Tartják egymásban a lelket. 2010: Az összefogás éve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartják egymásban a lelket. 2010: Az összefogás éve"

Átírás

1 Tartják egymásban a lelket 2010: Az összefogás éve ÉVES JELENTÉS 2010

2 Tartják egymásban a lelket A legszélesebb nyilvánosságot kell megteremteni a Máltai Szeretetszolgálat önkéntes és szakszerű munkájának mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, miután látogatást tett a Szeretetszolgálat Fő utcai intézményében október 8-át mutatott a naptár, a miniszter távozása után Kozma Imre atya a felsőzsolcai polgármester társaságában Devecserbe indult, ahol a legsúlyosabb árvízkárokat szenvedett település képviselői adták át adományaikat a vörösiszap-ömléstől leginkább sújtott településnek. Egyúttal jelképesen azt is bejelentették, hogy lemondanak a Máltai Szeretetszolgálat felsőzsolcai jelenlétéről, és átengedik a karitatív szervezetet a devecserieknek, mert ott nagyobb szükség van a máltaiak által jelentett segítségre. Másnap este a Szeretetszolgálat elnöke a belügyminiszterrel történt egyeztetés után bejelentette, hogy a máltai szervezet lakást bérel az otthonukat elhagyni kényszerült családoknak egészen az új otthonaik felépüléséig.

3 Tartalom 4 Az árvíz 6 Az iszapkatasztrófa 8 Országos Központ 12 Közép-Magyarországi Régió 16 Közép-Dunántúli Régió 20 Nyugat-Dunántúli Régió 24 Dél-Dunántúli Régió 28 Észak-Magyarországi Régió 32 Észak-Alföldi Régió 36 Dél-Alföldi Régió 40 Szociális munka a telepen 42 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület intézményeiben 2010-ben ellátottak 44 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat évi bevételei és kiadásai Kozma Imre atya mondatai a katasztrófák utáni összefogásról A természeti katasztrófák idején kénytelen belátni az ember, hogy mennyire tehetetlen és milyen gyenge. A 2010-es év eseményei viszont azt bizonyították, hogy a lelkünk volt az erôsebb, a bajban senki nem maradt magára. Mi máltaiak három fogalmat szoktunk használni a karitatív tevékenység meghatározására, ezek a következôk: befogadás, jelenlét, kísérés. A befogadás azt jelenti, hogy helyet adunk valakinek a szívünkben, lelki társává leszünk, és ezzel kinyilvánítjuk, hogy közösséget vállalunk vele. A jelenlét valójában életforma. Mert nem elég kimondani csupán, hogy a bajba jutott ember hozzánk tartozik, hanem ezt a folyamatos jelenlétünkkel, a fizikai közelségünkkel is kifejezésre kell juttatni. A kísérés a legsajátosabb életépítés. Az a sajátos magatartásforma, amikor lépésrôl lépésre kitaláljuk a legjobb megoldásokat, megtaláljuk, hogy mire van szüksége a problémák megoldásához. Ez minden ember esetében más és más, egyedi. (A karitatív tevékenységrôl) A magyar társadalom kiállta a próbát. Jól vizsgázott és bebizonyította, hogy a pesszimista vélekedésekkel szemben erôs a szövete. Kiderült, hogy a magyar társadalom egyáltalán nem olyan beteg, mint ahogyan sokan feltételezték. A bajban az emberek egymásra találtak, segítették egymást, az összefogás csodálatra méltó példáinak lehettünk tanúi. A Biblia a maga emelkedett stílusában ezt így fejezi ki: Tartják egymásban a lelket. Számomra a szolidaritás legszebb megfogalmazása ez. (A társadalmi szolidaritásról) A társadalom az a közeg, amelyben egymás társaként élünk. A baj akkor kezdôdik, amikor az ember bármilyen okból kikerül a társadalom rendezett világából, s társtalanná válik, magára marad. A segítségnyújtás a visszaút keresése. A gyógyulás a visszanyert hely biztonsága a társadalomban. A máltai feladatvállalás adósságkezelô program. Eladósodtunk egymás felé, legfôképpen a legkisebbek felé, akiket Isten bízott ránk. Szellemiségünket az határozza meg, hogy mindenekelôtt Istennek tartozunk számadással. (A máltai gondolatról) 2 3

4 Az árvíz (2010. június 6., Felsôzsolca) A Máltai Szeretetszolgálat javaslatai alapján egységes nyilvántartási rendszer készült, így egyértelmûen nyomon követhetô volt, ki mikor milyen segélyt kapott. Májusban és júniusban az észak-magyarországi országrész számos települését öntötték el a heves esôzések miatt megáradó folyók. Az áradások kritikus napjaiban 23 ezer ember dolgozott a gátakon, közülük hétezren civilek, önkéntesek voltak. A Máltai Szeretetszolgálat több száz embere kapcsolódott be a védekezési és kárfelszámolási munkálatokba. Ott voltak Edelényben, ahol a Bódva átszakította a gátat, Szikszón, ahol a Vadász-patak több utcát öntött el, és a miskolci sportcsarnokban is, ahol ezernél is több kitelepített embert helyeztek el. A Máltai Szeretetszolgálat élelmiszert szállított az áradással körülzárt falvakba, élelmezte a gátakra kivezényelt egységeket, odafigyelt a kitelepített családokra, a gyermekekre, idôsekre, orvosi kezelésre szoruló emberekre. Június 6-án az áradó Sajó váratlanul elöntötte Felsôzsolcát, a kisváros utcáinak nyolcvan százaléka víz alá került, 6200 ember otthonába tört be a víz, az elárasztott házak közül 204 épület lakhatatlanná vált. A minden korábbinál súlyosabb katasztrófa átírta a máltaiak feladatát is. A Szeretetszolgálat segélyirodát nyitott a település központjában, ahol csaknem fél éven át fogadták a bajbajutott családokat. A katasztrófa képei az egész országot megrendítették, rég nem látott adakozás indult. A segélyek elosztása azonban újfajta kihívások elé állította a szervezôket, hiszen csak Felsôzsolcán 1500 család károsult. Az adományosztás elsô napjaiban kialakult kaotikus helyzetek egyértelmûvé tették, hogy ezt a munkát csak áttekinthetô rendszerbe foglalva szabad végezni. A segélyezési rendszert végül a Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi szolgálatának javaslatai alapján szervezte meg az önkormányzat. Egységes nyilvántartási rendszer készült, az adományokat pedig vonalkódos kártya alapján osztották ki, így egyértelmûen nyomon követhetô volt, ki mikor milyen segélyt kapott. Az adományok fogadására a városi sportcsarnok mellett egy Tüzép-telepet és egy iskolaépület egyik szárnyát is meg kellett nyitni. Volt olyan ipari udvar, ahol semmi más nem állt, csak a kamionok által behordott ásványvizes raklapok. Az adományok mennyiségére jellemzô, hogy például a ruharaktárnak kinevezett helyiségekben harmincnégy önkéntes öt napon át válogatta és szortírozta a ruhákat, hogy a kiosztható darabokat különválogassák. 4 5

5 Az iszapkatasztrófa A Szeretetszolgálat által felajánlott albérletekbe 137 család költözött, további 31 családról a lakhatási támogatás segítségével gondoskodtak. (2010. október 4., Devecser) Október 4-én 12 óra 30 perckor Ajka határában átszakadt a ország minden tájáról 250 önkéntes váltotta egymást 2-8 Magyar Alumínium Zrt. iszaptárolójának gátja, és körülbelül fôs csoportokban. A teajárat bázisaként a devecseri buszpályaudvaron kapott helyiség szolgált, ebben alakították ki a egymillió köbméternyi erôsen lúgos vörösiszap zúdult a mélyebben fekvô területekre. A helyenként két méter magasba máltai fogadó irodát is, ahol a helyi lakosokkal találkozhattak csapó áradat kilométeres sebességgel söpört végig a segítségnyújtásban résztvevô szakemberek, önkéntesek. a környéken, elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvô utcáit, kerítéseket döntött ki, autókat Kolontár kitelepítésekor a Máltai Szeretetszolgálat Lakite- Az iroda a teajárat levonulását követôen is mûködik. görgetett maga elôtt. A katasztrófa tíz halálos áldozatot leken tartotta országos konferenciáját. A hír hallatán sokan követelt, a lúgos árral érintkezô emberek közül százötvenen haladéktalanul Ajkára indultak, hogy a befogadó állomásként kijelölt sportcsarnokban segédkezzenek. Kozma Imre szenvedtek vegyi égési sérüléseket. Az eseményeket utóbb Magyarország eddigi legsúlyosabb ökológiai következményekkel járó ipari katasztrófájának minôsítették. Csaknem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat albérletben helyezi el atya a belügyminiszterrel egyeztetve felajánlotta, hogy 350 család veszítette el otthonát. azokat a kolontári és devecseri lakosokat, akik nem tudnak A Szeretetszolgálat budapesti teajárata október 5-én majd visszaköltözni otthonaikba. A programot október 9-én érkezett Devecserbe, hogy a védekezésben résztvevô hirdették meg. A segélyszervezet két munkatárssal irodát egységek szükségleteirôl gondoskodjon. Októberben napi nyitott Ajkán, és Devecserben, hogy a programra jelentkezô károsultakat helyben tudják fogadni. Az albérletbe átlag 1800 fô ellátásáról gondoskodott, a forró teával, szendviccsel, kávéval közlekedô kisteherautó huszonnégy költözött családokkal folyamatosan tartják a kapcsolatot, órán át úton volt. A teajárat október 5-étôl december 10-ig ellátásukban segítenek, és lakhatásuk végleges megoldását mûködött a térségben, ami a Szeretetszolgálat valamennyi figyelemmel kísérik. Az albérleti program kiegészítôjeként regionális szervezetére és csoportjára jelentôs terhet rótt. Az lakhatási támogatást dolgoztak ki a károsult rokonokat befogadó családtagok számára. A Szeretetszolgálat által felajánlott albérletekbe 137 család költözött, további 31 családról a lakhatási támogatás segítségével gondoskodtak. Az alapvetô fizikai szükségletek kielégítése mellett fontos szerepet kapott a károsultak lelki, mentális megsegítése. Önkéntes pszichológusok hónapokon át nyújtottak segítséget a rászorulóknak. A lassan gyógyuló égési jellegû vegyi sérülések gyógyításához tíz nagy értékû Bioptron lámpát szállítottak a térségbe, melyeket a sérültek kölcsönözhettek ki gyógyulásuk idejére. A kórházba került sérülteket önkéntesek látogatták Budapesten, Veszprémben és Ajkán is. Szükség esetén a sérültek kötözésre, orvosi ellenôrzésre történô eljuttatásáról is a Szeretetszolgálat gondoskodott. A segélykoordinációs központot Devecserben, a Lékai utcában bérelt ingatlanban alakították ki, itt szállásolták el a segíteni érkezô munkatársainkat és önkénteseket is. A Nemzeti Erôforrás Minisztérium oktatási államtitkárának felkérésére az ország általános- és középiskoláiban Százforintos gyûjtôakció indult, melynek során 73 millió forint gyûlt össze. A diákok a katasztrófa sújtotta településeken élô gyermekeknek adakoztak, a pénzt pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra bízták, hogy juttassa el a címzetteknek. A vörösiszap által elöntött házakban 212 gyermek lakott. A három településen rajtuk kívül még további 1387 gyermek él. Azok a gyermekek, akiknek az otthonába betört az iszap, forint támogatásban részesülnek, amit két részletben kapnak meg. Ötvenezer forintot még Karácsony elôtt vehettek át szüleik, a fennmaradó forintot pedig az új otthonba való beköltözéskor kapják meg. A többi devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi gyermek (akiknek otthonát nem öntötte el az iszap) személyenként forint támogatásban részesült. A támogatást adománylevél formájában kapták meg a családok. Az és a Ftos adománylevelek kiosztása már befejezôdött, a Ft-os adományleveleket folyamatosan osztják azoknak, akik az új, állandó lakásukba költözésüket igazolják. Míg a 10 és az 50 ezer Ft-os adományleveleket a családok szabadon felhasználhatták, a forintos címletûeket kizárólag a gyermekek szükségleteinek kielégítésére fordíthatják a családok, a felhasználást pedig ellenôrzi a Szeretetszolgálat. A helyi lakosok kéréseire a Máltai Szeretetszolgálat segítséget nyújtott a vásárolt ingatlanok felújításához is. Volt, ahol kifestettek, máshol festéket vásároltak, egy családnál a tetôcserét végeztették el, egy súlyos beteg asszony családjánál pedig a teljes belsô átalakítást végeztetik el. Az ingóságok pótlásában 38 családnak átlag másfél millió forint értékû segítséget nyújtott a Máltai Szeretetszolgálat. 6 7

6 Országos Központ Harminc szobányi adomány érkezett Az Adni Öröm akcióban száznál is több diák vett részt Rövid hírek 2010-ből A HÍD PROGRAM Hidat építünk Európában egyéves szociális szolgálattal mottóval 1993 óta mûködik a német Initiative Christen für Europa e.v. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület ifjúsági csereprogramja. A 18 és 26 év közötti fiatalok egy intenzív nyelvtanfolyamot, elméleti és gyakorlati felkészítést követôen kezdik meg önkéntes szolgálatukat, melynek során fogyatékkal élôket, idôseket, hajléktalanokat, betegeket segítô programokban vesznek részt, hátrányos helyzetû gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak augusztus végén egy év után hét német fiatal utazott haza, ugyanekkor fejezte be egyéves németországi önkéntes szolgálatát 13 magyar fiatal. Szeptemberben 10 magyar fiatal kezdte meg egyéves önkéntes szolgálatát Németországban, onnan pedig öten érkeztek Magyarországra. MÁLTAI FIATALOK A Szent Benedek Általános Iskola és Gimnázium tanulói közül harmincketten kapcsolódtak be a Miklós utcai ruhaosztó csoport, a Kelta utcai Családok Átmeneti Otthona, a Házigondozó Szolgálat és a Játszóterek munkájába. Augusztusban 140 magyar és külföldi fiatal segítette önkéntesként különbözô máltai intézmények tevékenységét. Az Adni Öröm akcióban száznál is több diák vett részt. BÖRTÖNMISSZIÓ A misszióban résztvevôk kiemelt feladata a keresztény értékrend, életcél felmutatása, a börtönök falai között a hitre vezetés és lelki gondozás. Fôbb tevékenységek a fegyintézetekben: szentmise, hitoktatás, szentségi felkészítés, lelki gondozás, levelezés, esetenként csomagküldés, lelki támasz, a kapcsolatok megôrzésének elôsegítése. A Halomi úti Új Élet Háza átmeneti elhelyezést nyújt néhány szabadulónak, 2010-ben átlagosan tízen élhettek ezzel a lehetôséggel a börtönmisszió vezetôjének döntése alapján. A missziós munkatársak lelki segítséget nyújtanak az ott élôknek, és nyomon követik a szabadultak életét. Áprilisban találkozóra hívták az egykori fogvatartottakat, erre húszan jöttek el. LAKITELEK Nem vagyunk egyformák, elôítéleteink címmel október között tartotta kilencedik országos konferenciáját Lakiteleken a Szeretetszolgálat. Az elôadók a fogyatékkal élôket sújtó elôítéletekrôl és a börtönmisszióról szóltak, a csoportbeszélgetések során pedig oldottan és ôszintén vallottak hivatásukról, félelmeikrôl és elôítéleteikrôl a résztvevôk. 8 9

7 ÖNKÉNTESEK Az Országos Központban heti/napi rendszerességgel 8 önkéntes dolgozott 2010-ben, ôk elsôsorban az irodai munkában segédkeztek. A központ önkéntes adatbázisában 60 ember szerepel, akik rendszeresen részt vesznek minden kampány jellegû munkában. Napi rendszerességû tevékenységet végez a Kórházi Önkéntes Szolgálat hat tagja a Budai Irgalmasrendi Kórházban, ahol két osztályon, a hét szinte minden napján segítik a betegeket és megkönnyítik a nôvérek munkáját. Egy éve indult a szolgálat második csoportja, ennek nyolc tagja a Korányi Pulmonológiai Intézet betegeit látogatja. A havi ruhaválogatásban esetenként önkéntes vesz részt, akik a Közép-Magyarországi Régió tevékenységeibe is bekapcsolódnak. ADOMÁNYSZERVEZÉS Az adománykezelô rendszerben rögzített támogatók közül névre szóló csekket kaptak azok, akik korábban ötezer forintnál többet adományoztak. A megkeresésre száznyolcvanan összesen forintot fizettek be (átlagosan kb forintot adtak) ben a korábbinál kevesebb adomány, Ft folyt be az egyszázalékos adófelajánlásokból. HATÁRON TÚLI MAGYAROK TÁMOGATÁSA A Kapcsolat 2007 Kulturális Egyesülettel és a Rákóczi Szövetséggel közösen felvidéki magyar tannyelvû iskoláknak szervezett gyûjtést a Szeretetszolgálat. A Családok a családokért program során 336 kárpátaljai család csaknem 13 milliós támogatásban részesült. A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat az Országos Központ közremûködésével a Nemzeti Civil Alap támogatásával rendezte meg a szokásos máltai mozgássérült táborát 2010-ben. INTÉZMÉNYI DEFIBRILLÁTOR Pályázati forrásból két félautomata defibrillátort helyezett ki az Országos Központ a Miklós utcai és Bem rakparti intézményekbe. A készülékek használatára 90 embert képeztek ki. A tanfolyam sikerét jelzi, hogy az egyik résztvevô a munkahelyén az idôsek otthonában sikeres újraélesztést hajtott végre. ÚJ MESEFALAK A Fessen mosolyt az arcokra! programot támogató Reckitt Benckiser cég két és félmillió forintos támogatásával Budapesten a Heim Pál Gyermekkórházban, a Bethesda Kórházban és a Budai Gyermekkórházban; Debrecenben a Kenézy Kórházban, Pécsett a Tudományegyetem Klinikáján, Székesfehérváron a Szent György Kórházban, Salgótarjánban a Szent Lázár Megyei Kórházban készült máltai mesefal a beteg gyerekek gyógyulásának elôsegítésére. NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK A váci kórház kérésére 30 etetôasztalos éjjeliszekrényt kért az Országos Központ, a felhívásra három országból kilencven darab érkezett, ami az új kórházi kapcsolatok sikerességét mutatja. A németországi Erlangenbôl érkezett kórházi bútorok és ágynemû máltai intézményekhez került, az egyik bécsi kórháztól kapott kórházi ágyakat pedig a tatai önkormányzat kórháza vehette át. Egy bonni szállodából 60 db egyszemélyes és 25 db dupla ágy érkezett a Szatmár utcai intézménybe, de bútorokat küldött a svájci Politeon Alapítvány is. Ausztriából nagyobb mennyiségben küldtek öltözôszekrényeket, székeket, asztalokat, iskolapadokat, a HIPP cég pedig közel 100 tonna csecsemô és gyermek élelmiszert adományozott. A németországi Bad Säckingenbôl negyedévenként küldenek bútorokat, legutóbb 30 szobányi berendezés érkezett, amit a veszprémi Pokoli Torony néven ismert épületbe szállítottak tovább. RAKTÁR Az év folyamán összesen 595 szállítólevél készült, amelybôl 157 bejövô szállítmányt jelentett. A raktárba érkezô adományok jelentôs része az Európai Unióból, kisebb része azon kívülrôl érkezett. Az adományok változatos képet mutatnak, kórházi felszerelés, bútorok, ruházat, élelmiszerek és tisztítószerek egyaránt megtalálhatók. A kiadások (egy erdélyi kiadást kivéve) Magyarország területére, nagyrészt máltai régiók és intézmények részére szóltak. Az észak-magyarországi árvíz és az októberi vörösiszap katasztrófát követôen a raktárból tízmilliós értékû adományt szállítottak az érintett településekre. CSÁNGÓ NÉPFÔISKOLA A es tanévet 31 tanuló fejezte be a magyar nyelvû tanfolyamon a Máltai Csángó Népfôiskolán. A kezdô csoport szeptemberben folytatta a tanulást, mint haladó csoport. Szeptemberben újabb 18 jelentkezô iratkozott be a kezdô csoportba. Tizenhárom csángó származású az alap magyar nyelvû írás olvasás ismeretek birtokában hagyta el az iskolát. A Magyarországon tartózkodó csángók részére az Országos Központ irodája több száz esetben nyújtott segítséget hivatali ügyeik intézéséhez

8 Közép-Magyarországi Régió Személyre szabott ellátás Az intézmények olyan tevékenységeket is ellátnak, amelyek nem tartoznak feladataik közé. A ceglédi Tanyagondnoki Szolgálatnál például 200 ember ellátását megállapodás nélkül végzik a munkatársak ben a Szeretetszolgálathoz forduló emberek nagy része egyre összetettebb problémákkal jelentkezett: a nehéz szociális helyzet, a munkanélküliség, a lakhatási gondok mellett gyakran jelen volt a szenvedélybetegség, illetve egyre nagyobb számban a pszichiátriai betegség is. Ez sajnos ugyanúgy jellemzô a huszonéves fiatalokra, mint az idôsebb (40-50 év közötti) korosztályra. Az ellátásba bekerülôk száma is egyre növekszik. Új jelenség, hogy a hajléktalan emberek ellátását felvállaló orvosi rendelôben az új betegek között egyre nagyobb számban jelennek meg nôi betegek, sokszor súlyos betegségekkel, és gyakran már gyógyíthatatlan állapotban kérnek csak segítséget. Az elesett hajléktalan nôk ápolására a szervezet egyelôre sajnos nem tud helyet biztosítani, ez a kérdés megoldatlan. A Fô utcai szociális otthonba egyre több speciális gondozást igénylô ember kéri felvételét. Sok a demens beteg, de egyre nagyobb igény mutatkozik a mozgásukban korlátozott idôsek elhelyezésére. Elképzelhetô, hogy a lakók ellátásához újra kell gondolni az intézmény szerkezetét és a nôvérek létszámát is, ha például külön részlegre lesz szükség a demens betegek elhelyezésére, ez egyúttal azt is jelenti, hogy az oda erre szakmailag felkészített nôvéreket lehet majd beosztani. A Vonat Éjjeli Menedékhelyen a szakmai munka évek óta arra (is) irányult, hogy a jövedelemmel rendelkezô lakók segítséget kapjanak a pénzük beosztásához ben azonban - sajnos sokkal inkább a munkakeresésben kellett segíteni a Vonat lakóinak. Míg korábban a reggeli kiengedésnél fô indult dolgozni, ezen a télen már csak 2-3 fô járt rendszeresen munkába. Mindennapi megélhetési stratégiai eszköztárukban a kukázás, az üveggyûjtés került elôtérbe, és sajnos csikkgyûjtésbôl származó dohányt is többen szívnak, mint az elôzô években. A Közép-Magyarországi Régió intézményeinek munkájára általánosan jellemzô, hogy majdnem mindegyik olyan tevékenységeket is ellát, amelyek egyébként nem tartoznak kötelezô feladataik közé. Így például a ceglédi Tanyagondnoki Szolgálatnál ellátott 220 fô fölött további 200 ember ellátását megállapodás nélkül végzik a munkatársak, ráadásul a belvíz miatt sokszor kilométereket kell gyalogolni egy-egy tanya megközelítéséhez. Hasonlóképpen jár el a Házi Gondozó Szolgálat, mely sokszor napi két-három alkalommal keresi fel gondozottjait, bár a normatívába csak napi egyet lehet elszámolni. Pedig az egyedül élô rászorulóknak fontos, hogy hétvégenként és ünnepnapokon is felkeressék, egyik-másik gondozotthoz pedig este is muszáj visszamenni. (Más intézmények ezt nem is vállalják.) Erre a pluszra tizenhat éve nincs fedezet - eddig azonban sikerült megoldani, hogy a szolgáltatás díjmentes maradjon

9 Jelentôs többletfeladatokat lát el a tököli Fogyatékosok Nappali Intézménye is, a rokonok segítsége nélkül maradt ellátottaknak nyugdíjat, fogyatékossági támogatást, közgyógyigazolványt intéznek, orvoshoz viszik ôket, kiváltják gyógyszereiket, de arra is akad példa, hogy fodrászhoz, vagy ruhát vásárolni kísérik ôket. A régió 2010-ben intézményeket vett át Pátyon és Budaörsön. Ez utóbbi igazi próbatétel volt, mert a Szeretetszolgálat egy korábban nem ismert rendszerben, közbeszerzés útján, ismeretlen településen vette át a következô szociális feladatokat: házi segítségnyújtás, jelzôrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés, fogyatékosok és idôsek nappali ellátása ben kezdôdött el a Szatmár utcai Családok Átmeneti Otthona és Anyaotthon teljes felújítása, amely 2011 februárjában lett kész. Az intézmény átalakítása után olyan mozgáskorlátozott embereket, családokat is képes fogadni, akiknek eddig különösen nehéz volt megfelelô elhelyezést találni. Decemberben a III. kerületben lévô 7 játszótér után Pesterzsébeten újabb máltai játszóteret adtak át. A nyolcadik budapesti játszótér a Legyünk együtt, tegyünk együtt KMOP pályázati projekt keretein belül kezdte meg mûködését. Ez a régió egyetlen olyan játszótere, amelyhez sportpálya is tartozik, ami tovább bôvíti a szabadidôs lehetôségek körét. Sajnos, a játszóterek mûködési költségeinek százalékára nincs fedezet ben munkába állt a Norvég Kohéziós alap támogatásával beszerzett új TBC szûrôbusz. Májusban félautomata defibrillátort kapott a 24 órás Egészségügyi Centrum rendelôje és a Miklós utcai központ, így ezek újraélesztô pontokká váltak. Elôzôleg az intézmények dolgozói közül harmincketten vettek részt a Máltai Mentôszolgálat által tartott kiképzésen ôszén a fôvárosban két, úgynevezett túlélô pont nyílt az intézményi elhelyezést elutasító hajléktalan emberek számára a Déli pályaudvaron és a Nyugati pályaudvaron. A túlélô pontok afféle fûtött utcaként mûködtek, szociális ellátást nem nyújtottak, csupán a megfagyás, kihûlés megelôzésére szolgáltak. Az utcán élô emberek esetében a gondozási stratégia elsôsorban az egyéni élethelyzethez alkalmazkodik, és lehetôség szerint a hajléktalan létbôl való kikerülést igyekszik elôsegíteni. Ez a munka sok esetben eredményre vezetett, a korábbiaknál nagyobb számban sikerült szállást nyújtó intézményekben elhelyezni utcán élô embereket, életminôségüket javítani, és elindultak olyan gondozási folyamatok is, amelyek hosszú távon eredményesek lehetnek. Az utcai gondozószolgálat az úgynevezett térképezés, felderítés során számos új, addig ismeretlen helyszínt talált, ahol rendszeresen, vagy idôszakosan hajléktalan emberek tartózkodnak ben néhány esetben a gondozási stratégia leghatékonyabb eleme az volt, hogy a gondozottat megpróbálták visszajuttatni korábbi környezetébe, ahol az életfeltételek biztosították azt, hogy kikerüljön a hajléktalan létformából. Tavasszal egy Budaörsön utcán élô hajléktalan férfit visszavittek szülôhelyére, Sepsiszentgyörgyre, ahol munkát talált, most családi környezetben, és saját házban él. Az utcai gondozószolgálat bekapcsolódott a fôvárosi fôpolgármester által meghirdetett Társadalmi megbékélés programjába, melynek során tizennégy fôvárosi aluljáróból kellett elhelyezni az ott élô hajléktalan embereket. A budai oldalon található aluljárók a Máltai Szeretetszolgálat ellátási körzetébe estek, így a munkatársak a szociális munka eszközrendszerét, a rendelkezésre álló krízisférôhelyeket felhasználva megpróbálták méltóbb körülmények közé helyezni az aluljárókban élô embereket. A programot az utcai gondozószolgálat sikeresen teljesítette, hiszen az érintett hajléktalan emberek döntô többségét sikerült intézményes ellátási keretek között elhelyezni. A Ladik utcai intézményben mûködô álláskeresô iroda a hajléktalan álláskeresôk problémakörére specializálódott, ügyfélszolgálata nyílt, és rendszeressé vált a jogi és az utcai gondozói tanácsadás is. Az intézményben gyakoriak a klubfoglalkozások, a könyvtárnak pedig már 76 regisztrált tagja van. VIDÁM UTCAFIÚK A Happy Street Boys együttes a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan zenészekbôl álló együttese. A program rendhagyó módon, a zenei pályafutás sikereivel próbál kitörési pontokat keresni, de a tervek szerint szerepléseikkel hozzájárulhatnak az elôítéletek csökkenéséhez, a hajléktalan emberek elfogadásához is. A zenekar 2010 tavasza óta próbál rendszeresen a Szeretetszolgálat Távíró utcai intézményében, a próbákat és az egyéni képzéseket Alagi János zenetanár segíti. Számos alkalommal szerepeltek a médiában. Eddig három sikeres koncertet adott az együttes: szeptember 9-én a Hajléktalan-ellátó szervezetek országos konferenciáján Balatonföldváron, november 20-án Budapesten a Hajléktalan Mûvészek Elsô Országos Fesztiválján, valamint december 20-án Tarnabodon, az Általános Iskola tornatermében. A PESTLÔRINCI PÓTNAGYIK A pestlôrinci idôsotthon jelképesen örökbe fogadott egy árvát Böjte Csaba dévai otthonából. Az intézmény lakói a nyugdíjfizetés után egy kis kasszába teszik azt az összeget, amelyet az örökbefogadott kislánynak szánnak, s mellôzni tudnak mindennapi életében. A dévai otthonban a Pótnagyik néven emlegetik a pestlôrinci nyugdíjasokat, amit az intézmény lakói büszkén fogadtak, és aktív levelezést folytatnak a kislánnyal. A Szeretetotthonnak aktív támogató kapcsolatot sikerült kialakítania a Paksi Atomerômûvel is, melynek segítségével a teljes tetôteret, étkezôt, valamint a közös kápolnát légkondicionáló berendezéssel szerelhették fel. A MIKLÓS UTCAI MECÉNÁSOK A Berettyószéplaki Krónika c. magyar nyelvû erdélyi újság mûködésének megsegítésére adománygyûjtést szervezett a Miklós utcai szálló. Az összegyûjtött ruha és egyéb adományok elszállítását a helyi plébános és egy máltai munkatárs szervezte meg. Az adományokból csomagok készültek Berettyószéplakon, amelyek segítségével a falunap alkalmával az újság fennmaradását támogató tombolahúzást rendeztek. A befolyt összegbôl az erdélyi magyar nyelvû újság megjelentetésének egy éves költségeit tudták fedezni

10 Közép-Dunántúli Régió Jönnek a fiatalok A népkonyhán tartott szentmise az intézmény leglátogatottabb közösségi programja lett. A régióban 300 önkéntes végzett aktív munkát 2010-ben. Volt, aki ruhát, volt, aki élelmiszert osztott a rászorulóknak, akadtak, akik a zsíros kenyeret kínálták, mások az adomány bútorok kiszállításában vettek részt, de olyan is akadt, aki az irodai háttérmunkát végezte, vagy éppen jogi tanácsokkal szolgált a szabadidejében. Az év során több mint 100 millió forint értékû adományt juttatott célba a Máltai Szeretetszolgálat Közép-Dunántúli Régiója, amit azért tehetett meg, mert támogatói egész évben mögötte álltak. Élelmiszer adományban 7346 fô részesült. A tárgyi adományok értéke 80 millió forint volt, ami nagyobbrészt ruhanemût jelentett. Jelentôsen emelkedett a gyógyászati eszközök iránti igény, és egyre többen kértek segítséget a középrétegbôl. Az elôzô évihez képest nôtt az önkéntes munkaórák száma. A közvetlen segítségnyújtáson túl a máltai önkéntesek 150 börtönlakót látogattak meg a húsvéti és karácsonyi szentmise alkalmából. A csoportok munkájába fiatalok is bekapcsolódtak. Az Adni Öröm akcióban több mint százan segítettek, a táboroztatásoknál szintén nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak. Felügyelték a kisebbeket, kirándulásokat szerveztek számukra. A vörösiszap katasztrófa és a felsôzsolcai árvíz során harmincan segítettek a helyszínen és több ezren küldtek tárgyi adományt a rászorulóknak. Folytatódott a Jegyet jegyért akció, ennek során az ôszi idényre Fehérvár FC bérletet kapott az a diák, aki vállalta, hogy év végi bizonyítványához képest egy fô tantárgyból egy jegyet javít. Az akcióra 150 tanuló jelentkezett a székesfehérvári gimnáziumból. A meccseken való részvételüket négy máltai fiatal szervezte, akik gondoskodtak arról, hogy gond nélkül bejussanak a stadionba, majd a találkozó után épségben haza is érkezzenek a diákok. Pápán aktívan mûködik az ifjúság megôrzô centrum, ahol a máltai munkatársak és önkéntesek naponta segítenek a tanulásban. Egyre több gimnazistakorú fiatal segít általános iskolás diákoknak. A pápai és az ajkai csoportból egy-egy önkéntes pedagógus rendszeresen korrepetálja a rászoruló gyermekeket. A fehérvárcsurgói csoport több alkalommal hívott vendégelôadókat, akik egészségügyi elôadásokat tartottak. A székesfehérvári csoport 4 alkalommal szervezett elôadást az idôsgondozásról, Halimbán hittant oktatott két önkéntes. Az úrkúti csoport kárpátaljai családoknak küld havi rendszerességgel pénzt. A felsôzsolcai árvíz után a régió csoportjainak több mint fele szervezett gyûjtést, és jutatta el adományát az érintett térségbe. Komáromból egy kamionnyi szállítmányt, és több autóra való adományt indítottak Felsôzsolcára és Boldvára. A pétfürdôi csoport Sajóládra 16 17

11 küldött egy teherautónyi adományt, Sümegrôl szintén egy kamion indult. A vörösiszap katasztrófa során az ajkai csoport példásan helytállt, segítséget nyújtott Kolontáron és Devecseren egyaránt. A helyszínen sokat segíttek a kisbéri, a dunaújvárosi, az esztergomi, a pétfürdôi, a káptalanfai, a pápai, a tatai, a sümegi és a komáromi szervezet tagjai is. Több közeli máltai raktár tárolta az adományokat, a sümegiek segítettek elszállásolásban, a többi csoport pedig a gyûjtésben jeleskedett. A vörösiszap katasztrófa utáni segítségnyújtásban hetvennégy, a felsôzsolcai árvíz utáni munkálatokban hatvanegy máltai munkatárs vagy önkéntes vett részt, összesen 4700 munkaórában. Október utolsó hetében Veszprémben volt a régió lelkigyakorlata, ezen több mint 40 tag vett részt. Tizenhét csoport heti rendszerességgel látogatta a helyi lelki vezetô által tartott máltai misét. A csoportok rendszeresen tartanak lelkigyakorlatokat a nagyböjti és az adventi idôszakban. Általában kéthetente tartanak lelki órákat. Több csoport volt zarándokúton, Csíksomlyón, Máriabesnyôn. Ugyanebben a hónapban Veszprémben hivatalosan is megnyílt a hajléktalanokat ellátó Nappali Centrum az új telephelyen, ahol ma már 100 férôhelyes nappali melegedô és utcai szociális szolgálat ügyfélfogadó irodája is mûködik. Az átmeneti szállón ben teljes felújítás történt, pályázati forrásokból minden szobában kifestettek, kicserélték a linóleum borítást, megjavították a nyílászárókat. Felújították a konyhát és a fürdôt is, valamint emeletes ágyakat és bútorokat vásároltak. A népkonyhán havi egy alkalommal tartott szentmise az intézmény leglátogatottabb közösségi programja lett. DUNAÚJVÁROSBAN A MECCSEN IS GYÛJTÖTTEK A dunaújvárosi a régió egyik legaktívabb csoportja, ezt jelzi, hogy tagjaik tíz alkalommal vettek részt máltai szentmisén, és az azt követô megbeszélésen, szerveztek klubfoglalkozás jellegû összejöveteleket, néha sütés-fôzéssel egybekötött szabadidôs programokon is találkoznak. Mindezt munka után, azaz a hagyományos karitatív tevékenységeken felül. A felsôzsolcai árvízkárosultaknak szervezett akciójuk során a Pakson rendezett jótékonysági futballmérkôzésen is megjelentek és pénzadományokat gyûjtöttek. Ugyancsak jelentôs mennyiségû adományt jutattak el az iszapkárosultak javára. Aktívan együttmûködnek a dunaújvárosi támogató szolgálattal, a magyar mentôszolgálat alapítvánnyal, és városuk egyéb civil szervezeteivel. Jelentôs támogatóik a C&A üzletlánc, és egyre többen adományoznak számukra, elismerve ezzel aktív és lelkiismeretes tevékenységüket. Mindez azért is figyelemre méltó, mert a csoport tagjainak többsége nyugdíjasként végzi máltai tevékenységét. FEHÉRVÁRCSURGÓN A ZÖLDSÉG IS ADOMÁNY A fehérvárcsurgói csoport havonta 3-4 alkalommal gyümölcsöt és zöldséget oszt, amit egy helyi vállalkozótól kap. A tagok rendszeresen látogatják az idôs és beteg embereket, havi rendszerességgel tartanak felnôtt katekézist. 2 alkalommal pályáztak az elmúlt év során. Természetbeni adományokkal segítették a vörös iszap katasztrófa sújtotta személyeket. HALIMBÁN LÁTOGATNI JÁRNAK A máltai csoport három kis község (Halimba, Szôc, Nyirád) önkénteseibôl áll. Rendszeres tevékenységük az idôs, beteg, nehezen mozgó emberek gondozása, segítése. Kórházi kezelés esetén rendszeresen látogatják a rászorulókat, vallási és helyi rendezvényekre elkísérik ôket. A térségben egy 160 fôs idôsotthon is mûködik, a csoport tagjai ott is gyakori vendégek, az egyedülálló vagy a család által nem látogatott gondozottakat keresik fel. PARALIMPIA ÉS HAJLÉK- TALAN ASZTALITENISZ VERSENY KOMÁROMBAN Hetven fogyatékos gyermek vett részt a komáromi szervezet által lebonyolított helyi paralimpián, melyet a szabadidôs programok, színpadi elôadások követtek a ligetben. A helyi Gondviselés Háza udvarán háromszor tartottak nyílt napot, melynek során nemcsak az érdeklôdô családokat fogadták, hanem élelmiszert és játékot is osztottak ben már a nyolcadik nyári tábort bonyolították le, ezúttal huszonöt hátrányos helyzetû gyermek vehetett részt egy ötnapos vakáción teljes ellátással, változatos programokat élvezve. Említésre méltó sportesemény volt a hajléktalan embereknek kiírt asztalitenisz verseny, melyen huszonöten indultak. A Mikulás ünnepségen ötven fogyatékkal élô és idôs ember vett részt ugyancsak a Gondviselés Házában. Az egyszerû hétköznapok betegek és idôsek látogatásával teltek

12 Nyugat-Dunántúli Régió Nagyobb szükség, több segítség Jelentôsen emelkedett a segítséget kérôk száma, egyre többen napi megélhetési problémáik miatt jönnek 2010-ben 9068 kérelmezôt támogatott élelmiszerrel a gyôri központú régió, ez egyharmados emelkedést jelent az elôzô évhez képest. Hasonló arányú növekedést mutat a ruhaadományokban részesültek köre is, összesen 8941 rászoruló kapott támogatást, de jelentôsen nôtt a bútor és a gyógyászati segédeszközök iránti igény is, ami az elszegényedés mellett a lakosság egészségi állapotának romlását is jelzi. Bár összességében több adományt osztottak, mint egy évvel korábban, (a 2010-ben szétosztott tárgyi adományok értéke 74 millió 822 ezer forint volt), az igénylôk számának emelkedése miatt az egy fôre jutó adomány kevesebb volt. Az érintettek minden erôfeszítés ellenére azt érzékelhették, hogy a korábbinál kevesebbet kaptak. Lényegesen nôtt az önkéntes munkával töltött órák száma. A máltai szervezet embernek nyújtott közvetlen segítséget a régióban, ezen belül az idôs vagy beteg emberek látogatására fordított idô 73 százalékkal nôtt. A segítô tevékenységben 427 önkéntes vett részt, mindenki korának, képzettségének, személyiségének megfelelôen dolgozott ben a Nyugat-Dunántúli Régió önkéntesei órát áldoztak saját idejükbôl önként vállalt kötelezettségeik teljesítésére. A hitelek miatt elszegényedô, napi megélhetési gondokkal küzdô családok problémái majd minden településen komoly problémát jelentenek. A régióban Keszthely, Gyôr és Zalaegerszeg csatlakozott az országos Hitel-S programhoz, önkénteseik képzésen vettek részt. Szervezett ifjúsági csoport Sopronban, Szombathelyen és Gyôrben mûködik. A többi csoportnál a fiatalok a helyi tevékenységekbe kapcsolódnak be, elsôsorban az országos akciókban vesznek részt. A 2010-ben bekövetkezett súlyos katasztrófák után több csoportnál is jelentkeztek új, fiatal önkéntesek, és többen azóta is ott tevékenykednek. A bônyi és a bakonyaljai árvízrôl az észak-magyarországi áradások árnyékában kevés szó esett, a Gyôr melletti településeken azonban komoly kihívást jelentett a védekezés megszervezése. Elôször május elsô napjaiban öntötte el az utcákat a víz, ekkor elsôsorban természetbeni adományt, gumicsizmát, esôköpenyt, védôkesztyût, fertôtlenítôszereket juttatott a Szeretetszolgálat az elöntött településekre. Két hét nyugalom után a borsodi árvízzel egyidejûleg itt is újra katasztrófa helyzet alakult ki. Május 18. és június 09. között a régió Gyôr-Moson-Sopron megyei csoportjai és intézményei maximális helytállást tanúsítottak. A munkatársak és tagok mellett sok új önkéntest sikerült bevonni a védekezésben résztvevôk ellátásába, valamint a lakosság közvetlen segítésébe. A térségben egyedüliként jelent meg a Máltai Szeretetszolgálat, mint tényleges segítséget nyújtó karitatív 20 21

13 szervezet, amit a károsultak is észrevettek. Az árvízi munkálatokban 70 fô vett részt, összesen órát dolgoztak a helyszínen. A Máltai Szeretetszolgálat tevékenységét a helyi védelmi bizottsággal összhangban, napi többszöri egyeztetés mellett végezte, közben 3 millió 200 ezer forint értékû természetbeni adományt, és 1 millió 100 ezer forint készpénz adományt juttatott el a bajbajutottaknak. A vörösiszap katasztrófa utáni elsô három héten a régió 87 munkatársa és önkéntese dolgozott a helyszínen. Az iszapkárosultaknak 2 millió 426 ezer forint értékû természetbeni és 2 millió 490 ezer forint készpénz adományt küldtek. A régió máltai tagjai, önkéntesei, munkatársai számára fontosak azok a lelki alkalmak, melyek után feltöltôdve, hitükben elmélyülve folytathatják tevékenységüket. A regionális szinten szervezett immár hagyományos sorozatának Celldömölk, Sopron, Keszthely és Nagykanizsa adott helyet ben 31 máltai szentmisén, 13 lelkigyakorlaton, 8 zarándoklaton, és 57 egyéb lelki alkalmon vehettek részt a szervezet munkatársai és önkéntesei. GYERMEKMENTÉS KAPUVÁRON 2010 márciusában egy elkeseredett fiatal pár fordult a máltai csoporthoz, hogy ha aznap délutánra nem sikerül tüzelôt szerezniük, akkor a gyámhatóság elveszi tôlük a gyermeket. A csoport vezetôje felhívta az erdészetet és a Velux Kft.-t, közbenjárása eredményeképpen a fiatal pár 15 mázsa fát kapott, de a támogató cég jóvoltából további négy rászoruló családnak is tudtak tüzelôt adni. SOPRONBAN A KATONÁKRA IS FIGYELTEK Bár a soproni csoport fô tevékenysége a beteglátogatás és gyermekétkeztetés szervezése, 2010-ben a Magyar Honvédség Szarajevóban szolgáló Eufor Kontingensérôl sem feledkeztek meg, a katonák számára 152 db karácsonyi ajándékcsomagot juttattak el. Közben persze nem feledkeztek meg a városban élô hajléktalan emberekrôl sem. NOMÁD KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS SEGÍTENEK VASVÁRON A vasvári csoport 41 tagja havonta oszt ruhát, rendszeresen segíti a rászorulókat, és látogatja az idôseket, havi két alkalommal pedig rendszeres lelki alkalmakat tart. Mindez sajátos körülmények között zajlik, a segélyek osztására rendszeresített helyiségben ugyanis nincsenek közmûvek, a nyitva tartási idôt emiatt az idôjáráshoz kell igazítani. VÉPEN AZ IZZÓT IS ÖNKÉNTESEK CSERÉLTÉK A 22 tagú csoport életében különleges alkalom volt az energiatakarékos égôk csereprogramja, melynek során 24 háztartásban (12 nagycsalád otthonában és 12 idôs embernél) cserélték le alacsony fogyasztású égôkre a régi izzókat. Beszámolójukban azt írták, helyszínenként 2 önkéntes átlag 2-3 órát dolgozott, de nagyon nemes feladat volt. FEHÉR ABROSZ PROGRAM KESZTHELYEN Keszthelyen aktív segélyezést folytat a huszonhat máltai tag és három önkéntes alkotta csoport, az irodát naponta kétszer is kinyitják, támogatóik jóvoltából a krízishelyzetbe került emberek többnyire azonnali segítségre számíthatnak. A csoport sajátos akciója, hogy három étterem felajánlásával kilenc rászoruló iskolás gyermeket étkeztetnek minden hónapban kulturált körülmények között, pedagógus kíséretében

14 Dél-Dunántúli Régió Erős kötelék a bajban született kapcsolat Alapvetô fontosságú a mélyszegénységtôl távol élô diákok bevonása, mert látható, hogyan távolodnak el egymástól szinte visszafordíthatatlanul társadalmi csoportok A 2010-es árvizek és viharkárok, és a vörösiszap katasztrófa utáni hetekben pezsgô központokká váltak a Máltai Szeretetszolgálat intézményei és csoportjai: mindenki segíteni szeretett volna valamit. Vállalatok, szervezetek jelentkeztek, hogy részt vennének a gyûjtések szervezésében, vállalkozók ajánlkoztak, hogy segítenek célba juttatni az adományokat. Több mint húszmillió forintnyi adomány gyûlt össze, és elsô hallásra hihetetlenül hangzó adat, de 84 ezer óra volt az önkéntesek által erre fordított idô. A bajban született kapcsolatok pedig erôs köteléknek bizonyultak, ma már elmondható, hogy a gyûjtôakcióban megismert emberek nagy része azóta is támogatja a Szeretetszolgálat munkáját. Az év során sok fiatal csatlakozott a karitatív szervezethez, volt közöttük, aki csupán néhány órát áldozott idejébôl a máltai munkára, de akadnak, akik azóta is rendszeresen visszajárnak. Az iskolákban tartott elôadások, és az azt követô személyes tapasztalatok nyomán több fiatalt sikerült a szociális pálya felé irányítani. A pécsi belvárosi gimnáziumokban két évvel korábban kezdôdött úgynevezett érzékenyítési program során négy intézmény nyolcszáz diákját sikerült szembesíteni a lecsúszott emberek világának realitásaival. Háromszázan a város rossz hírû kolóniájára, Györgytelepre is kilátogattak, és önkéntesként részt vettek az ottani gyermekfoglalkozásokon. Alapvetô fontosságúnak tartjuk a mélyszegénységtôl távol élô diákok bevonását, mert nap mint nap érzékeljük a mai magyar társadalomban feszülô ellentéteket, és látjuk, hogyan távolodnak el egymástól szinte visszafordíthatatlanul társadalmi csoportok írták beszámolójukban a Dél-Dunántúli Régió vezetôi. A programot egyébként egy kutatás elôzte meg, melyben hatszáz gimnazista vett részt. A középiskolásoknak szervezett foglalkozásokon túl a pécsi Csilla Gondviselés Háza továbbra is gyakorlóterepként fogadta a város fôiskolai és egyetemi hallgatóit, de még külföldrôl is érkeztek tanulmányaikat folytató fiatalok. A ruhaadományok és a kiosztott élelmiszer mennyisége csúcsot döntött, 2010-ben 20,615 kilogramm élelmet és több mint 55 tonna ruhát juttattak húszezer embernek. Az adományok célba juttatása az önkéntesek 456 óráját vette igénybe. A Pécsett mûködô máltai szakrendelô 3685 beteget látott el az év során, elsôsorban a bôrgyógyászat, az orthopédia és az ideggyógyászati szakrendelést keresték fel sokan. Az intézmény 12 szakterületen fogadja a betegeket, a személyzetet 21 önkéntes orvos és asszisztens alkotja, az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott finanszírozásból a mûködési költségeket és egy ember bérét fedezik. Az intézmény ingyen gyógyszerrel látja el azokat a betegeket, 24 25

15 akik a maguk erejébôl nem tudnák kiváltani receptjeiket. A hétfôtôl péntekig mûködô telefonos segélyszolgálatot tizennyolc önkéntes mûködteti, jogi tanácsokat pedig kilenc, ugyancsak önkéntesként tevékenykedô jogász ad ben 127 esetben (hatvanféle ügyben) nyújtottak konkrét jogi segítséget. A Dél-Dunántúli Régió csoportjai közül a mohácsi és a dunaföldvári is aktív kapcsolatokat ápol a határon túli magyarsággal, elôbbi Kárpátaljára, utóbbi Erdélybe szállítja adományait ben Horgason, Nagygalambfalván, Déván, valamint Mezôváriban és Beregszászon jártak. Miközben a régió önkéntesei Felsôzsolcán dolgoztak, az erôs esôzések árvízi károkat okoztak szûkebb hazájukban is, így Vámosdombón, Gilvánfán, Alsószentmártonban, Iregszemcsén és Tab környékén is. A károsultak megsegítésére július elején háromnapos gyûjtôakciót hirdettek, melynek végén összesen öt kamionra való bútort és ruhanemût szállítottak el a településekre, az adományok összesített értéke 7 millió 400 ezer forint volt. A német nagykövetségtôl elnyert, jótékonységi árverésre bocsátott dedikált futball labdára Pécsett is licitáltak, végül 1 millió 141 ezer forint gyûlt össze, ezt az összeget a Máltai Szeretetszolgálat fordította a rászorulók támogatására. Nagy létszámot megmozgató jótékonysági megmozdulásként sikerült lebonyolítani a decemberi Adni Öröm akciót is. Ebben azok a csoportok is részt vettek, ahol a településen nincs SPAR áruház, de ezúttal csatlakoztak a Pécsi Tudományegyetem hallgatói és a siófoki cserkészek is. Számos olyan fiatal vett részt a gyûjtésben, aki elsô alkalommal találkozott a Máltai Szeretetszolgálattal. A hatnapos gyûjtés végén 26 tonna tartós élelmiszert csomagoltak össze, és ebbôl kétezer család kapott ajándékot. KILENCVEN FÖLÖTT JÁR A MÁLTA A barcsi csoport régi hagyománya, hogy a területükön élô kilencven évnél idôsebb lakosokat kivétel nélkül meglátogatja és megajándékozza, ez alól 2010-ben sem tett kivételt. Pedig volt tennivalójuk enélkül is, hiszen júliusban és decemberben a polgármesteri hivatalnak segítettek az 1500 családnak eljuttatandó élelmiszeradomány kiosztásában. MAGYARSZÉK ÚJRAFEL- FEDEZÉSE A magyarszéki csoport 2008-ban alakult. Akkor nem is tudtuk elképzelni, hogy a mi kis falunkban ilyen sok rászoruló ember él írták a 2010-es munkájukat összefoglaló jelentésükben. A szociális munka megkezdését követôen azonban a település egy új arcát is megismerték az új máltai szervezet önkéntesei, akik gyûjtöttek ruhát és élelmiszert, kenyeret osztottak az Erzsébet-napi misén, karácsonyra pedig a falu összes lakójának máltai üdvözlôlapot küldtek. SIÓFOKON ESÔ UTÁN JÖTT A KÉPVISELÔ nagy esôzések idején, este 10 órakor kereste meg csoportunkat dr. Gruber Attila képviselô azzal a kéréssel, hogy egy négytagú család igen leromlott állapotú vályogházát alámosta a víz, ennek következtében a ház egyik fala kidôlt. Csoportunk takarókkal, matracokkal, tartós élelmiszerrel segített aznap éjszaka a bajbajutott családon írta a siófoki csoport vezetôje 2010-es beszámolójukban. SZEKSZÁRDON ANNAK SEGÍTENEK, AKI HAGYJA Huszonkét, állami gondozottként felnôtt, jelenleg ifjúsági házban lakó fiatalember segítését is felírta önként vállalt feladatai közé a szekszárdi csoport. Az ebben közremûködôk szerint nehéz és összetett vállalás távlatot mutatni olyan fiatalembereknek, akik gyermekkorban bizonyos szempontból szükséget szenvedtek, neveltetésük hiányosságai pedig gyakran kiütköznek, de minden lehetséges módon segítik boldogulásukat mármint azoknak, akik ezt hagyják. A szekszárdi csoport egyébként azok közé tartozik, amelyek létszáma észrevehetôen bôvült 2010-ben, ami a tevékenységük eredményeiben is megmutatkozott

16 Észak-Magyarországi Régió Csak 300 forintot kértek Abban bíztak, találnak 2000 jólelkû embert, aki ad egy eurót, hogy a kisdiákok magyarul tanulhassanak A hagyományos máltai tevékenységek mellett az északmagyarországi régió évrôl évre nagy hangsúlyt fektet a határon túli magyar településekkel kialakított kapcsolatok ápolására és bôvítésére. A miskolci központú szervezet képviselôi 2010-ben látogatást tettek a nagybecskereki püspöknél, jártak Magyarcsernyén és Bethlenszentmiklóson, közremûködtek a felsôzsolcai árvízkárosultak vajdasági vendéglátásának megszervezésében, Szent Miklós napjára pedig tizenkét küküllôvári és boldogfalvai magyar kisdiáknak vittek különleges ajándékot: összegyûjtött támogatást, amely lehetôvé teszi, hogy bejárhassanak a körzetközpont magyar tagozatos iskolájába, anyanyelvükön tanulni. Az Észak-Magyarországi Régió sajátossága a magas munkanélküliség és a nagyfokú elszegényedés. Rengeteg kérés érkezik levélben és telefonon is, a máltai csoportok szeretnének többet adni, az adomány viszont kevesebb. Jellemzô, hogy például az Adni Öröm akció kapcsán Spar üzletek közelében található csoportok a többinél lényegesen jobb helyzetben végezhetik munkájukat. Pünkösd elôtt külön gyûjtést folytatott a tokaji csoport, Karácsony elôtt pedig a sátoraljaújhelyi intézmény, hogy több készlete legyen a szegények segítésére. Szeptembertôl Miskolcon minden hónap elsô vasárnapján adományokat gyûjtöttek az úgynevezett régiségvásárban az erdélyi magyar nyelv oktatásának támogatására. A csoportok aktivitása változó. Ahol sikerül fiatalokat bevonni a munkába, ott több eredményrôl lehet beszámolni, ahol máltai intézmény mûködik, ott a munkatársak sokat segítenek. Az Észak-Magyarországi Régió 24 városi és községi helyi csoport és 9 intézmény munkáját fogja össze. Ebbe beletartozik az adományok gyûjtése és szétosztása, a hajléktalan ellátó, idôsgondozó intézmények fenntartása, a fogyatékkal élô emberek ellátása, máltai játszótér mûködtetése és gyógyászati segédeszközök kölcsönzése is. Miskolcon 70 ágyas ápolási otthont mûködtet a Máltai Gondoskodás Nonprofit Kft., az intézményben tíz ágyon a kórházból kikerülô hajléktalan betegeket is fogadják. A régió szoros és példaértékû kapcsolatot épített ki a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziummal, melynek tanulói nemcsak az Összetartozunk Máltai Ifjúsági Táborban vettek részt, hanem az országos akciókba is jelentôs létszámmal kapcsolódtak be, sôt, a katasztrófák utáni önkéntes feladatokban is munkát vállaltak, például az elöntött épületek kiszárításánál segédkeztek. Május végén és június elején a napokig szûnni nem akaró esôzés súlyos áradásokat és néhol vészhelyzetet teremtett 28 29

17 Borsod-Abaúj-Zemplén megye számos településén, többek között Szikszón, Sátoraljaújhelyen, Miskolcon, Edelényben és Felsôzsolcán. A máltai intézmények dolgozói több száz önkéntes órát teljesítettek, szinte kivétel nélkül minden munkatárs részt vett az árvízzel kapcsolatos segítségnyújtásban. Edelényben a kitelepítettek mellett végeztek felügyeleti és foglalkoztató tevékenységeket, Felsôzsolcán az adományosztásban és az ügyeleti szolgálatban vettek részt, Sátoraljaújhelyen pedig a máltai intézmény fogadta a kitelepített családokat ben pályázati forrásból jelentôs fejlesztést hajtott végre a régió, a miskolci népkonyha étkezôjét korszerûsítették, akadálymentesítették, számos eszközt és bútort sikerült újra cserélni. A helyiségek felújításán kívül mosogatógéppel és melegítôpulttal is bôvült az intézmény. KIRÁNDULÁS SOHA NEM LÁTOTT HELYEKRE Nyáron a bánsági Nagybecskereken rendezték meg a negyedik Összetartozunk máltai ifjúsági tábort. Az elsô tábor elôtt úgy fogalmazták meg az összejövetel célját, hogy különbözô országokban élô és magyarul beszélô diákokkal járják be történelmi helyeinket, Gyimesbükktôl a vereckei emlékmûig, Munkácstól Zimonyig, Temesvártól Ópusztaszerig. Ismerjék meg közös múltunkat, közben gyakorolhassák anyanyelvüket, barátságok köttethessenek. Tapasztalják meg, hogy lakóhelyüktôl távol is élnek magyarok ban Székelyföld (Csíkszépvíz), majd Kárpátalja (Tiszapéterfalva), 2009-ben pedig Miskolc volt a helyszíne a Kárpát-medencében élô diákok találkozójának ben még meghívólevelet kellett küldeni a Szerbiában élô magyar fiataloknak, hogy Magyarországra jöhessenek, hál Istennek, ma már nekik sem kell vízum, nekünk nem kell útlevél ben a határon átívelô kapcsolatok jegyében Romániába, Temesvárra kirándultak a táborozók. Visszafelé, a régebbi személyes kapcsolatok ápolására Magyarcsernyén látták vendégül vacsorára az 55 fôs csapatot a város és az iskola vezetôi, majd idôseket és betegeket látogattak négyfôs csoportokban. Nagy élmény volt ez a gyerekeknek, de a meglátogatottaknak is emlékezetes volt, hogy háromnégy országból érkezô magyarok egyszerre nyitották rájuk ajtót. A diákokat kísérô pedagógusok elmondták, hogy a bejárt helyekre eddig soha nem terveztek utazást, máltai kíséret nélkül biztosan nem jutottak volna el ide. A fiatalok pedig arról beszéltek, hogy erre a vidékre késôbb még biztosan eljönnek. MÁLTAI MIKULÁS SZENTMIKLÓSON Bethlenszentmiklósi pedagógusok anyagi támogatást kértek a Máltai Szeretetszolgálattól. Ha arra járnak, látogassák meg ôket, írták. Csíksomlyói búcsúba utazva nem lehet elhárítani egy ilyen invitálást. Tudott dolog, hogy szórványaink nagyobb része történelmünk darabja, ahol a magyar lakosság teljesen elszigetelôdve él, és folyamatosan olvad be az ôt körülvevô társadalomba. Az asszimilációt csak közösen lehet lelassítani. A búcsúba utazó miskolciak tehát Bethlenszentmiklós felé kanyarodtak, ahol kiderült, a levélíró pedagógusok magyar kisdiákok magyar tagozatos iskolába járásához kérnek támogatást. Tizenkét, Küküllôváron és Boldogfalván élô kisdiákról volt szó, akik szülôfalujukban csak románul tanulhattak. A pedagógusok egy idôben saját kocsijukkal vittek be ôket Bethlenszentmiklósra, ezt azonban nem tudták tovább vállalni. Késôbb Hollandiából kaptak egy kisbuszt, ám üzemeltetésére nem volt pénzük, az önkormányzat pedig nem támogatta a gyerekek utaztatását. Biztosításra, javításra és a es tanév üzemanyag költségeire 2000 eurós támogatást kértek a máltai szervezettôl. A miskolci szervezet Csak 300 forintot kérünk névvel indított adománygyûjtést a 2000 euró elôterem- térése, abban bízva, találnak 2000 jólelkû embert, aki ad egy eurót a kisdiákok ingázására. A felhíváshoz számos magánember és munkahelyi közösség is csatlakozott. Az összegyûlt pénzt banki átutalással juttatták el, decemberben így már csak jelképes átadó ünnepséget szerveztek Bethlenszentmiklóson, ahová - a kisdiákok örömére a küldöttség tagjaként a Máltai Mikulás is megérkezett. Végül 24 fôs delegáció utazott ki, ennek tagjait a helyi általános iskola magyar és román tagozatára járó tanulói népviseletbe, mikulásnapi jelmezekbe öltözve, versekkel, dalokkal köszöntötték. A vendéglátók mûsorát a Miskolci Jezsuita Gimnázium 8. osztályos tanulói, az Egri Szent Imre Általános Iskola diákjai, valamint a Hevesrôl érkezett középiskolások viszonozták

18 Észak-Alföldi Régió A rászorulók visszatérnek Szombatonként és vasárnaponként száz-százhúsz debreceni gyermeket látnak vendégül egy ingyen ebédre. Rég nem látott ismerôsök felbukkanása jellemezte a 2010-es évet, a találkozást pedig csak azért nem kísérte a viszontlátás felhôtlen öröme, mert a segítségre szorulók között újra felbukkantak azok, akik már évek óta nem kértek támogatást. Nemcsak a krízis irodákat felkeresôk száma nôtt, hanem a levélben segítséget kérôk száma is. Az általános vezérlôelv szerint mindenkit a lakóhelyéhez közel esô máltai csoporthoz irányítanak, ott pedig a lehetôségekhez mérten segítenek. A régióban 18 csoport és intézmény mûködik, az alkalmazottak száma 14, a máltai tagoké 196, a rendszeres munkát végzô önkénteseké 109. Minden szervezetnél folyamatos a krízis iroda mûködtetése, alaptevékenységnek számít az adományok gyûjtése, a lakossági és intézményi támogatás. A természetbeni juttatások mellett immár rendszeressé vált a szociális és életvezetési tanácsadás is, mi több, néhány csoportnál jogi tanácsadás is zajlik. Az egyedül élô idôs emberekre és a hátrányos helyzetû gyermekekre minden településen fokozottan odafigyelnek a szervezet munkatársai. Elôbbiek közül sokan a tanyavilágban élnek, ezért a helyi csoportok rendszeresen látogatják ôket. Az önkéntes munkába beletartozik az adományok kiszállítása, a ház körüli teendôk elvégzése is. A gyermekeket elsôsorban szabadidôs programokba vonják be, így több településen szerveznek kézmûves foglalkozásokat, kirándulásokat, nyári tábort, vagy éppen korrepetálást. Debrecenben folyamatosan zajlik a rászoruló gyermekek hétvégi étkeztetése. A régió jellegzetes tevékenysége, hogy gyermeknapra és Karácsonyra számos ünnepi eseményt szervez a Máltai Szeretetszolgálat, ezeket számos helyen az önkormányzatok és vállalkozók is támogatják. Debrecenben Máltai Szakrendelô mûködik, ahol bel-, gyermek- és ideggyógyászati szakrendelés folyik. A rendelésekre a helyi lakosokon túl, Kárpátaljáról és Erdélybôl érkezett betegek is járnak. A rászoruló betegeket adott esetben gyógyszerrel is ellátják, amit a lakosság adományai tesznek lehetôvé ben száznyolcvanan kaptak ingyen gyógyszert. Az országos központ raktárából kapott gyógyszereket és a gyógyhatású készítményeket a régió csoportjai orvosi ellenôrzés mellett adják tovább a rászoruló betegeknek. A nagyecsedi csoport két alkalommal szervezett egészségnapot, ahol a szûrôvizsgálatokon túl az egészséges életmóddal kapcsolatos elôadások is elhangzottak. A régióban négy csoportnál végeznek rendszeres vérnyomásmérést, az önkéntesek pedig számos településen vállalták idôs és egyedül élô emberek látogatását, gondozását, több helyen kórházban fekvô, vagy szociális otthonba került embereket is látogatnak. A régióban gyógyászati segédesz

19 közöket is lehet kölcsönözni, raktárkészleten lévô, vagy a lakosság által adományozott segédeszközöket adják tovább az otthonápolást végzô családoknak ben a Nyíregyházi Szent Imre Gimnázium 28 diákja a kisvárdai csoport szervezésében a Tevékeny szeretet nevû egésznapos programban idôsek és a hajléktalanok ellátásában vett részt. A fiatalok több csoportnál is bekapcsolódtak a hátrányos helyzetû gyermekek részére szervezett programok lebonyolításába. Az Adni öröm akcióban Nyíregyházán a Szent Imre, Debrecenben a Szent József, Kisvárdán a Szent László Gimnázium tanulói vettek részt. Mikulásra a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a debreceni csoport közösen 900 ezer forint értékû élelmiszert és édességet szállított ki a gyimesfelsôloki iskolásoknak és óvodásoknak. NYÍREGYHÁZÁN LETT EGY CSAPAT HÉTVÉGI MENZA DEBRECENBEN ÚJ A CSOPORT SZOLNOKON 2010 januárjában új önkéntessel gyarapodott a nyíregyházi csoport (amelyrôl elmondható, hogy 7 tagja és hét önkéntese kétezer visszatérô rászorulóval ápol szinte heti kapcsolatot), az új tag pedig edzôi képesítéssel is rendelkezik. A csoport vezetôje úgy gondolta, akkor hasznosulnának megfelelôen képességei, ha gyermekeket taníthatna, ezért februárban a Benczúr Gyula Általános Iskola igazgatójával megállapodtak egy 8-10 éves korú, hátrányos helyzetû gyerekekbôl álló futballcsapat alapításáról. (Az iskola diákjainak 68 százaléka hátrányos helyzetû). A Máltai Szeretetszolgálat az edzô mellett a felszerelésrôl gondoskodott, az iskola a tornatermet bocsátotta rendelkezésre. A csapatba húsz olyan gyermeket válogattak össze, akinek családja sem a különórák, sem a sport költségeit nem engedhetik meg maguknak. Az edzések heti két alkalommal zajlanak, a csapat benevezett a városi diák olimpiára, indult az iskolák közötti versenyeken is. Az elsô év mérlege: két ezüst és egy bronzérem. A LEGKISEBB KÖLTSÉGVETÉSÛ RENDELÔ Szombatonként és vasárnaponként száz-százhúsz debreceni gyermeket lát vendégül egy ingyen ebédre a Máltai Szeretetszolgálat. A leginkább rászoruló családok gyermekei, akik az iskolán kívül talán nem jutnának meleg ételhez, az év tíz hónapjában kaptak ebédet, a programot a városi önkormányzat támogatta. Ebéd után az érintettek számos programban vehettek részt, a gyerekeknek sokszor kézmûves foglalkozást, kirándulást, színházlátogatást, korrepetálást is szerveztek, de nem maradhatott el a nyári tábor, a gyermeknap és a közös karácsony sem. A gyermekek támogatásának sajátságos leágazása a családok támogatása és a szülôknek szervezett életvezetési és jogi tanácsadás. A debreceni csoport egyébként 23 máltai taggal és 32 önkéntes segítôvel dolgozik. A városi krízis iroda munkanapokon 9-17 óra között tart nyitva. A támogatást igénylôk a városban és vonzáskörében élnek, többségük gyermekét egyedül nevelô szülô, nagycsaládos vagy hajléktalan ember ben 5332 fô részére nyújtott természetbeni adományt a csoport, de az adományok nagy részét az egész család kapta. A város lakossága nagy mennyiségû adománnyal támogatja a szervezetet, 2010-ben pedig a korábbi évekhez képest jóval több élelmiszer adományt kapott a csoport. Ruhából annyi gyûlt össze, hogy a régióhoz tartozó 61 egyesület, kisebbségi önkormányzat és egyéb szervezet részére 3584 zsák vegyes ruhanemût tudtak átadni, melynek az értéke 10 millió 752 ezer forint volt ben gyakorlatilag újjáalakult a szolnoki csoport. A csoportban 10 tag és 19 segítô tevékenykedik. Az aktivitást jelzi, hogy 615 embernek 950 ezer forint értékû tárgyi adományt tudtak adni. A csoport tagjai és önkéntesei folyamatosan látogatták az idôs, egyedül élô beteg embereket otthonaikban. Segítséget nyújtottak részükre /bevásárlás, takarítás, gyógyszer kiváltás, beszélgetés/, alkalmanként élelmiszerrel, ruhanemûvel és gyógyszerrel is ellátták ôket. A helyi szociális otthonban és a kórházban felkeresték azokat az idôs embereket, akiknek már nincs hozzátartozójuk, vagy akiket már senki sem látogat meg. Az otthonukban ápolt betegek részére gyógyászati segédeszközöket kölcsönöznek. Az ár- és belvíz sújtotta területekre 3 millió 330 ezer forint értékû adományt küldtek az Észak-Alföldi Régió szervezetei. A Devecsert és Kolontárt sújtó katasztrófa károsultjainak 1 millió 200 ezer forint készpénzt és 245 ezer forint értékû ruhaadományt juttatott a kisvárdai csoport. Az elmúlt évben két, nagyobb létszámmal lebonyolított lelki program volt a régióban. A nyírbátori csoport április 26-án Kállósemjénben tartott lelkigyakorlatot Kállay Kristóf vatikáni nagykövet, máltai lovag halálának 4. évfordulója alkalmából. Szeptemberben a régió szervezett 3 napos kirándulást az Eger Bélapátfalva Szentkút útvonalon. A debreceni máltai szakrendelô bevétele 2010-ben 1.5 millió forint volt, az összes költség ennél százezer forinttal kevesebb. Az itt dolgozó orvosok 2004 szeptembere óta végzik áldozatos munkájukat, hárman részmunkaidôs dolgozóként (két szakorvos és egy szakasszisztens), két szakorvos és egy további szakasszisztens pedig önkéntesként segíti a munkát. A Szakrendelôt felkeresik Kárpátaljáról és Erdélybôl jött betegek is, valamint olyan magyar állampolgárok, akiknek valami miatt nincs TB kártyájuk (hajléktalanok, munkanélküliek) és ezekért a vizsgálatokért nem jár állami finanszírozás. A betegeket sokszor gyógyszerrel is az intézet látja el, mivel nincs lehetôségük kiváltani receptjeiket

20 Dél-Alföldi Régió Csak Kecskeméten 90 tonna ruhát osztottak Iskolások minden évben körülbelül ezer cipôsdoboznyi ajándékot állítanak össze, amit a régióközpont Mikulás környékén szállít ki Erdélybe Bár a régióban csak húsz máltai csoport mûködik, ezek tevékenysége több településre is kiterjed, így a Máltai Szeretetszolgálat által nyújtott szolgáltatások összesen nyolcszázezer ember számára közvetlenül elérhetôk. Az önkéntes csoportok leginkább ruha- és bútoradományokat gyûjtenek és osztanak, de szinte minden csoportnál megtalálható valamilyen speciális tevékenység is, mint például szenvedélybeteg klub mûködtetése, ebédhordás, vérnyomásmérés, és így tovább. Békéscsabán új máltai csoport, Üllésen ifjúsági csoport alakult. A régió területén két játszótér mûködik, Szegeden és Orosházán. Középiskolás diákok több településen is bekapcsolódtak az önkéntes munkába, az intézményekben ma már rendszeresen dolgoznak fiatalok is. Részt vesznek a Nappali Melegedô munkájában Szegeden és Kecskeméten, évrôl évre bekapcsolódnak az Egy éjszaka a hajléktalanokért szolidaritási rendezvénybe és a 72 óra kompromisszumok nélkül akcióba. Év közben számos oktatási intézmény keresett lehetôséget, hogy valamelyik máltai programhoz csatlakozhasson. Gyulán és Kecskeméten is számos diák vett részt a szeretetszolgálat valamelyik akciójában, a megyeszékhelyen együttmûködési megállapodás is született a Táncsics Mihály Tehetséggondozó Alapítvánnyal, mellyel hat közös rendezvényt bonyolítottak le. A régió területén négy utcai gondozó szolgálat, két nappali melegedô, egy népkonyha, egy hajléktalan diszpécserszolgálat és egy hajléktalan módszertani központ, egy átmeneti szálló, egy családok átmeneti otthona, egy fogyatékosok nappali intézménye mûködik. Szegeden egy egészségügyi centrum, Kecskeméten hajléktalanok orvosi rendelôje fogadja a betegeket. Szegeden, Kecskeméten, Szarvason és Baján gyógyászati segédeszköz-kölcsönzésre is lehetôség nyílik. A régióközpontban az intézményi és önkéntes munka szorosan összefonódik, hét intézmény és hét szolgálat várja a rászorulókat ben több mint kétezer rászoruló kapott segítséget, csak Kecskeméten kb. 90 tonna ruhát és sok millió forint értékû bútort osztottak ki. Az országos és régiós akciók mellett a kecskeméti szervezet több mint 30 saját programot valósított meg. A régió intenzív kapcsolatot ápol a határon túli magyarsággal. Iskolások minden évben körülbelül ezer cipôsdoboznyi ajándékot állítanak össze, amit a régióközpont Mikulás környékén szállít ki Erdélybe. A csíksomlyói zarándoklatra indulók rendszerint adományokat is visznek magukkal. A szórványokban élô magyar csoportok gyermekeinek minden évben tábort szervez a régió, amely közremûködik az elôpataki fogyatékos tábor lebonyolításában is. A kiskunfélegyházi csoport egy kárpátaljai családot támogat, a szarvasi erdélyi 36 37

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Hajléktalanok. Az utca emberei

Hajléktalanok. Az utca emberei Hajléktalanok Az utca emberei Hajléktalanok Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok.

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása

Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2016.

Közhasznúsági melléklet 2016. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18160525-1-42 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 60991 /1997/ 01/01/0006836 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, Gordonka utca

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014.

Közhasznúsági melléklet 2014. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18160525-1-42 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 60991 /1997/ 01/01/00068 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca

Részletesebben

Az Egészségügyi Centrumok működése

Az Egészségügyi Centrumok működése ellátásáért a gazdasági válság árhullámaival szemben Az Egészségügyi Centrumok működése Dr. Kass Ferenc MAGYAR MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT - magyar katolikus jótékonysági hálózat, kiemelkedően közhasznú szervezet,

Részletesebben

Jövőkép - Dilemmák és megoldási lehetőségek a hajléktalan-ellátásban HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Balatonföldvár, 2010. szeptember 9-10.

Jövőkép - Dilemmák és megoldási lehetőségek a hajléktalan-ellátásban HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Balatonföldvár, 2010. szeptember 9-10. 1. dia A közalapítvány tevékenységének áttekintése 1 2. dia A közalapítvány tevékenységei HKA A hajléktalan-ellátás fejlesztése Intézményfenntartás FOGLAK projektiroda Módszertani tevékenység Nyilvánosság

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2015.

Közhasznúsági melléklet 2015. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18160525-1-42 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 60991 /1997/ 01/01/0006836 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca

Részletesebben

KÖZALAPÍTVÁNYI IRODA Tel: (06-1) 261-77-04, Fax: (06-1) 262-10-21 Web: www.hajlektalanokert.hu E-mail: kozalapitvany@hajlektalanokert.

KÖZALAPÍTVÁNYI IRODA Tel: (06-1) 261-77-04, Fax: (06-1) 262-10-21 Web: www.hajlektalanokert.hu E-mail: kozalapitvany@hajlektalanokert. KÖZALAPÍTVÁNYI IRODA Tel: (06-1) 261-77-04, Fax: (06-1) 262-10-21 Web: www.hajlektalanokert.hu E-mail: kozalapitvany@hajlektalanokert.hu Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u. 2-4. Dr. Felkai

Részletesebben

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben

Katasztrófavédelem, vészhelyzetkezelés. Vészhelyzetben Vészhelyzetben Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mt 20 Nem sokkal

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Február Harmadika Munkacsoport Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2011 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Gyorsjelentés a 2011. évi hajléktalan-adatfelvételről Válaszadó

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2008. Előkészítő: Váradi Gézáné/Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2015 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2015 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2015 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Gurály Zoltán Szabó Andrea Minden eddiginél több hajléktalan ember, 10 928 fő vett részt a február

Részletesebben

Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása

Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 22488-2/2017/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE

2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE 2016. ÉVI KÖZHASZÚ MUNKÁNK ÖSSZEGZÉSE Az éves munkánk összegzésének kifejtése: Kézműves foglalkozásokat tartottunk Császártöltésen tavasszal és ősszel az óvodában 41 fő, az általános iskolában napközis

Részletesebben

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,

Részletesebben

Amerikai Ház Alapítvány

Amerikai Ház Alapítvány Éves jelentés 2010 Küldetés Az Amerikai Ház Alapítvány segít a magyar civil szervezeteknek a szegénység, hajléktalanság és szociális kirekesztés elleni küzdelemben Magyarországon: (1) rendszeresen élelmiszer,

Részletesebben

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21.

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21. Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, 2017. november 21. Nemzetközi kitekintés Népességszerkezet és a népesség elöregedése 2015. január

Részletesebben

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget

A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget A Vagyonvédelmi Kamara támogatja az árvízkárosultakat és a rendőrséget Fő a biztonság! A 2010 májusában lezúduló esőzések miatt kialakult árvízhelyzet rég nem látott károkat okozott országszerte. Az SZVMSZK

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL 1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok

Részletesebben

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet

Közhasznúsági melléklet Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18160525-1-42 01 Fővárosi Törvényszék 12 PK 60991 /1997/ 01/03/6836 BOKOR, HAZAI RÁSZORULÓK ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, GORDONKA utca

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ SZOLGÁLAT IDŐSZAKOS FÉRŐHELYSZÁM BŐVÍTÉSÉRE

SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ SZOLGÁLAT IDŐSZAKOS FÉRŐHELYSZÁM BŐVÍTÉSÉRE ... napirendi pont SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE JAVASLAT A HAJLÉKTALANOKAT SEGÍTŐ SZOLGÁLAT IDŐSZAKOS FÉRŐHELYSZÁM BŐVÍTÉSÉRE Győr városában az utcán élő hajléktalanok száma 250-300 fő körüli, közülük

Részletesebben

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai 2400 Dunaújváros Dunasor 15. Tel: 25/500-641, 25/409-542 Fax: 25/401-821 e-mail: eszi1@invitel.hu Az intézmény által nyújtott

Részletesebben

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e

A Kormány. /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e Melléklet a 2077-1/2006. számú kormány-előterjesztéshez A Kormány /2006. (.) Korm. r e n d e l e t e TERVEZET a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.)

Részletesebben

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásának átfogó értékelése Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Kádasné Öreg Julianna igazgató,

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne, település. Pályázati azonosító. Igényelt támogatás (Ft) Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve

Megvalósítás helyszíne, település. Pályázati azonosító. Igényelt támogatás (Ft) Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 13818-6/2016/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére

Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 17-i ülésére Előterjesztés 9. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. február 17-i ülésére Tárgy: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 2016. évről szóló szakmai beszámolójának elfogadása

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2013-14-es időszakban

Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2013-14-es időszakban Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2013-14-es időszakban KURATÓRIUMÁNAK ELNÖKE: PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2013/14. 1 A közalapítvány tevékenységei H A J L É K T A L A N O K É R T K Ö Z A L A P Í T

Részletesebben

A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium Működése

A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium Működése A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium Működése Első Szakasz 2011. november 1. 2012. március 31. Balatonföldvár 2012. augusztus 30.-31. Aknai Zoltán Közterület helyett emberibb Körülmények (Menhely Alapítvány)

Részletesebben

Igényelt támogatás (Ft) Pályázati azonosító. Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve Székhely Javasolt program megnevezése

Igényelt támogatás (Ft) Pályázati azonosító. Javasolt támogatás (Ft) Pályázó szervezet neve Székhely Javasolt program megnevezése TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 22488-2/2017/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztató a Hajléktalan Szálló működéséről és a téli krízishelyzet tapasztalatairól E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztató a Hajléktalan Szálló működéséről és a téli krízishelyzet tapasztalatairól E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA:. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztató a Hajléktalan Szálló működéséről és a téli krízishelyzet tapasztalatairól

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról

Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2011. (IX.29.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és

Részletesebben

PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés

PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés Statisztikai számjel: 19035165-9499-331-02 Adószám: 19035165 1-02 PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB 7623. Pécs, Mártírok u.7. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. május 2. Dr. Szőke Gergely László 1 PÉCS-NORMANDIA

Részletesebben

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele 2012. január 31. Kedves Barátaim! 2011-ben jelentősen bővítettük és diverzifikáltuk magyarországi karitatív tevékenységünket. A Magyar Vöröskereszt részére leszállított,

Részletesebben

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2012 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről

Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2012 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Február Harmadika Munkacsoport Gyorsjelentés a hajléktalan emberek 2012 február 3-i kérdőíves adatfelvételéről Összefoglaló: Győri Péter Szabó Andrea A hivatalos nyilvántartások szerint Az országban egy

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne, település. Társ-állattal utcán élők intézményi befogadásának támogatása. Budapest. Budapest. Budapest.

Megvalósítás helyszíne, település. Társ-állattal utcán élők intézményi befogadásának támogatása. Budapest. Budapest. Budapest. TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom

Szakmai beszámoló negyedév Esztergom HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szakmai beszámoló 2014. 2. negyedév Esztergom Szolgálat neve: HÍD GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Szolgálat székhelye: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u 5. Telefon/fax: 06-33-415-435 Egyéb

Részletesebben

NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról

NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról 1 (Egységes szerkezetben!) NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Nyírmeggyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hatályban

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. évről Pogány, 2013. február 20. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:1-2/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Segítő

Részletesebben

1. oldal, összesen: 21

1. oldal, összesen: 21 KMR-101 KMR-102 KMR-103 KMR-104 KMR-105 KMR-106 KMR-107 KMR-108 KMR-109 Misszió Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Szociális Gondozó Központ 1194 Budapest, Viola utca 30. Dankó u. 11. 2030 Érd,

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 01. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók i forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. január 1-én Színkód 1: narancs = szakosított ok, zöld

Részletesebben

Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében. Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét

Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében. Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét Eredmények és kihívások a hajléktalan személyek visszailleszkedésében Rigóné Kiss Éva MMSz Kecskemét Az MMSz feladata, hogy segítséget nyújtson a szükségben lévőknek, amelynek érdekében a társadalom és

Részletesebben

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A R. 9. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 42/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekvédelmi és szociális ellátásokról szóló 13/2000. (III. 17.) önkormányzati

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

HAJLÉKTALANSÁG. Összeállította: Orvos Adrienn

HAJLÉKTALANSÁG. Összeállította: Orvos Adrienn HAJLÉKTALANSÁG Összeállította: Orvos Adrienn Csak néhány szám vagyis ember A KSH adatai szerint Magyarországon évente 300 fővel növekszik az otthonukat elveszítő emberek száma. Budapesten és Pest megyében

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8

Részletesebben

Beszámoló a Tanyagondnoki szolgálat évi munkájáról

Beszámoló a Tanyagondnoki szolgálat évi munkájáról Tanyagondnoki Szolgálat 4445. Nagycserkesz Lenin u. 10. sz. Beszámoló a Tanyagondnoki szolgálat 2014. évi munkájáról Készítette: Kósa Csaba Tanyagondnok Tanyagondnoki Szolgálat 4445. Nagycserkesz Lenin

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2013. január 1. 2013. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM

ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM ÉTA DIÁKÖNKÉNTES ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT PROGRAM (köznevelési, közérdekű iskolai közösségi szolgálat) 2012. Előzmények, célok A ÉTA szövetség, mint fogadó szervezet 2011. második félévében kezdte meg a

Részletesebben

18. Idősek szociális ellátása

18. Idősek szociális ellátása 18. Idősek szociális ellátása Pénzbeli ellátások időskorúak járadéka Célja: Jövedelem kiegészítése, pótlása Viszonyítási alap: öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 2008-tól- 28 500 Ft Időskorúak

Részletesebben

Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok

Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok 5. számú melléklet a /2006. ( ) Korm. rendelethez Az országos jelentési és férőhelyfigyelő rendszerben nyilvántartott adatok 1. Alapszolgáltatások 1.1. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás kivételével

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Beszámoló a 2018. évi ajándékgyűjtésről 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Főtisztelendő Plébános Atya!

Részletesebben

TÁMOP A-13/ PROJEKT

TÁMOP A-13/ PROJEKT TÁMOP-2.5.3.A-13/1-2013-0042 PROJEKT Esélyegyenlőségi program X. rész Szociális támogatások 2014 Nyíregyháza, 2014. február 3-4 Kiskunfélegyháza, 2014. február12-13 Nyíregyháza, 2014. február 17-18 Szeged,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2017. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2018. május 28... képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Elsőként Lakhatást Szakmai Nap november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány

Elsőként Lakhatást Szakmai Nap november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány Elsőként Lakhatást Szakmai Nap 2016. november 7. Aknai Zoltán Menhely Alapítvány Elsőként Lakhatást! Utcáról Lakásba? A program előzményei PHARE program foglalkoztatás segítése Foglalkoztatási Lakhatási

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a 2011-es évről SEGÍTSÉG KÖVE ALAPÍTVÁNY 1214 BUDAPEST BÁNYA UTCA 17. FSZ. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2011-es évről 2007. február 13-n a Fővárosi Bíróság a Segítség Köve Alapítványt 10146. sorszám alatt nyilvántartásba

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. május. 17. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 03. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók ellátási forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. március 1-én Színkód 1: narancs = szakosított

Részletesebben

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1 2-ig megtartotta téli rendes ülését, amelyen az alábbi

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési. Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési. Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt katasztrófasegélyezési tevékenysége Sáfár Brigitta Katasztrófavédelmi szakmai vezető Magyar Vöröskereszt Hazai jogi alapok A Magyar Vöröskeresztről szóló1993. évi XL. Törvény szerint:

Részletesebben

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2. 30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok

Részletesebben

Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a as időszakban

Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a as időszakban Hajléktalanokért Közalapítvány Pályázatai a 2012-13-as időszakban A közalapítvány tevékenységei H A J L É K T A L A N O K É R T K Ö Z A L A P Í T V Á N Y A HAJLÉKTALANELLÁTÁS FEJLESZTÉSE INTÉZMÉNYFENNTARTÁS

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a Helyi Érték - Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél felkérésére kutatást végzett Közép-Dunántúl három

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-81/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2016.

Közhasznúsági melléklet 2016. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18039977-1-05 10 Egri Törvényszék 15 PK 173 /2010/3 10/03/64193 3300 Eger, Hevesy Sándor út 27 2016. Eger, 2017. március 28. Oldal:

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2015.

Közhasznúsági melléklet 2015. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18206490-1-13 13 Budapest Környéki Törvényszék 04 PK 60504/2010/04 13/01/0003390 2141 Csömör, Erzsébet utca 29. 2015. Oldal: 2 1. Tárgyévben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2013. január 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2013. január 30-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-51/2013. ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottság 2013. január 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztatás az Új Út Szociális

Részletesebben

Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász Tartalmi beszámoló 2012. év

Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász Tartalmi beszámoló 2012. év Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász Tartalmi beszámoló 2012. év A Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász szervezi és összefogja a területén működő 41 karitász csoport munkáját. A szociális tevékenységei

Részletesebben

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról

9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról 9. Napirend BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a

Részletesebben

A KIÚT EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A KIÚT EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE KIÚT SZOCIÁLIS ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET 1077 BUDAPEST, WESSELÉNYI U. 17. 18069668-1-42 A KIÚT EGYESÜLET 2009. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Előterjesztette: Kölesné Bukovics Zsuzsanna I. PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I. 2-460/2006. Üi.: Csomor Ágnes/Szászné Rendelet-tervezet Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló helyi rendelet

Részletesebben

D E K O M Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

D E K O M Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. D E K O M Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport Egyesület 2011 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Részei: I. Számviteli törvény szerinti beszámoló Mérleg Eredmény

Részletesebben

Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai.

Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai. ESETTANULMÁNY Eset leírása: Fogyatékos személyeket ellátó bentlakásos intézményben az ellátottak napközben 40-45 fős csoportokban töltik szabadidejüket. A helyiségek tárgyi felszereltsége nem biztosítja

Részletesebben

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban ÉS ELOSZLÁSA NEMZETISÉG SZERINT Ellátott személyek száma Budapesten júliusban és augusztusban 1 600/nap, azaz 111 600 fő Keleti pályaudvar: 800 fő/nap júliusban,

Részletesebben

Megmozdítani a mozdíthatatlant

Megmozdítani a mozdíthatatlant Megmozdítani a mozdíthatatlant A Vissza az utcáról program tapasztalatai Szabó Andrea (Hajléktalanokért Közalapítvány) 1 A vissza az utcáról program előzményei 2010: 2011: a Magyar Köztársaság 2010. évi

Részletesebben