Mire alkalmas a böjt?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mire alkalmas a böjt?"

Átírás

1

2 Böjtkalauz Sokak kérésére összefoglaltam egy korábbi cikksorozatot a böjtről, amely ma már hazánkban is kezd mozgalommá válni. Remélem, a böjtkalauz sok hasznos információt nyújt majd az érdeklődőknek, és felkeltik azok figyelmét is, akik eddig még nem hallottak róla. A ma leginkább elfogadott meghatározás szerint a böjt a következőt jelenti: szabad elhatározásból hosszabb időn (napokon vagy heteken át) semmi szilárd ételt nem fogyasztunk. Ez az értelmezés azonban könnyen félreérthető: úgy hangzik ugyanis, mint a szabad akarattal történő éhezés vagy a táplálékmegvonással történő önsanyargatás. Legtöbben a szó hallatán a hús elhagyására, mások pedig a nulldiétára gondolnak. Ezeknek azonban semmi köze a gyógyító böjthöz. A böjt szó a gót fastan szóból származik, és áll-njt, megáll-nit, szünetet tartani-t jelent. Ebben a böjt valódi lényege is kifejeződik, ami a puszta definícióból talán elvész. Az elengedés művészete A szünettartás nem jelent önsanyargatást, megkeseredettséget vagy valamely saját magunk választotta étkezési tilalom görcsös betartását. A szünet higgadtságot, nyugalmat és belsőnk felé fordulást eredményez. Vagyis a böjt elválaszthatatlan egy meghatározott beállítódástól bizonyos belső tartást is feltételez. A legtalálóbban talán a ki-, el- vagy felengedés szavakkal jellemezhető. Ilyenkor belsőleg is szakítunk szokásos életmódunkkal, és nem csak azzal, ami az evésre és ivásra vonatkozik: azaz felhagyunk az örökös tervezéssel, az erős és görcsös tenni akarással és a problémák, feladatok azonnali megoldani akarásával. Tehát bizonyos értelemben a mindennapokból való kivonulást és az önmagunk felé fordulást is jelenti; testileg és lelkileg egyaránt. Nem csupán a külső testi táplálékról mondunk le, szellemi, lelki birodalmunkat is érintő változásokon megyünk keresztül. A böjt fő jellemzői Böjt során a szervezet saját készleteiből táplálkozik, ezért igen hatékony és egészséges eszköz súlycsökkentésre, a felesleges zsír elégetésére. A böjt az ifjúság kútja, mert a szervezetet méregtelenítésre, salaktalanításra és funkciói regenerálására készteti. Erősíti a szervezet öngyógyító erejét és mozgósítja a belső orvost, vagyis elősegíti több betegség gyógyulását. Hogy miért nem egyszerűen a böjtről, hanem gyógyböjtről van itt szó? Mert a szakemberek az utóbbi időben sokféle speciális böjtöt fejlesztettek ki és tettek közzé. Ezek egy része bizonyos ételeket (például rizst) böjti ételként megenged, sőt elő is ír. A valódi böjt ezzel szemben semmilyen szilárd ételt nem engedélyez.

3 Mire alkalmas a böjt? Betegségek kezelésére elhízáskor és annak szövődményei esetén, cukorbetegség, köszvény szív- és érrendszeri betegségek: érelmeszesedés, magas vérnyomás, keringési zavarok, emésztőszervi betegségek: gyomor-bélműködési zavarok, krónikus vastagbélgyulladás, máj- és hasnyálmirigy-betegségek, bőrbetegségek: ekcéma, pikkelysömör, allergiák, húgy- és nemi szervek megbetegedése: vesegyulladás, visszatérő hólyaggyulladás, vesekő, kismedencei szervek gyulladásai, reumás megbetegedések: ízületi gyulladás és kopás, fejfájás és migrén, heveny gyulladások, felső légúti fertőzések, allergiák, fogínygyulladás stb. Betegségek megelőzésére A felsorolt betegségek egyike sem máról holnapra jön létre. Mindegyik évek, évtizedek alatt alakul ki, eleinte anélkül, hogy tüneteket okozna. Ebben a rejtett időszakban van a gyógyböjtnek a legtöbb esélye a gyógyításra: erősíti a szervezet ellenálló képességét, gyorsítja a szövetek, sejtek méregtelenítését és salaktalanítódását, csökkenti egészségünk rejtett zavaró tényezőit, szebb lesz a bőr és feszesebbek a szövetek, alkalmat teremt az emésztőszerveknek, hogy regenerálódjanak, megpihenjenek, sok gyógyszert feleslegessé tesz, erősíti a testi és szellemi teljesítőképességet, megszünteti a koncentrálási és emlékezetzavarokat, rövid idő alatt csökkenti a testsúlyfelesleget, és áthangolja az anyagcserét. Testi, lelki és szellemi életünk elválaszthatatlan egymástól a táplálkozásban is. Lelki beállítódásunk kihat szervezetünk működőképességére és hogylétünkre is. Amit normálisnak tartunk, amiről azt hisszük, ennek így kell lennie, az nagyrészt meghatározza szervezetünk szokásait és funkcióit. Ha valaki például a mindenben bővelkedést tartja helyesnek és fontosnak, az többnyire a szükségesnél többet és többfélét is eszik. Az alig feldolgozható mennyiséggel egy ponton túl már nem tud megbirkózni a szervezet; eleinte mindent elraktároz, kitölti a réseket, majd a túlterhelt

4 emésztés következtében kisiklott anyagcsere-utakon (erjedés, rothadás) halad tovább a lebontás. A következményként kialakuló teltségérzet, puffadás, emésztési zavarok és anyagcserebetegségek (magas vérnyomás, cukorbetegség, köszvény, allergiák stb.) szinte civilizációs betegségnek mondhatók ma már. Fontos tehát, hogy a kúra kezdete előtt ráhangolódjunk arra, ami következik. Tudatosítsuk magunkban, hogy szervezetünk raktáraiban van elég tartalék, cukor, zsír és fehérje, sőt néhány hétre még vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek is elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre. Tehát nyugodtan rábízhatjuk magunkat jól feltöltött éléstárunkra! Segít belső nyugalmat találni A böjt lelki békét is teremt: segít feldolgozni a stresszt, segít megérteni és feloldani bizonyos lelki blokádokat, nagyobb higgadtsághoz vezet, nagyobb önbizalmat eredményez, nagyobb harmóniát és stabilitást kölcsönöz. Kiválasztás és megtisztulás A kúra alatti életműködések nemcsak az életben maradáshoz elegendőek. Szervezetünk ez idő alatt a táplálkozástól és az emésztéstől felszabadul, az eddig erre használt mintegy 30-40%-nyi energia pedig most más tevékenységek rendelkezésére áll készen. A bőségtől terhelt beteg szervezet a felszabadult energiát a belső orvos kezébe adja, amit az gyógyításra, tisztításra és regenerálásra használ. Mi történik a böjt során? Az átfogó megtisztító, salaktalanító, méregtelenítő és megújító folyamatok minden szervet, sőt minden sejtet érintenek. Az első nap reggelén a böjt a bél teljes kiürítésével kezdődik. A böjtölő ezzel jelzi az emésztőszervek számára, hogy mostantól csak kiválasztószervként kell működniük: nem kell már emészteni is. A bél mostantól elsősorban salaktalanít és regenerálódik. Izomműködése segítségével kitisztítja a bél kiöblösödéseiben és a bolyhok között felhalmozott bélsarat. De a többi szerv méreg- és salakanyagai is bejutnak a bélüregekbe, ahonnét folyamatosan kiválasztódnak. A 2. napon további változások is tapasztalhatók. Az erős sóvesztés (sómegvonás) miatt a vér kissé besűrűsödhet, és süllyed a vérnyomás. Az addig magas vérnyomás normalizálódik, aki azonban alacsony vérnyomásra hajlamos, annak a keringése labilissá válhat. Ezen azonban könnyű segíteni: sokat kell inni! A gyógyböjt örvendetes hatása, a súlycsökkenés már a 2. nap reggelén tapasztalható. Ez egyrészt a zsírpárnák leépülésére, másrészt a szövetek víztartalmának csökkenésére és a béltartalom kiürítésére vezethető vissza. A vízvesztéssel a szövetek feszesebbé válnak. Egyidejűleg a lerakódott káros anyagcseretermékek feloldódnak és kimosódnak. A 3. naptól kizárólag saját tartalékaiból táplálkozik a szervezet: Minden vízoldékony, még rendelkezésre álló tápanyag felhasználódik. A máj ekkorra már szinte teljesen lebontotta cukorkészletét, ezért a szervezet elsősorban a zsírés fehérjeraktárakat bontja le. Fokozódik a bőrön, nyálkahártyákon, májon, vesén és tüdőn át történő salakanyag-eltávolítás. Célszerű a kúra alatt tehát ezen szervek működését támogatni, azaz a kiválasztást elősegíteni.

5 Figyelem! A kúra során átmenetileg emelkedhet a vér húgysavszintje, sötétebbé, áthatóbb szagúvá válhat a vizelet, kellemetlen szagú, a ruhát elszínező lehet az izzadság, a bőr kiszáradhat, pattanások, kiütések jelenhetnek meg rajta, gyógyultnak vélt vagy rejtett panaszok ismét fellobbanhatnak, a pangó epe zöldre és fehérre festheti a székletet, a fogakat, a fogínyt és a nyelvet vastag lepedék borítja, és rossz a lehelet. Ezek a jelenségek a nagyobb mennyiségben ürülő salakanyagokkal hozhatók összefüggésbe. A böjt után pedig nagyon hamar megszűnnek. Ki böjtölhet és ki nem? Mindenki böjtölhet, aki egészséges és elég erősnek érzi magát, többnyire még a feszült állapot vagy az általános indítékszegénység érzése sem jelent akadályt! Aki veszélyes járművön dolgozik vagy gyors reakciókészségre van szüksége, különösen, ha ezen más emberek épsége is múlik (például gépjárművezető, darukezelő, esztergályos), okvetlenül vegyen ki szabadságot a gyógyböjt idejére! Azok, akik akut vagy krónikus betegségben szenvednek, a terhesek, a szoptató anyák, azok, akik nagyon legyengültnek érzik magukat, például baleset, operáció vagy betegség után, ne böjtöljenek! Kétes esetekben panaszok, betegség csak alapos orvosi vizsgálatok után lehet dönteni arról, hogy lehet-e böjtölni: szabad-e otthon, vagy inkább csak szigorú orvosi kontroll alatt, egy erre specializálódott klinikán, esetleg teljesen le is kell mondani róla. Mikor böjtöljünk? Böjtölésre alapvetően minden évszak alkalmas. A legjobb azonban a tradicionális, húsvét előtti idő. Szintén hasznos a nagy ünnepek után böjtölni. Vannak, akik a szabadság idejét tekintik előnyösnek, hiszen ilyenkor az elszakadás- és nyugalomigényüket maximálisan kielégíthetik. Végül is, hogy ki mikor böjtöl, az az egyéni elhatározáson múlik, nincsenek kifejezetten meghatározott böjti időszakok. Bár a fogyó hold kedvez a kiválasztó folyamatoknak, de más fázisokban is működik a böjt.

6 A böjt és a hétköznapok A böjt messzemenő belső leválást is jelent a hétköznapokról. Ezért mielőtt hozzáfognánk, néhány dolgot tisztáznunk kell: Ha nem tud szabadságot kivenni: Győződjön meg róla, hogy a böjt nem billenti-e ki napi munkájának rutinjából. Legjobb tehát, ha nem túlórázik és nem vállal helyettesítést sem. Minden terhes vagy elmaradt munkáját intézze el már a böjt előtt. Ha lehet, kerülje a teammunkákat. Egyrészt, mert a böjt alatt hangulatingadozásai lesznek, másrészt mert a munkanapok kötelességeit nagyobb távolságból szemléli majd. Ezek a tünetek pedig nem segítik a teammunkát, sőt akár feszültségekhez is vezethetnek. Gondolja meg alaposan, fontos-e minden munkatársát beavatni abba, hogy böjtöl. Ezzel sok jó szándékú tanácstól, zavaró manővertől és piszkálódástól kímélheti meg magát. Ha családos: Böjt előtt tisztázza, hogy családtagjainak éppen nincs-e nagy szükségük az ön odafigyelésére (például felesége új munkát kezdett, a lánya épp vizsgázik). Ha így lenne, akkor jobb, ha egy szerencsésebb időpontot választ a böjtölésre. Okvetlenül beszéljen a családtagjaival, mielőtt még elhatározza magát. Világosítsa fel őket pontosan, mit is jelent a böjt. Beszélje meg velük, hogy mikor kezdi. Mondja meg, hogy a következő napokban kevésbé számíthatnak önre, hiszen a szabadidejére most saját magának van szüksége. Tisztázza azt is, hogy bizonyos helyzetekben ki vállalja át az ön szerepét. Készítse fel partnerét, hogy nemcsak az asztalnál, de az ágyban is elválnak, mert most szüksége van egy külön helyre. Beszélje meg a családjával, hogy hol lesz az a hely, ahol el tud különülni és csak a négy fal között maradni. (Kell lennie egy helynek, ahová igazán vissza tud vonulni.) Ha a lakásuk nem elég nagy ahhoz, hogy visszavonulhasson, akkor keresse nyugalmát a természetben tett séták alatt. Időpontok és találkozások: Gondolja át, van-e olyan ismerőse, barátja, aki már böjtölt. A gondolatcsere igen hasznos lehet. Csak azokat a barátait avassa be tervébe, akik csodálkoznának, ha egy napig nem találkoznának. Mondjon le minden találkozót vagy terhes kötelezettséget. Gyakorolja, hogy a telefont csörögni hagyja, anélkül, hogy úgy érezné, elmulasztott valamit. Testi teljesítőképesség: Böjt alatt a reakcióképesség az egész szervezetben csökken. Ezért legyen óvatos a közlekedésben! A spontán, váratlan erőfeszítések nem sikerülnek úgy, mint különben; eltart egy ideig, míg újra mozgásba jövünk, de ennek semmi köze a gyengeséghez. A kitartás, a tartós teljesítőképesség hosszan tartó megterheléskor érezhetően javul. Ez tapasztalható hegymászóknál, gyakorta sétálóknál vagy távfutóknál is. Szellemi erőnlét:

7 Az emlékezet főleg a rövid távú, illetve a felfogóképesség átmenetileg kissé romolhat. Böjt során, azaz a megtisztulás és a kiválasztás idején ezek a tevékenységek egyáltalán nem olyan lényegesek az agynak. Sokkal fontosabb számára a mélyebb betekintés, a felismerés és az elmélyült gondolkodás. Az értelem megtisztul, az összefüggéseket a nagyon mélyrehatóakat is könnyen áttekintjük és felfogjuk, amelyekből néhány maradandó felismerés és belátás is kifejlődik. Élénkségünk mutatja, hogy gyógyböjt alatt lelkünk is összeszedi erőit. Olyan feladatokba is bele merünk vágni, amelyektől korábban megfutamodtunk. Mindent feldolgoz, felfüggeszt, a teremtés igazi örömét választja ki. Néhány tanács Ne hagyja, hogy a felsoroltak közül bármelyik nehézség is elbátortalanítsa. A böjt összeegyeztethető a mindennapokkal, a munkával és a magánélettel is. Ha a felsoroltakat figyelembe veszi, otthon sem lehetnek nagyobb nehézségei. Alapelv: a böjt nem csökkenti sem a teljesítőképességet, sem a testi, szellemi, lelki erőt. Ellenkezőleg; összeszedettebbnek, erősebbnek, nagyobb ellenállásúnak, kitartóbbnak érezzük magunkat összességében tehát nő a teljesítőképességünk a böjt előttihez képest. Csak tudnunk kell helyesen böjtölni! A böjt után... testileg és lelkileg is nagyobb lesz a teljesítőképességünk, a gyógyböjt tényleg úgy hat, mint az ifjúság kútja, lelkileg magabiztosabbá, higgadtabbá válunk néhány görcstől, régi félelemtől és kisebbségi komplexustól is elbúcsúzhatunk. A böjt három fő fázisa 1. fázis: a ráhangolódás, amikor azzal, hogy kevesebbet eszünk, a testünket és lelkünket is ráhangoljuk az előttünk álló rendhagyó helyzetre. Ezen a napon el kell végeznünk a praktikus előkészületeket is. 2. fázis: tiszta böjti napok, amikor bizonyos italon kívül semmi mást nem fogyasztunk. 3. fázis: a felépítő szakasz, amikor a szervezetet lépésről lépésre speciális élelemmel újra a szilárd ételhez szoktatjuk. Mind a három fázis szigorúan hozzátartozik a gyógyböjthöz, nem csak a böjti napok! Elhagyásuk komoly komplikációkat is előidézhet. A böjt időtartama Az általunk javasolt böjt 12 napos: 1 nap ráhangolódás, 7 nap tiszta böjt, 4 nap felépítő szakasz. A gyógyböjt hosszát mindenki egyéni helyzetének megfelelően rövidítheti, illetve nyújthatja. Ha rövidíti, akkor legfeljebb 2 nappal. Tapasztalat szerint a hatásos gyógyböjt legrövidebb ideje 5 nap. Ilyenkor a felépítő szakaszt 3 napra rövidítse, de a bevezető napot okvetlenül meg kell tartani! Ha az egészet ki akarja tolni, mert fantasztikusan érzi magát, és egy kicsit még fogyni szeretne, legjobb, ha a böjt 7. napján orvossal megvizsgáltatja magát. Semmiképpen se nyújtsa meg a tiszta böjti időszakot saját szakállára, orvosi kontroll nélkül 10 napnál hosszabbra! Ez könnyelműség lenne.

8 Különösen hangsúlyozzuk, hogy legyen gondja a felépítő fázisra is. Ha ezt kihagyja, komplikációk adódhatnak (például gyomor- és bélgörcsök, keringés-összeomlás vagy akár bélelzáródás is). Testsúlya pedig egyik napról a másikra drasztikusan újra emelkedni fog. Ha elhagyja a bevezető napot, a szervezet áthangolódását is elhúzza. Először a zsírpárnák nem csökkennek annyira, mint remélte, másrészt pedig kellemetlen éhségérzet kínozza majd az első napokban. Élvezeti cikkek és gyógyszerek Az alkohol, a nikotin és a koffein böjt során igen ártalmasak. Teljesen el kell őket hagynia. Ha ez lehetetlennek tűnik, próbálja meg legalább drasztikusan csökkenteni, de alkoholt semmiképpen sem fogyaszthat! Az orvosságok is megterhelik böjt alatt a szervezetet. A fejfájásra, álmatlanságra vagy nyugtatóként saját magunknak rendelt szereket hagyjuk el. Nincs rájuk szükség. Nyugtatók és altatók helyett relaxációs gyakorlatokat, hashajtók helyett beöntéseket alkalmazzon. Amennyiben gyógyszert kel szednie, csak orvosi felügyelettel böjtölhet! A legfontosabb kiegészítők Előző írásaimból megtudhatták, miért is jó és kinek ajánlott a böjt. Megtanulták, milyen hatásai vannak és mire kell közben ügyelni. Most a hatását fokozó és kiegészítő módszereket nézzük át. A zavartalan böjtölés érdekében még a kúra előtt szerezze be a szükséges eszközöket, hogy ha kell, kéznél legyenek. Hogy a gyógyböjt sikeres legyen, és kellemes élmény maradjon, figyeljen a következőkre: Okvetlenül fontos: tudatos és lassú felkelés minden fekvő és ülő helyzetből, rendszeres béltisztítás, legalább 2 liter folyadék fogyasztása és torna naponta. Fontos: több mozgás, relaxálás, légzőgyakorlatok, kiválasztást segítő eljárások a szervezet támogatására, és persze türelem is. Segít: szauna, sport, meditáció, művészi tevékenység, napló írása.

9 Béltisztítás Böjt során a szervezet a méreg- és salakanyagok jó részét a bélen át üríti ki. Ezért mindennap alaposan ki kell tisztítani. Mivel a bél erre egyedül nem képes kielégítően, ezért külső segítségre van szüksége. Elégtelen bélkiürítés esetén a kiválasztott mérgek visszaszívódása panaszokat okoz: fejfájást, gyengeséget, éhséget, rosszkedvet. Az első béltisztításnak az első böjtnap reggelén kell megtörténnie. Ehhez különböző módszerek közül választhatunk: Beöntés: fél-egy liter langyos vizet vagy kamillateát engedünk irrigátorral a végbélen át a bélbe. Ez székelési ingert vált ki és alaposan kiöblíti a vastagbél alsó szakaszát. Az irrigátor alkalmazása: 1. Az alkatrészeket összerakjuk, a csapot elzárjuk. 2. Majd fél liter testmeleg tiszta vizet vagy teát öntünk bele. 3. Felfüggesztjük, és légtelenítjük. 4. Megfelelő testhelyzetet veszünk fel: a bal oldalunkra fekszünk és hasprés mellett 8-9 cm-nyire bevezetjük a vazelinnel bekent csövet a végbélbe. 5. Majd kinyitjuk a csapot, a hasizmot ellazítjuk, nyugodtan légzünk és másodpercig várunk, míg a víz teljesen befolyik. (Ajánlatos ez idő alatt a wécé közelében tartózkodni.) A beöntés percek múlva hatni kezd, először a víz egy része, majd a teljes béltartalom kiürül. Ezt követően kis időre feküdjön le, takarózzon be és pihenjen. A beöntés a legkíméletesebb és az egyik legalaposabb béltisztító mód. Egyéb módszerek 2 dl langyos vízben 1 púpos teáskanál keserű sót oldjunk fel, és reggel éhgyomorra egyszerre igyunk meg. Ízjavítóként kevés citromot adhatunk hozzá, és gyógyteát is ihatunk rá. Az elkövetkező órákban számítsunk arra, hogy többször hasmenéses jellegű, hígabb székletünk lesz. Egészséges emésztés esetén (ami fiataloknál is ritka!) elég lehet 2 dl hígított sótlan savanyúkáposzta- vagy aszaltszilva-lé éhgyomorra történő elfogyasztása is (például Steinberger vagy Biotta levek). Ilyenkor körülbelül fél óra múlva jelentkezik a széklet. Figyelem! Ezen módszerek a fogamzásgátlók hatását is befolyásolhatják, ha a tablettát röviddel a béltisztítás előtt vagy után szedi be. Testápolás Bőrünkön és nyálkahártyánkon át is sok méreganyagot választunk ki. A testápolás tehát különösen fontos a böjt alatt. Szájunkra, hónaljunkra és intim területeinkre különös figyelmet kell szenteljnünk, hogy a kellemetlen testszagot elkerüljük.

10 Masszázs Reggelenként természetes anyagú száraz kefével vagy kesztyűvel körkörös mozgásokkal masszírozza át testét, mindig kívülről a test közepe, a szív felé haladva. A műveletet kezdje a jobb lábtól a comb felé haladva, majd folytassa a ballal. Majd a jobb kar következik, dörzsölje át kezétől a vállig és ismételje meg a balon is. A törzset szintén körkörösen dörzsölje a szív felé. Hideg-meleg váltózuhany Reggel okvetlenül szükséges, hogy felpezsdüljön a keringés. Szappanozza be magát meleg víz alatt alaposan, majd a végén egy rövid és gyors hideg zuhannyal fejezze be a műveletet. Ezt is a lábaknál kezdjük és a szívnél fejezzük be. Ha száraz masszázzsal kezdünk, a hideg zuhany elhagyhatatlan! A 37 0 C feletti meleg vizes fürdők a böjt alatt nagyon megterhelik a szívet, ezért okvetlenül kerüljük! Zuhany után használjon olajat (semleges ph-jút, például mandula-, jojoba- vagy avokádóolajat), vagy legalább valamilyen természetes alapanyagú hidratáló testápolót, hiszen a bőr böjt alatt hajlamosabb a kiszáradásra. Használja ki ezt arra, hogy a bőrét jól átgyúrja, és ezzel is fokozza a véráramlást. Arcbőrét ez idő alatt is tisztítsa és ápolja, úgy, ahogyan szokta, de most különösen gondosan. Használjon természetes ph-jú krémet. A make upról és a púderről lehetőleg mondjon le. A fog, a fogíny és a nyelv ilyenkor lepedékes, emiatt igen alaposan kell fogat mosni. A nyelvet is lekefélhetjük a fogkefével, hogy a kellemetlen szájszagot adó lepedéket eltávolítsuk róla. Az ajkak kicserepesedhetnek, ezért masszírozzuk meg gyakran fogkefével, majd kenjük be ajakírral. Extra tippek Felébredés után maradjon egy kicsit fekve, nyújtózkodjon ki élvezettel, ásítozzon hangosan és nyögdécseljen kedve szerint. Ha már úgy érzi, egész teste éber, guruljon lassan az oldalára. Üljön fel, tegye lábait a talajra és álljon fel gömbölyített háttal, előrehajtott törzzsel. Lassan egyenesítse ki a gerincét csigolyáról csigolyára haladva, majd lazán húzza vissza a vállait és lélegezzen be néhányszor mélyen. Mindig így álljon fel fekvés után, fekvő helyzetű meditáció és a talajgimnasztika után is.

11 Reggeli torna Ha amúgy is alacsony a vérnyomása, könnyebb gimnasztikával hozza mozgásba: 1. Még fekve emelje fel a lábait és biciklizzen. 2. Az ágy szélén végezzen fejkörzést, illetve billentse fejét jobbra, majd balra (háromszor). 3. Körözzön a vállaival, ez ellazítja a tarkóizomzatot, és nemcsak a vér-, hanem az energiaáramlást is megindítja. A következő könnyű tornagyakorlatok kitárt ablak mellett különösen jól felfrissítik a keringést és jó kedvre is derítenek: 1. Hajlított térdek: húzza ki magát, nyújtsa ki kezeit mellkasa előtt és menjen olyan messzire, ameddig csak lehet, anélkül, hogy sarkai talajt érnének lehetőleg egyenesen tartott törzzsel és kinyújtott karokkal. 2. Karkörzés: nyújtsa ki oldalra karjait és kezdjen eleinte kis, majd minél nagyobb köröket (lehetőleg percekig) leírni. 3. Majd helyben futás lazán és irány a fürdőszoba. A keringését száraz masszázzsal és tusolással tovább élénkítheti! Mozgás és pihenés Böjt során a mozgás és a nyugalom is lényeges szerepet játszik. Éppolyan fontosak a testnek, mint a léleknek. Mozgás: gyógyböjt során előfordulhat, hogy fáradtnak, levertnek érezzük magunkat, pedig eleget aludtunk. Ennek többnyire az az oka, hogy vérnyomásunk leesett, vagy keveset ittunk, és sok salakanyag kering a vérben. Lehetőleg ne feküdjön le ilyenkor, inkább mozogjon és igyon! Járjon többet gyalog, és a szokásos mozgáskorlátozókat mint a lift, az autó kerülje el. Naponta legalább egyszer sétáljon. Ha rendszeresen sportol, böjt alatt is folytassa, de mondjon le a rekordteljesítményekről! Pihenés: Az ebéd utáni teát követően feküdjön le legalább egy órára. Ezt a déli pihenőt, ha van rá mód, mindennap tartsa be. Akik dolgoznak, próbáljanak meg legalább egy kicsit visszavonulni és kikapcsolódni. Lehetőleg időben feküdjön le és kerülje az esti izgalmas szórakozást. Ha éjszaka álmából felébred, és utána nem képes elaludni, fogja fel ezt annak jeléül, hogy a fejében járó gondolatokat át kell rágnia, mert így akarja a lelke is.

12 Általános szabály: engedjen a pihenés igényének nyugodtan; ez az első napokban szokatlanul intenzív lehet. De figyeljen rá, nehogy a keringése legyen a hibás ezért. Ha mégis, segít a mozgás! Jó tudni! Az elalvást segítik: a lazító hasi légzés (lásd később!), az autogén tréning, az emelkedő lábfürdő (ezekről később részletesen is szólunk), egy csésze citromfű-, orbáncfű-, levendula- és komlótea, pár csepp illóolaj az aromacsészébe: geránium, levendula, muskotályos zsálya, citormfű, meleg vizes májpakolás. Böjt során a kötőszövetekből eltávoznak a salakanyagok és a felesleges víz, és ettől feszesebbek is lesznek. A tornagyakorlatok segítik a problémás zónák kötőszövetének rugalmassá tételét, nem is szólva arról, hogy a keringést is felfrissítik. Legyen óvatos főleg a kezdők és ne csináljon presztízskérdést egy-egy gyakorlat túlteljesítéséből, inkább figyelje meg pontosan, milyen tempóval és meddig mehet el. Az intenzitásnál a fontosabb rendszeresség. Aranyszabály: akkor lélegezzen be, amikor izmait megfeszíti, és akkor fújja ki a levegőt, amikor izmait ellazítja. A helyes légzés A böjt teljes idején figyeljen a tudatos és nyugodt légzésre: kitisztítja a tüdőt a mérges gázoktól, masszírozza a hasi szerveket és segít a salaktalanításban, fokozza a vérkeringést, ellazít és segíti az elalvást. A lézgés hatásosságát a következő speciális gyakorlatokkal támogathatja: Ritmusos légzés Séták során a jó levegőn járjon egyenletesen, de ne siessen; 4 lépés hosszon szívja be a levegőt, és 3 lépés alatt engedje ki. Ez a gyakorlat ellazít. Tisztító légzés Álljon kisebb terpeszállásban, és vegyen levegőt az orrán; mialatt lassan kilélegzik, hajoljon előre. A karjai himbálódznak. Rázza meg erősen a vállait és fújja ki hallhatóan a maradék levegőt (mondja egymás után: pf, pf, pf ). Belégzéskor egyenesedjen fel újra, csigolyáról csigolyára. Vegyen párszor normálisan levegőt, mielőtt a gyakorlatot megismétli. Haslégzés Feküdjön a hasára, nyújtózkodjon, és lazítsa el magát. Tegye mindkét kezét úgy a hasára (a köldök alá), hogy mutatóujja és hüvelykujja egymáshoz érjen, a köldököt körülfogja. Szívja be mélyen az orrán a levegőt oda, ahol a kezei vannak: ekkor a hasfal felemelkedik. Kilégzés a szájon át történik, miközben a hasát lassan behúzza és megfeszíti. Ismételt belégzéskor a feszültség magától oldódik. Ennél a gyakorlatnál koncentráljon a légzésre, a hasára és a kezeire.

13 Lazítólégzés Feküdjön a hátára, karjai lazán a teste mellett. Engedje a levegőt nyugodtan ki- és beáramolni az orrán át. Minden légzéskor engedje magát egyre mélyebben a fekvőhelyébe süllyedni. Közben egyre jobban koncentráljon arra, hogy a testsúlya növekszik, elnehezedik. Ez segít az elalvásban is. Borogatások, fürdők, relaxálás A máj, a vese és a bőr gyógyböjt alatt több méreganyagot választ ki, mint egyébként. Az itt tárgyalandó módszerek a már leírt gyakorlatokat jól kiegészítik. Májborogatás vagy - pakolás serkenti a májat Merítsen egy frottírtörülközőt vagy vászonkendőt egyharmadáig forró vízbe és csavarja ki. Ezt a meleg-nedves részt tegye a mája fölé a testére, majd rakjon rá egy meleg vizes palackot is, és hajtsa rá a megmaradt száraz részt. Feküdjön ágyba és takarja be jól magát. Körülbelül egy órát maradjon fekve. A májborogatás többnyire elálmosít, ezért legjobb, ha másnaponta az ebéd utáni pihenő során, vagy este végzi el. Langyos fürdő méregtelenít Feküdjön nyakig langyos vízbe. A vízhőfok maximum 37 0 C legyen. Ha ez Önnek hideg, inkább mondjon le a böjt alatt a fürdőről. Maradjon 10 percig lazán fekve. Majd álljon fel és szappanozza be magát. Aztán feküdjön vissza újabb 10 percre, majd tusoljon le langyos vízzel, törülközzön meg alaposan, és bújjon az ágyba. Pihenjen fél órát. Langyos fürdőt a böjt alatt legfeljebb csak kétszer csináljon. Ilyenkor ne tegyen fel májborogatást. Emelkedő lábfürdő segít elaludni Tegyen egy bokáig érő műanyag edényt a kádba, töltse tele vízzel; s tartson kéznél mindig forró vizet. Tegye bele a tálba a lábait, majd 20 percen át töltsön hozzá forró vizet úgy, hogy a vízhőfok lassan emelkedjen addig, amíg képes elviselni. Ez az egész testet jól átmelegíti. A fürdő után szárítsa meg jól a lábait és menjen azonnal az ágyba. Az emelkedő lábfürdő álmosít, ellazít és megnyugtat. Ezért kiválóan alkalmas arra, hogy segítsen az elalvásban.

14 Extra tipp A böjt alatt a szervezetbe csak folyékony állapotú dolgok kerülhetnek, hogy az emésztőszerveket ne terheljük. Folyadékot viszont bőséggel kell fogyasztani, hogy a szövetekből a salakanyagokat mielőbb kiválaszthassuk. Mit ihatunk böjt alatt? Elsősorban szénsavmentes, természetes ásványvizeket, különösen olyanokat, amelyekben relatíve kevés a nátrium és több a kálium. Az ásványvizekben található ásványi sók pótolják a fokozott kiválasztásnak köszönhető veszteséget és csökkentik az izomgörcsre való hajlamot. Frissen préselt vagy bio-, esetleg 100%-os gyümölcsleveket ásványvízzel hígítva, mert így nem bántják a gyomornyálkahártyát és nem puffasztanak. Gyógyteákat, különösen jók a vértisztítók, vízhajtók és májműködés- serkentők: gyermekláncfű, hibiszkusz, aranyvesszőfű, apróbojtorján, csalán, zsurló. Szűrt zöldséglevest rántás és habarás nélkül. Relaxáció és önismeret A gyógyböjt azt jelenti, hogy szakítunk a megszokott életvezetésünkkel. Ez a test, a lélek és a szellem tudatos megélését is jelenti. Az itt leírt módszerek megkönnyítik Önnek, hogy megtalálja a saját útját. Lazító gyakorlatok Üljön le lazán egy székre anélkül, hogy hátratámaszkodna, miközben kihúzza magát, szívja tele levegővel a tüdejét, és tartsa bent 3 másodpercig. Majd rakja kezeit lazán az ölébe, fújja ki a levegőt és mondja közben, hogy egészségesen nyugodt vagyok, és ellazultam, engedje el a felsőtestét, és a maradék levegő kifújása közben engedje oldalra lecsúszni karjait. Minden izomnak teljesen el kell lazulnia. Ismételje meg az egészet 10-szer. Ez a gyakorlat fellazít minden belső görcsöt, és higgadtságot, lelki ellenállóképességet kölcsönöz. Üljön le egyenesen egy székre anélkül, hogy hátratámaszkodna, keresse meg azt a helyzetet, melynél a törzse függőleges marad akkor is, ha izmait ellazítja; az áll kissé süllyesztve úgy, hogy a tarkó és a hát egyvonalban vannak. Kulcsolja össze kezeit hátul a fején, és nyomja fejét és kezeit 5 másodpercig szorosan egymás ellen. Majd lazítson és engedje le a karokat. Egyidejűleg lazítsa el a törzsizmokat is, egészen a hasáig. A megfeszítés utáni hirtelen kiengedés ellazítja a tarkó- és nyakizmokat és feltisztítja az agyat is.

15 Jóga A jóga tulajdonképpen a világ megismerésének és a gyógyulásnak régi indiai útja. Tartásgyakorlatokat is tartalmaz, amelyek a szervezet energiaáramlását felfrissítik és harmonizálják. Ezen gyakorlatok hozzájárulnak az öngyógyításhoz és a belső béke kialakításához. A hal : feküdjön hanyatt, tegye kezeit a feneke alá. Aztán nyomja el magát (kezeit is) a talajtól úgy, hogy a mellkasa felemelkedjen. A feje, amely a padlón marad, tarkónál hátrahajlik. Tartsa meg egy ideig ezt a helyzetet. A gyakorlat tágítja a mellkast és fokozza a tüdőtérfogatot. Alázatosság : térdeljen le és üljön a sarkára. Hajoljon előre annyira, hogy homloka a talajra érjen. Karjait rakja szorosan a teste mellé hátra úgy, hogy a kézfej a lábfej mellett legyen hátul. Süllyessze le a vállait és lélegezzen nyugodtan. Tartson ki egy ideig. Ez a póz mély relaxációt okoz. Kobra : feküdjön hasra. A lábakat kinyújtva egymás mellé rakjuk; a homlok a talajon; kezei a vállak mellett; fejét és nyakát emelje fel, miközben belélegzik. Kilégzés alatt emelje fel a törzsét, de a has a talajon marad. Majd lassan ereszkedjen vissza a kiinduló helyzetbe. Az egészet ismételje meg újra. Ez a gyakorlat erősíti a csigolyákat és masszírozza a lágyéki szerveket. Autogén tréning Ezt a módszert dr. Schultz fejlesztette ki a relaxálás, a pihenés és a teljesítőképesség fokozása céljából. Azon alapszik, hogy a gyakorló belsőleg megfogalmazott mondatok ismételgetésével befolyásolja magát. Kiválasztottunk néhány példát, amelyet kezdők is gyakorolhatnak otthon. A gyakorlatok egymásra épülnek. Csak akkor kezdje el a meleg -gyakorlatot, ha már a nehézség -érzetet sikerült elérnie és csak aztán következik a napsugár -gyakorlat. Itt se törekedjen a teljesítményre. Minden gyakorlatnál feküdjön hanyatt, térdeit kissé terpessze, a lábak enyhén kifelé dőlnek, a karok kis szöget zárnak be mindkét oldalon a törzzsel, fejét tegye úgy, ahogy az kényelmes Önnek, a szemek és az ajkak zárva. Nehézségi gyakorlat 1. Nyugalomra hangolódás Miután a leírt pózban elhelyezkedtünk, képzeljük magunk elé a következő mondatot: Tökéletesen nyugodt vagyok, és közben éljük is át ezt az érzést. Így tudatosíthatjuk magunkban az egész tréning végső célját. 2. Célzott befolyásolás Összpontosítunk a jobb karunkra, és az elnehezüléshez ezt a formulát mondjuk magunknak: A jobb karom nehéz, és közben érezzük, amint a karunk elnehezedik. A mondatot egymás után hatszor elmondjuk, majd a nyugalomra hangolódás következik a Tökéletesen nyugodt vagyok mondat segítségével. Ezután még hatszor ismételjük el az elnehezülési formulát. A gyakorlatot többször ismételjük meg. 3. Visszatérés A gyakorlatot a A karom feszül, mély belégzés, szemet kinyitni formulával fejezzük be. A mondatot csak magunkban, tehát a száj mozgatása nélkül mondjuk. Közben összeszorítjuk az öklünket, többször behajlítjuk a karunkat és kinyitjuk a szemünket. Többszöri gyakorlás után az elnehezülést, melyet a jobb karunkban érzünk, átvihetjük a bal karra is, végül pedig az egész testre. Ilyenkor a célzott befolyásolást irányító formulát a következőképpen változtatjuk meg: Mindkét karom nehéz, illetve Az egész testem nehéz. Ugyanez vonatkozik a következő gyakorlatra is.

16 Melegedési gyakorlat 1. Nyugalomra hangolódási formula Tökéletesen nyugodt vagyok (egyszer). 2. Elnehezülési formula A jobb karom nehéz. Hatszor elmondjuk magunkban. 3. Nyugalomra hangolódási formula (egyszer) 4. Célzott befolyásolás Melegedési formula: A jobb karom meleg. Hatszor egymás után, majd egyszer a nyugalomra hangolódási formula. Ismét hatszor a melegedési formula, és így tovább. 5. Visszatérési formula A karom feszül, mély belégzés, szemet kinyitni. Napfonatgyakorlat A napfonat nagyméretű idegcentrum, mely középen, a szegycsont és a köldök között található. 1. Nyugalomra hangolódási formula (egyszer). 2. Elnehezülési formula (hatszor). 3. Nyugalomra hangolódási formula (egyszer). 4. Melegedési formula (hatszor). 5. Nyugalomra hangolódási formula (egyszer). 6. Célzott befolyásolás Napfonatformula A napfonatban melegség áramlik. Hatszor, majd a nyugalomra hangolódási formula egyszer, és ismét hatszor a napfonatformula stb. 7. Visszatérési formula A karom feszül, mély belégzés, szemet kinyitni. Irányított meditáció Az irányított meditáció az öngyógyítási módszerek közé tartozik. Sokéves tapasztalatok bizonyítják, hogy igen hatékonyan alkalmazható a gyógyító böjtölés során. Befelé nézés Ennél a módszernél, az autogén tréninghez hasonlóan, kényelmesen fekszünk a hátunkon az ágyon vagy a földön, és közben egy speciális kazettát hallgatunk. A kazettán hallható hang aláfestésként halk meditatív zene szól, mely elősegíti az ellazulást irányítja a képzeletünket, egyfajta befelé nézésre ösztönöz, amely működésbe hozza a bennünk lakozó orvost. Közben rátalálhatunk szervezetünk azon pontjaira, melyeknek különösen nagy gondoskodásra és figyelemre van szükségük, és odairányíthatjuk a gyógyító erőket.

17 Receptek böjtkúrázóknak A böjkúrához adok most olvasóim kérésére néhány könnyen elkészíthető receptet közre. Remélem, ízleni fog, s kicsit könnyebbé teszi a lemondással teli napokon is a kitartást. Az alábbi receptek közül kedvünkre válogathatunk a böjtkúra bevezetésére, a felépítő napokra, s a szűrt levesekből, zöldség-, gyümölcslevekből a lékúrára is. Gyümölcs-és zöldségkoktélok RÉPÁS CÉKLAKOKTÉL Hozzávalók: 2 nagyobb sárgarépa, 2 kisebb cékla, ½ kígyóuborka, fél citrom, 1 evőkanál élőflórás joghurt vagy kefir A megtisztított hozzávalók kicentrifugált levéhez díszítésül tegyük hozzá a joghurtot. Hatása: kiváló immunerősítő, segíti a salakanyagok kiválasztását, serkenti a máj és a belek működését, aktiválja a nyirokkeringést. ROZMARINGOS SÁRGARÉPALÉ Hozzávalók: 2-3 nagyobb sárgarépa, 1 kisebb zellergumó, 3 szál zsenge vagy 1 teáskanál szárított rozmaring, kevés borsikafű A megtisztított hozzávalók kicentrifugált levéhez turmixoljuk hozzá a fűszereket. Hatása: kiváló immunerősítő, segíti a salakanyagok kiválasztását, serkenti a belek működését, aktiválja a vérkeringést, relaxál, enyhíti a migrénes panaszokat és a fejfájást. INDIÁN GYÓGYITAL Hozzávalók: 2 grépfrút, fél ananász,, 1 mangó, friss citromfűlevél A megtisztított hozzávalók kicentrifugált levéhez adjuk hozzá az apróra vágott citromfüvet. Hatása: kiváló hurutoldó, segíti az immunrendszer aktiválását. SRI LANKAI GYÓGYITAL Hozzávalók: 2 grépfrút, fél zöld citrom, 1 kávékanál őrölt kömény A megtisztított hozzávalók kicentrifugált levéhez keverjük hozzá köményőrleményt. Hatása: javítja a túlterhelt máj működését, segít a toxinok semlegesítésében, segíti az emésztést és a méregtelenítést.

18 NARANCSOS ASZALT SZILVÁS ITAL Hozzávalók: 6 kimagozott aszalt szilva, 2 narancs, 1 evőkanál élőflórás joghurt, csipetnyi őrölt fahéj Turmixoljuk össze a szilvát, a megtisztított narancsot és a joghurtot, végül hintsük meg a fahéjjal. Hatása: javítja a vérképzést, serkenti az emésztést, támogatja a bélbaktériumok regenerálódását. KÍNAI SÁRGABARACKOS GRÉPFRÚTTONIK Hozzávalók: 4-6 aszalt sárgabarack, 2 kávéskanál méz, 3 grépfrút, egy csipetnyi szerecsendió Főzzük puhára a sárgabarackot annyi vízben, amennyi éppen elfedi. Öntsük le a vizet, kavarjuk bele a mézet, turmixoljuk össze a grépfrút kipréselt levével, végül hintsük meg a fahéjjal. Ha túl sűrű lett, hígítsuk fel szénsavmentes ásványvízzel. Hatása: javítja a vérképzést, serkenti az emésztést, támogatja a szervezet regenerálódását. ZANZIBÁRI GRÉPFRÚTLÉ Hozzávalók: 3 grépfrút, 3 szegfűszeg, 1 szál fahéj, 1 evőkanál méz, csipetnyi szerecsendió Turmixoljuk össze a grépfrút kipréselt levét a mézzel, a fahéjjal, végül hintsük meg kevés reszelt szerecsendióval. Hatása: kiváló értágító, keringésjavító, érvédő és szívműködés serkentő. SÁRGARÉPÁS CSODAKOKTÉL Hozzávalók: 2 grépfrút, 2 alma, 3 sárgarépa, 1 teáskanál méz, csipetnyi őrölt vanília Centrifugáljuk le a gyümölcsöket és a sárgarépát, keverjük hozzá mézet és a vaníliát. Hatása: kiváló érvédő és emésztésserkentő és immunstimuláló. PETREZSELYMES SÁRGARÉPALÉ Hozzávalók: 4 sárgarépa, 6 szál petrezselyem, ½ doboz élőflórás joghurt Centrifugáljuk le a sárgarépát és turmixoljuk össze a petrezselyemzölddel ill. a joghurttal. Hatása: vizelethajtó, fertőtlenítő, nyálkahártyavédő, bélflóra regeneráló. KÁPOSZTÁS SÁRGARÉPALÉ Hozzávalók: 4 sárgarépa, ¼ káposzta, fél zellergumó, 1 szál petrezselyem vagy korianderlevél, esetleg ½ doboz élőflórás joghurt Centrifugáljuk le a zöldségeket, és turmixoljuk össze a petrezselyemzölddel ill. a joghurttal. Hatása: emésztésserkentő, vizelethajtó, fertőtlenítő, nyálkahártyavédő, bélflóra regeneráló. Néhány jó tanács Aki beteg, gyógyszert szed, vagy bármilyen panasza van, az okvetlen forduljon előbb orvosához, s kérje ki a kúrával kapcsolatosan tanácsát. Legjobb, ha böjtkúrához, salaktalanításhoz értő szakembert kér segítségül, mert a háziorvos nem biztos, hogy ismeri a módszert, illetve kellő tapasztalattal rendelkezik a kúra során fellépő reakciók értékeléséhez és azok orvoslásához. Ha nem érez magában elég erőt a lénapokhoz, végezzen csak egyszerűbb és könnyebb tisztító napokat: zöldség-, gyümölcskúrát, tartson leves-vagy salátanapokat, krumpli- vagy rizsdiétát. Ha a felsorolt levesek főzés során sok levet főnének el, pótolja vízzel időben, hogy a végén ne főzelék keletkezzen belőle.

19 Levesek SKÓT FEHÉRRÉPALEVES Hozzávalók: ½ evőkanál olívaolaj, 2 hagyma, 3 nagyobb megtisztított burgonya, 4 közepes fehérrépa, 1,5 liter víz, petrezselyem, zellerlevél, 1 evőkanál szárított kakukkfű, csipetnyi só, cayenne bors, díszítésül apróra vágott snidling A felszeletelt hagymát kevés olajon 5 percig pároljuk, hozzáadjuk a megtisztított és feldarabolt zöldségeket, fűszereket, és a vízben roppanósra pároljuk. Végül cayenne borssal és a snidlinggel megszórjuk. Léböjtnél a borsot hagyjuk ki, a zöldségeket durvára turmixoljuk le, és szűrjük át egy szűrőn a zöldséglébe. Hatása: segíti a salakanyagok kiválasztását, serkenti a vese és a belek működését, aktiválja a nyirokkeringést. OLASZ BAZSALIKOMOS, BURGONYÁS PARADICSOMLEVES Hozzávalók: 1 teáskanál olívaolaj, 1 nagy hagyma, 1 kg megtisztított burgonya, ½ kg paradicsom meghámozva és felszeletelve, 2 maroknyi friss vagy 2 evőkanálnyi szárított bazsalikom, 1,5 liter víz, 1 babérlevél, csipetnyi só, bors, díszítésül apróra vágott snidling A felszeletelt hagymát kevés olajon 5 percig pároljuk, hozzáadjuk a megtisztított és feldarabolt burgonyát, a csipetnyi sót, és a vízzel 20 percig fedő alatt pároljuk, majd ha megpuhult összetörjük, de nem keverjük meg. Egy másik serpenyőben pároljuk meg a paradicsomot 1 teáskanálnyi olajjal, amíg sűrű pép nem lesz. Ízesítsük a fűszerekkel, és keverjük bele a krumplimasszába. Tegyük hozzá a bazsalikomot, majd turmixoljuk össze az egészet. Végül a borssal megszórjuk. Tálaláskor mindenki tányérába friss bazsalikomlevéllel díszítjük. Léböjtnél a borsot hagyjuk ki, a zöldségeket turmixoljuk le, és szűrjük át egy szűrőn a zöldséglébe. Hatása: segíti a salakanyagok kiválasztását, nyugtató, izomlazító, erősíti az idegeket, aktiválja az immunrendszert. OLASZ KAKUKKFÜVES PARADICSOMLEVES Hozzávalók: 1 teáskanál olívaolaj, 1 nagy hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kg megtisztított burgonya, 70 dkg paradicsom meghámozva és felszeletelve, 1 evőkanál tartósítószer mentes paradicsompüré, 1 evőkanál friss vagy 1/2 evőkanálnyi szárított kakukkfű, 0,5 liter víz, csipetnyi só, bors, díszítésül apróra vágott snidling vagy bazsalikomlevél A felszeletelt hagymát és az apróra vágott fokhagymát kevés olajon 5 percig pároljuk, hozzáadjuk a megtisztított és feldarabolt paradicsomot és a többi alkotórészt. Alacsony hőfokon 20 percig fedő alatt főzzük,

20 majd összeturmixoljuk és a fűszerekkel ízesítjük. Tálaláskor mindenki tányérába friss apróra vágott bazsalikomlevéllel vagy snidlinggel díszítjük. Léböjtnél a borsot hagyjuk ki, szűrjük le, és ha kell, hígítsuk még fel. Hatása: fokozza a salakanyagok kiválasztását, hatékonyan vitalizál, serkenti a keringést, védi az ereket, aktiválja az immunrendszert. HIDEG KAPROS UBORKALEVES Hozzávalók: 1 nagyobb kígyóuborka, 6 újhagyma, 2,5 dl víz vagy zöldségleves, 3 kávéskanál görög élőflórás joghurt, 1 citrom leve, 6 szál friss vagy 3 teáskanál szárított kapor, csipetnyi só és tört bors Turmixoljuk össze az uborkát, az új hagymát és a vizet, amíg krémszerű nem lesz. Adjuk hozzá a joghurtot és a citromlevet, tegyük hozzá az apróra vágott kaprot, ízesítsük és tegyük a hűtőszekrénybe hűlni. Léböjtnél a borsot és a joghurtot hagyjuk ki. Hatása: segíti a salakanyagok kiválasztását, serkenti a vese és a belek működését, aktiválja a nyirokkeringést, kiváló frissítő. Elsősorban melegebb napokra javasoljuk. SKANDINÁV SALÁTALEVES Hozzávalók: 1 teáskanál olívaolaj, 2 nagy hagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 nagyobb megtisztított burgonya, 1 nagyobb fejes saláta felvágva, 1 liter zöldségleves vagy víz, csipetnyi só és bors, 3 evőkanál élőflórás joghurt, 2 evőkanál friss vagy szárított kapor A felszeletelt hagymát, az apróra vágott fokhagymát és burgonyát kevés olajon 5 percig pároljuk, hozzáadjuk a megtisztított és feldarabolt salátát és a zöldséglevest vagy vizet. Alacsony hőfokon 20 percig fedő alatt főzzük, mielőtt összekeverjük hagyjuk kihűlni. Adjuk hozzá a joghurtot és a kapor felét. Tálaláskor mindenki tányérába a maradék kaporból teszünk díszítésül. Hidegen tálaljuk. Léböjtnél a borsot hagyjuk ki, a levest turmixoljuk durvára össze, majd szűrjük le, és ha kell, hígítsuk még fel. Hatása: fokozza a salakanyagok kiválasztását, lazító, feszültségoldó, alvást segítő.

9 tipp fejfájás ellen

9 tipp fejfájás ellen 9 tipp fejfájás ellen Lüktet a halántékod, és úgy érzed, pillanatokon belül szétrobban a fejed. Azonnal kell val Ki gondolná, hogy az emberek 80%-a szenved időről időre fejfájástól, ráadásul a nők jóval

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!

HepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt! Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Az egészséges életmód fontossága.

Az egészséges életmód fontossága. Az egészséges életmód fontossága. Itt a heti foglalkozások keretében a tanulók korosztályának megfelelő formában a hallottak feldolgozásra történik. A hetedik osztályosok által készített prezentáció (kis

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával Gomba- és salátavariációk a ajánlásával Garnélás gombasaláta 1000 g Bio-Fungi 500 g tisztított garnélarák 1 db közepes méretű ananász 1 csokor koriander 2-3 db citrom leve 2-3 gerezd fokhagyma olívaolaj,

Részletesebben

A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013.

A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. A bőséges folyadékfogyasztás szükségessége 2013. Az éltető Kép beszúrásához kattintson az ikonra víz A napi folyadék szükséglet 2-2,5 l. A víz élettani szerepe a szervezetben összetett és sokrétű lehetővé

Részletesebben

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a 25 ötlet, amelyekkel ünnepek alatt (és után is!) kordában tarthatja családját (Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc) Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

V IVAMAX Használati útmutató FITNESSPRO H A S IZOM E R Õ S ÍTÕ

V IVAMAX Használati útmutató FITNESSPRO H A S IZOM E R Õ S ÍTÕ VIVAMAX FITNESS PRO HASIZOM ERÕSÍTÕ Használati útmutató Szerviz Márkus János 06/30/946-0388 Budapest, Fõ u. 68. METESZ Székház II. emelet, 211. ajtó Jótállási szelvény Vivaldi Kft. Típus:.... Gyártási

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

2. A minőség mindenek felett

2. A minőség mindenek felett Minden családban nagy fejtörést okoz az ünnepi menü. A főzés és az előkészítés meghitt hangulata csak a reklámokban köszön vissza, a valóságban a háziasszonyok sokszor túlvásárolják magukat, nem hagynak

Részletesebben

Menü - 1500 kcal. 3. Hét

Menü - 1500 kcal. 3. Hét Menü - 1500 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1500 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-25%-a, ami 75-93 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 50 grammnak

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl.

mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére, pálinka készítésére (pl. Fűszerek Ánizs Általános használata: főzelékek (sárgarépa, tök, cékla, vöröskáposzta), vadételek mártásaiba, édességekhez (tészták, sütemények, rizsfelfújtak, gyümölcslevesek, cukorkák), likőrök ízesítésére,

Részletesebben

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek

1. Figuactiv Levesek és Shake-ek 1. Figuactiv Levesek és Shake-ek Ajánlott napi fogyasztás: A diéta program során a kívánt eredmény elérése érdekében a napi 3 fő étkezésünk közül kettőt Figuactiv Levesre és/vagy Shake-re kell cserélnünk.

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap

Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap Szakmai beszámoló Mediterrán Nyíltnap 2018. november 05. Eger, Vallon u. 2. Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája. Rendezvény célja: - egészséges

Részletesebben

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége

Egészséges élet. Munkafüzet. www.amieletunk.efoesz.hu. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egészséges élet Munkafüzet www.amieletunk.efoesz.hu Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ÉFOÉSZ 1093 Budapest, Lónyay u. 17. I/1. 11-es kapucsengő Levelezési cím:

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal

MOZAIK ÉTREND. 1200 kcal/nap. Reggelik: 200-240 kcal MOZAIK ÉTREND A megadott étrendi minták közül válasszon kedve szerint az Ön számára javasolt energiatartalmat tartsa szem előtt! 1200 kcal/nap Reggelik: 200-240 kcal 1 Reggeli natúr joghurt 125 g friss

Részletesebben

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866

Sonkakészítő hőmérővel. *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Sonkakészítő hőmérővel *kizárólag sonkakészítés Termék száma: 420866 Jelmagyarázat www.tescoma.com/video/420866 PRESTO sonkakészítő hőmérővel Tulajdonságok A PRESTO sonkakészítő kiváló eszköz a házi

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről

Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Erre majd együtt mászunk fel! Tájékoztató szív- és érrendszeri betegségekről és azok megelőzéséről Bayer Hungária Kft. 1123 Budapest, Alkotás u. 50. www.szeretemazeletem.hu Az érelmeszesedéstől az infarktusig

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 2. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 4. Hét

Menü - 1800 kcal. 4. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med.

VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI. Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. VITAMINOK- EGÉSZSÉGÜNK JÓ BARÁTAI Prim. mag. Branislava BeloviÊ, dr. med. 2 BIZTŐSÍTSUNK MAGUNKNAK ELEGENDO MENNYISÉGŰ VITAMINT! HOGYAN? VÁLTOZATOS ÉTREND SEGÍTSÉGÉVEL! A TÁPLÁLKOZÁS PIRAMIS MINDEN EGYES

Részletesebben

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július

Sporttáplálkozás. Készítette: Honti Péter dietetikus. 2015. július Sporttáplálkozás Készítette: Honti Péter dietetikus 2015. július Az egészséges ember számára megfogalmazott táplálkozási ajánlások érvényesek a különböző sporttevékenységet végzők számára is. Kiegyensúlyozott

Részletesebben

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

II. félév, 2 óra. Készült az Európai unió finanszírozásával megvalósuló iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 1. osztályos tanulók részére II. félév, 2 óra Készült az Európai

Részletesebben

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba.

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. 3. Foglalkozás SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. Élelmiszerek vásárlása Az élelmiszerek vásárlása alapvetően két szempont alapján történhet: a kiválasztást befolyásolják egyrészt

Részletesebben

Méregtelenítés felsőfokon

Méregtelenítés felsőfokon Méregtelenítés felsőfokon Időről-időre hatalmába kerít minket a vágy, hogy megújítsuk környezetünket és mi magunk is egy kicsit f Első lépésként csapunk egy alapos nagytakarítást, kiselejtezzük a megunt

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Szilikon zacskók. Termékismertető

Szilikon zacskók. Termékismertető Szilikon zacskók hu Termékismertető Kedves Vásárlónk! Új szilikon zacskói nemcsak élelmiszerek frissen tartására, lefagyasztására vagy pácolására alkalmasak, hanem akár melegítéshez és ételkészítéshez

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez

Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös ötletek Receptek lekvárkészítéshez Az élet édesen teljes Gyümölcsös és ízletes? Mi sem egyszerűbb! A Koronás Befőzőcukorral készült lekvárok elkészítése gyors és egyszerű.

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Fekélybetegek diétája

Fekélybetegek diétája Fekélybetegek diétája A diétáról: 1. A diéta önmagában nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de elősegíti a tünetmentességet és a visszaesések elkerülését. Viszont a rosszul megválasztott diéta önmagában

Részletesebben

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Manuka, a csodaméz Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A manuka méz az új-zélandi manukafák nektárjából származik. Egészségügyi szakértők szerint magasabb tápanyag tartalommal rendelkezik, mint a hagyományos nyers mézek. Különösen erőteljes antibakteriális

Részletesebben

A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET)

A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET) A DIÉTÁS ÉTKEZTETÉS FELADATAI, LEHETŐSÉGEI (OLCSÓN, EGÉSZSÉGESET) SZALAYNÉ KÓNYA ZSUZSA Debreceni Egyetem Klinikai Központ Vezető Dietetikus és Élelmiszeripari mérnök Egészséges alapanyagok egészséges

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

DUOSO modell: BG-F-2313

DUOSO modell: BG-F-2313 DUOSO modell: BG-F-2313 Használati útmutató HU Tisztelt Vásárló! Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Üzembe helyezés előtt olvassa el a használati útmutatót, és őrizze meg későbbi áttekintésre is.

Részletesebben

Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / /

Fusion Vital. tevékenységi napló. Életmódfelmérés. név / azonosító szám. Firstbeat Bodyguard gyári szám. program kezdő dátuma: / / Fusion Vital tevékenységi napló Életmódfelmérés név / azonosító szám Firstbeat Bodyguard gyári szám program kezdő dátuma: / / tevékenységi napló - HÁttéR információk Az Ön telefonszáma: Az Ön email címe:

Részletesebben

www.hurom.hu HUROM HUNGARY

www.hurom.hu HUROM HUNGARY Hurom HH Elite ( HH második generáció ) Használati útmutató Használat előtt figyelmesen olvassa el az utasitásokat. Utasitások szerint használja a Hurom gyümölcsfacsaró. Tartalomjegyzék Miért Hurom?...

Részletesebben

TISZTELT OLVASÓ! Üdvözlettel: a Szerkesztõk

TISZTELT OLVASÓ! Üdvözlettel: a Szerkesztõk TISZTELT OLVASÓ! A Mozgással az Egészségért címû kiadványsorozat az ÖTM Sport Szakállamtitkárság támogatásával és a Magyar Gyógytornászok Társaságának közremûködésével jelent meg azzal a céllal, hogy bemutasson

Részletesebben

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja

A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja A kiegyensúlyozott táplálkozás alapja Formula 1 Shake Formula 2 Multivitaminkomplex Rost tabletta Herbalife Formula 1 shake - egészséges étkezés Az ízletes Formula 1 shake finom, könnyen elkészíthető egészséges

Részletesebben

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait.

Már 2000 évvel időszámításunk előtt felismerték a kínaiak bizonyos növények illóolajainak gyógyító tulajdonságait. Az utóbbi évtizedben egyike lett azoknak az alternatív kezelésmódoknak, melyeknek a népszerűsége a világ számos országában fokozódik. Ennek oka részben abban keresendő, hogy sokan szenvednek tartós stresszhatással

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

AROMA TESTKEZELÉSEK KEZELÉSI ÚTMUTATÓ

AROMA TESTKEZELÉSEK KEZELÉSI ÚTMUTATÓ AROMA TESTKEZELÉSEK KEZELÉSI ÚTMUTATÓ AROMA TESTKEZELÉS BÕRPUHÍTÁS, NYUGTATÁS Csak radírozás Radírozás +masszázs Radírozás +önbarnítás 35 perc Simító Cukor-Kiwi Testradír - A vendég a hátán fekszik. Nagy

Részletesebben

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..)

Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) Természetvédelem: Gyógynövények (50 pont/ ) Csapatnév:... I. Gyógynövények (15 pont/..) A képek alapján próbáljátok felismerni az adott gyógynövényt, azonosítsátok be a hatását, és hogy a növény melyik

Részletesebben

Használati utasítás HU FONTOS BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK Elektromos készülékek használatakor mindig be kell tartani többek között a következő alapvető óvintézkedéseket: 1. Olvassa végig a

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben?

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Hírlevél. Hogyan étkezzünk egészségesebben? 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Hírlevél Hogyan étkezzünk egészségesebben? Kiadó: Gönc Város Önkormányzata Abaúj-Hegyköz Egészségfejlesztési Iroda Telefon: +36 46 588 058 Web: www.goncefi.hu EGÉSZSÉGES

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,

Részletesebben

Háztartási praktikák, receptek

Háztartási praktikák, receptek Háztartási praktikák, receptek 1. Fertőtlenítő felülettisztító spray 100 ml desztilláltvíz 100 ml alcohol vagy vodka 50 ml ecet 30 csepp illóolaj (levendula, citrom, narancs, oregano, fenyő, rozmaring)

Részletesebben

Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest

Ayurveda. 2. rész. Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök. 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Ayurveda és a méregtelenítés 2. rész 2011. február 26. szombat Indiai Kulturális Központ,Budapest Előadó: Riesz István Dr.(Ayu)Hon. Kuratóriumi Elnök Magyar Ayurveda Gyógyászati Alapítvány Kht. Ügyvezető

Részletesebben

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70.

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. IRODA MASSZÁZS VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. Irodai masszázs Az irodai masszázs a leghatékonyabb módja annak, hogy munkatársai mindig frissen, kipihenten dolgozzanak. A kezelést az Ön munkahelyén

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4. 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4

1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4. 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4 Tartalom KÖSZÖNTŐ... 2 1. Testünk és lelkünk szoros egysége... 4 2. Táplálkozási szokásaink a magyar kultúrában.. 4 3. Az egészségtelen táplálkozás és az elhízás káros hatásai... 5 4. Hogyan együnk?...

Részletesebben

DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN

DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN DIÉTA MAGASVÉRNYOMÁS BETEGSÉGBEN A magasvérnyomás-betegség ( hipertonia ) kezelésében a diétának fontos, meghatározó szerepe van. A nem gyógyszeres kezelés a következ beavatkozásokból áll: Elhízás esetén

Részletesebben

5. Egészséges emésztés

5. Egészséges emésztés 5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás.

Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. HASZNOS TANÁCSOK KÁNIKULA IDEJÉRE Kedves Olvasó! Az utóbbi években többször figyelhető meg hazánkban is rendkívüli, gyakran hosszantartó meleg időjárás. A kánikula bárkinek okozhat egészségügyi panaszokat,

Részletesebben

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat gatizomtorna_belivek_2c 17.1.2008 10:08 Page 1 17 Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! Hüvelyszárazság, égô érzés, feszülés, viszketés, fájdalmas, örömtelen aktus? Sokkal több nôt érint, mint gondolná!

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL» 2 személyre -15 perc 1/2 db paprika 1 ek olívaolaj 1 ek currypor Vágd kockára a paprikát és süsd olajban 3 percig. Azután önts hozzá 300 ml sovány tejet. A maradék

Részletesebben

1. Az emésztôrendszerrôl általában

1. Az emésztôrendszerrôl általában 1. Az emésztôrendszerrôl általában Az emésztôrendszer a szájüregtôl a végbélnyílásig tart. A nyelôcsövet a gyomor, azt pedig a vékonybél követi. A nyelôcsô tulajdonképpen a mellkasban helyezkedik el, a

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3.OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS 3.OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY SZÖVEGÉRTÉS

Részletesebben

Menü - 1800 kcal. 2. Hét

Menü - 1800 kcal. 2. Hét Menü - 1800 kcal Tudnivalók a diétáról: Energiaérték: 1800 kcal Protein tartalom: a napi energia-bevitel 20-%-a, ami 81-90 grammnak felel meg Zsírtartalom: a napi energia-bevitel 30%-a, ami 60 grammnak

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD

DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD Ayurvéda = Az Élet Bölcsessége Az Ayurvéda célja Az ayurvéda célja, hogy helyreállítsa az élet egyensúlyát a tökéletes elme, test működés és viselkedés révén; Az ayurvéda

Részletesebben

MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra

MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra MedWay Diet Shake variációk: ötletek saját ízkombinációkra Ha vágysz a változatosságra, mutatok néhány lehetőséget, amivel új ízt alkothatsz. Próbálj ki minél többet! Így készítsd el a saját ízkombinációd

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE

TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE TANÁCSOK NAGY MELEG ESETÉRE Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon

Részletesebben

Iratjel: OrvosiKamara

Iratjel: OrvosiKamara 39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!

Részletesebben

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND

Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Tihanyi András Tihanyi András WELLNESS ÉTREND Mindennapi útmutató a testi-lelki egészséghez * Diétás szakácskönyvek White Golden Book Budapest A könyv szerzője TIHANYI ANDRÁS dietetikus Lektorálta DR.

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma

D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 5 D1 Befőttesüveg-játék és az egészség fogalma Egy filozófiaprofesszor azzal kezdte az egyetemi előadását, hogy fogott egy befőttesüveget, és megtöltötte 5-6 cm

Részletesebben