Lustrum. Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati. Separatum

Átírás

1 Lustrum Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati Separatum

2 Lustrum Ménesi út Sollemnia aedificii a. D. MCMXI inaugurati Ediderunt László Horváth, Krisztina Laczkó, Károly Tóth, et András Péterffy (Appendix) Typotex Kiadó Eötvös Collegium Budapest, 2011

3 Sumptibus NKA Auctores et compositores, 2011 ISBN

4 Lócsi Levente

5 Szlukovényi Katalin Kollégisták, költők, korszakok: szépirodalmi hagyományok az Eötvös Collegiumban 1996 kora őszén angol magyar szakos gójaként az Eötvös Könyvtárban összetalálkoztam Lator Lászlóval. Legelevenebb emlékeim közé tartozik annak a pillanatnak a hangulata: a finom könyvtárszag, a rézsútos délutáni fény, a vidéki lány boldog megilletődöttsége, hogy kollégiumi szobájából csak kétemeletnyit kell leballagnia Woolf Hullámok című regényéért, és egy ilyen rövid út alatt is választott mestersége olyan emblematikus figurájára bukkanhat, mint Lator. Évekkel később egy moziban rekonstruáltam, hogy a pillanat emblematikussága nem csupán személyes érvényű: amibe én ott véletlenül beleszaladtam, az Papp Sándor Zsigmond dokumentumfilmjének forgatása volt. Így hát A kollégium végnapjai, amely az Eötvös Collegium alapításának százéves évfordulója alkalmából készült, és az 1945 és 1950 közti, válságos időszakot mutatta be korabeli felvételek, illetve a film alkotói által inspirált visszaemlékezések révén, saját emlékezetemben a magam collegiumi életének szimbolikus kezdeteként maradt meg. Hagyomány és jelen, folytonosság és törések, korszakok és egyéniségek, általános tendenciák és személyesség így fonódnak össze, csaknem kibogozhatatlan gazdagságban, a Collegium életének mindennapi mozzanataiban. Negyedóra nyilvánvalóan nem elég az Eötvös Collegium rendkívül változatos és mind a Collegium szellemi életét, mind pedig a magyar irodalom történetét tekintve kiemelkedően fontos irodalmi hagyományainak áttekintésére. Már az intézményhez kötődő, neves primer és szekundér irodalmárok puszta névsorolvasására sem biztos, hogy elég lenne, és aligha volna képes megfelelni a teljesség igényének, hiszen az itt élt és élő diákokon és tanáraikon kívül a bejáró collegistákat, sőt a szakmai műhelyek, színjátszó csoportok, konferenciák, kulturális rendezvények munkájába kevésbé nyilvántartott módon bekapcsolódó többi külsőst is magába foglalhatná. Szellemi irányultságuk, tevékenységi körük, valamint a Collegiumhoz való kötődésük módja tekintetében igen eltérő embereket említhetnénk.

6 1166 Szlukovényi Katalin Néhány kiragadott példa, csupán a változatosság érzékeltetésére. Az erdélyi származású regényíró, Szabó Dezső az egyik első évfolyam hallgatója volt. Nem sokkal később szintén itt tanult Kuncz Aladár, akinek A fekete kolostor című regénye ugyan nem egyetemista korának, hanem egy franciaországi internálótáborban töltött éveinek állít emléket, az ottani áldatlan körülmények között hihetetlen fegyelmezettséggel megszervezett, intenzív intellektuális és közösségi élet bennem mégis óhatatlanul a Collegium szellemiségét idézi fel. Az irodalomtörténész Keresztury Dezső a Collegium diákjaként és igazgatójaként is dolgozott. Hankiss Elemér, aki előbb irodalomelméleti, majd szociológiai kutatóként szerzett hírnevet, itt kezdte, de a Collegium felszámolása miatt már nem itt fejezte be egyetemi tanulmányait. A Collegium 57-es újjászervezése és a rendszerváltás között is olyan sokféle habitusú diák fordult meg itt, mint a jelenlegi irodalomkritika egyik meghatározó alakja, Margócsy István; a dráma- és prózaíró Spiró György; vagy az irodalmat kifejezetten nem akadémikus stílusban művelő, viszont a megzenésített versekkel széles közönséget megszólító Hobó, alias Földes László. A rendszerváltás utáni idők személyiségei közül számomra Géher István a legmeghatározóbb. Ő maga nem tanult itt, viszont költőként és irodalomtudósként, valamint az angol műhely alapítójaként több mint másfél évtizeden keresztül formálta tanítványai irodalomfelfogását. Közéjük tartozott a költő Szabó T. Anna és a regényíró Dragomán György, akik itt éltek, és innen házasodtak össze. Még tágabb és ekképp nehezebben adatolható a Collegium szellemi holdudvara. A szintén költő Mesterházi Mónika nem járt ide órára, nagyapja, Mesterházi Lajos viszont collegista volt még a két világháború közt, és részben e családi hagyománynak köszönhető, hogy az unoka személyesen kötődött az angol szakos költőkhöz, valamint később maga is tartott itt szemináriumot. Varró Dániel szintén budapesti születésű költő pedig formálisan sohasem volt a Collegium tagja, mégis több féléven át együtt látogattuk a földszinten Géher és Lator óráit. E szövevényes határokon, generációkon, tudományterületeken átívelő viszonyok végleges feltérképezése már csak azért is lehetetlen, mert élő szervezetként az egész ma is folyamatosan alakul: bizonyos nézőpontokból egyes alkotók jelentősége nagyobbnak tűnik, mások háttérbe szorulnak, a szemlélő szubjektivitásától függően folyton átrendeződik a látvány. Mit lehet és mit érdemes hát egyáltalán kiragadni e lenyűgözően sokszínű kincsesbányából? Ez nemcsak a centenáriumi előadó retorikai kérdéseként merül fel, hanem a mindenkori collegista számára a dolgos hétköznapok gyakorlatának sürgető döntési kényszereként is. Az idő mindig véges: az előadás perceinek vagy az egyetemi éveknek a száma meghatározott, a Collegiumhoz köthető irodalmi diszciplínák, műnemek, esztétikai és világnézeti irányzatok bősége pedig végtelen. Van-e hát olyan vonás, amely a különféle szerzőkben közös? Tetten

7 Kollégisták, költők, korszakok: szépirodalmi hagyományok az Eötvös Collegiumban 1167 érhető és eltanulható-e valamiféle jellegzetesség, mondhatni collegista ethosz? Vagy kizárólag az egyén ízlésén múlna, hogy a rengeteg lehetőség közül mit választ, és mit hagy figyelmen kívül? Más szóval, létezik-e az Eötvös Collegiumban irodalmi hagyomány, amely kötelez, és amelyhez kapcsolódni lehet, vagy inkább csak diákok és tanárok esetleges soráról beszélhetünk, akik ugyan itt éltek és dolgoztak egy ideig, olykor együtt is működtek, végtére azonban mégiscsak erőltetett próbálkozás volna bármiféle nagyobb szellemi egység határai közé kényszeríteni őket? Világos, hogy itt és most nem áll módomban a fenti kérdésekre általános érvényű és végső választ adni, akármennyire lelkesedem is a téma iránt. Bármely, a feleletre irányuló kísérletnek mondjuk az Eötvös Collegium irodalomtörténetét áttekintő, részletes tanulmánynak hosszú, elmélyült kutatómunkán kellene alapulnia, és egy ilyen mű minden tudományosan optimális tényszerűségén túl is szükségszerűen magán viselné a szerző egyéniségének nyomait, tehát biztosra vehető, hogy a volt collegisták közül ki többé, ki kevésbé értene egyet megállapításaival. Mindamellett az irodalmi hagyomány minden collegista életének jóformán kikerülhetetlen része. A felvételizők figyelmébe ajánljuk a Collegium egykori életéről szóló regényeket, Laczkó Géza Királyhágóját vagy Szász Imrétől a Ménesi utat. A GóJa-hétvégék kötelező programja a Janicsek-szavalóverseny, ahol a gója-jelölteknek volt collegistákból álló zsűri előtt kell sebtében memorizált, a nevetségességig rossz verseket előadniuk és elemezniük. A cserkész és obszcén versszakokat váltakoztató collegiumi himnusz éppúgy, mint a többi collegistadal a szájhagyomány részét képezi. A különféle nemzedékek színjátszó körei a ma esti előadás éppúgy, mint a mi nemzedékünk Drámaköre az egykori collegiumi kabaréestek folytatásának tekinthetők. A néhány évente újrainduló felolvasóest- és irodalmi beszélgetéssorozatok közönségének soraiban pedig nem csupán irodalom- és nyelvszakos hallgatók foglalnak helyet. Nem beszélve az Estikében folytatott spontán és szenvedélyes eszmecserékről, amelyeknek éppoly gyakori tárgya az irodalom, mint bármely más diszciplína. Egyértelmű tehát, hogy a mindenkori collegista tudatára mind az irodalmi hagyomány, mind a kortárs irodalom hatással van. Kérdés, hogy mindebből ki, mikor, mit választ. Tudományosan megalapozott, kiterjedt és az általánosság igényével fellépő elemzés helyett hadd kíséreljek meg rövid és vállaltan szubjektív választ adni a fenti kérdésekre, annak reményében, hogy észrevételeim talán idővel egy átfogóbb munka számára is kiindulópontként szolgálhatnak. Saját irodalomfelfogásom kialakításában egyértelműen meghatározó a Collegiumban töltött évek, az itt megismert emberek és könyvek szerepe. Bár gimnazista koromtól kezdve több folyóiratban publikáltam, és személyes kapcsolatba kerültem irodalmárokkal elsősorban a győri Műhely folyóirat főszerkesztőjével, Villányi

8 1168 Szlukovényi Katalin Lászlóval il letve kulturális csoportosulásokkal a Mediawave filmfesztivált szervező, igen aktív műhely munkájában például éveken át nagy örömmel vettem részt, valamint egyetemistaként kötelességtudóan jártam az ELTE több szakának és programjának óráira, mégis az Eötvös Collegiumban éreztem leginkább, hogy szellemi értelemben otthonra találtam. Az angol műhellyel kapcsolatosan fentebb már említett tanárokon és diáktársakon kívül ebben az épületben Kállay G. Katalintól hallottam először amerikai zsidó irodalomról, amelyet aztán készülő disszertációm témájául választottam; itt jártam Ferencz Győző poétikaórájára, akitől később a PhD-órákon az engem érdeklő témákról a legtöbbet tanultam; magyar szakosként évekig foglalkoztunk az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, Jankovics József irányítása mellett Gyöngyösi István Rózsakoszorújának kritikai kiadásával, illetve Ottlik Géza szövegeivel azon a szemináriumon, amelynek collegista tagjaival betűrendben Fisli Évával, Miklós Ágnes Katával, Ruttkay Veronikával és Szakács Emesével Gyöngyösi István Kör, azaz GYIK néven azóta is tartjuk a kapcsolatot; nem utolsósorban pedig jelenlegi témavezetőmmel, Kálmán C. Györggyel szintén ebben az épületben, az ITI-ben találkoztam. Órák után aztán Fisli Évával irodalmi esteket szerveztünk vendégeink közt volt Esterházy Péter, Imre Flóra, Rakovszky Zsuzsa és sokan mások ; játszottam a Drámakör több előadásában; többször kaptam díjat az Eötvös Napok irodalmi pályázatán, ahol a többi, velem egy fedél alatt élő, kezdő szerző írásait, így a számomra legfontosabb Limpár (akkor még Csorba) Ildikó drámáit és prózáját megismerhettem; havonta összejártunk G. István Lászlóval, Imreh Andrással, Lackfi Jánossal, Mesterházi Mónikával, Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával legfrissebb verseinket közösen megvitatni; és kiköltözésem után többször visszatértem a Janicsek-szavalóversenyre mint zsűritag. Ha mindennek fényében megpróbálom megfogalmazni, hogy az általam leginkább nagyra becsült, egykori collegista elődök könyveiből és a körülöttem élőkkel folytatott beszélgetésekből, illetve a velük együtt végzett, sokféle irodalmi tevékenységből mit tanultam, akkor nem túl meglepő módon olyan kulcsfogalmak jutnak eszembe, amelyek annyi más volt collegista írásaiból ismerősek: a nyitottság, a magas szellemi színvonal, a kritikai érzék és az önirónia. Ezek a kvalitások a legtöbb helyen értéknek számítanak, mitől válnak tehát ebben az intézményben olyan specifikusan fontossá? Ismét csak erősen személyes kísérletet tehetek a válaszra és örömmel veszek minden ellenérvet, hiszen a Collegium egyik legfontosabb tradíciója épp a vita, az elfogultságainkat is tudatosító, de azokon mindig felülemelkedni igyekvő együttgondolkodás. Azt gondolom, hogy az Eötvös József Collegium egyik legfőbb erénye, hogy egyesíti a földrajzi és kulturális változatosságot a magas szintű intellektualitással. Úgy látom, a szellemileg erősen centralizált Magyarországon az értelmisé get

9 Kollégisták, költők, korszakok: szépirodalmi hagyományok az Eötvös Collegiumban 1169 kétféleképp fenyegeti a provincializmus veszélye: vidéken az intellektuális igénytelenség révén, Budapesten pedig valamiféle egysíkúság, befelé fordulás, az ország sokféleségét illető tudatlanság formájában. Az Eötvös Collegium abban a szerencsés helyzetben van, hogy míg diákjai hagyományosan vidékről, sőt gyakran a határon túlról érkeznek hiszen értelemszerűen nekik van szükségük fővárosi szállásra, és így magukkal hozzák saját régiójuk szellemi örökségének legjavát, mégsem zárkóznak be szűkebb pátriájuk emberi kapcsolataiba ahogy az a Budapestre együtt költöző gimnáziumi osztálytársaknál oly gyakori, hanem ezeknek a távoli térségeknek a képviselői a Collegiumban közvetlen, napi kapcsolatba kerülnek egymással, ráadásul úgy, hogy az ELTE-n belül is erős szelekció révén a szellemi élet szintje a budapesti értelmiség legmagasabb elvárásaihoz igazodik. Ehhez járul egy másik, részben szintén földrajzi vonatkozású helyzeti előny. Elsősorban a keleti blokkhoz tartozás idején volt szembetűnő, de nyomaiban még ma is érzékelhető, hogy a magyar irodalom, illetve a tágabb értelemben vett bölcsészettudományok, a művészeti ágak és a társadalomtudományok nemzetközileg vezető irányzataihoz képest amelyek kontextusában amúgy érvényesülni igyekeznek több éves-évtizedes lemaradásban vannak. Mivel a Collegiumban az egyes idegen nyelveknek saját műhelyei, ezeknek pedig jól megalapozott, nemzetközi kapcsolatai vannak, továbbá mivel a kis létszámú műhelyek között sokkal elevenebb a kommunikáció, mint az ELTE egyes, egymástól többé-kevésbé elzártan működő szakjai között, így itt tradicionálisan optimális a helyzet a legfrissebb nemzetközi eredmények minél gyorsabb, hatékonyabb elterjedésére. Más szavakkal és némiképp leegyszerűsítve: a mai magyar irodalmi életben jócskán előfordul, hogy egy magyar szakon végzett író-költő félművelten is meglehetős sikereket arat, ezzel szemben az a hiányos felkészültségű Eötvös collegista, aki még azzal sincs tisztában, mit nem tud, a konyháig sem jut el anélkül, hogy kinevetnék. A fenti helyzettel párhuzamosan a Collegium struktúrájából fakad egy másféle, tágabb értelemben vett interdiszciplinaritás. Nevezetesen annak a csodálatosan inspiráló élménye, hogy BTK-sok és TTK-sok együtt élnek, sok közös ügyön diákbizottságban, drámakörben, GóJa-hétvégén, Eötvös-konferencián, Eötvös Szerdákon, irodalmi esteken, egyéb kulturális rendezvényeken vagy akárcsak a közös vacsora elkészítésén együtt dolgoznak, és eközben kénytelenek tudatosítani, hogy a valóságnak nemcsak a saját szakmájuk által vizsgált aspektusa létezik. Ahogy szakosodtak az egyes tudományágak, úgy váltak ismereteik egyre pontosabbá és egyre szűkebb területen érvényessé. A collegiumbeli élet nem csupán a szellemi világ komplexitásának mindig lenyűgöző élményét tartja frissen, hanem a különböző nézőpontok eleven érvényesülése és állandó ütköz-

10 1170 Szlukovényi Katalin tetése révén a szakbarbárságtól és a szemellenzős demagógiától is hatékonyan védi résztvevőit. Pályakezdő költőként a fenti értékek számomra a poeta doctus hagyományában váltak megragadhatóvá. Miközben az egyetemen és a kortárs irodalmi életben ijesztően nagy számban találkoztam egyfelől irodalomtörténetileg és -elméletileg sajnálatosan szűk látókörű szerzőkkel, másfelől szakzsargonjukba visszahúzódó és a közvetlen irodalmi élmény iránt csaknem érzéketlennek tűnő irodalomtudósokkal, addig úgy éreztem, hogy az Eötvös Collegium írott tradíciójában és mindennapi tapasztalatában egyaránt a több nézőpontra kíváncsi szemlélet érvényesül. Itt és elsősorban az angol tanszéken számomra kedves természetességgel, szép számban fordult elő az a mind ritkább emberfajta, aki primer szerzőként költőként, próza- vagy drámaíróként és kritikusként, műfordítóként, tanárként egyaránt magas szinten műveli az irodalmat. Senki nem várta el, hogy egyetlen szépirodalmi irányzat vagy elméleti iskola doktrínáinak vakbuzgó követőjévé szegődjünk. Szerzőként minden Collegiumhoz kötődő olvasómnál éreztem, hogy igyekszik szétválasztani objektív kritikai érveit és a saját ízlésvilága által meghatározott véleményét. A szövegelemző diskurzusban mindig a műközpontúság dominált, azaz a vizsgálat eszköztárát a szöveg értelmezési lehetőségeit figyelembe véve igyekeztünk kiválasztani, tudatosítva mindazonáltal a lehetséges eszközök sokféleségét és az általuk elért eredmények részleges voltát is. A nyitottság, a szubjektivitás vállalása a hitelesség érdekében és ebből fakadóan a viszonylagosság állandó tudata pedig szükségszerűen vezetett ahhoz a szeretetreméltó tulajdonsághoz, hogy a vérbeli collegista mindig kész önmagán nevetni. Aligha véletlen, hogy készülő doktori értekezésemben épp az önirónia fogalmának definiálására teszek kísérletet. Nem kívánok általános konklúziót levonni: egy ennyire eleven hagyomány esetén, mint az irodalom az Eötvös Collegiumban, nem hiszem, hogy nálam lenne az utolsó szó joga.

11 Tartalomjegyzék Laudationes externorum...9 René Roudaut...11 François Laquièze...14 Monique Canto-Sperber...15 Salvatore Ettorre...16 Andrea Ferrara...18 Chiara Faraggiana di Sarzana...21 P. J. Rhodes...23 Herwig Maehler...24 Chris Carey...26 Mike Edwards...28 Shawn Gillen...29 Nikolaus Hamm...32 Elisabeth Kornfeind...34 Leonore Peer...36 Christian Gastgeber...38 Hermann Harrauer...42 Herbert Bannert...45 Jana Grusková...46 Christine Glaßner...47 August Stahl...48 Javier Pérez Bazo...50 Alicia Gómez-Navarro...52 Laudationes Hungarorum...57 Réthelyi Miklós...59 Hoffmann Rózsa...61 Dux László...65 Mezey Barna...67 Szepessy Tibor...70 Hiller István...73 Keszei Ernő...74 Dezső Tamás...76 Kozma László...77

12 1216 Tartalomjegyzék Soós Anna...79 Pintér Károly...82 Kátai Zoltán...84 Körmendy Mariann...85 Karsai György...87 Kincses János...90 Rectores...93 Conspectus...95 Gerevich Tibor: Az Eötvös Collegium története Bartoniek Géza ( )...96 Kiss Jenő: Gombocz Zoltán életéről és munkásságáról Markó Veronika: Szabó Miklós Nagy János: Keresztury Dezső Pál Zoltán: Lutter Tibor Szijártó István: A világra nyitott ablak Vekerdy József Bertényi Iván: Igazgatói működésem az Eötvös József Collegiumban ( ) Bollók János Takács László Historica Res gestae Gángó Gábor: Eötvös József és barátai egyetemi éveiről, különös tekintettel a politikatudományi képzésre Garai Imre: A magyar középiskolai tanári szakma kialakulása Tóth Magdolna: A budai parti ígéretföldje Kovácsik Antal: Az Eötvös Collegium Ménesi úti épületének felavatása a korabeli sajtó tükrében Markó Veronika: Hogyan lett az Eötvös József Collegium könyvtárából az Irodalomtudományi Intézet Eötvös Könyvtára? Szojka Emese: Fülep Lajos néprajzi gyűjteménye Kucsman Árpád: Kémikusok a régi Eötvös Collegiumban Győri Róbert: A múlttal való tudományos leszámolás Eötvös collegista geográfusok az 1950-es években Czirfusz Márton: Helyek és pozíciók újraírása Wallner Ernő, Lettrich Edit és a hazai szociálgeográfiai iskola viszonya Mendöl Tibor örökségéhez Tóth Károly: Művészettörténészek az Eötvös Collegiumban ( ) Ritoók Zsigmond: Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban Kucsman Árpád Liptay György: Eötvös-kollégisták a Fasori Gimnázium tanári karában Kapitány Adrienn: Az 1950-es évek a Kollégium történetében...365

13 Tartalomjegyzék 1217 Marafkó László: Nagyhatalmak ugratása, avagy groteszk lapok az Eötvös Kollégium félmúltjából Dénes Iván Zoltán: Diákmozgalom Budapesten 1969-ben Bakos István: Emlékeim a kollégista Kilencekről ifj. Arató György: Szabadság a jelszavunk Március 15-e az Eötvös Kollégiumban, Szabics Imre: Az Eötvös József Collegium és az École Normale Supérieure Nemes Tibor: Az Eötvös Collegium és az École Normale Supérieure közötti közvetlen kapcsolatok újraélesztése a 80-as években Bubnó Hedvig: Összefoglaló a collegiumi spanyol nyelvoktatásról, Historica Magistri Korompay H. János: Horváth János és az Eötvös Collegium Móser Zoltán: Ha a szellem napvilága ragyog Farkas Zoltán et alii: Czebe Gyula élete dokumentumokban Szakály Sándor: Szurmay Lajos, tábornok az Eötvös Collegiumból Szávai János: Gyergyai Albert és az Eötvös Collegium Ress Imre: Hugo Kleinmayr és a germanisztikai oktatás megalapozása az Eötvös Collegiumban Kiss Jenő: Zsirai Miklós Keszthelyi Lajos: Bay Zoltán Pál Zoltán: Keresztury Dezső igazgatósága az állambiztonsági megfigyelések tükrében Keszthelyi Lajos: Faragó Péter Farkas Zoltán: Gyóni Mátyás Papp István: Kettős ügynök Nagy Péter, Szabó Dezső és az állambiztonság Balogh Elemér: Szász Imre versus Brusznyai Árpád Bottyán Gergely: Antal László és a mai magyar nyelvtudomány Dörnyei Sándor: Emlékezés Tomasz úrra Ifj. Tomasz Jenő: Tomasz úr és az Eötvös Collegium Memorabilia Felújítani azt, ami érdemes Beszélgetés Elekfi Lászlóval Tóth Gábor: Az idő sodrában Lekli Béla: Az Eötvös Kollégium az 1956 utáni években Gereben Ferenc: Egyetemi évek ( ) Kósa László: Az Eötvös Kollégiumban éltem én is ( ) Bakos István: Az Eötvös Kollégium autonómiatörekvései és Baráti Körének megalakítása Galántai Ambrus: Szubjektív történelem...899

14 1218 Tartalomjegyzék Studia Germanica Balázs Sára: Freiwillig dient der Geist : Germanistik in der Veranstaltungsreihe des Lustrum Saeculare Collegii Eve-Marie Kallen: Dezső Keresztury als Kulturvermittler und Pädagoge und das Eötvös-Collegium August Stahl: Schluszstück. Rilkes Sicht und Deutung des Todes Frank Baron: Die Entstehung des Faust-Mythos im 16. Jahrhundert Christine Glaßner: Zur handschriftlichen Überlieferung der Visiones Georgii András F. Balogh: Schlacht der Stereotype in der Vngrischen Schlacht des Jacob Vogel Ilona Feld-Knapp Cathedra Magistrorum Lehrerforschung. Lehrer-Denken und Lehrer-Wissen Géza Horváth: Elmar Tophoven, der Begründer des Europäischen Übersetzer-Kollegiums Anita Czeglédy: Schutzmarke: der Steg. Interkulturalitätin Márton Kalász Lyrik Studia Slavica Katalin Kroó: Slawistik in der Veranstaltungsreihe des Lustrum Saeculare Collegii Urs Heftrich: Lew Tolstoi und Anton Tschechow: Zum Doppeljubiläum Bettina Kaibach: Raum für Nostalgie: Steppe und Prärie in Anton Čechovs Step und Willa Cathers My Ántonia Wolf Schmid: Eventfulness and Context Studia Classica Tamás Mészáros: Klassische Philologie in der Veranstaltungsreihe des Lustrum Saeculare Collegii Mike Edwards: The Application of Criticism to Textual Criticism Herwig Maehler: Pindar und die Tyrannen P. J. Rhodes: The Erxadieis inscription Artes Teleki Pál, a Collegium kurátora ( ) Epikus és komikus collegiumi enumeráció 1935-ből Közreadja: Takács László Farkas Zsuzsa: Fotótörténeti adalékok az Eötvös Collegium archív fotóiról Süle Ágnes Katalin: Az Eötvös Collegium épülete Havas László: Hadrianus mint Pseudo-Alexandros?

15 Tartalomjegyzék 1219 Sántháné Gedeon Mária: Kultúraközi kommunikáció: magyarságkép az angol mint lingua franca tükrében Csuday Csaba: Az irodalom: negatívan élni Szlukovényi Katalin: Kollégisták, költők, korszakok: szépirodalmi hagyományok az Eötvös Collegiumban Membra et alumni Pro patria defuncti Tartalomjegyzék Appendix Mellékletek jegyzéke

16 Kedves Olvasó! Önre gondoltunk, amikor a könyv előkészítésén munkálkodtunk. Kapcsolatunkat szorosabbra fűzhetjük, ha belép a TypoKlubba, ahonnan értesülhet új kiadványainkról, akcióinkról, programjainkról, és amelyet a címen érhet el. Honlapunkon megismerkedhet kínálatunkkal is, egyes könyveinknél pedig új fejezeteket, bibliográfiát, hivatkozásokat találhat, illetve az esetlegesen előforduló hibák jegyzékét is letöltheti. Kiadványaink egy része e-könyvként (is) kapható: Észrevételeiket a velemeny@typotex.hu címen várjuk. Kiadja az Eötvös Collegium és a Typotex Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. Felelős kiadó: dr. Horváth László Votisky Zsuzsa Tördelte: Vidumánszki László A borítót tervezte: Tóth Norbert Terjedelem: 85,6 (A/5) ív Nyomta és kötötte: Séd Nyomda, Szekszárd Felelős vezető: Katona Szilvia