mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el:"

Átírás

1 Iktatószám: Sz-89-8/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: A május 30-án, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen vannak: Rack Ferencné Wéber Ferencné Steer Ferenc Bechler Gyula elnök elnökhelyettes képviselő képviselő Rack Ferencné: Köszönti a megjelenteket. Az elnök megállapítja, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat határozatképes, az ülést megnyitja és javaslatot tesz a jegyzőkönyv hitelesítőjére Wéber Ferencné személyében. A 4 igen, azaz egyhangú szavazás mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével Wéber Ferencnét jegyzőkönyv-hitelesítőnek megválasztja. Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívótól eltérően. Az 1. pontban javasolja napirendre venni az első osztályosok beíratásáról szóló tájékoztatót. Az 5. napirendi pontban pedig javasolja megtárgyalni a Glockenklang Kórus támogatásáról szóló kérdést. A 4 igen, azaz egyhangú szavazás mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el: Napirend: 1. Első osztályosok beíratásáról 2. Tájékoztató a NNÖ feladatalapú támogatásáról 3. A Német Nemzetiségi Önkormányzat által alapított díjak (Dr. Ritsmann Pál Díj, Der, Die, Beste Díj) átadásáról 4. Diákcsere program előkészítéséről 5. Glockenklang Kórus támogatásáról 6. A Városünnep Testvérvárosokkal rendezvénysorozat előkészítéséről 7. Egyebek 1. Első osztályosok beíratásáról Rack Ferencné: Tájékoztatja a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit, hogy a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskolába, a 2017/18-as tanévre 67 fő elsős nebulót írattak be. Amennyiben kérdés, hozzászólás, észrevétel nincs, az általa ismertetett tájékozatót teszi fel szavazásra. 1

2 A 4 igen, azaz egyhangú szavazás 29/2017.(V.30.)NNÖ határozata Első osztályosok beíratásáról A a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola első osztályba történt 67 fő tanköteles gyermek 2017/18-as tanévre történő beíratásáról szóló beszámolót elfogadja. 2. Tájékoztató a NNÖ feladatalapú támogatásáról Rack Ferencné: Tájékoztatja a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőit, hogy önkormányzatuk évben Ft feladatalapú támogatásban részesül. Amennyiben kérdés, hozzászólás, észrevétel nincs, az általa ismertetett tájékoztatót teszi fel szavazásra. A 4 igen, azaz egyhangú szavazás 30/2017.(V.30.) NNÖ határozata Tájékoztató a feladatalapú költségvetési támogatásról A a évi feladatalapú támogatásról szóló tájékoztatót elfogadja és a működési támogatásként rendelkezésre álló Ft működési támogatást a évi költségvetésébe beépíti. 3. A Német Nemzetiségi Önkormányzat által alapított díjak átadásáról Rack Ferencné: A hagyomány szerint a tanévzáró ünnepélyen adják át a Dr. Ritsmann Pál Díjat azoknak a 8. évfolyamos tanulóknak, akik a 8 év alatt kiemelkedő eredményt értek el a német nyelv tanulásában, valamint a német nemzetiségi hagyományok megőrzésében részt vettek. Javasolja, hogy önkormányzatuk biztosítson Ft anyagi fedezetet a évi költségvetése terhére 8 db Ritsmann plakett elkészítésére. Továbbá javasolja, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosítson a Dr. Ritsmann Pál Díjat elnyert tanulók jutalmazására. A Német Nemzetiségi Önkormányzat a hagyomány szerint a tanévzáró ünnepélyen adja át a Dr. Ritsmann Pál Díjat azoknak a tanulóknak, akik az adott tanévben tanulmányaik során bármely tantárgyból kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Díj átadására június 15-én, a tanévzáró ünnepségen kerül sor. 2

3 Ezen felül javasolja, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosítson a Der Die Beste Díj feliratú toll megvásárlására, valamint Ft anyagi fedezetet biztosítson a Der Die Beste díjat elnyert tanulók jutalmazására. Kéri, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosítson a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola 8. évfolyamos diákjainak búcsúajándékára, mely hagyományosan egy tő rozmaring. A 4 igen, azaz egyhangú szavazás 31/2016.(V.31.)NNÖ határozata A Német Nemzetiségi Önkormányzat által alapított díjak átadásáról A Ritsmann iskola tanévzáró rendezvényeiről A a évi költségvetése terhére a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola alábbi tanévzáró rendezvényeihez nyújt támogatást: - Dr. Ritsmann Pál Díj jutalom szervezése, ill. beszerzése Ft - Ritsmann plakett elkészítése Ft - Der, Die Beste Díj feliratos jutalom megvásárlása Ft - Der, Die Beste Díj tanulók jutalmazása Ft - ballagási búcsúajándék (rozmaring) Ft 4. Diákcsere program előkészítéséről Rack Ferencné: A Német Nemzetiségi Önkormányzat megkezdte a diákcsere program előkészítését, melyre június között kerül sor Biatorbágyon. Ismerteti a diákcsere részletes programját, melyet a jegyzőkönyvhöz csatol. Javasolja, hogy önkormányzatuk a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosítson a Herbrechtingen testvérvárosból érkező cserediákokkal közös programok lebonyolításához, valamint vendéglátásukhoz (parlamenti látogatás, Erzsébet Kilátó, Schulfest). A 4 igen, azaz egyhangú szavazás 32/2017.(V.30.)NNÖ határozata A diákcsere program előkészítéséről 3

4 A megkezdte a diákcsere program előkészítését, melyre június 9 16 között kerül sor Biatorbágyon. A diákcsere részletes programját a határozat melléklete tartalmazza. A Német Nemzetiségi Önkormányzat a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosít a Herbrechtingen testvérvárosból érkező cserediákokkal közös programok lebonyolításához, valamint vendéglátásukhoz (parlamenti látogatás, Erzsébet Kilátó, Schulfest). A határozat melléklete a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 5. Glockenklang Kórus támogatásáról Rack Ferencné: Kéri és javasolja elfogadásra, hogy önkormányzatuk a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosítson a Glockenklang Kórus kottatartó mappáinak beszerzésére. A 4 igen, azaz egyhangú szavazás 33/2017.(V.30.)NNÖ határozata Glockenklang Kórus támogatásáról A a évi költségvetése terhére Ft anyagi fedezetet biztosít a Glockenklang Kórus kottatartó mappáinak beszerzésére. 6. A Városünnep Testvérvárosokkal rendezvénysorozat előkészítéséről Rack Ferencné: A Német Nemzetiségi Önkormányzat a Városünnep Testvérvárosokkal rendezvénysorozat keretében Herbrechtingenből érkező vendégek fogadásában, vendéglátásában, kirándulásszervezésben részt vesz. Ismerteti az ezzel kapcsolatban általa összeállított programot. A 4 igen, azaz egyhangú szavazás 34/2017.(V.30.)NNÖ határozata 4

5 A Városünnep Testvérvárosokkal rendezvénysorozat előkészítéséről A elfogadja a Városünnep Testvérvárosokkal rendezvénysorozat előkészítésével kapcsolatos tájékoztatót az alábbiak szerint: Június 23. Vendégek fogadása, elszállásolása Június óráig boule mérkőzések a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola boule pályáján. Délután részvétel a kulturális programokon. 18 órától közös vacsora a Tájházban. Június 25. Kirándulás a Duna-kanyarba. A a testvérvárosi rendezvények lebonyolításához (kirándulás, vendéglátás) szükséges Ft anyagi fedezetet a évi költségvetés terhére biztosítja. 7. Egyebek A napirendi ponttal kapcsolatban hozzászólás nincs. Rack Ferencné: Több hozzászólás, észrevétel, javaslat nem lévén megköszöni a munkát, az ülést bezárja. k.m.f. Rack Ferencné elnök Wéber Ferencné jegyzőkönyv-hitelesítő 5

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően. Iktatószám: Sz-3-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2018. június 1-jén, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően. Iktatószám: Sz-17-1/2019. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2019. január 25.-én, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el:

képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el: Iktatószám: Sz-89-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2014. február 18-án, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 18 00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően.

Rack Ferencné: Javaslatot tesz a napirendre, a meghívóval megegyezően. Iktatószám: Sz-104-9/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2016. október26-án, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 16 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el:

mellett (4 fő képviselő volt jelen a szavazáskor), határozathozatal mellőzésével a következő napirendek megtárgyalását fogadja el: Iktatószám: Sz-89-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: A 2017. január 18-án, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében, 17 órakor megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 139-3/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 139-3/2016. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 26. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv 2 Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 139-3/2016.

Részletesebben

Szám: 199-2/2016. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat február 10. napján 14 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 199-2/2016. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat február 10. napján 14 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 199-2/2016. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. február 10. napján 14 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u.

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 198-9/2016. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 92-8/2015. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 13. napján 14 óra 15 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1653/4/2015 Magyarcsanádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 14.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 93/2014. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány, Petőfi u.

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

/2014. ikt.sz. 1/2014.

/2014. ikt.sz. 1/2014. Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Szám: 139-6/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 8. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 139-6/2016. B É B. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 8. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 139-6/2016. B É B Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 8. napján 15 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv 2 Német Nemzetiségi Önkormányzat 8565 Béb, Kossuth u. 14. Szám: 139-6/2016.

Részletesebben

Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-8/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-8/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. november 23. napján 10 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

Szám: 157-6/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-6/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-6/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. augusztus 29. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 221-6/2015. N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. október 1. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 221-6/2015. N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. október 1. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-6/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. október 1. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Szám: 113-7/2015. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 10. napján 15 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 113-7/2015. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 10. napján 15 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 113-7/2015. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 10. napján 15 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32.

Részletesebben

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 94/2014. BAKONYSZÜCS Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. január 13. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8572 Bakonyszücs, Kossuth u. 1.

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 17. napján 16 óra 45 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 17. napján 16 óra 45 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-8/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. november 17. napján 16 óra 45 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel,

Részletesebben

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

N A G Y T E V E L. Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 221-3/2015. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. május 19. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8562 Nagytevel,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. június 10.-én (szerda) 14 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott soron következő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Sütő Károly aljegyző, irodavezető, Balkáné Magyar Valéria, a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője.

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Sütő Károly aljegyző, irodavezető, Balkáné Magyar Valéria, a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője. Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sárvár Város Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselő-testület 2012. szeptember 25-én (kedden) 10.00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1638/4/2015 Magyarcsanádi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 3. napján 14.00 órakor megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2017. április 19.-én (szerdán) 8.00 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános

Részletesebben

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013.

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013. Szám: 229/2013. U G O D Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

A jelenlévők közül a közmeghallgatás napirendjéhez hozzászólás, kérdés, javaslat nem volt.

A jelenlévők közül a közmeghallgatás napirendjéhez hozzászólás, kérdés, javaslat nem volt. Iktatószám:T-62-10/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011.november 30-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatalban megtartott közmeghallgatással egybekötött üléséről. Közmeghallgatás Téma: Kisebbségek helyzete Biatorbágyon,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Iktatószám: Sz-89-5/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: A Német Nemzetiségi Önkormányzat Biatorbágy 2014. március 4-én, a Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Iskola (Biatorbágy, Karinthy Frigyes u. 3.) épületében,

Részletesebben

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ

SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ SÁRVÁRI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ A Sárvári Roma Nemzetiségi 2016. május ii-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzői irodájában

Részletesebben

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: U/158-1/2018. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: U/158-1/2018. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2018. január 15. napján 11 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. augusztus 19.-én (szerdán) 10 órakor Ötvöskónyi Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének április 23. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. április 23. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc

Részletesebben

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről.

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről. Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. évi 4. sz. jegyzőkönyve a 2011. december 22-én megtartott ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. december 22-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25. Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,

Részletesebben

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/9 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/9 Ikt.szám.: 186/3/2009. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Csikja Sándorné,

Részletesebben

Szám: U/299-3/2019. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 2. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: U/299-3/2019. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 2. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: U/299-3/2019. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2019. április 2. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-2/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 30. napján 10 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 04-6086-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Kapuvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. június 26-i Képviselő-testületi üléséről Készült: Meghívottak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2016. január 27.- én (szerdán) 15 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános

Részletesebben

Szám: 157-3/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 20. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Szám: 157-3/2017. U G O D. Német Nemzetiségi Önkormányzat április 20. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 157-3/2017. U G O D Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. április 20. napján 13 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 588-6/2015. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 18. napján 17 óra 40 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

Szám: 9-5/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 9-5/2014. N é m e t b á n y a Szám: 9-5/2014. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 31. napján 9 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 7/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 25-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00

Részletesebben

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök Ikt.sz.: 33-11/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 10-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.128-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 9-én (szerdán) 9 órakor a Babits Mihály Kulturális Központ Palánk termében megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraderecske és Mátraballa Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek április 20-án megtartott eevüttes üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraderecske és Mátraballa Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek április 20-án megtartott eevüttes üléséről 6/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátraderecske és Mátraballa Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2015. április 20-án megtartott eevüttes üléséről Rendelet száma Mátradereeske Községi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 451/5/2016. Magyarcsanádi Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 15. napján 09.00 órakor megtartott,soros, nyílt ülésének Határozatok : J E G Y Z Ő K ÖN Y V

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 26.-án (hétfőn) 10 órakor Segesd Község Önkormányzata házasságkötő termében megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV

Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-6/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. június 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A kisebbségi önkormányzati testület egyhangú szavazással Kila Béla testületi tagot választja meg jegyzőkönyv hitelesítőnek.

JEGYZŐKÖNYV. A kisebbségi önkormányzati testület egyhangú szavazással Kila Béla testületi tagot választja meg jegyzőkönyv hitelesítőnek. Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzat 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sárvár Város Cigány Helyi Kisebbségi Önkormányzata 2011. szeptember 9- én (pénteken) 9.00 órai kezdettel a Sárvári

Részletesebben

1/5. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 Ikt.szám: 18-205/4/2003. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Közgazdasági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága,

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-10/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 141/2015. (IV.10) számú határozata Nagyrév-Tiszabög működő komp viteldíjának

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 6/2016. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2/2014. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. április 22. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének december 17. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének december 17. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Német Kisebbségi Önkormányzat Testületének 2009. december 17. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Bón Ibolya elnök Kék János elnökhelyettes Anderka Pálné Bón Ferenc

Részletesebben

Jegyzőkönyv Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete október 30-án tartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete október 30-án tartott rendkívüli üléséről Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Jegyzőkönyv Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október 30-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Árvay Attila, Braun

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 4-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:8/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újhartyán Község Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 15-én megtartott testületi üléséről. Helye: Újhartyán Faluközpont, Hősök tere. Köszönti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A nemzetiségi önkormányzati testület egyhangú szavazással Kila Béla testületi tagot választja meg jegyzőkönyv hitelesítőnek.

JEGYZŐKÖNYV. A nemzetiségi önkormányzati testület egyhangú szavazással Kila Béla testületi tagot választja meg jegyzőkönyv hitelesítőnek. Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sárvár Város Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselő-testület 2012. április 23-án (hétfőn) 14.00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor. Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 5663 Medgyesbodzás Széchenyi u. 38 Telefon: 68/425-000, Fax: 68/526-331 2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Medgyesbodzás Község

Részletesebben

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám.: 18-6/7/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26.

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26. Cirák Község Önkormányzata 9364 Cirák, Fő u. 6. 12./2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26. Cirák Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: Cirák Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68/ ; : 68/ Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68/381-011; : 68/381-656 6/2016. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.

Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők. 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. október 18-án (hétfőn) 14.00 órakor megtartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 18-én (hétfőn))

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 13/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 05- én 17.15 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1635/19/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Szociális Bizottságának 2015. november 25. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok : 534/2015.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott közmeghallgatásáról.

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott közmeghallgatásáról. Jegyzőkönyv Készült: A képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Oláh Petra elnök Ruszóné Gazsi Alexandra elnökhelyettes Gazsi Viktorné képviselő Kereszti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v e. 25/2012./X.04./ számú nemzetiségi határozat ROM-RKT-12 azonosító számú pályázati konstrukcióra pályázat benyújtása

J e g y z ő k ö n y v e. 25/2012./X.04./ számú nemzetiségi határozat ROM-RKT-12 azonosító számú pályázati konstrukcióra pályázat benyújtása Öcsöd Nagyközség Cigány Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 04. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 25/2012./X.04./ számú nemzetiségi határozat ROM-RKT-12

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről 1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 15-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete november 12-én órakor megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete november 12-én órakor megtartott üléséről Ügyszám: 1/17-29/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 12-én 10.00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Városháza, VI. emeleti Fekete

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről 4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület október 10-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 11-12 /(X.10.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben