Előterjesztő: A MOB Elnöksége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előterjesztő: A MOB Elnöksége"

Átírás

1 Előterjesztő: A MOB Elnöksége

2 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATI JAVASLAT ÉS INDOKLÁS 2 1. BEVEZETŐ 3 2. KVALIFIKÁCIÓ ÁTTEKINTÉSE 3 3. UTAZÁS 5 4. EGÉSZSÉGÜGY ÉS DOPPINGELLENES FELADATOK 7 5. FELSZERELÉS 9 6. MÉDIA RÉSZVÉTEL HELYSZÍNI MŰKÖDÉS SZÁM- ÉS NÉVSZERINTI ELŐTERJESZTÉS A ÉVI II. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKON RÉSZTVEVŐ MAGYAR OLIMPIAI KÜLDÖTTSÉGRE BIZTOSÍTÁS MÉDIA, KOMMUNIKÁCIÓ 15 MELLÉKLETEK 18

3 2 1/2014/KGY Határozati javaslat A MOB Közgyűlése az Alapszabály 47. (1) j) pontjában foglalt kizárólagos hatáskörében eljárva a Szocsiban megrendezésre kerülő II. Téli Olimpiai Játékokon résztvevő Magyar Olimpiai Csapat és küldöttség összetételére az előterjesztésben foglaltak szerint tesz javaslatot a MOB Közgyűlése számára. A MOB Elnöksége felhatalmazza a MOB elnökét, főtitkárát és az olimpiai csapatvezetőt, hogy a határozatával megállapított Magyar Olimpiai Csapatot érintő függő kérdésekben, így különösen akkreditáció, nevezés, részvétel, ki- és hazautazás, szállás, felszerelés, hozza meg döntését január 27. napját követően. Igen: Nem: Tartózkodott: Hatálybalépés időpontja: január 27. Indokolás Az Alapszabály 16. (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság alakítja ki, szervezi és vezeti az Olimpiai Játékokon ( ) részvevő magyar csapatot és küldöttséget. A Magyar Olimpiai Bizottság dönt a sportolók nevezéséről az országos sportági szakszövetségek vagy országos sportszövetségek felterjesztése alapján. Az Alapszabály 47. (1) bekezdés j) pontja szerint a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik ( ) az Olimpiai Játékokon ( ) részvevő küldöttség összetételének jóváhagyása. Az Alapszabály 52. (1) bekezdésének r) pontja értelmében a MOB Elnöksége kizárólagosan jogosult javaslatot tenni a szakmai tagozatok hatáskörébe tartozó sportvilágeseményeken részt vevő küldöttség személyi összetételére. Ennek alapján a MOB Elnöksége december 02. napján tartott ülésén hozott 122/2013/EH számú határozatával a jelen előterjesztésben foglalt javaslatot terjesztette a Közgyűlés elé.

4 3 1. BEVEZETŐ A II. Téli Olimpiai Játékokat Szocsi városában (Oroszország) rendezik február 07. és február 23. között. Szocsi (Сочи) üdülőváros Oroszországban, a Fekete-tenger partján, a Kaukázus mentén található, határai a Mamajka folyó és a Kudepszta folyó. Távolsága a fővárostól 1969 km. A város hosszúsága mintegy 147 km, ezzel a világ második leghosszabb városa ben egyesítették a környező településekkel, így létrejött az ún. Nagy Szocsi, amelyhez közigazgatásilag hozzácsatolták Lazarevka, Maceszta, Hoszta és Adler településeket. Lakossága megközelítőleg fő. Szocsi éghajlata jellegzetesen szubtrópusi és a Kaukázus méteres hegyei védik a beáramló hideg sarkvidéki szelektől, így az évi középhőmérséklet 14 Celsius fok körül alakul. A város a Szovjetunió egykori legnagyobb tengerparti gyógyüdülővárosa volt, amely kénhidrogénes forrásait vérszegénység, ideg-, és bőrbetegségek, ízületi bántalmak kezelésére javallották. Szocsi szanatóriumai világhíresek. Már az 1930-as években megkezdődött a gyógyászati intézmények kialakítása, az első jelentős beruházás a balneológiai klinika építése volt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság július 4-én Guatemalában Szocsinak adta a 2014-es Téli Olimpia Játékok rendezési jogát. A Szocsi Olimpiai Parkban fogják rendezni 2014-től a Formula 1-es orosz nagydíjat is. 2. KVALIFIKÁCIÓ ÁTTEKINTÉSE Snowboard (hódeszka): január 19-én zárult a tavaly június óta tartó kvalifikációs időszak. A kvalifikációhoz a világranglistán első 24-be kellett kerülni. Sajnos Gyarmati Anna 25. helyen zárt a világranglistán, így eggyel lemaradva az olimpiai részvételről, Ő az első számú tartalék. Visszaadott kvóta újraelosztása esetén van reménye Annának az indulásra. Edzője az osztrák Christian Scheidl. Short Track (rövidpályás gyorskorcsolya): 2013 novemberében két világkupa versenyből (november és november ) került ki az összesen 120 fő résztvevő. Magyarország az elérhető 10-ből összesen 8 kvótát szerzett: 5 kvótát a női váltó révén és 3 egyéni férfit. A sportolói kvóták kiosztásáról a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a következő versenyzők olimpiai indulására tesz javaslatot: 1) Lajtos Szandra, 2) Darázs Rózsa, 3) Heidum Bernadett, 4) Keszler Andrea, 5) Kónya Zsófia, 6) Knoch Viktor, 7) Béres Sándor és 8) Liu Shaolin Sándor. Hosszúpályás gyorskorcsolya: 2 férfi és 2 női versenyző készült a kvalifikációra. Lykovcán Ágota ISU ösztöndíjjal készült Németországban és várólistán szerepel. Nagy Konrád megszerezte az indulási jogot 1.500m-en. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a mindkét versenyző olimpiai indulására tesz javaslatot.

5 4 Műkorcsolya: Sem a közvetlen, sem a pótkvalifikáción nem sikerült kivívni a részvételi jogot, így Magyarország nem képviseltetheti magát műkorcsolyában (egyéni, páros és jégtánc) Szocsiban. Alpesi sí: Alpesi sí szakágban 2 női és 1 férfi kvótát sikerült elérni, amely szerint Miklós Edit és Berecz Anna, valamint Farkas Norbert indulására tett javaslatot a Magyart Sí Szövetség. Sífutás: Sífutás szakágban 1 női és 1 férfi kvótát sikerült elérni, amely szerint Simon Ágnes és Szabó Milán indulására tett javaslatot a Magyar Sí Szövetség. Biatlon: Biatlonban nem sikerült megszerezni a közvetlen indulási jogot. Nőknél az első 27 nemzet kapott kvótát, Magyarország azonban a 30. zárt. A férfiaknál az első 28 kapott kvótát, és Magyarország a 32. helyen zárt. A nemzetközi szövetség január 23-i hivatalos tájékoztatása szerint 1 női és 1 férfi kvótát kapott Magyarország, amely szerint Szőcs Emőke és Gombos Károly indulására tett javaslatot a Magyar Sí Szövetség. Szánkó: A nemzetköz szövetség 5 pontot határozott meg Pulai Imre számára ahhoz, hogy dönthessen a részvételéről. Pulai Imre 6 pontot teljesített. Összesítve a fentieket a Magyar Olimpiai Csapat Szocsiban az alábbi sportolói létszámmal képviseltetheti magát: Minimálisan várható versenyzői létszám Maximálisan várható versenyzői létszám Alpesi sí 3 3 Sífutás 2 2 Biatlon 2 2 Síugrás 0 0 Freestyle sí 0 0 Snowboard 0 1 Műkorcsolya 0 0 HP Gyorskorcsolya 1 2 RP Gyorskorcsolya 8 8 Szánkó 0 1 Versenyzők összesen: 16 19

6 5 AKKREDITÁCIÓ ÉS NEVEZÉS Az akkreditációs határidő október 01. napján lejárt, 104 fő részére kértünk olimpiai akkreditációt a téli sportági szakszövetség felterjesztése alapján. További akkreditációra nincs lehetőség. A SOCHI 2014 szabályai szerint az útlevelek minimális érvényessége: október 16. A végleges és jogvesztő nevezési határidő: január 27. Nevezés a nemzetközi olimpiai szabályokkal összhangban három fő lépésből áll: 1. a szövetségek hivatalos formában, elnökségi határozattal megerősítve, kvalifikációt igazoló hiteles versenyjegyzőkönyvekkel megküldik javaslatukat a Téli Olimpiai Játékokon hazánkat képviselő sportolók nevezéseire; 2. MOB előterjeszti a javaslatokat saját Elnöksége elé jóváhagyás céljából; és 3. A MOB Elnökség által jóváhagyott javaslat kerül a Közgyűlés elé, amely kizárólagosan jogosult az Olimpiai Csapat kijelölésére. A csapat kijelölő közgyűlés várhatólag január vége. 3. UTAZÁS A teljes Magyar Csapat együtt utazik ki január 30-án. Az utazás Isztambulon keresztül történik a Turkish Airlines-zal, amely út mind a legrövidebb, mind a leggazdaságosabb megoldás. Charter járat bérlése rendkívül drága ezért ezt a megoldás a MOB elvetette. Charter járat bérlése rendkívül drága, aránytalan költségű és indokolatlan ezért ezt a megoldást a MOB elvetette. Az Aeroflot Légitársasággal történő utazás a moszkvai átszállás miatt fokozott problémát jelent (vám, útlevél ellenőrzés, csomagok, felszerelések, terminálváltás, érkezés és indulás közötti rendkívül rövid idő, stb.), az esetleges hirtelen havazás miatti reptéri forgalmi korlátozások is előfordulhatnak januárban és februárban, valamint a légitársaság írásos kérelmünket, a csomagjaink és sporteszközeink Szocsiig történő feladására, elutasította ennek következtében az Aeroflot szolgáltatásait a MOB nem tudta igénybe venni. Belépőjegyek értékesítésével és a turisták olimpiai részvétellel a MOB nem foglalkozik. Ezzel a MOB hivatalos utazási partnere, arany fokozatú támogatója és a Magyarország tekintetében kizárólagos jogokkal rendelkező a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által felhatalmazott olimpiai jegyértékesítő, a TENSI utazási iroda foglalkozik. A TENSI a sportolók érdekeit szem előtt tartva igyekszik minél több szurkoló kiutazását lehetővé tenni. Az Olimpia teljes időtartamára csomagokat ajánlanak többféle sportág eseményeire szóló belépőjegyekből. Szinte minden belépőjegy már elfogyott. Szállást a kiutazó vendégeknek, szurkolóknak Adler városka kikötőjében biztosítanak egy ott horgonyzó óceánjáró hajón, félpanziós ellátással. A csomagkínálatok megtekinthetők a TENSI honlapján is.

7 6 A Magyar Csapat kiutazása a fentieknek megfelelően a következő rendben történik: MOB: BORKAI ZSOLT SZABÓ BENCE DR NAGY ZSIGMOND FÁBIÁN LÁSZLÓ SIKLÓS ERIK DR BALOGH PÉTER DR TALLAY ANDRÁS DR TÓTH SZABOLCS DÓSA VIKTÓRIA MOLNÁR KRISZTINA BÁTHORI ZSÓFIA DR SIPOS GERTRÚD DR BARTHA CSABA GYORSKORCSOLYA: KÓSA LAJOS DR BATHÓ FERENC ORENDI MIHÁLY NAGY KONRÁD LYKOVCÁN ÁGOTA LAJTOS SZANDRA KESZLER ANDREA HEIDUM BERNADETT DARÁZS RÓZSA KÓNYA ZSÓFIA KNOCH VIKTOR LIU SHAOLIN SÁNDOR SHORT-TRACK 3.FÉRFI DARÁZS ISTVÁN ZHANG JING TELEGDI ATTILA KNOCH BALÁZS CHENG LIANG GYÖMBÉR NOÉMI BÁNHIDI ÁKOS

8 7 SÍ SPORTOK: KÁLOMISTA GÁBOR SZŐCS EMŐKE SIMON ÁGNES GOMBOS KÁROLY SZABÓ MILÁN MIKLÓS EDIT BERECZ ANNA FARKAS NORBERT KASZÓ KLÁRA KAPITÁNY ILDIKÓ ANTAL ZSOLT KOVÁCS BARNABÁS DIETMAR THÖNI STARK MÁRTON ARMIN BRUNNER IVAN GREBENTSCHARSKI BRUNHILDE JOHANNA MITTERER SNOWBOARD: GYARMATI ANNA CHRISTIAN SCHIEDL VERSENYSZÁNKÓ: PULAI IMRE SZABÓ ISTVÁN EGÉSZSÉGÜGY ÉS DOPPINGELLENES FELADATOK A Magyar Olimpiai Bizottság a zéró tolerancia elvét érvényesíti a Szocsiba utazó olimpiai csapat összeállításakor is, azaz csak az a sportoló utazhat, aki közvetlen a kiutazás előtt: 1. a kötelező orvosi szűrővizsgálaton átesett; 2. a kötelező doppingvizsgálaton negatív mintát szolgáltatott (WADA által hitelesített és akkreditált ellenőrzéssel és laboratóriumban elvégzett, negatív eredményű doppingvizsgálat beszámítható); 3. rendelkezik érvényes magyar sportorvosi engedéllyel; 4. nem áll doppingeljárás hatálya alatt;

9 8 5. a NOB részvételi jognyilatkozatát (IOC Eligibility Conditions) aláírta; 6. a MOB tiltott teljesítményfokozóktól mentes felkészülésről és részvételről szóló nyilatkozatát aláírta; 7. a MOB doppingellenőrzéssel kapcsolatos adatok felhasználásáról és nyilvánosságra hozataláról szóló nyilatkozatát aláírta; és 8. a MOB olimpiai sportolói szerződését aláírta. A Magyar Antidopping Csoport (MACS) Mind 2013-ban és 2014-ben is közvetlen a kiutazás előtt doppingvizsgálatra rendelte a sportolókat a MOB kérésére. A január végi kiutazás azt jelenti, hogy valószínűleg az év elejéhez közeli időpontban kerül sor a második mintavételre, ha az eredményt még az utazás előtt szeretnénk megkapni. A második mintavételhez egy drogteszt is tartozik. MACS kéri a sportolókat, hogy a holléti információk folyamatos követhetősége érdekében mindenki regisztráljon fel az online információs rendszerbe. Ez azért is fontos, mert így a MACS maximálisan figyelembe tudná venni a sportolók számára ideális mintavételi időpontot és helyszínt a lehető leghumánusabb együttműködés biztosítása érdekében. A MACS különösen törekszik erre azokban az esetekben, ahol a mintavétel vérvétellel is párosul. Ez főleg az állóképességi sportágakat érinti, illetve akik benne vannak az ISU biológiai útlevél programjában. A MOB egyetértésével az a döntés született, hogy azoknál a sportolóknál, akik folyamatosan külföldön készülnek, a MACS az idei első mintavétel kiváltására elfogadja hitelesnek azokat a után külföldön elvégzett doppingvizsgálatokat, amelyeket hitelesen bizonyíthatóan WADA ügynökök végeztek el és WADA által akkreditált laboratóriumokban vizsgáltak. A MACS szívesen áll rendelkezésére minden sportolónak táplálék kiegészítőkkel kapcsolatos tanácsadással is. Esetleg érdemes lenne nyilatkoztatni a sportolókat az általuk szedett vitaminokról, kiegészítőkről, mivel ezek potenciális veszélyforrások. A MACS felhívja a figyelmet arra, hogy az Olimpia teljes időszaka ( ) versenynek számít, azaz bárkit bármikor és bárhol korlátozás nélkül ellenőrizhetnek, és olyan anyagok is tiltottak ebben az időszakban, amelyek normál időszakban versenyen kívül nem minősülnek doppingszernek. A MOB Orvos Bizottsága döntése értelmében és a téli sportági szakszövetségek kérésére a Szocsi egészségügyi team keretében 2 fő orvos egyidejűleg és folyamatosan kint fog dolgozni a Magyar Csapat mellett. Dr. Balogh Péter vezető orvos teljes időben, Dr. Tállay András és Dr. Tóth Szabolcs egymást váltva osztott akkreditációval utazik ki. Minden résztvevő versenyző számára kötelező az OSEI szűrővizsgálat, amely számos vizsgálatot tartalmaz, ezek adatait az EÜ team meg fogja kapni. A MOB felhívja a figyelmet ismételten arra, hogy érvényes sportorvosi engedély nélkül nem utazhat senki az Olimpiára. Kiskorú sportolók részvétele esetén szükség van a törvényes képviselői nyilatkozatra, ami lehetővé teszi az utazást és a kint tartózkodás alatt az orvosi beavatkozások elvégzését. Több partnerrel kötött szerződést a MOB, ezek egyike a Hartmann Rico kötszergyártó, amely a külföldi multi-sport rendezvényekre utazó Magyar Csapat orvosi felszereléséhez biztosít termékeket, itt az igénybevevő a MOB Orvos bizottság.

10 9 LBT: Szocsira mintegy ezer Ft támogatási keret maradt és ez rögzítők, betétek beszerzésére fordítható. LIONS Sport: mágnes terápiás készülékeket bocsát a szövetségek rendelkezésére a felkészülési időszakban is. Béres: vitaminokat, táplálék kiegészítőket kínál mintegy féle termékkörben. Ezek mind dopping szempontból is megbízható termékek. Az késői megállapodás miatt az idei keret a szövetségeknek kerül leosztásra, januártól pedig a jövő évi keretet tudjuk majd lehívni. 5. FELSZERELÉS A Magyar Csapat magas szintű kiszolgálása minden tekintetben alapelv, így a gazdag felszerelés tekintetében is. A Szocsi Téli Olimpiai Játékok az első Olimpia, amikor nem az adidas szállítja a nemzeti felszerelést. A formaruházat beszerzésére a tavasz folyamán két meghívott cég tett ajánlatot (Fani Sport és Beyond-). A MOB vezetősége, a marketing osztály valamint a 2013/2014. évi Sporteseményeket Előkészítő Bizottság a Fani Sport ajánlatát támogatta mind minőségi, mind anyagi megfontolásokból, valamint rugalmas kondícióik miatt is. A sport felszerelés három részből áll: rekreációs ruházat (adidas), nemzeti ruházat (Fani sport) és formaruha (Virginia). A ruházati felszerelés csomag a tervek szerint 36 db tételt tartalmaz személyenként. A felszerelés átadására az előzetes tervek szerint a január végén a Magyar Csapat kijelölő Közgyűlése után kerül sor a Körcsarnokban, amelyet ez alkalomra ingyen bocsátanak a rendelkezésünkre. RUHÁZAT A korábbi olimpiai játékokhoz hasonlóan a Magyar Olimpiai Bizottság gazdag felszerelést biztosít az olimpiai csapat tagjai részére. A ruházat három különböző kollekcióból áll: a szokásos adidas szabadidő sportruházati termékek mellett a nemzeti sportfelszereléseket kivételesen a Fani Sport nevű magyar gyártótól rendeltük, mivel az adidas új központja az alacsony csapatlétszám miatt nem tudta vállalni a külön nemzeti kollekció legyártását. A magyar partnert két jelentkező közül választottuk ki. A kiválasztás legfőbb szempontjai a hagyományos magyar nemzeti színkombináció (bordó-fehér) megtartása, a termékek adidas-hoz közeli jó minősége és a lehető legalacsonyabb gyártási költségek voltak. A csapat formaruháinak legyártására szintén két jelölt közül választottuk ki a legjobb ajánlatot adó Virginia Kft-t. Sportruházat Az adidas felszerelések több mint 50%-át a meglévő támogatói szerződésünk alapján a szponzorációs keretből hívtuk le, a fennmaradó termékeket pedig a fogyasztói (kiskereskedelmi) árból adott 55%-os kedvezménnyel biztosította az adidas. A Fani Sport szintén kedvezményes áron gyártotta a termékeket, ezen felül minden csapattagnak 1-1 sapka-sál garnitúrát ajánlott fel ajándékba.

11 10 FÉRFI SPORTFELSZERELÉS Nemzeti felszerelés Kisker ár/db NŐI SPORTFELSZERELÉS Nemzeti felszerelés Kisker ár/db Sí kabát vastag, vízálló Sí kabát vastag, vízálló Sí kantáros nadrág Sí kantáros nadrág Polár mellény Polár mellény Soft shell hosszú ujjas felső Soft shell hosszú ujjas felső Melegítő (téli) garnitúra Melegítő (téli) vastag garnitúra Polár kabát Polár kabát Pulóver kötött végig cizpárral Pulóver kötött végig cipzárral Pulóver kötött elől rövid cipzárral Pulóver kötött elől rövid cipzárral Galléros piké hosszú ujjas póló Galléros piké hosszú ujjas Galléros piké hosszú ujjas póló Galléros piké hosszú ujjas Sapka kötött fehér, hópihés Sapka kötött fehér Sál kötött fehér (150x22cm) Sál kötött fehér Kesztyű bélelt kötött Kesztyű bélelt kötött Kesztyű, soft shell,vastag Kesztyű soft shell, vastag Zokni fehér, felirattal/2pár Zokni fehér, felirattal/2pár Zokni bordó,felirattal /2pár Zokni bordó, felirattal/2pár adidas szabadidős felszerelés Kisker ár/db adidas szabadidős felszerelés Kisker ár/db Pamut hosszú ujjas Tee Pamut hosszú ujjas Tee Techfit hosszú ujjas Techfit hosszú ujjas pink Techfit hosszú ujjas Techfit hosszú ujjas Techfit tight warm Techfit tight warm Pamut jogging nadrág Pamut jogging nadrág Pamut kapucnis felső Pamut kapucnis felső Kötött pulóver Kötött pulóver pink Teniszing galléros,fehér Teniszing galléros,fehér Teniszing galléros,szürke Teniszing galléros,szürke Hiking nadrág Hiking nadrág Boxer,fekete Bra fekete Boxer,fehér Bra pink Zokni 1 csomag (=3pár) Zokni 1 csomag (=3pár) Válltáska Válltáska Utazó nagy táska, kerekes Utazó nagy táska, kerekes Táska M Táska M Terrex bakancs Terrex bakancs Terrex cipő Terrex cipő, fekete-szürke-piros Adilett papucs Adilette papucs 8 490

12 11 Formaruha Férfi formaruházat Női formaruházat Téli kabát Téli kabát Öltöny Kosztüm (szoknyás) Ing Garbó Nyakkendő Harisnya/2pár Derékszíj Bokacsizma Zokni/2pár Cipő A férfi formaruha ára: ,-Ft/fő A női formaruha ára: ,-Ft/fő A felszerelések és a formaruhák átadására január között kerül sor a SYMA Rendezvény és Kongresszusi központban. 6. MÉDIA RÉSZVÉTEL A Magyar Olimpiai Bizottság a korábbi téli olimpiák gyakorlatának megfelelően hét újságírói (E) és három fotós (EP) akkreditációs kvótát kapott Szocsira. A hazai médiából az igényfelmérés, tájékoztatás után összesen hat médium jelentkezett. Ennek megfelelően a tíz hely kiosztásakor nem kellett senkinek visszautasítani a kérelmét. A meglehetősen korlátozott érdeklődés még fontosabbá tette a hazai média kiszolgálásában a MOB saját sajtócsapatának a jelenlétét, helyszíni munkáját. A hat médium hat újságírói és kettő fotós akkreditációt igényelt. Érdekesség, hogy a hat médiumból öttel készülünk, december 31-ig szóló médiapartneri, szponzori megállapodást kötni. Az akkreditált újságírókkal, fotósokkal folyamatosan kapcsolatban van a MOB és Szocsiban a Nemzetközi Sajtóközpont lesz a napi eligazítások helyszíne. A médiumok, illetve az újságírók, fotósok adatai a mellékelt táblázatban olvashatók. A MOB saját fotóst küld az eseményre, Kovács Anikóval állandó szerződése van a MOB-nak, így külön honoráriumot nem kell fizetnie a MOB-nak. A korlátozott akkreditációs szám miatt nem lakhat a faluban. Utazását, szállását a Tensi szervezi és a MOB fizeti. A MOB vendégeként utazik Szocsiba, a téli olimpia első hetére Riskó Géza a MOB Média Bizottságának elnöke. Az utazását és a szállását a Tensi szervezi, a költségeit MOB fizeti, de a helyszínen MTVA/MTV akkreditációval mozog. Eredetileg mind a tíz akkreditációs helyünket betöltöttük, de Siklós Erik E-akkreditációját december elején visszaadjuk, ha addig nem jelentkezik egyetlen médium sem. Ez a jövő szempontjából fontos, mert ha később mondanánk le, akkor a következő olimpián csökkenhet a kvótánk. Siklós Erik a magyar küldöttség sajtófőnökeként kap akkreditációt.

13 12 7. HELYSZÍNI MŰKÖDÉS A Magyar Olimpiai Csapat három Olimpiai Faluban, a Tengerparti (Coastal Olympic Village), Hegyi (Mountain Olympic Village) és az Állóképességi (Endurance Olympic Village) Olimpiai Faluban történő szétszórt elhelyezése komoly kihívást jelent a csapatvezetésnek több szempontból is, így egészségügyi, logisztikai, operatív, sportszakmai szempontokból és a hőmérsékleti különbségek miatt is. A nehézségek ellenére a MOB mindent tőle elvárhatót elkövet a Magyar Olimpiai Csapat magas színvonalú kiszolgálásért és a sikeres, eredményes, zavartalan és rendkívüli eseménytől mentes működése érdekében. A csapatiroda indokolt és hatékony működése érdekében a szükséges és Budapestről ki nem szállítható irodai eszközöket valamint informatikai felszereléseket a Szervezőbizottságtól a hivatalos olimpiai időszak teljes időtartamára és a Szervezőbizottság által meghatározott árakon kibéreltük. 8. SZÁM- ÉS NÉVSZERINTI ELŐTERJESZTÉS A ÉVI II. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKON RÉSZTVEVŐ MAGYAR OLIMPIAI KÜLDÖTTSÉGRE AKKREDITÁCIÓS KVÓTA ELOSZTÁSA 16 FŐS VERSENYZŐI LÉTSZÁM ESETÉN ÉS A NEMZETKÖZI OLIMPIAI BIZOTTSÁG AKKREDITÁCIÓS SZABÁLYZATA ALAPJÁN Hivatalos kísérői létszám Versenyzői létszám Versenyző (Aa): 0 16 Küldöttségvezető (NOC P) Küldöttségvezető-helyettes (NOC SG) Biztonsági tiszt (NOC**) 1 0 Csapatvezető (Ac): 1 0 Olimpiai Attaché (Ac) Hivatalos kísérő (Ao): 16 0 Sajtófőnök (Ao) 1 0 Csapatiroda (Ao) 2 0 Sportorvos (Ao) 2 0 EÜ (Ao) 1 0 AS (Aa) 3 3 BT (Aa) 1 2 CC (Aa) 1 2 SS (Aa) 1 1 ST (Aa) 4 8 ÖSSZESEN Ao: A NOB akkreditációs szabályzata szerint az olimpiai csapat kvótáján felüli akkreditáció. 2 A NOB akkreditációs szabályzata szerint az olimpiai csapat kvótáján felüli akkreditáció. 3 Az Olimpiai Attaché-t a NOB akkreditációs szabályzata nem tekinti olimpiai csapattagnak, így a hivatalos kísérői kvótát nem terheli, azonban nem jogosult szállásra az Olimpiai Faluban.

14 13 A) AKKREDITÁCIÓVAL RENDELKEZŐ DELEGÁCIÓ A kvalifikációs időszak január 19-én zárult, eddig az időpontig zajlott a szövetségekkel folytatott konzultációs időszak is. A kvalifikált versenyzők pontos névsora ezután válik csak véglegessé. A Magyar Küldöttség összetétele a kvalifikált versenyzők névsorának ismeretében kerül kijelölésre és a MOB Közgyűlése által jóváhagyásra. Küldöttségvezető: Küldöttségvezető-helyettes: Csapatvezető: Sportigazgató: Sajtófőnök: Egészségügyi csapat: Csapatiroda: Alpesi síelés: Biatlon / Sífutás: Borkai Zsolt elnök Szabó Bence főtitkár dr. Nagy Zsigmond Fábián László / dr. Bartha Csaba (1 akkr. cserével) Siklós Erik Dr. Balogh Péter Dr. Tállay András / Dr. Tóth Szabolcs (1 akkr. cserével) Dr. Sipos Gertrúd / Molnár Krisztina (1 akkr. cserével) Dósa Viktória / Báthori Zsófia (1 akkr. cserével) Sportolók: Berecz Anna Farkas Norbert Miklós Edit Hivatalos kísérők: Magyar Sí Szövetség Sportolók: Simon Ágnes Szőcs Emőke Gombos Károly Szabó Milán Hivatalos kísérők: Antal Zsolt Kálomista Gábor Dr. Kaszó Klára Kovács Barnabás Stark Márton Kapitány Ildikó Brunner Armin Dietmar Josef Thöni Brunhilde Johanna Mitterer (gyúró)

15 14 Short Track (rövidpályás gyorskorcsolya): Hivatalos kísérők: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Hosszúpályás gyorskorcsolya: Snowboard: Versenyszánkó: TENSI helyszíni iroda: Közjogi méltóság: Állami sportvezetők: Sportolók: Darázs Rózsa Heidum Bernadett Keszler Andrea Kónya Zsófia Lilla Lajtos Szandra Béres Bence Knoch Viktor Liu Shaolin Sándor Kósa Lajos Dr. Bathó Ferenc Orendi Mihály Darázs István Cheng Liang (gyúró) Gyömbér Noémi (pszichológus) Knoch Balázs Telegdi Attila Zhang Jing Sportolók: Lykovcán Ágota (várólista) Nagy Konrád Hivatalos kísérő: Bánhidi Ákos Nemzetközi tisztségviselők: Sportolók: Gyarmati Anna (várólista) Hivatalos kísérő: Christian Walter Scheidl Sportolók: Pulai Imre (várólista) Hivatalos kísérő: Szabó István Boros József Csácsi Krisztina Déri Tamás Dr. Áder János, Köztársasági elnök Balog Zoltán, Emberi Erőforrások minisztere dr. Simicskó István, Sportért felelős államtitkár Kiss Norbert, Sportért felelős helyettes államtitkár Schmitt Pál, a NOB tagja dr. Aján Tamás, IWF elnöke, a NOB tiszteletbeli tagja Regőczy Krisztina, ISU tisztségviselő Martos György, ISU tisztségviselő Sallak György, ISU tisztségviselő

16 15 B) AKKREDITÁCIÓVAL NEM RENDELKEZŐ DELEGÁCIÓ Hagyományainknak megfelelően a téli olimpiai játékokra csak a legnagyobb támogatóink képviselői (Telekom, adidas, OTP Bank) kaptak meghívást, korlátozott létszámban. A Telekom vezetősége nem élt a meghívással, így az utazási lehetőséget gyémánt fokozatú támogatónknak, a COOP-nak adtuk át. A fentiek értelmében a MOB az alábbi támogatóit utaztatja Szocsiba. Utas Időpont Szállás Ár COOP 2 fő febr Louis Olympia hajó Ft OTP 2 fő febr Louis Olympia hajó Ft adidas 1 fő febr Louis Olympia hajó Ft Az árak tartalmazzák a repülőjegyet, repülőtéri illetéket, szállást reggelivel, magyar asszisztenciát a helyszínen, olimpiai belépőjegyeket, vízumot, biztosítást. A csomagárak az egyes foglalások esetében eltérnek egymástól az aktuális repülőjegy áraktól, a repülőtéri illeték összegétől és az olimpiai belépőjegy csomag összetételétől függően. Támogatóink utazását teljes körűen a Tensi Kft., a MOB hivatalos utaztatási és olimpiai jegyértékesítő partnere bonyolítja. 9. BIZTOSÍTÁS A magyar olimpiai csapat hivatalosan akkreditált tagjai hagyományainknak kettős biztosításban részesülnek. Kint tartózkodásuk időtartama alatt életbe lép a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által megkötött biztosítás, amely elsősorban a szükség szerinti magas színvonalú orvosi-egészségügyi ellátást foglalja magában. Ezen felül a Magyar Olimpiai Bizottság támogatója, a Magyar Posta Biztosító jóvoltából baleset-, betegség- és poggyászbiztosítást tartalmazó utasbiztosítást is köt minden kiutazó személyre, amely elutazásuk napjától hazaérkezésük napjáig érvényes. A MOB biztosítása minden küldöttségi tagra kiterjed, az akkreditációval nem rendelkező meghívottakra is. 10. MÉDIA, KOMMUNIKÁCIÓ A médiamunkatársak akkreditálása három csatornán keresztül történt: Az írott sajtó és fotóriporterek akkreditálása a NOB által megadott keretszámok és a Magyar Olimpiai Bizottság javaslata alapján. A közvetítés jogtulajdonosa, az MTVA közvetlenül intézte munkatársai akkreditációját. A NOB kivételes esetekben nem jogtulajdonos rádióknak és televízióknak is adott korlátozott akkreditációt.

17 16 A Magyar Olimpiai Bizottság a korábbi téli olimpiák gyakorlatának megfelelően hét újságírói (E) és három fotós (EP) akkreditációs kvótát kapott Szocsira. A hazai médiából az igényfelmérés, tájékoztatás után összesen hat médium jelentkezett. Ennek megfelelően a tíz hely kiosztásakor nem kellett senkinek visszautasítani a kérelmét. A meglehetősen korlátozott érdeklődés még fontosabbá tette a hazai média kiszolgálásában a MOB saját sajtócsapatának a jelenlétét, helyszíni munkáját. A hat médium hat újságírói és kettő fotós akkreditációt igényelt. A későbbiek folyamán három médium Nemzeti Sport, Magyar Nemzet, Metropol a magas utazási és részvételi költségek miatt visszavonta az igényelt és már visszaigazolt akkreditációját. A három felszabaduló kvóta közül egyet sikerült még határidő után cserélnünk, ennek jóvoltából a később jelentkező Nők Lapja munkatársa is akkreditálva utazhat Szocsiba. Az akkreditált újságírókkal, fotósokkal folyamatosan kapcsolatban van a MOB és Szocsiban a Nemzetközi Sajtóközpont lesz a napi eligazítások helyszíne. Kiemelt feladatnak tekintjük, hogy az akkreditált újságírók, fotósok minél több exkluzív anyagot tudjanak készíteni a magyar sportolókkal, edzőikkel. A MOB saját fotóst küld az eseményre. Kovács Anikóval állandó szerződése van a MOB-nak, így külön honoráriumot nem kell fizetni a munkájáért. A korlátozott akkreditációs szám miatt nem lakhat a faluban. Utazását, szállását a Tensi szervezi és a MOB fizeti. A MOB vendégeként utazik Szocsiba, a téli olimpia első hetére Riskó Géza, a MOB Média Bizottságának elnöke. Az utazását és a szállását a Tensi szervezi, költségeit a MOB fizeti, de a helyszínen MTVA/MTV akkreditációval mozog. A MOB Press Attachéja Szocsiban Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója lesz. Ő fogja össze, koordinálja az akkreditált médiamunkatársak tevékenységét, kiszolgálását, kezeli a nemzetközi megkereséseket és naponta küld anyagokat a hazai médiának. Az akkreditált médiamunkatársak névsora NÉV MÉDIUM POZÍCIÓ AKKR. KÖLTSÉG Ághassi Attila index.hu újságíró E saját Gergelics József MTVA/MTI újságíró E saját Hajdú János RTL Media Group operatőr saját Halász Zoltán origo.hu újságíró E saját Illyés Tibor MTVA/MTI fotós EP saját Kovács Anikó mob.hu fotós EP MOB Majszin György MTVA/MTV operatőr Rb saját Mohay Bence MTVA/MTV szerkesztő-riporter Rb saját Pór Attila Nők Lapja újságíró E saját Riskó Géza MTVA és MOB Média Biz. vendég Rb MOB Szalay Berzeviczy Attila index.hu fotós EP saját dr. Szepesi István RTL Media Group szerkesztő-riporter saját

18 17 Csapatkönyv A téli olimpiai játékokra utazó magyar csapat tagjairól hagyományainknak megfelelően csapatkönyv készül. A korábbiakkal ellentétben azonban még a kis létszámú téli olimpiai csapatot is mintegy 100 oldalas színes, tartalmas kiadványban örökítjük meg, amelyben a sportolók és az olimpia helyszínének bemutatása mellett helyet kapott egy téli olimpiatörténeti rész is. Szintén újdonság, hogy a Nemzeti Sporttal, a MOB médiatámogatójával együttműködésben egy téli olimpiai NS Magazin különkiadás is készül 8000 példányban, a csapatkönyvvel közel azonos tartalommal, így minden korábbinál szélesebb olvasói körhöz juttathatjuk el a téli olimpiai csapat hírét. A MOB szponzorokkal kapcsolatos szemléletváltásának jegyében, a szerződésben foglalt kötelezettségeinken túl további megjelenési lehetőséget ajánlottunk ki támogatóinknak, valamint vásárlási lehetőséget a csapatkönyvből. Az ebből származó bevétel segítségével csökkentettük a kiadvány előállítási költségeit. Ünnepélyes fogadalomtétel Az ünnepélyes fogadalomtételre a csapatkijelölő MOB Közgyűlést követően, január 27-én órai kezdettel kerül sor a Larus Étterem és Rendezvényközpontban, a magyar paralimpiai csapattal közösen.

19 Réstvevő országok Sportágak száma Versenyszámok száma Férfi versenyzők Női versenyzők Összes versenyző Vezetők, edzők, stb. Önkéntesek száma 18 Mellékletek: A TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK ADATAI Sajtó 1924 I. Chamonix II. St. Moritz III. Lake Placid IV. Garmisch-Partenkirchen Sapporo 1944 Cortina D'Ampezzo Elmaradt Rádió TV Újságíró Összesen Elmaradt 1948 V. St. Moritz VI. Oslo VII. Cortina D'Ampezzo VIII. Squaw Valley I. Innsbruck Grenoble I. Sapporo II. Innsbruck III. Lake Placid IV. Szarajevo V. Calgary VI. Albertville VII. Lillehammer VIII. Nagano I. Salt Lake City Torino I. Vancouver II. Sochi III. Pyeongchang

20 Összes érem szerzett pont Magyar spportágak Magyar versenyszámok Magyar férfi indulók Magyar női indulók Összes magyar induló 19 A TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK MAGYAR ADATAI Magyar helyezések I. II. III. IV. V. VI I. Chamonix II. St. Moritz III. Lake Placid IV. Garmisch-Partenkirchen Sapporo 1944 Cortina D'Ampezzo Elmaradt Elmaradt 1948 V. St. Moritz VI. Oslo VII. Cortina D'Ampezzo VIII. Squaw Valley I. Innsbruck Grenoble I. Sapporo II. Innsbruck III. Lake Placid IV. Szarajevo V. Calgary VI. Albertville VII. Lillehammer VIII. Nagano I. Salt Lake City Torino I. Vancouver II. Sochi 2018 III. Pyeongchang Összesen:

21 20 MAGYAR ÉRMESEK ÉS HELYEZETTEK A TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKON Kékesy Andrea Király Ede Regőczy Krisztina Sallay András Rotter Emília Szollás László dr. Rotter Emília Szollás László dr. Nagy Marianna Nagy László dr. Nagy Marianna Nagy László dr. II. HELYEZETTEK 1948 műkorcsolya páros BKE 1980 jégtánc BSE III. HELYEZETTEK 1932 műkorcsolya páros BKE 1936 műkorcsolya páros BKE 1952 műkorcsolya páros Bp. Építők SC 1956 műkorcsolya páros Csepeli Vasas Orgonista Olga Szalay Sándor Szekrényessy Attila Szekrényessy Piroska Pajor Kornél műkorcsolya páros műkorcsolya páros gyorskorcsolya m BKE BKE BKE Huszár Erika 2006 short track 1500 m TRGSE Király Ede 1948 műkorcsolya egyéni BKE Almássy Zsuzsa 1972 műkorcsolya egyéni FTC Regőczy Krisztina Sallay András IV. HELYEZETTEK V. HELYEZETTEK 1976 jégtánc BSE Knoch Viktor 2006 short track 1500 m Pécsi KSE Darázs Rózsa 2010 short track váltó Jászberényi SC Heidum Bernadett 2010 short track váltó Sportország SC Huszár Erika 2010 short track váltó Sportország SC Keszler Andrea 2010 short track váltó Tatabányai DKE VI. HELYEZTTEK Almássy Zsuzsa 1968 műkorcsolya egyéni FTC Huszár Erika 2010 short track 1500 m Sportország SC

22 21 Az közötti Téli Olimpiai Játékok magyar helyezései 2002 SALT LAKE CITY 2006 TORINO 2010 VANCOUVER Biatlon férfi 10 km férfi 20 km női 7,5 km 67; női 15 km 58; Bob férfi kettes férfi négyes női kettes Korcsolya műkorcsolya női 8 18; műkorcsolya férfi jégtánc gyorskorcsolya férfi 500 m gyorskorcsolya férfi 1000 m gyorskorcsolya férfi 1500 m gyorskorcsolya női 500 m gyorskorcsolya női 1000 m gyorskorcsolya női 1500 m short track férfi 500 m 18; ; 25 short track férfi 1000 m 20; short track férfi 1500 m 23; 24 5; 11 19; 30 short track női 500 m 26; 28 13; short track női 1000 m 19; 23 11; 21 9; DQ short track női 1500 m 23; 25 4; 20 6; 23; DQ short track női váltó Sí alpesi si férfi super-g alpesi si férfi óriásműlesiklás alpesi si férfi műlesiklás kiesett alpesi sí női lesiklás alpesi sí női super-g ; kiesett alpesi si női óriásműlesiklás ; kiesett alpesi si női műlesiklás kiesett 49 44; 45 alpesi sí női kombináció sífutás férfi 1,5 km sprint 41; sífutás férfi 10 km klasszikus stilus 77; sífutás férfi 15 km klasszikus stilus sífutás férfi 15 km szabadstilus sífutás férfi 30 km szabadstilus sífutás női 5 km klasszikus stilus sífutás női 1,5 km sprint 54; sífutás női 10 km szabadstilus sífutás női 10 km klasszikus stilus

23 22 ZÁSZLÓVIVŐINK A TÉLIOLIMPIAI JÁTÉKOKON 1924 I. Chamonix rendező ország képviselője 1928 II. St. Moritz Szepes Gyula sífutás 1932 III. Lake Placid Szollás László műkorcsolya 1936 IV. Garmisch-Partenkirchen Balatoni Levente alpesi sí 1940 Sapporo 1944 Cortina D'Ampezzo 1948 V. St. Moritz Harangvölgyi András sífutás 1952 VI. Oslo Lőrincz Ferenc gyorskorcsolya 1956 VII. Cortina D'Ampezzo rendező ország képviselője 1960 VIII. Squaw Valley Bartha János követségi tanácsos 1964 I. Innsbruck Koutny Lajos jégkorong Grenoble Martos Mihály gyorskorcsolya 1972 I. Sapporo Almássy Zsuzsa műkorcsolya 1976 II. Innsbruck Vajda László műkorcsolya 1980 III. Lake Placid Sallay András jégtánc 1984 IV. Szarajevo Mayer Gábor biatlon 1988 V. Calgary Tóth Attila jégtánc 1992 VI. Albertville Tóth Attila jégtánc 1994 VII. Lillehammer Bónis Attila alpesi sí 1998 VIII. Nagano Egyed Krisztina gyorskorcsolya 2002 I. Salt Lake City Egyed Krisztina gyorskorcsolya Torino Darázs Rózsa short track 2010 I. Vancouver Sebestyén Júlia műkorcsolya

24 23 Helszín Esemény / sportág FISHT Olympic Stadium Ceremónia BOLSOY Ice Dome Jégkorong / ffi SHAYBA Arena Jégkorong ffi és női ADLER Arena Gyorskorcsolya Rövidpályás gyorskorcsolya ICEBERG Műkorcsolya csarnok Műkorcsolya és jégtánc ICE CUBE Curling Center Curling Megnyitó Ünnepség 17:00-20:00 Záró Ünnepség 17:00-19:30 Ffi csoport mérkőzések Selejtező rájátszásra (3) Ffi Negyeddöntők (3) Nő bronz mérkőzés 13:00-15:30, Női Döntő 18:00-21:00 Ffi elődöntők 13:00-15:30, 18:00-20:30 Ffi Bronz mérkőzés 16:00-18:55 Ffi Döntő 13:00-15:55 Női / Ffi csoport mérkőzések, női negyeddöntők febr. 15-én Női helyosztó és ffi csoportmérkőzések Női elődöntők 13:30-16:00 18:00-20:30 Női helyosztó, ffi rájátszás mérkőzések Ffi Negyeddöntő (1) Ffi 5000m 12:30-15:25 Női 3000m 12:30-14:35 Ffi 500m 14:00-17:25 Ffi 1500m, Női 500m, Női 3000m váltó elődöntő, 10:45-13:35 Női 500m 13:45-17:00 Ffi 1000m :40 Női 1000m 15:00-16:40 Női 500m, Ffi 1000m, Ffi 5000m váltó elődöntő, 11:00-13:30 Ffi 1500m 14:30-16:25 Női 1 500m, Ffi 1000m, 11:00-13:55 Női 1500m 15:00-16:50 Ffi m 14:00-17:00 Női 1000m, Ffi 500m, Női 3000m váltó döntő 10:30-12:30 Női 5 000m 14:30-16:20 Női / Ffi csapat üldözéses 14:30-16:25 Ffi 500m, Női 1000m, Ffi 5000m váltó döntő 17:30-20:15 Női / Ffi csapat üldözéses 14:30-17:05 Ffi, és páros csapatverseny (rövid prog.) 16:30-19:55 Jégtánc és Női (rövid pr.), Páros csapatverseny (szabad pr.) 15:30-20:05 Ffi, Női, Jégtánc csapatverseny (szabad pr.), 16:00-19:10 Páros, rövid pr. 16:00-19:25 Páros szabad pr. 16:45-20:00 Ffi rövid pr. 16:00-20:25 Ffi szabad pr. 16:00-20:25 Jégtánc rövid pr. 16:00-19:45 Jégtánc szabad pr. 16:00-19:35 Női rövid pr. 16:00-20:30 Női szabad pr. 16:00-20:10 Gála 17:30-20:00 Női és Ffi csoportmérkőzések, naponta 6:00-9:00, 11:00-14:00, 16:00-19:00 Női és Ffi Rájátszás 6:00-9:00, 11:00-14:00, 16:00-19:00 Női elődöntő 11:00-14:00 Ffi elődöntő 16:00-19:00 Női bronz mérkőzés 9:30-12:30 Női döntő 14:30-17:55 Ffi bronz mérkőzés 9:30-12:30 Ffi döntő 14:30-17:55 RUSSKI GORKI Jumping Center LAURA Country ROSA KHUTOR Alpesi központ ROSA KHUTOR Extrem Park Slidin Center SANKI Síugrás Északi összetett Biatlon / Sílövészet Sífutás Alpesi sízés Síakrobatika Snowboard / Hódeszka Bobsport Skeleton Szánkó Női mogul selejtező 15:00-15:45 Ffi / Női slopestyle selejtezők 7:00-13:40 Ffi Egyéni, normáls sánc selejtező 17:30-18:35 Ffi 10km sprint 15:30-17:20 Női Skiatlon 7,5km klasszikus, 7,5km szabad 11:00-12:05 Női mogul döntő 15:00-15:30 19:00-20:35 Ffi slopestyle döntő 6:30-9:10 9:45-10:55 Ffi együléses 15:30-19:05 Ffi Egyéni, normál sánc döntő 18:30-20:15 Női 7,5km sprint 15:30-17:20 Ffi Skiatlon 15km klasszikus, 15km szabad 11:00-12:45 Ffi lesiklás 8:00-10:10 Női slopestyle döntő 7:30-8:40 10:15-11:25 Ffi együléses 15:30-19:25 Ffi 12,5km üldözéses 16:00-17:20 Női Szuperkomb. 8:00-09:30 12:00-13:10 Ffi mogul 15:00-16:20 19:00-20:35 Női együléses 15:45-18:40 Női normál sánc 18:30-20:05 Női 10km üldözéses 16:00-17:20 Ffi / Női szabad sprint 11:00-11:50 13:00-14:50 Női slopestyle 7:00-8:25 10:00-11:05 Ffi félcső 11:00-14:05 16:00-17:00 18:30-19:35 Női együléses 15:30-18:45 Ffi egyéni, normál sánc 10:30-11:20, egyéni 10km 13:30-14:15 Női lesiklás 8:00-10:10 Női félcső 11:00-14:05 16:00-17:00 18:30-19:35 Ffi kétüléses 15:15-17:35 Ffi 20km egyéni 15:00-17:20 Női 10km klasszikus 11:00-12:40 Ffi slopestyle 7:15-9:00 10:30-11:40 Női selejtezők 8:30-10:20 Csapat 17:15-18:30 Ffi Egyéni, nagy sánc selejtező 18:30-19:35 Női 15km egyéni 15:00-17:20 Ffi 15km klasszikus 11:00-12:55 Ffi Szuperkomb. 8:00-9:30 12:30-13:40 Női ugrás (aerials) 14:45-16:00 18:30-19:35 Ffi selejtezők és női döntő 13:30-18:40 Ffi egyéni, nagy sánc döntő 18:30-20:15 Női váltó 4x5km 11:00-12:30 Női Szuperóriásmű. 8:00-10:10 Ffi döntő 15:45-18:05 Ffi tömegrajtos 15km 16:00-17:20 Ffi váltó 4x10km 11:00-13:30 Ffi Szuperóriásmű. 8:00-10:10 Női cross 8:00-9:10 10:15-11:05 Ffi Kettes 17:15-19:55 Ffi csapatverseny nagy sánc 18:15-20:10 Női tömegrajtos 12,5km 16:00-17:20 Ffi ugrás (aerials) 14:45-16:00 18:30-19:35 Ffi cross 8:00-9:30 10:30-11:30 Ffi Kettes 15:30-18:00 Ffi egyéni, nagy sánc 10:30-11:20, egyéni 10km 13:00-13:45 Női óriásmű. 8:00-10:00 11:30-13:10 Ffi félcső 14:45-16:25 18:30-19:30 Női kettes 16:15-18:10 Vegyes váltó 15:30-17:30 Női / Ffi csapat sprint váltó 10:15-12:00 12:45-14:00 Ffi óriásmű. 8:00-10:00 11:30-13:10 Női / Ffi paralel óriásmű. selejtezők 6:15-8:00 10:00-12:05 Női kettes 17:15-19:20 Ffi csapat nagysánc 9:00-9:50, Váltó 4x5km 12:00-13:15 Ffi sícross 8:45-9:25 10:30-12:00 Női félcső 15:30-16:45 18:30-19:25 Női váltó 4x6km 15:30-17:30 Női műlesiklás 13:45-15:00 17:15-18:25 Női sícross 8:45-9:25 10:30-12:00 Ffi váltó 4x7,5km 15:30-17:40 Női 30km tömegrajtos szabad :25 Ffi műlesiklás 13:45-15:15 17:15-18:50 Női / Ffi paralel óriásmű. döntő 6:15-8:00 10:15-12:20 Ffi négyes 17:30-20:05 Ffi 50km tömegrajtos szabad 9:00-10:55 Ffi négyes 10:30-13:05

25 24 SZOCSI 2014 MAGYAR INDULÓK PROGRAMJA Alpesi sízés Berecz Anna és Miklós Edit; szuper kombináció; 08:00-09:30;12:00-13:10 Biathlon??? Gombos Károly; 10km sprint; 15:30-17:30??? Szőcs Emőke; 7,5km sprint; 15:30-17:30 Berecz Anna és Miklós Edit; lesiklás; 08:00-10:10??? Gombos Károly - 20km kl. ; 15:00-17:20??? Szőcs Emőke; 15km; 15:00-17:20 Berecz Anna és Miklós Edit; szuper G; 08:00-10:10 Berecz Anna és Miklós Edit; óriásműlesiklás; 08:00-10:00 és 11:30-13:10 Farkas Norbert; óriásműlesiklás; 08:00-10:00 és 11:30-13:10 Berecz Anna; műlesiklás; 13:45-15:00;17:15-18:25 Farkas Norbert; műlesiklás; 13:45-15:00;17:15-18:25 Északi sízés Szőcs Emőke (???) és Szabó Milán; sprint szabad stilus; 11:00-11:50 és 13:00-14:50 Szőcs Emőke (???); 10km klas; 11:00-12:40 Szabó Milán; 15km klas; 11:00-12:55 Rövidpályás gyorskorcsolya ffi 1500m - (3); női 500m - (1); 3000m női váltó elődöntő; 10:45-13:35 Gyorskorcsolya??? Lykovcán Tóth Ágota; 500m női, 13:45-17:00 Szánkó??? Pulai Imre; együléses; 15:30-19:05 Hódeszka??? Gyarmati Anna; Slopestyle; 07:00-13:40??? Pulai Imre; együléses; 15:30-19:25??? Gyarmati Anna; Slopestyle 07:30-08:40 és 10:15-11:25 női 500m - (2), ffi 1000m - (3); 11:00-13:30 női 1500m - (2); ffi 1000m - (3); 11:00-13:55 Nagy Konrád m 14:30-16:30 női 1000m - (1); ffi 500m -(2); 3000m női váltó döntő; 10:30-12:30 ffi 500m-(2); női 1000m - (1); 17:30-20:15

Emlékeztető. 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szövetségi konzultáció MOB - 2013. szeptember 11. 14:00

Emlékeztető. 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szövetségi konzultáció MOB - 2013. szeptember 11. 14:00 Emlékeztető Magyar Olimpiai Bizottság 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szövetségi konzultáció MOB - 2013. szeptember 11. 14:00 Résztvevők: MOB RÉSZÉRŐL: Dr. Nagy Zsigmond Nemzetközi igazgató, Csapatvezető

Részletesebben

Kvótahelyzet 100 nappal a phjongcshangi olimpia rajtja előtt

Kvótahelyzet 100 nappal a phjongcshangi olimpia rajtja előtt Kvótahelyzet 100 nappal a phjongcshangi olimpia rajtja előtt 15 sportág 102 versenyszámában avatnak bajnokot a 2018-as téli olimpián. Sportolóink 1 sífutó, 3 alpesi sí, 1 műkorcsolya kvótát már megszereztek

Részletesebben

Emlékeztető. 2014 Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szövetségi konzultáció MOB - 2013. április 9. 14:30

Emlékeztető. 2014 Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szövetségi konzultáció MOB - 2013. április 9. 14:30 Emlékeztető Magyar Olimpiai Bizottság 2014 Szocsi Téli Olimpiai Játékok Szövetségi konzultáció MOB - 2013. április 9. 14:30 Résztvevők: MOB RÉSZÉRŐL: Dr. Nagy Zsigmond Nemzetközi igazgató, Csapatvezető

Részletesebben

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓ A PYEONGCHANG-I PARALIMPIAI RÉSZVÉTELRŐL 2018. ÁPRILIS 12. XII. TÉLI PARALIMPIAI JÁTÉKOK 2018. MÁRCIUS 9-18., PYEONGCHANG A PARALIMPIÁT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK CSAPATFOTÓZÁS

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A SZOCSIBAN MEGRENDEZETT 2014. ÉVI XXII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL. Címzett: Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése

BESZÁMOLÓ A SZOCSIBAN MEGRENDEZETT 2014. ÉVI XXII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL. Címzett: Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése BESZÁMOLÓ A SZOCSIBAN MEGRENDEZETT 2014. ÉVI XXII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL Címzett: Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése Jóváhagyta: MOB Elnöksége 2014. március 17. napján Budapest, 2014. április 28.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A SZOCSIBAN MEGRENDEZETT 2014. ÉVI XXII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL. Címzett: Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége.

BESZÁMOLÓ A SZOCSIBAN MEGRENDEZETT 2014. ÉVI XXII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL. Címzett: Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége. BESZÁMOLÓ A SZOCSIBAN MEGRENDEZETT 2014. ÉVI XXII. TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL Címzett: Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége Készítette: Dr. Nagy Zsigmond, csapatvezető Dr. Balogh Péter, vezető főorvos Siklós

Részletesebben

SZOCSI 2014 MAGYAR KVALIFIKÁCIÓS REMÉNYEK

SZOCSI 2014 MAGYAR KVALIFIKÁCIÓS REMÉNYEK SZOCSI 2014 MAGYAR KVALIFIKÁCIÓS REMÉNYEK Alig 9 hónap múlva február 7-én fellobban a láng Szocsiban és kezdetét veszi a XXII. Téli Olimpia. A MÚLT A téli olimpiák története nem nyúlik vissza olyan messzire,

Részletesebben

A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése. 2016. április 28.

A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése. 2016. április 28. A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése 2016. április 28. 7. napirendi pont: Beszámoló a Lillehammerben megrendezett II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokról./2016/KGY Határozati javaslat A MOB Közgyűlése

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A RIÓI OLIMPIÁVAL KAPCSOLATBAN

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A RIÓI OLIMPIÁVAL KAPCSOLATBAN 1 MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A 2016. RIÓI OLIMPIÁVAL KAPCSOLATBAN Időpont: 2016. július 12. Küldöttségvezető: Borkai Zsolt MOB elnök Küldöttségvezető-helyettes: Szabó Bence főtitkár Csapatvezető:

Részletesebben

Világjátékok 2013 Cali

Világjátékok 2013 Cali Világjátékok 2013 Cali Bevezető: A Világjátékokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert szervezet, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) égisze alatt rendezik. Ez a szervezet tömöríti

Részletesebben

XXIII. Téli Olimpiai Játékok, Phjongcshang (Sajtóanyag, háttér)

XXIII. Téli Olimpiai Játékok, Phjongcshang (Sajtóanyag, háttér) XXIII. Téli Olimpiai Játékok, Phjongcshang 2018 (Sajtóanyag, háttér) TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS A 2018. évi XXIII. Téli Olimpiai Játékokat a dél-koreai Phjongcshang rendezi 2018. február 9. és 25. között.

Részletesebben

Magyar Paralimpiai Bizottság KÖZGYŰLÉS február 22. ELŐTERJESZTÉS

Magyar Paralimpiai Bizottság KÖZGYŰLÉS február 22. ELŐTERJESZTÉS 1. napirend: A 2018. március 8-18. között megrendezésre kerülő XII. Téli Paralimpiai Játékokon résztvevő delegáció összetételének jóváhagyása Tisztelt Közgyűlés! ELŐTERJESZTÉS A 2018. évi XII. Téli Paralimpiai

Részletesebben

LONDON 2012. A MOB Közgyűlésének 2009. szeptember 26-i döntése:

LONDON 2012. A MOB Közgyűlésének 2009. szeptember 26-i döntése: A MOB Közgyűlésének 2009. szeptember 26-i döntése: - Az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben az első 20 ország között végezni. - 20-22 sportágban szerezzük meg a részvételi jogosultságot. -

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon Egységes szerkezetben 2016/2017/001. határozattól 2016/2017/032. határozatig 2016.08.04. Határozatok: 2016/2017/001-től 2016/2017/001-ig MOKSZ 2016/2017/1.

Részletesebben

VI.2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok. Csapatvezetői kézikönyvének kivonata

VI.2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok. Csapatvezetői kézikönyvének kivonata VI.2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok Csapatvezetői kézikönyvének kivonata Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezető... 3 1. Akkreditáció és nevezés... 3 2. Érkezés előtt... 3 3. Érkezés és hazautazás...

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon. Egységes szerkezetben. 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon. Egységes szerkezetben. 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon Egységes szerkezetben 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig 2014.05.30. Határozatok: 2014/2015/000-tól 2014/2015/000-ig Az Elnökség - 2014-2015/0.

Részletesebben

Sajtótájékoztató. 100 nappal a Londoni Olimpiai Játékok előtt...

Sajtótájékoztató. 100 nappal a Londoni Olimpiai Játékok előtt... Sajtótájékoztató 100 nappal a Londoni Olimpiai Játékok előtt... 2012. április 17. 1 A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) Doppingellenes Szabályzata a Londoni Olimpiára vonatkozóan Az Olimpia ideje alatt

Részletesebben

11. napirendi pont: A 2015. évi Baku Európa Játékokra történő felkészülés irányelveinek elfogadása

11. napirendi pont: A 2015. évi Baku Európa Játékokra történő felkészülés irányelveinek elfogadása MOB Elnökségi ülés - 2014. május 7. 11. napirendi pont: A 2015. évi Baku Európa Játékokra történő felkészülés irányelveinek elfogadása Előterjesztő: Szabó Bence Főtitkár HATÁROZATI JAVASLAT A MOB Közgyűlés

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018. Magyar Hallássérültek Sportszövetsége ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK HATÁROZATOK TÁRA 2018. 1/2018. (01. 04.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége bowling szakágvezetőnek Kapronczayné Karádi Magdolnát

Részletesebben

Előterjesztés a Pyeongchang XXIII. Téli Olimpiai Játékokról és a magyar csapat sportszakmai helyzetéről

Előterjesztés a Pyeongchang XXIII. Téli Olimpiai Játékokról és a magyar csapat sportszakmai helyzetéről Előterjesztés a Pyeongchang XXIII. Téli Olimpiai Játékokról és a magyar csapat sportszakmai helyzetéről MOB Közgyűlés - 2016. április 26. 1. fejezet - BEVEZETŐ A XXIII. Téli Olimpia megrendezésére három

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.)

VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) VERSENYKIÍRÁS FELNŐTT VÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG 2018. IDŐPONT: 2018. DECEMBER 20-21-22. HELYSZÍN: GEREVICH ALADÁR NEMZETI SPORTCSARNOK (1146. Budapest, Istvánmezei u. 3-5.) IDŐREND: Fegyvernem, idő, terembeosztás.

Részletesebben

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12.

Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12. Előterjesztés a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére 2015. május 12. 9. napirendi pont javaslat: A 2015. július 26-augusztus 01. között Tbilisziben megrendezésre kerülő XIII. Nyári Európai Ifjúsági

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2013. június 26-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2013. június 26. napján 8:30 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015/2016-os szezon. Egységes szerkezetben. 2015/2016/001. határozattól 2015/2016/040. határozatig

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015/2016-os szezon. Egységes szerkezetben. 2015/2016/001. határozattól 2015/2016/040. határozatig MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2015/2016-os szezon Egységes szerkezetben 2015/2016/001. határozattól 2015/2016/040. határozatig 2015.06.22. Határozatok: 2015/2016/001-től 2015/2016/001-ig MOKSZ 2015/2016/1.

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

OKTV 2005/2006 II. forduló

OKTV 2005/2006 II. forduló Informatika I. (alkalmazói) kategória feladatai OKTV 2005/2006 II. forduló Kedves Versenyző: Egyes feladatokban nem szerepelnek konkrét előírások (pl. betűk mérete, behúzás mértéke, oszlopszélességek stb.),

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak: MSSZ RENDES ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI 2014. március 3. A Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége 2014. március 3-án 16 órakor a Magyar Sport Háza 3. emeleti tárgyalójában tartotta 2014. évi második (2.)

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2011/2012-es szezon. Egységes szerkezetben. 2011/2012/001. határozattól 2011/2012/022. határozatig

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2011/2012-es szezon. Egységes szerkezetben. 2011/2012/001. határozattól 2011/2012/022. határozatig MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2011/2012-es szezon Egységes szerkezetben 2011/2012/001. határozattól 2011/2012/022. határozatig 2011.06.07. Határozatok: 2011/2012/001-től 2011/2012/005-ig Az Elnökség 2011/2012/1.

Részletesebben

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL

OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL Magyar Sporttudományi Társaság Magyar Olimpiai Bizottság OLIMPIA SOK SZEMPONTBÓL 2016. NOVEMBER 21. XV. NYÁRI PARALIMPIAI JÁTÉKOK 2016. SZEPTEMBER 7-18., RIO DE JANEIRO PARALIMPIÁT MEGELŐZŐ ESEMÉNYEK CSAPATFOTÓZÁS

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. szeptember 23 i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. szeptember 23. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124

Részletesebben

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017 A Magyar Búvár Szakszövetség 2017. évben a 2017. évi Nyílt Európa Bajnokságra való felkészülést és kiutazást tudja támogatni központi

Részletesebben

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság február 3-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság február 3-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2015. február 3-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2015. február 3. napján 10:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

Speciális Olimpia 10. Téli Világjátékok. Koreai Köztársaság 2013. január 26 február 5.

Speciális Olimpia 10. Téli Világjátékok. Koreai Köztársaság 2013. január 26 február 5. Speciális Olimpia 10. Téli Világjátékok Koreai Köztársaság 2013. január 26 február 5. Dr. Simicskó István sportért felelős államtitkár köszöntője a Téli Speciális Olimpiára készülő magyar csapathoz Kedves

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco

Olympic Agenda 2020. elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Olympic Agenda 2020 elfogadva a NOB 127.Közgyűlésén 2014. december 8-9., Monaco Schmitt Pál A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlés 2015. február 6. Agenda 2020 - Cél

Részletesebben

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA BM TANINTÉZETEK 2019. ÉVI ORSZÁGOS TEREPFUTÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Szeged, 2019. április 12. Szám: /2019. 1. Bajnokság célja Versenyzési, sportolási lehetőség biztosításával segíteni a BM tanintézetek

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta:

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta: 2008 évi Közgyűlési határozatok 2008. február 15. - Rendkívüli közgyűlés: 1/2008.02.15 sz. határozat: Az MPB közgyűlése a jelenleg előkészített sporttörvény módosítási javaslatot elfogadni nem tudja, azt

Részletesebben

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás

NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás A. VERSENYSZÁMOK (12) NEMZETKÖZI VÍVÓ SZÖVETSÉG Vívás Férfiak (6) Nők (6) Tőr egyéni Párbajtőr egyéni Kard egyéni Kard csapat Tőr csapat Párbajtőr csapat Tőr egyéni Párbajtőr egyéni Kard egyéni Kard csapat

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016. 2016/1. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a 2015. 12. 10-i elnökségi ülés emlékeztetőjét. 2016/2. sz. határozat Az elnökség egyhangúlag elfogadta a következő elnökségi

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019. MPB KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 1/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése Urr Anitát jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag elfogadta. 2/2019 (02. 22.) sz. MPB közgyűlési határozat Az MPB Közgyűlése

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 24-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-167/2019. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2019. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 2015. évi elnökségi ülések határozat-tára 1./2015. (02.12) számú Elnökségi határozat: Az Elnökség egybehangzóan 9 igen szavazattal elfogadta a TAO bizottság javaslatát miszerint több pályázatnál a sorok

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc. ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc. ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat Műkorcsolya - Jégtánc ISU Világversenyeken való részvétel feltételei a 2017-2018. szezonban Készítette: Engi Klára, Pontozásos Ágazati sportigazgató

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről 2008. március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jelen vannak: Csiba Péter Pusztai Csaba Daragó István Kökényesi György Sasvári Sándor Tóth

Részletesebben

ORSZÁGOS CSÚCSOK FEJLŐDÉSE III.

ORSZÁGOS CSÚCSOK FEJLŐDÉSE III. Nagypályás Gyorskorcsolyázás ORSZÁGOS CSÚCSOK FEJLŐDÉSE III. A KÜLFÖLDI ORSZÁGOS CSÚCSOK TELJES LISTÁJA The complete list of records, Hungarian speed skaters on Foreign Iceriks Férfiak távjai: 500 méter

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB

VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére

ELŐTERJESZTÉS. A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére ELŐTERJESZTÉS A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése részére Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatának felkészülési programja és irányelvei a 2018. évi

Részletesebben

MOKSZ STRATÉGIA

MOKSZ STRATÉGIA MOKSZ STRATÉGIA 1 2016-24. MOKSZ SZERVEZETI STRUKTÚRA KÖZGYŰLÉS MOKSZ KFT Váradi Orsolya... Média PR Holub Katalin Fáber Dávid MOKSZ HIVATAL ELNÖKSÉG Kósa Lajos elnök Dr. Bathó Ferenc alelnök Orendi Mihály

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

Fábián László. Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság

Fábián László. Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság Fábián László Sportigazgató Rio 2016 Csapatvezető Magyar Olimpiai Bizottság 2016 augusztus 5-21. 2016 szeptember 7-18. XV. Nyári Paralimpiai Játékok XV. Nyári Paralimpia Első alkalommal Dél-Amerikában

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

HATÁROZATOK TÁRA 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2016. 01/2016. (03. 08.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége a MOB Gerevich Aladár Sportösztöndíj Szabályzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. március 17-i Elnökségi üléséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. március 17-i Elnökségi üléséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság 2014. március 17-i Elnökségi üléséről Készült: a Magyar Olimpiai Bizottság Elnökségének 2014. március 17. napján 9:00 órakor, a Magyar Olimpiai Bizottság (1124 Budapest,

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő ELTE Savaria Egyetemi Központ Szombathely, 2017. május 16-17. Fővédnökök: Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség elnöke

Részletesebben

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2009/2010-es szezon. Egységes szerkezetben. 2009/2010/001. határozattól 2009/2010/046. határozatig

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2009/2010-es szezon. Egységes szerkezetben. 2009/2010/001. határozattól 2009/2010/046. határozatig MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2009/2010-es szezon Egységes szerkezetben 2009/2010/001. határozattól 2009/2010/046. határozatig MOKSZ Elnökségi ülés 2009.06.06. Határozatok: 2009/2010/001-től 2009/2010/001-ig

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

9. napirendi pont: A 2015. évi állami sport célú támogatások elosztásának arányaira és irányaira vonatkozó javaslat tárgyalása

9. napirendi pont: A 2015. évi állami sport célú támogatások elosztásának arányaira és irányaira vonatkozó javaslat tárgyalása MOB Elnökségi ülés -2014. július 7. 9. napirendi pont: A 2015. évi állami sport célú ok elosztásának arányaira és irányaira vonatkozó javaslat tárgyalása 20/23/06 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint

Részletesebben

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS AZ OLIMPIAI JELKÉPEK SZABÁLYSZERŰ HASZNÁLATÁRÓL MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS AZ OLIMPIAI JELKÉPEK SZABÁLYSZERŰ HASZNÁLATÁRÓL MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÁS AZ OLIMPIAI JELKÉPEK SZABÁLYSZERŰ HASZNÁLATÁRÓL MAGYARORSZÁG TERÜLETÉN Az utóbbi időben számos alkalommal találkoztunk az olimpiai ötkarika és más olimpiai jelképek, illetve maga

Részletesebben

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA

BM TANINTÉZETEK ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA BM TANINTÉZETEK 2016. ÉVI ORSZÁGOS JUDO BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA Miskolc, 2016. február 25. Szám: 23023/201/../2016. MISKOLCI RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1. A bajnokság célja 2. A bajnokság ideje és

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása Vidékbajnokság 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

UTÁNPÓTLÁSHELYZET GYORSASÁGI ÁGAZAT

UTÁNPÓTLÁSHELYZET GYORSASÁGI ÁGAZAT UTÁNPÓTLÁSHELYZET GYORSASÁGI ÁGAZAT Darázs István Gyorsasági Ágazat Igazgató Telegdi Attila Gyorsasági Ágazat Sportszakmai Vezető Szöllősi Szabolcs Gyorskorcsolya vezetőedző Szabó Krisztián Short track

Részletesebben

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 2. oldal d) csapatsportágban szerzett 1-8. helyezés után állami jut

Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 2. oldal d) csapatsportágban szerzett 1-8. helyezés után állami jut Magyar joganyagok - 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet - egyes kimagasló sportered 1. oldal 200/2013. (VI. 13.) Korm. rendelet egyes kimagasló sporteredmények állami jutalmáról A Kormány a sportról szóló

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi Felnőtt Európa-bajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök Az előterjesztést tárgyalja: 2018. 04. 20-i Elnökségi Ülés A verseny megnevezése: Felnőtt Európa-bajnokság

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat 2018/19. évi szezon Bevezető Cél: Reformálás Lezárult az előző Olimpiai Ciklus Új jövőkép felállítása klasszikus megbízható rendszerek, 21. századi

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 2012 2013

SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 2012 2013 A MAGYAR ORSZÁGOS KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ VÁLOGATOTTAINAK SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 2012 2013 Készítették: DARÁZS ISTVÁN TELEGDI ATTILA BÁNHIDI ÁKOS BELOVAI JÓZSEF SZABÓ KRISZTIÁN

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség SZUPER KUPA Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó Szuper Kupa versenykiírása 2015. Tartalom 1. A Szuper Kupa szervezője és rendezője, a kupa típusa... 2 2. A Kupa célja... 2 3.

Részletesebben

Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. kcs.

Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. kcs. Mező Ferenc szellemi diákolimpia III-IV. kcs. www.bpdiaksport.hu MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA A Magyar Diáksport Szövetség versenykiírása értelmében Budapesti döntő nem kerül megrendezésre. Alább olvasható

Részletesebben

Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület

Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület Hunnia-Rex Német Juhászkutya Egyesület WUSV Világbajnokság kvalifikációs feltételei 2015. Cél A HNJE és a MEOESZ nevében Magyarország képviselete a WUSV által megrendezésre kerülő világbajnokságokon. Minden

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

XI. Fenyves Crossfutás április 3.

XI. Fenyves Crossfutás április 3. XI. Fenyves Crossfutás 2011. április 3. Végeredmény 5 KM Gyerek 1. Csák Tamás 2000 1164 26:49 2. Heller Dániel 1998 1145 28:56 3. MOLNÁR LILIÁNA ANITA 1997 1166 30:14 4. HALLGAT FANNI 1999 1104 30:38 5.

Részletesebben

Ezúton köszönjük Elnök Úrnak és az Elnökségnek a 2014-15 szezonra nyújtott támogatást és anyagi lehetéságeket!

Ezúton köszönjük Elnök Úrnak és az Elnökségnek a 2014-15 szezonra nyújtott támogatást és anyagi lehetéságeket! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökség! Ezúton köszönjük Elnök Úrnak és az Elnökségnek a 2014-15 szezonra nyújtott támogatást és anyagi lehetéságeket! 1. Vesrenyzőink az alábbi válogatott eredményeket érték

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2018. június 4-5. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Rádió Klub egyesület működéséről és terveinek bemutatásáról

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben