J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének január 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János, Balogh Miklós, Csányi László, Csiszár István, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Vass Antal, Heller Sz. Tibor, Vass Józsefné, Volford Imre képviselők Dr. Szántó Mária jegyző Igazoltan van távol: Papdi Istvánné, Masa Róbert, Varga Ferenc képviselők Tanácskozási joggal jelen vannak: - Nagy Szilvia aljegyző - Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási osztályvezető - Balog László kabinetvezető - Árva Béláné Költségvetési és Adóoszt. vezető - Kosztyu Gyuláné óvodavezető - Szűcs Julianna könyvtárvezető - Gyuris Péterné iskolaigazgató - Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője - Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója - Duka Félix Aranyszöm Rendezvényház igazgatója - Hódi Pál Mórakert Szövetkezet elnöke - Dobó József MÓRAÉP Kht. ügyv. igazgatója - Szűcsné dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke - Csőke Melinda a MÓRA-PARTNER Kht. igazgatója - Lakosság részéről: 1 fő Nógrádi Zoltán polgármester: Köszönti a képviselőket és a meghívottakat. Megállapítja a határozatképességet, a l4 tagú települési Képviselő-testület tagjaiból jelen van 11 fő, igazoltan van távol 3 képviselő. Javaslatot tesz a napirendi pontra. I. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról II. Aktuális kérdések

2 - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontra tett javaslatot. 1/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Napirend jóváhagyása Mórahalom város Képviselő-testülete a január 20-i Képviselő-testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: I. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról II. Aktuális kérdések 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző I. NAPIREND - Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester két ülés közti beszámolóját a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete tartalmazza. A napirendi ponttal kapcsolatban kérdést tesznek fel Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester megadja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 2/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat:

3 Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű határozatokról Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló beszámolót elfogadja. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester - Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság részletesen megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol a képviselő-testületnek. A bizottsági tagok részéről kérdés a 310/2004. (X.07.) Kt., a 342/2004.(X.28.) Kt. és a 369/2004.(XI.25.) Kt. határozatokra adott jelentésekkel kapcsolatban merült fel. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy Varga Ferenc elnök úr távollétében ő tolmácsolja a bizottság véleményét. A bizottság a 230/2003. (VI.26.) Kt. és a 143/2004. (IV.29.) Kt. határozatokra adott jelentéseket tárgyalta meg. Elmondja, hogy a bizottság úgy ítélte meg, hogy a határozatokra adott jelentés megfelel a város gazdasági érdekeinek, egyhangúlag elfogadásra javasolja. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság a 266/2004. (VIII.26.) Kt. határozatra adott jelentést tárgyalta. A bizottság a Móra Ferenc ÁMK igazgatónőjének azon jelentését tárgyalta, mely a Pedagógiai Programot és a Minőségirányítási Programot szándékozik kiegészíteni egy olyan tervvel, amely az iskolában folyó ellenőrzési terv bizonyos kiegészítéseit tartalmazza. A bizottság úgy véli, hogy részletes tervet kapott kézhez. Alkalmasnak tartják a tervet az intézményben az ellenőrzésre. Az előterjesztéssel kapcsolatosan megfogalmazott kérdésekre - melyeket Heller Sz. Tibor képviselő úr az Ügyrendi Bizottság nevében tett fel - a válaszokat Nógrádi Zoltán polgármester úr megadja. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

4 3/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést. I. A 264/2003.(VII.28) Kt., 339/2003. (X.30.) Kt. 3. és 4. pontja, 10/2004. (I.29.) Kt., 143/2004. (IV.29.) Kt., 194/2004. (V.27.) Kt., 256/2004. (VII.28.) Kt., 295/2004. (IX.16.) Kt., 315/2004. (X.07.) Kt., 326/2004. (X.07.) Kt., 337/2004. (X.28.) Kt., 353/2004. (X.28.) Kt., 371/2004.(XI.25.) Kt., 385/2004. (XI.25.) Kt., 397/2004. (XII.16.) Kt., 400/2004. (XII.16.) Kt., 401/2004.(XII.16.) Kt., 402/2004. (XII.16.) Kt., 403/2004. (XII.16.) Kt., 404/2004. (XII.16.) Kt., 405/2004. (XII.16.) Kt., 410/2004. (XII.16.) Kt. határozatok további jelentést nem kér. A 230/2003. (VI.26.) Kt., 289/2004. (IX.16.) Kt. 3/a pontja, 398/2004. (XII.16.) Kt., határozatok végrehajtásáról a februári ülésen kér újabb jelentést. A 307/2004. (X.07.) Kt., 342/2004. (X.28.) Kt., 369/2004. (XI.25.) Kt., 409/2004. (XII.16.) Kt. határozatok végrehajtásáról a márciusi ülésen kér újabb jelentést. A 175/2003. (V.29.) Kt. határozat 6/a és 6/b pontja, 197/2004. (V.27.) Kt., 338/2004. (X.28.) Kt., 339/2004. (X.28.) Kt., 408/2004. (XII.16.) Kt. határozatok végrehajtásáról a áprilisi ülésen kér újabb jelentést. A 122/2001. (V.31.) Kt. hat. 8. pontja, 347/2004. (X.28.) Kt.. I. bek. 1,2,3 és 6. pontja, határozatok végrehajtásáról a májusi ülésen kér újabb jelentést. A 124/2004. (IV.29.) Kt. II. bek. 3. pontja, 225/2004. (VI.24.) Kt., 254/2004. (VII.28.) Kt. határozatok végrehajtásáról a júniusi ülésen kér újabb jelentést. A 266/2004. (VIII.26.) Kt. 9. pontja határozat végrehajtásáról a augusztusi ülésen kér újabb jelentést. A 310/2004. (X.07.) Kt. határozat végrehajtásáról a januári ülésen kér újabb jelentést. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző 3./ Szűcs Julianna könyvtárigazgató 4./ Gyuris Péterné iskola igazgató 5./ Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője 6./ Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója 7./ dr. Vághy Richárd Móra-Vitál Kht. ügyvezető igazgatója 8./ Duka Félix Móranet Kht. ügyvezető igazgatója

5 9./ Vastag István igazgató - Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját. Hozzászólás : nincs - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy a polgármester saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztató a következő Képviselő-testületi ülésen került kiosztásra, a hatáskörbe tartozó ügyekben jelenleg az igények befogadása folyamatos, döntések a végleges költségvetés ismeretében várhatóak. - A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi. 4/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról H a t á r o z a t Mórahalom város Képviselő-testülete az Egészségügyi és Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi. A polgármester hatáskörében hozott döntésekről a Képviselő-testület februári ülésen tájékozódik. l./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke

6 II. NAPIREND Aktuális kérdések - Az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2004.(II.26.) Ör. rendelet módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester. Elmondja, hogy az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II.26.) Ör. rendelet módosítására vonatkozó korábban kiküldött anyaghoz a Képviselő-testületi ülést megelőzően határozati javaslat került kiosztásra. Erre azért volt szükség, mert a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ pályázati források megelőlegezésére kapott előfinanszírozását vissza kell fizetnie és erre vonatkozóan megállapodást kell kötnie. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság törvényességi szempontból megfelelőnek tartja a rendelet tervezetet. Egyhangúlag elfogadásra javasolják mind a rendelet-tervezetet mind pedig a határozati javaslatot. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Tájékoztatja a jelenlevőket, hogy a bizottság áttekintette a rendelet-tervezetet, az intézmények részletes anyagát. Elmondja, hogy a bizottság az indoklást pontosnak tartja, egyhangúlag elfogadásra javasolja. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy mind a bizottság mind pedig a Képviselő-testület az egész év folyamán tájékoztatást kapott a költségvetésről. Örömmel veszik, hogy a évi céltartalék jelentős. Mindent figyelembe véve egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést. Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Tájékoztatja a jelenlevőket, hogy Papdi Istvánné elnök asszony távollétében ő tolmácsolja a bizottság véleményét. Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet a határozati javaslattal együtt. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

7 5/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Móra Ferenc Általános Művelődési Központ pályázati önrész finanszírozási megállapodása H a t á r o z a t 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete hozzájárul a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ által az alább felsorolt feladatok pályázati utófinanszírozása miatt kért többlet finanszírozáshoz azzal, hogy a pályázat elszámolását követően az intézmény számlájára érkező fedezetet követően a Polgármesteri Hivatal Költségvetési elszámolási számlájára visszafizeti. - OM számítógép pályázati önrész és fizetési megelőlegezés eft - EKG-AKG tanfolyami költség megelőlegezés eft - ÁFA befizetési kötelezettség, melyet önellenőrzést követően visszakap 512 eft Összesen: eft Határidő: június 30. Felelős: intézményvezető 2./ Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a Polgármester figyelmét a fentiekben részletezett feladatok finanszírozására vonatkozó megállapodást az intézményvezetővel kösse meg. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 1./ Mórahalom város Polgármestere 2./ Mórahalom város Jegyzője 3./ Móra Ferenc Általános Művelődési Központ Igazgatója Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II.26.) Ör. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet: - A Képviselő-testület egyhangú szavazattal az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 1/2005. (I. 20.) Ör. rendeletét az Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II.26.) Ör. rendelet módosításáról A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete tartalmazza. - Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzésről készült jelentésre intézkedési terv készítése

8 Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy az Állami Számvevőszék célul tűzte ki, hogy négy évente minimálisan minden ellenőrzést elvégez. Megállapították, hogy Önkormányzatunk a korábbi ellenőrzésekkor megállapított hiányosságokat pótolta, a korábbi ellenőrzésekkor feltárt olyan gazdálkodási kérdéseket, amelyeket az Állami Számvevőszék fontosnak ítélt meg, az elmúlt időszak gazdálkodásában érvényesítettük. A hiányosságokat megállapították, melynek pótlására intézkedési terv került elkészítésre. Alapjában véve a gazdálkodás általános menetére vonatkozó jogszabályi feltételek önkormányzatunknál adottak. Elmondja, hogy büszkék lehetünk ezen jelentésre, mert az az önkormányzat, amely ekkora létszámmal, ekkora költségvetési főösszeggel ilyen Állami Számvevőszéki jelentést tud produkálni, ott túl sok elmaradás nem lehet és a szakmai felkészültség megfelelő. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottsági ülésen személyesen részt vett Kisapáti Angéla, a Pénzügyi Ellenőrzési Igazgatási Társulás munkatársa is. A bizottság hosszasan áttanulmányozta a jelentés tartalmát. Úgy vélik, hogy az ÁSZ által megfogalmazott észrevételeket komolyan kell venni, és arra kell törekedni, hogy ezek hiányosságokat időben pótolni tudjuk. Kisapáti Angéla is ígéretet tett arra, hogy a szükséges intézkedéseket - melyek a belső ellenőr hatáskörébe tartoznak - megteszi. Az ÁSZ jelentése szakmai szempontból elfogadható. Mindent figyelembe véve a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület: Elmondja, hogy a Testület laikusként foglalkozott az anyaggal. Az anyagot áttanulmányozva megnyugtató volt számukra az összefoglaló. A hiányosságokra megszületett az intézkedési terv. A Testület véleménye alapján elfogadásra javasolják az előterjesztést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 6/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzésről készült jelentésre intézkedési terv készítése Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzésről készült jelentést és a következő intézkedési tervet hozza: I. Felhívja a Polgármester figyelmét a jelentésben foglalt alábbi hiányosságok maradéktalan felszámolására

9 1. terjessze a Képviselő-testület elé az ÁHt ában előírt mérlegek és kimutatások tartalmának meghatározására vonatkozó jegyző által elkészítettrendelettervezetet; 2. intézkedjen az előirányzatok feletti rendelkezési jogok kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés átruházott hatásköreinek a törvényi előírásokkal összhangban lévő szabályozásáról, az Ámr (1) és (3) bekezdések, az Ámr (2) bekezdésben előírtak teljesítése érdekében; 3. kezdeményezze, hogy a gazdálkodási jogkörrel rendelkezők hatásköreik gyakorlása esetén az összeférhetetlenségi követelmények érvényesülésére figyelemmel kapjanak felhatalmazást az Ámr. 135 (5) és a 138. (1)-(3) bekezdéseiben és a teljesítések szakmai igazolás rendjének felülvizsgálatára, az Ámr (4) bekezdés előírásaihoz való igazodás érdekében; 4. intézkedjen, hogy a zárszámadási rendelet tervezetben a számszerűen bemutatott több éves kihatással járó kötelezettségek és közvetett támogatások indokolva legyenek az Ámr (9)-(10) bekezdéseiben előírtak teljesítése érdekében; a munka színvonalának javítása érdekében 5. kezdeményezze a Képviselő-testület felé, hogy a belső ellenőrzések tapasztalatairól történő beszámolás gyakoriságát, tartalmi követelményeit határozza meg; Határidő: május 31 Felelős: Polgármester II. a jogszabályi előírások maradéktalan betartása érdekében felhívja a Jegyző figyelmét a jelentésben foglalt alábbi hiányosságok megszüntetésére: 1. hatáskörében eljárva a polgármesteri hivatal ügyrendjében szabályozza a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési kötelezettséget, és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat az Ámr.17. (5) bekezdés előírásához való igazodás érdekében; 2. gondoskodjon a gazdálkodási jogkörök szabályozásának felülvizsgálatáról az Ámr (1)-(3) bekezdések és az Ámr (2) bekezdés előírásaira figyelemmel; 3. Intézkedjen arról, hogy az átruházott jogkörrel rendelkezők részére a Pénzkezelési Szabályzatban a jogkör gyakorlói részére meghatározásra kerüljön, hogy mely előirányzatokra, milyen összegekig jogosultak kötelezettséget vállalni. 4. rendelkezzen arról, hogy a gazdálkodási jogkörök, az érvényesítés és a szakmai igazolás, az összeférhetetlenség követelménye érvényesüljön a szabályozásban az Ámr (5) bekezdés és a 138. (1)-(3) bekezdés, valamint a 135. (4) bekezdés előírásainak megfelelően; 5. gondoskodjon a kötelezettségvállalás célszerűségét megalapozó eljárás, és dokumentálásának tartalmi követelményeinek szabályozásáról az Ámr (5) bekezdés a-c) pontjaiban előírtakra figyelemmel; 6. rendelkezzen az operatív gazdálkodási feladatokat végzők munkaköri leírásának módosításáról annak érdekében, hogy az ellenőrzéseik viszonyításának alapjai meg legyenek határozva; 7. biztosítsa az Önkormányzat által céljelleggel nem szociális ellátásként, juttatott támogatások keretében az Áht. 13/A (2) bekezdésének betartását, a támogatási szerződéseket minden esetben kösse meg, írja elő a számadási kötelezettséget,

10 biztosítsa a számadások tartalmi felülvizsgálatát, az elmulasztókat szólítsa fel számadási kötelezettségük teljesítésére, intézkedjen a visszafizetési kötelezettség érvényesítéséről; 8. gondoskodjon arról, hogy a zárszámadási rendelet tervezete a több éves kihatással járó döntések, a közvetett támogatások számszerű értékei szöveges indoklással alátámasztottak legyenek az Áht (9)-(10) bekezdése előírásainak megfelelően; 9. rendelkezzen az önállóan gazdálkodó intézmények beszámolói felülvizsgálati rendjének szabályozásáról az Ámr. 149 (3) bekezdésben előírtakhoz igazodóan; 10. az Önkormányzat által céljelleggel nem szociális ellátásként juttatott támogatások esetében biztosítsa, hogy az analitikus nyilvántartásból a döntést hozó, a megállapodás ténye, az Áht. 13/A (2) bekezdésében előírt számadási kötelezettség határideje, és annak teljesítése, valamint a felhasználás és az elszámolás ellenőrzésének végzése megállapítható legyen; 11. gondoskodjon arról, hogy az éves költségvetési rendelet tervezetei az előírt határidőben elkészüljenek az Áht. 71. (1) bekezdés előírásaival összhangban A munka színvonalának javítása érdekében 12. gondoskodjon a katasztrófa elhárítási terv elkészítéséről, és az informatikai rendszer program részletezettségű hozzáférési jogosultságának dokumentálásáról. 13. az Önkormányzat által céljelleggel-nem szociális ellátásként- juttatott támogatások esetében intézkedjen annak érdekében, hogy a támogatások rendeltetésszerű felhasználása megtörténjen, lehetőség szerint a helyszínen is. 14. biztosítsa a selejtezett eszközök ármegállapításának szabályozottságát; 15. a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 18. -ában foglaltak teljesítése érdekében kezdeményezze a középtávú ellenőrzési terv, és a stratégiai terv elkészítését; 16. hatáskörében eljárva vizsgálja felül a számviteli politikában meghatározott jelentős összegű hiba mértékét, a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményeinek érvényesülése érdekében. Határidő: június 30 Felelős: Jegyző 1./Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária Jegyző 3./ Balog László kabinetvezető 4./ Árva Béláné osztályvezető 5./ ÁSZ Szeged, Rákóczi tér l. 6./ Irattár - A Mórahalom, 0392/17, 0392/18, 0392/19, 0392/20, 0392/42 és 0392/44 helyrajzszámú ingatlanok művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása az ipari park területének bővítése céljából Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

11 Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy különféle vállalkozások, esetleges befektetők tanúsítanak nagyfokú érdeklődést településünk esetében, mely az Ipari Part bővítését jelenti. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság örömmel vette jelen előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol. Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester úr adja meg. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 7/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom, 0392/17, 0392/18, 0392/19, 0392/20, 0392/42 és 0392/44 helyrajzszámú ingatlanok művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása az ipari park területének bővítése céljából 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta A Mórahalom, 0392/17, 0392/18, 0392/19, 0392/20, 0392/42 és 0392/44 helyrajzszámú ingatlanok művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása az ipari park területének bővítése céljából című előterjesztést. 2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete település- és gazdaságfejlesztési céljai megvalósítása érdekében figyelemmel Mórahalom város Településszerkezeti és Szabályozási Tervéről szóló 132/1999. /VI.23./ Kt. sz. határozatára, valamint a Helyi Építési Szabályzatról szóló 11/1999. /VII.1./ Kt. sz. rendeletére a termőföldről szóló évi LV. törvény 44. /4/ bekezdése értelmében a 0392/17, 0392/18, 0392/19, 0392/20 és 0392/42 helyrajzszámú területeket 1914 helyrajzszámon, a 0392/44 helyrajzszámú külterületi földrészt 1913 helyrajzszámon belterületbe kívánja vonni. A Képviselőtestület a belterületbe vonás mellett, azt megelőzendő kéri a területek művelésből történő kivonását. 3./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a művelés alóli kivonáshoz és a belterületbe vonáshoz szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Beszámolásra: márciusi Kt. 1./ Nógrádi Zoltán polgármester - Fedett élelmiszer piac bérbeadása a Móraép Kht. részére

12 Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy szeptembere óta a piac az új helyén várja az érdeklődőket. Az újonnan átadott piactér területén is a vásárhoz hasonlóan biztosítani kell a szervezést és felügyeletet. Ezek figyelembevételével készült az előterjesztés a fedett élelmiszer piac bérbeadásáról a Móraép Kht. részére. Előterjesztői jogon szeretné a határozati javaslatot 4. ponttal kiegészíteni az alábbiak szerint: Mórahalom város Képviselő-testület felkéri a Móraép Városüzemeltetési Szolgáltató és Kereskedelmi Kht. igazgatóját, hogy a napi élelmiszerpiac üzemeltetési szabályzatát készítse el. Felelős: Dobó József a Móraép Kht. ügyvezető igazgatója Határidő: februári Kt. Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a polgármesteri kiegészítést. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a az előterjesztést a határozati javaslat kiegészítésével együtt. 8/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Fedett élelmiszer piac bérbeadása a Móraép Kht. részére 1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a Fedett élelmiszer piac üzemeltetésre való átadása a Móraép Kht. részére tárgyú előterjesztést. 2. Mórahalom város Képviselő-testülete bérbe adja a Mórahalom, 916/1 hrsz. alatti napi élelmiszerpiac üzemeltetését a Móraép Városüzemeltetési Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Társaság részére január 1-től kezdődően december 31-ig tartó határozott időtartamra. 3./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az 2./ pontban meghatározott üzemeltetésre vonatkozó megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Beszámolásra: márciusi Kt Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester 4./ Mórahalom város Képviselő-testület felkéri a Móraép Városüzemeltetési Szolgáltató és Kereskedelmi Kht. igazgatóját, hogy a napi élelmiszerpiac üzemeltetési szabályzatát készítse el. Felelős: Dobó József a Móraép Kht. ügyvezető igazgatója Határidő: februári Kt.

13 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dobó József ügyvezető igazgató - Szociális alapszolgáltatások ellátása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy a többcélú társulás normatíva igénylése érdekében szociális alapszolgáltatás keretében megállapodások jöttek létre. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet örömmel vettek és egyhangúlag elfogadásra javasolják. Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1. sz. határozati javaslatot. 9/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Szociális alapszolgáltatások ellátása - közösségi pszichiátriai ellátás társulás keretében történő ellátása 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény 65/A. -ban szabályozott közösségi pszichiátriai ellátás társulás keretében történő ellátására létrejött. együttműködési megállapodást a melléklet szerint - jóváhagyja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás aláírására. 2./ A Képviselőtestület utasítja a Jegyzőt, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. /III.31./ KT. számú rendeletnek a közösségi pszichiátriai ellátással kapcsolatos szabályozás érdekében szükséges intézkedések megtételére. Határidő: februári KT. Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző 1./ Nógrádi Zoltán polgármester Mórahalom és általa a Társult önkormányzatok polgármesterei 2./ Dr. Szántó Mária jegyző

14 - Szociális alapszolgáltatások ellátása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet örömmel vettek és egyhangúlag elfogadásra javasolják. Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 2. sz. határozati javaslatot. 10/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Szociális alapszolgáltatások ellátása - támogató szolgáltatás társulás keretében történő ellátása 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló módosított évi III. törvény 65/C. -ban szabályozott támogató szolgáltatás társulás keretében történő ellátására létrejött együttműködési megállapodást a melléklet szerint - jóváhagyja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás aláírására. 2./ A Képviselőtestület utasítja a Jegyzőt, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. /III.31./ KT. számú rendeletnek a támogató szolgálat ellátásával kapcsolatos szabályozás érdekében szükséges intézkedések megtételére. Határidő: februári KT. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző 1./ Nógrádi Zoltán polgármester Mórahalom és általa a Társult önkormányzatok polgármesterei 2./ Dr. Szántó Mária jegyző

15 - Szociális alapszolgáltatások ellátása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet örömmel vettek és egyhangúlag elfogadásra javasolják. Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 3. sz. határozati javaslatot. 11/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Szociális alapszolgáltatások ellátása - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás társulás keretében történő ellátása 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló módosított évi III. törvény 65. -ban szabályozott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás társulás keretében történő ellátására létrejött együttműködési megállapodást - a melléklet szerint - jóváhagyja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás aláírására. 2./ A Képviselőtestület utasítja a Jegyzőt, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. /III.31./ KT. számú rendeletnek a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásával kapcsolatos szabályozás érdekében szükséges intézkedések megtételére. Határidő: februári KT. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző 1./ Nógrádi Zoltán polgármester Mórahalom és általa a Társult önkormányzatok polgármesterei 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - Parlagfűvel fertőzött terültek mentesítése Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

16 Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy a parlagfűvel fertőzött területek mindig gondot jelentenek. Az FVM két pályázati felhívást tett közzé a parlagfűvel fertőzött területek mentesítési programjának keretében eszközök beszerzésére. Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság örömmel vette ezen pályázati felhívást, támogatja és az előterjesztést egyhangúlag elfogadásra javasolja. Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Elmondja, hogy bizottságuk is támogatja és egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület: Elmondja, hogy a Testület örömét fejezte ki, hogy ezen pályázat lehetőséget ad eszközbeszerzésre. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1. sz. határozati javaslatot. 12/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Parlagfűvel fertőzött terültek mentesítése - GPS / helymeghatározó/ eszközök beszerzésére 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívására elkészített, parlagfűvel fertőzött területek fizikai mentesítéséhez szükséges GPS / helymeghatározó/ eszközök beszerzésére vonatkozó pályázati programmal egyetért, annak benyújtását környezetvédelmi és egészségügyi szempontból egyaránt fontosnak tartja. A beszerzendő 3 db készülék értéke a pályázati program főösszege Ft, amelyből 10 %-ot Ft-ot önrészként biztosít. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén a támogatás összegét az önkormányzat évi költségvetésébe építse be. Határidő: a pályázat benyújtására január 31. Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - Parlagfűvel fertőzött terültek mentesítése

17 Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság örömmel vette ezen pályázati felhívást, támogatja és az előterjesztést egyhangúlag elfogadásra javasolja. Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja: Elmondja, hogy bizottságuk is támogatja és egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést. Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület: Elmondja, hogy a Testület örömét fejezte ki, hogy ezen pályázat lehetőséget ad eszközbeszerzésre. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 2. sz. határozati javaslatot. 13/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: Parlagfűvel fertőzött terültek mentesítése - motoros fűkaszák beszerzésére 1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívására elkészített, parlagfűvel fertőzött területek mechanikai gyomirtásra alkalmazható motoros fűkaszák beszerzésére vonatkozó pályázati programmal egyetért, annak benyújtását környezetvédelmi és egészségügyi szempontból egyaránt fontosnak tartja. A beszerzendő 2 db motoros fűkasza értéke és működtetési költsége a pályázati program főösszege Ft, amelyből 10 %-ot Ftot önrészként biztosít. 2./ A Képviselőtestület felhívja a Jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén a támogatás összegét az önkormányzat évi költségvetésébe építse be. Határidő: a pályázat benyújtására január 31. Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző - A Mórahalom 0381 hrsz-ú közterület elnevezése

18 Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja: Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, az Erzsébet királyné útja elnevezést megfelelőnek tartják, egyhangúlag elfogadásra javasolják. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 14/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A Mórahalom 0381 hrsz-ú közterület elnevezése 1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 10 /1/ bekezdés h) pontja, illetve a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköreiről szóló évi XX. törvény 39. /2/ bekezdése szerint megtárgyalta A Mórahalom 0381 hrsz-ú közterület elnevezése tárgyú előterjesztést, mely szerint a tárgyi közterületet Erzsébet Királyné útjává kívánja elnevezni. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert és felkéri a Jegyzőt, hogy a fenti helyrajzi számú közterület nevesítéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határidő: február Beszámolásra: áprilisi Kt. ülés 1. Nógrádi Zoltán polgármester 2. Dr. Szántó Mária jegyző - A Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának társulási megállapodásának és alapító okiratának módosítása Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy jogszabályi változás miatt szükséges a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának társulási megállapodásának és alapító okiratának módosítása. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:

19 Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasolnak. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 15/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának társulási megállapodásának és alapító okiratának módosítása 1./ Mórahalom város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának a évi CVII törvénynek (továbbiakban Tkt. ) megfelelően módosított társulási megállapodását (II. számú módosítás) és alapító okiratát (I. számú módosítás) a melléklet szerint megvitatta és elfogadta. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a Társulás módosított Alapító Okiratát és társulási megállapodását aláírja. Határidő: azonnal Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester Határozatról értesítést kap: 1./ Nógrádi Zoltán polgármester 2./ Dr. Szántó Mária jegyző 3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása - A köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok (teljesítményértékelés) Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző Dr. Szántó Mária jegyző: Elmondja, hogy a minden köztisztviselő munkateljesítményét, az önkormányzat kiemelt céljainak figyelembevételével meghatározott teljesítménykövetelmények alapján, a munkáltatói jogkör gyakorlója évente írásban értékeli. Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság egyetért az előterjesztésben foglaltakkal. - A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést. 16/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat: Tárgy: A köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok (teljesítményértékelés)

20 H a t á r o z a t 1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított évi LXV. törvény 10. (1) bek. m) pontjában biztosított jogkörében eljárva - figyelemmel a köztisztviselők jogállásáról szóló módosított évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésre Mórahalom Város Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala köztisztviselői vonatkozásában a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat a évben a Mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. 2./ A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeit a Mellékletben rögzített főbb célok alapján határozza meg. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző Dr. Szántó Mária jegyző Nógrádi Zoltán polgármester: Elmondja, hogy Dohány Lászlóné dr.-tól kapott levelének másolata került kiosztásra minden képviselő társa részére. Ebben a levélben megköszöni támogatásunkat a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Mórahalmi Csoportja nevében. Közérdekű bejelentés: Vass Antal képviselő: Megköszöni az Úttörő utcai lámpatestek ügyében a Polgármesteri Hivatal intézkedését. Elmondja, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcában épült új lakásoknál gondot jelent, hogy a garázson átfúj a szél. Nógrádi Zoltán polgármester: A Bajcsy-Zsilinszky utcai garázsnyílások beépítését meg fogjuk vizsgálni. Más bejelentés nem lévén az ülést bezárja és zárt ülést rendel el. k.m.f. Nógrádi Zoltán polgármester Dr. Szántó Mária jegyző

21

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. május 5-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. május 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. január 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester, J E G Y Z İ K Ö N Y V 1 Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. július 20-án megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. április 8-án megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. november 27-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. október 17-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2008. július 31-én megtartott rendkivüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. április 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csiszár István, Katona János László, Tanács József, Balogh Miklós, Volford Imre képviselők J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı JEGYZİKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2008. november 10-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 20-án megtartott soros ülésén a Városháza Mórahalom, Szentháromság tér 1. sz. tanácskozó termében. Jelen vannak: Nógrádi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. augusztus 9-én megtartott rendkívüli ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselő. Szűcsné Dr. Fehér Éva alpolgármester Mucsi György alpolgármester 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2014. május rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében 15-én megtartott Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, képviselő Szűcsné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. szeptember 20-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében

Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jegyzőkönyv 1998. október 13. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. október 13-án megtartott soros ülésén a Művelődési Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester dr. Dézsi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 25-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós, Csiszár

Részletesebben

Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Babarczi János, Oltványi Gyula,

Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Babarczi János, Oltványi Gyula, J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. január 30-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly, Babarczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. március 23-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester Babarczi János,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. július 11-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. szeptember l2-én megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1999. január 28.

Jegyzőkönyv 1999. január 28. Jegyzőkönyv 1999. január 28. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1999. január 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2013. március 28-án megtartott soros ülésén a Városháza dísztermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. április 27-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Babarczi János, Balogh Miklós, Csányi László,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2012. január 26-án megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 28-án megtartott rendkívüli ülésén a Városháza Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének október 20-án Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének október 20-án Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. október 20-án Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében megtartott soros ülésén a Jelen vannak: Babarczi János, Balogh Miklós,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. február 27-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Balogh Miklós,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. október 7-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal volt házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Nógrádi Zoltán polgármester, Csányi László alpolgármester, Dr. Szántó Mária címzetes fıjegyzı J E G Y Z İ K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselı-testületének 2011. július 22-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó Termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. augusztus 26-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola Aulájában Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. december 20-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. december 20-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2001. december 20-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester, Bubori Károly,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyző. Igazoltan van távol: Csányi László képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyző. Igazoltan van távol: Csányi László képviselő JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. október 26-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ Könyvtárában (Bagolyvár) Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. december 16-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2008. március 28-i ülésére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Babarczi János,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

Bubori Károly, Némethné dr. Engi Etelka, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Heller Sz. Tibor, Csányi László, Fazekas K. Imre, Varga Ferenc,

Bubori Károly, Némethné dr. Engi Etelka, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Heller Sz. Tibor, Csányi László, Fazekas K. Imre, Varga Ferenc, Jegyzőkönyv Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. december 21-én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Némethné dr.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 14-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. január 29-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház dísztermében. Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. október l-jén megtartott soros ülésén a Riasztási Központ tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi

Részletesebben

Határozat: 216/2010.(V.27.) Kt.hat.

Határozat: 216/2010.(V.27.) Kt.hat. Határozat: 216/2010.(V.27.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat gazdálkodási rendszerének 2009. évi átfogó ellenőrzéséről készült jelentésben megfogalmazott hiányosságok

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére

Előterjesztés. Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i ülésére sz. napirend Előterjesztés Zalakomár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április -i ülésére Tárgy: Éves ellenőrzési jelentés a 2009. évi belső ellenőrzési tevékenységről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. június 24-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal volt házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. szeptember 22-én megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. július 29-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Dévaványa, Hősök tere 1. Tel.: 66/ INTÉZKEDÉSI TERV

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Dévaványa, Hősök tere 1. Tel.: 66/ INTÉZKEDÉSI TERV Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5510 Dévaványa, Hősök tere 1. Tel.: 66/483-100 E-mail: onkormanyzat@devavanya.hu INTÉZKEDÉSI TERV Dévaványa Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2009.

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 1 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 3. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. május 29-én soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. május 29-én soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. május 29-én soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében megtartott Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László,

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 30-14/2015. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés Község Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 09,00 órai kezdettel

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének június 23-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének június 23-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1999. június 23-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Némethné dr. Engi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. november 25-én megtartott közmeghallgatáson és soros ülésén a Aranyszöm Rendezvényházban Jelen vannak: Babarczi János, Balogh

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. február 10. napján 11.05 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. november 17-én megtartott soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház Házasságkötő termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. április 27- én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében

Jegyzőkönyv. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. április 27- én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jegyzőkönyv Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. április 27- én megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Babarczi János,

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV 10 015-7/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. február 23-án du. 13,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: 6/2017. (II.23.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének február 16- án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében

J e g y z ő k ö n y v. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének február 16- án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2000. február 16- án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Bubori Károly, Babarczi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 29-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 29-én megtartott üléséről. 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető

TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyenes Levente polgármester, Hodruszky Lajos alpolgármester, Fábián Béla, Garamszegi Sándor, Spaits Miklós, Tölli László képviselők.

JEGYZŐKÖNYV. Gyenes Levente polgármester, Hodruszky Lajos alpolgármester, Fábián Béla, Garamszegi Sándor, Spaits Miklós, Tölli László képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 17 én, 8.15 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009.(III. 19.) Kt. számú határozata a Tiszavasvári Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenőrzéséről című számvevői jelentésről,

Részletesebben

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008.

Ásotthalom Község Jegyzőjétől. 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Ásotthalom Község Jegyzőjétől 1 /2007. Témafelelős: Farkasné Ikt.szám: /2008. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek teljesítményértékeléséhez a 2008. évi önkormányzati célok meghatározása Mell.:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-23/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben