TÉRSÉGI PÁLYAVÁLASZTÁSI KÉRDŐÍV - kiértékelés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÉRSÉGI PÁLYAVÁLASZTÁSI KÉRDŐÍV - kiértékelés"

Átírás

1 A pályaválasztási kérdőívet a Kőszegi és a Felső-Répcementi Kistérség Foglalkoztatási Paktuma a térségi iskolák igazgatóinak közreműködésével készítette el. A felmérésnek kettős célja volt. Egyrészről látni a térség pályaválasztás előtt álló fiataljainak, illetve szüleinek tájékozottságát a térségi képzési kínálat terén, illetve felmérni képzési igényeiket. Másrészről szeretnénk ráirányítani a figyelmet a megfontolt pályaválasztásra. A kérdőívet az általános iskolák igazgatói és az érintett osztályfőnökök segítségével a két kistérség összesen 8 általános iskolájába, a 6., 7. és 8. évfolyamos tanulók szüleihez juttattuk el. Ez hozzávetőlegesen 800 háztartást jelent. A visszaérkezett, kitöltött kérdőívek száma 538 db (67%). A kérdőív egyes feleletválasztásos rovatai után szöveges vélemények bejegyzésére adtunk helyet és hangsúlyozottan kértük is a kitöltőket, hogy véleményükkel, megjegyzéseikkel, javaslataikkal segítsék a felmérést. Az így kapott információkat, észrevételeket az alábbiakban az egyes táblázatok kiértékelései alatt összesítve tűntettük fel. Az egyes táblázatoknál az összesítő sorokban a teljes sokaságot, azaz az 538 kérdőíven belüli gyakoriságokat, illetve megoszlásokat tüntettük fel, míg az alatta lévő sorokban az egyes általános iskolákon belüli gyakoriságok és megoszlások szerepelnek. Összes beérkező kérdőív 538 db A pályaválasztás előtt álló fiatal neme: Fiú Lány Összes (hiányzó adat 2) 263 fő 273 fő 538 fő Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 47 fő 44 fő 91 fő Bersek József Általános Iskola Kőszeg 50 fő 50 fő 100 fő Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 59 fő 43 fő 102 fő Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg (hiányzó adat: 1) 28 fő 42 fő 71 fő Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és V. Szki. Bük 37 fő 54 fő 91 fő Általános Iskola és Óvoda Bő 18 fő 14 fő 32 fő Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 14 fő 9 fő 23 fő Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu (hiányzó adat: 1) 10 fő 17 fő 28 fő Jelenleg hányadik osztályba jár? 6. osztály 7. osztály 8. osztály Összes (hiányzó adat: 2) 210 fő 167 fő 159 fő 538 fő Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 43 fő 26 fő 22 fő 91 fő Bersek József Általános Iskola Kőszeg 35 fő 40 fő 25 fő 100 fő Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 44 fő 20 fő 38 fő 102 fő Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg (hiányzó adat: 1) 34 fő 10 fő 26 fő 71 fő Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és V. Szki. Bük 30 fő 35 fő 26 fő 91 fő Általános Iskola és Óvoda Bő 12 fő 15 fő 5 fő 32 fő Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 4 fő 8 fő 11 fő 23 fő Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu (hiányzó adat: 1) 8 fő 13 fő 6 fő 28 fő 1

2 I/1. Mit választ: életpályát/foglalkozást vagy középiskolát? Nem válaszolt Életpályát/foglalkozást Középiskolát fő % fő % fő % ÖSSZESEN Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 3 3,3 35 fő 38,5 53 fő 58,2 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 3 3,0 25 fő 25,0 72 fő 72,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 7 6,9 36 fő 35,3 59 fő 57,8 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 3 4,2 26 fő 36,6 42 fő 59,2 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és V. Szki. Bük 6 6,6 33 fő 36,3 52 fő 57,1 Általános Iskola és Óvoda Bő 3 9,4 4 fő 12,5 25 fő 78,1 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola fő 52,2 11 fő 47,8 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 2 7,1 12 fő 42,9 14 fő 50,0 Az első kérdésre adott válaszok arányából úgy tűnik, a családok sokkal inkább középiskolát választanak, minthogy életpályát terveznének. Csupán a válaszadók 1/3-a gondolja úgy, hogy az életpálya, a foglakozás megválasztásához kell igazítani a továbbtanulás helyét. A legtöbb iskola esetében az egyharmad-kétharmad közeli arány volt jellemző, ahol a középiskola választása jelentette a magasabb hányadot. Az 50-50% közeli értékeket mutató iskolák esetében is a középiskola választása felé billent a mérleg. Kiugróan magas arányú a a középiskola választása a bői iskolában (78%). Mindössze egy iskola (Bersek József Általános Iskola Kőszegszerdahelyi tagiskola) esetében magasabb az életpálya választásának aránya. Az okokat boncolgatva több lehetőség is felszínre került: Az általános iskolások látogatása a szóba jöhető középiskolák nyílt napjain több évtizedes, jól bevált gyakorlat. Ezen felül az utóbbi években elterjedt szokás, hogy az egyes általános iskolák meghívják a térség, ill. a megye középiskoláinak igazgatóit, hogy rendhagyó szülői értekezletek alkalmával bemutassák iskoláikat, az ott folyó képzéseket és további lehetőségeket. Ezáltal a családoknak lehetőségük van a középiskolák előzetes megismerésére, közvetlen benyomások szerzésére, ami az iskolaválasztást erősítheti az életpálya választásával szemben. Egy másik ok lehet, hogy a gyorsan változó világban nem könnyű kiválasztani egy majdani biztos megélhetést adó szakmát, hivatást. A jobb tanulmányi eredményű, de a jövőre vonatkozó konkrét elképzelés nélküli tanulók a gimnáziumi évek alatt időt nyerhetnek az életpályára vonatkozó döntéshez. Szakmaválasztás szempontjából azok a családok vannak könnyebb helyzetben, ahol a szülő által már felépített szakma folytatását tervezi a gyerek. 2

3 Szöveges bejegyzések az Indoklás, vélemény rovatba: életpályát/foglalkozást középiskolát db db Szakmával talán jobban el tud helyezkedni / 8 Majd a középiskolás évek alatt dönt / még tanuljon, 22 biztos megélhetés / egy fiúnak legyen szakmája / Egy biztos szakma a jövő alapja / hogy később jó döntést hozzon / nincs határozott elképzelése / ebben a korban még nehéz eldönteni Azért, hogy legyen egy szakmája 3 Minimum érettségi szakmával 16 Mielőbb munkába állni 2 Felsőoktatásban kíván továbbtanulni 48 Figyelembe veszem, hogy mire van kereslet 1 Érettségi miatt 7 Szülő foglalkozása, adott gépek, berendezések 2 Mert kötelező 18 évesig suliba járni 1 Hosszú távú célok miatt 2 Jó, ha már középiskolában célirányosan tanul 1 Tanulmányaival fokozatosan felépíteni az életpályát Manapság az ember élete folyamán többször kell 1 / szakmához választunk középiskolát pályát módosítani Jól tanul, konkrét elképzelése van 7 Focista szeretne lenni 1 Szeretne külföldön dolgozni 1 Vinni akarom valamire 1 I/2. Pályaválasztás előtt hogyan tájékozódik a lehetőségekről? Családban Iskolában (osztályfőnök, szülői értekezlet, stb.) Médiából, Internetről Több válaszlehetőséget is bejelölhetett a kitöltő Szomszédok, ismerősök, barátok tapasztalatai, véleménye nyomán A szóba jöhető középiskolák meglátogatása db % db % db % db % db % ÖSSZESEN , , , , ,4 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 22 24, , , , ,9 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 54 54, , , , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 55 53, , , , ,0 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 44 62, , , , ,2 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 38 41, , , , ,2 Általános Iskola és Óvoda Bő 17 53, , ,6 7 21, ,4 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 9 39, ,3 8 34,8 8 34, ,2 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 15 53, , , , ,9 Az pályaválasztást megelőző tájékozódást vizsgáló kérdésnél korlátozás nélküli számban megjelölhették a válaszlehetőségeket. Ennek megfelelően gyakori volt, hogy egy-egy kérdőíven minden rovatba került jelölés, sőt a szöveges magyarázatoknál is kiemelték a válaszadók, hogy a tájékozódás valamennyi formája fontos és hasznos lehet. Az egyes rovatokban lévő számok és százalékos megoszlások tehát azt jelzik, hogy az adott válaszlehetőséget hány kérdőíven jelölték meg. Az előző táblázatnál már említett iskolalátogatás, mint tájékozódási szempont némileg magasabb arányban szerepel az összes kérdőív vonatkozásában, illetve minden egyes iskola esetében is. A második leggyakoribb választás az általános iskoláknál szervezett tájékoztatási lehetőségek (szülői értekezlet, osztályfőnöki tájékoztató, stb.). Szöveges bejegyzések a vélemény rovatba: I/2. Pályaválasztás előtt hogyan tájékozódik a lehetőségekről? Több választ is bejelölhet Elhelyezkedési esélyek 3 Nyelvoktatás színvonala is befolyásol /a nyelvtanulás a mai világban alapvető dolog 5 Személyes találkozás a választott iskolai környezettel 7 3

4 Döntését milyen szempontok befolyásolják? Fontossági sorrend felállítását kértük (legfontosabb: 1.hely) A fontossági sorrend felállításakor az adott válaszlehetőséget az alábbi sorszámú : Az aktuális hiányszakmák és kapcsolódó ösztöndíjak Nem db % db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN ,0 29 5,4, 70 13, , , ,7 35 6,5 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 26 28,6 5 5, , ,1 9 9,9 7 7, ,0 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 28 28,0 2 2, , , , ,0 4 4,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 30 29,4 10 9, , , ,7 9 8,8 7 6,9 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 29 40,8 4 5, ,1 9 12, ,5 4 5,6 4 5,6 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki ,0 4 4,4 7 7, , , ,4 9 9,9 Bük Általános Iskola és Óvoda Bő 8 25, ,4 6 18,8 7 21,9 7 21,9 1 3,1 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 9 39,1 3 13,0 1 4,3 4 17,4 4 17,4 2 8,7 0 0 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 6 21,4 1 3,6 3 10,7 3 10,7 8 28,6 7 25,0 0 0 A hiányszakmákat, mint döntést befolyásoló szempontot a válaszadók közel egyharmada egyáltalán nem, azaz a sorrendbe állításnál figyelembe sem vette. Ennek egyik oka lehet, hogy tapasztalataink szerint a szülők csupán elenyésző százaléka tájékozott a hiányszakmákról és a hiányszakmákhoz kapcsolódó ösztöndíj-lehetőségekről. Egy másik ok lehet, hogy a tanulók nagy arányban felsőoktatásban kívánnak továbbtanulni, így egyáltalán nem a szakképzés irányában tájékozódnak. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 4

5 A tanuló képességei, lehetőségei, attitűdje Nem db % db % db % db % db % db % db % 48 8, ,0 43 8,0 13 2,5 8 1,5 4 0,7 2 0,4 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 10 11, , ,1 3 3, ,1 0 0 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 7 7, ,0 6 6,0 2 2,0 1 1, Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 12 11, , ,8 3 2,9 3 2,9 2 2,0 1 1,0 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 5 7, ,5 5 7, , Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. 5 5, ,1 7 7,7 3 3,3 3 3,3 1 1,1 0 0 Bük Általános Iskola és Óvoda Bő 3 9, , , ,1 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 3 13, ,3 1 4,3 1 4, Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 3 10, ,1 2 7, Az összes, döntést befolyásoló szempont közül a tanuló képességei, lehetőségei, attitűdje foglalja el a legnagyobb arányt. A nem jelölők aránya csupán 10% alatti, első pedig a válaszadók 78%-a sorolta. A 3., 4., 5. és 6. helyen való jelölés összesítve is alig haladja meg az 5%-ot. A kiugró arány a lenti diagramon is jól látható. A szöveges véleményalkotásoknál 37 fő különösen fontosnak tartotta kiemelni, leírni, hogy ez a legfontosabb szempont. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a családok jelentős része döntően a képességek által meghatározott lehetőségek közül választ. Az azonban, hogy a családok mennyire mérik fel reálisan a gyerekek képességeit, nem képezte tárgyát ennek a kutatásnak. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 5

6 Családi hagyományok, rendelkezésre álló lehetőségek Nem db % db % db % db % db % db % db % ,5 24 4, , , , , ,6 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 26 28,6 6 6, , , , , ,2 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 23 23,0 3 3, , , , ,0 8 8,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 31 30,4 8 7, , ,7 10 9, ,7 8 7,8 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 23 32,4 4 5, , ,7 7 9, ,1 3 4,2 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki ,9 1 1, , , , , ,1 Bük Általános Iskola és Óvoda Bő 7 21,9 1 3,1 3 9,4 4 12,5 3 9,5 4 12, ,3 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 12 52, ,3 1 4,3 4 17,4 2 8,7 3 13,0 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 7 25,0 1 3,6 5 17,9 6 21,4 4 14,3 3 10,7 2 7,1 A kérdőíveken a családi hagyományok, rendelkezésre álló lehetőségek szempontot a legtöbben egyáltalán nem jelölték. A sorrendiségnél a teljes sokaságra vonatkozóan a legnagyobb arányban a 3. hely jelölése áll, és ez az egyes iskolák vonatkozásában is így van (egy kivétellel). Első csupán az összes válaszadó 4,5%-a, és az egyes iskolákon belül is ez a szempont szerepel a legkevesebbszer első helyen. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 6

7 A pedagógus véleménye a gyerek képességeiről, beállítódásáról Nem db % db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN ,0 26 4, , ,6 42 7,8 27 5,0 20 3,7 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 18 19,8 7 7, , ,2 6 6,6 5 5,5 3 3,3 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 21 21,0 3 3, , ,0 9 9,0 6 6,0 3 3,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 29 28,4 2 2, , , ,7 6 5,9 6 5,9 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 20 28,2 5 7, ,0 9 12,7 5 7,0 3 4,2 2 2,8 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki ,4 6 6, , ,9 5 5,5 5 5,5 2 2,2 Bük Általános Iskola és Óvoda Bő 4 12,5 2 6, ,3 2 6,3 2 6,3 2 6,3 2 6,3 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 11 47,8 1 4,3 8 34,8 2 8, ,3 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 7 25, ,9 7 25,0 1 3, ,6 A pedagógus véleménye a teljes sokaság és egyes iskolák tekintetében is a leggyakrabban és kiugróan a 2. sorolt döntési szempont. A szöveges bejegyzések közt is kiemelték néhányan a pedagógus véleményének döntést-befolyásoló szerepét. Egyetlen esetben szerepelt olyan bejegyzés a szöveges hozzászólásban, hogy a pedagógus véleménye egyáltalán nem fontos. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 7

8 Az aktuális népszerű, divatos szakma/iskola Nem db % db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN ,0 9 1,7 24 4,5 25 4, , , ,0 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 29 31,9 1 1,1 4 4,4 6 6, , , ,0 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 28 28,0 1 1,0 6 6,0 2 2, , , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 34 33,3 2 2,0 5 4,9 4 3,9 10 9, , ,5 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 33 46,5 1 1,4 4 5,6 6 8,5 5 7,0 6 8, ,5 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 23 25,3 3 3,3 2 2,2 3 3, , , ,9 Általános Iskola és Óvoda Bő 8 25, ,1 2 6,3 7 21,9 6 18,8 8 25,0 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 12 52, , ,4 6 26,1 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 7 25,0 1 3,6 1 3,6 2 7, , ,3 A divatos szakmák tekintetében legmagasabb arányban olyan kérdőívek érkeztek be, melyeken egyáltalán nem jelölték az adott szempontot. A jelölések között 29%-ban az utolsó, 6., 17,3%-ban az 5., 10,6%-ban pedig a 4. pozícionálták a népszerűség szerinti választást. Első csupán 1,7%. Ez a tendencia többnyire az egyes iskolákon belüli megoszlásokban is jellemző. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 8

9 A képzési idő hossza (3, 4 vagy 5 év) Nem db % db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN ,7 21 3,9 45 8, , , , ,6 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 25 27,5 3 3, ,0 8 8, , , ,3 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 26 26,0 3 3,0 7 7, , , , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 26 25,5 8 7,8 8 7, , , , ,6 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 26 36,6 2 2,8 5 7,0 10 5, , , ,5 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 20 22,0 3 3, ,4 8 8, , , ,5 Általános Iskola és Óvoda Bő 7 21,9 1 3,1 1 3,1 6 31,3 6 18,8 5 15,6 2 6,3 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 12 52,2 1 4, ,0 3 13,0 3 13,0 1 4,3 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 7 25, ,7 8 28,6 4 14,3 6 21,4 A kérdőívek alapján úgy látszik, hogy a képzési idő hossza elenyésző mértékben befolyásolja a pályaválasztási döntést. A kitöltők 27,7%-a egyáltalán nem ezt az ismérvet, legtöbbször pedig az utolsó 3 hely valamelyikére pozícionálták: 4. helyen 17,7%, 5. helyen 16,2%, 6. helyen 14,6%. Első helyen mindössze 21 válaszolónál került, ez a teljes sokaság tekintetében 3,9%. Az egyes iskolákon belüli megoszlásban is hasonló tendencia mutatkozik. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) Szöveges bejegyzések: I/3. Döntését milyen szempontok befolyásolják? Állítsa fontossági sorrendbe a szempontokat! A képzési idő hossza: elhelyezkedés, munkavállalás 2 Legfontosabb a gyerek képessége, érdeklődése 37 A pedagógus véleménye nem számít, a szülő jobban ismeri a gyereket 1 Vicc, hogy egy sima szakiskola, érettségi nélkül 5 év 2 Az aktuális hiányszakma nem biztos, hogy 4-10 év múlva is hiányos lesz, az értelmiségi pálya nem ösztöndíjas 1 Nyelvoktatás, külföldi kapcsolatok 2 Az osztályfőnök/pedagógus véleménye nagyon fontos 4 9

10 II/1. A középiskola kiválasztásának szempontjai: Több választ is bejelölhetett a válaszadó. Könnyen elérhető legyen (lakóhelyhez közeli) Nem db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN 93 17, , , , ,3 19 3,6 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 15 16, , , , ,2 6 6,6 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 13 13, , , , ,0 2 2,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 19 18, , , , ,7 3 2,9 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 15 21, , ,9 16 2,2,5 8 11,3 3 4,2 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 18 19,8 7 7, , , ,3 1 4,2 Általános Iskola és Óvoda Bő 3 9, ,4 8 25,0 6 18,8 2 6,3 2 6,3 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 6 26,1 6 26,1 5 21,7 3 13,0 2 8,7 1 4,3 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 4 14,3 2 7,1 6 21, ,9 3 14,3 1 3,5 A képző hely közelségét a legutolsó, 5. jelölték legritkábban. Ez az egyes iskolák esetében is jellemző adat. Legtöbben a 3. jelölték (összesen 24,5%), majd a 2. (22%), de az egyes iskolák belső arányai nagyban különböznek. A kisebb települések iskoláiban tanulók számára a képzőintézmény helyszíne kevésbé fontos szempont. Ennek oka lehet, hogy a vidékről továbbtanuló fiatal mindenképpen utazni kényszerül. A városi iskolákban sokkal hangsúlyosabban jelenik meg a döntést befolyásoló szempontok közt az iskola és az otthon távolsága. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 10

11 A választott pályának, szakmának a leginkább megfelel Nem db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN 72 13, , ,6 48 8,9 25 4,7 5 0,9 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 13 14, , ,8 8 8,8 5 5,5 0 0 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 8 8, , , ,0 2 2,0 0 0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 12 11, , ,6 10 9, ,9 1 1,0 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 16 22, , ,4 7 9, ,8 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 13 14, , ,8 6 6,6 2 2,2 0 0 Általános Iskola és Óvoda Bő 5 15, ,4 9 28,1 4 12,5 2 6,3 1 3,1 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 3 13, ,2 6 26, ,3 1 4,3 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 2 7, , , A középiskola kiválasztásának szempontjai közül legtöbben az 1. pozícionálták a kitűzött szakmának, pályának megfelelő képzést. A legtöbb iskolában az utolsó, 5. hely nem is kapott jelölést ebben a kategóriában. Az iskolákon belüli arányok az összesített átlaghoz közeli megoszlással alakultak. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 11

12 Hiányszakmát képez, ösztöndíjra ad lehetőséget ÖSSZESEN Nem db % db % db % db % db % db % ,8 14 2,6 50 9, , ,1 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 22 24,2 4 4, , , , ,6 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 27 27,0 2 2, , , , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 23 22,5 3 2, , , , ,6 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 24 33,8 2 2,8 2 2, , ,0 5 7,0 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 26 28,6 1 1,1 4 4, , , ,0 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18, ,4 7 21,9 8 25,0 8 25,0 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 6 26,1 2 8,7 3 13,0 5 21,7 5 21,7 2 8,7 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 5 17, ,6 4 14, ,6 3 10,7 A pályaválasztást befolyásoló tényezők közt már jelzett módon ennél a kérdésnél is megmutatkozik, hogy a hiányszakmák, illetve az azokkal járó ösztöndíj-lehetőségek nem meghatározó szempontok a középiskola kiválasztásánál. A tapasztalat szerint itt a tájékozatlanság dominál. A válaszadók mintegy negyede egyáltalán nem ezt a szempontot. Akik azonban jelölték, jellemzően a 4., 5. sorolták. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 12

13 Barátokkal, barátnőkkel együtt mehessen Nem db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN ,6 6 1,1 16 3, , , ,6 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 24 26,4 1 1,1 3 3,3 8 8, , ,8 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 25 25, ,0 9 9, , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 23 22,5 3 2,9 3 2, , , ,1 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 25 35, ,8 8 11,3 6 8, ,3 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 24 27,5 1 1,1 3 3,3 8 8,8 9 9, ,5 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18, ,9 9 28, ,3 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 9 39, ,7 4 17,4 2 8,7 6 26,1 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 6 21,4 1 3, , ,3 A barátok, osztálytársak közelsége a legkevésbé domináns szempont. Az összes válaszadó közel fele az utolsó sorolta, egynegyede egyáltalán nem. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 13

14 A tervezett továbbtanulásra leginkább felkészítőnek találjuk Nem db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN 95 17, , , ,4 50 9,3 37 6,8 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 17 18, , , , ,0 6 6,6 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 15 15, , , , ,0 5 5,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 15 14, , , , ,8 8 7,8 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 13 18, , ,6 5 7,0 3 4,2 4 5,6 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 20 22, , , ,3 8 8,8 7 7,7 Általános Iskola és Óvoda Bő 5 15,6 8 25,0 7 21,9 2 6,3 5 15,6 5 15,6 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 7 30,4 4 17,4 4 17,4 3 13,0 3 13,0 2 8,7 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 3 10, ,9 9 32,1 4 14, A felsőoktatásban továbbtanulni szándékozók nagy aránya miatt a középiskola-választás ezen szempontja többnyire az 1., illetve a 2. került. A fontossági sorrendbe állítás gyakorisági mutatója a kevésbé fontos irányába dinamikusan csökken. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) Szöveges bejegyzések a vélemény rovatba: II. A középiskola kiválasztásának szempontjai: Az ott kapott végzettséggel el tudjon majd helyezkedni / hiányszakmával mindig el tudok helyezkedni 6 Közel legyen, ne kelljen utazni 10 Továbbtanulás lehetősége nyitott legyen 5 Tudást szeretnék, nem papírt 1 Leginkább felkészíti a nagybetűs életre 1 Az iskolának a gyerekkel szemben támasztott követelményei teljesíthetőek legyenek 3 Legfontosabb a szakma gyakorlati elsajátítása / elmélet és gyakorlat egyensúlya 11 Fontos a tanárok felkészültsége, hozzáállása a diákokhoz (ez összefügg a jó hírrel) 3 Fontos a nyelvi képzés a határszélen 5 14

15 II/2. A középiskola kiválasztásának további szempontjai: Több választ is bejelölhetett a válaszadó. Az iskola információtechnológiai eszközökkel jól felszerelt Nem db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN , , , ,3 53 9,9 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 23 25,3 6 6, , , ,9 4 4,4 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 20 20,5 5 5, , , ,0 9 9,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 23 22, , , , , ,8 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 21 29,6 7 9,9 8 11, ,7 13 8,3 8 1,3 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 24 26,4 4 4, , , ,9 9 9,9 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18,8 2 6,3 7 21,9 9 28,1 5 15,6 3 9,4 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 7 30,4 3 13,0 2 8,7 3 13,0 1 4,3 7 30,4 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 5 17,9 2 7,1 4 14,3 7 25,0 8 28,6 2 7,1 A kitöltők közel egynegyede egyáltalán nem tett jelölést a választani kívánt középiskola információtechnológiai felszereltségével kapcsolatos elvárásokhoz. A legtöbb jelölés (21,7%) a 3. pozícionálta ezt a szempontot. A következő gyakoriság, 19,3% a 4. helyen, 17,3% pedig a 2. helyen van. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 15

16 Az iskola nyelvi képzése az igények szerinti Nem db % db % db % db % db % db % ÖSSZESEN , , , ,3 45 8,4 21 3,9 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 21 23, , , , ,2 3 3,3 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 11 11, , , , ,0 3 3,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 23 22, , , ,8 6 5,9 4 4,9 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 11 15, , , ,7 4 5,6 3 4,2 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 18 19, , , ,6 1 1,1 3 3,3 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18,8 6 18,8 9 28,1 6 18,8 3 9,4 2 6,3 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 7 30,4 4 17,4 6 26,1 2 8,7 3 13,0 1 4,3 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 4 14, ,7 9 32,1 1 3,6 3 10,7 1 3,6 A középiskola nyelvi képzése közel azonos aránnyal került az 1. és a 2. (26,9%, illetve 27,7%). Néhány kivételtől eltekintve a belső arányok vonatkozásában is ez a jellemző sorrend. Kiugró számadat csupán a kőszegi Bersek József Általános Iskola esetében mutatkozik, itt a válaszolók 37%-a első helyen a nyelvi képzést. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 16

17 Az iskola szakmai gyakorlati képzése megoldott ÖSSZESEN Nem db % db % db % db % db % db % 96 17, , , ,3 47 8,7 50 9,3 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 13 14, , , ,1 4 4, ,2 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 17 17, , , , ,0 8 8,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 18 17, , , ,7 10 9, ,8 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 15 21, , , ,9 5 7,0 9 12,7 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 19 20, , , , ,1 6 6,6 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18, ,6 2 6,3 5 15,6 3 9,4 3 9,4 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 5 21, ,5 2 8,7 4 17,4 2 8,7 0 0 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 3 10, ,4 4 14,3 5 17,9 2 7,1 1 3,6 A válaszadók több mint egyharmada a szakmai, gyakorlati képzést a döntést befolyásoló legfontosabb. Az egyes iskolákon belüli arányoknál a legtöbb esetben 40% fölötti ez a mutató. Következésképp a diákok azon hányada, aki szakmát adó képzésben kíván továbbtanulni, a legfontosabbként ezt a szempontot tekinti. Azoknál a kérdőíveknél, ahol a sorrendiségben hátrébb sorolták a fenti szempontot, kitűnt a gimnáziumi továbbtanulási szándék túlsúlya. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 17

18 A tanórán kívüli tevékenységek, lehetőségek szimpatikusak ÖSSZESEN Nem db % db % db % db % db % db % ,8 8 1,5 40 7, , , ,5 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 25 27,5 2 2,2 5 5,5 6 6, , ,8 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 21 21,0 1 1, , , , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 28 27,5 2 2,0 9 8,8 8 7, , ,5 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 20 28,2 1 1,4 3 4,2 6 8, , ,6 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 25 27,5 1 1,1 8 8, , , ,5 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18,8 1 3,1 2 6,3 3 9, ,3 9 28,1 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 9 39, ,7 6 26,1 2 8,7 4 17,4 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 5 17, ,6 1 3,6 5 17, ,1 A válaszadók egynegyede egyetlen sem sorolta a tanórán kívüli lehetőségeket, mint döntést meghatározó szempontot. Ennél is magasabb arányban került az utolsó a teljes sokaság tekintetében, és többnyire iskolánkénti megoszlásban is. Első helyen a válaszadók 1,5%-a. De a 2., 3., 4. helyeken már találhatóak viszonylag magas arányok is (pl.: 2. hely: Bersek 10%; 3 hely Kőszegszerdahelyi iskola 26,1%, 4. hely Bői iskola 31,3%). A Béri Balog iskola esetében például a 4. 1%-kal magasabb arányban jelölték, mint az 5.. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 18

19 Az iskola és a pedagógusok jó híre ÖSSZESEN Nem db % db % db % db % db % db % , , , , , ,8 Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk. Csepreg 23 25, , , , ,5 8 8,8 Bersek József Általános Iskola Kőszeg 14 14, , , , , ,0 Béri Balog Ádám Általános Iskola Kőszeg 22 21, , , , , ,7 Árpádházi Szt. Margit Óvoda és Ált. Isk. Kőszeg 15 21, , ,7 8 11,3 7 9,9 6 8,5 Felsőbüki Nagy Pál Ált. Isk. és Vendéglátóipari Szki. Bük 16 17, , , , ,0 9 9,9 Általános Iskola és Óvoda Bő 6 18,8 6 18,8 6 18,8 3 9,4 3 9,4 8 25,0 Bersek József Ált. Isk. Kőszegszerdahelyi Tagiskola 8 34,8 3 13,0 4 17, ,1 2 8,7 Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola Gyöngyösfalu 3 10,7 3 10,7 6 21,4 8 28,6 5 17,9 3 10,7 A leginkább kiegyenlített eloszlás az iskola és a pedagógusok jó híre tekintetében tapasztalható a sorrendiség megoszlásában. A válaszadók 1/5-e egyáltalán nem ezt a szempontot. További 1/5 az első pozícionálta, majd a sorrendiségben hátrébb haladva stagnál, az utolsó kis mértékben csökken a jelölések aránya. A feltűntetett adatok a jelölések darabszámát mutatják! Tartomány (db) 19

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei Észak-magyarországii Regiionálliis Munkaügyii Központ Egrii Regiionálliis Kiirendelltsége Heves megye középfokú oktatásii iintézményeiiben végzett fellmérés eredményeii 2007. év Heves megye középfokú oktatási

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15.

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 2011. november 15. KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, 0. november 5. Új kép SZAKMACSOPORTOK ISKOLÁNKBAN Szakközépiskolai tagozat Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport

Részletesebben

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német. Nyíregyháza Az iskola neve: Abigél Többcélú Intézmény Címe: 4405 Nyíregyháza, Tünde u. /A 4029 Debrecen, Víztorony u. 9-11. E-mail: abigel.iskola@gmail.com abigeltodebrecen@gmail.com Igazgató: Bencze Rita

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET ELEKTRONIKUS MELLÉKLET XXVI. ÉVFOLYAM 2010 VOCATIONAL TRAINING REVIEW RUNDSCHAU DER BERUFSBILDUNG Meiszter Judit: vizsgák után ábrák, táblázatok 1 Meiszter Judit Vizsgák után A 2008/2009-es tanévben, iskolarendszerű

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2013 / 2014. TANÉVRE VONATKOZÓAN 1 Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petőfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Hévízi Bibó István Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Részletesebben

Felvételi a GUNDEL-ben

Felvételi a GUNDEL-ben Felvételi a GUNDEL-ben BVHSZC = Budapesti Vendéglátó és Humán Szakképzési Centrum (összesen 9 iskola) Közös (!) oktatási azonosító: 203078 Négy vendéglátó szakképző iskola Dobos C. József Szakképző Iskola,

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1. CSEREANYAG Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 63341/2011 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2012/2013. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA

VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA VAS MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. TANÉVRE VONATKOZÓAN Bevezető gondolatok Vas megye 8. osztályos tanulóinak

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431

Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola. 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola 8200 Veszprém, Március 15. u. 5. Tel.: 88/567-430 Fax: 88/567-431 Iskolánk 2008-ban elnyerte a Kereskedelmi,Vendéglátó és Idegenforgalmi Iskolák Országos Szövetsége

Részletesebben

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról

Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról Tájékoztató Vas megye középfokú intézményei által a 2013/2014. tanévre meghirdetett és elindított osztályokról GIMNÁZIUMOK 2013/2014 tanévre meghirdetett osztályok, szakok CELLDÖMÖLK osztályok / Berzseny

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai

Részletesebben

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő

Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) Képzési idő GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL

ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59169/2010 CÍM: ELŐTERJESZTÉS A 2011-12. TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL Előterjesztő: Az előterjesztést megkapta: Kulturális,

Részletesebben

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók

Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók .. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció

Részletesebben

Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő

Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő Tagintézményeink BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM 4100 BERETTYÓÚJFALU, EÖTVÖS U. 1. Tel.: 54/951-961, Fax: 54/500-109 E- mail: bessenyeiberettyo@gmail.com OM azonosító: 203030 Adószám: 15831842-2-09

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM EURÓPA BAPTISTA SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Tel.: (46) 530-474 E-mail: Web: OM azonosító: 200315 Igazgató neve: Szász Tamás Pályaválasztási felelős: Molnárné Vaszily Nóra GIMNÁZIUM Az alábbi képzési

Részletesebben

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola

Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Felvételi tájékoztató 2008. 1 Az Intézmény hivatalos adatai OM azonosító: 029804 Név: Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Cím: 6600, Szentes, Szent I. herceg

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő

Készítette:Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes igazgató tanügyigazgatási-szakértő A lelkesedés nagyon fontos a siker elérése érdekében, lelkesedni pedig csak olyan dolog iránt tud az ember, amit szeret is. Amikor hivatást választunk érdemes tehát figyelembe venni az érdeklődési területeinket,

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 501 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

FIGYELEM VÁLTOZÁS!!! Tisztelt Szülők!

FIGYELEM VÁLTOZÁS!!! Tisztelt Szülők! Tisztelt Szülők! Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy gyermekük számára továbbtanulási céllal valamely ünket választották. Iskolánk iránti töretlen és növekvő népszerűségét jelzi, hogy a tavalyi 600

Részletesebben

Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára

Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára VIK - Kreativitásod fejlesztése a szakmai sikered kulcsa Beiskolázási és felvételi tájékoztató a 2014/2015. tanévre 8. osztályt végzettek számára Iskolánk, a Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája

Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052 S Z A K G I M N Á Z I U M I O S Z T Á L Y O K Általános képzés (9-12. évfolyam) Továbbtanulási lehetőségek a 8 általános

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink!

Kedves Érdeklődők, leendő Diákjaink! OM azonosító: 029337 Cím: 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. Telefonszám: 46/365-912, 46/360-125 Faxszám: 46/562-239 Honlap: Email cím: Igazgató: www.szemere.miskolc.hu info@szemere.sulinet.hu Szabó András

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések

Általános tudnivalók. Szakközépiskolai képzések Bereczki Máté Kertészeti, Élelmiszeripari és Mezőgazdasági - Gépészeti Szakképző Iskola 6500 Baja, Szent Antal u. 96. OM azonosító: 027975 Honlap: www.bereczki-baja.hu Telefon: (79) 423-744 Igazgató: Horváth

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik!

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! Szakképzési törvény változása: - Szakképzési centrumok létrejötte (2015. július 1.) - Szegedi Szakképzési Centrum

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2009/2010. TANÉVBEN GIMNÁZIUMI

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE Csapi: Térségi Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8755 Csapi, Petıfi út 5-7. 93/358-802 Hévíz : Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola

Részletesebben

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód)

Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) Felvételi tájékoztató OM azonosító: 203052 Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskolája Tanulmányi területek Szakgimnázium 530 (kód) turisztikai szakközépiskolai osztály 531 (kód) vendéglátó

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Harruckern János Közoktatási Intézmény 5700 Gyula, Szent István út 38. Tel: (66)561-420, Fax: (66)561-436 E-mail: iskola@harruckern.hu Honlap: www.harruckern.hu Igazgató neve: Zámbó András Pályaválasztási

Részletesebben

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek

Részletesebben

A partneri elégedettség és igény elemzése

A partneri elégedettség és igény elemzése Szentistváni Általános Művelődési Központ Baja A partneri elégedettség és igény elemzése (szülők és tanulók) 211 Készítette: MICS 1 Bevezetés A mérés amely egyéb, mint a kísérletező személy kölcsönhatása

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 42581/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Tájékoztató a 2010/2011-es nevelési

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015. OKTÓBER 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2016/2017. tanévben induló osztályaink 01 kód magyar angol két tanítási nyelvű gimnáziumi osztály Az angol nyelv és kultúra

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2015. november 16. (hétfő) 15 óra 2015. december 14. (hétfő) 15 óra Veszprémi SZC Jendrassik Venesz Középiskolája és Szakiskolája 8200 Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 203066 Telefon: 88/567-430; 88/426-866 Telefax: 88/567-431 E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Különös közzétételi lista Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2013/14. tanév

Különös közzétételi lista Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2013/14. tanév Különös közzétételi lista Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2013/14. tanév Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott 68 fő 1 Végzettség, képzettség tantárgyak és szolgáltatások

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013.

MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR - MOSON - SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2012/2013. TANÉVBEN A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja korábbi

Részletesebben

IGÉNYFELMÉRÉS ELEMZÉS 2013.

IGÉNYFELMÉRÉS ELEMZÉS 2013. IGÉNYFELMÉRÉS ELEMZÉS 2013. 1/9 1. BEVEZETÉS A SECOND CHANCE IN HOSPITALITY - Második esély a szállodaiparban című projekt kivitelére létrejött partnerség azzal a céllal alakult, hogy a szállodaipari szakképzés

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI

FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI 2015.07.07. A téma A kérdésfelvetés és a kutatás bemutatása:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I

P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS P Á L Y A V Á L A S Z T Á S I T E V É K E N Y S É G, P Á L Y A I R Á N Y Í T Á S EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY KESZTHELY 2 0 1 1-2 0 1 2 Készítette:

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011

HISZK_Kalmár_PÁV_adatlap_2011 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKISKOLA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA KALMÁR ZSIGMOND TAGINTÉZMÉNY OM azonosító száma:029678 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zs. u. 7-9. Telefonszám 62-222-246 Fax

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ

A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ A SZAKKÉPZÉS RENDSZERÉNEK VÁLTOZÁSA JANOVICS LÁSZLÓ A SZAKKÉPZÉS REFORMJA 2010 után egy átfogó köznevelési és szakképzési reform indul el: 3 éves szakképzés közismeret helyett szakmai képzés duális szakképzés

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

a 2015/2016-os tanévre 037557 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. 001 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. ; 01 02 nyelv,

Részletesebben

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára

A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Kód A képzési formák 8. osztályt végzettek számára Jendrassik Venesz Középiskola és Szakiskola, Veszprém, Március 15. utca 5. OM azonosító: 037223 KIK 178012 2015-2016. tanév A szakképesítés és OKJ szakképzettség

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája A történetünk 1950-ben alapították (Állami Vas-Fém-Gépipari Gimnázium) 1955-1991. Latinka Sándor Gépipari Technikum 1993-tól

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes)

Szakiskolai alapozó képzés osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Szakiskolai alapozó képzés 9-10. osztály nappali tagozat (tandíjmentes) Alapozó képzésünket azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik befejezték a 8. osztályt és szeretnének 9-10. osztály elvégzése után szakiskolai

Részletesebben

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14.

A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. A pályaorientáció és a pályatanácsadás a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának gyakorlatában Szeged, 2014. március 14. Előadó: Nyemcsok Lászlóné, tanácsadó Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai

Részletesebben

A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről

A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről Magyar Pedagógiai Társaság - Pályaorientációs Szakosztály A tanárok és a pályaorientáció - Életút-támogató pályaorientációra való felkészítés a tanárképzésben A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről

Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztató. a kereskedelmi- és a közgazdasági szakgimnáziumi (régebbi nevén szakközépiskola) tagozatra való felvételről Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát,

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32.

001 Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Telephely: Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza Krúdy Gy. u. 32. Tanulmányi terület kódja: 21 Tanulmányi terület neve: szakiskola: 3 évfolyamos szakiskolai képzés; szakiskolai közismereti és szakképzési kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z)

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh

Részletesebben

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák!

Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kedves Szülők! Kedves Diákok! Tisztelt Igazgató Úr /Asszony! Tisztelt Kollégák! Kiadványunkkal tájékoztatni szeretnénk leendő diákjainkat, szüleiket, osztályfőnökeiket a 2015-2016. tanévben indítandó osztályainkról.

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben