A HULLÁMTÉR-HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGE SZEGVÁR TÉRSÉGÉBEN

Átírás

1 A Puszta /20. pp A HULLÁMTÉR-HASZNOSÍTÁS LEHETŐSÉGE SZEGVÁR TÉRSÉGÉBEN ŐZE PÉTER SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI FŐISKOLAI KAR, TAKARMÁNYOZÁSTANI TANSZÉK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2002 BEVEZETÉS Hullámtérnek a folyók, vízfolyások partvonala és az árvédelmi töltés közötti területet nevezik, tehát az árterek azon részét, amely nincs mentesítve az árvízi elöntésektől. Az ármentesítő művek által védett területet mentesített ártérnek vagy mentett oldalnak nevezik (46/1999. Korm. r.). A honfoglalás idején Magyarország mai területének negyedrésze ártér volt. A folyószabályozások előtt a mélyebb ártéri területek állandó, a magasabbak időszakos vízborítás alatt álltak. A mélyebben fekvő ősi árterületeken a környékbeli lakosság halászattal, pákászattal, vadászattal, nád- és gyékényvágással, gyűjtögetéssel (pl. sulyom, harmatkása, madártojás) és erdőhasznosítással foglalkozott. A fennsíki ártéren szénát gyűjtöttek, állatot legeltettek, gyümölcsöt termesztettek, a legmagasabban fekvő területeken pedig földművelést folytattak. Ezek a hasznosítási formák alkalmazkodtak a természeti viszonyokhoz, a táj arculatát lényegében nem változtatták meg (ÉLESZTŐS, 1994). A magyarság létszámának növekedésével egyre nagyobb területeket szántottak fel. A megtermelt gabona feldolgozása megkívánta a vízimalmok számának növelését, melyek gátjai felduzzasztották a folyókat, aminek a következtében a kiöntések gyakorisága megnőtt, elősegítve a környező területek elmocsarasodását. A hegyvidéki területeken fokozódó erdőkitermelések emelkedő árvízszinteket okoztak, veszélyeztetve a folyók mellé vagy közelébe épülő településeket. Másrészt megnövekedett az igény azokra a területekre, melyeket a víz időszakosan vagy állandóan elborított. A vízi közlekedés kiterjedése is igényelte a folyószabályozások megvalósítását (LÁSZLÓFFY, 1982).

2 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A folyószabályozások és annak részét képező lecsapolási munkálatok hazánk természeti viszonyainak legnagyobb méretű átalakításai voltak, méreteikben és a környezetre gyakorolt hatásukban is. A pusztító árvizek kivédésére a folyómederrel párhuzamos védőgátrendszert alakítottak ki. A folyóknak lassú folyását, így az árhullámok elhúzódó levonulását a folyók esésének fokozásával, tehát a folyómedrek lerövidítésével, a kanyarulatok átvágásával, új mederszelvények kialakításával akadályozták meg. A Tisza szabályozását Vásárhelyi Pál tervezte meg, majd halála után Paleocapa Péter módosított rajta. A munkálatok Széchenyi Istvánnak a Tisza-szabályozás szervezőjének első ünnepélyes kapavágásával augusztus 27-én Tiszadob alatt kezdődtek el. A Tiszának és főbb mellékvizeinek a szabályozása zömmel a múlt század elejére befejeződött. A Duna szabályozása 1871-től a budapesti szakasszal kezdődött el, és az első világháborúig a munkálatok nagy részével végeztek. Pénzügyi okok miatt számos mellékfolyót a második világháború után szabályoztak. Az elvégzett munkálatok eredményeként a mai Magyarország eredeti km 2 árterületéből km 2 -t mentesítettek, a gátak közötti hullámtér pedig 1500 km 2 lett (SOMOGYI, 2000). A hullámterek, a folyók középvízi medrével együtt, hazánk összes árterületének kb. 8%-át adják; kétharmad részük a Tisza, egyharmad részük a Duna völgyében található. A hullámterek hasznosításánál meghatározó az elsődleges rendeltetésük: a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése. A sajátos topográfiai, talajtani, hidrológiai adottságok miatt természetvédelmi, ökológiai és génmegőrző szempontból igen értékes életterek. Ugyanakkor az erdészeti és mezőgazdasági kultúrák számára nagy termőképességű termőhelyek. Jelenleg a hullámtéri területek több mint 25 %-a szántó, 32 %-a erdő, 17 %-a gyep és 22 %-a úgynevezett kivett terület. Egyre jelentősebb a terület turisztikai jelentősége: a vízi, kerékpáros, lovas és vadászturizmus mellett fokozódik az érdeklődés a szelíd- és ökoturizmus iránt. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a hullámtéren az ingatlan tulajdonosok mezőgazdasági művelést, erdőgazdálkodást vagy bármilyen más tevékenységet kizárólag saját kockázatukra, a környezetvédelmi, természetvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályozása nélkül folytathatnak. A vízgazdálkodásnak, természetvédelemnek, mező- és erdőgazdálkodásnak, valamint a jóléti használatnak érdekei gyakran eltérőek (MEZŐSI, 2000). Fontos az érdekek összehangolása, a tájpotenciál megfelelő hasznosításával a Tisza menti települések fenntartható fejlődésének biztosítása. CÉLKITŰZÉSEK A Tisza hullámterének Szegvár nagyközség közigazgatási határához tartozó részén fontos feladatnak tartom felmérni mindazt a lehetőséget, amit az itt található sajátos adottságú táj nyújthat. Ezt a következő szempontok figyelembevételével kívánom bemutatni: - A térség ősi ártéri gazdálkodási formáinak ismertetése. - A Tisza-szabályozás tájra és gazdálkodási formákra kifejtett hatásának vizsgálata. - A térség jelenlegi mezőgazdálkodási hasznosítása: növénytermesztés, állattenyésztés, méhészet, stb. - Az erdőgazdálkodás hatása a hullámtéri erdőket alkotó fafajok elegyarány-változására. - A jelenlegi környezeti állapot természeti értékeinek számbavétele: botanikai és állattani értékek. - A terület halállományának halászati és horgászati jelentősége. - A térség vadállománya és a vadgazdálkodás jelentősége. - A térség turisztikai ismertetése: horgász-, vadász- öko- és falusi turizmus lehetőségének szempontjából. - A hullámtér-hasznosítással kapcsolatos érdekellentétek felvázolása. A múlt ismertetése és a jelenlegi állapot felmérésének eredményei után elemzések segítségével kívánom megvizsgálni, valamint kijelölni az elképzelt fejlesztési irányokat és lehetőségeket. 2

3 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter IRODALMI ÁTTEKINTÉS A hullámtér-hasznosítás története a Tisza-völgyben A nagy tiszai síkság a Pannon-tenger medencéjének fokozatos feltöltődésével évmilliók alatt alakult ki. Többszázezer évig tartott, míg a Föld belső kéregmozgásai, a folyóvizek töltögető, valamint a szelek felszínt romboló munkájának hatására kialakult a Tisza vízrendszere (BOTÁR - KÁROLYI, 1971). A honfoglaló magyarságot a Tiszának és mellékfolyóinak árvizeitől megöntözött, a folyók hordalékával folyton megújuló dús legelők késztették letelepedésre. Őseink mintegy tízmilliós állatállománnyal érkeztek új hazájukba. Ennek az állománynak a legeltetését az Etelközben km 2 -es területen végezhették. A Kárpát-medence alföldjén csupán km 2 -nyi legelőterület állt rendelkezésre. Az ártéri legelők bővebb táplálékbázist jelentettek, mint a korábbi sztyepplegelők, így lehetővé vált a letelepedés, a nomád pásztorélet felhagyása (DOBROSI - HARASZTI - SZABÓ, 1993). Az egykori leírások, az újabb régészeti feltárások és a pollenvizsgálatok is megerősítik, hogy ligeterdős mezőség és vizesmocsaras területek váltakoztak az Alföldön az Árpád-korban. A vizek által elárasztott terület, az ősi ártér km 2 kiterjedésű volt. Itt alakult ki a tájhasznosítás sajátos módja: az ártéri gazdálkodás, ezen belül is kiemelkedő a fokgazdálkodás szerepe. Az évenként rendszeresen érkező árvizeket természetes úton keletkezett vagy mesterségesen ásott fokok, erek, csatornák segítségével elvezették alacsonyabban fekvő halászó tavakba, kaszálókra, legelőkre, gyümölcsösök aljába. Az áradó vízzel együtt vándoroltak ívóhelyet keresni a halak a sekélyebb, melegebb ártéri vizekbe. A víz apadásakor igyekeztek kihúzódni a folyóba, de a rekesztékek megakadályozták a nagyobb halak visszatérését. A régészeti feltárások megállapították, hogy az Árpád-korban az Alföld folyóvölgyi területein létesített árkok egységes rendszer alapján épültek. A rendszer szabályozott működtetésével kivédhetővé váltak a pusztító árvizek, feltöltötték a halastavakat, valamint öntözték a legelőket és a kaszálókat (BELLON, 2000). Az ármentes területek és az árterületek egymást kiegészítő jellegű gazdasági fejlődését a XIII. sz. közepén a tatárjárás felszámolta. Nagy pusztaságok maradtak vissza, a fokrendszer gondozása elmaradt. A török hódoltság korszakában hadászati okokból és a rideg pásztorkodás nagyarányú térhódítása miatt rengeteg fát vágtak ki, melynek következményeként növekedtek az árvízszintek. A védelmi szempontok is elősegítették a láp- és mocsárvilág nagymérvű kiterjedését. Általánossá váltak a különböző ártéri foglalkozások: halászat, pákászat, csíkászat, gyűjtögetés és vadászat (SOMOGYI, 2000). Az Alföld elmocsarasodását fokozták a folyókat elrekesztő számtalan malomgátak, melyek szilárd küszöböt alkottak, tartósan megemelték a víz szintjét, és a meder feliszapolódását eredményezték. A folyók sekély esése miatt állandósították az árvízi állapotokat. A XVIII. sz. második felétől erősödtek az igények az elvadult vízviszonyok javítására. Az ország lakosságának szaporodása és a gazdasági fellendülés, a megnövekedett gabonaárak fontos szerepet játszottak a termelés biztonságát szolgáló vízrendezés megvalósításában. A vízi utak fejlesztését a fakitermelés és a sószállítás biztosítása indokolta. Az állattenyésztés színvonalának emelkedése a nagyobb hozamú, igényesebb fajták (pl. svájci szarvasmarha, merinói juh) elterjesztése a rét és legelőgazdálkodás korszerűsítését, a lecsapolási munkák megindítását igényelte (VÁZSONYI, 1973). A folyószabályozások és ármentesítések munkálatainak fejlődése az ismételten bekövetkező nagy árvizekkel kapcsolatosak. Az 1750-es és 1770-es évek árvizes időszak, az évi árvíz, az 1830.évi nagy árvíz és az 1840-es évek rendkívüli árvizes periódusai késztettek az egyre tarthatatlanabbá váló helyzet felszámolására (BOTÁR - KÁROLYI, 1971). A korábbi századokban végzett kisebb-nagyobb ármentesítési és folyószabályozási munkálatok csak helyi jelentőségűek voltak. Széchenyi István javaslatára megalakult a Tiszavölgyi Társulat, mely feladatának tűzte ki a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását augusztus 27-én Tiszadobon az urkomi magaslat mellett megtörtént az úgynevezett Széchenyi-gát első ünnepélyes kapavágása. Vásárhelyi Pál tervei alapján a Tisza-völgy egységes szabályozása egész Európában páratlan méretű vállalkozás volt. A Tisza eredetileg 1211,7 km hosszúságú volt, a szabályozások után hossza 728,9 km-re csökkent. A folyó kanyarulatait 112 helyen vágták át, ezek együttes hossza 133,8 km (LÁSZLÓFFY, 1982). 3

4 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A hullámtér-hasznosítás története Szegvár térségében Szegvár térsége az első alföldi kultúrák megtelepedése óta folyamatosan lakott. Már i. e körül élt itt egy déli származású állattenyésztő és földművelő embercsoport, a Körös-kultúra népe. Az újkőkor második felében alakult ki a Tisza-kultúra nagy telepe Szegvár-Tűzkövesen. Az elkövetkező évszázadokban éltek itt szkíták, kelták és dákok is. Őket követték a gótok, a hunok és a gepidák. 567 után a térségben megjelentek az avarok (a Veker, a Kurca és a Kórógy partjain). A honfoglalást követően négy falu állt fenn a szűkebb környéken. Szegvár elődje az akkor Szegnek (Zeegh) nevezett falu volt (KOVÁCS, 1998). Csongrád vármegye Árpád-kori területe a Tisza két oldalán terült el, nagyjából a Körös és Maros közötti vidéken. Középen húzódott a Tisza völgye széles árterületével, medrét kétoldalt mellékágak, holtágak és morotvák kísérték. Legjelentősebb mellékfolyója a Körösből kiszakadt Kurca volt, melybe szintén mellékfolyókként torkollottak Szentesnél a Veker, Szegnél a Kórógy, és Mindszentnél a Ludas-ér. E vidék az ország egyik legjobb halászterülete volt, a halastónak használt holtágak, morotvák sokaságával. A Szeg melletti Sajt falu határában négy halastavat jegyeztek fel. A honfoglalás előtt a Duna-Tisza közét bolgárok és szlávok foglalták el. A megye területén két hely volt, mely a bolgárokról (nándorokról) kapta a nevét. Az egyik a Nándor halastó, Csany határában, melyet István király adott a béli apátságnak (1037, 1086) azzal, hogy az apátságé a tóból kifogott minden hetedik hal vagy minden hetedik halászata a tónak. A birtok gyümölcstermésének hetedrésze szintén az apátságot illette. Csany határában említett tó neve fennmaradt Szegvár határában a Tisza árvédelmi töltése mellett (GYŐRFFY, 1963). Szeg falut 1596-ban a törökök feldúlták és teljesen elpusztították. Határának pusztáit, halászó vizeit a környező települések lakossága bérelte. A térség gazdálkodásának fellendülését Gróf Károlyi Sándor intézkedései hozták tól a földbirtokaihoz tartozott a szegvári puszta, majorságot létesített, újratelepítette a falut, beindította az uradalmi gazdálkodást (CSÍKVÁRI, 1937). A korabeli ártéri gazdálkodás módjára és mértékére következtethetünk a II. József császár idejében végrehajtott urbáriumi felmérés eredményéből. Eszerint a Lándor-hát (máskor: Nándor ház) nevű vizes, posványos rétséget három részre osztották, melyből /65 hold területet a község váltott meg holdanként 24 kéve náddal. A rosszabb, posványosabb terület 3486 hold, az urasági rét a Lándor-háton 871 hold volt. A leírás szerint a szántóföldek és a legelők jó minőségűek, fa nincs a határban, csupán gyékényből és nádból van elegendő. A halászat a jobbágyoknak csak saját részre volt megengedett. Az évi felmérés szerint erdő nem volt, csupán szétszórtan némi uradalmi füzes, így a tüzelőt a rét nádjából szerezték. A Tisza árvizével elöntött terület /8 hold volt, mely után minden házhelyes gazda 40 kéve nádat adott be az uradalomnak. A két felmérés között tíz év telt el. A termelési eredményekből látható, hogy a külterjes állattartás mellé fölzárkózott a szemtermelés, a kezdődő gabonakonjunktúra érdekeltté tette a lakosságot a termelésben (HERCZEG, 2000). A vízimalmok üzemeltetésére, a fokokon, ereken való csónakos közlekedési lehetőségre és a fokgazdálkodás szegvári hagyományaira mutat rá egy 1843-ból származó tanácsülési jegyzőkönyv. Szilágyi István és Borbíró Tóth András helybeli csúvárok panaszt emeltek Fischer Márton halászati bérlő ellen, mert jövén a malombúl lisztel tele zsákokkal terhelt ladikjuk az úgynevezett Sebes-foknak keresztül lészázása s a szélén hagyott csekély, s keskeny járás végett a part felül felbillent, zsákjaikk némelly része az elmerült ladikjokba felázván (MÓD, 2002). A fokokon, ereken elhelyezett rekesztékeket lészáknak hívták, melyek készülhettek nádból, vesszőből fonva vagy fából, lécekből építve. Ezek megakadályozták az ártérre vonult halaknak a folyómederbe való visszatérését (SZILÁGYI, 1995). A Tisza szabályozása során, a szegvári folyószakaszon, két helyen történt kanyarulat-átvágás. A 85. II. sz. átmetszés után a szegvári határhoz tartozó Labodár-sziget a folyó jobb partjára került, ma már a csanyteleki határhoz tartozik. A 86. sz. átmetszés után a baksi határhoz tartozó Síróhegy a folyó bal partjára került, ma már a szegvári határhoz tartozik. Az átvágások időpontja időben eltolódott, először a vezérárok szelvényét alakították ki. A sz. átmetszések az 1860-as években készültek el (BOTÁR & KÁROLYI, 1971). Más forrás szerint a Csongrád - Szeged közötti szakaszt 1855 és 1864 között metszették át, a 86. sz. kivételével, melyre 1889-ben került sor (VÁZSONYI, 1973). 4

5 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter Szegvár község Tisza-ártere kedvező feltételeket biztosított a fűzvesszőtermesztéshez, már a XIX. században is jellemző volt a szegvári paraszti gazdaságokra a kosárfonás. Az 1920-as évek elején a Földművelésügyi Minisztériumnak kísérleti fűztelepe volt Szegváron. Ez a terület később a Szegvári Háziipari Szövetkezet kezelésébe került. A fel nem dolgozott vesszőket vagonszámra vásárolták és szállították el a kereskedők ben megalakult az Erdőkémia Vállalat, ekkor még a hullámtéren végeztek vesszőtelepítést. Rövidesen 71 kh-on termelték a vesszőt, majd elkezdődött a gépesítés: főzőüst, hántoló és emelő berendezések termelésbe állítása. Az 1960-as évekig a vállalatnál dolgozók a néhány holdas gazdaságok kisparaszti rétegéből kerültek ki. Kiegészítő tevékenységként végezték a vesszőtermesztést és annak feldolgozását (SZÉCSÉNYI, 1982). A Tisza hullámterének termőhelyi értékelése Szegvár térségében Földrajzi fekvés, erdőgazdasági táj Szegvár a nagy Alföld Erdőgazdasági Tájcsoportba, a Mindszenti/Nyugat-Csanádi erdőtervezési körzetbe, a Csanádi-hát erdőgazdasági tájegységéhez tartozik (ERDŐTERV, 1998). Kistérségi besorolás szerint Szentes kistérséghez, Dél-Tisza-völgy kistájába tartozik (FEHÉR, 2000). Geológiai viszonyok Az Alföld mai alakját a vizek feltöltő munkájának és a szél segítségének köszönheti. A feltöltődés ma is megfigyelhető az árterületeken. A szél által szállított hordalékból alakult ki az Alföld lösztakarója, mely a hullámtereken mindenütt vízbehullott, úgynevezett ázott lösszé vált. A hullámtérben a talajok felépítése tehát változó, legnagyobb részt kialakulatlan öntéstalaj. Általában mészben szegények és kötöttségük rétegenként változó, attól függően, hogy milyen hordalékot halmozott egymásra a folyóvíz. Domborzati viszonyok, talajviszonyok és vízjárások A Tisza jelentős térszintkülönbséget hozott létre hordaléklerakodásaival a medrével szomszédos területeken. A tengerszint feletti magasság m-ig terjed, a hullámtéren méteres nagyságrendű szintkülönbségek fordulnak elő. A talajszerkezet a mederpartokon és a hozzá közelebb eső részeken lazább vályogos vagy homokos. A folyó medrétől távolodva a térszint mind magasabbá válik, a talajszerkezet pedig egyre kötöttebbé, agyagosabbá, mert az elcsendesedő árhullám itt már finom iszapalkotó részeket rak le. A Tisza hullámterén megkülönböztetünk nagyon mély, mély, középmély, középmagas és magas fekvésű területeket, melyek nemcsak a talajszerkezettel, hanem a hullámtér vízjárási viszonyaival is összefüggésben állnak. A kötöttséget és a fekvést együtt kell vizsgálni, a kettő összhatása dönti el a hasznosíthatóságot. Klíma Egy terület éghajlatát általában és elsősorban földrajzi helyzete, másodsorban, pedig sajátságos földrajzi viszonyai határozzák meg. Az Alföldet a 47. földrajzi szélességi fok metszi. Éghajlatában a szárazföldi, kontinentális hatás a legerősebb. Az éghajlat jellegzetessége a változékonyság, ami a hőmérséklet nagy évi és napi ingásában, a meleg nyári és a hideg téli időjárásban, az aszályos időszakok szeszélyességében, a késő tavaszi és a kora őszi fagyok gyakori előfordulásában nyilvánul meg. A Tisza hullámterében az erdős-sztyepp klíma jellemző, a nyári szárazság és a nyárutói aszály hatásait a kedvezőbb vízellátottsági viszonyok ellensúlyozzák (ERDŐTERV, 1998). 5

6 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve Jellemző meteorológiai adatok: Dél-Tisza-völgy: ariditási indexe 1,21-1,3. Uralkodó szélirány az észak-északnyugati, valamint a dél-délkeleti. Évi középhőmérséklet: 10,5-10,6 o C. Napfényes órák száma: Éves csapadék: mm. Tenyészidőszaki csapadék: mm (FEHÉR, 2000). Hullámtér-hasznosítás és annak vízvédelmi szempontjai A Tisza vízgyűjtő területéről évente összesen mintegy 114 km 3 -nyi víz érkezik a medence belsejébe. Ez a vízmennyiség nem egyenletesen vonul le, melynek következtében másfél-két évente kilép a folyó a medréből és öt-hatévenként jelentősebb áradás tapasztalható. Utóbbi években az árhullámok tetőző vízszintjének emelkedő tendenciája mellett megnőtt a belvízi kockázat is. Az árvízvédelem a belvízvédelemmel együtt biztonsági és gazdasági kérdés, mely az aszályelhárítással együttműködve alapvetően meghatározza a Tisza-völgy ökológiai és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő hasznosítását (CSATÁRI, 2001). A hullámtér olyan sajátos élőhely, amelynek mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási hasznosítása nagymértékben függ a folyó vízjárásától. A hullámtér elsődleges funkciója az árvízi vízhozamok levezetése, beleértve a jeges árvizeket is, ennek megfelelően a hullámtér a folyó árvízi medrének része. A hullámtér az ökológiai hálózat meghatározó része és természeti területként kezelendő, akkor is, ha az nem minősül védett természeti területnek. A hullámtéren bármilyen hasznosítási tevékenységet csak a környezetvédelmi, természetvédelmi előírások betartásával és az árvizek levezetésének akadályoztatása nélkül szabad végezni (Korm. r. 46/1999.). A 46/1999. sz. Korm. r. szabályozza a hullámtér hasznosítását, művelését. Alkalmazása során be kell tartani a következő törvényeket: évi IV. törv. A termőföldről, évi LIII. törv. A környezet védelmének általános szabályairól, évi LVII. törv. A vízgazdálkodásról, évi LIII törv. A természet védelméről, évi LIV. törv. Az erdőről és az erdő védelméről, évi LV. törv. A vad védelméről és a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, évi XXII. törv. A területfejlesztésről és a területrendezésről (MEZŐSI, 2000). A hullámterek általános jellemzése A folyószabályozás az ősi árterületet egy gátak közé szorított keskeny hullámtérre és egy egészen más hidrológiai adottságú mentett ártéri területre osztotta. A táj jellege, adottságai lényegesen megváltoztak, az egykori szeszélyesen kanyargó folyó már nem változtatja medrét, nem vágja le túlfejlett kanyarulatait, holtágakat és morotvákat képezve (CSATÁRI, 2001). Korábban az árterek jellemző sajátossága volt, hogy a legnagyobb árvizek idején is voltak szárazon álló és sekély vízborítású élőhelyrészletek is. A mederből kilépő vizek gyorsan szétterültek, és sokkal alacsonyabb árvízszintek alakultak ki. A vízborítás mélységéhez és időtartamához alkalmazkodtak a vegetációs zónák. A hullámtereken a hirtelen emelkedő, általában magas vízszinthez alkalmazkodni tudó nagy tűrőképességű fajok kerültek előtérbe. A folyóhoz kapcsolódó természeti rendszerek sajátossága, hogy az életterei nagy változatossággal rendelkeznek, a sávozottság és a mozaikosság egyszerre van jelen ( /tisza/tisza8.html). 6

7 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter Hullámtéri szántók A hullámterek környezetileg igen érzékeny területek, az áradások idején a folyó kilép a medréből és elönti a hullámteret, melyet a tápanyagban gazdag hordalékával megterít. Az árhullám levonulása után gyorsan fejlődik a gyomvegetáció, emiatt a szántók eredményes műveléséhez vegyszerezést és műtrágyázást kell(ene) végezni, de nagy a veszélye a növények által fel nem használt és lassan lebomló vegyszerek bemosódásának a kubikgödrökbe, holtágakba, valamint a folyóba. Másrészt az árvíznek erősen kitett hullámtéri szántók művelésbiztonsága az egyre emelkedő árvízszintekkel csökken. Ezért a hullámtéri szántók fokozatos visszaszorítása szükséges, és a helyükön rét- legelő vagy erdőgazdálkodást kell folytatni (HARASZTHY, 2000). Hullámtéri erdők Gazdasági, természetvédelmi és árvédelmi jelentőségük kiemelkedő. Az adott terület fekvése, a folyó vízszintjéhez viszonyított magassága alapvetően meghatározza a terület fafajösszetételét és faállományviszonyait. A folyómenti erdőöv belső szegélytársulása a bokorfüzes (Salicetum triandrae), melyet többnyire a mandulalevelű fűz (Salix triandra) és a kosárfonó fűz (Salix viminalis) képez. A bokorfüzest az inváziós kúszónövényfajok közül a süntök (Echinocystis lobata) és a parti szőlő (Vitis riparia) futja be. A bokorfüzesnek fontos szerepe van a partvédelemben, valamint a fűzvessző kosárfonásra is alkalmas. A fűz-nyár ligeterdő (Salicetum albae fragilis) puhafás ártéri erdő. Állományát fehér fűz (Salix alba), fehér nyár (Populus alba), fekete nyár (Populus nigra) alkotja. Gyepszintjében a honos fajok közül nagy számban található hamvas szeder (Rubus caesius), nagy csalán (Urtica dioica), fekete nadálytő (Symphytum officinale), édesgyökér (Glycyrrhiza echinata). A fűzliget folyamkísérő növénytársulás, állandóan keletkezőben, ugyanakkor átalakulóban van. Partvédelmi szerepe mellett az Alföld meghatározó tájképi eleme, jellegzetes rovar- és madárvilágával népes élettér. Szil-kőris-tölgy ligeterdő (Fraxino pannonicae-ulmetum, Querco-Ulmetum) keményfás ártéri erdő. Magasabb ártéri szinteken, üde-félnedves termőhelyek jelentik a társulás kifejlődésének optimumát. Olyan ártéri elegyes tölgyesek, melyekben a kocsányos tölgyön (Quercus robur), mezei juharon (Acer campestre), mezei szilen (Ulmus minor), magyar kőrisen (Fraxinus angustifolia), hazai nyárfákon, európai vadkörtén (Pyrus pyraster) kívül a gyertyán (Carpinus betulus) is előfordul még. Cserjeszintje és gyepszintje rendkívül dús. A keményfások irtvány földjei jelenleg a jobbminőségű szántóföldek közé sorolhatók. Tájalkotó szerepe a szil-kőris-tölgy ligeterdőnek még különlegesebb, mint a fűzligeté (HORVÁTH, 1995). A nagyon mély fekvésű területek általában kötött agyagos talajok. Hajdan feltöltődött morotvák, holtágak és a mély vizű kubikgödrök tartoznak ide. Füzesek és hazai nyarak termőhelye. A mély fekvésű területek többnyire iszaptalajok, néha könnyebb agyagtalajok. Az árvizek hamar elöntik, nemesnyár-telepítésre csak jól kiépített és karbantartott csatornahálózattal alkalmas. A középmély fekvésű területek általában jó vízgazdálkodású iszap, vagy könnyebb agyagtalajok. A szabályozás előtt keményfás ligeterdők, ártéri rétek és a szántók területe volt. A természetszerű fűz-nyár ligeterdők leginkább itt fordulnak elő. Megfelelő talajtípus esetén a nemes nyár ültetvényeknek a legalkalmasabb területek. A középmagas fekvésű területeket a közepes és a magas árvizek öntik el, a vízborítás 2-3 hétig tart. A folyószabályozás előtt ezeket a területeket nem, vagy csak ritkán öntötte el az árvíz. A talajtípustól függően minden jellemző ártéri erdőtípus előfordulhat. A magas fekvésű területek csak a folyószabályozás után lettek ártéri területek. Csak magas árvizek esetén kerülnek 1-2 hétig tartó vízborítás alá. Elsősorban gyepek és szántók voltak korábban, melyekre nemes nyarasokat, hazai nyarasokat és tölgyeseket telepítettek (HALÁSZ, 1995). 7

8 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve Az ártéri erdők az elmúlt időszakban jelentős változáson mentek keresztül. Jellemző a tájidegen, inváziós fajok tömeges megjelenése: gyalogakác (Amorpha fruticosa), zöld juhar (Acer negundo), amerikai kőrisfajok (Fraxinus pensylvanica, Fraxinus americana). Lágyszárú inváziós fajok: a süntök (Echinocystis lobata), magas aranyvessző (Solidago gigantea), olasz szerbtövis (Xanthium italicum). Utóbbi időben a természetes erdők és a gyepek rovására jelentősen nőtt a fatermesztő ültetvények területaránya, melyek többnyire nemes nyár ültetvények (HORVÁTH, 1995). Legelő- és réthasznosítás A Tisza mente híres volt állattartásáról, rétjeiről, legelőiről. Nagyüzemi istállózó állattenyésztési technológiára való áttérés és az utóbbi évtizedben bekövetkező állatállomány csökkenés miatt egyre inkább háttérbe szorult a legeltetéses állattartás. Így a még meglévő jó termőhelyi adottságú hullámtéri gyepeknek - melyeknek aránya csak 15% - megindult a gyomosodása és az erdősülése többnyire az említett tájidegen gyalogakáccal (HARASZTHY, 2000). A rókasásos-ecsetpázsitos mocsárrét (Carici vulpinae - Alopecuretum pratensis syn. myosuroides) az Alföld egyik jellemző mocsárrét típusa. Különösen a nagyobb folyók árterein elterjedt, az ártér nedvesebb részén, ahol időnként hosszabb elárasztásnak vannak kitéve. A vályogos, agyagos üledékek váz- és réti talajain található. Az ecsetpázsit (Alopecurus pratensis syn. myosuroides) sűrű állományt alkot, a gyep magassága eléri a 80 cm-t. Jellemző kísérőfajok: borzas sás (Carex hirta), mocsári sás (Carex acutiformis), bókoló sás (Carex melanostachya), réti perje (Poa pratensis). A legeltetés hatására jelentős a sovány vagy veresnadrágcsenkesz elterjedése is (Festuca pseudovina). A fehér tippanos mocsárrét (Agrostetum albae) főleg az alföldi nedves árterek jellemzője. Nedves hordalék- és réti talajokon találhatók. Szálfüvekből álló egyenletes zártságú. Uralkodó a fehér tippan (Agrostis stolonifera), mellette közönséges perje (Poa trivialis), réti perje (Poa pratensis) és réti szittyó (Juncus compressus) is előfordul. Fennmaradását a kaszálás segíti, kímélni kell a taposástól (BORHIDI & SÁNTA, 1999). A pántlikafüves rét (Agrostio-Typhoidetum) az alacsony ártéri szinteken alkot állományt, ahol évente visszatérő az elárasztás. Domináns a pántlikafű (Phalaroides arundinacea), alsó szintjében gyakori a fehér tippan (Agrostis stolonifera), a kúszó boglárka (Ranunculus repens). A réti csenkeszes nedves kaszálórét (Cirsio cani-festucetum pratensis) az árterek magasabb térszintű zónájában fordul elő. Uralkodó a réti csenkesz (Festuca pratensis), néha a nádképű csenkesszel (Festuca arundinacea) és kisebb mértékben a réti ecsetpázsittal (Alopecurus pratensis syn. myosuroides) alkot állományt. Tömeges a réti boglárka (Ranunculus acris) (KELEMEN, 1997). A mocsárrétek fenntartásának legcélszerűbb módja a kaszálás. Ügyelni kell arra, hogy megfelelő magasságú tarló maradjon vissza, a gyep gyors regenerálódását elősegítve ezzel. A mocsárréteken legeltetést elsősorban a fehér tippanos rétek szárazabb típusainál célszerű alkalmazni. A legeltetésnek fontos szerepe van a tájképileg értékes fás legelők fenntartásában. Ugyanakkor természeti értékekben gazdagabbak a kaszált rétek, a legeltetés gyomosodáshoz és a ritkább fajok eltűnéséhez vezet (KELEMEN, 1997). A hullámtér növény- és állatvilága A Tisza szabályozása után létrejött másodlagos táj jellegében már közelről sem hasonlít arra a vadvízországra, melyről a korabeli leírások tudósítanak. A hullámtereken kialakult élettér az akkori időszakhoz hasonló élővilág fennmaradását biztosítja. A változatos élőhelyek, a buja aljnövényzetű fűz-nyár ligeterdők, a mélyvízű holtágak, a kubikerdők öreg füzesei és az üde mocsárrétek növény- és állatvilágának fajgazdagsága kiemelkedő (LŐRINCZ, 1996). A Tisza völgye összefüggő sávot képez, amely nagyon fontos része az alföldi természetközeli területek hálózatának. Az ökológiai hálózat biztosítja a fajok vándorlását és terjedését. A génkicserőlődést és helyváltoztatást biztosító migrációs pálya, ökológiai folyosó funkciójának fontossága miatt ügyelni kell az összefüggő élőhely-sávok megtartására és védelmére (CSATÁRI, 2001). 8

9 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter A turizmus kapcsolódási lehetőségei a hullámtér-hasznosításhoz A Tisza mente turisztikai adottságai kedvezőek, igen vonzó természeti látnivalói mellett számos közeli település termál- és gyógyvizekkel rendelkezik. A szabadidő-, sport- és hobbiturizmus kiemelt területe volt a térségnek korábban is. A Tisza szabad strandjait számos visszatérő vendég látogatja. A falusitanyasi turizmus a rendezvény- és fesztiválturizmus fejlődési lehetőséget ad a Tiszától távolabb eső településeknek is. A folyó menti sávban javasolható a vízi turizmushoz kapcsolódó kerékpáros, lovas, gyalogos, vadász- és horgászturizmus fejlesztése, megteremtve az ökoturizmus kialakulásának alapjait (CSORDÁS, 2000). Így a lakosság számára új vállalkozási és megélhetési lehetőségek kínálkoznak, miközben a turizmus adottságát jelentő természeti értékek megóvásának problémái is megoldódnak. Ökoturizmus fogalmán értendő minden olyan természeti környezettel kapcsolatban lévő turisztikai tevékenység, amely a természetet óvja, fenntartja, illetve fejleszti. A természetben való mozgás során a természetben megjelenő, kulturális, gazdasági, vallási, közösségi, települési értékeket, hagyományokat tiszteletben tartja. Idetartoznak a természetvédelem és természetfigyelés kárt nem okozó, ténylegesen természet- és társadalombarát formái. A hullámtéri tevékenységek lehetnek a strandolás, vízi turizmus természetjárás, horgászat és vadászat. A turizmust és a vízi sportokat kiszolgáló létesítményeket lehetőleg a mentett, erdős területeken kell kialakítani. Az ökoturizmus bázisa lehet a falusi turizmusnak. A tájhasználatot úgy kell kialakítani, hogy a kultúrtörténeti emlékek, a természetes erdei környezet, az árterület ligetes rétjei és a barátságos vendégfogadók legyenek azok az értékek, melyek az egyedi kínálat alapját képezhetik (LÁNYINÉ, 1995). A hullámtér-hasznosítással kapcsolatos jelenlegi problémák Az utóbbi évek tiszai áradásai nyomán vízügyi és környezetvédelmi körökben is felvetik, hogy alkalmas-e még a XVIII. században kialakított árvízvédelmi rendszer az Alföld vízháztartásának stabilizálására (ILLÉNYI, 2000). A folyóink medencehelyzetéből adódóan egy bizonyos árvízszinten túl a Duna viszszaduzzasztja a Tiszát, az pedig a többi mellékfolyót, és így szükségszerűen gyarapodik a hullámtereken lerakodó hordalék. A szabályozás után megnövekedett a folyók esése és sebessége, emiatt a tetőző vízállások szintje fokozatosan emelkedik. Az erdők további kivágása a vízgyűjtő területén további vízállásrekordok bekövetkezését teszi valószínűvé. A felsorolt okok miatt a védgátakat időnként magasítani kell (SOMOGYI, 2000). Az új vízrendezés elve a Tisza vizének szabályozott átengedése a fővédvonalon. Így érhetjük el, hogy a csapadékhiányos mentett oldalon megnyerjük a víz áldásos hatását és egyúttal megtartjuk az árvízi biztonságot (BALOGH, 2001). Az ősi árterek viszont már nem állíthatók vissza. Kompromiszszumot kell tehát találni: a hasznosítható vizeket ott kell visszatartani erdősítéssel és gyepgazdálkodással, ahol azok eső formájában lehullanak (PÓCS, 2001). A mintegy m-es vízszintingadozás mellett a Tisza-part és hullámtér turisztikai hasznosítása problémákat okozhat (FOGARASI, 1999). Közép-Európa legnagyobb halpusztulását okozta a január 31-én bekövetkezett, Romániából kiinduló cianidszennyezés. A természeti értékekhez hasonlóan az idegenforgalomban is hosszú távú károkat okozott (JAKUS & SZABÓ, 2000). A Tiszába és mellékfolyóiba számos helyen ipari vagy mezőgazdasági eredetű szennyeződések kerülnek. Hasonló katasztrófák megelőzése érdekében sürgősen meg kell szüntetni e mérgező anyagoknak a folyóba jutását, hogy az élővilág és a turizmus természeti alapjai fennmaradhassanak (HARASZTHY, 2000). A szegvári Tisza-hullámtér természeti értékei Szegvár természeti szépségei közül első helyen kiemelt a hullámtéri erdők gazdag növény- és állatvilága, valamint a vízparti füzesek romantikus harmóniája. Az ártéri erdőkben és réteken élő kiváló vadállomány kedvező vadászati lehetőséget nyújt (forrás: Szegvár nagyközség turisztikai marketingterve). 9

10 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve Szegvárt a vizek falvának is nevezik, több kitűnő horgászható kis érrel és tóval rendelkezik. A község határában a Tisza-gát mellett található az ősi Lándor-tó. A hullámtéren lévő Osztorai-Holt-Tisza, melyet Akolszögi-Holt-Tiszának is neveznek, változatos állat- és növényvilágával, csónakázási lehetőségével talán a térség legszebb természeti értéke (KOVÁCS, 1998). Az Osztorai-Holt-Tisza medrében hidrobotanikai vizsgálatot Dr. Szalma Elemér végzett. Felmérésekor a domináns sulyom mellett a rucaöröm volt megtalálható a védett fajok közül. Jelenleg a térségben botanikai felmérést Virág Zoltán egyetemi hallgató végez, mostanáig két védett fajt, a réti iszalagot és a kislevelű nőszőfüvet találta meg. ANYAG ÉS MÓDSZER A vizsgált terület körülhatárolásának módszere A vizsgálataimat Szegvár Nagyközség közigazgatási területéhez tartozó Tisza-árterület hullámtéri részén végeztem. Munkám során figyelembe vettem a Tisza folyó és az ármentesített területek jelentőségét a tájhasznosítás szempontjából, mivel az élő folyóvíz, az egykori ártéri részek és a mai hullámtéri területek szoros kapcsolatban vannak egymással. Az általam vizsgált terület északi határa a Tisza folyó sodorvonalának 229 fkm szelvényétől kelet felé haladva a Szegvár-Szentes határút vonala. A hullámtér keleti határa a Tisza védtöltése. A déli határvonal a Szegvár-Mindszenti-határcsatorna vonalában lévő hullámtéri anyagárok egészen az Osztorai-Holt-Tiszáig, majd a holtágat az élő folyóval összekötő árok, mely a Tiszát körülbelül a 221,5 fkm magasságában éri el. A terület nyugati határát a folyásiránnyal szemben haladva a kiindulópontig mindenütt a Tisza folyó sodorvonala képezi (1. melléklet). A vizsgált hullámtéri terület összesen 659,5802 ha. Ebből: - erdő 344,2697 ha - gyep 24,8093 ha - szántó 241,3188 ha - mocsár 14,1302 ha - holtág 25 ha - út 9,2519 ha - csatorna 0,8003 ha A vizsgált területen a Tisza folyó 60,3166 ha, a védtöltés 10,2695 ha. Az ármentett terület pufferzónájában található: - erdő 25 ha - rét 150 ha - Lándor-tó 47.6 ha - Tökös-tó 20 ha Az adatfelvételezés, adatgyűjtés módszerei A körülhatárolt térségben három éve rendszeresen madártani felméréseket végzek, melyekről naplót vezetek. A szegvári Tisza-hullámtér élővilágának megfigyelését megkönnyítette, hogy március 15- től hivatásos vadászként dolgozom a Szegvári Vadásztársaságnál. A szegvári Tisza-ártér működési terüle- 10

11 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter tem része, így lehetőségem volt a mező-, erdő- és vadgazdálkodást figyelemmel kísérni az elmúlt négy esztendő során. Az itt élő embereket és gondjaikat is megismerhettem. A dolgozatom megírásának elhatározását követően első lépésként összegyűjtöttem a témával kapcsolatos irodalmi anyagot, több könyvtárban jártam, és számos műből jegyzeteltem. A Csongrád Megyei Szentesi fióklevéltárban és a hódmezővásárhelyi levéltárban többször jártam, hogy a szegvári térségről készült régi kéziratos térképeket és szöveges leírásukat tanulmányozhassam. Ezt követően engedélyt kértem Bacsa Árpádtól az Állami Erdőtervezési Szolgálat Kecskeméti Igazgatósága Szegedi Erdőtervezési Iroda irodaigazgató helyettesétől, hogy átnézhessem a szegvári erdőkről készült erdőállománygazdálkodási terveket. Az irattárban 1955-től találhatók üzemtervek. Ezekből erdőrészletenként kijegyzeteltem a faállományokra vonatkozó adatokat, melyek a következők voltak: részlet területe, erdőállományt alkotó fafajok, azoknak kora, elegyaránya a részletben. Az erdőterv szöveges értékelései segítették a korabeli állapotok megjelenítését. Kaptam erdőgazdasági üzemi térképeket, amelyek alapján Szegváron a helyi erdész, Piti Tibor segítségével a területen mértem fel a tényleges állapotokat. Az adatgyűjtési munkám következő helyszíne az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Szentesi Szakaszmérnökségének központja volt. Elkértem öt évre visszamenőleg a Tisza vízállásának adatait. Az 1968-as években ők kezelték a partvédő erdőket, rendelkezésemre bocsátották az akkori erdőtervet, amelyből kijegyzetelhettem a területre vonatkozó információkat. Ezek alapján már kiszámíthattam a szegvári hullámtéri erdők faállományviszonyainak változását az elmúlt harminc évre visszatekintve. A Szegvári Falumúzeumban kutattam a falu ártéri gazdálkodására utaló néprajzi vonatkozású tárgyak és írások után. Felkerestem azokat a községben élő idős embereket, akik korábban vezető beosztásban tevékenykedtek, és kapcsolatba kerültek a szegvári Tisza-hullámtér hasznosításával. A korabeli tájképről és a hullámtéren végzett tevékenységükről részletesen beszámoltak, elbeszéléseikből hangfelvételt készítettem. Időpontegyeztetés után voltam a Szegvár Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában, ahol érdeklődtem Szenczi Sándorné polgármester asszonytól a kistérségi fejlesztések lehetőségeiről, a Tisza-árterületének szerepéről a turisztikai vonzerő bővítésekor. A falu múltját és turisztikai lehetőségeit jól ismerő Kovács Lajos helyi tanár véleményét is kikértem a falusi- és az ökoturizmus szegvári sajátosságairól. Korábban megalapította Szegváron a Falusi Vendéglátást Szervező Irodát, és a Falumúzeumot is ő vezeti. Felkerestem továbbá a falusi vendéglátásban érdekelt szegvári embereket és a Tisza árterületével kapcsolatba hozható turisztikai lehetőségekről felmérést készítettem. Érdeklődtem a szálláshelyek kihasználtságáról és a vendégéjszakák számáról. A Szegvári Vadásztársaság vadászati naplóit átnéztem, és kigyűjtöttem a Tisza hullámtér térségében tartott vadászatokra vonatkozó adatokat. A Csongrád megyei Trófeabíráló Bizottságtól elkértem az elmúlt öt évben elejtett szegvári őzbakok bírálati eredményeit. A térségben tevékenykedő tiszai halászoktól megkérdeztem a helyi sajátosságokat és a fogási lehetőségeket. Szegváron két horgászegyesület van, felkerestem az egyesületi titkárokat. A horgászturizmus szegvári helyzetéről, a tiszai területek fogási eredményeiről tudtam meg hasznosítható információkat. A tiszai hullámtéri szántóterületeknek nagy részét a Puskin-Tej Kft. műveli, valamint a mentett területeken lévő gyepeket is ők kezelik. Ezért tájékoztatást kértem tőlük a terméseredmények nagyságáról. A térség természeti értékeinek a fölmérését, a terület megfigyelését folyamatosan végzem. A felkészültségemet meghaladó ismeretek esetében támogatást kértem. Megkértem Tóth Tamást a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság helyileg illetékes természetvédelmi őrét, hogy segítsen a térség botanikai értékeinek meghatározásában. Közös felmérést végeztünk az árterületi részeken, a munkát később magam folytattam. A terület természeti és tájképi értékeiről június 12-én Dr. Avasi Zoltán készített fotókat. A képek készítése közben megnéztük a hullámtér eltérő adottságú részeit, bemutattam az addig elvégzett gyűjtő és felmérő munkámat, valamint megbeszéltük a további feladatokat. A szegvári hullámtéri erdőkben sok idős, hatalmas termetű, többnyire fekete nyár hagyásfák találhatók. Ezek a faóriások lábon száradnak törzscsonkokká, rosszabb esetben kivágják őket. A számbavéte- 11

12 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve lüket nagyon fontos feladatnak tartom, ezért 2002 nyarán felmértem a legvastagabb, legidősebb fák kerületét (a talajfelszín felett 1,3 m magasságban), ebből kiszámítottam az átmérőjüket. A fák magasságát egyedenként nem mértem ugyan, de a kidőlt fák mérése valamint az üzemtervi adatok alapján az átlagmagasságuk becsülhető. A felvételezéskor tapasztaltam, hogy a szép öreg fák gyakorta az anyagárok gátján egy sort képeznek, így a korukra is tudtam következtetni, mivel feltételezhető, hogy azokat a gátak építése után telepítették. Engedélyt kértem Dr. Csatári Bálinttól, hogy az MTA Regionális Kutatások Központja Alföldi Tudományos Intézetében betekinthessek a Tisza-dokumentumtárba. Az adatfeldolgozás módszerei A matematikai-statisztikai eljárások közül felhasználtam a következőket: középérték-, szórásszámítás és gyakoriságelemzés, a szemléltetéshez pedig az IBM PC-n a Microsoft Excell adatfeldolgozó programot alkalmaztam. EREDMÉNYEK Szegvár térségében a hullámtér-hasznosítás lehetőségeit a következő módon kívánom bemutatni. Ismertetem a Tisza szabályozásától napjainkig kialakult mezőgazdálkodási formák változását, az állattenyésztési, növénytermesztési és méhészeti hasznosítás vizsgálatainak eredményei alapján. Bemutatom a térség erdőgazdálkodását és vadgazdálkodását. Ismertetem a növénytani és állattani értékek számbavételének eredményeit. A halállomány hasznosítását a halászati és horgászati eredmények alapján. Bemutatom a vadász-, horgász-, öko- és a falusi turizmus helyzetéről készített felméréseim eredményeit. Az eredmények elemzése során a térség hagyományait, jelenlegi gazdálkodási formáit, természeti értékeit úgy tekintem, mint a fejlesztési irányok alaplehetőségeit. Bemutatom azokat a hasznosítási lehetőségeket, amelyek az elkövetkezendőkben meghatározhatják a táj arculatát, és elősegíthetik a térség gazdasági felemelkedését. A hullámtér-hasznosítás módjai Szegvár térségében a Tisza szabályozását követően A szegvári Tisza menti birtokviszonyok változásai a folyószabályozás idején jól nyomonkövethetők a birtoklevelek és leírások alapján. Az adott területeken végzett gazdálkodási módok és ezek tájképformáló hatása a korabeli térképek és leírások alapján szintén megjeleníthetők. Az 1848/49-es szabadságharc bukása után az egységes Tiszavölgyi Társulat megszűnt, de az egyes helyi illetőségű társulatok szervezése tovább folyt. Így folytatódhattak a munkálatok. A tulajdonviszonyok a következőképpen alakultak: a folyómeder állami tulajdonná vált, az a földterület pedig, amelyen a töltés épült, valamint a mellette húzódó anyagároksáv innét termelték ki a töltés építéséhez szükséges föld menynyiséget, létrehozva a kubikgödörrendszert kisajátítás útján az illetékes társulat tulajdona lett (BOTÁR & KÁROLYI, 1971). Szegvár térségében a Károlyi-örökösök voltak a földbirtokosok. Az 1882-ben Penkolta Ferenc által szerkesztett térképen jól látható, hogy a gátépítés után kialakult hullámtéren rét volt; a földterület tulajdonosaként gróf Károlyi Istvánt tünteti fel. Az ármentesített részen gróf Károlyi Alajosnak és gróf Károlyi Lászlónak voltak birtokai. A már említett térkép a Tökös-tavat húsz hold nádassal jelzi, és a Lándor-tóig mocsaras, nádas lapos területek húzódtak. Egy korábbi térkép, melyet 1858-ban Boros Frigyes szakaszmérnök szerkesztett a térség szabályozásának tervéről, még az egész vidéket mocsaras-nádas területként ábrázolja (2. melléklet). Herczeg Mihály is úgy írja le a XVIII. század végi ártéri viszonyokat, hogy Szegváron erdő nem volt, csupán némi uradalmi füzes (HERCZEG, 2000). A megépített Tisza- 12

13 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter védtöltés melletti anyaggödör területsávot kezdetben beművelte a Körös-Tisza-Maros Ármentesítő Társulat (3. melléklet). A mélyen fekvő területek, az úgynevezett kubikgödrök, nehézkesen lehettek szánthatók. A védtöltés pedig védelmet igényelt a megnövekedett árvízszintekkor jelentkező hullámverések ellen. A megoldást a fehér fűz dugványok telepítése jelentette, a gyorsan növekedő törzsek megtörték a hullámokat, a botoláskor nyert fűzfavesszőket pedig az árvízi védekezésben használták fel. A Szegváron élő 79 éves kosárfonómester Rozgonyi Pál még emlékszik rá, hogy ezt a méter széles partvédő fűzerdőt három, a gáttal párhuzamos sávra osztották. Minden évben egy másik sávról vágták le kis fejszékkel a vesszőket, így ugyanazt a területrészt csak háromévente botolták. A levágott vesszőket rőzsébe kötötték, és a töltésen kazalba rakták. A munkát elvégző emberek mindig a harmadik éve rakott kazalból vihettek haza tűzifát. A Tisza hullámtere Szegvárnál korábban legelő volt, így mondja el Rozgonyi Pállal egyezően a 82 éves Tóth László üzemgazdász is. Az éves üszőket hajtották ki tavasszal a hullámtéri legelőre, és egészen késő őszig itt maradtak. Régen karám sem volt, este a gulyás összeterelte az állatokat a nagy kerületű ásott kút mellé. Később már ártézi kútból folyt az ivóvíz és karámban éjszakázott a gulya. A földrajzi nevek máig őrzik emlékét ennek a kornak. Az Akolszögi-holtág, a Tisza szabályozásakor a 86. számú átvágással az élő folyómedertől leválasztott nagy kanyarulat. Az akolszög elnevezés a holtág, a folyó és a gát által bezárt területen belüli állattartásra utal. A védtöltésen át három út vezet a volt legelőre. A Szenteshez közelebb esőt, ahol már a folyó megközelíti a gátat, Tinó-rompának hívják. Az árvíz esetén itt hajtották ki, a magas homokos parton az állatokat. A következő a Pusztai-rompa, ezt régen csak gyalogos közlekedésre használták. Végül a Malmi út vezet a holtághoz. A XVIII. században még három vízimalom őrölte ezen a szakaszon a gabonát. A kanyarulat által közrefogott földterületet a helyiek Síróhegynek hívják, mert a nép szerint árvízkor az állatok a földnyelven rekednek és keservesen sírnak. Rozgonyi Pál és Tóth László emlékei szerint a legelő a Legeltetési Társulaté volt. Tagjai részére a társulat az élő Tisza partján 500 négyszögölös telkeket mért ki. Itt a partosabb, homokos részen szőlő- és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak. A fajtaválasztásnál elsődleges szempont a fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség volt. A Tiszához csak földút vezetett, így a gyümölcsöst esős időszakban nehezen lehetett megközelíteni, ezért fontos volt, hogy keveset kelljen permetezni. A termesztett fajok főleg a következők voltak: alma, körte, szilva, meggy, birsalma, naspolya és dió. Szinte mindenfajta gyümölcs megtalálható volt, de sokan termeltek kukoricát, burgonyát és telepítettek lucernát is. Tóth László üzemgazdász találóan úgy jellemzi ezt az időszakot, hogy a Tisza hullámtere volt a falu éléskamrája. Az 1940-es évek nagy árvizei elöntötték a magasabban fekvő, part menti gyümölcsösöket. A folyó, mielőtt visszahúzódott a medrébe, lerakta a hordalékát és termékeny táptalajt szolgáltatott a fűzújulatnak. Sok telektulajdonos úgy ítélte meg, hogy nem érdemes már itt gazdálkodni, hiszen a víz úgyis elveszi a fáradságos munka eredményét. A tűzifára is nagy szükségük volt, erre a már megerősödött, két éves, karvastagságú ágakat vágták vissza, és kévébe kötve hordták a faluba. A külterjes állattartás visszaszorulásával, a hullámtéri legelőt fokozatosan felosztották parcellákra, a Síróhegyen 700 négyszögöles, az artézi kút körül 900 négyszögöles telkeket alakítottak ki. Az új tulajdonosok feltörték a legelőket és többnyire monokultúrában kukoricát termeltek. A gyümölcsösök egyre inkább visszaszorultak, helyükön magról kelt hazai nyarasok alakultak ki. Az utolsó gondozott szőlőskert sok gyümölcsfával a Négyessy Kert lehetett, egy gyümölcsszárító épület is tartozott hozzá. A szegvári fűztermesztésnek az elmúlt időszakban betöltött jelentőségére Rozgonyi Pál kosárfonómester mutatott rá, visszaemlékezései során. A fűzvesszőből font használati cikkeket kezdetben saját maguknak készítették el az ügyes kezű szegvári kosárfonómesterek. A munkához szükséges fűzvesszőt a természetes növekedésű füzesekből válogatták ki. Az 1920-as évektől a Földművelésügyi Minisztérium minta-fűztelepe megteremtette a lehetőségét a helyi Háziipari Szövetkezet megalakulására. A hullámtéren megtermelt jó minőségű vesszők egy részét a községben használták fel, munkát adva sok szegény családnak a gazdasági világválság idején. A fűzvesszőtermesztés sok kézi munkát igényelt. A kézi dugványozást követte a kapálás, gyomlálás a vesszők megerősödéséig. Fontos volt, hogy kellően sűrű legyen a telepítés, 13

14 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve a szép, egyenes elágazódás nélküli vesszők nyeréséhez. Kezdetben növényvédelmet nem alkalmaztak. A lombhullás után kézi metszőollóval letermelték, majd kötegelték a vesszőket. Az osztályozás már a telephelyen történt: a befulladt és a túl rövid szálak eltávolítása, az elágazások lemetszése és végül a méret szerinti válogatás. A feldolgozásra való előkészítés során a fehér vesszőt főzés nélkül, nyersen, míg a színeset főzés után hántolták, esetleg hasították is a vesszőket. A technológiát később természetesen gépesítették. A szegvári kosárfonók főleg exportra, egyedi megrendelésekre állították elő termékeiket. A II. világháború előtt Ausztráliába egyszerűbb és igényesebb bevásárló kosarakat, szennyesruha-kosarakat fontak a vesszőkből. Közvetlenül a háború előtt lövegkosarakat készítettek, később amerikai, francia, olasz megrendelésekre különböző kosarakat, tálcákat fontak. Az ibolyás virágkosárból harmincezer darab készült, amelyeket a tavasz első virágainak, a hóvirágnak és az ibolyának árusítása során használtak fel. A hazai piacra előállítottak fehér vesszőből tisztaruha-kosarakat is. Az egész országban ismert volt a Sebestyén Mihály által kifejlesztett szegvári vulcos fotel, melyből Hódmezővásárhelyre, a Béke Szállóba 300 darabot, Budapestre, a Nyugati pályaudvarra 500 darabot készítettek el. A szegvári hullámtéren 71 hold vesszőtermesztés céljából telepített füzes volt. A telepeket megviselték a nagy árvizek, az 1940-es években a mélyebb termőhelyi szintekről kipusztult a fűz. Az 1970-es évek árvizei után megszűnt a hullámtéri vesszőtermesztés, az ármentesített területeken folytatták a termelést. Olyan időszakokban, mikor nagy volt a kereslet a fűzvessző iránt, úgynevezett vadtelepekről is gyűjtöttek vesszőt. A Szegvári Háziipari Szövetkezetnek közvetlenül a Tisza védtöltése mellett volt tíz hektár füzese. A hullámtér mezőgazdálkodási hasznosítása A hullámtéri szántók A szegvári hullámtéren 241,3188 hektár szántóterület található. Ebből a Puskin-Tej Kft. 153,1887 hektár területet, az egyéni gazdálkodók 88,1301 hektár területet művelnek. A hullámtéri szántókon hosszú éveken keresztül egységesen monokultúrában silókukoricát termeltek, az utóbbi években silókukorica és silócirok kombinált ikersoros vetését is alkalmazzák. A hullámtéren alkalmazott növénytermesztési technológia kialakításánál figyelembe kell venni a várható áradásokat. Az őszi esőzéseket követően a vízszint annyira megnövekedhet, hogy a középvízi medréből kilépő folyó elönti a hullámtér magasabb fekvésű területein lévő szántókat. Télen a jégdugók miatt az úgynevezett jeges árvíz alakulhat ki, kora tavasszal pedig a hóolvadásból és az esőzésből keletkezhetnek áradások. Áprilistól a zöldár öntheti el a területet (a kifejezés arra utal, hogy az árvíz már zölden találja a hullámtér növényzetét). A silótakarmányok termesztésénél az egymást követő elöntések miatt a következő technológiát alkalmazzák: ősszel a betakarítás után közvetlenül elvégzik a szárzúzást, majd az őszi szántást cm mélyen. A szántást nem munkálják el a vízborítás talajtömörítő hatása miatt. Abban az esetben, ha ősszel az árvíz következtében nem volt lehetséges a szántás, a munkaműveletet akkor végzik el, ha a talajviszonyok ezt lehetővé teszik. Az ár visszahúzódását követően, május elején végzik el a kombinátorozást és a vetést, melyet rögtön gyűrűshengerezés követ. A kelést követően a gyomosodás ellen sorközi kultivátorozással védekeznek. A júniusi esős időszak alatt a védtöltés menti mélyebb fekvésű kubikgödörrendszert többször elöntheti az áradás. Így víz alá kerülnek a hullámtéri szántókhoz vezető utak, és emiatt késhet a gyomok visszaszorítását jelentő kultivátorozás. A betakarítást viaszérett állapotban, szeptemberben, esetenként megkésve, október elején járvaszecskázó gépekkel végzik. Az elmúlt öt évből három évben a hullámtéri növénytermesztést a kialakult hosszan tartó magas árvízszintek megakadályozták ban áprilisban húzódott vissza az ár, így későn, május végén tudták csak elvégezni a vetést. Ezt követően nyári aszály miatt nem fejlődött ki a növény. Az őszi szántás elvégzését megakadályozta a magas árvízszint ben a tartós árvíz megakadályozta a beművelést. 14

15 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter 2000-ben ugyancsak nem tudták a vetést elvégezni a magas árvízszint miatt ben az átlagtermés 7,3 t/ha, 2002-ben pedig 13,9 t/ha volt. Silókukorica esetében ez rendkívül alacsony hozamnak számít. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy nagyüzemi növénytermesztési rendszert alkalmazva, talajfertőtlenítés, műtrágyázás és gyomirtás nélkül nem lehet a hullámtéri szántókon értékelhető mennyiségű termést betakarítani. Az ártéri terület méhészeti jelentősége A méhészkedés eredményességét a térségben található méhlegelő határozza meg. Egy terület méhlegelőjét a tavasztól őszig virágzó növényfajok egyedei alkotják, amelyekről a méhek virágport és nektárt gyűjthetnek. A méhek kivételes esetben a rovarok által kiválasztott édesharmatból vagy a gyümölcsök édes nedvéből készítenek mézet (HALMÁGYI & KERESZTESI, 1991). Az ártéri területen előforduló növényfajok kora tavasztól késő őszig vegyszerezéstől mentes, természetes méhlegelőt biztosítanak. A füzesek Magyarországon a legkorábbi méhlegelők, tömeges és hosszantartó virágzást nyújtanak. A fűzvirágzás kihasználásának az a nagy jelentősége, hogy a méhcsaládok az akáchordásra megerősödnek. Ezért tavasszal a szegvári ármentett területre is rendszeresen érkeznek méhcsaláddal vándorméhészek. A nem vándorló, tehát állóméhészetet folytató helybeli méhészeknek 150 méhcsaládos állománya van. A fűz mellett a nyarak barkavirágzata is jelentős korai virágportáplálékot biztosít. Májustól augusztus végéig virágzik a hullámtéri erdőrészletek cserjeszintjében a tömegesen megjelenő gyalogakác, melyre a méhek nektárért és virágporáért erősen járnak. Az ártéri területeken általánosan előforduló lágyszárú növények közül a következőknek kiemelkedő még a nektártermelése: hamvas szeder, réti füzény, orvosi ziliz, fekete nadálytő, ligeti zsálya, fekete peszterce, vízi peszérce és a magas aranyvessző. A térség erdőgazdálkodásának bemutatása A szegvári hullámtéri erdők faállományviszonyainak, fafaj-összetételének és a fajok egymáshoz viszonyított területarányának a változása A kimutatásaim elkészítésekor az erdőállomány-gazdálkodási tervek adatait vettem figyelembe, melyet kiegészítettem a saját vizsgálataimmal a évi állapotoknak megfelelően. Az erdőgazdasági üzemterv tíz évre szóló gazdálkodási előírás, melynek az elkészítését terepi felvétel előzi meg. Munkám során az egyes tervidőszakok kezdő évét tekintettem a felvétel időpontjának. Az általam vizsgált időszakban, a hullámtéri erdők területének és tulajdonviszonyainak változását, a tervezési egységet adó tag és erdőrészlet szerinti besorolás átrendezése követte. A következőkben tervezési időszakonként ismertetem a felmért területek birtokviszonyait, továbbá az erdőtervek hiánya miatt a vizsgálatban nem szereplő erdőterületeket. a ) A Szegedi Erdőtervezési Iroda irattárában a legkorábbi, a térségre vonatkozó adat az ös tervezési időszakra az Állami Erdőgazdaságnak a Tisza hullámterében lévő 62,5 hektáros erdejének üzemterve. Az árvízvédelmi töltés mentén lévő véderdő az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság kezelésében volt. A terület erdőterve nem található, így erre az időszakra csak következtetni lehet a meglévő, as Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság erdőtervi adatai alapján. b) Az 1968-as erdőtervezési időszakban a már korábban tárgyalt Tisza-part menti elhagyott gyümölcsösök területe a Gorkij Mezőgazdasági Termelőszövetkezet erdejeként volt nyilvántartva. A térségről készült üzemi térképen meg vannak jelölve a gondozott kertek. A területrész erdőterve már nem található meg. A korábbi hullámtéri legelő a Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kezelésébe került, ahol nyilvántartottak 18,51 hektár erdőterületet. A tervezési ciklus 15

16 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve folyamán a Gorkij Mezőgazdasági Termelőszövetkezet beolvadt a Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe. Az Állami Erdőgazdaság és az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság erdőterülete lényegében az előző tervezési időszakkal megegyező maradt. c) Az as erdőterv elkészítésekor a Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Kisteleki Erdészetének Mindszenti körzete az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóságtól átvette az árvízvédelmi töltés menti véderdőt. A Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet kezelésében lévő erdőkről készült üzemtervet nem találtam. d) A Dél-alföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Kisteleki Erdészet es erdőterve és a Szegvári Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet es erdőterve alapján készítettem el a kimutatásaimat. e) A Dél-alföldi Erdészeti Részvénytársaság es tervezési időszakra érvényes erdőtervének és a Mindszent/Nyugat-Csanádi Körzet es tervezési időszakra érvényes erdőtervének adatait dolgoztam fel. A Puskin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet erdőterületei a privatizációt követően az egyéni gazdálkodók tulajdonába kerültek. Az összegyűjtött adatállományt kétféleképpen rendeztem: Egyrészt az adott évi erdőtervi adatok alapján kiszámoltam a szegvári hullámtéri erdők területeinek fafaj megoszlását gazdálkodó egységenként. Másrészt az erdőrészleteket fafajeloszlásuk és koruk alapján öt típusba soroltam. Az erdőtípusok meghatározásának főbb vonalait a magyarországi árterek természetvédelmi problémái című kiadvány adta (DOBROSI, HARASZTHY, SZABÓ, 1993). A füzetben megjelent hossz-szelvényi ábra Szegvár térségében jelentős idős erdőállományt jelöl. A felméréseim elkészítése után olvastam az 1995-ben a Tisza-program keretén belül megjelent Erdészeti ágazati helyzetfelmérés című tanulmányt (HALÁSZ, 1995). Az ártéri erdők ökológiai jellemzése során ugyancsak öt kategóriába sorolták az erdőrészleteket. A következő típusokba soroltam az erdőrészleteket. I. Idős természetközeli erdők: A kilencven éves vagy annál idősebb tölgyesek, kőrisesek és a negyvenöt évesnél idősebb hazai nyarasok. II. Középkorú természetközeli erdők: A kilencven évesnél fiatalabb, de ötven évnél idősebb tölgyesek, kőrisesek, a negyvenöt évnél fiatalabb, de huszonöt évnél idősebb hazai nyarasok. III. Fiatal természetközeli erdők: Az ötven éves vagy annál fiatalabb őshonos tölgyesek, kőrisesek és a huszonöt éves vagy annál fiatalabb hazai nyarasok. IV. Füzesek: Az árvízvédelmi töltésvéderdő sávja, a korábban fejesfa üzemmódban kezelt füzesek. Az idős füzesek igen értékes élőhelyek. V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek: A tájidegen fafajokat az erdőrészletben lévő elegyarányuk százalékos értékével soroltam ebbe a típusba. Az erdőtervi adatok értékelése Az erdőtervi adatokat szemléltető alábbi ábrák (1-10. ábra) értelmezéséhez egységesen a következő jelmagyarázatok használhatók: 16

17 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter I. Idős természetközeli erdők II. Középkorú természetközeli erdők III. Fiatal természetközeli erdők IV. Füzesek V. Fatermesztő ültetvények és üres vágásterületek FTNy = Fekete nyár SZNy = Szürke nyár FFÜ = Fehérfűz NNy = Nemes nyár ZJ Zöld juhar AK = Amerikai kőris MK = Magas kőris A = Akác Üres vágásterület 1. ábra 2. ábra II. I. III. Üres 25% FTNy 3% V. AK 3% IV. NNy 7% FFÜ 62% 1.) Szegvár Község Állami erdő 1955-ben (1-2. ábra 4. melléklet) A rendelkezésre álló adatokból jól látszik a fehér fűz kiemelkedő 62,15 százalékos aránya. Fekete nyár alig van a területen, és a meglévő állomány is a fiatalosok közé tartozik. A nemes nyár itt korai nyarasokat jelent, kezdetben szívesen telepítették kanadai nyárként. Az üzemterv szöveges leírása sok helyen utal a fejesfa üzemmódban kezelt öreg füzesekre. Meghatározták a bot-vesszőtermelésre kijelölt erdőrészleteket, valamint jelzik a magas vízállás miatt kipusztult nemes fűztelepet. A kubikgödrökben sok a fiatal amerikai kőris. Az itt meg nem jelenített Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság tulajdonában lévő töltésvéderdő nagy része füzes volt. 4. ábra 3. ábra AK 1% NNy 4% MK 3% A 1% Üres 7% FTNy 18% SZNy 1% V. I. II. III. FFÜ 65% IV. 2.) A szegvári hullámtéri erdők 1968-ban (3-4. ábra és 5. melléklet) 17

18 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A fehér fűz 67,27 százalékos területaránya mutatja, hogy a tájképet meghatározó jellemző faj volt. A hazai nyarak között 0,67 százalékos aránnyal megjelent a szürke nyár. Az idős, természetközeli típusú erdő hiányzik a területről, ez jelzi, hogy a korábbi időszakban legelőként és gyümölcsösként hasznosították a hullámteret. A magas kőris területaránya majdnem azonos volt a nemes nyáréval. A szöveges rész kiemeli, hogy az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság erdőállományainak zöme rontott erdő, kiöregedett fejesfüzesek, melyet fokozatosan át kell alakítani az árvédelmi jelleg figyelembe vétele mellett. Az erdészetnek pedig előtérbe kellett helyeznie a nemesnyár- és a kocsányostölgy-telepítést. A visszaszorítandó fafajok a fehér fűz és a hazai nyarak voltak. V. 5. ábra I. II. NNy 6% AK 2% MK 3% 6. ábra A 1% Üres 0% FTNy 24% III. SZNy 1% IV. FFÜ 63% 3.) A Dél-alföldi Erdő- és Fagazdaság szegvári hullámtéri erdője 1984-ben (5-6. ábra és 6. melléklet) A majd 200 hektáros területnek 63,68 százalékán fehér fűz található. Az erdészet már átvette a kezelését a töltésvéderdőknek is. Az előző időszak elején 15,94 százalék volt a középkorú természetközeli erdők aránya, most ez megjelenik 15,44 százalékkal az idős természetközeli erdőknél. Láthatóan a fiatal természetszerű erdők aránya nagyon alacsony, csupán 0,3 százalék. A nemesnyár-állomány területaránya növekszik. ZJ 0% AK 5% MK 1% 8. ábra Üres 6% FTNy 12% SZNy 13% V. 7. ábra I. II. III. NNy 19% FFÜ 44% IV. 4.) A szegvári hullámtéri erdők 1990-ben (7-8. ábra és 7. mellélet) A 343,6 hektáros erdőterületnek már csak 45,03 százaléka fehér fűz. Az erdészet fafajeloszlását megvizsgálva látható, hogy az idős, egykor fejesfa üzemmódban kezelt kubikerdők füzesei még megtalálhatók. A nemes nyár területe kétszeresére nőtt, csökkent a természetközeli idős állomány. A termelőszövetkezet területén a fehér fűz aránya megegyező a nemes nyár területarányával. Az elhagyott gyümölcsösök 18

19 A hullámtér-hasznosítás lehetősége Szegvár térségében Őze Péter helyén fehérnyár- és szürkenyár-újulat tört elő. Ezt megelőzően a szövetkezet engedélyezte a tagjai részére, hogy az öreg gyümölcsfákat tűzifának kitermeljék. Megjelent állomány szinten is a zöld juhar, növekszik az amerikai kőris területaránya. 9. ábra 10. ábra I. II. III. ZJ 4% AK 7% MK 0% Üres 0% FTNy 11% SZNy 6% V. IV. NNy 47% FFÜ 25% 5.) A szegvári hullámtéri erdők 2002-ben (9-10. ábra és 8. melléklet) A 369,5 hektár erdőterületen a fehér fűz területaránya 25,37 százalék. Az üres vágásterületek felújítása, valamint a tervezett telepítések elvégzése után a nemes nyár területaránya 46,83 százalék lesz. Az erdészet fafajmegoszlását vizsgálva tapasztalható, hogy a fehér fűz állományának területe mintegy 30 hektárral csökkent, ugyanakkor az amerikai kőris állománya 18 hektárral növekedett. A nemes nyár területe 10 hektárral nőtt, és a zöld juhar is jelentkezik állományszinten. Az egyéni gazdálkodók területének 53 százaléka nemesnyár-ültetvény. Továbbá a gyümölcsösök korábbi területén felnövekedett természetközeli erdőkben megjelentek az inváziós fajok: zöldjuhar, amerikai kőris, gyalogakác és a parti szőlő. A rontott erdőknek egy részét már kitermelték, és folyamatban van az erdőfelújítás nemes nyárral. A tervezett munkálatok elvégzését követően az egyéni gazdálkodók területének 72 százalékán lesz nemes nyárültetvény. A Tisza-program erdészeti ágazati helyzetfelmérése (HALÁSZ, 1995) tartalmazza a Tisza ártéri területeinek fafajmegoszlását. Az itt közölt adatokból az egyes fafajok területarányának százalékos értékét vettem figyelembe. Ezeket összehasonlítottam a 2002-es állapotok szerinti szegvári hullámtéri erdők fafajmegoszlásának százalékos értékeivel. A következő hasonlóságok tapasztalhatók: A füzek elegyaránya a Tisza ártéri területein 25,4 százalékos, a szegvári hullámtéri területeken 25,37 százalékos a füzek jelenléte. A hazai nyarak a Tisza ártéri területein 18,5 százalékos aránnyal, a szegvári területeken 16,63 százalékos aránnyal vannak jelen. Végül a nemes nyár a Tisza ártéri területein 41,5 százalékos elegyaránnyal, a szegvári hullámtéri területeken pedig 46,83 százalékos aránnyal van jelen. A szinte azonos elegyarányokból azt a következtetést vontam le, hogy a szegvári erdőgazdálkodás iránya és a felmerülő problémák nem pusztán helyi jelentőségűek. A füzesek állományának csökkenését elősegíti, hogy az 1980-as évek óta alkalmazott fóliás árvízi védekezés szükségtelenné tette a fűzrőzsézést, így az öreg füzek rendszeres botolása elmaradt. A fejesfa üzemmódban kezelt fűzfa háromévente ifjodott a fiatal hajtások megjelenésével. A túl későn végzett csonkolás, a vastag ágak levágása a nagy vágásfelületek miatt sokszor a végét jelentik az idős füzeknek. A kiritkuló állományok koronaszintjében az amerikai kőris, a cserjeszintben a gyalogakác jelenik meg tömegesen. Mára általánossá vált a kubikerdők átalakítása nemes nyarasokká. A hazai nyarak elegyaránya a nemes nyarakhoz képest alacsony. A fehér és szürke nyarak gyökérsarjakról jól terjeszkednek, gyorsan növekednek, mérsékelt a termőhelyigényük. Régebben a tarvágásos üzemmódok általánossága miatt a keményfás ligeterdők helyén jelentek meg. A fekete nyár a galériaerdők legjelentősebb állományalkotója volt. 19

20 A Puszta 2003 A Nimfea Természetvédelmi Egyesület évkönyve A legnagyobb a nemes nyár területaránya mind a két vizsgálat eredménye alapján. Ennek gazdaságossági okai vannak, mivel a nemes nyár intenzíven, gyorsan növekszik és rövid vágásfordulóidő alatt nagy fatermést ad. A nemesnyár-telepítések kedvező állami támogatása, és a jelenlegi jó értékesítési lehetőségek is ösztönzőleg hatnak a nyárültetvények létesítésére. Vitathatatlan tehát, hogy megfelelő termőhelyen, jó talajelőkészítés és gondos ápolás mellett kimagasló fatermés-eredményeket lehet elérni. Az erdőültetvényekben az alacsonyabb rendű állatok fajszáma összehasonlíthatatlanul kisebb, mint a természetszerű erdőkben. A fény által átjárt, aljnövényzet nélküli erdőben a nedvességet és az árnyékot kedvelő fajok nem tudnak megtelepedni. A növényvilág, amely néhány fajból áll, csak kis számú állatfajnak biztosít életteret (DOBROSI, HARASZTHY, SZABÓ, 1993). A természetes élőhelyek felszámolásával az ember folyamatosan csökkenti a Földön élő fajok számát, tevékenységével egyszerűsíti az életközösségek szerkezetét és elszegényíti az ökoszisztémákat. Ez a felismerés egyértelművé tette, hogy az élővilágot ért károk helyreállításában kiemelkedő szerepe lesz az erdészetnek (SOLYMOS, 1998). Így a jövő egyik lehetséges útja a természetközeli erdőgazdálkodás alkalmazása a hullámtéren. A Tisza-hullámtér ökológiai egységének, a zöld folyosó fenntartásának érdekében vissza kell hozni az őshonos fafajokat és a hagyományos erdőművelési módokat. Így adódna lehetőség a fatérfogatot biztosító gazdálkodás mellett a fenntartható ökológiai összhang kialakítására (BARTHA, 1993). A Tisza-ártér természeti értékei Szegvár térségében A táj turisztikai vonzereje a táj arculatát meghatározó természeti szépségeiben, természeti értékeiben rejlik. A hullámtér hasznosíthatóságának egyik irányvonala lehet közkinccsé tenni a természetet kedvelő, azt megismerni és élvezni vágyó emberek számára mindazt, amit e táj nyújthat. Ezért tartottam szükségesnek áttekinteni a térség természeti értékeit is. Osztorai-Holt-Tisza vagy Akolszögi-Holt-Tisza A két elnevezés egyazon holtágat jelöli Szegvár község hullámterében. Az Akolszög földrajzi név magyarázatára a történeti részben már kitértem. Az Osztora elnevezés sokkal régebbi eredetű lehet. A garamszentbenedeki apátság alapításakor 1075-ben részletesen felsorolják birtokait, itt szerepelt a Nándor-tó Csany határában, melynek bolgár eredetét már az irodalmi áttekintés alkalmával ismertettem (GYŐRFFY, 1963). A leírásban olvasható, hogy szláv eredetre utal a Csany határában lévő Osztora halastó is. A holtág hossza 2,5 kilométer, átlagos szélessége 100 méter, átlagos vízmélysége 1,6 méter, területe 25 hektár (PÁLFAI, 1995). Az élő Tiszával az úgynevezett fok, illetve egy hullámtéri csatorna köti össze. Feltöltődési vízállása centiméter. A legmélyebb pontja ott van, ahol régen hirtelen kanyarodott, szinte saját medre mellé a Tisza. Ezen a helyen még egyszer sem száradt ki a holtág. Ettől nyugatra haladva, a szabályozás előtti Tisza folyásirányával szemben, láthatjuk a part jellemző növényfajait: a virágkákát, nyílfűvet, zsiókát, vízi hídőrt és a széleslevelű békakorsót. A mély fekvésű magassásos területrészen túl húzódik egy régi folyómeder-töredék, melyet a helybeliek Pászti-laposnak hívnak. A 100 méter hosszú lapost úgy körbenőtte az ártéri növényzet, hogy alig lehet megközelíteni. Az árvíz után az itt megrekedt halakat hálóval húzzák a partra a halászok. A régi meder további folytatását a hordalék már teljesen feltöltötte. Visszatérve a holtág nyílt vízfelületű kanyarulatához, innen 2,5 kilométer hosszan követhetjük a szabályozás előtti folyásirányt. Ennek a szakasznak az első harmada horgászatra alkalmas vízfelülettel rendelkezik. A középtájék sekély vizű és gyorsan kiszárad. A holtág további részén a nyári aszályos időszakban is csak fokozatosan zsugorodik a vizes élőhely. A hullámtéri csatorna innen vezet az élő Tiszához. A folyamatosan eutrofizálódó holtágra jellemző hínárfajok: sulyom, rucöröm, békatutaj, bojtos békalencse és az érdes tócsagaz. Ezek a fajok a nyár végi időszakban sűrű, zöld növényszőnyeget alkotnak a vízfelületen. A part menti vízi harmatkásás, mocsári csetkákás részt szegélyezik a mocsári nőszirmos, réti füzényes részek, valamint a magassásos társulás. A holtág növény és állatvilága rendkívül gazdag. A Holt- Tisza vidracsaládja egész évben megtalálja itt a táplálékát. A leggyakoribb halfajok a következők: ponty, 20