Az Igazgatóság határozatai az Éves Rendes Közgyűléssel kapcsolatosan

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Igazgatóság határozatai az Éves Rendes Közgyűléssel kapcsolatosan"

Átírás

1 Budapest, március 21. Az Igazgatóság határozatai az Éves Rendes Közgyűléssel kapcsolatosan A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ezúton tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy a Társaság igazgatósága március 21-én az alábbi határozatokat hozta az Éves Rendes Közgyűléssel kapcsolatosan: Jóváhagyta a Közgyűlési hirdetményt. Javaslatot tett 45 Mrd Ft osztalék kifizetésre. Javaslatot tett a vezető tisztségviselők részére - a Gt. 30. (5) bekezdése szerint - adható felmentvény megadására. Jóváhagyta a saját részvény vásárlására vonatkozó határozati javaslatot. Javaslatot tett Molnár József Igazgatósági tagként való újraválasztására. Javaslatot tett az Üzemi Tanács jelölése alapján a Felügyelő Bizottság munkavállalókat képviselő tagjainak megválasztására. Javaslatot tett a 18/2000 számú közgyűlési határozat hatályon kívül helyezésére, valamint az Alapszabály kapcsolódó rendelkezéseinek (15., 19. fejezet) módosítására. Közgyűlési hirdetmény A Társaság a mai napon az Igazgatóság döntésének értelmében publikálja a Közgyűlési hirdetményt. Az Éves Rendes Közgyűlést az Igazgatóság április 26-ra tűzte ki. Osztalékfizetés A MOL 2007-ben publikálta hivatalos osztalékpolitikáját, melyet a korábbi években is megerősített; eszerint a normalizált eredmény (egyszeri tételek nélküli) 40%-os kifizetési rátáját határozta meg, mely változhat a jövőbeni beruházások függvényében. A mai napon a korábbi osztalékpolitikával összhangban az Igazgatóság 45 Mrd Ft osztalék kifizetésére tesz javaslatot a Társaság Közgyűlése számára, mely több mint 2%-os osztalékhozamnak felel meg a részvényárra vetítve. Ennek megfelelően az osztalék a speciális tételektől, valamint II. félévétől alkalmazott IFRS-ben definiált számviteli eljárás, a nettó befektetés-fedezeti ügylet hatásától megtisztított nettó eredmény 40%-a. A vezető tisztségviselők részére - a Gt. 30. (5) bekezdése szerint - adható felmentvény megadása Az Alapszabály pontja előírja, hogy az évi rendes Közgyűlés minden évben napirendjére tűzi az Igazgatóság előző üzleti évben végzett munkájának értékelését és határoz az Igazgatóság részére megadható felmentvény tárgyában. A Gt. 30. (5) bekezdése szerinti felmentvény megadásával a Közgyűlés igazolja, hogy a vezető tisztségviselők az értékelt időszakban munkájukat a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegességét szem előtt tartva végezték. A fentiek alapján javasoljuk, hogy a Közgyűlés fogadja el az Igazgatóság üzleti évben végzett munkáját, és adja meg az Igazgatóság, illetve tagjai részére a Gt. 30. (5) bekezdése szerinti felmentvényt.

2 Határozati javaslat Az Igazgatóság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Alapszabály pontja alapján fogadja el az Igazgatóság üzleti évben végzett munkáját, és adja meg az Igazgatóság, illetve tagjai részére a Gt. 30. (5) bekezdése szerinti felmentvényt. Az Igazgatóság felhatalmazása saját részvény vásárlására Háttér, a jelenlegi helyzet értékelése A Társaság április 28-án megtartott közgyűlése által az Igazgatóság részére saját részvények vásárlására adott felhatalmazás érvényessége október végén lejár. Az Igazgatóság új felhatalmazást kér a közgyűléstől a saját részvény vásárlásra a közgyűlés időpontjától októberig tartó időszakra. A MOL Igazgatósága meg kívánja hosszabbítani a felhatalmazást további részvények vásárlására a következő okokból: akvizíciós fizetőeszközként lehessen a saját részvényeket felhasználni, mint korábban a SLOVNAFT és a Pearl esetében, (például részvénycsere a horvát kormánnyal az INA részesedés növeléséhez), vagy opciós jogait gyakorolhassa, vagy megvédje a részvényeseket egy esetlegesen a piacra zúduló nagyobb részvénycsomag negatív következményeitől ben az ÁPV Rt-től megvásárolt részvényblokkhoz hasonlóan a Társaságnak képesnek kell lennie nagyobb részvénycsomagok megszerzésére, vagy megőrizhesse flexibilitását esetleges további tőkeszerkezet optimalizálásra és/vagy részvény bevonásra. Határozati javaslat Az Igazgatóság javasolja a közgyűlésnek a Társaság Igazgatóságának saját részvény megszerzésére történő felhatalmazását - a április 28-i közgyűlés 8. számú határozatának egyidejű hatályon kívül helyezésével - az alábbiak szerint: A saját részvények megszerzésének célja lehet az alábbiak bármelyike: o a MOL Nyrt. stratégiai céljai megvalósításának elősegítése, így különösen akvizíciós tranzakciók során a saját részvények fizetési eszközként való felhasználása, vagy o a részvényalapú ösztönzési rendszerek működtetése, vagy o a tőkeszerkezet optimalizálási eszközök körének bővítése a forgalomban levő részvények megszerzése (és esetleges későbbi bevonása) útján, vagy o a szóba jöhető részvényjellegű vagy hibrid finanszírozási instrumentumok alkalmazásának megkönnyítése. A saját részvény megszerzésének módja: a saját részvény megszerzésére sor kerülhet visszterhesen és ellenérték nélkül, tőzsdei és nyilvános ajánlat útján, vagy amennyiben jogszabály nem zárja ki, tőzsdén kívüli forgalomban is. A felhatalmazás a MOL Nyrt. által kibocsátott valamennyi fajtájú és névértékű részvény megszerzésére jogosít. A felhatalmazás alapján megszerezhető részvények mennyisége (száma): a részvénytársaság tulajdonában lévő saját részvények együttes névértékének összege egy időpontban sem haladhatja meg a mindenkori alaptőke huszonöt százalékát. A felhatalmazás időtartama a közgyűlési döntés napjától számított 18 hónap. Ha a részvény megszerzésére visszterhes módon kerül sor, az egy részvényért kifizethető ellenérték legalacsonyabb összege 1 Ft,- a legmagasabb összege nem haladhatja meg a tranzakció napján megkötött ügyletek árai vagy az azt megelőző 90 tőzsdei kereskedési nap forgalommal súlyozott napi átlagárai vagy a saját részvények megszerzésének alapjául szolgáló szerződés (így különösen adásvételi, vételi jogi vagy egyéb biztosítéki szerződés) megkötésének napját megelőző 90 tőzsdei kereskedési nap súlyozott tőzsdei átlagára közül a legmagasabbat.

3 Javaslat Molnár József Igazgatósági tagként való újraválasztására Az Igazgatóság tagjai közül Molnár József Úr igazgatósági tagsága október 11. napján lejár. Az Igazgatóság javasolja a Közgyűlésnek, hogy Molnár József Urat válassza meg az Igazgatóság tagjává a október 12-től május 31-ig tartó időtartamra. Továbbá javasolja, hogy a Közgyűlés a Gt. 25. (1) bekezdése alapján járuljon hozzá Molnár József Úr INA-Industrija nafte d.d.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságához. Molnár József önéletrajza A Társaság vezérigazgatója május 1-től és az Igazgatóság tagja október 12-től. Az INA Felügyelő Bizottságának 2010 áprilisától, az FGSZ Zrt. Felügyelő Bizottságának 2011 májusától tagja és 2001 között a BorsodChem Rt.-nél töltött be különböző vezető pozíciókat től 2001-ig a BorsodChem Rt. gazdasági vezérigazgató-helyetteseként közreműködött a vállalat válságkezelésében és újraszervezésében, majd ezt követően a társaság jövőképének kidolgozásában és privatizációjában. Kulcsszerepet játszott a BorsodChem részvények tőzsdei bevezetésében től a TVK vezérigazgatói tisztét töltötte be tól a MOL-csoport tervezés-kontrolling igazgatója, 2004 szeptemberétől a 2011-es vezérigazgatói kinevezéséig a csoport pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt. A Slovnaft a.s. Igazgatóságának 2004 és 2008 között, a TVK Nyrt. Igazgatóságának 2001 és 2011 között volt tagja. Az INA Felügyelő Bizottságának április, az FGSZ Zrt. Felügyelő Bizottságának pedig május óta tagja. A Felügyelő Bizottság munkavállalókat képviselő tagjainak megválasztása A MOL Nyrt április 26-i közgyűlése 18. sz. határozatával a Társaság Felügyelő Bizottsága munkavállalókat képviselő tagjává választotta Juhász Attila Urat. A MOL Nyrt április 23-i közgyűlése 12. sz. határozatával a Társaság Felügyelő Bizottsága munkavállalókat képviselő tagjává választotta Kohán József Urat. A MOL Nyrt április 28-i közgyűlése 13. sz. határozatával a Társaság Felügyelő Bizottsága munkavállalókat képviselő tagjává választotta dr. Puskás Sándor Urat. A munkavállalói képviselők mandátuma egységesen október 11. napján jár le. Mandátumuk lejártával a Közgyűlésnek új munkavállalói FB tagokat kell választania. A Gt. 39. (1) bekezdésében foglaltak alapján a munkavállalói képviselőket a Felügyelő Bizottságba az üzemi tanács jelöli a munkavállalók sorából, a gazdasági társaságnál működő szakszervezetek véleményének meghallgatása után. Az üzemi tanács által jelölt személyt a Közgyűlés köteles a Felügyelő Bizottság tagjává választani, kivéve, ha a jelölttel szemben törvényben foglalt kizáró ok áll fenn. Az üzemi tanács Hegedűs Andrea, Juhász Attila és dr. Puskás Sándor munkavállalókat delegálja a MOL Nyrt. Felügyelő Bizottságába. A Közgyűlés Hegedűs Andreát, Juhász Attilát, valamint dr. Puskás Sándort, a MOL Nyrt. Felügyelő Bizottság munkavállalókat képviselő tagjainak válassza meg október 12-től május 31-ig terjedő időtartamra.

4 A 18/2000 számú közgyűlési határozat hatályon kívül helyezése, valamint az Alapszabály kapcsolódó rendelkezéseinek (15., 19. fejezet) módosítása Az Alapszabály jelenleg hatályos pontja szerint: A vezérigazgató a Társaság munkaszervezetének vezetője, gyakorolja a munkáltatói jogokat. Amennyiben a Társaságnak két vezérigazgatója van, az elnök-vezérigazgató jogosult a munkáltatói jogok gyakorlására. A vezérigazgató feladat- és hatáskörét a Működési és Szervezeti Szabályzatban vagy más belső utasításban meghatározott módon a Társaság vezető állású, és a közgyűlés által vezetőnek minősített munkavállalóira átruházhatja. Az Alapszabály e rendelkezése a április 28-án megtartott közgyűlés 17. és 18. számú határozatain alapul. A 17. sz. határozat állapította meg az Alapszabály pontjának szövegét, míg a 18. sz. határozat meghatározta a közgyűlés által vezetőnek minősített munkavállalók körét, az alábbiak szerint: Vezető: 1. A Működési Szabályzatban megjelenő szervezeti egységek vezetői, ügyvezető igazgatók, funkcionális egységigazgatók és szervezeti egységvezetők. 2. A szervezeti egységet nem irányító, menedzser-szerződéssel rendelkező munkavállalók, tanácsadók. A július 1. napján hatályba lépő új Munka Törvénykönyve (2012. évi I. tv. - továbbiakban új Mt.) 208. (2) bekezdése a jogszabály szerint vezető állásúnak minősülő munkavállalók körén túl vezetőnek minősülő munkavállalói kör meghatározását a munkáltató kompetenciájába helyezi, a felek megállapodásán alapuló munkaszerződéses rendelkezéssel. Az így vezetővé minősített munkavállalói körre eltérő - szigorúbb - szabályok alkalmazandóak, mint a korábbi, a jelenleg hatályos Mt. 188/A alapján, a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv által vezetőnek minősített munkavállalókra. Ezzel párhuzamosan az új Mt. a munkáltatói jogkörgyakorlás vonatkozásában 20. -ában akként rendelkezik, hogy a munkáltató képviseletében jognyilatkozat tételére a munkáltatói jogkör gyakorlója jogosult, illetve, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlás rendjét a jogszabályok keretei között a munkáltató határozza meg. A fentiek alapján július 1. napjától szükséges és célszerű a munkáltatói jogkör gyakorlását - a Gt. várható változására is figyelemmel - az Igazgatóság, mint a Társaság ügyvezető szerve kompetenciájába helyezni, biztosítva a munkáltatói jogkörgyakorlás delegálásának lehetőségét. Az új struktúra kialakításához szükséges a 18/2000. számú közgyűlési határozat hatályon kívül helyezése és az Alapszabály 15. és 19. fejezete releváns pontjainak módosítása. Tekintettel a fentiekre javasoljuk a 18/2000. számú határozat hatályon kívül helyezését és az Alapszabály 15.2.g.) pontjának és pontjának a módosítását július 1-i hatállyal. Az Igazgatóság javasolja a Társaság közgyűlése számára a 18/2000. számú közgyűlési határozat hatályon kívül helyezését július 1-i hatállyal.

5 Az Igazgatóság javasolja a Társaság közgyűlése számára Alapszabály 15.2.g.) pontjának módosítását július 1-i hatállyal, az alábbiak szerint (törölni javasolt szövegrész áthúzva, új szövegrész vastagon szedve): Az Igazgatóság hatáskörébe tartozik: g.) a vezérigazgató(k) kinevezése, a vezérigazgató(k) felett, valamint a Társaságnak a Működési és Szervezeti Szabályzatában meghatározott munkavállalói felett a munkáltatói jogok gyakorlása; a Társaság munkaszervezetébe tartozó egyéb munkavállalók felett az Igazgatóság a munkáltatói jogokat az Alapszabály pontjában írtak szerint gyakorolja; Az Igazgatóság javasolja a Társaság közgyűlése számára az Alapszabály pontjának módosítását július 1-i hatállyal, az alábbiak szerint (törölni javasolt szövegrész áthúzva, új szövegrész vastagon szedve): A vezérigazgató a Társaság munkaszervezetének vezetője, gyakorolja a munkáltatói jogokat. Az Igazgatóság a Társaság munkaszervezetébe tartozó munkavállalók felett a munkáltatói jogokat a vezérigazgató útján gyakorolja. Amennyiben a Társaságnak két vezérigazgatója van, az elnök-vezérigazgató jogosult a munkáltatói jogok gyakorlására. A vezérigazgató (elnök-vezérigazgató) feladat- és hatáskörét a Működési és Szervezeti Szabályzatban vagy más belső utasításban meghatározott módon a Társaság vezető állású, és a közgyűlés által vezetőnek minősített munkavállalóira a munkáltatói jogokat a Társaság szervezetére és működésére vonatkozó az Igazgatóság által jóváhagyott belső szabályzat(ok)ban meghatározott, vezetőnek minősített munkavállalókra, az abban meghatározott feltételek szerint, átruházhatja.

MOL Évi Rendes Közgyűlés. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1

MOL Évi Rendes Közgyűlés. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1 1 MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A 2014. április 24-i Évi Rendes Közgyűlésen történő felhasználásra... (a részvényes neve) 1 (cím/székhely:...., jogi személy esetén a

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:...,

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:..., 1 MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A 2018. április 12-i Éves Rendes Közgyűlésen történő felhasználásra... (a részvényes neve) 1 (cím/székhely:...., jogi személy esetén a

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:...,

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:..., 1 MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A 2019. április 11-i Éves Rendes Közgyűlésen történő felhasználásra... (a részvényes neve) 1 (cím/székhely:...., jogi személy esetén a

Részletesebben

MOL Évi Rendes Közgyűlés. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1

MOL Évi Rendes Közgyűlés. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1 1 MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A 2016. április 14-i Évi Rendes Közgyűlésen történő felhasználásra... (a részvényes neve) 1 (cím/székhely:...., jogi személy esetén a

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés

Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Az Állami Nyomda Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rendkívüli közgyűlése Budapest, 2008. december 15. 1 Állami Nyomda Nyrt. Közgyűlési előterjesztés Napirend

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére a Társaság 2005. április 28-i évi rendes Közgyűlésére Tárgy: A 2004. üzleti év lezárása, ezen belül az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság, a Könyvvizsgáló jelentései, a mérleg jóváhagyása, döntés a 2004.

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:...,

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Meghatalmazás. .. (a részvényes neve) 1. (cím/székhely:..., 1 MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A 2017. április 13-i Éves Rendes Közgyűlésen történő felhasználásra... (a részvényes neve) 1 (cím/székhely:...., jogi személy esetén a

Részletesebben

Közgyűlési határozatok

Közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.: 01-20-000002, a továbbiakban Társaság ) 2016. évi rendes közgyűlésének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK. a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság ELŐTERJESZTÉSEK és HATÁROZATI JAVASLATOK a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.: 01-20-000002, a továbbiakban Társaság ) 2017. évi rendes közgyűlésének

Részletesebben

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat) Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2018. április 25-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2018. április 26. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2018.04.26.

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2018. április 25-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2014. április 23. napján 14.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2014.04.23.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2016. április 28. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2016.04.28.

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ TERVEZET!!! RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2016. április 26-i évi rendes

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat. 2/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat. 2/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2016. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft Park 1., Záhony u. 7.) 2017. április 20. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2017.04.20.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok a Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2015. április 23. napján 10.00 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén meghozott határozatok 1/2015.04.23.

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (182 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 1-1-43638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 21. évi CXX. törvény és a nyilvánosan

Részletesebben

határozati javaslatait, részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * *

határozati javaslatait, részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * * Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok. A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.)

Közgyűlési Határozatok. A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) Közgyűlési Határozatok A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2012. április 26. napján 10.00 órakor megtartott éves Közgyűlésén meghozott határozatok 1/2012.04.26. sz.

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/2015. 04. 28. Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2015. április 28-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye

A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja a tisztelt részvényeseket

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2012. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2012.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat a WABERER S INTERNATIONAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.) 2018. április 16-án 14:06 órai kezdettel a Lurdy Konferencia-

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1138 Budapest, Váci út 175., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * *

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * * Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1055 Budapest, Honvéd u. 20/A., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat

HATÁROZATOK. 1/ Közgyűlési határozat RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2019. április 24-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg.

Az Igazgatóság szóbeli beszámolóját teljes terjedelemben a részvényesek a közgyűlésen ismerhetik meg. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

A MAGYAR TELEKOM NYRT ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI

A MAGYAR TELEKOM NYRT ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI A MAGYAR TELEKOM NYRT. 2016. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉNEK HATÁROZATAI Budapest 2016. április 12. A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója

Részletesebben

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ

RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RICHTER GEDEON VEGYÉSZETI GYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ Rt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-040944, székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.) (a továbbiakban: "Társaság") 2017. április 26-i évi rendes közgyűlésen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére ELŐTERJESZTÉS 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére 1. napirendi pont Tárgy: Az Igazgatótanács jelentése a 2014. évi üzleti tevékenységről Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2015. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2015. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK a NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére A Közgyűlési időpontja: 2015. április 26. 9 óra A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ANY BIZTONSÁGI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2015. ÁPRILIS 20-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés

Részletesebben

1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről."

1. sz. határozati javaslat: A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóság beszámolóját a társaság évi gazdasági tevékenységéről. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014. ÉVI ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ezúton tájékoztatja tisztelt részvényeseit

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. 1143 Budapest, Ilka utca 31. Tel.:+36-1- 801-7081 Fax: +36-1-801-7082, E-mail: humet@humet.hu Rendkívüli tájékoztatás A HUMET Nyrt értesít mindenkit, akit

Részletesebben

4IG NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK

4IG NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK 4IG NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSE a 2016. április 29-én tartandó rendkívüli közgyűlés 9. számú napirendi pontjához AZ IGAZGATÓSÁG ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ JAVASLATA Készítette:

Részletesebben

Közgyűlési Határozatok

Közgyűlési Határozatok Közgyűlési Határozatok A Graphisoft Park SE (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2011. április 28. napján 10.00 órakor megtartott éves Közgyűlésén meghozott határozatok 1/2011.04.28. sz.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésére

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésére KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK a NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2013. április 28-án tartandó éves rendes közgyűlésére A Közgyűlési időpontja: 2013. április 28. 9 óra A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

1/2019 (IX.05.) számú Közgyűlési Határozat

1/2019 (IX.05.) számú Közgyűlési Határozat A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideo u 8.; cégjegyzékszám: 01-10-044993; nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; Társaság ) ezúton tájékoztatja

Részletesebben

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt.

ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (cégjegyzékszáma: Cg. 01-10-045428; székhelye: 1134 Budapest, Klapka utca 11.; Társaság ) a tőkepiacról szóló törvény és a 24/2008. (VIII.15.) PM rendelet alapján az

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI 1 Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. az alábbiak szerint hozza nyilvánosságra soron következő éves rendes Közgyűlésének előterjesztéseit, határozati

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Az Auditbizottság véleménye: Az Auditbizottság a Társaság számvitelről szóló évi C. törvény előírásaival összhangban készített 2018.

KÖZLEMÉNY. Az Auditbizottság véleménye: Az Auditbizottság a Társaság számvitelről szóló évi C. törvény előírásaival összhangban készített 2018. KÖZLEMÉNY A MEGAKRÁN Kereskedelmi és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8060 Mór, Nemes u. 23.; cégjegyzékét vezeti a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, Cg.: 07-10-001492; a továbbiakban:

Részletesebben

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján

Részletesebben

Az Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról:

Az Igazgatóság beszámolója a évi üzleti év alakulásáról: Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közleménye Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága az alábbiak szerint tájékoztatja

Részletesebben

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI KÖZLEMÉNY Az FHB Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1082 Budapest, Üllői út 48., cégjegyzékszám: 01-10-043638; a továbbiakban: Társaság ) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény és a

Részletesebben

igen szavazattal, és tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alaptőke 74,26 %-át

igen szavazattal, és tartózkodással, ellenszavazat nélkül az alaptőke 74,26 %-át Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság július 19-i rendkívüli közgyűlésének határozatai

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság július 19-i rendkívüli közgyűlésének határozatai 1999. július 20. A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság 1999. július 19-i rendkívüli közgyűlésének határozatai A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. 1999. július 19-én rendkívüli közgyűlést tartott,

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2015. április 28-i éves

Részletesebben

Budapest, április 18.

Budapest, április 18. Budapest, 2013. április 18. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. április 18. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2015. ÁPRILIS 17. NAPJÁN

Részletesebben

5. napirendi pont. Döntés saját részvény megszerzéséről és az Igazgatóság felhatalmazása ennek lebonyolítására

5. napirendi pont. Döntés saját részvény megszerzéséről és az Igazgatóság felhatalmazása ennek lebonyolítására 5. napirendi pont Döntés saját részvény megszerzéséről és az Igazgatóság felhatalmazása ennek lebonyolítására Az Igazgatóság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Társaság az alaptőkén felüli vagyonából a Gt.

Részletesebben

A RÁBA Nyrt április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai

A RÁBA Nyrt április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai A RÁBA Nyrt. 2017. április 13-i éves rendes közgyűlésének határozatai A RÁBA Nyrt. tájékoztatja a tisztelt részvényeseit, hogy a Társaság 2017. április 13. napjára meghirdetett éves rendes közgyűlése a

Részletesebben

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatósága (székhely: 1117 Budapest, Október huszonharmadika u. 18., nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság, cégjegyzékszám:

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2009. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2009.

Részletesebben

SZEMÉLYI ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

SZEMÉLYI ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK SZEMÉLYI ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) 2019. május 28-án 10 órakor, a 1074 Budapest,

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítások az Alapszabály alábbi részeit érintik:

Részletesebben

A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A "TÁRSASÁG") IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016

A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A TÁRSASÁG) IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016 A WABERER S INTERNATIONAL NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (A "TÁRSASÁG") IGAZGATÓSÁGÁNAK ÜLÉSEN KÍVÜL HOZOTT HATÁROZATI JAVASLATAI A TÁRSASÁG 2016. ÁPRILIS 18. NAPJÁRA ÖSSZEHÍVOTT RENDES KÖZGYŰLÉS

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2013. április 25-n 9.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai Budapest, 2019. április 17. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2019. április 17. napján megtartott éves közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2010. ÁPRILIS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: az Állami Nyomda Nyrt. székhelye, 1102 Bp. Halom u. 5. Közgyűlés ideje: 2010.

Részletesebben

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők:

A Társaság évi nem auditált főbb mérleg és eredménykimutatás adatai a bázis év auditált adataihoz képest a következők: A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád utca 1/A., a továbbiakban Társaság ) az alábbiakban tájékoztatja tisztelt Részvényeseit a Társaság 2017. április 28-i éves

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2014. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. 2014. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK a NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2014. április 26-án tartandó éves rendes közgyűlésére A Közgyűlési időpontja: 2014. április 26. 9 óra A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2014. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás

Rendkívüli tájékoztatás NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Székhely: 1147 Budapest, Telepes u. 53. Cégjegyzékszám: 01-10-043104 Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Rendkívüli tájékoztatás A NUTEX Nyrt közleménye

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 22. napján tartandó éves rendes közgyűlésére

KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK. NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 22. napján tartandó éves rendes közgyűlésére KÖZGYŰLÉSI DOKUMENTUMOK a NUTEX Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2019. április 22. napján tartandó éves rendes közgyűlésére A Közgyűlési időpontja: 2019. április 22. 9 óra A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL

Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL Közgyűlési előterjesztések TÁJÉKOZTATÓ HATÁROZATI JAVASLATOK SZÖVEGÉRŐL A PLOTINUS HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: PLOTINUS HOLDING Nyrt.) székhelye: 3324 Felsőtárkány, Tölgy u.

Részletesebben

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt április 26-i közgyűlésének határozatai

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt április 26-i közgyűlésének határozatai A 2017. április 26-i közgyűlésének határozatai 1/2017. SZÁMÚ HATÁROZAT: A Közgyűlés elfogadta, hogy a szavazás egyidejű, nyílt szavazással, elektronikus szavazatszámláló rendszerrel történjen. 2/2017.

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlésének 7/2016. számú határozata Közgyűlésének 7/2016. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Közgyűlése az előterjesztésnek megfelelően a következő személyeket jelölte ki a Szavazatszámláló Bizottság

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI 1 Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. az alábbiak szerint hozza nyilvánosságra soron következő rendkívüli Közgyűlésének előterjesztéseit, határozati

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2006. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Hotel Mercure Buda (1013 Budapest, Krisztina krt. 41-43.) Közgyűlés ideje:

Részletesebben

SET GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

SET GROUP Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ELO TERJESZTE SEK E S HATA ROZATI JAVASLATOK A (székhelye: 1026 Budapest, Hűvösvölgyi út 27., cégjegyzékszáma: 01-10-046842, a továbbiakban: Társaság) Igazgatósága a Társaság évi rendes közgyűlését 2019.

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2012. április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac szereplőit, hogy a Társaság

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 18. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 18. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt. 2019. április 18. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest,

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közgyűlési határozatai A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.)

Részletesebben

1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT

1/2013. (IV.30.) SZ. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZAT A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2013. április 30. napján megtartott, a 2012. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Tisztelt Részvényesek! A Pannon Váltó Nyrt. Igazgatósága az alábbiakban teszi közzé a 2015. április 30-n 13.00 órakor tartandó közgyűléséhez kapcsolódó tájékoztató anyagokat és határozati javaslatokat:

Részletesebben

Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt Budapest, Polgár u Tel. (36 1) Fax. (36 1)

Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt Budapest, Polgár u Tel. (36 1) Fax. (36 1) 1 Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. Tel. (36 1) 457 3860 Fax. (36 1) 367 2800 E-mail: info@bif.hu Előterjesztés a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési

Részletesebben

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK

A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZATI JAVASLATOK A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN SZEREPLŐ ÜGYEKKEL KAPCSOLATOS ELŐTERJESZTÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS A NAPIRENDI PONTOKKAL KAPCSOLATOS OK A CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. 2017. SZEPTEMBER 15. NAPJÁN TARTANDÓ RENDKÍVÜLI

Részletesebben

1. Vezető tisztségviselők. 2. Felügyelőbizottsági tagok

1. Vezető tisztségviselők. 2. Felügyelőbizottsági tagok Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelőbizottsági tagjai,

Részletesebben

A Pannonplast Rt.közgyûlési határozatai. A Pannonplast Rt április 29-én megtartott éves rendes közgyûlése az alábbi határozatokat hozta:

A Pannonplast Rt.közgyûlési határozatai. A Pannonplast Rt április 29-én megtartott éves rendes közgyûlése az alábbi határozatokat hozta: A Pannonplast Rt.közgyûlési határozatai A Pannonplast Rt. 2005. április 29-én megtartott éves rendes közgyûlése az alábbi határozatokat hozta: 1/I/2005. sz. közgyûlési határozat: A Közgyûlés megállapítja,

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez

Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez Előterjesztések és határozati javaslatok a FuturAqua Nyrt. 2016. április 30-án tartandó évi rendes közgyűléséhez A FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma:

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt. 2018. április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest,

Részletesebben

QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. H-1132 Budapest Váci út 30. 6. emelet TÁJÉKOZTATÁS. a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan

QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyrt. H-1132 Budapest Váci út 30. 6. emelet TÁJÉKOZTATÁS. a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan TÁJÉKOZTATÁS a 2014. évi rendes közgyűléséhez kapcsolódóan A QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30., cégjegyzékszám: Cg.

Részletesebben

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000%

Igen szavazat: db 100,000% Nem szavazat: 0 db 0,000% Tartózkodás: 0 db 0,000% Le nem adott szavazat: 0 db 0,000% A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2017. április 28. napján megtartott, a 2016. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1138 Budapest, Váci út 175., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

Vezetői Részvényopciós Programja

Vezetői Részvényopciós Programja Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Vezetői Részvényopciós Programja RFV Regionális Fejlesztési,

Részletesebben

Rendkívüli tájékoztatás. Az OTP Bank Nyrt évre vonatkozó Összefoglaló jelentése

Rendkívüli tájékoztatás. Az OTP Bank Nyrt évre vonatkozó Összefoglaló jelentése Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok Hivatkozási szám: BK-057/2008 Rendkívüli tájékoztatás Az OTP Bank Nyrt. 2007. évre vonatkozó Összefoglaló jelentése (a 2001. évi CXX. törvény 53. -a

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI 1 Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. az alábbiak szerint hozza nyilvánosságra soron következő éves rendes Közgyűlésének előterjesztéseit, határozati

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2018. április 27. napján megtartott, a 2017. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi

4/2008/KGY számú határozat: A Közgyûlés elfogadta az Igazgatóság éves beszámolóját a társaság évi A BUDAPEST Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10-041037) közzéteszi, hogy a 2008 április 24-én megtartott évi rendes közgyûlésén az alábbi határozatok születtek: 1/2008/KGY

Részletesebben

19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva:

19.293.312 igen, 0 nem, 0 tartózkodott 100%-os szavazati aránnyal elfogadva: A GE Money Bank tagja A Budapest Bank Nyrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 188., cégjegyzékszám: 01-10- 041037) közzéteszi, hogy a 2010 április 27-én megtartott évi rendes közgyűlésén az alábbi határozatok

Részletesebben