B E S Z Á M O L Ó. a KÖZPARK Nonprofit Kft I. félévben végzett tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "B E S Z Á M O L Ó. a KÖZPARK Nonprofit Kft. 2009. I. félévben végzett tevékenységéről"

Átírás

1 B E S Z Á M O L Ó a KÖZPARK Nonprofit Kft I. félévben végzett tevékenységéről A beszámolási időszakban a Közpark Nonprofit Kft az alapító okiratnak megfelelően és a Képviselőtestület által elfogadott üzleti tervében megfogalmazottak szerint végezte tevékenységét. Kiemelt feladata volt az Út a munkához program végrehajtásának részeként a közfoglalkoztatás megszervezése, melyet az Önkormányzat évi foglalkoztatási tervére építve, a szociális és foglalkoztatási vonatkozású törvényi változások előírásainak megfelelően alakított ki. A tavalyi évhez képest jelentősen kibővültek a köztisztasággal és parkfenntartással kapcsolatosan elvégzendő feladatok. Az Önkormányzat határozatlan időre kötött Közszolgáltatási Megállapodás keretében adta át az általa kezelt területek tisztántartási munkáinak elvégzését és a zöldterületek fenntartásával kapcsolatos egyes feladatokat. 1. A tervezett feladatok időarányos megvalósulása : KÖZTISZTASÁG - Társaságunk első félévben összesen mintegy munkaórát fordított a közterületek megtisztítására. A kerület tisztaságának fenntartása érdekében embereink összegyűjtöttek kb. 550 köztéri szemetes edényből 1000 m 3, a játszótéri és homokozó takarítások kapcsán 150 m 3 hulladékot. - A kerület közterületein megtalálható 131 db kutyaürülék gyűjtő edények speciális tasakokkal történő feltöltését naponta végeztük, mintegy ezer darabot helyeztünk ki. Az adagolóeszközök melletti hulladékgyűjtő edények ürítése, gyűjtőzsákok cseréje, az adagolószekrények környezetének tisztántartása szükség szerint történt. - Rendszeresen ürítettük a köztéri szemetes edényeket, gyűjtöttük a szórt szemetet, külön figyelmet fordítottunk a játszóterek tisztántartására. A Roma program keretében foglalkoztatottak 5-6 fős brigáddal heti rendszerességgel teljes körű takarítást végeztek 22 kispesti játszótéren. - - Szelektív hulladékgyűjtést vezettünk be Temesvár utcai telephelyünkön. Az ide beszállított nagymennyiségű hulladék közül kiválogatjuk a műanyag palackokat és a fém italos dobozokat, amit később hulladékfelvevő helyen értékesítünk. Az első félévben összesen 39 m3(1137 kg) PET és 21 m3 (624 kg) ALU dobozt válogattunk ki. - - ZÖLDKOMMANDÓ: A lakosság által közterületre illegálisan kihelyezett zöld- és vegyes hulladék összegyűjtését februártól társaságunk irányítása alá kerülő Zöldkommandó végezte. Tevékenysége ellátásához az Önkormányzat biztosított részünkre egy Ford Tranzit platós kisteherautót. Az illegális lerakóhelyek felszámolásán kívül a kommandó működésének célja a közterületek rendjének és tisztaságának megőrzése, környezeti állapotának javítása. Ennek érdekében folyamatos 24 órás munkarendben dolgoztak, ellenőrizték a kerületet, tettenéréskor, a szabálysértést elkövetőkkel szemben eljárást kezdeményeztek 15 esetben. Mintegy 80 esetben felderítették a hulladék kihelyezőknek személyét, melyet a hatóság felé jeleztek. Illegális plakátragasztót 5-6 esetben, graffitizőt 4 esetben füleltek le. Mindezek visszaszorítása mellet a parlagfűvel fertőzött területek feltérképezése is munkájuk része lett, továbbá a hajléktalanok élőhelyének felszámolása frekventált közterületekről oly módon, hogy közben hozzásegítsék őket a hajléktalanellátó rendszer igénybevételére. A lakossági bejelentések fogadására éjjel-nappal működő telefonos szolgálatot tartanak fenn, így szükség szerint azonnal tudnak intézkedni a bejelentés tárgyában. - - Járdaseprőgépünk útvonaltervének megfelelően minden munkanap járta a kerületet és takarította a meghatározott területeket. 1

2 SZAKIPARI feladatainkkal összefüggésben, az erre fordított mintegy 4500 munkaóra alatt eddig elbontottunk 27 db, kihelyeztünk 6 db, felújítottunk 90 db köztéri padot. Felállítottunk 28 db tiltó és figyelmeztető táblát. 15 db új szemetes edényt helyeztünk ki, 4 db-ot javítottunk, 8 db-ot elbontottunk. A kerületi játszótereket hetente ill. havonta ellenőriztük a GKM rendeletben leírtaknak megfelelően, a kisebb javítási munkákat azonnal elvégeztük, az esetleges balesetveszélyt elhárítottuk. Az Élmunkás téren fa játékokat bontottunk el, 3 db rugós játékot helyeztünk ki az Irányi-Klapka játszótérre. Tucatnyi kidőlt utcatáblát és terelőoszlopot helyeztünk vissza A locsolóhálózatok kapcsán 35 alkalommal végeztünk ellenőrzést, 13 alkalommal hárítottunk el csőtörést és cseréltünk csapokat, javítottuk a vízóra aknákat. Folyamatosan tisztítottuk, 25 alkalommal javítottuk a kerület ivókútjait. 93 db vízmérő óra állást olvastunk le. A Templom téri és a Fő utcai szökőkút tavaszi beüzemelése után működésük ellenőrzése, vízfelület tisztítása napi 2 alkalommal történt, kéthetente végeztük a víz cseréjét. Áprilisban elkészült a Városház téri vízjáték, rendszeres karbantartása kétnaponta, a nagyobb tisztítás kéthetente történik. Szakembereink által elvégzett egyéb felmerülő javítási munkák: virágládák készítése, planténerek javítása, teniszpálya kerítés felújítása, 6 db fa védőrácsának átfestése, Templom téri láncjavítás, ping-pong asztal bontás-elszállítással, stb. PARKFENNTARTÁSI-KERTÉSZETI munkák keretében tél végén 7530 m2 cserjefelületen végeztünk metszést, a keletkezett zöldhulladék mennyisége 2000 m3. - Vihar okozta károk felszámolása során közel 5000 m3 zöldhulladékot szedtünk össze Kispest közterületeiről. - Havi 5-6 alkalommal gallyaztunk veszélyes fákat, vágtunk ki gyomfákat. - Kora tavaszi munkánk volt a 22 játszótér nagytakarítása: homokozók lazítása, szegélyek gyomlálása, gyöngykavics sarabolás, permetezés, cserje aljak kapálása, metszés m2 új virágágyást létesítettünk. - Az Élmunkás lakótelepen m2-en 2 alkalommal kaszáltunk. - Május-júniusban a kerület nagyobb parkjaiban, a gyep és cserje felületeket kb 1200 munkaórában(havi alkalom) öntöztük. Lajtkocsival a planténereket, növényládákat, egyes virágágyakat locsoltuk az aszályos időben heti 1 alkalommal. - Bárczy István tér 600 m2-ét befűvesítettük. - Cserjéket ültettünk talajelőkészítéssel a Hunyadi téren és az Élmunkás játszótéren (1000 m2 területen) - 20 munkaórában planténerekbe, virágágyakba ültettünk virágokat, ill. pótoltuk az ellopott növényeket. - Mintegy 30 helyszínen kaszáltuk és szemétmentesítettük az elhanyagolt, gyomos zöldterületeket a Zöldprogram Iroda kérésére. - Játszótereken lévő homokozókba 10 m3 homokot terítettük szét. 2. Közfoglalkoztatás 2.1 A közcélú foglalkoztatás évben bevezetésre kerülő Út a munkához program végrehajtása érdekében számos szociális és foglalkoztatási törvény módosult. Cél, hogy a munkára képes tartósan munkanélküli személyek a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt a közfoglalkoztatásban. A rendszer szigorúbban szűri a segélyezetteket munkavállalási szándékuk alapján. A szűrés egyik formája, hogy a rendelkezésre állási támogatásra(továbbiakban RÁT) jogosultak körébe tartozók a felajánlott közcélú munkát el kell, hogy fogadják. A közcélú foglalkoztatás megszervezésével az elmúlt évekhez hasonlóan 2009-ben is társaságunkat bízta meg a Kispesti Önkormányzat. Az Önkormányzati és a Kft. közfoglalkoztatási tervében foglaltakra tekintettel, fel kellett készülni a megnövekvő ügyfélforgalomra, a kerületi intézményekben és társaságunknál felmért 150 álláslehetőség feltöltésére. Az év elején a Szociális és Gyermekvédelmi Iroda felülvizsgálta az összes segélyezett jogosultságát. A meghozott határozatok alapján a RÁT-ra jogosult személyeknek a 2

3 Munkaügyi Központtal történő szigorú együttműködési kötelezettséget ír elő a jogszabály. A Munkaügyi Központ a munkára képes ügyfeleket először Társaságunkhoz irányítja. Amennyiben a végzettségüknek megfelelő vagy annál egyel alacsonyabb munkakört fel tudunk ajánlani, azt el kell fogadniuk. Ha ezt nem teszi, nyilatkozik, és kizárja magát a támogatási rendszerből. Akik elfogadják a munkalehetőséget azokkal határozott idejű az idei koncepciónak megfelelően 7 hónapra szóló munkaszerződést köt a Közpark Nonprofit Kft., azért, hogy a munkaviszony megszűnése után jogosultakká váljanak munkanélküli ellátása. Foglalkoztatásuk a Munka Törvénykönyve jogszabályi előírása szerint történik Létszám alakulás Társaságunknál félév alatt összesen 121 fő RÁT-ra jogosult ügyfél jelentkezett. A létszám feltöltése eleinte fokozatosan, áprilistól nagyon intenzíven történt. A januári nyitó létszám 0, júniusi zárólétszám 76 fő volt. 18 fő nyilatkozott, hogy nem kívánja felvenni a munkát és tudomásul vette a rendszerből történő kizárását. 56 főt helyeztünk el különböző kispesti intézményben, segédmunkás,portás, takarító, konyhai kisegítő, udvari munkás, kisegítő gondozó, irodai kisegítő adminisztrátor munkakörben, 20 főt alkalmaztunk segédmunkásként saját feladataink ellátására. Átmeneti közfoglalkoztatás után 4 főnek sikerült elhelyezkednie az elsődleges munkaerő piacon. A megjelentek közül 19 főt önhibáján kívüli ok miatt nem alkalmaztunk (pl.orvosilag nem alkalmas, érettségi vizsgázik, stb), őket visszairányítottuk a Munkaügyi Központba további együttműködésre. A közcélú foglalkoztatottak megoszlása 2009.I.félévben Végzettség Intézményeknél Közparknál Férfi Nő felsőfok középfok ált ált.alatti össz: Közhasznú foglalkoztatás A Munkaügyi Központ által támogatott közhasznú foglalkoztatásra felhasználható pénzkeret a központi átcsoportosítás miatt ez évben jelentősen visszaszorult, így a már meglévő, tavalyi évről egykét hónapra áthúzódó munkaszerződések támogatásán kívül kizárólag néhány roma (4 fő) foglalkoztatásához járult hozzá májustól a Munkaügyi Központ. Parkgondozó segédmunkás munkakörben foglalkoztattuk őket. Félév havi átlagát tekintve 12 fő közhasznú dolgozó részére biztosítottunk munkát főként kommunális területen közterületi takarítást, szemétgyűjtést, a téli hónapokban hóeltakarítást, jégmentesítést végeztek. 17 különböző kispesti intézményben évről áthúzódóan idén januárban még 18 fő közhasznú dolgozót foglalkoztattak. Feladatuk az óvónők és gondozónők munkájának segítése, konyhai kisegítői munkák, helyiségek takarítása, kertészeti munkák, karbantartói munkák, portai szolgálat, adminisztratív tevékenység volt. (Az intézményekben alkalmazott közhasznú dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos összes ügyintézés, adminisztráció, elszámolás a Közpark Nonprofit Kft. feladata, a dolgozók bér és járulék költsége nem a társaság kiadásait terheli.) 3

4 Intézményekben foglalkoztatott közhasznú dolgozók létszáma 2009.január-június jan febr márc ápr máj jún 2.3 A főállású dolgozói létszám átlagosan 14 fő (tavalyival megegyező) volt. Ebből az állandó fizikai dolgozói létszám 9 fő (gépkocsi vezetők, karbantartók, gépkezelők). A kibővült parkfenntartási és kertészeti munkák irányítására egy kertészmérnök végzettségű dolgozóval növekedett a szellemi foglalkozásúak létszáma, így az ügyvezetővel együtt az idén 5 fő áll alkalmazásban Létszám alakulása 2009.január-június fő jan febr márc ápr m áj jún 43 Közhasznú(Közpark ) Közhasznú(Rom a) Főállású Közcélú 2.4 A büntetésként közérdekű munkavégzésre ítélt személyek részére az idei évben is munkalehetőséget biztosítunk, felügyeljük őket és igazoljuk a letöltendő napokat. Ez ügyben továbbra is szoros együttműködést tartunk fenn az Önkormányzat Szabálysértési Irodájával és a Fővárosi Bíróság Pártfogói Felügyeletével. A nyilvántartási és jelentési kötelezettséget folyamatosan végezzük. Félév alatt 2400 órát dolgozott főként a köztisztaságban és részben a közparkokban végzett szakipari tevékenységben. 3. A bevételek alakulása: A bevételek alapvetően az alábbi forrásokból származnak: - Önkormányzati támogatás - Központi költségvetésből ( Munkaügyi Központ) - Vállalkozási bevételekből (takarítás, kertrendezés, kaszálás stb.) - Egyéb bevételekből (pályázat, kamat, készlet, stb.) 4

5 3.1. Az önkormányzati (működési) támogatások bevételeinek elszámolása Az Önkormányzat a társaság részére a évi költségvetés pontjában foglaltak szerint eft évi támogatást biztosít a társaság működésére, az ellátandó feladatokra. A támogatást időarányosan havonta utalja át. A támogatási összeg fedezi a társaság működésének költségeit, a köztisztasági, parkfenntartási, kertészeti és szakipari munkák ellátását, valamint a társaság keretében foglalkoztatott közhasznú munkások munkabérének és járulékainak nem támogatott százalékát (45% ill.20%-át), és a Kft. üzleti tervében megjelölt, feladataink ellátásához szükséges 37 fő közcélú dolgozó bér és járulékköltségének teljes összegét összevontan. NEM fedezi viszont éves szinten a 37 fő feletti közcélú dolgozói létszám személyi kiadásait. A támogatási keretünk eft közcélú foglalkoztatásra felhasználható éves pénzösszeget tartalmaz. Az első félévben közcélú munkabérre és járulékra történt tényleges kifizetés összesen eft volt. Ezt figyelembe véve, és a meglévő létszámmal kalkulálva, megközelítőleg mft többlettámogatás szükséges a közcélú foglalkoztatottak személyi jellegű kiadásainak második félévi fedezésére A Munkaügyi Központtól kapott támogatások: A közhasznú státuszok számáról, munkaköreiről, futamidejéről és a támogatások mértékéről a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ mérlegelési jogkörében döntött. Az elbírálás programonként történt. A évre áthúzódó közhasznú foglalkoztatottak támogatási kondíciói a tavalyi évivel egyező: 55%, romák esetében ez 80%. A már idén benyújtott romák foglalkoztatására irányuló kérelmünk (4 fő májustól) szintén 80 %-os mértékben kapott bér- és járuléktámogatást. A január 1-től június 30-ig terjedő időszakra a közhasznú foglalkoztatottak részére kifizetett munkabér és járulék költségből mindösszesen eft-ot térített vissza részünkre támogatásként a Munkaügyi Központ. Ezt az összeget társaságunk megelőlegezte, majd utólag tételes elszámolás alapján havonta történt a támogatás átutalása Vállalkozási tevékenységből származó bevételek A közfeladatok támogatása érdekében a Társaság első félévben nettó eft összbevételű vállalkozási tevékenységet folytatott, melynek eredményét a kerület érdekében alapfeladatainkra fordítjuk E tevékenység keretén belül megállapodás és eseti szerződések alapján a VAMŰSZ által kezelt önkormányzati telkek, iskolák, óvodák, egyéb intézmények rendben tartását végeztük Szakembereink udvari játszóeszközöket, kerítéseket javítottak, kaput készítettek. Rendszeres megrendelést kaptunk kaszálásra, gyommentesítésre, faápolási munkákra. Önkormányzati megrendelés alapján végeztük a Temesvár utcai víznyelő tisztítást, a Jókai u-i járdafelület készítést, forgalomcsillapítók felszedését, növénydézsák gyártását, betontömbök elszállítását. Évelején ismét megkerestük a kerületi társasházak képviselőit felajánlva szolgáltatásainkat az előkertek gondozására. Ennek hatására 15 társasháznál naponta szedjük a szórt szemetet, két társasház előkertjében havi 2 alkalommal végzünk kertészeti-takarítási munkát. Tovább növekedett a kerületi ingatlantulajdonosok természetes és jogi személyek részére végzett munkák mennyisége is. Már ötödik éve folyamatosan áruljuk a (zöld) hulladék gyűjtő zsákokat, az első félévben 3700 db-ot adtunk el. Ez a tevékenység nem termel közvetlen hasznot Társaságunk részére, mivel 5

6 szolgáltatásunkat árrés érvényesítése nélkül végezzük. Közvetett haszna azonban jelentős, mert ennek a kb. 370 m 3 -nyi zöldhulladéknak jelentős része illegális hulladékként az utcára került volna. A Társaság első félévi bevételeit, kiadásait az 1. sz. melléklet tartalmazza. 4. Összefoglalva A évi üzleti tervben foglalt főbb feladatokat és célkitűzéseket a Társaság az év során időarányosan teljesítette, a támogatásként kapott összeget a képviselő-testület által kijelölt célokra használta fel. A kiadások esetében figyelembe kell venni, hogy ezek év közben nem időarányosan jelentkeznek. A Társaság működése akkor tekinthető eredményesnek, ha minden befolyó forintot a kispesti közterületek állapotának javítására fel tudunk használni. A foglalkoztatást tekintve folyamatosan és érdemi fennakadás nélkül bonyolítottuk a kerület intézményeiben dolgozó közhasznú és közcélú munkavállalókkal kapcsolatos teendőket és a közterületeken végzendő munkák megszervezését. A kerületi közfoglalkoztatás munkaerő kiválasztását Társaságunk folyamatos együttműködéssel végezte a Családsegítő Szolgálattal, az Önkormányzat Szociális Irodájával, a Cigány Önkormányzattal és a Munkaügyi Központ Kirendeltségével. A foglalkoztatás megszervezésekor kiemelten kezeltük továbbra is a romák bevonását a közmunkába. A beszámolási időszakban Társaságunk jogszerűen működtette a foglalkoztatás és az elvégzendő feladatok rendszerét, a források felhasználása, havi elszámolása és bizonylatolása tervszerűen és szakszerűen történt. A Közpark Nonprofit Kft. a beszámolási időszakban teljesítette az alapító okiratban meghatározott közfeladatokat. Terveink az év második felében A Közpark Kft-ben a megnövekedtet létszám miatt lehetőségünk adódott, arra hogy mind a köztisztasági, mind a szakipari feladatokat gyorsabban, pontosabban végezzük el. Köztisztasági munka területén nagyobb létszámmal valamint az ehhez kapcsolódó ellenőrzéssel jelenünk meg a közterületen. Nagy hangsúlyt kívánunk fektetni a továbbiak során is a játszóterek tisztaságára. A bekerülő szemét szelektív válogatását folytatjuk, aminek következtében a cég egyrészt árbevételhez jut másrészt nem kell az így kiválogatott hulladék után elszállítási díjat fizetni. Továbbra is állunk a kispesti társasházak rendelkezésére és díjazás ellenében igény szerint vállaljuk az előkertek takarítását. Ezt a továbbiakban is folytatni kívánjuk. Bevezettük és folytatni kívánjuk a lakosság számára az önköltséges zöldhulladék illetve sitt elszállítást azért, hogy az így elszállított szemét ne jelenjen meg illegális formában a közterületen. A takarítógépünk útvonalát igyekszünk kibővíteni olyan közterületekre, ami alkalmas gépi takarításra. Keressük továbbá a lehetőséget, hogy a kerület útszéleinek takarítását is meg tudjuk oldani, mivel azt tapasztaltuk, hogy igény mutatkozna rá. Szakipari munkák területén továbbra is végezzük a vállalt feladatunkat a Zöldprogram Irodával egyeztetve. Az üzleti tervnek megfelelően végezzük a szökőkutak üzemeltetését, takarítását (a Városház téri szökőkutat is átvettük év közben), parkberendezési tárgyak telepítését, javítását. Megkaptuk feladatnak a játszóterek műszaki állapotának ellenőrzését is, amit folyamatosan végzünk. 6

7 Vállalkozási formában igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy a cég külső bevételi forráshoz is hozzájusson. Már a nyári hónapokban elvégeztük az Eötvös óvoda udvarának felújítását. A Fővárosi Önkormányzattól pályázaton elnyert pénz segítségével komposztálót építettünk a Vass Lajos iskolába. Szeretnénk minden olyan munkára pályázni a kerületben, ami az év folyamán még kiírásra kerül, hogy ezzel is bevételhez jussunk, illetve munkát tudjunk biztosítani a megnövekedett létszámnak. Budapest, augusztus 6. Bán Zoltán ügyvezető Mellékletek: 1.sz. melléklet: 7

B E S Z Á M O L Ó. a KÖZPARK Nonprofit Kft.(Omega Kht.) 2008. évben végzett tevékenységéről

B E S Z Á M O L Ó. a KÖZPARK Nonprofit Kft.(Omega Kht.) 2008. évben végzett tevékenységéről B E S Z Á M O L Ó a KÖZPARK Nonprofit Kft.(Omega Kht.) 2008. évben végzett tevékenységéről A beszámolási időszakban az Omega Kht alapítója a Kispesti Önkormányzat a törvényi előírásnak eleget téve a közhasznú

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a KÖZPARK Nonprofit Kft I. félévben végzett tevékenységéről

B E S Z Á M O L Ó. a KÖZPARK Nonprofit Kft I. félévben végzett tevékenységéről B E S Z Á M O L Ó a KÖZPARK Nonprofit Kft. 2010. I. félévben végzett tevékenységéről A beszámolási időszakban a Közpark Nonprofit Kft az alapító okiratnak megfelelően és a Képviselőtestület által elfogadott

Részletesebben

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva Sződ Község Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve 19/.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva 1 Sződ Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III. törvény 37/A.

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető

Beszámoló a közfoglalkoztatás I. félévi működéséről. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: Pénzügyi Osztály osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-4 / 2016. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Ellenőrzési jelentés

Ellenőrzési jelentés Ellenőrzési jelentés Az ellenőrzést végző szervezet: Csillagköz Bt. Az ellenőrzés feladatai: 1./ Településüzemeltetés létszám és bérgazdálkodásának vizsgálata. Közhasznú és közcélú foglalkoztatás pénzeszköz

Részletesebben

A foglalkoztatási program évi szakmai beszámolója

A foglalkoztatási program évi szakmai beszámolója A L A P Í T V Á N Y 1081 Budapest Reviczky Gyula u. 72. Tel/Fax: 233-27-23 A foglalkoztatási program 2009. évi szakmai beszámolója A 2009-es év során az úgynevezett közhasznú foglalkoztatás programja teljesen

Részletesebben

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó J A

B E S Z Á M O L Ó J A Szécsényi Városüzemeltetési Nonprofit Kft. B E S Z Á M O L Ó J A a 2008. évi gazdálkodásáról 3170 Szécsény, Rákóczi út 41. 2 T A R T A L O M I. Jelentés a társaság 2008. évi üzleti tevékenységéről II.

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási tervének módosítása 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási tervének módosítása 010. Pannonhalma, 010. június 1. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző I. A közfoglalkoztatási terv módosítása Pannonhalma

Részletesebben

DEHUSZ KHT évi üzleti terve. Császár Ferenc Dehusz Kht. Ügyv.ig. Határozati javaslat 2. számú melléklete

DEHUSZ KHT évi üzleti terve. Császár Ferenc Dehusz Kht. Ügyv.ig. Határozati javaslat 2. számú melléklete Határozati javaslat 2. számú melléklete DEHUSZ KHT. 2008. évi üzleti terve Császár Ferenc Dehusz Kht. Ügyv.ig. (mellékelve a FEB határozatáról szóló jegyzőkönyv) A Dehusz Kht-t a Debrecen Megyei Jogú Város

Részletesebben

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében

Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Hulladékgazdálkodás Budapest III. kerületében Óbudai Zöld Szabadegyetem Szabó Magdolna 2011. december 1. főtanácsadó Törvényi háttér Európa Tanácsi alapelvek, Környezeti akcióprogramok 1990. évi LXV. trv.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére. Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra 12.075/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. október 27-i ülésére Tárgy: A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajánlata közfoglalkoztatásra Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. február 20-i ülésére Nyílt ülésen

Részletesebben

2010. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

2010. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE BUDAPEST FŐVÁROS XIX. KERÜLET KISPEST ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Egyeztetve: Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ XVIII.-XIX. ker. Kirendeltsége Kispesti Szociálpolitikai

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009.

BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009. BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERV 2009. Tartalomjegyzék I. A közfoglalkoztatási terv célja II. Jogszabályi háttér III. Helyzetelemzés IV. A közfoglalkoztatási stratégia

Részletesebben

Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont

Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont Tárgy: Beszámoló a 2012. évi közfoglalkoztatásról, 2013. évi közfoglalkoztatási

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről. Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására

Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről. Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás 2016. évi működéséről

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE , Ujbuda Prizma Szociális Fejlesztési és Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 1113 Budapest, Hamzsabégi út 60. 2016. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE 1. A TÁRGY ÉVBEN VÉGZETT ALAPCÉL SZERINTI ÉS KÖZHASZNÚ

Részletesebben

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE A jól elvégzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük (Mahatma Gandhi) Rudabánya Város Önkormányzatának KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2010. Az ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Részletesebben

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Az Út a munkához program célja Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésén döntött az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-24/2014/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-i rendkívüli nyílt

Részletesebben

KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság. TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2009.

KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság. TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2009. 1 KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2009. évről A KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére. Az előterjesztést készítette: VG Kft ügyvezetője ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Az előterjesztést készítette: Előterjesztő: Ferencz Péter VG Kft ügyvezetője dr.kelemen Márk polgármester Véleményezésre

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI

1. SZ. MELLÉKLET KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI 1. SZ. MELLÉKLET KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI KÖZSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MENNYISÉGI PARAMÉTEREI 1. sz. melléklet 1. NÖVÉNYÜLTETÉS I11 Cserje, talajtakaró, sövény ültetés 350

Részletesebben

Elıterjesztés amely készült a Képviselı-testület augusztus 31.-i ülésére. Tisztelt Képviselı-testület!

Elıterjesztés amely készült a Képviselı-testület augusztus 31.-i ülésére. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés amely készült a Képviselı-testület 2010. augusztus 31.-i ülésére Tisztelt Képviselı-testület! A Képviselı-testület a 2010. évi közfoglalkoztatási tervet 2010. januári ülésén elfogadta. A

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, május 30-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, május 30-án tartandó ülésére 3979-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-án tartandó ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Kft 2012. évi üzleti terve Az előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 17-i rendkívüli ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. március 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hosszabb időtartamú értékteremtő közfoglalkoztatási program támogatása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 25-i ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Előterjesztő: Patay

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 780 fő. A falu nyugodt hangulatát biztosítja, hogy nincs

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására

E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata 2009. évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III.

Részletesebben

Beszámoló. A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft évben végzett közhasznú tevékenységéről

Beszámoló. A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft évben végzett közhasznú tevékenységéről Beszámoló A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft. 2009. évben végzett közhasznú tevékenységéről A Mobilpark Kht. a 2006. évi IV. tv. rendelkezése alapján 2009. június 24.-i hatállyal társasági formát váltott.

Részletesebben

Ercsi Nagyközség képviselőtestületének. 25/2000.(IV.25.) Kt. számú. r e n d e l e t e

Ercsi Nagyközség képviselőtestületének. 25/2000.(IV.25.) Kt. számú. r e n d e l e t e Ercsi Nagyközség képviselőtestületének 25/2000.(IV.25.) Kt. számú r e n d e l e t e a többször módosított 13/1999.(V.26.) Kt. számú, a szociális igazgatásról és a szociális ellátások helyi szabályairól

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási terve 010. Pannonhalma, 010. január 06. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző Tartalomjegyzék I. Helyzetelemzés.3. oldal II. A közfoglalkoztatás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 13-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 13-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 13-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2011. évi közfoglalkoztatás rendszere Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály

Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Község Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S Monostorpályi Községi Önkormányzat és intézményei 2015. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról

Részletesebben

Kőbányai Kerületgondnoksági és Ijj ^jj 3g/-&oog. Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Kőbányai Kerületgondnoksági és Ijj ^jj 3g/-&oog. Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság KŐKÉRT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Kőbányai Kerületgondnoksági és Ijj ^jj 3g/-&oog. Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2009. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG A Köztársasági Elnökség fejezet és a hozzá rendelt fejezetet irányító szerv a Köztársasági Elnöki Hivatal (a továbbiakban: KEH) a beszámolási időszakban ellátta mindazokat a

Részletesebben

SALGÓTARJÁN FOGLALKOZTATÁSI NONPROFIT

SALGÓTARJÁN FOGLALKOZTATÁSI NONPROFIT SALGÓTARJÁN FOGLALKOZTATÁSI NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 3100 Salgótarján, Kertész út 2. Telefon / Fax: (32) 443 429 e-mail: stfoglkht@zpnet.hu Tájékoztató a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2009.(III.30.) rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról szóló 8/2007.(III.30.) rendelet módosításáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Beszámoló, üzleti jelentés struktúrája

Beszámoló, üzleti jelentés struktúrája Beszámoló, üzleti jelentés struktúrája 1. számú ábra 1. Gazdálkodás, vagyoni helyzet 2. Források fejlesztése 3-4-5. Eredmények 1.1. Mérleg Eszközök Források Eredmény Tájékoztató adatok 1.2 Kiegészítő melléklet

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Tisztelt Képviselő-testület! E l ő t e r j e s z t é s 2013 Hosszabb időtartamú Közfoglalkoztatásban való részvétel tárgyában Hajdúhadházi Városi Önkormányzat

Részletesebben

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2015. (IV.8.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK GAZDÁLKODÁSRÓL Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (IV.29.)

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 20. napirendi pont: Előterjesztés a pénzbeli és természetbeni

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15.

J A V A S L A T. az Ózdi Városüzemeltető Intézmény. alapító okiratának módosítására. Ózd, december 15. J A V A S L A T az Ózdi Városüzemeltető Intézmény alapító okiratának módosítására Ózd, 2016. december 15. Előterjesztő: Ózdi Városüzemeltető Intézmény igazgatója Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről. Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására

Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről. Javaslat a évi közfoglalkoztatási terv elfogadására Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Humán közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Nemti Község Polgármesterétől. Nemti, Kossuth út 28. a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

TÁJÉKOZTATÓ. Nemti Község Polgármesterétől. Nemti, Kossuth út 28. a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nemti Község Polgármesterétől Nemti, Kossuth út 28. TÁJÉKOZTATÓ a Nemti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. évi költségvetésének I. féléves végrehajtásáról Készült: a Képviselő-testület 2013.

Részletesebben

2006. évi bevételek és költségek alakulása tevékenységek szerinti bontásban 1. Közfoglalkoztatások

2006. évi bevételek és költségek alakulása tevékenységek szerinti bontásban 1. Közfoglalkoztatások Közhasznú Szolgálat 26. évi üzleti jelentés, 27. évi terv 2. számú ábra 26. évi bevételek és költségek alakulása tevékenységek szerinti bontásban 1. Közfoglalkoztatások Bevételek Kiadások Egyenleg szakfeladat

Részletesebben

Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről

Beszámoló a közfoglalkoztatás évi működéséről Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatala Beruházási és Városüzemeltetési Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a közfoglalkoztatás 2018.

Részletesebben

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére Nézsa Község Önkormányzatának Polgármestere 2618. Nézsa Park út 1. Telefon: 530-022; Fax: 530-041 Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. polgármester ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselő-testületének Előterjesztő: Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy: Beszámoló Sándorfalva Városi Önkormányzat 2011-2015. évi közfoglalkoztatási tevékenységéről

Részletesebben

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉV

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉV KISVÁROS Városüzemeltetési Cgj.szám: 02-09-074232 Közhasznú Nonprofit Kft Adószám: 21959370-2-02 7900. Szigetvár, Deák Ferenc tér 16. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉV Beszámolási időszak kezdete: 2010.január

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS City College Üzleti Szakképző Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2300 Ráckeve, Kossuth u. 73. Telefon: 06/66/640 304, Fax.: 66/640 305 www.citycollege.hu E mail: citycoll@gmail.com Adószám:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 13953757-2-15 Bejegyző szerv: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság Regisztrációs szám: 15-09-071493 Tömöttvár 2007 Közhasznú Nonprofit Kft 4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár út 5-7. 2011 Fordulónap:

Részletesebben

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita Közfoglalkoztatás Ujhelyi Zita Nemzeti Közfoglalkoztatási Program Közhasznú munkavégzés támogatása Közcélú foglalkoztatás Hagyományos közmunkaprogramok Egységes közfoglalkoztatás Cél: minél több munkára

Részletesebben

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009)

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Út a munkához program Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Az átalakítás céljai és alapelvei 2 Célok: a segélyezettek munkaerőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének július 24-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Regionális Hulladékkezelő Kft. Taggyűlésének 2014. július 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató a Kft. 2014. I. féléves gazdálkodásáról Előadó: Hamza Zoltán ügyvezető igazgató Tisztelt Taggyűlés!

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS City College Üzleti Szakképző Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2300 Ráckeve, Kossuth u. 73. Telefon: 06/66/640-304, Fax.: 66/640-305 www.citycollege.hu E-mail: citycoll@gmail.com Adószám:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére 1940-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2013. május 29-án tartandó ülésére Tárgy: Kerekegyházi Városgazdasági Nonprofit Kft 2013. évi üzleti terve

Részletesebben

Dr. Rácz Julianna /2007. Békési Tiborné. Kósa Lajos Halász Dániel János Kovács Lászlóné Császár Ferenc

Dr. Rácz Julianna /2007. Békési Tiborné. Kósa Lajos Halász Dániel János Kovács Lászlóné Császár Ferenc Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Dr. Rácz Julianna A DEHUSZ Kht. által benyújtandó 2007/10. télitavaszi közmunka pályázat támogatása 199339/2007. Békési Tiborné Feladatot jelent: Véleményező

Részletesebben

BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1. A közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei Társaság elvevezése: BTG Budaörsi Településgazdálkodási

Részletesebben

5. A Maglódi Projekt Kft évi üzleti terve február 15 ELŐTERJESZTÉS

5. A Maglódi Projekt Kft évi üzleti terve február 15 ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. február 16-ai ülésére 3. napirend Tárgya: Előadó: A Maglódi Projekt Kft. 2018. évi üzleti terve. Varga Krisztina Zsuzsanna ügyvezető

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

~t~. számú előterjesztés

~t~. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~t~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Baptista Szeretetszolgálattal együttműködési megállapodás megkötéséről

Részletesebben

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, június 24.

J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, június 24. J a v a s l a t Ózd Város Önkormányzata által - 2015. június 01. és 2015. augusztus 31. közötti időtartamban - megszervezésre kerülő hagyományos közfoglalkoztatáshoz szükséges önerő és létszámkeret jóváhagyására

Részletesebben

3. A TEFÜ Kft I. negyedévi üzleti terve február 16. ELŐTERJESZTÉS

3. A TEFÜ Kft I. negyedévi üzleti terve február 16. ELŐTERJESZTÉS 3. A TEFÜ Kft. 217. I. negyedévi üzleti terve 217. február 16. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 217. február 16-ai ülésére 3. napirend Tárgya: Előadó: A TEFÜ Kft. 217. I. negyedévi

Részletesebben

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. vagyongazdálkodási feladatok rovat megnevezése. KIADÁS kötelező fea.

Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. vagyongazdálkodási feladatok rovat megnevezése. KIADÁS kötelező fea. Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. vagyongazdálkodási feladatok 11601-602 lakásgazdálkodás/bérbeadás házelszámolás önkormányzati házkezelés, fenntartás ingatlanszolgáltatás, takarítás műszaki feladatok

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 11707/2014. J a v a s l a t a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. részére visszatérítendő támogatás nyújtására Tisztelt Közgyűlés! 1. A Salgótarján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hulladékgyűjtéssel és hulladékudvar

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28 - i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28 - i ülésére 2067-2/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28 - i ülésére Az előterjesztést készítette: Ferencz Péter ügyvezető Előterjesztő: Dr. Kelemen

Részletesebben

KIEMELT PARKOK ÉS FASOROK SZAKMAI PROGRAMJA 2015.

KIEMELT PARKOK ÉS FASOROK SZAKMAI PROGRAMJA 2015. 4.1. SZ. MELLÉKLET KIEMELT PARKOK ÉS FASOROK SZAKMAI PROGRAMJA Kiemelten kezelt területek parkadatai, park és sportfelszerelései, játszószerei, virágtartó edényei KIEMELT PARKOK ÉS FASOROK SZAKMAI PROGRAMJA

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 18/2008.(VI.25.) számú R E N D E L E T Az önkormányzat által szervezett foglalkoztatásról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Iktatószám: 5283/2016. J a v a s l a t közfoglalkoztatási programokban történő részvétellel kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Borsodi Tranzit Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. 2008. évi közhasznúsági jelentés Ózd, 2009. május 19.. Dr. Török Béla ügyvezető PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÚ KOMPLEX MUNKAERŐPIACI PROGRAMOK 1. Borsod-Gömör-Abaúj

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés gyakoriságának

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.ÉV

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.ÉV KISVÁROS Városüzemeltetési Cgj.szám: 02-09-074232 Közhasznú Nonprofit Kft Adószám: 21959370-2-02 7900. Szigetvár, Deák Ferenc tér 16. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.ÉV Beszámolási időszak kezdete: 2011. január

Részletesebben

K I V O N A T. 24/2010. (II.11.) sz. Li. Képviselő-testületi határozat

K I V O N A T. 24/2010. (II.11.) sz. Li. Képviselő-testületi határozat TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT LESENCEISTVÁND 8319 Lesenceistvánd, Kossuth út 145. Tel./fax: 87/436-151 e-mail: lesenceistvand@vazsonykom.hu K I V O N A T LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Szociális, Egészségügyi és Foglalkoztatási Bizottság BESZÁMOLÓ

Tárgyalja: Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Szociális, Egészségügyi és Foglalkoztatási Bizottság BESZÁMOLÓ Tisztelt Képviselő-testület! Ú J S Z Á S Z V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL: 56/552-022; FAX: 56/552-102 E-mail: ujszasz@pr.hu; Web: http://www.ujszasz.hu Tárgyalja:

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A DUNAVARSÁNYI TEMETŐK ÉS A RAVATALOZÓK 2013. ÉVI ÜZEMELTETÉSÉRŐL

BESZÁMOLÓ A DUNAVARSÁNYI TEMETŐK ÉS A RAVATALOZÓK 2013. ÉVI ÜZEMELTETÉSÉRŐL GYERTYALÁNG KEGYELETI SZOLGÁLAT KFT. LEVELEZÉSI CÍM: TELEFON: 06-23-415-036 2040 BUDAÖRS TELEFAX: 06-23-415-498 Ibolya Utca 56. E-MAIL CÍM: 2040 Budaörs, Pf.: 169. gyertyalangkft@freemail.hu Dunavarsány

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2016. március 16-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2016. március 16-án tartandó ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. március 16-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Nonprofit Közhasznú Kft. közötti szerződések

Részletesebben

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás.

számfejtett ágazati pótlékhoz A nem állami szociális fenntartóknak kizárólag az Mt. alapján foglalkoztatottak után jár a támogatás. Gyakran ismétlődő kérdések a nem állami szociális fenntartók ágazati pótlék támogatásával kapcsolatban 1. Kérdés: A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló kormányrendelet

Részletesebben

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690

PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 PAKSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI NONPROFIT KFT. 7030 PAKS DÓZSA GYÖRGY U. 55-61. TEL: 75/830-690 Ügyfél azonosító szám: (szolgáltató tölti ki) Iktatószám:../2014. Hulladékszállítási szerződés (közfeladatokat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 27-i ülésére 203/2010 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2010. január 27-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről

Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről Összefoglaló a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi szakmai tevékenységéről A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Főigazgatója által 2009. március 18-án kiadott szempontok alapján a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 27-i rendkívüli ülésére Tárgy: Döntés a Katona József utcai sporttelep és a Szuhay

Részletesebben

Pilisi Városüzemeltető Kft évi városüzemeltetési koncepció

Pilisi Városüzemeltető Kft évi városüzemeltetési koncepció Pilisi Városüzemeltető Kft. 2017. évi városüzemeltetési koncepció Készítette: Schwarcz Péter Ügyvezető Igazgató Demeterné Hajdú Vanda Gazdasági Vezető Matos Péter Műszaki Vezető Pilis, 2016.10.27 Bevezető:

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta

Részletesebben

ELTE-Soft Nonprofit Kft 2011.évi közhasznúsági jelentése

ELTE-Soft Nonprofit Kft 2011.évi közhasznúsági jelentése ELTE-Soft Nonprofit Kft 2011.évi közhasznúsági jelentése A Társaság cégneve: ELTE-Soft Kutatás-fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. A Társaság székhelye: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Előterjesztés. Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által május hónapban elvégzett munkálatokról

Előterjesztés. Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által május hónapban elvégzett munkálatokról Előterjesztés Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által 2016. május hónapban elvégzett munkálatokról 1. előterjesztés száma: 204/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória

Részletesebben

Parkok és fasorok, játszóterek karbantartása, önkormányzati tulajdonú bel- és külterjes területek kaszálása vállalkozási szerződés keretében.

Parkok és fasorok, játszóterek karbantartása, önkormányzati tulajdonú bel- és külterjes területek kaszálása vállalkozási szerződés keretében. Parkok és fasorok, játszóterek karbantartása, önkormányzati tulajdonú bel- és külterjes területek kaszálása vállalkozási szerződés keretében. Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/108 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

TÁMOP A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban

TÁMOP A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6. www.fmkik.hu, e-mail: fmkik@fmkik.hu TÁMOP-2.3.4.A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében

Részletesebben

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére Tisztelt Kuratórium! A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A BARANKOVICS ISTVÁNY ALAPÍTVÁNY. (továbbiakban BIA) évi tevékenységéről

BESZÁMOLÓ A BARANKOVICS ISTVÁNY ALAPÍTVÁNY. (továbbiakban BIA) évi tevékenységéről BESZÁMOLÓ A BARANKOVICS ISTVÁNY ALAPÍTVÁNY (továbbiakban BIA) 2015. évi tevékenységéről I. A 2015. évi induló helyzet A BIA a 2014. év zárásakor összesen 20.272 eft-tal rendelkezett az Alapítvány bankszámláján,

Részletesebben