IV. Szakmai Kerekasztal Emlékeztető

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. Szakmai Kerekasztal Emlékeztető"

Átírás

1 IV. Szakmai Kerekasztal Emlékeztető Dátum: Helyszín: május óra. Elektro Profi alagsori konferenciaterem Jelen vannak: a csatolt jelenléti íven szereplő személyek Előzmény A MATISZ április 16-án elektronikus meghívót küldött tagjainak, illetve honlapján is megjelentette a programot. A Kerekasztalon elhangzottak rövid, lényegi összefoglalása: 1. A Berlini CMS (Cleaning Management and Services) vásár bemutatása A vásárszervezők képviseletében Kerékgyártó Gitta tartott előadást a berlini vásárról, amely ettől az évtől szakmai kongresszus egyben, és amelyre a látogatókat, kiállítókat a Német Magyar kereskedelmi Kamara is szervezi. 2 évente rendezik, idén szeptember között. Prepared for your business. Kiemelt téma a fenntarthatóság. Virtuális Piactér a honlapon. Az előadás végén Paár Zoltán hozzátette, hogy fontos, hogy látogassuk a nemzetközi vásárokat az újdonságok és a nemzetközi tapasztalatok miatt. Az emlékeztetőhöz csatoltuk a prezentációt pdf formátumban. 2. TOD 2013 és normák Ritz Tibor vitaindítója: 2012-ben készült két MATISZ irányelv (Főtábla és Kötelezően megadandó adatok), amelyek célja, hogy a megbízók meghatározott tartalom szerint kérjenek ajánlatot. További cél elmozdulni a minőségi szolgáltatás felé. Az IR 003 irányelv erről szól. Több kritika érte a évi TOD-ot, szükséges lehet a továbbfejlesztése. Takarítói társadalmat megosztja. Van, akinek alacsony, van, akinek magas. Ritz Tibor javaslata, hogy alakítsunk ki egy skálát, amihez feltételeket rendelünk. Pl. 900 Ft alatt minden illegális, 950 Ft alatt hosszútávon nem fenntartható, mert nincs benne profit, 1000 Ft alatt nincsenek szakemberek. Vagy olyan skálát kell készíteni, ami az ügyfélnek könnyebben érthető. Kíváncsiak vagyunk az ötletekre, hogy tisztább kép legyen a megrendelők fejében. Ami meggondolandó: két fajta kommunikáció van az ügyfél felé: 1.) Ti (takarító cég) mennyiért vállalnátok? 2.) Te, mint MATISZ szakértő mit gondolsz? Paár Zoltán: Miért lett a TOD 900 Ft az 1040 Ft-tal szemben? Más volt a TOD összetétele. Idén benne van a kötelező kompenzáció, 2012-ben nem volt ilyen. A másik tétel a nyereség. A 2013-as nyereség nélküli TOD. Mert egy-egy üzletnél számoljuk a nyereséget. 1/6

2 Meg kell tanulni kommunikálni a TOD-ot. Figyelembe kell venni, hogy ez egy átlag. Nem mindegy pl. hogy iskolatakarításról van-e szó. Ahol nyáron bezár az iskola, 1 hónapra elküldöm a dolgozókat, és külön van egy hónap a nagytakarításra. Nem kell plusz személy a helyettesítésre vagy a nagytakarításra. Ne ragadjunk ki egy-egy sort, egészként kezeljük. Misnyovszki Béla: Valóban az ügyfelek szeretnék-e? Sok pályázaton indulunk. A tapasztalat az, hogy a pályázat ritkán szól óradíjról. Havi díjat várnak, nem érdeklik a részletek. Az összehasonlítás alapja inkább a cég hitele. Van, ahol megmondják, hogy mennyi embert mennyi órában kell foglalkoztatni. Szélmalomharc az óradíjas számolás, mert nem így kéri a piac. Ha a TOD-ot napi takarítás értelemben használjuk, felveti az eseti takarítások kezelését. Mindegy mi van kommunikálva a MATISZ honlapon, ha a megrendelők mindenre rá akarják húzni. A normát és a TOD-ot csak együtt szabad kezelni. Pettkó András: a 900 Ft minimálbérrel lett számolva. 645 Ft a bérköltség bejelentve. Minden más, helyettesítés, táppénz még erre jön. Paár Zoltán: 2012-ben rövidebb volt, majd egyre hosszabb, részletesebb lett a TOD. 645 Ft alatt biztos, hogy aggályos az ár. A norma is nagyon összetett, lehet több TOD kellene, lehet ezt bővíteni, pontosítani. Arra kéne használni, hogy az ügyfelek lássák, mi micsoda. Lőrincz István: egyetért Misnyovszki Bélával. Mintha nem lenne eldöntve, hogy a TOD kinek szól. A megrendelőknek vagy a takarító cégeknek. Nem a szolgáltatóknak való iránymutatás, ezzel nem lehet számolni, tanítani kell a takarító cégeket. Cél kell, hogy legyen, hogy adjunk egy jelzést az üzemeltetők (szakmán kívüliek) felé, hogy mennyiért lehet a szolgáltatást vásárolni. Legyen-e 900 Ft alatti a TOD? A mondat 2. fele az, hogy ez egy minimális óradíj, és fogalmazzuk meg a fenntartható TOD-ot. A kettő egymást fogja erősíteni. Egyszerűen kell fogalmazni. Balogh László: Tudni kell kommunikálni az irányelveket. A megrendelők nem olvassák el a részleteket, csak a 900 Ft-ot. Ez a TOD félreértésre ad lehetőséget. Óradíj meghatározása egyértelműbb lenne. Mi az összefüggés a TOD és a Főtábla között? Tisztázni kellene, hogyan kell számolni takarítási díjat. Ritz Tibor: Magyarországon nincs bértarifa táblázat, ahhoz szakszervezet kellene. Balogh László: nem, nem kell. Ha egy szakma mondja, hogy ezt tartja iránymutatónak, akkor azt lehet használni. Mindenki tudja, hogy a 8 órás minimálbérért nem biztos, hogy találsz munkaerőt. Bérajánlásra szükség van, és olyan óradíjajánlásra, ami nem tartalmazza az anyagköltséget. Hogyan lehet mindezt jól kommunikálni? Ritz Tibor: az ügyfelek nem csak ár alapján döntenek. Felnőtt egy tanácsadói piac. Egyre több ilyen tanácsokat kérnek az ügyfelek. Ajánlott árat nem adhat a MATISZ, mert a Versenyhivatal megbüntetni a MATISZ-t. Paár Zoltán: olyat próbálunk kommunikálni, ami segítség lehet a megrendelői oldalnak és a szakmának is. Az árak emelkedéséhez szükséges talán a hozzáadott értéket növelni. Kérte, hogy megszakítva a téma megvitatását, térjünk át a 3. napirendi pontként meghirdetett védjegy témára, mert megérkezett Barta Géza a Környezetbarát Termék Kft. vezetője. 3. Környezetbarát takarítás Paár Zoltán: van egy nagy lehetőség a szakma előtt, hogy mi alakíthatjuk a minősítési rendszert. Aki ennek megfelel, az más szolgáltatást tud majd adni. Barta Géza: feltételrendszer kidolgozása a feladatunk. A jogszabály szerint kötelem a szakmai állásfoglalás kikérése. Ezért kerestük mega MATISZ-t. MATISZ szakmai javaslatát kértük. Közben érkezett más 2/6

3 jelentkező is vegyszeres takarítással kapcsolatban védjegy kidolgozására. Teljes életciklust kell felvázolni. Feltételrendszer kidolgozása a cél. A feltett kérdésekre egyszerre szeretne válaszolni. Klem Ervin: ha a szakértők kidolgozzák a minősítést, és elfogadják, ki fogja a későbbiek során ellenőrizni? Szükséges egy elfogulatlan ellenőrző szerv. Berger Csaba: Szándékosan maradt-e ki a gőzzel való tisztítás? Ritz Tibor: nem maradt ki, ott a víz, csak nincs minden felsorolva. Pettkó András: legnagyobb előny a közbeszerzéseknél lenne. Állami szervnél elvárható az ellenőrzés. Lőrincz István: egy jelentkező cég komplex tevékenységét minősítik, és utána használhatja, vagy egy adott helyet fognak minősíteni? Balogh László: hogyan kapcsolódik az épületek környezetbarát minősítéséhez mindez? Barta Géza: előre rögzített pályázatra lehet pályázni. Hogy mit ellenőrizzünk, abban kérjük a segítséget. Ez a kiírási rendszer része, a nyertes jogosult használni a védjegyet. - Ellenőrzés: nem tudjuk, ebben is kérjük az Önök segítségét. Hogyan lehet ezt leírni? Ezért szükségesek az információk, a szervezetek bevonása. Fontos a fejlődés. A technológiát be kell tartani. - Épületminősítés: EU-ban megállt az öko minősítés. - Fontos, hogy legyen egy feltételrendszer, melyeket be lehet emelni a közbeszerzési eljárásba. - A mi rendszerünk önkéntes, akit minősítettünk, az használhatja a címkét. Ellenőrzés lehet időszakos, véletlenszerű, ezt végezheti független szervezet, ennek szerepelnie kell a szerződésben. Paár Zoltán: korábban már voltak konkrétumok meghatározva. Nem a cég lesz minősítve, hanem technológiák. Ma egy ilyen van, és egy cég dolgozik ezzel a minősített technológiával. Ha létrehozzuk a minősítést több technológiára, azt valószínűleg egy külső szervezet fogja ellenőrizni. Javasolhatjuk, hogy az ellenőrzést végezze a MATISZ. Vagy egy másik szervezet. Ki ellenőrizhet? Pl. MATISZ ellenőriz, és utána javasol, mert a MATISZ nem hatóság. a Környezetbarát Termék Kft. fog minősítést adni. Pettkó András: a döntést a Környezetbarát Termék Kft. hozza, ha jól értem. MATISZ csak javasol. Ez országos minősítés lesz, ha valaki nem felel meg, akkor a Környezetbarát Termék Kft. ír előterjesztést, hogy a miniszter vonja vissza az adott takarítási helyszín minősítését. Barta Géza: nem kaphatja meg bárki a minősítést. Ki kell mutatni a környezeti előnyöket, meg kell határozni egy felső limitet, a technológiafejlesztést ösztönzi a rendszer. Úgy lesz kialakítva, hogy csak a legjobbak tudják megnyerni. Az előnyök mérhetőek kell, hogy legyenek. A feltétel rendszer alapján felkérjük a szakembereket az egyes technológiák ellenőrzésére. A miniszter dönt. Ritz Tibor: jövőre végez az első 10 üzemmérnök tisztítás technológia szakirányon. Tegnap: cég pályáz, megkapja a jogot, és felmerült, hogy ha a minősítés pillanatában nincs olyan szolgáltatás, amit minősíteni lehetne. a bevezetés a következő lépés lenne. A technológiák az elfogadott szakmunkás profil szerint (15) lenne megállapítva. Ez érhetne kreditet a Referenciatárban. Barta Géza: védjegyhasználati díj forgalomarányos, negyedévente minimum 30e + áfa. Az ellenőrzés egyelőre a Környezetbarát Termék Kft. saját költsége. EU-ban elindult már, hogy az ellenőrzés díját is a cégek fizetik. Magyarországon először alakuljon ki maga a védjegy elnyerés folyamata, és utána meglátjuk. Az ellenőrzés célja a segítés, nem a szankcionálás. Segíteni szeretnénk a minősített cégeket. Ritz Tibor: el kell dönteni, hogy a szerződésben mi legyen rögzítve, pl. 6 hónapon belül kell abból a minősítésből árbevétele lennie. Utána jön a MATISZ az ellenőrzéssel. A szolgáltatáshoz vegyszert kell vásárolni, tehát a forgalmazónak kellene először minősítést szerezni. De biológiai tisztítószerekre nincs még követelmény, így nem lehet minősíteni. Így most az a stratégia, hogy először a technológiát minősítjük. A kiírt követelményeknek vitán felül kell majd állniuk. Ezért fontos 3/6

4 mihamarabb lépnünk, kialakítanunk. Gömöri Andreánál lehet a bizottságokba jelentkezni, hogy mihamarabb elkezdődjön az érdemi munka. 2. Folytatás: TOD 2013 és normák Ritz Tibor: ISSA amerikai normái elérhetőek + MATISZ normák is. A leglényegesebb dolgok a MATISZ normákban benne vannak. Időnként fel lehet állítani egy norma bizottságot. Ami megváltozott, és szakértőknél van most: - súroló automatáknál változtak az oldatnormák, - szociális blokk 30 m2-ről 45 m2-re változott. A norma a szakmunkás szintet mutatja, a TOD pedig a betanított munkás szintet. Ezt az ellentmondást én nem tudom feloldani. Paár Zoltán: TOD-ban benne van a csoportvezető is. Későbbiekben lehet egy laboratórium, amiben lehet normázni. Ez a jövő. Nagy György: Ne a minimálbér legyen az alap a mi szakmánkban. Abból nem tudunk jó munkaerőt megtartani. Aki hibázik, céget szünet meg, trükközik, az tud alacsony áron elhozni munkákat. Legyen kollektív a felelősség. A megrendelőt is büntessék meg, ha aggályos díjon szerződött a megrendelő, és kiderül, hogy nem teljesen szabályosan foglalkoztatott. A minőségre hiába apellálunk. Klem Ervin: Egyetértek veled. De ez törvényi jellegű. Ennek a keresztülvitele nehéz, mert komoly érdekekbe fog ütközni. MATISZ nem büntethet. Misnyovszki Béla: a több felajánlott ember nem jelent jobb minőséget. A normáknak a lemérése laboratóriumban esetleg működhet. De a piacon tapasztalható norma számok jobbak, lehet, afelé kellene elmozdulni. Ritz Tibor: Tiltakozom. A piacnak nem tetszik. Nyugat-Európában használnak munkatervet. Kérdés elég bátor-e a szakma, hogy önmaga elé állítson akadályokat? Ha állítunk ilyeneket, fejlődünk, ha nem, nem fejlődünk. Balogh László: a MATISZ normához oda van írva, hogy elméleti norma? Ritz Tibor: nem, mert gyakorlati norma. Balogh László: olyan norma van oda leírva, amelynek teljesítési körülményei pontosan le vannak írva? Ritz Tibor: ezek a normák teljesíthetőek. További kérdés hiányban, megköszönjük a résztvételt, és bezárjuk megbeszélést. 4/6

5 5/6

6 6/6

Éves közgyűlés A megmérettetés éve

Éves közgyűlés A megmérettetés éve Éves közgyűlés 2013.03.29. A megmérettetés éve Napirendi pontok 1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítő megszavazása. 2. Pénzügyi beszámoló 2012. évre vonatkozóan (Mach Péter). Szavazás

Részletesebben

Éves rendes közgyűlés 2015.03.26.

Éves rendes közgyűlés 2015.03.26. 2015: új tisztségviselők Éves rendes közgyűlés 2015.03.26. Napirendi pontok 1. Napirendi pontok, levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítő megszavazása. 2. Elnöki beszámoló a MATISZ 2014.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. január 16. napján (szerdán) 8 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október

TisztaShow SZAKMAI NAP. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon. Budapest, október TisztaShow SZAKMAI NAP Budapest, 2016. október 21-22. Van más választás: pozícionálja újra szolgáltatását a piacon Barta Géza Róbert ügyvezető Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. Csak egy módon indulhatunk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 658-32//2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2014. december 16-án (Kedden) 14:00 órakor megtartott soros üléséről.

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: Hegedűs

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/13/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-

Részletesebben

CMS. CMS Berlin Cleaning. Management. Services.

CMS. CMS Berlin Cleaning. Management. Services. CMS Üdvözöljük CMS 2013 - A vásár bemutatása 2013. május 15. Bemutatkozás Amit be szeretnénk mutatni Kik vagyunk - a Messe Berlin GmbH Mik a CMS 2013 fıbb mutatói Ki állít ki a 2013-as CMS 2013-en Milyen

Részletesebben

Fenntartható fejlődés szakkör

Fenntartható fejlődés szakkör Fenntartható fejlődés szakkör Környezetbarát termékek Az újrahasznosítás lehetőségei 3-4. foglalkozás 2010.03.11. 2 1.Mit értünk környezetbarát terméken? Környezetbarát Termék védjegy Környezetbarát Termék

Részletesebben

A Zöld takarítás bevezetésének előnyei ill. nehézségei Magyarországon

A Zöld takarítás bevezetésének előnyei ill. nehézségei Magyarországon A Zöld takarítás bevezetésének előnyei ill. nehézségei Magyarországon Budapest, 2011. október 5. Előadó: Kovács Lajos MATISZ Zöld bizottság elnök 1 MATISZ Zöld bizottság megalakulásának célja Zöld takarítás

Részletesebben

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről

Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács december 20-i üléséről 1997. év Tájékoztató az Érdekegyeztető Tanács 1996. december 20-i üléséről Napirend előtti felszólalásában a munkavállalói oldal a szervezkedési szabadságot veszélyeztető és a munka világát szabályozó

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 6 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 3-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya

Részletesebben

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.

Jegyzőkönyv. ELTE EHÖK Elnökségi. 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23. Jegyzőkönyv ELTE EHÖK Elnökségi 2015. május 13. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) 1. Bejelentések 2. Beszámoló a HÖOK Közgyűlésről és Választmányi

Részletesebben

T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést.

T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést. 52/11-3-VII. Bojtos Andrea részére APEX-MM Kft. e-mail: bojtos@apex-mm.hu T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést. A mély, tartalmas és szerteágazó Ajánlatkérés legfıbb kiírási

Részletesebben

Munkaügyi Központ. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a 6 órás modult milyen költségnormával lehet elszámolni?

Munkaügyi Központ. Kérem szíves tájékoztatásukat, hogy a 6 órás modult milyen költségnormával lehet elszámolni? Munkaügyi Központ A Somogy Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához a 2011. december 16-án közzétett TÁMOP 1.1.2 képzési ajánlattételi felhívásához érkezett kérdésekre adott válaszok 1) Minden képzési

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft.

KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE. Energiabarát Kft. KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét nagyon kedvező áron kínálunk megjelenési lehetőséget a jövő

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.március 25-i rendes ülésére

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.március 25-i rendes ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Tárgyalja: PVB Képviselő-testület nyílt ülés minősített többség ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.március 25-i rendes ülésére RÉTSÁGI NYUGDÍJAS KLUBOK

Részletesebben

TÖD 2015 2015. évi Takarítási Önköltségi Díj. MATISZ állásfoglalás

TÖD 2015 2015. évi Takarítási Önköltségi Díj. MATISZ állásfoglalás TÖD 2015 2015. évi Takarítási Önköltségi Díj MATISZ állásfoglalás 2012-től folyamatosan, a MATISZ tagjai kezdeményezésére és aktív közreműködésével, évente meghatározta a tisztítás-technológiai iparban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 04-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

KT 16. Rendszeres takarítási szolgáltatás mikroszálakból készült textiliák alkalmazásával. Érvényes: december 6-ától 2014.

KT 16. Rendszeres takarítási szolgáltatás mikroszálakból készült textiliák alkalmazásával. Érvényes: december 6-ától 2014. Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. 1027 Budapest, Lipthay utca 5. Telefon: (+36-1) 336-1156, fax: (+36-1) 336-1157 E-mail: kornyezetbarat.termek@t-online.hu http: //www.kornyezetbarat-termek.hu KT 16

Részletesebben

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. május

Részletesebben

Az előterjesztést megkapta: Városfejlesztési Bizottság Gazdasági Bizottság Pénzügyi Bizottság Kulturális Oktatási és Sport Bizottság

Az előterjesztést megkapta: Városfejlesztési Bizottság Gazdasági Bizottság Pénzügyi Bizottság Kulturális Oktatási és Sport Bizottság Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58663-12 / 2009. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Fertőrákosi Barlangszínház-Kőfejtő értékmegőrző és értéknövelő turisztikai

Részletesebben

1. Határozattervezet minimis segély szabályzatának jóváhagyására beruházások és munkahelyteremtések ösztönzésére Gyergyóújfalu községben

1. Határozattervezet minimis segély szabályzatának jóváhagyására beruházások és munkahelyteremtések ösztönzésére Gyergyóújfalu községben ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA Ikt. szám: 371/2012 JEGYZŐKÖNYV Jelen jegyzőkönyv a 2012. február 29-én, 18 órai kezdettel tartott munkaterv szerinti Helyi Tanácsülés alkalmával

Részletesebben

Rendszeres takarítási szolgáltatás mikroszálakból készült textíliák alkalmazásával KT-16. Érvényes: december 31-ig.

Rendszeres takarítási szolgáltatás mikroszálakból készült textíliák alkalmazásával KT-16. Érvényes: december 31-ig. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Környezetbarát Termék és Európai Ökocímke Tanúsító Igazgatóság 1223 Budapest, Park utca 2. Telefon: (+36-1) 362-8139 E-mail: info@okocimke.hu www.okocimke.hu KT-16 Rendszeres

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-i üléséről

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-i üléséről Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-i üléséről Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint. Jelen vannak Képviselő-testület tagjai közül: Pátrovics

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Képesség. Beszámoló Verify képességtesztek eredményéről. Név László Hammer. Dátum 2018 szeptember 28. SHL.com

Képesség. Beszámoló Verify képességtesztek eredményéről. Név László Hammer. Dátum 2018 szeptember 28. SHL.com Képesség Név László Hammer Dátum. SHL.com Beszámoló képességtesztek Ez a képességteszt-jelentés Hammer László Verify képességteszten szerzett pontszámát mutatja. Nem felügyelt képességteszt használata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. január 16-án 15,00 órakor Apc községi Önkormányzat rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti ív alapján Napirend: 1. Fogorvos kérelme 2. Konyha

Részletesebben

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára A Magyar Jogász Egylet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2012. október 16.-án (kedden) 9 órakor közös konferenciát tart

Részletesebben

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30.

IBS Development Nonprofit Kft. 2014. Május 30. Speciális vízgazdálkodási szakmérnök képzés üzleti hasznosítási lehetőségei 2014. Május 30. Tevékenysége: közhasznú nonprofit tevékenység Főtevékenysége: 8559 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 21 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 2-án 18,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. január 18-án tartott munkatervszerinti üléséről.

Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. január 18-án tartott munkatervszerinti üléséről. Szám: 572/2011. 1. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. január 18-án tartott munkatervszerinti üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácskozó terem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Kórházi takarítás dilemmái napjainkban. MATISZ Szakmai nap Budapest, november 28.

Kórházi takarítás dilemmái napjainkban. MATISZ Szakmai nap Budapest, november 28. Kórházi takarítás dilemmái napjainkban MATISZ Szakmai nap Budapest, 2017. november 28. Kalamár-Birinyi Edit osztályvezető Kórházhigiénés és Textilellátó Osztály Zala Megyei Szent Rafael Kórház Kerényi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Definíciók. 1. sz. definíció

Definíciók. 1. sz. definíció 2013.07.03 1. sz. definíció Definíciók A környezetbarát vagy zöld megjelölést olyan termékekre, szolgáltatásokra, törvényekre, előírásokra, politikákra vagy szokásokra alkalmazzák, amelyek minimális hatással

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 324/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a parkolás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 3. A PÁLYÁZOTT ÖSSZEG:

PÁLYÁZATI ADATLAP 3. A PÁLYÁZOTT ÖSSZEG: PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ SEGÍTŐ SZAKEMBER ADATAI 1.1. Név: 1.2. Munkahely: Intézmény neve: Postacíme: 1.3. Munkahelyi beosztás: 1.4. Legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: 1.5. Telefonszám:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i ülésére

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i ülésére Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása térfigyelő rendszer korszerűsítésére, bővítésére Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 8-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt évi takarítási óradíj A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség által javasolt 2017. évi takarítási óradíj A 2017. évi takarítási óradíj költségelemei % Betanított takarító alkalmazottként, heti 5 munkanap, állandó 1 műszak

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/19/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. november 27-én megtartott üléséről Jelen vannak: Fodor Albert polgármester Andó Zoltánné képviselő Bibliák István

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. április 16-án tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 35/2012. (IV. 16.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail.

Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail. Szarvas Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5540-Szarvas, Arató Pál u. 1/1. Telefon: 06/20-475-39-19, 06/20-475-49-89 Email: cko.szarvas@gmail. com JEGYZŐKÖNYV Készült: Szarvas Város Cigány Kisebbségi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433-16/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. június 16-án tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

Zöld közbeszerzés a gyakorlatban

Zöld közbeszerzés a gyakorlatban MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET - the Greenstitute WWW.KOZBESZERZESIINTEZET.HU Zöld közbeszerzés a gyakorlatban Előadó: dr. Barna Orsolya ügyvéd, közbeszerzési és fenntarthatósági tanácsadó barnao@kozbeszerzesiintezet.hu

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 28-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 28-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2/2012/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. február 28-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. Önkormányzata Képviselő-testületének

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. Önkormányzata Képviselő-testületének Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének és Seregélyes Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 26-án tartott együttes ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 166, 167, 168,

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Közbeszerzési tanácsadás, pályázatfigyelés és ajánlat összeállítás

Közbeszerzési tanácsadás, pályázatfigyelés és ajánlat összeállítás Közbeszerzési tanácsadás, pályázatfigyelés és ajánlat összeállítás Rólunk A Prime Tendering Kft. fő profilja, minőségi és cégre szabott közbeszerzési pályázatfigyelési és pályázatírási szolgáltatás nyújtása

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője

Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2012. szeptember 26-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyve 67/2012. (IX.26.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 11- én megtartott rendkívüli ülésének J

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága augusztus 05-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága augusztus 05-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2009. augusztus 05-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Lauer István a bizottság tagja Dr. Mécs

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 10/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. június 8-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (89-91/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld közbeszerzésről szóló tájékoztatójának kivonata

A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld közbeszerzésről szóló tájékoztatójának kivonata A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld közbeszerzésről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld közbeszerzésről néhány szóban Mit jelent a zöld közbeszerzés? A zöld közbeszerzés a közszféra olyan beszerzési

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 19-én 08 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 37 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága március 14-ei nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi Bizottsága 2012. március 14-ei nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 5-15/2012. TÁRGYSOROZAT Megnyitó és

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 50-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Jelen

Részletesebben

Indoklás. a könyvtárak minősítéséről és a Könyvtári Minőségi Díj bevezetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez

Indoklás. a könyvtárak minősítéséről és a Könyvtári Minőségi Díj bevezetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez Indoklás a könyvtárak minősítéséről és a Könyvtári Minőségi Díj bevezetéséről szóló miniszteri rendelet tervezetéhez A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló

Részletesebben

Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete

Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Telefon:06 49/411-346; Fax:06 49/500-170 E-mail:kovesdi12@t-online.hu Bankszámla szám: 55100162-12001462 Honlap:http://msmke.atw.hu Levél:3400 Mezőkövesd Abkarovits

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2013. február 18. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 18. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Erről értesítést kapnak:

Jegyzőkönyv. A képviselő testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: Erről értesítést kapnak: Jegyzőkönyv Készült: Baks Község Önkormányzat képviselő testületének 2011. július 28 án megtartott rendkívüli ülése jegyzőkönyvéből Jelen voltak: Búza Zsolt polgármester Boros János képviselő Fátyolné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.

Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Szeretettel köszöntöm az előadás hallgatóit!

Szeretettel köszöntöm az előadás hallgatóit! Szeretettel köszöntöm az előadás hallgatóit! Út a Minősített Tűzvédelmi Vállalkozás cím eléréséig Tűzvédelmi Szakmai Nap 2018.06.07. Budapest, Lurdy Ház A tűzvédelemmel kapcsolatos minden tevékenység:

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjesztő: Fodor Rita Mária jegyző

Részletesebben

MATISZ szakértői vizsga szabályzat

MATISZ szakértői vizsga szabályzat MATISZ szakértői vizsga szabályzat A vizsga során a szakértő jelöltnek vizsgabizottság előtt kell számot adnia magas szintű szakmai tudásáról és piaci tájékozottságáról. A szakértői vizsga két részből

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

Emlékeztető. Börcsök Áron

Emlékeztető. Börcsök Áron VGT társadalmi vitafórum Emlékeztető Esemény: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés területi vitafóruma 1-10 Dun-völgyi főcsatorna alegységen Dátum: 2009.07.17. 10:00 Helyszín: Wellness Hotel Kalocsa, Konferenciaterem

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 10/2015. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. november 24-én 15 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestület a napirendekre tett ajánlást 12 igen szavazattal elfogadta. Sóki László képviselő megérkezett!

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestület a napirendekre tett ajánlást 12 igen szavazattal elfogadta. Sóki László képviselő megérkezett! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. március 18-án 16 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak: Márok Csaba polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen

Részletesebben

A minőség nem csak ingyen van hanem jövedelmező is!

A minőség nem csak ingyen van hanem jövedelmező is! TÉGY a szakmádért! A minőség nem csak ingyen van hanem jövedelmező is! Crosby Nemes András okl. építőmérnök - 1 - TEGY egyik fő célja - működőképes vállalkozások Vállalkozás legyen tervezett és ellenőrzött,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének i rendkívüli ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a DAOP-5.2.1/E Települési hulladéklerakók rekultivációja c. kiírásra Az előterjesztést

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA XVI. Iktatószám: 280-10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. július 12-i n y í l t, s o r o n k í vü l i üléséről.

Részletesebben

2015. ÉVI STARTMUNKAPROGRAM PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő testület 2015. január 23 i ülésére

2015. ÉVI STARTMUNKAPROGRAM PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő testület 2015. január 23 i ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Képzési anyag I. EPC alapok azaz az energiahatékonyság-alapú szerződés. Transparense projekt. www.transparense.eu

Képzési anyag I. EPC alapok azaz az energiahatékonyság-alapú szerződés. Transparense projekt. www.transparense.eu Képzési anyag I. EPC alapok azaz az energiahatékonyság-alapú szerződés Transparense projekt A KÉPZÉSI ANYAG TARTALMA I. EPC alapok II. EPC folyamat a projekt azonosításától a közbeszerzésig III. EPC folyamat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 3/2016. sz. román önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi

Részletesebben