2008. augusztus 8 9. Szombathely, Arena Savaria KATALÓGUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2008. augusztus 8 9. Szombathely, Arena Savaria KATALÓGUS"

Átírás

1 2008. augusztus 8 9. Szombathely, Arena Savaria Faiskolai Börze KATALÓGUS

2

3 ELÔSZÓ 1 A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének vezetôsége nevében szeretettel üdvözlök minden kiállítót és látogatót. Immár 15. alkalommal kerül sor Szombathelyen a Faiskolai Börze megrendezésére. Az elmúlt évek folyamán a kiállítás nem csak a hazai termesztôk, kereskedôk és felhasználók találkozási helye lett, hanem egyre több külföldi kiállító és látogató is felkereste, így méltán nevezhetjük a legrangosabb hazai díszfaiskolás rendezvénynek. Az elmúlt évben elhatároztuk, hogy a börzét közép-európai, regionális, nemzetközi szakkiállítássá fejlesztjük. Ennek elsô lépéseként egy új, nemzetközi rendezvények lebonyolítására is alkalmas helyszínt kerestünk, így már második alkalommal a szombathelyi Arena Savaria Sportcsarnok ad otthont az eseménynek. Idei évben a börze két napig tart és a szakembereken túl nyitva áll a nem szakmabeli látogatók elôtt is, így egyre több érdeklôdô ismerkedhet meg a hazai és külföldi faiskolások áruválasztékával. A börzét elsôsorban továbbra is a szakemberek találkozójának színhelyéül szánjuk, azonban külön helyszínen a nagyközönség számára vásárlási lehetôséget biztosítunk. E katalógussal segítséget kívánunk nyújtani a faiskolai termesztést, és az azt kiszolgáló üzletágakat magas színvonalon reprezentáló kiállítók megismeréséhez és a kapcsolattartás megkönnyítéséhez. Jó üzletkötést és kellemes idôtöltést kívánok. Szombathely, július 31. Izer Gábor a Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének elnöke

4 2 SZERVEZÔ Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete H-9700 Szombathely, Béke tér 1. Telefon: / Fax: /

5 KIÁLLÍTÓINK 3 Agrolánc Kft Fót, Jedlik Ányos utca 1. Ügyintézô: Dávid Szilárd Telefon: 20/ Fax: 27/ davidsz@agrolanc.hu Honlap: Tevékenység: gép, eszköz Albizia Bt Szeleste, Fenyô u. 8. Ügyintézô: Markó Mihály Telefon: 70/ Fax: 95/ markomihaly@fre .hu Trópusi, mediterrán dísznövények, Bouganvillea, Sundeville (Dipladenia) Alföldi Díszfaiskolások Egyesülete 6000 Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1-3 Ügyintézô: Puskás Péter Telefon: 30/ Fax: 27/ puskaspeter@invitel.hu Honlap: Egyesületünk fôként az alföldi régióban, faiskolai termesztéssel és forgalmazással foglalkozó kertészetek érdekei védelme céljából létrehozott és mûködtetett érdekképviseleti szervezet. Alpoktex Kft Kôszeg, Posztógyár u. 12. Ügyintézô: Biczó Antal Telefon: 20/ alpoktex@microhonlap.hu Kertészetben használható szívatószövet, geotextilia, jutaszövet gyártása. Andre Briant jeunes Plantes F St Barthélémy d Anjou, BP 10015, 15 La Bouvinerie Ügyintézô: Nico Reynvoet, Tel: +49/ Telefon: Fax: dunaye@andre-briant.fr Honlap: Szaporítóanyagok széles választékban, 8-as, 9-es cserépben, tálcásan, 1 literes konténerben. Szabad gyökerû, valamint egyéves sorfa oltványok elôállítása, melyeket egész Európába szállítunk.

6 4 KIÁLLÍTÓINK BAUPLAST Kft 2800 Tatabánya, Szövetkezet u. 12. Tel: 34/ , 30/ Ügyintézô: Tarnóczi Margit Honlap: Mûanyag ágyás- és gyepszegély (2 m x 15 cm), bambusz-szegély (2 m x 30 cm), térkô- és burkolószegély (1 m x 8 cm x 4,5 cm) és gyeprács (50 x 50 cm) termékeinket a kertépítôk és árudák figyelmébe ajánljuk. A szállítást futárszolgálattal, kedvezô költséggel megoldjuk. Beppler Kft Szigetszentmiklós, Gyártelep 0298/104 hrsz. Ügyintézô: Miklós Dóra Telefon: 24/ , 30/ Fax: 24/ beppler@vnet.hu Honlap: Termesztôedények, szaporító és szállító tálcák, mûtrágyák, tôzegek és földkeverékek valamint vágott és cserepes dísznövények szaporítóanyagának forgalmazása. Beretvás Kertészet 2319 Szigetújfalu, Vasút u. 44. Ügyintézô: Patkós István Telefon: 70/ Fax: 24/ beretvaskert@gmail.com Honlap: Évelô dísznövények, fûszernövények, valamint egy- és kétnyári növények termesztésével és forgalmazásával foglalkozik. Berger Trio Kft Jánossomorja, Lovarda u. 80. Ügyintézô: Neuberger Krisztián Telefon: 30/ Fax: 96/ info@bergertrio.hu Honlap: Évelô dísznövények termesztése, ingyenes házhoz szállítása. Kövirózsák nagy fajtaválasztékban, többféle cserépméretben. Növényeinket egyedi színes füllel ellátott, eladást megkönnyítô kiszerelésekben is értékesítjük, valamint igény esetén színes etikettel szállítjuk.

7 KIÁLLÍTÓINK 5 Bezák Díszfaiskola Kft. Gencsapáti, Hunyadi u. 27. Ügyintézô: Bezák János Telefon: 94/ , 30/ Fax: 94/ bezakkft@gpinet.hu Honlap: Lombos- és fenyôszaporítóanyag, konténeres növények, díszített gyertyák, mûtrágya, virágföld, mágneses vízkezelô forgalmazása. Bilik és Társa Bt Szombathely, Búzavirág u. 6 Ügyintézô: Mittl Zoltán Telefon: 30/ Fax: 94/ bilikbt@fre .hu Honlap: Konténeres és földlabdás fenyôfélék és cserjék termesztése. Bioker Kft Szombathely, Batsányi u. 44. Ügyintézô: Kiss Edina Telefon: 30/ Fax: 94/ info@bioker.hu Honlap: Faiskolánkban óta foglalkozunk szabadföldi dísznövény termesztéssel, elsôsorban Thuja occ. és Thuja orientalis, Chamaecyparis laws., Juniperus oszlopos és terülô, nyírt Buxus és Prunus laurocerasus fajtákkal. Folyamatosan bôvülô kínálattal és minôségi növényekkel állunk partnereink rendelkezésére. Bíró Díszkert Kft Zalaegerszeg, Ságodi u. 47. Ügyintézô: Bíró László Telefon: 30/ Fax: 92/ diszkert@t-online.hu Honlap: Fenyô szaporítóanyag, földlabdás és konténeres fenyôk, konténeres cserjék termesztése.

8 6 KIÁLLÍTÓINK Bíró Kft Szigetszentmiklós, Csepeli u. 0173/54. Ügyintézô: László Ajtony Telefon: 24/ , 30/ Fax: 24/ A Bíró Kft. a Bruno Nebelung cég dísznövény szaporítóanyagát, (mint vetômag, virághagyma, palánta), a Stender AG termesztô közegeit és tôzegeit forgalmazza. A cég értékesíti a Knecht GmbH termesztô asztalait és öntözôkocsijait, a Krötz GmbH & Co.KG fóliás ter mesztô-berendezését, valamint a Teku cég termesztô edényeit. Boda-Szak-ért Kft Lakhegy, Arany J. u. 18. Ügyintézô: Bodáné Szakter Judit Telefon: 30/ Fax: 92/ bodakert@fre .hu Sziklakerti évelô dísznövények termesztése. Borostyán Bt Budapest, Templom u. 43. Ügyintézô: Pálfi Péter, Vass Krisztina Telefon: 30/ , 30/ Fax: 1/ borostan@externet.hu telep@borostyanbt.t-online.hu 4 ha területen konténeres díszcserjék, díszfák termesztése. Talajtakarók, virágos cserjék, hortenziák, rózsák, sövénynövények, futó növények, ÚJDONSÁGOK nagy választékban, nagy mennyiségben, jó minôségben, kedvezô áron. Faiskolai jelcímkék forgalmazása. (Kézzel és géppel írhatók.) Brinkman Hungary Kereskedelmi Kft Hódmezôvásárhely, Szántó Kovács János u Ügyintézô: Szántó Zoltán Telefon: 30/ Fax: 62/ szantoz@vnet.hu JAVO cserepezô- és tálcatöltô gépek, cserepek, konténerek, tálcák; SVENSSON energia- és árnyékoló ernyôk; tápoldatozók, víztároló tartályok, csepegtetô rendszerek; klímaszabályozó rendszer; CULTILENE kôzetgyapot; talajtakaró fóliák és szövetek; Mûtrágyák, fertôtlenítô, mûszerek, SHADEFIX árnyékoló festék

9 KIÁLLÍTÓINK 7 Cedrus Kft. SK Dunaszerdahely, Borostyán u. 18. Ügyintézô: Riedel Vlado Telefon: +421/ cedrus@cedrus.sk Fenyô és lombos oltványok COMPO GmbH & Co. KG D Münster, Gildenstrasse 38 Képviselô: Hefler József Telefon: 20/ jozsef.hefler@compo.hu Honlap: Mûtrágyagyártás, forgalmazás, szaktanácsadás. Hosszú hatású alap-és fejtrágya: ENTEC Burkolt mûtrágya: Basacote. Öntözômûtrágya: Hakaphos. Lombtrágya: Nitrophoska foliar Mikroelemek: Basafer ; Nutribor ; Zitrilon. Gyeptrágya: Floranid. Faiskola-, egynyári-évelô-, gyep-program. De Martelaer Boomkwekerij B-9060 Zelzate, Akker 18 Ügyintézô: Nico Reynvoet Tel: +49/ Telefon: Fax: info@demartelaer.be Honlap: Elsô osztályú sorfák 8 10 és körméretben. Domonkos Rózsa- és Díszfaiskola 6756 Tiszasziget, Kolozsvári u. 24. Ügyintézô: Domonkos Dezsô Telefon: 20/ Fax: 62/ domonkos.dezso@invitel.hu Honlap: A faiskola fô profilja a rózsatô (futó, bokor, park és magastörzsû), valamint Ligustrum ovalifolium, Prunusok, díszfák és Berberis termesztésével foglalkozik. A rózsatöveket színes képpel, csomagolt gyökérrel is forgalmazzuk.

10 8 KIÁLLÍTÓINK Egerági Díszfaiskola Egerág, Bikarét Levélcím: Dlusztus Miklós, 7763, Egerág Pf. 4. Ügyintézô: Dlusztus Miklós Telefon: 20/ Tevékenység: Bambuszok, díszfüvek, sövénynövények, virágzó cserjék, dézsások, botanikai és dendrológiai ritkaságok, dísznövény csomagküldô szolgálat. Egzóta Díszfaiskola 8800 Nagykanizsa, Kaposvári u. 82. Ügyintézô: Németh Lajos Telefon: 20/ Fax: 93/ Tevékenység: Díszfaiskolai termesztés. Eurodent Hungária Bt Budapest, Hunyadi u.147/b. Ügyintézô: Szakszon László Telefon: 20/ Fax: 1/ Sziklakerti és évelô dísznövények, HIBISCUS MOSCHEUTOS különlegességek, ALBIZIA JULIBRISSIN SUMMER CHOKOLATE, BOUGANVILLEA termesztése és forgalmazása Európa 5 Kertcentrum Kft Alsónémedi, Fô út Erdô 4. Ügyintézô: Gábor Lajos Telefon: 20/ Fax: 29/ europa5garden@monornet.hu Honlap: Kis -és nagykereskedés. Nagyrészt import, holland, olasz, német, belga növényeket, közöttük sok ritkaságot, különlegességet forgalmazunk. Kereskedünk még hazai növényekkel és foglalkozunk import szaporítóanyag továbbnevelésével is. Telephelyünkön megtalálhatók még a kerti segédeszközök széles választéka.

11 KIÁLLÍTÓINK 9 Évelô Park Kft. Címe: 2713 Csemô, Varga dûlô 9. Ügyintézô: Rákosi Adorján Telefon: 30/ Fax: 53/ evelok@flash-net.hu Honlap: Évelô dísznövények vegetatív szaporítóanyagának elôállítása. Évelô dísznövények és Aloe Vera növény termesztése. Ex Horto Kft Szigetszentmiklós, Pf /79. hrsz. Ügyintézô: Hamar Júlia Telefon: 24/ Fax: 24/ exhorto@invitel.hu A Hortus Hungaricus kertészeti kiállítás szervezése, Info stand. Farmcenter Kft Gödöllô, Tessedik S. u. 4. Ügyintézô: Pánczél Miklós Telefon: 28/ Fax: 28/ farmcenter@invitel.hu Honlap: TEEJET permetezéstechnikai eszközök, MANTIS ULV töményvegyszeres akkumulátoros gyomirtó készülékek, CARPI kézi-, háti- és motoros permetezôk, FOX MOTORI elektromos háti permezezôk, SHURFLO elektromos permetezôszivattyúk, szórópisztolyok, szórószárak, védôernyôk. Flora Kft Kecskemét, Platán u. 57. Ügyintézô: Hegedûs Erika Telefon: 20/ Fax: 76/ herika72@citromail.hu Honlap: Faiskolai címkék hô-, mátrix- és lézernyomtatókhoz illetve kézi feliratozáshoz, szem- és oltványkötözô, Basacote Plus tartós mûtrágya, termesztô közeg, mûtrágya, faiskola.

12 10 KIÁLLÍTÓINK Flora Nostra Kft Budapest, Brassó u. 79. Ügyintézô: Sinkó Gabriella Telefon: 20/ Fax: 1/ Honlap: Évelô dísznövények termesztése, értékesítése faiskolai árudáknak, kertépítôknek. Future Gardens Kft Budapest, Melinda út 28. Ügyintézô: Csôke Mónika Telefon: 30/ Fax: 1/ Rugalmas mindenes vödrök, árudai bevásárló kocsi, kézikocsi, dekorkavics és üveg (1 kg), gyerek kertészet, mázas cserép, karácsonyi kiegészítôk. Gartenhilfe GmbH A-4020 Linz, Estermann Str. 6. Ügyintézô: Stegmayer Csaba Telefon: 30/ Fax: 96/ Profi és hobby kertészek számára gyártjuk és forgalmazzuk: virágföldek, vízoldékonyés tartós hatású mûtrágyák, gyep- és speciális mûtrágyák, tápoldatok, fenyô- és dekor kéreg stb. Gergely Béla 8200 Veszprém, Tiszafa u. 29. Ügyintézô: Gergely Béla Telefon: 20/ Fax: 88/ ha-on termelünk örökzöld fenyôféléket, földlabdás cserjét, cserje szaporítóanyagot és konténeres díszcserjét.

13 KIÁLLÍTÓINK 11 Gergely Díszfaiskola 2100 Gödöllô, Szabó Pál u. 56. Ügyintézô: Kisgergelyné Király Andrea Telefon: 20/ Fax: 28/ Honlap: Konténeres örökzöldek, cserjék 2 40 literes konténerméretig, örökzöld és cserje szaporítóanyag, fenyôoltványok. Grünewald Kft Szigetszentmiklós, Gyári út 17. Ügyintézô: Nagy Beáta Telefon: 24/ info@gggkft.hu Honlap: Szaporítóanyagok, kertészeti segédeszközök (Pl: Modiform cserepek, szállító-, sza porí tótál cák) értékesítése, forgalmazása. Gurisatti Faiskola Kft Kôszeg, Hegyalja u. 5. Ügyintézô: Gurisatti Péter Telefon: 30/ Fax: 94/ info@gurisatti.hu Honlap: Szemzett, oltott díszfákat, díszcserjéket és fenyôféléket nevel szabadföldben és konténerben. Hári János egyéni vállalkozó 8900 Zalaegerszeg, Sas u. 26. Ügyintézô: Hári János Telefon: 30/ Fax: 93/ info@haridiszfa.hu Honlap: Örökzöld dísznövények termesztése. Hegede Kertészet Kft Helvécia, Alsótelepi dûlô 5. Ügyintézô: Hegede István Telefon: 76/ , 30/ Fax: 76/ hegedekft@hegede.t-online.hu Honlap: Sziklakerti évelôk és évelôágyások dísznövényei, cserjék, árnyékkedvelô növények, díszfüvek, bambuszok és vízinövények termesztése.

14 12 KIÁLLÍTÓINK Helix Hungária Kft Enese, József A. u. 4. Ügyintézô: Szabó Tamás Telefon: 30/ Talajtakaró díszcserjék termesztése és forgalmazása. Hermann Meyer KG D Nossen, Ahornweg 2. Kontakt: Andreas Finke, Stefan Donat Telefon: +49/ Fax: +49/ Kertészeti és kertépítési anyagok, segédanyagok, szerszámok, kellékek nagykereskedelme. HÍRÖS FÓLIAHÁZ Kft Kecskemét, TechnikPark Heliport Ügyintézô: Erdôdi Péter Telefon: 30/ Fax: 76/ Honlap: Fóliaház alkatrészek gyártása, forgalmazása (fóliarögzítô sínek, bilincsek; légtechnikai berendezések; motorizálás-automatizálás; szellôztetés; stb.) Komplett fóliaházak gyártása és kivitelezése. Fóliaház modernizálás --> komplett tetô -, vagy oldalszellôzôk. Ingyenes szaktanácsadás. Horák a synové Okrasné školky s.r.o. CZ Bystrice pod Hostynem, Za drahou 1276 Ügyintézô: Horák Radek Ing. Telefon: +420/ Fax: +42/ info@horak-skolky.cz Honlap: ban alapított faiskolánk tûlevelû és lombos oltványokat, fenyôféléket és díszcserjéket állít elô kiváló minôségben.

15 KIÁLLÍTÓINK 13 Horváth Gábor Díszfaiskolája 8900 Zalaegerszeg, Rét u. 11. Ügyintézô: Horváth Gábor Telefon: 92/ , 30/ Fax: 92/ Fenyôket, díszfákat és díszcserjéket termeszt, szabadföldön és konténerben Zalaegerszeg ÉNy-i részén. Inter-Mix Kft Budapest, Rajka u. 7. Ügyintézô: Vörös Bálint Telefon: 1/ Fax: 1/ Honlap: www. intermix.hu Az Inter-Mix Mezôgazdasági Kereskedelmi Kft. a Kubota gépek hivatalos importôre Magyarországon. Természetesen az értékesítés mellett az alkatrészellátást és a szervízt is biztosítjuk gépeinkhez. A Kubota-k széles körben felhasználhatók mind a kertészeti, mind mezôgazdasági munkálatokra. Kubota.japán precizitás elérhetô áron.. Jaksics Faiskola 2737 Ceglédbercel, Dózsa Gy. u. 6. Ügyintézô: Auerbach Roland Telefon: 30/ Fax: 53/ auerbachroland@t-online.hu Szabad gyökerû és földlabdás díszfa 23 ha-on, gyümölcsfa, magcsemete, lombosfa mag, hûtôház. Jázmin Díszfaiskola 2800 Tatabánya, Tompa Mihály u. 7. Ügyintézô: Pataki Iván Telefon: 70/ pataki.ivan@fre .hu; pataki.ivan@citromail.hu Elsôsorban konténeres díszcserjéket állít elô, de nevel örökzöldeket, fákat is. Hunter öntözôrendszer tervezését, telepítését vállalja.

16 14 KIÁLLÍTÓINK Dr. Józsa Miklósné 9700 Szombathely, Szt. Imre herceg u Ügyintézô: Dr Józsa Miklós Telefon: 94/ , 30/ Fax: 94/ Faiskolánk elsôsorban Józsa Miklós fajtáit forgalmazza: babérmeggy fajták, mogyoró, mahónia, tiszafa, ezüstfenyô, tuja és nyírfa. Törpe fenyôkbôl és iskolázott cserjékbôl van még kínálatunk. Juhász és Társa Kft Sopron, Tulipán köz 12/a. Ügyintézô: Juhász Miklós Telefon: 30/ Fax: 99/ Honlap: Erdészeti- és díszfaiskolai vetômagvak, vadvirágmagvak, gyógynövénymagvak termesztése, gyûjtése és forgalmazása. Juhász Tünde Díszfaiskolája 9641 Rábapaty, Alsópatyi u. 25. Ügyintézô: Juhász Tünde Telefon: 95/ ; 20/ Fax: 95/ Földlabdás fenyôfélék termesztése. Faiskolai áruda mûködtetése. Kállai Márta Díszfaiskola Bt Kecskemét, Majális u. 4/2. Ügyintézô: Kállai Márta Telefon: 30/ Fax: 76/ Honlap: Szabadgyökerû és konténeres díszfákat, valamint konténeres díszcserjéket termelünk. Kiemelt figyelmet fordítunk egyes cserjefajok metszéssel történô alakítására, különleges formák létrehozására.

17 ELÔTÉRI ÉS KÜLTÉRI KIÁLLÍTÓK 15

18 16 BELTÉRI KIÁLLÍTÓK

19 17

20 18 KIÁLLÍTÓINK Kazifa Kft Kópháza, Ady Endre u. 13 Ügyintézô: Kazinczy Péter Telefon: 30/ Fax: 99/ Honlap: Cégünk extenzív körülmények között nevel, lombhullató fákat suhángmérettôl es sorfa méretig, magastörzsû oltványainkat utcafásításhoz ajánljuk. Foglalkozunk szabadföldi vá gottvirág (Paeonia, napraforgó), valamint évelô pünkösdirózsa.és dísztök termesztéssel is. Kert-Kellék Kft Kecskemét, Halasi út 25. Ügyintézô: Aradi László Telefon: 20/ Fax: 76/ Honlap: Kertészeti eszközök, tôzeg- és földkeverék, faiskolai szaporítótálcák és konténerek, mérômûszerek. mûtrágya, szervestrágya forgalmazása. Kertészeti Öntözéstechnika Kft Makó, Almási u. 8. Ügyintézô: Kovács Ferenc Telefon: 62/ Fax: 62/ Honlap: Parkok, díszkertek automata öntözése. Tótechnika, szûrôk, tószivattyúk. Firestone gumifólia tavakhoz, tározókhoz. Kúttechnika. Csepegtetô csövek, gombák, mikroszórófejek, tápoldat adagolók növényházba, ültetvényre. Kis- és nagykereskedelem, tervezés, pályázatok készítése, kivitelezés. Kiss Díszfaiskola 9473 Egyházasfalu, Arany J. u. 28 Ügyintézô: Kiss Mihály Telefon: 30/ Faiskolánk kínál földlabdás és konténeres fenyôféléket, díszcserjéket, díszfákat, oltvány fenyôket, formára nyírt hamisciprusokat.

21 KIÁLLÍTÓINK 19 Kiss Kertész Duó Kft Fülöpháza, 041/37 hrsz. Ügyintézô: Kiss Csaba Telefon: 30/ Fax: 76/ Honlap: Faiskolai növény, kert- és parképítés Magnolia Bt Nagyatád, Dózsa u. 26. Ügyintézô: Szijártó Lajos Telefon: 82/ Fax: 82/ Honlap: Díszfaiskolai termesztés értékesítés viszonteladók és nagy tételû vásárlók részére. Aktuális ajánlat: Nagy tételben rendelhetô konténeres smaragdtuják, -magnóliák, -törpefenyôk és egyebek. Malagrow Kft Szolnok, Újszászi út 38. Ügyintézô: Éber Csaba Telefon: 30/ Fax: 56/ Honlap: Valagro biostimulátorok, mûtrágyák, mikroelemek; finn kertészeti földkeverékek (Kekkilä); korszerû árnyékoló festékek (Sudlac); ködképzô berendezések (Swingtec). Mapol Faiskola Kft Budapest, Regôs u. 6. fsz. 1. Ügyintézô: Jaroslaw Chabin Telefon: 20/ Fax: 1/ Honlap: Pátyon, Budapest mellett 5 hektáron földlabdás növény nevelésével, Szentkirályon, Kecskemét mellett, 2 hektáron konténeres növények termesztésével és értékesítésével foglalkozunk. Forgalmazunk még faiskolai termesztési segédeszközöket.

22 20 KIÁLLÍTÓINK Marczika Kft Érd, Napvirág u Ügyintézô: Marczika András Telefon: 30/ Fax: 23/ A MARCZIKA Kft. kizárólagos képviseletként forgalmazza: a PATZER GmbH termesztôközegeit. a GÖTSCH&FÄLSCHLE GmbH energiatakarékos növényház rendszereit, öntözô- és fûtôberendezéseit. a DA ROS srl. cseréptöltô-, magvetôgépeit, ültetô- és palántázórobotjait. a FACKLER GEWÄCHSHAUSTECHNIK GmbH növényasztalait. a FELDHAUS & Co. KG, valamint az EICH JUNGPFLANZEN szaporítóanyagait Maróti Díszfaiskola Kft Kóka, Dózsa György út 47. Faiskola: Tóalmás, Peresi dûlô Telefon: 30/ Fax: 29/ , 29/ maroti@monornet.hu Ügyintézô: Maróti Lászlóné Díszfaiskolai termesztés Budapest közelében 15 ha-on, ebbôl 3 ha konténertelep. Nagy a fajtaválasztékunk. Márovics Díszkert Kft Bagod, Arany J. u. 074/15. hrsz. Ügyintézô: Márovics Attila Telefon: 30/ Fax: 92/ marovicsdiszfa@vnet.hu Konténeres örökzöldek, ezen belül kúszók széles választékával, valamint cserjék és földlabdás örökzöldek termesztésével foglalkozunk. Morus Díszfaiskola 8912 Nagypáli, Petôfi u. 65. Ügyintézô: Pajor Róbert Telefon: 30/ vignyul@gmail.com Földlabdás díszfák, cserjék, örökzöldek termesztése, forgalmazása.

23 KIÁLLÍTÓINK 21 Musztács Kert Kft Ôrtilos, Rákóczi u. 53. Ügyintézô: Musztács Imre Telefon: 30/ Fax: 93/ ha-on termesztünk fajta örökzöldet: Abies, Chamaecyparis, Cupressocyparis, Juniperus, Larix, Picea, Pinus, Taxus, Thuja fajtákból. Németh Díszfaiskola Kft Szombathely, Bertalanffy u. 35. Telefon: 94/ , 30/ Fax: 94/ Ügyintézô: Németh Imréné 1989-ben alakult díszfaiskolai vállalkozás. Örökzöldeket és fenyôoltványokat szaporítunk és nevelünk kertészetünkben. Konténertelepünkön elsôsorban 2 literes edényekben örökzöldeket és díszcserjéket kínálunk. Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete 9700 Szombathely, Béke tér 1. Ügyintézô: Tóth Péter Telefon: 30/ Fax: 94/ fakertesz@fakertesz.hu Honlap: Elsôsorban Nyugat-Dunántúlról, de az ország más területeirôl is szervezôdött tagsága szakmai fejlôdését, érdekképviseletét szolgáló egyesület. Nyugati Zöld-Sziget Bt Gyöngyösfalu, Petôfi S. u Ügyintézô: Gergye Anita Telefon: 20/ gergye_anita@isis-com.hu Elsôsorban 2 literes konténeres díszcserjék és földlabdás fenyôfélék termesztésével foglalkozunk. OÁZIS Kertészeti Kft Budapest, Kôbányai út 47. Fax: 1/ Honlap: Agyag- és mûanyag cserepek, kaspók, kosarak

24 22 KIÁLLÍTÓINK Organova Kft Budapest, Királyok útja 299. Ügyintézô: Turú Gábor Telefon: 20/ Fax: 20/ Honlap: Mûtrágya, növényvédôszer, fólia, eszköz kis- és nagykereskedelme. Librel kelátok, gyökereztetô por, netlon növénytakaró hálók, DVG 4 éves fóliák forgalmazása. Parti Kertészet Díszfaiskola Nagy Attila 9700 Szombathely, Mészáros J. u. 20. Ügyintézô: Nagy Attila Telefon: 30/ Fax: 94/ info@partikerteszet.hu Honlap: Egy- és kétnyári, balkonnövény, évelô, cserepes dísznövény, (krizantém, mikulásvirág) termesztés üvegházban és fólia alatt 3200 m2-en és 6000 m2 konténertelepen. Parti díszfaiskolai áruda a Szombathely-Kámon összekötô út mellett. PAX 96 Kft 6000 Kecskemét, Platán u. 57. Ügyintézô: Hegedûs Ágoston Tel: 20/ Fax: 76/ jofold@fre .hu Jó Föld kertészeti földkeverékek gyártása és forgalmazása árudák és termesztôk részére. Perintkert Kft Gencsapáti, 0173/18 hrsz. Telefon: 94/ , 30/ Fax: 94/ perintkert@t-online.hu Honlap: Ügyintézô: Kovács Zoltán Lomblevelû örökzöldek, pikkelyes fenyôk, oltvány fenyôk, szoliter cserjék, díszfák termesztése.

25 KIÁLLÍTÓINK 23 Plant-Divisor Díszfaiskolások Beszerzô és Értékesítô Szövetkezete 8948 Nova, Kossuth L. út 58. Ügyintézô: Szalay Cecilia Telefon: / Fax:+36 92/ Honlap: Konténeres és szabadföldi fenyôfélék, örökzöld és lombhullató cserjék, lombos fák széles választékban. Faiskolai segédanyagok forgalmazása. Plantheon Díszfaiskola 7636 Pécs, Malomvölgyi u. 0214/38 hrsz Ügyintézô: Cséplô Árpád Telefon: 30/ Fax: 72/ Honlap: Földlabdás, és konténeres díszfákat, fenyôféléket és lombos örökzöldeket egyaránt termesztünk. Kínálatunkban számos ritka fajta, újdonság, és egyedi növény található. PMS Kft Debrecen, Pesti út 43. Ügyintézô: Takács Erika, Tóth Enikô Telefon: 20/ Fax: 1/ Kertészeti kiegészítôk Angliából; növényültetôk - támaszok és futtató ívek, térelválasztók, konzolok, gyep- és ágyásszegélyek. Praktikus eszközök; lámpák, lábtörlôk, kesztyûk, kerti díszek, üvegházak. Poliext Csövek Kft Kecskemét-Matkó, II. ker Ügyintézô: Varga Anikó Telefon: 76/ , 76/ Fax: 76/ poliext@poliext.hu, varga.aniko@poliext.hu Honlap: A Poliext Csövek Kft óta foglalkozik mezôgazdasági- és parköntözéshez szükséges elemek gyártásával, forgalmazásával (PE csövek, szerelvények, szórófejek, szivattyúk, szûrôk). Emellett komplett növényházak gyártásával, jelentôs alkatrészválasztékkal áll vevôi rendelkezésére.

26 24 KIÁLLÍTÓINK PRENOR Kft Szombathely, Béke tér 1. Ügyintézô: Theisz Károlyné, Dr. Sinkó Zoltán Telefon: 94/ Fax: 94/ Honlap: Fenyôket, fákat, cserjéket szabadföldön és konténerben széles fajtaválasztékban nevelünk és forgalmazunk. Foglalkozunk parképítéssel, -fenntartással és parki berendezések gyártásával. Scotts mûtrágyák, kertészeti segédanyagok (bambusz, csomagolóanyag) kereskedelme. Profi Partner 2003 Kft. Faiskolai Nagykereskedés Címe: 2310 Szigetszentmiklós, Csepeli út 43. Ügyintézô: Horváth József Telefon: 24/ , 24/ , 30/ Fax: 24/ Honlap: Magyarország legkorszerûbb díszfaiskolai nagykereskedése, ahol közel 40 faiskola növénykínálatából válogathat. Telepünkön Budapest határában talál virágföldet és agyagcserepet, fenyôkérget, fûmagot, mûtrágyát, növényvédô szereket, öntözéstechnikai berendezéseket. Kínáljuk továbbá a belga Thomsen merevfalú faiskolai konténerek széles választékát. Raf Goossens BVBA. B-9180 Moerbeke-Waas, Opperstraat 127 Kontakt: Nico Reynvoet Tel: +49/ Telefon: Fax: raf.goossens@skynet.be 14 ha-on állítunk elô dugványozással vagy mikroszaporítással egyéves Rhododendendron hibrideket, Yakushimanum, törpe Rhododendron és Azalea Mollis-knaphill szaporítóanyagot. Éves termelésünk db 14 cm-es és db 11 cm-es cserepes növény, széles fajtaválasztékban és kiváló minôségben. Dr. Rappai Józsefné 7173 Zomba, Fô tér 7. Ügyintézô: Dr. Rappai Józsefné Telefon: 20/ Fax: 74/ rappaivi@t-online.hu Egzotikus növények, trópusi, mediterrán dísznövények és gyümölcsök.

27 KIÁLLÍTÓINK 25 Retkes András 9700 Szombathely, Király u. 13. Ügyintézô: Retkes András Telefon: 30/ Kövirózsák szaporítása és forgalmazása. Ruisz Artúr Díszfaiskolája 9375 Répceszemere, Fô u. 57. Ügyintézô: Ruisz Artúr Telefon: 30/ Fax: 99/ Konténerben fenyôféléket, cserjéket, sziklakerti törpe örökzöldeket; cserepes szaporítóanyagot nevelünk és forgalmazunk. A növények szállítását vállaljuk. Ruisz Díszfaiskola Kft Répceszemere, Fô u. 68. Ügyintézô: Ruisz Artúr, Ruisz Hugó Telefon: 30/ , 30/ Fax: 99/ , 99/ ruisz.artur@fre .hu ruisz.hugo@petecom.hu Konténerben fenyôféléket, cserjéket, sziklakerti törpe örökzöldeket; cserepes szaporítóanyagot nevelünk és forgalmazunk. A növények szállítását vállaljuk. Ruisz Hugó Díszfaiskolája 9375 Répceszemere, Fô u. 68. Ügyintézô: Ruisz Hugó Telefon: 30/ Fax: 99/ ruisz.hugo@petecom.hu Konténerben fenyôféléket, cserjéket, sziklakerti törpe örökzöldeket; cserepes szaporítóanyagot nevelünk és forgalmazunk. A növények szállítását vállaljuk.

28 26 KIÁLLÍTÓINK SCOTTS 2092 Budakeszi, Pf Ügyintézô: Nyugat-magyarország: Mayerhoffer Attila, 30/ Bokor Viktória 70/ Kelet-magyarország: Gócza Szabolcs 30/ Professzionális kertészeti mûtrágyák: Osmocote Exact, Osmocote Start, Osmoform, Scotts Díszpark, Universol, Peters, Agroblen, Agroleaf. Simon Díszfaiskola 8360 Keszthely, Gyöngyvirág u 10 Ügyintézô: Simon Ferencné, Simon Ferenc Telefon: 30/ / Fax: 83/ simonkert@t-online.hu Honlap: Faiskola ajánlata: Albizia julibrissin,cortaderia selloana magonc és tôosztott, Ficus carica, Hibiscus és fenyôoltványok, Lonicera fajták, Campsis, Parthenocissus, Wisteria oltványok. Specialmix Kft Gödöllô, Szabó Pál u. 56. Ügyintézô: Kisgergely László Telefon: 20/ Fax: 28/ specialmix@specialmix.hu Honlap: Borovi és vörösfenyôkéreg elôállítása, baltikumi tôzeg alapú földkeverékek gyártása különbözô növényi kultúráknak. STUJA Bt. Sopronhorpács, Ságvári E. u. 18/E Ügyintézô: Stummer Zoltán Telefon: 30/ Fax: 99/ stuja@rlan.hu Honlap: stuja.fw.hu A Stuja Bt tôl foglalkozik,4 hektáron díszfaiskolai termesztéssel. Fô profilunk a földlabdás, kisméretû fák és örökzöldek termesztése. A jó minôséget szolid árakon kínáljuk.

29 KIÁLLÍTÓINK 27 Summa-Trade Kft Budapest, Heltai Jenô tér 17. Ügyintézô: Szabó Gellért Telefon: 20/ Hunter öntözôrendszerek forgalmazása, tervezése. Sylva Boomkwekerij B-9950 Waarschoot, T Hand 10 Ügyintézô: Nico Reynvoet Tel: +49/ Telefon: Fax: info@sylva.be Honlap: A Sylva a legismertebb erdészeti és sövénynövény termesztô faiskola Belgiumban. Az általunk elôállított kiváló minôségû fás növényeket Európa minden részébe szállítjuk. Faiskolánk Waarschoot-ban, Belgiumban található, ahol az enyhén homokos talaj és az enyhe klímát biztosító friss tengeri levegô együttesen járulnak hozzá, hogy kitûnô minôségben termeljük az eladásra szánt növényinket. Sylvestris Kertcentrum 8230 Balatonfüred, Pacsirta u. 7/a Ügyintézô: Csizmazia Szilveszter Telefon: 87/ , 30/ Fax: 87/ info@sylvestris.hu Honlap: LÖWE, LEYHT, Stocker, Max, KME cégek magyarországi forgalmazói vagyunk. Termékeink: metszôollók, kerti szerszámok, kötözô gépek és tartozékai. Szalay Díszfaiskola-Kertészet 8948 Nova, Kossuth L. út 58. Ügyintézô: Szalay Cecilia Telefon: / Fax:+36 92/ szalay.faiskola@t-online.hu Honlap: Konténeres és szabadföldi fenyôfélék, örökzöld és lombhullató cserjék, lombos fák széles választékban.

30 28 KIÁLLÍTÓINK Széviz-parti Díszfaiskola 8925 Bucsuszentlászló, Petôfi S. u. 77. Ügyintézô: Józsa Tamás Telefon: 30/ Fax: 92/ Földlabdás fenyôféléket állítunk elô 8 hektáron, valamint cserepes magonc fenyôket oltóalanynak és tovább nevelésre. Szombathelyi Erdészeti Zrt Szombathely, Saághy István u. 13. Ügyintézô: Zaxné Simon Erzsébet Telefon: 30/ Fax: 94/ zaxne@szherdeszet.hu Honlap: Kizárólag mikroszaporítással állítunk elô különbözô fásszárú növényeket. Igény esetén vállalunk kiválasztott egyedek mikroszaporítási technológiájának a kidolgozását, illetve felszaporítását. Szombathelyi Örökzöld Bt Szombathely, Páfrány u. 1/a. Ügyintézô: Kovács András Telefon: 70/ Fax: 94/ egreen@t-online.hu Honlap: Az Örökzöld Díszfaiskola 1983-ban alapított és azóta dinamikusan fejlôdô családi vállalkozás. A kezdeti 1 ha-os terület 2007-re 10 ha-ra növekedett, mindez magas termesztési színvonal mellett. Évrôl évre igyekszik növényei minôségén emelni és visszafogott árakkal megjelenni a hazai, illetve a nemzetközi piacon egyaránt. Tahi Faiskola Kft Tahi, Nagykert 0293 hrsz. Ügyintézô: Ifju Boldizsár Telefon: 26/ Fax: 26/ tahi.faiskola@tahi.hu Honlap: Széles méret- és fajtaválasztékban kínálunk vevôinknek konténeres és földlabdás többször iskolázott, méretes parkfákat, sorfákat, örökzöldeket, díszcserjéket és szoliter növényeket.

31 KIÁLLÍTÓINK 29 Telifa Zrt Hatvan-Nagygombos, 0462/1. hrsz. Ügyintézô: Gasparics Imre Telefon: 37/ ; 30/ Fax: 37/ Honlap: Kertépítô faelemek, nagynyomású fatelítés, gyerekjátékok. Teuffenbach Oswin, Baumschule A-9552 Steindorf a. Ossiachersee, Dorfstrasse 37 Ügyintézô: Oswin Teuffenbach Telefon: +43/ Fax: +43/ Savanyú talajt kedvelô növények Rhododendron, Azalea, Vaccinium, Pieris, Kalmia, Erika, Calluna TEXPACK Kft Szeged, Túzok u. 15/b. Ügyintézô: Csizmadia Nándor Telefon: 30/ Fax: 62/ Honlap: Faiskolai és kertészeti segédanyagok, kellékek importja és forgalmazása. Forgalmazott termékek: juta szövetek, zsinegek és agroszövetek minden méretben, raschel árnyékolók és kerítéshálók, raschel zsákok. Tölöskert Díszfaiskola Deme Krisztina Mária 8852 Zákány, Petôfi út 23. Ügyintézô: Deme Krisztina Mária Telefon: 30/ Fax: 82/ Díszfaiskolánk Somogy megyében a Dráva partján helyezkedik el, 20 ha szabadföldön termesztünk örökzöld dísznövényeket, fenyôféléket és cserjéket. Széles fajta- és méretválasztékkal, kiváló minôséggel és rugalmas kiszolgálással állunk vevôink rendelkezésére.

32 30 KIÁLLÍTÓINK VAN ECK BOSKOOP NL-2771 CN Boskoop, Biezen 86. Ügyintézô: René van Eck Telefon: Fax: Honlap: óta vagyunk jelen Magyarországon, mint holland exportfaiskola. Egész Magyarország területére szállítunk faiskolák és faiskolai árudák részére teljes faiskolai választékot. Kérjük, látogassa meg kiállításunkat és gyôzôdjön meg személyesen minôségünkrôl. Magyarul is beszélünk. Váradi Faiskola Bt Szigetszentmiklós, Varga L. u. 2. Ügyintézô: Koósné Váradi Éva Telefon: 30/ Fax: 24/ Konténeres díszcserjék termesztése, faiskolai kis- és nagykereskedelem, Clematis import. Varga és Varga Kertészet 7341 Csikóstôttôs, Szabadság u. 20. Ügyintézô: Varga János Telefon: 30/ Évelô dísznövények termesztése: viszonteladóknak, parképítôknek. (Sziklakerti növények, díszfüvek, mocsári hibiszkuszok, virágzó évelôk.) Várnainé Bilik Ildikó 9700 Szombathely, Búzavirág u. 6. Ügyintézô: Várnainé Bilik Ildikó Telefon: 30/ Fax: 94/ Konténeres és földlabdás fenyôfélék és cserjék termesztésével foglalkozunk. Vasi Wolf Trade Kft Balogunyom, Akacs M. u 3. Ügyintézô: Farkas Tamás Telefon: 20/ ttfarkas1@t-online.hu Díszfaiskolánk a 86-os fôút mellett Balogunyomban van, területe 4 ha. Örökzöldeket, speciális fenyôket termesztünk.

33 KIÁLLÍTÓINK 31 Vértesi Díszfaiskola 8854 Ôrtilos, Rákóczi u Ügyintézô: Veszpréminé Vértesi Erika Telefon: 30/ ben alakult faiskolai vállalkozás 7 hektáron. Elsôsorban szabadföldi örökzöldek termesztésével, illetve konténeres kecskerágó és fenyô szaporítóanyag forgalmazásával foglalkozik. VITaE Faiskola 8854 Ôrtilos, Kossuth u. 29. Ügyintézô: Pávlicz Teréz Telefon: 20/ Fax: 82/ hortusvitae@fre .hu Honlap: A szomszéd kertje mindig zöldebb! Üdvözöljük! Az Ön szomszédja nálunk vásárol gyümölcsfát, örökzöldet, díszfát. Vörös Faiskola 8900 Zalaegerszeg, Petôfi köz 3/A. 2/7. Ügyintézô: Vörös Sándor Telefon: 30/ Fax: 92/ vsandro@citromail.hu 4 ha-os faiskolánkban örökzöld fenyôk termesztését végezzük. W.R. Augsberger Gyepszônyeg Kft Feketeerdô, Hétvezér u. 5. Ügyintézô: Házi Sándor Telefon: 20/ Fax: 96/ augsberger@t-online.hu Honlap: Gyepszônyeg termelés és kereskedelem. Szolgáltatás: nagyobb felületek gépi vetése, nagy tekercses gyepszônyeggel gépi terítése, gyepfelvágó bérbeadása, szaktanácsadás.

34 32 KIÁLLÍTÓINK Zalaerdô Zrt. 1. sz. Erdészete Surdi Díszfaiskola 8856 Surd, Kossuth L. u. 48. Ügyintézô: Tóth Zoltán Tel: 30/ Fax: 93/ Földlabdás, konténeres egzóták, díszcserjék nagy választékban. Zsohár Csaba 9938 Nagyrákos, Belsôszer 33/A. Ügyintézô: Zsohárné Ambrus Mária Telefon: 94/ , 30/ Fax: 94/ vagy Honlap: Kb fajta lágyszárú évelô dísznövényt (sziklakerti, virágágyi, mocsári évelôk, díszfüvek, fûszernövények) termesztünk és értékesítünk kizárólag nagy tételben viszonteladók és kertépítôcégek részére. Honlapunkon található aktuális növénylistánkból elektronikus úton is rendelhet.

35

36 ÚJDONSÁGAINK! Felülkezelés Osmocote Topdress mûtrágyával ( ,5 MgO+Fe+mikr.) Elônyei: 4 5 hónapos hatástartam Jól tapad, ezért a konténer felborulása esetén sem szóródik le A korábbi felülkezelô mûtrágyával ellentétben burkolt szemcsék Kifejezetten felülkezelésre kifejlesztett mûtrágya Javasolt dózis: 3 4 g/l adagban (cseréptérfogatra számítva) Javasolt kijuttatási eszköz: Fertil Dispenser háti mûtrágya kiszóró Gyártó képviselete: Scotts International B.V. H-2092 Budakeszi Pf.: info.hungary@scotts.com Scotts gyomirtós gyepmûtrágya ( ,4 D+dicamba) Elônyei: Nagy hatékonysággal írtja a kúszó boglárkát, százszorszépet, pongyolapitypangot, útifûféléket, fehérherét, Alacsonyan vágott fû kezelésére is kiválóan alkalmazható Alkalmazása: március szeptember Javasolt dózis: 20 g/m 2 AMI VÁLTOZATLAN: ÁLLANDÓ MEGBÍZHATÓ MINÔSÉG! Importôr: Prenor Kft. H-9700 Szombathely, Béke tér 1. Tel.: 94/ , Fax: 94/ prenor@prenor.hu

2009. augusztus 8. Szombathely, Arena Savaria 16. Faiskolai Börze. Katalógus

2009. augusztus 8. Szombathely, Arena Savaria 16. Faiskolai Börze. Katalógus 2009. augusztus 8. Szombathely, Arena Savaria 16. Faiskolai Börze Katalógus GPS: N 47 14 27.05, E 16 37 6.01 elôszó 1 A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesületének vezetôsége nevében szeretettel üdvözlök

Részletesebben

2011. augusztus 12 13. Szombathely, Arena Savaria 18. Faiskolai Börze. Katalógus

2011. augusztus 12 13. Szombathely, Arena Savaria 18. Faiskolai Börze. Katalógus 2011. augusztus 12 13. Szombathely, Arena Savaria 18. Faiskolai Börze Katalógus Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230 km Perenye Kőszeg

Részletesebben

2010. augusztus 13 14. Szombathely, Arena Savaria 17. Faiskolai Börze. Katalógus

2010. augusztus 13 14. Szombathely, Arena Savaria 17. Faiskolai Börze. Katalógus 2010. augusztus 13 14. Szombathely, Arena Savaria 17. Faiskolai Börze Katalógus Perenye Kőszeg Söpte Bucsu Ausztria Torony Dozmat 89 87 Zanat Nemesbőd 86 Győr E65 Budapest Szombathely Gyöngyöshermán Petőfitelep

Részletesebben

S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a. k i á l l í t ó i n k 1 20. Faiskolai. Börze. 2013. augusztus 9 10.

S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a. k i á l l í t ó i n k 1 20. Faiskolai. Börze. 2013. augusztus 9 10. S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a k i á l l í t ó i n k 1 20. Faiskolai Börze 2013. augusztus 9 10. Katalógus 2 k i á l l í t ó i n k Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely:

Részletesebben

SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 22. Faiskolai BÖRZE 2015. SZEPTEMBER 10 11. KATALÓGUS

SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 22. Faiskolai BÖRZE 2015. SZEPTEMBER 10 11. KATALÓGUS SZOMBATHELY ARENA SAVARIA 22. Faiskolai BÖRZE 2015. SZEPTEMBER 10 11. KATALÓGUS 2 KIÁLLÍTÓINK Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely: 230

Részletesebben

S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a 19. Faiskolai. Börze. 2012. augusztus 10 11. Katalógus

S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a 19. Faiskolai. Börze. 2012. augusztus 10 11. Katalógus S z o m b a t h e ly A r e n a S a v a r i a 19. Faiskolai Börze 2012. augusztus 10 11. Katalógus Vienna Airport Szombathely: 140 km Bratislava Airport Szombathely: 160 km Budapest Airport Szombathely:

Részletesebben

Elıszó. Dr. Maráczi László elnök Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete

Elıszó. Dr. Maráczi László elnök Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete Elıszó Immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a Nyugatdunántúli Díszfaiskolások Egyesületének börzéje. Az egyesület 1990-ben történı megalakulásakor többek közt szakmai közös programok megszervezését

Részletesebben

forgalmazása, gázálarcok, védőfelszerelések.

forgalmazása, gázálarcok, védőfelszerelések. AGRO NATÚRTÁP KFT 5700 Gyula, Szent József u. 1. office@agronaturtap.hu www.agronaturtap.hu +36-30/348-2804 Szilárd és folyékony szerves trágyák, szubsztrátumok, virágföldek. BÁCSGÉPKER KFT. 6440 Jánoshalma,

Részletesebben

SZORTIMENT AJÁNLAT 2015.

SZORTIMENT AJÁNLAT 2015. Kisker COMPO UNIVERZÁLIS VIRÁGTÁP COM TÁPOLDAT UNIVERZÁLIS 500ML 4 008 398 943 523 12 357 Ft 550 Ft Felhasználás: január - december, általános minden növény számára ideális tápanyagutánpótlást biztosít

Részletesebben

HODÁK FAISKOLA SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ

HODÁK FAISKOLA SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ SZABADGYÖKERŰ DÍSZFÁK 2012 ŐSZ Acer n. Flamingo 150/200 SUH. 2.600 Ft (zöld juhar) Acer n. Kelly s Gold 200/250 PF. 3.600 Ft (sárga levelű zöld juhar) Acer platanoides 150/200 SUH. 2.000 Ft Acer platanoides

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT. 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria

SZAKMAI GYAKORLAT. 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria SZAKMAI GYAKORLAT 2010. június 14. július 3. Tulln, Ausztria Összeállította: Horváth Ferenc tankertészet-vezető helyettes A Tempus Közalapítvány által hirdetett Szakiskolai Fejlesztési Program keretein

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Oladi Havasok Díszfaiskola KÖSZÖNTÔ TISZTELT VÁSÁRLÓNK!

Oladi Havasok Díszfaiskola KÖSZÖNTÔ TISZTELT VÁSÁRLÓNK! Oladi Havasok Díszfaiskola KÖSZÖNTÔ TISZTELT VÁSÁRLÓNK! Örömmel szeretnénk felkelteni az Ön érdeklôdését növényeink iránt. Augusztustól az ôszi és tavaszi szezonban ahogy az árjegyzékünkben látható komoly

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Parképítő és fenntartó technikus szakma i képzéséhez OKJ szám: 54 51 02 Évfolyam: 1/13. évfolyam Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe:

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2008 ÕSZ-2009 TAVASZ - VIRÁGFÖLDEK -

TERMÉKKATALÓGUS 2008 ÕSZ-2009 TAVASZ - VIRÁGFÖLDEK - TERMÉKKATALÓGUS 08 ÕSZ09 TAVASZ VIRÁGFÖLDEK 3 40 4 48 PH 6,0 7,0 ÁLTALÁNOS VIRÁGFÖLD Közepesen laza szerkezetû, sötétbarna színû, magas biotápanyag tartalmú termesztõ közeg. Vízmegtartó képessége kitûnõ,

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

a(z) DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

a(z) DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 622 01 DÍSZNÖVÉNYKERTÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény,

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Egyesületi hírek. Az elmúlt idôszakban 1 vezetôségi gyûlés volt

Egyesületi hírek. Az elmúlt idôszakban 1 vezetôségi gyûlés volt Faiskolai Börze 2008 Egyesületi hírek 2008. július 13-19. között került sor Budai László vezetésével az Erdélyi kirándulásra, melyen 29 fô vett részt. A gyönyörû táj, a vendégszeretô házigazdák és a kedve

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2009. (VI.23.) rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2009. (VI.23.) rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2009. (VI.23.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről szóló 42/2004. (VI.24.) ÖKT rendelet módosításáról Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

COMPO TERMÉKEK 47 62

COMPO TERMÉKEK 47 62 COMPO TERMÉKEK 47 62 compo termékek 1 302 040 100 COMPO SANA MINŐSÉGI ÁLT VFÖLD 5L 4008398711214 350 10 1 302 041 100 COMPO SANA MINŐSÉGI ÁLT VFÖLD 10L 4008398711313 140 70 1 302 042 100 COMPO SANA MINŐSÉGI

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

COMPO TERMÉKEK 45-60

COMPO TERMÉKEK 45-60 COMPO TERMÉKEK 5-0 COMPO TERMÉKEK 3020000 302000 3020200 3020300 Compo sana minőségi ált vir. föld 5 l Compo sana minőségi ált vir. föld 0 l Compo sana minőségi ált vir. föld 20 l Compo sana minőségi ált

Részletesebben

Egyesületi hírek. A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete. A tisztújítás eredménye: Elnök: Izer Gábor

Egyesületi hírek. A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete. A tisztújítás eredménye: Elnök: Izer Gábor Egyesületi hírek A Nyugat-dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete 2008.február 8-9-én tartotta meg Bükfürdôn a Radisson SAS Konferencia központban az éves Közgyûlését. A közgyûlésen a 232 fôs tagságból 57

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére

Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére Energetikai szakreferens 2018 évi jelentés az Árendás Virág Kft. részére az alábbi törvényi kötelezettségek szerint: 2015. évi LVII. törvény 122/2015 (V.26.) kormányrendelet 2/2017. (II. 16.) MEKH rendelet

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára

Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára Portfolió jelentés a CA Alapcsalád befektetői számára 2006. július hónapra 2006. július 31. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé A Törvény

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Dísznövénykertész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 622 01 Évfolyam: 1. évfolyam (közismereti oktatás nélkül) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely

Részletesebben

VIRÁGFÖLDEK, FENYŐKÉRGEK

VIRÁGFÖLDEK, FENYŐKÉRGEK VIRÁGFÖLDEK, FENYŐKÉRGEK 35 40 1 302 038 100 VIRÁGFÖLD 20 L AKCIÓS 5997512792040 120 1 302 071 100 VIRÁGFÖLD 50 L AKCIÓS 5998236315218 51 Szobanövények, balkonnövények, egynyári virágok számára. Közel

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

KERINFÓ 60 KFT LATAGRO és KUDRAS balti tőzeg irányárak

KERINFÓ 60 KFT LATAGRO és KUDRAS balti tőzeg irányárak Érvényes: 206.0.0-től visszavonásig KERINFÓ KFT LATAGRO és KUDRAS balti tőzeg irányárak 0-5 8 3 050,0 65,0 3 0,0 77 3,0 0-0 8 3 050,0 65,0 3 0,0 77 3,0 50 36 24 8 080 720 2,0 2 80,0 2 9,0 63 50,0 490,0

Részletesebben

START Klub Kártya átvevő helyek

START Klub Kártya átvevő helyek START Klub Kártya átvevő helyek Balassagyarmat, vasútállomás: 2660 Balassagyarmat, Benczúr Gyula u. u. 1/a Kunszentmiklós-Tass, vasútállomás: 6090 Kunszentmiklós-Tass, Vasút u. 9. H-V: 00:00-24:00 H-V:

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

Lucchini Növényházak. www.malagrow.hu

Lucchini Növényházak. www.malagrow.hu Lucchini Növényházak www.malagrow.hu Az olasz Idromeccanica Lucchini cég 65 évnyi tapasztalattal rendelkezik a fóliaborítású növényházak gyártásában. Termékei sokoldalúságával és magas minőségével mára

Részletesebben

a díszfaiskolai Dr. Schmidt Gábor G rnyezetben konferencia, Siófok, február r 8.

a díszfaiskolai Dr. Schmidt Gábor G rnyezetben konferencia, Siófok, február r 8. Változások és s lehetőségek a íszfaiskolai és s forgalmazásban Dr. Schmit Gábor G A A faiskolák k helyzete és s jövőképej a változv ltozó gazasági gi környezetbenk rnyezetben konferencia, Siófok, 2013.

Részletesebben

Oferte de turism Április Expo Arad.

Oferte de turism Április Expo Arad. Oferte de turism Flori și grădinărit Timp liber și relaxare 2016 Április 21-24 Expo Arad www.facebook.com/expo.arad 16. Virág és kertészeti kiállítás és vásár Nyugat Románia legnagyobb szakirányú kiállítása

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás december 5. napjai állapot

A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás december 5. napjai állapot A 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás 2017. december 5. napjai állapot * 1. engedély kiadása; 2. tevékenység bejelentése 3. adat módosítása; 4. tevékenység változása;

Részletesebben

MASTER: Csúcsminőségű, vízoldható műtrágyák. Állandó, megbízható minőség! Több, mint 10 éve Magyaroszágon! Most rendkívül kedvező áron! A Malagrow Kft által közölt bármely írásos és szóbeli információ,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Hriszto Botev Német Nemz. Nyelvokt. Ált. Isk. 37,150 37,450 38,100 112,700 2 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 36,900 36,500 37,900 111,300 3 Nagykanizsa

Részletesebben

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára

Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára Portfolió jelentés a Hazai Pioneer Alapok befektetői számára 2007. március hónapra 2007. március 30. Az Alapkezelő ezen jelentést a 2001. évi CXX. Törvény a Tőkepiacról alapján készítette el és teszi közzé

Részletesebben

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1098 SZABÓ Benjámin 1998 01:43:51 Tiszavasvári 7 6 10:23 min/km +00:00:00 2 1153 MAKÁDI Balázs 1997 01:52:39 9 8 11:15 min/km +00:08:47 3 1091 SCHÜRLEIN Andor 2000 01:59:53 Soltvadkert

Részletesebben

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma 1. Ódor István Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 87 2. Bogár Dániel Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 85 3. Nagy Levente Békéscsaba 84 4. Rácz Marcell Zalaegerszegi SZC

Részletesebben

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980 Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Dísznövény szaporítóanyag forgalmazók (az adataik közléséhez hozzájárulók) Frissítve: 2015. augusztus 24.

Dísznövény szaporítóanyag forgalmazók (az adataik közléséhez hozzájárulók) Frissítve: 2015. augusztus 24. 1/10 222401 DT Abies Díszfaiskola Bt., Rákóczifalva 5085 Rákóczifalva Pf. 30. 30-415-0555, 56-441-584 149901 DT Abies Kft. Rábagyarmat 9961 Rábagyarmat Város u. 5/a 94-440-024, 20-962-7850 217501 DN Agro-Largo

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Budapest Bajnokság, Hegedűs I. eml. - Felnőtt nő. Egyesület. Budapest / HUN Magyar Öttusa Szövetség

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Budapest Bajnokság, Hegedűs I. eml. - Felnőtt nő. Egyesület. Budapest / HUN Magyar Öttusa Szövetség Hely. Név Budapest / HUN 2016.03.10-12. Budapest Bajnokság, Hegedűs I. eml. - Felnőtt nő Egyesület Szül. év Lovag. Vívás Úszás Kombi Összes 1 ZS. TÓTH Anna UTE 1997 300 (4) 262 (2) 27Gy-8V 304 (2) 2:12,22

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Név: ÁLOMPALOTA Ingatlaniroda Korlátolt Felelősségű Egyéni Cég 3530 Miskolc, Szemere Bertalan utca 3. Fsz/2. sz. Nyilv.szám: 2010 / 30. A szolgáltató tevékenységi köre:társasházkezelő A szolgáltató cégjegyzék

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája 1. Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet Cím: 3346 Bélapátfalva, Május 1 út 2/a. Tel.: 36/554-370 Fax: 36/554-371 E-mail: agriatksz@agriatksz.hu

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány 1 BARTA Luca Trion SC 1999 250 (1) 27Gy-11V 291 (2) 2:16,46 15:16,17 925 2 PÉTER Rebeka KSI 2000 202 (10) 19Gy-19V 297 (1) 2:14,41 15:01,95 898 3 SARCIA

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

9. Győr-Lipót Futóverseny

9. Győr-Lipót Futóverseny 1 101 Balázs Levente 1985 16-39 éves 01:39:00 00:00:00 1 1 2 197 Németh Gábor 1984 16-39 éves 01:42:42 00:03:42 2 2 3 232 Takács László 1968 50-59 éves 01:42:44 00:03:44 3 1 4 287 Kollár Barna 1982 16-39

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

56. SAVARIA KUPA IGAZOLT

56. SAVARIA KUPA IGAZOLT 56. SAVARIA KUPA IGAZOLT H. NÉV CSAPAT TAR ÖSSZ. ÜRES 1. Becze Ferenc Lauf-B TK 205 584 2 2. Horváth Zoltán Vasasszonyfa SE 214 582 1 3. Zapletán Zsombor Répcelaki SE 195 575 0 4. Polgár Károly Kőszeg

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

A Felszámolók Névjegyzékét Vezető Hatóság közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról

A Felszámolók Névjegyzékét Vezető Hatóság közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról A Felszámolók Névjegyzékét Vezető Hatóság közleménye a felszámolók névjegyzékére vonatkozó változásokról A Felszámolók Névjegyzékét Vezető Hatóság a felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.)

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan

Részletesebben

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság

2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N I. Bizottság 2012. február 7. kedd 9 óra Terem: N.3.310 I. Bizottság Horváth László főosztályvezető Dr. Bencsik Mária főiskolai docens Dr. Tibor Ágnes főiskolai docens Dr. Lazányi Kornélia - adjunktus Jegyzökönyvvez.:

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MINTAFELADATOKHOZ I. feladatlap 1. feladat 2 pont Egészítse ki az alábbi mondatokat! A/z IRIS RETICULATA a

Részletesebben

Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center

Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center 1026 Budapest, Gábor Áron u. 74-78/a, Rózsakert 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1039 Budapest,

Részletesebben

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek

E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2016. július Tartalom 1. Drávaszabolcs... 2 2. Dunakiliti... 2 3. Enese... 2 4. Fertőrákos... 2 5. Győr... 3 6. Halászi... 5 7. Harkány... 5 8.

Részletesebben

49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről

49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről 1 NITRÁT RENDELET 48% Mo. területének 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről nitrát-szennyezési bírságot köteles fizetni, ami 50.000-500.000

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51 6. 18. Milan Stano

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

Hévíz Város Önkormányzat. Telephely nyilvántartás. Az ipari tevékenységet végző. használat jogcíme. neve

Hévíz Város Önkormányzat. Telephely nyilvántartás. Az ipari tevékenységet végző. használat jogcíme. neve a 68/a megszűnés 2012.12.14 8373 REZI külterület 021/31 Bérlő REZI-PELLET KFT 2009069524 8373 REZI KÜLTERÜLET Egyéb fa-, parafatermék, 021/3 HRSZ fonottáru gyártása 84 tev. bejelentése 2012.02.22 8380

Részletesebben

Creaton csúcstámadás Sprinttáv 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Creaton csúcstámadás Sprinttáv 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 13-19 éves 1 544 IFJ. PÁLINKÁS Ákos 2005 00:19:44 00:19:42 1 1 3:56 min/km +00:00:00 2 540 HŐNINGER Barna 2005 00:25:37 00:25:31 13 17 5:06 min/km +00:05:49 3 563 KŐMŰVES Balázs 2003 00:25:44 00:25:39

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/88066/2015 2015.11.20 Szektor : 53

E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/88066/2015 2015.11.20 Szektor : 53 Veszprém 8201, Vörösmarty tér 9. Pf.121. Oldal: 1 / 11 I. R É S Z 1. Az ingatlan adatai: alrészlet adatok terület kat.t.jöv. alosztály adatok mûvelési ág/kivett megnevezés/ min.o ha m2 k.fill. ter. kat.jöv

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben