A Magyar Naturisták Egyesülete 2014.március 29.-i tisztújító küldöttközgyűléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Naturisták Egyesülete 2014.március 29.-i tisztújító küldöttközgyűléséről"

Átírás

1 1 Jegyzőkönyv A Magyar Naturisták Egyesülete 2014.március 29.-i tisztújító küldöttközgyűléséről Helyszín: Pesterzsébeti Csili-Művelődési Központ ( Budapest,Nagy Győri István út 4-6) A Küldöttközgyűlés kezdete: Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint A jegyzőkönyv hangfelvétel alapján az ott elhangzottak tartalmi lényegét rögzíti. Tóth Attila, az MNE elnöke köszöntötte és tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a gyűlésről hangfelvétel készül. Bemutatta az elnöki asztalnál helyet foglaló dr. Ábrahám Krisztina ügyvédnőt, aki az új Alapszabályunk előkészítésében közreműködött, és akit az Elnök a küldöttközgyűlésre meghívott. Felhívta a küldöttek figyelmét, hogy a meghívóban elírás történt az újbóli összehívás dátumánál, melyet korrigáltunk és itt a gyűlésen minden küldött a kézbe kapott egy javított Meghívót, melyet kért a Küldöttközgyűlés hivatalos meghívójának tekinteni. Elnézést két az elnökség ezért a korrigálásért. A gyűlés megkezdése előtt megkérte, hogy a küldöttek nyilatkozzanak szavazással, hogy elfogadják-e ezt a javított meghívót a hivatalos meghívónak:egyidejűleg tájékoztatta a küldötteket, hogy az Elnökség a napirendi pontok összeállításánál nem volt határozatképes és kérte a küldötteket, hogy fogadják el az előterjesztett beszámolót és napirendi pont javaslatokat. Igen: 36. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a javított meghívót hivatalos meghívónak. 1.napirend: Küldöttközgyűlés tisztségviselőinek megválasztása Az MNE Elnöke- az Egyesületi Tanács 2014 március 28.-i ülésén meghozott határozat alapján- a küldöttközgyűlés lebonyolítására a következő személyekre tett javaslatot: A küldöttközgyűlés levezető elnökének javasolta: dr. Sárosi Istvánt a Mandátumvizsgáló Bizottságba javasolta Tóth Krisztinát, és Botos Lászlót a Szavazatszámláló Bizottságba javasolta Czira Jánost Makk Zsoltot, és Fülöp Istvánt Jegyzőkönyv vezetőjének javasolta Szabó Mónikát Jegyzőkönyv hitelesítőknek javasolta dr. Sárosi Istvánt és Makk Zsoltot Az Elnök megkérdezte, hogy van e más személyekre javaslat, s miután új javaslat nem érkezett szavazásra tette fel a kérdést. A szavazás eredményeként a Küldöttközgyűlés meghozta az alábbi határozatot. 1/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozat a küldöttközgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról Az MNE Küldöttközgyűlése 36 fő igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett a küldöttközgyűlés tisztségviselőt az MNE Elnökének előterjesztésével egyezően megválasztotta. Ezek szerinta küldöttközgyűlés levezető elnöke: dr. Sárosi István, a Mandátumvizsgáló Bizottság tagjai :Tóth Krisztina, Botos László Szavazatszámláló Bizottság tagjai : Czira János, Makk Zsolt, Fülöp István Jegyzőkönyvvezető: Szabó Mónika Jegyzőkönyv hitelesítők: dr. Sárosi István, Makk Zsolt

2 2 Az elnök ezután átadta a szót Dr. Sárosi István levezető elnöknek. Dr. Sárosi István: Felkérte a Mandátumvizsgáló Bizottságot adjon tájékoztatást hány fő jelent meg és határozatképes-e a Küldöttközgyűlés? A július 6-i küldöttválasztás után, az MNE-nek 43 fő küldöttje van, a Küldöttközgyűlésen ASZ szerint plusz szavazattal rendelkezik még az elnök is, tehát 44 fő szavazhat. Mandátumvizsgáló Bizottság: 9 óra 30 perckor jelentése szerint a 43 fő küldöttből 36 fő volt jelen. Tehát határozatképes a gyűlés. Dr. Sárosi István: Felkérte a küldötteket, hogy a határozatképesség folyamatos megőrzése, valamint az érdemi munka biztosítása érdekében folyamatos jelenlétükkel is tegyenek eleget küldötti jogállásukból fakadó kötelezettségüknek. Felkérte a Mandátumvizsgáló Bizottságot folyamatosan adjon tájékoztatást, szavazások előtt, amennyiben változna a küldöttek létszámában. Dr. Sárosi István megkérdezte a küldötteket, hogy minden küldött a küldöttközgyűlés előtt 8 nappal korábban megkapta-e írásban vagy en az MNE Elnökség által előkészített dokumentumokat, a Küldöttközgyűlés anyagát. A kérdésre 36,igen és 0 nem szavazat mellett megállapította, hogy valamennyi küldött megkapta az írásos előterjesztéseket, a küldöttközgyűlés lefolytatásnak törvényes akadálya nincs. Tájékoztatta a küldötteket, hogy a kiküldött írásbeli előterjesztések és napirendi pont javaslatok nem tekinthetők az MNE Elnökség előterjesztésének, mivel az Elnökség az előkészítés során nem volt határozatképes, így azok csak az MNE Elnöke, és Alelnöke ( mint egyesületi tagok) által jegyzett egyéni előterjesztésnek és javaslatoknak tekinthetők.erre tekintettel az írásban előterjesztett napirendi pontokról egyesével kért szavazást arról, hogy a küldöttközgyűlés elfogadja-e azokat tárgyalásra A napirendre való befogadásról szavazás: A 2. napirendi pontnak javasolt írásos előterjesztés: Az Elnökség beszámolója az Egyesület évi tevékenységéről. Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazat mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 2. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Az Elnökség beszámolója az Egyesület évi tevékenységéről a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 2. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. A 3. napirendi pontnak javasolt írásos előterjesztés: Beszámoló az MNE évi gazdálkodásáról. Egyszerűsített éves beszámoló és mérleg, valamint a közhasznúsági melléklet elfogadása.

3 3 Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 3. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Beszámoló az MNE évi gazdálkodásáról. Egyszerűsített éves beszámoló és mérleg, valamint a közhasznúsági mellékletet a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 3. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. A 4. napirendi pontnak javasolt írásos előterjesztés: Az MNE évi költségvetésének elfogadása. Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 4. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Az MNE évi költségvetésének elfogadása a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 4. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. Az 5. napirendi pontnak javasolt írásos előterjesztés: Egyesületi Tanács beszámolója évi munkájáról. Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 5. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Egyesületi Tanács beszámolója évi munkájáról a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 5. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. Az 6. napirendi pontnak javasolt írásos előterjesztés: Felügyelő Bizottság beszámolója évi munkájáról. Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 6. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Felügyelő Bizottság beszámolója évi munkájáról a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 6. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. A 7. napirendi pontnak javasolt írásos előterjesztés: Javaslat a NAMASZ-hoz való csatlakozásra Igen: 34, nem: 2 tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 7. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Javaslat a NAMASZ-hoz való csatlakozásra a küldöttközgyűlés befogadja és 7. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. A 8. napirendi pontnak nincs írásos előterjesztése, ezt szóban kell megtennie majd az ET elnökének: Tisztújítás. Új Elnökség és az új Felügyelő Bizottság választása Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 8. napirendi pontnak, benyújtott javaslatot, Tisztújítás. Új Elnökség és az új Felügyelő Bizottság választása a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 8. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra.

4 A 9. pontnak javasolt írásos előterjesztés: Javaslat a módosított Alapszabály elfogadása 4 Igen: 34, nem: 2, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 9. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Javaslat a módosított Alapszabály elfogadása a küldöttközgyűlés egyhangúlag befogadja és 9. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. A 10. pontnak javasolt írásos előterjesztés: Javaslat a évi díjtáblázatok elfogadására. Igen: 36, nem: 0, tartózkodott:0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 10. napirendi pontnak, benyújtott írásos előterjesztést, Javaslat a évi díjtáblázatok elfogadására a küldöttközgyűlés befogadja és 10. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. A 11. pontnak javasolt Egyebek napirendi pont Igen: 36, nem: 0, tartózkodott: 0 szavazás mellett a levezető elnök megállapítja, hogy a küldöttközgyűlés az elnök által javasolt 11. napirendi pontnak, javasolt Egyebek a küldöttközgyűlés befogadja és 11. napirendi pontra tűzi megtárgyalásra. Ehhez az egyebekhez van-e most javaslat, amit szintén megszavaztatunk a küldöttekkel, hogy megtárgyaljuk-e? Igen: 0, nem: 36 szavazattal megállapította, hogy nincs javaslat. Dr. Sárosi István levezető elnök a szavazások eredménye alapján kihírdeti az alábbi határozatot. 2/2014. (III. 29.) MNE Küldöttközgyűlésének határozat az küldöttközgyűlés által tárgyalásra elfogadott napirendi pontokról Az MNE Küldöttközgyűlése az alábbi napirendi pontokat fogadta be és tárgyalja meg. 2.napirend Az Elnökség beszámolója az egyesület évi tevékenységéről Előterjesztő: Tóth Attila MNE elnök, Andrási György MNE alelnök 3.napirend: Beszámoló az MNE évi gazdálkodásáról. Egyszerűsített éves beszámoló és mérleg elfogadása. MNE közhasznúsági jelentése. Előterjesztő. Andrási György MNE alelnök 4.napirend: MNE évi költségvetésének elfogadása (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Andrási György MNE alelnök 5.napirend: Egyesületi Tanács beszámolója évi munkájáról (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: dr. Sárosi István ET elnök 6.napirend: Felügyelő Bizottság beszámolója évi munkájáról (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Vida József FEB elnök 7.napirend: Javaslat a NAMASZ-hoz való csatlakozásra Elterjesztő: Tóth Attila MNE elnök 8.napirend: Tisztújítás, új elnökség, új Felügyelő Bizottság megválasztása Előterjesztő: dr. Sárosi István ET elnök 9 napirend: Javaslat a módosított Alapszabály elfogadására

5 5 Előterjesztő: Andrási György MNE alelnök, Medgyesi József D5 ügyvezető 10.napirend: Javaslat a évi díj táblázatok elfogadása, Előterjesztő: Medgyesi József 11.napirend: Egyebek Dr. Sárosi István levezető elnök felkéri Tóth Attila MNE Elnököt, hogy írásbeli beszámolójának lényegét szóban is terjessze elő a küldötteknek. 2. napirend Az Elnökség beszámolója az egyesület évi tevékenységéről Tóth Attila röviden összefoglalta az írásbeli előterjesztésben leírtakat. Előadta, hogy a 2013 év egyik legfontosabb változása az volt, hogy az Elnökség döntött arról, hogy a telep üzemeltetését korábban ellátó a D5Holding Kft.-vel felmondja, és az új üzemeltetőnek a Naturista Oázis Kft.-t bízza meg. Ezt a döntést az Elnökség előzetesen egyeztette Sánta Istvánnal, és a Délegyházi polgármesterrel, mint a NOKFT. tulajdonosaival, akik ezzel egyetértettek. A NOKFT. jelenlegi ügyvezetője Ménesi Attila, az MNE tagja. A NOKFT. már nem ugyanaz a cég amit az egyesületi tagok korábban ( rossz oldaláról) megismertek ban sok kritika érte a rendezvényeket és a kommunikációt. Az elnök szerint a kommunikáció sokat változott az elektronikus levélváltásokkal. Kialakították a kommunikációs csatornákat, és mindenki megkapott minden fontos információt. Üzenetként felhívta a figyelmet, hogy amikor 2012-ben az üzletrész adásvételi szerződést megkötöttük, azzal egy 15 éves részletfizetési kötelezettséget is vállaltunk. A mai bérlői létszám még éppen el tudja viselni a fizetési terheket, de a jövőben kiemelten fontos, hogy minden MNE tag tekintse szívügyének a tagság toborzását, mert a jelenlegi bérlői tagság a jövőben csak nagyobb anyagi áldozatok útján tudja viselni a részletfizetéseket. Dr. Sárosi István megkérdezte, hogy az elnökség beszámolójával, a kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás, kiegészítés? Hozzászólások: Vida József : Közli a küldöttközgyűléssel, hogy az elnökség 3 tagjából csak 2 fő szavazta meg, hogy a D5 Holding helyett a NO Kft üzemeltessen, s ez így Alapszabály ellenes. A NO Kft csak 12 év múlva lesz tulajdonos, a Kft. tagjai tulajdonosai ugyanazok., vagyis az MNE, Sánta István, Katona Barna és a Délegyházi önkormányzat Tóth Attila válasza Vida Józsinak: A 2013 évi küldöttközgyűlés elfogadta, hogy ideiglenesen 3 fős elnökség lássa el a feladatot mivel ben úgyis tisztújító küldöttközgyűlés lesz. Dr. Sárosi István : A tavalyi küldöttközgyűlés alapszabály ellenes határozatot hozott, mert az alapszabály szerint 5 fős elnökség működik, és ezt a tavalyi küldöttközgyűlés nem bírálhatta (űberelhette) volna felül. Dr. Sárosi István megkérdezte a Küldöttközgyűlést, hogy elfogadja-e az MNE elnökségének beszámolóját? Szavaztak. 3/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozat az Elnök beszámolójának elfogadásáról Az MNE küldöttközgyűlése Tóth Attila elnök által jegyzett beszámolót 36 igen, 0 nem, 0 tartózkodik szavazattal elfogadta

6 6 3. napirend Beszámoló az MNE évi gazdálkodásáról. Egyszerűsített éves beszámoló és mérleg, közhasznúsági jelentés elfogadása. (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Andrási György alelnök Andrási György: írásbeli előterjesztést szóban elmagyarázta, és kihangsúlyozta, hogy az MNE gazdaságosan és becsületesen működött, még annak ellenére is, hogy minimális eltérés, többletköltés keletkezett a költségvetésben. Az írásbeli előterjesztésben található táblázatokból részletesen kiolvashatók a számadatok. A bevétel cca 14 MFT. körül alakult, ennek jelentős része aaz MNE tagok tavalyi Ft.-os adományaiból, és a D5H Kft.-nek a tartós adományozási szerződés alapján átutalt adományaiból keletkezett. Teljesítettük Sánta István és Katona Barna felé az üzletrész adásvételi szerződésből eredő részletfizetést, összesen Ft.-ot. Működési és rendezvény költséget minimálisan túlléptük. Dec. 31.-én maradt 7 Mft. megtakarítás, amit a gazdasági modellváltás miatt kellet biztosítanunk, mit pl. a D5H tulajdonosok jegyzett tőkéjének a visszafizetésére, a végelszámolási költségekre stb. Dr. Sárosi István megkérdezte, hogy az elnökség beszámolójával, a kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás, kiegészítés? Hozzászólások : Kiss Ferenc: Számításom szerint a D5H kft-vel együtt majdnem 39 MFt. volt a bevételünk. Miért nem, fizettünk most többet az üzletrész eladóknak. Most a minimumot fizettük, és a kamatfeltételek szigorúak. Miért kellett 7 millió forintot tartalékolni?az elszámolásnál ki kellet volna mutatni, hogy a D%H mennyivel járult hozzá a fizetéshez. Fülöp István : Az MNE és a D5 Holding költségeit össze kellene fésülni, a kettő együtt ad valós információt. dr.sárosi István: Mennyi összeg kell a D5 tulajdonosainak kifizetése? Andrási György A D5 Holding Kft. tulajdonosainak jegyzett tőkéje Ft., a saját tőkéje Ft. Végelszámolás kb.1,2 millió Ft, a D5 vagyona, amit a NO Kft visszavásárolna 3-3,5 millió Ft, amennyiben a NO Kft ezt megvásárolja, akkor a D5 eleget tud tenni a tartós adományozási szerződésben vállalt 3,7 millió Ft kifizetésének. A működés beindításához a NOKFT.-nek 1 MFT.- tagi kölcsönt kellett adni, és további tagi kölcsönt kell adni, hogy visszavásárolhassa a D5H kft.- től a vagyont. Ezt a tagi kölcsönt a NOKft. majd részletekben visszafizeti Vida József: Mint a D5H tulajdonosa azt javasolja, hogy ne adják át a Kft. vagyonát a NOKft.-nek, hanem üljön össze a D5H Kft. taggyűlése, és adja át ajándékba a vagyonát az MNE.-nek, ezzel is bizonyítva, hogy a D5H Kft. tulajdonosait nem haszonszerzési célzat vezérelte. (Javaslatát taps követte.) Andrási György: amennyiben a NO Kft nem vásárolja meg a D5 Holding Kft vagyonát, a D5 Holding Kft nem tud eleget tenni az adományozási szerződésben vállalt kötelezettségének. Mivel az adományozás után a D5H adókedvezményben részesült, ezt mintegy 0,5 MFt.-ot - vissza kellene fizetni az adóhatóságnak. Medgyesi József: Vida József kérdésével morálisan egyetért, de gazdaságilag nem tartja helyesnek. Ha NO Kft megvásárolja a D5H vagyonát,, akkor abból a D5 Holding Kft kifizeti az

7 7 MNE.-nek 4 éves szerződésben vállalt adományt és nem bukjuk el a már igénybe vett mintegy 500 ezer Ft. adókedvezményt. Ahhoz hogy ez megtörténjen a NOKFT.-be pénzt kell csurgatni.ez technikai kérdés. ( A megoldást Medgyesi József rajzon szemléltette) Sárvári Attiláné: Ha NO Kft most megvásárolja a D5 Holding Kft vagyonát, akkor azt majd az MNE-nek a NO Kft-től majd újra meg kell vásárolni? Medgyesi József : Sárvári Attilánénak válaszában, nem, nem kell az MNE -nek újra megvásárolni, 12 év múlva az MNE tulajdona lesz. Dr. Sárosi István levezető elnök megkérdezte a Küldöttközgyűlést, hogy elfogadja-e a 2013 évi gazdálkodásról szóló beszámolót, és annak mellékleteit 4/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozat a 2013 évi gazdálkodásról szóló beszámoló és mellékletei elfogadásáról Az MNE küldöttközgyűlése 35 igen, 1 nem, 0 tartózkodik szavazattal az MNE Egyszerűsített éves beszámolóját, a Mérleget, a évi pénzügyi beszámolót és a közhasznúsági mellékletet elfogadta. 4. napirend MNE évi költségvetésének elfogadása (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Andrási György alelnök A költségvetés már abból a feltételezésből indult ki, hogy a küldöttközgyűlés az új gazdasági modellt elfogadja. Az MNE-nek alkalmazottai lesznek. A Táblázathoz csatoltak egy pénzforgalmi tervet is, amelyben szerepelnek a kölcsönök, a kifizetések, a tartalékok stb. Számokba most nem akar belemenni. Dr. Sárosi István megkérdezi, hogy az előterjesztéssel, kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás, kiegészítés? Czira János: a költségvetés az új Alapszabály szerint készült, így előbb az új alapszabályt kell elfogadni. Vida József: ezt a napirendi pontot a 9. után kellett volna tárgyalni Drenovits László: ezt a napirendi pontot nem lehet a 9. napirendi pont után tenni, mert ha az új alapszabály elfogadásra kerül, akkor az azonnal életbe lép és a Küldöttközgyűlés nem szavazhat. Legány Miklós: Tavaly a költségvetés FEB meghívottakkal volt megtárgyalva, az idén nem, Ezt nem tartja demokratikusnak. Megkérdezi: végül is kik döntöttek 400 tag nevében? Ketten, hárman. Ez az eljárás nem fogadható el. Tóth Attila: válaszolt Legány Miklósnak, hogy az idén is demokratikusan volt megtárgyalva, hiszen március 11-én rendkívüli elnökségi ülésen, ahol Legány Miklós, mint FEB elnök és Makk Zsolt, mint ET titkár is jelen volt. Andrási György: Elismerti, hogy ez a költségvetés a abból indult ki, hogy a küldöttközgyűlés úgyis elfogadja az új alapszabályt. Ha ez nem történik meg, akkor az egész költségvetést újra át kell írni, és veszítünk egy évet.

8 8 Dr. Sárosi István indítványozza, hogy mivel a költségvetés elfogadása az új alapszabály elfogadásától függ, a költségvetés elfogadását az új alapszabály elfogadásától tegyük függővé dr.ábrahám Krisztina ügyvédnő: Amennyiben az új alapszabály elfogadásra kerül, ez Küldöttközgyűlés határozatot nem hozhat. a Dr. Sárosi István : gondolkodási szünetet rendel el. Szünet után a Mandátumvizsgáló Bizottság új névsorolvasás alapján jelentette, hogy perckor 36 fő maradt, a gyűlés továbbra is határozatképes. Andrási György: Előadta, hogy a szünetben az ügyvédnő javasolta, hogy amennyiben az új Asz.-t a küldöttközgyűlés nem fogadná el, abban az esetben a költségvetést azzal feltétellel fogadja el a Küldöttközgyűlés, hogy meghatározott határidő múlva az új elnökség terjesszen be új költségvetést a rendkívüli küldöttközgyűlés elé. Dr. Sárosi István: Elfogadhatónak tartja a javaslatot, és 30 napos póthatáridőt javasol a küldöttközgyűlésnek. Medgyesi József: szerint ez technikailag nem megoldható. Tekintve hogy az új Asz.-t május 31.- ig mindenképp módosítani kell, javasolja hogy a Küldöttközgyűlés az esetleges új költségvetés előterjesztését május 30.-i határidőre szabja meg. Dr. Sárosi István: megkérdezte a küldöttközgyűlést, hogy a fenti feltételekkel elfogadja-e az MNE Elnöke és Alelnöke által előterjesztett 2014 évre vonatkozó költségvetési tervezetet. A szavazás eredményeként a levezető elnök kihirdeti a határozatot. 5/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozat a 2014 évi költségvetés elfogadásáról Az MNE Küldöttközgyűlése 35 igen 1 nem, 0 tartózkodik szavazattal az MNE évi költségvetését, azzal a feltétellel, fogadja el, ha a Küldöttközgyűlés 9. napirendi pontjában tárgyalásra kerülő új Alapszabályt is elfogadja. Amennyiben ma nem kerül sor az új Alapszabály elfogadásra, akkor az Elnökség 2014 május 3o.-ig új költségvetést köteles előterjeszteni. 5. napirend Egyesületi Tanács beszámolója évi munkájáról (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: dr. Sárosi István ET elnök Dr. Sárosi István megkérdezi a küldötteket, hogy az Egyesületi Tanács írásban előterjesztett beszámolójával, a kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás? Kérdés és hozzászólás nincs, ezek után szavazásra teszi fel a kérdést, majd a szavazás eredményeként kihirdeti a határozatot. 6/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozat az MNE Egyesületi Tanács beszámolójának elfogadásáról. Az MNE Küldöttközgyűlése 36 igen, 0 nem, 0 tartózkodik szavazattal az Egyesületi Tanács évi munkájáról szóló beszámolót elfogadta.

9 9 6. napirend Felügyelő Bizottság beszámolója évi munkájáról (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Vida József FEB elnök Vida József FEB elnök előadta a beszámoló lényegét, és megkérdezte, van-e a küldötteknek kérdése Takács Ferenc: A beszámolóból úgy ítéli meg, hogy A FEB nem tudta ellátni törvényes feladatait Dr. Sárosi István: A FEB beszámolóban van egy indítvány, amely szerint az ET. 3 olyan küldött mandátumát hitelesítette, akik nem feleltek meg az Alapszabály szerinti választási feltételeknek. Kérdés: Fenntartja-e a FEB azon javaslatát, hogy ennek a 3 küldöttnek ( Szabó László, Olasz Tibor, Fóris Lajos) mandátumát a küldöttközgyűlés semmisítse meg. Dr. Ábrahám Krisztina ( ügyvéd, vendég) közli a küldöttekkel, hogy ebben a témában nem hozhatnak érvényes határozatot, mert ez nem volt napirendre tűzve. Vida József Sajnálom, hogy a tagságot nem tudtuk teljes egészében képviselni. Valóban nem tettünk meg mindent amit az Alapszabály számunkra előírt. Bizonyos körülmények hatásáraamit itt most nem akarok részletezni- ezt a beszámolót így tudtuk megírni. A 3 küldött mandátumának megsemmisítésére vonatkozó indítványt a következő küldöttközgyűlésre önálló napirendként fogja előterjeszteni. Tóth Attila elnök: A kérdéses küldöttek státusával kapcsolatban most nem tud mit mondani., a FEB állítása tényszerű. A hiányzó számlákkal kapcsolatban előadja, hogy ezek a költségek a D5H vagyonába lettek aktiválva. Nem tud mást mondani, minthogy kéri a küldötteket, fogadják el hogy az MNE költségvetése minimálisan lett túllépve Sárváry Attiláné: Hova tud eltűnni egy Ft.-os számla? Tóth Attila : Két számláról van szó, egy a szezonnyitó és egy a szezonzáró rendezvény költségei voltak. ( Ft, és Ft.) Akik a nyersanyagot megvásárolták, a számlát leadták a portára. Mire ő legközelebb a portára ment a számlák szőrén-szálán eltűntek. Érdekes módon ugyanúgy eltűntek, mint az adománydoboz( tele pénzzel) a színpadról augusztusban fényes nappal!!!az egyik számlát sikerült pótolni hivatalos másolattal, a másikról az MNE elnöke egy hivatalos nyilatkozatot állított ki. A nyilatkozatok a könyvelésre le lettek adva. Dr. Sárosi István: szavazásra teszi fel a FEB beszámolóját, majd a szavazás eredményeként kihírdeti a határozatot 7/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozata Felügyelő Bizottság beszámolójának elfogadásáról Az MNE Küldöttközgyűlése 33 igen, 2 nem, 1 tartózkodik szavazattal a Felügyelő Bizottság évi munkájáról szóló beszámolóját elfogadta. Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése szerint egy küldött érkezett kor, így 37 fő küldött van jelen. Küldöttközgyűlés határozatképessége megmaradt.

10 10 7. napirend Csatlakozás a NAMASZ-hoz Előterjesztő: Tóth Attila MNE elnök Tóth Attila, elnök írásos előterjesztését felolvasta, szóban is elmondta, hogy miért tartja fontosnak az egyesületünk NAMASZ-hoz történő csatlakozását. Bevezetőben elmondta, hogy elnökségének szívügye volt a csatlakozás. Ismertette a NAMASZ szervezetét és funkcióinak lényegét Érdekképviseleti feladatokat is ellát, tagja a Nemzetközi Naturista Szövetségnek ( INF) Minden magyar naturista egyesület tagja a NAMASZ.-nak, kivéve a legnagyobb létszámú MNE.-t A csatlakozási szándék ben is megbukott. Az MNE leányszervezete a Debrecenben működő Látóképi naturisták egyesülete, akik büszkén vallják, hogy ők az MNE leányszervezete. Mi meg még csak annyit sem kérdeztünk soha tőlük, hogy hogy vagytok. A NAMASZ 2006-óta szívesen fogadna minket, azzal is hogy mi többen vagyunk, mint az összes tagszervezet együttesen. Sajnos a korábbi vezetések ezt mindig visszautasították. Tagjaink között van a NAMASZ.,-nak egy tiszteletbeli tagja is ( dr.sárosi István) aki sokat tett a szövetség megalakulásáért, és azért hogy az MNE is tagja legyen a szövetségnek. A NAMASZ tagdíja évi Ft. Ez nem több mint egy hétvégi diszkó bruttó költsége. Ezt követően beszámol a 2012-ben Horvátországban megtartott európai naturista találkozó eseményeiről, ahol saját költségén csak megfigyelőként vehetett rész az MNE képviseletében. Találkozott és eszmét cserélt az európai naturista vezetőkkel, akik azt hitték, hogy az MNE 2000-ben megszünt. Eloszlatta ezt a tévhitet. Az európai naturista vezetők kifogásolták, hogy miért nem vagyunk a NAMASZ tagjai. Ezzel felkerülhetnénk Európa naturista térképére. Azok a tagjaink pedig akik megvásárolják az INF tagbélyeget külön kedvezményekben részesülnének más országok naturista kempingjeiben. Hozzászólások: Vida József: elmondta, hogy ő az elejétől benne volt. Balatonberényben vetődött fel az ötlet. Emlékeztetett arra, hogy 2006 ban a meghívott naturista vezetőket a küldöttközgyűlés szó szerint elzavarta. ( sajnálja hogy Pálfi Laci nincs itt, mert ő volt a leghangosabb ellenálló.) Külföldi tapasztalati alapján most már nem tartja jónak, mert az egész NAMASZ már nem szól másról, mint Sándor Jancsi kempingjének reklámozásáról. Ő inkább azt javasolja, hogy az MNE alakítsa ki a saját maga arculatát reklámozzunk erősebben, mint a többiek Mo-on. Mi vagyunk a legnagyobb létszámú magyar naturista közösség. Számunkra semmi hozadéka nem lenne a szövetségnek. AZ INF-hez önállóan is csatlakozhatunk, ehhez nem kell NAMASZ-tagnak lenni. A kempingünkben először fejlesztenünk kell, és nem külföld felé kellene nyitni, hanem magyarokat kéne behozni. Ellenzi és nem is javasolja a NAMASZ-ba való belépést. Kiss Ferenc hozzá szólt, hogy a Látóképiek régebben még jöttek mostanában már nem. Szerinte azért nem jönnek a külföldiek, mert nincs kifelé PR munkánk. A többiek sokkal jobban adják el magukat.a honlapunk sem megfelelő. Ő sem támogatja a csatlakozást. Szilágyi István, elmondta, hogy régen, a régi vezetőség nem úgy végezte a munkáját ahogy kellett volna, és ő sem javasolja egyáltalán a belépést. Előadja a 30 éves küldötti történetének meséjét. Határozottan ellenzi a régi tapasztalatok alapján a csatlakozást. Addig amig nem tudunk legalább 100 lakókocsit kulturáltan elhelyezni, ne akarjunk külföldieket fogadni. Andrási György: Én vagyok itt a legöregebb, de úgy látom vannak itt konzervatívabbak is. Mit veszitenénk a csatlakozással?

11 11 Szántó Jenő : ( nem küldött) A Nemzetközi Kemping Szövetséghez saját nevünkben is csatlakozhatunk, nem kell ezért a NAMASZ-hoz csatlakoznunk. Nem kell közvetítő. Magunk is megtehetjük. Dr. Sárosi István előadja a 2006-os küldöttközgyűlés történetét. Emlékeztet a Fóti találkozón aláírt- máig érvényes- együttműködési megállapodásra. Ezek után szavazásra tette fel a napirendi pontot, de előtte felhívta a figyelmét minden küldöttnek, hogy a csatlakozás elfogadásához Alapszabály szerint az összes választott küldött és szavazásra jogosult minősített többségének, 2/3-os többségi, egyhangú igen szavazat szükséges, ami 29 fő igen szavazatát jelenti. Szavazás után kihirdeti a határozatot. 8/2014. (III.29.) Küldöttközgyűlési határozat a Naturisták Magyarországi Szövetségéhez való csatlakozás elutasításáról Az MNE küldöttközgyűlése 16 igen, 17 nem, 4 tartózkodik szavazattal a NAMASZ-hoz való csatlakozást elutasította. SZÜNET 8. napirend Tisztújítás Előterjesztő: dr. Sárosi István ET elnök Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése szerint továbbra is 37 fő küldött van jelen. Küldöttközgyűlés határozatképes. Dr. Sárosi István tájékoztatja a küldötteket a szavazás rendjéről. Közli, hogy a hatályos Asz. szerint a jelölés nyilvános, és az Egyesületi Tanács javaslata mellett bármely egyesületi tag jelöltet állíthat, akár saját magát is jelölheti. Az kerül fel a szavazólapra akit a jelenlévő küldöttek ( 37 fő) 1/3 ( vagyis 13 fő) jelöl. A megválasztáshoz első körben a jelenlévők 2/3- ának (25 fő) szavazata szükséges. A második körben új jelöltek is állíthatók és ugyancsak a jelenlévő küldöttek 2/3-ának szavazata szükséges a megválasztáshoz. A harmadik körben reméli hogy erre nem kerül sor- új jelöltek nem állíthatók, és itt már az egyszerű többségi szavazat dönt. Ezt követően mint az ET Elnöke tájékoztatja a küldötteket az ET jelöléséről. Ezek szerint Az Egyesületi Tanács az írásban és szóban beérkezett előzetes vállalások alapján 1.Elnöknek jelöli Tóth Attila Imrét. az MNE jelenlegi elnökét Szavazás. A jelölést 34 igen, 3 nem, 0 tartózkodik szavazattal a Küldöttközgyűlés megszavazta. 2. Elnökségi tagnak jelöli: Andrási Györgyöt, az MNE jelenlegi alelnökét Szavazás. A jelölést 36 igen, 0 nem, 1 tartózkodik szavazattal a Küldöttközgyűlés megszavazta. 3.Elnökségi tagnak jelöli: Marczy Attilát

12 12 Marczy Attila bemutatkozik. 8 éve egyesületi tag, egy nemzetközi cég egyik vezetője, tudna segíteni az elnökségnek a külföldi kapcsolatokban júliusa óta ET tag. Megválasztása esetén vállalja a megbízatást. Szavazás. A jelölést 36 igen, 0 nem, 1 tartózkodik szavazattal a Küldöttközgyűlés megszavazta. 4. Elnökségi tagnak jelöli: Györkefalvi Róbertet Györkefalvi Róbert bemutatkozik tól jár ki a kempingbe. 2 éve tagja az Egyesületnek. Bérlő. Nyugállományú katonatiszt. A Pécsi Tudományegyetemet végezte A kempinget szolgáló olyan tevékenységet végezne, ami a kemping biztonságát és szabályzatszerű működését biztosítja. Kiemelt feladatnak tartja a belső és külső biztonságot. Megválasztása esetén vállalja a feladatot. Szavazás. A jelölést 37 igen, 0 nem, 0 tartózkodik szavazattal a Küldöttközgyűlés megszavazta. 5. Elnökségi tagnak jelöli: Medgyesi Józsefet. Az Egyesületi Tanács a jelöléskor tudatában volt annak, hogy a jelölt jelenleg a D5Holding Kft. ügyvezetője, és a hatályos Asz. szerint összeférhetetlen, amely összeférhetetlenséget meg kell szüntetnie. Medgyesi József bemutatkozik. Eddig és ezután is személyes szívügye a kemping gazdaságos üzemeltetése, a beruházások befejezése, és a fejlesztés. Híve és kidolgozója az újfajta gazdasági tervnek. Sok millió forintot szeretne megspórolni azzal, hogy az üzletrész megvásárlása minél korábban teljesüljön. A jelölést vállalja Szavazás :35 igen 2 nem 0 tartózkodás mellet a jelölő listára felkerült. Marczy Attila jelentkezett : Elnöknek javasolta: Medgyesi Józsefet, elnökségi tagnak javasolta Tóth Krisztinát Medgyesi József azt gondolja, hogy ha bizalmat kap vállalja az Elnöki tisztet. Szavazás. A jelölést 34 igen, 1 nem, 2 tartózkodik szavazattal a Küldöttközgyűlés megszavazta Dr. Sárosi István: megállapítja, hogy a szavazólapra Tóth Attila mellé elnökjelöltnek Medgyesi József is felkerült. Tóth Krisztina nyilatkozata Leírt egy oldalt. Idén elkezdődött a családunk ellen egy aljas kampány. Tény hogy volt egy céges problémánk, semmi közötök hozzá. Tény hogy van ÁFA tartozásunk, de ez elég nagy probléma nekünk. Az egyesületben sokat dolgoztam, de semmi köze ahhoz, hogy én a gazdasági társaságban miket tettem. Nincs összeférhetetlenség. Ha úgy gondoljátok, hogy megválasztotok, akkor vállalom a feladatot. Bárhogy is döntötök, én tudom, hogy a lelkiismeretem tiszta. Szavazás. A jelölést 30 igen, 3 nem 4 tartózkodik szavazattal a Küldöttközgyűlés megszavazta. Dr. Sárosi István: megállapítja, hogy Tóth Krisztina a szavazólapra felkerült. Vida József jelentkezett és javaslatot tett: Elnöknek javasolja Györkefalvi Róbert

13 13 Györkefalvi Róbert megköszönte a felkérést,de lenne elnökségi tag. nem vállalta az elnökséget. Ő szívesebben dr.sárosi István javaslatot tett: Elnökségi tagnak javasolja Beszédes Csabát. Kéri hogy nagyon gondolja át, és fogadja el, különös tekintettel közgazdasági végzettéségére Beszédes Csaba megköszönte a felkérést, hogy egyáltalán szóba került. de nem vállalta az elnökségi tagságot. Anélkül is, hogy elnökségi tag lenne, továbbra is segíti az egyesület munkáját. Tóth Attila szót kért és közölte a küldöttközgyűléssel, hogy köszöni a bizalmat, de nem vállalja az elnökséget óta mindent félretett, és családi kapcsolatait is elhanyagolta. Ezzel szemben mindent kapott csak jó szót nem. Tavaly a D5H taggyűlésén mindenféle céges botránnyal megvádolták. Ügyvédet is felkért, aki megállapította, hogy semmi összeférhetetlenség nincs a magáncégének csődje és az MNE -mint nonprofit szervezet- vezetése között. Ha valaki jobban tudja csinálja. A továbbiakban visszavonul, és szeretné a kis kertjét művelni. Szeretne pihenni. Tavaly valóban jelentkezett az ET.-nél, de a körülmények megváltoztak. Elnökségi jelentkezését visszavonja. Dr. Sárosi István megkérdezte, hogy mint elnökségi tag vállalna e funkciót? Tóth Attila erre igent mondott. Dr. Sárosi István megállapította, hogy Tóth Attila elnökségi tagságra felkerült a jelölő listára, mivel, elnöki jelölés során a szükséges szavazatot már megkapta. Medgyesi József, aki a D5 Holding Kft ügyvezetője, közölte, hogy megválasztása esetén 3 hónapon belül megszűnteti az összeférhetetlenséget. dr. Sárosi István ( mint az Egyesületi Tanács elnöke) tájékoztatta a küldötteket, hogy az ET. a korábbi szóbeli jelentkezésük és vállalásaik alapján eredetileg 3 személyt jelölt a Felügyelő Bizottságba. Nevesen Vida Józsefet, dr. Salát Gézát és Legány Miklóst. Az ET. jelöléséhez azonban 2/3-os támogatottság szükséges, és ezt a támogatást a tegnapi ET ülésen egyedül Legány Miklós kapta meg. Ezek után megkérdezi Legány Miklóst, hogy továbbra is vállalja-e a FEB. tagságra való jelölést. Legány Miklós: Köszöni szépen nem vállalja a jelölést. Dr. Sárosi István: Bár az ET. nem jelölte Vida Józsefet, közli, hogy ő saját jogán továbbra is javasolja Vida Józsefet a FEB.-ba. Megkérdezi Vida Józsefet vállalja-e a jelölést Vida József. Köszöni, elvállalja. Legány Miklós: Ebben az esetben én is vállalom a FEB tagságot. Vida József: Harmadik személyként javasolja Dr. Salát Gézát. Dr. Salát Géza: : Köszöni nem vállalja a jelölést. Takács Ferenc: Javasolja a FEB-ba Drenovits Lászlót Drenovits László: Vállalja a jelölést. Dr. Sárosi István: Hogy legyen választék is, magamat jelölöm FEB tagnak. Dr. Sárosi István jelezte, hogy az ET elnöki tisztségéről március 28-i rendkívüli ET ülésen lemondott, azzal a kikötéssel, hogy a lemondásának ideje, e Küldöttközgyűlés vége.

14 Andrási György: Szép Tibort javasolja Szép Tibor: Köszöni ő nem küldött, és egyébként sem vállalná. 14 Dr. Sárosi István: szavazásra teszi fel a kérdést, majd a szavazás eredményeként megállapítja, hogy a szavazólapra Felügyelő Bizottsági tagnak az alábbi személyek kerültek fel. 1.Dr. Sárosi István 29 igen, 0 nem 8 tartózkodik szavazattal 2.Vida József 29 igen, 0 nem 8 tartózkodik szavazattal 3.Legány Miklós 36 igen, 0 nem 1 tartózkodik szavazattal 4.Drenovits László 34 igen, 1 nem 2 tartózkodik szavazattal Dr. Sárosi István: Tájékoztatja a küldötteket, hogy a szavazólapon egy elnököt, négy elnökségi tagot és három Felügyelő Bizottsági tagot kell választani. A szavazólapon feltüntetett személyek közül ki kel húzni azokat a jelölteket, akikre a küldött nemmel szavaz. Sem aláhúzás, sem más jelzés nem eszközölhető. Felkéri a technikai munkákban közreműködő Medgyesi Józsefet, hogy a szavazólapokat készítse el, és a Szavazatszámláló Bizottság kezdje meg a munkáját. A szavazás idejére szünetet rendel el. Szünet után a Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése szerint továbbra is 37 fő küldött van jelen. Küldöttközgyűlés határozatképes Szavazat számláló bizottság jelentése: A szavazás 1. fordulójának eredménye: 37 fő szavazatából 35 érvényes,. A következő szavazatokat számolták meg: Elnök Medgyesi József : Elnökségi tag Andrási György : Elnökségi tag Györkefalvi Róbert: Elnökségi tag Marczy Attila : Elnökségi tag Tóth Attila : Elnökségi tag Tóth Krisztina: FEB tag Drenovits László: FEB tag Legány Miklós: FEB tag dr.sárosi István: FEB tag Vida József: 29 szavazat 28 szavazat 30 szavazat 33 szavazat 21 szavazat 24 szavazat 24 szavazat 34 szavazat 25 szavazat 19 szavazat Dr. Sárosi István kihirdette az első forduló eredményét, amely szerint a küldöttközgyűlés az első fordulóban megválasztotta: MNE elnökének: Medgyesi Józsefet, MNE elnökségi tagoknak: Györkefalvi Róbertet, Marczy Attilát, és Andrási Györgyöt. Felügyelő Bizottság tagjának: Dr. Sárosi Istvánt és Legány Miklóst. Dr. Sárosi István: Megállapítja, hogy Tóth Attilának 21, míg Tóth Krisztinának 24 szavazata van, de egyik sem elég a megválasztáshoz. FEB tagjaira való szavazásnál pedig Drenovits Lászlónak 24, Vida Józsefnek 19 szavazata volt, melyek szintén nem elegendőek a megválasztáshoz. Ezért elrendeli a második fordulót. A szavazás előtt megkérdezi a küldötteket, hogy kívánnak-e más újabb jelölteket állítani. Tóth Attila: Bejelenti, hogy visszalép az elnökségi tagsági jelölésétől is, felesége javára.

15 15 Dr. Sárosi István: közli, hogy a második fordulóban 3 jelöltre kell szavazni. Az elnökségbe: Tóth Krisztináról, A Felügyelő Bizottságba pedig Drenovits Lászlóról és, Vida Józsefről. A szavazás idejére szünet. Szavazás megszámlálását követően, a Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése szerint kor továbbra is 37 fő küldött van. Szavazat számláló bizottság jelentése, a szavazás 2. fordulójának eredménye: 37 fő szavazatából 33 érvényes igen szavazatot kapott Tóth Krisztina, 24 szavazatot kapott Drenovits László és 13 szavazatot kapott Vida József. Dr. Sárosi István kihirdette a második forduló eredményét, amely szerint a küldöttközgyűlés az második fordulóban megválasztotta: MNE elnökségi tagnak: Tóth Krisztinát. Ugyanakkor nem sikerült megválasztani a FEB. harmadik tagját. Ezért 3. fordulót kell tartani, ahol a FEB két jelöltjére- Vida Józsefre, és Drenovits Lászlóra - lehet szavazni. Itt már a megválasztáshoz az egyszerű többségi szavazás elegendő. Új jelölt nem állítható. Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése szerint 37 fő küldött van jelen. Szavazat számláló bizottság jelentése, a szavazás 3. fordulójának eredménye: 37 fő szavazatából 24 érvényes igen szavazatot kapott Drenovits László. Dr. Sárosi István kihirdette a harmadik forduló eredményét, amely szerint a küldöttközgyűlés a harmadik fordulóban megválasztotta: Felügyelő Bizottság tagjának: Drenovits Lászlót. Ezt követően Dr. Sárosi István kihirdeti a tisztújítás véghatározatát 9/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozata az MNE új tisztségviselőinek megválasztásáról. Az Egyesület Küldöttközgyűlése a hatályos Alapszabály 33. pontja alapján titkos szavazással március 31.-ig terjedő határozott időre- tisztségviselőknek megválasztotta az alábbi egyesületi tagokat: Az egyesület elnökének. Medgyesi Józsefet Elnökségi tagoknak: Andrási Györgyöt, Tóth Krisztinát,Györkefalvi Róbertet és Marczy Attilát. Felügyelő Bizottság tagjainak: Dr. Sárosi Istvánt, Legány Miklóst és Drenovits Lászlót. Medgyesi József: Megköszönte Tóth Attila eddigi munkáját. Felajánlást tett arra, hogy az MNE nevében 1000 Ft.-o felajánl azért, hogy a NAMASZ.-nak az MNE pártoló tagja lehessen, és igy a gyűlésein megfigyelőként rész vehessen. Kéri, hogy ezt szavazza meg a küldöttközgyűlés, és hozzon határozatot. Kisebb vita után megkérdezi a levezető elnököt, hogy ez megszavazható e

16 16 Dr. Sárosi István: közli, hogy mivel ez nem volt napirendre tűzve ugyanúgy nem hozható határozat, mint a FEB indítványáról, amely három küldött mandátumának megsemmisítését javasolta. Legány Miklós: Mint az ET tagja, külön megköszönte mindazok munkáját, akik a korábbi években sokat tettek az egyesületért, de most nem kerültek újraválasztásra. Köszönetet mondott Tóth Attilának, dr. Salát Gézának, és Vida Józsefnek. Reményét fejezte ki, hogy ők a továbbiakban is az Egyesület fejlődése érdekében munkálkodnak. A szavazásnak vége. Levezető elnök gratulált az új elnökségnek. Ezek után a FEB tagjai külön vonultak, hogy megválasszák maguk közül a FEB elnökét. 5 perc külön tanácskozás után a FEB bevonult Drenovits László új FEB tag bejelentette, hogy a FEB elnökévé maguk közül : dr. Sárosi Istvánt választották. 9. napirend Az új Alapszabály módosítás elfogadása Előterjesztők: Andrási György, Medgyesi József, dr. Ábrahám Krisztina ügyvédnő Dr. Sárosi István: Bevezetőben tájékoztatja a küldötteket, hogy ez az Alapszabály-tervezet egységes szerkezetben került előterjesztésre. Így most ezt mint egészet vagy elfogadja a küldöttközgyűlés, vagy nem. Az nem lehetséges, hogy pl. most a 20.pontot hagyjuk ki, vagy a 19. pontot íjuk át módosítsuk stb. Az új Alapszabály elfogadásához a hatályos Alapszabály szerint az összes választott küldött és szavazásra jogosult minősített többségének, 2/3-os többségi, egyhangú igen szavazata szükséges, ami 29 fő igen szavazatát jelenti. Átadja a szót dr. Ábrahám Krisztina ügyvédnőnek. dr. Ábrahám Krisztina ügyvédnő: Összefoglalja az ASZ lényegét. Előadja, hogy a fórumon már többekkel találkozott, és ami javaslatok ott elhangzottak, azok részben beépítésre kerültek. Ezeket a kérdéseket nem ő döntötte el, hanem az előterjesztők. Maga részéről az alábbi vitás pontokat látja: 1. Maradjon-e a küldöttközgyűlés, vagy teljes közgyűlés legyen? 2. Maradjon-e az Egyesületei Tanács, betöltötte-e a funkcióját vagy sem? 3.A teljes jogú tagság és a pártoló tagsági jogállás kérdése. Ezeket a közösségnek kell eldönteni. Amennyiben nem fogadják el a mostani tervezetet, arra kér mindenkit, hogy konkrétan fogalmazza meg a javaslatait, mit miért nem fogad el, mit javasol helyette, és ezt küldje meg a részére. Andrási György: Tudjátok, hogy az új Alapszabályra épül, az új gazdasági modell. Ha nem fogadjuk el az új Alapszabályt akkor ebben az évben elveszítünk 2-2,5 M Ft-ot. Beszédes Csaba: Előadja, hogy mint D5H Kft. tulajdoinos is folyamatosan figyelemmel kisérte a szándékokat. Az új alapszabálynak olyannak kell lenni, hogy megfeleljen a Civil törvénynek, és a március 15.-én hatályba lépett új Ptk.-nak. A tervezet alapvetően megfelel a civil törvénynek, de az új Ptk,.-nak nem, és várható, hogy ha elfogadjuk, akkor azt a bíróság első körben vissza fogja dobni, tehát ebben a témában mindenképpen újra össze kell ülnünk. Ugyanakkor az új Alapszabály megfelel annak a gazdasági modellnek, amit Medgyesi Józsi képvisel. Fura lenne, hogy ha ő már bizalmat kapott, akkor az új Asz. t elutasítanánk. Ebben az esetben

17 17 költségvetés sem lenne, és nem tudnánk a befizetéseket sem teljesíteni. Az új Alapszabály gazdaságilag, törvényileg, adóügyileg megfelelő, javasolja az új Alapszabály elfogadását, amit a törvényváltozás miatt a bíróság valószínű módosításra visszadob majd, de az alapelveket legalább rögzítsük. A bírósági döntés után még lehet mód arra, hogy az egyes részleteket módosítsuk, de most kényszerhelyzetben vagyunk, nincs más választásunk ahhoz, hogy az Egyesület működni tudjon. Javasolja, azért is hiszen, az új Elnökségnek bizalmat szavaztunk, akik erre az új Alapszabályra építették a jövőt. Medgyesi József: Szerinte eddig működtünk rosszúl, és az új alapszabály teszi helyére a dolgokat. Az MNE elsőrendű prioritása az MNE fő célja a helyben maradás és az üzletrész megvásárlása. Ezért is építettek be olyan szavazási rendszert ( 4/5-ös szavazatokat) hogy nagyon nehezen lehessen más irányt szabni az Egyesületnek. Az a leggazdaságosabb modell, ha az MNE-hez kerülnek a pénzek. Nem szerencsés adományként fizetni, mert adományért nem jár ellenszolgáltatás. Az üzemeltető üzemeltessen, annyi pénzt szedjen be és azoktól akik igénybe veszik a szolgáltatást. Az üzemeltető ne legyen egy különösen nyereséges cég. Biztosítson kulturált szolgáltatást, de jellemzően ne ő halmozzon pénzt. Hozzávetőleg 2 MFt.-t lehet így megtakarítani. Cél, hogy minél hamarabb törlesszük a vételárat, mert egyre nagyobb részleteket kell fizetni. (Un. farnehéz rendszer.) Azt képviseli, hogy a bevételek csakis inflációs arányban növekedjenek, de minden megtakarítást azonnal törlesztésre kell fordítani. Ha kell az Alapszabályban a kisebb módosításokat tegyük meg, de ne tegyük magunkat működésképtelenné. dr. Sárosi István Tájékoztatja a küldötteket, hogy a tegnapi napon az Egyesületi Tanács tárgyalta a kérdést, de nem született 2/3-os támogató határozat, ami az ET szabályai szerint szükséges lett volna. Előadja, hogy 2012 februárjában Andrási Györggyel ketten gondolták ki azt a gazdasági konstrukciót, amit most bevezetésre terveznek. Akkor az ET leszavazta, a D5H pedig mereven elutasította. Kijelöltek egy bizottságot a modell vizsgálatára, 2012 szeptemberében a bizottság megállapította, hogy már akkor 2 MFT.-ot takaríthattunk volna meg februárjában az Elnökség kijelölt egy 4 fős bizottságot ( Andrási György, Medgyesi József, dr. Salát Géza és Legány Miklós személyében,) amelyből már az év elején ismeretlen okból kihagyták dr.salát Gézát és Legány Miklóst májusában az ET bekérte a tervezetet véleményezésre, amit azzal kapott meg, hogy ezt még a bizottság sem vitatta meg. Sajnálatos hogy ezt most az utolsó pillanatokban terjesztették be. Kiemelten fontos lenne hogy a tagság megismerje, és közvéleménykutatás alapján döntsön arról, hogy közgyűlést akar, vagy maradjon a küldötti rendszer. Személy szerint arra tett javaslatot, hogy most végezzük el a legsürgősebb módosításokat, és nyáron mérjük fel a tagság véleményét. Ismertette, hogy jogi állásfoglalást kért dr. Latorcai Csaba HÁT.-tól, a civil tv. kidolgozójától, aki arra a kérdésre, hogy lehet-e alapvetően új Alapszabályt alkotni egy 30 éve működő egyesületnek, egyértelmű nemmel válaszolt. Ez várhatóan komoly problémákat fog okozni. Elfogadhatatlannak tartja az új Asz.-ban az ET megszüntetését, mert ezzel megszűnik a fékek és ellensúlyok rendszere. Nem támogatható az sem, hogy az 5 tagú elnökség maga válassza meg saját soraiból az Egyesület elnökét. Erre már ban volt példa, és puccsba fordult az egész. Súlyos visszaélésre ad lehetőséget, hogy a határozatképtelen közgyűlést akár egy óra múlva is határozatképessé lehet nyilvánítani. Nem javasolja az új Alapszabály elfogadását.

18 18 Legány Miklós: Az utolsó pillanatig ellene volt az új Asz-nak. Beszédes Csaba expozéja alapján megingott. Javasolja az új Alapszabály elfogadását azzal, hogy amennyiben ezt a bíróság visszadobja, akkor a gazdasági átalakulással nem, de szervezeti kérdésekkel kapcsolatos kérdésekben lehet módosítási javaslatokat tenni. Erre már most fel kell készülni, és gondoljuk át, mit tudunk majd ezen változtatni. Takács Ferenc: Kifogásolja a fegyelmi jogkört. A FEB felett nem gyakorolhat fegyelmi jogkört az Elnökség. Kifogásolja továbbá, hogy csak tegnap kapta meg a tervezetet, ezért nem tudott írásban reagálni. Dr. Ábrahám Krisztina: Egyes pontokban elírások vannak. A fegyelmi részt a régi alapszabályból másolta ki. Kéri, hogy küldje meg mindenki részére a módosítási javaslatait.. Teljesen biztos, hogy vissza fogja dobni a bíróság. Ebben az esetben a küldöttközgyűlést újra össze kell hívni. Május 31 a beadási határidő. Mandátumvizsgáló Bizottság jelentése szerint egy küldött távozott kor, az új Elnökség felállása miatt Tóth Attila szavazati joga elveszett, az új elnök, Medgyesi József szavazati jog fennáll, hiszen ő küldött is. Így 35 fő szavazhat. A Küldöttközgyűlés határozatképessége megmaradt. Dr. Sárosi István felhívta a figyelmet, hogy a napirend elfogadásához Alapszabály szerint az összes választott küldött és szavazásra jogosult minősített többségének, 2/3-os többségi, egyhangú igen szavazat szükséges, ami 29 fő igen szavazatát jelenti. Ezután szavazásra tette fel a kérdést. Négyszeri szavazatszámlálás alapján kihirdeti a határozatot. 10/2014. (III.29.) MNE Küldöttközgyűlési határozat az új Alapszabály elfogadásáról Az MNE Küldöttközgyűlése 29 igen, 4 nem, 2 tartózkodik szavazattal az Alapszabály módosítását elfogadta, azzal a kitétellel, hogy időközben történt PTK. változások és a még egyéb elírások, formai hibák miatt még javítani kell benne, majd a közeljövőben még egy küldöttközgyűlést kell összehívni, ahol határozatot kell hozni az új Alapszabály végleges elfogadásáról. 10. napirend évi díjtáblázatok elfogadása Előterjesztő: Medgyesi József Medgyesi József a résztvevőkkel ismertette a évi díjtáblázatokat. Számítások szerint két helyre kell fizetni. A teljes jogú tagdíj 100 e. Ft. Nov. környékén további 40.e FT.-t kell fizetni. A teljes jogú tagok fizetik. Ezen felül van egy személyi bérlet, és területbérletet a NOKFT.-nek. A tavalyi összeghez képest nem növekedett a díj. Erről rövidesen írásbeli tájékoztatót adnak ki a bankszámla számokkal. Aki nem érti, az tegyen fel kérdést, segítenek neki. Dr. Sárosi István: Nincs válasz arra, hogy aki tavaly nem fizetett 40. e Ft. adományt, az most mennyit fizet. Javasolja a március 15.-i határidőt március 30-ra módosítani. Medgyesi József: 2-3 emberről van szó. Megoldjuk. Szabó Mónika: Lehet-e SZÉP kártyával fizetni.

19 19 Medgyesi József: MNE tagdíjat nem. Kiss Ferenc: Hatályba lépett-e az új alapszabály? Dr. Sárosi István: Az új Asz. érvényes, de nem hatályos. Hatályos akkor lesz, ha elfogadja a bíróság. Ha visszadobja, akkor még ennek a küldöttközgyűlésnek kell dönteni, tehát nincs arról szó, hogy mostantól oszolj. Andrási György: Féltem ettől a küldöttközgyűléstől. Nagyon szépen köszönöm a küldötteknek, hogy ilyen korrektűl álltak a kérdéshez. 11. napirend Egyebekre nem volt javaslat. Dr. Sárosi István: Bizalmi szavazást kapott az új alapszabály. Kéri az új elnökséget, hogy átláthatóan csak a közösség érdekében működjön. Köszöni Tóth Attilának és feleségének a rengeteg munkát és azt hogy élesztője volt az MNE.-nek. Megköszöni az ET. tagjainak az együtt töltött éveket. Átadja a szót az MNE volt elnökének. Tóth Attila megköszönte a tagság eddigi együttműködését és gratulált az új Elnökségnek, sok sikert, kitartást kívánva, és egyben jelezte, hogy az egyesületünk és kempingünk fejlődése továbbra is fontos számára és biztosította az új Elnökséget, hogy támogatására és segítségére továbbra is számíthat. Majd az új MNE elnök is, Medgyesi József néhány szóban megköszönte a bizalmat, gratulált az új Elnökségnek. Dr. Sárosi István levezető elnök az ülést, kor berekesztette. Budapest, március 29. Melléklet: Jelenléti ív. Medgyesi József MNE Elnök Dr. Sárosi István levezető elnök, hitelesítő Szabó Mónika, jegyzőkönyv vezető Makk Zsolt hitelesítő

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv Rendkívüli Küldöttközgyűlésől Időpont: 2014. május 24. Helyszín: Jelen vannak: Délegyháza, Oázis Naturista Kemping, Flóra Panzió a mellékelt jelenléti ív szerint Medgyesi József MNE elnöke

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat

JEGYZŐKÖNYV. 1/2011. (IV.15.) számú Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlési határozat JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. április 15-én 18.30 órakor a Zirc és Környéke Ipartestület közgyűlésén a Zirc és Környéke Ipartestület székházában a Zirc, Vak B. u. 1. szám alatt. Jelen vannak: jelenléti ív

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés

Részletesebben

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről

Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése JEGYZŐKÖNYV A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése Dátum: 2014. május 31. 10 óra 30 perc Helyszín: Komáromi Városi Sportcsarnok (2900 Komárom, Czuczor Gergely utca 62.) Résztvevők:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.

JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8. JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYARORSZÁGI AMERIKAI STAFFORDSHIRE TERRIER EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV, 2015. MÁJUS 29. 1. OLDAL 1. OLDAL JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyarországi Amerikai Staffordshire Terrier Egyesület (továbbiakban, de nem kizárólagosan: Egyesület) rendkívüli Közgyűlésén, Dunavarsányban, a Gyóni Géza utca 5 szám alatt.

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása

1. Napirendi pont Alapszabály, Szolgáltatási szabályzat módosítása, az Alapszabály jogutód pénztár Alapszabályaként történő elfogadása KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár küldöttközgyűlésének jegyzőkönyvéből Hely: 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 48-52. Időpont: 2014. december 18 11 10 óra Az Igazgatótanács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén Jegyzőkönyv amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2011. január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén A küldöttközgyűlés helye: OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió (Budapest V., Semmelweis u.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely közgyűlési jegyzőkönyv készült a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (a továbbiakban Szövetség) 2017. március 25-én 10 órakor megtartott rendes éves Közgyűléséről:

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7.

Közgyűlési jegyzőkönyv. A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt. 5-7. Közgyűlési jegyzőkönyv Készült 2010. december 05-én 8,30 órakor a TKTE határozatképtelenség miatt megismételt - közgyűléséről A közgyűlés helyszíne: Bem József Általános Iskola, Budapest, X. Hungária krt.

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) A jelen jegyzőkönyv az ECR MAGYARORSZÁG EGYESÜLET (Székhely: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) - a továbbiakban: az Egyesület 2015. május 15. napján megtartott Közgyűléséről

Részletesebben

Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint.

Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. 1 J EGYZŐKÖNYV készült a Szilikátipari Tudományos Egyesület (Székhely: 1034 Budapest, Bécsi út 122-124.) 2018. május 15-én a MESSER Hungarogáz Kft. tárgyalótermében (1044 Budapest, Váci út 117.) megtartott

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a

Részletesebben

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A Magyar Könyvvizsgálói Kamara küldöttgyűlésének ügyrendi szabályzata A kamara küldöttgyűlése elfogadta 2000. december 16-án. Hatályba lépett 2001. február 1-jén. Módosítva 2001. május 19-én és 2004. december

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik) 1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Közgyűléséről Időpontja: 2015. június 12. 16 óra 00 perc Helye: Debrecen, Maróthy Gy. U. 5-7 (CTS Irodaház oktatóterem) Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2011. május 13. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13.

Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesülete Rendes évi Közgyűlése 2013. április 13. JEGYZŐKÖNYV KIVONAT Közgyűlés helye: SE- I. sz. Sebészeti Klinika Előadóterme 1082 Budapest, Üllő út 78/a., 2. emelet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2012. május 11. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17.

Közgyűlés megtartásának módja: a részvényesek vagy a részvényesi képviselők személyes részvételével. 1/2014. (03.17. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39.), - a továbbiakban: Társaság,- 2014. március 17. napján 10.00 órakor

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2014. május 16. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna

JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata SzMSz 3. sz. melléklete Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata Érvényes: 2012. május 24-től visszavonásig 1 Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetsége tisztújító/választó közgyűlés

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.

JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7. JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2013. évi küldöttközgyűléséről 2013. május 24., péntek 10 óra Kossuth Klub (Budapest VIII., Múzeum u. 7.) Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági Társaság megyei

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről Magyar Evezős Szövetség Közgyűlési határozatok 2013. Határozatok a Magyar Evezős Szövetség 2013. 04. 06-ára összehívott Közgyűléséről MESZ 2013.04.06/1. sz. közgyűlési Határozat A közgyűlés egyhangúan

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés

d) az elnök által esetenként tanácskozási joggal meghívott személyek, e) meghívóval rendelkező további személyek. 05. Az országos küldöttgyűlés KÜLDÖTTGYŰLÉS A NAK küldöttgyűlés döntései előkészítésének rendje, a közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT

VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT 1. számú melléklet az SZMSZ-hez NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE VÁLASZTÁSI SZABÁLYZAT NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) Az Egyesületi választásokat a Választási Szabályzata mellett

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Rt. rendkívüli közgyűléséről Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság Közgyűlése 3/2005 Jegyzőkönyv a Magyar Telekom Távközlési Részvénytársaság (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2005. november 7-én de. 11.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 5-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 13/2018. (III.5.) Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás

Részletesebben

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u Tel: Fax:

Magyar Pétanque Szövetség. Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u Tel: Fax: Magyar Pétanque Szövetség Országos Sportági Szakszövetség H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. www.petanque.hu Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 JEGYZKÖNYV a Magyar Pétanque Szövetség 2016. évi rendes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 9 szavazásra jogosult egyesületi tag és négy vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. május 26. 10 óra 00 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, az 1039 Budapest, Piroska utca 2. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén JEGYZŐKÖNYV amely készült a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) közgyűlésén Az ülés helye: VIP 1 terem, Lurdy Ház, Budapest Az ülés kezdő időpontja: 2012. május 31.

Részletesebben

Válasz a Felügyelő Bizottság felé írt kérelemre

Válasz a Felügyelő Bizottság felé írt kérelemre Válasz a Felügyelő Bizottság felé írt kérelemre Pásztory Gábor által a Felügyelő Bizottság részére küldött kérelmet 2011.június 2-án megkaptuk. A kérelem pontjaiban foglaltakat Felügyelő Bizottság hatáskörébe

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV készült a Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.) 2006. december 28. napjának 10 órájára meghirdetett, és a Társaság

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 93-96/2013. (IX. 17.) számú határozat.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 18 szavazásra jogosult egyesületi tag és két vendég. JEGYZŐKÖNYV amely készült 2012. december 1. 10 óra 20 perces kezdettel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt tisztújító közgyűlésén, az 1056 Budapest, Molnár utca 5. szám alatt. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2015.07.28., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2015. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm a megismételt

Részletesebben

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva. Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az

Részletesebben

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Jegyzőkönyv Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése Az ülés helye: Budapest IV ker. Berlini u. 47-49. (volt gyógyszerkutató) Az ülés időpontja: 2014. március 1. 10 óra Ferinc Vince, az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1. Köszöntő és a napirendi pontok ismertetése, valamint elfogadása Előterjesztő: Fekete Csanád, DÖK elnök JEGYZŐKÖNYV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzat (2017/2. számú) Küldöttgyűlésének 2017. március 20-án 17:30 kezdettel tartott üléséről Helye: 1101 Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség január 26-án kor megtartott közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség 2018. január 26-án 14.00-kor megtartott közgyűléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Benyó Balázs köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondja,

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről.

Jegyzőkönyv. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti kistermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: V/48036-13/2011. Jegyzőkönyv Készült: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2011. október 24-én a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) I. emeleti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által

JEGYZŐKÖNY. 1. FESTO-AM Sport Egyesület tisztségviselő választás 2. A szavazás végeredményének kihirdetése a szavazat számláló bizottság által JEGYZŐKÖNY Készült 2011 március 07-én a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület második Vezetőség választásán. Az első időpontra

Részletesebben

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV ZÉOSZ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Közgyűlés helye: Budapest, XI. Műegyetem rakpart 3. K.240 BME Épültszerkezettani Tanszék konzultációs terme ideje: 2016. május 11. 16.00 A közgyűlés kezdő időpontjában a szavazati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc

JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc JEGYZŐKÖNYV a Fényszaruiak Baráti Egyesületének Közgyűléséről II. 2014. május 23. 17 óra 30 perc J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. május 23-án (péntek) a jászfényszarui Városháza Dísztermében 17 óra

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Geocaching 2011. október 1-én tartott közgyűléséről. Jelen jegyzőkönyv 2 darab mellékletet tartalmaz: 1. melléklet: a közgyűlés hivatalos meghívója 2. melléklet: jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben