A következő napon, március 26-án délelőtt az első előadó Kalocsai Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A következő napon, március 26-án délelőtt az első előadó Kalocsai Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős"

Átírás

1 A térségek közötti együttműködés keretében az E-KÖZPONT Nonprofit Kft., mint koordináló szervezet a Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesülettel, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségével (KÖSZ), a Vásárosfalui Hagyományőrző Ifjúsági Társasággal, valamint a Zalakarosi Turisztikai Egyesülettel együttműködve célul tűzte ki, hogy a helyi közélet, a helyi gazdasági és civil élet szereplői felkészült, a településfejlesztés feltételrendszerét ismerő, abban eligazodni képes személyek legyenek. A fenti célok megvalósulását megcélzó tevékenységsorozat a KÖSZ Pécsváradon megszervezett országos konferenciájával kezdődött, amely november között került megrendezésre. A rendezvényen 120 fő (polgármesterek, jegyzők, önkormányzati képviselők) vett részt az ország számos megyéjéből. A költségvetés önkormányzati fejezetéről, a kistelepüléseket érintő eddig rendelkezésre álló információkról a szakértőként e területtel foglalkozó egyik választmányi tag, Bende György, Hét polgármestere tartotta meg a nyitó előadást. Az előadást követő hozzászólások alapján feljegyzés is készült az illetékes minisztériumok részére a kistelepülések és a kistelepülési önkormányzatok problémáiról, valamint javaslatot is tettek azok megoldására, illetve a problémák enyhítésére. Az előadást követően került sor annak a kiállításnak a megnyitására, melynek anyagát a következő napi Legjobb gyakorlatok során megvalósított projektek fotói képezték. A második napon, november 20-án három érdekfeszítő előadásra került sor az elmúlt évek során megvalósított projektekről. Az első bemutatót Hárs József, Bóly polgármestere tartotta. Három projektet tartott kiemelendőnek: az energetikai projekt; a Bólyi Ipari Park; az optikai hálózat kialakítása. A második előadást Dicső László, Alsómocsolád polgármestere tartotta meg, aki ismertette a falu elhelyezkedését, néhány adattal bemutatta a községet. Beszélt a Legjobb gyakorlatok bemutatásának fontosságáról, valamint a LEADER programok kezdetéről, a VFC (Vidékfejlesztési Célelőirányzat) első pályázatairól, a tanulóidőről. Az ebédszünet után pedig harmadikként Tillman Péter, Feked polgármestere tartotta meg előadását, amelyben röviden bemutatta a 200 lelket számláló kistelepülést, továbbá beszélt a 90-es évek eleji nehéz döntésről, melynek eredményeként csatlakoztak a Bátaapátiban megvalósuló kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok lerakóját támogató csoporthoz. A harmadik napon, november 21-én dr. Finta István tudományos munkatárs tartotta meg előadását a LEADER csoportok helye a vidékfejlesztés rendszerében címmel. Az előadó rövid áttekintést adott a LEADER-ről a vidékfejlesztési megjelenésétől az EU-s fejlesztési politikákban napjainkon át a fejlesztési időszakig. 2

2 A december 6-án megtartott Jó gyakorlatok bemutatása Mecseknádasdon című rendezvény keretén belül a Hetényi Pincészet került bemutatásra, amelynek vezetője, Hetényi János beszélt a pincészet múltjáról, jelenéről és a várható jövőbeli eseményekről, eredményekről és tervekről. Helyi termék felkarolásáról, népszerűsítésének lehetőségeiről, módszereiről dr. Szabó Géza tartott előadást, aki előadásában elmondta, hogy a helyi termékek fogyasztása kedvező hatással van a térség fejlődésére, a helyiek életére. Őt követte Kovács Boglárka, aki előadásában beszámolt a közötti időszak helyi termék piacra jutás lehetőségeiről. A rendezvény zárásaként Gebhardt Ferenc, a GEPI.EXE Bt. ügyvezetője az Információs technológiák lehetőségének bemutatásáról (honlap üzemeltetés, média megjelenések) címmel tartott előadást a hallgatóság számára. A szervezők remélik, hogy a rendezvény elérte a kitűzött célt, és a gyakorlatban is hasznosítható információkkal szolgált a résztvevők számára. A Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége március között országos konferenciát szervezett Zalakaroson, a MenDan Hotelben. A rendezvényen 120 fő (polgármesterek, jegyzők, önkormányzati képviselők) vett részt az ország számos megyéjéből. Az első napon, március 25-én délután a konferenciát Horváth Viktor főosztályvezető (Emberi Erőforrások Minisztériuma, Stratégiai Tervezési Koordinációs Főosztály) előadása nyitotta meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programról (EFOP). Főosztályvezető úr áttekintést adott az ágazati programokról, mint TIOP, GINOP, KEHOP, IKOP, KÖFOP, EFOP, a hozzájuk rendelt forrásokkal. Ismertette a korábbi időszakhoz képest bekövetkezett változásokat, ezt követően pedig kitért a kiemelt beavatkozási irányok alá tartozó konkrét elképzelésekre és a hozzájuk rendelt forrásokra. Az előadást követően a konferencia résztvevői számos kérdést, problémát vetettek fel gyakorlati tapasztalataik alapján. 3

3 A következő napon, március 26-án délelőtt az első előadó Kalocsai Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztályának vezetője volt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) témakörben. Az előadás első részében főosztályvezető úr ismertette a területi programok eljárásrendi kereteit a programozási időszakban. Ezt követően az előadó részletesen ismertette a TOP prioritásait a hozzárendelt forrásösszegekkel együtt. Az előadás második részében főosztályvezető úr azokat a témaköröket ismertette, amelyekre finanszírozási lehetőséget nyújt a TOP. Ezt követően az előadó ismertette a településfejlesztés, a közlekedésfejlesztés, az energetikai korszerűsítés témakörében, majd az egészségügyi alapellátás, a szociális alapszolgáltatások és a gyermekjóléti alapellátások területén támogatható programokat. Az előadást követően a TOP-pal kapcsolatban is a résztvevők kérdéseket tettek fel, melyeket főosztályvezető úr részletesen megválaszolt. Az ebédszünet után került sor Bende György, az Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösségi Egyesület elnökének előadására a Vidékfejlesztési Program (VP) témakörben. Ismertette a Vidékfejlesztési Program kereteit, felhívta a figyelmet az önkormányzatok szempontjából legfontosabb változásokra, és beszélt a LEADER HACS-ok működéseiről és feladatairól a időszakban. Mivel a felmerült kérdéseket, problémákat a résztvevők előadás közben tisztázták, átadták a szót a következő előadónak. Szuhóczky Gábor közgazdász, az Euroadvance Közgazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezetője, a Joint Venture Szövetség EU bizottsága társelnöke előadásának témája a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) volt. Az előadásában kitért a GINOP részletes ismertetésére, az ezzel kapcsolatos legújabb hírekre, ismertette a GINOP 5 fő beavatkozási területét, a várható témaköröket, az elfogadott prioritásokat. Ezt követően a konferencia résztvevői itt is feltették kérdéseiket, melyre az előadó a helyszínen válaszolt. 4

4 A konferencia harmadik napját, március 27-ét Csepreghy Nándor, Fejlesztéspolitikai Kommunikációért Felelős Helyettes Államtitkár (Miniszterelnökség) nyitotta meg, aki átfogó képet adott a as programozási időszak fejlesztési célkitűzéseiről. Vázolta az Európai Unió érdekeinek és a tagállamok érdekeinek ütközéséből adódó konfliktusok fő okait, áttekintette az Unióhoz csatlakozásunk elmúlt 11 évének problémáit a fejlesztéspolitika területén. Ismertette továbbá a programozási időszakban kialakított hazai intézményrendszert a 2010-ben alakult kormány új elképzeléseivel, valamint a as tervidőszakot megelőzően az Unióval folytatott tárgyalásokon elért eredményeket. Az előadó végezetül kitért a pályázati rendszer egy új irányára, ami a pályázati értékelésre vonatkozik. Az előadás után a résztvevők számos kérdést, problémát vetettek fel, melyek zömére helyettes államtitkár úr azonnal válaszolt, illetve ígéretet tett azok továbbítására a kormányzat felé. A következő előadás az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programmal (IKOP) foglalkozott. Holnapy László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztály Közúti Osztály főosztályvezető-helyettese ismertette az uniós forrásokon kívül a költségvetésben rendelkezésre álló forrásösszegeket éves bontásban. Ezt követően térképekkel illusztrált beszámolót tartott a folyamatban levő és tervezett közúti, vasúti és kerékpáros projektekről valamennyi megyében külön-külön. Az utolsó előadást Tégen Katalin, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztés- és Klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság közgazdasági főtanácsadója tartotta a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) témakörében. Rövid kitekintést adott a más operatív programokban rendelkezésre álló forrásokra az energetikai fejlesztések területén. Az előadássorozat végeztével Dr. Wekler Ferenc, a KÖSZ elnöke zárta be a konferenciát. 5

5 A Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége a projektben rendelkezésre álló forrás egy részét eszközbeszerzésre fordította, így a Szövetségnek fénymásolót, projektor és notebookot sikerült beszereznie, amellyel nagymértékben megkönnyítik és felgyorsítják az adminisztratív feladatok ellátását. A KÖSZ tevékenységének bemutatása érdekében honlapot készíttetett, amelyet a Szövetség iránt érdeklődők a oldalon érhetnek el. A honlapon megtalálhatók a KÖSZ-vel kpacsolatos aktualitások és hírek, valamint a Projekt menüpont alatt bemutatásra kerül a Helyi szereplők felkészítése, jó gyakorlatok bemutatása a településfejlesztés, közösségépítés területén című projekt célja és az együttműködésben résztvevő partnerek is. A későbbiekben az ide látogatók ezen a felületen tájékozódhatnak a legfrissebb információkkal kapcsolatban. 6

6 2015. február 11-én, Pécsváradon A helyi termékek felkarolása, népszerűsítése, értékesítése címmel az E-KÖZPONT Nonprofit Kft. workshopot rendezett, amelynek a Pécsváradi Inkubátorház adott helyszínt. A rendezvényen résztvevő közel 30 fő számára három előadó tartott részletes szakmai prezentációt. Dr. Gonda Tibor a helyi termékek piacra jutásáról, valamint a kistermelői élelmiszer- 7

7 termelés, -előállítás és értékesítés feltételeiről szóló 52/2012. (IV. 30.) FVM rendeletről nyújtott betekintést. Dr. Szabó Géza az ún. terroir termékekkel kapcsolatban készült érdekes előadással, míg Dr. Burgmann György a helyi termékek előállításának adózásával kapcsolatos kérdéseit mutatta be a hallgatóság számára. A workshopon a résztvevőket meleg ebéddel látták vendégül. Az E-KÖZPONT Nonprofit Kft február án, Mecseknádasdon kétnapos tréninget szervezett az érdeklődők számára, ahol a szakmailag kiválóan felkészült előadó (Legáth Anita) nyújtott hasznos tanácsokat a résztvevők számára. Az első napon a hallgatóság a hatékony kommunikáció eszközeibe kapott betekintést, emellett szervezetfejlesztéssel kapcsolatos információkat is magukba szívhattak. A második napon a konfliktuskezelés és ennek kommunikációja került terítékre. Az előadó és a szervezők nagy örömére a résztvevők rendkívül aktívan segítették a tréning alakulását, és örömmel fogadták az új információk szerzését február 13-án a Győr-Moson-Sopron megyei Vásárosfalu nevű település adott helyszínt egy, a fentihez hasonló programnak, amelyben annyi volt a változás, hogy a három téma (Kommunikációs tréning, Konfliktuskezelési tréning és Szervezetfejlesztési tréning) egy napon került prezentálásra. Az előadó beszámolójára hivatkozva a tréningek rendben zajlottak, a programon résztvevők a mecseknádasdi tréningekhez hasonló lelkesedéssel vettek részt az egész napos rendezvényen. 8

8 2015. február én, Bólyban került megszervezésre egy újabb kétnapos tréningsorozat, ahol az előadó személye a megelőző két rendezvényhez hasonlóan változatlan volt. A program a korábbiaknak megfelelően kommunikációs elemből, konfliktuskezelési és szervezetfejlesztési tréningekből tevődött össze. A résztvevők véleményére alapozva azt állíthatjuk, hogy a tréningek hasznos, a mindennapi életben hasznosítható ismereteket nyújtottak számukra április án, Zalakaroson kerültek megrendezésre a projekt utolsó tréningjei. A rendezvénynek az AquaTherm Hotel adott helyszínt, ahol az előadói feladatokat Filó Csilla látta el. A tréningekkel az oktató azt a célt tűzte ki, hogy a résztvevők a megszerzett tudás birtokában hatékonyan működjenek közre a település gazdasági és társadalmi életében. A tréningeken résztvevők aktívan vettek részt az előadások során felmerülő vitás kérdések megtárgyalásában, és ennek megfelelően kiválóra értékelték mind a tréningek színvonalát, mind az előadó szakmai tudását. 9

9 Az E-KÖZPONT Nonprofit Kft. Helyi gazdaságfejlesztés: Alternatív energia, autonóm kisközösségi energiaellátás címmel kiadványt készített. Ennek keretében, az elkészült tanulmány bemutatja a megújuló energiák szükségességét, illetve a terjedésükre ható tényezőket, így részletezésre került a napenergia, a geotermikus energia, a vízenergia, a szélenergia, valamint a biomassza és a biogáz hasznosításának lehetőségei is. Az alternatív energiák kisközösségi szintű felhasználása néhány hazai és külföldi példa útján került bemutatásra. A kiadvány összesen 20 oldal, amelynek 500 példánya az egyes partnerek hasonló témájú rendezvényein, a résztvevők között került kiosztásra. A kiadványból néhány oldal az alábbiakban látható: 10

10 11

11 12

12 13

13 A Vásárosfalui Hagyományőrző Ifjúsági Társaság által, február 14-én Jó gyakorlatok bemutatása címmel, a vásárosfalui Linkó Faluházban megszervezett rendezvényen a szervezők célja az volt, hogy jó gyakorlatok átadásával a településfejlesztés hajtómotorját jelentő helyi gazdaságfejlesztésben működő ötleteket és megoldásokat mutassanak be, amellyel segíthetik a helyi gazdaságért tenni akarókat. A helyi termékek felkarolásáról, népszerűsítésének lehetőségeiről és módszereiről Rábacsécsény polgármestere, Kovács Teodóra tartott előadást, aki prezentációjában kiemelte, hogy helyi termékek fogyasztása kedvező hatással van a térség fejlődésére. A helyi termék piacra jutásának lehetőségeiről Csanádi János számolt be a résztvevők számára. Tompa Krisztián projektmenedzser pedig Az információs technológiák lehetősége egy helyi rendezvényen keresztül címmel tartott érdekfeszítő előadást. Összességében elmondható, hogy a rendezvény hozzájárult a szemléletformáláshoz, azaz hogy kreativitással, az adott térség ismeretével és megfelelő elhivatottsággal a helyi gazdaság fejlesztéséhez bárki hozzájárulhat. A helyi gazdaság a gazdaságnak a legalsó működési szintje, ahol a termelés és a fogyasztás közvetlenül összekapcsolódik. A projekt keretében a szervezők felvázolták a helyi gazdaságfejlesztés főbb témaköreit, lehetséges megvalósítási formáit, és példákkal illusztrálták azokat. A Vásárosfalui Hagyományőrző Ifjúsági Társaság május 30-án rendezte meg A helyi termékek felkarolása, népszerűsítése, értékesítése című workshopját a vásárosfalui Linkó Faluházban. Tompa Krisztián, a VHIT elnökének megnyitóját követően Kremzner Csaba falugazdász az élelmiszer-előállítás szabályozásáról tartott előadást a rendezvényre meghívottak számára. Ezt követően Tompáné Balogh Mária falusi turizmus-menedzser prezentálásában a helyi termékek piacra jutásának jogszabályi kereteit ismerhették a résztvevők. A helyi termékek értékesítési csatornáival kapcsolatban Molnár Balázs gazdálkodó mondta el saját élményeit, valamint bemutatta a helyi termékek értékesítésének hazai trendjeit is. A program kapcsolódó rendezvénye volt helyi termék előállítása, ahol a répcelaki sajtkészítők mutatták be a sajtkészítés fortélyait és lehetett kóstolni a különböző ízesítésű sajtokból. Szintén a programhoz kapcsolódott a helyi civil szervezetek asszonyai által készített helyi befőttek és lekvárok bemutatója és kóstolója, ahol Pallag Jánosné válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Míg a szülők az előadásokat hallgatták Pallag Eszter a VHIT tagja játszóházzal kötötte le a gyerekek figyelmét, ahol természetes anyagokból készültek különféle díszítő virágok. A napot a közösségi téren készített helyi ételek (rábaközi gulyás, kemencés sültek) elfogyasztásával és estig tartó beszélgetéssel zárták. Az előadásokat követően, a rendezvény zárásaként a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy személyesen feltegyék kérdéseiket a helyi termékek előállításával kapcsolatban. A szervezők nagy 14

14 megelégedésére az előadókhoz számos kérdés érkezett, ami nagyfokú érdeklődést jelentett a hallgatóság részéről. A Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület LEADER térségék közötti együttműködés keretében valósította meg május 21-én a Megújuló és alternatív energiák hasznosítása nevű workshopot, melynek a bólyi Erzsébet Vigadó adott otthont. A rendezvényen az egyesület elnöke, Hárs József köszöntötte a résztvevőket. Elsőként Kutnik Tibor, a Pannonpower Kft. logisztikai vezetője beszélt arról, hogy a magyarországi nagyvárosok közül elsőként Pécs az, ahol a távfűtés 100%-át megújuló eredetű zöld energiából állítják elő. Ezt követően a Techniq 2000 Kft. képviseletében Liszt Zoltán a napenergiák hasznosításáról tartott előadást, melyben elmondta, a napenergia képezi az alapját csaknem valamennyi természeti folyamatnak, beleértve az emberi életet is. Kiemelte, hogy a napenergia maximális kiaknázása szükséges lépés ahhoz, hogy biztosíthassuk a fenntartható energiaellátást, megvédjük bolygónkat és az elkövetkező generációk egészségét. Ezt követően Bíró Zoltán a biomasszáról, mint megújuló energiaforrásról tartott előadást, amelyben beszélt a biomassza fogalmáról, felhasználásának előnyeiről, valamint az elsődleges és másodlagos biomassza felhasználásáról. A következő előadást Czigány Zsolt tartotta a biogáz előállításáról és hasznosításáról, előadásában ismertette a biogáz gyártását, hasznosítását, továbbá a biogáz tulajdonságait. Az előadássorozat zárásaként Hárs József, Bóly Város polgármester mutatatta be a geotermikus energiára alapozott távfűtő rendszer kialakítását Bólyban. A projekt legfontosabb eleme a termálvíz környezetbarát alkalmazása és az önkormányzati intézmények gázfűtési rendszerének alacsonyabb költségű kiváltása volt. A beruházás keretében két, közel 1500 m mély termálkút fúrására került sor: egy 15

15 termelőre, valamint egy visszasajtolóra, amely visszajuttatja a felhasznált vizet a mélybe. A fejlesztés eredményeként megújuló energiaforrás felhasználásával kapnak távfűtési szolgáltatást a helyi önkormányzat intézményei és a megyei önkormányzat által fenntartott fogyatékos személyek otthona. Az önkormányzat gazdasági társaságok részére is biztosít geotermikus energiát fűtési és technológiai célra (irodaház, üzemcsarnokok), amelyből többletbevétel keletkezik. A Zalakarosi Turisztikai Egyesület LEADER térségék közötti együttműködés keretében valósította meg április 28-án a Megújuló és alternatív energiák hasznosítása nevű workshopot, melynek az AquaTherm Hotel adott otthont. A rendezvényen az egyesület elnöke, Krampek Mihály köszöntötte az a rendezvény résztvevőit. Az előadássorozaton részt vett Kurucz Andrea, aki beszélt a vállalkozások támogatásáról az új EU ciklusban, Noll Ákos a NIVELCO Zrt. től, aki a Gránit Gyógyfürdő Zrt. energiamonitoringjáról tartott előadást. Előadásában elmondta, számos a nagyközönségnek szóló 16

16 beruházás után a Gránit Gyógyfürdő Zrt. ezúttal olyan fejlesztést valósított meg, amelynek köszönhetően megújuló energia hasznosításával csökkenthetők a fürdő működési költségei. Ezt követően Oláh Péter, szolgáltatási projektértékesítő következett a COTHEC Energetikai Üzemeltető Kfttől, aki előadásában az alternatív energiahasznosításról, a napelemekről, illetve a biomassza előnyeiről beszélt. A workshopon résztvevők hasznos információkkal gazdagodtak az alternatív energiaforrások felhasználásával kapcsolatban, amely ismeretet akár a gyakorlatba is átültethetik a későbbiekben. A Zalakarosi Turisztikai Egyesület LEADER térségék közötti együttműködés keretében valósította meg április 12-én a Jó gyakorlatok bemutatása nevű rendezvényét, melynek ugyancsak az AquaTherm Hotel adott otthont. A rendezvény Illésné Farkas Katalin kistermelő előadásával vette kezdetét, melyen a résztvevők megismerkedhettek a birsalmasajt készítés rejtelmeivel. Ezután Szabó Tibor, a Zala Termálvölgye Egyesület munkaszervezet vezetője tartott előadást a helyi termék népszerűsítésének lehetőségeiről. Előadásában elmondta, hogy: a helyi termékek fogyasztásának ösztönzésének célja az, hogy egységes megjelenéssel, és ehhez kapcsolódó népszerűsítő munkával tegye ismertebbé a helyi termékeket, illetve támogassa ezek kereskedelmét. Ennek megvalósításához leggyakrabban alkalmazott eszközök: helyi boltok, termelők felkeresése, hálózatépítés, adatbázis, közös arculat és védjegy, helyi termék vásárok. Térségi márkák, védjegyek: célja, hogy egységes megjelenésével felkarolja a termékeket és előállítóikat, ilyen módon segítve a helyi lakosság megélhetését. A védjegy segítséget nyújt abban, hogy a térség termelői és a hagyományos, környezetkímélő termékek iránt nyitott fogyasztók megtalálják egymást. Ennek megvalósításához leggyakrabban alkalmazott eszközök: Fórumok, helyi termék adatbázis létrehozása, arculatépítés, védjegy, marketingtevékenység, piacépítés, honlap, valamint kiadványok. Ezt követően Szabad Enikő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztési referense mutatta be a helyi termék piacra jutásának eszközrendszerét. Az utolsó előadást pedig Kovácsné Kicsi Zsuzsanna tartotta, a Csesztregélő Nonprofit Kft. ügyvezetője az információs technológiák lehetőségének bemutatásáról beszélt a hallgatóságnak. A program zárásaként helyi termékek bemutatója és állófogadás volt a résztvevők részére. 17

17 A szervezők reményei szerint a projekt hozzájárult a szemléletformáláshoz, vagyis hogy kreativitással, az adott térség ismeretével, megfelelő elhivatottsággal a helyi gazdaság fejlesztéséhez bárki hozzájárulhat. A projekt ideje alatt a koordináló szervezet minden esetben hatékonyan volt képes együttműködni mind a négy partnerrel, a Zalakarosi Turisztikai Egyesülettel, a Zengő-Duna Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesülettel, a Vásárosfalui Hagyományőrző Ifjúsági Társasággal, valamint a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségével. Az együttműködés keretén belül több alkalommal egyeztető megbeszélésre került sor, amelyen a soron következő programok, események és feladatok kerültek megtárgyalásra. Az összehangolt működésnek köszönhetően összességében elmondható, hogy a projekt elérte célját: a vállalt programok minden együttműködő szervezet esetében 100 %-ban lezajlottak és megvalósultak, amelyeket a résztvevők minden esetben örömmel és nagy érdeklődéssel fogadtak. A projekt hozzájárult a szemléletformáláshoz, hogy kreativitással, az adott térség ismeretével, megfelelő elhivatottsággal a helyi gazdaság fejlesztéséhez bárki hozzájárulhat. A helyi gazdaság a gazdaságnak a legalsó működési szintje, ahol a termelés és a fogyasztás közvetlenül összekapcsolódik. A projekt keretében bemutatásra került a helyi gazdaságfejlesztés főbb témakörei, lehetséges megvalósítási formái, és ezek jó példákkal kerültek illusztrálásra. Pécs, június 1. Gáspár Gyula ügyvezető 18

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001

Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Területi tervezési szakmai konferencia és konzultációs napok 2014. február 11-13. Helyszín: Benczúr Hotel, 1068 Budapest, Benczúr utca 35. 2014. FEBRUÁR 11. KEDD 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:05 Köszöntő

Részletesebben

Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16.

Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16. Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok VEKOP, GINOP Támogatás intenzitás Változások Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok: Partnerségi

Részletesebben

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2016.

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PÁLYÁZATAINAK HELYZETE GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Széchenyi Programiroda Országos Konferenciasorozat Győr, 2016. november 18. SIMON RÓBERT BALÁZS

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

UNIÓS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A AS EURÓPAI UNIÓS PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN

UNIÓS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A AS EURÓPAI UNIÓS PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN UNIÓS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A 2014-2020-AS EURÓPAI UNIÓS PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN VITÁLYOS ESZTER EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSEKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG MINISZTERELNÖKSÉG 1 Áttekintés 1. 2017. évi fejlesztéspolitikai

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei

A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei A 2014-2020 közötti időszakra szóló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program energetikai célú támogatási lehetőségei MANERGY záró konferencia Pécs 2014. Június 4. Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési

Részletesebben

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP)

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) VÁLLALKOZÁSOK STRUKTURÁLT TAPASZTALATCSERÉJE 2014. december 1., Százhalombatta Kocza Mihály oktatási menedzser Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / /

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / / A közösség részvételét alátámasztó események listája: Esemény megnevezése Időpont Helyszín Részvevők Rövid összefoglaló száma 1. Térségi Fejlesztési Fórum 2014. január 20. Ipolydamásd, Fő út Közösségi

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)

Részletesebben

Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020

Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 A Károly Róbert Főiskola kutatási eredményeinek hasznosítása a gyakorlatban konferencia 2014. július 1. Heves Megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 Domján Róbert osztályvezető Területfejlesztési

Részletesebben

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban

Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Vállalkozások számára elérhető energiahatékonysági programok és források a GINOP-ban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály Budapest,

Részletesebben

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020 Gecse Gergely Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2013. november 14. Integrált Közlekedésfejlesztés

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program szerepe a megye fejlesztésében Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 1 A megyei önkormányzat feladatai megyei szintű

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

OPERATÍV PROGRAMOK

OPERATÍV PROGRAMOK OPERATÍV PROGRAMOK 2014-2020 Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai

Részletesebben

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai előadó: Radics Ernő Nemzetgazdasági Minisztérium, Ipari és Építésgazdasági Főosztály Tiszaújváros, 2013. november 4. 1 Az Ipari Parkok,

Részletesebben

kérdései (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon)

kérdései (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) (szabályok, építés, bontás, munkavégzés az állványokon) A konferencia programja: A cél a teljes energiahatékony beruházások összeállításánál alkalmazott komplex gondolkodás előtérbe helyezése, nemcsak a technológia, hanem a munkavédelem és a munkaügy oldaláról

Részletesebben

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek

4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám. Kormányrendeletek 4400 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám III. Kormányrendeletek A Kormány 96/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a közreműködő szervezetek útján ellátott feladatok központi költségvetési szerv által

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP)

Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) TÁMOP 2.5.3.C-13/1-2013-0001 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2014-2020 (VEKOP) VÁLLALKOZÁSOK STRUKTURÁLT TAPASZTALATCSERÉJE Konferencia 2014. Október 1., Gödöllő Kocza Mihály oktatási

Részletesebben

Fenntartható közösségi kezdeményezések támogatási lehetőségei 2014-2020 között Répceszemere 2015. június 17.

Fenntartható közösségi kezdeményezések támogatási lehetőségei 2014-2020 között Répceszemere 2015. június 17. Fenntartható közösségi kezdeményezések támogatási lehetőségei 2014-2020 között Répceszemere 2015. június 17. Bozzay Balázs Pannon Megújuló Energia Klaszter www.bfh.hu, 30/226 77 55 Környezetileg minimum

Részletesebben

Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület május 24. Siófok

Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület május 24. Siófok Projektben részt vevő partnerek bemutatkozása: Zala Termálvölgye Egyesület 2017. május 24. Siófok 2008-ban alapított civil szervezet Nonprofit vidékfejlesztő szervezet LEADER Helyi Akciócsoport - címbirtokos

Részletesebben

2007-2013 közötti Operatív programok Irányító Hatóságainak betagozódása ÁROP IH TIOP IH EKOP IH

2007-2013 közötti Operatív programok Irányító Hatóságainak betagozódása ÁROP IH TIOP IH EKOP IH Európai Uniós fejlesztési források hazai intézményrendszere A Kormány elkötelezett abban, hogy a 2014 2020-as programozási időszakban az uniós források felhasználásához kapcsolódó feladatok ellátása során

Részletesebben

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés! 28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés H e l y b e n Elnöki jelentés Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2014. (XII. 15.) önkormányzati rendelet 28.

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője Együttműködési lehetőségek a magyar-horvát területfejlesztésben konferencia Eszék, 2018. február 5. A magyar regionális fejlesztés politika

Részletesebben

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti

Részletesebben

Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozói pályázati lehetőségek Zalaszentgrót, 2015. május 21. Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 1995. január 9-én

Részletesebben

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra

A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra A Megyei Önkormányzat fejlesztéspolitikai feladatai visszatekintve a 2007-2013 közötti időszakra Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A megyei önkormányzat feladatai

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE

ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 23-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen március KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A 2014-2020 EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN XII. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen 2017. március 22-23. 2014-20 IDŐSZAKRA VONATKOZÓ LEGFONTOSABB EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft.

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások Előadó: Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Egymásra épülő üzletágaink Finanszírozási tanácsadás Projektmenedzsment

Részletesebben

A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 422 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 7. szám A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról A Kormány

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest

A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében október 27. Budapest A helyi élelmiszerrendszer fejlesztés lehetőségei a Zala Termálvölgye Egyesület térségében 2017. október 27. Budapest 2008-ban alapított civil szervezet Nonprofit vidékfejlesztő szervezet LEADER Helyi

Részletesebben

AZ ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT. SZEREPE A PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN

AZ ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT. SZEREPE A PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN AZ ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT. SZEREPE A 2014-2020 PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 KÖZEL A SEGÍTSÉG ORSZÁGOS KONFERENCIASOROZAT SZÉKESFEHÉRVÁR, 2016. NOVEMBER

Részletesebben

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban

Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Helyi önkormányzatok fejlesztési eszközei Magyarországon Uniós forrásokhoz való hozzáférés lehetőségei a 2014-2020-as időszakban Németh Mónika Miniszterelnökség Nemzetközi Főosztály 1 2012 Partnerségi

Részletesebben

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei

Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015. Kedves Kolléga!

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015. Kedves Kolléga! Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 39/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas

Részletesebben

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS HORVÁTH CSILLA OSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG STRATÉGIAI TERVEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Zöldségtermesztés a homokon szakmai konferencia Nyíradony, 2015.09.25. Tartalom

Részletesebben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Tudásmegosztó Nap - Székesfehérvár, 2014. november 27. A vidékfejlesztés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi

Részletesebben

A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról 422 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 7. szám A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról A Kormány

Részletesebben

A évi európai uniós költségvetési kapcsolatok

A évi európai uniós költségvetési kapcsolatok A 2018. évi európai uniós költségvetési kapcsolatok Költségvetésben megjelenő EU támogatások Központi költségvetési EU egyéb forrás Strukturális támogatások 1 991 033,9 1 687 150,5 2 831,6 1 988 202,3

Részletesebben

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban

SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló

Részletesebben

KUTATÓHELYEK LEHETŐSÉGTÁRA

KUTATÓHELYEK LEHETŐSÉGTÁRA KUTATÓHELYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kutatóhelyeknek szóló pályázatok az egyes Operatív Programokban

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

A 2016. évi európai uniós költségvetési kapcsolatok

A 2016. évi európai uniós költségvetési kapcsolatok A 2016. évi európai uniós költségvetési kapcsolatok Költségvetésben megjelenő EU támogatások Központi Bevétel költségvetési EU forrás Strukturális támogatások 1 220 957,8 749 828,7 471 129,1 Nemzeti Stratégiai

Részletesebben

Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén

Újdonságok a területfejlesztés és a as időszak előkészítése területén Újdonságok a területfejlesztés és a 2014-2020-as időszak előkészítése területén Towards an Effective Regional Resource Allocation TERRA Szakmai workshop Szeged, 2013. január 18. Tóth Róbert, fejlesztési

Részletesebben

Investitionen aus den Struktur- und Investitionsfonds der EU im Programmplanungszeitraum 2014-2020

Investitionen aus den Struktur- und Investitionsfonds der EU im Programmplanungszeitraum 2014-2020 Investitionen aus den Struktur- und Investitionsfonds der EU im Programmplanungszeitraum 2014-2020 PAs / Ops im Zeitraum 2014-2020 Partnerschaftsvereinbarungen und operationelle Programme Stand der Dinge

Részletesebben

Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24.

Miskolc 4.0 az OKOS város. Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc 4.0 az OKOS város Kiss Gábor alpolgármester Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. november 24. Miskolc a fenntartható fejlődés útján Greennovációs Nagydíj: Környezetbarát energia a JÖVŐÉRT!

Részletesebben

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kulturális-közművelődési intézményeknek

Részletesebben

A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak)

A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak) A CSONGRÁD MEGYEI Tervezés aktualitásai (2014-2020-as tervezési időszak) SZEGED, 2013. december 02. Magyar Anna a Megyei Közgyűlés elnöke 2014-2020 közötti európai uniós források felhasználását biztosító

Részletesebben

A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre

A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre Ssz. Dátum Címe Témakör Elnökségi ülés- Helyi Fejlesztési 1. 2015.11.04 2. 2015.11.06 Fejlesztési Stratégia tervezése 3. 2015.11.16 Tervezési

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020 FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2015-2020 Zalaszentmárton 2015. augusztus 24. Dr. Csikós Andrea Dóra munkaszervezet vezető Előzmények folyamatok 2007. október 11. Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Dr. Dancsó József Magyar Államkincstár TARTALOM Az Operatív Programok, és a Területi és Településfejlesztési

Részletesebben

Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került.

Tekintettel arra, hogy a program célja a minél szélesebb körű ismeretetek átadása, a tanulmányút során számos intézménylátogatásra is sor került. Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy hírlevelünkben tájékoztassuk arról, hogy Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas rangú delegációja érkezett tanulmányútra a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz.

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Pécs, 2013.12.06. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Barta E. Gyula vezérigazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Pécs, 2013.12.06. A bizalom megnyilvánul a megkeresésekben 80 000 74 000 76 000 70 000 Darabszámok 60 000

Részletesebben

Herzlich Willkommen. Üdvözöljük

Herzlich Willkommen. Üdvözöljük Herzlich Willkommen in der Deutsch Ungarischen Industrie- und Handelskammer! Üdvözöljük a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamarában! Budapest, den 14. September 2010 1 DUIHK - Energiezirkel DUIHK -

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

Helyi termelőket támogató tervezett program a LEADER-ben február 10. Zalaszentgrót

Helyi termelőket támogató tervezett program a LEADER-ben február 10. Zalaszentgrót Helyi termelőket támogató tervezett program a LEADER-ben 2016. február 10. Zalaszentgrót 2007-2013 2014-2020 Tervezői Csoport ülés LEADER HFS tervezése Polgármesterek műhelybeszélgetése Fórum az újonnan

Részletesebben

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28.

Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban. Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. Települési energetikai beruházások támogatása a 2014-2020 közötti operatív programokban Lunk Tamás Szentgotthárd, 2014. augusztus 28. EU 2020 célok: Európa (2020) Intelligens ( smart ) Fenntartható ( sustainable

Részletesebben

FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA A PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN

FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA A PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA A PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Lochuk Nikoletta-MRM Nagypáli 2011 BEMUTATKOZÁS Az elıadás célja: megismertetni a pályázatot, mint eszközt. Miért fontosak az Európai Uniós pályázási

Részletesebben

A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése

A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése A megyei tervezés aktualitásai megyei gazdaságfejlesztés, járások fejlesztése Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat területfejlesztési feladatai Megyei szintű helyzetfeltáró dokumentumok elkészítése - OK Megyei

Részletesebben

Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra

Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra Magyarország Partnerségi Megállapodása a 2014-2020-as fejlesztési időszakra (szakmai egyeztetésre bocsátott tervezet) dr. Czene Zsolt, vezető tervező, NAKVI, Projektiroda Az 1600/2012. (XII. 17.) Korm.

Részletesebben

2014-2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014.10.16.

2014-2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014.10.16. 2014-2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014.10.16. TEMATIKA Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás Operatív programok VEKOP, GINOP Támogatás intenzitás Várható pályázatok HÁTTÉR ÉS ALAPFOGALMAK Főbb

Részletesebben

A decentralizált megújuló energia Magyarországon

A decentralizált megújuló energia Magyarországon A decentralizált megújuló energia Magyarországon Közpolitikai gondolatok Őri István Green Capital Zrt. Bevált portugál gyakorlatok konferencia Nyíregyháza 2010. június 4. Miről fogok beszélni? A portugál-magyar

Részletesebben

Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel

Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel Integrált térségi közlekedésfejlesztés az EU szempontokra tekintettel Dr. Egyházy Zoltán főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. május 14. AZ ELŐADÁS TÉMÁI Az EU pénzügyi válsága... Felkészülés a 2014 2020

Részletesebben

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29.

Gazdaságfejlesztés 2014-2020. Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ. Debrecen, 2013.11.29. Gazdaságfejlesztés 2014-2020 Biró Eszter igazgató MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Debrecen, 2013.11.29. Partneri kapcsolat alakult ki az ügyfelekkel Projekt Partner Rendszer A Projekt Partneri Rendszer

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat

A Vas Megyei Közgyűlés május 31-i határozatai. 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés 2016. május 31-i határozatai 36/2016. (V. 31.) számú határozat A Vas Megyei Közgyűlés az ülés tárgysorozatát az alábbiakban állapítja meg: Nyílt ülés keretében tárgyalja: 1. Beszámoló

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Az Új Magyarország Fejlesztési Terv 9 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztés Operatív Program 0 90,0 0 938,7 0 938,7 Működési költségvetés

Részletesebben

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15

XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS. 2013. május 13-14-15 XIII. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁSI KONFERENCIA és KIÁLLÍTÁS 2013. május 13-14-15 (hétfő kedd - szerda) Balatonfüred, FLAMINGÓ WELLNESS és KONFERENCIA HOTEL **** A konferencia mottója: Ötlettől a megvalósításig tények,

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

A évi európai uniós költségvetési kapcsolatok

A évi európai uniós költségvetési kapcsolatok A 2017. évi európai uniós költségvetési kapcsolatok Költségvetésben megjelenő EU támogatások Kiadás Központi Bevétel költségvetési EU forrás Strukturális támogatások 1 905 918,2 1 349 167,3 556 750,9 2014-2020

Részletesebben

A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban

A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban Dönsz Teodóra, csoportvezető Magyar Természetvédők Szövetsége Zöld Régiók Hálózata A program célja a hazai környezetvédők

Részletesebben

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására

Javaslat. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE SO:15.102/2011. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2011-2014. közötti időszakra szóló gazdasági program elfogadására Összeállította:. Lengyel Zsolt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. június 18-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám:02/182-6/2015. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Helyi termék fejlesztési tapasztalatok a Zala Termálvölgye térségben

Helyi termék fejlesztési tapasztalatok a Zala Termálvölgye térségben Helyi termék fejlesztési tapasztalatok a Zala Termálvölgye térségben Experiențele dobândite de la dezvoltarae produselor locale în regiunea Zala Termálvölgye L expérience de développement des produits

Részletesebben