Szalagavató ruhástól bulistól

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szalagavató ruhástól bulistól"

Átírás

1 A Terplán Zénó Műszaki És Közgazdasági Szakképzõ Iskola Diákújságja április V. évfolyam 1. szám Szalagavató ruhástól bulistól Ha jól sejtem, az iskolában a tanulók nagy része azt hiszi, hogy ez csak egy hatalmas buli... Kivétel a végzős osztály, akik már tudják, mivel jár mindez. Éppen ezért is, hogy egy kicsit a kulisszák mögé lássunk, megkérdeztem Szöllősi Vivien tanárnőt: 1.Milyen a végzősök osztályfőnöknek lenni? Nagyszerű és egyben szorongó érzés egy 12.- es osztály osztályfőnökének lenni. Habár ezt az osztályt 10. évfolyamon vettem át, így kimaradtam a kis közösség első évének élményeiből és megpróbáltatásaiból, mégis azt gondolom, hogy az utolsó évre sikerült egy összetartó csapatot kovácsolnom az osztályból. A középiskolai évek mindannyiunk életében a felnőtté válás első mérföldköveit jelentették, amely időszak tele volt kihívásokkal, megpróbáltatásokkal és természetesen sikerekkel is. Az osztályfőnökség nagyszerűségét az jelenti, hogy ezeket a történéseket közösen éltük át, a problémákat pedig együtt próbáljuk megoldani. Életünk ezen szakaszát az érettségi vizsgák fogják lezárni, amelyeknek eredményei miatt szorongás tölt el. 2. Az anyagiak... Mennyi volt az osztálypénz? Amennyit én erről a témáról tudok az annyi, hogy az osztálypénz szedése nem tökéletesen működött az osztályomban. Viszont, mint osztályfőnök nem akartam és nem is avatkozhattam bele az osztály pénzügyeibe, ezt a szülői munkaközösség valamint a diákok intézték, így további részleteket nem tudok. 3. Mi az amire költeni kell a szalagavató és a ballagás kapcsán? A szalagavató lényegesebb, vagyis jelentősebb kiadásai a szalagavatói (majd a későbbi ballagáson valamint az érettségi vizsgákon is viselt) kosztüm/öltöny megvarratása, a szalagavató helyszínének terembérlete, díszítése, takarítása, ruhatár, biztonsági szolgálat, tánctanár, ruhakölcsönzés. Ez azt jelenti, hogy fejenként mindenkinek kb. 50 ezer forint kiadást jelent. A ballagás még távolinak tűnő esemény így a ballagási költségekről nem tudok Neked felvilágosítást adni. Viszont, amit minden osztálynak ajánlok az az, hogy az osztálypénzt rendszeresen és szervezetten gyűjtögesse, így elkerülhetik a szalagavató előtti egyszeri, nagy összegű kiadást. 4. Volt valami probléma az intézkedések során? Szerencsére jelentősebb probléma nem történt a szervezés során, kisebb-nagyobb összetűzések és viták ugyan voltak, de azt gondolom, hogy ezek ilyen jelentős esemény előtt természetesek. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezésben nyújtott segítséget a szülőknek, iskolánk igazgatóságának, valamint az osztályom diákjainak. Köszönet a válaszokért tanárnő!

2 2. oldal Így búcsúzik a 12. a osztály Bizonyára sokan emlékeztek, hogy december 21-én volt a szalagavatónk. Az iskola történetében ez volt a második szalagavató, ezért törekedtünk arra, hogy legalább olyan színvonalas legyen, mint az első volt. Úgy hiszem ez sikerült is, de nem sikerült volna, ha osztályfőnökünk, Szöllősi Vivien nem segített volna olyan sokat. Ezúton is szeretnénk megköszönni adaadó munkáját és segítségét. De ne csak a múltról beszéljünk. Hiszen elöttünk van még sok jó dolog és nehéz akadály is. Gőzerővel készülünk a szerenádra és a ballagásra is. Ezeket bizony az érettségi követi. Bár annyira még nem észrevehető, de kezd megjelenni az osztályomban az izgalom és a félelem hangulata. Ez természetes, hiszen az érettségi - ha nem is tanulmányi szint szempontjából - nagy dolog. Csak ezek után vár ránk a nagybetűs Élet. Saját magunk dönthetünk a jövőnkről, és végre igazi felelősség nyomja majd a vállunkat. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Így a vizsga elött - túl szinte számtalan vizsgán -, úgy érzem sikerrel vesszük majd az akadályt mindannyian. Ahol tudunk ott segítjük egymást. A negyedik év végére kezdünk igazi, összetartó osztály lenni, és ez az, ami fontos. Hiszen a régi mondás is úgy tartja: "Egységben az erő!" Így búcsúzik a 12. a osztály, a Terplán Zénó második érettségiző osztálya. Palcsó Zsuzsanna ( 12.a )

3 Modern világunk egyik legkedveltebb üdítőitala a Cola. Nagyon sokan kedveljük (különösen a fiatalok), de csak kevesen ismerjük a Cola eredeti történetét, amely a XIX. század végén kezdődött és azóta is az első helyen áll a világ kedvelt frissítői között. Meglepő, milyen régi és érdekes a mai Cocaés Pepsi- Cola tört é n e t e ben egy John Stith Pemberton ( ) nevű amerikai patikus-illatszerész készített először szirupfélét a Dél-Amerikai kokacserje leveleiből, kóladióból cukor és karamell hozzáadásával. A Colára - születésének évében Pemberton 73 dollár 96 cent értékben adott fel hirdetéseket, tiszta profitja pedig ugyanebben az évben 160 dollárra rúgott. Pemberton nem sokkal később meghalt. Örököseitől ezután egy Asha Chandler nevű atlantai patikus vásárolta meg a kólaszirup titkát és 1888-ban megalapította a Coca-Cola Corporation-t. Egy amerikai legenda szerint a Coca-Cola azután lett előbb milliós, majd milliárdos vállalkozás, amikor egy ismeretlen férfi dollárt kért a gyártóktól egy kétszavas jó tanács ellenében. Miután megkapta az dolláros csekket (ami igencsak nehezen hihető), a névtelen reklámzseni tömören csak ennyit mondott: Bottle it! magyarul: palackozni! Addig ugyanis a szirupból csak egy ujjnyit töltöttek a vendég poharába, a csapos pedig szódavizet adagolt az édesnyúlós-ragadós sziruphoz. Mindez valószínűleg legenda. A valóság ellenben az, hogy július 1-jén két chattanoogai üveggyáros, Benjamin Thomas és Joseph Whitehead állt elő a nagy ötlettel: árulják palackozva a szóda- vagy ásványvízzel higított alapanyagot. Ezen a napon kötött szerződést Chandler és a két üveggyáros 3. oldal üzletember. Az üdítőital neve azóta is Coca- Cola. Kezdetben 5 centért mérték a még keverendő pohárnyi (2 dl) italt és a századfordulón is mindössze 10 centért árusították palackonként. Hát igen, azok a boldog békeidők! A Cola történetében nagy pereskedésre is sor került. A Coca-Cola Corporation beperelte Pepsi nevű versenytársát, amiért állítólag az ellopta volna a "Cola" védett márkanevet. Csakhogy a sokmilliós kártérítési per felvonultatott igazságügyi szakértői (valószínűleg nem 10 cent ellenében) eskü alatt vallották, hogy nemcsak a "coca" közkeletű növénynév (a cserje rendszertani neve Erythroxylon coca), hanem a "cola" is az (Cola nitida). És ezzel végül is a Pepsi-cég megúszta kártérítés nélkül. Később, a II. világháború idején a föld sok részén harcoló amerikai katonákat a Coca- Cola (már Company) ingyen látta el Colával. Természetesen ez óriási reklámot jelentett a cégnek Európában, Ázsiában és a világ többi részén is. A háború utáni időkben a cég elkezdett terjeszkedni és palackozó üzemeket alapított elsősorban Nyugat-Európában és Dél-Amerikában, de a világ sok más országában is. Manapság a két híres colagyártó cég a világ vezető üdítőital gyártóivá nőtték ki magukat és egymással versenyezve újabb és újabb különleges ízekkel próbálják meghódítani a fogyasztókat. Ma már a Cola cukormentes (light, max, diet) változatban és többféle ízben is kapható, de a legkedveltebb még mindig az eredeti, hagyományos, ízesítés nélküli változat. Változatai pl.: cherry (cseresznye ízű) vanilla (vanília ízű) twist (citrom ízű). Netty

4

5 5. oldal - AHotDog.hu 2005 októberében startolt. -Afejlesztése 4 hónapig zajlott, de még a mai napig is folyik. :) - Kezdetben 200 ember tesztelte 2005 augusztusától októberig. - Jelenleg a második arculatát éli a Dog, 2006 márciusában ugyanis logót és arculati színt változtattunk. - Egy év alatt felhasználó csatlakozott a dogger mozgalomhoz, jelenleg több mint tagja van már. - A portál kb. 3 hetente rukkol elő új fejlesztésekkel, ezzel egyedülálló a piacon. - Minden hónapban 2-3 nyereményekkel kecsektető játék fut az oldalon. Ne csak edd! KLIKKELJ! Szóval szeressük a reklámokat, ÉS KLIKKELJÉTEK ŐKET! - A HD napi 12 órás moderátori szolgálatot tart fenn. - A Dog ügyfélszolgálata 100 levelet is kap egy nap. - A postázást nem a HD végzi, ezért sok esetben nem tudunk mit tenni, ha a csomagot lenyúlja a pista. - Ha király magazint szerkesztesz, akkor a szerkesztőség fel fog figyelni rád. - A HotDog heti hírlevelében nincsenek reklámok. - A jelvények közül sokat doggerek készítettek, segítve ezzel a szerkesztőség munkáját. - Sok sikeres magazin design-ját is doggerek készítették! - A HotDog moderátorai doggerek, aki nap mint nap használják az oldalt. Tehát ugyanolyan fiatalok moderálják a tartalmakat, mint akik az oldal látogatói. - A HotDogon jogtisztán indíthatsz saját webrádiót, azaz HotCastot. A jogdíjbefizetést a HotDog átvállalja tőled. - Magyarországon egyedül álló módon a HotDogon pontokat lehet kapni csak azért, hgy használod az oldalt és ezekért később akár értékes ajándékokat nyerhetsz vagy vásárolhatsz. - A HotDog ifjúsági közösségi portál mocskosul kreatív fiataloknak. - A Dog nem warez oldal, nem zenei portál és nem zenekereső. - ADog szerkesztősége összesen 5 főből áll. - A HD reklámbevételekből próbálja eltartani magát. A reklám árbevételekből lehet pénzünk enni, inni, servert vásárolni, ajándékokat kisorsolni, fejleszteni az oldalt. Akkor mi is a HotDog? Az emberi kapcsolatok kialakítását elősegítő, szövevényes, izgalmas kapcsolatépítő rendszer. Kommunikációs csomópont, mely a privát üzenetváltás, illetve párbeszéd mellett támogatja a csoportos kommunikációt. Közösségteremtő hely, mely elősegíti a kommunikációs csoportok, vagy szubkultúrák létrehozását. Teret ad az önkifejezéshez, kaput nyit az önmegvalósítás felé. Jutalmazza az interaktivitást. Egy aktív HotDog tag elismerésre is számíthat és akár a hétköznapi életére is kihathat ez az elismerés. Szórakoztató, kikapcsol.

6 6. oldal Pár évvel ezelőtt sokszor lehetett hallani valami olyasmit, hogy a triál az egykori Csehszlovákiában alakult ki. Nos ez ebben a formában nem helytálló, e hipotézis alapja talán az, hogy abban az országban a triál már a kezdetektől jelen volt, és jól ismert versenyzőik voltak - és vannak is. Hasonló a helyzet Hans Rey esetében is, aki kétség kívül a leghíresebb triálos címet mondhatja magáénak, és munkája, bemutatói nélkül sok ember el sem kezdte volna a triált. A Triál története: Bár jól tudott, hogy a triál nem egy régi sport. 20 évnyi múltat tudhat maga mögött. Mr. Pedre Pi - vel. Igen, igen. A helyre, ahonnan a BikeTrial elindult, már választ is kaptunk. De vajon ki lehet az a Mr. Pedre Pi? Nos, a Pi a vezetéknév ismerős lehet azoknak, akik nagyobb ismerettel rendelkeznek külföldi versenyzők névsorát illetően, ok bizonyára összefüggésbe is hozták Ot Pi nevével, aki nyolcszoros BIU világbajnok, és 3 világrekordot tudhat magáénak. Gondolom, már kitaláltátok, az egybeesés nem véletlen. Mr. Pedre Pi az édesapja Ot Pi-nek. És hogy ez miért fontos? Mr. Pedre Pi soksok évvel ezelőtt a Montesa csapat színeiben triálozott, csakhogy motorral. Gondolom nem lep meg senkit, Ő is világbajnok volt. Mikor Ot 7 éves lett, a szülők úgy vélték, folytathatná a családi sportot, de mivel még kicsi volt a motorhoz arra gondoltak, addig is elkezdhetné egy bringával. Ne felejtsük el, mindez úgy 20 évvel ezelőtt történik. Végigjárta a kerékpárboltokat Barcelonában és környékén, de érdekes módon sehol sem lehetett kapni triálbiciklit. Sőt, még alkatrészeket sem. Főszereplőnknek pedig mindenáron szüksége volt egy triálgépre. És hogy mi a megoldás? Ebben a helyzetben Mr. Pedre Pi úgy érezte, rajta a sor, és belekezdett az alkatrészek gyártásába. Ekkor még csak egy biciklinyit tervezett. Az első lépésben a Montesa akkori vezetőjével tárgyalt és kért segítséget tőle. Anyagi támogatást nem kapott, de a rendelkezésére bocsátottak minden szerszámot és anyagot, ami a Montesánál fellelhető volt. Ettől kezdve felgyorsultak az események, és hamarosan elkészült Ot Pi személyre szabott 20 -os gépe. Két éven belül már üzemelt a Monty, ami 2003 december 12-én lett 20 éves. Ma már minden fajta kerékpárt gyártanak, de a tervezés csúcsán természetesen a triálgépek állnak.

7 7. oldal Az első dolog, amit Ot meg tudott csinálni a következő volt: A házukban volt egy szűk sarok, amiben csak úgy tudott megfordulni a bringával, hogy eleinte letette a lábát. Aztán egyszer, mikor ismét ehhez a sarokhoz ért lefékezett, és arrébb rakta kb centivel az első kerekét. Ez pont elég volt ahhoz, hogy lábletétel nélkül megfordulhasson. A következő lépésben egy padkára tanult meg felmenni. És hogy most hol tart Ot Pi, az első triálos? Egyrészt a Montynál dolgozik egy keveset, de szívesebben van a saját boltjában, a belvárosban. 2 évvel ezelőtt világbajnok lett mindkét (20 és 26 ) kategóriában, azóta szinte csak a 26-ossal megy, és még 20 év után is sorra nyeri a versenyeket. Remélem sikerült egy kis érdekes olvasnivalót kínálni az arra kíváncsiaknak. Amint látod, a triál nem feltétlenül 1-2 év alatt elsajátítható sport, legalábbis világviszonylatban. Ezt természetesen szerencsésnek kell értékelnünk, mivel csakis így emelkedhet a többi sportoló szemében is egyenértékű sporttá. Hiszen 20 év alatt ez a fő cél vezérelt minden versenyzőt, és mi is ezért harcolunk napjainkban Magyarországon. Az utóbbi években öröm volt látni, hogy évről évre duplázódik meg a versenyzők száma, és egyre gyarapszik a lelkes kezdok tábora is. Persze ahogy minden kezdet nehéz, a triálban sem volt ez másképp. Lassan már a 3-ik generáció lép - hogy is mondhattam ilyet - ugrik a szekciókra, egyre jobb bringákkal, minduntalan megújuló dinamizmussal, és kitartással. OKLEVÉL Terplán Zénő Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola Vegyeskara Bedőné Bakki Katalin vezetésével az ÉNEKLŐ IFJÚSÁG HANGVERSENYEN Arany Diploma "Országos Dícsérő oklevél" minősítést szerzett. Gratulálunk a vegyeskarnak, és köszönet Kati néninek a sikeres felkészítő munkájáért.

8 8. oldal Japán álom világa az Ez az animációs rajzfilmstílus japánban a második világháborút követően a mangából, (tehát japán képregényből) alakult ki. Osamu Tezuka tekinthető a műfaj egyik atyának. Stílusát az animációs rajzfilmekbe is átültette, amivel megteremtette az anime sajátos műfaját. Később Amerikában is megjelent a műfaj, de sikere nem lett akkora, mint Japánban. Más államokban a képregény és a rajzfim az emberek szemében gyerekes dolognak számít, de Japánban az anime alkotók komoly, az élet nagy dolgairól szóló rajzfilmeket is készítenek. Olyan nagy sikerű animéket is szerkesztenek Japánban amiből animációs filmet (filmeket) is készítenek. Japánban évente több millió mangát és animét csinálnak, aminek jobb esetben csak a negyede fut be. Bár az animéknek komoly közölnivalója van a megfelelő korosztályoknak, a valódi, igazán fontos közvetített nézetük: kitartás; álmok megvalósítása; éld úgy az életed, hogy semmit ne bánj meg! Mivel az animéket külön korosztálynak készítik, az animék és mangák fajtájit is így csoportosíthatjuk. Sódzso: A szó jelentése lány. Elsősorban lányok számára készített animék, ilyen például a Fruits Basket. Általában kifejezetten nőies témákat, problémákat vet fel a történet Progresszív: művészfilmek, vagy nagyon stilizált animék, például a Voices of a Destant Star. Zene nekem, neked mindenkinek! Régóta folyik a harc az illegális zeneletöltés, fájlcsere, p2p ellen. Mára realizálódott a legnagyobb kiadók számára, hogy ez ellen tenni lehetetlenség. Új formát kell találni a kiadók, az előadók, a zenészek és a felhasználók közötti legális tér kialakítására. Cél, hogy a kecske is jól lakjon tehát ingyen kapjanak zenét a hallgatók és a káposzta is megmaradjon jogdíjak menjenek szépen a művészekhez és a kiadók is teletömjék a zsebüket megvalósulni látszik. A Qtrax.com olyan zeneletöltő oldal, melyen már öt éve dolgoznak serényen, hogy megvalósuljon és működjön. Több, mint huszonötmillió zeneszámot biztosít nekünk az oldal a nagy kiadókon EMI, Universal, Warner keresztül, akik a letöltések arányában szolgáltatják a jogdíjat a művészeiknek. De, hogy miből van a pénz? Természetesen a nagypályás hirdetők reklámkiadásainak egy részéből. A McDonalds, a Ford és a Microsoft már biztosan ott lesznek a bannerek felületein, spotok hangsávjain. A Mac szerelmesei csak március közepétől élvezhetik az ingyen zenét, ugyanis a Qtrax.com-on addigra lesz számukra is használható felület. Persze nincs új a nap alatt. Egy francia oldal, aminek magyar felülete is van kisebb, de egyáltalán nem zavaró ékezeti hibákkal már elég régóta biztosítja számunkra a zenehallgatás örömeit. forrás:

9 9. oldal Imax őrület! Szerintem mindenki hallott már innen onnan a Budapesten nyílt új moziról, a Cinema City Arénáról. Ez nem egy átlagos mozi... már csak a vetítő termek számából is következtethetünk, ugyanis 23-al rendelkezik. Igazi 21. századi csúcs technikával felszerelt őrület. Különlegesen kialakított vetítőtermek óriási méretű vásznakkal, megdöbbentően éles képekkel. Érezhetően tiszta és mély hang. Az IMAX 15 perforációjú 70 mm-es filmet alkalmaz egyedi kivetítési technológiával, ezzel biztosítva az IMAX Experience elképesztően éles és tiszta képi élményét. Tudj róla, hogy 15/70 képkocka a valaha létezett legnagyobb kereskedelmi filmformátum. Egy IMAX tekercsen kiadott film 4,5 km hosszú, súlya pedig körülbelül 200 kg. Ugye nemsemmi?! Gondolnád, hogy az IMAX nagyformátumú film olyan erős, hogy el lehet vele húzni egy kamiont? Elám, de még mennyire... Az IMAX mozikban a vásznak magassága hét elefánt együttes magasságának felel meg, számszerűsítve 18 m magasak és 24 m szélesek. A film elött kiosztanak egy speciális napszemüvegre emlékeztető szemüveget. Ennek segítségével látod a filmet 3D-ben. Mindezek ellenére a jegyek nem túl drágák! Teljes árú jegy 1350 Ft Diák, pedagógus, gyermek (12 éves korig), nyugdíjas jegy 990 Ft Csoportos jegy (21 főtől) 1100 Ft Családi jegy: 2 gyermek + 2 felnőtt 3960 Ft Iskolai csoportok 50 főig 850 Ft Iskolai csoportok 50 főtől 750 Ft Akinek kedve támadt volna a mozizáshoz ne sokáig gondolkozzon rajta, nem veszíthet vele! Kacsa ( segítségével) Bár a világ tele van szegénységgel és szűkösködéssel, azért van egy réteg akinek a számára nem létezik megfizethetelen. Az ő részükre készül a GoldVish megnyitni a világ legexkluzívabb mobiltelefon üzletét. A képen látható telefon 18 karátos aranyból van, vörös krokodilbőrrel van bevonva, és az ára potom Euro.

10 10. oldal Honda története A Honda motor szeptemberében alakult meg és létrejötte első pillanata óta kivételes mérnöki teljesítményéről ismert. Az elmúlt 50 évben ezt olyan értékekkel bővítette mint például:a felelősség teljes tervezés piacképes modellek megalkotása és nem beszélve a környezetvédelemben elért hatalmas sikereiről napjainkig egy több mint embert foglalkoztató világcéggé nőtte ki magát amely 34 országban működteti termelő és fejlesztő egységeit óta nem Japán a Honda legna- gyobb gépjármű-piaca. ez a ím az Egye- sült Államokat illeti meg, ahol évente majdnem 1,25 millió Honda gépkocsit adnak el. A második legnagyobb Japán, amelyet Európa követ a harmadik helyet visszaszorulva, de talán az Uniós tagál- lam területén élő Honda fanok számára is elégséges eredmény, legalábbis re- méljük. Európán belül Németország és Anglia a legnagyobb fogyasztója a már- kának. A Honda egy 1958-ban napvilágot látott kétkerekűje olyan sikeres konstrukció hogy a mai napig gyártják, méghozzá Cub c100-as néven. Tehát ez is garantálja a minőséget és színvonalas mérnöki szaktudást melyet a Honda szeretne éreztetni és tapasztaltatni velünk földi halandókkal egyes igen kifinomult modelljén keresztül. Visszatérve még az előző kétkerekű remekműre, több mint 26 millió példányban talált gazdára, egyaránt lekörözve a VolksWagen bogarat, a Ford T modelleket és mindent beleszámítva a Honda több mint 100 millió kétkerekűt gyártott szerte a világon napjainkig. A Honda világ legnagyobb motorgyártója. A páratlanul gazdag palettán választható motorkerékpárok és gépkocsik mellett, generátorok, fűnyírók, kerti és földművelő gépek erőforrásai, hajómotorok által érezteti megfelelő szalmai tapasztalatát és a bőség zavarának érzetét kelti a vevőkben. A Honda motorjai a világ legtöbb országában kaphatók, és szintén a márka nevéhez fűződnek azok a kísérleti villanymotorok, amelyek a világ első kifejezetten elektromos üzeműre épített akkumulátorral működő autóját az EV-Plus-t hajtották. A Honda motor története a XX-ik század derekán kezdődött. Az első Hondák 60 évvel azután jelentek meg hogy a világ első belső égésű motorja által hajtott kerekek forogni kezdtek. Bukhár Máté Rajz: Megyeri Mirtill

11 Filmajánló Ízlések és pofonok /2007/ 11. oldal Kate (Catherine Zeta-Jones) szakács. De nemcsak az ízek mestere. Napóleont megszégyenítő határozottsággal és tervszerűséggel irányít egy konyhát, és mert a vezetése alatt álló konyha történetesen Manhattan egyik legelegánsabb éttermében van, Kate dicsősége is Napóleonéval vetekszik. Ezért igyekszik méltó maradni a híréhez: ha fűszerekre, tésztákra és körítésekre kerül a szó, ő nem ismer tréfát. Másról viszont nem hajlandó beszélni. Egészen addig, míg egy baleset következtében kénytelen megosztani addigi életét unokahúgával, egy kilencéves kislánnyal, Zoe-val (Abigail Breslin), akinek legalább olyan határozott elképzelései vannak a világról, mint neki. Sőt, ha ez nem volna elég, új szakács érkezik az étterembe: Nick (Aaron Eckhart) egészen másképp él és másképp gondolkodik, mint a főnöke. Mégis úgy látszik, lassacskán megfőzi az addig minden csábításnak ellenálló nőt. Férjhez mész - Mert azt mondtam /2007/ Daphne Wilder három lány büszke édesanyja, irántuk érzett szeretete nem ismer határokat. Maggie pszichológusként dolgozik, ő a legérettebb a nővérek közül. Mae szemtelen és szexis; a bizonytalan, de imádnivaló Milly pedig légypapírként vonzza magához a férfiakat. Daphne tudja ezt, és ezért elhatározza, hogy megakadályozza legkisebb gyermekét abban, hogy ugyanazokat a hibákat kövesse el, amiket ő is elkövetett annak idején. Össze akarja hozni lányát a tökéletes férfivel, úgyhogy a lány tudtán kívül felad egy hirdetést Milly nevében egy netes társkereső oldalon. Sweeney Todd: A Fleet Street démoni borbélya /2007/ Sweeney Toddnak (Johnny Depp) nem ez a neve. A vérengzéshez sem volt semmi kedve: egyszerű, boldog életet élt felesége és lánya társaságában, míg egy gonosz bíró (Alan Rickman) fel nem forgatott mindent. Az ausztráliai rabságból már egy másik férfi tér vissza. Megnyitja borbélyüzletét a Fleet Streeten, és csak a bosszú élteti: a családját akarja. Azt akarja, hogy lakoljon a bíró, és szenvedjen az egész világ, amely megengedte a vele történt igazságtalanságot. A vendégei nem a szokásos kijáraton távoznak: az emeleten lakik Todd új szövetségese, Mrs. Lovett (Helena Bonhem Carter), aki pástétomsütésből él: Todd áldozatai ettől kezdve az ő egyre finomabb ételeit ízesítik. Csúcsformában 3. /2007/ A Távol-Kelet legjobb és a kincses nyugat legnagyobb dumájú rendőre újra kénytelen összefogni. Az egyik gyors, a másik lassú; az egyik ravasz, a másik bamba; az egyik határozott, a másik nem tudja eldönteni, érdemes-e határozottnak lennie. Mindenben különböznek, és csak azért nem utálják egymást jobban, mert mindketten nagyon félnek a másiktól. Ez teszi őket olyan eredményessé: ha ők akcióba lendülnek, biztos az eredmény - a totális káosz. -ReNi- Forrás:

12 12. oldal Merényi Dániel: Napirajz Az aktív blogolvasók nagyrésze immár több mint két éve követheti figyelemmel a oldal képregényeit. A 2007-es év karácsonyán azonban megjelent könyv formájában is. Interneten és hagyományos módon is megszerezhető darab. A kötet humoros és egyben ironikus hangvételű. Aki szereti a képregényt annak kötelező darab. Titkos Fiók Kiadó, 352 oldal, 3000 Ft Veszíts el egy könyvet Több tucat könyvet hagytak el az orosházi könyvtárosok, telefonfülkékben, parkokban, irodákban veszítették el a köteteket - szándékosan. A megtalálóknak nem kell visszavinniük a könyveket, hanem az ajánlás szerint, inkább hagyják el újra azokat, ha elolvasták. A"Veszíts el egy könyvet" akcióval az olvasást és a könyvtárakat szeretnék nép- szerűsíteni. Először angolszász országokban játszották ezt a játékot: buszokon, vonatokon "kellett elhagyni" a könyveket, hogy az uta- zók ne unatkozzanak. -KaCsA- Link ajánló a játékőrülteknek... - a művész lelkeknek... - a próbálkozó fotósoknak... - a csajoknak... - és a PC-seknek - a frissen informáltaknak - az ismerkedőknek - a kíváncsiaknak

13 13. oldal 12 óra a középiskolák között április 4-én megrendezésre került a Déryné Művelődési Központban, a város középiskolái közötti 12 órás vetélkedő, melynek fő támogatója a Budapest Bank volt. A vetélkedő lényege, hogy különböző feladatokkal próbálják közelebb hozni az iskolák diákjait. Az első, már előbb kihirdetett feladat, az iskolák bemutatása volt. Mindenki maximálisan teljesítette a feladatot. A csapatok különféle módszerekkel vezették be diáktársukat a mindennapi életükbe. Ezek után elkezdődött a harc! Természetesen senki sem gondolta azt, hogy ezt véresen komolyan kell venni. Ez a nap inkább a jókedvről, a vidámságról és az összetartásról szólt. Mindenki nevében elmondhatjuk, hogy nem utoljára gyűltünk össze és fogunk még együtt bulizni. Sok tapasztalatot szereztünk, s barátokra leltünk, akikkel remélhetőleg ezután is tartani fogjuk a kapcsolatot. A feladatok sokszínűsége azt mutatta, hogy ez egy igazán jól megszervezett rendezvény volt. A hangulatot fokozta a játékvezető humora, előadókészsége és a remek zenék. Köszönettel tartozunk azoknak, akik részt vettek abban, hogy megrendezésre kerülhessen ez a vetélkedő. Összefoglalva, aki eddig még nem vett részt ezen a vetélkedőn, annak jövőre itt a helye, hogy megküzdhessen a nyereményekért, amelyeket nagy örömmel és büszkeséggel vettünk át. Megyeri Mirtill, Farkas Szilvia

14 14. oldal TERPLÁN SPORT Az év folyamán számos sportrendez-vényen vettek részt iskolánk csapatai. A tanév első sportrendezvénye a Szántai Kupa volt. Az őszi hűvös, csúszós idő kicsit felborította a rendezvény évek óta megszokott menetét, ezért a sportágak különböző fedett létesítményekben kaptak helyet. A kézilabdás lányok a Belvárosi Általános Iskola csarnokában játszottak, még kosaras fiúk a Lehel Gimnázium tornatermében kaptak helyet. Nem voltak ilyen szerencsések focista fiaink, mivel ők a Szántai Kert salakos pályáján m a r a d - tak, ahol a zord idővel is megküzdve, és a sérülésektől hátráltatva vívták mérkőzéseiket. Mindhárom csapatunk lehetőségeinkhez képest maximálisan helytállt. Mindannyian büszkék lehetünk sportszerűségükre. Számos helyzet adódott volna, mikor sportszerűtlen magatartással megtorlásra, vagy előnyre tehettek volna szert csapataink, de nagy önfegyelemmel képesek voltak átlépni a gyerekes viselkedésmintákon. Magatartásukat más iskolák is megirigyelhetik. A kézilabdás lányok és a kosaras fiúk egyaránt a 3. helyet, a labdarúgó fiúk a 5. helyezést szerezték meg. A legtöbb csapatban volt két-három igazolt játékos, még ezt mi a három csapatból összesen három tanulóról mondhattuk el. (Koczka Szabolcs - labdarúgás, Bódi Dorottyáról - kézilabda, és Visnyei Mártonról kosárlabda) Dézsi Zoltán által megszervezett Egészségvédő Nap programjában kapott helyet a labdarúgó torna, mire iskolánk focicsapata is meghívást kapott. Szép, őszi szombaton került sor a barátságos mérkőzésekre. A fiúk játéka összehangoltabb csapatmunkát mutatott a Szántai Kupához képest. Nagy küzdelmek, szoros meccsek jellemezték a találkozókat, miknek befejeztével a 4. helyezést érték el fiaink. A harmadik sportrendezvény az évben a hagyo-mányosan megrendezésre kerülő Jászkürt Futófesztivál volt. Sajnos nem szerepeltünk az iskolák között olyan előkelő helyen, mint az elmúlt években, mert sokan főleg, sajnálatos módon az első évfolyamosak közül hiányoztak a résztvevők névsorából. Azért van mire büszkének lenni ezen a rendezvényen is!!! Notheisz János tanár úr összetettben megnyerte a futóversenyt. A röplabdás lányaink először indultak a Megyei Amatőr Röplabda Bajnokságon. A bajnokságban erős, erősen motivált térségi csapatok vettek részt. A selejtezőkön kiválóan szereplő csapat bekerült a megyei döntőbe, amit Szolnokon rendeztek. A 12. Ny osztály zseniális szurkolásával a lányokat a megyei 2. helyhez segítette. Ha kedvet kaptál, és jövőre te is csatlakozni szeretnél a röpicsapathoz, még akkor is, ha nem volt előképzettséged, jelentkezz Ilonka Zsuzsanna tanárnőnél. Iskolai sportkör keretében a télen kihasználtuk a péntek délutánokat egy kis korcsolyázásra. Selypre utaztunk egy kis tes tmozgásra. Sokan (kb.30 diák) most húzták fel először a lábára korcsolyát. Nagyon ügyesen megtanultak ők is korizni. Azért utaztunk ebbe a Hatvan melletti kis faluba, mert itt tudtunk korcsolyát kölcsönözni. A berényi pályára is kilátogattunk, de itt még nem volt annyi korcsolya, hogy mindenkinek jusson. Jövőre reményeink szerint már akár testnevelés órán is kijárhatunk korizni a korcsolyabérlés lehetőségének jóvoltából. Nagyon jó hangulatban teltek a délutánok. Az évfolyamok tanulói megismerték egymást, sok kilencedikes is eljött. Jókat buliztunk a jégpályán szóló zenékre. Szerencsére, senki nem sérült meg komolyabban, csak egy farmer bánta a sportolást. Ha szeretnéd fenntartani a nyári alakod, esetleg fogyni egy keveset, vagy éppen erősödni szeretnél, kapcsolódj a szabadidős sportkörhöz. Korcsolya, fitness, szauna, erősítés, jó hangulat, zene, vagy amit szeretnétek Gyere és mozogj!!! Jelentkezés Karádi Réka tanárnőnél. Az újság következő számában szeretnénk bővebben iskolánk táncos diákjaival foglakozni, hogy Ti is megismerhessétek őket.

15 Kézilabda : Bódi Dorottya 10.B Kántor Rita11.ny Menczel Dóra Tátrai Zsófia Áfra Andrea 10.B Lengyel Réka10.NY Földvári Zsófia10.Ny Fekete Bianka10.NY Antal Regina 12.NY Nagy Krisztina12.NY Fentor Adrienn12.NY Böndi Orsolya 12.NY Labdarúgás: Gömöri János Mizsei Dániel Sándor Balázs Horváth Márió Juhász Sándor Danyi Bálint Koczka Szabolcs Vass Ferenc Hartyányi Bence Trásy Lajos Baráth Bence Röplabda: Antal Regina Nagy Krisztina Fentor Adrienn Böndi Orsolya Palotai Tamara Balogh Adrienn Farkas Roxána Fricz Dóra Miklós Noémi Mészáros Viktória Farkas Szilvia Péntek délutáni korcsolyázás 15. oldal Bár már Jászberényben is megnyílt a jégpálya, de sajnos még nem lehet korcsolyát bérelni, ezért Karádi Réka tanárnő szervezésével útnak indultunk, és meg sem álltunk Selypig. Voltak, aki először vettek korcsolyát a lábukra, de ők is hamar belejöttek. Fogócskával, és vonatozással mulattuk az időt, és jó nagyokat estünk. Szerencsére kéz és lábtörés nélkül megúsztunk minden esést. Később Szabó Attila tanár úr is megérkezett, és bevallotta hogy igen jól tud korcsolyázni. Lehet, nem kellett volna! Innentől kezdve mindenki a jégen ülve akarta látni. És ha egy kis segítséggel is, de sikerült! Este fáradtan indultunk hazafelé. Egy kellemes péntek délutánt töltöttünk együtt, és élményekkel teli tértünk haza. Ezúton is köszönjük SzabóAttila tanár úrnak az esést.

5. óra SZÖVEGFELDOLGOZÁS II.

5. óra SZÖVEGFELDOLGOZÁS II. 5. óra SZÖVEGFELDOLGOZÁS II. CÉL: az önálló szövegfeldolgozás lépeseinek elsajátítása Az órán az Always Coca-Cola című szöveget dolgozzuk fel. A mellékletben megtalálható ennek a diákok számára készített

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. június 5. évf. 7. szám B Ú

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható!

Buzsáki Gábor: Az életed kiszámolható! Minden jog fenntartva 2015 www.asztropatika.hu 1 Ha egy problémával sokat foglalkozol, előbb-utóbb rátalálsz a megoldásra! Pontosan úgy, ahogyan ez lassan már 20 éve velem is történt a személyes tanácsadásaim

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Nekünk még volt szabadnapunk

Nekünk még volt szabadnapunk Nekünk még volt szabadnapunk 2013. 09. 11. Szerző: Kalmár András Molnár Piroskával egy nagy irodaház felső szintjén találkoztam, vöröses-lilás paróka volt a fején, zebramintás blúz és műszálas sál egészítették

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV Tantárgy versenyző osztály helyezés felkészítő tanár Kémia OKTV döntő Dragan Viktor Konstantin 11. A 23. Tóth Edina Kémia OKTV döntő Zsignár-Nagy Barnabás

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

Amikor a férj jobban tudja...

Amikor a férj jobban tudja... Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap

a második évünk Újpesti Futónap. szülőknek! családi nap Megkezdődött a második évünk a suliban, amit nagyon vártunk is, meg kicsit nem is. Jó volt a nyári szünet, a sok alvás, az élmény, de izgatottságunk az újév kapcsán mégiscsak erősebb volt. Már szeptemberben

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból... Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről

Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV. a tanévről Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium ÉVKÖNYV a 2014-2015. tanévről az iskola alapításának 294. évében a gimnázium 252. tanévében az újraalapítás 24. évében kiadja

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA

Istvánosok(k) A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA Istvánosok(k) XIV. évfolyam 1. szám 2012. december A SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKLAPJA Üdvözlöm az Istvánosok(k) olvasóit! A tavalyi évben elhatároztuk, hogy iskolaújságunkat

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program

A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R

ISKOLAI ÉLET. Merítés! Iskolai programajánló: J A N U Á R 2015/2016 3. évfolyam 4. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2015. december K e d v e s O l

Részletesebben

EREDMÉNYEINK. 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG. - II. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E.

EREDMÉNYEINK. 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG. - II. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E. EREDMÉNYEINK 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG Felfénylő szavak Szavalóverseny Regionális Döntő Iregszemcse - I. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E. - I. helyezés

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Idő Verseny - versenyző Helyezés Felkészítő 1. 2014.09.26. Papírgyűjtés / alsó/ 3.o. 2. 2014.09.26. Papírgyűjtés /felső/ 8.o. Ress Brigitta 3. 2014.11.06.

Részletesebben

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet?

Mesélnél általános iskolai tanulmányaidról? Már ott is érdekelt az iskolán kívüli kulturális élet? Szalai-Bordás Gergő a Földes Ferenc Gimnázium volt diákja, jelenleg az ELTE ÁJK jogász hallgatója. Középiskolás évei során magyar nyelv és irodalom tantárgyból ért el kimagasló eredményeket, valamint az

Részletesebben

ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató

ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Bánki Vera Stark Gábor Széplaki Gyöngyi Kismartony Katalin ZENE JÁTÉK I. + Kártyacsomag + Útmutató ZENE JÁTÉK II. + Munkafüzet + Útmutató Tankönyv az alapfokú nevelés-oktatás 1-4. évfolyamai számára Miben

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B 2012.09.19 Berekfürdő Duatlon megyei döntő Sportversenyek eredményei 2012/2013. I. félév Vass Viktória 9.B Hidasi Dorottya 9.C Potornai Lilla 9.C Hamar János 10.B csapat 1.hely Kapocsi Judit Vályi-Nagy

Részletesebben

ÉLETREVALÓ fiataloknak

ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

DNG-NER. Viseletek Napja- videó. Schwäbisches Rezept. Adventi. koszorúkészítés. Ajánlóghj. Zeneajánló. Színdarabajánló Filmajánló Programajánló

DNG-NER. Viseletek Napja- videó. Schwäbisches Rezept. Adventi. koszorúkészítés. Ajánlóghj. Zeneajánló. Színdarabajánló Filmajánló Programajánló DNG-NER Pflege der Traditionen, im Rahmen des Martinstag Események Adventi Ajánlóghj koszorúkészítés Viseletek Napja- videó Zeneajánló Színdarabajánló Filmajánló Programajánló Schwäbisches Rezept Aktuális

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1.

Földesi Dalma 10.b Krettné Bagi Márta Arany min. Fejszés Andrea 10.b Krettné Bagi Márta X. 11-es csapat 11.a Dr. Horváth Alajosné 1. Középiskolai Tanulmányi Verseny Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár II. forduló Magyar nyelv Földesi Orsolya 12.d Kovács Zoltán X 11. Magyar nyelv Szalkai Anna 12.b Krettné Bagi Márta X 8. OKM által támogatott

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu

Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu Az alsó tagozaton kiadott serlegek a 2008/2009. tanévben Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu 1. félév Jó tanuló serleg Biró Adrienn (4.b) és Fülöp Lili (4.b) Adrienn kiemelkedő képességű,

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

6 hasznos tanács, hogy megtaláld a neked való munkát

6 hasznos tanács, hogy megtaláld a neked való munkát DANIEL H. PINK 6 hasznos tanács, hogy megtaláld a neked való munkát Rajzolta: ROB TEN PAS Előszó a magyar kiadáshoz Nagy öröm számunkra, hogy végre Magyarországra is megérkezett az első karriermanga. Az

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Go to London!!! S.O.S. Lépésről - Lépésre, a kezdetektől - az új életig! Szigeti Attila 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Köszönetnyilvánítás jó és rossz akaróimnak: Nem egy szokványos köszönet

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT:

SPORTEREDMÉNYEINK KÖZÖTT: SPORTEREDMÉNYEINK 2004-2016 KÖZÖTT: Év Helyezés Sportág Verseny Név 2004. I. lány kosárlabda XII. ker. Diákolimpia V. Korcsoportos 2004. III. váltóúszás XII. ker. Diákolimpia VI. korcsoportos 2004. I.

Részletesebben

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut.

MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN. Fiatalokat célzó rendezvénymárkánk, afféle anyabrand, melynek égisze alatt több rendezvénysorozat is fut. 1 MAGUNKRÓL A MÚLT ÉS A JELEN Budapesti székhelyű cégünk immár 6 éve foglalkozik a 16-28 közötti korosztályt célzó rendezvények szervezésével. Jókai téri irodánkból évente közel 200 rendezvény megszervezését

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás

Igó Norbert Krisztián. Csillaghullás Igó Norbert Krisztián Csillaghullás 1. Fejezet: Amikor testet ölt a fájdalom Az iskolakezdéssel együtt, szeptemberben kezdetét vette a másodosztályú Labdarúgó Liga, melynek az első fordulójában a Cegléd

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába 2. fejezet Huszonnégy órányi utazás után finoman szólva jólesett feküdnie. A háta hónapok, de talán régebb óta fájt maga sem igazán tudta, mióta. A Kongói Demokratikus Köztársaság Bukavu nevű településén

Részletesebben

Sánta Zsófia 9.C Szarka Boglárka 9.C Kovács Zsanett 10.B. Bérczi Dóra 11.AH

Sánta Zsófia 9.C Szarka Boglárka 9.C Kovács Zsanett 10.B. Bérczi Dóra 11.AH Duatlon megyei 2011.09.27 csapat 2. döntő 2011.10.01 2011.10.15 Református Középiskolák IX. Nemzetközi Atlétikai Találkozója Duatlon Diákolimpia Balasagyarmat (országos) Sport eredmények Sánta Zsófia 9.C

Részletesebben

Beszámoló az AVG-ben zajlott adventi vásárról: Holényi Gábor:

Beszámoló az AVG-ben zajlott adventi vásárról: Holényi Gábor: Kik is vagyunk mi? Creative Gifts Zrt. néven, 2011 októberében megalakult vállalatunk, a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola 12. évfolyamán. Csapatunk tagjai, nagyrészt tizennyolc éves és teljes

Részletesebben

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os

Lesz egy saját weboldalunk ahol önmagát kínálja az üzlet. A regisztrációval tagsági jogosultságot szereztünk, Basic csomagnál havi 5$-os A Freeway To Success hasonlóan gondolkodó vállalkozók csapata, amely azért működik együtt, hogy tagjainak biztosítsa a vagyonteremtéshez szükséges eszközöket és információkat. A Freeway To üzlettulajdonosokból,

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta

Részletesebben

Tóth Kristóf 9.C Sebők Róbert 9.C Majlath István 9.C Fodor Norbert 11.B Varga Tamás 9.B Váczi Lajos 9.B Fodor Viktor 9.B

Tóth Kristóf 9.C Sebők Róbert 9.C Majlath István 9.C Fodor Norbert 11.B Varga Tamás 9.B Váczi Lajos 9.B Fodor Viktor 9.B kézilabda Kézilabda Megyei Diákolimpia területi Kézilabda Megyei Diákolimpia Kézilabda Megyei Diákolimpia területi (amatőr) Gulybán Olivér 12.B Hamar Bence 12.B Kovács Miklós 12.B 2.hely Tóth Zoltán 9.C

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre!

ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! ördögien egyszerű és nagyszerű 33kezdeményezés bármilyen társalgási helyzetre! Randi Andi - Hódíts! A sikeres randi kommunikáció titkai www.tarskeresokalauz.hu 1ÖRDÖGI KEZDÉSEK A következő kezdő szövegek

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben