J E G Y Z İ K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z İ K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat november 2-i ülésérıl 76-92/2011. ( ) sz. határozat

2 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat november 2-i ülésérıl. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Kassakürtiné Domány Katalin a CNNÖ elnök-helyettese köszöntötte a megjelent képviselıket és a meghívott vendégeket. Megállapította, hogy a képviselık 3 fıvel vesznek részt az ülésen, az önkormányzat határozatképes. A kiküldött meghívóban a jelenlévık tájékoztatva lettek a napirendi pontokról, melyek tárgyalásában változtatást nem javasolt. Kérte a képviselıket, ha egyetértenek a napirendi pontokkal, kézfelemeléssel jelezzék. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 3 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 tartózkodással a nyílt ülés napirendi pontjait elfogadta. Kassakürtiné Domány Katalin: Javaslom a testületnek, hogy jegyzıkönyv hitelesítınek Polónyi Péter képviselıt válasszuk. Kérem a képviselıket, egyetértésük esetén szavazzanak. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 1 tartózkodással jegyzıkönyv hitelesítınek Polónyi Péter képviselıt választotta. 1. napirendi pont CNNÖ évi költségvetési elıirányzatának módosítása Szakmai elıterjesztı: Szeidl Józsefné adó és pénzügyi csoportvezetı Kassakürtiné Domány Katalin: Az írásos elıterjesztést a jelenlévık megkapták. Megkérem Szeidl Józsefné adó- és pénzügyi csoportvezetıt, hogy szóbeli kiegészítését tegye meg. Szeidl Józsefné: A nemzetiségi önkormányzat a I-III. negyedévben Ft általános mőködési támogatásban és Ft feladatalapú támogatásban részesült. A CNNÖ költségvetésének bevételei között eredeti elıirányzatként Ft támogatást terveztünk. Év közben a bevételi elıirányzat (Átvett pénzeszköz) az általános mőködési támogatás összegével, Ft-tal emelkedett. A feladatalapú támogatás összegébıl ( Ft) az eredeti elıirányzatként már szereplı ( Ft) bevétellel módosított Ft-tal szükséges megemelni a bevételi elıirányzatok (Átvett pénzeszköz) összegét. A Ft az általános tartalék elıirányzatát növeli. Kassakürtiné Domány Katalin: Kérem a testületi tagokat, tegyék meg hozzászólásaikat. Hozzászólás nem lévén Kassakürtiné Domány Katalin kérte a testületi tagokat, ha egyetértenek a határozati javaslattal, kézfelemeléssel jelezzék. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 3 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 76/2011. ( ) sz. határozat A Ceglédberceli Német Nemzetiségii Önkormányzat a költségvetési évre jóváhagyott elıirányzatait az alábbiak szerint módosítja: Elıirányzatok módosítása: Bevétel: Átvett pénzeszköz elıirányzata e Ft-tal emelkedik 2

3 Kiadás: Általános tartalék elıirányzata e Ft-tal emelkedik Határidı: november 30. Felelıs: Petı Zsolt jegyzı 2. napirendi pont CNNÖ I-III. negyedévi költségvetési beszámoló Szakmai elıterjesztı: Szeidl Józsefné adó és pénzügyi csoportvezetı Kassakürtiné Domány Katalin: Az írásos elıterjesztést és a határozati javaslatot a jelenlévık megkapták. Megkérem Szeidl Józsefné adó-és pénzügyi csoportvezetıt, hogy szóbeli kiegészítését tegye meg. Szeidl Józsefné: A nemzetiségi önkormányzat az I-III. negyedévben a mőködésre használt fel forrást, valamint a kiadások között szerepel az átadott pénzeszköz, és a dologi kiadások. (Farsangszoba, Báránytánc) A nemzetiségi önkormányzat határozatban döntött a gyermekek táboroztatásáról: 150 e Ft, óvónıi továbbképzés: 110 e Ft, folyóirat, újság megjelentetéséhez támogatás. Dologi kiadások között szerepel az augusztus 20-i ünnepség, Neue Zeitung újság elıfizetése, pályázati regisztrációs díj, dekortáblák megrendelése, Nemzetiségi Napok megtartása, személyszállítási költség, bélyegzı készítés. Bevételeknél szerepelne, az átvett pénzeszköz, kamat bevétel, elızı évi pénzmaradvány. Kassakürtiné Domány Katalin: Kérem a testületi tagokat, ha egyetértenek a határozati javaslattal, kézfelemeléssel jelezzék. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 77/2011. ( ) sz. határozat A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat a I-III. negyedévrıl szóló beszámolót Felelıs: Petı Zsolt jegyzı e Ft bevétellel, 837 e Ft kiadással elfogadja. 3. napirendi pont Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményének maximális csoportlétszám meghatározása Szakmai Elıterjesztı: Dr. Nagy Gáborné CÁMK igazgató Kassakürtiné Domány Katalin: Az írásos elıterjesztést a testületi tagok megkapták. Megkérem Dr. Nagy Gáborné igazgatót, hogy szóbeli kiegészítését tegye meg. 3

4 Dr. Nagy Gáborné: A közoktatási törvény alapján az iskolai maximális csoportlétszám 1-4. évfolyamon 26 fı, 5-8. évfolyamon 30 fı, alapfokú mővészetoktatási intézményi oktatás zenemővészeti ágában 15 fı. A maximális létszám túlléphetı, ha az oktatásszervezési okok miatt indokolt, továbbá az intézkedéssel az iskolai szülıi szervezet egyetért. A mőködés és a nagyszámú jelentkezı miatt kérem a testületet, hogy a maximális létszámtól való eltérést engedélyezze. A csoportokban a létszám nem haladja meg a 20%-os határt. Farkas Szabolcs elnök a testületi ülésre megérkezett, a nemzetiségi önkormányzat 4 fıvel ülésezik tovább. Kassakürtiné Domány Katalin: Kérem a testületi tagokat, ha elfogadják a határozati javaslatot, kézfelemeléssel jelezzék. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 78/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva figyelemmel a közoktatásról szóló évi. LXXIX. tv (2) bekezdésében foglaltakra a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményében hozzájárul a maximális csoportlétszám 20 százalékkal történı túllépéséhez. 4 napirendi pont Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ alapító okiratának módosítása Szakmai elıterjesztı: Dr. Nagy Gáborné CÁMK igazgatója Kassakürtiné Domány Katalin: Az írásos elıterjesztést helyben osztott anyagként a képviselık megkapták. Dr. Nagy Gáborné: A jelenleg hatályos alapító okiratban az intézménybe felvehetı maximális tanulólétszám az alapfokú mővészetoktatás esetében 65 fı. Ez nem bontja meg, a hangszeres tanulókat, illetve a zenei elıképzın részt vevı tanulói létszámot. A beadvány az alapító okiratnak a gyakorlathoz való igazítását kérelmezi, mely szerint alapfokú mővészetoktatás esetén az intézménybe felvehetı maximális tanulólétszám: hangszeres tanuló 60 fı, szolfés (csoportos fıtanszakos oktatás): egy csoportban meghatározás kerüljön elfogadásra. Kassakürtiné Domány Katalin: Kérem a testületi tagokat egyetértésük esetén, szavazzanak. 79/2011. ( ) ÖK. sz. határozat Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva figyelemmel a közoktatásról szóló évi. LXXIX. tv (12) bekezdésében foglaltakra egyetért a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ alapító okiratának pontjának alábbiak szerint módosításával: 4

5 1. Az intézménybe felvehetı maximális tanulólétszám: Általános iskola: Alapfokú mővészetoktatás: - Hangszeres tanuló : 60 fı - Szolfés (csoportos fıtanszakos oktatás) egy csoportban 425 fı 2. E határozat november 7-én lép hatályba. 3. A Képviselı-testület felhatalmazza a jegyzıt a módosítással kapcsolatos feladatok ellátására. Határidı: november 30. Felelıs: Török József polgármester Petı Zsolt jegyzı 5. napirendi pont CÁMK Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény pedagógiai programjának módosítása Szakmai elıterjesztı: Dr. Nagy Gáborné CÁMK igazgatója Kassakürtiné Domány Katalin:: Az írásos elıterjesztést a jelenlévık megkapták. Megkérem Dr. Nagy Gáborné ÁMK igazgatóját, hogy szóbeli kiegészítését tegye meg. Dr. Nagy Gáborné: Technikai jellegő módosításról beszélünk A helyi tanterv óratervének a kerettantervi rendelethez igazítását végeztük el, illetve az óratervre vonatkozó tantestületi határozatok pontosítását fektettük le. Elvégeztük a helyi tanterv szöveges részének igazítását is. A Tantestület, a Szülıi Munkaközösség, a Diákönkormányzat elfogadta a kért változtatásokat. Kassakürtiné Domány Katalin: A függelékben megtalálható az 1. és a 2. változat. A nemzetiségi nyelvoktatásnál leírtak mit jelentenek? Dr. Nagy Gáborné: A bal oldali sávban szerepel a nemzetiségi óraterv. A jobb oldali sávban a normál és az emelt óraterv. A nemzetiségi nyelvoktatás óraszámának a biztosítása érdekében el kell vennünk más tárgyaktól órát. Ezeket az elıterjesztésben szürkével jelöltük. Minden évfolyamon a rajzoktatásból heti fél órát, 3. évfolyamon az énekbıl, informatika tantárgyból 4. évfolyamon fél óra, 5 osztályban egy óra van. A matematikát nemzetiségi tagozaton csak a 4. osztályban pótoltuk ki egy órával. A normál és az emelttagozaton 1-2. évfolyamon plusz egy, 3-4. évfolyamon pedig 0,5 matematika órát tettünk. Felsı tagozatban a nemzetiségi és a normál oktatás tekintetében nincs különbség, felpótoltuk a magyar órákat. A magyar és a matematika órák felpótlását az indokolta, hogy az országos kompetencia mérések során jó ideig az országos átlag alatt voltunk. Kassakürtiné Domány Katalin: Kérte a testületi tagokat, tegyék meg hozzászólásaikat. Hozzászólás nem lévén Kassakürtiné Domány Katalin elnök-helyettes kérte a testületi tagokat, ha egyetértenek a határozati javaslattal, kézfelemeléssel jelezzék. 80/2011. ( ) sz. határozat Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselı-testülete a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva, a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (12) bekezdésének c.) pontjára figyelemmel: 5

6 a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ pedagógiai-mővelıdési programjának a határozat 1. számú melléklete és 1-5.számú függeléke szerinti módosításával egyetért.. Határidı: november 7. Dr. Nagy Gáborné CÁMK igazgató A nemzetiségi önkormányzat ülését Farkas Szabolcs elnök vezeti tovább. 6. napirendi pont Német nyelvő helységnévtábla kihelyezése keretösszeg módosítása Farkas Szabolcs: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat határozott a német nyelvő helységnévtáblák kihelyezésérıl. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elhelyezéshez két olyan feltétellel adta meg hozzájárulását, amely a táblák kihelyezési költségét megemeli: - a tábla méretének meg kell egyezni a magyar nyelvő tábla méretével, ez a gyártási költséget emeli meg 101 ezer Ft-ra, - a tábla kihelyezését a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ceglédi üzemmérnöksége végezheti, amelyért 25 ezer Ft vállalkozói díj illeti meg. Az engedélyezésért továbbra is 15 ezer Ft-os díj illeti meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t. Kérem a képviselıtestületet, hogy döntsön a német nyelvő helységnévtáblák kihelyezésére meghatározott eredeti 60 ezer Ft-os költségkeret 141 ezer Ft-ra emelésérıl 81/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a német helységnévtáblák kihelyezésére az 59/2011.számú határozattal elfogadott 60 ezer Ft keretösszeget 141 ezer Ft keretösszegre növeli 2011.évi költségvetésének általános tartaléka terhére. 7. napirendi pont Ortsfamilienbuch - családkönyvek vásárlása a Könyvtár részére Farkas Szabolcs: Scheffer Ferencné a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat kérdıívén javaslatot tett, hogy a családfakutatás elısegítésére az Önkormányzat tegye mindenki számára elérhetıvé a Németországban magánkiadásban megjelent Ortsfamilienbuch családkönyveket. Anton Wirth és Johannes Neumayer német családfakutatók magánkiadásában jelent meg Ceglédbercel, Újhartyán, Vecsés, Dunaharaszti és Taksony települések családkönyve. A berceli anyakönyvezés 1797-tıl nyomon követhetı, azonban az említett települések családkönyve azért fontos, mert a berceli telepítés többnyire ezekbıl a falvakból történt. A könyvek Németországból rendelhetık meg, darabonként 35 és 45 Euro közötti összegért. A könyvek a CÁMK Dózsa György Mővelıdési Ház és Könyvtár részére kerülnének átadásra, nem kölcsönözhetı könyvekként, így bárki számára lehetıség nyílik a családfakutatásra. Javaslom, hogy a családkönyvek megvásárlására az Önkormányzat 70 ezer Ft-ot biztosítson. 6

7 Kasskürtiné Domány Katalin: 100 e Ft keretösszeg biztosítását javaslom. Farkas Szabolcs: Kérem a testületi tagokat, ha egyetértenek a családkönyvek vásárlására 100 e Ft biztosításával, kézfelemeléssel jelezzék. 82/2011. ( ) sz. határozat szóló 1993.évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva az Orstfamilienbuch családkönyvek megvásárlására 100 ezer Ft keretösszeget biztosít, 2011.évi költségvetésének általános tartaléka terhére. 8. napirendi pont Márton-nap 2011 Farkas Szabolcs: A szeptemberi testületi ülésen a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 64/2011. ( ) számú határozata alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Napsugár Óvodájával, 63/2011. ( ) számú határozata alapján pedig a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolájával és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményével együttmőködési megállapodást kötött. A megállapodás alapján az intézmények és az Önkormányzat közös kulturális és hagyományırzı német nemzetiségi programokat szerveznek. Az Önkormányzat a rendezvényeket megvalósítását támogatja és képviselteti magát azokon. Az Óvoda és az Iskola idén is megtartja hagyományos Márton-napi felvonulását és ünnepségét. A tavalyi évben Önkormányzatunk látta vendégül az ünnepségen részt vevı gyerekeket. Javaslom, hogy a Márton-napi felvonulás és ünnepség megrendezésére az Önkormányzat 40 ezer Ft költségkeretet biztosítson. Tavalyi évben 15 e Ft-ot biztosítottunk Kassakürtiné Domány Katalin: Hány fı részvételére számítunk, és mivel látjuk vendégül a gyerekeket? Dr. Nagy Gáborné: Kelt tésztából készült, lúd formájú kalácsot szeretnénk a gyerekeknek adni. Iskolából indul a menet, az ovisok az óvodánál csatlakoznak. Az iskolások a Petıfi úti iskolába, az ovisok az óvodába mennek vissza, és ott látjuk vendégül ıket. Körülbelül az óvodából 100 fıre, az iskolából 200 fıre számítunk. A pontos létszám felmérését elvégezzük, illetve árajánlatot kérünk a kalácsra is. Farkas Szabolcs: Kérem a testületi tagokat, tegyék meg hozzászólásaikat. Hozzászólás nem lévén a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal, 0 83/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011. és a 64/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a 2011.évi 7

8 Márton- napi felvonulás és ünnepség megrendezésére 40 ezer Ft költségkeretet biztosít költségvetésének általános tartaléka terhére. 9. napirendi pont A CÁMK Napsugár Óvodájának támogatása Farkas Szabolcs: Az írásos elıterjesztést a jelenlévık megkapták. A szeptemberi testületi ülésen a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 64/2011. ( ) számú határozata alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Napsugár Óvodájával együttmőködési megállapodást kötött. Az Önkormányzat együttmőködik az Óvodával a német nemzetiségi oktatás feltételeinek bıvítése, valamint a német nemzetiségi tánccsoportok mőködési feltételek bıvítése érdekében. Az Óvoda benyújtotta ezzel kapcsolatos igényeit, mely alapján javaslom, a berceli sváb népviselet ruhák, valamint Orff-hangszerek vásárlását. Árajánlatot is csatoltak, melynek alapján a nemzetiségi tánccsoport részére egy lányruha 23 e Ft-ba kerülne. Óvodavezetı tájékoztatása alapján 2-3 garnitúra ruha cseréje fontos lenne. Kassakürtiné Domány Katalin: A ruhavásárlással nincs megoldva a ruhák karbantartása. Benesch Anita: Egyetértek Kassakürtiné Domány Katalinnal. Fontos a ruhák tárolása és karbantartása. Farkas Szabolcs: Az új tánccsoportvezetı most nézi át a ruhákat, hogy milyen állapotban vannak. Benesch Anita: Várjuk meg a ruhák állapotáról készült felmérést, és utána döntsünk a vásárlásról. Dr. Nagy Gáborné: El kell dönteni, hogy kinek a tulajdona lesz az újonnan vásárolt ruha, A nemzetiségi önkormányzaté, az óvodáé, mert akkor a tárolást és a karbantartást meg lehet oldani. De ha a szülı, vagy a gyerek viszi haza a ruhát, akkor a rendbetételrıl, karbantartásról nem tudunk gondoskodni. Polónyi Péter: Döntsünk a keretösszeg biztosításáról azzal a kiegészítéssel, hogy a népviseleti ruhák állapotát mérje fel az intézmény, utána döntsenek arról, hogy milyen összeget fordítanak ruhák, illetve hangszer vásárlására. Farkas Szabolcs: Javaslom a képviselıknek, hogy a határozati javaslatban szereplı keretösszeget biztosítsuk a ruha és az Orff-hangszerek vásárlására, de az intézmény mérje fel a népviseleti ruhák állapotát, és ezt követıen döntsenek az új ruhák vásárlásáról. Kérem a testületi tagokat, ha egyetértenek a szóbeli kiegészítéssel, valamint az elıterjesztésben szereplı határozati javaslattal szavazzanak. 84/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 64/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Napsugár Óvodájának 4 német nemzetiségi csoportja részére 8

9 1. a berceli sváb népviselet ruháinak vásárlására, 2. az óvodáskori zenetanításban kiemelkedı szerepet játszó Orff-hangszerek vásárlására 145 ezer Ft keretösszeget biztosít, a évi költségvetésének általános tartaléka terhére. 3. A Napsugár Óvoda mérje fel a népviseleti ruhák állapotát, és ezt követıen döntsenek az új ruhák vásárlásáról. 10. napirendi pont A CÁMK Eötvös József Általános Iskolájának és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményének támogatása Farkas Szabolcs: A szeptemberi testületi ülésen a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 63/2011. ( ) számú határozata alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolájával és Alapfokú Mővészetoktatási Intézményével együttmőködési megállapodást kötött. Az Iskola Német Munkaközössége és az iskolai fúvószenekar vezetıje benyújtotta igényeit az Önkormányzat felé. Kérem a testületi tagokat, ha az elıterjesztésben szereplı 1. sz. határozati javaslatot elfogadják, kézfelemeléssel jelezzék. 85/2011. ( ) sz. határozat szóló 1993.évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolája részére 1.a német nemzetiségi versenyeken részt vevı tanulók sikeres felkészülését támogató német nyelvő könyvek vásárlására, 2.a német nyelv és irodalom, valamint a nép- és honismeret tantárgyak tananyagát bıvítı könyvek vásárlására 100 ezer Ft keretösszeget biztosít költségvetésének általános tartaléka terhére: Farkas Szabolcs: A 2. sz. határozati javaslat alapján a nemzetiségi önkormányzat a német nemzetiségi tanulmányi versenyeken eredményesen szereplı tanulókat az iskola Német Munkaközösségének javaslata alapján tanulmányi ösztöndíjban, valamint a tanév évzáró ünnepségén elismerı oklevélben részesíti. Kérem a képviselıket, ha elfogadják a határozati javaslatot, kézfelemeléssel jelezzék. 86/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a német nemzetiségi tanulmányi versenyeken eredményesen szereplı tanulókat a CÁMK Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény Német Munkaközösségének javaslata alapján 9

10 tanulmányi ösztöndíjban, valamint a 2011/2012-es tanév évzáróján elismerı oklevélben részesíti. Az ösztöndíjhoz 200 ezer Ft keretösszeget biztosít, a CNNÖ évi költségvetésének általános tartaléka terhére. Farkas Szabolcs: Javaslom, hogy az iskola alsó tagozatos német nemzetiségi osztályai részére megrendezett, "Backe, backe Küchelchen!" címő német-sváb és magyar nyelvő bábjáték elıadói díjára és az útiköltség fedezésére 40 ezer Ft keretösszeget biztosítsunk. Kérem a testületi tagokat, ha elfogadják a határozati javaslatot, kézfelemeléssel jelezzék. tartózkodással következı határozatot hozta: 87/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolájának alsó tagozatos német nemzetiségi osztályai részére megrendezett, "Backe, backe Küchelchen!" címő német-sváb és magyar nyelvő bábjáték elıadói díjára és az útiköltség fedezésére 40 ezer Ft keretösszeget biztosít költségvetésének általános tartaléka terhére. Farkas Szabolcs: Javaslom, hogy az iskola felsı tagozatos német nemzetiségi osztályai részére szervezett baranyai tanulmányi kirándulás támogatására (szállásdíj és útiköltség) 200 ezer Ft keretösszeget biztosítson a nemzetiségi önkormányzat. Kérem a testületi tagokat, tegyék meg hozzászólásaikat. Dr. Nagy Gáborné: Felsı tagozatos osztályok német nemzetiségi tanulói részére meghatározás a pontos. Farkas Szabolcs: Kérem a testületi tagokat, ha egyetértenek a javasolt módosítással és a határozati javaslattal, kézfelemeléssel jelezzék. 88/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011. számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolájának felsı tagozatos osztályok német nemzetiségi tanulói részére szervezett baranyai tanulmányi kirándulás támogatására (szállásdíj és útiköltség) 200 ezer Ft keretösszeget biztosít költségvetésének általános tartaléka terhére. 10

11 Farkas Szabolcs: Javaslom, hogy a nemzetiségi önkormányzat az iskolai fúvószenekar kottatartóinak megvásárlására 100 ezer Ft keretösszeget biztosítson. Kérem a testületi tagokat, ha elfogadják a határozati javaslatot, kézfelemeléssel jelezzék. 89/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ Eötvös József Általános Iskolája és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye részére az iskolai fúvószenekar kottatartóinak megvásárlására 100 ezer Ft keretösszeget biztosít költségvetésének általános tartaléka terhére. Farkas Szabolcs: A 2011/2012-es tanévre szóló, sikeres német nyelvvizsgadíj átvállalására vonatkozó tanulmányi ösztöndíjjal kapcsolatban a testület tárgyalta, hogy az idei feladatalapú általános mőködési támogatást kötelezettségvállalás mellett június 30-ig vihetjük át a következı költségvetési évre. Nagy valószínőséggel a nyelvvizsgák 2012 júliusában zajlanak, ezért javaslom, hogy júniusban tárgyalja az önkormányzat. Kérem a testületi tagokat, egyetértésük esetén szavazzanak. 90/2011. ( ) sz. határozat szóló 1993.évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva a 63/2011. és a 64/2011.számú határozattal elfogadott együttmőködési megállapodás alapján a 2011/2012-es tanévre szóló, sikeres német nyelvvizsgadíj átvállalására vonatkozó tanulmányi ösztöndíjat a képviselıtestület 2012 júniusában tárgyalja. 11. napirendi pont Ruhavásárlás a CÁMK gyermektánccsoportjának Farkas Szabolcs: A Ceglédberceli Általános Mővelıdési Központ gyermektánccsoportja 3 fiúmellényt és 3 fiúinget szeretne varratni. Az ezekre vonatkozó árajánlatot a tánccsoport vezetıje megkapta. Mivel a tánccsoport a CÁMK keretein belül mőködik, és nem rendelkezik saját forrással, ezúton kérik, hogy a szükséges ruhák beszerzésének költségeit az Önkormányzat vállalja át. Javaslom, hogy a CÁMK gyermektánccsoportja részére vásárlandó ruhák árát, 25 e Ft-ot a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat vállalja át! Hozzászólásokat követıen a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat úgy döntött, hogy a napirendi pont tárgyalását elnapolja. 11

12 12. napirendi pont III. Magyarországi Német Családi Zenekarok Találkozója Farkas Szabolcs: November 5-én kerül megrendezésre Mecseknádasdon a III. Magyarországi Német Családi Zenekarok Találkozója, ahol Ceglédbercelt elsı alkalommal képviseli a Freude Kapelle és a zenekar tagjaiból alakult alkalmi zenekar. A rendezvényt a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa (Landesrat) szervezi, a szereplık részére az útiköltséget és az ellátást biztosítja. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kultúregyesület pályázati úton és önerı biztosításával 5 db kottatartó vásárlásával támogatta a zenekar mecseknádasdi fellépését. A zenekar egységes megjelenéséhez szükséges még 7 db kottatartó, melynek értéke 115 ezer Ft. Tekintve, hogy a zenekar több alkalommal képviselte Ceglédbercelt rangos német nemzetiségi rendezvényeken, ezért javaslom, hogy a zenekari találkozó alkalmából az Önkormányzat vásárolja meg a Kultúregyesület - Freude Kapelle részére a hiányzó kottatartókat. Kassakürtiné Domány Katalin A kottatartók a nemzetiségi önkormányzat tulajdonában lesznek, csak használatra adjuk ki a Családi Zenekar részére, mert a találkozón İk fogják képviselni Ceglédbercelt. Farkas Szabolcs elnök kérte a testületi tagokat egyetértésük esetén szavazzanak. 91/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva úgy döntött, hogy 1. 7 db kottatartót vásárol, melyre 115 ezer Ft-ot biztosít költségvetésének általános tartaléka. 2. a III. Magyarországi Német Családi Zenekarok Találkozóján való részvételhez a Családi Zenekar részére használatba adja a 7 db kottatartót. 13. napirendi pont ÉMNÖSZ-gála Farkas Szabolcs: Az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége november 20-án Budaörsön rendezi meg hagyományos gáláját. A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat tagja a Szövetségnek, jó munkakapcsolatot alakított ki Szeltnerné Winhardt Ildikó irodavezetıvel. A gálamősorra szeretettel várják a nemzetiségi önkormányzat és a ceglédberceli kultúrcsoportok képviselıit. Javaslom, hogy a nemzetiségi önkormányzat tájékoztassa az egyesületek tagjait, a nemzetiségi csoportok vezetıit a részvételi lehetıségrıl. Kérem a testületi tagokat, egyetértésük esetén szavazzanak. 12

13 tartózkodással következı határozatot hozta: 92/2011. ( ) sz. határozat szóló évi LXXVII. törvényben biztosított jogkörében eljárva az ÉMNÖSZ gálán való részvétel lehetıségérıl tájékoztatja az egyesületek tagjait, valamint a nemzetiségi csoportok vezetıit. 14. napirendi pont Egyebek A napirendi pont keretében szó volt: - november 1-én a Községi Temetıben Kiszel Mihály atya felszentelte a felújított német nyelvő sírköveket. - ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum vándorkiállításról - a német nemzetiségi helységnévtáblák kihelyezésérıl - november 4-i Falunapi rendezvényrıl - iskolai KEOP pályázat november 9-i záró rendezvényére szóló meghívásról - A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Kórus november 20-i német nemzetiségi találkozójáról Több hozzászólás nem lévén Farkas Szabolcs elnök a következı napirendi pont tárgyalására zárt ülést rendelt el. Ceglédbercel, november 17. Farkas Szabolcs CNNÖ Elnöke Polónyi Péter jegyzıkönyv hitelesítı 13

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 3-i ülésérıl 3-4/2014. (02. 03.) sz. határozat Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCELI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2012. június 11-i üléséről 39-42/2012. (06. 11.) sz. határozat Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. június 11-i

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2013. augusztus 15-i rendkívüli ülésérıl 40-47/2013. (08. 15.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. május 19-i üléséről 19-27/2014. (05. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2012. június 12. Ügyszám: 114-28/2012. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2012. június 12. Nyirád 2012 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011. szeptember 19-i ülésérıl 63-67/2011. (09. 19.) sz. határozat Zárt ülés: 68/2011. (09. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl. 2013. február 14. Ügyszám: 289-8/2013. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl 2013. február 14. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011. május 2-i ülésérıl 11-21/2011. (05. 02.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011. május 2-i

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCELI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2012. szeptember 3-i üléséről 55-65/2012. (09. 03.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 28-i üléséről 113-117/2009. (09. 28.) ÖK. sz. határozat 17/2009. (X. 15.) ÖK. sz. rendelet 1 Készült: Ceglédbercel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 14. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 14. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 14. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 118/2007. (X.31.) kt. határozat: A 2007. október 31-ei ülés napirendjének elfogadása. 119/2007. (X.31.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 8-i üléséről 44-49/2014. (09. 08.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17.

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. április 17. Ügyszám: 9-31/2014. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2014. április 17. Szıc 2014 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Szıci Mővelıdési Ház Szıc, Kossuth L. u. 41. Az ülés idıpontja: 2014.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.../2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére 3. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. szeptember 13-i ülésére Tárgy: A Fekete István Általános Iskola, Kollégium és Sportiskola maximális osztály létszám és a Meserét

Részletesebben

MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/

MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/ MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. Tel/fax: 88/504-014 E-mail: onkormanyzat_marko@invitel.hu Szám: 7-2 /2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Márkó és

Részletesebben

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat

146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat ülésérıl készült könyvébıl: 146/2009. (IV. 29.) számú Képviselı-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 167-9/2013. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. november 4-én (hétfın) 10 óra 15 perckor a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 4/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozat száma: 39-41. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 39/2012.(IV.10.)

Részletesebben

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15.

SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E február 15. 1 SZAJLA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TERPES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V E 2010. február 15. Határozat száma 1/2010.(II.15.) Tárgy Az intézményi társulásban mőködtetett Mákvirág

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v lkunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 4. /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Zala megye J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2011. szeptember 12. Határozatok Tárgykód 32/2011. (IX.12.) számú Kt. Határozat

Részletesebben

Kajdi István polgármester javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására. Jegyzıkönyv hitelesítıknek felkéri a polgármestereket.

Kajdi István polgármester javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására. Jegyzıkönyv hitelesítıknek felkéri a polgármestereket. Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 3-7 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Taliándörögd Község Önkormányzata Képviselı-testülete, Kapolcs Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl Szám: 83-1/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 22-én, du. 15.00 órakor megtartott ülésérıl Jelen vannak: Megjegyzés: Oláh József, elnök, Horvát

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O K

H A T Á R O Z A T O K H A T Á R O Z A T O K amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság 2014. január 23.-án 17 óra 20 perces kezdettel, a Pilisi Polgármesteri Hivatal (2721 Pilis, Kossuth Lajos út.

Részletesebben

Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl.

Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl. Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Humánpolitikai Bizottságának 2012. május 23-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Keserő Zoltán a Bizottság elnöke Hock János Bizottsági tag

Részletesebben

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának 2012. július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 49/2012. (VII. 25.) CsKTT. 16-8065-1/2012 Tárgy: Együttmőködési Megállapodás a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása, a Munkaszervezete és Csongrád Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala között A

Részletesebben

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/

Nyirád Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata Elnökétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/ ; 88/ 1. napirendi pont Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 9-8/2011. Tárgy: Tájékoztató a lejárt határidejő képviselı-testületi határozatok végrehajtásáról A Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 15. sz. JEGYZİKÖNYV Erdıkürt és Bér Község Önkormányzatok i 2011. május 23-án megtartott együttes nyílt ülésérıl.

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI Alap Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÁPRILIS 18-ÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 24/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 150-154. TARTALOMJEGYZÉK OK: 150/2011.(XII.19.)

Részletesebben

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. április 16-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. április 16-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-i rendkívüli üléséről 34-37/2009. (04. 16.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének október 7-i üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének október 7-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CEGLÉDBERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 2013. október 7-i üléséről 98-100/2013. (10. 07.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2011. december 7-én megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 4/2008. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. június 25-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 6-8. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselı-testülete 5. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 15: 00 órakor tartott

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2015.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v N A P I R E N D E T :

J e g y z ı k ö n y v N A P I R E N D E T : J e g y z ı k ö n y v Készült: Pereszteg Község Önkormányzati képviselı-testületének 2010. június 14-én tartott testületi ülésén. Jelen vannak: Práznek József polgármester, Zambóné Németh Ilona jegyzı,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Magyargécben a Községi Önkormányzat Képviselı-testületének, valamint az Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságának 2011. november 29-i együttes ülésérıl. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. május 27-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Berecz Pál képviselı Dr. Árva-Lóky Zsófia képviselı

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 11/2008. (II.13.) kt. határozat: A 2008. február 13-ai ülés napirendjének elfogadása. 12/2008. (II.13.)

Részletesebben

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl

2010. október 13. JEGYZİKÖNYV. Pilisszentlászló Község Önkormányzata Képviselı-testületének október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Pilisszentlászló Község Önkormányzat Képviselı-testülete Szám: 12/2010. Határozatok száma: 49-58 /2010. Rendeletek száma: 9 /2010. JEGYZİKÖNYV 2010. október 13-án megtartott alakuló ülésérıl Napirendi

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Antal János polgármester Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyzı

JEGYZİKÖNYV. Antal János polgármester Dr. Valkó Zsuzsanna körjegyzı JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselı-testületének és Balatonıszöd Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. augusztus 17-én 18.00. órakor a balatonszemesi Latinovits

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-1/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. február 09-én megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen

Részletesebben

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok

Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testülete által a 2012. február 14-i nyilvános ülésen hozott határozatok 2/2012. (II. 14.) határozata Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén.

2012. május 16-án 10.00 órától megtartott, telefonon összehívott, rendkívüli ülésén. Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 349-6/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

241/2011. számú elıterjesztés

241/2011. számú elıterjesztés 241/2011. számú elıterjesztés A határozati javaslat elfogadásához a Képviselıtestület Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló, többször módosított 16/2011. (IV.04.) sz. önkormányzati rendelet 36. (3)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete

Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1863/2012. Sorszám: 11. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. május 31. napján

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I.400-5 /2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.112-1/2014. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. február 21-én (pénteken) 10 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

19/2014. (VI. 26.) TH.

19/2014. (VI. 26.) TH. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa I/1336/5/214. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester

Látta: Mészáros Miklós Feikusné Horváth Erzsébet polgármester Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. Ügyiratszám: 1484/2011. Sorszám: 9. E LİTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2011. május 26. napján

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. május 28.

JEGYZİKÖNYV. nyilvános ülésérıl. 2014. május 28. Ügyszám: 9-38/2014. JEGYZİKÖNYV nyilvános ülésérıl 2014. május 28. Szıc 2014 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános ülésérıl Szıci Mővelıdési Ház Szıc, Kossuth L. u. 41. Az ülés idıpontja: 2014.

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:pálmai József korelnök Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı Jegyzıkönyvvezetı:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 3/2011. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2011. április 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 17-19. TARTALOMJEGYZÉK 17/2011.(IV.19.)

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat 2014. július 17-i üléséről 31-41/2014. (07. 17.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV. 145-3/2012. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 26-án (csütörtökön) 9 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. február 24-i ülésére Tárgy: A Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének elfogadása Elıterjesztı: Elıterjesztést

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl december 2.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl december 2. Ügyszám: 15-147/2010. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2010. december 2. Nyirád 2010 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község Önkormányzata

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t

28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t 28/2003. (III.12.) sz. önk. h a t á r o z a t az Európai Uniós, Regionális Bizottság elıterjesztése az EU-s Hozományra vonatkozóan c. elıterjesztést zárt ülésen tárgyalja, mivel annak nyilvános ülésen

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Simon Attiláné, a Wunderland Óvoda vezetıje.

JEGYZİKÖNYV. Simon Attiláné, a Wunderland Óvoda vezetıje. Iktatószám: IV. 136-2/2015. JEGYZİKÖNYV Amely készült 2015. február 24-én (kedden) 15 órakor a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testületének az Ifjúsági Cserkészházban (Szekszárd, Hrabovszki

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA:

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ. ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 27-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Ügyiratszám: 641-23/2009 Ügyintézı: Basics Krisztiánné dr. Készült: Jelen voltak: B a r c s o n, Barcs Város Képviselı-testülete 2009. május 14-én Barcs Város tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Községi Önkormányzat RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-19/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült 2012. december 12-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében a röjtökmuzsaji és ebergıci

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének árpilis 10-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének árpilis 10-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/103-12/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. árpilis 10-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A

N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A Körjegyzıség 8452 Halimba, Petıfi S. u. 16. Tel./fax: 88/237-003. 503-420. Szám: 1-5 / 2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Halimba Község Önkormányzata Képviselı-testülete, Öcs Község Önkormányzata Képviselı-testülete,

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 6/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 14-én

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 11-18/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: 2009. június 18-án 17 óra 30 perckor kezdıdı rendkívüli, nyílt ülésérıl. Magyarpolány Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: Polt

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-12/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 10-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. június 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl T a r t a l o m j e g y z é k Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str JEGYZİKÖNYV

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str JEGYZİKÖNYV Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71. Ikt.szám: IV. 138/2014. JEGYZİKÖNYV amely készült 2014. február 11-én (kedden) 15 órakor

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 2/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 18-án 15.30 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. október 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésérıl T a r t a l o m j e g y z é k Dóc Községi Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 25-ei ülésére

ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 25-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a -Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. június 25-ei ülésére Tárgy: Maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezése Elıterjesztı: Dr. Völner Pál,

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. június 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 18. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 18. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 18. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 151/2007./XII.28./.kt.határozat: 152/2007./XII.28./kt.határozat: 153/2007./XII.28./kt.határozat: 154/2007./XII.28./kt.határozat:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Helye: Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 110-17/2012. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV Amely készült Közgyőlése Humán Bizottságának 2012. december 27-én 9 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Kovács György képviselı, ifj. Kovács György képviselı. Lakatos Ferenc elnök-helyettes.

Kovács György képviselı, ifj. Kovács György képviselı. Lakatos Ferenc elnök-helyettes. Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.112-5/2014. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2014. szeptember 2-án (kedden) 10 órakor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/38-18/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık Szám: IV. 170-15/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2011. október 19-én (szerdán) 8 óra 20 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petıfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu Szám: 48/2/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: ülésén, 2009. február 9-én /hétfı/ 17

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének október 28-án megtartott ülésérıl. TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9100 Tét, Fı u. 88. 143-16/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V Tét Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. október 28-án megtartott ülésérıl. 2 TÉT VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETE

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 6. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 6. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat Képviselı-testülete 2010. február 15.én megtartott zárt ülésérıl. Az

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1. /2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. január 31-én (hétfın) 14: 00 órakor tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tóth Ferenc polgármester Fehér István

Részletesebben

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz. a 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 25. sz. JEGYZİKÖNYV, 2010. október 21-én rendkívüli sürgıséggel összehívott ülésérıl. Az ülés helye: Hivatala 3045. Bér, Petıfi út 32.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben