JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság március 30-ai nyílt üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság március 30-ai nyílt üléséről"

Átírás

1 Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság március 30-ai nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterem, Gyuga Mihály, Németh Ferenc, Sólyom Jöran, Székely Antal, Túri Bernadett bizottsági tagok Somoskői Lászlóné jegyzőkönyvvezető Dr. Mátics István, Kristyák Viktor (2015. március 18. napjával lemondott), Metzger Gyula bizottsági tagok a mellékelt jelenléti ív szerint köszöntötte a megjelenteket. A bizottság ülését 16 órakor 5 perckor megnyitotta. Megállapította, hogy a bizottság határozatképes, mert a 9 fő bizottsági tagból 6 fő jelen volt, majd ismertette az ülés napirendi pontjait, kérte, hogy tárgyalják a 0276/5. hrsz-ú ingatlan adásvétele, valamint a Döntés a Krajnyik Akác András Sportcsarnok beruházásához kapcsolódó költségvetési forrás biztosításáról szóló előterjesztést. Kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, ezért kérte a bizottság tagjait, szavazzanak a napirendi pontokról. A bizottság a napirendet nyílt szavazással, 9 fő bizottsági tag részvételével, 6 igen szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot: 62/2015. (III.30.) PB határozata a napirendről a március 30-ai ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. A Képviselő-testület március 31-ei ülése előterjesztéseinek megvitatása - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról - A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása, Oroszlány város rövid és középtávú hulladékgazdálkodási stratégiájáról szóló tanulmány megtárgyalása - Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 23/2012. (XI.15.) önkormányzati rendelet módosítása - Az államilag támogatott ZFR-TH/15 kódszámú, Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogramhoz kapcsolódó kiegészítő önkormányzati támogatás biztosításáról szóló 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítása - Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítása

2 - Az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása - Megállapodás a közcélú szennyvízelvezető és tisztító víziközmű rendszer évi bérleti díja elszámolásának és a bérleti díj terhére elvégzendő felújítási, pótlási, fejlesztési munkák megvalósításának rendjéről - Oroszlányi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása - A Gárdonyi Géza Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ összeolvadásához kapcsolódó feladatok végrehajtásának II. üteméről /5. hrsz-ú ingatlan adásvétele 3. Döntés a Krajnyik Akác András Sportcsarnok beruházásához kapcsolódó költségvetési forrás biztosításról 4. Kérdés, interpelláció 1. NAPIRENDI PONT: A Képviselő-testület március 31-ei ülése előterjesztéseinek megvitatása Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról ismertette az előterjesztés kiegészítését. Miután hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte a bizottság tagjait, szavazzanak az A bizottság az előterjesztést nyílt szavazással, 6 fő bizottsági tag részvételével, 6 igen szavazattal 63/2015. (III.30.) PB határozata a Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek a Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról című előterjesztést. Metzger Gyula bizottsági tag 16 óra 11 perckor megérkezett a bizottság ülésére. A jelenlévő bizottsági tagok száma 7 fő. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása, Oroszlány város rövid és középtávú hulladékgazdálkodási stratégiájáról szóló tanulmány megtárgyalása ismertette az előterjesztés kiegészítését. Miután hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte a bizottság tagjait, szavazzanak az 2

3 A bizottság az előterjesztés határozati javaslatát nyílt szavazással, 7 fő bizottsági tag részvételével, 7 igen szavazattal 64/2015. (III.30.) PB határozata A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása, Oroszlány város rövid és középtávú hulladékgazdálkodási stratégiájáról szóló tanulmány megtárgyalása című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása, Oroszlány város rövid és középtávú hulladékgazdálkodási stratégiájáról szóló tanulmány megtárgyalása című előterjesztést. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 23/2012. (XI.15.) önkormányzati rendelet módosítása ismertette az előterjesztés kiegészítését. Elmondta, hogy az előző ülésen kért rendelet-tervezeti változtatások szerepelnek a rendelet módosításban. Miután hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte a bizottság tagjait, szavazzanak az A bizottság a rendelet-tervezetet nyílt szavazással, 7 fő bizottsági tag részvételével, 7 igen szavazattal 65/2015. (III.30.) PB határozata Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 23/2012. (XI.15.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 23/2012. (XI.15.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztés rendelettervezetét. Az államilag támogatott ZFR-TH/15 kódszámú, Otthon Melege Program Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogramhoz kapcsolódó kiegészítő önkormányzati támogatás biztosításáról szóló 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítása ismertette az előterjesztést és annak kiegészítését. Sólyom Jöran bizottsági tag elmondta, hogy a törvényi változások átvezetésre kerültek, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság egyhangúlag elfogadta és támogatásra ajánlotta az előterjesztést. 3

4 A bizottság az előterjesztést és rendeletet módosítást nyílt szavazással, 7 fő bizottsági tag részvételével, 7 igen szavazattal 66/2015. (III.30.) PB határozata Az államilag támogatott ZFR-TH/15 kódszámú, Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogramhoz kapcsolódó kiegészítő önkormányzati támogatás biztosításáról szóló 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek Az államilag támogatott ZFR-TH/15 kódszámú, Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogramhoz kapcsolódó kiegészítő önkormányzati támogatás biztosításáról szóló 2/2015. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztést és rendeletmódosítást. Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítása Dr. File Beáta jegyző elmondta, hogy a szociális feladatok és hatáskörök nem kerültek átvezetésre a bizottsági feladatoknál az SZMSZ mellékletében, valamint a polgármesterre átruházott hatáskörök vonatkozásában sem történtek meg az átvezetések. Miután hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte a bizottság tagjait, szavazzanak az 67/2015. (III.30.) PB határozata az Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek az Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítása című előterjesztést. Németh Gábor alpolgármester 16 óra 15 perckor megérkezett a bizottság ülésére. Az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása ismertette az előterjesztés kiegészítését. 4

5 Bartalus László osztályvezető elmondta, hogy az égetés engedélyezett időszakának szombati napon óra közötti időszakra történő kibővítését és jogszabályszerkesztés technikai változásait tartalmazza a kiegészítés. Gyuga Mihály bizottsági tag elmondta, hogy a falusi és borbálai lakók kérése az égetés időtartamának módosítása, mely szerint április 1-je helyett március 1-jével kezdődjön az égetés engedélyezett időtartama, valamint a 9-17 óra időtartam 9-20 óra közöttire változzon. File Beáta jegyző elmondta, hogy a rendelet elfogadásának elcsúszása miatt javasolta a év tavaszi időszakának vonatkozásában az április 1-jei időintervallumot. A rendelet áprilisban fog hatályba lépni, az környezetvédelmi hatóság állásfoglalás sem érkezett még meg, így hiába dönt holnap pozitívan a testület, azt még mindenképpen meg kell várni. Akár év végén is lehet a tavaszi időszakot módosítani. Sólyom Jöran bizottsági tag véleménye szerint nincs jelentősége, most is elfogadhatják március 1-jét kezdő időpontként. Németh Ferenc bizottsági tag véleménye szerint az önkéntes tűzoltóságtól szakvéleményt kellene kérni a órás égetési idő tekintetében. A túl későn kezdett égetésnek a hamuja még sokáig tartja a hőt. Bartalus László osztályvezető elmondta, hogy a legnagyobb jelentősége a rendeletnek az, hogy megengedi az önkormányzat az égetést, viszont a hétvégi égetést szigorúbbá teszi. Véleménye szerint elfogadható Gyuga Mihály módosító javaslata. kérte szavazzanak Gyuga Mihály bizottsági tag módosító javaslatáról, miszerint a tavaszi égetési időintervallum március 1. napjától május 31-ig tartson 9-20 óra közötti időszakban. A bizottság a módosító javaslatot nyílt szavazással, 7 fő bizottsági tag részvételével, 7 igen szavazattal, 68/2015. (III.30.) PB határozata módosító javaslatról javasolja a Képviselőtestületnek hogy az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet a tavaszi égetés időintervallumának kezdő napját március 1. napjában, az engedélyezett időtartamot pedig 9-20 óra közötti időszakban határozza meg. kérte a bizottság tagjait, szavazzanak a rendelet-tervezet elfogadásáról., 69/2015. (III.30.) PB határozata Az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása című előterjesztés rendelet-tervezetének véleményezéséről 5

6 elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek Az avar és kerti hulladék égetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása című előterjesztés rendelet-tervezetét azzal a módosítással, hogy a rendelet tavaszi égetés időintervallumának kezdő napját március 1. napjában, az engedélyezett időtartamot pedig 9-20 óra közötti időszakban határozza meg. Megállapodás a közcélú szennyvízelvezető és tisztító víziközmű rendszer évi bérleti díja elszámolásának és a bérleti díj terhére elvégzendő felújítási, pótlási, fejlesztési munkák megvalósításának rendjéről Bársony Éva osztályvezető elmondta, hogy a számlázási adatok a tárgynegyedévet követő hónap 25- ig rendelkezésre állnak, így az ÉDV Zrt. javaslata alapján, a negyedévenként történő elszámolás a tény értékesítési adatok alapján történhet. Így a 4. pont módosul, miszerint A bérlő negyedévenként a tárgyidőszakot követő hónap 25. napjáig a számlázott mennyiségekről adatot szolgáltat bérbeadó felé. Bérbeadó a számlázott mennyiségek alapján a tárgynegyedévet követő hónap 30. napjáig bérlő részére számlát állít ki, melynek pénzügyi rendezése a számla kiállítását követő 10 napon belül történik meg., így az 5. pont törlését javasolta. Elmondta még, hogy a 2. pont első mondata várhatóan szóval egészült ki. elmondta, hogy polgármester úr befogadta az ÉDV Zrt. javaslatait. Miután kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte szavazzanak az előterjesztés kiegészítéséről. A bizottság az előterjesztést és kiegészítést nyílt szavazással, 7 fő bizottsági tag részvételével, 7 igen szavazattal 70/2015. (III.30.) PB határozata a Megállapodás a közcélú szennyvízelvezető és tisztító víziközmű rendszer évi bérleti díja elszámolásának és a bérleti díj terhére elvégzendő felújítási, pótlási, fejlesztési munkák megvalósításának rendjéről című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek a Megállapodás a közcélú szennyvízelvezető és tisztító víziközmű rendszer évi bérleti díja elszámolásának és a bérleti díj terhére elvégzendő felújítási, pótlási, fejlesztési munkák megvalósításának rendjéről című előterjesztést. Oroszlányi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása Dr. File Beáta jegyző elmondta, hogy az alapító okiratok miatt érkezett észrevétel a Magyar Államkincstártól, ezeket a javaslatokat vezették át. Külön szavazás van biztosítva a módosító, valamint az egységes szerkezetre történő elfogadásra is. Miután kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte, szavazzanak az 6

7 71/2015. (III.30.) PB határozata az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása című előterjesztést. kérte, hogy szavazzanak az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalásáról. 72/2015. (III.30.) PB határozata az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának egységes szerkezetbe történő foglalásáról elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása című előterjesztés alapító okiratának egységes szerkezetbe történő foglalását. A Gárdonyi Géza Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ összeolvadásához kapcsolódó feladatok végrehajtásának II. üteméről ismertette az előterjesztés kiegészítését. Dr. File Beáta jegyző elmondta, hogy technikai módosításról van szó. A két intézmény alapító okiratának fejléce került korrigálásra. Miután kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte, szavazzanak az 7

8 73/2015. (III.30.) PB határozata A Gárdonyi Géza Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ összeolvadásához kapcsolódó feladatok végrehajtásának II. üteméről című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek A Gárdonyi Géza Városi Könyvtár és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ összeolvadásához kapcsolódó feladatok végrehajtásának II. üteméről című előterjesztést. 2. NAPIRENDI PONT: 0276/5. hrsz-ú ingatlan adásvétele Dr. File Beáta jegyző elmondta, hogy a Felső-telepi kertek ipari célú hasznosítása érdekében történnek a kiskerti felvásárlások. A programhoz igazodik, a 0276/5. hrsz-ú ingatlan adásvétele is. A pénzügyi ellenjegyzés már megtörtént, a holnapi napon szükséges a képviselő-testület jóváhagyása is, mely a szerződés hatálybalépésének feltétele. Miután kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte, szavazzanak az 74/2015. (III.30.) PB határozata ingatlanvásárlásról elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek a 0276/5. hrsz-ú ingatlan adásvételét. 3. NAPIRENDI PONT: Döntés a Krajnyik Akác András Sportcsarnok beruházásához kapcsolódó költségvetési forrás biztosításáról ismertette az előterjesztést. Dr. Molnár Miléna aljegyző elmondta, hogy a képviselő-testület február 24-ei ülésén döntött a Krajnik Akác András sportcsarnok beruházása 1. ütem megvalósításáról és a hozzá kapcsolódó önkormányzati forrás biztosításáról. Az eljárás során a mai közbeszerzési ülés után alakultak ki a végleges ajánlati árak, ami azt mutatta, hogy az előzetesen erre a célra biztosított összeg felett további 8,5 millió forintot szükséges biztosítani ahhoz, hogy a június 15-ig megvalósításra tervezett műszaki tartalom kivitelezésre kerülhessen. Tájékoztatta a bizottságot a közbeszerzési eljárásról. Gyuga Mihály bizottsági tag véleménye az volt, hogy az előterjesztésnek nem kéne tartalmaznia a cégek ajánlattételi összegét egy-egy munkarész vállalására. Úgy gondolja, hogy a közbeszerzési ülés belső adatainak ilyen szintű nyilvánosságra hozatala a cégek üzleti érdekeit sértheti. Ezúton kérte a részösszegek törlését az anyagból. 8

9 Dr. Molnár Miléna aljegyző elmondta, hogy a közbeszerzési eljárás során az ajánlattevők nem tettek az ajánlatuk mellé olyan kikötést, hogy kérik zártan és üzleti titokként kezelni az ajánlat bizonyos részeit, pedig erre a közbeszerzési törvényből adódóan joguk lenne. Jelen esetben az a szabály, hogy nem minősülnek zártan kezelendő titoknak, nyilvánossága hozataluknak nincs akadálya. Németh Gábor alpolgármester elmondta, hogy az előterjesztés táblázata ugyan az, amit a cégek a felolvasó lapon részleteznek. A teljes költségvetés 60 oldal, nyilván az nem szerepel itt. Az összeg, amire a képviselő-testületnek a hozzájárulását kérik 8,5 M forint. A pályázati tartalom már plusz műszaki tartalmakat is tartalmaz, valamint a közműkiváltáshoz az eredeti tervekhez képest jelentős földmennyiséget kell megbolygatni. Miután kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, kérte, szavazzanak az 75/2015. (III.30.) PB határozata a Döntés a Krajnyik Akác András Sportcsarnok beruházásához kapcsolódó költségvetési forrás biztosításáról című előterjesztés véleményezéséről elfogadásra javasolta a Képviselő-testületnek a Döntés a Krajnyik Akác András Sportcsarnok beruházásához kapcsolódó költségvetési forrás biztosításáról című előterjesztést. 4. NAPIRENDI PONT: Kérdés, interpelláció Kérdés, észrevétel nem volt. Miután több kérdés, hozzászólás nem volt, a bizottság nyílt ülését 16 óra 50 perckor bezárta. K. m. f. Papp Péter elnök bizottsági tag Somoskői Lászlóné jegyzőkönyvvezető 9

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság és a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 29-ei együttes üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság és a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 29-ei együttes üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága és 5/2015. EB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság és a Városfejlesztési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság február 23-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság február 23-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 23-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság április 27-ei nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság április 27-ei nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: A Pénzügyi Bizottság 2015. április 27-ei nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 14/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság június 21-ei, munkaterv szerinti, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság június 21-ei, munkaterv szerinti, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 7/2018. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság május 26-ai rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság május 26-ai rendkívüli üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. május 26-ai rendkívüli üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság június 30-ai rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság június 30-ai rendkívüli üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága 10/2015. VFKB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: Távol volt: Meghívottak: a Városfejlesztési

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-ei rendkívüli nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-ei rendkívüli nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 14/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: 2015. szeptember 21-ei rendkívüli nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácsterem,

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2014-BEN 1. 2014. január 28. munkaülés 2. 2014. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság április 20-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság április 20-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. április 20-ai nyílt üléséről

Részletesebben

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN N Y Á R I S Z Ü N E T Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSNAPJAI 2015-BEN 1. 2015. január 27. munkaülés 2. 2015. február

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme.

Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy-terme. J E GY Z Ő K Ö NY V 2016. november 21-én 15,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Szám: KOZP/1264-19/2016. Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének július 6-án tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének július 6-án tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének 2016. július 6-án tartott üléséről 16/2016. számú képviselőtestületi határozat: hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés módosításának elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről Ikt.szám: 262 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9. Szám: KOZP/2137/6/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének augusztus 26-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének augusztus 26-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Vassurány Képviselőtestületének 2015. augusztus 26-én tartott üléséről 21/2015. számú képviselőtestületi határozat: templomtér felújítására árajánlat kérés 22/2015. számú képviselőtestületi

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2017. november 16-ai

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 35/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. május 18-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. május 18-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. május 18-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. december 16ai Képviselő testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 139/2014.(XII.16.) Napirendi pontok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 26-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 26-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 7/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 263/2016. (X.19.) határozat Vasas Miklósné bánhorváti lakos részére a Nyugdíjasházban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 228/2015.(X.21.) határozat az önkormányzati tulajdonú tornateremben természeti eredetű

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének július 6-án tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének július 6-án tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének 2016. július 6-án tartott üléséről 10/2016. számú képviselőtestületi határozat: hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés módosításának

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság május 19-ei rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság május 19-ei rendkívüli, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének 8/2016. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2016. május 19-ei rendkívüli,

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 7/2018. (VI. 29.) önkormányzati rendelet A települési hulladékkal kapcsolatos önkormányzati hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének december 4-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének december 4-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2014. december 4-én tartott üléséről 40./2014.számú képviselőtestületi határozat: Szombathely Kistérsége Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 21-ei, nyílt, munkaterv szerinti üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 21-ei, nyílt, munkaterv szerinti üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 4/2019. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 438 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. augusztus 5-én 14 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 29-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 20/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

Készült november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. november 26.-án megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. november 26.-án Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz Dr. Hutvágner Rozália Füri Ferenc László Miklós Tóth Györgyi

Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz Dr. Hutvágner Rozália Füri Ferenc László Miklós Tóth Györgyi JEGYZŐKÖNYV Készült: Pécsvárad Város Képviselő-testületének 2016. november 4-én tartott üléséről. Az ülés helye: Pécsváradi Közös Önkormányzati Hivatal, polgármesteri iroda Jelen vannak: Meghívottak: Zádori

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2011. december 13-án a ség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Fekete Csaba al Sipos László képviselők Nagy Gáborné

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 28/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság február 2-ai, munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság február 2-ai, munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2/2017. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság január 18-ai, rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság január 18-ai, rendkívüli, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága 1/2017. MOSB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: Távol volt: a Művelődési, Oktatási és Sport

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:23/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság május 26-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság május 26-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2016. május 26-án megtartott üléséről Határozatok száma: 27-32. 1 TARTALOMJEGYZÉK 27/2016.(V.26.) PBH.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság április 19-ei, munkaterv szerinti, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság április 19-ei, munkaterv szerinti, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 5/2018. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

/ sz. példány

/ sz. példány Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére 3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság március 4-ei rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság március 4-ei rendkívüli nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága 5/2015. MOSB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: Távol volt: a Művelődési, Oktatási és Sport

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

21/2017. sz. jegyzőkönyv

21/2017. sz. jegyzőkönyv 21/2017. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2017. október 2-án, hétfőn 08 óra 00 perckor kezdődött Jelen vannak: Szilágyi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 24-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása. Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben