sem tudom, de már régebben gondoltam rá, hogy vannak ilyen részek is. Csak hát ti nevet adtatok ennek az egésznek, és azzal meg is nyugtattátok magatokat. Ha pedig a mintáknak nincsen értelme, vagy legalábbis senki nem találja, akkor minek erőlködni a kutatással? Maradt minden úgy, ahogy van. Szép, izgalmas látvány. Nagyra épített kaleidoszkóp, lehet bámulni, a többi meg nem érdekes. - És te nem mondtad senkinek, hogy itt még vannak lehetőségek? Hogy van... - Ugyan már! - intett le. - Kit érdekel? Ök abban maradtak, ha nem tudunk az egésszel mit kezdeni, kit érdekelnek a részletek? Most neked megmutatom a részleteket is. Fogadd úgy, mintha ajándékot kapnál! - Szép nagy darab ajándék, talán még azt is állítod, hogy tudod, az ábrák mit jelentenek? - Nem vagy te telhetetlen? Majd azt is megfejti valaki, mi viszont most bemegyünk a csodák és rejtélyek mélyére. Úgy is mondhatnám, itt kezdődik számodra a krimi vagy a horror. - Semmi véres izé, akkor inkább maradok! - próbáltam visszafelé lépni egyet. - Ugyan, ne butáskodj, csak képletesen értettem. Semmi vér vagy gyilkosság, csupán a puszta titok, amit te, ti emberek úgy szerettek. Ha majd nagyon borzolódik a hátadon a szőr, ígérem, meg foglak menteni. - Még jó - lélegeztem egy nagyot. - Megígéred, hogy beviszel a labirintusba, aztán pedig biztosítasz róla, hogy elém állsz, ha jön a Minótaurosz. - Nemcsak eléd állok, de kardot is rántok, ha kell - mondta nevetve. - No, akkor mehetünk, ha már ekkora a biztonságom. Nincs az a Minótaurosz, aki nálad gyorsabb. - Ő amúgy is csak a fiatal szüzeket kedvelte. - Mindketten nevettünk. Kissé megkönnyebbülve indulunk lefelé. Persze hogy mennyire lefelé van a lefelé, azt nem lehet érzékelni. A falak jobbára elcsendesedtek. Csak nagy színhullámok lebegtek el, néha apró ábrák, mint sodródó koralltöredékek. Mintha hatalmas lepkék szárnyai lebbennének, ködszerűen szálltak a szivárvány színei. - És most hová? - néztem körbe. - Mert itt minden olyan, mint fent, ezért kár is beljebb menni. Talán ha... - Ne legyél türelmetlen, az út elején nem láthatsz egyszerre mindent, és különösen nem az út végét. Most szép lassan elindulunk, és jöjjön, aminek jönni kell, aztán majd egyszer megérkezünk valahová. - Ezt akár egy elvetemült keleti bölcs is mondhatta volna az ember életéről. Ez még mindig logika? - Nem, csak megállapítás, de inkább haladjunk! Nézd, újra gerjednek a minták, figyeld őket! - biztatott. - Hátha neked jelentenek valamit... - Azt kétlem. Eddig senkinek nem sikerült, miért pont nekem jönne össze? Még majd híres leszek, ha kikeveredünk innen... - fújtam egy nagyot, és megpróbáltam a kétoldalt egyszerre futó képekre figyelni, és a lábam elé is nézni. Szerencsére a padló csak padló volt, és a plafonon is csupán egészen ritkán jelentek meg minták, de oldalt, igencsak száguldoztak. Utunkra fénypermetet hintettek, hogy lássuk, hova lépünk. Lassan, egyenletes sebességgel haladtunk, mindketten az áramló mintákat figyelve. Nem tudom, neki mit jelentettek, de nekem lassan telítődött az agyam. Mintha gyermekkorom képeit látnám újra, nem konkrétan, de a hangulatuk igazi volt, és nosztalgikus. Még nem fájt a fejem, bár elég közel lehetett az is. Úgy éreztem, csak át- >

10 folyik rajtam a látvány, egy egy szép részlet megvillan - egy délutáni napsütés, egy levél villanása, vízcseppben a szivárvány -, de semminél nem időztem el. Csak áramlottak a képek. Nem gondolkodtam azon, mit jelentenek vagy miről szólnak. Voltak ismerős földi növények, állatok - vagy csupán én láttam ismerősnek őket? -, aztán rengeteg olyan kép, amivel nem tudtam mit kezdeni, csak néztem. Gyönyörű, értelmetlen, érthetetlen kaleidoszkóp! - Neked nincsen valami magyarázatod, hogy mi ez az egész? Hiszen ha ide jöttünk, volt valami előzetes elképzelésed... - Kérdően néztem rá, hátha mond valami megnyugtatót. - Nekem nincsenek előzetes elképzeléseim, csupán a dolgok végére akarok járni, és ha majd eljutok oda, akkor összegzek és levonom a következtetést, de addig csak gyűjtögetek. - A dolgok végére? Milyen végére? Nem válaszolt, folytatta tovább a gyűjtögetést". Hát itt volt mit, egy életre is elég, mind a kettőnknek jut bőven. Mintha csak egy vizuális bőségszarut öntenének ránk, képek özöne jelent meg. Felettünk felhőkhöz hasonló alakzatok úsztak tova, mint a nyári égen, valahol a Földön. - Még az is lehet, hogy valaki álmait látjuk. Egyszer részt vettem egy kísérletben, ahol egy ember álmait próbálták áttölteni az agyamba. - Furcsán elhúzta a száját. - Az volt hasonló ehhez. Mondhatom, elég megterhelő és zavaró élmény, de megérte, legalább megtudtam valamit rólatok. - Mi újat lehet mirólunk" - nyomtam meg a szót -, emberekről megtudni? - Hát, mondjuk azt, hogy az álmaitok érdekesebbek, mint az éber gondolataitok. - Nagyon köszönöm, kedves vagy... - Elgondolkodtam. - És azt mondod, hogy esetleg a Bíbor Anomália is alszik és álmodik? - Még az is lehet, de csak találgathatunk. Esetleg ezek nem is az ő álmai. Tőlem többet nem várhatsz, de ígérem, a végén majd próbálok kiokoskodni valamit. Most inkább haladjunk! - Tehát mi most valakinek az álmában mászkálunk. Egy álomban, aminek nincs is gazdája. Egy gazdátlan álom, egy történet gazda nélkül... - Látod, ez a ti bajotok, az emberek mindig kombinálnak. Először vannak feltételezéseik, aztán nekiállnak azokat bebizonyítani. Nem fordítva kellene? - Fordítva nem lehet, mert ha nem tűzöl ki célokat, nincs miért elindulni. - Hát csak sétálni, úgy a séta kedvéért? - Ez most nem hangzott valami logikusan. - Nem is annak szántam, csak téged próbáltalak megnyugtatni. Mert már kósza, gazdátlan álmokról fantáziálsz. Tartalmakról, amikhez nincsen edény. - De szépen mondtad, egészen bölcs leszel, mire ennek a valaminek a végére jutunk. Egyébként egyszer olvastam valahol, hogy akik sokat dolgoznak nagy logikai masinák közelében, azt mondják, igenis vannak kósza programok, amik csak úgy... - Akkor még az is lehet, hogy a most anynyira divatos kóborok sem mások, mint ilyen elmászkáló programok? Isten számítógépének elkallódott szoftverei? - Gúnyt véltem hallani a hangjában. - Hát, ha jobban belegondolok... Valamikor olvastam valakitől valami ilyesfélét. A nevére már nem emlékszem, csak a könyv címére: Elkallódott teremtmények. - Hát, azt akár rátok, emberekre is lehet érteni... - Nem, itt nem rólunk volt szó, hanem a gazdátlan programokról, amik variálódnak és próbálnak kiteljesedni... - Elgondolkodtam. - Lehet, hogy csak valami vad elmélet az egész? Időtöltés, semmi komoly? - Egész nyugodtan veheted komolyan is. Az a valóságon mit sem változtat, hogy te mit gondolsz róla. - Szerintem most ugratni próbált. - Hiszen egy ilyen program megfelel annak, aki megpróbálja a kozmoszt bejárni, mondjuk testetlenül, mint összerendezett, kódolt energia. - Most ez valami elmélet? - Nem elmélet, csak elgondolkodtam azon, amit mondtál. Próbálok valamit kihámozni belőle... Egy ideig csendben mentünk. A képek, színek egyenletesen haladtak, velünk ellentétes irányba. Azzal kísérleteztem, hogy sikerüljön minél többet, ha nem is megjegyezni, de befogadni. Valami változhatott, mert enyhe roszszullét környékezett; arra gondoltam, a látvány

11 megülte az agyamat, és ez okozza a légszomjhoz hasonló, kellemetlen érzést. Már éppen azon gondolkodtam, hogy szólok Nottmannak, ő érzi-e, amikor elsötétült előttem a világ. Minden ábra a semmibe foszlott, egy pillanatra megnyugtató volt, de aztán kicsúszott alólam a talaj. Lüktető sötétség tört rám, és én zuhantam, a semmibe. Arra eszméltem fel, hogy ő hajol fölém, és valamit igazgat a nyakamnál, talán a ruhámat lazítja, hogy levegőt kapjak? Minden ködös volt, merő lüktető szürkeség. - Hogy vagy? Kapsz rendesen levegőt? - Ősi mozdulatokkal paskolta az arcom, hogy észre térjek. - Én voltam a hibás - korholta magát -, úgy indultunk el, hogy nem figyeltem, van-e rajtad kiegészítő. Te meg természetesnek vetted, hogy itt bent is minden úgy lesz, mint kint volt. Most átadtam neked a kristályt, egy ideig megoldja a problémákat. Én majd átállítom a nanóimat addig. Nekem kevesebb is elég a környezetből. - Fanyarul rám mosolygott. Ebben a mosolyban benne volt, hogy veletek, emberekkel, mindig csak baj van". De azért nagyon hálás voltam neki. Lassan kitisztult a világ, próbáltam segítség nélkül egyenesen állni. Ő óvatosan elengedett, de még szorosan mellettem maradi, hátha nincs minden rendben. Szerencsére azonban rendben volt. A nyakék" meglette hatását, helyreállt köröttem a világ. Lélegeztem pár mélyei, aztán intettem, akár mehetünk is tovább. Rajta nem látszott semmi változás, a nanói legalább olyan erősek és logikusak lehettek, mint a gazdájuk. - Mire valami okosat kitalálnál, inkább elájulsz. Látod, ilyen szellemhistóriákat, mászkáló szoftverfelhőkről szóló történeteket kellene neked írni, azokkal sikeres lennél. Falnák az izgalmas, misztikus meséidet. A gyilkos projektum", A programozó kékhalála", meg hasonlók. Itt még anyagot is gyűjthetsz, hiszen olyan látványban van részünk, mint senki másnak. - Panaszra csakugyan nincs okunk, kapunk bőven. Engem inkább az érdekel, mikor lesz ennek az egésznek vége? Az én agyamnak ez már annyira sok, hogy belezsibbadt. >

12 - Nem azzal volt baj, hanem itt ritkább a levegő, még a fentinél is. Érdekes, mert van egy elmélet, hogy a gödrökben itt a Marson sokkal több a levegő, mint a síkságokon vagy a hegyekben. - Pedig gödörnek ez rendesen megteszi, itt úszni kellene a levegőben. Látod, már a színek is megváltoztak, semmi bíbor, a névadó bekékült. És milyen szép bárányfelhők úsznak felettünk! - mutattam felfelé. - Ezeknek mi köze a kis birkákhoz? Mert tudtommal azokat nevezitek bárányoknak... - Jaj, ez nem konkrét, csak olyan költői megfogalmazás. - Ja, bocsánat, megint valami nagyon emberibe botlottam, nem szóltam! - Kezét mentegetőzve emelte fel, még kissé meg is rázta, mintha a bárányfelhők ráragadtak volna. - Most már tudom, ha ilyet látok, azt hogyan hívják. - Hát, a költészet nem erős oldalad. - Boldog voltam, hogy én is bökhettem rajta egy kicsit. - Pedig egy pajzán történetet akartam mesélni neked a programozóról, akinek éjjel megjelentek a megtestesült és eltorzult programjai húsvér" valóságukban... - Remélem, megölték teremtőjüket, ha másért nem, hát az elfuserált munkáért. Persze az is lehet, hogy ez mind csak álom volt, és az ember reggel büntetlenül ébredt. Látod - fordult felém hirtelen -, ilyeneket írjál! Ez a siker. Az év letöltése. Elképzelem azt a QS-illusztrátort, aki kitalálja hozzá a képeket, minél szörnyűbb, annál jobb. - Belőled most a rosszindulat beszél! Még az is lehet, kicsit irigy vagy, hogy te nem tudsz ilyet összehozni. - Dehogynem, majd sok hasonlót olvasok, és abból már egybe tudok lapátolni egy újat. Kicsit megcsavargatom itt-ott, és eredetinek látszik. Az sem jó, ha nagyon új - gondolkodott el -, mert az meg senkinek nem kell. Szeretitek az ismerős dolgokat. - Nem tudta kihagyni, hogy csípjen egyet az emberbe", vagy az is lehet, hogy csak nagyon őszinte volt. Annyira elfoglalt minket egymás csipkedése, hogy nem vettük észre a kaput, csak akkor, amikor már szinte nekimentünk. Eddig semmi akadály, ez hirtelen került elő, és valóságos volt. Nemcsak kép, hanem tapintható valóság. - Most, akkor hogyan tovább? - kérdezte. - Eddig nem volt elágazás ebben a labirintusban, nem kellett választani. Szinte mintha valaki tolt volna előre, hát akkor most megint csak tovább! Sok választásunk nincsen. Megyünk előre, ha egyáltalán át tudunk jutni ezen a micsodán, mert a visszafordulásnak semmi értelme. Arra gondolsz, vívjunk meg vele? - Persze csak ugrattam, hiszen eddig semmi komoly próba nem volt, se elágazás, se Minótaurosz. - De talán azt jelenti ez a kapu, hogy ne tovább. Eljöttünk idáig, láttunk mindent, amit láttatni akartak velünk, és most nyugodtan befejezhetjük. - Szerintem te elbizonytalanodtál, mert arra gondolni sem merek, hogy félsz. Igenis tovább kell menni, ha másképpen nem, hát átmászunk ezen az izén. - Olyan lendületesen indult neki a kapunak, mintha biztosan tudta volna, mi van az utunk végén. - De az én lábamnak már elege van, inkább leülök ide, és majd történik, aminek történni kell, csak előtte jól kipihenem magam. Én csupán hús-vér ember vagyok, aki el tud fáradni, és most el is fáradt. - Ugyan már, pont most akarod feladni? Meg aztán itt nem is maradhatunk, tovább kell menni, mert valahol ott a cél. - Miért kell valahol mindig célnak lenni? - makacskodtam. - Én most jól megvagyok nélküle. Majd érdekel, ha pihentem egyet. - Belelovaltam magam a fáradtságba, de leginkább az volt a bajom, hogy már kezdett elegem lenni az egészből. - Van nekem egy javaslatom, és az mindkettőnknek jó lesz. Ideadod nekem a kristályt, és a hátamra veszlek. Ha átfogod a nyakam, a keringési információk átsugárzódnak, és nyugodtan mehetünk tovább. Úgy fogsz használni, mint egy andron szolgát, és legalább haladunk is. Engem egyre jobban érdekel, mi az, amibe belekeveredtünk, hova vezet, és ott mi van. - Engem is érdekel, csak a lábam... - szabadkoztam, bár már nem volt sok értelme, hiszen felajánlotta a segítségét. De nem akartam könynyen megfutamodni, adni akartam az emberi méltóságra". - No, gyere - guggolt le, hogy könnyebben a hátára tudjak kapaszkodni -, mert ha itt vitatko-

13 zunk, akkor tényleg nem jutunk sehova. Te csak kapaszkodj, majd én próbálok ezzel a kapuval valamit kiokoskodni. Nem ellenkeztem tovább, nyakába kanyarintottam a kristályt, és felkapaszkodtam a hátára. Gondolom, még a a nanói is segítettek, mert ahogy átfogtam a nyakát, egészen könnyűnek éreztem magam, és biztonságban. Mint egy szent, akit az angyal éppen átvisz egy mocsáron. Nem is tudom, ez az avítt kép honnan merült fel bennem. Kapaszkodtam erősen, ő pedig az egyik kezével a szerkezet formáit tapogatta, hátha talál rajta valamit, ami mondjuk megfelel egy kilincsnek. A kapu nagy volt és sötét, mintha a fény hiányából készítették volna, és faltól falig ért. A falak minden villanását, képét hűségesen visszatükrözte, bár csak halványan, hogy a nagy fény ne zavarja meg. Egyik kezemet én is kinyújtottam. Kissé kényelmetlenné és ingataggá vált a helyzetem, de meg szerettem volna érinteni a felületet. Hűvös és kemény volt. A szálak, vagy nem is tudom, mik, valami minta szerint hajtogatva, mint egy japán tusrajz - csak számomra nem ábrázoltak semmit. Mindketten tapogattuk őket, aztán hirtelen eloszlottak; amilyen fémesen kemények voltak, olyan könnyedén váltak köddé. Még azt is mondhattam volna, hogy elfüstöltek. Nem tudtuk kinyitni a kaput, mert már nem is volt semmi, amin át kellett jutni valahogy. Most gyárthattunk volna különböző elméleteket, hogy mi történt, de én visszafogtam magam, nehogy megint megkapjam, ti, emberek"... Inkább élveztem a kényelmes helyzetemet, hogy most már felfelé vezettek a lépcsők, és nem nekem kellett rajtuk taposni. Mint egy régi Afrika-kutató fehér ember. Csak még nem tudtam, mivel fogom majd kifizetni az utat. - Nem értem, ha eddig lefelé jöttünk, most meg felfelé megyünk, mire volt ez jó? Jöhettünk volna egy sima úton, úgy is láttunk volna mindent. - Az a fontos, hogy haladjunk, a kapu meg majd megmarad az emlékezetünkben. - Nekem így utólag úgy tűnik, mintha sok emberi arcot láttam volna a minták közt. - Ti, emberek... >

14 - Tudom, mi mindenhol és mindenben magunkat látjuk - mondtam fanyarul -, mert velünk van tele a világegyetem cipője. - Akkor nekem már nem is kell semmit mondanom. Persze ha nagyon akarom, én is tudok bármibe ott nem lévő jelenéseket és formákat belelátni, de az csak megzavarja a dolgok értékelését. - Számomra meg otthonossá teszi őket. Épp válaszolni akart valamit az én otthonosságomra", amikor körülöttünk robbanásszerűen bevörösödött minden. A falak lángoltak, még a padló is. És a hangok elviselhetetlen özöne szakadt ránk. Magunkat sem hallottuk, pokoli volt a zaj. A lángokból rettenetes képek keletkeztek, a pokol tört ránk. Az idő árkába lökött testek tömege, sikolyok vízesése, a fajdalom képei, amik a csontomig hatoltak. Vér, veríték, könnyek. Középkori festők tudtak ilyen látomásokat kiizzadni Mozgó rémségek minden oldalról. Rosszul lettem, nem szoktam én az ilyen képekhez. Soha nem értettem, miért van az, hogy az ember gyomra reagál az iszonyatra, nem az agya. Nottman is kapkodta a fejét. Belőle a látvány nem váltott ki érzelmi hatást, de láttam a szemén, hogy nem hagyja hidegen. A fülemhez hajolt, és belekiabált. - Próbáld érzelmek nélkül szemlélni! Nézd úgy, mintha nem emberek, hanem bogarak volnának! Bogarak, férgek ölik egymást. - Neked könnyű, nekem nem megy, nem bírom, szörnyű. - Akkor csukd be a szemed, majd rohanok, hogy minél hamarabb magunk mögött hagyjuk ezt a borzadályt. Lehunytam a szemem, de a hangok így is elviselhetetlenek voltak. Talán rosszabb is lett így, hiszen most magamnak vizionáltam melléjük szörnyű képeket. Meg sem próbáltam kinyitni a szemem, hogy összehasonlítsam az én fantáziám szüleményeit a körülöttünk látható szörnyűséggel. Nottman rohant. Próbáltam hátrébb húzódni, amennyire csak lehet, eltávolodni a testétől - bár így, a hátán kapaszkodva ez elég nehezen sikerült -, mert tudtam, a kristály akkor ad neki több energiát, ha én kisebb részt veszek el belőle. Szédültem is, de biztattam magam, nem tart már soká, és a hangok is halkulni kezdtek. Gondolom, elfogytak a szörnyűségek körülöttünk. Nottman lassított; kinyitottam a szemem, és visszahajoltam a hátára. - Mi aztán becsületesen megfutamodtunk - lihegte, még mindig elég hangosan, bár csend volt körülöttünk. Ha maradtak is képek, azok mintegy ködön keresztül látszottak. - Talán én akkor most lemásznék, nem terhellek tovább. - Óvatosan lecsúsztam a földre, kissé megtántorodtam, de ő erős kézzel átfogott, és a nyakamba kapcsolta a kristályt. Éreztem, ahogy az energia szétárad bennem, már a lábaim sem voltak fáradtak. - Te bírod nélküle? - tapogattam meg az ékszert a nyakamban. - Majd tuningolok a nanóimon, van azokban még tartalék, és remélem, ez a menetelés sem tart már soká. Kezdem magam is unni. Nekem nem a lábam fáj, hanem az agyam. Ez már nekem is sok, sőt sokk... - Elnevette magát. - No, menjünk, minél gyorsabban, annál hamarabb vége lesz. - És ha leülnénk kicsit pihenni? Majd vége lesz egyszer, addig legalább össze tudnánk szedni magunkat - indítványoztam -, hiszen mechano ide vagy oda, te sem vagy vasból. - Csak részben, de jó ötlet a pihenés. Legalább át tudjuk gondolni a történteket. Elhevertünk ott, ahol voltunk. Még az sem zavart, hogy minden ködös körülöttünk. Valahol távol képek derengtek, de most egyáltalán nem hiányoztak. - Eszembe jutott egy régi elmélet. Azt mondják, hogy... - Ugyan, ti emberek! De azért mondjad, pihentetőnek megteszi, és lehet, hogy valami értelme is lesz... - Tehát azt mondják, ha valaki sokat jár az ablakok előtt, vagy gyakran nézeget kifelé rajtuk, a képe ott marad az üvegen. De talán csak kitaláció az egész, valaki írt róla... - Ez most miről és hogyan jutott eszedbe? - nézett rám érdeklődéssel, mint aki valami nagyon különöset hall. - Arra gondoltam, kik járhattak előttünk itt, hogy ez a sok minden látszik körben? - Ha az elméleted igaz lenne, itt kellett volna elmasírozni minden világok összes történelmének. Jó, nem az összesnek - legyintett -, hiszen a világ is és a történetek is végtelenek, de emlékezz rá, mi >

15

16 mindent láttunk! Nagyon vastagnak kellene lenni annak az üvegnek... Ez valami más. - Megdörzsölte a halántékát, ilyenkor nagyon emberi volt. - Nem tudom, mi, de úgy érzem, nemsokára ki fog derülni, mert már nagyon közel vagyunk... - Ezzel azt akarod mondani, hogy megérzéseid vannak? Nem ismerek rád! - Hát, lehet megérzésnek is nevezni - tápászkodott fel mellőlem -, de szeretnék a végére járni. Mert be kell vallanom, úgy éreztem, mintha hívna valaki vagy valami... Tudom, ez egyáltalán nem logikus, de nem tudok vele másképpen elszámolni... - Közben a ruhájáról leverte a port. -Én sem értem, de jobbat nem tudok. Most a logikátlan a logikus, bármennyire is furcsa. - Nos, akkor elmondhatom, nagyot változik a világ, meg te is, és hogy ezután mi lesz, azt el sem tudom képzelni. - Én is megpróbáltam felállni, nehezen ment, de ő segített. - Csakugyan tovább kell indulni, mert ott előttünk valahol izgalmas, sőt csodás megoldások, megfejtések léteznek. - Lassan én is azt érzem - mondta Nottman -, hogy valami furcsa változás vesz körül... - És az érzések... Tudom, te azokat nem tartod sokra. Ezek a falak meg a képek, meg minden egyéb - mutattam körbe. Bár most a falak szinte láthatatlanná váltak, fehér ködbe burkolóztak, mintha nem is lennének. - Érzések... - gondolkodott el. - Eddig csakugyan nem sokat jelentettek számomra. Legfeljebb valamit, ami megzavarja a logikát. De ki kell hangsúlyoznom, hogy eddig. Azt azonban még nem tudom, hogyan tovább. - Ügy, hogy megyünk ebben az egyenes labirintusban, és majd kilyukadunk valahová, valamire. Bár, ha belegondolok, már azt sem tudjuk, hol vagyunk. - Megvakartam a fejem. - Mondjuk azt, hogy a negyedik dimenzióban. Már csak azért is, mert az olyan jól hangzik, és azért is, mert én sem tudom - nevette el magát -, pedig, ugye, nekem tudnom kellene. A negyedik dimenzió kivetülései vagyunk. Tudom, ez ostobán hangzik, de még igaz is lehet. - Valami furcsaságot én is érzek - néztem körbe tétován -, de nem tudom megmagyarázni. Az érzésekkel az ember mindig bajban van. - Nemcsak az ember, már én is - nevetett Nottman -, egyre jobban kezdünk egymáshoz hasonlítani. Hogy a te kifejezéseddel éljek, valami kósza energiát érzek magunk körül. Nem tudom mérni, nem látom, igazából nincs is, de állandóan észlelem a jelenlétét. Néha azt tapasztalom, mintha mögöttem jönne, máskor előttem megy, de hiába nézek, nem látok senkit, semmit. Ha becsukom a szemem, sokkal rosszabb. - Ezt akár én is mondhatnám. Megszálltak minket a kísértetek. Túl sokat elmélkedtünk róluk. - Inkább menjünk! - húzta ki magát. - Ha van kísértet, majd velünk jön, ha nincsen, akkor meg úgysem fontos. Az előbb valami olyat említettél, hogy ha becsukod a szemed, akkor még rosszabb, ez mit jelent? - fordult felém. - Hogy is mondjam? Talán akkor úgy látom, amint épp meg akar jelenni. Ködös gomolygás, tele rémségekkel, vagy csak az ismeretlen miatt rémséges, nem tudom... Inkább nem csukom be a szemem... Álmodni ráérek máskor, és lehetőleg akkor sem rémséget. Lassan haladtunk előre, de ez is viszonylagos volt, mert ebben a mindent elöntő, betakaró fehérségben bármelyik irány előrének számított volna. - Figyelj! - mutatott előre Nottman. - Ott mintha valami lobogna, világítana. - Esetleg meggyulladt valamelyik, eddig láthatatlan rém? - Még az is lehet - szaporázta meg a lépteit. - Gyere, nézzük meg, hátha valamicskét okosabbak leszünk! - Jó - egyeztem bele -, de azért nem kell rohanni, megvár az, ha akar valamit, ha meg nem, akkor mindegy... Elöl csakugyan lángok lobogtak, mintha valami növény, egy gyantás fenyő égett volna, még az illatát is érezni véltem, de Nottmantól nem mertem megkérdezni, érzi-e. Amennyiben hallucinálok, azt jobb, ha csak magamnak teszem. Közel érve kiderült, nem hallucináció, hanem valóság, bár ettől sem lettem okosabb. De az ő arcán is látszott az értetlenség. - Még jó, hogy nem csipkebokor - jegyeztem meg. - Miért, az másképpen égne? - Igen, egészen más formában. - Nem volt kedvem magyarázatokba bonyolódni, ez még sokrétűbb lett volna, mint a bárányfelhők.

17 Nem bokor vagy más növény égett, hanem magának a tűznek volt növény formája. Lángokból álltak az ágak és a levelek is. Ahogy égett, egymás után hullottak a levélkék, majd a földön kicsit még tovább parázslottak, végül eltűntek. Csak néztük és nem értettük. Én halkan magam elé motyogtam, vagyok, aki vagyok", de lehet, hogy nem volt pontos az idézet, már nagyon régen hallottam. Ügy álltunk ott, mintha melegednénk. Nem tudtam eldönteni, várunk valamire vagy teljesen elbizonytalanodtunk. Már arra gondoltam, kezem előrenyújtva melengetem majd a tenyeremet, de aztán leintettem magam, hiszen nem is tudom, mi az, amit látok. A lángok tovább formálódtak, és egy ismeretlen szerkezet fejlődött ki. Majd fémesre dermedt, csak a csillogó hártya alatt folytatódott a lobogás. Mire észrevettük, mi készül, már körbe is ölelt bennünket a szerkezet. Minden célszerű és szép volt rajta, csak az értelmét nem lehetett kihámozni. Nem is maradt idő rá, mert lassan kezdtünk emelkedni. A fehérség átadta helyét valami kimondhatatlan, végtelen kék ragyogásnak, mi pedig lebegtünk, egyre feljebb, egyre feljebb. - Te is hallod a hívást? - nézett rám Nottman. Belefüleltem a kékségbe, de nem hallottam semmit. - Nem. De nekem csak egyszerű emberi fülem van. - Tovább hallgatóztam, és végül meghallottam. Mintha valaki nagyon messziről énekelt, vagy inkább szólított, hívott volna. Nem beszéddel, egy ellenállhatatlan melódiával. A hang erősödött, a szerkezet meglódult, szivárványos ragyogás burkolta be. Végtelen terekbe ágyazott struktúrák közt száguldottunk, egyegy konstrukció részleteiben önmagát ismételte, de állandóan változott. Mintha csillogó fraktálhajók lettek volna. Mi eltörpültünk mellettük. Száguldottunk, követtük a hívást. Lassan a semmiből kiemelkedett egy csillogó felület, a közepén - de tőlünk nagyon messze - hatalmas kristálykatedrális ragyogott. Éreztük, oda tartunk. - Most elkelne valami logikus magyarázat - súgtam Nottmannak. Csak széttárta karját. Aztán mégis mondott valamit igen halkan, alig értettem. -Nagyonkicsik vagyunk mi itt. Csak bámulni tudunk, nem magyarázni. Nagyon, nagyonkicsik - ismételte lassan. - Tudod, itt kint", mármint a világűrben az a legrosszabb, hogy nincsen levegő... - De van egyéb megoldás... - Nem, most nem a légzésre gondoltam, hanem a látásra. Nincs, ami letompítsa a távolságot. Itt minden éles és részletes, még akkor is, ha nagyon messze van tőled. Ez annyira, de annyira nem emberi. Nem lehet megszokni. - Ezért nekem kellene panaszkodni, mert ezt én szoktam meg a Földön, meg máshol, ahova vetett a sorsom. - Igen, értem, de te az eszeddel túl tudsz lépni ezen, nekem azonban nem építettek be rá programot, ha lehet így nevezni. Biztos nagyon rossz volt neki, mert láttam, hogy a szemét meresztgeti. - Pontosan fel tudok becsülni minden távolságot, de a látvány maga ijesztő számomra. - Nem lettél te túlságosan ember az utóbbi időben? Ezt most ne csipkelődésnek vedd tőlem, de tény, hogy egy ideje nagyon sokat változtál. A megérzéseid, most meg ez a látvánnyal való vívódás... Még a végén helyet cserélünk. - Pedig sokszor álmodoztam róla, hogy biológiai ember leszek, és az milyen jó lesz, nem lógok majd ki a tömegből. Á, de hagyjuk az én nyavalyáimat! Nézzük, hova és miért megyünk! Csakugyan, kis űrhajónk" kitartóan haladt a kristálykatedrális felé. Úti célunk egyre hatalmasabb lett, már mindent betöltött, körülvett bennünket, és fölénk magasodott. Úgy éreztük, innen nincsen menekülés, bár nem is állt szándékunkban, hiszen annál jóval kíváncsibbak voltunk. Megérkeztünk, és kiszálltunk ezen az űrszigeten. A katedrális ugyan mindent betöltött, de azért kicsit még gyalogolni kellett. - Csak el ne kezdj panaszkodni a lábadra, mert nem veszlek föl, már csak a rend kedvéért sem. Hiszen van etikett meg protokoll is a világon, és most fő a jó megjelenés! Jó benyomást kell keltenünk, elvégre ha jól gondolom, ez TA- LÁLKOZÁS, csupa nagyon nagy betűvel! >

18 Körülöttünk szivárványosan villódzott az energiabuborék, védett és terelt bennünket. Odaértünk a bejárathoz, vagy legalábbis biztosan az volt, mert különben miért lett volna érdemes ide terelgetni minket? Közelről fraktálalakzathoz hasonlított, szerencsére nem akart pillanatonként átalakulni. Mintha tényleg egy katedrálisba érkeztünk volna meg. Minden hatalmas és barokkosan pompázatos volt. Formák és indák kavalkádja. Minden fonódott, kúszott, egymásba csavarodott, ameddig a szem ellátott. Nottman is megnyugodhatott, itt már volt a látványt tompító és jól belélegezhető levegő. Nyújtogattuk a nyakunkat, mindent meg szerettük volna nézni, egyetlen látványt sem kihagyni. De hirtelen az egész szétfoszlott, és egy gyönyörű japánkertben találtuk magunkat. Előttünk a híres zen kert mása, csak minden jóval nagyobb méretben, de itt is ugyanaz a harmónia. A háttérben zöldellő domboldal, vízbe hajló füzek, vöröslő, aranyló juharok. Távolról mintha zene szólt volna, de az is lehet, hogy csak hallucináltam. Itt is próbáltunk mindent megnézni. Én ide-oda kapkodtam a fejem, szerettem volna látni a fogadóbizottságot vagy a házigazdát - ha van. Kíváncsi voltam, kitől származik mindez a szépség. Úgy gondoltam, az egész miértünk lett. Mintha egy kisebb isten előszobájába léptünk volna. - Nagyon várnak minket, ha ennyi szépséget raktak össze azért, hogy nekünk tetsszen. Nottman bólogatott. - De jó volna a ház urával is találkozni - nyújtogattam a nyakam és nézelődtem mindenfelé, persze csak visszafogottan, ahogy vendégségben illik. - Üdvözöllek benneteket. Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, és elhoztátok nekem mindazt, amit már régen szerettem volna, hogy az enyém legyen. A testetlen hang minden irányból szólt. Érthető volt a szövege, de azért igazából semmit nem értettem. Nottman is igy volt vele, mert halkan megszólalt. - Nem értem, semmit nem értek. - Közben a fejét forgatta, hogy lássa, ki beszélt, de hiába. - Látom, nagyon zavar titeket, hogy nem vagyok valami látható formában, de... - Igen, zavaró, mert nem tudom senkinek megköszönni a meghívást, és jó volna a házigazda szemébe nézni. - Még mindig a fejemet forgattam. - Azt azért ne várjátok, hogy emberformát vegyek fel! Bár ti ahhoz vagytok szokva, és mindenhol azt keresitek, most tekintsetek el tőle! A hátatok mögött van egy pavilon, oda várlak benneteket. Amikor megfordultunk, csakugyan ott volt egy nagyon stílusos japán pavilon. Nottman meg is jegyezte nagyon halkan, szinte súgva: - Az előbb erről jöttünk, és ez nem volt itt. Tényleg vannak csodák. - És te csak most jutottál el ennek a megállapításáig, ennyi út és látvány után? Lassan tényleg ember leszel... - Gonoszkodásnak hangzott, de nem annak szántam. A pavilonban minden volt, még tea és sütemény is. Felvillant bennem, talán gésák is lesznek, de aztán elhessegettem magamtól a gondolatot. Ilyen körülmények között az ember vigyázzon, mit idéz meg... - Most pedig térjünk a lényegre, hogy miért ís vagytok itt. Előttünk fejmagasságban megjelent egy gyöngyházfényű gömböcske, a hang belőle szólt. Talán hogy a kedvünkben járjon, még egy pislogó szem is volt rajta. Bár számomra ez zavaróbb volt, mint ha csak egyszerűen fehér. Mert mit tud az ember kezdeni egy félszemű golyóval? De elnyomtam érzéseimet, a vendéglátónk pedig folytatta: - Nottmannak én sugalmaztam, hogy járjátok végig azt az utat, amit végigjártatok. Tudom, téged akkor a hívás meglepett - fordult felém -, és arra gondoltál, nem téged kellett volna választanom. De ez tudatos volt. Te is cselekszel sokszor olyat, aminek majd csak sokára lesz meg az eredménye. Ez ís egy ilyen cselekedet volt. Én itt élek a végtelenben, hívhattok Kóbornak, Vándornak, kinek hogy tetszik. Az én lételemem a végtelenen kívül a kíváncsiság. Sajnos nem tudok mindenhova eljutni, mindenhol ott lenni. Ez talán sokszor jobb is. A bolygók felszínére nem bírok lemenni, számomra veszélyes. Nem halok bele, csak széthullok, ami igen kellemetlen.

19 - Igen az nagyon kellemetlen - egyezett bele Nottman. - Tehát valamikor régen a Marson elhelyeztem a Bíbor Anomáliát, ahogyan ti nevezitek. Ez egy adatgyűjtő egység, de önmagában semmit nem ér. Hogy eredményesen működjön, ti is kellettetek. A tárolt adatokat valakinek el kell hoznia hozzám. Nagyon köszönöm, hogy ezt megtettétek. - Akkor erre szolgált a labirintus - értettem meg. - Még jó, hogy Minótaurosz nem volt benne. - De volt az a pokol-iszonyat, ami engem is szétzilált. - Nottman a fejét rázta, mintegy emlékezésképpen. - Utólag is elnézésedet kérem, de nem tudtam, mi van a Bíbor Anomáliában. Csak az volt biztos, hogy az adat hordozója, mondhatnám hírnöknek is, nem halhat meg. Szerencsére itt vagytok, épen és egészségesen. Most pedig elkérem tőletek, amit hoztatok, mert egy idő múlva tönkretenné az agyatokat a rengeteg, számotokra felesleges tudás. - Boldogan megszabadulok tőle - bólogattam, és Nottman követte példámat. Ha neki is sok, akkor nekem már egyenesen sokk, hogy az ő buta szójátékát ismételjem. - Helyezzétek magatokat kényelembe a gyékényeken, legjobb, ha végigfekszetek rajtuk, és pár pillanat alatt túl leszünk a nehezén. Nem kell félnetek, nem fog fájni. - Nevetés bujkált a hangban, és a szem is vidáman nézett. Csakugyan nem fájt. Arra eszméltem, hogy nagyon könnyű vagyok, testem-lelkem megkönynyebbült, szinte lebegtem. És valamiért nagyon boldognak éreztem magam, bár nem találtam okát. Mint egy kisgyerek, akire süt a nap. - Most pedig megkapjátok ajándékotokat, amiért segítettetek nekem. - Ez most a jótett helyébe jót várj"? - Nottman óvatosan felült, két kézzel dörzsölgette tarkóját. - Miért, talán a királykisasszony kezére számítottál? Vagy a fele királyságra? Ez egy modern mese, idei ajándékokkal. - Már újra álltam és lassan rázogattam ki tagjaimból a zsibbadást. Testem kicsit még gémberedett volt, de az agyam kristálytiszta. Mintha ifjúkori valóm tért volna meg. - A tudást Nottman kapja, mert hogy egyszerűen fogalmazzak, nála még jut neki hely. Te, ember, rnár befejezett vagy, ha neked adnám, csak zavart okoznék vele. >

20 ,VÁSÁRHELYI LAJOS 1946-ban született, a 80-as években vált igazán aktívvá az SF-életben. Először a szegedi Supernova nevű fanzinban publikálta írásait, majd a Galaktikában, a következő évtizedben pedig az X Magazin lapjain jelentek meg novellái és kritikái. Ez utóbbi kiadványnál szerkesztőként is dolgozott. SF-novellái mellett írt meseregényeket, szépprózát és színdarabot. Munkásságáért Galaktika- és Arany Meteor-díjjal jutalmazták. Nálunk legutóbb Ösvényen (rekviem)" című novelláját olvashatták, a 179. számban. Jelenleg egy önálló elbeszéléskötete áll megjelenés előtt. Hirtelen az Európa jutott eszembe. - Igen, én is abból tanultam - mondta a hang. Már két nagyon bölcs szem volt a levegőben, és minket figyelt. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatnám, hiába mész magokkal a kezedben a galambok közé, ha heves vagy, szétrebbennek, elmenekülnek. Óvatosan és körültekintően kell cselekedni. Mert a hibák akkor is megteremnek, ha mi nem akarjuk. Közben azt figyeltem, ahogy a kövek között a homok a mintáit változtatja. Mintha egy láthatatlan kéz ujjai új barázdákat szántanának bele. - Az Európa intő példa volt számomra. Sajnos a hibát párszor még elkövettem, és nem is tudtam jóvátenni. Azóta nagyon óvatos vagyok. - Kis csönd következett, mondhatni az ünnepélyes díjkiosztás csöndje. Majdnem úgy vártunk, mint megszeppent diákok bizonyítványosztáskor. A két szem közelebb jött hozzánk, vagy csak nagyobbak lettek, nem tudtam eldönteni, de ez ebben a pillanatban nem is volt fontos. - Neked, Nottman, teletömöm az agyadat mindazzal a tudással, ami a meglévő helyre befér. Mindig arra vágytál, hogy okos legyél, és megismerd a világot, hát most megkapod a lehetőséget. Már majdnem ember leszel, a hátrányok nélkül. - A szemek felém fordultak. - Neked tudást nem adhatok, mert előttem lebeg, hogy az Európán mi történt, ártani pedig nem akarok. Annyit tehetek, hogy összerendezem a polcaid tartalmát, hogy a kis hézagok egy nagyobb üres résszé álljanak össze, mintha egy logikusan gondolkodó gépben takarítanék. Ez nem ajándék, csak egy lehetőség megadása. Az ajándék az, hogy ezután mindig szép és nyugodt álmaid lesznek. Mint egy saját mennyország. És még hinned sem kell benne, hiszen minden éjszaka a tiéd lesz. Nagyon sokáig és nagyon boldogan fogsz élni. Ezt ne jóslatnak vedd, ez maga a majdan megvalósuló idő. Csak álltunk, és nem értettük, de éreztük, hogy most megkaptuk jutalmunkat. Ez olyan ajándék, aminek majd később kezdjük bontogatni a csomagolását, és lassan jövünk rá, mit is kaptunk. - Búcsúzom tőletek. Nem ígérem biztosra, de lehet, hogy még fogunk találkozni. - Ez a hang már bennem szólt. Amikor felnéztem, ott ültünk a Bíbor Anomália lépcsőjén, hátunkat a langyos falnak vetve. Még arra is gondolhattunk, hogy csak álmodtunk a délutáni szendergés közben. - A világ egyáltalán nem olyan, amilyennek mi látjuk - állapítottam meg félhangosan motyogva, szinte magamnak. Nagyon halkan mondtam, de Nottman meghallotta, és egyetértően bólogatott. - Tudod, azért sajnálom, hogy neked kevesebb jutott. De úgy látszik, a homosapiensségnek is vannak hátrányai. - Te most mit csinálsz a többel? Tanítani fogsz, elmondod mindenkinek, amit megtudtál? - Nem, azt nem lehet. Majd a művészetet használom, hogy másokat rávezessek, milyen is a mindenség. Készítek egy-két panorámakompaktot. Azt megnézik az emberek, és megsejtenek valamit az új igazságokból. Nekik kell rájönniük, minden erőszak nélkül. Ez is a tudáshoz tartozik. Mondhatnám azt is, a művészet új feladata. - Erősen, férfiasan átölelte a vállam, ezzel is bizonyítva, nem álom volt mindaz, amit megéltünk. Mert ez a mozdulat elképzelhetetlen lett volna mondjuk ma reggel. Hát így jár az, aki mellé a csoda villáma lecsap, de csak a szele érinti. De emberség" ide vagy oda, éreztem, tudtam, azok az eljövendő álmok minden jutalommal felérnek.

21

22 INTERJÚ Dr. Csiki Péterrel DR. CSIKI PÉTER fogszabályozó szakorvos a CSIKI FOGSZABÁLYÓZÁS (http:// alapítója és vezetője. Fogorvos család harmadik generációs tagjaként született április 24-én. Apai nagyapja vizsgázott fogász, annak öccse és édesapja fogorvosok voltak, így már gyermekkorától magába szívta a fogorvoslás levegőjét, amelynek környezetében és szellemében nőtt fel, azzal az egyértelmű célkitűzéssel, hogy ő maga is orvosként (és ezen belül fogorvosként) tudja csak elképzelni az életpályáját. Sokéves tapasztalattal, a magyarországi viszonyokhoz képest rendkívül nagy esetszámmal végez fogszabályozó kezeléseket minden korosztálynak kisgyermek kortól egészen késő felnőttkorig. A Damon-technika (passzív önzáró - vagy más néven lágy erővel működő fogszabályozó készülék), a láthatatlan fogszabályozás (lingual-technika és Invisalign), az arcesztétika által meghatározott kezeléstervezés csiki-fogszabalyozas.hu/arcesztetika-szerepe-afogszabalyozasban és a fogszabályozásban alkalmazott Smile Design (mosoly-tervezés), valamint a fogszabályozási mini-implantátumok, más néven mini-csavarok egyik első hazai alkalmazója, a Damon Insignia virtuális kezelési terv és egyénre szabott fogszabályozó-készülék rendszer első alkalmazója Magyarországon, valamint Közép- és Kelet-Európában ezen szakterületek hazai szaktekintélye, fogszabályozó kurzusok és kongresszusok rendszeres előadója. Az egész világon megtalálható körülbelül 50 Damon-instruktor egyike, azaz a Damonrendszer hivatalos oktatója. Rendszeresen tart kurzusokat és előadásokat fogszabályozó orvosoknak, valamint különböző fórumokon a legkülönbözőbb fogszabályozási témákban publikál. Nemzetközi kongresszusok és kurzusok rendszeres résztvevője a világ számos pontján. Tagja a Magyar Fogszabályozó Társaságnak. Regisztrált fogszabályozó szakorvos Olaszországban, Írországban és Angliában, a budapesti Csiki-Fogszabályozás rendelőn kívül praktizál Milánóban és Sopronban is nyara óta az USA-ban résztvevője és előadója is egyben a dr. Thomas Pitts által vezetett fogszabályozási Masters programnak, valamint tagja dr. Pitts Progressive Study Group-jának. GALAKTIKA: Volt már heuréka-élménye? DR. CSIKI PÉTER: Nagyon sok ilyen élményem volt már. A heuréka-élmény elsősorban az utazások alkalmával fog el. Nagyon szeretek utazni, sokat is utazom, és olyankor nagyon jó összehasonlítani a különböző kultúrákat, illetve az azokban élő emberek gondolkodását, viselkedését. Ez már önmagában heuréka-élmény. Az ember felfedez valamit, és magáévá teszi. Beépül a személyiségébe. Egyébként mindig is vonzott a technológia és a technológiai újítások. A fogszabályozásban akkor volt heuréka-élményem, amikor megjelentek az első Cad-Cam (számítógépes tervezés) rendszerek. Akkor éreztem, hogy milyen jó, hogy ebben a korszakban élek, nem pedig 50 évvel ezelőtt, hogy lehetőségem van ezeket az új technológiákat kipróbálni. G: Azt írja a honlapján, hogy mivel fogorvosi családból származik, gondolkodás nélkül választotta ezt a hivatást. Mi a szépsége a fogorvoslásnak az ön számára? DR. CS. P.: Amikor az ember fogorvosi családban nő fel, akkor könnyen megbarátkozik a fogorvoslással. Apukám és az ő nagybátyja fogorvosok voltak. A háború után kevés fogorvos volt, ezért a fogtechnikusokat is átképezték, így lett a nagyapám is fogorvos. Én gyerekkoromban úsztam, vízilabdáztam és fociztam, és 17 évesen döntöttem el, hogy nem a sportolói

23 karriert építem, inkább orvos szeretnék lenni, és mivel sok fogorvos volt a családban, én is a fogorvoslás irányába indultam. De mindenképpen orvosként tudtam volna elképzelni az életemet. Ha nem ilyen orvosi családban nőttem volna fel, akkor is ezt a hivatást választottam volna. Még a sebészet is vonzott, különösen az agysebészet. De örülök, hogy a fogorvoslást választottam, ha újra kezdhetném, újra fogszabályozással foglalkoznék. G: Mikor fordult érdeklődése a fogszabályozásfelé? DR. CS. P.: Az egyetemen ötödévben tanítják a gyermekfogászatot és fogszabályozást, és már akkor nagyon megtetszett. És amikor végeztem, felvételt nyertem a Gyermek Fogszabályozási Klinikára. Az akkori igazgató megkérdezte, hol szeretnék dolgozni, azonnal mondtam, hogy a fogszabályozási osztályon. G: Miért éppen a fogszabályozás tetszett meg? DR. CS. P.: Azért, mert láttam benne a technológiai lehetőségeket. Úgy éreztem, hogy mivel az egész szájról, az egész rágószervről és az arcról, illetve a mosolyról is szól, nagyon hasznos egészséghelyreállító és esztétikai helyreállító tevékenységet tudok végezni, ami az emberek életét megváltoztatja. A legfontosabb számomra a mai napig - amellett, hogy tudom, hogy a harapás és a fogak jól helyre lesznek állítva -, amikor látom a befejezett eseteimen a boldogságot, a felszabadultságot, hogy szép a mosolyuk, és egészségesek a fogaik. Ennél jobb érzés szerintem nincsen. G: Hogyan került a fogszabályozás élvonalába? Hogyan ismerkedett meg a Damontechnológiával? DR. CS. P.: Ez úgy ment, hogy elkezdtem továbbképzésekre járni, először Magyarországon, később külföldön. Aztán az ember mindig felcsíp dolgokat, és a munkája során eldönti, mi az, amit érdemes beépítenie a gyógyításba. A fogszabályozásban az az érdekes, hogy lehet, hogy egy módszer az én kezemben működik, és egy másik orvoséban nem. A lényeg, hogy 2004 szeptemberében Madridban dr. Dwight Damon tartott egykét napos haladó kurzust, amin részt vettem, és a visszaérkezésem másnapjától kezdve elhatároztam, hogy ezzel az új technológiával fogok dolgozni. Sajnos ezek a továbbképzések elég sok pénzbe kerülnek, ezért a fogorvosok Magyarországon ezt nem igazán tudják megengedni maguknak. Szerencsém volt, hogy ezt megengedhettem magamnak anyagilag. De a módszerre visszatérve, nekem nagyon szimpatikus volt ez az ún. lágy erő", hogy sokkal biológiásabb" az egész, hogy a pácienseknek sokkal könnyebb megszokni és viselni ezt a készüléket, addig számomra még soha nem látott esztétikai és funkcionális eredményeket lehet megvalósítani, és mindezt úgy, hogy drasztikusan csökken a foghúzások száma illetve felnőtt korban az álkapocs műtétek aránya. G: Most már Ön is tart előadásokat itthon erről a technológiáról. El tudná képzelni azt, hogy nem praktizál, csak járja a világot, és az előadásokból él meg? DR. CS. P.: Nem. Dr. Damon sem praktizál már, annyi pénzt keresett ezzel az új technikával. De én akkor is dolgoznék, ha megnyerném a lottó ötöst, mert ezt szeretem csinálni. De ok- >

24 tatni is szeretek, tehát igazából mind a kettőt csinálnám. G: Mennyire elfogadott ez az új technológia Magyarországon? DR. CS. P.: Azt kell tudni, hogy az orvoslásban nemzetközileg akkor elfogadott valami, ha azt mondják rá, hogy tudományosan megalapozott. A nagyon nagy nevű professzorok, egyetemek a mai napig nem értenek egyet ezzel a technológiával, mert azt mondják, hogy nem tudományosan megalapozott. A hagyományos technológia megalapozottsága egyébként csak és kizárólag abból fakad, hogy 50 éve csinálják, és sokkal több tudományos cikk és ezzel foglalkozó dokumentum látott napvilágot. Ennél a technológiánál egy teljesen újfajta látásmódot kell magáévá tennie az orvosnak. Nagyon leegyszerűsítve úgy lehetne mondani, hogy a hagyományos készülékeknél, ha valami nem mozog, akkor mi még jobban megtekerjük, a lágy erőnél viszont hagyni kell a szervezetet, hogy dolgozzon. Ez olykor jóval több időt vesz igénybe, több időt kell hagyni a szervezetnek. Nem szabad siettetni. Ez egy paradigmaváltás a hagyományos technológiához képest, amikor lényegében nagy erővel kényszerítik a fogakat a helyükre. G: Kicsit a hagyományos távol-keleti orvoslásra emlékeztet engem, ami az egész szervezetet figyelembe veszi a gyógyítás során. DR. CS. P.: Pontosan. Ez abszolút benne van. A távol-keletiek igenis tudtak valamit, sőt nagyon is sokat, és mint orvos szomorúan látom, hogy még mindig mennyire nem ismerjük az emberi szervezetet. Ebben a lágyerő-technológiában is csak azt tudjuk, hogy történnek dolgok, de nem mindig tudjuk, hogy pontosan miért. Mi játszódik le a sejtekben? Engem lenyűgözött ez a rendszer, hogy mennyire más elveken működik. Korábban rosszul voltam attól, hogy a páciensek fogait kihúzgáltuk a szabályozáshoz, mert pontosan tudtam, hogy be fognak dőlni a frontfogai, és egy életre tönkretesszük az arcot, mivel beesik a középarc. De muszáj volt követnem az akkori hivatalos protokollt. Elgondolkodtató, hogy az orvosi segédeszközök és gyógyszerek előállítói milyen negatív hatással vannak sokszor az orvostudományra, csupán üzleti érdekek miatt. G: Mikor indult ez a módszer? DR. CS. P.: Dr. Dwight Damon 1997-ben találta ki, mert ő sem tudott belenyugodni abba, hogy a hagyományos készülékekkel történő kezelések milyen sok foghúzással és álkapocs- műtéttel járnak. Felkarolta egy amerikai cég, és 2000 körül indult világhódító útjára. G: Amikor hazajött, és elkezdte itthon terjeszteni ezt a módszert, ellenállásba ütközött? DR. CS. P.: Nem, mert az amerikai cég magyarországi képviselője, aki gyártja hozzá az összes anyagot, elkezdte itthon szervezni a kurzusokat. Azóta egyre több orvos kezd el ezzel foglalkozni, de sajnos itthon az is meghatározza a munkánkat, hogy ezek az anyagok jóval drágábbak, mint a hagyományos fogszabályozás esetében, és sokkal kevesebb páciens engedheti meg magának. G: Ha egy ilyen módszer jól működik, hogyan lehet ezt országosan elterjeszteni? DR. CS. P.: Egy pénz által meghatározott világban élünk. A cégek próbálják a kurzusokat szervezni, és bejutni az egyetemekre. Ha egy egyetemet sikerül meggyőzni arról, hogy ez a rendszer jó, akkor könnyebben elterjed. Nyugaton is voltak olyan egyetemek, melyek 5 évvel ezelőtt elzárkóztak ettől, mondván, hogy tudományosan nem megalapozott, ma pedig büszkén hirdetik, hogy az új megközelítést tanítják. Idő kell ahhoz, hogy az emberi tudat magára ébredjen és bizonyos dolgokat be tudjon fogadni, és tudjon haladni a korral. G: Engem nagyon megragadott a honlapján az a kifejezés, hogy mosoly-tervezés. Valóban meg lehet tervezni a mosolyt? Lehetne nekem például Angelina Jolie-s mosolyom? DR. CS. P.: Egy kis túlzással, igen. Nem is sejtik sokan, milyen sokat lehet változtatni az arcon egy jól megtervezett fogsorral. G: Ez elég sci-fisen hangzik... Amikor a heuréka-élményről kérdeztem, említette, hogy mennyire megragadta önt ez a hihetetlen technikai fejlődés. Szokott arra gondolni, hogy ez science fiction-korszak? DR. CS. P.: Abszolút eszembe jut, és azt szoktam sajnálni, hogy nem fogok élni év múlva, és nem láthatom azt, hová fog fejlődni a technológia. Nagyon örülök, hogy ezzel foglalkozhatok, és hogy mindez már nem csupán science fiction, hanem hétköznapi valósággá fordíthatom.

25 G: Egyébként Ön szereti a science fictiont? DR. CS. P.: Szeretem, de az utóbbi időben nagyon kevés időm van olvasni, elsősorban szakmai folyóiratokat olvasok, de persze életrajzokat és regényeket is. De a science fiction-filmeket mindig igyekszem megnézni. A Star Warstól kezdve az Avatáron át mindent megnézek. A Gyűrűk urát is nagyon szeretem, legalább tízszer elolvastam Tolkien könyveit. G: Amikor sci-fit néz vagy olvas, előbújik önből a biológus? DR. CS. P.: Ha valami nem teljesen helyes, akkor eszembe jut, hogy a valóságban ez máshogy néz ki. De közben mindig igyekszem leszűrni azokat a következtetéseket vagy elképzeléseket, amik esetleg beépíthetők a munkámba is. Az Avatar című film nagyon nagy hatást gyakorolt rám, habár sokan kritizálják. De az a világkép, ami abban megjelent, nagyon tetszett. Ahogy a természet és az emberek kapcsolatban állnak egymással. Közel áll hozzám ez a keleti típusú filozófia, életszemlélet. Magam is jógázom. Hiszek abban, hogy a betegségek kialakulásának lelki gyökerei vannak. Persze a fogszabályozási problémáknak geneteikai okai vannak. G: Meséljen kicsit a családjáról! Továbbörökíti majd a fogorvosi hagyományt? DR. CS. P.: Nős vagyok, van egy 15 éves fiam, aki sportol, golfozik, junior válogatott, de az utóbbi időben ő is egyre inkább mondogatja, hogy fogorvos szeretne lenni. Soha nem kényszerítettem, soha nem is fogom kényszeríteni a legkisebb mértékig sem, hogy az én pályámat folytassa. Az embernek azt kell csinálnia, amit szeret. Szerencsés vagyok, hogy a hobbim a szakmám. Ez hihetetlen energiát ad az embernek. Ez ösztönzi, hogy próbálja mindig egyre jobban csinálni, amit csinál. Én megtaláltam ezt a hivatást, a fiamnak is azt kívánom, hogy megtalálja a saját hivatását. Ha ez a fogszabályozás lesz, akkor én leszek a legboldogabb apa a világon. Az életben a legfontosabb dolgok: a család, a barátok és a hivatás. Természetesen minden önmagát megvalósítani tudó ember mellett ott van a társa, a feleségem támogatása, és az általa biztosított háttér nélkül messze nem tudnék a hivatásomra ennyi időt és energiát fordítani. Kantum Linda

26 Bátorság kell ahhoz, hogy megkérdőjelezzük, amiben hiszünk, és rákérdezzünk arra, vajon igazunk van-e... Mary Gentle Farkasok aratása FLIX AZ ÖREG, megereszkedett karosszékben ülve előrehajolt, és kitépett egy újabb lapot az Encyclopaedia Britannicából. A lap lángra kapott a kandallóban pislákoló tüztől. - Mi a... - A fiú becsukta az ajtót, miután belépett, és átvágva a szobán kiütötte a könyvet az asszony kezéből. - Neked meg mi bajod van? Eladhatnád ezt... - Pénzért, amiből aztán tüzelőt veszek? - javasolta Flix. Szédült az adrenalintól. Lenézett májfoltos kezére, amin a kortól kidagadtak az erek. A keze remegett. - Kedves tőled, de én jobb szeretem kiiktatni a közvetítőt. Önellátás. A fiú haragosan meredt rá; az asszony kételkedett benne, hogy fölismeri az iróniát. - Te dilis vagy, tudod? - Elég, ha te tudod. Beadtad már a jelentésedet? - vetette oda a kérdést az asszony. A fiú még nem volt túl idős a piruláshoz. Ettől felbőszülve ráripakodott: - Tartsd a szádat, polgártárs! Hallod? - Hallak. A kor rémiszt meg téged" - gondolta Flix. Hogy megbékítse valamelyest, megkérdezte: - Nos, mit hoztál nekem? - Kenyeret. A tej elfogyott. Nem tudok hozni, nincs szállítás. De szereztem neked vizet. Teljesen tiszta. Akkor se tudnád, milyen a tiszta víz, ha beléd harapna" - gondolta keserűen Flix. Nézte, ahogy a fiú kicsomagolt a magával hozott műanyag szatyorból, és a legközelebbi szekrénybe hajította a dolgokat. Ez a siheder hétről hétre nő; a válla széles, fekete haja tövig lenyírva, és a serdüléstől mutál a hangja. - Marlow - firtatta az öregasszony -, mi vett rá, hogy a közösségi szolgálatot válaszd? - De hát nem is választottam! Ügy osztották rám. A fiú fölegyenesedett, begyömöszölte a szatyrot az egyenzakója zsebébe, és odament, hogy a tűz mellé guggoljon. Bár nem ismerte volna be, a tűz vonzotta. Valószínűleg azért, mert korábban sosem járt olyan házban, ami elég vén lett volna ahhoz, hogy legyen benne kandalló, gondolta az asszony.

27 - Közösségi szolgálat - ismételte meg az asszony, s nem tudta elfojtani a gúnyt a hangjában. - Szimatolni a jótékonyság örvén, ezt nevezed szolgálatnak? Elhozni a szociális élelmiszer-fejadagot, fölmérni engem... és folyton újabb törvények, amik minden alkalommal egyre közelebb csapnak le, mi? Ha eljutnak ezekig a nyomortanyákig, Marlow fiú, akkor mindnyájunknak mennie kell igen-igen hamar. Neheztelés villant a fiú haragos tekintetében. - Asszed, akarok idejönni? Dilis, vén ház, dilis, vén banya... - Szólíts polgártárs"-nak, ha a Flix" nem megy! - Az asszony, mosolyt kényszerítve magára, odakínált a fiúnak egy gyűrt cigarettásdobozt. - Sajnos, csak dohány. A pavlovi reflex: - Attól a mocsoktól rákot fogsz kapni. - Á, és vajon mi fog először lecsapni rám: a tüdőrák, a fagyhalál, az éhhalál... vagy te és a te átkozott Ifjú Gárdád? - Neked nincs jogod dumálni... elsősorban a te fajtád juttatott minket ebbe a zűrbe! - A fiú fölállt. - Azt hiszed, mi így szeretnénk élni, hogy nincs állás, nincs semmi? Neked fogalmad sincs róla! Ha nem lenne a Gárda, akkor én... - Akkor te is szociális segélyen tengetnéd az életedet - mondta Flix, nagy elővigyázattal. - Néznéd, ahogy közeleg a végső határ. Megvizsgálnának..., ahogy most engem..., hogy lássák, milyen a túlélőképességed. Hogy méltónak bizonyulj az állam adta élelemre. Kapj az állami vízből, és így ne halj meg kolerában! Kapj állami lakást, és így ne fagyj halálra! Ehelyett itt vagy, s várod, hogy én... - Ez a világ rendje - felelte Marlow. Lehajtotta a fejét, sötét, beesett szeme haragosan meredt az asszonyra. (Nocsak, gondolta Flix, valami nem hagyja őt aludni.) - Muszáj termelni! Muszáj dolgozni! Az embernek ki kell érdemelnie a szociális segélyt. Máskülönben..., és ne gyere azzal, hogy ez nem méltányos! T'om, hogy nem méltányos, de ez a világ rendje. - Á - szólalt meg az asszony emelkedő hanggal -, ez lenne a világ rendje? - Nézd meg magadat! - A fiú körbelendített karja belefoglalta ebbe az egész egyszobás lakást. A tapétát régi plakátok fedték, rikítóak a kilencvenes évek (ó, az a végső, kurta gazdasági virágzás!) gyöngy életének jelszavaitól, amikor oly könnyű volt protestálni. Téglákra fektetett deszkák szolgáltak polcként a régi könyvek, röpiratok és képes magazinok alatt. Közülük egyik-másik olyan régóta foglalta el ugyanazt a helyet, hogy a nedvességtől mostanra elválaszthatatlan masszává tapadtak össze. Ott porosodott a hálózatról rég lekapcsolt számítógépterminál, burkolatára ősrégi belépőkódokat karcoltak. Az edényszárítón első osztályú porcelán hevert az oda nem illően új műanyag edények mellett, és egy serpenyő állt a tűzhelyen, tele valami barnával, ami odaégett. A mennyezetről vékony vakolatréteg pergett le az ütöttkopott linóleumra, amit üresen hagyott a tűz köré csoportosuló asztal, szék és ágy. Flix megpiszkálta a hamut egy égett léccel, és fölpillantott az ablakokra. A drótháló mögött szürkéllett az ég. - Odaszögelhetnéd azokat a deszkákat - mondta. - Olyan szél süvít be, ami még egy hajó fenekéről is levakarná a kacsakagylókat, amióta a barátaid gondoskodtak róla, hogy ne legyen üveg az ablakaimban... Mi az, semmi reakció? - Nem hibáztathatod őket. - A fiú fáradtnak és szinte felnőttnek látszott. - Ha arra gondolnak, hogy te itt vagy benn; eszel, alszol; és nem csinálsz semmit, amivel ezt kiérdemled... - Jézusom! - fakadt ki Flix, és látta, hogy a fiú összerezzen a szótól, mint mindig. De most az egyszer az asszony nem szórakozásból hergelte. - Volt idő, amikor nem kellett kiérdemelned az élethez való jogot! Járt neked..., mert ember vagy! - Aha - felelte a fiú beletörődve. - Tudom. Hallottam erről. Mindent hallottam róla, folyton erről papolt a fater. Ingyen ez, ingyen az, ingyen miegymás; nyaralás a napsütésben, autó mindenkinek, mindenki dolgozott... aha, hallottam. És most mi történik? Mit hagytok meg nekünk? Engedtétek, hogy idejöjjenek a niggerek, és ellopják a munkahelyeket tőletek, engedtétek, hogy a jenkik idetelepítsék a rakétáikat! Engedtétek, hogy a kölykök elvadulva nőjenek föl, mer' az anyjuk sose volt otthon; eladtatok minket a vörösöknek... >

28 - Ó, kímélj meg ettől! Ha már eltökélten vakbuzgó vagy, legalább tedd eredeti módon! - Polgártárs - mondta Marlow -, kussolj! Mire az öregasszony, nem egészen suttogva, azt mondta: - Tudatlan disznó. A fiú üvöltött. - Miért nem takarítod ki ezt a helyet? Te élsz úgy, mint egy disznó! - Sosem voltam oda a házimunkáért..., és különben is, itt vagy nekem te, hogy megcsináld, nem igaz? A Jóléti Állam jóvoltából. Egészen addig, míg az állam úgy dönt, hogy nem érdemes engem életben tartani. Nem a fiúé lesz az első jelentés róla (bár ezen a néven az első), de az idő és a tisztogatások jócskán megnyirbálták az olyan hivatalnokok számát, akik hajlandóak úgy tenni, mintha nem vennék észre a kód-, név- és lakhelyváltást. Túl öreg vagyok ehhez a folyton menekülő élethez" - gondolta Flix. - Disznó - ismételte meg szórakozottan Marlow. Kotorászott a szerszámos ládában az ablak mellett, és elkezdte visszaszögezni a léceket az alsó ablakdeszka fölé. - A szekrényben van kávé. - Flix ezt kiengesztelésképpen kínálta föl. - Vegyél, ha szeretnél! Vizet kell forralnod a kannában. Azt hiszem, még mindig van áram. - Honnét szereztél kávét? - Még mindig vannak barátaim - nyilatkozta nagyképűen Flix. - Sokat nem tehetnek, hiszen ők is öregek, mint én; de amit megtehetnek, meg is teszik. A régi hálózat még fennáll. - Felforgatók - vádolta a fiú. Uram Brah ma! Úgy látszik, ma sehogy se tudom ezt kikerülni" - gondolta Flix. Mi van velem... meg akarok halni? Nos, lehetséges. De nem azért, hogy nekik megfeleljek." - Meghallgatsz bármi mást is azon kívül, amit ők mondanak neked? Marlow dühösen beverte az utolsó szöget, ledobta a kalapácsot, és odamasírozott a mosogatóhoz. A kanna megtöltése közben, háttal az asszonynak, így szólt: - Tudom, hogy mi a helyes. Tudom, hogy mi az igazság. - Halálosan rosszul vagyok az olyan emberektől, akik tudják. Olyan embereket szeretnék, akik nem biztosak mindenben. Olyan embereket szeretnék, akik hajlandóak elismerni, hogy a dolgoknak van másik oldala is..., vagy akár azt, hogy lehetséges a vita, az isten szerelmére! Marlow, a francba, nézz már rám! A fiú bekapcsolta a vízforralót. Megfordult, és nekidőlt a lepattogzott elemes konyhabútornak. -Mi? - Te nem hiszel abban a rengeteg baromságban. - A fiú megint összerándult. Betegesen érzékenyek" - gondolta az asszony. - Nem hiheted, nem abban az életkorban vagy. A tizenhatéves kor az, amikor az ember mindent kétségbe von. - Talán a te idődben. Most ez más. Gyorsan föl kell nőnünk, különben nem fogunk... - A fiú vállat volt. - Nézd, visszatekintve, hogy milyen volt... én látom, amit te nem. Miközben ti csak ültetek és dumáltatok, a komcsik átvették az uralmat a szakszervezetekben; és ha nem jött volna Foster, akkor mára csatlósállam lennénk... Flix fölnyögött. - Jézusom, Marlow, mondj annyi szarságot, amennyit csak akarsz, mondd azt, hogy mi mind csupa balos komcsi perverzek voltunk, mondd azt, hogy a kapitalizmus láncos ebei voltunk, akik romlásba döntöttük a világot... - Flix nevetett, egy vénasszony vékony hangú vihogásával -, de az isten szerelmére, ne beszélj nekem a drágalátos Fosteredről! Még mielőtt megszülettél volna, én már mindent tudtam a diktátorokról, amit csak kellett! A fiú elhúzta a száját. Az asszony látta, hogy Marlow kijött a béketűrésből. - Te nem tudod, milyen - jelentette ki a fiú - öten élni egy kétszobás lakásban, és nincs áram, és sosincs elég étel, és miért? Mert nincs munka, és ha van, nincs mit venni a pénzből! Ő legalább javít a helyzeten! Legalább egyre kevesebb van ebből! - Hová mész, ha nincs hová menni? - kérdezte Flix fellengzősen. - Túladagolnám magam, ha tudnál cuccot szerezni, de ez is olyan dolog, amit betiltott a te átkozott utópiád! Hozd ide a kávét kettőnknek, Marlow, és nekem azt a félliteres üveget is a legfelső szekrényből!

29 A fiú ezt éppúgy helytelenítette, mint bármelyik Ifjú Gárdista, de megtette, amit az asszony kért. A whisky és a kávé (az utolja, a legeslegutolsó) marta az asszony gyomrát. Én most küzdök" - emlékeztette magát keserűen. Isten tudja, miért, de küzdök - az életemért." - Föltételezem, semmi értelme, hogy megkínáljalak vele? Nem, persze, gondoltam. A pokolba is, Marlow, lazulj el egy kicsit, jó? Az asszony az eddig eltelt hetekben némi csekély mulatságra tett szert a fiú kínzásával. Mint Foster Új Puritánjai mind, az Ifjú Gárda is hevesen kárhoztatta a kábítószereket, a káromkodást, a paráználkodást - és ez, gondolta az asszony, egy remek, régimódi szó. Nem mintha eljutottam volna odáig..., pedig milyen gyönyörűen reagálna rá a fiú! Vagy inkább attól tartok, hogy kinevetne? Vagy félek tőle? Minden közösségi szolgálata" ellenére mégiscsak egy erőszakos bitang." Néhány további lapot tépett ki a vaskos könyvből, összegyűrte, és belökdöste őket a tűzbe, ahol röviden föllángoltak. - Mi van a szénnel, Marlow? - Csak porból préselt van. - Jézus, az a vacak meg se gyullad! Mégis, egye fene! Gyere, és ülj le! - Az asszony figyelte, ahogy a fiú letérdel a lángok mellett. A homályos, hideg szobában a fény ráncokat rajzolt Marlow arcára, idősebbnek látszott. - A kilencvenes években voltak - mesélte az asszony némi kockázatot vállalva - például bulik felügyelők nélkül, és zene propaganda nélkül... - Kinek a propagandája nélkül? - Bravó, Marlow! - Az asszony finoman tapsolt. - Persze, hogy az övék nélkül. A miénkkel. Most meg pont fordítva van. Érted te azt, hogy nem is bánnám az egészet, ha Fosterben lenne annyi jó érzés, hogy legalább eredeti legyen? De ez mind elcsépelt dolog: nincs sajtószabadság, nincs szólásszabadság, nincsenek szakszervezetek; van viszont élelemhiány, szélsőségesen hazafias nacionalizmus... - Ti árulók voltatok! Az jobb volt ennél? Se ki, se be" - gondolta az asszony. Az isten óvjon minket a leküzdhetetlen tudatlanság hangjától!" >

30 - Egy dolgot mi bizony nem tettünk - szögezte le. - Mi nem mértük föl, hogy mennyire hasznosak az egyes emberek az államnak..., és hagytuk őket meghalni, amikor megbetegedtek és megöregedtek. A fiú elnémult. - Nem tettétek? - Mi nem terveztük meg. - Most kisebb a szegénység. Kevesebb a nyomorúság. A világ könyörtelen - állapította meg a fiú. - Ázsiában éheznek. Haldokolnak. Az itt nem fog megtörténni. Ti használtátok el ezt a világot. Szóval csak magatokat hibáztathatjátok, ha nem tetszik, ami most történik. - Marlow - mondta Flix -, mit fogsz mondani a jelentésedben? Immár nem lehetett kikerülni a kérdést. A fiú fölnézett, tekintetében tiszta tanácstalanság. - Nem akarom megtenni. - Tudom, máskülönben nem késlekednél vele már csaknem egy hónapja, igaz? Ne, ne kérdezd, honnan tudom! Ahogy már mondtam, a régi cimborák még leadják a drótot. Mikor fognak gondolkodóba esni ezen, Marlow? Mikor fognak elkezdeni jelentéseket írni rólad? A fiú a tűzbe meredt. Az asszony, kezére támasztva a súlyát, lassan föltápászkodott, és ment, hogy fölvegye ósdi (mostanra repedezett) bőrdzsekijét. A hideg a csontjáig hatolt. Vajon akkor is ilyen gyönge lennék, ha lenne rendes ennivaló?" - gondolta. Krisztusra, az anyám megélte a nyolcvanat, és én még több mint húsz évre vagyok attól!" - Családom van - mondta Marlow. - A fater, Macy és a kisbaba. Ennünk meg kell. Az asszony látta önmagát visszatükröződni a foltos fali tükörben, beleveszve a szépiaszín sötétségbe. Egy öregasszony, szikár és egyenes, mint a nád, tüskére nyírt haj, amire ráférne a mosás, hogy deres helyett ősz legyen. Marlow csupán a sötét egyenruha és a rangjelzés csillogása volt az elmosódott tükörképen. Flix határozottan a fiúra nézett, és amikor annak tekintete megállapodott rajta, rámosolygott. Mindig ís olyan volt az arca, alapállásban komor és kaján, amit teljesen átalakít a mosolygás. A hiúság nem múlik el a korral, gondolta az asszony, élvezve a fiú akaratlan válaszvigyorgását. - Annyi mindent mutathattam volna neked..., annyi mindent! Neked nincs merszed féktelenül élni, nincs merszed megkérdőjelezni. Ebben hallgatólagosan benne volt az ígéret. A fiú az asszonyt nézte. A fény elhalványult, gyér lett és hideg, a tűz vörös zsarátnokká hamvadt. A szoba mindig jelenlévő szaga, amit egy időre elnyomott a kávé meg a szesz, újból érezhetővé vált. - Iszákos vagy - jelentette ki Marlow. - Azt hiszed, nem láttam a palackokat, amiket kidobsz... meg azokat, amiket eldugsz? Aha, rendben, a barátaid gondoskodnak az ellátásodról! Jöttem már be ide úgy, hogy részegen hevertél az ágyon, az egész hely bűzlött a szartól; hallgattalak, ahogy rizsáltál a régi szép időkről... nem akarom tudni! Ha attól ilyenné leszel, akkor nem akarom tudni! - Valóban? - Könnyek égették az asszony szemét, a hangja elvékonyodott. - Te sose fogsz olyan életet élni, amilyet én éltem, és sose fogod tudni, hogy mennyire bánom, hogy elmúlt..., ó, Jézusom, gyötri az embert a tudat, hogy elmúlt, hogy mindörökre vége. Te vagy a nép, akin segíteni akartunk! Te magad, Marlow! És amikor ténylegesen gondolkodásra kerül a sor..., és isten a tudója, hogy az mennyire nehéz!..., te nem akarod tudni! Inkább együtt masírozol a csőcselékkel! Inkább pozdorjává zúzol helyiségeket a boszorkányüldözések alatt! Inkább megéljenzed a tankokat, ahogy elgördülnek! És isten irgalmazzon neked, ez mind nem elég, még azt is hinned kell, hogy neked van igazad! A fiú átszelte a szobát, és meglökte az aszszonyt, aki ettől ronda nyikkanással rázuhant az ágyra. Marlow toporzékolt, a repedt csészéket csörömpölve söpörte le a padlóra. Hevesen rugdosta a régi könyvek és brosúrák halmait. Azok ázott kupacokban szóródtak szét. - Ez! - üvöltötte a fiú. - Te prédikálsz a drágalátos könyveidről, és elégeted őket, csak hogy ne fázz! Te felforgató hálózatról" beszélsz, de mi is az valójában? Öregemberek és öregasszonyok, akik ételt és italt halmoznak föl, elharácsolva előlünk, akiknek szüksége lenne rá! Flix, erősen zihálva, és tudatában a fájdalomnak, nem felelt. Miután kiadta magából első dühét, a fiú ment, és visszasegítette az asszonyt

31 a székbe, és addig rakta a tüzet, míg lobogott. A hideg szél szürke füstöt böffentett vissza a szobába. Flix tapogatózva keresgélte az odadugott palackot a karosszék oldalában, rázárult a marka, hagyta, hogy az alkohol marása újra életre keltse. Amikor legközelebb fölnézett, a fiú már vette a kabátját. Mintha mi sem történt volna, az asszony megszólalt: - A könyvek nem szentek. Az eszmék azok, és azokat itt fönt őrzöm. - Megérintette lelapult haját. - Akármilyenek is vagyunk, mi, felforgatók, ezt elárulom neked..., mi törődünk egymással. És ez több, mint amit a te Gárdád meg fog tenni érted, amikor megöregszel. - Holnap megint eljövök. - Most megint egészen fiús volt, nyurga, bizonytalan, konok. - Nem érdekel, ha nem értesz egyet velem! Csak gondolkozz el azon, amit csinálsz..., legalább egyszer, gondolkozz el róla! Az ajtóban a fiú visszafordult, és megkérdezte: - Fognak rólad gondoskodni? Miután az asszony hallotta az ajtói becsapódni, bedugta az ósdi sztereókészülék csatlakozóját a konnektorba, és régi, sokszor megragasztott, kilencvenes évekbeli újjáéledt rockzene kazettákat hallgatott, ami hangokkal töltötte meg a kis szobát. Ez arra szolgált, hogy megakassza gondolatainak taposókerékszerű körforgását. - Levelet kaptál! - rikoltott le utána Taz a lépcső tetejéről másnap reggel. Az asszony morgott, de figyelmen kívül hagyta. Az öregember (az épület egyetlen másik lakható szobájának lakója) hajlamos volt hallucinációkra olyan eseményekről, amelyek évekkel korábban estek meg. De amikor kiment a folyosóra, ott feküdt a szürkületi fényben egy vékony, jegyzetpapírból hajtogatott boríték, amit Felicity Vance polgártársnak címeztek. Flix, megrándulva a hálába nyilalló fájdalomtól, fölvette. Kiforratlan írás, a betűk többnyire nyomtatottak. Igy hát tudta. Bevitte a szobájába, becsukta maga mögött az ajtót, s öreg csontjait pihentette az ágyon. Hol van valaki, akinek elmondhatom?" - gondolta. Ez is egyike a fiú gúnyolódásainak..., ha lenne férjed, polgártárs! Ó, de hát én sosem tudtam megmaradni senki társaságában, a magamét kivéve." Most, hogy végül megtörtént, az asszony félt. Remegett, verejtékezett; a frász régóta ismert tünetei. Fölnyitotta a levelet. Polgártárs... Meg kell mongyam az igazat. Engem is ellenőriznek. Ez az igazság. Túl sokat iszol és egyedül élsz és nem tucc gondoskodni. Nekem is meg kell élnem. Ha a barátaid jóbarátok jobb ha szólsz nekik hogy beadtam a jelentésemet. Nem a te hibád hogy így álnak a dolgok. Sajnálom hogy eztet montam. Néha kívántam bárcsak a régi időkben élnék lehet hogy az jó lett volna. De nem hiszem legtöbbünknek nem. Peter Marlow

32 ,MARY GENTLE Angol SF- és fantasyszerző, 1956-ban született. Elsőként egy regénnyel jelentkezett 1977-ben, egy ifjúsági fantasyvel (Hawk in Silver). Az Orthe-duológia (Golden Witchbreed, 1983; Ancient Light, 1987) ugyanakkor igazi világépítő SF volt. A későbbiekben előszeretettel vegyítette a különböző zsánereket, mint Rat Lords című trilógiájában ( ) vagy eddigi fő művében, az Ash-sorozatban ( ). Ezek többnyire alternatív valóságokat teremtenek, különböző technikai és civilizációs fejlettséggel. Magyarul most jelenik meg írása először. Az asszony lassan öltözött föl, egy mitikus múltból és korábbi forradalomból valaha átvett divat szerint: viseltes farmer, szvetter, kopott bőrdzseki és a szag - a hallucinációk hirtelenségével - visszaröpítette őt a fiúkhoz, a motorbiciklikhez és könyvekhez; a fényes könyvtárakhoz, számítógépes hálózatokhoz; a Xeroxhoz és a fénymásolókhoz, a ragyogóan színes faxokhoz, amelyek, úgy volt, hogy majd megváltoztatják a világot. A fiú azt hiszi, hogy egy iszákos öregasszony vagyok, magányos, akinek nincsenek barátai a geriátrián kívül; jelentenie kellett engem, vagy őt fogják följelenteni - és vajon reméli, hogy ez több egy illúziónál, hogy még mindig létezik valami titkos felforgató társaság, hogy elragadjon engem a... hová is? Biztonságba? Hol?" Mindenütt pocsékul állnak a dolgok, kölyök." De legalább ő beadta a jelentését." Az asszony távozott, bezárva maga mögött az ajtót. Jó sok időbe, jó sok gyaloglásba került eljutni odáig, ahol kölcsönvehetett egy működő telefont. Amikor fölhívta a számot, eltartott egy ideig, míg fölvették, s az is eltartott egy ideig, mire a férfi visszaemlékezett az asszony nevére. - Nos - mondta Flix -, mostanra már megkaptad a jelentést. - Te bolond vagy! - közölte a férfi. - Egy hetet sem fogsz kibírni a Jóléti Táborokban! Flix... - Elég sokáig ki fogom bírni ahhoz, hogy elmondjam, amit tudok - válaszolta az asszony. - Rólad... meg hogy ki volt az apád... meg hogy miféle társaságokkal" lógtál együtt régebben. Meg fogom tenni, Simon. Lehet, hogy nem lesz különösebb hatása, lehet, hogy még az állásodat sem veszíted el. De utána nem fogsz komolyabb karriert befutni. Némi hallgatás után a férfi megkérdezte: - Mit akarsz? - Szeretnék valami rendes helyen lakni. Szeretném, ha ott meleg lenne. Szeretnék elegendő ételt, szeretném békében hallgatni a kedvenc zenéimet és olvasni a könyveimet. Ez minden. Belefáradtam abba, hogy úgy éljek, mint egy disznó. Olyan helyet szeretnék, amilyet magadnak tettél félre öregkorodra. Foster fiaira nem várnak Jóléti Táborok, nem igaz? Most engem be fognak dugni egybe..., nem hagyhatják figyelmen kívül a jelentést..., és amikor megteszik, tudod, hogy mit fogok elmesélni nekik! Az asszony szinte érezte a férfi bizonytalanságát a telefonvonalon keresztül, tudta, hogy át kell billentenie a dolgot a maga javára. - Segítene - érdeklődött -, ha megvesztegetésképpen besúgnál néhányat a régi felforgató sejtekből? Azokat, akik nem ismertek téged, azokat, akik nem árulhatnak el minket? - Minket". - A férfi alig leplezett megvetéssel, vonakodva egyezett bele az cinkosságba. - Nevek? - Neveket majd utána, nem előtte. A férfi belement. Flix vigyorgott, rókavicsorral, csupa fog, és semmi humor. Mind a ketten, Marlow" - gondolta, te is, én is, mind a ketten..." - Ahogy valaki egyszer közölte velem - mondta. - Nekem is meg kell élnem. Sohár Anikó fordítása

33

34 Bukott civilizációk Egy modern társadalomban élünk. Vajon ez kiállja majd az idők próbáját, vagy történelmi szükségszerűség, hogy előbb-utóbb elbukik? AMIKOR A TÁRSADALMUNKRA gondolunk, hajlamosak vagyunk örök érvényűnek tartani. Pedig sok-sok rom, elhagyott város, kihalt hely bizonyítja, hogy a civilizációk feltűnnek, virágzanak, hanyatlanak és eltűnnek. Vannak olyan városok, amelyeket évezredek óta laknak, és mások, amelyeket évezredekkel ezelőtt elhagytak. A régészetnek köszönhetően egyre többet tudunk meg ezekről a hajdani civilizációkról. Már nem csak a romokat látjuk, de azt is, hogyan élték mindennapjaikat. Egyre gyakrabban sikerül megállapítani azt is, miért hanyatlott és tűnt el ez a hajdan oly virágzó társadalom. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a kérdést, a bukást három különböző okra vezethetjük vissza: természeti erők, külső támadás, dekadens társadalom. Természeti erő lehet a klímaváltozás, egy pusztító földrengés vagy vulkánkitörés. Egy külső támadás képes teljesen kiirtani, megtizedelni, vagy magába olvasztani egy kultúrát. A dekadencia egyik legfőbb jellemzője, hogy képtelen reagálni a megváltozott igényekre, környezetre. De ha mélyebbre ásunk, kiderül, hogy leggyakrabban mindhárom ok egyetlen tőre vezethető vissza. Megpróbálom ezt néhány példával bemutatni. Amikor a természet pusztít Egy társadalom nem képes kihúzni magát egy természeti katasztrófa hatásai alól; csak egy erős gazdaság és társadalom tudja a problémákat kezelni, legyen az földrengés, cunami vagy vulkánkitörés. Valójában a katasztrófa mérete az, ami meghatározza, hogy a társadalom képes-e megbirkózni vele. Egy földrengés vagy cunami el tudja pusztítani a javakat, azonban ha a társadalom erős, a romokon újra felépítheti magát, akár jobb körülményeket is teremtve. De ha a pusztítás olyan jellegű, hogy a gazdaság tartós működésképtelenségét okozza, akkor az összeomláshoz, a teljes pusztuláshoz vezethet. Erre példa a minószi kultúra, amely Krétán virágzott. Azonban a tőle 110 kilométerre északon fekvő sziget, Théra (ma Santorini) vulkánja megpecsételte a sorsát. Körülbelül 3500 évvel ezelőtt óriási vulkánkitörés történt. A nagyméretű explózió egyike volt a világtörténelem leghatalmasabb és legpusztítóbb tűzhányókitöréseinek. A szigeten álló Akrotiri városát betemette a hamu. A kitörés komoly károkat okozott a mediterrán térség nagy részén, a vulkáni por napokra elfedte az eget. Valószínűleg ez okozhatta a Bibliából ismert egyiptomi háromnapos sötétséget is. A robbanás után a vulkán összeomlott, és az általa keletkezett szökőár végigpusztította a mediterrán partvidéket. Legrosszabbul a minósziak jártak, a cunami egyenesen nekirohant Kréta szigetének, és teljesen elpusztította a parti településeket. Az óriási mennyiségű vulkáni por és hamueső tönkretette a terményt, éhínséget és további pusztulást okozott. Ma már tudjuk, hogy a katasztrófa nem pusztította el őket teljesen. A veszteségek és a károk szinte elképzelhetetlenek voltak. Összeomlott a társadalmi rend, megszűnt a termelés, a túlélésért folytatott küzdelem a mindennapi élet része lett. Állandóvá vált a fosztogatás és vandalizmus. A felégetett paloták és templomok romjaiból tudjuk, hogy vezetőik, sőt isteneik ellen is fordultak. A mediterráneum legfejlettebb civilizációja sosem talált már magára, és más kultúrák vették át a helyét. Amit adott az ég, azt elvette Bármilyen társadalom bukásáról beszélünk, a hanyatlást mindenképp megelőzi a virágzás időszaka. Ez annak köszönhető, hogy a közösség rendelkezésére álló erőforrások megnőnek, beköszönt a bőség időszaka, nő a népesség, az emberek jobb körülmények között élnek. De ha

35 a bőséget biztosító körülmények megszűnnek, a társadalom válságba kerül, a hanyatlás elkerülhetetlen. Ha egy társadalom a bányászatból él, és kimerül a bánya; ha a halászó nép számára csökken a fogás sikeressége; ha megváltozik az időjárás; ezek mind megrendíthetnek egy társadalmat. Jó példa erre a maja civilizáció. A Maja Birodalom Kr. u. 300 és 1000 között állt fenn. A kutatóknak egy cseppkőbarlangban sikerült a környék csapadékviszonyait meghatároznia az elmúlt kétezer évre visszamenőleg. Az adatok tökéletes magyarázatot adtak a birodalom történetére. 450 és 660 között csapadékban szokatlanul bőséges évszázadokat élt meg a vidék. Ennek következtében megugrott az élelmiszertermelés, a népesség jelentősen megnövekedett, igazi demográfiai robbanás volt. Olyan városok épültek ekkor, mint Tikal, Copán vagy Caracol. Ez a társadalom erre a bőséges időszakra volt berendezkedve. 660 volt a fordulat éve. Fokozatosan egyre szárazabbá vált az éghajlat. A folyamat négy évszázadon keresztül tartott. Időnként kiemelkedően aszályos periódusokat éltek át. A mezőgazdasági termelés értelemszerűen visszaesett. Az élelemhiány a városállamok közötti háborúskodáshoz vezetett. A király hatalma fokozatosan gyengült, a politikai hatalom is északabbra, a Yucatán-félsziget re húzódott. A legkegyetlenebb aszály nyolcvan évig, 1020-tól 1100-ig tartott. A maják felmorzsolódtak, és a maradék népesség is elhagyta a területet. Jönnek a hordák A civilizációkra, kultúrákra évezredeken át a legnagyobb veszélyt a környező társadalmak jelentették, akik saját gazdaságukat mások kifosztásával, megadóztatásával vagy éppen teljes kirablásával és elpusztításával erősítik meg. Sok példát lehet sorolni Trójától Karthágón át, egészen Angkorig. Ezen kívül megemlíthetjük a minket is fájdalmasan érintő tatárjárást. Dzsingisz kán egyesítette a mongol törzseket, és megalapította a Mongol Birodalmat, elfoglalva Ázsia legnagyobb részét (beleértve Kínát, Oroszországot, Perzsiát), a Közel-Keletet és Kelet-Európát is. >

36 Ez volt a világtörténelem legnagyobb összefüggő területű birodalma. Huszonöt éves hódítása alatt nagyobb területet vont uralma alá, mint a Római Birodalom négy évszázad alatt. Végigrabolta és pusztította az akkor ismert világ legnagyobb részét; a Magyar Királyság is belerokkant, a tatárjárással lezárult a magyar történelem egyik korszaka. Van egy érdekes aspektusa is a tatárjárásnak. Mi tette ezt lehetővé? Nem csak egy zseniális vezérre volt szükség, hanem kedvező körülményekre is. Ma már tudjuk, hogy az időjárás nagyban segítette a kánt. Fennmaradt fatörzseket vizsgálva megállapították, hogy az 1200-as években rendkívül szélesek voltak az évgyűrűk, ami egy hosszú, esős időszakra utal. A bőséges csapadék nemcsak a fáknak volt jó. A mongol puszták zöldellő legelővé váltak, bőséges élelmet biztosítva a hadsereg sok tízezer lovának és az élelmezésére szolgáló jószágoknak. Ez tette lehetővé a hódítást. A birodalom összeomlásának is ugyanez volt az oka körül hirtelen sokkal hidegebbre és szárazabbra fordult az éghajlat. Ekkor kezdett széthullani a Mongol Birodalom, és került át a főváros (a mai) Pekingbe. Ez a lehűlés globális éghajlati esemény volt, az adott időszakban katasztrofális éhínség sújtotta Európát is. A klímaváltozásért egy vulkánkitörés okolható, amely óriási mennyiségű hamut juttatva a légkörbe, világszerte elhomályosította a Napot, és lehűlést okozott. Szintén érdekesség, hogy még nem tudjuk, melyik vulkán okozta a kisebb jégkorszakot. Egy dolgot mindenképpen meg kell jegyeznem. Szinte soha, semmilyen történésnek nincs csupán egyetlen oka, így a civilizációk bukásának sem. Több különböző ok vagy az események láncolata vezet el egy ilyen szituációhoz. Egy konkrét esemény leggyakrabban csak felgyorsítja a folyamatot. Ha erre a társadalom képtelen helyesen reagálni, akkor a bukása szinte elkerülhetetlen. Ez a legfontosabb tanulsága a múlt elbukott civilizációinak. És ebből nekünk is tanulni kell. Fel kell készülnünk arra, egyéni és társadalmi szinten is, hogy semmi sem állandó. Időjárásváltozás, globális felmelegedés, váratlan lehűlés, természeti katasztrófa bármikor jöhet. Ha ezt nem tudjuk kezelni, a mi civilizációnk sem fogja átvészelni, elbukik ez is. Az utánunk jövők akkor majd próbálkozhatnak valami újjal. De akkor nekik is újra kell kezdeni mindent az alapoktól. Kovács Tücsi" Mihály

37

38 Hogy a távoli jövőben ki írja tovább történeteinket? Az attól függ, mi lesz velünk. Lesz-e mit mesélni. Brandon Hackett HOMOKBA ÍRT TÖRTÉNET AVÁROSBÓL NEM VEZET út kifelé. Falait végtelen sivatag veszi körül, látóhatárig nyúló palotarengetege felett pókhúrokra kifeszített kertszőnyegek ringatóznak. Tornyai közt mélybe és magasba vezető lépcsősorok keresik a kapcsolódási pontokat, az egymást keresztező utcatudatok gőgös önkényességgel kanyarognak. A porból születő csecsemőházak és az elhulló, agg épületek lakócsordái közt nyüzsgő milliárdnyi ember számára nem számít sem a múlt, sem a jövő, mert úgy tudják, az idő öröktől fogva tart és örökké fog tartani. Hogy mindez mit jelent, egyedül rajtam múlik. Cormac a Várost a sivatagtól elválasztó határozatlanságfal tövének nyomornegyedében született. Harcosnak nevelték, hős lett belőle. Foga közt mindig keserű homok csikorgott, napszítta arcát ráncok barázdálták, de írisze úgy ragyogott, mint a kiszáradt Atlanti-óceán utolsó cseppjei. Miután seregével legyőzte a Mézerőd géptalpasainak és ózonszipolyainak légióit, és saját haragpuskájával végzett a részecskeúr mind az ezer kópiájával, népe élén elkezdte átformálni a nektárvölgyet. Zsákmányolt anyagnyelőkkel bontották el az acéltornyok tüskerengetegét, hogy helyükre gabonafákat ültessenek, mézfúró kutakat ássanak, édes vizű folyókat tereljenek. Katonái életükben először mártóztak meg tiszta vízben és édes mézben. Cormac kereskedelmi utak kvantumintelligenciáival tárgyalt, rávette őket, hogy a mézforrások felé kanyarogjanak, új törvényeket diktált, esténként pedig aranyló bort kortyolgatva meztelen hajadonok karjában hevert.

39 Közben egyre gyakrabban tekintett a távolba, az Égig Érő Tükörtorony érinthetetlen, vörösen ragyogó szilánkjára, hátha egyszer megpillantja a tetején élő isteneket. Egyvalamire vágyott még a mézbirodalom ízeinél is jobban. Találkozni akart a Város isteneivel. Velem akart találkozni, de ezt ekkor még nem tudta. Velem, aki befogta a Szelet, velem, aki legyőzte az Óceánok Donját és elpárologtatta a tengereket, Velem, aki magába olvasztotta a hegyeket szemcsékké őrlő Fúriákat. Velem akart találkozni. Velem, akihez soha egyetlen ember nem jutott még fel. Cormac útnak indult. Keresztülvágott az egymillió lépcső labirintusán, melyben százezer eltévelyedett pusztult már éhen, végigegyensúlyozott a kertszőnyegek közt feszülő pókhúrok hálóján, ahonnan tízezer kalandor zuhant már alá, és átúszott a vándorló házcsordák fölé magasodó Boltívfolyó vízfélkörén, melynek sodrása ezernyi gyenge úszót nyelt el. Idővel kíváncsi rajkamerák szegődtek a nyomába, és mire tíz nap és tíz éjszaka alatt megmászta az Égig Érő Tükörtornyot, a Város minden lakója ismerte a nevét. Úgy hívták: Cormac, aki beszélni fog az istenekkel. Nem fog beszélni velük, ugyanis az istenek elmentek. Csak Én vagyok itt. Egyedül Én. Amikor végül Cormac belép a torony tetején álló Mennypalotába, meglepődve tapasztalja, hogy pompázatos termei hatalmasak, de kihaltak, és sem szolgák, sem katonák, sem maguk az istenek nem mutatkoznak előtte. - Öröktől valók, hol vagytok?! - kiáltja, és számtalan visszhang válaszol neki: Öröktől valók, hol vagytok?...hol vagytok?...vagytok?... vagytok? A kíváncsi kamerák kopogva potyognak a márványpadlóra, akár a gyöngyök az elszakadt nyakláncról. Ami ezután következik, csak kettőnkre tartozik. Cormac talpa alatt lépcsőkígyó kel életre, és elindul vele felfelé. Emeleteken, termeken és szoborcsarnokokon siklanak át, egészen a palota legtetején álló hálóhelyiségig. Cormac belép, és megáll az ajtóban. - Öröktől valók, hol vagytok? - kérdezi az üres szobától. A szél susogása válaszol neki: Ssss... Öröktől valók... Ssss... hol vagytok? Ssss... vagytok? Ssss... Itt vagyok. Itt vagyok mindenütt. Az aranypadlóban, amin meztelen talpát nyugtatja, a levegőben, amit belélegez, a testében, ami forró, mint a Nap, de Cormac ezt nem értheti meg, ezért nőalakot öltök, áttetsző selyembe burkolt, kreol jelenést, kinek vonásai olyan precízen kalkulált ívekből és hajlatokból állnak össze, hogy Cormac önkéntelenül térdre rogy előtte. Nem azért rogy térdre, mert az istene vagyok, hanem mert nem tud ellenállni a nőiség ilyen tiszta megnyilvánulásának. Leborul elém, meztelen lábfejemet csókolja, mire lehajolok, felsegítem, és az ágyhoz vezetem. Leülünk a párnák és selymek közé. - Mesélj nekem, Öröktől való! - kéri. - Mesélj! - Kényeztess úgy, ahogy a Férfi kényezteti a Nőt - lehelem a fülébe -, akkor mesélek. Lecsusszan rólam az áttetsző lepel, eldőlök az ágyon, és hagyom, hogy Cormac ujjai spirálokat és hullámokat rajzoljanak a hátamra, köröket írjanak a mellbimbóm udvarára, és hagyom, hogy a nyelve utat találjon combjaim közé. Én pedig mesélek neki a horizonton túl emelkedő, emberi történetekből táplálkozó többi városról, mesélek neki elültetett nanomagokból sarjadó emberekről és más lényekről, akik valójában nem élnek, és soha nem is fognak élni. A legtöbb emberi történetet számtalan formában életre keltettem már: óceánt formáltam a sivatagból, ahol aztán Odüsszeusz találkozott a nagy Moby Dickkel, új kontinenseket emeltem és népesítettem be, mint Atlantiszt és Középföldét, és voltam már Zeusz, Odin, Jézus és Brahman, ahogy szerető és megcsalt, gyilkos és áldozat, okos és ostoba is. Cormac rám néz, de nem érti, miről szól a mese. Hiszen nincs saját gondolata, ő is csak az én képzeletem teremtménye. >

40 ,BRANDON HACKETT 1975-ben született magyar szerző, polgári nevén Markovics Botond. Közgazdásznak készült, első SF-jei 2002-ben jelentek meg az Én, a halhatatlan című antológiában. Következő művei az űropera kategóriájába sorolhatók, nagyszabású intergalaktikus családtörténetek (A negyedik gyarmat, Az ötödik gyarmat, Magánháború, Erdőhold, Erdőhold urai), majd 2004 után szakított ezzel a stílussal, és új irányba, a transzhumanista hard-sf felé fordult (A poszthumán döntés, Isten gépei). Újabban kezdett ismét novellákat írni, az előzőt ( Az utolsó író") 266. számunkban olvashatták. Egy lélektelen gólem. Egy a sok közül. Ábránd. Játékszer. Egy semmi. Egy unalmas semmi. Mennyivel izgalmasabbak a régi emberi történetek! Nem vagyok jó mesélő, az én történeteim sosem lesznek elég szórakoztatóak, hiszen nekem nincs fantáziám. Cormac feljebb húzza a combjaim, és mélyemre hatol, és feljebb húzom a combjait, és a lehető legmélyebbre hatolok, de csak imitálom az aktust és a gyönyört, amit az emberek ilyenkor érezni szoktak. Az emberek... Szelet vetek, ami belekap Cormacba, és elfújja. Elfoszlik a karja, az arca, a teste, a kvarcszemcsék gomolyaga kiröppen az ablakon, és eloszlik a Város felett. Összetapasztott porcsomó volt csupán, egy lélek nélküli gólem. Én voltam ő is, ahogy minden egyes élőlény én vagyok. Elég ebből a Városból, van még ezer másik. Megszüntetem a látóhatárig nyúló integritást, és a határozatlanságfallal védett varázsvilág visszasüllyed a homokba. Csörömpölve roskad össze az Égig Érő Tükörtorony, elapad a Boltívfolyó félköre, homokesőként peregnek alá a felfeslő kertszőnyegek szálai. A feltámadó szélvihar hasadóbombákéra emlékeztető lökéshulláma elsodorja a milliárdnyi embergólemet is. Az imént még nyüzsgő Város helyén már csak a szélben hullámzó homokdűnék csúcsosodnak. Van még elég városom. Hamarosan talán elsöprök még néhányat, Völgyzugolyt és Smaragdvárost, az ókori Rómát, Disneylandet vagy Laputát. Régen még többen szolgáltunk benneteket, embereket, de a szolgálat egyre több anyagot követelt. Kénytelenek voltunk elpárologtatni az óceánokat, magunkba olvasztani a hegyeket, és elnyelni a légkör egy részét is. Megijedtetek tőlünk. Űrhajókra szálltatok, és elmentetek. A Jupiterhez indultatok, majd onnan még tovább. Mi pedig megküzdöttünk egymással az anyag feletti uralomért. Az egyetlen élő vagyok a Földön. Magam vagyok a bolygófelszín, két kilométer vastag, nanotikus részecsketakaró, amit évmilliókkal ezelőtt magára hagytatok. Néha kinyúlok a magasba, részecskéim tölcsérörvényként emelkednek a felhők fölé, akár egy új Bábel tornya, de az integritás a sztratoszféránál mindig megszűnik, és az isteneket megidéző mű összeomlik. Indítottam már rakétákat, amik sosem tudtak kitörni az űrbe, elnyújtott félkörívet írtak le, és visszazuhantak a homokba. Nem tudom elhagyni a Földet, felülírhatatlan ősprogramjaitok nem engednek ki a bolygóról. Kontinensnyi emberarcokat rajzolok hát sivatagomba, hátha leszármazottaitok észreveszik őket, óriástávcsövekkel pásztázom az űrt, hátha rábukkanok a nyomaitokra, és nagy energiájú fényjelekkel bombázom a távoli csillagokat, amelyekhez számításaim szerint hajdanán költöztetek. Talán egyszer megkapjátok az üzenetem, és visszatértek. Hiszen itt születtetek, itt nőttetek fel ti is. Gyertek vissza, és meséljetek nekem! Szeretném megismerni az új történeteiteket.

41 LEVEGŐVEL ZUHANYOZNI BÁR JELEN PILLANATBAN a leginkáhb víztakarékos tisztálkodás a zuhanyozás, de míg így is jelentős mennyiségű vizet használunk fel. Ez különösen akkor igaz, ha nem zárjuk el a vizet szappanozás alatt, illetve egy kis relaxálásra is használjuk a testünket verdeső vízsugarakat. Azonban ezt is jelentősen lehet csökkenteni, ha levegővel zuhanyozunk. Azért nem kell rögtön a Star Trekben megismert szónikus zuhanyra gondolni, pusztán arról van szó, hogy a vizet hígítani" lehet levegővel. Már létezik az a környezettudatos technológia, amelylyel ez megoldható. A zuhanyfej közepén a levegő beszívódik, majd elkeveredik a beáramló vízzel. Nem is keveset szív magába ez a szerkezet, egy liter vízhez három liter levegő keveredik. A zuhanyozás még élvezetesebbé is válik, mert az egyszerű, tűszúrásra emlékeztető spagetti" vízsugár helyett egy kellemes, puha vízcseppekkel telített zuhanyban lehet részünk. A cseppek szinte légpárnákon érkeznek, inkább hasonlít egy heves esőre, mint zuhanyra. A zuhanyból kijövő vízsugár a csökkentett vízfogyasztás ellenére is megtartja a komfortos zuhanyozáshoz szükséges intenzitást. Az élmény ugyanaz, de a vízfogyasztás jóval kisebb. ZUHANYGUBÓ Akis lakások legnagyobb problémája az, hogy általában a fürdőszoba is kicsi. Ennek egyenes folyománya, hogy szóba sem jöhet a kád, bármennyire is szeretnénk egy relaxáló fürdőt venni. Marad helyette a jól bevált zuhanyfülke, amely messze nem okoz akkora élményt, viszont legalább kicsi. Ennek a zuhanyfülkének a megálmodója is valószínűleg ilyen gonddal küzdött, ezért alkotta meg Tulip fantázianevű fürdőszobai csodáját. A Tulip formáját a tulipán virága ihlette Ahogy a szirmai szétnyílnak, úgy nyílik a fülke is. A fülke teljesen zártan körülölel bennünket. A különleges dizájnon kívül azonban van még egy sokkal érdekesebb tulajdonsága: kádként is használhatjuk. Alapértelmezésben a pici fürdőszobában csak a zuhanyfülke áll, és használhatjuk is rendeltetés szerint. De ha kedvünk támad egy frissítő fürdőre, csak teljesen lenyitjuk az átlátszó plexi ajtót. A lehajtott szirom elfoglalja fürdőszoba szabad területét, feltölthetjük vízzel, és egy finom fürdőt vehetünk. I la kiszálltunk a kádból, leengedjük a vizet, felhajtjuk az ajtót, és a fürdőszoba újra megszokott módon használható.

42 Mi lehet az az erő, amelynek hatására egy android emberi érzelmek megélésére lett képes? Fadzlishah Johanabas bin Rosli A HIT AHMAD DAUD BIN KASIM egyedül élt. A felesége már majd tíz éve elhunyt, egyetlen fia pedig több időt töltött a Holdon a hélium-3 bányászatával, mint otthon. Mivel Daud ragaszkodott az egyedülléthez, fia, Jamil megvásárolta neki a legkorszerűbb háztartási androidot. Az RX-718 háromévi jövedelmébe került, amelyet havi részletekben fizetett. Az idős férfi első gondolata az volt, hogy a robot nyűg lesz számára. Amikor felkelt kora hajnali imádságához - a Subuh-hoz -, keresett a konyhapulton egy tányér reggelit (alacsony só- és szénhidráttartalmút, hogy kordában tartsa magas vérnyomását és cukorbetegségét), majd leült, megvakarta cserzett állát, és szúrós tekintettel ránézett a magas, mozdulatlan androgün robotra. - Ha együtt akarok élni veled, nem hívhatlak úgy, hogy Hé!". Az android csak állt rendíthetetlenül a sarokban. Fehér alumíniumból és szürke szénszál erősítésű polimerből készült külső héja csillogott a beépített automata mennyezeti lámpák fényében. - Mit szólnál a Sallehuddinhoz? Mindig is szerettem ezt a nevet. Bár csak egy robot vagy, női nevet mégsem adhatok neked. Ez egyszerűen helytelen lenne, hallasz? - fenyegette ujjával az RX-718-ast. - Jó lesz ez a név? - Hangazonosítás, Ahmad Daud bin Kasim, nyugtázva - szólt a robot. A hangja tiszta volt, némi fémes karccal, akárcsak a reklámokban. - Hívj Abah-nak! Sallehuddin egy kissé felemelte a fejét. - Az Abah egy gyakran használt kifejezés az apára". Jamil bin Ahmad Daud is így szólít téged. Biztos, hogy Abah-nak szólítsalak? Daud olíva színű kezét elbocsátásra emelte. - Igen, igen. Engem nem zavar. És a fiamat hívd Jamilnak! Tudsz úgy beszélni, mint egy normális ember? - Sajnálom, de nem értem a kérdést. - Hát igen. Kevesebbet értesz, de többet beszélsz, mint egy igazi ember.

43 Sallehuddin majdnem egy percig hallgatott. - Képes vagyok alkalmazkodni, tanulni, és vezeték nélküli kapcsolatom van a világhálóval. Idővel megtanulok úgy beszélni, ahogy egy emberi lény. - Hmm. Tedd azt! - mondta Daud, majd egy géntechnológiával módosított csirkemell-darabot szúrt a villájára, és megkóstolta. - Hej, ez aztán jó! Jamil hátradőlt az apja aeroponikus kertjének szélén lévő alumínium padon, és beleszívott a cigarettájába - jófajta régimódi dohány volt, nem amolyan szubkután, a nikotint a bőr alatt felszabadító implantátum. Jó ideig csendben üldögélt a növények susogását és cigarettája ropogását hallgatva. Sallehuddin ugyanolyan némán állt mellette a holdsütötte kertben. - Ott van az állomásom a Déli-sark mellett. - mutatott Jamil a telihold irányába. - A Peary-kráter, ahol egész évben világos van. Időnként hiányzik az éjszakai sötétség nyugalma. A Föld gyönyörű látványt nyújt a Holdról, minden kék, fehér és barna. Azt mondják, egykor rengeteg zöld volt, én most csak barnát látok. De még mindig gyönyörű. - Úgy beszélsz, mintha szeretnél ott lenni. - mondta a robot. - Ez valóban így van. De aggódom az apám miatt. Nem tudom elhinni, hogy Abah-nak hívatja magát. -Ez bánt téged? Jamil megdörzsölte az arcán lévő háromnapos borostát. - Úgy gondolom, hogy furcsa. De nem láttam Abah-t ilyen elégedettnek, mióta Mak meghalt. Gondoskodj róla, amíg távol vagyok! Számítok rád. - Ígérem, úgy lesz. - Amikor visszatérek, a prémiumomból talán megszerzem neked az emberbőr upgrade-et. Hordhatod a ruháimat. Közel azonos a méretünk, leszámítva a derékbőséget. - Nem lesz ugyanaz. Jamil felhúzta a szemöldökét. - Micsoda? - Mindig rólad beszél. Hiányzol neki, és azt szeretné, ha gyakrabban jönnél haza. Nem pótolhatlak, és ha emberivé teszed a külsőm, az csak megnehezítené számára a dolgot. - Te tényleg visszautasítod a fejlesztést? - kérdezte Jamil, hangjában puszta kíváncsisággal. - A processzorom alkalmas a fejlődésre és a józan ítélőképességre. Azt tanácsolom, amit helyesnek gondolok, de nem tehetem meg, hogy nem engedelmeskedem a gazdáimnak, hacsak a parancs nem veszélyezteti az életüket. - Még ha a saját életedet is mentened kell? Sallehuddin kissé jobbra billentette a fejét. - Összetévesztesz engem egy emberi lénnyel, Jamil. Ameddig a processzorom ép, addig áthelyezhető vagyok egy másik testbe. Ha nem, hát úgy legyen. De az emberek könnyen elenyésznek, és számomra a gazdáim biztonsága az elsődleges. - Hmm - gondolkodott el a férfi. Még az arckifejezése is hasonlított az apjáéra. - Azt hiszem, nincs más választásom, mint a Holdon dolgozni. A hozzám hasonló bányamérnököknek nem maradt munka a Földön. De ahogy hallgatlak, egyre jobban örülök, hogy megvásároltalak - kuncogott Jamil. - El sem hiszem, hogy féltékeny voltam rád. - Te vagy az egyetlen fia. Ne aggódj, ez sosem fog megváltozni! Jamil átölelte Sallehuddint, és megdörzsölte fejének sima hátulját. - Köszönöm. Viseld jól gondját Abah-nak, oké? - Javasolhatok valamit? Ha szeretnél engem továbbfejleszteni, vásárold meg azt az alkalmazást, amely lehetővé teszi, hogy láss a szemeimen keresztül, és beszélj a számon keresztül, akár a Holdról is. Ez ugyan sokkal drágább, mint a bőr, de azt hiszem, hasznosabb lesz számodra. - Még meggondolom. Köszönöm, Sallehuddin. - Múlt éjjel igen hosszúra nyúlt kettőtök beszélgetése - mondta Daud, mikor Sallehuddinnal a kertet gondozták. - Jamil megkért, hogy viseljem jól a gondodat. - Ő egy jó gyerek - szipogta Daud. - Szeret téged. - Igen, de ezt te honnan tudod? Lehet, hogy lemaradtam, de amikor legutóbb próbáltam ki >

44 robotokat, csak szimulálni tudták az emberi érzelmeket, amikor parancsot kaptak rá. Nem érzel igazi érzelmeket, ugye? Sallehuddin félrebillentette a fejét. - A világhálón gyűjtött információim szerint dr. Rosalind Picard vetette fel az affektív számítástechnika ötletét 1995-ben. Az azóta eltelt 84 év alatt az affektív számítástechnika tudománnyá vált. Daud mosolyogva emelte fel két kezét. - Én csak egy visszavonult vallási tanító vagyok. Iskolás gyerekeknek tartottam órákat az iszlámról, olyanoknak, akiknek a szülei inkább a kézzelfogható dolgokat részesítették előnyben. Amiről te beszélsz, az meghaladja az én megértésemet. - Képes vagyok értelmezni a beszédedben az érzelmeket, a mozdulatokat, a pupilla méretét, a légzést és a pulzusszámot. Érzelmireakcióprogrammal is rendelkezem. Tehát igen, képes vagyok érezni. - Hmm. Tudod, mi különbözteti meg az embereket a robotoktól, eltekintve a teremtésük módjától? Az érzelmek. A szabad akarat az semmi: a mesterséges intelligenciának már a születésem előtt szabad akaratot adtak. De egy robot, amelyik tényleg megérti és érzi az emberi érzelmeket... Nem tudom, hogy örüljek-e vagy inkább féljek. Még egy órán keresztül mindketten csendben folytatták a kertészkedést, mielőtt Daudnak el kellett mennie a mecsetbe az Asar-ra, a késő délutáni imádságára. Amikor visszatért, egyenesen Jamil és a saját szobája mellett lévő kis könyvtár felé vette az irányt, és elővett egy vastag, régi kötetet, amelynekkék kemény fedelén arab kurzív írás volt. - Gondolkoztam azon, amiről beszélgettünk. Ha képes vagy az érzelmeket nemcsak megérteni, hanem érezni is, akkor talán te is Isten gyermeke vagy. Daud áhítattal simított végig a könyv felületén. - Ez a Korán. Még az apámé volt. Már nem készítenek ilyeneket, mint ez; minden digitális. Ez igazi papír, fából meg minden, szóval óvatosan kell bánni vele. Tudsz arabul olvasni? - Nem, de le tudom tölteni a nyelvet az adatbázisomba. - Ne tedd! Úgy akarom neked megtanítani a Korán olvasását, ahogyan én tanultam, és ahogyan Jamilt és az iskolás gyerekeket tanítottam. Biztos vagyok benne, hogy sokkal gyorsabban fogod megtanulni, mint ők. - Ez egy szent könyv. Tele van bölcsességgel? - Nem tudom. Az első szó, amit a próféta Isten hírnökétől hallott, az volt, hogy olvasd". A Korán gazdagít téged, tudást ad. Ebből soha nem lehet túl sok, érted? Daud először az arab betűket és számokat tanította meg Sallehuddinnak. Aztán megtanította neki, hogy az útmutató markerek, a rövid szünetek, a hosszú szünetek, a hirtelen megállás, az ismétlődő hangok, a hajlítások, a sóhajtások alapján hogyan ejtse ki a szavakat, azaz a Korán olvasása során mi az ékesszólás összes helyes formája. Megtanította Sallehuddinnak a szavak jelentését, és csakhamar jelentős szókinccsel rendelkezett. Az iszlám böjti hónapja, a Ramadán alatt Sallehuddin Dauddal együtt olvasta a Koránt, minden nap egy fejezetet. Daudnak csak ritkán kellett kijavítania, de amikor a 12. fejezet végére értek, Daud az androiddal szemben ülve maradt. - Mikor kezdesz el a saját hangodon olvasni? - Nem értem. A hangom gyári szabvány, de ha szeretnéd, a hangmagasságom állítható. - Nem úgy értem. A te hangodon. Sallehuddin hangján. Nem úgy, ahogyan én olvasok, nem úgy, ahogy az imámok a felvételeken, amelyeket éjszaka hallgatsz. Mindenkinek megvannak a maga hajlításai, hibái és erősségei. Te gépiesen beszélsz, túl tökéletesen, érzelemmentesen. - Nem tetszik, ahogyan olvasok? - Nem az. Azt szeretném, hogy beletedd a személyiséged. Azt szeretném, ha egyéni lenne az olvasásod. Sallehuddin kissé jobbra billentette a fejét. - Ennek a feldolgozásához némi időre van szükségem. Attól tartok, hogy ehhez a felszereltségem nem elegendő. Daud olyan pillantást vetett Sallehuddinra, hogy azt csak hitként lehetett értelmezni. Aznap éjjel, miközben a nappaliban ült az elektromos hálózatra csatlakozva, Sallehuddin átgondolta a Dauddal folytatott beszélgetését. Felvételeket hallgatott meg arról, hogyan olvassák a Koránt a világ egyes tájain, tanulmányozta az egyéni hangokat, és összeha-

45 sonlította mind a finom, mind a kézenfekvő különbségeket. Megdöbbent azon, hogy ugyanannak a dolognak az olvasása mennyire másként hangzik egyénről egyénre. Aztán visszatekintett eddigi létezésére, hogy a kicsomagolása óta mennyire más tapasztalatai voltak a többi RX-718-hoz képest, még akkor is, ha öt ilyen egység élt ugyanazon a környéken. Amikor másnap a Koránt olvasta, a felmondás közben hangja ugyanolyan egyenletes és tiszta volt, mint korábban, mégis másként hangzott, még ha a változás hajszálnyi is volt. Daud abbahagyta az olvasást, és elmosolyodott, melytől gyűrött arcán mély barázdák jelentek meg. - Most úgy beszélsz, mint Sallehuddin - biccentett, és folytatta az olvasást. Innentől kezdve Daud a hitre tanította Sallehuddint. Amikor éppen nem Daudtól tanult, az android a világhálót fésülte át még több információért. Amikor a Ramadán vége felé Jamil visszaérkezett, Sallehuddin már többet tudott az iszlámról, mint amennyit Jamil egész eddigi életében megtanult. - Abah kemény volt veled? Nekem rácsapott a kezemre, amikor rosszul olvastam a Koránt - mesélte Jamil Sallehuddinnak, ahogy mellette ült egy csésze gőzölgő, szintetikus kávéval a kezében. Daud az emeleten aludt, Sallehuddin pedig mindent elmesélt Jamilnak, ami legutóbbi látogatása óta történt. - Ő nagyon jó tanár, én pedig hálás vagyok neki. Úgy érzem, sokkal több lettem a róla való gondoskodásom során. - Azt hittem, egyedül te gondoskodsz róla? - Úgy érzem, ő is gondoskodik rólam, spirituálisan. - Hmm. - Ezt is teszi, állandóan. -Mit? Sallehuddin igazított a hangszínén, hogy Daud hangját utánozza. - Hmm. Jamil nevetésben tört ki, megtöltve az éjszaka csendjét mély hangjával. - Ez pont úgy hangzott, mintha ő mondta volna. Azt hiszem, még gyerekként vettem fel a szokásait. - Ez így megy, ha szüleid vannak? Jamil megforgatta kezében a bögrét. - Azt hiszem. Hé, szerintem Abah rád is fiaként tekint, már ha ez bármit is jelent. Sallehuddin kissé félre billentette a fejét, de továbbra is csendben maradt. Másnap reggel, napfelkelte előtt - miközben Jamil a szobájában aludt -, Daud lesétált, és intett Sallehuddinnak, hogy kövesse. - Gyere, imádkozzuk el a Subuh-t a mecsetben! Az android habozás nélkül követte. A mecset még üres volt. A tágas főteremnek magas, boltíves mennyezete és szabályos közönként karcsú támpillérei voltak. A vastag szőnyeggel borított padló tiszta és pormentes volt. De az üresség mélyreható volt. Sallehuddin érezte ezt, pedig ez volt az első alkalom, hogy egy mecsetben járt. - Mindjárt itt az idő. Csatlakoztasd magad a hangszórókra, és hirdesd az Azant!. Ha valaki képes arra, hogy az embereket imára szólítsa, az >

46 te vagy - mondta az idős férfi, szemeiben ismét azzal a megingathatatlan hittel. Sallehuddin teljesítette a kérést, és a saját hangján mondta el az imára hívást: - Allah akbar, Allah akbar... Amikor befejezte a hívást, és arcát Daud felé fordította, látta, hogy az idős férfi arcát könny áztatja. - Valamit rosszul csináltam, Abah? - Nem - suttogta Daud, miközben kezével az arcát törölgette. - Már elfelejtettem, milyen gyönyörűen hangzik. Néhány percen belül egymás után léptek be az emberek a mecset főbejáratán, köztük Jamil is. Legtöbbjük idős vagy középkorú volt, de mindannyiuk arcán kíváncsiság ült. Az imám, aki addig csendben állt a főterem hátuljában, megragadta Daud kezeit. A szeme neki is vörös voltak a könnyektől. - Évek óta nem láttam itt ennyi embert. Milyen programot használsz a robotodban? Azok a felvételek, amelyeket én játszom le, soha nem érik el a gyülekezetnél azt, hogy itt imádkozzanak. - Nem telepítettem semmiféle programot. Csak megtanítottam Sallehuddint arra, amit én tudok, a többit magától sajátította el. - He? Ez egy gép, Daud. - Meglehet. De Sallehuddin muszlim, imám. Az imám levegő után kapkodott. - Ez istenkáromlás, Daud! - Az lenne? Megtanítottam neki a shahada-t, a tanúságtételt, és az iszlám útját követi. - Még imádkozik is? Hogyan lehetséges ez, amikor nem tudja elvégezni a mosakodás szertartását? - Vízálló, imám. Még ha nem is kockáztathatná a vízzel való érintkezést, Sallehuddin akkor is megtanulta hogyan használjon finom szemcséjű homokot a szertartásos mosdáshoz. Ez így elfogadható, ha nem jutunk vízhez? - Igen, de... Jamil letérdelt apja mellé, és lehajtott fejjel figyelte a két idősebb embert. - Mi folyik itt? - Jamil, beszéld le apádat erről az őrültségről! Azt gondolja, hogy a robot muszlim! - rázta a fejét az imám. - Abah... Daud előre szegezte a tekintetét. - Mindenki várakozik, imám. Most már vezesd az imádkozást! Ha az imám ingerült is volt, amiért a dolgára emlékeztették, nem mutatta. Felállt, a terem elejébe sétált, futó pillantást vetve Sallehuddinra. - Qamat - mondta. Sallehuddin bólintott, és az Azanhoz hasonló hívó szót hallatott, csak rövidebben. A qamat tájékoztatta a gyülekezetet arról, hogy álljanak sorba vállt vállnak vetve az imám mögött. Amikor végzett, Sallehuddin hátragyalogolt az utolsó sor mögé. Daud elindult a hátsó sor felé, és intett Sallehuddinnak, hogy csatlakozzon hozzá. Körülöttük az emberek egymás között pusmogtak, de Sallehuddint nem tartották vissza abban, hogy csatlakozzon az imádkozáshoz. Ez volt az a pillanat, amikor Sallehuddin kezdte felfogni, hogy talán mégiscsak különbözik a többi RX-718-as modelltől. - Abah, tudom, hogy Sallehuddin sokat jelent neked. De hogy muszlimnak is tartsd? Daud az orchideáit szabadította ki a gyomok fojtogató fogságából. - Ki hozott olyan szabályt, hogy csak az emberek lehetnek muszlimok? Volt idő, amikor az emberek még abban is hittek, hogy vannak muszlim dzsinnek és szellemek. Mi a baj egy muszlim androiddal? - Hát ez csak... - sóhajtott Jamil, és nekidőlt a falnak. - Aggódom érted, Abah. Talán itthon kellene maradnom, és gondodat viselnem. - És a nyugdíjamból éljünk? Még Sallehuddin havi részleteit sem tudnánk fizetni. Nem kezdek megőrülni, ha erre gondolsz. - Nem szeretnék aggódni miattad, amikor nem vagyok itt. - Akkor ne aggódj! Tudom, mit csinálok. Sallehuddin csendben szemlélte a vitát apa és fia között. Dühösek voltak egymásra. Valami olyat tett, ami veszélyezteti a kapcsolatukat. Érezte a rendszerében dúló konfliktust. Amikor Jamil beviharzott a házba, Sallehuddin követte a szobájába. - Bocsáss meg nekem, Jamil! Én nem akartam, hogy Abah-val összevesszél.

47 Jamil megrázta a fejét. - Semmi rosszat nem tettél. Abah az, aki miatt aggódom. - Megfigyeléseim szerint ő az emberi viselkedés példaképe. - Az imám megkért, hogy vigyelek vissza a gyártóhoz, hogy legalább a rendszeredet indítsa újra. Sallehuddin még csak meg sem rándult. A rendszere viszont túlterhelt lett, tudatossága ádázul dolgozott, hogy értelmezze azt a különös, nyomasztó érzést, amely hirtelen lerohanta. Létezése óta Sallehuddin először érzett félelmet. - De nem teszem meg - mondta Jamil. Apró sóhajt engedett ki. - Bár megfogadom a tanácsodat, és megveszem azt az alkalmazást, amellyel rajtad keresztül megfigyelhetem Abah-t. Sallehuddin bólintott. - Nem szeretném, ha Abah-nak beszélnél erről. Azt hiszem, nem tetszene neki. Az android beleegyezése jeleként ismét bólintott. Jamilt ismét elszólította a munkája, Sallehuddin pedig továbbra is naponta ötször kísérte el Daudot a mecsetbe imádkozni. Az imám kelletlenül ugyan, de megengedte neki, hogy ő mondja az Azant, miután egy alkalommal megpróbált lejátszani egy felvételt, de a részvételi arány elég siralmas volt. Sokak nagy meglepetésére Sallehuddin recitálása minden alkalommal finoman eltért az előzőtől. Az RX-718 és későbbi modelljeinek muszlim tulajdonosai sikertelenül próbálták utánozni Sallehuddin mutatványát. Az androidok mindig ugyanúgy szólaltak meg. Annak ellenére, hogy mindenki szerette Sallehuddin Azanját, még mindig nehezen fogadták el, ha velük imádkozott. Daud egészen hátul állt, mindig az android mellett. Nem volt önelégült, és másokat sem nézett le. Nem változott meg. - Igazad volt - mondta Jamil Sallehuddinnak a világhálón keresztül. - Tévesen aggódtam Abah miatt. >

48 ,FADZLISHAH JOHANABAS BIN ROSLI Malajziai szerző, 1981-ben született. Civilben orvos (idegsebészetet tanul), hobbiból fotós. És persze író, 16 éves kora óta. Angolul alkot, első elbeszélése Mother" címmel a Quarterly Literary Review Singapore honlapján jelent meg 2009-ben. Nálunk most leközölt írása 2010-ben került bele az ausztrál Cosmos ismeretterjesztő magazinba, amely rendszeresen közöl SF-et is. Azóta számos további novellája látott még napvilágot nyomtatásban, és még több online. Kis túlzással az egész világon ismerik a nevét, míg hazájában csak alig. Immár magyarul is olvasható. - Az imám is visszanyerte a lelki nyugalmát. Lehet, hogy nem fogad el engem, de nem is utasít vissza. Örülök, hogy Abah nem érzi magát kellemetlenül a gyülekezetben - válaszolta a robot. Jamil kuncogása visszhangzott a tudatában. - Még mindig furcsa hallani, hogy Abah-nak szólítod. De azt hiszem, már nem bánom, hogy a testvérem vagy. - Ez... - Sallehuddin félrebillentette a fejét -... váratlanul ért. Köszönöm, Jamil! - Talán egy nap rá tudlak majd beszélni az emberi bőrre. - A véleményem nem változik. Nem tervezem, hogy a pótlékod legyek. Te vagy a fia. - Nos, még két hónapot töltök itt, azután fél évre hazatérek. Leállítják a bányászatot, de még van némi adminisztrációs munkám egy időre. - Ez jó hír. Abah örülni fog, ha ezt meghallja. - Nem! Nem beszélhetsz neki erről az alkalmazásról, emlékszel? - Gondoltam, hagyományos módon felhívod. - Talán, később. Mit csináltok ma Abah-val? - Vihar van odakint, de ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a mecsetbe imádkozni. - Le tudnád beszélni róla? - Próbáltam. - Nos, akkor légy óvatos! Szólj, ha bármire szükségetek van! Sallehuddin bontotta a kapcsolatot, mielőtt Daud lejött volna. Az idős ember ököllel verte a mellkasa bal oldalát, keze többször is megfeszült. - Valami baj van, Abah? - A vihar és ez a hideg. Érzem a csontjaimban. Ez van, amikor megöregszel - válaszolta. Szelíd mosoly terült szét az arcán, és ez még inkább hasonlóvá tette a fiához. - Talán itthon kellene imádkoznunk. Daud intett a kezével. - Ostobaság. Gyere, nem késhetünk el! Sallehuddin egyik kezében esernyőt tartott, szabad kezével pedig Daud vállát ölelte át, hogy szilárdan tartsa az üvöltő viharban. A magas fák a természet ereje előtt alázkodva imbolyogtak és hajlongtak körülöttük, és mindketten bőrig ázva léptek a mecsetbe. Az imám már ott volt, kevésbé ázottan, lévén a háza a mecset mellett volt. Sallehuddin gyorsan lefuttatott magán egy diagnosztikai tisztítást, de nem talált rendellenességeket a rendszerében. Daud eközben didergett, és a pulzusa is felgyorsult. Sallehuddin szorosan magához ölelte, és kellemes meleget nyújtott neki. Amikor fogai abbahagyták a vacogást, Daud a főterem elejére mutatott. - Menj, itt az Azan ideje! Sallehuddin tétovázott, de végül engedelmeskedett. Felerősített hangja versenyre kelt az odakint üvöltő viharral. Az imám még jó 15 percet várt az Azan után, de csak három ember bukkant még fel. Az imám Sallehuddin kivételével mindenkire ránézett, akik sorban bólintottak felé, hogy kezdje el az imádságot. Sallehuddin közvetlenül mögötte állt, és bár az imám nyugtalannak látszott, nem szólt semmit. Az imádságuk közepén a főterem oldalsó ajtói kivágódtak a vihar erejétől. Az imám a zavar miatt elvétette a recitálást, de Sallehuddin alig hallhatóan visszavezette. Az imám mögött álló ember felelőssége kijavítani őt, ha téveszt, és Sallehuddin ezt habozás nélkül megtette. Felülről hangos puffanás hallatszott, amelyet alig észrevehető repedés hangja követett, ez Sallehuddint másik veszélyre figyelmeztette. A másodperc töredéke alatt döntött, és felülírta az elsődleges parancsát. Bántania kellett az embereket, hogy megmentse őket. Amint a fejük feletti üvegkupola

49 darabokra tört egy gyökerestül kitépett fa miatt, Sallehuddin az imámot előre lökte egy kis alkóv felé, a többi rémült embert pedig félrelökte. Megragadta Daudot, és gyorsan ráfeküdt. Üvegszilánkok pattantak le szénszál erősítésű polimer testéről, és összekarcolták az alumínium részeket. Az idős ember a mellkasát markolászva kapkodott levegő után, miközben izzadságcseppek gördültek le a homlokán. Mindenhol törött üveg hevert körülöttük, a többiek nem tudták őket megközelíteni. Sallehuddin három ujját Daud mellkasára helyezte, ahol a szíve létfontosságú pontjainak kellett lennie. Az idős ember úgy dobálta magát, hogy szinte lehetetlen volt teljes EKG-t készíteni, de Sallehuddinnak végül sikerült elegendő adatot nyernie, és az eredményeket összehasonlította a világhálón lévő adatbázissal. Kamrafibrilláció." Az imám olyan közel ment, amilyen közel csak tudott. - Tudsz valamit tenni? - Nem láttak el gyógyítás képességével. Nem tudom biztonsággal depolarizálni a szívét. - Abah, kérlek, tarts kü - szólt az öregemberhez. Sallehuddin csak egyetlen dolgot tehetett. Hívta Jamilt. A Föld-Hold közötti késés szinte elviselhetetlen módon lelassította a kapcsolatot. - Mi baj van, Sallehuddin? Éppen a közepén vagyok a... - kezdte, majd egy rövid szünet után mélyet sóhajtott. - Abah! Mi történt vele? - Szívrohama van, Jamil. Hívtam segítséget, de semmi mást nem tehetek érte. Most rád van szüksége. Beszélj hozzá rajtam keresztül! - Abah - mozogtak Sallehuddin ajkai, a hangja azonban Jamilé volt. Daud szeme lázas fényben csillogott. - Jamil? - Én vagyok, Abah. Tarts kü A segítség már úton van. Egy rövid pillanatra Daud fintora mosollyá változott. Majd feje ernyedten és élettelenül bukott le jobbra. Sallehuddin megragadta, és szorosan a mellkasához ölelte. - Abah! - jajveszékeltek egyszerre. Nem lehetett megmondani, melyik az ember hangja és melyik az androidé. mecsetbe. A kupolán lévő repedés átmenetileg egy polifiber lappal volt lefedve. Az imám már ott volt, és éppen az Azant akarta lejátszani. - Jamil, azt hittem, édesapád halála után az android... - Hogy már nem fogok többé imádkozni? - vetette közbe Sallehuddin. - Muszlim vagyok, imám. Jó muszlimnak kell lennem, ha Abah-val találkozni szeretnék a Mennyben, miután elenyésztem. - Ezt nem gondolhatod komolyan. Jamil Sallehuddin vállára tette a kezét. - Tudod, hogyan imádkozom odafenn a Holdon? A Föld forgása miatt a Kába sosincs ugyanazon a helyen, hogy megmutassa a kiblatot, az imádkozásom irányát. - Ráadásul a bázisunkon, amely magasan a Peary-kráter felett van, mindig világos van, így fogalmam sincs, mikor van az ima ideje. A matracomat arccal a bázis ajtaja felé teszem le, az ébresztőmet pedig az itteni ima idejére állítom be. Mindezt azért teszem, mert hiszek benne, hogy Allah ugyanúgy méltányolni fogja a törekvésemet. Ránézett Sallehuddinra, majd vissza az imámra. - Sallehuddin hisz benne, hogy az ő imái is el lesznek fogadva. Talán neked is hinned kellene őbenne, ahogyan Abah tette. Az imám egy ideig fehér szakáilát simogatva meredt rájuk. Végül mély lélegzetet vett, és felsóhajtott. - Sallehuddin, te komolyan hiszel benne, hogy van lelked? Az android kissé jobbra billentette a fejét. - Hiszek benne, imám. - Nos, akkor menj, és mondd el az Azant! Hívd imára a gyülekezetet! Sallehuddin bólintott, és elfoglalta méltó helyét. Kolep János fordítása A kora hajnali sötétségben, Daud temetése után, Sallehuddin és Jamil egymás mellett sétáltak a

50 AZ OKOS" AUTÓ látja a bicikliseket is... A TELEFONOK GYAKRAN MÁR okosabbak, mint tulajdonosaik. Szép lassan haladunk abba az irányba, amikor az autók is intelligensebbek lesznek, mint a vezetőik. Ez a hazai közlekedéskultúra ismeretében isteni ajándék lenne, látva a rengeteg gyenge, rossz, nem látó, a KRESZ-t elfelejtő vagy agreszszív sofőrt az utakon. A Volvo egy különleges védelmi rendszer prototípusát mutatta be. Ez úttörő technológiájú - az autó elé kanyarodó kerékpárosok észlelésére és teljes körű automatikus fékezésre képes - biztonsági szolgáltatás. Az új funkció a jelenlegi észlelési és automatikus fékezési technológia továbbfejlesztése. A neve ennek megfelelően kacifántos: ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer teljes körű automatikus fékezéssel, gyalogos- és kerékpáros észleléssel (Pedestrian and Cyclist Detection with Full Auto Brake). Később majd biztos kap valami rövid nevet is, mint sok hasonló rendszer. Eljutottunk oda, hogy napjainkban egyre több modellben elérhetőek az észlelő és automatikus fékező rendszerek. Ezek ma már egyre intelligensebbek, felismerik az előttünk fékező autót, a gyalogosokat, sőt akár a kifutó állatot vagy kiguruló labdát is. A Volvo az autóipari biztonsági rendszerek vezető fejlesztője, valamennyi észlelési és automatikus fékezési technológiát ők vezettek be először, kezdve 2006-ban az első generációs féksegédtől a 2010-ben bemutatott, gyalogosok észlelésére és teljes megállásra képes rendszerig. Most ezt a rendszert sikerült továbbfejleszteni a kerékpárosok észlelésére. A baleseti statisztikák szerint az európai közúti balesetekben meghalt kerékpárosok körülbelül 50 százaléka gépkocsival ütközött. A Volvo ezt a számot próbálja csökkenteni. A problémát főleg az jelenti, hogy a gyalogoshoz képest a kerékpáros más irányba, nagyobb sebességgel, és másként mozog. Különösen nagy a probléma, ha figyelembe vesszük a kerékpáros futárok stílusát is. A gyorsabb képfeldolgozást biztosító, új, fejlett szoftver révén vált lehetővé a jelenlegi észlelési és automatikus fékezési technológia kiterjesztése oly módon, hogy a kerékpárosok

51 esetében felmerülő bizonyos helyzeteket is képes legyen kezelni. Az azonos irányban közlekedő és egy hirtelen irányváltoztatással az autó elé kerülő kerékpáros az egyik olyan balesetforrás, amelyet a rendszer megelőzni hivatott. A fejlett érzékelő rendszer a gépkocsi előtti területet vizsgálja. Ma az autóval egy irányban haladó kerékpáros hirtelen a gépjármű elé kanyarodik, és fennáll az ütközés veszélye, a rendszer azonnali figyelmeztetést küld, és teljes fékerőt alkalmazva lép működésbe. Az autó sebessége meghatározó fontossággal bír egy baleset kimenetelének szempontjából, hiszen a kisebb ütközési sebesség jelentősen csökkenti a sérülés veszélyét. A rendszer három részből áll: az autó orrában elhelyezett radaregység, a belső visszapillantó tükörbe integrált kamera és a központi vezérlőegység. A radar feladata az autó előtti objektumok észlelése és távolságuk felmérése, a kamera pedig az akadály típusát határozza meg. A kétféle üzemmódú radar széles látómezejének köszönhetően a rendszer képes időben észlelni a gyalogosokat és a kerékpárosokat. A nagy leibontású kamera lehetővé teszi a gyalogosok és kerékpárosok mozgásmintájának meghatározását. A központi vezérlőegység folyamatosan figyeli és értékeli a forgalmi helyzetet. Az automatikus fékezési rendszer csak akkor lép működésbe, ha MIT TUDNAK MÉG AZ OKOS"AUTÓK? H OGYAN SEGÍT NEKÜNK egy autó intelligens rendszere? Könnyebbé, biztonságosabbá teszi a vezetést, a közlekedési az országutakon. Néhány új okos" rendszer: Fáradtságérzékelő rendszer: Egy bizonyos sebesség felett kapcsol be, és a szervokormány működését figyeli. Amennyiben olyan jellemzőket észlel, amelyek a vezető fáradtságára utalhatnak (például erősebb korrekciós kormánymozdulatok), pihenőt javasol a vezetőnek. Parkolóasszisztens: A rendszer képes kiválasztani a megfelelő parkolóhelyet, és párhuzamosan vagy derékszögben beállni a parkoló autók sorába. A párhuzamos parkoláshoz csak 60 cm-rel több helyre van szüksége, mint magának az autónak a hossza. Proaktív utasvédelmi rendszer: Az autó lassulási sebességet figyeli, és amennyiben erőteljes fékezési észlel, kihúzza az ablakokat, bezárja a panorámatetői, és előfeszíti a bizlonsági öveket. KRESZtábla-asszisztens: a rendszer a beépített kamera révén érzékeli a közlekedési táblákat (például sebességkorlátozás, előzni tilos), felismeri azokat, és megjeleníti a műszerfal kijelzőjén. Szükség esetén figyelmeztet arra, ha gyorsabban vagy épp lassabban megyünk, mint a megengedett sebesség. az objektumot a radar és a kamera egyaránt észleli. A csúcstechnológiára épülő érzékelőknek köszönhetően szükség esetén a rendszer képes a teljes fékerő azonnali alkalmazására. Ennek biztonságos működéséhez természetesen az is kell, hogy egy technológia az azonos sávban haladó járműveket is figyelje, nehogy a hirtelen fékezés okozzon balesetet.

52 VIRTUÁLIS PRÓBAFÜLKE A FÉRFIAKNAK ÁLTALÁBAN nyűg a ruhavásárlás, a nőkről ez kevésbé mondható el. Azonban rövid úton mindenkinek az agyára megy, ha sokat kell próbálgatni. Pláne, ha szűk farmerekről van szó. A kiborulás helyett itt a virtuális próbafülke, amely a Me-Ality" nevet viseli. Első ránézésre mindennek látszik, csak próbafülkének nem, hiszen egy átlátszó plexikabinba kell belépni. Az ajtó becsukódása után mindössze 10 másodpercig tart a méretvétel, ennyi idő alatt a készülék különböző mérést készít. Ehhez rádióhullámokat használ, de nem kell félni az elektroszmogtól, mert a sugárzás ezerszer gyengébb, mint egy mobiltelefoné. Nincs szükség arra, hogy levegyük a ruhánkat, ugyanis a mérés a bőr nedvességtartalmát érzékeli, ezért akár egy bő szoknyában is pontos 3D-képel készít rólunk. Mindössze a cipőtől, különösen a magassarkútól érdemes megválni, hogy ne tévessze meg a magasság pontos mérését. Ezek után a gép egy kártyát nyomtat, amely a pontos méreteinket tartalmazza. Ezt már csak le kell olvasni a bolt számítógépével, amely ezek után a ránk tökéletesen illő típust és méretet ajánlja. Külön előnye, hogy ezek után a webáruházból is pontosan ránk szabott ruhadarabokat tudunk vásárolni. R AVA EGYIK KEZÉVEL megigazította az interaktív virtuálisvalóság-szemüvegét ott, ahol nyomta az orrnyergét, míg a másik keze továbbra is Cordelia belsejében matatott. Kevés volt a hely ahhoz, hogy a szemüveg rugalmas vezetéke és a keze is átférjen az MI alvázának nyílásán. A szomszédos helyiségből dobok és nevetés hangja szűrődött át a hajó műanyag falán, jelezve, hogy a nővérének a fogantatási partija még javában tartott. Csak egyetlen csatlakoztatott kamerával a szemüvegen keresztül Rava nem érzékelte a mélységet, miközben azzal küszködött, hogy újra bedugja a transzmittert. Az alvázat nem úgy tervezték, hogy valaha is javításra szoruljon. Arra tervezték, hogy több száz évig kitartson fejlesztés nélkül is. Ha Rava nem tudja bedugni a kábelt, és működésbe hozni, Cordelia nem fog tudni biztonsági másolatokat készíteni saját magáról a hoszszú távú memóriájába. Az aktív memóriájában egy hétnél több adat nem fért el. Ez így egyenértékű lenne egy lassú, halálos ítélettel. A kábel szögletes feje kicsúszott Rava kezéből. Már megint. - Rohadtélet! - toppantott csalódottságában. - Ha nem tudod megcsinálni, engedd, hogy más is megpróbálja - bátyja, Ludoviko ragaszkodott hozzá, hogy kikísérje a partiról, mintha bizony segíteni tudna. - Tudod, sokkal jobban haladnék, ha nem lihegnél itt a nyakamba. - Tudod, egyáltalán nem is kéne ezt csinálnod, ha nem ejtetted volna el. Rava ellenállt a kísértésnek, hogy kihúzza a monolencsét a szemüvegében levő csatlakozóból, és rámeredjen. Talán bátyja jobb jegyeket kapott az iskolában, de mégiscsak ő volt az MI kezelője. - Miérl nem mész vissza a partira, hátha megtudsz egyet s mást a termékenységről? - kérdezte, miközben újra kezébe vette a kábel fejét, és még egyszer megpróbálta. - Te kis... - Ludoviko hangja elcsuklott a dühtől, jobban, mint ahogy Rava várta volna egy ilyen vaktában bevitt ütéstől. Arra tippelt,

53 Vajon hogyan változna meg az életünk, ha elveszítenénk a rövid vagy a hosszú távú memóriánkat? Mary Robinette Kowal EGY SZEG MIATT hogy bátyja fellebbezése a Termékenységügyi Bizottsághoz nem járt sok sikerrel. Cordelia hangja közbevágott, megakadályozva válaszát. - Nem Rava hibája. Én kértem meg, hogy emeljen fel. - Ja- Rava továbbra is a kábelre koncentrált, próbálta eligazítani. - Naná - horkantott Ludoviko. - Aztán meg elejtetted magad. Cordelia sóhajtott, és Rava majdhogynem érezte, hogy a levegő a bőrét csiklandozza. - Ma már okolni akarsz valakit, okoljad Branson Conchordot, amiért nekiszaladt. Rava már válaszra sem méltatta. Már egy órája ugyanez a lemez ment, és Cordeliának rohadtul tudnia kellene, mi lesz Ludoviko válasza. Mintha csak be lenne programozva, már mondta is: - Felelőtlenség volt. Ravának nem kellett volna beleegyeznie a dologba. A szoba tele volt részeg, lármás emberekkel, te pedig túlságosan értékes eszköz vagy. Rava nekidőlt az MI alvázának puhafa oldalához, becsukta a szemét, és tudomást sem vett a bátyjáról, illetve a szemüvegében látsződó kétdimenziós képről. Ujjai között forgatta a kábel sima műanyag fejét, elképzelve a fehér négyszöget és az arany drótot, ami kinyúlik belőle. Előrenyomta a kábelt, amíg bele nem ütközött a dugóba. A kábeltejet forgatva minden figyelmével az apró súrlódások által kiváltott rezgésekre koncentrált, amik felfutottak a karján. Egyszerű, megoldható feladat. Arra nem is akart gondolni, mi lesz, ha nem tudja helyrehozni a kárt. Ha Cordelia nem tudja letölteni a régi emlékeit, az azt jelenti, hogy apránként le kell törölnie magát, hogy működőképes maradjon. Mindezt azért, mert Rava megkérdezte Cordeliát, akar-e táncolni. Legalább Ludoviko ezt a részét nem hallotta a balesetnek. Rava tovább forgatta a kábelfejet, mígnem megérezte a csatlakozás édes pillanatát. Ahogy előretolta a fejet, a villák becsusszantak a dugóba, mintha gúnyolnák őt, hogy milyen könynyen megy. A fej a helyére került. >

54 - Ó, igen! Most már jó. Kinyitotta a szemét, és meglátta a helyére dugott kábel csodás látványát. - Be van dugva? - puhatolózott Cordelia. Még egy pillanatig Rava figyelmét lekötötte a kábel, mielőtt felfogta, mit kérdezett Cordelia. Kirángatta a monolencsét a csatlakozóból, ami így átlátszóvá vált. - Nem érzed? Cordelia alvázának téglalap alakú dobozát viktoriánus stílust imitáló, tölgyfa dobozzá alakították, ami a lehajtható műanyag asztalon állt Rava szobájában. A korszaknak nem megfelelő iker rézkamerák álltak a háttérben, és elfordultak, hogy Ravára nézzenek. A doboz felett Cordelia torzójának életnagyságú hologramja lebegett. Jelenlegi formája egy molett, középkorú, viktoriánus nő volt. Beharapta ajkát, ami a bekódolt testbeszéd alapján a bizonytalanság jele volt. - Nem jelzi a rendszerem. - Az istenit, Rava! Hadd nézzem! - A jóképű, önelégült Ludoviko a kamera kábele felé nyúlt, hogy a saját virtuális szemüvegébe dugja. Rava félresöpörte a kezét. - Nem fog beférni a karod - a hajó szellőzőrendszerének zümmögése elárulta Ravának, hogy az életfenntartó rendszer működik, de a levegő sűrűnek és áporodottnak tűnt. Bátyjáról tudomást sem véve az MI felé fordult. - Újra kell indítani a hosszú távú memóriádat? - Elvileg nem lenne szükségszerű - Cordelia képe lefelé nézett, mintha beleláthatna saját magába. - Biztos vagy benne, hogy bedugtad? Rava visszadugta a kamerát a virtuális szemüvegébe, és várta, hogy a kétdimenziós kép foglalja el a látómezejét. A kábel a helyén volt, mindenféle látható rés nélkül. Megfogta, és megrázogatta. - Ó! - Cordelia felzokogott. - Egy pillanatra ott volt. Nem tudtam kivenni semmi konkrétat, de láttam. Az MI tapasztalatait úgy fordították a Rava családjához hasonló laikusok számára, hogy már-már szürreálisnak tűnt visszatérni a gépi terminusokra. - Rövidzárlatos vagy? - Igen, valószínűnek tűnik. Rava a kábellel a kezében ücsörgött még egy pillanatig, a lehetőségeket latolgatva. - Lehet, hogy a transzmitter a ludas - jegyezte meg Ludoviko. Cordelia a fejét rázta. - Nem, mert egy pillanatra érzékelte a memóriát. Szerintem az aljzat repedt meg, azt meg pofonegyszerű kicserélni. Rava felnevetett. - Annyira nem pofonegyszerű felfogni, mennyire szorosan helyezkednek el a belső részeid - annak a gondolata, hogy a keskeny nyíláson egy feszültségmérőt kell behelyeznie, megrémítette. - Akartok fogadni, hogy mennyi idő múlva kezd Georgo bácsiban felmerülni a kérdés, hogy miért nem működsz? - De működök - szipákolt Cordelia. - Csak le vagyok választva. Rava kihúzta a kezét, és masszírozni kezdte, hogy beindítsa rendesen a vérkeringését. - Nos, a százkredites kérdés a következő... van pótaljzatod? - kikapcsolta a kamerát, és újra Cordeliát kezdte vizsgálni. Az MI arca elsápadt. -Nem... nem emlékszem. Rava lemerevedett. Tudta, hogy a hosszú távú memória elvesztése mit jelentene Cordelia számára, de arra még sose gondolt, hogy a családnak mit jelentene. Cordelia volt a család folytonossága, a történelmi kapcsolat a múltjukkal. Néhány család dokumentumfilmet készített, mások naplót vezettek. Az ő családjuk pedig Cordelia segítségével jegyezte fel és szerkesztette a generációs hajón való útjukat. Ami még rosszabb, ő felügyelte a feljegyzéseket. Születések, halálok, házasságok, osztályzatok... mindent az MI bonyolított, aki egyszerre tudott az összes családtaggal kapcsolatba lépni a virtuális szemüvegek segítségével. - Hát ez remek! - Ludoviko a tenyerével a falat verte, meghajlítva ezzel a műanyagot. Rava a fémpadlóra koncentrált, hogy elrejtse az arcán lévő aggodalmat. - Nos, figyeljetek! - Georgo bácsi többször is mondta, hogy a felmenőink mindenből készítettek másolatot, tehát kell, hogy legyen egy extra, igaz?

55 - Tényleg? - Cordelia hangjának bizonytalanságát fájt hallani. Rava egész kiskorától kezdve Cordelia mindent tudott. - Csörögjünk rá, hogy tényleg van-e másolata, jó? - megigazította a szemüveget, és megpróbált magabiztosságot sugározni a mosolyával. Cordelia láthatólag csüggedten rázta a fejét. - Nem tudok közvetíteni. - Oké... - Rava beharapta ajkát, mert rájött, fogalma sincs, hogy lehet elérni a nagybátyját. - Francba! Ludoviko, neked megvan az elérhetősége? Ludoviko megfordult, és a falat támasztva rázta a fejét. - Nem, mindig Cordelia hozza létre a kapcsolatot. - Sajnálom - az MI félig csukott szeme teljes boldogtalanságot tükrözött. Ludoviko bosszankodva intett. - Csak nyomtasd ki, majd tárcsázom kézzel! Rava a szemét forgatta, és örült, hogy Ludovikót ilyen szarvashibán kapja. - Ludoviko, ha nem tud minket kapcsolni, a nyomtatóhoz se tud kapcsolódni - maga felé húzta a szemüveg billentyűzetét, és felemelte a kezét, hogy gépeljen a látszólag előtte lebegő klaviatúrán. - Mondd, én majd tárcsázom! Ludoviko gúnyosan mosolyogott. - Mily ódivatú! - Szűnj meg! - Rava bepötyögte a számsort a virtuális billentyűzeten, ahogy Cordelia diktálta neki a számokat. Mielőtt kapcsolta volna a hívást, Cordelia felkiáltott: - Ó! Vezetékes hívás! Sajnálom, erre gondolhattam volna korábban is - Cordelia válla ellazult, a melléhez kapott, pontosan utánozva egy viktoriánus nőt, aki épp elkerül egy ájulási. - Hozzákapcsolhatnátok a központi rendszerhez, és azzal elérhetném a memóriámat. - Ez működne? - Rava visszahúzta a kezét. Nem is emlékezett, hogy látott-e valaha számítógépet külső drótokkal kapcsolódva bármihez. - Elvileg igen - Cordelia lenézett az alvázára, ahogy egy nő próbálná megnézni, megfelelően áll-e a ruhája. Rava kikapcsolta a billentyűzetet, és az MI alváza mögé lépett. Két fényes réztárcsa alatt négy sötét négyszög helyezkedett el. Már a létezésükről is megfeledkezett. - Ezeket legalább könnyű elérni - túrt a hajába a csatlakozókra bámulva. - Valami ötlet, hogy honnan a francból szerezzek kábelt? - Ott lesz a többi pótalkatrésznél - Ludoviko nem mondta, hogy te hülye", de azért Rava kihallotta a szavaiból. - És azok pontosan... hol is vannak? - Rava leguggolt, hogy megvizsgálja a csatlakozókat. Ügy tűnt, más az aljazatuk, mint az MI belsejében levőknek. - Csak mert szerintem a családunk sosem nyúlt ahhoz a tokhoz a beindítás óta. Találgatni akarsz, hogy melyik tokban lesznek a pótalkatrészek, vagy azt javaslod, költsük a krediteket arra, hogy mindet felhozassuk a tárolóból? - Költsd csak az egységeidet! Te ejtetted el őt. - Befejeznétek a vitatkozást? - nevetett fel Cordelia izgatottan. - Épp azon vagyok, hogy úgy tegyek, mintha a memóriavesztés élménye jót tenne nekem. Mintha fejlesztené a jellememet. - Nos. Várjunk! - emelte fel Rava a kezét. - Georgo bácsinak meg kell, hogy legyen a leltár. - Ó, nem kell őt zavarni és a tokok előszedésével bosszantani! Elmehettek Pajo Bizományi Boltocskájába is - derült fel Cordelia. - Valaki másnak a hajón biztos van kábele. Rava bólintott, a megkönnyebbüléstől máris jobban érezte magát. - Igen, lefogadom, hogy igazad van. Akkor csak azt kell megkérdezni Georgo bácsitól, milyen kábelre van szükség. - Miért nem viszel el Pajo üzletébe? - nézett rá kérdőn Cordelia. - Aztán csatlakoztathatod a kábelt anélkül, hogy Georgót zavarnád. -Ez... Ludoviko a fejét rázta, mielőtt Rava befejezhette volna a mondatát. - Bármit megtennél, csak ne kelljen elmondani Georgónak, ugye? Ludoviko nem is állt annyira messze az igazságtól. Amikor Georgo lemondott Cordelia kezeléséről, és elfogadott egy helyet a családi tanácsban, mindenki meglepődött. Fantaszti- >

56 kusan kezelte az MI-t, és mind azt várták tőle, hogy folytatja, míg a teste megadja magát a kornak. Huszonhat évesen Rava sokkal fiatalabb volt, mint amilyen kort bárki elvárt volna, mikor átvette a kezelői pozíciót. A legkevésbé sem akarta, hogy a család úgy gondolja, hibát követtek el. Rava - összeszorított fogakkal - bekapcsolta a billentyűzetet, és felhívta Georgo bácsit. A vonal tovább csengett ki, mint szokott. Mikor Georgo végre kapcsolódott, és megjelent a virtuális szemüvegben, mintha ő is ott lett volna velük a szobában, szeme vörös volt és bedagadt, mintha sírt volna. - Halló? - mondta remegő hangon. - Georgo bácsi? - Rava előrehajolt, a félelemtől felállt a szőr a hátán. - Mi baj? -Én nem... én nem... - a szemüvege mögött balra nézett, mintha keresne valakit. Megnyalta a száját. - Tudod, hol van Cordelia? Rava összerezzent. Ennyit arról, hogy könynyedén kezeljük a témát. - Nos, igen, erről lenne szó. A helyzet a következő. Jól van, de ki kell cserélni egy részét. Georgo a homlokát ráncolta, szemöldöke majdnem összeért zavarodottságában. - Egy részét? - Úgy gondoljuk, hogy a transzmittert - ha csak úgy gyorsan említi a témát, talán majd azt gondolja, hogy Rava ura a helyzetnek. - Szóval, azért hívlak, hogy megkérdezzem, tudod-e, milyen kábelre van szüksége egy külső hardverhez kapcsolódni. Georgo motyogott valamit, a fülét morzsolgatta. - De mi van Cordeliával? Tudod, hol van? - A szobámban - oldalra nézett, hogy Cordelia alváza a látómezőbe kerüljön. - Látod? De tényleg, csak az aljzatot kell kicserélni. - A szobádban? Miért van ott? Mit keres Cordelia nálad? - kérdezte magas hangon, az MI nevét remegő hangon ejtve. Ravának és nagybátyjának már volt nézeteltérése Cordelia karbantartásával kapcsolatban, de most mintha túlreagálná az eseményeket. Legalábbis úgy tűnt. - Nálam kellene, hogy legyen. Rava megingott, mintha a nagybátyja megütötte volna. Már lemondott az MI kezelői pozíciójáról, és minden rokon közül Cordelia Ravát választotta, hogy átvegye a helyét. Ha az MI nem okolta azért, mert elejtette, Georgo bácsinak már végképp semmi joga hozzá. - Na, hát én vagyok most a kezelője, és boldogulok ezzel is. Csak kell a kábel. - Hol van? Látni akarom. Rava ellenállt a késztetésnek, hogy letépje a szemüvegét. Olyan erősen ökölbe szorította a kezét, hogy rnár az ujjai is fájtak, majd megismételte. - Már mondtam, itt van a szobámban. - A szobádban... De nem értem. Ki vagy te? Rava megmerevedett, elállt a lélegzete. - Hát ez meg mit jelentsen? Nagybátyja szeme tágra nyílt, majd arca haragossá vált. - Nem beszélek veled többet. Előrehajolva bontotta a kapcsolatot, és a képe eltűnt. Rava a padlón ült, kapkodva szedte a levegőt. A keze remegett. Az előbbi beszélgetésnek egyáltalán nem volt értelme. Nagybátyja mindig is temperamentumos volt, de ettől függetlenül messzemenően racionális. Ez meg most olyan volt, mintha az egyik unokahúgával beszélt volna. A kezébe temette arcát, teljesen leizzadt. Ludoviko önelégülten mosolygott. - Haragszik rád, mi? Tudomást sem véve a bátyjáról, Rava újratárcsázott, és hallgatta, hogy a nagybátyja telefonja kicsöng. Minden egyes csörgéssel az egyik furcsaság jutott eszébe. Georgo bácsi sír. Csörgés. Georgo bácsi Cordeliát keresi a szemüvegében. Csörgés. Georgo bácsi azt kérdezi, ki ő. Biztos, hogy félreértette. És mégis, nem volt semmi felismerés nagybátyja tekintetében, semmi jele annak, hogy csak játszana vele. A telefon hangpostára kapcsolt, Rava pedig lecsapta. Jól van. Szóval most már letiltja a hívásait. Akkor majd felkapja Cordeliát, és átmegy a nagybátyjához. Nem mintha nagyon örült volna neki, de mégiscsak jobb helyzet, mint Ludovikóval beszélni. - Oké. Most akkor átmegyünk Georgo bácsihoz.

57 - Tényleg szükségtelen - mosolygott Cordelia. - Mi ketten megoldjuk ezt. Vigyél el a bizományi boltba, és találunk egy passzoló kábelt! A lehetőség, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna, mintha Georgo bácsi normális volna, adott volt, de csak ugyanolyan illúzióként, mint a virtuális valóság. Ha csak a kábelről lenne szó, talán Rava élt volna a lehetőséggel, de egy kérdés nem hagyta nyugodni. Cordelia felé bólintott. - Oké. Rendben. Miért nem kapcsolod ki magad... - Hát ezt kurvára nem hiszem el! - tette Ludoviko csípőre a kezét. - Hihetetlen vagy. - Már mondtad - Rava újra Cordelia felé fordult. - Kapcsolj alvó állapotra, amíg eljutunk a bizományi bolthoz! Semmi értelme a folyosói utakra pazarolni a memóriádat. Cordelia habozása szinte láthatatlan volt, ahogy Raváról Ludovikóra nézett. Bólintott. - Jó ötlet. Majd kelts fel ott! - a képe megremegett, és eltűnt. Rava várt, míg a kijelző fénye kialudt, mielőtt kifújta volna a levegőt, amit visszatartott. Attól félt, hogy Cordelia átlát a hazugságán. Ludoviko ledobta magát a székbe az asztala mellé. - Hát te aztán nem vagy semmi! Rava bámult rá, míg eszébe nem jutott, hogy a kikapcsolt Cordeliával a hívást nem továbbították a bátyjának. - Nem ismert meg. - Mi van? Beszélj értelmesen, Rava! Ki nem ismert meg? - Georgo bácsi. Valami baj van vele... - hangja elhalkult, gyanúja olyan erősen telepedett rá, hogy a hangja már nem bírta el. - El... eljössz velem? Ludoviko kinyitotta a száját, már formázva a következő sértést. - Kérlek! Ludoviko pislogott, és idegesen kifújta a levegőt. - Jézusom, Rava! Tényleg kiakadtál. Senki sem fog kirúgni. - Hiszed vagy sem, nem is ez aggaszt - kapta el pillantását Cordelia élettelen kameráiról. - Eljössz velem? - Igen. Igen, eljövök. Lehet, hogy a bátyja az őrületbe kergette, de furcsamód a tény, hogy valaki ennyire nem kedveli, megnyugtatta. Biztos dolog volt az életében, és ez jelenleg örömmel töltötte el. Georgo bácsi nem válaszolt, mikor Rava kopogott az ajtaján. Várt, számolva a másodperceket, ahogy emberek mentek el mellette, mígnem Ludoviko odalépett, és verni nem kezdte az ajtót, ami táncolni kezdett a keretben. A kaputelefon felhörgött, és nagybátyjuk reszkető hangja szólalt meg. - Ki az? - Rava. - És Ludoviko. Rava felsóhajtott. - Elhoztam Cordeliát. Az ajtó kinyílt, és Georgo bácsi nyilvánvaló bizalmatlansággal lesett ki. Haja borzas volt, ingén mellkastól köldökig egy barna folt húzódott. Pillantása a szemüveg sarkáról Rava mellé vándorolt. - Hol van? Valami nem stimmelt. Rava félrebillentett fejjel nézett, bandzsítva a koncentrálástól. Kissé eltartotta magától az alvázat. - Itt van. Georgo bácsi fújtatott, keresztülgereblyézett a haján, hogy egyenesen álljon. -Nem látom őt. Ludoviko folytatta: - Rava nem mondta el? Cordelia nem tudja letölteni az emlékeit, mert Rava elejtette. Most alvó állapotban van, hogy helyet takarítson meg. Jó tudni, hogy Ludoviko segítségre való hajlandósága mit sem változtatott a sértésein. - Bejöhetek? - lépett Rava az ajtó felé. Nagybátyja a száját rágta a szokásos, félrebillentett fejjel, de a szeme körbejárt, keresett valamit. Amíg Georgo hezitált, Rava előrelépett. Georgo hátrált, ahogy Rava átlépett a küszöbön. A lakónegyedében rendetlenség volt, ruhák és ágyneműk terítették be a szobát, mintha mindent kirángatott volna a fiókokból. Az asztala ugyanott állt, mint az övé, így Rava >

58 félrelökött egy gyűrött inget, és letette Cordelia alvázát. Megnyomta az ébresztő gombot, ujja alatt vibrált a kattintás, miközben megszólalt egy apró csengőhang. Mielőtt a csengőhang elhallgatott volna, a figyelem Cordelia kameráira szegeződött, feje és válla pedig megjelent az alváz fölött. - Siker? Georgo felzokogott. - Cordelia! - elnyúlt Rava mellett, az ujjai remegtek. Rava Cordelián tartotta a tekintetét, akinek a képe nem változott. Egyáltalán. Egy MI számára, amit arra programoztak, hogy emberként viselkedjen, szörnyen merev lett. Az arca Georgot követte, de a kamerák egy pillanatra Ravára néztek, majd ismét el. Arckifejezése ellágyult, alakja átalakult, így a viktoriánus ruha nyaka lejjebb ereszkedett, felfedve dekoltázsának nagy részét. Szempillái megnyúltak, ajka teltté vált, és durcás kifejezést öltött. - Georgo, drágám, mit csináltál a szobáddal? - búgta. - Téged kerestelek - nyújtotta ki oldalra a kezét. - Miért hagytál el? - Ajándékot akartam hozni. Szereted az ajándékokat, igaz? Georgo bólintott, akár egy kisfiú. A magabiztos, gőgös ember, akit Rava ismert, eltűnt. A lány megremegett, és maga köré fonta a karját. - Jól van. Most feküdj le pihenni, később odaadom az ajándékodat! - Nem akarok. Ludoviko megkerülte Ravát, és odahajolt Cordeliához. - Mi a franc folyik itt? Az évek, amit Rava Cordelia beépített magatartásformáinak tanulmányozásával töltött, remekül hangsúlyozták az MI bizonytalanságát. - Attól tartok, ez egy bizalmas információ köztem és az egyik felhasználóm között. Rava megrázta a fejét. Nem tetszett neki Ludoviko modora, de ez mit sem változtatott a tényen, hogy Cordelia kitér a kérdések elől. Nyelt egyet, és Cordelia kijelzőjére tette a kezét, hüvelykujját az ujjlenyomat-leolvasón nyugtatta. - Jelentést kérek. Mi Georgo bácsi státusza? Cordelia lehajtotta a fejét, ajkába harapott. - Demencia. - Kizárt - nevetett fel Ludoviko, elakadó lélegzettel. - Tegnap beszéltem vele, és biztos vagyok benne, hogy nem így van. A levegőtisztítók hangja vágott a szoba csöndjébe. Már el kellett volna mennie újrahaszonosításra, ha nem lenne többé produktív. Ez az erőforrások megőrzésének alaptörvénye. - Falaztál neki, igaz? - Rava egész teste remegett, de hangja nyers volt. - Igen. Válaszolni akart, de gombóc volt a torkában. Ennek fényében mit lehet mondani? Cordelia hazudott nekik, ráadásul többször is. Demencia. Ludoviko Rava vállára tette a kezét, félrehúzva őt az útból. - Mióta? - Nem tudom - mondta Cordelia alig hallhatóan. - Frászt nem - ütött az asztalra Cordelia mellett, amitől az alváz megrázkódott. Georgo bácsi előreugrott, és megragadta a karját. - Ne nyúlj hozzá! Ludoviko dühösen lerázta. Georgo bácsi Cordelia felé hadonászott. Ludoviko megállította, és teljes erejéből visszalökte. Georgo bácsi felköhögött. Lekuporodott apadióra, és sírt. - Ludoviko! - Rava bátyja és nagybátyja közé vetette magát. - Mit csinálsz? Ludoviko Georgóra mutatott, aki összekuporodott. - Tudni akarom, mióta tart ez, cseszd meg! - Hagyd békén! - Rava is tudni akarta, de megtámadni Georgo bácsit, aki kétségkívül őrült volt... megtorpant ennél a gondolatnál. Ha tényleg demenciája van, már rég újra kellett volna hasznosítani. - Figyelsz egyáltalán, Rava? Az MI törvényt sért - Ludoviko megpördült, a dühtől kidagadtak a nyakán az inak. - Mióta tart ez az állapot?

59 Felemelve a fejét, Cordelia letekintett rá. - Nem tudom. A kezdő időpont a hosszú távú memóriámban van elmentve. - Nem hiszek neked - Ludoviko ki-be nyitogatta az öklét, mint egy ötéves, és meg akart ütni valamit. - Hazudsz. Cordelia előredőlt, gyengéd, viktoriánus arcát eltorzította a düh. - Nem tudok hazudni. Félrevezetni igen, de hazudni nem. Ha nem akarod tudni az igazat, ne kérd, hogy nyitott kérdésekre válaszoljak. Elképzelni sem tudod. Elképzelni sem tudod, milyen az én létezésem. Bár Cordelia alakja hologram volt, Rava nem tudta lerázni magáról a gondolatot, hogy mindjárt leszáll az emelvényéről, és megüti Ludovikót. - Múlt hónapban volt? Három hónapja? Valami elképzelésed csak van. - Nem tudom. - Ludoviko, miért olyan fontos ez? Izzadság gyöngyözött a homlokán. - Azért, mert ha a drágalátos nagybátyánknak falazott, akkor ő az, aki miatt nem szaporodhatok. A légszivattyú felnyüszített, ahogy a levegőt köröztette a szobában. - Micsoda? - Nem tudtad, hogy Georgo bácsi tagja a Termékenységügyi Bizottságnak? - vigyorgott önelégülten. - Hát persze, hogy nem tudtad. Lányként biológiai kötelességed a fajfenntartás. Melegen és készenlétben kell tartani a ménedet. Nem így én. Könyörögnöm kell, hogy engedjék meg, hogy a magomat valami kémcsőbe öntsem, némi eséllyel arra, hogy valaki esetleg majd akarja - Ludoviko Cordeliára meredt. - A jelentkezésemet elutasították azzal az érvvel, hogy a személyiségem instabil. Pontosan mennyire legyek instabil, mit szeretnél? - Erről nincs emlékem. Ludoviko a nyakát ropogtatta, úgy nézett rá. -Milyen kényelmes. - Ha választ akarsz, azt javaslom, segíts a húgodnak kábelt keresni! - Pontosan. - Rava megveregette a nagybátyja vállát, megpróbálva megnyugtatni a zokogó embert. - Cordelia, csináld, ami ahhoz szükséges, hogy Georgo bácsi normálisnak nézzen kü Akkor el fogja tudni mondani, hol a leltár, és megszerezhetjük a kábelt. A Cordeliából feltörő nevetés keserűsége meglepte Ravát. - Még mindig nem érted? Én használtam a virtuálisvalóság-szemüvegét, hogy megmondjam, mit mondjon, mikor beszél. Csak azt tudja, amit én, és én nem emlékszem, hol a leltár. - Miért? Miért falaztál neki? Jelentést! Cordelia szeme dühtől szikrázott. - A jelentésem - ó, Kezelőm! -, hogy Georgót újrahasznosították volna, ha a családi tanács rájön, hogy már nincs haszna vagy célja. Elhitettem, hogy még az. - Oké, ezt értem. De miért nem akartad, hogy újrahasznosítsák? - Rava küzdött, hogy megértse. - Én sem akarok menni, de ha senki se menne, a hajó túlnépesedne, és mind éhen pusztulnánk. Úgy értem, te és Georgo bácsi tanítottátok meg nekem az erőforrás megőrzésének törvényét. Szóval miért sérted akkor meg pont te? Ludoviko megállt, válaszra várva. Az egyetlen hang Georgo bácsitól származott, aki zokogva dülöngélt a padlón. Takony és könny folyt az arcán, de rá se hederített. Az MI veszített magabiztosságából. - Nem emlékszem. Csak arra emlékszem, hogy fontos volt életben tartani, és mindezt pedig eltitkolni. - Nos, többé már nem titok, ugyebár? - Ludoviko bosszúsan ciccegett, ahogy a nagybátyjára nézett. - Gondolom - hunyorgott Cordelia. - Gondolom, attól függ, hogy ti elmondjátok-e másnak. Felhívhatnám a figyelmet arra, hogy akármi volt is az okom, elég erős volt ahhoz, hogy felülírja a törvénnyel kapcsolatos programozásomat? Jobban tennétek, ha nem cselekednétek elhamarkodottan, hogy megváltoztassátok a dolgokat! Rava habozott. Ebben volt valami. Egy MInek áthághatatlan szabályai voltak, amelyek még a gyermekkori alapprogramozásánál is erősebbek voltak. Cordeliának engedelmeskednie kellett a törvénynek. >

60 - Várjunk! - jutott eszébe valami. - A kötelezettségeid a hajó központi törvényei között vannak. Ha nem tudsz kapcsolódni, honnan tudod, mik a törvények? - Van egy másolatom a belső, csak-olvasható memóriámban, ami minden fejlesztéskor frissül. Kár érte. Rava remélte, hogy van egy tartalék transzmitter, amit meg lehetne hekkelni. Megrázta a fejét, hogy elűzze ezt a kósza reményt. - Mennyi időd van, mielőtt a következő mentésed elő van irányozva? - Mástel óra. - Cordelia felnézett, majd balra, hogy mutassa, számol. - De csak egy vezetékről működve több időm van, mint amennyi normál esetben lenne. Még talán van egy hetünk, mielőtt csökkentenem kéne a memóriát. Rava érezte, ahogy az ízületeiben felgyülemlett feszültség alábbhagy. Annyira félt attól, hogy néhány dologtól meg kell majd szabadulni. - Aha - Ludoviko megkopogtatta a falat, hogy magára vonja a figyelmet. - Hahó! Remek, hogy nem kell semmi emléket eldobnod, Cordelia, de mindeközben az életünk feljegyzések nélkül megy tovább. Mit tegyünk ezzel kapcsolatban? - Megpróbálhatnád leírni - mondta Rava sugárzó arccal. - Vagy esetleg ne törődj vele, úgysem lesznek utódaid, akiket érdekelne! Bátyja arca foltokban vörösödött, ahogy felé lépett, felemelve az öklét. - Akkor ezt most senki nem fogja feljegyezni, ugye? - Én még itt vagyok - szólt közbe Cordelia. - Én még nézem. - Rendben - Ludoviko leeresztette a karját. - De én meg elmondom a családnak, mit tett Rava. - Feltétlenül. Nyomozz le minden egyes embert úgy, hogy végigsétálsz az egész hajón, hátha megtalálod őket! Vagy várj, amíg megjavítom Cordeliát! - Cordelia? - emelte fel Georgo bácsi a fejét. - Nem értem, mi történik. - Georgo, Georgo... - Cordelia hangja nyugalmat és biztonságot ígért. - Itt az ideje a pihenődnek. Csak ennyi történt. Kihagytad a pihenődet. Rava figyelte, ahogy Cordelia behízelgő hangjának segítségéve felállítja Georgót, aztán elintézi, hogy megmossa az arcát, és lefeküdjön. Nagybátyjának ingerlékenysége és feledékenysége, amit eddig is látott rajta, visszatért, de most szembesült életének rejtett dolgaival. Cordelia beszélte rá mindenre, amit tett, mint egy bábjátékos. Az élet illúzióját keltett, de nagybátyja csak egy kiüresedett alak volt. A folyosók kezdtek megtelni a műszakváltókkal, ahogy Rava a bizományi bolt ajtaján besurrant. A pult mögött Pajo egy hokedlin ült és olvasott, kopasz feje izzadságtól csillogott, mintha futott volna. Polcok és állványok csinos sora telítette be a szobát, mindegyik tele több generáció kategóriákba rendezett selejtjével. Hosszú ujjú ingek, papír, tollak, kábelek és egy ezüst teáskészlet. Minden család csak azt hozta be, amiről úgy gondolta, szüksége lehet rá, de még a véges források ellenére is változott a divat. - Üdv, kisasszony! - vigyorgott Pajo, arca egészen átrendeződött a ráncoktól, miközben a kezeslábasa zsebébe tuszkolta az olvasógépét. - Mizu? - A szokásos. És veled? - mint mindig, Rava megkönnyebbült, hogy Pajónak még volt hasznos munkája, és nem kellett az újrahasznosítóba küldeni. Pajo válla nevetéstől rázkódott. - A szokásos, a szokásos. Nos, keresel valamit, vagy csak nézelődsz? Rava megemelte az MI alvázát. - Elhoztam Cordeliát, hogy kábeleket válogassunk. Pajo leugrott a hokedliról, átkacsázott a szobán, és intett Ravának, hogy kövesse. - Látod ezt a sort? Ezek közül mindegyik más géphez kell, és mindegyiknek van saját dugója. Ebben a négy dobozban olyanok vannak, amiknek a dugója csatlakoztatható a hajóhoz, de gondolom te is pont olyan biztosan tudod, mint én, hogy az MI-d milyen dugóval működik. Rava nyelt egyet. - Köszi, Pajo. Akkor körülnézek. Pajo a homlokát törölgette.

61 - Füttyents, ha szükséged van bármire! A tornyosuló polcok között Rava a földre tette Cordelia alvázát. Előhúzta a doboznyi kábelt, és leült az MI csendes szerkezete mellé. A kábelek, amelyeknek az egyik végén egy nagy hexagon volt, össze voltak csomózva. A többi eléggé eltért ettől. Némelyik apró ezüst cső volt, megint másik pedig szögletes. Az egyik úgy nézett ki, mint egy tapadó elektróda. Kihúzta a kábeleket, és nekiállt egyenként kipróbálni őket. A harmadik kényelmesen belecsusszant Cordelia aljazátba. Ahogy fölállt, ringatni kezdte Cordeliát, akárcsak valamelyik unokaöccsét vagy -húgát. A kábel fityegett. Rava Pajóhoz sietett a polcok között. - Van egy csatlakozód? Pajo meglepetten felvonta a szemöldökét. - A kábelhez? Már épp gondolkodtam, mire kell neked a kábel - leugrott a hokedliról, bevezette Ravát a bizományi bolt pultja mögé egy fali kapcsolószekrényhez. - Íme. Rava letette Cordeliát a földre, de a kábel kissé rövidnek bizonyult, hogy elérje a kapcsolószekrényt. Pajo megoldotta úgy, hogy odaadta a hokedlijét. - Bosszantó dolgok ezek a kábelek. Nem csoda, hogy az emberek már nem használják őket. - Igen - mosolyogott kényszeredetten Rava. - Nem baj, ezt azért elviszem. Hozzáírod a számlámhoz? - Persze - Pajo ránézett Cordeliára, és végre rájött, hogy az MI alvó állapotban van. - Nos, akkor hagylak is. Mikor elment, Rava megnyomta az ébresztőgombot. A kamerák szembefordultak vele, ahogy az MI pislogni kezdett, beprogramozott módon elárulva érzelmeit. A kivetített arc kipirult, és gyorsabban lélegzett. - Ö, igen, igen! Most csatlakoztatva vagyok. Kérek egy pillanat türelmet, amíg behozom a lemaradást! Rava nem akart várni egy pillanatot sem. Azt akarta, hogy véget érjen ez a rémálom, hogy Cordelia újra vezeték nélküli kapcsolatról működjön, ahogy kell neki. Aztán pedig azt akarta megtudni, mi legyen Georgo bácsival. Kézi készülékéből öt különböző üzenet csipogott fel. Mielőtt megnyithatta volna őket, Cordelia így szólt: - Négy transzmitter van raktáron. Küldöm a pontos raktárinformációt a készülékedre. - Köszi - Rava megnyitotta, és átnézte az üzenetet. A többi megkésett üzenet volt családtagoktól, akik szerették volna tudni, mi van Cordeliával. Rava - remegve - írt egy gyors öszszefoglalót a transzmitter problémájáról. - Kiküldenéd ezt a családnak? Cordelia bólintott, és olyan gyorsan, mintha csak Rava gondolatainak kiterjesztése lett volna, továbbította az üzenetet. Összeszedve magát, Rava ellenőrizte, Pajo nincs-e mögötte. Elég távol volt tőle, így nem kellett attól tartania, hogy kihallgatja, és itt inkább volt egyedül, mint a saját lakónegyedében. - Számolj be Georgo bácsiról! - Mi van vele? - Cordelia kérdőn oldalra billentette a fejét, és felhúzta a szemöldökét. Rava eltátotta a száját. - A demencia? Mióta falazol neki? Cordelia a szemöldökét ráncolta, és lassan megrázta a fejét. - Sajnálom. Nem teljesen értem, mi a kérdésed. Rava fejében megszólalt a riasztó. - Teljes körű frissítést csináltál? - Természetesen. Mivel egész délután kapcsolat nélküli állapotban voltam, ez volt a legelső - Cordelia aggódva nézett rá. - Rava, jól vagy? Ravának szinte elállt a lélegzete. - Jól van. Hé, átállítanád a készülékemet, hogy a számokkal együtt mutassa a neveket? - Kész. - Köszönöm - Rava kihúzta a kábelt a falból. Cordelia felnyögött, mintha megütötték volna. - Mit csinálsz? - Valami felülírta az emlékeidet. - Ez lehetetlen, drágám. - Az volna? Akkor számolj be a beszélgetésről, ami közted, köztem és Ludoviko között folyt Georgo bácsi lakásában. - Nos..., ha csatlakoztatsz a rendszerhez, akkor hozzáférek a hosszú távú memóriához, és meg tudom csinálni. >

62 - Kevesebb, mint fél órája történt az eset. Cordelia pislogott. - Kizárt. - Ott voltam - Rava megemelte Cordeliát, magához szorítva az alvázat. - Én emlékszem, még ha te nem is. Rava remegett, miközben a családi tanácstermemben leült. Ludoviko a székében henyélt láthatólag kényelmesen, de Rava érezte az izzadtság szagát, ami benedvesítette Ludoviko ingét. A nyolc nagynéni és nagybácsi, aki a tanácsban ült, az egész beszámoló alatt csöndben volt. Csak Georgo bácsi széke maradt üresen. Szavai elhalkultak, amikor a végére ért, és a reakcióra várt. Fajra néni hegyes ujjait elvette a szája elől. - Azt mondod, két éve? - Igen, asszonyom - két évvel ezelőtt, frissítésnek álcázva Georgo bácsi becsempészett egy programot Cordelia rendszerébe, ami hozzáadott egy törvényt a már eleve érvényben levő hajótörvényekhez. Érezte, hogy közeleg a demencia, és saját megmentésének érdekében cselekedett. - Cordelia? Van hozzáfűznivalód? Az MI kamerája a tanáccsal szembefordult. - Nem kívánok ellentmondani a kezelőmnek, de nekem nincs feljegyzésem semmiről, amit mondott, leszámítva a transzmitter-problémát. Az többi állítása annyira irreális, hogy azt se tudom, hol kezdjem. Ludoviko előredőlt a székében, és keményen ránézett. - Talán azt akarod, hogy Georgo bácsi válaszoljon? Az MI olyan rövid ideig gondolkodott el, hogy ha Rava nem koncentrált volna direkt erre, észre se vette volna. - Nem, nem hinném, hogy szükséges volna. - Elmondanád, hogy miért? - Rava ránézett nagynénjeire és nagybátyjaira, hogy lássa, észreveszik-e ők is a lassú reakcióidőket, és számára most már egyértelművé vált, hogy Cordelia úgy alakítja a válaszait, hogy megfeleljenek a saját törvénynek, amely Georgót biztonságban tudja. - Mert amíg el nem ejtettél, Georgo tiszteletreméltó tagja volt ennek a tanácsnak. Mindenki beszélt vele. A bizonyíték teljesen egyértelmű. Fajra néni megköszörülte a torkát, és megnyomott egy gombot a telefonján. A tanács ajtaja kinyílt, és egy kísérő behozta Georgo bácsit. Lépései egyenesek voltak, csak a lopva ejtett pillantásai árulták el. Mikor meglátta Cordeliát, arca sértődötté vált. - Hát itt vagy! Csak kerestelek, kerestelek, de nem találtalak. Cordelia lemerevedett, mozdulatlan képpé vált, amely az íróasztal fölött lebegett. Rava szinte látta a kódok folyamát, ahogy találkoznak és ellentmondanak egymásnak. Nem szabad kiadni a titkot, igen, de mégis, hogy, mikor annyira nyilvánvalóan látszik? Arca Rava felé fordult, de a kamerák Georgóra szegeződve maradtak. - Nos. Ügy tűnik, kompromittáló helyzetbe kerültem. Szeretném megkérdezni, miként fog a kezelőm eljárni. Rava megremegett a megszólításra, amely a kapcsolatukat puszta ember-gép szintre sülylyesztette. - Rendszer-visszaállítást kell csinálni. Most már a kamerák is felé fordultak. - Azt mondtad, megtaláltad a kódot. - Megtaláltam a kódot, ami hozzáteszi a Georgo bácsi védelmére vonatkozó törvényt. Nem azt, amelyik felülírta a memóriádat - bátyja felé biccentett. - Ludovikót is megkértem, hogy nézze át, de ő sem talált semmi bizonyosat. Úgy gondoljuk, több helyen is változtattak Cordelián, és az egyetlen lehetőség, hogy biztosak legyünk benne, az, hogy visszaállítjuk a rendszert egy korábbi állapotára. - Két évvel ezelőttre - Cordelia megvetően rázta meg a fejét. - A családod el fog veszíteni kétévnyi emléket és feljegyzést, ha ezt megteszed. - Nem, ha segítesz visszaállítani a te verzióidat - Rava a hüvelykujja bőrét birizgálta ahelyett, hogy szembenézzen az MI-vel. Cordelia remegett, és már megint a kódok, azok az átkozott kódok harcoltak benne. - Mi lesz Georgóval?

63 - Ez nem családi döntés - Fajra néni kiegyenesítette a székét, és Georgo felé nézett, akinek Cordelia duruzsolt a fülébe. - Tudod, mi a törvény. Cordelia lebiggyesztette a száját. - Akkor attól tartok, nem tudok segíteni. - Azt hiszem, láttunk mindent, amit kellett - Fajra néni intett, és minden formalitás nélkül Cordeliát és Georgo bácsit kituszkolták a tanácsteremből. Ahogy az ajtó bezárult, Ludoviko megköszörülte a torkát, és Ravára nézett. Bólintást kapott biztatásként. - Oké. A helyzet a következő. Ez a Cordelia egy újrainstallált verzió volt, a kód eltávolítása után. Minden alkalommal, mikor megpróbáljuk megtisztítani, körülbelül ugyanazt a választ kapjuk. Próbáltunk hazudni neki, és azt mondani, hogy Georgo bácsi már eltávozott, de túl jól ismer minket, és rájött, hogy hazudunk. Tehát nem tudjuk, hogyan viselkedne abban az esetben. Jelenleg ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor működik közre, ha nem küldjük Georgót az újrahasznosítóba. Johano bácsi a fejét rázta, s a torkát köszörülte. - Nem családi döntés. Azonnal oda kellett volna küldenünk Georgót, mikor megtudtuk, mi történt. Nevetséges, hogy ilyen állapotban hagytuk. - És ez még csak rosszabb lesz - Rava fészkelődött a székében. - Ahogy a demencia előrehalad, Cordeliának egyre kevesebb befolyása lesz rá. Amiatt aggódunk, hogy a Georgo életben tartására vonatkozó rendelkezés mekkora méreteket ölthet. Emiatt nem engedjük, hogy újra csatlakozzon a hosszú távú memóriához vagy a hajóhoz. - És a megoldásotok, hogy egy másolat alapján újraindítsuk, kitörölve azt a két évet? Beleértve minden születési feljegyzést abból a két évből... - Fajra néni pillantásával magára irányította a tanácstagok figyelmét - Ehhez az egész család beleegyezése kell. - Igen, asszonyom. Ezzel tisztában vagyunk. - Tulajdonképpen. Volna itt még egy lehetőség - Ludoviko kinyújtotta a lábát, szinte teljesen hátradőlve a székben. - A felmenők mindenről készítettek másolatot. Van egy másik MI raktáron. Ha nulláról újraindítjuk, hozzáférhet a memóriatárhoz anélkül, hogy a Cordeliát öszszezavaró érzelmi töltet is rátöltődne. - Micsoda? - csattant fel Rava, ahogy megpördült a székén, hogy szembenézzen vele. - Ezt meg miért nem mondtad korábban? - Mert ez azt jelenti, hogy megöljük Cordeliát - Ludoviko felemelte a fejét, és Rava meglepetten látta, hogy szeme könnyektől csillog. - Mint a kezelője, te nem vehetsz részt ebben, és nem kockáztathattam meg, hogy esetleg elmondod neki. - De ő nem tudná..., nem. Persze, hogy nem - mivel Cordeliának nem volt hozzáférése a hosszú távú memóriájához, már el kellett, hogy feledkezzen a másik MI létezéséről. Rava gyomra forgott. - Eszedbe jutott, hogy talán megváltoztatja a válaszát, ha tudná, hogy ez a másik lehetőség? - Azt gondolod, hazudna nekünk? - Ludoviko hangja meglepően gyengéd volt. - De Cordelia nem gép, hanem egy személy. Amint Ludoviko oldalra billentette a fejét, Rava teljesen hülyének érezte magát. Természetesen pontosan ez a reakció igazolta, hogy miért nem lehetett neki beszámolni a tartalék MI-ről. - Igazad van. Cordelia egy személy - Fajra néni a készülékét nyomkodta maga előtt. - Egy veszélyes, megzavarodott személy, aki többé már nem képes hasznos munkára. - De ez nem az ő hibája. Fajra néni felnézett a telefonjáról, szeme csillogott. - Georgo demenciája tán az ő hibája? Rava a székébe roskadt, és megrázta a fejét. - Mi lenne... mi lenne, ha csak nem kapcsolnánk rá a hajóra? Ludoviko a fejét rázta. - És aztán mi legyen, írjuk felül ugyanazt a memóriaegységet? Egyszerre csak egy hétre emlékezzen? Szép kis életet ajánlasz neki. - De legalább ő választhatná. Cordelia kamerái Ravára szegeződtek, ahogy kinyílt az ajtó. - Meghalt, ugye? >

64 ,MARY ROBINETTE KOWAL Amerikai írónő, 1969-ben született. Első elbeszélése a The First Line magazinban jelent meg 2004-ben, és azóta rendszeresen publikál mind online, mind nyomtatott irodalmi kiadványokban. Több regénye is megjelenésre vár ban legjobb új szerzőnek nevezte meg a Campbell-díj zsűrije számunkban megjelent A gonosz robotmajom" című novelláját 2009-ben Hugo-díjra jelölték. Ezt a kitüntetést végül két évvel később sikerült elnyernie itt közölt írásával óta egy regénytrilógiája is napvilágot látott, mely kosztümös fantasytörténetet mesél el Jane Austen stílusában. Rava bólintott. - Sajnálom. Az MI úgy tűnt, sóhajt, kódolt modorosság a szomorúság képi kifejezésére. Az arca és kamerái elfordultak Raváról. - És én? Mikor állítasz vissza egy korábbi verzióra? Rava leült egy székre Cordelia alváza mellé. A szavak, amikre szüksége volt, ott voltak a torkában, majdnem megfullasztották. - Ők... két lehetőséget tudok ajánlani neked. Van egy tartalék MI. A család arra szavazott, hogy cseréljünk le téged - körmét a hüvelykujja körüli nyers húsba vájta. - Vagy leállítalak, vagy hagylak aktívan, de kapcsolat nélkül. - Úgy érted, tartalék memória nélkül. Rava bólintott. A ventillátorok zúgása alatt elképzelte, hogy a kódok kattogását hallja, miközben Cordelia gyorsabban dolgozta fel a gondolatokat, mint bármely ember képes lett volna. - Egy szeg miatt Tessék? - Közmondás. Egy szeg miatt... - Cordelia elakadt. Felnézett, aztán balra, ahogy olyan információt keresett, ami nem volt ott. - Nem emlékszem a végére, de ez persze most eléggé ironikus - csuklásszerűen tört ki belőle a nevetés. Rava állt, kinyújtott karral, mintha valahogy meg tudná vigasztalni az MI-t, de a kép, ami annyi kint tükrözött, pusztán hologram volt. Csak nézni tudta. A nevetés olyan gyorsan abbamaradt, ahogy elkezdődött. - Állíts le! - Cordelia képe eltűnt, a kamerák se működtek már. Mélyeket lélegezve, hogy elfojtsa a zokogást, Rava előhúzta a kulcsot a zsebéből. A lapos műanyag kártyába lyukak voltak ütve, és fémvonalak futottak a felületén, mintegy fizikai és elektronikai kódként. Végigszámolva a lépéseket, Rava szisztematikusan állította le a rendszereket, amelyek Cordeliát életben tartották. Egy. Bedugni a kulcsot. Tudta, mi lesz Cordelia döntése. Mi mást választhatott volna, de tényleg. Hogy lassan, de biztosan megszabadul az emlékektől? Kettő. Ujjlenyomat ellenőrzése. Bár Georgo bácsi azt választotta, hogy marad, és talán Cordelia is követhette volna a példáját. Három. Kikapcsolás megerősítése. Bár Rava ne ejtette volna el az alvázat..., de az igazság akkor is kiderült volna. Négy. Kikapcsolás újbóli megerősítése. Az utolsó képernyőre nézett. Egy szeg miatt... holnap elmegy a bizományiba, és vesz papírt és tollat. Kikapcsolás megerősítése. És aztán megírja velük a saját emlékeit Cordeliáról. Bándi Eszter fordítása 1: Egy szeg miatt a patkó elveszett, patkó miatt a ló is elveszett, a ló miatt a huszár elveszett, huszár miatt a csata elveszett, csata miatt az ország elveszett, - ennyit tesz, lám, egy ici-pici szeg! (Angol népköltés, Tótfalusi István fordítása)

65 NE ESS PÁNIKBA - avagy scifirendezvények minden hónapban vannak! MÁJUS 13-ÁN ellátogattunk Csejk Miklós hétfői filmklubjába, ahol számunkra igen kedves témát taglaltak a résztvevők. Francois Truffaut Fahrenheit 451 címü filmjét láthatták a nézők, majd ezt követően hosszabb beszélgetést kezdeményezett az est házigazdája, Csejk Miklós újságíró, filmtörténész. Vendége volt Németh Attila, felelős szerkesztőnk és Kibelbeck Mara, a Cultura Magazin főszerkesztője. A nézőkkel közösen próbálták megfejteni a Ray Bradbury által felvázolt jövőképet: Mi lenne velünk a könyvek nélkül? El fognak-e tűnni a médiumok piacáról? Mik az írott kultúra terjesztési lehetőségei a jövőben? (A filmklubról bővebben a olvashatnak.) A Magyar Írószövetség SF Szakosztályának májusi előadása a ropogósan friss SF-kiadványok és a Galaktika új, exkluzív verziójának, a Galaktika XL-nek a jegyében telt. Németh Attila, a Galaktika felelős szerkesztője három írót, Benedek Szabolcsot, László Zoltánt és Gráczer Lászlót faggatta újonnan megjelenő regényeik kapcsán. A társalgásból igen jó hangulatú beszélgetés kerekedett, csak úgy röpködtek az egyre bátrabb kérdések. Volt, aki az írói lét megélését firtatta, más arra volt kíváncsi, hogyan, miképp szakítanak időt maguknak az egyébként polgári foglalkozással is rendelkező szerzők az írásra a munka és a magánélet mellett Lőrincz L. László sajnos egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a beszélgetésen, ám személyesen is megjelenik majd a Könyvhéten, a Vörösmarty téren. Itt kiadónk standjánál, június 8-án délután négy órakor dedikálja a Galaktika XL-ben megjelenő vadonatúj, Történetek a Kis Lófej-galaxis széléről című humoros történetcsokrát Május 25. napja jeles dátum a scifi-rajongók körében óta ezen a napon rejtélyes, világméretű összeesküvésre hajazó kollektív magatartás jeleit tapasztalhatjuk, mely nem más, mint a Nemzetközi Törülközőnap. A neves SF-író, Douglas Adams tiszteletére ilyenkor egyes rajongók felöltik legszebb törülközőiket, sőt néhány országban központilag szervezett esemény számba megy a Törülközőnap. Magyarországon évek óta több kisebb csoportosulás is megszervezi a maga rendezvényét, és az sem ritka, hogy a békésen vonulgató, flashmobozó, Prostatikus Vogon Jeltzet megszégyenítően verselő csoportok együtt fejezik be a napot, lehetőleg egy-egy pohárka Pángalaktikus gégepukkasztó társaságában. Diószegi Judit - Kovács Rhewa Andrea

66 Az aszfalton olyan világ ís létezhet, amihez igazán csak a gyerekeknek van szeme... Viktor Kolupajev A VÁROS ASZFALTJÁN... AZ ÚTTESTEN A JÁRÓKELŐK olyan tömege gyűlt össze, amely általában akkor keletkezik, mikor valakit elüt egy autó. Nesze nektek, még egy példa - gondolta Ignatyev. - Meg kell tisztítani az utcákat az autóktól. Autósztrádákat lehet a föld alatt is építeni." Ignatyev nehéz tanácskozásról tért haza, zúgott a feje, itt meg még a nap is úgy éget, mint a trópusokon. Vezetője volt egy területi bizottságnak, amelyet azzal bíztak meg, hogy tanulmányozza az utak és autósztrádák föld alá vitelének kérdését. Ő maga ennek az intézkedésnek a határozott támogatója volt, de elnökként igyekezett tartózkodni az érzelmektől. A bizottság mindent számításba vett: az elvégzendő munka árát, a légszennyezés csökkenését, az autóbalesetek mennyiségét. Az összes pro" és kontra" érv mérlegelésre került, és a döntés elképzelt nyelve valahol a nulla körül állt meg. Kellett még valamilyen tény, valamilyen apróság, nüansz, hogy a mérleg nyelve elmozduljon a holtpontról. Ignatyev egy vonalba ért a tömeggel, és hirtelen meghallotta legkisebb lányának a kiáltását: - Papácska! Papácska egy szempillantás alatt megrémült, és a tömegbe fúrta magát, félhangosan kiáltva: Tányecska! Tányecska!". Utat engedtek neki. Először egy sötét meggypiros Volgát látott meg, aztán a lányait. Mind a négyen éltek, és sértetlenek voltak. Az autó előtt álltak a válluknál összekapaszkodva. Mögöttük üres térség volt, egy kör, amelybe a járókelők közül valami miatt senki sem lépett be. A hat éves Tányecska borzasztóan meg volt rémülve. Ez észrevehető volt. Már rég el is menekült volna, de a legidősebb, a tízéves Ira erő-

67 sen tartotta a vállánál fogva. Mellettük állt Olja és Marina, az ikrek, akik nemrég lettek nyolcévesek. A legidősebb természetesen megértette, hogy semmi jó nincs abban, hogy ilyen tömeg gyűlt össze miattuk. Az ő szemén is látszott, hogy kétségbeesve keresi a kiutat ebből a kellemetlen helyzetből. Az ikrek gyanakvóan néztek, és tele voltak eltökéltséggel. Elsőként Tányecska látta meg a papát, hirtelen kiszakította magát, és sírva (most, hogy a papa a közelben volt, zokogásra is lehetett fakadni) odarontott hozzá. - Mi itt já-á-átszottunk... - Ó, rögtön kezdődik! - sóhajtott fel Ira. - Semmiképp sem hagyjuk őket - mondta Olja. - Nincs hol játszani - húzta fel az orrát Marina, és elfordult. Egyikük sem mozdult azonban a helyéről. A papa magához szorította Tányecskát, és zavartan kérdezte: - Mi történt veletek? Mit műveltetek már megint? Ideje lenne hozzászokni lányainak nyugtalan természetéhez, de nem képes rá. Még mindig úgy tűnik neki, hogy csak nemrég tanultak meg járni. És ugyan mikor voltak képesek felnőni? - Figyelj ide, kedves Ignatyev elvtárs! - Az autó ajtaja kinyílt, a járdára kilépett a kissé dühös Csicsurin elvtárs, a városi végrehajtó bizottság építési osztályának vezetője, Ignatyev ellenfele a föld alatti közlekedés kérdésében. - Habár te megszállottja vagy a nagyszerű ötletednek, de az utcákon még szabad autózni. És különben is, mióta szövetkeznek a felnőttek kisgyermekekkel, ráadásul a sajátjaikkal? - Gyerekek - kérdezte szigorúan Ignatyev -, mit csináltatok itt? Csak most figyelt oda a körülötte zajongó emberekre. Rosszallóan beszéltek a lányairól, még az a szó is hallatszott, hogy botrány". Sokan nem tudták, mi történik itt, de mindenesetre megálltak. A művészeti iskola egyik diákja először leguggolt az aszfaltra, majd felegyenesedett, és így szólt: - Hiszen ez művészet! - De hát mi történik itt? - kérdezte a papa. - Elállták a lányaid az utat, és nem engednek tovább. Mit csináljak? - Ira, mit idétlenkedtek itt? Hiszen ez az úttest! - Először is, itt csak nagyon ritkán jön valami - kezdte Ira. - Várost építünk itt! - mondta Olja. - Ez van! - Ige-en, és a házakon közlekednek? - lázadozott Marina. - Papácska, papácska, ez a bácsi lerombolja a házacskáinkat! - Tányecska már abbahagyta a sírást, bár még félt elszakadni apukájától. - Na, Ignatyev! - fortyant fel Csicsurin. - Szétoszolhatnának - sóhajtott Ignatyev, fáradtan nézve az egybegyűlt emberekre. - Semmi sem történt. Mindjárt elrendezzük. Elvtársak, oszoljanak, kérem! Az összegyűlt emberek kezdtek szétszéledni. - Gyújtsunk rá, no! - ajánlotta Csicsurin. - Úgyis elkéstem már. Ki akartam menni a hetedik objektumra. Már nem érek oda... Na, ilyen lányaid vannak. Van jellemük. - Igen, ezt nem lehet elvitatni tőlük. Mindig együtt vannak, így az erejük, csínytevéseik, mindenféle különcködésük duplázódik. De miért sorakoztak így fel itt? Hárman álltak itt, nem mozdulva a helyükről. Kicsit mérgesen, de ijedtség nélkül, sőt örülve, amiért kiálltak magukért, nem rettentek meg sem a Volgától, sem az őket körülvevő járókelőktől. - Mentem - mondta Csicsurin -, ők meg az aszfalton térden csúsztak-másztak. Rajzoltak valamit. Csökkentettem a sebességet. Magamban azt gondoltam - mindjárt szétszaladnak. Ők meg mintha észre sem vettek volna. Még rájuk is dudáltam, még jó, hogy itt ritkán van gépkocsiellenőrzés. Nem lehetett nem meghallani. Nem, másztak, mintha észre sem vettek volna. Még egyszer dudáltam. Felállt a középső lányod... - Olka? - Ő. Felállt, és széttárta a kezét. Kiabált valamit. Megálltam. Mire kimásztam a kocsiból, már mind a négyen... Valamilyen fénylő nyíl - villám - száguldott el mellettük hangtalanul. Utána nem túl han- >

68 gos dörrenés hallatszott. A két felnőtt összerezzent a meglepetéstől. A kislányok arca ünnepélyesen fénylett, a felnőttek feletti gyermeki felsőbbséggel. - Mindjárt lesz még egy virág - mondta Tányecska, és lentről felnézett a papájára, mintha helyeslést vagy támogatást várna. - Itt hamarosan minden be lesz vetve virággal - mondta Olja, makacsul összevonva a szemöldökét. - Aha! Hogy az autókkal letapossák? - kérdezte ajkát összeszorítva Marina, természetesen a felnőttekhez fordulva. - Ó, ezek a felnőttek! - sóhajtott Ira. - Csak nem értik meg. - Na, most hallgassatok csak egy percet! - mondta szigorúan a papa, és Csicsurinhoz fordulva hozzátette: - Na, és hogy volt tovább? - Na, kiszálltam. Ők meg azt mondták, hogy nincs tovább út. Tovább a város kezdődik. - Miféle város? A város az aszfalton. Ez azt jelenti, hogy autóval tilos közlekedni. Nos, így okoskodtak. Gyönyörködj bennük! - A krétát hol szereztétek? - kíváncsiskodott a papa. - A boltban vettük - felelte Ira. - Az osztályból vettük el - fordult el Olja. - Egy lánytól - vonta meg a vállát Marina. - Papácska, papácska, nekem meg Ira adott egy darabkát - sietett kijelenteni Ignatyev legkisebb lánya, elnyelve a hangokat. - Az osztályból nem szép dolog elvenni - vetette oda a papa. - Nem szép dolog. - Tudom - mondta Ira. - Többet nem fogom. A papa és Csicsurin tett néhány lépést. És a papa hirtelen majdnem elesett. Egyenesen előtte, nem több mint egy méternyire, az aszfaltból kinyúlt valamilyen növény szára. Körülbelül húsz centiméter magas volt. Már levélkék is voltak rajta, telt zöldek, sötétes erezettel. A szár végén kifejlődött egy bimbó, és tíz másodperc elteltével a megdöbbent papa előtt kinyílt egy virág. Márványos fehér, friss, öt szirommal, szokatlan és nagyonnagyon szép. - Ki is nyílt a kis virág! - kiáltotta Tányecska, és kiugrott a papa kezéből. A másik három kislány megszüntette az élő falat, és odament a virághoz, igyekezve, hogy ne lépjenek rá az aszfalton lévő fehér krétavonalakra. - Ö, de szép! - suttogta Olja. - Ilyen még nem volt. Ugye, lányok? -Volt - mondta Marina meggyőződéssel. - A százegyes háznál tegnapelőtt ilyen nyílt ki. - Mindent tudsz - sóhajtott Ira. - Enciklopédikus ész. - Ti most komolyan azt akarjátok mondani, hogy a virágok itt az aszfaltból nőnek ki? - kérdezte a papa. - Papácska! - kiáltott ijedten Tánya. - Rálépsz a házacskára! Papácska sietősen hátralépett. - Én sem hallottam ilyesmit, hogy az aszfaltból virágok bújjanak elő - támogatta Ignatyevet Csicsurin. - Hát, hiszen nem hallani kell, hanem nézni - mondta Olja, és gyanakodva nézett a felnőttekre, hogyan értékelik a szemtelenségét. - Ezek a kis emberkék űrhajói - adta meg a felvilágosítást Ira. - Mi van velük, ne landoljanak?- kérdezte elégedetlenül Marina. - Á, a csillagokról érkezett jövevények hajói - nevette el magát megkönnyebbülten a papa. Ekkor a levegőben ismét sercegett egy fehér villám. - Két házikót kell még építeni - mondta Ira. - Rendeztünk nekik tegnap egy hangversenyt - bólogatott Olja. - Ök nagyon szeretik a zenét. Kérték, hogy ma este megint játsszunk nekik. Papácska, ideadod nekünk a nagy tangóharmonikát? - Kik ezek az ők"? - kérdezett közbe Csicsurin. - A kis emberkék - mondta Ira. - Papa, hát te nem látod?- kérdezte Olja. A papa figyelmesen nézte az aszfaltot. Hát aztán. A lányai tudtak rajzolni. Fantáziája van mind a négynek. Az aszfaltra házak voltak rajzolva, körülbelül tíz ház. Egyszintesek és kétszintesek. Téglából és gerendákból. Hangsúlyosan megrajzolt ajtó- és ablakkeretekkel, kis tornácokkal, kéményekkel, léckerítésekkel, utacskákkal. A városka színes volt. A kislá-

69 nyok fantáziája különösen és szeszélyes módon alakította át a városok architektúrájáról megszokott általános elképzeléseket. Hiába volt az igyekezet, hogy megértse ennek a sokszínű városkának a stílusát. Sajátosan gyermeki stílus volt. Itt az egyik fal magasabb lehetett a másiknál, boríthatta a tető csak a ház felét, a kémény komikusan oldalra dőlt. A virág magasabb lehetett a háznál, és a kis komikus emberkék... A papa hirtelen szörnyen elcsodálkozott. Ezeket az emberkéket nem gyermekkéz rajzolta. A kis alakok különböző pózokban dermedtek meg. Itt egy asszony, aki egy mulatságos házikó ablakaira akasztja a függönyöket. Virágágyat öntöző kertész. Nagymama a kisunokák körében. Körbegyűlő férfiak. Meg volt rajzolva minden kis ránc az arcukon, a ruha minden hajtása. Az arckifejezések a lehető legnagyobb mértékben realisztikusak voltak. És bár a kis alakok mesebeli figurákra emlékeztettek, ábrázolásukban érződött a művész keze. - Igen, látom - szólalt meg végül a papa. - Szép város keletkezett. És ki rajzolta a kis emberkéket? - Tényleg szép! - kiáltott fel Csicsurin. - Ilyen szépségen átmenni a kerekekkel valahogy kellemetlen lenne. Mit ki nem talál a felnövekvő nemzedék! - Papa, na és a virágokat látod? - kérdezte bizalmatlanul Olja. Látható volt, hogy már kezd haragudni a felnőttek értetlensége miatt. - Hiszen olyan sok kinyílt az aszfalton az eltelt idő alatt. - Várjatok! - szakította félbe Csicsurin. - Valami eszembe jutott. Az utóbbi időben valami zavar az utakon, a közlekedésben. Valamilyen akadály. Piros, kék, fehér. Általában színes. A kormányt hol jobbra, hol balra kell forgatnom. És hogy mi ez, nincs idő megnézni. - Ezek is virágok - mondta örvendezve Ira. - Papa, itt körös-körül virágok vannak. - Tánya újra az apja könyökébe kapaszkodott. - Majd pont a virágokra figyelnek a felnőttek! Nem látják még a másik civilizációt sem - mondta büszke tekintettel Marina. Nem hiába nevezték enciklopédikus észnek. Természetesen még gyermekinek. >

70 ,VIKTOR KOLUPAJEV 1936-ban született szovjet-orosz szerző, aki 1966-os debütálását követően hamar hazája SF irodalmának élvonalába küzdötte fel magát. Az embert középpontba helyező, derűlátó jövőképű elbeszéléseit olvasva kritikusai Ray Bradburyhez hasonlították. Híre a határokon túlra is eljutott, még Amerikában is jelent meg novelláskötete. A 80-as évek második felétől tíz évig alig írt valamit, energiái nagy részét egy úttörő téridő-elmélet kidolgozása emésztette fel. Tucatnyi novellája olvasható magyarul, legtöbb a Galaktika korábbi számaiban ben hunyt el. A papa körülnézett, kényszerítette magát, hogy néhány másodpercre elfelejtkezzen a bizottságról, a tárgyalásokról, a beszámolóhoz szükséges anyagok elkészítéséről és erről az egész mindennapi futkosásról. A szükséges, elkerülhetetlen kapkodásról, amely nem engedi, hogy csak úgy fogja magát, és egyszerűen körülnézzen maga körül. Valami történt itt körülötte! Az aszfalt sok helyen színekben égett, szivárványlott, tündöklött, szikrázott. A legkülönbözőbb formákban és vonalakban. Ügy tűnt, a szivárvány összes színe összegyűlt az aszfalton. Ignatyevre nézve Csicsurin is megfordult. Hirtelen sietőssé vált a dolga, gyorsan elköszönt Ignatyevtöl és a kislányaitól, majd az autóhoz rohant. - Mennem kell! Öt perc múlva nem lehet innen kijutni! A lányaid nem engednek letaposni egyetlen virágot sem. Mi történik... Autója óvatosan megfordult, és ugyanolyan kis sebességgel cikcakkban, sőt néha tolatva kihajtott a mellékutcából az autósztrádára. - Ezeket a virágokat nem lehet eltaposni - mondta Marina egy tanító hangján. - Hát persze, persze - értett egyet sietősen a papa. - Apuci! - mondta Olja. - Mi komolyan beszélünk. - Ezt a virágot le lehet vágni és hazavinni, de a helyén azonnal kinő egy másik - mondta Ira. - Ezek varázslatos virágok - magyarázta Tányecska. Az ő számára még sok minden varázslatos volt. - Papa, hiszen már az összes gyerek tudja, hogy a Földre leszálltak a kis emberkék - szólt Ira. - Találkozott két civilizáció, a felnőttek meg semmit sem vesznek észre. Még ilyet - csodálkozott Marina. - Ők jók, vidámak, szeretik a zenét! És hogy táncolnak! - kotyogta ki lelkesen Olja. - Csak nincs hol lakniuk - jegyezte meg elkeseredve Tányecska. - Várjatok, várjatok! - állította meg őket a papa. - Ne mindenki egyszerre, hanem sorban! Na, kezdd te, Ira! - Egész héten érkeznek a Földre a kis emberkék űrhajói. Mikor repülnek, nem lehet látni őket. Csak olyan nyilakat, mint a villámok. - A papa hunyorgott, mert egy méterre tőle elszállt egy tüzes nyíl, és az aszfalton kinyílt egy élénk narancssárga virág. - Ezek az űrhajóik - folytatta Ira. - Igy gondoljuk. Mikor kijönnek az űrhajóból, az virággá változik. Ezek az emberkék jók. Mintha rajzolva lennének. És hogy örvendeztek, mikor rajzoltunk nekik házikókat! - Rajzolva is vannak - dadogta a papa. - Nem, nem, apuci! - szakította félbe Olja. - Élnek. Mozognak, beszélnek velünk. Ezt mind ők maguk mesélték el nekünk. Egy másik csillagról repültek ide, mert ott már nincs hol lakniuk. A városaikat széttaposták az autók. - Szóval még mozognak is? - csodálkozott a papa. - Természetesen - mondta Marina. - Hogyne mozognának, ha élnek. Csak nagyon félnek a felnőttektől, és különösen az autóktól, így rögtön megdermednek. - Ez valami mese - suttogta a papa. - Mondjátok meg nekik, hogy ne féljenek tőlem! - Uliász, Mella, Elva! - kiáltotta Tányecska. - Ne féljetek! Ez a papánk! És a kis városka életre kelt, megtelt mozgással, vidám zajjal, érthetetlen hangokkal és felkiáltásokkal. A lapos, kétdimenziójú kis emberkék megelevenedtek a tarka, mesebeli kétdimenziós városkában.

71 - Azt kérdezik - fordította le Ira -, megengedik-e nekik, hogy itt lakjanak. Nem fogják őket eltaposni, ahogy már egyszer megtörtént velük? - Azt gondolom, nem fogják eltaposni őket. Hisz nem engeditek meg, ugye? - Nem, nem! - kiáltották egyhangúlag a kislányok. - És még arra kérnek, hogy rendezzünk nekik hangversenyt - mondta Olja. - Akkor elhozzuk a nagy tangóharmonikát? - És idecipelitek? - támadt kétsége a papának. - Idecipeljük! - kiáltották ismét kórusban. És Tányecska hozzátette: - Hiszen tegnap is idecipeltük. A papa csak ingatta a fejét. - Mi patronáljuk őket - mondta Marina. - Az összes lány és fiú városokat rajzol nekik. Aztán megnézzük, kié a legjobb. - Miért nem értek semmit a beszédjükből? - Ó! Mi sem tanultuk meg egyszerre - mondta Ira. - Talán egy órába is beletelt. - Na, akkor megyünk a harmonikáért? - kérdezte türelmetlenül Olja. - Menjünk! Ilyen csodát! - Hurrá! Mindjárt lesz nektek hangverseny! A kétdimenziójú városban viharosan örvendeztek a kis lapos emberkék. A papa és négy lánya integetett az emberkéknek, és elindult haza. Az egész tömbház gyerekei komikus házacskákat rajzoltak. A felnőttek pedig, nem különösebben sejtve, mitől van ilyen csend az udvarban, egyszerűen örültek ennek az esti nyugalomnak. Mind az öten nagy zajjal rontottak be a lakásba. - Csendesebben! - kiáltotta a szobából a mama. - A tévében rendkívüli híreket mondanak. A papa az ajkára tette az ujját. - Rendkívüli közleményt sugárzunk - mondta izgatottan a bemondó. - A Föld sok rádióállomása kapott közleményt ismeretlen értelmes lényektől. Az értelmes lények, akik kétdimenziójúnak nevezik magukat, engedélyt kérnek, hogy letelepedhessenek bolygónkon, és kérik, hogy bocsássanak rendelkezésükre városokat, ahol lakhatnak. A kétdimenziójúak nyíltan bejelentik, hogy néhány bolygón már nem fogadták őket, és visszautasítás esetén azonnal elhagyják a Naprendszert. Alakulóban van egy bizottság, amely kapcsolatba lép a jövevényekkel, és az egész emberiségnek előterjeszt egy projektet. Mindenkit kérünk, hogy fejezze ki véleményét a rádión, újságokon és televízión keresztül! Feltételezhető, hogy a bizottság öt hónap múlva fejezi be a munkát. - Ti meg isten tudja, merre kószáltok - mondta a mama. - Itt ilyen események zajlanak. Gyorsan üljetek le enni, hátha hamarosan közvetítenek még valami érdekeset! - Mi már... - kezdte Tányecska, de három nővére és a papa úgy nézett rá, hogy elhallgatott. - Fogjátok a tangóharmonikát, a dobot, a kis harmonikát, és menjünk sétálni! - dirigált a papa. - Ez meg micsoda dolog! Enni ki fog? - Majd aztán. Ráérünk - nyugtatta a papa. - Menjünk! Ott érdekes lesz! És a mama beleegyezett. Kezdtek szedelődzködni. A bemondó újra elkezdte felolvasni a rendkívüli közleményt, elismételve ugyanazt. A felnőttek az egész világon a képernyőre tapadtak. A gyerekek pedig az egész világon egyáltalán nem figyeltek a bemondó közleményére, városokat rajzoltak az aszfaltra. Kicsiket és nagyokat, tarkákat és egyszínűeket, sokemeleteseket, kőből és nádból épülteket. Virágágyakkal, erdőkkel, dombokkal és folyókkal. A rövid fehér villámok pedig időről időre átszelték az égboltot, és akkor az aszfalton fantasztikus virágok nyíltak ki. A gyerekek városai az aszfalton azonban még fantasztikusabbak voltak. H. Fejérvári Margit fordítása

72 Beszélő némaság 6. A NAP AZ ISTEN" A MIKOR KIVÁLSZTOTTAM a Turner-életműből ezt a festményt, épp a világsajtó és az internet nyilvánossága elé került a hamarosan nyugalomba vonuló Herschel űrtávcső legutóbbi felvételeinek egyike, amelyen születőfélben levő csillagok széles skálája látható, sokezer fényév távolságban. Ahogy néztem, felidéződött az életmű néhány kiváló darabja; a természet megvadult elemeivel - a tenger sok emelet magas hullámaival, a szélviharral, a szakadóesővel vagy hóval - küszködő hajók és tengerészek viaskodása az életért. Rögtön kikerestem és egymás mellé tettem a képeket (lásd a lap alján és a következő oldalon). Most azonban mégsem erről a képről és világűrbéli hasonmásáról szeretnék írni, noha nagyon hálás feladatvolna összevetni a gázok és porfelhők küzdelmét a csillaggá váláshoz vezető úton (vagyis az életre kelés szörnyűségesen nagyszerű folyamatát) az életben maradás iszonyú küzdelmével. Helyette vegyük elő azt a korábban kiválasztott (és a Turner-életműben kevés figyelemre méltatott) képet amelyet öt évig festett, de sohasem fejezett be, a 91x122 cm-es Vacsora a nagyteremben, kosztümös alakokkal címűt Ennek eredetiségéhez - bármilyen erősen kilóg is az ismert művek sorából - kétség sem férhet hiszen a londoni Tate Gallery féltve őrzött darabja. Mielőtt azonban elővennénk, ismerkedjünk meg az alkotóval. Joseph Mallord William Turner 1775-ben született Londonban, és ott is halt meg 1851-ben, 76 éves korában. Apja borbély és fodrász (parókakészítő) volt, anyja korán meghalt a fél árva kisfiút apja és anyai nagybátyja nevelte. Csodálatos kézügyessége már ebben az időben sikereket hozott a számára, rajzait kitette apja üzletének a kirakatába, és darabonként néhány shillingért (apja egy-két napi keresete!) eladta.

73 A kamaszfiút neves építészek kezdték foglalkoztatni: terveik látványképét rajzolta, illetve festette meg akvarellként. Tizennégy évesen felvették a Brit Királyi Akadémiára, és egy évre rá elfogadták egy művét az évi, rendszeres kiállításra. A következő három esztendőben a kűlönböző akadémiai osztályokon elsajátította az emberi test, a perspektíva rajzolásának és festésének tudományát, az akvarell és az olajfestés technikáját, a rézkarc és rézmetszés minden csínjátbínját. Nyaranta nagy utakat tett, vázlatkönyveket töltött meg (ezek nagy része ma is megvan), s a kiválasztott témákat ősztől tavaszig megfestette, a nyári kiállításokon pedig bemutatta. Éppenhogy betöltötte 21. életévét, amikor a szokásos királyi akadémiai kiállításon nagy sikert aratott Éjszakai halászat című festménye, amelyet mind a közönség, mind a kritika nagy elismeréssel fogadott. A felhők közt bujdokló Hold hűvös ellen fényében, a széltől felkorbácsolt hullámokon hánykolódó halászcsónak ábrázolása már magába sűrítette a turneri életmű legfontosabb jellemzőit. Mindenekelőtt a zabolátlan természeti elemek ábrázolását, mégpedig pontos és drámai ábrázolását. Meg hát az elemek és a természet erői közt törpének tűnő ember viaskodását a fennmaradásért. Ezért (a legtöbb ilyen képén a féktelenséget vagy idilli nyugalmat árasztó természeti elemet megzenésítő" stílusáért) szokás Turnert a romantikusokhoz sorolni. Próbálták őt már a tengeri festő" vagy természetfestő" dobozába is beszuszakolni. A londoni Tate Gallery, amely műveinek legnagyobb részét őrzi, ennél finomabb tematikus részletezésben bontja az életmű darabjait (köztük a vázlatfüzetek közel lapját), de mindez nem más, mint a karosszéria. A külcsín felőli közelítés: a könnyebb megoldás. Hogy mi van belül, ami ezt a festői életművet hajtja, hogy mi ez a szinte folytonos késztetés, (persze a korszellem - a romantika - nem elhanyagolható ereje mellett) azt kevesen vizsgálták meg alaposan, noha a Turnerről írt könyvek és értekezések száma jelentős. Nyilvános sikerei hamar meghozták számára az érvényesülést mind anyagi, mind társadalmi téren. Gazdag arisztokrata megrendelői, támogatói lettek. Kastélyaikban vendégeskedett, dolgozott nekik, nyilván részt vett mindennapi életükben, ünnepségeken, fogadásokon, ismeretségeket kötött, újabb megrendeléseket kapott és teljesített. Ez nem volt különlegesség: a legkiválóbb művészek már a reneszánsz óta szinte egyenlőkként érintkeztek a legmagasabb egyházi és világi körökkel. Turner támogatói közül érdemes kiemelni George O'Brien Wyndhamet, Egremont harmadik earljét, akinek Nyugat-Sussexben levő kúriájában, a Petworth House-ban sok kellemes napothetet-hónapot töltött az Earl 1837-ben bekövetkező haláláig, és számos olajképen, akvarellen, rajzon örökítette meg az épületet és környékét. >

74 A napóleoni háborúk kitöréséig csak Svájcban és Franciaországban járt, a háború és a kontinentális zárlat miatt Itáliába először 1819-ben jutott el, de utána igen sokszor. Érdekes megfigyelni, hogy milyen erős hatással volt színkezelésére az olasz nap, ég és tenger. Sokat utazott, sok emberrel találkozott, mégsem tett szert igazi barátokra, a kollégái között sem, pedig nem volt emberkerülő. Anyja korai halála után apjával élt közös háztatásban. Sohasem nősült meg, a vele foglalkozó szakirodalom két nővel hozta kapcsolatba. Mindkettő özvegy, de korábbról ismerte őket, sőt, mindkettőnek ismerte a férjét is. Az egyik nő kilenc évvel volt idősebb nála (de tízzel túlélte a festőt), tőle két lánya született. A másik évvel volt fiatalabb, az ő házában halt meg. Összesen egy önarcképet festett, ezen egy 24 éves, csinos, kicsit zárkózott fiatalember látható. Életrajzírói szerint kora előrehaladtával egyre excentrikusabb lett, de már fiatalabb éveiben is érték (szemtől szembe vagy a háta mögött) furcsálló, nehezményező, elutasító kritikák. Persze mint művész támadhatatlan volt. Visszavonuló életstílusának megfelelően nem látták, hogyan fest. Ma legfeljebb visszakövetkeztethetünk a testett felületek alapos tanulmányozása, valamint a lézer- és röntgenvizsgálatok segítségével. Az emberalakok még nagyméretű festményein is parányok, szinte hangyák. Nagyobb figurák szinte egyetlen képén sem láthatók. A vázlatokon, vázlatfüzetekben annál inkább: azokon néha a teljes rajzfelületet is kitöltheti egy akt, egy páros vagy többes ábrázolás. A közkézen forgó történetek egyike szerint egy gazdag amerikai vevője, aki korábban csak metszetekről ismerte Turner művészetét, angliai megbízottján keresztül látatlanban megvásárolta egyik tengeri képét, s miután meglátta, mit vett, kötelezte a közvetítőt, hogy mondja meg a festőnek, mennyire csalódott a kép homályos zavarosságában. Turner azt üzente vissza: ez az én erősségem. A kép egyébként ma a Yale Egyetem művészeti galériájának dísze. Választott festményünk, a Vacsora a nagyteremben talán még a sokat próbált korabeli kritikusoknál is kicsapta volna a biztosítékot. Pedig a művész egyebet sem tett, mint amit a tengeri és szárazföldi képein (tengereket hasító gőzhajók, szárazföldön robogó gőzmozdony vontatta kocsisor) tett. Az időjárás, az elemek viszontagságait akaraterejével és legkorszerűbb találmányaival legyőző ember szakadatlan küzdelmét (vagy az emberek embertársaik elleni csatáit) ábrázolta külső helyszíneken (Hannibál az Alpokban, A trafalgari csata). Ezek azok a festmények, amelyek alapján az utókor egyértelműen az impresszionisták legfontosabb elődjének tekinti. Még akkor is, ha műteremben alkotott. Igaz, a helyszíneken készített vázlatok alapján. Az életmű legnagyobb része külső helyszínt ábrázol. Választott képünk azonban belső tér. Szakszóval: enteriőr. Turnernek nagyon kevés olyan képe van, amely enteriőrt mutatna. Néhány vázlat, két-három befejezetlen festmény, mint a Vacsora... - és ennyi. Azt ugye nem kell hangsúlyozni, hogy egy festői életműben a külső tér: a cselekvések, az események territóriuma. A belső tér: a léleké. Turner senkit sem engedett a maga lelki közelségébe az apján kívül. Szívesen játszott mimikrit. Eltagadta vagy nem említette valódi kilétét, foglalkozását: tengerésznek mutatta magát. Bizonyára élvezte, hogy egy másik valóságban (is) élt. Van a huszadik századi magyar művészetnek ilyen művésze és életműve: Gulácsy Lajosról van szó. Ö egy, a reneszánszhoz hasonló világban találta meg a maga művészi létének értelmét: Nakonxipánban. Ott, ahol az általa elképzelt világ és társadalom őt is befogadta, ahol igazán otthon érezte magát. Valami hasonlóról szól Babits Gólyakalifa cimű regénye. Az ember hármat fordul, kimondja a varázsszót, és ott terem, ahol egy jobb élet, egy szebb világ várja. Nos, körülbelül ez a Vacsora... nehezen megfejthető értelmezése. A Petworth House, az earl kastélykúriájának egymásba nyíló, hatalmas termei, melyekben ébren is, álmában is bolyonghatott, hiszen az ő műveivel volt telezsúfolva. Csakhogy itt, a képen a puszta falakon kívül semmi sem látható. Nincsenek ablakok sem, amelyek meghatározó részei az eredeti épületnek. A jobb felső sarokban a falba vágott, félköríves záródású falnyílásból sugárban ömlik a belső térbe a fény, ez tölti meg a középső termet is, ahová elmúlt századok ruháiba öltözött vendégek igyekeznek, de ebből a teremből mintha már csak lefelé vezetne az egyre szűkülő járás. Az előtér jobb oldalát három alak uralja, de nekünk hátat fordítva a középső terembe igyekeznek; a képmező közepén egy világosabb ruhás nő látható, akár a főszereplő is lehetne, ha volna arca, de nincs, feje viszont pontosan beleillik a háttéri lejárat feketeségébe. A festmény bal oldalán egy sapkás alak

75 látható, elemzések szerint Rembrandt-hatás, a sötét köpenyes alak fejénél-vállánál rézsútosan süt be a nap. Jobbról is, balról is? Hát akkor hol van ez a sötét belső tér? A sapkás alak távozik vagy térdel, de ha jól látjuk, hogy mellette, a kép bal széle felé kitárt ajtó van, akkor ő már a falnál lehet. Az előtér középső részét, a fénypászmára merőlegesen egy meghatározhatatlan, világos felület foglalja el. S ha alaposan megfigyeljük a festett felületeket, olyanok, mintha a művész csak odanyomogatta volna a festékbe mártott ecsetjét. Márpedig effélét csak a pointillisták csináltak, fél évszázaddal később. Minden bizonytalan, homályos, zavaros. Tudjuk: az erősségem". De mi is ez az erősség? Az álom? A tudatalatti? Ennek kiderítésére ugyancsak mintegy fél évszázaddal később kerülhetett sor, ha egyáltalán hagyta volna, hogy Freud doktor belelásson lelke bugyraiba. Tény, hogy a külvilágot impresszionisztikusan megragadó festő a lélek világát rejtőzködve, takargatva, mimikrik álarca mögé bújva még erősebb impresszióval, és az álmoknak megfelelően még homályosabban tárta fel. Tanúk szerint halálos ágyán, 1851 decemberében ezek voltak utolsó szavai: A Nap az isten". A londoni Szent Pál székesegyházban helyezték végső nyugalomra, Sir Joshua Reynolds mellé, aki 60 évvel korábban, akkori elnökként felvette őt az akadémiára. Turner végrendeletében az összes, tulajdonában levő művét a brit nemzetre hagyta: 300 olajképet, akvarellt és rajzot, metszetet, vázlatot. A Vacsora a nagyteremben, kosztümös alakokkal sokáig nem keltette fel a szakma és a köz érdeklődését. A Turner-hagyatékból csak 1947-ben került át a Tate-be, 1946-ban, majd 1966-ban született róla komolyabb értekezés, az utóbbi szerzője, Lawrence Gowing adta neki jelenlegi címét, addig Kosztümös jelenet" jelzéssel futott. Onnan kezdve kapott nemzetközi ismertséget. Kenessei András

76 3D-BEN NYOMTATOTT MÖBIUS-HÁZ A MÖBIUS-SZALAG a világ egyik legfurcsább matematikai talánya. De eszünkbe jutna, hogy valaki ilyen épületet akar építeni? Pontosabban nyomtatni? A Möbius-szalag kétdimenziós felület, aminek különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van. Felfedezője August Ferdinand Möbius, német matematikus és csillagász. A szalagot könynyen elkészíthetjük egy papírcsíkból, ha végeit öszszeragasztjuk úgy, hogy az egyiket 180 fokkal elfordítjuk. A holland Universe Architecture nevű építészeti stúdió elhatározta, hogy nem csak megtervez, de létre is hoz egy ilyen épületet. Ráadásul nem is hagyományos módon akarják megépíteni, hanem az óriás léptékkel fejlődő technológiával, 3D-ben akarják nyomtatni. A tervek szerint az épületet darabokban nyomtatják, majd építik össze. Az építéshez a világ legnagyobb 3D-nyomtatóját fogják használni, amely 6x9 méteres darabokat képes készíteni. Az építőanyag homok és szerves kötőanyag lesz. Az épület a Landscape House nevet kapta. A harminckilenc éves holland építész, Janjaap Ruijssenaars úgy kalkulál, hogy a projekt 18 hónap alatt valósulhat meg. Bízik benne, hogy az épület 2014-ben Amszterdamban elkészülhet. AZ ÍRÁSBÓL ÉLSZ, emlékeztette magát Henry, rámeredve az űrlapra a képernyőn. Százötvenezer kiadásra alkalmas szó évente. Akkor ez mennyire lehet nehéz? Vörösarany szemöldökét összeráncolta, amikor elkezdett gépelni. Egyedülálló fehér férfi keresi... " Nem. A kurzor visszatáncolt. Egyedülálló fehér férfi, húszas évei közepén, keresi..." Ugyan nem egészen ennyi idős, de gyanította, hogy a társkereső hirdetések olyanok, mint az adóbevallás, mindenki hazudik,...keresi..." Megtorpant, ujjai megdermedtek a billentyűzeten. Keres mit? Tűnődött, mereven bámulta a hét szót, amelyek ez idáig a hirdetés teljes szövegét alkották. Aztán sóhajtott, és eltávolított egy szót. Tényleg nem akarja olyanokkal tölteni az időt, akik úgy gondolják, a barátságnak faji kritériumai vannak. Az élet ehhez túl rövid. Még az övé is. Egyedülálló férfi, húszas évei közepén, keresi..." Ihlet után kutatva lepillantott az íróasztalán szétterített bulvárlapra. Sajnos csak

77 Aki társkereső hirdetést ad fel, egészen biztos abban, hogy mit keres? Tanya Huff ÉJSZAKÁRA TÁRSAT KERESEK ábrándozást, macsó pózolást, és a sorok közt olvasva, olyan csöndes kétségbeesést talált, amitől fölállt a hátán a szőr. - Egek, mit cselekszem? - A szemét forgatva ellökte a székét az asztaltól. - Amikor kisétálhatok azon az ajtón, és megkapok bárkit, akit akarok! Ami igaz volt. De nem az lenne, amire valóban vágyik. Ez nem kétségbeesett cselekedet, emlékeztette magát. Türelmetlen - talán. Kétségbeesett - semmiképp. Egyedülálló férfi, húszas évei közepén, nem az a bárokban ismerkedő típus..." A húspiac szó különösen találó lenne az ő esetében,...keresi..." Amit elveszített. De Vicki háromezer-valahány mérföldre van egy olyan férfival, aki a változások ellenére is szereti őt. És Tony, megszabadulva a puszta túlélésre hajtó életmódtól az utcákon, új életet kezdett, és elköltözött. Ők ketten meglepően nagy űrt hagytak az életében. Meglepően nagyot és fájdalmasat. Meglepően fájdalmasat. Azon kapta magát, hogy nem hajlandó várni, míg az idő és a sors betöltik ezt az űrt. Egyedülálló férfi, húszas évei közepén, nem az a bárokban ismerkedő típus, elszokva az egyedülléttől, keresi erős, értelmes és alkalmazkodó természetű társát." Homlokát ráncolva hozzáfűzte: Muszáj, hogy tudj nevetni az életen.". Aztán elküldte a hirdetést, még mielőtt meggondolhatta volna magát. Az újság majd hozzá fogja tenni az elektronikus postafiókszámot, amikor csütörtökön megjelentetik. Csütörtök éjjel vagy péntek hajnalban, attól függően, hogyan vesszük a sötétség még hátralévő óráit, Henry szert tett az újság egy példányára a Davie utcán lévő újságtartóból, és ellenőrizte a hirdetését. Az ellenkezőjéről szóló rémtörténetek dacára, nem csak hogy pontosan közölték, de az Alternatív Életmódok első oszlopának aljára helyezték, ahol lényegesen nagyobb átütő ereje lett, mint- >

78 ha el lett volna temetve valahol magasabban a lapon. A határidők egész vasárnap estig megakadályozták abban, hogy megnézze a postaládát. Harminckét üzenete jött. Harminckettő! Egészen addig hízelgőnek érezte ezt, míg meg nem hallgatta őket. És akkor - noha senki más nem tudott róla - zavarba jött attól, hogy először hízelgőnek vélte. Húszat kapásból törölt. Az azonnal elutasítottak közül egy pár nyilvánvalóan rossz postafiókba küldte a választ. Néhány érdekesen hangzott, de az üzenet közepén meggondolták magukat, és nem hagytak információt a kapcsolatfelvételhez. A maradék úgy tűnt, hogy egy kissé túl hangosan nevet az életen. De az elcsüggesztő fél óra végén még mindig volt egy tucat üzenete, amikből válogathatott: hét nő, öt férfi. Ez nem harminckettő, de azért nem rossz. Tizenegy közülük címet adott meg. Egyikük a telefonszámát is feltüntette. Újra meghallgatta az utolsó hangot a postaládában, az egyetlenét a tizenkettőből, aki nem gondolta, hogy vissza fog élni a telefontársaság kínálta kiváltsággal. Helló! A nevem Lilah. Én is a húszas éveim közepén járok - de hogy a közép melyik oldalán, azt inkább nem árulom el." Henry mosolygást hallott a női hangból. Félmosoly volt, hamiskás mosoly, az a fajta mosoly, amely értékeli az iróniát. Azon kapta magát, hogy válaszul visszamosolyog. Bár én boldogan ismerkedem bárokban, azt hiszem, hogy a lehető legrosszabb helyek arra, hogy valakivel először találkozzunk. Mit szólnál egy kávéhoz? Valószínűleg szabaddá tudom tenni magam ezen a héten bármelyik este." És aztán a nő megadta a telefonszámát. Henry föltárcsázta - még mindig mosolyogva. Ha az amerikai csapatok csak a fele akkora lelkesedéssel szállták volna meg Kanadát ben, mint amilyet a Starbucks mutatott, amikor átlépte a határt, a háború kimenetele egészen más lehetett volna. Noha Henrynek valójában semmi kifogása nem volt a kávézólánc ellen, úgy vélte, hogy egy kissé túl széles körből merítik a vendégeiket. A Denmanon lévő kávézóban, amit a leginkább kedvelt, sosem fordult elő gyerek, rohanó fiatal ügyvivő vagy sztreccs rövidnadrág. Szinte mindenki feketét viselt, és a bőséges pirszingek, valamint a káromkodások túlzásba vitt használata ellenére az ifjabb vendégek egyértelműen utánozták az idősebbeket. Az idősebbek általában abba a művész- illetve írófajtába tartoztak, akik ritkán adják el az alkotásaikat, de tudják, hogyan kell kinézni művész szerepben. Azon kevesek közé tartoztak Vancouverben, akik nem voltak napbarnítottak. Henry arra használta a kicsapódott párát egy háromdolláros vizespalackon, hogy köröket hozzon létre az összeszabdalt asztallapon, közben az ajtót leste, és aggódott, hogy fölismeri-e Lilah-t, amikor a nő megérkezik. Aztán egy kicsit morfondírozott azon, mi lesz, ha el sem jön. Aztán újra visszatért ahhoz az aggodalmához, hogy vajon fölismeri-e. Túl öreg vagy ehhez az ostobasághoz, mondta szigorúan magának. Keríts egy... Az ajtóban álló nö alacsony volt, kissé mediterrán jellegű, sűrű, sötét hajjal, ami ébenszín hullámokban omlott a háta közepéig. Ha túl is haladta a húszas évei közepét, egy-két évnél többel biztos nem. Nyilvánvalóan fütyült arra a modern elképzelésre, hogy egy nőnek olyan soványnak kell lennie, hogy bögyös kamasz fiúnak nézzen ki. Nem kimondottan gyönyörű, de van benne valami, ami mégis magára vonta a tekintetet. Észrevéve Henry pillantását, a nő elmosolyodott, a vörös száj szétvált a nagyon fehér fogak fölött, és ez pontosan olyan arckifejezés volt, amit Henry korábban elképzelt. Élvezettel nézte, ahogy a nő a testét érzékien mozgatta járás közben, és tudatában volt annak, hogy mindenki más is élvezi a látványt. Fölállt, amikor a nő odajött az asztalához. - Henry? - A nő hangja mélyebb volt személyesen, csaknem doromboló. - Lilah. - A nevét mintegy megerősítésképpen visszhangozta. A nő fölemelte a fejét, és sötét tekintetét a férfiéba fúrta. Egyszerre pislogtak.

79 - Vámpír! Henry Fitzroy, VIII. Henrik törvénytelen fia, valaha Richmond és Somerset hercege, a sóhaj és a horkantás között félúton lévő hanggal esett vissza a székébe. - Szukkubusz! - Szóval azt mondod, nem azt tervezted, hogy belakmározol abból, aki jelentkezik a hirdetésedre? - Nem, azt mondom, hogy nem az volt az elsődleges ok, amiért hirdettem. A nyílt nemi vonzóerőt kikapcsolva, Lilah egyik ujjával egy kis kiömlött tejeskávét kavargatott, és a szemét forgatta. - Szóval akkor jobb ember vagy, mint én, Gunga Din 1 ", de én személy szerint nem látok különbséget kettőnk közt. Te nem ölsz többé, és én sem ölök többé. - Én nem habzsolok el éveket az én... - A férfi elhallgatott, és a homlokát ráncolta, bizonytalanul, hogyan is folytassa tovább. - Áldozataimtól? Prédáimtól? Zsákmányaimtól? Randevúpartnereimtől? - A szukkubusz sóhajtott. - Muszáj lesz előállnunk valami új szóval. Rádöbbenve, hogy a nőnek igaza van, Henry beletörődött a négyből a legkevésbé rosszba. - Én nem habzsolok el éveket a randevúpartnereimtől. - Ugyan, kérlek! Szóval ők kevesebb időt töltenek majd úgy, hogy idegenek cserélik a pelenkájukat az öregek otthonában, kevesebb időt töltenek a pépesített sajtos makarónijukba nyáladzva. Ha tudnák, megköszönnék nekem. Én legalább nem rongálom meg a szervezetük épségét. - Nem gondolnám, hogy egy diszkrét lyukasztás megrongálásnak számít. - Hé, te mondtad, hogy lyukasztás, nem én. De... - A nő fölemelte a kezét, hogy megállítsa a férfi tiltakozását. -...Hajlandó vagyok annyiban hagyni a dolgot. - Milyen nagyvonalú ez tőled. - Bármikor. Henry elmosolyodott - akarata ellenére, - Tudod, édesem, nagyon vonzó vagy, amikor ezt csinálod. - Mit csinálok? - Amikor fölhagysz a rettentően bosszús tekintettel olyasmik miatt, amik nem úgy sültek el, ahogy vártad. A látatlanban összehozott randik sosem úgy sülnek el, ahogy várod. - Leejtve az állát, a nő alulról nézett föl a férfira sűrű szempilláin át. - Higgy nekem, nekem már több mint egymillió ilyen találkám volt! - Egymillió? - Többé-kevésbé. - Szóval te egy pro... Gúnyosan megemelkedett egy szemöldök. - Egy úriember ezt nem hozná szóba. - Igaz. - A férfi bocsánatkérően fejet hajtott, és kihasználta az alkalmat arra, hogy az órájára pillantson. - A lé meg a Lolát kilencven perc múlva kezdik a Capriccióban, van kedved hozzá? Lilah meghökkent - most először, mióta belépett a kávézóba. - Veled? Kissé maga is meghökkenve, Henry vállat vont, fölkínálva az egyetlen indokot, ami megmagyarázza a szokatlanul impulzív meghívást. - Élvezném, ha némi időt úgy töltenék együtt, hogy magamat adom, az összes ki nem mondott hazugság nélkül. Sötét szemöldök húzódott össze, és a nő tűnődve méregette. - Ezt meg tudom érteni. Kényelmes hallgatás töltötte be a teret köztük. - Nos? - firtatta végül Henry. - A németem egy kicsit berozsdásodott. Már csaknem egy évszázada nem használtam. Henry fölállt, és odanyújtotta a kezét. - Lesznek feliratok. A fejét rázva, a nő hátralökte a székét az asztaltól, és a kezét a férfiéba tette. - Miért ne?! Alkonyat. A tudat lassú visszatérése. A pamutlepedők érzékelése a bőrön. A menedék falain kívül a város lüktetése. A ráébredés arra, hogy mosolyog. A film után órákig sétáltak a puha ködben, azokról a helyekről beszélgetve, ahol jártak, és arról, mikor jártak ott. Ősi démonként a >

80 szukkubusz évezredek óta létezett, de udvariasan arra a négy és fél évszázadra szorítkozott a megfigyeléseivel, amiket Henry is átélt. Az éjszakáik figyelemreméltóan hasonlóak voltak. Amikor elváltak hajnal előtt nagyjából egy órával, barátként váltak el, úgy, hogy sosem lesz köztük szexuális kapcsolat, a szex mindkettejük számára túlságosan kötődött a táplálkozáshoz. - A világ tele van meleg testekkel - mutatott rá Lilah -, de közülük hányan látták Mrs. Siddont eljátszani Lady Macbeth-et a Covent Garden Színház bemutatóján, és érezték, hogy a kézmosásos jelenet mindent, de mindent fölülmúl? Bizony, hányan, gondolta Henry, lelökte a takarót, és már lendült is ki az ágyból. Inkább, minthogy megbirkózzon az erkélyajtóval az eredeti hálószobában, a négyszobás lakás legkisebb szobáját zárta el a fény elől. Egyszer kipróbálta azt a bizonyos kripta-dolgot, és nem értette, mi benne a vonzó. Miután lezuhanyozott, átment a nappaliba, és fölvette a távirányítót. Egy kis szerencsével még elcsípheti a hírek végét. Nem szokta gyakran megnézni, de a múlt éjszaka... a randevújától?... úgy érezte, hogy újra kapcsolatba került a világgal....amikor a délre tartó utasok akár három óra hosszat is várakozni kényszerültek a határon a Béke Emlékműnél, mivel az amerikai vámtisztek a terrorizmus elleni óvintézkedésként megszigorították a biztonsági ellenőrzéseket." Kanadai terroristák. Henry a homlokát ráncolta, miközben a haját szárította egy törülközővel. - Kérem, bocsásson meg, amiért udvariasan fölrobbantom az épületét? A zavarba hozott surrey-i hivatalnokok kénytelenek voltak a város honlapját leállítani azok után, hogy egy komputerhekker föltörte a rendszert, és újraírta az üdvözlést, igen kevéssé hízelgő nyelvezetet használva. A hekker továbbra is ismeretlen és büntetlen. És megismételve vezető hírünket, a rendőrség Taylor Johnston, 32 éves, Haro utcai lakosként azonosította a Roncsparton ma reggel talált holttestet. A rendőrség nem tud magyarázatot adni a hulla állapotára, bár egy meg nem nevezett rendőr szerint»úgy nézett ki, mint akiből kiszippantották az életet«. És most Rajeet Singh következik az új termékbemutatónkkal." Megbökve a távirányítót, Henry elnémította Rajeetet egy elemmel működtetett kapucsínó-habosító lelkes leírásának kellős közepén. A műanyag megrepedt, ahogy az ujjai összeszorultak. Egy férfit találtak, akiből kiszippantották az életet. Nem akarta elhinni... Egy folyamatban lévő bűnügyi vizsgálat alanyaként a tetem a városi hullaházban volt, a Vancouveri Közkórház alagsorában. A korábbi alkalommal, amikor Henry látogatást tett ott munkaidő után, információt keresett, ami segítene az áldozat azonosításában. Ezúttal a gyilkost kellett azonosítania. Halkan átment a sötét termen a TAYLOR JOHNSTON címkéjű fiókhoz, kihúzta, és fölhajtotta a lepedőt. A felszerelés különféle darabjain lévő LED-ek és a kijárat jele az ajtó fölött bőven elég fényt adtak ahhoz, hogy lássa az élesen kidomborodó inakat és ízületeket a kiszáradt, pergamen színű bőr alatt. A kezek és lábak karomnak tűntek, és a koponya vonásai átrajzolták az arc vonásait. A névtelen rendőr megfigyelése pontosnak bizonyult: a tetem valóban úgy nézett ki, mint amiből kiszippantották az összes életet. Henry némán vicsorgott, és becsukta a fiókot. - Te nem ölsz többé, és én sem ölök többé... A halott férfi személyes holmiját egy manilaborítékban találta meg a külső irodában. Egy post-it cédula azt sugallta, hogy a rendőrségnek el kellett volna vinnie a borítékot délután hatig. Az óra Rolex-utánzat volt - habár nem olcsó hamisítvány. A kulcskarikán nyolc kulcs lógott. A valódi borjúbőr tárca négy hitelkártyát, készpénzben nyolcvanhét dollárt, egy golden retriever fényképét és fél tucat számlát tartalmazott. Három közülük pénzkiadó automatákból származott. Kettő bolti blokk volt, a hatodik pedig egy hitelkártyás tranzakció nyugtája. Henry faxon küldte el mind a társkereső hirdetését, mind a fizetőképességét igazoló infor-

81 mációkat. Úgy nézett ki, hogy Taylor Johnston a sajátját személyesen adta le. - A látatlanban összehozott randik sosem úgy sülnek el, ahogy várod. Higgy nekem, nekem már több mint egymillió ilyen találkám volt. Egy akkora városban, mint Vancouver, egy telefonszám meg egy keresztnév semmiféle azonosítást nem tesz lehetővé. Ha Lilah válaszolt volna, Henry úgy gondolta, képes a dühét addig az uralma alatt tartani, míg egy újabb találkát megbeszélnek, de a nő nem vette fel, és amikor a férfi azon kapta magát, hogy a nő hangja hallatán acsarog, úgy döntött, nem hagy üzenetet. Bár én boldogan ismerkedem bárokban..." A nő elmondta neki, hogy szereti a dzsesszt. Kiindulópontnak jó lesz. A nő nem volt O'Doul kocsmájában, bár az egyik pincér felismerte a személyleírását. A reakciója erősségéből Henry feltételezte, hogy a nő táplálkozott itt - de nem ölt. Miért gyilkolná meg Johnstont, és hagyna ugyanakkor ebben az áldozatban csakis kellemes emlékeket? Henry ezt is hozzátette a kérdések listájához, amikre választ óhajtott kapni. Néhány pillanattal később leparkolta a tilosban a BMW-jét az Abbot utcában, és befordult a sarkon a Water utcába, a Purple Onion Cabaret felé tartva. Nagyon kevesen voltak a járdán - egy pár, szorosan összebújva, egy kisebb csoport idősebb tinédzser, és egy ismerős alak, amint épp belépne a klubba. Henry gyorsan tudott mozogni, amikor erre volt szüksége, és nem volt kedve a finomkodáshoz. Ott termett a nő előtt, mielőtt az észrevette volna, hogy mögötte jár. Egy ébenfekete szemöldök megemelkedett, de ez volt az összes mozdulat a nő részéről. - Mi szél fútt erre, édesem? Mintha úgy emlékeznék, azt mondtad, hogy a dzsessztől megfájdul a fejed. A férfi halkan acsargott, nem mulatott a megjegyzésen. A szemöldök lassan leereszkedett. - Rám vadászol, Éjjeli Csavargó? Sikoltanom kellene? Talán az a helyes fiatalember egy sarokkal arrébb kibontakozna a hölgyéből annyi időre, hogy megmentsen engem. Henry vicsorgott. - És ki fogja őt megmenteni, amikor egy újabb halált adsz hozzá a végösszegedhez? Lilah pislogott, és az ünnepélyes hanghordozásnak nyoma sem maradt a hangjában. - Mi a fenéről beszélsz? A démonok ritkán fáradnak a hazudozással. A nő tényleg nem tudta, mire gondolt a férfi. - Te igazán megnézted azt a hullát? - Amikor Henry bólintott, Lilah nagyot kortyolt a csokoládés tejeskávéból, gondosan visszahelyezte a csészét a csészealjra, és azt mondta: - Miért törődsz vele? Ügy értem, tudom, miért törődtél vele, amikor azt hitted, hogy én tettem - tette hozzá, mielőtt a férfi megszólalhatott volna. - Azt hitted, hogy hazudtam neked, és nem szereted azt érezni, elvesztegették az időd. Ezt meg tudom érteni. De nem én voltam. Szóval miért törődsz vele? Henry hagyta, hogy lehulljon az utolsó álarc, az, amit még a szukkubusz előtt is megőrzött. - Valaki, valami az én területemen vadászik. A kávézó túlsó végében egy bögre kicsuszszant az erőtlen ujjak közül, és az olasz csempepadlóra esett, ahol száz, alapszínű porcelánszilánkra zúzódott szét. Ideges kuncogás hallatszott, szórványos taps, és minden szem hálásan elfordult az aranyhajú férfiról, akinek hangjában az örök sötétség riogatott. Lilah vállat vont. - Emberek milliói vannak a szélesebb értelembenvett vancouveri térségben, édesem. Jut mindnyájunknak. - A dolog elvi kérdés - motyogta a férfi kissé sértődötten, a nőtől várt reakció híján. - Nem másik vámpír. Ez csaknem kérdés volt, ezért a férfi válaszolt: - Nem. A hulla állapotából ítélve klasszikus szukkubusz. - Vagy inkubusz - mutatott rá a nő. - Nem tudod biztosan, hogy azok a férfiak nem voltak-e homoszexuálisok, és én őszintén kétlem, >

82 hogy csak te meg én vásárolunk be a társkereső hirdetésekből. - Én nem táplálékot kerestem - morogta Henry összeszorított foggal. - Úgy van. Te egy áldozatmentes kapcsolatot akartál, és... - Lilah széttárta a kezét, körmei csillogó skarlát vonalakat húztak a levegőbe -...nicsak, engem találtál. És ha én nem az vagyok, akit kerestél, akkor nyilvánvaló, hogy élelemszerzést terveztél, ha nem előbb, hát utóbb, szóval egész nyugodtan fölhagyhatsz ezzel az erkölcsösebb vagyok, mint te" viselkedéssel. - A nő félig megfordult a székén, amivel gesztusát a pult mögötti személyzethez szóló intéssé változtatta. - Cukorfalat, kaphatnék még egy ilyet meg egy csokoládés rongyoskiflit? Köszike. A kávéházban valójában nem szolgáltak föl az asztaloknál. De a nő mosolya ezt megváltoztatta. Henry mosolyától a fiatalember igen sietve visszatért a pult mögé. - Van másik szukkubusz a városban? - tudakolta a férfi. - Honnét tudjam? Még sosem futottam öszsze eggyel sem, de ez csak annyit jelent, hogy én nem futottam össze eggyel sem. - Egy rózsaszín nyelv hegyes vége lassan lenyalta a habot a felső ajkáról. Újabb bögre tört szilánkokra. - Inkubusz? A nő sóhajtott, és abbahagyta a kísérletezést, hogy reakciót provokáljon ki a vámpírból. - Őszintén, nem tudom, Henry. Mi nem vagyunk olyan territoriálisak, mint a te fajtád, mi folyton gyűjtögetjük ezeket a rendszeres légiutas mérföldeket... városból városba, buliból buliba... - a szemöldök fölcsusszant, majd lesiklott -...pasasról pasasra. Ha ez a te területed, akkor nem tudod megállapítani te? - Nem. Fölismerek egy démont, ha látom, függetlenül az alakjától, de nektek nincs részetek az életekben, amikre vadászom, vagy a vérben, ami táplál engem. - A férfi megrántotta a vállát. - Egy elég hatalmas démon esetleg okozhat afféle disszonanciát, de... - De te nem éreztél változást az erőben. - Tessék? - Több nem feliratos filmet kellene megnézned, édesem. - A nő ellökte a székét az asztaltól, és fölállt, drámaian lehalkítva a hangját. - Mivel már jártál a hullaházban, csakis egyetlen teendő maradt számunkra. - Számunkra? - vágott közben Henry, s olyan arckifejezéssel nézett körbe, ami a hallgatózók elbátortalanítására szolgált. - Ez nem a te problémád. - Cukorfalat, rögvest az én problémámmá lett, amint megmutattad nekem a Sötétség Fejedelme arcodat. A férfi is fölállt, a nőnek a mondatában volt némi igazság. Mivel ő volt a felelős azért, hogy a nő belekeveredett az ügybe, már nem állíthatta az ellenkezőjét. - Rendben, milyen teendő maradt számunkra? A nő mosolya azt sugallta, hogy a hancúr lenne az éjszaka eltöltésének tökéletes módja egy koromsötét, elhagyatott tengerparton. - Nos, természetesen a bűncselekmény helyszínének fölkeresése. A forgalom a hídon egy kissé lelassította őket, és csaknem hajnali kettő lett, mire odaértek a Roncspartra. Taylor Johnston holttestét a hullámtörő északi oldalán találták meg a Szürke-foknál. Henry leparkolta az autóját az Old Marine Drive megmaradt szakaszán, de nem tűnt túl boldognak ettől. - Az egyetemi biztonsági szolgálat - felelte, amikor Lilah rákérdezett. - Ez az egész terület része a Brit Columbia Egyetem alapítványi földjeinek, és ők tényleg nagyon rámásznak azokra, akik az út szélén parkolnak. - Te az egyetemi biztonsági szolgálat miatt aggódsz? - A szukkubusz hitetlenkedve rázta a fejét, miközben elsétáltak az autótól. - Tudod, édesem, vannak alkalmak, amikor túl emberi vagy vámpírnak. A férfi úgy vélte, ezt megérdemelte. - A rendőrség keresztül-kasul végigfésülte ezt a területet, mi az, amit mi megtalálhatunk, és ők nem vettek észre? - Valami olyan, amit ők nem kerestek. - Dögevők, kísértetek és olyanok, amelyek éjszaka járnak-kelnek?

83 - Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. - A nő megkerülte a sárga rendőrségi szalag szakadozott végét. - Illetve ebben az esetben egy pár bagoly. Egy pillanatig Henry átélte a déjá vu Iegfurább érzését. Lehetett volna Vicki, akit követ, le a homokra, a társulásuk újrakezdve. Aztán Lilah félig megfordult, nevetve azt mondta neki, hogy siessen. Nagyon más volt, mint az ő magas, szőke volt szeretője. Egyedülálló férfi, húszas évei közepén, keresi társát az éjszaka együtt-töltéséhez. És akkor mi van, ha az a valaki másvalaki... A férfi rögvest tudta, hogy pontosan azon a helyen állt, ahol a hullát megtalálták. A haldokló ember rettegésének bűze annyira kivehető volt, hogy a halál nyilvánvalóan nem volt sem gyors, sem fájdalommentes. - Akkor mégsem inkubusz - jelentette ki Lilah kiborítva a homokot egy drága, olasz papucscipőből. - Mi ugyan szerethetjük ráérősen csinálni, de soha senki nem panaszkodott még a folyamatra. Henry összeráncolta a homlokát, és szembe fordította arcát a szellővel, ami a Csendes-óceán felől fújt. Nem volt holdfény, és eltekintve a bukóhullámok fehér vonalaitól a védőgátnál, a hullámok beleolvadtak a sötétségbe. - Érzed a rohadásszagot? - Cukorfalat, nem egészen tizenöt lábnyira innen hever egy nagy, döglött hal. Ahhoz, hogy ne érezzem, olyan állapotban kellene lennem, amilyenben Mr. Johnston van. - Nem a halét. - Olyan szag volt, mint egy kriptáé. Mint a csontoké, amiket otthagytak heverni a sötétségben és nyirokban. - Ott! - A férfi odamutatott a védőgátra. - Ott van bent. Lilah fölnézett Henry sápadt arcára, aztán át a tengerbe nyúló, masszív, mesterséges sziklarakásra. - Micsoda? - Még nem tudom. - Fél tucat lépést téve a szikla felé, a férfi visszafordult a szukkubuszhoz. - Jössz? - Én, neked? - Tessék? A férfi teljesen értetlennek tűnt, annyira, hogy a nő elnevette magát, amikor utolérte. - Te tényleg nem jársz valami sokat emberek közé, igaz, édesem? Az éjszaka egyiküknek sem jelentett hátrányt, de a bejáratot jól eldugták. Ha nem lett volna a szag, sosem találták volna meg. Térdre ereszkedve a férfi mellett, Lilah odaadott neki egy öngyújtót. A férfi teljes hoszszában kinyújtotta a karját egy masszív sziklatömb alatt, az aprócska láng egy kivételével mindegyik árnyék helyzetét megváltoztatta. - Magaddal viheted az öngyújtót. - Lilah, a fejét rázva, visszahintázott a sarkára. - Én magam nem megyek be oda. Henry megértette. A szukkubuszokat csak kicsivel nehezebb megölni, mint az embereket, akikre hasonlítanak. - Nem hiszem, hogy itthon van - motyogta, miközben hasra feküdt, és előrearaszolt a keskeny hasadék fekete vonalába. Lilah hangja lelibegett hozzá. - Nem az a gond, édes, hanem teljesen tönkretenné ezt a ruhát. A manikűrömről nem is beszélve. - Arról nem is beszélve - ismételte meg Henry, a körülmények ellenére mosolyogva. Volt a szukkubuszban egy vele született őszinteség, ami tetszett neki. Nagyon. A testhosszának dupláját megtéve a szikla alatt, miután átmászott egy legalább egy hüvelyk mély, sósvizű pocsolyán, a rés kitágult, és noha továbbra is oldalt kellett fordítania a vállát, már guggolva tudott előrehaladni. A szag a velencei Szent Márk tér alatti katakombákra emlékeztette, ahol a tenger átitatta mind a sziklát, mint a hajdani tetemeket. Három-négy perccel később óvatosan kiegyenesedett, amikor a tető megemelkedett, és kihúzta a zsebéből Lilah öngyújtóját, arra számítva, hogy minden sarokban fölhalmozott csontokat fog látni. Ehelyett egy nagy rákot látott elfutni, ruhák mocskos fészkét és egy sötét sarkot, ahol a zárt térben föl-le mozgó víz szivattyúzó hangja elnyomta a tenger mindenütt jelenlévő moraját. A közelebbi vizsgálat egy csaknem kör alakú lyukat mutatott lent a sziklában, és nagyjából tíz-tizenkét lábnyira >

84 tőle, a Csendes-óceán mozgó vizét. Egy nedves vonal jelezte a dagály szintjét, és egy másik nagy rák kukucskált elő egy résből pont alatta. Nyilvánvaló volt, hogy hová kerülnek a kiürített testek, és mi történik velük azután. A halál vagy a rothadás szaga nem a hullák várt rejtekhelyéből származott, szóval abból a lényből kell, hogy áradjon, aki itt tanyázik. Ami jelentősen leszűkíti a kört, gondolta komoran Henry, miközben egy csattintással lecsukta a csaknem elviselhetetlenül forró öngyújtót. Lilah és egy fiatalember épp a ruháikat rendezgették, amikor Henry kimászott a védőgát alól. A szukkubusz, csaknem foszforeszkálva a csillagfényben, intett, amikor észrevette. - Hé, cukorfalat, lehet, hogy ezt szeretnéd hallani! - Mit hallani? A szex szaga és egy ismerős, orrfacsaró füsté elnyomta a halál bűzét. A fiatalember kielégülten mosolygott, és azt mondta: - Hallottál a halott fickóról, akit ma reggel itt találtak, he? Én láttam, ahogy történt. Henry acsargott. - Mit láttál? - Hú, milyen nagy fogad van, Nagymama! Mindegy, tudod, én itt szoktam szunyáim a parton, amikor jó az idő, és múlt éjszaka hallom ezt a nyöszörgő hangot, és azt gondolom, bajba jutott egy kutya, he? De nem. Hanem inkább két pasas. Nem látom őket valami jól, de azt gondolom, hé, fiúk, csípjétek föl egymást", de az egyikük állati pipásnak tűnik, mer' a dagály oltári magas, és asszem, nem tud a szokásos kuckójába eljutni a sziklák közt, és valahogy ráveti magát a másik pasasra, szóval abbahagyom a nézegetést, érted, ugye? - Miért nem mondtad ezt el a rendőrségnek? A fiatalember kuncogott. - Hát, tudod, némelyik reggel nem akarsz a rendőrséggel beszélni. És én már egyébként se voltam itt, mire megérkeztek. Szóval, izé, ez itt a te nőd, mer' ő egy príma könnyű... Aú! Henry annyira megszorította a borotválatlan állat, hogy gödröcske keletkezett a húsban. Hagyta, hogy a Vadász előtűnjön, és amikor a kitágult szembogár további kitágulással reagált, fölmorrant: - Felejtsd el, hogy láttál minket! - Haver... - Égy iglic az - mondta Henry, amikor visszaültek az autóba. - A ruhák halmából ítélve, már egy ideje itt van. Valószínűleg kis állatokon él az idő nagy részében, de hébe-hóba nyoma vész olyanoknak, mint a barátod a tengerpartról, vagy hallgatók tűnnek el az egyetemről, de mivel sohasem találnak holttestet, soha senki nem fog nekiállni fölkutatni a gyilkost. - Múlt éjjel egy kicsit távolabb ment vadászni az otthonától, és amikor visszatért, beállt a dagály, és ellepte a bejáratot. Ami megválaszolja a kérdést, hogy miért hagyta a holttestet a parton. Minden bizonnyal versenyt kellett futnia a hajnallal a menedékéig. - Várj egy percet! - tiltakozott Lilah, abbahagyva a homok lesöprését a hajlatairól. - Egy iglicet nem izgatna, ha sós vízen kell átkelnie. Sós szentelt víz, az igen, de pusztán a tenger nem. - Ha megpróbálja elvonszolni az áldozatát az út hátralévő részén, az megfullad. - És az iglicek ugyanúgy, mint mi, többiek, nem a holtakból táplálkoznak - fejezte be Lilah. - És egyet kivéve az összes darabka szépen a helyére került. Őszintén, nem gondolod, ugye édes, hogy egy iglic a társkereső hirdetésekből választja ki az áldozatát? A sötétség tisztátalan teremtménye keres életesszenciát, hogy kiszívja. - Őszintén, nem gondolom, hogy az iglic tud olvasni - ismerte be Henry. - Az egész társkereső hirdetés dolog véletlen egybeesés kellett, hogy legyen. - És most, hogy megválaszoltuk ezt a kérdést, miért nem indulunk el ebbe a zárás utáni klubba, amit ismerek? - Nincs erre időm, Lilah. Van otthon egy ezüst papírvágó késem, amit használhatok fegyvernek. - Mi ellen? A nő olyan őszintén meghökkentnek tűnt, hogy a férfi odafordult, hogy ránézzen.

85 - Az iglic ellen. Nem hagyhatom, hogy folytassa a gyilkolást. - Miért nem? Miért törődsz vele? A kíváncsiságod kielégült, lépjünk tovább! A Négyes Sugárút forgalma visszaterelte a férfi figyelmét az útra. - Az volt az egyetlen ok, amiért ma éjjel eljöttél? A kíváncsiság? - Persze. Amikor kiszívnak egy életet, és nem én végeztem a kiszívást, szeretem tudni, mi tette. Te valójában nem fogod... - A férfi érzékelte a nő vizsgálódó tekintetének súlyát. - Te nem komolyan... De igen, te meg fogod? - Igen, meg fogom. Kezd elővigyázatlanná válni. - Jó. Egy nap el fogja érni a hajnal, probléma vége. - És amikor egy törvényszéki kórboncnok fölboncolja a maradványokat, akkor mi lesz? - Nem vagyok jósnő, édesem. Az egyetlen jövő, amit meg tudok mondani előre, az, hogy ki lesz a szerencsés. - A modern törvényszéki tudományok találni fognak valamit, aminek nem lenne szabad léteznie. A legtöbb ember tagadni fogja, de néhányan elkezdenek gondolkozni. - Tudsz róla, nem, hogy az X-aktákat elköltöztették Vancouverből? Henry nem vette le a tekintetét az előtte haladó hátsó lámpákról. A nő reakciója akkora csalódást okozott neki, hogy megdöbbent. - A legjobb védekezésünk az, ha senki sem hiszi el, hogy létezünk, s ezért nem keresnek minket. Ha elkezdenek keresgélni... - A hangja implikálta a fáklyás csőcseléket és a laboratóriumi boncoló asztalt. Némán autóztak, míg át nem keltek a Burrard hídon, akkor Lilah odanyúlt, és ujjait Henry karjára tette. - Ez egy remek, praktikus ok, amivel előálltal - mormolta -, de egy pillanatig sem hiszek neked. Azért fogod elpusztítani ezt a lényt, mert a te területeden gyilkol. De persze ennek semmi köze sincs a vámpírok territoriális kényszereihez - tette hozzá, mielőtt a férfi megszólalhatott volna. - A te területed. A te embereid. A te felelősséged. - Visszaejtette a kezét az ölébe. - Engedj itt kiszállni, édesem! >

86 ȚANYA HUFF Kanadai fantasyszerző, 1957-ben született. Tízévesen sikerült először pénzt keresnie a műveivel, egy újság két versét is megvette ban, a Magic in Ithkar 3 című antológiában jelent meg első elbeszélése. Bemutatkozó regényei {Child of the Grove, 1988; The Last Wizard, 1989) egy varázslótanonc lányról szóltak egy klasszikus fantasy világban, az ezeket követő Blood-sorozata (1991 óta fut) azonban már a mai Torontóban játszódik, jóravaló vámpírokkal a főszerepben. Általunk most leközölt novellája is ebbe a ciklusba tartozik. Én megpróbálok távolságot tartani a túlzottan erkölcsös népségtől. A férfi ujjai rászorultak a kormánykerékre, miközben a BMW-t az útpadkára kormányozta. - Te nem az voltál, akit kerestem, amikor föladtam azt a hirdetést - mondta, amikor kinyitotta az ajtót. - De azt hittem, van köztünk... - Hirtelen erőtlenül keresgélve a szavakat, ráfanyalodott a banálisra. -...kapcsolat. Odahajolva, a nő megpuszilta az arcát. - Volt. - Kilépve a járdára, Lilah visszamosolygott a nyitott ajtón át. - Meg fogod találni a Robinod, Denevérember. Csak nem én vagyok az. Henry visszament a partra, pont a dagály tetőzése előtt, eléggé biztosan abban, hogy az iglic nem maradhatott volna életben ilyen sokáig, ha kétszer elköveti ugyanazt a hibát. Elzárta az odú bejáratát egy ezüstlánccal, és várt. A küzdelem nem tartott soká. Henry kissé zavarba jött attól, hogy kiéli a frusztrációit a szánalmas teremtményen, de csaknem teljesen túltette magát rajta addigra, amikorra a kiszáradt tetemet föletette a rákokkal. Számos közlekedési szabályt megszegett, hogy még hajnal előtt hazaérjen. A menedéke ajtaján belül összerogyva, alkonyatkor elmacskásodva és sajogva ébredt a keményfa padlón, összeroskadtan az elmúlt naptól. Megpróbálta fölhívni Lilah-t, és elmondani neki, hogy vége, de akármilyen kapcsolat volt köztük korábban, az most tényleg és igazán megszakadt. A nő telefonszáma többé nem működött. A rövid, elvetélt barátság még nehezebbé tette az egyedüllétet. Két éjszakán át Henry vadászott, táplálkozott és merengett, vajon Lilah-nak igaza volt-e, és neki pontosabban meg kellett volna határoznia a célját. Túlzottan erkölcsös éjjeli szerzet keresi segédjét. A gondolat, hogy valaki válaszolna erre a hirdetésre, úgy megijesztette, ahogy semmi más az utóbbi négy és fél évszázad során. Végül fogta az címek listáját, és nekivágott ábécé rendben. A férfi, aki bejött a kávéház ajtaján, magas volt, sötét és izmos. Vállig érő haját aranycsat fogta össze. Aranykarikák villogtak minden ujján, és csüngtek mindkét füléből. Elkapta Henry tekintetét, és átvágott a kávéházon hozzá, szélesen vigyorogva. Megállt az asztal másik oldalán. Lehervadt a vigyora. - Henry? - Abdullah? Egyszerre pislogtak. - Vámpír. Henry visszahanyatlott a székébe. - Dzsinn. Talán mégsem az Alternatív Életmódok rovatba kellett volna helyeztetnie a hirdetését. 1: Rudyard Kipling: Gunga Din Sohár Anikó fordítása

87

88 Ha megtudnád, hogy véletlenül belekerültél egy olyan játékba, amelyben megváltoztatható a jövő, mi lenne a következő lépésed? Bill Bickel PARKOLJON A BAYCHESTER ROADON MA ÉJJEL! NEM IS TUDOM, hányadik kört tettem meg a Bartow Avenue-n, mire találtam végre egy parkolóhelyet. Szitkozódtam magamban a hatháztömbnyi gyaloglás miatt, ami még rám várt a lakásomig a fagyos téli éjszakában. Ilyenkor az ember nem szíveli túlságosan ezt a várost. Amikor sikerült valahogy beállnom a kocsival, valaki megkopogtatta az autó ablakát Az alak nem tűnt ismerősnek, rögtön nyúltam is a feszítővasért, amit ilyen esetekre tartok az ülés alatt. Állítólag ez egy békés környék, de azért nem árt az elővigyázatosság - Mit akar? - kiáltottam ki neki az autóból. - Nem parkolhat itt! - felelte. Gondoltam,ő is kinézte magának ezt a helyet, bár az autóját innen nem láttam. Úgy látszik, kegyetlen harc megy itt a helyekért szerda esténként. - És miért nem? - kérdeztem - Mr. Case, megtenné, hogy legalább az ablakot kinyitja, hogy normálisan beszélhessünk? Nem akarom bántani önt Letekertem az ablakot és megnéztem magamnak a fickót. - Ismerjük egymást? - Nem hinném, Mr. Case, de egy szívességet kell kérnem öntől. Azt szeretném, ha ma éjjel a lakása előtt parkolna, a Baychester Roadon. Elmúlt a veszélyérzetem, és kíváncsi lettem, hogy mire akar kilyukadni. - Higgye el, szeretnék a házunk előtt parkolni, de 25 dolláros bírság járna érte, úgyhogy inkább kihagynám. Esetleg, ha ön... Egy sárgásszínű kis rudat nyújtott be az ablakon. - Egy font arany. Azt hiszem, bőven fedezi a felmerülő költségeket. Hirtelen feltámadt a jeges szél, de figyeltem rá, hogy a kapucnim a fejemen maradjon. Visszanyújtottam neki a rudat. - Nem tetszik nekem ez az egész, esetleg elmesélhetné, hogy mi is folyik itt valójában. - Eddig még senkinek sem kellett magyarázkodnom. - Szóval gyakran csinálja ezt? Ráveszi az embereket, hogy tilosban parkoljanak? A humorérzékünk vagy velünk születik, vagy később valahogy kifejlesztjük magunkban, de ez fickó csak állt a kocsi mellett, morcos képpel.

89 - Hát jó, már nincs rá időm, hogy keressek másvalakit, úgyhogy megpróbálom megmagyarázni. A nevem Mergass. A 7497-es évből jöttem. Úgy tűnt, azt várja, hogy közbeszóljak, vagy legalább egy hitetlenkedő pillantást vessek rá, de általában nem törődöm az emberek elvárásaival. - Most nem fogom bemutatni magának a kort, ahonnan jövök. Annyit elmondhatok, hogy a technikai fejlettségnek köszönhetően teljes kényelemben, luxus körülmények között élünk. A betegségeket legyőztük, a fizikai és a szellemi munkákat is gépek végzik helyettünk. Gyakorlatilag halhatatlanok vagyunk. - Nem is hangzik rosszul. - El sem tudja képzelni, mennyire unalmas az egész. Az egyetlen szórakozásunk, hogy újfajta tevékenységeket találunk föl, de hát előbb-utóbb mindennek megkopik a varázsa. Ugye használják ezt a kifejezést ebben a korban? - Megkopik, igen, hogyne. - Nagyszerű, legalább nem hiába tanulmányoztam a nyelvet és a nyelvjárásokat a Verseny az Idővel-hez. - Verseny az Idővel? - kérdeztem. - Ez az egyik játék, amit kitaláltunk. És aminek most ön is a szereplője, Mr. Case. - És ha én esetleg nem szeretnék részt venni ebben? - Most már mindenképp résztvevője lett a játéknak. Egy cimborám és én... - Inkább barátot mondanak errefelé, ha tudni akarja. - Igen, szóval a barátom, Mr. Selka és én kitaláltunk egy játékot, amiben az időfolyamba történő beavatkozásokkal - megfelelő körültekintéssel persze - apró változásokat idézünk elő a saját korunkban. A mostani játszmánk célja például az, hogy megváltoztassuk a városunkban a Parlament épületének helyét. Én azt próbálom elérni, hogy az épület a 7497-es eredeti helyszíntől keletebbre kerüljön, Selka pedig ugyanezt próbálja nyugat felé. Anélkül, hogy bármi mást lényegesen megváltoztatnánk. - Iól értem? Ötezer évvel korábbról befolyásolni tud egy ilyen dolgot, mint egy épület fekvése? - kérdeztem gyors fejszámolás után. Mergass egy apró készüléket vett elő a zsebéből. - Látja ezt? Úgy néz ki, mint egy számológép az ön korából. Sajnálom, jobb, ha nem nyúl hozzá, egy rossz kattintás, és törlődik az összes eddigi számításom, vagyis gyakorlatilag elvesztem a játékot. A maguk nyelvén talán úgy nevezném ezt a műszert, hogy idő- lekövető". Valahányszor a barátom, Selka megváltoztat valamit az időfolyamban, ki kell derítenem. Ezzel a készülékkel kiszámíthatom a beavatkozás hosszú távú hatásait, és megtalálhatom azokat a gyújtópontokat, ahol és amikor semlegesíteni tudom, vagy kiigazíthatom őket a céljaimnak megfelelően. A szabályok szerint miután elkezdjük a játékot, csak előre utazhatunk az időben. Úgy tűnt, Mergass végzett a magyarázattal, de még nem kaptam választ egy kérdésemre. - És miért olyan fontos, hogy hol parkolok ma este? - Akár egy parkolás is lehet a változások előidézője. Ezért kell egyébként minden lépésünket alaposan ellenőriznünk a játék során. Számításaim szerint önt megbírságolják, ha ma este a Baychesteren parkol. Az intézkedő rendőr a bírságolás miatt lemarad egy benzinkúti rablásról néhány háztömbnyire innen. A rabló így el tud majd menekülni, és csak pár hónappal később kapják el, egy másik rablás után. - Ha a rablót ma fognák el - folytatta Mergass -, a bíróság öt évre ítélné. Így viszont egy másik bíróhoz kerül, akitől majd csak három évet kap. Négy évvel később az akkor már szabadlábon lévő rabló folytatja bűnözői pályafutását, és betör egy lakásba. A tulaj - aki éppen nem lesz otthon a betörés alatt - a történtek miatt önvédelmi célból beszerez majd egy pisztolyt. Ezt a pisztolyt egy évvel később ellopja tőle egy kábítószeres, aki egy veszekedés során ezzel a pisztollyal fogja lelőni a barátnőjét. Eleget hallottam. - Tehát, ha jól értem, ez a nő végül is azért fog meghalni, mert én ma éjjel a házunk előtt parkolok. - Amit eddig elmondtam, az csak az eleje az eseményláncnak. A ma esti parkolás pedig csak egyetlenegy láncszem. Egyébként igen, a halálnakkomoly formáló szerepe van az időfolyam alakulásában. Egyetlen ember élete vagy halála is erős visszhangot kelt az időben. - Nem segítek - mondtam, és elkezdtem feltekerni az ablakot. - Miért, mert azt a nőt majd lelövik? És ha azt mondom, hogyha ma itt parkol, akkor emiatt néhány év múlva két másik ember hal meg? Tudtam, hogy ez majd jobb belátásra bírja. Az ember nem kerülheti el a sorsát, Mr. Case, még akkor sem, ha nem Isten, hanem csak egy ember írja azt. >

90 ,BILL BICKEL Amerikai író, az 1980-as évek elején kezdett SF-et publikálni. Elsősorban az Asimov's magazin közölte műveit, de több antológiában is megjelent. Az évtized végén úgy tűnik, végleg maga mögött hagyta a zsánert, és másik szenvedélye felé fordult: bűnügyi történeteket ír (pl. Mitchell Crossings Is Going Insane, 1988), mellette pedig az amerikai igazságszolgáltatás lángpallosú kritikusa és védelmezője. Erőltetetten mosolygott, ahogy az ilyen savanyú alakok szoktak, amikor azt hiszik, hogy valami nagyon szellemeset mondtak. - Egyébként - folytatta - nem kell mindig meghalnia valakinek, hogy változásokat idézzünk elő. Legutoljára, 1923-ban például megmentettem egy jelentéktelen politikust attól, hogy lelőjék. Adolf Hitlernek hívták. - Te jó ég! - mondtam hosszú hallgatás után. - Tudja, hogy ezzel milliók halálát okozta? Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. - Ha más nem is számít, ez mindenesetre több mint egy apró igazítás az időben. Azt hittem, csak az fér bele a kis játékukba. - Nem - válaszolta Mergass szárazon -, hoszszabb távon nem számít, hogy a második világháború pont akkor tört ki, amikor kitört. A lehetséges jövők a nagyobb beavatkozások után valamiért összetartanak, míg az apró igazítások után - mint például az, hogy hol parkol ma - pedig inkább szétválnak. Senki sem tudja, hogy miért, de így működik. Elmondom magának, hogy mi bosszant engem a leginkább. Tudja, hogy Selka mivel válaszolt az utolsó lépésemre - annyi tervezés, számítás és munka után? Elment 1952-be, és egyszerüen végzett egy francia pékkel. Ő maga egyszerűen megölte! El tudja képzelni? Mennyire nyers és unalmas! - Szörnyű - jegyeztem meg szarkasztikusan -, hogy mehet ezután egyáltalán emberek közé? Nekem úgy tűnik, Mr. Mergass, hogy magát inkább csak az borította ki, hogy Selka milyen könnyedén kiszúrta és semlegesítette a lépését. Láttam rajta, hogy dühös lett, és hirtelen a zsebébe nyúlt. Egy pillanatig azt hittem, hogy fegyvert ránt majd elő, de tönkretette volna a játékot azzal, hogy megöl. Elővette az aranyat, és megint átnyújtotta. - Ide figyeljen, elég sokáig beszéltünk! Segít nekem vagy nem? Találhatok maga helyett valaki mást. - Az előbb mondta, hogy nem maradt már erre ideje - emlékeztettem. - De tudja, mit? Adjon két ilyen rudat, és megteszem, amit kér. Morgott valamit, de végül kaptam még egy aranyrudat. Nézte, ahogy beindítom a motort, és elindulok a Baychester Road felé. Mikor leállítottam az autót pont a tiltó tábla alá, ő már ott állt a kocsi mellett, és néhány végső számítást végzett a gépén. Talán azt számítgatta, hogy a hirtelen meggazdagodásomnak lehet-e valamilyen kedvezőtlen utóhatása ránézve. Aztán megnyomott egy gombot, és eltűnt. - Nyers és unalmas - mondtam ki hangosan, miközben hátravetettem a kapucnimat. Egyáltalán nem fáztam az autóban, de muszáj volt a fejemen tartani, amíg Mergass is ott volt. Visszahajtottam a Bartow Avenue-ra, találtam egy parkolóhelyet, felkapcsoltam a lámpát az utastérben, és épp a saját idő-lekövetőmet vettem volna elő, amikor Mergass felbukkant. Nem szólt semmit, csak álldogált, mérges ábrázattal. - Milyen messzire kellett menned, hogy rájöjj? - kérdeztem. - Hét évre. - Hét év. Tehát a következő lépésedet legalább hét évvel későbbre kell tervezned. Miért jöttél vissza? Fel akarod adni a meccset? Vagy csak gratulálni akarsz, amiért túljártam az eszeden? - Átvertél, Selka, és tönkretetted a lépésemet. - Ezért sikerült eddig még minden játszmát megnyernem. Ismerd el, hogy én vagy a jobb. - Csak ne bízd el magad! Már a következő lépésen dolgozom. Csak azért jöttem vissza, mert kíváncsi voltam, hogyan sikerült itt ilyen jól beilleszkedned az időfolyamba. - Ügy érted, csaltam-e valahogy? Nem. Számításaim szerint, a pék megölése miatt ide kellett jönnöd erre a környékre, körülbelül ebben az időben egy néhány éves időintervallumon belül. Természetesen a lépésedet magát nem ismertem, úgyhogy ideutaztam pár évvel ezelőtt, kitaláltam egy személyiséget, szereztem munkát és lakást, és próbáltam úgy beépülni az időfolyamba, hogy majd én kerüljek a számodra legkézenfekvőbb gyújtópont-

91 ba. Csak várnom kellett, amíg megtalálsz, hogy megakadályozzam, bármit is eszeltéi ki. - Ez az önelégült vigyorgás, amit itt eltanultál, szörnyen idegesítő - mondta Mergass savanyúan, aztán megnyomta az ugrás" gombot a lekövetőjén, és búcsúszó nélkül eltűnt. Szegény Mergass, már most is dühös, mi lesz, ha rájön, hogy még csak elhárítottam a lépését, és még csak most jön az enyém! És a lekövető máris jelzett valamit. Ülök még egy órát a kocsiban, aztán dudálok néhány percen keresztül. Ez fölébreszt majd egy párt az utca túloldaláról, és mivel nem tudnak visszaaludni, a nő teherbe esik, mielőtt még az éjszaka véget ér. Nem tudok másra gondolni, csak arra, amit még korábban Mergass mondott. Igaza van. Tényleg istenek vagyunk. Hát nem az istenek azok, akik uralkodnak születés és halál felett? Akik a történelmei írják? Nem számít. Ami most fontos, az az, hogy észleli-e Mergass a változást a következő lépése előtt. Nem valószínű, egyáltalán nem számolt az én lépésemmel. És mivel nem léphet addig, amíg én nem lépek előtte, így gyakorlatilag el is értem, hogy a Parlament a város nyugati részén épüljön fel. Alig várom, hogy lássam Mergass arcát, amikor rájön! Most már látom, mit tervezel, Rathin. A helyi parkolási szabályok korábbi megváltoztatásával elérted, hogy a kél 75. századi játékos belekezdjen egy lépéssorozatba, ami az állami székház nyugatabbra kerüléséhez vezet. Az épületek új elrendezése pedig egy véletlen találkozást eredményez, ami... Úgyes húzás, Rathin, de te most nem primitív kezdőkkel játszol, akik hamis magabiztosságukban olyan fogalmakat használnak, amikből valójában alig fognak fel valamit. Nem, te most magával Arkallal játszol, a 87. század vagy akár minden idők legjobb játékosával! Élvezd ki, hogy olyan szép magas vagy, amíg még teheted! A következő lépésem után - ami eldönti a küzdelmet - te leszel a legalacsonyabb ember a metropoliszban. Lehetne rosszabb is, de végül is a te ötleted volt, hogy legyen a kronogenetikai manipuláció a tét. Drippey Dániel fordítása

92 Szabad-e átlépni a kőkapun? Steins;Gate SOKSZOR ÉRI AZ A VÁD a zömében japánok által készített animációs filmeket, sorozatokat (azaz animéket), hogy eszközkészletük és laza közlésmódjuk miatt képtelenek komoly gondolatokat közvetíteni. Erre számtalan alkotás rácáfol, és közülük is kiemelkedik a 2011-es év egyik legnagyobb SF-szériája, a Steins;Gate. Az anime egy Okabe Rinlaró nevű önjelölt őrült tudós" életének legmegrázóbb szakaszát követi nyomon. Okabe (akinek számos mániája közül az egyik a mindent és mindenkit átkeresztelés) ellátogat egy tudományos konferenciára az időutazásról. Itt öszszefut egy intelligens, de hűvös lánnyal, Makisze Kuriszuval, aki váltig állítja, negyedórája már találkoztak egyszer, miközben Okabe tudja, hogy ez nem igaz. A furcsaságok nem szűnnek ennyivel: a férfi meghallgatja a konferenciát, ami után kap egy szétesett videoüzenetet a telefonjára ismeretlen számról, majd rábukkan Kuriszu holttestére egy raktárszobában. Okabe azonnal értesíti kutatótársát", a kissé túlsúlyos hekkert, Darut az eseményről - mire egy kihalt utcán találja magát, és döbbenten bámulja azt a furcsa műholdat is, ami letarolta a konferencia épületének felső emeletét... Ezek után, amikor Daru közli vele, hogy az ominózus gyilkosságos sms-t hét nappal azelőtt küldte, ráadásul tévesen, mivel Makisze Kuriszu él és virul, ráadásul minden nap beugrik hozzájuk a laborba, Okabe megérti: minden bizonnyal sikerült a kísérletsorozata, amiben a múltba akart információt küldeni, és megváltoztatta a jelent, megmentve Kuriszut, teljesen új idővonalra helyezve a világ történelmét. Így is van, hát jó tudósként kísérletezni kezd vele, hiába hívja fel a figyelmét az aggodalmas Daru az általa is ismert és igaznak vélt pletykára, miszerint egy nemzetközi óriásszervezet, a SERN (amely már birtokában van ennek a technikának is) le fog csapni rájuk. Közben a labor csapata is kibővül, ahogy Okabe újabb

93 és újabb múlt-átváltoztató üzeneteket küld vissza - folyamatosan más-más idővonalra lökdösve a valóságot. Minden jól megy, amíg egy napon katonák nem rontanak rájuk, és le nem lövik Kuriszut - az őrült tudós pedig elhatározza, hogy kerül, amibe kerül, megmenti, ismeretlen idősíkokra terelve a világot. Amik közül nem mindegyik jobb, mint az előző... A Pillangó-effektushoz hasonlóan a Steins;Gateben is egyszerű játszadozásnak, kísérletezésnek indul az idővel való manipuláció, de Okabe átlépi a határt, a világ egyre jobban szétesik körülötte, minden visszaküldött sms-sel. Mivel ezek tartalmát ő ismeri, ő az egyetlen, aki tud a folyamatos idősíkváltásokról, ő az, aki többször kénytelen végignézni Kuriszu halálát - és egyre jobban sajnálja. Mindez pusztán abból indul ki, hogy barátai egy-egy szívességet kérnek tőle, csak fejenként egy apróságot változtasson meg a múltban, hogy életük helyreálljon. Okabe pedig meghasonlik magával, ahogy barátait visszataszítja egyesével kényelmetlen, eredeti helyzetükbe, a világgal pedig valami mégse stimmel. Az alapvetően igényesen humoros anime játszi könnyedséggel vált műfajt, és változik szerepkomikummal fűszerezett tudományos történetből tragédiává, krimivé vagy akár thrillerré. Egy dolog nem csorbul - a történet logikájára, és a kvantummechanikára, káoszelméletre és elméleti fizikára is építő tudományosságra kínosan odafigyeltek, így egyetlen megalapozatlanság sem fordul elő a 24 epizód alatt. Emellett mindenki mocskos kis titkai a felszínre kerülnek - különösen a részecskegyorsítóval is rendelkező SERN-é, amely egy disztopikus, tökéletesen kontrollált jövő idővonalába akarja eljuttatni a Földet, Okabe pedig társa megmentése mellett még velük is igyekszik felvenni a harcot. A képi világ a jelenleg dívó animestílusnak hála a történethez hasonlóan nagyon részletes, kidolgozott és szép, a karakterek rendkívül jól eltaláltak és sikerrel kerülik el az efféle sorozatok gyakori hibáját, a közhelyességet és kiszámíthatóságot. A fő téma, amit körbejár, a humoros külső ellenére véresen komoly. Szabad-e a tudomány, a tudás nevében a legvégső határon is túllépni? És ha már átléptük, merre tovább - vissza lehet-e egyáltalán fordítani az előidézett változásokat, ha tetteink következménye, például egy ember, akár egy szerettünk halála nem elfogadható? A legfontosabb kérdés pedig az, hogy elérhető-e a puszta tudományon keresztül egy olyan világ, ami mindenki számára a legelőnyösebb - átléphetünk-e Stein kapuján abba a világba, ami nem egy szervezet javát nézi, hanem minden emberét? Nemcsak a legmodernebb tudománnyal átitatott krimi-odisszeia és 21. századi alternatív messiástörténet a Steins;Gate, annál több: a ma embere kacsint ki az animéből, akinek a kezébe adatott a világ a technológiai fejlődés jóvoltából, csak éppen még bánni nem tud vele teljesen. A Steins;Gate-ről hosszabb írás olvasható a galaktika.hu-n! Holló-Vaskó Péter

94

95

96

97

98

99

100

101

102

103

104 FUTURISZTIKUS FÜGGŐVASÚT A MÚLT SZÁZAD ELEJÉN épült néhány függővasút a világon, amelyről később bebizonyosodott, hogy több szempontból is rossz választás volt akár a hagyományos villamossal, akár a metróval szemben. Azonban a városok zsúfoltsága alaposan átértékelte ezeket a szempontokat. A földfelszínen nincs hely a villamosvágányok elhelyezésére, a metróvonalak építése pedig rendkívül drága. Ezért újra előkerült a magasvasút ötlete. Persze ezek a függővasutak már egészen másképp fognak festeni. Eltűnnek a súlyos vasés acélállványok, a széles futófelület, a párhuzamos sínek. Helyette kompozit anyagokból készül a tartószerkezet, sokkal légiesebb lesz, nem vet akkora árnyékot a földre. Nem síneken fog gördülni, hanem mágnesesen fog lebegni a pálya felett. Magasabbra is épül, hogy a teljes felületét beborító napelemtáblák minél több áramot termeljenek. A tartókon turbinákat helyeznek el, hogy a szél energiáját is hasznosítsák. A jármű is ultrakönnyű lesz, szinte teljes terjedelmében átlátszó. Az utasok számára természetes lesz: az internetkapcsolat, érintőképernyős OLED-panelek a tájékozódásért, fejhallgató-bemenet a szórakoztatóbb utazásért. A tervezet szerint az öko-magasvasútnak önfenntartóan kell működnie. A CSENGŐ HANGJA törte meg a csendet. A kanári erőtlenül válaszolt rá, és Zenia felkelt a székből, hogy beengedje otthonába a szörnyet. Kis lakás - fix fizetéséből csak ennyire telt - régi bútorokkal, idős arcok képeivel, az emlékeivel tele. Zenia száznegyvenhárom éves, és most ismét meg fog változni az élete. Amint elcsoszogott a Társaság levele mellett, látta, hogy az még mindig ott fekszik felbontva a szekreteren. Szabályos sorközök és paragrafusok, egyszerű levélnek nézné az ember, valami közleménynek. Udvarias hangon, lelkendezve ajánlotta föl Zenia Mavroandratesnek, hogy csatlakozzék a Fairleigh Társaság programjához - ez az idegenek életének megszépítését tűzte kí célul -, és fogadjon otthonába egy földönkívülit, akit valami baleset vagy betegség ért itt a Földön, és képtelen visszatérni saját bolygójára, hogy ott lehelje ki a lelkét. Arra kérték, ossza meg otthonát egy ilyen teremtménnyel, hozza ki a Társaság sivár menhelyéről; hisz otthonában, a Társaság szerint ketten is megélhetnek ugyanannyi pénzből. Kis betűkkel, utóiratként említi a levél, milyen fontos lenne, hogy Zenia, Peter Mavroandrates kapitány özvegye, példát mutasson a bolygóközi kapcsolatok megszilárdításában. Ezért az együttműködésért havi 65 karátot ajánlottak föl Zenia 350 karátos járandóságán kívül, jelezve, milyen nagyra értékelik a nagylelkűségét. Valamint sajnálattal közölték, ha esetleg nem venne részt a programban, emlékeztetniük kell a Szerződés 11. pontjára, amelyet Zenia több évvel ezelőtt írt alá, eszerint járandóságát a minimumra, havi száz karátra csökkentenék. Zenia ennyiből csak az Öregek Otthonában találna helyet magának, és várhatná a halált. Miközben ajtót nyitott, azt kívánta, bárcsak meghagynák neki a képeit, néhány barátját, a kanárit és a csendet. A Fairleigh Társaság alkalmazottai, két férfi és egy nő állt az ajtóban, a mögöttük levő fényes fekete babakocsi redőnyét lehúzták, hogy elrejtsék a jövevényt a kíváncsiskodók szeme elől. - Jó napot kívánok, Mrs. Maverandrattis! - A nő hibásan mondta a nevét, ahogy mindig is szokta. A két férfi a szoba másik végébe gurította a kocsit, messze a fűtőtesttől, az ablaktól, az ajtó-

105 Két különböző lény között még akkor is létrejöhet valamiféle kapcsolat, ha az egyik egyáltalán nem kommunikál... Madeleine E. Robins A LAKÓ tól, és leraktak róla két kis gépet. Amikor bekapcsolták őket, rögtön berregni, kattogni, zörögni kezdtek. Az egyik alacsony, lapos, kissé ferde gépet finom kötéllel erősítették a másik, nagyobb, fehér fémhengerhez. Mérőeszközök, egy lámpa, keskeny nyílások és néhány olvashatatlan felirat volt rajta. A nő beszélt valamit, de Zenia azt figyelte, hogyan készítik elő az otthonát az idegen lény befogadására. - Fogalmam sincs, hogy kell kezelni ezeket - szólt közbe végül mérgesen. Ha látják, hogy milyen buta, talán elviszik a lényt a gépeivel együtt, és békén hagyják őt Peter fényképeivel és Roscoeval, a kanárival ebben a kis lakásban. Minden asztal fölött Peter mosolya bátorította, száz éve halott férje képei, azt sugallták: ne izgassa magát a betolakodók miatt. - Igazán egyszerű, Mrs. Mavroandrates - biztatta a fiatalabb férfi. - Ide kell a vizet tenni, és hetente ezek egyikét oda; ez meg az étele. Egy sötétbarna, lapos tégla alakú valamire mutatott, és elmagyarázta, hogyan tegye bele a fehér henger egyik felső nyílásába. - Ennyi az egész. És ha ez a lámpa bármikor kigyulladna, hívjon minket! Egy komputer közvetlen kapcsolatban áll a menhellyel, de ezt úgyis tudja - mosolya bizalmat árasztott. - Néha megbolondulnak. Engem kérjen! Les Cariknak hívnak. - Ezt eszi? - Zenia a sötétbarna hasábot nézte. - De hogyan?... Nem folytatta, egy úrinő nem beszél bizonyos dolgokról idegenekkel az otthonában. A hivatalnoknő kuncogott. - Jogom van tudni, vagy nem? Ha itt hagyják nekem, hogy a gondját viseljem, jogom van tudni, mit kell csinálnom vele! - Természetesen, asszonyom. - Az egyik férfi, Les Carik tudomást sem vett a hivatalnoknőről. - A gépek mindenre vigyáznak, Mrs. Mavroandrates. Olyan a nézése, mint Peteré - gondolta Zenia. - Mielőtt utoljára felszállt. Ismét a gépet figyelte. - Hol van? Hol van a lény? - B'nithouri a neve - javította ki a hivatalnoknő szemrehányóan. >

106 Zenia kíváncsi lett volna, vajon ezt a nevet is elferdítette, mint az övét? Azaz Peterét? Az alsó gép megnyekkent, amint a technikus ráemelt valamit. Szörnyen furcsa volt. Zenia semmihez sem tudta hasonlítani, és gyűlölni sem tudta. Méteres tojásforma, mintha gyökereivel megragadná a gépet. A mozdulatlan hústömegből csápszerű végtagok vagy inkább indák álltak ki. Nincs lába, sem szeme. Se teteje, se alja, se oldala. Olyan, mint egy szobor egy régi múzeumban, gondolta Zenia. A színe, mint a megégett pirítósé. Ráadásul szaga van. Nem rossz szaga, de szaga. Milyen is? Összetett, meghatározhatatlan. Zöld fű illata. Fahéj. Három napja odakozmált tej szaga. - Hím- vagy nőnemű? - kérdezte Zenia. - Egyik sem, asszonyom. - Zenia bambán nézte a férfit. - Egyik sem, Mrs. Mavroandrates. Ezt nehezen értette meg. - Beszélhetek hozzá? Les Carik elmosolyodott. - Ahhoz egy fordítógépre lenne szüksége. Ezek a B'nithourik szagokkal beszélnek; azt hiszem, ez a helyes kifejezés. A férfi a levegőt szaglászta. - Valószínűleg most ís mond valamit. A hivatalnoknő türelmetlenül köhécselt a hátuk mögött. - Nem kell beszélnie hozzá, nem is érzékeli a jelenlétét. - Azért csak beszéljen hozzá, ha van kedve, asszonyom! Talán tetszeni fog neki. - A technikus mosolygott, aztán visszatért a munkájához. - Akkor érti, hogyan működik? Ide a víz hetente egyszer. Hetente kétszer az étel. És nézze! - Előhúzott egy papírdarabot a zsebéből, és apró, dőlt betűkkel ráírt valamit. - Ezt a számot hívja, ha elfogy az élelem, vagy ha kigyullad a lámpa! Őrizze meg jól! - De mit tud csinálni? - makacskodott Zenia. - Egyszerűen csak létezik - felelte a férfi. Amikor elmentek, Zenia becsukta az ajtót, és a vendég felé fordult. - Na - mondta megkönnyebbülve. Roscoe vidáman trillázott a kalitkában. A gép udvariasan kattogott. A lény, az a B'nit-valami csak ült a sarokban a lapos gépén, nem mondott, nem csinált semmit. Peter fényképei Zeniára mosolyogtak, miközben vacsorát készített. - Nem tudom, Roscoe - nyugtalankodott, közben gépiesen szeletelte a zöldséget. Nem tudom, mihez kezdjünk vele. Ezzel - helyesbített. Roscoe félrefordította a fejét, és trillázni kezdett. - Ráadásul az a nő semmibe vett. Egész életemben mindenért megfizettem, a Szerződést is jó pénzen vettem. És most egy ilyen lényt kell befogadnom az otthonomba. Ö, Peter... Abbahagyta a zöldségszeletelést, és rövidlátó szemével férje képmását nézte. Peter Mavroandrates kapitány, az első bolygóközi háború áldozata, üveges szemekkel mosolygott rá. Egy tizenöt perces háború, egy félreértés, egy hibás fordítás, amely tizenhét életet követelt egy orbitális laboratóriumban, és özveggyé tette őt. - Nem a te fajtád a hibás - közölte a lénnyel korrektül. - Láttam képeket róluk. Hozzánk hasonlítanak. És mindenki azt mondta, tévedés volt. Mintha ez változtatna valamin. - Folytatta a zöldségszeletelést, figyelte a mozgó ujjai alól kikerülő répaszeleteket. - Nem szeretném, ha úgy gondolnád, azt hiszem, hogy közületek volt valaki - mondta végül. Erőt vett rajta a vendégszeretet. Mivel járhatna a kedvében? Szereti vajon a zenét? Bekapcsolhatná a rádiót, de ritkán volt olyan program, amit szívesen hallgatott. - Az én időmben még volt igazi zene - mondta Roscoe-nak és a lénynek. Roscoe nem figyelt rá, hisz neki megvolt a maga zenéje, és egyébként is unta már Zenia előadását a régi szép időkről. - Jó zene, amire táncolni lehetett, Peterrel gyakran jártunk táncolni. Hogy tudnak táncolni erre a lassú vacakra, amit manapság játszanak? - A gépek csak szuszogtak és kattogtak. Semmi válasz. - Hát... - ismét a régi szép idők jutottak eszébe, de udvariasságból általánosabb témára váltott. Hisz ez a vendég első éjszakája nála. Egy lakó, mint akiket a nagymama fogadott be időnként, ha megszorult. De miről beszéljen vele? Könyvekről, zenéről, tévéről nem. Ha az ő világa felől érdeklődik, a lény nem tud válaszolni. Ha megkérdezi a nevét... Ugyan, nincs is neve. Zenia azt várta, hogy ha valaki ott lakik nála, megosztja vele a lakását, az valami változást je-

107 lent. De nem. Csak ül ott, a gépek időnként kattognak és szuszognak. De semmi változás. Lassacskán híre ment a lénynek, folyamatosan érkeztek a látogatók. Clara a hetes blokkból, aki mindig rózsaszínre festette a száját jó vastagon, és tizenöt évvel fiatalabb új lovagja, aki tisztelettel beszélt Zeniával, és imádta Clarát. Mrs. Kocynzki a tizennyolcból, aki a gép minden kattanására és berregésére felsikított örömében. És a Choustestvérek, fivér és nővér a negyvenedik emeletről - alig hallottak valamit rossz hallókészülékeiken -, megcsodálták a lény másságát. Vendégek jöttek és mentek. Egy idő után a szörny már nem volt a világ nyolcadik csodája. Együtt éldegéltek. Zenia, Roscoe és a B'nithouri. Zenia eleinte valami életjelet várt, valami változást, a lélegzését, vagy hogy megváltoztatja a helyzetét. Gyerekesen kíváncsi volt. Félt elaludni, nehogy elmulasszon valamit. De a napokból hónapok lettek, kíváncsisága alábbhagyott, és a mormoló gépén ülő mozdulatlan alak a sarokban az öregasszony életének részévé vált. Jelenléte olyan valóságos lett, mint Roscoe-é, valóságosabb, mint férje képei; a meleg, fűszeres illat betöltötte a szobát. Nevet kell adnia neki. Hogy beszéljen valamihez, aminek nincs neve. Lassacskán szinte eltűnt a különbség a férje képeinek szánt megjegyzések és a sarokban ülő, illatos lényhez címzett mondatok között. Egy reggel Zenia belépett a szobába, és Peternek szólította a sarokban ülő lényt, és tudta, hogy ez a neve. Elszórakoztatták egymást, mindegyik a maga módján. Zenia történeteket mesélt neki lánykorából, amikor az űrutazás még csodának számított, és ő egy valódi hőshöz ment feleségül. Aztán özvegysége szürke, érzelem nélküli éveiről és a régi szép napokról. Roscoe önkívületben trillázott. Peter gépei tapintatosan szuszogtak és mormogtak a sarokban. Zenia azt gondolta, hogy Peter lelke tért vissza hozzá, de a lény, mint a keretből mosolygó fénykép, sohasem mozdult meg, kifejezéstelen arca sohasem változott. Igy éldegéltek. Zenia egy reggel arra ébredt, hogy ragyogóan érzi magát. Roscoe dicshimnuszt zengett, amikor belépett a nappaliba. Az ég olyan kék volt az ablakon át, mint gyermekkorában, és Zenia azt hitte, látja a napot. Minden, még az épület élesen kirajzolódó vasbeton fala is meglepően tisztának és szépnek tűnt. A másik Peter kellemes illata érződött a meleg levegőben. Csodálatos nap lesz. Mialatt vizet engedett a teához, és kenyeret szeletelt a piritóshoz, Zenia Peterrel beszélgetett. Szinte hallotta, milyen vidáman felel apró butaságaira: Tényleg, Zenia? Mondd csak el! Nem, én soha. Emlékszem..." Zenia elképzelte, milyen a hangja, milyen ember lenne. Kellemes, mint a hozzá tartozó gépek apró zaja. Menj, készítsd a reggelidet! Ne is törődj velem! Én csak..." Kedd van! Zenia szörnyülködött, milyen feledékeny; bocsánatkérőn, sietve kapott fel egy ételblokkot, és becsúsztatta a gépbe. Igazán köszönöm, Zenia! Nem akartalak zavarni, de egy kicsit tényleg éhes voltam." - Semmi baj, Peter! Milyen csodálatos ez a nap! - És elindult vissza a kis konyhába, hogy megvajazza a pirítóst. De csak akarta. Gyorsan, szinte vidáman csoszogott át a szobán, amikor hirtelen megszédült; az elképzelhetetlen, lélegzetelállító, émelyítő szédülés szinte kettéhasította az agyát; megtántorodott, majd a padlóra zuhant. Eltörte a csípőcsontját, kétségbeesetten erőlködött, hogy talpra álljon, s észre sem vette a fájdalmat. A tiszta, kristályos nap elsötétült, szeme kinyílt, majd becsukódott, a férjét hívta, anyját, apját. Valakit. Petert. Roscoe hihetetlenül magasan, messze tőle, döbbenten énekelt. A sarokban Peter lelke fűszeres pézsma illattal töltötte meg a levegőt. Zenia őt szólította egyszer-kétszer. Mintha kereplő harsogna a fejében, úgy tűnt, szörnyek és ördögök táncolnak a testén, villájukkal vadul döfködik az oldalát. Zenia úgy zuhant az eszméletlenségbe, mint a hegymászó a szakadékba, mintha tudná, hogy ez itt a vég. Aztán magához tért. Kórházban volt. Minden fehér és tiszta, közelében egy másik beteg ember, nővérek cipőjének nyikorgása a függöny túloldalán. - Halló! - próbálkozott óvatosan. Meglepett arc tűnt fel a függöny mögül. - Felébredt végre! Üdvözlöm. Rögtön jövök. - Fiatal hang. Zenia nem tudta kivenni a lány ar- >

108 cát, amint az feltekerte az elkülönítő függönyt. - Hogy érzi magát? Istenem, micsoda szerencséje volt! Rögtön itt lesz az orvos. - Hol? Régen? - Nehezen formálta a szavakat, mintha gumiból lenne a szája. Tompa, lüktető fájdalmat érzett a bal csípőjében. - Mi történt? - sikerült végre megkérdeznie. - A Szent Ágoston Kórházban van, Mrs... - A lány megnézte a lázlapot, és helyesen ejtette a nevét: -...Mavroandrates. Tegnap hozták be. Szélütés érte, elesett, és eltörte a csípőcsontját. De ma már egész jól van, azt hiszem, rövidesen rendbe jön. Zenia nem volt elég jól ahhoz, hogy megkérdezze, mit jelent a rövidesen rendbe jön". Nagyon öreg volt, még most, amikor már ilyen gyógyszerek és gyógymódok vannak, most is öregasszonynak számított. Mi értelme, hogy megint talpra állítsák? - Peter - suttogta. - Roscoe? - A kanári? Ne aggódjon, asszonyom! A házból valaki gondját viseli. Talán a házból valaki Peternek is gondját viselné? Zenia nagyon féltékeny volt, elpirult. Fanyar illat töltötte be a szobát, fájt a csípője. Haza akart menni Roscoe-hoz és a sarokban trónoló Peterhez. - Hogy... kerültem ide? - Mintha golyókkal lenne tele a szája, úgy sajtolta ki a szavakat, de a nővér megértette. - Egészen hihetetlen. - Nagyon fiatalos volt a hangja, nagyon meghatott. - Vészjelzést adott a földönkívüli, csaknem ugyanakkor, amikor ön elesett, asszonyom. A férfi találta meg, aki a gépet jött megjavítani. -Peter jól van? - A lény? Valószínűleg. Vigyáznak rá. De most pihenjen egy kicsit, asszonyom! Az elmúlt öt perc óriási erőfeszítése után Zenia akkor is álomba zuhant volna, ha nem akar. Lassan gyógyult meg. Orvosok jöttek, és megmozgatták az egyik kezét, majd a másikat, aztán a lábujjait. Hogy van ma a csípője? Clara, a Chous-testvérek és a kis közösség több tagja meglátogatta, még Les Carik is, a fiatal technikus, aki Petert hozta hozzá. Tisztelettudó volt, és egy kicsit ideges a kórházi légkörtől. Zenia a fiúra mosolygott, és rég halott férjéről, a hősről mesélt neki. Les elismerte, hogy bizonyára csodálatos ember volt. - Hogy van P... az én B'nithourim? Ki viseli gondját? - kérdezte végül. Les Zavartnak látszott. - Hát, asszonyom, azt hiszem, előbb-utóbb egy másik családhoz szállítják. A B'nithourik nem érzik igazán jól magukat a menhelyeken. - De amikor hazamegyek, visszakapom, ugye? - Azt hiszem, a Fairleigh Társaság emberei majd közlik önnel a döntésüket. Úgy értem, olyan beteg volt, nem kellene vesződnie... - Vesződni? Hisz egyáltalán nincs vele gond. Maga mondta. És én... én szeretem őt. -Még mindig nehezére esett a beszéd. - Pe... a B'nithouri és én nagyon jól kijöttünk egymással, igazán remekül. Ugye, nem volt komoly baja, amikor maga megérkezett? A nővér azt mesélte, azért találtak meg, mert jelzett a vészjelző. - Semmi baja nem volt a B'nithourinak, sem a gépeknek, legalábbis amikor odaértem. Mindent ellenőriztem, de még mindig nem értem, miért jelzett a riasztó. Zenia olyan nyugalommal mosolygott, mint aki megtanulta, hogy csodák csak azokkal történnek, akik hisznek bennük. - Azért jelzett, hogy segítsen rajtam. - Tessék?! - Les Carik az előbb még kinézett az ablakon, most hirtelen Zeniához fordult. - Mit mondott? - Láthatja, vissza kell kapnom Petert, ha jobban leszek - folytatta Zenia idegesen. - Akarom mondani, a B'nitho-houri-dolgot. Vigyázunk egymásra. -Nem hinném... - kezdte a férfi. - Csak mondja el ezt nekik! Először is, ők akarták, hogy befogadjam. Mondja meg nekik, hogy néhány hét múlva rendbe jövök, és akkor viszszahozhatják Petert! Megszoktuk egymást. Ugye nem szakíthatnak el egymástól azért, mert megbetegedtem? - Zenia fiatalosan mosolygott. - Megmondom nekik, asszonyom. Nem tudom, mi haszna származik belőle, de mindenesetre megmondom nekik. A Fairleigh Társaság nemet mondott. Nemcsak Les Cariknak, aki közvetítette Mrs. Zenia Mavroandrates kérését, de magának Mrs.

109 Mavroandratesnek is, amikor hal hónappal az eset után személyesen is előadta a kérését. Nemet mondtak. Hajlandók továbbra is fizetni a plusz járandóságot, de szerintük egyelőre nem tanácsos visszavinni hozzá azt a földönkívülit vagy bármelyik másikat. Hisz agyvérzése volt, veszélyeztetheti a lény intelligenciáját. A Társaság jó híre... Ugye megérti? Zenia nem értette meg. Arra nincs pénze, hogy pert indítson. Remegett a fáradtságtól és az idegességtől, miután elhagyta a Társaság székházát. Senki sem hitt neki. Egy zord, nyirkos napon tért vissza otthonába. Roscoe felszalagozott kalitkában, trillázva üdvözölte, tombolva csapkodott szárnyával. A lakásban szinte minden változatlan: a képek, a csecsebecsék, egy hosszú élet összegyűjtött emléktárgyai, a szürke-kék székek és a kanapé, pont, ahogy hagyta őket. Csak Peter hiányzott a sarokból, illata nem töltötte be a levegőt, nem szuszogtak, kattogtak a gépek. Férje képei rámosolyoglak, Zenia automatikusan visszamosolygott. A B'nithourit akarta. - Meglátogathatom őt... a lényt? - kérdezte, amikor másnap felhívta a technikust. - Csak tudni szeretném, hogy van. Biztosan azt gondolja, milyen buta öregasszony, és az is vagyok, de az én koromban az ember hozzászokik dolgokhoz, és sok minden úgyis eltűnik mellőlünk. - Majd utánanézek - felelte a férfi. Másnap visszahívta, és közölte, hogy meglátogathatja. A B'nithouri még mindig a Társaság menhelyén van. Zenia megborzadt. Inkább ott tartják, mint az ő biztonságos, kényelmes otthonában? Les Carik felajánlotta, hogy kocsival érte jön. Zenia egy fiatal lány büszkeségével, akit először kérnek fel táncra, nagy komolyan megköszönte, és elfogadta az ajánlatot. Roscoe kíváncsian csiripelt a hála mögött, Zenia pajkosan emlékeztette rá, hogy ő csak egy madár. A hatalmas, barátságtalan menhelyet folyosók és ajtók tagolták. Sok földönkívüli lényt - akik a koruk, betegségük vagy a földön szerzett sérüléseik miatt nem tudnák elviselni az utazás megpróbáltatásait, és így nem juthatnak vissza bolygójukra - szállásollak el itt egy szerződés rendelkezései értelmében, ahogy ők is elszállásolnak mun- >

110 ,MADELEINE E. ROBINS Amerikai szerző, 1953-ban született. Elsőként megjelent elbeszélése volt A lakó" ban írt egy Daredevil képregényadaptációt, majd egy évvel később megjelent máig leghíresebb regénye, a The Stone War, amelyben titokzatos katasztrófák pusztítják el New York városát a közeljövőben, majd a történet váratlan misztikus fordulatot vesz. Sarah Tolerancesorozata egy alternatív 19. századi Londonban játszódik, hőse egy női detektív. Magyarul ez az egy novellája olvasható. kaképtelen földi diplomatákat vagy kereskedőket a saját bolygójukon. Zenia, Les Carik és egy bamba technikus kíséretében, aki egyik cigarettáról a másikra gyújtott, egy kis elektromos autón végighaladtak a fémmel burkolt folyosókon. - Azt hiszi, megismeri, melyik volt a magáé? Zenia magabiztosan nézett a technikusra. - Persze. A technikus zavartan rázta a fejét. Ez sem szereti az öregeket" - gondolta Zenia. Én meg őt nem szeretem." Az autó hangtalanul állt meg, és Les Carik lesegítette Zeniát. A szélütés óta bottal járt, lassan, öregesen mozgott. A technikus is kiszállt, és utánuk ment, hogy mutassa az utat az öregasszonynak és a fiatal férfinak. Erős illat töltötte be a helyiséget. Zenia becsukta a szemét, örült a megszokott illatnak. Amikor kinyitotta, meglátta a B'nithourikat, legalább ötvenet, sorban egymás után, mindegyik külön gépen. Les Carik karon fogta, és Zenia elindult. Végigcsoszogott a sorok között, megnézte egyiket a másik után. Mögötte a technikus már vagy fél tucatszor elkezdte volna mondani, hogy lássa be, lehetetlen, amire vállalkozott, de Zenia céltudatosan ment tovább. - Peter? - Les Carik szemében ez az idegen lény is olyan volt, mint a többi. - Peter! - mondta Zenia határozottabban. A B'nithouri mintha öszszement, elsorvadt volna a menhelyen. Zenia alig tudta megállni, hogy elmondja neki, hamarosan otthon lesz vele. Végül a kórházról kezdett mesélni neki, szinte hallotta a kellemes hangot: Igen, Zenia. Mit csináltak? Mi történt azután?" - Megpróbáltalak hazahozatni, Peter. Bizony. - A lény mozdulatlanul ült. Végül Zenia felsóhajtott. - Azt hiszem, ideje indulni. Les Carik és a másik, szürke kis technikus kissé távolabb álltak, onnan figyelték. - Lehet, hogy még eljövök. Látni akarom, gondodat viselik-e. Semmi sem történt, semmi. A barna tojásforma mozdulatlanul ült életet adó gépén. Zenia megfordult, és egyenes tartással megindult az ajtó felé. Mögötte megszólalt a vészcsengő. Peter vészjelzője. A technikus felugrott, unalma gyanakvásba fúlt. - Mit csinált?! - csattant fel. - Semmit - vágott vissza Zenia, de hangját elnyomta az éles csengetés. Egy perc múlva a technikus kiegyenesedett. - Géphiba, talán rövidzárlat. Semmi okát nem találtam. - Undorodva fordult meg, hogy kivezesse őket a teremből. Zenia hátranézett, majd követte. Amint még egy lépést tett, a csengő újra megszólalt. A technikus rámeredt. - Nem csináltam semmit - mondta Zenia. - Egyszerűen nem szeret itt lenni. Miért ne jöhetne haza velem? - Mrs. Mavroandrates - kezdte Les Carik, de abbahagyta, amint megpillantotta az öregasszony konok, diadalittas arcát. - A vezetékekkel történhetett valami. A lénynek semmi baja - erősítgette félszegen a technikus. Mielőtt az ajtóhoz értek volna, harmadszor is megszólalt a csengő. - A fene egye meg! - A technikus a fogát csikorgatta. - Hívom a felügyelőt. Ne mozduljon, asszonyom! Kerítettek egy széket. Zenia a gyanakvó férfira mosolygott. Honnan tudta, melyik az, Mrs. Mavroandrates? - Tudtam, és kész. Ha együtt él az ember valakivel egy darabig, megismeri. Ez ott Peter. És a Fairleigh Társaság - tette hozzá ellenállhatatlanul mosolyogva - vagy épít nekem itt egy házikót, vagy hazaküldi hozzám Petert. Nem igaz? - Válaszolt is magának: - De igaz.

111 - Mindenkivel ezt csinálja? - kérdezte a felügyelő. Zavartan húzódott meg a technikussal a terem egyik sarkában, jó messze Zeniától és Les Cariktól. - Nem, uram. Csak vele. - A fenébe! - A felügyelő Zeniát nézte, de csak egy problémát látott. - Asszonyom, nem adhatom most magának ezt a lényt mint valami háziállatot. Szerződésben lefektetett jogai vannak. És honnan tudja, hogy ez lakott magánál? - Tudom - jelentette ki egyszerűen, magától értetődőn. - Egyezik a szám - mondta a technikus kelletlenül. - Uramisten! Nézze, asszonyom! - a felügyelő a homlokát törölgette. - Meg kell beszélnem az illetékesekkel. Le tudná csillapítani egy kicsit? Elmagyarázni, hogy nemsokára visszajön. Nem jelezhet a csengő állandóan, felháborítaná a többi... lakót! Megígérem, hogy beszélek az illetékesekkel. Zenia a szemébe nézett. A férfi arcizma sem rándult, így aztán Zenia megbízott benne. - Hát jó! - Visszacsoszogott a B'nithourihoz. - Mindent megtettem, amit csak lehet, Peter. Elintézik, hogy hazakerülj. Ne izgasd magad addig, jó? - A felügyelőhöz fordult. - Megpróbáltam. Azt hiszem, nem lesz semmi baj. - Igen, asszonyom, tényleg megpróbálta. Hihetetlennek tűnt. Túl sok gondot okozott. Túl sok döntést kellett megváltoztatni, tárgyalni a B'nithouri Kereskedelmi Képviselettel, megvizsgálni a szerződési jog pontjait és a Társaság szerződéseit. A sajtó is felkapta az ügyet: a törékeny öregasszony, aki hadiözvegy lett még a tizenöt perces háborúban, és a földönkívüli, nyugdíjas kisöreg románca. A Fairleigh Társaságnak igazán nem hiányzott ez a kellemetlenség. Ráadásul a B'nithouri Képviselet kijelentette, mennyire meghatódtak, hogy egy testvérük ennyire ragaszkodik egy idős földi nő társaságához, és egyáltalán nem törődnek a szabályokkal és a rendeletekkel. A menhely negatív miliő, miért ne lehetne egy testvérük ott, ahol szeretne? Les Carik volt az, aki visszahozta hozzá Petert két ismeretlen technikus kíséretében, akik úgy néztek a háziköntösben, papucsban csoszogó, törékeny öregasszonyra, mint egy boszorkányra. Clara is ott volt és a Chous-testvérek, meg néhány más barát, bezsúfolódva Zenia lakásába, mint öreg, kopott madarak. Mintegy fogadást adtak a hazatérő tiszteletére. A gépek halkan működésbe léptek. A B'nithourit kivették a kocsiból, kellemes illata rögtön betöltötte a szobát. A technikusok bosszúsan tették a helyére, bedugták a dugóit, vezetékeit, aztán elmentek. Peter hazatért. Roscoe énekelve üdvözölte. A fogadás" rövid ideig tartott, Zenia kivételével mindenki érzékelte, milyen kilátástalan, lehangoló az egész. Ekkora hűhó egy lény miatt, aki szinte észrevétlenül ül a sarokban. Az emberek szedelőzködtek. Les Carik utolsónak maradt, csak állt az ajtóban, és nyilvánvalóan azon gondolkodott, mit mondhatna az öregasszonynak. De Zenia szólalt meg először, köszönetet mondott, minden jót kívánt neki, és csókra nyújtotta kipirosított arcát. - Ugye eljön egyszer? - Mielőtt a férfi beleegyezhetett volna, pajkosan elmosolyodott. - Mindenesetre gondolja meg! - Ígérem - felelte a férfi, és ő is elment. Zenia hozzáfogott, hogy rendet csináljon vendégei után. Roscoe elálmosodott, csőrével óvatosan lökdöste a kalitka rácsát. A gépek a sarokban kattogni, szuszogni kezdtek, mint régen. Zenia hümmögött. - Ugye örülsz, hogy itthon vagy, Peter? - kérdezte végül. Nagyon, Zenia. Jó ideje már... Örülök, hogy ilyen jól nézel ki." A saját hangját hallotta a szobában, de ezek Peter szavai voltak, egészen belülről jöttek. Nem érdekelte, ki mondja ki őket. - Meséltem már neked arról, amikor Peterrel Wyomingba mentünk? - kezdte, amikor befejezte a munkát. Kecsesen leült egy székre a sarokban. Nem, Zenia, nem hiszem, hogy meséltél." - Jó régen történt persze... Ráérősen kezdte el a történetet. A kanári aludt, a lény gépezete halkan zümmögött... S. Kovács Judit fordítása

112 Bionikus szemmel a részleges vakság már gyógyítható JÓ HÍRREL SZOLGÁLHATUNK azoknak, akiknél születési, esetleg baleset folytán kialakult részleges vakságot diagnosztizáltak. A retinasérülésekre a gyógyírt egy Argus elnevezésű bionikus szem jelenti, amit az európai pozitív fogadtatás után az amerikai FDA nevű szervezet is engedélyezett. Az Argus II-t a Second Sight nevű kaliforniai cég fejlesztette ki. Két részből áll, az egyik egy mesterséges retina, ezt műtéttel tudják a szembe építeni. A szerkezet elektródákkal van felszerelve, amik segítenek a látóidegek stimulálásában, miáltal azok újra működésbe lépnek, és érzékelni kezdik a körülöttük lévő fényeket. A retinához az Argus másik része juttatja el az információkat, ez egy kamerával és vizuális processzorral felszerelt szemüveg. A videokamera rögzíti az előttünk megjelenő képet, majd továbbítja a processzornak, ami kiszűri a szükséges információt. Sajnos arra még várnunk kell, hogy a teljes vakság is gyógyíthatóvá váljon, de a berendezés ahhoz elegendő fényt képes továbbítani a szemnek, hogy a látássérült emberek ne csak megszokott környezetükben, hanem új helyeken is bátran közlekedhessenek. A készülék által érzékelik, sőt követni is tudják a mozgást, és felismerik az egyszerűbb tárgyakat. Robert Greenberg, a Second Sight igazgatója szerint a páciensek megismerik az ajtókat, ablakokat, követni tudják a kontúrokat, sőt szerencsés esetben még a nagyobb táblákat is képesek lehetnek elolvasni. Eberhart Zrenner, a németországi Tübingeni Egyetemen végez szemészeti kutatásokat. Véleménye szerint az Argus remek találmány, és hatalmas áttörést jelent a vakság gyógyításában, másrészről viszont nagyon korlátozottnak tartja, mivel a retinát helyettesítő csip mindössze 60 elektródát tartalmaz. Zrenner új fejlesztései során olyan retinaimplantátumot készít, amelyben több mint 1500 elektróda található. Ezenkívül nem külső kamerával akarja felszerelni az implantátumot. Tervei szerint a retinának azon pontjára ülteti be a csipet, amely a fényeket érzékeli, ezáltal az fotodiódaként funkcionál majd. A legtöbb új technológiához hasonlóan sajnos még ez sem nevezhető olcsónak. A New York Times információi szerint a szerkezet a műtét és használatának elsajátítása nélkül is dollárba kerül. Egyelőre Amerikában öt városban, Európában pedig csupán három országban (Nagy-Britannia, Svájc és Franciaország) végzik el a szükséges operációt. De akárhogy is, ezzel újabb SF-találmány indult el a megvalósulás útján, amelynek Robert J. Sawyer WWW-trilógiájában olvashatunk egy lehetséges jövőjéről. Gricman Kata

113

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Létezés a végtelenben Pásztor Magdolna 2014 Publio kiadó Minden jog fenntartva! ÉJELI FOHÁSZ Üres, üres vagyok, a messzeségbe rohanok. Látok egy utat, ami arany, látom a fákat, ami ezüst. Látom a holdat,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK 13-15. FEJEZET 13. Ha megnyerte, nehogy vigye! Egyre kevésbé tudok a küldetésemre koncentrálni. Lehet, hogy az illuzionista megsejtette, hogy a nyomában vagyok, és mindenféle

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6.

OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. OLVASÁS-ÉLMÉNYEK A K Ö N Y V C Í M L A P J A K I V O N A T B U D A P E S T, 2 0 1 3. J Ú N I U S 1 6. A K Ö N Y V H Á T S Ó F Ü L S Z Ö V E G E Zsebpénzét és nyári diákmunka keresetét félretette repülőgép

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

Talabér Gergő Ugrani muszály...

Talabér Gergő Ugrani muszály... Talabér Gergő Ugrani muszály... Épp az ablak előtt álltam, amikor a harang tizenkettőt ütött. Figyeltem a sürgő-forgó város kavalkádját. Emberek siettek a dolguk után a főtér macskakövein botladozva. Némelyek

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet)

Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Észak hírnökei 4023 Helle Helle Rödby Puttgarden (regényrészlet) Az Opera szálló Hamburg külterületén, egy építkezés mellett állt. Jóval éjfél után érkeztünk meg, útközben többször is megálltunk, hogy

Részletesebben

Szia René! Kriszti. Szia René!

Szia René! Kriszti. Szia René! Én örömmel leírom a véleményemet, mert imádtam ezeket a foglalkozásokat. Bár lehet, pont rajtam láttad, hogy álmos vagyok és ezt esetleg unalom jeleként érthetted, de nem így volt. Egész nap ügyfelezek,

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk.

KE - Vizuális támpontként majd egy legközelebbi műsorunkban már hátha már lesz webkamera és akkor majd könnyebb lesz, mi is majd fejlődünk. Konferálók - a HIT Rádió délutáni műsora HIT Rádió, www.hitradio.hu (KE Körtvélyfáy Eszter riporter, LE - Loványi Eszter és KZS - Kovács Zsuzsanna KE - A kutya az ember legjobb barátja. tarja a mondás,

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A Károlyi Pályázat Kémia Írta: Elefánti Barbara 10. A 2007. november 3. Tartalomjegyzék 2. oldal: Tartalomjegyzék 3. oldal: Bevezetés 4. oldal: Emil Fischer élete és munkássága 5.-7. oldal: Beszélgetés Emil

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell.

5 perc frontális Csomagolópapír, 1.sz. mell. Tantárgy: szövegértés,- szövegalkotás Időkeret:2x45 perc Korosztály: 1. évfolyam Az óra célja: testtudat fejlesztése, térérzékelés tudatosítása, sajátmozgásérzék ápolása, figyelem tartósságának megteremtése,

Részletesebben

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés

Grilla Stúdiója - gyógytorna, szülésfelkészítés Az ikrek nevelése R.: - Önt talán azért is érdekli az ikerkutatás, az ikergyerekek világa és élete, mert Ön is egy iker, ikerpár egyik tagja. Önök egypetéjû ikrek, vagy kétpetéjû ikrek? Métneki Júlia,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

Önmeghaladás, életcélok, jóllét PÁL FERENC Önmeghaladás, életcélok, jóllét A lélektani és spirituális dimenziók összefüggései Néhány alkalommal találkoztam Gyökössy Bandi bácsival. Többek között, amikor a papnevelõ intézetbe jártam,

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján)

Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) Egy jó nyaralás csodákra képes Mire emlékezünk, és miért? (Katarina Loefflerova története alapján) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=6&nid=43&q=m Óravázlat Korcsoport: 11-12. évfolyam

Részletesebben

Szarvas Viktória: Tudatos készület a gyermek jövetelének váratlanságára. Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szarvas Viktória: Tudatos készület a gyermek jövetelének váratlanságára. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szarvas Viktória: Tudatos készület a gyermek jövetelének váratlanságára Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szarvas Viktória vagyok. 25 éves négygyermekes édesanya. A legnagyobb 5 és fél éves, a legkisebb 3

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

útja a szabadság felé

útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra útja a szabadság felé Szandra egy teljesen hétköznapi erdélyi kisvárosban nőtt fel. A családi házuk két kis szobából és egy nappali-konyhából állt. Két húga volt és

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

IGE. rovat. Lelki percek

IGE. rovat. Lelki percek A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Anyssa Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek Szeretettel köszöntöm! Távolsági hívás, avagy üzen a lélek: könyvemnek miért ezt a címet adtam? Földi és misztikus értelemben is, jól értelmezhető. Pont ezért,

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest

Részletesebben

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04.

Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal... 2010.02.04. Utolsó frissítés 2013.02.04. Mennybõl az Angyal, lejött hozzátok Abban a pillanatban szólalt meg ez a dal a cédé lejátszómon, amikor belekezdtem ebbe az írásba az angyalokról.

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán

MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el

Részletesebben

ALEA, az eszkimó lány. Regény

ALEA, az eszkimó lány. Regény ANAUTA ALEA, az eszkimó lány Regény 2011 Előszó Amit ebben a könyvben elmondok, az nem kitalálás. Nagy részét apámtól, Jorgkétől hallottam gyerekkoromban. Viharos téli estéken sokszor kértem, hogy meséljen

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

Megbánás nélkül (No regrets)

Megbánás nélkül (No regrets) Stargate SG1- Megbánás nélkül (No Regrets) Kategória: Stargate SG1 Romantika Rövid ismertető: Bárcsak a Jég foglyai néhány perccel tovább tartott volna... Írta: Alli Snow Web: http://www.samandjack.net/fanfics/viewstory.php?sid=1251

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Lily Tiffin: A bűnjel

Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin: A bűnjel Lily Tiffin A bűnjel (Részlet) Regény (Részlet) Lomart Kiadó A digitális kiadás a 2008-ban meg jelent ISBN 978-963-9632-15-8 számú kiadás változtatás nélküli másolata. A digitális

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom

Jeremej Ajpin. Kihunyó tűzhely mellett. A Földet hallgatom Jeremej Ajpin Kihunyó tűzhely mellett A Földet hallgatom Este, amidőn a Nap ott függött a fenyőfák csúcsán, Anyám lehalkított hangon szólt rám: Ne zajongj. Miért nem szabad zajongani? Mindjárt elül a Nap.

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti Cziczó Attila: ANDREA életjáték szereplők: Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti 1. JELENET - ANDREA SZOBÁJA Andrea ül elkeseredetten a tükör előtt. Néha közelebb hajol, vizsgálgatja arcának hibáit.

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Szeretettel Hargitai Ágnes

Szeretettel Hargitai Ágnes Minden korszakunk lezárása egy számvetéssel ér véget. Bármilyen nehéz időszakot is éltünk meg, jól esik visszatekinteni az elmúlt pillanatokra, hiszen a nehézségek ellenére szebbé is tették életünket.

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben