agg, Érkezett : 2015 NOV 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "agg, Érkezett : 2015 NOV 2 6. Tisztelt Elnök Úr!"

Átírás

1 agg, los Hivatala irományszám : ,,t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 NOV 2 6. Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási bizottság - az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat 46. (5) bekezdése alapján - a kéményseprő-ipari tevékenységró7 és az ezzel, valamint a tűz elleni védekezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/3784. számú törvényjavaslathoz az alábbi összegző módosító javaslatot terjeszti elő. 1. A bizottság a törvényjavaslat Címének a következ ő módosítását javasolja : évi törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről [és az ezzel, valamint a tűz elleni védekezéssel összefügg ő egyes törvények módosításáról ] 2. A bizottság a törvényjavaslat pontjának a következ ő módosítását javasolja : /1. E törvény alkalmazásában / 5. használaton kívüli égéstermék-elvezet ő: olyan égéstermék-elvezető, amelynek összes nyílását befalazták vagy nem éghet ő anyaggal tömören, vagy egyéb nem oldható szerelési technológiáva l (kötéssel) lezárták, [és a fels ő ellenőrzés helyénél jelölőtáblával ellátták,] valamint a lezárá s megfelel őségét a kéményseprő-ipari szerv vagy a kéménysepr ő-ipari szolgáltató által kiállított dokumentum igazolja ; 3. A bizottság a törvényjavaslat 2. (1) bekezdésének a következ ő módosítását javasolja : 2. (1) A kéményseprő-ipari tevékenységet - a 10. (1) bekezdésa)pontjában meghatározott kivétellela) a Kormány által kijelölt szervezet (a továbbiakban : kéményseprő-ipari szerv) közfeladatként

2 2 aa) a természetes személy tulajdonában lévő és gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként `be riem jegyzett ingatlan esetében, ab) a kizárólag az aa) alpont szerinti ingatlanokból álló társasház, lakásszövetkezeti lakóépüle t esetében, amelyben az égéstermék-elvezet ő társasházi osztatlan közös tulajdonban van, ac) az ab) alpont alá nem tartozó társasház, lakásszövetkezeti lakóépület esetében, valamint b) a kéményseprő-ipari szolgáltató az a) pontban foglaltakon kívüli ingatlanok esetébe n látja el. 4. A bizottság a törvényjavaslat 2. (6) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (6) A kéménysepr ő-ipari szerv a kéményseprő-ipari tevékenységet az (1) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontja szerinti ingatlanok esetében az el őzetes írásbeli értesítése szerinti els ő és második id őpontban térítésmentesen végzi. Az (1) bekezdés a) pont ac) alpontja szerinti társasházban, lakásszövetkezeti lakóépületben lévő, nem természetes személy tulajdonában álló vag y gazdálkodó szervezet székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként bejegyzett ingatlano k esetében az el őzetes írásbeli értesítés szerinti els ő és második időpontban is költségtérítést kel l fizetni, amelynek mértéke az elvégzett kéménysepr ő-ipari tevékenység költségének az érintett ingatlanra jutó arányának felel meg. A kéményseprő-ipari szolgáltató az (1) bekezdés b) pontj a szerinti ingatlanok esetében a kéménysepr ő-ipari tevékenységet megrendelésre, díjfizeté s ellenében végzi. 5. A bizottság a törvényjavaslat 2. (13) bekezdésének a következ ő módosítását javasolja : (13) A (6) bekezdés szerinti költségtérítés a társasház, lakásszövetkezeti lakóépület fekvés e szerinti települési önkormányzat (a fővárosban a fővárosi kerület) bevétele, a (11) bekezdé s szerinti költségtérítés, valamint a (16) bekezdés szerinti kiszállási díj kivéve a 10. $ (1 ) bekezdésa)pontja szerinti esetet az államháztartás központi alrendszerének bevétele. A költségtérítés, valamint a (16) bekezdés szerinti kiszállási díj kivéve a 10. (1) bekezdésa) pontfa szerinti esetet és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtandó köztartozásnak min ősülnek. A költségtérítés,. valamint a (16) bekezdés szerinti kiszállási díj megfizetése tekintetében a közös tulajdonban áll ó ingatlan esetén az egy háztartásban életvitelszerűen él ő tulajdonosok, a közös használatban áll ó ingatlan esetén a használók, illetve birtokosok felel őssége egyetemleges. 6. A bizottság a törvényjavaslat 2. -át a következő (16) bekezdéssel javasolja kiegészíteni : (16) Az (1) bekezdésa)pontaa)ésab)alpontja szerinti ingatlanok esetében, ha a sormunkáraa kéménysepr ő-ipari szerv el őzetes írásbeli értesítése szerinti harmadik id őpontban kerül sor, az ingatlan használója a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló2012.évi XC. törvényben foglalt közszolgáltatásért a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott, 2015.július1-i

3 3 állapot szerinti közszolgáltatási díj (a továbbiakban: közszolgáltatási díj) harminc százalékána k megfelelő összegű kiszállási díjat fizet a kéménysepr ő-ipari szervnek. 7. A bizottság a törvényjavaslat 3. (1) bekezdésének a következő módosítását javasolja : 3. (1) A kéményseprő-ipari szerv az időszakos ellen őrzést és a szükség szerinti tisztítást megrendelés nélkül, ütemezett sormunka keretében látja el az ingatlan használójának el őzetes írásbeli értesítése alapján. Ha az ingatlan használójának a jelzett időpont nem megfelel ő, a kéményseprő-ipari szerv írásban az els ő időponttól számított harminc napon belüli id őszakra es ő második id őpontot jelöl meg, tájékoztatást nyújtva az ingatlan használójának felróható okbó l elmaradó, sormunkában meghatározott feladatok elvégzésével kapcsolatos ingatlanhasználó i kötelezettségekr ől és azok elmulasztásának jogkövetkezményeir ől. Az id őszakos ellen őrzés második időpontban történő meghiúsulása esetén a kéményseprő-ipari szerv és az ingatlan használója harmadik id őpontban állapodnak meg. 8. A bizottság a törvényjavaslat 4. (4) bekezdésének a következő módosítását javasolja : (4) A kéményseprő-ipari szerv vagy a kéményseprő-ipari szolgáltató alkalmazásában lév ő természetes személy, valamint az ennek [többségi tulajdonában] a tulajdoni hányadtól,a szavazati aránytól, a megválasztási és visszahívási jogtól függetlenül irányítása, ellen őrzése alatt álló gazdálkodó szervezet, továbbá a kéménysepr ő-ipari szolgáltató nem vállalkozhat a természetes személyt foglalkoztató kéménysepr ő-ipari szerv vagy kéményseprő-ipari szolgáltat ó ellátási területén égéstermék-elvezet ő építésére, szerelésére, bélelésére, javítására, kémény - technikai termékek forgalmazására vagy más olyan munka elvégzésére, amely a kéménysepr ő- ipari szerv vagy a kéményseprő-ipari szolgáltató által feltárt hiányosság, szabálytalansá g megszüntetésére vagy ehhez kapcsolódó termék forgalmazására irányul. 9. A bizottság a törvényjavaslat 6. (3) (4) bekezdésének a következ ő módosítását javasolja : (3) A kéményseprő-ipari szerv és a kéményseprő-ipari szolgáltató az égéstermék-elvezetők és a csatlakoztatott tüzelőberendezések kéményseprő-ipari tevékenység elvégzéséhez szüksége s műszaki adatairól vezetett nyilvántartásban az ingatlan használójától és tulajdonosától, [az építésfelügyeleti és] a tűzvédelmi hatóságtól, vezetékes gázzal üzemelő tüzel őberendezések esetében a földgázelosztótól vagy a m űszaki biztonsági hatósági feladatot ellátó szervt ől, valamint a tevékenysége ellátása során szerzett, a tevékenységéhez kapcsolódó m űszaki adatokat kezeli. (4) A kéményseprő-ipari szerv, a kéménysepr ő-ipari szolgáltató a hatósági eljárás lefolytatásáho z szükséges, a 2. (9) bekezdésben meghatározott műszaki adatokat, valamint az 5. (2) bekezdé s b) és c) pontjában meghatározott adatokat továbbítja a) a tűzvédelmi hatóságnak;

4 4 b) a 3. (2) bekezdés b) pontjában foglaltaknak megfelel ően a hatáskörébe tartozó esetben [az eljáró építésfelügyeleti hatóságnak, valamint] a műszaki biztonsági hatósági feladato t ellátó szervnek is. " 10. A bizottság a törvényjavaslat 6. -át a következő (6) bekezdéssel javasolj a kiegészíteni : (6) Az adatszolgáltatást az (1) bekezdésben meghatározott személyek a kéménysepr ő-ipari szerv, a (3) bekezdésben meghatározott személyek a kéményseprő-ipari szerv és a kéményseprő-ipar i szolgáltató részére kötelesek teljesíteni. 11. A bizottság a törvényjavaslat 8. (2) bekezdés c) pontjának a következ ő módosítását javasolja : 1(2) Felhatalmazást kap a településüzemeltetésért, kéménysepr ő-ipari tevékenységért felel ős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg/ c) a kéményseprő-ipari szerv tevékenységéért fizetend ő költségtérítés mértékét, a költségtéríté s megfizetésének módját, beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével, az önkormányzati adóhatóság általi behajtásával kapcsolatos részletes szabályokat, továbbá az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a kéményseprő-ipari tevékenységgel összefügg ő hatósági eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, a díj és a kiszállási díj megfizetésének módját, valamint a díj és a kiszállási díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat ; 12. A bizottság a törvényjavaslat 9. -ának a következő módosítását javasolja : 9. (1) Ez a törvény a (2) bekezdésben foglaltak kivételével a kihirdetését követ ő tizenötödik napon lép hatályba. (2) Az 1-5., a 7-8., a 11. és a 13. [28.] [január] július 1. napján lép hatályba. [(3) A 12. (3) bekezdése a törvény hatálybalépését követő napon hatályát veszti.] 13. A bizottság a törvényjavaslat 10. -ának a következő módosítását javasolja : 10. (1) A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló évi XC. törvény alapján kötött, e törvény hatálybalépésekor hatályban lév ő közszolgáltatási szerz ődés[ek január 1-jén e törvény erejénél fogva megszűnnek.] a továbbiakban : közszolgáltatási szerz ődés) esetébena helyi önkormányzat e törvény hatálybalépését ől számított huszonegy napon belül dönt, hog y a) a közszolgáltatási szerz ődés alapján annak lejártáig a közszolgáltatást biztosítja, vagy b) a közszolgáltatást július 1-t ől nem biztosítja és a közszolgáltatási szerződést felmondja, a kéményseprő-ipari tevékenységet pedig a 2. (1) bekezdés szerinti kéménysepr ő-ipari szerv, kéményseprő-ipari szolgáltató látja el.

5 5 (2) A helyi önkormányzat az (1) bekezdés szerinti döntésér ől e törvény hatálybalépésétő l számított harminc napon belül a kéménysepr ő-ipari szervet írásban vagy elektronikus úto n értesíti. (3) Az (1) bekezdésa)pontja szerinti esetben a kéményseprő-ipari tevékenységeta közszolgáltatási szerződés alapján végz ő a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló évi XC. törvény szerinti közszolgáltatóra (a továbbiakban : közszolgáltató) és tevékenységérea kéményseprő-ipari szolgáltatóra e törvényben meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni. (4) A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló évi XC. törvény alapján kötött, e törvén y hatálybalépésekor hatályban lévő közszolgáltatási szerz ődés időbeli hatályát meghosszabbítan i vagy ahelyett új közszolgáltatási szerz ődést kötni nem lehet. Nem köthető új közszolgáltatás i szerződés akkor sem, ha e törvény hatálybalépésekor a közszolgáltatási szerződés már nincs hatályban. (5) Az (1) bekezdésa)pontja szerinti esetben a helyi önkormányzat a kéménysepr ő-ipar i közszolgáltatást a 2. (1) bekezdésa)pontaa)ésab)alpontja szerinti ingatlanok esetébena közszolgáltató el őzetes írásbeli értesítése szerinti els ő és második időpontban térítésmentesen, az el őzetes írásbeli értesítés szerinti harmadik időpontban pedig a 2. (16) bekezdése szerinti díjér t biztosítja. A 2. $ (1) bekezdésa)pontac)alpontja szerinti társasházban, lakásszövetkezet i lakóépületben lévő, nem természetes személy tulajdonában álló vagy gazdálkodó szerveze t székhelyeként, telephelyeként, fióktelepeként bejegyzett ingatlanok esetében a kéményseprőipari közszolgáltatásért a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott, július 1- i állapot szerinti közszolgáltatási díjat kell fizetni, amelynek mértéke az elvégzett kéménysepr ő- ipari közszolgáltatás költségének az érintett ingatlanra jutó arányának felel meg. A 2. (1 ) bekezdésb)pontja szerinti ingatlanok esetében a kéményseprő-ipari közszolgáltatásért a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott, július 1-i állapot szerinti közszolgáltatási díjat kell fizetni. (6) A közszolgáltatási szerződés megszüntethet ő a) rendes felmondással, e törvény hatálybalépését ől számított legalább hat hónap felmondási idővel abban az esetben is, ha a közszolgáltatási szerz ődés ezt nem teszi lehetővé, b) közös megegyezéssel, valamin t c) az (1) bekezdésb)pontja szerinti esetben rendkívüli felmondással. (7) Az (1) bekezdésa)pontja szerinti esetben a közszolgáltatási szerz ődést a felek e törvény hatálybalépésétől számított harminc napon belül módosítják annak érdekében, hogy a közszolgáltatási szerződés július 1-től megfeleljen az e törvényben meghatározott,a közfeladat ellátására vonatkozó szabályoknak. Nem kell a közszolgáltatási szerződést módosítani, ha a felek közös megegyezése alapján úgy sz űnik meg a közszolgáltatási szerz ődés, hogy annak alapján július 1-jét követ ően a közszolgáltató nem nyújt közszolgáltatást. (8) Az (1) bekezdés a)pontja szerinti esetben a közszolgáltatási szerződés hatályának időtartama alatt a kéménysepr ő-ipari tevékenységet a közszolgáltató látja el. (9) A közszolgáltatási szerződés megszűnése után kéményseprő-ipari tevékenység kizárólage törvény el őírásai szerint végezhető. (10) Az (1) bekezdés a)pontja szerinti esetben a helyi önkormányzat a központi költségvetésb ő l igényelheti a közszolgáltatás július 1-i állapot szerinti közszolgáltatási díjának megfelel ő összeget. Az igényelhető összeget a közszolgáltatási díjból befolyó bevétel csökkenti. [(2)] (11) A közérdekű szolgáltató az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezze l összefügg ő törvénymódosításókról szóló évi CXXXIV. törvény alapján átmenet i ellátásra történő kijelölésével kapcsolatos hatósági határozatok [január 1-jén] július 1-jén hatályukat vesztik.

6 6 [(3)] (12) A [január 1-jén] július 1-jén folyamatban lévő, a 2. (5) bekezdése szerinti feladatokat az (1) bekezdés a) pontja szerinti eset kivételével a) a 2. (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kéményseprő-ipari szerv, b) a 2. (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a kéményseprő-ipari szolgáltató végzi el a feladat megrendelésének id őpontjában hatályban lévő jogszabályban meghatározott díj ellenében. [(4)] (13) A kéményseprő-ipari közszolgáltató az (1) bekezdésb)pontjában meghatározott esetben a helyi önkormányzat döntésétől számított hatvan napon belül [2015. július 1-jéig] a) a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátása során birtokába került adatokból összeállított, a kéményseprő-ipari közszolgáltatással összefügg ő valamennyi dokumentumot és nyilvántartást ; b) a kéménysepr ő-ipari közszolgáltatással összefüggő, lezárt vagy folyamatban lévő ügyek dokumentumait és nyilvántartásait ; c) kéményseprő-ipari közszolgáltatással érintett ingatlanok címét, valamint az ingatla n használójának és tulajdonosának személyes adatai t az [területileg] illetékes kéménysepr ő-ipari szerv részére a[z (5)] (14) bekezdésben foglalt kivétellel elektronikus formában átadja az elektronikus adathordozón alkalmazott szoftverek é s azok szolgáltatójának megnevezésével. [(5)] (14) A [(4)] (13) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésekor csak papír alapon január 1. napjától rendelkezésre álló dokumentumokat a számlák, nyugták kivételével a kéménysepr ő-ipari közszolgáltató az [területileg] illetékes kéményseprő-ipari szerv részére [janúár] július 1. napjáig rendezett formában, iratjegyzékkel adja át. [(6)] (15) A (13) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítését követ ően [2015. július 1. és január 1. között] elvégzett kéményseprő-ipari közszolgáltatással kapcsolatos, a [(4)] (13) bekezdésben meghatározott adatokat, dokumentumokat és nyilvántartásokat a kéménysepr ő-ipari közszolgáltató a kéményseprő-ipari szerv részére a [(4)] (13) bekezdésben meghatározott módon [január 16-ig] július 1-ig adja át. [(7)] (16) [A kéményseprő-ipari feladatok kéményseprő-ipari közszolgáltató által a kéményseprő-ipari szerv részére történ ő átadás-átvételének ideje alatt a kéménysepr ő-ipari közszolgáltatónak meg kell tennie az élet és a vagyonbiztonság közvetlen veszélyeztetés e esetén szükséges halaszthatatlan intézkedéseket.] Az (1) bekezdésb)pontja szerinti esetben július 1-ig a kéményseprő-ipari tevékenységet a közszolgáltató látja el. [(8)] (17) A kéményseprő-ipari szerv [a (4) bekezdésben meghatározott adatbázis átvételé t követően július 1-jétől] e törvény hatálybalépését ől nyilatkoztathatja az ingatlan használóját a helyszínen a 2. (1) bekezdésben foglaltakról, az 5. (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adatokról. A kéményseprő-ipari szerv [január] július 1 jéig, azt követően pedig a nyilatkozat-felvételt követ ő harminc napon belül a 2. (1) bekezdés b) pontjába tartoz ó ingatlanok használóját és a kéményseprő-ipari szolgáltatót értesíti. 14. A bizottság a törvényjavaslat 8. alcímének az elhagyását javasolja : [8. Sarkalatossági rendelkezés 11. A 28. (3) bekezdése az Alaptörvény 31. cikk (3) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.]

7 7 15. A bizottság a törvényjavaslat 12. -ának a következő módosítását javasolja : 12. (1) Ez a törvény a bels ő piaci szolgáltatásokról szóló december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. (2) A törvény tervezetének a bels ő piaci szolgáltatásokról szóló december 12- i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti bejelentése megtörtént. [(3) E törvény 13. -a az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézésér ől é s csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívü l helyezésér ől, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló december 16-i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szüksége s rendelkezéseket tartalmaz.] 16. A bizottság a törvényjavaslat 10. és 11. alcímének az elhagyását javasolja : [10. A tűz elleni védekezésró7, a műszaki mentésró7 és a tűzoltóságról szóló évi XXXI. törvény módosítás a 13. (1) A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésr ől és a tűzoltóságról szóló évi XXXI. törvény (a továbbiakban : Ttv.) 4. h) és i) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (E törvény alkalmazásában) h) tűzoltó-technikai termék: a tűz észlelésére, jelzésére, oltására, a beavatkozá s megkönnyítésére, a tűzkár csökkentésére vagy a tűz terjedésének megakadályozására alkalmazott berendezés, eszköz, tűzoltó készülék, oltóanyag, amely nem tartozik a j) pon t szerinti építési termék fogalmába, valamint a t űzoltóság által a t űzoltás, műszaki mentés során használt jármű, felszerelés, hírközlő eszköz, véd őeszköz ; i) tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés : olyan szerkezet, amelyet a z anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és a z 1999/451EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezésér ől, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló december 16-i 1272/2008/EK európa i parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban : 1272/2008/EK európai parlamenti é s tanácsi rendelet) ia) tűzveszélyes gázok, ib) tűzveszélyes aeroszolok, ic) tűzveszélyes folyadékok, id) tűzveszélyes szilárd anyagok, ie) A, B, C vagy D típusú önreaktív anyagok és keverékek, t) piroforos folyadékok, ig) piroforos szilárd anyagok, ih) 1. vagy 2. kategóriába tartozó, vízzel érintkezve tűzveszélyes gázokat kibocsátó anyago k és keverékek, ii) 1. kategóriába tartozó oxidáló folyadékok, ij) 1. kategóriába tartozó oxidáló szilárd anyagok vag y ik) A, B, C vagy D típusú szerves peroxidok

8 8 veszélyességi osztályai és kategóriái egyikébe tartozó anyag vagy keverék el őállítására, feldolgozására, használatára, tárolására vagy kimérésére terveztek és gyártottak ;" (2) A Ttv. Értelmező rendelkezések alcíme a következ ő 4/A. -sal egészül ki : 4/A. E törvény alkalmazásába n a) tűz- vagy robbanásveszélyes technológia : a tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés fogalmába nem tartozó, olyan anyag- vagy energiaátalakításra szolgál ó szerkezetekből álló rendszer, amelyben a 4. i) pont ia)-ik) alpontjában meghatározott anyag vagy keverék előállítása, feldolgozása, használata, tárolása vagy kimérése történik; b) megfelelőségi nyilatkozat : a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszerér ől, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezésér ől szóló július 9-i 2008/768/EK európai parlamenti és tanácsi határozat III. mellékletének tartalmán alapuló, a tűzoltó-technikai termékre, a tűz- vagy robbanásveszélyes készülékre, gépre, berendezésre vonatkozó t űzvédelmi, biztonságossági követelményeknek való megfelel őség igazolására alkalmas irat ; c) tűzoltó szolgálat : a Nemzetközi Polgári Légiközlekedési Szervezet (ICAO) által kiadott, a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az évi december hó 7. napján aláírt Egyezményhez tartozó, aktuális 14. Függelék I-es kötetében (ANNEX 14/I., Repül őterek) meghatározott repülőtereken ment ő-, tűzoltó feladatokat ellátó szervezet. 14. (1) A Ttv. 13. (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (1) Olyan építési termék hozható forgalomba az egyedi, hagyományos, természetes, bontott vagy műemléki felhasználású építési termék kivételével, amely rendelkezik a z építési termék építménybe történ ő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szóló jogszabályban meghatározott, beépítéshez szükséges iratokkal. (2) A Ttv. 13. (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Tűzoltó-technikai terméket forgalomba hozni, forgalmazni vagy beépíteni akkor lehet, ha ) b) annak megfelel ősége a termékre vonatkozó tűzvédelmi, biztonságosság i követelményben meghatározott módon, annak hiányában a gyártó, forgalmazó, import őr vagy meghatalmazott képviselő vizsgálaton alapuló megfelel őségi nyilatkozatával igazolt, vagy (3) A Ttv. 13. (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (3) Tűz- vagy robbanásveszélyes készüléket, gépet, berendezést forgalomba hozni, forgalmazni vagy beépíteni akkor lehet, h a a) az rendelkezik t űzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal, amennyiben azt a t űzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány beszerzésére vonatkozó szabályokról szóló jogszabály el őírja, vagy b) annak megfelel ősége a termékre vonatkozó tűzvédelmi, biztonságossági követelményben meghatározott módon, annak hiányában a gyártó, forgalmazó, importőr vagy meghatalmazott képvisel ő vizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozatával igazolt. 15. A Ttv a helyébe a következő rendelkezés lép :

9 9 19. (1) A gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeknek, a jogi személyekne k tűzvédelmi szabályzatot kell készíteniük, ha a) a munkavégzésben részt vev ő családtagokkal együtt ötnél több munkavállaló t foglalkoztatnak, b) az általuk üzemeltetett, bérelt épületrész, épület területén található olyan helyiség, amelynek a legnagyobb befogadóképessége meghaladja az 50 főt, vagy c) kereskedelmi szálláshelyet üzemeltetnek. (2) Az (1) bekezdésben felsoroltak kötelesek gondoskodni arról, hogy munkavállalóik, a munkavégzésben részt vevő családtagjaik a jogszabályokban meghatározott t űzvédelmi előírások szerint végezzék a tevékenységüket, valamint a t űzvédelmi szabályzatban foglaltakat megismerjék és betartsák. (3) Az (1) bekezdésben felsoroltaknak a t űzvédelem biztosításáról megfelelő szervezettel, tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkez ő személlyel, illetve szolgáltatás igénybevételével kel l gondoskodniuk, ha a) robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagot állítanak el ő, dolgoznak fel, tárolnak és az egy telephelyen előállított, feldolgozott, tárolt anyag együttes, egyidej ű mennyiség e meghaladja az kg vagy liter mennyiséget, b) tűzveszélyes osztályba tartozó anyagot, terméket tárolnak és az egy telephelyen a szabadtéri és az épületen belüli tárolásra szolgáló összesített alapterület meghaladja az m2-t, c) ipari vagy mezőgazdasági tevékenységet végeznek és a családtagokkal együtt a munkavégzésben részt vev ő munkavállalók egyidej ű létszáma meghaladja a 100 f őt, vagy d) olyan épületrészt, épületet üzemeltetnek, bérelnek da) amelyben tömegtartózkodásra szolgáló helyiség található, db) amely összesített befogadóképessége meghaladja az 500 f őt, vagy de) amelyben menekülésben korlátozott személyek elhelyezése, ellátása, kezelése, nevelése, oktatása, gondozása történik és e személyek egyidej ű létszáma meghaladja a 20 főt. A Ttv. a következő 19/A. -sal egészül ki : /A. A jogszabályban meghatározott lakó- és üdül őegységre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, a riasztás, a menekülés lehetséges módozatait, a t űzvédelmi eszközö k használatára vonatkozó el őírásokat az épületre vonatkozó tűzvédelmi használati szabályo k tartalmazzák. 17. A Ttv. 20. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) Minden tűz- vagy robbanásveszélyes technológia bevezetése, forgalomba hozatala, ezek hiányában alkalmazása el őtt a gyártó, forgalmazó, importő r vagy meghatalmazot t képvisel ő, ezek hiányában a megrendel ő vagy alkalmazó köteles a tűzvédelmi rendelkezések megállapítása céljából szükséges,vizsgálatokat, legalább a kijelölt tanúsít ó szervezetekre vonatkozó követelményeknek megfelel ő vagy akkreditált szervezette l elvégezni vagy elvégeztetni, és a vizsgálatok eredményét a t űzvédelmi hatóság kérésér e rendelkezésre bocsátani. 18. A Ttv. a következ ő 20/A. -sal egészül ki : 20/A. Beépített t űzjelz ő berendezés vagy beépített t űzoltó berendezés jogszabály i rendelkezés vagy hatósági el őírás alapján történ ő létesítési kötelezettsége esetén a'beépített tűzjelz ő vagy beépített tűzoltó berendezés létesítését, továbbá átalakítását, 'b ővítését,

10 1 0 használatbavételét és megszüntetését a t űzvédelmi hatósággal előzetesem engedélyeztetni kell." 19. A Ttv. 24/A. -a a következ ő k) ponttal egészül ki : (A hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szerve vezet ője) k) meghatározza a tűzoltó szolgálat tűzoltási, m űszaki mentési tevékenység e végrehajtásának módjára vonatkozó szakmai szabályokat és a hivatáso s katasztrófavédelmi szervvel való együttműködés rendjét. 20. A Ttv. A létesítményi t űzoltóság álcíme a következ ő 35/A. -sal egészül ki : 35/A. A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a Magyar Honvédség t űzoltó szervezete i esetében a létesítményi tűzoltóságra e törvényben meghatározott irányítási és ellen őrzés i jogkört nem gyakorol. 21. A Ttv. 39. (5) bekezdése a következő e) ponttal egészül ki : (Az igazolvány adattartama) e) beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületi tag esetén "beavatkozó önkéntes t űzoltó " megnevezés. 22. (1) A Ttv. 47. (2) bekezdése a következ ő 7. ponttal egészül ki : (Felhatalmazást kap a katasztrófák elleni védekezésért felel ős miniszter, hogy rendeletben határozza meg:) 7. a beépített t űzjelz ő berendezés vagy beépített tűzoltó berendezés létesítéséhez, átalakításához, b ővítéséhez, használatbavételéhez és megszüntetéséhez szükséges engedél y iránti kérelem tartalmát, a létesítési kötelezettség eseteit, valamint az engedélyezé s feltételeit, (2) A Ttv. 47. (2) bekezdés 12. pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Felhatalmazást kap a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, hogy rendeletben határozza meg:) 12. a tűzvédelmi szabályzat általános elveit, a t űzvédelmi használati szabályok tartalm i követelményeit'és a t űzvédelmi használati szabályok készítésére kötelezettek körét, anna k eseteit, 23. A Ttv. 48. (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (2) A július 1. előtt a tűzoltó-technikai termékként kezelt építési termékekre kiadott, július 1-jéig hatályukat nem vesztett tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítványok és forgalmazási engedélyek az azokban meghatározott érvényességi időtől függetlenül július 1-jéig hatályosak. 24. A Ttv. a következ ő 50/A. -sal egészül ki :

11 1 1 50/A. E törvény 4. i) pontja az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket tartalmaz. 25. A Ttv. 12. (1) bekezdés b) pontjában a tűzoltó technika szövegrész helyébe a tűzvédelmi technika szöveg lép. 11. A katasztrófavédelemró7 és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény módosítása 26. A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény 22. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (2) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv államigazgatási feladatot is ellátó rendvédelm i szerv, amelynek tagjai hivatásos állományúak, közszolgálati tisztvisel ők, közalkalmazottak és munkavállalók. ] 17. A bizottság a törvényjavaslat 27. -ának az elhagyását javasolja : 27. [Az erd őről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló évi XXXVII. törvény 67. (2) bekezdésében a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szövegrész helyébe a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szöveg lép. ] 18. A bizottság a törvényjavaslat 28. -ának a következő módosítását javasolja : 28. (1) Hatályát veszti a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló évi XXV. törvény 1. mellékletének 2. pontja. (2) Hatályát veszti a fogyasztóvédelemr ől szóló évi CLV. törvény a) 2. h) pontjában a kéménysepr ő-ipari szolgáltatás, ; b) 37/B. (2) bekezdésében a,kéményseprő-ipari szövegrész. ((3) Hatályát veszti a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény a) 13. (1) bekezdés 2. pontjában a kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása ; b) 23. (4) bekezdés 9. pontjában a, kéménysepr ő-ipari szolgáltatás biztosítása szövegrész. ] [(4)] (3) Hatályát veszti a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló évi XC. törvény. [(5)] (4) Hatályát veszti az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefügg ő törvénymódosításokról szóló évi CXXXIV. törvény 3/A. -3/E. -a és 4/A. -a. [(6)] (5) Hatályát veszti az egységes közszolgáltatói számlaképr ől szóló évi CLXXXVIII. törvény a) 1. -ban a, valamint a kéménysepr ő-ipari közszolgáltató által a természetes személy tulajdonában lév ő, lakhatás célját szolgáló ingatlanokat és a természetes személy tulajdonában

12 1 2 lévő, időlegesen használt ingatlanokat érint ő számlák tekintetében alkalmazandó számlaképre" szövegrész ; b) 7. -a; c) 8. (5) bekezdés j) pontja ; d) 12. melléklete. INDOKOLÁ S Lásd a T/3784/11/1. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/2. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/3. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/4. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/5. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/6. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/7. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/8. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Lásd a T/3784/11/9. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 10.Lásd a T/3784/11/10. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 11.Lásd a T/3784/11/11. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 12. Lásd a T/3784/11/12. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 13. Lásd a T/3784/11/13. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 14. és 18. A részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatban szerepl ő módosításra tekintettel indokolt a törvényjavaslatban szerepl ő, a Magyarország helyi önkormányzatairó l szóló évi CLXXXIX. törvény módosítására vonatkozó rendelkezést elhagyni, mivel a bizottsági módosító javaslat az önkormányzatok döntésére bízza, hogy továbbra is az önkormányzat biztosítja-e a szerződéses közszolgáltatója útján a kéményseprő-ipari ellátást, vagy megszünteti a közszolgáltatási szerz ődést és ezzel vagyis az önkormányzat döntése alapján az állami szerv veszi át és látja el a továbbiakban a kéménysepr ő-ipari feladatot. 15. Lásd a T/3784/11/15. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 16. Lásd a T/3784/11/16. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. 17. Lásd a T/3784/11/17. számú bizottsági módosító javaslat indokolását. Budapest, november 26. ulyás Gergel y elnök

Tisztelt Elnök Úr! 2015. évi törvény

Tisztelt Elnök Úr! 2015. évi törvény .,«'fl T js+ z 't W Az Országgyűlés Érkezett: 2015 NOV 2 5. Honvédelmi és rendészeti bizottsága Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Helyben

Részletesebben

T/3784. számú törvényjavaslat

T/3784. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/3784. számú törvényjavaslat a kéményseprő-ipari tevékenységről és az ezzel, valamint a tűz elleni védekezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Pintér Sándor

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. TERVEZET. 2015. évi..törvény

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. TERVEZET. 2015. évi..törvény 2015. évi..törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről, valamint a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról Az Országgyűlés a kéményseprő-ipari

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. TERVEZET. 2015. évi..törvény

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. TERVEZET. 2015. évi..törvény 2015. évi..törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről, valamint a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról Az Országgyűlés a kéményseprő-ipari

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére Budakalász Város Polgármestere 187./2012.( IX.27.) sz. előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztatás a kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Részletesebben

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 1. oldal 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet a tűzvédelmi szabályzat készítéséről A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről

Részletesebben

':. rwxagggy űlós Hivatala. irományszám 3«I. Érkezett : 2015 NOV 3 O. Tisztelt Elnök Úr!

':. rwxagggy űlós Hivatala. irományszám 3«I. Érkezett : 2015 NOV 3 O. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám ':. rwxagggy űlós Hivatala 3«I Érkezett : 2015 NOV 3 O. Egységes iavaslat Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben

KIVONAT 7/2014.(VI.19.) rendelete

KIVONAT 7/2014.(VI.19.) rendelete KIVONAT Vatta Község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. június 16-án megtartott ülésének jegyz könyvéb l: nyílt VATTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 7/2014.(VI.19.) rendelete a kötelez

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

1. oldal, összesen: 5 oldal 2015. évi CCXI. törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről 2018.01.01 6 2015. évi CCXI. törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről Az Országgyűlés a kéményseprő-ipari tevékenység

Részletesebben

III. Országos Tűzmegelőzési Vetélkedő Balatonföldvár, november

III. Országos Tűzmegelőzési Vetélkedő Balatonföldvár, november III. Országos Tűzmegelőzési Vetélkedő Balatonföldvár, 2016. november 21-22. 1. feladat 20 pont 2016. október 18-án kéménytűz káresemény történt egy olyan településen, ahol a kéményseprő-ipari tevékenységet

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődésbizottsága jelentése a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő egyes törvények

Részletesebben

2. oldal 10. nyitott égésterű tüzelőberendezés: olyan tüzelőberendezés, amely az égési levegőt a telepítés helyiségéből nyeri, és az égésterméke az ég

2. oldal 10. nyitott égésterű tüzelőberendezés: olyan tüzelőberendezés, amely az égési levegőt a telepítés helyiségéből nyeri, és az égésterméke az ég 1. oldal 2015. évi CCXI. törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről 1 Az Országgyűlés a kéményseprő-ipari tevékenység hosszú távú, zavartalan ellátásának biztosítása, az emberi élet védelme, a vagyonbiztonság,

Részletesebben

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í

Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : december 1. n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Iromány száma : T/12923/ 6 Benyújtás dátuma : 2016. december 1. Az Országgy űlé s Törvényalkotási bizottsága n. 'ti: 1 CL, :I,. ', 'í Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 22/2012. (XII.28.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Nagytőke Község Önkormányzata Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari

Részletesebben

2. oldal 10. nyitott égésterű tüzelőberendezés: olyan tüzelőberendezés, amely az égési levegőt a telepítés helyiségéből nyeri, és az égésterméke az ég

2. oldal 10. nyitott égésterű tüzelőberendezés: olyan tüzelőberendezés, amely az égési levegőt a telepítés helyiségéből nyeri, és az égésterméke az ég 1. oldal 2015. évi CCXI. törvény a kéményseprő-ipari tevékenységről 1 Az Országgyűlés a kéményseprő-ipari tevékenység hosszú távú, zavartalan ellátásának biztosítása, az emberi élet védelme, a vagyonbiztonság,

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t ?fi'szw ülés Hivatal a Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottságai; 2010 OKT 18. Bizottsági módosító javaslat Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

Magyar joganyagok - 22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet - a tűzvédelmi megfelelőségi ta 2. oldal 2. 1 A termék tanúsítását az egyes műszaki termékek tűzvé

Magyar joganyagok - 22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet - a tűzvédelmi megfelelőségi ta 2. oldal 2. 1 A termék tanúsítását az egyes műszaki termékek tűzvé Magyar joganyagok - 22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet - a tűzvédelmi megfelelőségi ta 1. oldal 22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány beszerzésére vonatkozó szabályokról A

Részletesebben

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése

A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése urbzaggy ű lés Hivatala iroma nyszarn- 6t3.413/ w Érkezett : 2015 DEC 1 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a A Törvényalkotási bizottság összegz ő jelentése a közbeszerzésekr ől szóló 2015. évi

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

OrszággyíílcsH iramak. 2013. évi... törvény

OrszággyíílcsH iramak. 2013. évi... törvény OrszággyíílcsH iramak 7a '1 : A -rpj (,~.e7c,. 2013 MÁJ 17. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2013. évi... törvény a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentésr ől, valamint egyes

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 8232 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 84. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 13/2017. (VI. 8.) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri

Részletesebben

2012. évi XC. törvény. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról. 1. Általános rendelkezések

2012. évi XC. törvény. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról. 1. Általános rendelkezések 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Az Országgyűlés a helyi önkormányzati feladatkörbe tartozó kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának elősegítése, az emberi élet- és vagyonbiztonság,

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr!

épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes vitájáró l Tisztelt Elnök Úr! Országgy űlés Hivatal a Irományszám : -v I sc '- 1 5 Az Országgyűlés Népjóléti bizottsága Érkezett 2015 JÚN 1 7. Kijelölt bizottság épjtílétib'lz ototiság jelenitése,. törvényjavasla t (T/5052. szám) részletes

Részletesebben

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben

Részletesebben

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr!

Irományszám : Érkezte 2015 JúN 2 6. Tisztelt Elnök Úr! ürszdggyiíles Mívatale Irományszám : Tl5Wt ~ 'C" Érkezte 2015 JúN 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegz ő módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-192/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi

Részletesebben

Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére

Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Fenntartható fejlődés bizottsága

Részletesebben

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003

Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: :23. Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Iromány száma: T/384/7. Benyújtás dátuma: 2018-07-05 12:23 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1M3V9K140003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai István,

Részletesebben

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1

2015. évi CCXXI. törvény. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 Hatály: közlönyállapot (2015.XII.22.) 2015. évi CCXXI. törvény a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról 1 1. (1) A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2.

Részletesebben

Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(XII.14.) önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(XII.14.) önkormányzati rendelete. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(XII.14.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Szegvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról

Részletesebben

.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat. Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Helyben T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat. Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Helyben T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t i s tlivaetal a SZÁMVEVŐSZÉKI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁG Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Z ).crfcc ( 4z9,(.1 2 QOVG8. Módosító iavaslat T/8750/ Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények

Részletesebben

2012. évi XC. törvény. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról. 1. Általános rendelkezések

2012. évi XC. törvény. a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról. 1. Általános rendelkezések 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Az Országgyűlés a helyi önkormányzati feladatkörbe tartozó kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának elősegítése, az emberi élet- és vagyonbiztonság,

Részletesebben

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám :  TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE

MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE MEZŐFALVA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 7./2004.(III.24) Ök.számú RENDELETE A kéményseprő-ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr!

lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Tisztelt Elnök Úr! uiés Hivatala Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága lrornányszám :TI C g 42 1 8 Érkezett: 2015 NOV 1 O. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t benyújtás a Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT ORSZÁGGY Ű LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : 2013 MÁJ 2 a enjegyezte. Pintér Sándor belügyminiszter T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történ

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok TŰZVÉDELEM 2 Tűzjelzés Az a személy, aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak, vagy ha

Részletesebben

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr!

Itortts,~rrtn : 30/9 1. Érkezett: 2 X35 a' Tisztelt Elnök Úr! kl LE't 'v'tt ; ;: f livatala Itortts,~rrtn : 30/9 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2 X35 a' 2.7 Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt

Részletesebben

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére

(^ O. Érkezett: 2015 NOV 3 0. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére irumanyszóm- 71 Sti $ C. (^ O Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 NOV 3 0. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 1

2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 1 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 1 Az Országgyűlés a helyi önkormányzati feladatkörbe tartozó kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának elősegítése, az emberi élet- és vagyonbiztonság,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat.

Az Országgyűlés. egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásához szükséges módosításáró l szóló T/ számú törvényjavaslat. T/12491/11. ORSZÁGGY(iLLS HIVATAL A Érkezett : 2013 OKT 10. Az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának Fogyasztóvédelm i bizottságána k kiegészít ő ajánlás a egyes törvényeknek a rezsicsökkentés

Részletesebben

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

T/10238/14. Az Országgyűlé s. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának. ajánlás a ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA T/10238/14. Érkezett : 2013 ÁPR 0 O. Az Országgyűlé s Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának ajánlás a az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolato s nemzetközi közigazgatási

Részletesebben

T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról

T/7397. számú törvényjavaslat. a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/7397. számú törvényjavaslat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. november 1 2015. évi

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítására

TÁRGY: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítására AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 17. MELLÉKLET:1 TÁRGY: Javaslat a kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 1

2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 1 OptiJus Opten Kft. I. 2012. évi XC. törvény 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 1 A 2013.7.1. és 2013.10.14. között hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések 1

Részletesebben

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás tűzvédelmi előírásai

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás tűzvédelmi előírásai Kéményseprő-ipari közszolgáltatás tűzvédelmi előírásai Előadó Zsákai Lajos tűzoltó alezredes Hatósági osztályvezető Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Részletesebben

Barta-Vámos László tű. százados

Barta-Vámos László tű. százados Piacfelügyeleti hatóság a tűzvédelemben Barta-Vámos László tű. százados BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzoltósági Főfelügyelőség Tűzvédelmi

Részletesebben

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény 1 2016. évi... törvény az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi CXXXIV. törvény módosításáról 1. Az egyes közszolgáltatások ellátásáról és az

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : T/ÁO53S/G Érkezett: 2016 MÁJ 2 6. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító iavaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / 0712-06 modul/ 2 vifea. segédlet

Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / 0712-06 modul/ 2 vifea. segédlet 1 Biztonságszervezői alapismeretek 0712-06 modul 2-es (szóbeli) vizsgarész Egy megjelölt intézmény tűzvédelmi szempontból való felmérése, tűzvédelmi szabályzat készítése vázlatosan Tűzvédelem tervezés,

Részletesebben

2016. évi... törvén y

2016. évi... törvén y Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr

Részletesebben

2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosításáró l

2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosításáró l Ly n sm.wj ;iyaiitla rn a... M Irumányszáml S ^ ' Érkezett: 2015 JÚN 0 9. 2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáró l 1. (1) A Magyarország

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprő - ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (Egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

A TŰZVÉDELMI MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY. 11.1. A tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal kapcsolatos fogalmak

A TŰZVÉDELMI MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY. 11.1. A tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal kapcsolatos fogalmak 11. RÉSZ A TŰZVÉDELMI MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY Segédanyag az OMKT Kft.- n folyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, 2011. december Szerkesztő: Duruc József 11.1. A tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvánnyal

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

Általános rendelkezések 1.

Általános rendelkezések 1. DARUSZENTMIKLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 13/2010. (XII.03.) Önkormányzati rendelettel módosított 17/2009. (XII.15) Önkormányzati rendelete A kéményseprőipari közszolgáltatások kötelező

Részletesebben

ggyű ^ I m s rs, 1 tiivatala Érk eh : ZQII MÁJ Z 5. 2011. évi... törvény

ggyű ^ I m s rs, 1 tiivatala Érk eh : ZQII MÁJ Z 5. 2011. évi... törvény r ~! 1 g rs, ~ '1.. ggyű ^ I m s 1 tiivatala 2 ( Érk eh : ZQII MÁJ Z 5. 2011. évi... törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Az Országgyűlés a helyi önkormányzati feladatkörbe

Részletesebben

Nyári betakarítási munkák tűzvédelmi jogszabályi előírásainak változásai

Nyári betakarítási munkák tűzvédelmi jogszabályi előírásainak változásai Nyári betakarítási munkák tűzvédelmi jogszabályi előírásainak változásai az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet szerint Bódi Csaba tű. alez. hatósági osztály osztályvezető 1 mezőgazdasági erő- és munkagépek

Részletesebben

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni.

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Fidesz- Magyar Polgári Szövetség 2014 Érkezett 2 7. Képviselői önálló indítvány 2014. évi törvény a közszolgálati tisztvisel őkr ől szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Irományszám A Q 51 d I Érkezett 2016 MÁJ 12. Módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt

Részletesebben

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._., Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: 2016. november ;,o Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ORSZÁGk-J._., 1~rkez et' 2016 fíov 3 o. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Tárgy

Részletesebben

54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0

54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0 54/2014. / XII. 5. / BM rendelet Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat OTSZ 5.0 Magyar Közlöny 166. szám Előadó: Kukucska István tűz,- és munkavédelmi szakmenedzser kukucskatuz@chello.hu Bemutatkozás Kukucska

Részletesebben

A Költségvetési bizottság jelentése

A Költségvetési bizottság jelentése Érkezett : J. Az Országgyűlés Költségvetési bizottsága Kapcsolódó bizottság A Költségvetési bizottság jelentése az egyes adótörvények és azokkal összefügg ő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról

Részletesebben

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények

Részletesebben

Összegző módosító javaslat

Összegző módosító javaslat Iromány száma: T/12720/11. Benyújtás dátuma: 2016-11-24 15:01 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 7I2H7HC40003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Gulyás

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Az Országgyűlés. Fogyasztóvédelmi. bizottságának

Az Országgyűlés. Fogyasztóvédelmi. bizottságának T/11205/6. ORSZÁGGY Ű LÉS iiv xa ry k Az Országgyűlés Érkezett: 2013 Jt1N 0 4. Gazdasági és informatikai bizottságának Fenntartható fejlődé s bizottságának kiegészít ő Fogyasztóvédelmi bizottságának ajánlás

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24

Írta: MTbiztonsag szeptember 28. szombat, 18:45 - Módosítás: április 05. szombat, 21:24 Amikor a tűzvédelem fontosságáról beszélünk, akkor mindenki úgy gondolja, hogy a leégő hatalmas épületek rémképe és a várható pusztulás eléggé visszatartja a cégeket és a dolgozókat a hanyagságtól. Mivel

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthet ő elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló T/7757. sz.

egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthet ő elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló T/7757. sz. L zet: 2012 r, ~' 1 ':. ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő EGYSÉGES JAVASLA T egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthet ő elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló T/7757. sz.

Részletesebben

Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav

Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav Pedagógus gus szakmai nap Egri Katasztrófav favédelmi Kirendeltség Tűzvédelmi szabályzat Rendezvények Rónai Róbert tű. alezr. 2018. február 21. Tűzvédelmi használati szabályok rendszere Tűzvédelmi szabályzat

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés Hivatala Országgyűlés Hivatala Irományszám : 16623 14 d Az Országgyűlé s Törvényalkotási bizottsága Érkezett 2015 NOV o 5. Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr!

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő t' sála tata zag 4 Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Zo Módosító iavasla t Dr. Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr

Részletesebben

A Kormány 99/2016. (V. 13.) Korm. rendelete a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról

A Kormány 99/2016. (V. 13.) Korm. rendelete a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról A Kormány 99/2016. (V. 13.) Korm. rendelete a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvény végrehajtásáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 69. szám A Kormány a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló

Részletesebben

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

alapvető eljárási szabályok az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogad ás ideje

alapvető eljárási szabályok az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogad ás ideje i ügy fajtája/eljárás típusa Hatáskörrel rendelkező szerv Hatáskör átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv Az eljáró szerv területe az ügyintézéshez dokumentumok, okmányok eljárási illetékek (igazgatási

Részletesebben

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab)

A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont ab) A nemzetgazdasági miniszter 21/2015. (VIII. 28.) NGM rendelete egyes munkavédelmi tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról, valamint egyes foglalkoztatási és szakképzési tárgyú

Részletesebben

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat

Országgy űlés Hivatal a. Irományszám : l. Érkezett : 2015 JúN 2 2. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat Országgy űlés Hivatal a Irományszám : l L1 $ 2. 111-1- Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2015 JúN 2 2. Egységes javaslat Kövér László ár, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

2007. évi törvény. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről

2007. évi törvény. a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről 2007. évi törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatás kötelező igénybevételéről Az Országgyűlés a helyi önkormányzati feladatkörbe tartozó, az élet- és vagyonbiztonsággal, valamint a természetes és épített

Részletesebben

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javaslat. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága ttomá űy8 c(sp : Érkezett : T) 2015 NOV 2 7 ó 4o 6 [ 2 Egységes javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 25/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete A NEM KÖZMŰVEL ÖSSZEGYŰJTÖTT HÁZTARTÁSI SZENNYVÍZ BEGYŰJTÉSÉRE VONATKOZÓ HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL Békés Város

Részletesebben

,,,..a ri1valala. 2015. évi... törvény a halgazdálkodásról és a hal védelmér ől szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról

,,,..a ri1valala. 2015. évi... törvény a halgazdálkodásról és a hal védelmér ől szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról ,,,..a ri1valala,éultic]nysz8rr1: ` G 9 8 Érkezett 2015 OKT 2,7. 2015. évi... törvény a halgazdálkodásról és a hal védelmér ől szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról A halgazdálkodásról és a hal védelmér

Részletesebben

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Iromány száma: T/3604/7. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: OFWRIAQ90003

Iromány száma: T/3604/7. Benyújtás dátuma: :51. Parlex azonosító: OFWRIAQ90003 Iromány száma: T/3604/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 17:51 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: OFWRIAQ90003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai

Részletesebben