ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELTE EGYETEMI HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT"

Átírás

1 Az ELTE rektra és az Egyetemi Hallgatói Önkrmányzat elnöke pályázatt ír ki a hallgatók kulturális tevékenységének támgatására. Kulturális támgatásra pályázni lehet különösen a következő céllal: - egyetemi, kari, kllégiumi kulturális és tudmánys tevékenységre - az Egyetemen működő kulturális, tudmánys körök, szervezetek támgatására. Pályázhat az ELTE minden hallgatói jgvisznnyal rendelkező plgára, kivéve aki az előző pályázati időszakban elnyert támgatást követően - nem vett részt a kötelező tájékztató előadásn vagy - a pályázatban megjelölt cél nem valósult meg és a pályázó erről nem értesítette hitelt érdemlően a pályázati ügyintézőt. A pályázónak a pályázat leadásakr és a támgatás felhasználásakr is hallgatói jgvisznyban kell állnia az Egyetemmel. 1 A pályázat útján elnyert támgatási július 1. és augusztus 31. között használható fel. Pályázni kizárólag az erre a célra szlgáló adatlapn és űrlapn lehet, az elektrnikus felületen (Neptun) keresztül. Az érvényes pályázat az alábbiakat tartalmazza hiánytalanul kitöltve: 1. Név 2. Anyja leánykri neve 3. Neptun kód 4. Képzési kód 5. Államplgárság 6. Születési dátum 7. cím web: ehk.elte.hu, sprt@ehk.elte.hu

2 8. Kar 9. Szak/szakk 10. Telefnszám 11. Pályázat címe 12. Pályázati prjektben érintett hallgatók száma 13. Pályázati prjektben érintett hallgatók kara 14. Pályázati prjekt ismertetése 15. Pályázati prjekt költségvetése (igényelt támgatás felhasználásának megjelöléséve) 16. Pályázatn elnyert összeg tervezett felhasználásnak ismertetése 17. az Egyetemmel fennálló jgviszny igazlását 18. Adatvédelmi nyilatkzat 19. árajánlat minden tételre nymdai munka k esete n mindha rm, az ELTE-vel keretmega llapda st k t tt aja nlattev t l ( ema Mu vek Nymdaipari Kft., Kma rmi Nymda e s Kiad Kft., Pa tria Nymda Zrt.) k telez, az ELTE-s közbeszerzési keretmegállapdás 2. frdulójaként, a verseny újranyitásával ajánlatt kérni. utaztatási szlgáltatás (külföldi utazáshz kapcslódó repülő-, vnat-, hajó-, és autóbuszjegy beszerzése, belföldi és külföldi szállásfglalást, utazáshz kapcslódó biztsításk megkötését és vízumk beszerzését) esetén az ELTE-s közbeszerzési keretmegállapdás alapján egy árajánlatt kell kérni a Wec-Travel Idegenfrgalmi Kft-től. knferenciaszervezés esetén az ELTE-s közbeszerzési keretmegállapdás alapján egy árajánlatt kell kérni a Budapest Party Service Vendéglátó és Szlgáltató Kfttől. teremhasználat (az ELTE szervezeti egységeiben) esetén egy árajánlat elegendő egy árajánlat szükséges frintig, kettő árajánlat szükséges a frintt meghaladó tételek esetén, hárm ajánlat szükséges frintt meghaladó tételek esetén, amennyiben a pályázó az alábbi szlgáltatásk valamelyikére támgatást igényelt: 2 web: ehk.elte.hu, sprt@ehk.elte.hu

3 Oktatófilm és videfilm gyártása Reklám-, prpaganda-, ismeretterjesztő film és videfilm gyártása Szórakztató film és videfilm gyártása Ra di mu sr-készítési szlgáltatásk Kisme retu rádiós rendszerekkel kapcslats szlgáltatásk Rádióstúdióval vagy rádiós berendezésekkel kapcslats szlgáltatásk Strandszlgáltatásk Hangtechnikusi szlgáltatásk Hírügynökségi szlgáltatásk - azkat a kiadási tételeket, amelyekre nem kíván pályázni a hallgató, árajánlatként elfgadható a hnlapról származó árlista, hivatals árajánlat stb. A pályázatk leadása: május : június :59 A pályázatk hiánypótlása: június : június :59 (ekkr már csak hiányzó dkumentumkat lehet feltölteni, új pályázat megkezdésére nincs lehetőség) 3 Módja: ELEKTRONIKUSAN ( A pályázatk elbírálása: A beérkezett kulturális pályázatkról az EHÖK Elnökségének javaslatát figyelembe véve az ELTE főtitkára (az ELTE rektra által átruháztt hatáskörben eljárva) és az EHÖK elnöke dönt. A pályázatn nem támgatható: - vezetőképző - gólyáknak szóló rendezvény - nyílt nap web: ehk.elte.hu, sprt@ehk.elte.hu

4 - hallgatói szórakztató rendezvény A pályázatn kizárólag a következő kategóriák támgathatóak: - Oktatófilm és videfilm gyártása - Rekla m-, prpaganda-, ismeretterjeszt film és videfilm gyártása - Szórakztató film és videfilm gyártása - Ra di mu sr-készítési szlgáltatásk - Kisme retu rádiós rendszerekkel kapcslats szlgáltatásk - Rádióstúdióval vagy rádiós berendezésekkel kapcslats szlgáltatásk - Strandszlgáltatásk - Hangtechnikusi szlgáltatásk - Hírügynökségi szlgáltatásk - Nymdai szlga ltata s ( ema Mu vek Nymdaipari Kft., Kmármi Nymda és Kiadó Kft., Pátria Nymda Zrt.) - Teremhasználat (az Egyetem szervezeti egységeiben) - Utaztatási szlgáltatás (Wec-Travel Idegenfrgalmi Kft.) - Knferenciaszervezés (Budapest Party Service Vendéglátó és Szlgáltató Kft.) Infrmációk: A pályázati kiírás, adatlap, űrlap, valamint a Pályázati és elszámlási útmutató az ELTE évi sprt és kulturális pályázatáhz c. dkumentum, mely jelen pályázat elválaszthatatlan részét képezi, megtalálható a ldaln és a Neptunban. Tvábbi infrmáció kérhető a gazdasagi@ehk.elte.hu levelezési címen és a telefnszámn. 4 A pályázó a pályázat benyújtásával tudmásul veszi, hgy az Eötvös Lránd Tudmányegyetem a nemzeti felsőktatásról szóló évi CCIV. törvény 3. melléklet I/B. részében meghatárztt adatkat jgsult és köteles nyilvántartani. Az Eötvös Lránd Tudmányegyetem munkatársai és vezetői, az Egyetemi Hallgatói Önkrmányzat (ideértve annak kari és kllégiumi részönkrmányzatait is), valamint az Egyetemi Dktrandusz Önkrmányzat (ideértve a kari dktrandusz képviseleteket is) tisztségviselői munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk, valamint szabályzatban web: ehk.elte.hu, sprt@ehk.elte.hu

5 rögzített feladatuk ellátásával összefüggésben, az ahhz szükséges mértékben a személyes adataimhz hzzáférhetnek, azkat kezelhetik. A személyes adatk kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jgrvslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az ELTE hnlapján a Közérdekű infrmációk, közzéteendő adatk, adatkezelés menüpntban ( szerepel részletes tájékztatás. Budapest, május 28. dr. Rónay Zltán s. k. főtitkár Eötvös Lránd Tudmányegyetem Zaránd Péter s. k. elnök ELTE Egyetemi Hallgatói Önkrmányzat 5 web: ehk.elte.hu, sprt@ehk.elte.hu

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális tevékenységének támogatására. Kulturális támogatásra

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT REKTORI KULTURÁLIS TÁMOGATÁS. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT REKTORI KULTURÁLIS TÁMOGATÁS. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Kulturális Támogatásra Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális tevékenységének támogatására. Kulturális támogatásra

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra Az ELTE hallgatói rektori ügyek biztosa és a Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók sport tevékenységének támogatására. Sporttámogatásra pályázni

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra Az ELTE rektora és az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók sport tevékenységének támogatására. Sporttámogatásra pályázni lehet különösen

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázati felhívás Az ELTE Hallgatói ügyek rektori biztosa és az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális és szakmai tevékenységének támogatására. 1. Támogatható tevékenységek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra PÁLYÁZATI KIÍRÁS Rektori Sporttámogatásra Az ELTE rektora és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók sporttevékenységének támogatására. Sporttámogatásra pályázni lehet különösen

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázati felhívás Az ELTE Hallgatói ügyek rektori biztosa és az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális és szakmai tevékenységének támogatására. 1. Támogatható tevékenységek

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázati felhívás Az ELTE hallgatói ügyek rektori biztosa és az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális és szakmai tevékenységének támogatására. 1. Támogatható tevékenységek

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázati felhívás Az ELTE hallgatói ügyek rektori biztosa és az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális és szakmai tevékenységének támogatására. 1. Támogatható tevékenységek

Részletesebben

PÁLYÁZATI- ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014. ÉVI ŐSZI SPORT- ÉS KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ

PÁLYÁZATI- ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014. ÉVI ŐSZI SPORT- ÉS KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ PÁLYÁZATI- ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014. ÉVI ŐSZI SPORT- ÉS KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ 1. A leadás szabályai 1.1. Érvényes pályázatot az adhat le, aki az előző pályázati időszakban nem adott le pályázatot,

Részletesebben

2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató

2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató 2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 D Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2016 Hatálys: 2016. 03. 02.-től TARTALOMJEGYZÉK A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA... 3 A KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

"-- 'AlJ ~ ///1/ l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

-- 'AlJ ~ ///1/ l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Előterjesztés a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint hazánkat nemzetközi szinten képviselő gyermekek sprttevékenysége 2011.

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Pályázati felhívás Az ELTE hallgatói ügyek rektori biztosa és az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke pályázatot ír ki a hallgatók kulturális és szakmai tevékenységének támogatására. 1. Támogatható tevékenységek

Részletesebben

Elszámolási útmutató az ELTE 2015. évi nyári kulturális pályázatához

Elszámolási útmutató az ELTE 2015. évi nyári kulturális pályázatához Elszámolási útmutató az ELTE 2015. évi nyári kulturális pályázatához 0. Egyes pályázati kategóriák speciális jellemzői 0.1. Konferenciaszervezés Konferenciaszervezés esetén a catering szolgáltatást reprezentációs

Részletesebben

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere J,j. számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság részére a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT PANASZKEZLÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA A PARAGON-Alkusz Biztsításközvetítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (tvábbiakban: Biztsításközvetítő) a felmerülő panaszk gyrs és egyértelmű

Részletesebben

Utólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató

Utólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató Utólags, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módsításkról szóló tájékztató Tartalm: Fedezetcsere... 1 Fedezetkivnás... 4 Adóstárs csere... 6 Lakáscél és/vagy finanszírztt ingatlan módsítás... 7 Fedezetcsere

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

VIK Hallgatói Képviselet Kari BME ösztöndíj

VIK Hallgatói Képviselet Kari BME ösztöndíj VIK Hallgatói Képviselet Kari BME ösztöndíj Pályázati felhívás a 2017/18. tanév őszi félévére A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudmányi Egyetem (BME) Villamsmérnöki és Infrmatikai Kar Hallgatói Képviselet

Részletesebben

2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató

2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató 2017/1 átvevő: Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 D Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám: Hatósági csprt

Részletesebben

K É R E L E M gyógyszertámogatás megállapítására

K É R E L E M gyógyszertámogatás megállapítására 2015/2 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 G Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:

Részletesebben

ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. február 17. (ELTE TÓK, 119.)

ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. február 17. (ELTE TÓK, 119.) TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkrmányzat 1126 Budapest, Kiss Jáns altb. u. 40. Telefn: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tfk.elte.hu ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. február 17. (ELTE

Részletesebben

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására 2015/3 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 R Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:

Részletesebben

Projektzárási használati útmutató

Projektzárási használati útmutató Prjektzárási használati útmutató Tartalmjegyzék I. Prjektzárási dkumentáció minimális tartalma:... 2 A Kifizetési kérelem és Záró Prjekt Előrehaladási Jelentés (ZPEJ) nymtattt váltzata (5. számú melléklet)...

Részletesebben

2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató

2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató 2017/1 átvevő: Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 F Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám: Hatósági csprt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program 9.sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram Innvatív, kísérleti fglalkztatási prgramk - A kmpnens c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP- 1.4.3-08/1 A prjektek az

Részletesebben

A WEBOLDALON KERESZTÜL RÖGZÍTETT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ

A WEBOLDALON KERESZTÜL RÖGZÍTETT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ A WEBOLDALON KERESZTÜL RÖGZÍTETT SZEMÉLYES ADATOKRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Látgató! A Hungar Classic Kft. a webldalunkn keresztül rögzített személyes adatkra vnatkzóan az alábbiakról kívánja Önt

Részletesebben

2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató

2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató 2017/1 átvevő: Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 L Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám: Hatósági csprt

Részletesebben

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására 2017/1 átvevő: Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 R Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám: Hatósági csprt

Részletesebben

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2017 pályázati felhívás

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2017 pályázati felhívás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasr 9. telefn: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2017 pályázati felhívás

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ 1. melléklet a 92/2011. (II. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT HALLGATÓI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI PÁLYÁZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT HALLGATÓI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI PÁLYÁZAT Elszámolási útmutató a Hallgatói kulturális és szakmai pályázathoz 1. Elnyert támogatás felhasználásának folyamata Teendők a pályázati cél megvalósítása előtt: 1.1. Pályázati ügyintéző felkeresése Sikeres

Részletesebben

tanszéki adminisztrátor

tanszéki adminisztrátor 1 / 5 2017. 07. 25. 7:55 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi

Részletesebben

II. A pályázat célja a továbbképzésre jelentkezők képzéseken való részvételének támogatása.

II. A pályázat célja a továbbképzésre jelentkezők képzéseken való részvételének támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla együttműködésében megvalósuló TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. könyvtárellátási szolgáltatásainak igénybevételéhez

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. könyvtárellátási szolgáltatásainak igénybevételéhez ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK a Könyvtárellátó Nnprfit Kft. könyvtárellátási szlgáltatásainak igénybevételéhez Hatálys: 2018. szeptember 28. napjától Webáruház/hnlap: a https://knyvtar.kell.hu/ címen,

Részletesebben

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt)

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt) Az infkmmunikációs ágazatban működő mikr-, kis- és középvállalkzásk által előállíttt termékek és szlgáltatásk piacsításának, nemzetközi piackra való belépésének támgatása GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Támgatás

Részletesebben

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok 1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése

Részletesebben

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje 15. sz melléklet A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcslats tájékztatás rendje A KEDVEZMÉNYEZETTEK JELENTÉSTÉTELI ÉS MONITORING FELADATAI A Pályázati Alap kedvezményezettje köteles a TKSZ-t tájékztatni

Részletesebben

Hozzájárulás (ingatlan adatváltozás) :

Hozzájárulás (ingatlan adatváltozás) : LAKOSSÁGI JELZÁLOGKÖLCSÖN SZERZŐDÉSEK Ügyféltájékztató Flyósítás utáni flyamatk Helyrajzi szám váltzással járó hzzájárulás iránti kérelmek (ingatlanadatváltzás) Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban tájékztatást

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Vállalkzási keretszerződés catering és rendezvényszervezés

Részletesebben

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db.

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZET MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.5-16 TÁRSADALMI EGYEZTETÉS ALATT A Krmány a Partnerségi Megállapdásban

Részletesebben

Elszámolási útmutató az ELTE 2016. évi tavaszi sportpályázatához

Elszámolási útmutató az ELTE 2016. évi tavaszi sportpályázatához Elszámolási útmutató az ELTE 2016. évi tavaszi sportpályázatához 1. Elnyert támogatás felhasználásának folyamata Teendők a pályázati cél megvalósítása előtt: 1.1. Pályázati ügyintéző felkeresése Sikeres

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. Rektori pályázati felhívás kiválósági különdíj elnyerésére

Eötvös Loránd Tudományegyetem. Rektori pályázati felhívás kiválósági különdíj elnyerésére Eötvös Loránd Tudományegyetem Rektori pályázati felhívás kiválósági különdíj elnyerésére Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora határozott időre szóló, kiemelkedő teljesítményért járó különdíjra

Részletesebben

Magyarázat az egyes költségvetési sorok tartalmához

Magyarázat az egyes költségvetési sorok tartalmához Magyarázat az egyes költségvetési srk tartalmáhz Általáns feltételek: Az Intézkedés keretében megvalósítandó prjektek esetében csak lyan költségek számlhatók el, amelyek megfelelnek a következı feltételeknek:

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda" cím elnyerésére

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támgatáskezelı Igazgatósága A pályázat célja: NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

Részletesebben

Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest

Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatals név: BVK HOLDING Budapesti

Részletesebben

Alkoss és pályázz egy békésebb, egyenlőbb világért!

Alkoss és pályázz egy békésebb, egyenlőbb világért! TE HOGYAN TENNÉD JOBBÁ A VILÁGOT? Alkss és pályázz egy békésebb, egyenlőbb világért! Az Európai Bizttság Magyarrszági Képviselete és az ARC kreatív plakátpályázata Beadási határidő: 2015. szeptember 1.

Részletesebben

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15 Jelen tájékztatóban fglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatkkal kapcslats infrmációk tájékztató jellegűek,

Részletesebben

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2018 pályázati felhívás

K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2018 pályázati felhívás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasr 9. telefn: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat 2018 pályázati felhívás

Részletesebben

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Ösztöndíj 2016/2017. tanév őszi félév

Pályázati felhívás - Károli Gáspár Ösztöndíj 2016/2017. tanév őszi félév Pályázati felhívás - Kárli Gáspár Ösztöndíj 2016/2017. tanév őszi félév Elsőéves, másdéves és harmadéves önköltséges hallgatók számára I. Tájékztató a 2016/2017. tanév őszi félévében meghirdetett Kárli

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Bevezető

TÁJÉKOZTATÓ. Bevezető TÁJÉKOZTATÓ Az pénzmsás és terrrizmus finanszírzása megelőzésével és megakadályzásával kapcslats eljárásairól Bevezető A pénzmsás lyan bűncselekmény, amelynek célja, hgy az illegális útn, avagy bűnözésből

Részletesebben

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása A Fiatalk vállalkzóvá válásának támgatása a Közép-Magyarrszági Régióban Tükörprgram bemutatása Budapest. 2014. március 6. Előadó: Pákzdi Szablcs ügyvezető igazgató 1200000 Vállalkzás összesen 1.645.438

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-i ülésére Tárgy: BURSA HUNGARICA Felsőktatási Önkrmányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati elbírálás tájékztató

Részletesebben

1. Hol érhetem el a pályázati kiírást? o

1. Hol érhetem el a pályázati kiírást? o ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM (ÚNKP) 2019/2020-AS TANÉV GYIK A FELSŐOKTATÁSI DOKTORI HALLGATÓI, DOKTORJELÖLTI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJHOZ KAPCSOLÓDÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK (GYIK) 1. Hl érhetem el

Részletesebben

Kódszám: GOP-2010-2.1.1/A. A mikro- és kisvállalkozások jövedelemtermelı képességének növelése technológiai fejlesztésen, korszerősítésen keresztül.

Kódszám: GOP-2010-2.1.1/A. A mikro- és kisvállalkozások jövedelemtermelı képességének növelése technológiai fejlesztésen, korszerősítésen keresztül. Mikr- és kisvállalkzásk technlógia fejlesztése Kódszám: GOP-2010-2.1.1/A Alapvetı cél A mikr- és kisvállalkzásk jövedelemtermelı képességének növelése technlógiai fejlesztésen, krszerősítésen keresztül.

Részletesebben

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán:

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán: Felhívjuk mindenki figyelmét, hgy a tájékzódásra szánt hivatals dkumentum az MVH által kibcsáttt közlemény. Ez a vázlat nem teljes körű, a kifizetési kérelmek benyújtásáhz, mindenképpen szükséges áttanulmányzni

Részletesebben

Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest

Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatals név: BVK HOLDING Budapesti

Részletesebben

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése

Részletesebben

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése Felhívás a Kazincbarcika és vnzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése című és SH1/1 számú prjekt keretében megvalósíttt Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása pályázati alap szakmai értékelői

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége: Vállalkzási keretszerződés catering és rendezvényszervezés

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió innvációs ptenciáljának fejlesztése innvatív

Részletesebben

KULTURÁLIS ÉS SPORT PÁLYÁZAT 2019/2020 TANÉV ŐSZI FÉLÉV

KULTURÁLIS ÉS SPORT PÁLYÁZAT 2019/2020 TANÉV ŐSZI FÉLÉV Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Kulturális és Sportbizottság Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/H H-1088

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Humánplitikai Bizttságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Várs Képviselő-testületének Humánplitikai Bizttsága a 15/2004. (V.25.) önkrmányzati rendelet alapján, valamint

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére Előterjesztés Medina Község Önkrmányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére Tárgy: Helyi civil szervezetek számára 2015. évi működési pályázat meghirdetése Előterjesztő és előadó: Vén

Részletesebben

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram A Képzésbe Ágyaztt Fglalkztatás szakmai támgatása c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP 3.3.6 C-10/01 A prjektek az

Részletesebben

ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM

ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM 67 ELTE Habilitációs Szabályzat 2. sz. függelék 131 KÉRELEM Alulírott... (születési név is)...... állampolgár, anyja neve:... születési hely:...... év... hó... nap habilitációs eljárás megindítását kérem

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Társaság neve: cégjegyzékszáma: székhelye: Infrmációs közpnt: elektrnikus címe: hnlapja: UNI-MED Szeged Egészségügyi Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság 06-09-011070 (Szegedi Törvényszék Cégbírósága)

Részletesebben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? 2. Mi a jelen Adatvédelmi Szabályzat célja? 3. Ki az Ön személyes adatainak

Részletesebben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? Mi, azaz az AmRest Kft. (székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 3. trny 2. emelet) Ön, azaz az a természetes

Részletesebben

A kompetens intézmények logói. ECVET ASSET Autóipari Szolgáltatási Szektor ECVET Tesztelés Hivatkozási szám /

A kompetens intézmények logói. ECVET ASSET Autóipari Szolgáltatási Szektor ECVET Tesztelés Hivatkozási szám / Tanulmányi Megállapdás az ASSET ECVET Prjekthez A kmpetens intézmények lgói ECVET ASSET Autóipari Szlgáltatási Szektr ECVET Tesztelés Hivatkzási szám - 2008 3991 / 001-001 1 Tanulmányi Szerződés (ASSET

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében A turisztikai fgadóképesség javítása c. támgatására Kódszám: KMOP-2007-3.1.2/A/B/D A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

Kötelező szakmai gyakorlat

Kötelező szakmai gyakorlat Kötelező szakmai gyakrlat Jelentkezési segédlet A kötelező szakmai gyakrlat teljesítéséhez az alábbi feladatkat, teendőket kell ellátni: A KITÖLTÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT: 1. A hallgató akkr kezdheti meg a jelentkezést,

Részletesebben

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támgatást igénylők figyelmét, hgy a felhívás módsulásai

Részletesebben

M.8. számú melléklet A megbízási és a bizományosi szerződések tartalma

M.8. számú melléklet A megbízási és a bizományosi szerződések tartalma Egyetemes Szlgáltatói Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet A megbízási és a bizmánysi szerződések tartalma Egyetemes Szlgáltatói Üzletszabályzat M.8. számú melléklete 1 MEGBÍZÁSI

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség elnöksége által létrehztt MNASZ TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM keretei között nyújtandó támgatás elnyerésére. I. BEVEZETÉS A Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Szombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő! Szülőnél marad, kérjük őrizze meg, ne küldje vissza! Tisztelt Szülő/Gndviselő! Tisztelettel tájékztatm Önt, hgy az étkezési díj beszedése a 2019/20. tanévben is a szlgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel

Részletesebben

NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT DIGI. Irány Bázel! Európa Liga nyereményjáték

NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT DIGI. Irány Bázel! Európa Liga nyereményjáték NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT DIGI Irány Bázel! Európa Liga nyereményjáték A DIGI Távközlési és Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság ( Szervező vagy DIGI ) a szlgáltatásával kapcslats nyereményjátékt (a

Részletesebben

Általános Szerződéses Feltételek

Általános Szerződéses Feltételek Általáns Szerződéses Feltételek 1. A szlgáltató adatai, elérhetősége 1. A szlgáltató neve: Match-Meeting Kft. A szlgáltató címe: 1037 Budapest, Bécsi út 85. A szlgáltató cégjegyzékszáma: 11-09-023512 2.

Részletesebben

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT 02 A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT Székesfehérvár Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 2006 któberében támgatást nyert az Európai uniós INTERREG IIIC prgram keretében a MODELE prjektben való részvételre, és alprjekt

Részletesebben

Adatkezelési Tájékoztató

Adatkezelési Tájékoztató Adatkezelési Tájékztató Az Excalibur Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság (a tvábbiakban: Adatkezelő ) által üzemeltetett excaliburknyvek.hu, ajurvedatippek.hu, tantra-centrum.hu, ayurvedamasszazsktatas.hu,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram Múzeumk isklabarát fejlesztése és ktatási-képzési szerepének infrastrukturális erısítése c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TIOP 1.2.2/09/1

Részletesebben

A területi kamarák és a Magyar Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési törvényből fakadó 2018-tól teljesítendő feladatai

A területi kamarák és a Magyar Ügyvédi Kamara elektronikus ügyintézési törvényből fakadó 2018-tól teljesítendő feladatai I. Elektrnikus ügyintézés lehetőségének biztsítása 2. (1) bekezdés valamennyi kamarai feladat- és hatáskörbe tartzó hatósági, fegyelmi és egyéb ügyben valamennyi jgszabály alapján biztsítandó kamarai szlgáltatás

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

K6/B. sz. melléklet. Lehetséges hitelcélok: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni.

K6/B. sz. melléklet. Lehetséges hitelcélok: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Lehetséges hitelcélk: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Az igényelhető hitel devizaneme: Frint A kölcsönügylet alanya lehet: Adós, Adóstárs Az Igénylő hitelezhetőségének

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA EREDMÉNYEK INFORMATIZÁLÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE (ÁROP 3.d) VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8200 Veszprém, Óvárs tér 9. INFORMATIKAI STRATÉGIA Készítette: Indikátrk, amelyek teljesítéséhez

Részletesebben

1. A leadás szabályai

1. A leadás szabályai PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ 1. A leadás szabályai 1.1. Érvényes pályázatot az adhat le, aki az előző pályázati időszakban nem adott le pályázatot, vagy érvényes

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Postafiók

Hiteles Elektronikus Postafiók NISZ Nemzeti Infkmmunikációs Szlgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csknai utca 3. Hiteles Elektrnikus Pstafiók Tárhely adminisztráció 2017. December 21. v 1.00 +36 1 459 4200 inf@nisz.hu nisz.hu TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.

Részletesebben

IGÉNYBEJELENTŐ / EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS

IGÉNYBEJELENTŐ / EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS Kapcslási szám: Számla tulajdns kódja: IGÉNYBEJELENTŐ / EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS Helyhez kötött telefn szlgáltatás igénybevételére amely létrejött a SUPRA KTV Kft. ( székhely: 8000 Székesfehérvár, Trencsényi

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete Balatnrendes Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V. 13.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X. 9.) önkrmányzati rendelet módsításáról Balatnrendes Község Önkrmányzata

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékztató www.hbt-shp.hu A HB Technik Kft. (székhely: 3200 Gyöngyös, Bugát Pál tér 4. 1 em. 4. Adószám: 23802092-2 Cégjegyzékszám: 10-09-032737; Ügyvezető: Hrvát Rland; Telefnszám: +36 20

Részletesebben

ÁKR tájékoztató kérelemre indult eljárások esetén Budapest Főváros Kormányhivatala

ÁKR tájékoztató kérelemre indult eljárások esetén Budapest Főváros Kormányhivatala ÁKR tájékztató kérelemre indult eljárásk esetén Budapest Fővárs Krmányhivatala KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00041 A szlgáltató krmányhivatali és közigazgatási mdell bevezetése Ügyintézési határidőt beflyásló,

Részletesebben

K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat 2019 pályázati kiírás

K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat 2019 pályázati kiírás műszerbeszerzési pályázat 2019 pályázati kiírás A K&H Csprt és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány (a tvábbiakban: K&H Csprt vagy Kiíró) gyermekegészségügyi támgatási prgramjának rszágs pályázati felhívása

Részletesebben