Projektnapló. Kárpátaljára készültünk. Az ukrán-orosz polgárháborús helyzet miatt meg kellett változtatni az útvonaltervünket.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Projektnapló. Kárpátaljára készültünk. Az ukrán-orosz polgárháborús helyzet miatt meg kellett változtatni az útvonaltervünket."

Átírás

1 Projektnapló Előkészítő szakasz Kárpátaljára készültünk. Az ukrán-orosz polgárháborús helyzet miatt meg kellett változtatni az útvonaltervünket. Az osztály többsége nem is bánta, mert így a szülők nem aggódtak annyira. A tanulmányi kirándulás előtt tanáraink előkészítő történelem, irodalom és földrajz órát tartottak nekünk a Felvidékről. Az óra nagyon érdekes, tartalmas és sokszínű volt. Csoportokban dolgoztunk és előadásokat is hallhattunk. Rendhagyó óra keretében ellátogattunk Győrben a Batthyány térre, ahol megemlékeztünk a Honfoglalási emlékműnél. Az emlékmű felirata: A Honfoglalás évfordulóján emeltette Győr városa emlékezve a fejlődést segítő uralkodókra és Győr polgáraira, akik harccal és munkájukkal vívták ki a kiváltságukat. Itt versek segítségével elevenítettük fel a magyar történelem fontos pillanatait.

2 Tanulmányi kirándulás 1. nap Reggel a korai órákban indultunk el utunkra, a Felvidékre. Győrben csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, András bácsi is. Nagyon jó dolgokkal egészítette ki a kirándulást, hozott nekünk hanganyagot, dalokat, videofelvételeket, melyeken magyar mondák és népmesék voltak. Színessé, változatossá tette az utazást is. Komáromnál léptük át a magyar-szlovák határt, a Dunán átívelő Erzsébet hídon, ami nagy élményt nyújtott számunkra. A határon átlépve eszünkbe jutott Jókai Mór, a nagy mesemondó alakja, aki ebben a városban született. Az első napon a 3 bányavárost látogattuk meg. Selmecbányán megnéztük az Evangélikus Líceumot, ahol Petőfi Sándor is tanult. Örültünk, hogy ahhoz, amit irodalom és történelem órán tanultunk, most már képeket és élményeket is csatolhattunk. A Líceumot sajnálatunkra nagyon rossz állapotban találtuk. András bácsi elmesélte az óratorony történetét, aminek mutatói közel ugyanolyan méretűek, hogy megzavarják az arra járó kereskedőket, amiért ők nem járultak hozzá anyagilag a torony megépítéséhez. Odaállhattunk a Mafla-sarokhoz, ahonnan a fiatal férfiak a hölgyeket nézhették, ismerkedhettek. Bár emelkedőn kellett megtennünk az utat, felsétáltunk az Óvár épületéhez is, ahonnan szép kilátás nyílt a városra. Mindhárom bányavárosban a téren található Szentháromság-szobor. Megtudtuk, hogy hálából állították őket a pestisjárvány elvonulása után. Előttük közös fotókat is készítettünk.

3 Selmecbányán még megnézhettük a Bányamúzeumot is. Láthattuk milyen nehéz munkát végeztek az ott dolgozók, milyen eszközökkel tették azt, milyen egyenruhájuk volt, hogy bányászták ki az aranyat. Ez mindannyiunkat lenyűgözött. Körmöcbányán Károly Róbert pénzverdéjénél jártunk és bemehettünk a Pénz és érmemúzeumba is. Nagyon hangulatos volt a főtér, ahol finom fagyit is ettünk. A napot egy besztercebányai sétával zártuk, ahol a főtéren megtekinthettük a Thurzó házat, a holokauszt emlékművet és a Szentháromság-szobrot. Este fáradtan érkeztünk meg a szállásunkra, Kokava Líniába, a Pension Familybe, ahol finom vacsorával vártak bennünket. Nagyon szép helyen tölthettük a két esténket. Hangulatos volt az étterem, ahol finomakat ettünk, bár kicsit másképp készítették el az ételeket, mint Magyarországon.

4 2. nap A második nap ismét korán indultunk útnak, de nem bántuk, mert már nagyon szerettünk volna találkozni a szlovákiai magyar gyerekekkel és vártuk a közös futball meccset is. Rimaszombatra érve először a Gömör-kishonti Múzeumot néztük meg, ahol sok érdekes dolog várt ránk. Megismertük az állatvilágot, a régi használati eszközöket, még igazi múmiát is láthattunk. Ezután mentünk a Tompa Mihály Református Gimnáziumba, ahol beszélgethettünk az ott tanuló diákokkal, a diákönkormányzat vezetői bemutatták nekünk az ottani iskolai életet, s megismerhettük az iskola igazgatóját is. Nagyon érdekes volt számunkra, ahogy a magyar nyelvet használták. Kicsit másképp beszéltek, mint mi. Ezután következett a várva várt focimeccs, még a testnevelő tanár is bekapcsolódott a játékba. Nagyon jól éreztük magunkat. Amíg a fiúk fociztak, addig a lányok a lelátón szurkoltak nekik. Az iskola előtt felelevenítettük azokat az információkat, amiket az előkészítő órán Tompa Mihályról tanultunk.

5 A nap hátralevő részét a Málnapataki víztározónál töltöttük. Lenyűgöző volt a látvány, ami elénk tárult, a hatalmas víztömeg, a szép környezet és a tiszta levegő csodálatos volt. Lementünk a gátra és lesétáltunk a sok-sok emeletnyi magasságból. Itt a víztározó felelős vezetőjének tehettük fel a kérdéseinket, amikre ő készséggel válaszolt. Az este nagyon jó hangulatban telt, felvidéki, gömöri táncokat és énekeket tanulhattunk egy szlovák nénitől és kézműveskedtünk, tojást festettünk.

6 A nap végére megint nagyon elfáradtunk, de megérte a sok élmény, amivel gazdagodtunk. Alig vártuk a másnapi kassai kirándulást. 3. nap Az utolsó reggel pihentebben keltünk, mert éjszaka nem voltunk olyan sokáig fenn, mint az első éjjel. Az esős időjárás sem szegte a kedvünket. Szép erdős, dombos útvonalon jutottunk Rozsnyóra. A főtéren körbe húzódó házak őrzik a német telepesek stílusát, akik az itteni vasbányászat mesterei voltak. A tűztoronnyal ékesített téren volt fél óra szabadidőnk. Készítettünk néhány fényképet, egy vendéglő teraszán üdítőt ittunk, majd a csoporttal közösen egy szép katolikus templomba mentünk be, ahol egy szlovák keresztelőnek lehettünk a szemtanúi. Rozsnyó után kirándulásunk utolsó helyszíne Kassa volt.

7 A város határát átlépve többünknek eszébe jutott a 6. osztályban megismert történet, amikor 1604-ben a város polgárai minden ígéret ellenére sem nyitják meg a kapukat Belgiojoso császári seregei előtt és Bocskait támogatják. A város levegőjét a valaha élt Báthory, Rákóczi, Bercsényi,Eszterházy család szellemisége hatja át. Szlovákia 2. legnagyobb városa a szakadó esőben is gyönyörű volt. Első utunk Márai Sándor otthonába vezetett, ahol bemutatták nekünk az író kassai éveit, legjelentősebb munkáit. A székesegyházba azonban nagyon nehezen jutottunk be a folyamatos esküvői szertartások miatt. Nem bántuk, mert ez alatt finom pizzát ettünk és megvettük az otthon maradottaknak az ajándékot. Végül két esküvő között lejutottunk a Szent Erzsébet székesegyház altemplomába. Osztálytársam elszavalta Kölcsey Ferenc: Fejedelmünk, hajh című versét, elhelyeztük a Határtalan tisztelettel feliratú szalaggal ellátott koszorúnkat II. Rákóczi Ferenc sírjánál, és megálltunk pár percre Bercsényi Miklós koporsója mellett,majd néma csendben felmentünk a templomba vezető lépcsőn. Sajnos a gyönyörű templomot az esküvői szertartások miatt nem tudtuk nyugodtan megcsodálni, de sohasem fogom elfelejteni a bámulatos szárnyas oltárt.

8 Szemerkélő esőben még elsétáltunk a Rodostó-házhoz és egy utolsó közös képpel búcsúztunk ettől a szép felvidéki magyar várostól. Azzal a tudattal ültünk buszra, hogy el kell köszönni attól a tájtól, amit néhány évre 1938-ban még hazainak tudhattunk. Csodálatos 3napot zártunk le. Köszönjük a program megálmodóinak és a pályázatkezelőnek. Értékelő szakasz: A kirándulás után részt vettünk egy értékelő órán, melyet osztályfőnökeink tartottak. Ildi nénivel és Adél nénivel képek segítségével felelevenítettük a kirándulást, fogalmazást írtunk az utazásról és vetélkedőn is részt vettünk. Nagyon hasznos volt számunkra. Mindenkiben mély nyomot hagytak a látottak, így nem volt nehéz felidézni, jól sikerültek a kvízek is. A beszámoló órán pedig osztályfőnökeink segítségével elmesélhettük élményeinket a hatodikosoknak, akik jövőre Erdélybe pályáztak meg tanulmányi utat. Érdeklődve hallgattak bennünket.

9 A nemzeti összetartozás napjára idén a felvidéki kirándulás élményeinek segítségével emlékeztünk meg. Itt már nem csak mi, hanem a többi diák is bekapcsolódhatott, részt vehetett a megemlékezésen. A témanapon sokat énekeltünk felvidéki dalokat, ahol Zoli bácsi citerával is kísért bennünket. A tanárnők kisfilmet készítettek az utazáson készült fényképekből, amelyet reggel közösen néztünk meg. Gyönyörű plakátok is készültek ezen a napon, melyekkel jövőre a tantermeket is díszítjük majd, hogy emlékezzünk ezekre a csodás napokra. A projektnaplót készítették: Szentmihályi Laura Bognár Ákos Homonnai Zsófia Horváth Milla Mohai Dominik Kránicz Eszter

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Lepsényi diákok. nagyjaink nyomában. Határtalanul! HAT 14-01-0632

Lepsényi diákok. nagyjaink nyomában. Határtalanul! HAT 14-01-0632 Lepsényi diákok nagyjaink nyomában Határtalanul! HAT 14-01-0632 A 2014. nyár elején tudtuk meg, hogy nyertes a Határtalanul kirándulásra benyújtott pályázatunk, így 2015. júniusában, utazhatunk a Felvidékre.

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

ezerdély projektnapló

ezerdély projektnapló Indulás: első nap 2014. április 13. 22 óra ezerdély projektnapló Alig vártuk, hogy elérkezzen ez a nap, mert ez ezerdély induló napja. Buszunk időben megérkezett, gyorsan bepakoltuk a csomagjainkat és

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. 2013. június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben

PROJEKTNAPLÓ. 2013. június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben BGA-12-HA-01-0470 PROJEKTNAPLÓ 2013. június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola, a Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola Tagintézménye Már az

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése

Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése Radnóti nyomában című szakmai tanulmányi kirándulás Diákok értékelése A részt vevők száma: 16 fő Válaszadók száma: 16 fő 1) Milyen célt szolgált? (Az első választás szerint!) a) Szakmai út / tanulmányi

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt HAT-14-01-0686 Határtalanul! Pályázat Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt 1. Előkészítő óra 2015. május 18. Az előkészítő órát iskolánk némettermében tartottuk, ahol digitális tábla segítségével

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

Határtalanul kirándulás

Határtalanul kirándulás Határtalanul kirándulás Felvidéki várak ostroma Gyöngyösi Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2015 Előkészítő szakasz 1. előkészítő óra Medinácz Judit tanárnő Szlovákiával, az ország földrajzi

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29

ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 ÚTI BESZÁMOLÓ A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT KERETÉBEN SZERVEZETT KIRÁNDULÁSRÓL 2016.MÁJUS 26-29 Tanulók, szülők és pedagógusok egyaránt nagy örömmel vettük, hogy a pályázat megnyerésével lehetőséget kaptunk

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! BGA12HA1 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! 3.1. Kötelező tevékenység: a HATÁRTALANUL! előkészítő óra Az alábbiakban adja meg

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

2010. június 13 Trianon 90 év 2010. június 4-én délután fél ötkor országszerte megkondultak a harangok. Megkondultak, mert 90 évvel ezelőtt ezen a napon írták alá azt a békeszerződést, mellyel Magyarországot

Részletesebben

Hazafias nevelés szellemében a lenkeys diákok utazása a Felvidékre

Hazafias nevelés szellemében a lenkeys diákok utazása a Felvidékre BGA-13-HA-01-70 pályázat Projektnapló Hazafias nevelés szellemében a lenkeys diákok utazása a Felvidékre A bányavárosok és a Szepesség ELŐKÉSZÍTŐ SZAKASZ Az Egri Lenkey János Általános Iskola az elmúlt

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Erdélyi kirándulás 2015

Erdélyi kirándulás 2015 Erdélyi kirándulás 2015 Mindkét osztály nagyon várta 2015. május 13-át. Ezen a napon a koránkelés sem okozott gondot senkinek, pedig fél ötkor már az iskola előtt gyülekeztünk. Rövid létszám ellenőrzés

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Pihenőház. 2007. november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele. Pihenőház A Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 2001. februárjában alapította meg a dr. Altorjay István Fogyatékos Gyermekek Nappali Intézményét, melynek fő feladata azoknak a halmozottan sérült

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ Felvidéki kirándulásunk 2014. június 6-9. Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 7.A osztály

PROJEKTNAPLÓ Felvidéki kirándulásunk 2014. június 6-9. Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 7.A osztály PROJEKTNAPLÓ Felvidéki kirándulásunk 2014. június 6-9. Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 7.A osztály Hurrá,megyünk Ukrajnába! avagy Szlovákiába Az egész úgy kezdődött, hogy ugye mint kis 7- esek,elkezdtük

Részletesebben

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét

Részletesebben

Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló

Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló Rozsnyói kirándulás- úti beszámoló,, Magyarország az egyetlen ország, amely önmagával határos. 2015. március 27-én reggel 8 órakor indultunk a Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola elől. Első megállóhelyünk

Részletesebben

Esküvőnk Görögországban

Esküvőnk Görögországban Esküvőnk Görögországban A mi történetünk 2008 nyarán kezdődött - ekkor tartottuk az eljegyzésünket a horvát tengerparton. Mindig is úgy gondoltuk, hogy valahogyan különlegessé-emlékezetessé, a megszokottól

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken Technikatörténeti barangolás a Felvidéken A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes diákjai három napon át ismerkedhettek meg a Felvidék híres településeivel, történelmi látnivalóival, technikai vívmányokkal,

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Harangszó a vajdasági és erdélyi utunk során

Harangszó a vajdasági és erdélyi utunk során Harangszó a vajdasági és erdélyi utunk során Tudtuk, hogy a hat napos utazás során sok km-t teszünk meg (kb. 2000 km-t) és tartottunk is tőle. Viszont rengeteg élmény zúdult ránk, amelybe sok szép, kellemes

Részletesebben

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN

NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN 1 NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN IN BURGENLAND IN MADONNENSCHLÖSSEL Iskolánk 2013. szeptember 30-tól október 4-ig Ausztriába, Burgenlandba ismét német nyelvi tábort szervez immár 13.éve. Célunk, a német nyelv

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról

Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Adorján Attila: Az Írországban töltött két hét nagyon hasznos volt számomra, mert az angol órák alatt is sokat tanultam de a legtöbbet a mindennapi életben

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS

HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS HATÁRTALANUL! JÓ UTAZÁS Határtalan jókedvvel vágott neki 43 felsővárosi hetedikes diák és 5 kísérő tanár az őszi Határtalanul! kirándulásnak. Úti célunk Erdély, szálláshelyünk, ahogy a gyerekek nevezték:

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

Kusadasi nyaralás Nagy dilemmák közepette került a választás Törökországra és azon belől Kusadasira. A családdal igazából külföldi nyaralás révén Görögországban voltunk ezidáig. Viszont a választásunkat

Részletesebben

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium

Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról

PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról Iskolánk, a szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola sikeresen pályázott egy vajdasági iskolával, az óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolával

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2015/2016-os tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

PROJECTNAPLÓ Martfűi József Attila Általános Iskola 2014.

PROJECTNAPLÓ Martfűi József Attila Általános Iskola 2014. Határtalanul Erdély 7. évfolyam PROJECTNAPLÓ Martfűi József Attila Általános Iskola 2014. Előkészületek.. ELŐKÉSZÍTŐ ÓRA, ISKOLAI VETÉLKEDŐ A pályázatra való jelentkezésünk elsődleges oka az volt, hogy

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata

Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Biberach 2015.09.06-09.25. Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata Gyakorlat felépítése: A gyakorlat két hét tanműhelyi gyakorlatból és egy hét céges gyakorlatból állt. Résztvevők A Szegedi

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Szent Istvántól Mátyás királyig Kincskereső Magyar Gyerektáborok Denverben

Szent Istvántól Mátyás királyig Kincskereső Magyar Gyerektáborok Denverben Szent Istvántól Mátyás királyig Kincskereső Magyar Gyerektáborok Denverben Óriási lelkesedéssel és a tavalyihoz képest még több résztvevővel zajlottak az idei Kincskereső Magyar Gyerektáborok Denverben.

Részletesebben

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár

Határtalanul! HAT pályázat Bonyhád Kolozsvár Határtalanul! HAT-15-06-0050 pályázat Bonyhád Kolozsvár 2016. 05. 04-08. Előkészületek: Az első pillanattól kezdve, mikor megtudtuk, hogy lehetőséget kapunk erdélyi diáktársainkkal együtt egy kölcsönös

Részletesebben

8. oldal Kerecsendi Újság Tisztelt Polgármester Úr! A kerecsendi nyugdíjasok nevében szeretnénk tisztelettel megköszönni azt a törődést és az évenkénti kirándulási lehetőséget, amellyel megörvendeztetnek

Részletesebben

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa Comenius hírláda 4. szám A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa Comenius Iskolai együttműködések A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLENI HARC pályázat Combating Against Discrimination (CAD) 4.

Részletesebben

Diákönkormányzat éves beszámolója tanév

Diákönkormányzat éves beszámolója tanév Diákönkormányzat éves beszámolója 2014-2015.tanév 2014. szeptember 17. A DÖK alakuló ülése: tisztségviselők választása, a munkaterv megbeszélése. DÖK elnöke: Mérész Melitta, alelnöke: Bakó Kornél. Osztályok

Részletesebben

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy.

Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy. Fővárosom Bukarest! 2011. november 25-27. között részt vehettünk a Nemzetközi Sport és Ifjúsági Szövetség által szervezett Fővárosom Bukarest! elnevezésű kiránduláson, amelynek célja volt Bukarest ismertetése

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév

A humán munkaközösség félévi beszámolója. 2014-15. tanév A humán munkaközösség félévi beszámolója 2014-15. tanév Készítette: Ipcsicsné Weinhoffer Csilla mkv. Zalaszentgrót, 2015. január 27. A munkaközösség tagjai magyar, történelem, valamint ének tantárgyakat

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Édes hazám Magyarország, édes Erdélyország barangolás a végeken

PROJEKTNAPLÓ. Édes hazám Magyarország, édes Erdélyország barangolás a végeken Édes hazám Magyarország, édes Erdélyország barangolás a végeken HA-13-01-27 pályázat Irodalmi, történelmi, honismereti, földrajzi barangolás a végeken, Erdély gyönyörű tájain PROJEKTNAPLÓ Készítette: Hódmezővásárhely

Részletesebben