ELŐKÉSZÜLETEK JÁTÉKMENET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐKÉSZÜLETEK JÁTÉKMENET"

Átírás

1 ELŐKÉSZÜLETEK Először is készítsük elő a játékteret. A db dobókocka-jelző korongot (továbbiakban kockajelző) növekvő sorrendben helyezzük el egy sorban a játékos között. A pénz- és a kártya- jelző korongot tegyük a sor két végére. A játékosok kapnak győzelmi pontot és akció kockát a választásuk szerinti színben. A sestertiusokat, a kimaradt 1 győzelmi pontot és a csata kockát helyezzük el az asztalon. A kártyákat meg kell keverni. Mindkét játékos kártyát kap, majd ezekből lapot képpel lefordítva átad ellenfelének. A maradék kártyákból képezzünk egy húzó paklit. A játék alatt eldobott lapokat tegyük képpel felfelé egy másik pakliba. A fiatalabb játékos kezd. A kezében lévő kártyát miután megnézte őket - képpel lefelé elhelyezi a saját játékterületén. A játékos döntése az, hogy melyik lapot melyik kockajelző alá teszi, azonban mindkét játékos előtt 1 kockajelzőhöz csak 1 kártya kerülhet. Ezután a másik játékos is elhelyezi lapját a saját térfelén. Csakúgy, mint az első játékos, ő is bármelyik kockajelzőt választhatja. Ezután mindkét játékos felfordítja a kártyáit és a kezdőjátékos megkezdi a körét. JÁTÉKMENET Az egyik játékos kártyái ide a másiké pedig ide kerülnek. Mindkét játékos 10 győzelmi pontot kap a játék kezdetén. Mindenegyes kártyát pontosan egy dobókocka-jelző korong alatt kell elhelyezni. A játékosok sorban egymás után hajtják végre köreiket. Egy kör fázisból áll, melyeket a következő sorrendben kell végrehajtani: 1. fázis: Pontveszteség a szabad kockajelzők miatt. fázis: Kockadobás. fázis: Akciók végrehajtása 1. fázis: Pontveszteség a szabad kockajelzők miatt Ha saját körének kezdetén egy játékosnak nincs kártyája az összes kockajelző alatt, akkor minden saját térfelén lévő üres hely után vissza kell tennie 1 győzelmi pontot a készletbe. A kezdőjátékos győzelmi pontot tesz vissza a készletbe, mivel csak kártyája van lent, ami azt jelenti, hogy csak kockajelzőt foglalt el, szabadon maradt. - -

2 . fázis: Kockadobás A játékos dob a akció kockájával. Ha a kocka ugyanazt az értéket mutatja, akkor a játékos megismételheti a dobást (az összes kockájával).. fázis: Akciók végrehajtása fajta akció hajtható végre ebben a fázisban. Egy akciótípus többször is végrehajtható. Az akciók végrehajtásának sorrendje tetszőleges. - Nincs szükség akció kocka felhasználására: Kártyák lehelyezése Egy lap kijátszása annyi sestertiusba kerül, amennyit a letenni kívánt kártya mutat. - A következő fajta akció végrehajtásához egyenként 1 akció kocka szükségeltetik: Pénzbevétel Kártyahúzás Kártyaaktiválás A játékos eldönti, hogy a. fázisban dobott kockák eredményit melyik akciókhoz szeretné felhasználni. Nem lehet egy kocka pontértékét felosztani, vagy ugyanannak a kockának az eredményét egynél több akcióhoz felhasználni. Megjegyzés: a pillanatnyi játékállástól függően előfordulhat, hogy érdemes inkább megtartani az egyforma értékű kockákat. Példakör: Stefan következik. Miután visszaad 1 győzelmi pontot (1 üres kockajelző), dob a kockáival:, és. A következő akciókat hajtja végre: 1. A -as segítségével húz lapot. Egyet megtart közülük (egy Legat ). A másik két kártyát eldobja.. A -os segítségével pénzt vesz el a készletből, vagyis kap sestertiust.. Kijátszik egy kártyát (a Legat -ot, amit az előbb húzott): leteszi a pontértékű kockajelző alá. Ehhez nincs szüksége akció kockára. Kifizeti a lap árát (a kártyán látható: ) és befizeti a készletbe az sestertiust.. Az utolsó kockáját ( ) felhasználva aktiválja a -es kockajelző alatt lévő Legat -ot. Ebben az esetben ez győzelmi pontot jelent számára. Az akciók magyarázata: Kártyák lehelyezése A játékos kártyákat tesz le a kezéből nyitva az asztalra. A lapokat mindig valamelyik kockajelző alá kell letenni. Csakis a saját térfélre tehető le kártya. Kártyák lefedése Ha a játékos olyan kockajelzőhöz tesz le lapot, ami alatt már van kártyája, akkor először a már lent lévő lapot a dobott lapok közé kell tenni. Egy lap letétele annyi sestertiusba kerül, amennyit az adott kártya mutat. Ezt az összeget azonnal, teljes egészében meg kell fizetni. A kifizetett pénzérmék visszakerülnek a készletbe. Pénzbevétel A játékos ráteszi az egyik akció kockáját a pénzjelzőre és elveszi a készletből a kocka értékének megfelelő összeget sestertiusokban. Példa: az Aesculapinum kijátszása sestertiusba kerül. Példa: ha a játékos -ost dob és azt a Pénzbevétel akcióhoz használja fel (ráteszi a kockát a pénzjelzőre), akkor sestertiust kap a készletből. - -

3 Kártyahúzás A játékos ráteszi az egyik akció kockáját a kártyajelzőre és a húzó pakliból felvesz a kocka értékének megfelelő darabszámú kártyát. Ezek közül 1-et megtart, a többit pedig eldobja. Ha a húzó pakli elfogy, akkor a dobott lapokat meg kell keverni és belőlük kell új húzó paklit képezni. A játékosok kezében bármennyi kártya lehet. Kártyaaktiválás A játékos ráteszi az egyik akció kockáját az ugyanilyen értékű kockajelzőre. Ezzel a kockajelző alatt lévő kártya aktiválódik, vagyis a kártyához tartozó instrukciókat végre kell hajtani. Ha több kocka is ugyanazt az értéket mutatja, akkor ugyanaz a lap többször is aktiválható - a képessége többször felhasználható. [A kártyák részletes leírása az -. oldalon olvasható.] Csata Néhány kártya lehetőséget ad az ellenfél kártyáinak megtámadására. Csata esetén a soron lévő játékos mindig ez a játékos a támadó egyszer dob a csatakockával. Ha a dobott érték ugyanannyi, vagy nagyobb, mint a megtámadott lap védelmi értéke, akkor a támadó győz és a legyőzött kártyát el kell dobni. Ha a dobott érték a kisebb, akkor nem történik semmi. Ha egy játékos végzett a körével végrehajtotta akcióit -, akkor a másik játékos kerül sorra. A JÁTÉK VÉGE A játék azonnal véget ér, amint a következő feltétel bármelyike teljesül: az egyik játékosnak elfogy az összes győzelmi pontja a készletből elfogy az összes győzelmi pont A több ponttal rendelkező játékos a győztes. Példa: a -est a Kártyahúzás akcióhoz felhasználva a játékos húz lapot a pakliból és egyet megtart közülük. Példa: a játékos -ast dobott, amivel aktiválja az Onager -t és megtámadja az ellenfél egyik lapját. Következhet a csata A játékos a csata kockával -et dob, az ellenséges kártya védelmi ereje csak ; a lap legyőzetett és a dobott lapok közé kerül. Megjegyzés: a támadó és védelmi értékek a többi letett kártya hatására megváltozhatnak. Mindig figyelembe kell venni az összes ilyen hatást. Megjegyzés: a következő lapok válthatnak ki csatát: Legionarius, Velites, Centurio és Onager. A Sicarius, a Gladiator és Nero szintén hatással vannak az ellenfél letett lapjaira, azonban ezek nem kezdeményeznek csatát. Megjegyzés: ha már nincs elég győzelmi pont a készletben ahhoz, hogy egy játékos megkapja a járandóságát, akkor a hiányzó pontok még ugyanúgy járnak neki - ezeket fel kell jegyezni. Magyarra fordította: moonie (Az eredeti angol szabály és a fórumában olvasható hibajavítások, kiegészítések felhasználásával.) társasjáték leírások, képek, hírek, magyar játékszabályok - -

4 9 S ICA R IU S SICARIUS Megsemmisít egy lent lévő ellenséges karakter kártyát. A Sicarius -t és a megsemmisített lapot is el kell dobni. A RC HIT EC T U S [ 1 db a játékban] LE GAT LEGAT A játékos 1 győzelmi pontot kap a készletből minden olyan kockajelző után, ami alatt az ellenfélnek nincs kártyája. C ON SUL CONSUL Egy még fel nem használt akció kocka eredménye növelhető, vagy csökkenthető 1-gyel. A kocka értékének 1 és között kell maradnia. PRAETORIANUS A következő körre blokkolható az ellenfél számára az egyik kockajelző. GLAD IATO R 7 MERCATO R SCAENICUS Lemásolja a játékos egyik lent lévő karakter -ének a képességét. A kiválasztott karakter minden aktiválásnál változhat. [1 db a játékban] HARUSPEX A játékos átnézheti a húzó paklit és kézbe vehet belőle egy kártyát. Utána a paklit meg kell keverni. HA RU SPEX VELITES Megtámadható az ellenfél bármelyik lent lévő karakter -e. (Nem csak a Velites -szel szemben álló). MERCATOR A játékos egyenként sestertiusért győzelmi pontokat vásárolhat az ellenfelétől. Maximum sestertiusért pont vásárolható. Az ellenfél megkapja az ellenértéket. [1 db a játékban] NERO [ db a játékban] 8 CONSILIARIUS A játékos felveszi a lent lévő karakter kártyáit, majd újra leteszi őket. Bármelyik kockajelzőhöz tehető kártya. Épület -ek is lefedhetők. (És saját maga is). NERO Megsemmisíti az ellenfél egyik lent lévő épület kártyáját. Nerot és a megsemmisített lapot is el kell dobni. 8 9 LEGIONARIUS SENATOR GLADIATOR Az ellenfélnek viszsza kell vennie a kezébe az egyik (a Gladiator -t aktiváló játékos dönti el azt, hogy melyiket) lent lévő karakter kártyáját. LEGIONARIUS Megtámadható a Legionarius -sal pontosan szemben álló ellenséges karakter, vagy épület kártya. SCAENICUS SENATOR A játékos bármennyi karakter kártyát letehet, mindet ingyenesen. Bármelyik lent lévő kártya lefedhető (saját maga is). CON SILIARIUS PRAETORIANUS ARCHITECTUS A játékos bármennyi épület kártyát letehet, mindet ingyenesen. Bármelyik lent lévő kártya lefedhető (saját maga is). VELITES ESSE DUM -- ESSEDUM Az ellenfél összes lent lévő kártyájának a védelmi értéke -vel csökken. Többszöri (vagy több Essedum ) aktiválásakor a hatások összeadódnak.

5 TRIBUNUS PLEBIS A játékos elvesz az ellenfelétől 1 győzelmi pontot. 9 TRIBUNUS PLEBIS CENTURIO Megtámadható a Centurio -val pontosan szemben álló ellenséges karakter, vagy épület kártya. A csata kocka értékéhez hozzáadható egy még fel nem használt akció kocka eredménye (ezután az akció kocka már felhasználtnak számít). Erről csak a csata kocka eldobása után, eredményének ismeretében kell dönteni. CE NT URIO AESCULAPINUM A játékos átnézheti a dobott lapokat és onnan a kezébe vehet egy karakter kártyát. BASILICA A Forum aktiválásakor (ha az pontosan a Basilica mellett áll) a játékos plusz győzelmi pontot kap. A Basilica -t nem kell külön aktiválni. AESCULAPINUM B AS ILICA FORUM akció kockára van hozzá szükség: az egyik aktiválja, a másik megmondja, hogy hány győzelmi pont jár a játékosnak. FORUM MERCATUS Az ellenfél előtt lévő minden Forum után 1 győzelmi pont vehető el az ellenféltől. MACHINA ONAGER Megtámadható az ellenfél bármelyik épület -e. (Nem csak az Onager -rel szemben álló). MERCATUS [ db a játékban] ONAGER TEMPLUM A Forum aktiválásakor (ha az pontosan a Templum mellett áll) a. akció kocka segítségével (ha az még nem volt felhasználva) plusz győzelmi pontok szerezhetők a készletből - annyi, amennyit a kocka mutat. A Templum -ot magát nem kell külön aktiválni. MACHINA A játékos felveszi a lent lévő épület kártyáit, majd újra leteszi őket. Bármelyik kockajelzőhöz tehető kártya. Karakter ek is lefedhetők. (És saját maga is.) TEMPLUM TURRIS Amíg ez a lap a játékos előtt van, az összes többi kártya védelmi értéke megnő 1-gyel. (Több Turris hatása összeadódik.) T U RR IS --

6 Stefan Feld játéka játékos számára A JÁTÉK CÉLJA Róma válságos helyzetben van, a Szenátus és az Őrség heves vitában áll, az emberek megosztottak. Sok út vezet Rómába: használhatsz nagyhatalmú kártyákat, mint a Turris és a Praetorianus, megvédve a győzelmi pontjaidat, vagy például a TARTOZÉKOK Consul és a Tribun segítségével a háttérből mozgathatod a szálakat. A játék végén az a játékos nyer és kapja a győzelmi babért, aki okosabban játsza ki és használja fel a kártyáit. kártya karakter és 0 épület kártya A kártya ára. LEGAT A karakter kártyák sárgák. Kijátszásakor kell megfizetni. Védelmi érték; ha ez kisebb, vagy egyenlő, mint a támadás ereje, akkor el kell dobni a lapot. A kártya neve Piktogram, a kártya képességét írja le. MACHINA Az épület kártyák zöldek. db kockajelző 1- pontértékekkel 1 pénz jelző a Római sestertiusokat mutatja 1 kártya jelző a kártyahúzás szimbólumát mutatja. győzelmi pont 1 és pont értékű lapkákkal. A lap aktiválásához 1 kocka szükséges. ACHINA Ezt a kártyát nem kell aktiválni. Amíg játékban van, addig folyamatosan aktív. Pénz a sestertiusokkal fizetjük meg a laplehelyezést. TURRIS Ehhez a kártyához akció kockára van szükség: az egyik aktiválja, a másik pedig megmondja, hogy hány győzelmi pont jár a játékosnak. FORUM akció kocka színben ezekkel lehet kártyákat aktiválni, pénzhez és új kártyákhoz hozzájutni. 1 fehér csata kocka ez dönti el a csaták kimenetelét. 1 játékszabály - 1 -

A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül.

A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. WASABI Játékszabály A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. A JÁTÉK ELŐKÉSZÜLETEI A játék kezdetén minden játékos kap 4 kockát,

Részletesebben

Canal Grande Tervező: Alan R. Moon és Aaron Weissblum

Canal Grande Tervező: Alan R. Moon és Aaron Weissblum Canal Grande Tervező: Alan R. Moon és Aaron Weissblum kártyajáték 2 játékos részére 12 éves kortól játékidő 30-45 perc Tartalom 52 akciókártya ( A hátlappal) 30 kerületkártya (5-5 Cannaregio, Santa Croce,

Részletesebben

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2)

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2) Wie Hund und Katz! Chris Baylis játéka 2-6 játékosnak 10 éves kortól Játékötlet A játékosoknak kutyákat és macskákat kell etetniük úgy, hogy élelem-kártyákat tesznek az állatok mellé. Amíg a kutyák a csontokat

Részletesebben

Tartozékok. A játék ötlete. Egy fenséges kártyajáték, ahol japán dinasztiák versenyeznek! Michael Schacht játéka. 110 Karakter kártya

Tartozékok. A játék ötlete. Egy fenséges kártyajáték, ahol japán dinasztiák versenyeznek! Michael Schacht játéka. 110 Karakter kártya Michael Schacht játéka Egy fenséges kártyajáték, ahol japán dinasztiák versenyeznek! Tartozékok +5 110 Karakter kártya 12 császári feladatkártya Megjegyzés! Szükség lesz papírra és tollra a pontok feljegyzéséhez.

Részletesebben

Stone Age. Style is the goal kiegészítő

Stone Age. Style is the goal kiegészítő Stone Age Style is the goal kiegészítő Előkészületek 1. Tegyük az új játéktáblát az eredetire. 2. A díszeket (10 fog és 5 gyűrű) a vadászmezőre tesszük az étel korongok mellé. 3. A fát az erdőre tesszük.

Részletesebben

Új tartozékok. Ez a kiegészítő két új modult tartalmaz: Modul 5: Küldetéskamrák

Új tartozékok. Ez a kiegészítő két új modult tartalmaz: Modul 5: Küldetéskamrák Ez a kiegészítő két új modult tartalmaz: Modul 5: Küldetéskamrák Ez a kiegészítő csak az Escape alapjátékkal együtt játszható. Az alapjáték szabályai változatlanul érvényesek, kivéve ha az alábbi szabályok

Részletesebben

Játéklap Társasjáték és Kártyajáték Portál fordította: kokix

Játéklap Társasjáték és Kártyajáték Portál fordította: kokix Reiner Kniziától Forr(ong)ó játék hűvös ínyencségekkel 2-5 sushiimádó részére 8 éves kortól Nemcsak sült kukacból áll ám az élet! Willy Wing, a kócsag gondolta ezt, miután meglátogatta a Gackelwack csirkefarmot.

Részletesebben

Cleopatra vasúti kocsija (Cleopatra s Caboose) (arrakeen@freemail.hu)

Cleopatra vasúti kocsija (Cleopatra s Caboose) (arrakeen@freemail.hu) Cleopatra vasúti kocsija (Cleopatra s Caboose) (arrakeen@freemail.hu) fordította: arrakeen A játékosoknak limitált számú akciójuk van, ahogy a pénzük és idejük is korlátos. A pénzt az aukciók során használhatják,

Részletesebben

New England (Új Anglia)

New England (Új Anglia) New England (Új Anglia) 3-4 játékos számára 12 éves kortól Előtörténet 1621-ben megérkeztek az Újvilágba az első angol telepesek, a Zarándokok és megalapították az első települést Plymoutht. Az a vidék,

Részletesebben

A játék tartozékai. A játék célja. 4 segédlettábla 1 kultúraérme 104 kártya, amelyek a 3 kor és a 6 terület között oszlanak meg: III. kor. II.

A játék tartozékai. A játék célja. 4 segédlettábla 1 kultúraérme 104 kártya, amelyek a 3 kor és a 6 terület között oszlanak meg: III. kor. II. A játék tartozékai 4 segédlettábla 1 kultúraérme 104 kártya, amelyek a 3 kor és a 6 terület között oszlanak meg: Katonaság Vallás Gazdaság Tudomány Kultúra Utópia A CIVilizációs játék CIV kártyával 8 8

Részletesebben

A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede

A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede A Fuggerek Tervező: Klaus-Jürgen Wrede 2-4 játékos részére 10 éves kortól játékidő kb. 30-45 perc Tartalom 9 árkártya az árak jelölésére (1-9 gulden) 1 Gazdag Jakab-kártya 5 áruértékjelző kártya 45 árukártya

Részletesebben

Martinique Martiniqui

Martinique Martiniqui Martinique Martiniqui A legenda Egy ősi legenda szerint nagy kalóz kincset ástak el Martiniqui szigetén. A kalózok számos kereskedő hajót süllyesztettek el, a rakományt elvettek, és a hajókat elsüllyesztették.

Részletesebben

Életkor: 6+ Játékosok száma: 2 4 Játékidő: 20 perc JÁTÉKLEÍRÁS

Életkor: 6+ Játékosok száma: 2 4 Játékidő: 20 perc JÁTÉKLEÍRÁS Életkor: 6+ Játékosok száma: 2 4 Játékidő: 20 perc JÁTÉKLEÍRÁS A Dr. Knizia ajánlata sorozat olyan játékokból áll, amelyeket a matematikai tudományok doktora, Reiner Knizia, a világ egyik legnépszerűbb

Részletesebben

Játékelemek. Egy izgalmas űrkaland Matt Wordentől 2-5 űrutazó részére 10 éves kortól.

Játékelemek. Egy izgalmas űrkaland Matt Wordentől 2-5 űrutazó részére 10 éves kortól. Egy izgalmas űrkaland Matt Wordentől 2-5 űrutazó részére 10 éves kortól. Játékelemek 12 bolygó 1 ugráskapu 5 űrhajó 5 színben, egy minden játékosnak 60 kártya 6 áttekintőkártya 100 űrszonda/űrállomás zseton

Részletesebben

Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály

Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály Der Goldene Kompass (Az arany iránytű) játékszabály Előkészületek: - A játéktáblát tegyük az asztal közepére. - Minden játékos válasszon egy színt és vegye magához a színének megfelelő bábút, egy arany

Részletesebben

30 órakorong. 4 kocka. 16 kincstérkép. 27 leletlapka 6x A lelet és 21x B lelet. hátlap. 8 játékos-jelölő 2x sárga, 2x kék, 2x piros, 2x zöld.

30 órakorong. 4 kocka. 16 kincstérkép. 27 leletlapka 6x A lelet és 21x B lelet. hátlap. 8 játékos-jelölő 2x sárga, 2x kék, 2x piros, 2x zöld. Anthony Rubbo A játékelemek 1 tábor Illesszétek össze a két részt. 30 órakorong 4 kocka 3 ásatás 1x dzsungel, 1x sivatag, 1x tenger Minden kockán: 3x konzervdoboz, 2x térkép és 1x csákány és ásó 16 kincstérkép

Részletesebben

Számolási eljárások 12. feladatcsomag

Számolási eljárások 12. feladatcsomag Számolási eljárások 3.12 Alapfeladat Számolási eljárások 12. feladatcsomag számok bontásának gyakorlása 20-as számkörben összeadás, kivonás gyakorlása 20-as számkörben A feladatok listája 1. Mennyi van

Részletesebben

Cartagena 2. - Kalózfészek

Cartagena 2. - Kalózfészek Cartagena 2. - Kalózfészek (A menekülés folytatódik) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Luegallee 99 40545 Düsseldorf www.winning-moves.de 2-5 játékos részére, 8 éves kortól,

Részletesebben

A játék célja. A játék elemei

A játék célja. A játék elemei akong-ban a játékosok Kalandorok bőrébe bújnak és a Kambodzsai dzsungelben igyekeznek minél több mesés Smaragdot összegyűjteni. Ehhez nincs egyebük, mint a hátizsákjuk és a bátorságuk. A dzsungel telis-tele

Részletesebben

Reinhard Staupe remek üzletelős játéka B A S A R I. 10 éves kortól 3-4 játékos részére 20-30 perc játékidő

Reinhard Staupe remek üzletelős játéka B A S A R I. 10 éves kortól 3-4 játékos részére 20-30 perc játékidő Reinhard Staupe remek üzletelős játéka B A S A R I 10 éves kortól 3-4 játékos részére 20-30 perc játékidő Mi van a dobozban? Játéktábla 100 db drágakő 4 színben (tartalék drágakövek is vannak a dobozban,

Részletesebben

London - Áttekintés. A London című játék a nagy londoni tűz után kezdődik és a XX. század eljövetelével ér majd véget.

London - Áttekintés. A London című játék a nagy londoni tűz után kezdődik és a XX. század eljövetelével ér majd véget. London - Áttekintés A London című játék a nagy londoni tűz után kezdődik és a XX. század eljövetelével ér majd véget. A játékban a város egyes részeinek igazgatásáért leszel majd felelős. A pénzügyeket

Részletesebben

Európa az 1900-as évek elején. A játékosok cirkuszigazgatókat alakítanak, akik beutazzák Európa

Európa az 1900-as évek elején. A játékosok cirkuszigazgatókat alakítanak, akik beutazzák Európa Európa az 1900-as évek elején. A játékosok cirkuszigazgatókat alakítanak, akik beutazzák Európa városait előadásokat tartva, és a közönséget szórakoztatva. Az előadások előtt gyarapítaniuk kell cirkuszukat

Részletesebben

A VEZÍR JÓINDULATA. Tartalom. Játék előkészületek. A Vezír jóindulata. 6 fa vezírkő a játékosok színében

A VEZÍR JÓINDULATA. Tartalom. Játék előkészületek. A Vezír jóindulata. 6 fa vezírkő a játékosok színében Ez a kiegészítő négy különböző modult tartalmaz az eredeti alapjátékhoz (Alhambra); ezek külön-külön és bármilyen kombinációban használhatók. A játék szabályai az eredeti játékon alapulnak. A szabályváltozások,

Részletesebben

Egy játék 2-3 aranyra éhes játékosnak, 8 éves kortól.

Egy játék 2-3 aranyra éhes játékosnak, 8 éves kortól. Egy játék 2-3 aranyra éhes játékosnak, 8 éves kortól. Arany! Arany! Semmi más, csak arany, ameddig a szem ellát. Az arany szamaraknak sok esetben hasznukat vesszük. De légy óvatos: a makacs vadállatok

Részletesebben

2-4 személyes játék 13 éves kortól Játékidő kb. 40 perc

2-4 személyes játék 13 éves kortól Játékidő kb. 40 perc -4 személyes játék 3 éves kortól Játékidő kb. 40 perc BEVEZETÉS ÉS A JÁTÉK CÉLJA Teljes erővel építik a templomot, melyet Sobeknek szentelnek. Már szinte egy egész gazdaság épült ki az építkezés környékén:

Részletesebben

Lovagok (Knatsch) Áttekintés

Lovagok (Knatsch) Áttekintés Lovagok (Knatsch) Áttekintés A játékosok lovagi tornákon vesznek részét és várakat foglalnak el azon célból, hogy ők legyenek a legbefolyásosabb lovagok. A játékosok kockát vetnek, és azon igyekeznek,

Részletesebben

Az ötödik sugárút - Fifth Avenue by Wilko Manz 2-4 játékos számára, 12 éves kortól

Az ötödik sugárút - Fifth Avenue by Wilko Manz 2-4 játékos számára, 12 éves kortól Az ötödik sugárút - Fifth Avenue by Wilko Manz 2-4 játékos számára, 12 éves kortól A JÁTÉK CÉLJA A játékosok a lehető legtöbb győzelmi pontot próbálják elérni a magasba törő épületek, és üzletek építése

Részletesebben

A GYORS REFLEXEK VÍZHATLAN JÁTÉKA JÁTÉKOS SZÁMÁRA - 4 ÉVES KORTÓL

A GYORS REFLEXEK VÍZHATLAN JÁTÉKA JÁTÉKOS SZÁMÁRA - 4 ÉVES KORTÓL A GYORS REFLEXEK VÍZHATLAN JÁTÉKA - 2 5 JÁTÉKOS SZÁMÁRA - 4 ÉVES KORTÓL Játékszabály Mi a Dobble Beach? Akárhová is vezessenek kalandos utazásaitok, ugorjatok fejest a népszerű családi játék új, tartós

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Coloretto

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Coloretto Coloretto Tervezte: Michael Schacht Kiadja: ABACUSSPIELE Verlags GmbH & Co. KG, 63303 Dreieich info@abacusspiele.de www.abacusspiele.de 3-5 játékos részére, 8 éves kortól, játékidő kb. 30 perc Összefoglaló

Részletesebben

Hozzávalók: A játék célja:

Hozzávalók: A játék célja: Egy étvágygerjesztő kockajáték 2-7 szerencsemadár részére. Roston sült kukacok a madarak nagy örömére. Egyfelől ezek a kukacok a szárnyasok kedvenc eledele, másfelől nézve viszont ezeket eleddig még senki

Részletesebben

Tartozékok. 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100)

Tartozékok. 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100) Tartozékok 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100) 5 nagy alattvaló (1-1 minden színben) 5 kis alattvaló (1-1 minden színben) 5 láda 5 100/200-as lapka hátlap Fontos:

Részletesebben

A háttér és a játék célja. Játékelemek

A háttér és a játék célja. Játékelemek A cselszövés játéka a növekvő ókori Rómában 1 4 játékos részére, 10 éves kortól. Játékidő: 30 perc - 2 példány PAX játékkal akár 8 játékos is játszhatja - A háttér és a játék célja Lépj be Rómába a Spartacus

Részletesebben

RAPA NUI. Tartalom. Játékötlet

RAPA NUI. Tartalom. Játékötlet RAPA NUI Tartalom 16 Kezdő kártya 50 Rapa Nui kártya: 9 Moai (Kőszobor) 9 Pap 12 Favágó 20 Vadász és Gyűjtögető (4 típus, mindegyikből 5-5 db) 4 Áttekintő kártya 100 Áldozat kártya (4 típus, mindegyikből

Részletesebben

Iszkenderun. Mint ringyó, új vendégére vár, felékszerezve hív a Nagy Bazár, parázna módon csábít, integet, hamisat kínál, túl borsos az ár.

Iszkenderun. Mint ringyó, új vendégére vár, felékszerezve hív a Nagy Bazár, parázna módon csábít, integet, hamisat kínál, túl borsos az ár. Iszkenderun A Nur-hegyek felett félhold ragyog, Sándor nevét susogják a romok, fűszer, selyem kél át a szír kapun - Iszkenderun, te boldog, itt vagyok! Iszkenderun (Alexandria ad Issum, majd Alexandretta,

Részletesebben

A játék célja. A játék elemei

A játék célja. A játék elemei Hegedűs Csaba játéka 2-6 fő részére 8 éves kortól Az őskorban sok dolga volt az embereknek: vadásztak, hogy legyen prémjük és élelmük, építették a közösségüket, és mindent megörökítettek a barlangjaik

Részletesebben

Yspahan: A bazárok Előkészületek

Yspahan: A bazárok Előkészületek Yspahan: A bazárok Előkészületek Keverjétek meg a Yspahan kiegészítő 18 kártyáját (lila keretűek). Cseréljétek ki az alapjáték kártyáit erre a paklira. Megjegyzés: Néhány kártya megegyezik az alapjáték

Részletesebben

A játékosok célja. A játék elemei. Spielablauf

A játékosok célja. A játék elemei. Spielablauf Donald X. Vaccarino játéka 2-4 játékos részére, 8 éves kortól A játék elemei 8 különböző játéktábla rész (A továbbiakban negyed) A játékosok célja Minden játékos települések ügyes megépítésével saját birodalmát

Részletesebben

TAJ MAHAL SZABÁLY ÁTTEKINTÉS/ ÖSSZEFOGLALÓ

TAJ MAHAL SZABÁLY ÁTTEKINTÉS/ ÖSSZEFOGLALÓ TAJ MAHAL Cél: SZABÁLY ÁTTEKINTÉS/ ÖSSZEFOGLALÓ A legtöbb pontot összegyűjteni a játék végére. Játék előkészítése: A játéktábla felépítése: A játéktábla 12 tartományra van felosztva, minden tartomány 4

Részletesebben

Ston. 2. Az élelmiszerkorongokat értékük szerint szétválogatjuk, és a vadászmezőkre tesszük. 1. A játéktáblát az asztalra tesszük.

Ston. 2. Az élelmiszerkorongokat értékük szerint szétválogatjuk, és a vadászmezőkre tesszük. 1. A játéktáblát az asztalra tesszük. Tartalom: 1 játéktábla 4 játékostábla 58 nyersanyag fából 40 fabábu 8 fa jelző 2 méretben 53 élelmiszerkorong 28 épületlapka 18 szerszámlapka 1 kezdőjátékos-jelző 36 civilizációkártya 7 kocka 1 bőrpohár

Részletesebben

Szabályok. 60 áru 5 színben 12 láda. Célmező. 5 jelzőkő a játékosok aranykészletét jelöli. 1 hajó a kezdő játékos bábuja

Szabályok. 60 áru 5 színben 12 láda. Célmező. 5 jelzőkő a játékosok aranykészletét jelöli. 1 hajó a kezdő játékos bábuja Gyönyörű naplementék, titokzatos növény- és állatvilág, a levegőben a legfinomabb fűszerek illatával a Távol-Kelet mindig is mágikusan vonzotta a kalandorokat, felfedezőket és kereskedőket. Úgy 400 évvel

Részletesebben

A SOLYMÁSZOK. Egy vagy több sólyom megvásárlása és elhelyezése

A SOLYMÁSZOK. Egy vagy több sólyom megvásárlása és elhelyezése Ez a kiegészítő négy különböző modult tartalmaz. Kombinálhatod az összes modult, egy modult vagy ezek bármilyen összeállítását az alapjátékkal vagy bármelyik további kiegészítő moduljaival. Az általános

Részletesebben

A játék célja. A célod, hogy saját léghajógyárad segítségével lenyűgöző flottát építs ezekből az óriásokból, hogy megnyerd ezt az izgalmas játékot.

A játék célja. A célod, hogy saját léghajógyárad segítségével lenyűgöző flottát építs ezekből az óriásokból, hogy megnyerd ezt az izgalmas játékot. Hosszú időbe telt, míg a munka megkezdődhetett a fenséges léghajókon. De most nagy lépés történt a fejlődésben - hangárok épülnek, mérnökök segítenek, motorok készülnek. A célod, hogy saját léghajógyárad

Részletesebben

A két harcmodor kétféle taktikát, játékstílust jelent, és ki-ki eldöntheti, inkább melyikre támaszkodik - vagy inkább mindkettőre.

A két harcmodor kétféle taktikát, játékstílust jelent, és ki-ki eldöntheti, inkább melyikre támaszkodik - vagy inkább mindkettőre. Az 5. századi Anglia: változások, új kor kezdete. A rómaiak eltávoztak, a szászok pedig meghódították a szigetet. A kereszténység még nem erősödött meg, még küzd a kelta vallsásal. A játék ezekben a bizonytalan

Részletesebben

Carlo A. Rossi. A gazdagság jó. Még jobb a gazdagság és a tekintély. 3-5 játékos részére 10 év felett Játékidő: kb. 45 perc

Carlo A. Rossi. A gazdagság jó. Még jobb a gazdagság és a tekintély. 3-5 játékos részére 10 év felett Játékidő: kb. 45 perc Carlo A. Rossi A gazdagság jó. Még jobb a gazdagság és a tekintély. 3-5 játékos részére 10 év felett Játékidő: kb. 45 perc Az iparbárók megpróbálják ügyesen növelni a profitjukat a legfontosabb áru részvények

Részletesebben

A cél. A játék részei

A cél. A játék részei Jay Cormier & Sen-Foong Lim Tortugán a játékosok a kalózok szerepébe bújva a Karib-térség értékes kincsei után kutatnak. Céljuk, hogy minél több kinccsel megrakodva elérjenek a kalózvárosba, Tortugába!

Részletesebben

A játék tartozékai. A játék előkészületei. Minden játékos választ egyet az öt kártyapakli közül. Minden pakli a következőket tartalmazza:

A játék tartozékai. A játék előkészületei. Minden játékos választ egyet az öt kártyapakli közül. Minden pakli a következőket tartalmazza: A vadászidény során indián törzsek szállnak szembe egymással, hogy eldöntsék, melyikük a leggazdagabb. Igyekeznek minél értékesebb dolgokat szerezni, bölényeket, tipiket (indián sátrakat), lovakat, és

Részletesebben

Európa, 1347. Katasztrófa van készülőben:

Európa, 1347. Katasztrófa van készülőben: Illusztráció: alexandre-roche.com Európa, 1347. Katasztrófa van készülőben: A fekete halál eléri Európát és a következő 4-5 év során Európa népessége a felére fog csökkenni. A játékosok Európa különböző

Részletesebben

Filou Zsákbamacska. Tervezte: Friedemann Friese Kiadja: 2F-Spiele Am Schwarzen Meer 98 D-28205 Bremen friedemann@2f-spiele.de www.2f-spiele.

Filou Zsákbamacska. Tervezte: Friedemann Friese Kiadja: 2F-Spiele Am Schwarzen Meer 98 D-28205 Bremen friedemann@2f-spiele.de www.2f-spiele. Filou Zsákbamacska Tervezte: Friedemann Friese Kiadja: 2F-Spiele Am Schwarzen Meer 98 D-28205 Bremen friedemann@2f-spiele.de www.2f-spiele.de 3-5 játékos részére, 8 éves kortól, játékidő 20 perc A játék

Részletesebben

Az új Taktikai játék Wolfgang Kramer &Michael Kiesling párostól. Az amulettek nyomában

Az új Taktikai játék Wolfgang Kramer &Michael Kiesling párostól. Az amulettek nyomában Az új Taktikai játék Wolfgang Kramer &Michael Kiesling párostól Az amulettek nyomában TARTALOM 1 játéktábla 5 druida Egy régi ír legenda szerint egyszer egy kelta uralkodó Chu Chulainn tíz hűséges harcost

Részletesebben

Tartozékok. Általános áttekintés és a játék célja. Kimmo Sorsano játéka

Tartozékok. Általános áttekintés és a játék célja. Kimmo Sorsano játéka Kimmo Sorsano játéka Kairóban már korán reggel nyüzsgő vásár fogad. Szőnyegek, értékes olajok és kitűnő fűszerek várják gazdáikat. De csak a legnagyobb piaci bódék fogják felkelteni az érdeklődést. A 2-4

Részletesebben

E l ő k é s z ü leteke

E l ő k é s z ü leteke 1 E l ő k é s z ü leteke A A B E C F D A Célok: 1) Keverd össze a kereskedelmi cél (trading goals) kártyákat és fedj fel belőlük hármat. 2) Keverd össze a titkos cél (secret goals) kártyákat és adj belőle

Részletesebben

Alkotó: Sébastien Pauchon Illusztráció: Arnaud Demaegd - Layout: Cyril Demaegd Yspahan GYIK & Fórum: http://www.ystari.com

Alkotó: Sébastien Pauchon Illusztráció: Arnaud Demaegd - Layout: Cyril Demaegd Yspahan GYIK & Fórum: http://www.ystari.com Alkotó: Sébastien Pauchon Illusztráció: Arnaud Demaegd - Layout: Cyril Demaegd Yspahan GYIK & Fórum: http://www.ystari.com 1 várostérkép Németrõl magyarra fordította: Valentin Az alkotó köszönetet mond

Részletesebben

Tervező: Thomas Lewandowicz. Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA

Tervező: Thomas Lewandowicz. Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA Tervező: Thomas Lewandowicz Grafika: Ewa Kotowska BEVEZETŐ ÉS A JÁTÉK CÉLJA A királyság elvette ezt a tengerparti területet és átadta az új báróknak. A bárók hamar felfedezték, hogy ezen vidék igazi értéke

Részletesebben

101.1 KIEGÉSZÍTŐ A ONE ZERO ONE JÁTÉKHOZ. Játékelemek: 10 parancskártya / 1 60 kártya / 1 irányításkártya / 2 játékos segédlet

101.1 KIEGÉSZÍTŐ A ONE ZERO ONE JÁTÉKHOZ. Játékelemek: 10 parancskártya / 1 60 kártya / 1 irányításkártya / 2 játékos segédlet 101.1 KIEGÉSZÍTŐ A ONE ZERO ONE JÁTÉKHOZ Játékosok száma: 2 Életkor: 8+ Játékidő: 10 perc Játékelemek: 10 parancskártya / 1 60 kártya / 1 irányításkártya / 2 játékos segédlet JÁTÉK A 60-AS SORRAL SAVE

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLY KEZDŐ JÁTSZMA

JÁTÉKSZABÁLY KEZDŐ JÁTSZMA Marsha J. Falco JÁTÉKSZABÁLY A játék célja hogy 3 kártyából álló SET-eket találjunk meg az asztalra lehelyezett 12 kártyából. Minden kártyának 4 tulajdonsága van, amik a következők: FORMA: ovális, hullámos,

Részletesebben

KI A SZAMÁR? Hajcibálós játék 3-12 játékos részére, 8 éves kortól

KI A SZAMÁR? Hajcibálós játék 3-12 játékos részére, 8 éves kortól KI A SZAMÁR? Hajcibálós játék 3-12 játékos részére, 8 éves kortól Tartalom 1.0 Játékötlet 2.0 Tartozékok 3.0 Előkészületek 4.0 Játékmenet 5.0 A játék vége 6.0 Példák 1.0 Játékötlet A játékosok célja, hogy

Részletesebben

Alhambra Az 1. kiegészítő A vezír jóindulata (Die Gunst des Wesirs)

Alhambra Az 1. kiegészítő A vezír jóindulata (Die Gunst des Wesirs) Alhambra Az 1. kiegészítő A vezír jóindulata (Die Gunst des Wesirs) Tervezte: Dirk Henn & Wolfgang Panning Kiadja: Queen Games D-53842 Troisdorf, Deutschland www.queen-games.de Figyelem! Csak az alapjátékkal

Részletesebben

A JÁTÉK CÉLJA JÁTÉKMENET

A JÁTÉK CÉLJA JÁTÉKMENET 2 5 játékos 12 éves kortól Kb. 60 perc Emanuele Ornella A játékszabály a játék új verziójához (Rio Grande Games/Amigo kiadás) készült! TARTALOM 98 áru kártya 8 drágakő 10 papírtekercs 12 selyem 14 só 16

Részletesebben

SUMMONER WARS. A játék célja: megsemmisíteni az ellenfél Summoner kártyáját. Ha csak az egyik játékosnak marad játékban Summoner kártyája, ő nyert.

SUMMONER WARS. A játék célja: megsemmisíteni az ellenfél Summoner kártyáját. Ha csak az egyik játékosnak marad játékban Summoner kártyája, ő nyert. SUMMONER WARS A játék célja: megsemmisíteni az ellenfél Summoner kártyáját. Ha csak az egyik játékosnak marad játékban Summoner kártyája, ő nyert. Tartozékok: 1 szabálykönyv, 1 csatamező, 5 db 6 oldalú

Részletesebben

A játék. A játék tartozékai

A játék. A játék tartozékai A játék Jaipur, más néven a rózsaszín város mindig is fontos kereskedelmi központ volt Indiában. A két játékos azért verseng, hogy elnyerje a Maharadzsa legbizalmasabb kereskedőjének áhított posztját.

Részletesebben

A JÁTÉK CÉLJA A JÁTÉK TARTOZÉKAI

A JÁTÉK CÉLJA A JÁTÉK TARTOZÉKAI A JÁTÉK CÉLJA Jaipur, más néven a rózsaszín város mindig is fontos kereskedelmi központ volt Indiában. A két játékos azért verseng, hogy elnyerje a maharadzsa legbizalmasabb kereskedőjének áhított posztját.

Részletesebben

A tolvajok játéka Tervezte: Richard de Rijk

A tolvajok játéka Tervezte: Richard de Rijk H A tolvajok játéka Tervezte: Richard de Rijk A 3-6 játékos részére, 8 éves kortól Piatnik játékszám: 658501 2015 999 Games b.v., Niederlande Deutsch/Ungarisch/Tschechisch/Slowakische Ausgabe: 2016 Piatnik,

Részletesebben

Bohnanza - La Isla Bohnita

Bohnanza - La Isla Bohnita Bohnanza - La Isla Bohnita Tervezte: Uwe Rosenberg Kiadja: AMIGO Spiel + Freizeit GmbH Waldstrasse 23- D5, D-63128 Dietzenbach www.amigospiele.de 2-7 játékos 12 éves kortól játékidő kb. 90 perc A La Isla

Részletesebben

10 éves kortól 2-6 játékos számára 40-120 perc játékidő

10 éves kortól 2-6 játékos számára 40-120 perc játékidő 10 éves kortól 2-6 játékos számára 40-120 perc játékidő Scoville története Wilbur Scoville 1865 január 22-én született. A világ ezután már nem lesz ugyanaz.1912-ben Scoville megalkotta a Scoville Organoleptic

Részletesebben

A SZULTÁN HATALMA. Tartalom

A SZULTÁN HATALMA. Tartalom Ez a kiegészítő négy különböző modult tartalmaz az eredeti alapjátékhoz (Alhambra); ezek külön-külön és bármilyen kombinációban használhatók. A játék szabályai az eredeti játékon alapulnak. A szabályváltozások,

Részletesebben

város jelentős lakói (a magiszterek) között, a lehető legtöbbet megnyerve saját ügyüknek.

város jelentős lakói (a magiszterek) között, a lehető legtöbbet megnyerve saját ügyüknek. 1. Áttekintés A játékosok nagyhatalmú arkónok, akik azon igyekeznek, hogy 2. Tartalom 1 játéktábla 56 magiszterkártya Cardis városa elnyerje a király kegyét. A játékosok udvaronca- 32 udvaronckártya ikat

Részletesebben

1. A játéktáblát az asztalra tesszük.

1. A játéktáblát az asztalra tesszük. Tartalom 1 játéktábla 4 játékostábla 58 nyersanyag fából 40 fabábú 8 fa jelző 2 méretben 53 élelmiszerkorong 28 épületlapka 18 szerszámlapka 1 kezdőjátékos figura 36 civilizáció kártya 7 kocka 1 bőrpohár

Részletesebben

A játék vége. Jokerkocka: A fehér kocka egy szín-jokerkocka. Egy körön belül éppúgy számolhatjuk a kék, mint a piros kockák közé.

A játék vége. Jokerkocka: A fehér kocka egy szín-jokerkocka. Egy körön belül éppúgy számolhatjuk a kék, mint a piros kockák közé. A kicserélt / nem kicserélt kockákat ismét vissza kell tennünk középre. Megkapjuk a soraink és a szettjeink után járó pontokat. Sorok: Minden sorért annyi pontot kapunk, amennyit a sorban a legnagyobb

Részletesebben

RICHARD GARFIELD ÁTTEKINTÉS A JÁTÉK CÉLJA A SZELLEM KÁRTYÁK

RICHARD GARFIELD ÁTTEKINTÉS A JÁTÉK CÉLJA A SZELLEM KÁRTYÁK 2 2 Bolyhoska Jr. 11 11 Csonti Rosszel 2-6 8+ 15perc RICHARD GARFIELD A doboz tartalma Szabályfüzet Játéktáblává kihajtható doboz 62 kártyából álló pakli (a kártyák a Szellemek ) 9 Húú! jelölő ÁTTEKINTÉS

Részletesebben

A játék célja. A játék részei. Spielablauf

A játék célja. A játék részei. Spielablauf A játék célja Donald X. Vaccarino játéka 8 éven felüli 2-4 játékos számára Települések ügyes lehelyezésével a játékosok saját királyságot építenek azzal a céllal, hogy a játék végén a legtöbb aranyat szerezzék.

Részletesebben

Fordította: Uncleszotyi

Fordította: Uncleszotyi Fordította: Uncleszotyi Kiegészítette: Adhemar EL GRANDE 1 Összetevők Egy játéktábla 5 Grande (vezetők - nagy kockák) öt különböző színben 155 Caballero (lovagok - kis kockák) 5 színben (31 db színenként)

Részletesebben

AntE Portas. Szabálykönyv Marosvári Tamás perc

AntE Portas. Szabálykönyv Marosvári Tamás perc AntE Portas Szabálykönyv Marosvári Tamás 2 12+ 25-40 perc B Bevezetés Az Ante Portas egy kétszemélyes kártyajáték, mely Hannibál hadjáratát dolgozza fel a II. Pun háború idejéből. Az egyik játékos Hannibál

Részletesebben

Bohnanza Babra megy a játék Uwe Rosenberg játéka

Bohnanza Babra megy a játék Uwe Rosenberg játéka Bohnanza Babra megy a játék Uwe Rosenberg játéka A játék leírása A játékosok a saját földjeiken megtermelt babokkal kereskednek, amelyeket aztán lehetőségeikhez mérten megpróbálnak nyereséggel értékesíteni.

Részletesebben

A játékosok evőpálcikákat használva próbálják a sushikat tányérjukra helyezni különböző kombinációkban, hogy azokkal pontokat szerezzenek.

A játékosok evőpálcikákat használva próbálják a sushikat tányérjukra helyezni különböző kombinációkban, hogy azokkal pontokat szerezzenek. KAITEN SUSHI Egy Sushi bárban ízlésednek megfelelően számos ízletes sushit kaphatsz. De milyen kombinációban állítsuk össze a legfinomabb sushit? Ez már azon múlik, milyen ügyesen bánsz az evőpálcikákkal,

Részletesebben

Játékszabály. www.ystari.com

Játékszabály. www.ystari.com Tervező: William Attia - Grafika: Neriac (játék) & Arnaud Demaegd (doboz) Játékszabály A viktoriánus Angliában a Spyrium, egy nagy energiahatékonyságú és figyelemreméltó tulajdonságokkal rendelkező ásvány

Részletesebben

ZSÁKBAMACSKA. zsákbamacskakártya. 4 egérkártya (2, 3, 4, 6 egér) 76 egér (68 fekete egyes és 8 zöld ötös ) kezdőjátékos-jelző

ZSÁKBAMACSKA. zsákbamacskakártya. 4 egérkártya (2, 3, 4, 6 egér) 76 egér (68 fekete egyes és 8 zöld ötös ) kezdőjátékos-jelző ZSÁKBAMACSKA Zsákbamacska, szó szerint. A zsákban jó és rossz macskák is vannak. Miután minden játékos beletett egy macskát (vagy kutyát... vagy nyulat), mind blöffölni meg trükközni próbálnak. A játék

Részletesebben

Batavia. by Dan Glime & Grzegors Rejchtman 3-5 játékos számára

Batavia. by Dan Glime & Grzegors Rejchtman 3-5 játékos számára Batavia by Dan Glime & Grzegors Rejchtman 3-5 játékos számára Lenyűgöző napnyugták, egzotikus növény-, és állatvilág, a legfinomabb fűszerek aromája a levegőben a távoli Kelet mindig egy varázslatos csábítás

Részletesebben

A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól.

A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól. A Jungle Speed -et 2 15 (vagy még több!) játékos játszhatja, hétéves kortól. A JÁTÉK CÉLJA A játékosok megpróbálnak minél gyorsabban megszabadulni a kártyáiktól. A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE A totemet a kör közepére

Részletesebben

Válassz egy rúna kártyát a dobott pakliból és vedd a kezedbe!

Válassz egy rúna kártyát a dobott pakliból és vedd a kezedbe! Válassz egy Viking telepest! Amelyik Vikingé az ember, az dob EGY kockával. Ha ez nagyobb, mint a kikötő értéke, a telepes túlélte, egyébként le kell venni. Megj: A kikötő értéke 1-el csökken, ha van áru

Részletesebben

1. A Honfoglaló játék célja. 1. A Honfoglaló játék célja 2. A csapatok kialakítása 3. Kérdéskártyák

1. A Honfoglaló játék célja. 1. A Honfoglaló játék célja 2. A csapatok kialakítása 3. Kérdéskártyák Tartalom 1. A Honfoglaló játék célja 2. A csapatok kialakítása 3. Kérdéskártyák 3.1 Tudnivalók a kérdéskártyákról 3.2 Feleletválasztós kérdéskártyák 3.3 Tippelős kérdéskártyák 4. A játék menete - Hosszú

Részletesebben

Játékötlet. A játék elemei

Játékötlet. A játék elemei Touko Tahkokallio Stratégiai társasjáték 2-től 4 főre, 12 éves kortól Játékötlet Itália a Reneszánsz korban: Minden játékos rendelkezik egy fejedelemséggel, tekintélyt és jólétet kíván magának szerezni.

Részletesebben

Játékosok száma: 2-6. Életkor: 6+. A játék időtartama: perc.

Játékosok száma: 2-6. Életkor: 6+. A játék időtartama: perc. Ki lesz az, aki a kezében tartott zöldségkártyáktól megszabadulva a leggyorsabban főz finom leves? Ehhez jó szakácsként gondolkodás nélkül tudnunk kell, mikor milyen zöldséget használtunk fel, de néha

Részletesebben

Hatalom és politika a katedrális árnyékában

Hatalom és politika a katedrális árnyékában Hatalom és politika a katedrális árnyékában JÁTÉKÖTLET A 14. századi Párizs befolyásos polgárai vagytok. A Notre Dame árnyékában mind saját városnegyedeteket felügyelitek, és akciókártyáitok ügyes kijátszásával

Részletesebben

4 pontjelölő színenként 1 (piros, kék, sárga és zöld) Színenként 3db 2-es: 3db 3-as: 3db 4-es: Kártyahúzás és építés. 1db 5-ös:

4 pontjelölő színenként 1 (piros, kék, sárga és zöld) Színenként 3db 2-es: 3db 3-as: 3db 4-es: Kártyahúzás és építés. 1db 5-ös: Játékelemek 1 ponttábla 1 kikötő Szerzők: Daniel Skjold Pedersen és Asger Harding Granerud 2-4 játékos részére, 8 éves kortól. 4 pontjelölő színenként 1 (piros, kék, sárga és zöld) 70 homlokzatkártya (továbbiakban

Részletesebben

egy Latin-Amerikából (Új Spanyolországból), egy az Afrikai Szövetségből és egy az Egyesült Európából származott.

egy Latin-Amerikából (Új Spanyolországból), egy az Afrikai Szövetségből és egy az Egyesült Európából származott. A 2299-es évben bekövetkezett nukleáris háború után a fennmaradt emberi faj egy űrhajóflottára szállva új világ keresésébe kezdett. 2299 november 3-án, pontosan 83 nappal azután, hogy az első nukleáris

Részletesebben

Az Aranyváros Die Goldene Stadt / The Golden City by Michael Schacht 3-4 játékos számára, 10 éves kortól

Az Aranyváros Die Goldene Stadt / The Golden City by Michael Schacht 3-4 játékos számára, 10 éves kortól Az Aranyváros Die Goldene Stadt / The Golden City by Michael Schacht 3-4 játékos számára, 10 éves kortól A fordítás Steve McKeogh, a játék német nyelvű szabályának angol nyelvű fordításából készült. A

Részletesebben

BOHNAPARTE. Szababság, egyenlőség, testvériség!

BOHNAPARTE. Szababság, egyenlőség, testvériség! BOHNAPARTE Szababság, egyenlőség, testvériség! Hanno Girke / Uwe Rosenberg 3-6 játékos részére, 12 éves kortól, játékidő kb. 90 perc A játék tartozékai 72 jelző, minden színből 12 6 tábor (minden színből

Részletesebben

Magyar szabály a borítókarton belső oldalán

Magyar szabály a borítókarton belső oldalán Magyar szabály a borítókarton belső oldalán JÁTÉKSZABÁLY: 2-6 játékos részére, 6 éves kortól Játékidő:10-20 perc Szerző: Jacques Zeimet Illusztráció és grafika: Rolf (ARVI) Vogt Eljött az idő! Táncra fel!

Részletesebben

OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA

OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 6.HÉT PROGRAMJA OLVASÁS FEJLESZTÉSE 1.NAP PROGRAMJA Elsőként megismerkedünk azokkal a betűkkel, amelyekkel ezen a héten dolgozni fogunk. Ezek pedig: b,d,p Nem elég, hogy vizuálisan

Részletesebben

Alhambra kertjei. Dirk Henn. Queen Games D Troisdorf, Germany

Alhambra kertjei. Dirk Henn. Queen Games D Troisdorf, Germany Alhambra kertjei http://www.gemklub.hu/ Dirk Henn 2-4 játékos részére Queen Games D-53842 Troisdorf, Germany Narancs-, citrom- és pálmafák, valamint levendulabokrok ültetésével alakítsd ki Alhambra kertjeit.

Részletesebben

Bár minden koncert ilyen lenne...!

Bár minden koncert ilyen lenne...! Bár minden koncert ilyen lenne...! Bevezetés A Ready To Rock egy kártyajáték, ami egy rock koncerten zajlik. A játékosok, vagyis a rockerek fő célja, hogy a keverőpulttól kezdve eljussanak a színpadig.

Részletesebben

Gaïa. Alapszabályok és az egyszerű játékmód bemutatása

Gaïa. Alapszabályok és az egyszerű játékmód bemutatása Gaïa 2-5 fő részére Játékidő: 20-40 perc Fordítás és magyar változat: Szűcs Sándor (boresit) Lektorálás: Schlakker Eszter Az idők kezdetén vagyunk, még semmi sem létezik de Te már készen állsz a világ

Részletesebben

Razzia! Tartozékok. Tervezte: Reiner Knizia

Razzia! Tartozékok. Tervezte: Reiner Knizia Razzia! Tervezte: Reiner Knizia Kiadja: AMIGO Spiel + Freizeit GmbH Waldstrasse 23-D5 D-63128 Dietzenbach http://www.amigo-spiele.de/ redaktion@amigo-spiel.de 2-5 játékos részére, 12 éves kortól játékidő

Részletesebben

Antoine Bauza játéka. 13 év fölött 2-4 játékos kb. 45 perc. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt.

Antoine Bauza játéka. 13 év fölött 2-4 játékos kb. 45 perc. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt. Mit kezdünk ezzel a szörnnyel, Uram? Ez egy kínai óriáspanda. Békés, kedves és erös. A kínai nép alázatos ajándéka. Biztos vagyok benne, hogy jó sora lesz itt. Ez az állat oly ritka, akár csak a híres

Részletesebben

Játékszabály. 30min

Játékszabály. 30min 3-6 10+ 30min Játékszabály 1 Vedd meg a legjobb házakat olcsón, vedd rá az ellenfeleidet, hogy túl sokat költsenek, majd add el a házaidat minél nagyobb profitot termelve! Tartalma 30 zkártya 1-től 30-ig

Részletesebben

Firenze Hercegei A JÁTÉK CÉLJA TARTOZÉKOK. Wolfgang Kramer és Richard Ulrich játéka

Firenze Hercegei A JÁTÉK CÉLJA TARTOZÉKOK. Wolfgang Kramer és Richard Ulrich játéka Firenze Hercegei Wolfgang Kramer és Richard Ulrich játéka A JÁTÉK CÉLJA 3-5 játékos hét körön keresztül épületeket emel saját birtokán, ligeteket alakít ki, művészeket és tudósokat hozat udvarába és megpróbál

Részletesebben

1. A játéktáblát tegyük középre.

1. A játéktáblát tegyük középre. A játék tartalma: 1 Játéktábla 12 Szélmalomlapát 42 Gyümölcslapka 10 Finca lapka 16 Akciókorong 4 Bonusz lapka 8 Szamárkorong 6 Faház 108 Fa gyümölcs (fajtánként 18. Füge, Mandula, Olajbogyó, Narancs,

Részletesebben

Anno 1701 A kártyajáték, amely Klaus Teuber Catan telepesei című játékán alapul

Anno 1701 A kártyajáték, amely Klaus Teuber Catan telepesei című játékán alapul Anno 1701 A kártyajáték, amely Klaus Teuber Catan telepesei című játékán alapul 1701-et írunk, amikor hajód a királynő megbízásából egy ismeretlen sziget partjánál kiköt. A sziget termékeny, fában gazdag

Részletesebben

Days of Wonder Colosseum Wolfgang Kramer & Markus Lübke

Days of Wonder Colosseum Wolfgang Kramer & Markus Lübke Amint az a császár megparancsolta, a Róma történetének legnagyobb ünnepe változatlanul folytatódott 99 napon át. Róma népe tanúja volt a leghatalmasabb látványosságnak, amit a birodalom valaha is látott.

Részletesebben