ÁRVÍZI ADOMÁNYOK, FELAJÁNLÁSOK, TÁMOGATÓK, SEGÍTŐK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁRVÍZI ADOMÁNYOK, FELAJÁNLÁSOK, TÁMOGATÓK, SEGÍTŐK"

Átírás

1 A településünkön áthaladó Hernád vize szinte minden évben okoz kisebb nagyobb árvizeket. Az idei év különleges volt számunkra, mivel nem csak egyszer öntött ki. Május 16-án a napok óta tartó esőzés miatt is 495cm volt a Hernád vízszintje. Kb.1500 homokzsákot pakolt ki a lakosság a két átereszhez, és a Szabadság utcán keresztező Mariska patakhoz. Alighogy, megpihentünk június első hetén a napok óta tartó esőzés miatt megint megáradt a Hernád vize. Június 3-án a dombról lezúduló esőt a szivattyúk már nem bírták a folyó medrébe átemelni, ezért a szabad átereszen keresztül a víz elöntötte a Dózsa György út egy részét. A Szabadság utca elejét a Mariska patak vize borította el, de annyira, hogy a házak pincéjébe, illetve három házba a víz is bement. Ekkor került sor egy család kilakoltatására, akiket az önkormányzat ingatlanában helyeztünk el. Eddig az eseményig homokzsákot pakolt ki a falu lakossága és az ide érkező önkéntes segítők. Péntek este kb. 50 rendőr érkezett falunkba, akik az elfáradt lakosságot felváltották a munkában és hazaküldték az embereket pihenni. Szombat hajnalban megszálltak minket a rendőrök akik egy nagyon elfáradt település lakosainak jöttek segíteni. 770-en érkeztek a falunkba, ami a lakosságunk kétszerese. Ezen a hétvégén homokzsákot pakoltak ki a rendőrök a lakosság segítségével. Erőfeletti munkájuknak köszönhető, hogy lakóhelyünk nem úszott el jobban, mert segítettek az erőműnél lévő gátat illetve a körgátat megerősíteni. Cserébe a lakosság meleg étellel hálálta meg munkájukat. A Hernád 550 cm-rel tetőzött június 5-én. Ilyen szélsőséges időjárásra az elmúlt 500 évben nem volt példa. Katasztrófavédelmi és vízügyi szakemberek segítségével megszerveztük a figyelőszolgálatot, mely a polgárvédelmi bizottság tagjaiból, közmunkásokból és a lakosságból tevődött össze. Sajnos a frissen épült parkunk folyó felőli részét a folyamatos esőzés, valamint a Hernád magas vízszintje elmosta. Félő volt, hogy a pihenő pavilonok a folyóban kötnek ki, ezért sötétben a szakadó esőben leszerelésre kerültek. Június 10-re normalizálódott a helyzet, a segítő kezek hazamentek, de mi még egy másfél héten át szivattyúztuk a vizet. Az árvíz levonulása után homokzsáktól kellett lakóhelyünket megszabadítani, aminek a felszedésében a Hovány autószalon kecskeméti dolgozói és a Magyar Közút szikszói teherautói valamint lakosaink vettek részt. {gallery id=gilbart count=3 width=200 height=125 crop=1 labels=captions alignment=center orientation=horizontal navigation=bottom buttons=1 links=1 counter=1 overlay=1}tartalom/2010/arviz{/gallery} 1 / 7

2 ÁRVÍZI ADOMÁNYOK, FELAJÁNLÁSOK, TÁMOGATÓK, SEGÍTŐK Az árvíz levonulása után sok helyről kaptunk adományt illetve felajánlásokat. Gyermekeink szinte egész nyáron nyaralhattak. Először a B-A-Z Megyei Önkormányzat jóvoltából Balatonöszödön a kormány üdülőben üdülhetett 30 gyerek. Lezsák Sándor 20 fő középiskolást várt sok szeretettel a Lakiteleki Népfőiskolán, aki körbevezette a nyaralókat a parkban és bemutatta a nevezetességeket. polgármester asszonya is meleg szeretettel várta a 14 gyereket, akik en várost néztek, elásták magukat Európa egyetlen futó homokjában, a szponzoroktól szabadidő ruhát és Bonduelle csomagot kaptak. Végezetül pedig egy Józsefvárosi képviselő jóvoltából 15-en nyaralhattak a Balatonnál augusztusban. Ritka volt az olyan nap, hogy ne csengett volna a telefon, mert nagyon sokan szerettek volna segíteni. Volt olyan felajánló, aki azért ránk gondolt, mert itt pakolta a homokzsákot. Különféle adományokat kapott a lakosság: ruhanemű, játék, bútor, edények, tányérok, műszaki cikkek, szúnyogirtó cseppeket. A Vöröskereszttől kaptunk tisztítószereket, tartós élelmiszert, valamint zöldséget, hagymát, burgonyát. A felajánlók között volt hivatalos szerv-rendőrség, tűzoltóság, vöröskereszt- magánszemélyek. RENDŐRÖK AKIK SEGÍTETTEK NEKÜNK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr Főkapitányság Jászberényi Rendőr Kapitányság Kunszentmártoni Rendőr Kapitányság Szegedi Határrendészeti Kirendeltség Tiszafüredi Rendőr Kapitányság Törökszentmiklósi Rendőr Kapitányság Budaörsi Rendőr Kapitányság Karcagi Rendőr Kapitányság Mezőtúri Rendőr Kapitányság Szolnoki Rendőr Kapitányság 2 / 7

3 Törökbálinti Rendőrőrs VÍZÜGYI SZAKEMBEREK Lábdy Jenő, Herceg Árpád, Hüsa Zsolt Szeged POLGÁRVÉDELMI SZAKEMBEREK Ladányi Lóránt pv. Őrnagy, kiemelt főreferens Gerebenics Károly pv. őrnagy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei PV. Kirendeltség Nyíregyháza Bárdos Zoltán mk. Pv. Alezredes, tanácsos, igazgató- helyettes Székesfehérvár Ceglédi Zsolt pv. Alezredes, kirendeltség vezető Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XV. Kerületi Kirendeltség Budapest Bacsák Szilárd mérnök, pv. Őrnagy Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Gazsi Gábor Jász- Nagykun- Szolnok megyei katasztrófavédelmi igazgatóság Kunszentmártoni PV. Kirendeltség Kunszentmárton Dzsupin Gyula pv. főhadnagy, kirendeltség vezető ÁLLAMIGAZGATÁS Dr. Szunyogh Szabolcs Pakinger János Dr. Ódor Ferenc megyei közgyűlés elnöke Államigazgatási Hivatal Czurkó Zsolt, Dr. Szabó Péter 3 / 7

4 Dr. Molnár Péter ÉMRÁH CÉGEK, BESZÁLLÍTÓK Abaépker kft Forró Abaújfa kft Randli kft Balla és Társa kft Szuhai Gyula Abaújkér Önkormányzata Palkó József Abaújkér Drótár Béla Krajczár Péter Vizsoly Kurilla Csaba Magyar Közút Csizmár János Kiss Bernát, Juhász József, Majlik István Zsóka- Petra Cseppelyné Sontra Marianna Gibárt Aqua-vin Kft 4 / 7

5 Baktakék Profi Magyarország Zrt. Hernádvölgyi Bt. Palkó Plant Kft. Gibárt Községi Polgárőr Egyesület Madarasi Gábor Gibárt Városi Polgárőr Egyesület Tóth László ABA PLUSZ Kereskedelmi Élelmiszeripari Kft Plaszkó János Cserjési Tibor Abaújkér Hovány Autó Majoros Anita, Vandlik János, Farkas Tamás TÁMOGATÓK: Budaörsi Rendőrkapitányság Budaörs Törökbálinti Városi Önkormányzat Törökbálint Törökbálinti Városvédők Géczi Krisztián képviselő Állami Közútkezelő Kht. BAZ megyei I. sz. üzemmérnökség Szikszó Veresegyház Polgármesteri Hivatal 5 / 7

6 Pásztor Béla polgármester Veresegyház Józsefvárosi Gyermekek Üdültetéséért Kft. Káptalanfüred Bertrans Logisztikai Zrt Polgármesteri Hivatal Pesti Józsefné polgármester asszony Print 2000 Kft. Kovács András, Szakálas Tibor, Varga Miklós Axel Springer Kft. Budapest Szilvási és Társa Bt. Kulman Bt. Kerekegyháza Baranyi Gábor Czingel Mihály Nagy Endre Kalmár Ferenc Lezsák Sándor Lakitelek Népfőiskola Lakitelek Józsefváros Önkormányzata Budapest i konzervgyár 6 / 7

7 Dr. José Tajola alpolgármester Községi Könyvtár és Művelődési ház 7 / 7

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának

Dr. Bedécs Gyulának a Győr-Moson-Sopron megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugállományú igazgatójának Magyarország Köztársasági Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, huzamos időn át végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelem ügye érdekében végzett áldozatos tevékenysége elismeréseként,

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottsági tagok és állandó meghívottak névjegyzéke

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottsági tagok és állandó meghívottak névjegyzéke 1 Dr. Kállai Mária MVB elnök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal kormánymegbízott 5000 Szolnok, Kossuth L. út 2. sz Tel:+36(56)505-901; Fax:+36(56)505-909 kallai.maria@jnszmkh.hu; titkarsag@jnszmkh.hu

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat

Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Elismerések átadására felkérem Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató urat Magyarország Belügyminisztere a szolgálati feladatok kiemelkedő teljesítéséért a rendvédelmi szerv hivatásos szolgálatában töltött

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2011.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2011. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2011. év 1. Kedvezményezett neve: Wekerle Sándor Alapkezelő Budapest A támogatás

Részletesebben

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem

Részletesebben

önkéntes tűzoltó egyesület elnevezése Képviselő székhelye Bélapátfalvai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sas Attila pk. 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 74.

önkéntes tűzoltó egyesület elnevezése Képviselő székhelye Bélapátfalvai Önkéntes Tűzoltó Egyesület Sas Attila pk. 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 74. Heves Megyei Katasztrófavádelmi Igazgatóság által, a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi 33. /5/ bekezdése alapján ellenőrzött önkéntes tűzoltó egyesületek önkéntes

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

2014. évi röpverseny eredmények I.

2014. évi röpverseny eredmények I. 2014. évi röpverseny eredmények I. Az idei versenyidény első eredményei a május 3-án megrendezett birminghami pergő öreg galambok versenyének napján születtek, versenyre 7 fő nevezett. Íme az eredmények:

Részletesebben

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG

A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVII. A HATÁRRENDÉSZETTŐL A RENDÉSZETTUDOMÁNYIG Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2016 PÉCSI HATÁRŐR

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 58 HORVÁTH ANNA KHTK-FÉNYPÁRDUCOK 372 pont 59 % 2. 107 HORVÁTH KATICA TURUL KOPPÁNY 284 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 83 STEITZ ADELINA TURUL KOPPÁNY 375 pont 59 % 1. 39 FARKAS SZABOLCS

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

Páros Hivatásos. Szervezeti egység. Eredmény Helyezés

Páros Hivatásos. Szervezeti egység. Eredmény Helyezés Páros Hivatásos Plósz Balázs Kecskés Balázs Bársony Antal Farkas Csaba Gubik Géza Polczer Viktor Keller Elek Fegyverneki Máté Dénes Gábor Babcsány Tamás Gurmai Sándor Budányi Zsolt Oszlár Gábor Bulyáki

Részletesebben

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI

A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS SZERVEZETI EGYSÉGEI, ELÉRHETŐSÉGEI ÉS VEZETŐI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. Központi

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ IV. KORCSOPORT

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ IV. KORCSOPORT MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ FIÚ IV. KORCSOPORT Dunaújváros, 2014. november 08. 1 2014. ÉVI SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ DUNAÚJVÁROS, 2014. 11. 08. IV. KORCSOPORT

Részletesebben

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség

2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség 2016. március 11-én 11.00 óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK URAK, ELNÖK ÚR, TÁBORNOK ASSZONY ÉS URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM,

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2009.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2009. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2009. év 1. Kedvezményezett neve: OKM Támogatáskezelő Alap Budapest A támogatás

Részletesebben

TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ALELNÖK ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK!

TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ALELNÖK ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK! 1 TISZTELT MINISZTER ÚR! TISZTELT ÁLLAMTITKÁR ÚR! TISZTELT ELNÖK ÚR! ALELNÖK ÚR! TÁBORNOK URAK! HÖLGYEIM ÉS URAIM! KEDVES VENDÉGEINK! DR. PINTÉR SÁNDOR, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTERE A BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

Név Munkáltató megnevezése, székhelye Szolgáltatás nyújtása során használni kívánt nyelv

Név Munkáltató megnevezése, székhelye Szolgáltatás nyújtása során használni kívánt nyelv Nyilvántartás az igazolással rendelkező társasházkezelő és ingatlankezelő szolgáltatást nyújtókról és a társasházkezelő, illetve ingatlankezelő gazdálkodó szervezetekről IGAZOLÁSSAL RENDELKEZŐ TÁRSASHÁZKEZELŐ

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások. 2006. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2006. év 1. Kedvezményezett neve: Fegyvernek Önkormányzata belvíz- és csapadékvíz

Részletesebben

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Indulók száma: 76 fő, teljesítette: 72+1 fő Rsz. Név Sz. év Lakhely Rajtidő Célidő Menetidő 1 Takács Tibold 1967 Budapest 9:05 17:27 8:22 2 Takács Tiboldné 1967

Részletesebben

XXIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 28. Szombat 10 óra 30 perc

XXIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 28. Szombat 10 óra 30 perc XXIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, 1993. augusztus 28. Szombat 10 óra 30 perc Pontverseny eredménye: 1. Békés Megye 2. Pest megye 3. Heves megye 4. Budapest 5. Csongrád megye 6. Bács Kiskun megye

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz 2008. Név Apró Juhász János közgyűlés tagja 1 Bajusz Attila Polgármesteri Hivatal 1 Bakai Csaba közgyűlés tagja 1 Balogh László közgyűlés tagja 1 Bartáné Tóth Mária közgyűlés tagja 1 Beck Zoltán közgyűlés

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Név: ÁLOMPALOTA Ingatlaniroda Korlátolt Felelősségű Egyéni Cég 3530 Miskolc, Szemere Bertalan utca 3. Fsz/2. sz. Nyilv.szám: 2010 / 30. A szolgáltató tevékenységi köre:társasházkezelő A szolgáltató cégjegyzék

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

Derby Liga verseny értékelés

Derby Liga verseny értékelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 5203 Virányi Reijnen 98,66 8 5 63% 2 208.790 m 3668 Grosspaul Dúc 95,92 101 73 72% 21 203.256 m 4539 Szlaukó István 95,72 10 6 60% 2 208.051 m 9662 Gotthard László, Dr. 95,13

Részletesebben

Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv. Vezetékjel Utcanév Név Cím. Névjegyzék

Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv. Vezetékjel Utcanév Név Cím. Névjegyzék 17-0-0 12/1-0-0 Nárcisz 10-0-0 Margaréta 7-0-0 Rezda Vezetékjel Utcanév Név Cím Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv A.I. Kisteleki szőlő 2-0-0 Margaréta Tóthné Rehó Judit Borbánya Margaréta

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl Parád Nagyközségi Önkornányzat Polgármesteri Hivatala... önkormányzat megnevezése NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl A nyilvántartás vezetése a 239/2009. (.10.)

Részletesebben

56. SAVARIA KUPA IGAZOLT

56. SAVARIA KUPA IGAZOLT 56. SAVARIA KUPA IGAZOLT H. NÉV CSAPAT TAR ÖSSZ. ÜRES 1. Becze Ferenc Lauf-B TK 205 584 2 2. Horváth Zoltán Vasasszonyfa SE 214 582 1 3. Zapletán Zsombor Répcelaki SE 195 575 0 4. Polgár Károly Kőszeg

Részletesebben

Derby Liga verseny értékelés

Derby Liga verseny értékelés 3668 Grosspaul Dúc 97,44 70 45 64% 14 423.277 m 4539 Szlaukó István 95,26 10 7 70% 2 428.240 m 9662 Gotthard László, Dr. 87,85 105 69 66% 21 433.048 m 9571 Lakatos József 84,58 8 5 63% 2 405.910 m 9559

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY

IV. MERCEDES-BENZ CLASSIC CSILLAGTÚRA 2006 - VÉGEREDMÉNY 1 51 Veégh Attila Gáspár Béla MB 450 SL R107 E45 1974 1 Man 0 489 489 Szakaszeredmények: 1. 3(3) 2. 7(5) 3. 52(9) 4. 32(19) 5. 25(16) 6. 2(2) 7. 42(3) 8. 81(7) 9. 14(2) 10. 43(33) 11. 61(5) 12. 5(1) 13.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka FIÚ EREDMÉNYEK 100 m fiú III. kcs. Döntő 1. Kovács Péter 97 Ált. Isk. Szentlőrinc 12,9 Baranya 2. Juhász Patrik 97 Ált. Isk. Iregszemcse 13,0 Tolna 3. Borsos Róbert 97 Hunyadi János Közokt. Int. Mbh. 13,1

Részletesebben

2016. április 22-én óra

2016. április 22-én óra 2016. április 22-én 11.00 óra TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR! ÁLLAMTITKÁR URAK, ELNÖK ÚR, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak 1 Kapcsolattartás 2 Kapcsolattartás 3 Telefonos ügyfélfogadás / Kapcsolattartás Technikai gond: (061)-398-8550

Részletesebben

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF

370.000 HUF 1.000 HUF 10.000 HUF 3.000 HUF 6.000 HUF 25.000 HUF 40.000 HUF 9.999 HUF Támogatóink Bodoky Tamás Maróy Ákos Urbán Ágnes Vay Márton Scheiring Gábor (ogy. képviselo, LMP) Bohus Csaba Gervai Péter Pogány Anikó Földes Balázs Dr. Szilágyi Péter Zoltán (ogy. képviselo, LMP) Nemes

Részletesebben

Derby Liga. Éves értékelés. Versenyző Kerékgyártó Tamás 88, % Pilisvörösvár. Kúty 02/05/ Kód. Helység.

Derby Liga. Éves értékelés. Versenyző Kerékgyártó Tamás 88, % Pilisvörösvár. Kúty 02/05/ Kód. Helység. 1 5203 Virányi Reijnen 98,66 8 5 63% Kistarcsa 2 3668 Grosspaul Dúc 95,92 101 73 72% Csömör 3 4539 Szlaukó István 95,72 10 6 60% Budapest 4 9662 Gotthard László, Dr. 95,13 121 82 68% Isaszeg 5 7098 Hajdu

Részletesebben

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI PAGE 1 A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI A LÉTESÍTMÉNYI TŰZOLTÓSÁGOK GÉPJÁRMŰVEZETŐ KATEGÓRIÁJÁBAN: 3. helyezett: Illés István (Tűzoltó és Műszaki Mentő

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG JÁSZ- NAGYKuN- SZoLNoK MEGYEI TÁRSADALMI ELNÖKSÉG HATÁRoZATAI

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG JÁSZ- NAGYKuN- SZoLNoK MEGYEI TÁRSADALMI ELNÖKSÉG HATÁRoZATAI MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG JÁSZ- NAGYKuN- SZoLNoK MEGYEI TÁRSADALMI ELNÖKSÉG HATÁRoZATAI 1/2012. (01.12.) számú elnökségi határozat az MLSZ JNSZ Megyei Igazgatóság 2012. éves tervezett költségvetésének

Részletesebben

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek

Nemzeti Ünnepünk október 23-a alkalmából. a SZOLGÁLATI ÉRDEMJEL arany fokozatát adományozza. rendőr ezredesnek Magyarország honvédelmi minisztere a társadalmi szervezetek és a nyugállományú klubok kezdeményezésére, a honvédelem, illetve a nyugállományú katonák érdekében végzett tevékenysége elismeréséül Nemzeti

Részletesebben

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

miniszter 7959512 kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes SZERVEZETI EGYSÉG NÉV MUNKAKÖR TELEFON E-MAIL CÍM FAX Miniszter dr. Trócsányi László miniszter 7959512 miniszter@im.gov.hu Miniszteri Kabinet Tari Sándor kabinetfőnök, 8961095 sandor.tari@im.gov.hu 7950729

Részletesebben

Országos rangsorlista, gyorspont verseny Kiskaliberű pisztoly, nyílt irányzék

Országos rangsorlista, gyorspont verseny Kiskaliberű pisztoly, nyílt irányzék rangsorlista, gyorspont verseny Kiskaliberű pisztoly, nyílt irányzék Név, versenyengedély 2013.05.25, 2013.06.01, 2013.06.15, 2013.07.14, 2013.09.21, Szeged Debrecen Békéscsaba Berettyóújfalu Tatabánya

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK, A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁRÁNAK HATÁROZATA VALAMINT A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖKÉNEK PARANCSA ELISMERÉSEK

Részletesebben

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet 6337 Állampuszta Telefon: 06 /78/ 407-684, 407-847 Csóti András bv. dandártábornok 06 /78/ 407-950 Balassagyarmati

Részletesebben

XII. FAZEKAS KUPA. Kiskunhalas, április 13. I-II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

XII. FAZEKAS KUPA. Kiskunhalas, április 13. I-II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szeged Arany János Ált. Isk. 44,700 1 45,400 1 46,900 1 137,000 2 Bácsalmás Vörösmarty Ált. Isk. 44,500 3 44,800 2 45,200 2 134,500 3 Izsák Izsáki ÁMK Táncsics Mihály Ált. Iskolája

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. BEAC III 6, 8,5 4,5 9, 3. 2. Sárkány DSE II 6, 7,5 5, 8,5 4-5. 3. Mattolda SSC II 3,5 4, 5,5 3,. 4. Aquaréna KSC III 9,5 8,, 28,5. 5. Törekvés

Részletesebben

1375 Babják Pál, Budapest

1375 Babják Pál, Budapest Chomutov 0. MÁJUS., SZOMBAT 0:0 Galamb Lista =>. Babják Pál, Budapest Küldött helyezett => 0 0% Derby Liga : élgalamb pont helyezés =>, 0 Pénzdíj Méterperc Érkezett Ászpont Lista HU-- 0-.000 HUF.0, ::,

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. évi m u n k a t e r v e A Képviselő-testület a munkatervet a 299/2014. (XI. 27.) sz. határozatával elfogadta. - 2-2015. JANUÁR 29. (CSÜTÖRTÖK)

Részletesebben

Kántor Tamás. Angyal Endre 70/949-3326 30/399-4171. kantortamas666@gmail.com. angyalszarny@axelero.hu. Eger, Országosan. Eger

Kántor Tamás. Angyal Endre 70/949-3326 30/399-4171. kantortamas666@gmail.com. angyalszarny@axelero.hu. Eger, Országosan. Eger Kántor Tamás Angyal Endre 70/949-3326 30/399-4171 kantortamas666@gmail.com angyalszarny@axelero.hu Eger, Országosan Eger Aszódi Sándor 20/961-7133 Eger Bajzáth Ákos 30/214-8654 Felsőtárkány Bajzáth János

Részletesebben

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Ihász Norbert tű. főhadnagy tűzvédelmi mérnök Tűzoltósági Főfelügyelőség

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 3,5 6,5 4, 2, 8-9. 2. A. Láng MKKE 5, 4,5 6, 3,5 9,. 3. MTK Budapest III 8,5 7,5 9,5 7, 32,5 2. 4. HÜSI SC II 5,5 8, 5,

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/ MEGYE Pártfogó Felügyelet Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON:

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

Születési id, hely: április 1., Tapolca

Születési id, hely: április 1., Tapolca IRÁNY RIÓ! HONVÉD 1977. április 1., Tapolca Tapolcai Vívó SE / Budapesti Honvéd Sportegyesület Borosné Eitner Kinga / Dancsházy-Nagy Tamás Párbajt r egyéni és csapat 1. hely: egyéni (1997, 2002, 2003)

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott 200.000 Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások 2008. év 1. Kedvezményezett neve: Szolnok TV Zrt. A támogatás célja: Összefoglaló

Részletesebben

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg)

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg) Diákolimpia Szerzõ zoli 2007. július 28. FOLYAMATOSAN FRISSÜLÕ OLDAL, 2004-IG VISSZAMENÕ DVSC-EREDMÉNYEKKEL FIÚ serdülõ, korábban kadet és junior országos versenyek Serdülõ és junior utánpótlás olimpia

Részletesebben

Dr. Horpácsi Ferenc r. ezredesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztálya főosztályvezetőjének

Dr. Horpácsi Ferenc r. ezredesnek, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztálya főosztályvezetőjének 1 Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30.

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY év 12. hó 16. naptól év 12. hó 30. HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti

Részletesebben

MTB Balaton Maraton - Kismaraton Abszolút Férfi Helyezés Rajtszám Név Település Idő Hátrány 1 MR0807 Fenyvesi Péter Balassagyarmat 01:45:44 00:00:00

MTB Balaton Maraton - Kismaraton Abszolút Férfi Helyezés Rajtszám Név Település Idő Hátrány 1 MR0807 Fenyvesi Péter Balassagyarmat 01:45:44 00:00:00 MTB Balaton Maraton - Kismaraton Abszolút Férfi 1 MR0807 Fenyvesi Péter Balassagyarmat 01:45:44 00:00:00 2 MR0330 Kovács Botond Tatabánya 01:46:41 00:00:57 3 MR0202 Panyi János Herceghalom 01:49:16 00:03:32

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

AEGON Általános Biztosító Zrt. elveszett csekklapok

AEGON Általános Biztosító Zrt. elveszett csekklapok VONALKÓD PARNER PARTNER NÉV SZERVEZET 120010080019012700100005000156576065202008 0000926996 MOHAROS BIZT. ÜGYN. SZOLG. ÉS TAN. KFT. DÉL-PEST ÉRTÉKESÍTÉSI ÜGYNÖKSÉG 120010080019012700100005000176086065202008

Részletesebben

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18. 7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Genertel Biztosító Zrt. - Partner szerviz lista további információk: http://www.genertel.hu

Genertel Biztosító Zrt. - Partner szerviz lista további információk: http://www.genertel.hu Szerviz név Délity Karosszéria Kft. Cím 6500 Baja, Szegedi út 87. Elérhetőségek tel: 06 (79) 324-903 fax: 06 (79) 324-903 Dani Autófényező és Karosszériajavító Kft. 5600 Békéscsaba, Egressy u. 17-19. email:

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

IV. Országos Tűzoltó Lépcsőfutó verseny

IV. Országos Tűzoltó Lépcsőfutó verseny 1 - Tiszaújváros (TMM) 1 47 Pauska Krisztián Tiszaújváros (TMM) Borsod-Abaúj-Zemplén LT *2:47.07 2 46 Bártfai István Tiszaújváros (TMM) Borsod-Abaúj-Zemplén LT *2:56.93 3 48 Varga Lajos Tiszaújváros (TMM)

Részletesebben

1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő. Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor

1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő. Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor 1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor Idézet: Hiszünk benne, hogy sokkal jobb szembenézni a valósággal, bármilyen ijesztő legyen

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Adomány leírása, értéke. Adomány elfogadójának megnevezése, székhelye. Adományozó neve, székhelye

Adomány leírása, értéke. Adomány elfogadójának megnevezése, székhelye. Adományozó neve, székhelye Adományozó neve, székhelye Jászberény Város 5100 Jászberény, Lehel vezér tér 18. Cserkeszőlő Község 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. Tiszaújvárosi Városi Önkormányzat 3580 Tiszaújváros, Bethlen G.

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Kollár László 7093 Értény, Ady Ende utca 122. Építményadó 133 344 Ft Késedelmi pótlék 21 247 Ft 154 591 Ft Papp György 2612 Kosd, Agárdi utca 23. 69 080 Ft Késedelmi pótlék 54 224 Ft 123 304 Ft Czeglédi

Részletesebben

Munkahelymegőrzéssel. Munkáltató nagysága (foglalkoztatottak száma szerint) érintett közigazgatási egység (megye)

Munkahelymegőrzéssel. Munkáltató nagysága (foglalkoztatottak száma szerint) érintett közigazgatási egység (megye) szerint) Arcadia-Reklám Kft. 1182 Budapest, Nemeske u. 5. Budapest 20 fő alatti 9 1 843 750 Autista Sérültekért Zalában Bata István 8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5/a 6412 Balotaszállás, Ady

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

HEVES MEGYE TISZTIKARA

HEVES MEGYE TISZTIKARA HEVES MEGYE TISZTIKARA 1990 2000 Országgyűlési képviselők 1990 1998 1990. május 2. 1994. június 27. 1 Szarvas Béla (Magyar Demokrata Fórum) 1. választókerület, Eger 1990. május 2. 1994. június 27. Kelemen

Részletesebben