2014. évi híradója AUGUSZTUS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. évi híradója 2 2014. AUGUSZTUS"

Átírás

1

2 AUGUSZTUS

3 2014. AUGUSZTUS 3 Beszámoló Az Üdülőszövetkezetünk gazdálkodásáról, működéséről és jövőbeni feladatairól Tisztelt Tagtársunk! Kérjük, hogy elolvasás után őrizze meg ezt az újságot, mert olyan információkat tartalmaz, amelyekre a későbbiek során is szükség lesz! E kiadványunkban tájékoztatjuk az Üdülőszövetkezetünk múlt évi gazdálkodásáról, valamint a évi előirányzott tagi fizetési kötelezettségekről. Kérjük, tekintse át közérdekű információinkat. Az Üdülőszövetkezetünk ez év május 24-én tartotta meg a törvényben előírt éves zárszámadó és tervtárgyaló, valamint tisztújító küldöttgyűlését. Ennek keretében a küldöttgyűlés részletesen megvitatta a beszámolót az elmúlt évi gazdálkodásról. Kiértékelte, és elfogadta a évi zárszámadást. Meghatározta a évi tervet, amelynek megvalósítása ismét nehéz feladatokat ró ránk ÉVI GAZDÁLKODÁS Üdülőszövetkezetünk a változó körülmények ellenére sikeresen teljesítette, sőt túl teljesítette a évre kitűzött tervet. Nem volt könnyű. A fennállásunk óta számszakilag a legsikeresebb és legeredményesebb éven vagyunk túl. Büszkék vagyunk erre, fő célunkat a gazdasági és működési stabilitásunkat megtartottuk, az üdülés zavartalan biztonságát ismét megvalósítottuk. Mindezt úgy, hogy nem minden bevételi tervünk tudott a terveknek megfelelően realizálódni. Igaz volt olyan, ami túl teljesült. A stabilitást végsőkig feszített létszámgazdálkodással, a munkaidő rugalmas beosztásával, egyes időszakokban csökkentésével szigorú anyagtakarékossággal értük el. Az elmúlt évben: folytattuk jó hagyományunkat, mivel eredményesen, adósságmentesen, stabilan gazdálkodtunk, hitelfelvételre nem szorultunk. Ennek köszönhetően pótbefizetésre nincs szükség, évben az éves tagi hozzájárulás mértéke nem változik! Az elmúlt évben a tagságunk üdültetését folyamatosan és zavartalanul biztosítottuk, több mint kilencszáz esetben tudtunk tagjaink kérésére turnust cserélni. Ez természetesen nem valósulhatott volna meg, ha nem kerül bevezetésre a 90 napos bejelentési kötelezettség. Ezen a téren azonban az elvárások csak részben teljesültek, mert sokan még mindig nem segítik elő ezt. Ha valamennyi tagtársunk ebben közreműködne, további több száz turnuscserét lehetne végrehajtani és még több millió forintot lehetne a költségeken spórolni. Az Igazgatóság a szakvezetéssel együtt 2013-ban is számos nehéz döntést hozott. Kénytelen volt folytatni a tagi hozzájárulást nem fizetők kizárását. Az elmúlt évben az Üdülőszövetkezet, az ingatlanforgalom visszaesése miatt nem tudott használati jogokat visszavásárolni tagjaitól, így az erre várók listája tovább bővült. A használati jogok piaci értéke nem csak

4 AUGUSZTUS nálunk hanem valamennyi üdülőszövetkezetben nagyot esett. Rendkívül hátrányosan érintenek bennünket a TimeShare körül kialakult problémák, negatív cikkek, mivel sokan összekeverik az üdülőszövetkezetekkel. A következő évek biztonságos működésére több alternatívát dolgoztunk ki. A több éves piackutatásunk eredménye azt mutatja, hogy mindaddig, amíg az üdülőszövetkezet vizes szolgáltatásai nem bővülnek, ezen a helyzeten nem tudunk változtatni, mivel a kereslet ez irányba tolódott el. A szállodai szobaértékesítésünk árbevétele elmaradt a tervezettől, a versenyhelyzetünk hátrányossága miatt. A városban lévő négy csillagos szállodák, a nagy számban létesülő panziók a fizetőképes vendégkör egy részét elvitték. A wellness kínálatokkal nem tudunk versenyezni. Ezen nagy számú akcióink sem tudtak változtatni. Jól lehet a családos kedvezményeink, valamint a bababarát programjaink egyre sikeresebbek. A felújítások változatlanul folytatódtak, ami a jövő szempontjából elengedhetetlenül fontos. Az épületeink a rendszeres, folyamatos karbantartás ellenére is egyre inkább rászorulnak egy teljes fűtés rekonstrukcióra, amely magába foglalja a kazánok cseréjét, és egy komplett hőszigetelést. Ez utóbbira is pályáztunk, de sajnos a tevékenységünk nem fért a támogatandó feladatok körébe évi feladatok Elsődleges a gazdálkodás stabilitása, és az üdültetés zavartalanságának biztosítása. Tagtársaink kérésére valamennyi épületben térítésmentes Wifi szolgáltatást hozunk létre. Ez utóbbi jelentős beruházás, mivel földkábellel az üdülőszövetkezeten kívülről kell behozni a rendszert, majd épületenként azt kiépíteni. Mindamellett folytatódnak a felújítások, karbantartások, bútor és eszközcserék. Amennyiben lehetőség nyílik a fürdőszobák felújítása során, megkezdjük a kádak kiváltását zuhanyzóra. Ez több éven át tartó program, melynek keretében minden épületben lehet majd választani a kádas, vagy a zuhanyzós fürdőszobák közül. Az üdülőszövetkezet fejlesztése, fennmaradása érdekében folyamatban van egy termálvizes, valamint úszó és gyermekmedencés beruházási program. Ennek részleteiről ezen újság külön cikkében írunk, illetve amenynyiben az megvalósulásra kerülhet, külön kiadványban fogjuk tagjainkat tájékoztatni évi tagi hozzájárulás nem emelkedik, változatlan marad. A tagság üdültetése zavartalanul biztosítva volt. A téli hónapokban az igénybevétel csökkent, mivel igyekeztünk a tavaszi és őszi hónapokra az üdültetést átsorolni. Ennek oka a tagjaink folyamatos, illetve jobb időszakban való üdültetése és a költségtakarékosság. Sajnos folytatódott a tendencia, hogy vannak olyan tagjaink, akik a felszólítások ellenére sem tesznek eleget a kötelezettségüknek. Mindezekre tekintettel az igazgatóság a múlt évben is rákényszerült az üdülő használat felfüggesztésére, és folytatódott a nagy tartozók kizárása. Az ingatlanforgalomban tapasztalt tartós visszaesés miatt Üdülőszövetkezetünk felfüggesztette a használati jogok visszavásárlását. Ez mindaddig így marad, amíg a kereslet újra nem indul be. Ennek elősegítésére akciók sorát szerveztük, bővítettük a kínálatunkat, bevezettük az egy hetes fix időpontos, öt éves időtartamú üdülési jogot. Ezzel az új kezdeményezéssel a családos üdüléseket kívánjuk elősegíteni, figyelembe véve a fiatalabb korosztály megváltozott üdülési szokásait, és a szabadságolások rendjét. Az Üdülőszövetkezet karbantartási és felújítási munkái Ezen időszak az előző küldöttgyűlési ciklust foglalja magában. Megjegyzés: A felsorolás nem teljes körű, a nagyobb munkák kerültek megnevezésre. Az Üdülőszövetkezet ezen munkák elvégzésével, a szolgáltatások folyamatos bővítésével törekszik jobb és színvonalasabb üdülést biztosítani. A saját forrás szűkös, az elhasználódás felgyorsulása a legnagyobb gond. A tagi ÁFA mentesség fenntartása 2004-től 2013-ig 165 millió Ft. vissza nem igényelhető kiadást okozott. Ezen összeg a közösségi feladatok ellátásából rendkívül hiányzik év Karbantartás és nagyjavítási munkák. D /4 sor 8 egysége komfortosítva lett. D /2 sor felújítása, amely magába foglalja a teljes szakipari fal cseréjét, elektromos szerelvények cseré-

5 2014. AUGUSZTUS 5 jét, a PVC és a szőnyegpadló cseréjét, a festést, mázolást, a terasz aljzata és burkolata cseréjét, valamint az elavult ereszcsatornák kicserélését. Karbantartás, nagyjavítás 1. A épület - földszint és I. emelet ereszcsatornázás 42 szoba 2. A épület - földszint, I, II. emeleti radiátorszelep csere 60 szoba 3. A épület földszint 22 szoba - festés, mázolás - elektromos szerelvények cseréje - radiátor festés 4. A épület földszint - folyosó festés - folyosó világítás, világításérzékelő kialakítás 5. Park területén kb m 2 füvesítés Beruházás 1. Körös Plázs I. ütem - Vízügyi és építési hatóság engedélyezés - földmunka, szerkezet kialakítás (kavics, homok) - térburkolat ágyazat, szegély, aljzatbeton kialakítás, - szánkózó domb 2. Jakuzzi helyiség kialakítás ( C épületben) - bontás, belső falak, aljzat, terasz - vízvezeték szerelés és szerelvényezés - villanyszerelés és szerelvényezés - fűtés szerelés és szerelvényezés, páraelszívó - teljes burkolás - festés, mázolás - fürdő és öltöző kialakítás - új szakipari fal Felújítás, beruházás év 1. Körös Plázs II. ütem - napozóhely kialakítás - öltöző és zuhany kialakítás - WC-k kialakítása a műhely épületben - játszótér kialakítás színpaddal, vendéglátó egységgel - szalonnasütőhely felújítás - tollaslabda pályák és lengőteke helyek felújítása, kialakítása - pétanque pálya kialakítás 2. Csodavilág gyermek élmény- és játszószoba kialakítása 3. Konferenciaterem nyílászáróinak festése, világítás rekonstrukció 4. Büfé szakipari fal cseréje, víz és fűtés rekonstrukciója Karbantartás (nagyjavítás) 1. B/4 épület 8 szoba - festés - elektromos szerelvények teljes cseréje - PVC burkolat cseréje - szőnyegpadló vásárlás 2. Bázis, műhely külső átalakítása, épület javítása. 3. Füvesítés 2500 m 2 4. Reggeliző helyiség - festés, mázolás - kiszolgáló helyiség padló és csempe burkolat csere 5. B/1 + B /3 épület és B /2 épület (2 db szoba), összesen 18 szoba nagyjavítása - festés (fal, nyílászárók) - elektromos szerelvények cseréje - radiátorszelep cseréje 6. C - E épület 65 tagi szoba festése. 7. E épület WC-k felújítása, újra burkolása 8. A - C - E épületek szellőzőcsöveinek festése (több száz folyóméter) 9. Az épületek folyosó ablakainak rekonstrukciós javítása, nyithatóvá tétele és a tetőterasz részbeni szigetelése II. III emeleten. 10. Főépületek világításának átkábelezése, részben világítótest cserék. Beruházás év A Körös Plázs egy pit-pat asztal-parkkal bővült, mely Magyarországon egyedüli élmény elemként jelenik meg. A D /1 épületsor felújítása ben az A és B épületek szobáiban cseréltük le a régi, elavult bútorokat, melyek helyett 12 db rekamié, 70 db fotel, 300 db szék, 20 db dohányzó asztal és 54 db étkező asztal került beszerzésre. Nagyjavítások B /4 épületi apartmanok nagyjavítása E épület fsz 6 szoba, II emelet 10 szoba festése, parkettázása, falburkolása E épületi folyosók kőlapos padlóburkolása, festése, mázolása Konferenciaterem laminált padlóburkolása, teljes festése E épület ereszcsatornázásának befejezése Folytatódott a radiátorszelepek cseréje

6 AUGUSZTUS D és F jelű apartmanok végfalainak szigetelése Bázis új kerítést kapott, gázfogadó telep kerítésének cseréje A, C épület villámhárító rendszer átépítése, védekezési fokozat emelése füvesítés 3000 m év C épület folyosóinak burkolása 2012-ben megújult a C épület, az I. és a II. szint burkolása, festése elkészült, az elektronikai rendszeren belül a folyosók energiatakarékos, mozgásérzékelős felújítása nem csak szép, esztétikus, hanem takarékosságot is hoz. Folytatódott a másfeles apartmanok végfalainak szigetelése, a D épületek is teljes egészében elkészültek. (Itt vakolási részek vannak.) Az E épület I. emeletén 11 szállodai szoba, valamint a C épületben 11 szoba felújítása -kis méretű bútorcsere új falburkolatok felszerelése. C épület homlokzatának felújítása. A földszinten a bejáratnál lévő ablakok újrafestése, ablakpárkányok kicserélése. Bútorcsere A C és a D épületek fotel és szék cseréje teljes egészében április végéig megtörtént, (ez 220 db szék és 140 db fotel) ez azt jelenti, hogy valamennyi hagyományos tagi szobában, apartmanban két év alatt az üdülő bútorok jó minőségűre lettek átcserélve. Ezen felül 18 db heverő lett átkárpitozva. A park rekonstrukciója folytatódott, a régi fák, cserjék kicserélése folyamatos. A D /1 mögötti gyönyörű, de veszélyes fűzfák kivágásra kerültek. Új kertészeti vállalkozásnak köszönhetően jobb minőségűek és lényegesen szebbek a munkák. Parkosítás Fa pótlások, cserjék ültetése, füvesítés 3000 m év A épület folyosóinak teljes rekonstrukciója - padlóburkolás - újra vezetékezés villany kábel -fűtés vízvezeték részbeni cseréje - mozgás és tűzjelzők felszerelése - folyosókra új szőnyegek - oszlopok burkolása - a vasrácsos lépcsőfeljárók kiváltása színes festés (soha ilyen szép és modern nem volt) - E - C épületek homlokzat felújítása - D/4 sor szigetelése - 80 szoba festése - Wifi telepítés az A és E épületbe is - felújítás, új színes TV-k komfortos egységekbe való elhelyezése - A épület földszint, I.,II, és III. emeletének festése (szőnyegek, virágok, képek, szekrények) (ágynemű, törölköző) - Épületek lábazatának javítása és festése, ( A épület, B sor) - Parkosítás, metszés, hiánypótlás tavasszal, ősszel - Apartmanok külső nyílászáróinak festése - emeleti padlószőnyeg csere (F/3-sor) - A épület műkőfal díszburkolása - B sor festése - E gránit könyöklő - F /3 sor fűtés - Lcd TV-k vásárlása (45db) Néhány tétel összegezve Bútorcsere 550 db szék 60 db étkező asztal 210 db fo tel 36 db ágy Festés folyosók A - C - E 2030 m 2 Füvesítés m 2 Burkolás folyosók részben lépcső A - C - E = 740 m 2 Ereszcsatornázás A - C - E épületek = 1560 folyó méter. Ezek a beruházások, felújítások az üdülőszövetkezet rendelkezésre álló keretéből, jórészt saját kivitelezésben történtek, ezért pótbefizetést nem kellett bekérni. Üdültetés rendjével kapcsolatos határozatok Az egyre dráguló energia árak, az adók növekedése miatt, a létszámgazdálkodás lehető legjobb kihasználása érdekében az Üdülőszövetkezetünk vezetése fenntartja az elmúlt évben bevezetett bejelentési kötelezettséget. Ezért minden üdülőszövetkezeti tag 90 nappal az üdülési turnusának megkezdése előtt köteles bejelenteni, hogy használati jogát igénybe veszi-e. A bejelentés módja elsődlegesen írásban: levél, formanyomtatvány, , vagy telefonon, illetve az üdülés során személyesen, ha tudja a következő üdü-

7 2014. AUGUSZTUS 7 lési időpontra a szándékát. Ha ez nem történik meg, a hozzájárulások emelése elkerülhetetlen lesz. A bejelentés elmaradása esetén az üdülőszövetkezet a tárgy időszakot az üdülésről való lemondásnak tekinti. Aki bejelentés nélkül mégis üdülni szándékozik, számíthat rá fűtés szezonban, hogy megfelelően előfűtött szobát nem tudunk részére biztosítani. Köszönjük megértésüket, és kérjük támogatásukat. E nélkül a tagtársaink terhelése tovább növekedne. A téli üdültetési rend változásai A december 28. és március 7. közötti turnusokban (2,3,4,5,6) illetve az erre az időszakra eső fix időpontos üdülők elsődlegesen jogosultak turnus cserére. A téli turnusokból átcserélő turnus időpontok a következők: március 8 és május 2 között, illetve október 4. és október 31. között 2 hét konyhás apartmanban, Ft cseredíj befizetése mellett, valamint május 3. és június 27., illetve augusztus 23. és október 3. közötti időpontokban 1 hét konyhás apartmanban cseredíj fizetése nélkül. A csere igény bejelentésének határideje október 31. a korlátozott szobaszám miatt a határidő előbb lezárható. A komfortos szobákkal rendelkezők a felújítás és a fűtés racionalizálása miatt december 28. és március 7. közötti időszakban saját apartmanjuk helyett más komfortos apartmanban is elhelyezhetők. ÜDI díj és regisztrációs költség Az elmúlt évben a tagság és a meghatalmazottak körében egyre gyakrabban fordult elő, hogy a velük érkezőket nem, vagy késve jelentették be. Ez elfogadhatatlan, a közösséget méltatlan hátrányba hozza. A Küldöttgyűlés 14/2012. számú határozatával ennek elejét kívánta venni. Aki a turnusideje alatt nem jelentkezik be, vagy késve teszi, a hivatalos turnuskezdés napjától köteles ÜDI díjat fizetni, és e mellett egyszeri utólagos regisztrációs díj Ft/fő kerül felszámolásra. Meg nem fizetése esetén tagi hátralékként kerül nyilvántartásba, és a tartozásra vonatkozó előírások lépnek hatályba ÉVRE ELŐIRÁNYZOTT TAGI FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG A Küldöttgyűlés a 7/2014. számú küldöttgyűlési határozatával 2015-re a évivel megegyezően a következő tagi fizetési kötelezettségeket irányozta elő: 1 szobás 1,5 szobás 2 szobás luxus Üdülőhasználati díj Ft Ft Ft Felújítási, fejl. hozzájár Ft Ft Ft Építményadó 500.-Ft 800.-Ft 800.-Ft Négyhetes jognál összesen: Ft Ft Ft Komfortos lakrészek Ft Ft - Emelt komf. lakrészek Ft Ft - Kéthetes jognál a fenti összegek felét, egy hetes jognál a negyedét kell fizetni. A fizetési kötelezettséget két egyenlő részletben is lehet teljesíteni,de az összeg első felét legkésőbb január 31-ig, a második felét pedig legkésőbb május 31-ig. Üdülőigénybevételi díj (ÜDI ) változatlan összeggel december 28. és március 7. között Ft/fő/éj március 8. és december 27. között Ft/fő/éj. Fizetési kedvezmények (4 hetes jog esetén): Aki a évi teljes összegű fizetési kötelezettségét november 30-ig teljesíti, annak a kedvezmény összege: 1 szobás jognál: Ft 1,5 szobás jognál: Ft Számlaszámunk: OTP Gyula

8 AUGUSZTUS F E L A J Á N L Á S A 8/2014.számú küldöttgyűlési határozat alapján évben a szövetkezet július 12- augusztus 22-ig tartó időszakban ( 3,4,5 turnusok ) korlátozott számban és a felajánlás sorrendjében fogad el a tagoktól szobafelajánlást. Előirányzottan 1 szobás esetén 60 db-ot, 1,5 szobás esetén 40 db-ot, amelyet a felmerülő igény szerint az Igazgatóság módosíthat. A felajánlás ellenszolgáltatásának változatai 1 és 1,5 szobás jog esetén: 1. A tag a megadott időszakra eső kéthetes üdülési jogáról lemond, és helyette nem kér más időpontban lehetőséget. A szövetkezet engedményként a felajánlott jogra vonatkozó éves fizetési kötelezettségének az 50 %-a alól mentesíti a tagot. 2. A felajánlott kéthetes ( ill. egyhetes ) turnus helyett másik üdülési lehetőséget kér, elő és utószezonban 2+1 hetet ( 1+1 hetet ) vehet igénybe, a teljes évi fizetési kötelezettség befizetése mellett. Az üdülőigénybevételi díjat ( ÜDI-t) mindkét változatnál fizetni kell a ténylegesen igénybevett napokra. Amennyiben a klasszikus komfortos, illetve emelt komfortos lakrészek felajánlása esetén a turnuscserét csak hagyományos lakrészbe tudja elfogadni a szövetkezet, úgy a tag mentesül ezen időre jutó fenntartási többletköltség 50%-a alól. Gazdálkodást érintő Küldöttgyűlési határozatok (2014. május 24.) 2/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a Felügyelő Bizottság elnöke által beterjesztett évi ellenőrzésekről szóló jelentést, és a zárszámadásra vonatkozó előterjesztést a szóbeli kiegészítéssel együtt. Határidő: értelem szerint Felelős: Felügyelő Bizottság elnöke 3/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a könyvvizsgáló által benyújtott, a zárszámadás felülvizsgálatáról szóló jelentést. Határidő: értelem szerint Felelős: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató 4/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta a szövetkezet évi gazdasági tevékenységéről szóló írásos és szóbeli jelentését. A szövetkezet évi Mérleg és eredmény-kimutatását e Ft eszköz, illetve forrás oldallal és e Ft adózott eredménnyel fogadja el. A keletkezett eredményt a tőkeváltozásba rendeli elhelyezni. Határidő: értelem szerint Felelős: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató 5/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag jóváhagyta a szövetkezet évi bevételi-ráfordítási költségtervét e Ft bevételi és e Ft ráfordítási öszszeggel. Határidő: értelem szerint Felelős: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató 6/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag megválasztotta Hankó Andrásnét a szövetkezet könyvvizsgálójának a következő 5 évre ig Határidő: értelem szerint Felelős: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató 9/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag jóváhagyta, hogy a december 28. és március 7. közötti turnusokban (2,3,4,5,6) üdülők elsődlegesen jogosultak turnus cserére. A téli turnusokból átcserélhető turnus időpontok a következők: március 8. és május 2. között, illetve október 4. és október 31. között 2 hét konyhás apartmanban, Ft cseredíj befizetése mellett, valamint május 3. és június 27., illetve augusztus 23. és október 3. közötti időpontokban 1 hét konyhás apartmanban cseredíj fizetése nélkül. A csere igény bejelentésének határideje október 31. A korlátozott szobaszám miatt a határidő előbb lezárható. Határidő: értelem szerint Felelős: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató 10/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag jóváhagyta az Igazgatóságnak az üdülőszövetkezet fűtés rekonstrukciójára,

9 2014. AUGUSZTUS 9 valamint a termál és úszómedence építésére folytatott eddigi előkészítő tevékenységét, és felkéri az Igazgatóságot, hogy a beadott tervdokumentációk elvi engedélyezése, és a költségvetés elkészítése után a megvalósítás jóváhagyására rendkívüli Küldöttgyűlést hívjon össze. Határidő: értelem szerint Felelős: Igazgatóság 14/2014. számú Küldöttgyűlési határozat A Küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta és megerősítette az Igazgatóság azon döntését ( 7/2014. ig.sz. ), amely szerint megbízza Vágvölgyi Gábort, hogy képviselje a Hőforrás Üdülőszövetkezetet a Békés megyei Lakásszövetkezetnél. Egyben támogatja a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségébe való delegálását is. Megválasztott küldöttek listája Határidő: értelem szerint Felelős: Igazgatóság Név Lakcím Telefon Turnusban küldött 1 Dr. Albel Andor Gyula, Rábai M. u Dr. Bagdi Sándor Szeged, Blaha L. u Bak Pál Budapest, Péterffy S. u. 38./II/ Bartáné Szabó Anikó Gyula, Gallacz u Bálint Benedek FB tag Gyöngyös, Epreskert u Benkő József Budapest, Sashegyi u. 25.2/ Dr. Czégé Zoltán Nyíregyháza, Korányi F. u Csopják Tibor Pécel Kazinczy u Daróczi István Süttő, Rákóczi F. u Fabinyi Gáborné, Margit Orosháza, dr. László E. ltp.2/a.2/ Fancsalszkiné, Szabó Edit Szolnok, Gerle u / Faragó Sándor Monor, Dugovics T.u Fásiné Hochbaum Ágnes Budapest, Liszt F u dr. Fehér Csaba Tiszaújváros, Árpád u. 10. II/ Fekete Julianna Gyula, Bárdos u Füke Sándor Balatonalmádi, Ond.u Hiesz György 17 Ig. tag Gyöngyös, Pillangó u Horváth György Balatonfüred, Balassi u Horváth Péterné, Tünde Budapest, Avar u Dr. Jancsok Pál Gödöllő, Ligeti J u Juhász Ilona 1154 Budapest, Klapka u Kovalcsik László Budapest Rákoshegy, Perem u Dr. Kovács Attila Szentendre, Rozmaring u

10 AUGUSZTUS 24 Kovács Ernőné, Marika Gyula, Nuszbek u Kovács Zoltánné, Ani Budapest, Wesselényi u. 13.fél e/1. 26 Kreisz Boldizsár Dunaharaszti, Kossuth u Krizsán Miklós FB elnök Békéscsaba, Bogárházi sétány Lázár János Békés, Karancs T. u. 1./b I.lh. I/ Lukács Emilné, Gizi Budapest, Mádi u. 95.4/ Mák István Vác, Petőfi u Dr. Mező Imréné Budapest, Rozsos u Musulin Miklós Békéscsaba, Aulich u. 11/ Nánási Sándor Gödöllő, Széchenyi u Dr. Palotás Árpád Ig. tag Miskolc, Bruckner Gy. u Papy Sándorné, Eszter Budapest, Fehérvári u / Dr. Sarkadi Bálint Békéscsaba, Bánszky u. 2. ¼ Serb József Alapító elnök Békés, Karancs T. u. 3/b. II/ Simon Gyula Törökszentmiklós, Deák F. u. 149/b Simonyi Gyögy Budapest, Füredi park 3. I/ Sipiczky Jánosné Békéscsaba, Dobozi u Steer Éva Budapest Mária Kir.né u. 20/a 7 42 Südy István Békéscsaba, Petőfi u. 20.B/ Szabó Klára Gyula, Rábai M. u.2. Gyógyászati Kft 1 44 Szabóné Harangozó Katalin Békéscsaba, Pásztor u Sziki Mihály Ig.tag 46 Szilágyi Sándor Budapest, Váci u. 34. V/ Dr. Szűcs Endre Ig.tag Budapest, Baksay u Budapest, Kanász u Teodorescu Constantin Budapest, Szilas park 2. 4/ Dr. Tokaji Ferenc 49 Elnök-igazgató Gyula, Komáromi u Vágvölgyi Gábor Békéscsaba, Őr u. 10. II/ Villányi Józsefné dr Fb. tag. 52 Wippelhauser Gyuláné Békéscsaba Deák u Pilisvörösvár Dózsa Gy u

11 2014. AUGUSZTUS 11 Közérdekű közlemények címek (irodánként) főkönyvelő főportás üzemeltetés szállásrendelés tagi könyvelés titkárság évben december 26-ig az érkezés napja a rotációs rendnél szombat. Ezen időpont után december 28-tól és a következő évben, 2015-ben vasárnap. A gyógyászaton fürdőjegy kiadás, kezelés beosztás a turnusérkezés napján délután 17 óráig, illetve a következő napon van. Kis turnusváltásnál ugyanez a rend. Az orvosi vizsgálat ez évben minden hétfőn, majd jövő évben is hétfőn 15 órától vehető igénybe, a beutalásra vonatkozó rend szerint. TAGI ÜGYINTÉZÉSEK IDŐPONTJA: Hétfőtől péntekig : óra között. A munkabeosztások miatt kérjük az időpontok figyelembe vételét! Kérjük kedves tagjainkat - amennyiben rendelkeznek Internet hozzáféréssel a könnyebb és gyorsabb ügyintézés érdekében ben küldjék el kéréseiket, észrevételeiket az ügyintézőkhöz, illetve adják meg címüket. Ügyintézőnktől kérheti a kódot a tagi belső információk hozzáféréséhez megújult honlapunkon. Kérjük, hogy lehetőség szerint minél többen lájkolják Facebook oldalunkat, hogy ismertebbé váljunk és ajánlatainkat egyre szélesebb körben megismerhessék. Jutalékok jogértékesítések esetén 28/2011. számú Igazgatósági határozat. Az Igazgatóság egyhangúlag elfogadta a jog értékesítése érdekében a közreműködő tagok részére nettó 10% jutalék kerüljön kifizetésre, a nem tag esetében külön megállapodás esetén kerül megállapításra a jutalék mértéke. Határidő: azonnal Felelős: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató Játszószobánkba jó állapotú gyermekjátékot, kisgyermekek elhelyezéséhez szükséges jó állapotú, használt eszközöket (etetőszék, kiságy, babakocsi, stb,) szívesen fogadunk. Tagokra vonatkozó díjak 2014-ben változatlanok. ÜDI: 600.-Ft/fő/éj , és között és 400.-Ft/fő/éj , és között Készenléti díj Továbbra is érvényes az Igazgatóság 29/2005. számú határozata, amely szerint a tag (vagy meghatalmazott) aki a turnusideje alatt eltávozik, de a szoba fenntartását kéri a visszatéréséig, 1 fő ÜDI díjat/éj köteles megfizetni. Turnuscsere Pótágy: Ágynemű gt: Fürdőlepedő: Fürdőköpeny bérlés: Törölköző: Konyharuha: Kávéfőző bérl. díj: Kenyérpirító bérl. díj: Mikrohullámú sütő: Ker ti bútor bérlés: (1 asztal + 4 szék) Széf bérl. díj: Turnuscsere díja: Napozó ágy: Hirdetési díj: 600.-Ft/fő/éj 800.-Ft/gt Ft/db 800.-Ft/db 200.-Ft/db 200.-Ft/db 50.-Ft/éj 50.-Ft/éj 200.-Ft/éj 500.-Ft 100.-Ft/éj Ft Ft/db/nap 300.-Ft/hét Felhívjuk tisztelt tagjaink figyelmét arra, hogy re vonatkozó cserekérelmeket, csak a téli turnusok ( 2,3,4,5,6-os ) csereigényeinek bejelentése után tudjuk elfogadni, amennyiben lesz szabad kapacitás. (Hivatkozva a 9/2014. Küldöttgyűlési határozatra. ) Turnuson kívüli kedvezményes üdülési lehetőségek tagjaink számára A korábbi évekhez hasonlóan 2014-ben és 2015-ben is biztosítunk turnuson kívüli időszakra kedvezményes üdülési lehetőséget tagjaink és hozzátartozóik számára ben változatlan áron, a évre vonatkozóan kérjük, hogy helyfoglaláskor szíveskedjenek érdeklődni az aktuális árakról. Minden esetben előzetes helyfoglalás szükséges.

12 AUGUSZTUS Üdülőszövetkezetek közötti csere Együttműködési megállapodásokat kötöttünk a zalakarosi Napfény, a hajdúszoboszlói Siesta, a hévízi Napsugár (Béta Hotel), az agárdi Napsugár (Viking Hotel) és a bükfürdői Termál Üdülőszövetkezet (Apartmanhotel) üdülőszövetkezetekkel a tagi üdülőhasználati jogok cseréjére. E megállapodás alapján tagjaink üdülési turnusaikat, egymás üdülőszövetkezeti szálláshelyein vehetik igénybe. Az igénybevételre az év első 5 hónapjában (január 01- május 31-ig) és a második félév 3 hónapjában (szeptember 15-december 15-ig) van lehetőség korlátozott számban. Az igénybevétel rendje: Az üdülőhasználati joggal rendelkező tag telefonon, -ben vagy levélben megkeresi a társ üdülőszövetkezetet: A NAPFÉNY Üdülőszövetkezetben Zsiga Zsoltné recepcióvezetőt 8749 Zalakaros, Termál út 10. Telefon: 93/ , fax: 93/ A SIESTA Üdülőszövetkezetben Szerencsi László szállóvezetőt 4200 Hajdúszoboszló, Böszörményi u. 39. Telefon/fax: 52/ A NAPSUGÁR Üdülőszövetkezet agárdi egységében Véghelyi Csilla értékesítési előadót 2484 Agárd, Gallér u. 2. Telefon: 22/ , fax: 22/ A NAPSUGÁR Üdülőszövetkezet hévízi egységében Bartus Zsuzsa értékesítési előadót 8380 Hévíz, Tavirózsa u. 3. Telefon/fax: 83/ , mobil: / A TERMÁL Üdülőszövetkezet Apartman hotel bükfürdői egységében Molnár Andrásné értékesítési vezetőt, Bükfürdő, Termál krt. 43. Telefon: 36-94/ cím: Az igénylésnek tartalmaznia kell az igénylő tag nevét, címét, tagsorszámát, lakrész nagyság jogosultságát és a cserélni kívánt turnus, vagy hét megnevezését. Az elhelyezési igény csak olyan nagyságú lakrészre vonatkozhat, amilyen lakrészre az igénybevevő tag a saját üdülőszövetkezetében jogosult. A befogadó üdülőszövetkezet írásban visszaigazolja az igénylő tag fogadását, annak turnusidejét, elhelyezését. Az igénylő tag a visszaigazolás másolatával fordul a saját üdülőszövetkezetéhez, és igazolást kér arról, hogy az éves fenntartási kötelezettségének eleget tett és törölték a turnusát. A társ üdülőszövetkezeti csere a fenti 2 igazolás bemutatása mellett vehető igénybe. Az igénybevevő tag köteles a helyi idegenforgalmi adót megfizetni. A csere lebonyolításáért az abban résztvevő tag a saját üdülőszövetkezeténél cseredíjat köteles fizetni, ami jelenleg a Hőforrás Üdülőszövetkezetnél /hét. Más üdülőszövetkezethez cserélt időszakok nem adhatók át meghatalmazással, csak a tag veheti igénybe. Kiemelt turnuscsere A korábbi évekhez hasonlóan, továbbra is van lehetőség turnuson kívüli időszakban kedvezményes üdülés igénybevételére tagjaink számára. Június augusztus 22. között, turnuscserét kérhetnek azok, akiknek turnusa ezen időszakon kívülre esik, de szeretnének a kiemelt nyári időszakban üdülni. Eljárás módja: az eredeti turnus helyett cserét kell kérni és az üdülés alkalmával az alábbi díjat kell fizetni az itt töltött éjszakák után: 1 szobás lakrésznél: Ft/szoba/éj, 1,5 szobás lakrésznél: Ft/szoba/éj fizetendő. Ebben az esetben ÜDI díj fizetendő, mint saját turnusban: 400.-Ft/fő/éj. Egy szobás lakrészben 3 fő, másfél szobás lakrészben 4 fő üdülhet. Amennyiben több fő érkezik, a szokásos tagi pótágy díjat kell fizetni. Jogeladások Az ingatlan forgalom visszaesése az üdülőszövetkezeti használati jogokra is kihat. A gazdálkodás stabilitása megőrzése érdekében a jogok visszavásárlását átmenetileg szüneteltetjük. Kérjük mindazok megértését, akik részünkre visszavásárlási felajánlást tettek. A meghatalmazás kitöltésével kapcsolatos tudnivalók: Minden esetben szükséges a meghatalmazás, ha nem tag üdül. A közvetlen hozzátartozó (házastárs, gyerek, szülő, stb.) részére is ki kell tölteni, amennyiben nem közös tag vagy haszonélvező.

13 2014. AUGUSZTUS 13 Ha egy turnusidőt megosztva több meghatalmazott vesz igénybe, minden egyes időszakra külön meghatalmazást kell kitölteni. Kérjük a meghatalmazást pontosan kitölteni és aláírni. Abban az esetben, amikor tagjaink egymás között cserélik el turnusidejüket, szükség van meghatalmazás kiállítására, melyen a hozzátartozói minőséget is igazolni kell, mert ennek hiányában idegenforgalmi adót kell fizetni a meghatalmazottnak. Erre azért van szükség, mert tagjaink is csak saját turnusidejükben mentesek az idegenforgalmi adó fizetése alól. Üdülőszövetkezetünk tagjai részéről időnként felvetődik, mi a különbség az ÜDI és az IFA között. A félreértések elkerülése végett ezúton kívánjuk tisztázni a két fizetési módot. 1. ÜDI (üdülő igénybevételi díj): az üdülő használati díj (fenntartási hozzájárulás) részét képezi, melynek összegét a Küldöttgyűlés határozza meg, és az ebből származó bevétel a szövetkezet költségeinek ellentételezésére szolgál. A tagoknak és a meghatalmazottaknak egyaránt fizetniük kell a turnusidejükben üdült napokra / turnuscserével is /, összege 400 Ft/fő/éj, 2014.december 28-tól, március 7-ig 600.-Ft/fő/éj. A megfizetés alóli mentesség csak a 6 éven aluli gyermekekre vonatkozik. 2. IFA (idegenforgalmi adó): az Önkormányzat által kivetett adó, amit az idegenforgalmi vendégéjszakák után kell megfizetniük a szállodai szolgáltatást igénybe vevőknek, ill. a turnusidejükön kívül, tagkedvezménynyel üdülő tagjainknak. Turnusban, azon meghatalmazottak is idegenforgalmi adó kötelesek, akik nem egyenes ágbeli rokonai a tagnak. Az így beszedett összegeket tovább kell utalnunk a Polgármesteri Hivatalhoz, tehát az nem a szövetkezet árbevétele! Az IFA összege 2014-ben 380 Ft/fő/éj, és mentesség csak a 18 év alattiakra vonatkozik. Fontos tudni, hogy a 70 év felettiek mentessége megszűnt. Kivonat az Üdülőszövetkezet H Á Z I R E N D J É B Ő L ÉRKEZÉS, TÁVOZÁS Szövetkezeti tagjaink a szobát érkezési napon 8 00 órától foglalhatják el, (a fizető vendégek órától.) távozási napon pedig óráig el kell hagyniuk. Amennyiben 10 h -ig nem kerül átadásra a szoba, küldöttgyűlési határozat alapján arra a napra a fizető vendégekre vonatkozó napi szobaárat kell fizetni. A később távozók részére csomagmegőrzést biztosítunk. A 10h-ig való távozási kötelezettség akkor is fennáll, ha turnus időn belül, annak lejárta előtt távoznak. Amenynyiben 10 h -ig nem adják át a szobát, az arra a napra eső ÜDI díj felszámolásra kerül. Fix időpontú, üdülőhasználati joggal rendelkező tagjaink, érkezési napon csak 14 h-tól foglalhatják el a lakrészeiket, mivel az előző vendég aznap 10 h-ig távozik, és a lakrészeket még takarítani kell. Minden 14 éven felüli vendégnek szállodai bejelentőt kell kitölteni érkezéskor. BEJELENTÉS NÉLKÜL A SZÁLLODÁBAN SENKI NEM TARTÓZKOD- HAT. A létszámot esetenként ellenőrizni fogjuk. A 14 éven aluli gyermeket a vele egy szobában lévő felnőtt valamelyikének bejelentőlapjára kell beírni, ( név és születési dátum ). Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 6 év alatti ÜDI díj mentességhez a recepció kérheti a születési dátumot tartalmazó igazolvány felmutatását. Lakrészeinkben csak meghatározott számban helyezhetők el vendégek. Üdülőszövetkezeti tagsági jogon elhelyezhető személyek száma: egyszobás lakrészben: 3 fő, másfélszobás lakrészben: 4 fő. Ezen felüli igénybevétel esetén mindkét lakrésztípusban további személyek, pótágydíj megfizetése mellett helyezhetők el. ( A pótágydíj nem plusz ágyra vonatkozik, hanem a meghatározott létszám fölötti személy(ek)re vonatkozó minden egyéb plusz költségre ( rezsi, amortizációs költség, ágynemű. ) Minden itt tartózkodó vendéget be kell jelenteni a recepción! Amennyiben ez elmarad, életbe lép a 14/2012. számú küldöttgyűlési határozat, amelyet a Küldöttgyűlés egyhangúlag jóváhagyott. Ennek alapján aki a turnus ideje alatt nem jelentkezik be, vagy késve teszi, a hivatalos turnuskezdés napjától köteles ÜDI díjat fizetni, e mellett egyszeri utólagos regisztrációs díj Ft/fő kerül felszámolásra. Meg nem fizetése esetén tagi hátralékként kerül nyilvántartásba, és a tartozásra vonatkozó előírások lépnek hatályba. A létszámváltozásokat a változás napján szíveskedjen a recepción bejelenteni. Kérjük pontosan jelezni, mivel a napi díjak számolása ez alapján történik. Ha a szobáját elhagyja, szíveskedjen a kulcsot a recepción leadni. Kérjük, ne vigye magával a fürdőbe vagy más helyre. A kulcs elvesztése esetén az esetleges zár- és kulcs cserét meg kell téríteni, az illetéktelen kulcs használatért felelősséget nem vállalunk. Meghatalmazott esetén a tag köteles előzetesen tájékoztatni meghatalmazottját minden fizetési kötelezettségéről. Fizetési elmaradás esetén a meghatalmazás

14 AUGUSZTUS érvénytelen, nem tudunk szobát biztosítani. Kérjük egyúttal ismertessék a meghatalmazottakkal a Házirendet is. Felhívjuk figyelmüket amennyiben a meghatalmazottak nem teljesítik a helyszíni fizetési kötelezettséget, illetve az esetleges kártérítést nem fizetik ki, a meghatalmazó tag köteles közreműködni ennek utólagos rendezésében. Kérjük a meghatalmazást pontosan és hiánytalanul kitölteni és aláírni. SZOBALELTÁR A szobákban elhelyezett dossziéban megtalálható a szobaleltár. A személyzet korlátozott létszáma miatt, nincs lehetőség arra, hogy a szobaasszony tételesen átadja a szobát, ezért kérjük a szobát a leltári ív alapján ellenőrizze le, és ha hiányt tapasztal azt a szobaasszonynak jelezze ( a szövetkezeti tagok az átvételi nyomtatványon tüntessék fel). A szobát távozáskor saját érdekében szíveskedjen átadni a szobaasszonynak. Ha az átadás nem történik meg és a vendég távozása után hiányt tapasztalunk, azért a vendéget terheli az anyagi felelősség, melynél meghatalmazott esetén a tag felelőssége is fennáll. RENDELTETÉSSZERŰ HASZNÁLAT, KÁRTÉ- RÍTÉS Kérjük, a szobát, azok berendezéseit, felszereléseit rendeltetésszerűen használni. Ha a vendég valamilyen kárt okoz (törés, égetés, stb.) azt a szobaasszonynak jeleznie kell, és a recepción az okozott kárt köteles megtéríteni. Kérjük, ne cseréljék át a lakrészben lévő izzókat nagyobb teljesítményűre, mivel a hálózat nem bír nagyobb terhelést. A megrongált, vagy eltűnt tárgyak más fajtával nem pótolhatók. KÉRJÜK, HOGY AZ ÜDÜLŐ EGÉSZ TERÜLE- TÉN VIGYÁZZON A TISZTASÁGRA, A SZEME- TET ÉS CIGARETTAVÉGEKET NE DOBJA EL! DOHÁNYZÁSRA A TŰZVÉDELMI ELŐÍRÁSOK 2. PONTJA VONATKOZIK. ÁLLATOK Az üdülő területére állatokat behozni tilos! Ha a vendég a tilalom ellenére a szobájába állatot visz, a személyzet felszólítására köteles haladéktalanul eltávolítani, és a fertőtlenítés-féregtelenítés díjat megfizetni, amely Ft. Kérjük, hogy a kóbor állatokat ne etessék. Ezek az állatok közegészségügyi szempontból fokozottan veszélyesek lehetnek. Az üdülő edényeit, felszereléseit az állatok etetésére használni szigorúan tilos. Amennyiben ez mégis megtörténik, az edényt le kell selejteznünk és az árát ki kell fizetni. KERÉKPÁR Az apartmanokba kerékpárt bevinni szigorúan tilos! A kerékpár elhelyezésére ingyenes, fedett, zárható tárolót biztosítunk, melyhez kulcsot kaució ellenében a recepción kérhetnek. Amennyiben a kerékpár apartmanba bevitelre kerül, úgy külön takarítási, szükség esetén festési költség kerül felszámolásra. TAKARÍTÁS, ÁGYNEMŰ CSERE A szobákban, minden második nap van takarítás. A konyhai edények, eszközök tisztántartása a vendég feladata. Amennyiben távozáskor a konyhai eszközöket mosatlanul vagy nem megfelelően tisztítva hagyják, Ft konyha takarítási díjat kell megfizetni. Ágyneműváltás fizetővendégeknél hetente van (szövetkezeti tagoknál csak turnusváltáskor, vagyis kéthetente), törölköző csere hetente. Ha a vendégek gyakrabban igénylik a váltást, vagy több törölközőre van szükségük a C épület melletti raktárban bérelhetnek, térítés ellenében. Ugyanitt konyhai póteszközök is bérelhetőek. A raktár nyitva tartása: hétköznapokon és óra között. A szobák két főre vannak ágyneművel és törölközővel felszerelve. Ha többen érkeznek, a szobaasszony, a recepción történt bejelentkezés alapján adja ki a pótágyneműket és törölközőket. Amennyiben egy turnusidőszakot megosztva vesznek igénybe, illetve több meghatalmazottnak adják át, kérjük szíveskedjenek előre tájékoztatni a vendégeket, hogy az ágynemű cseréért mosatási díjat kell fizetni. Kérjük, ne hozzanak saját ágyneműt! NEM ÉRDEMES TARTOZNI Üdülőszövetkezetünk Igazgatósága az Alapszabályban foglaltak szerint folytatta a nagy tartozókkal szembeni kizárási eljárást. Ennek alapján és 2013-ban újabb 30 főt zárt ki. Ezzel a döntéssel a kötelességeinek tisztességgel eleget tevő tagtársaink érdekét képviselte. Nem lehet a tagi kötelezettségeket figyelmen kívül hagyni, s annak eleget nem tenni. A kizárási eljárás az alábbiak szerint van szabályozva! Nagy tartozónak minősül, akinek tartozása elérte üdülési joga nyilvántartási értékét, vagy aki legalább kétévi üzemelési, felújítási hozzájárulást nem fizetett meg.

15 2014. AUGUSZTUS 15 Amennyiben a tartozó az előírt felszólításra 60 napon belül nem reagál, vagy 6 hónapon belül a tartozás teljes megfizetésére nem vállal kötelezettséget, a szövetkezet indítványozza a tag kizárását, és a vele történő elszámolást. A kizárási eljárásra a tartozót meg kell hívni, de a távolmaradása az eljárásra nincs halasztó hatállyal. A kizárási eljárást az Igazgatóság jogosult lefolytatni és azt a Felügyelő Bizottság ellenőrzi. Az elszámolást követően a használati jog a szövetkezet tulajdonába kerül. A tagot a nyilvántartásból törölni kell. Az elszámolás során a kizárásra kerülő tag jogát a kizárást megelőző év átlagos visszavásárlási árának 50%-án kell beszámítani, amelyből levonásra kerül a tartozás és annak késedelmi kamata. A maradvány értékének elszámolása a tag vagy örököse nevére kiállított a megbízottnak is átruházható 5 éven belül felhasználható üdülési bonnal történik, melynek összeghatáráig annak birtokosa a tényleges üdülés időszakára meghirdetett napi áron veheti igénybe az üdülő szolgáltatásait. Fontos tudni, az elszámolás során készpénz fizetésre nem kerül sor. Ha a tag, vagy örököse nem jelentkezik felszólítás ellenére sem, az elszámolás utáni, őt megillető bont elkülönítve kell kezelni az általános elévülési időn belül /5 évig/. OLVASÓI LEVELEK Több mint három évtized Gyulán Alapító tagként az üdülőszövetkezet szervezése óta részt veszek a közösség munkájában. Sajnos ma már a korosztályom velem együtt megöregedett és így 80 éven túl egyre kevesebben vagyunk. A Hőforrás életünk része lett, jó magam is évtizedeket pihentem, gyógyultam itt. Mindig szeretettel jövök vissza, ami az utóbbi időben azonban egyre inkább nehezemre esik. Örömmel tölt el az a sok szép változás amin ezen az üdülőszövetkezeten végbe ment. A legújabb fejlesztési terveket hallva, először arra gondoltam, hogy mi már ezt nem érjük meg és talán nem is érdemes erre költeni. Tagtársakkal beszélgetve, a tagértekezleteken hallottakat megismerve, úgy gondolom, hogy a fiatalabb korosztálynak ez egy komoly segítség. Mi öregek, talán még élvezhetjük és ha rákényszerülünk, hogy eladjuk üdülési jogunkat, azt megvásárolják tőlünk. Köszönöm a dolgozók szeretetét, segítségét s amíg egészségem engedi visszajárok Gyulára. Kovács Zoltánné Ani néni Végre együtt az unokámmal A második ütem építésekor vásároltunk egy szobás üdülő jogot, melyet a mai napig is igyekszünk igénybe venni. A gyulai pihenés, gyógyulás számunkra nagyon fontos és örömmel tölt el, hogy újra és újra tudunk régi ismerősökkel, barátokkal találkozni. Turnusunkban mindig szervezünk közös rendezvényeket, melyen egyre többen vesznek részt. Ehhez minden segítséget megkapunk elnök úrtól és munkatársaitól, amit köszönünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy oly sok év után végre rászánják magukat saját medence építésre és nem csak ránk öregekre, hanem a gyerekekre, unokákra is gondolnak. Sokunknak gondot jelent, hogy utódaink nem vagy alig jönnek Gyulára, és kevésbé veszik igénybe a jogokat. Nagyon pozitív kezdeményezés, hogy a turnus cseréknél lehet igényelni a két hét helyett egy hétre, de két szobába való jövetelt, így könnyebb elcsalni a gyerekeket és az unokákat. Örömmel vettük annak idején a plázs kialakítását, majd a játszóterek bővítését, a gyermek programokat. A wifit nagyon fontosnak tartjuk, mivel nem csak a közös helyiségekben, hanem a szobákban is tudunk internetezni. Az unokáinknak ma már ez fontos, s ha nincs meg sokan nem is akarnak elmenni olyan helyre ahol nem játszhatnak kedvükre. Várjuk a fűtés rekonstrukciót és a medence építést, bizony mi már tavaly azt hittük, hogy az idén rendelkezésünkre áll. Remélem nem kell sokáig várni. Tisztelt Tagtársak! F. V. Mint a Felügyelő Bizottság tagja, arra kérem Önöket, segítsék és támogassák a vezetést abban, hogy az üdülőszövetkezet tovább fejlődjön, korszerűsödjön. Az életben újabb és újabb kihívások vannak, amelynek meg kell felelni. Aki nem ezt teszi, lemarad. Évtizedekig dolgoztam lakásszövetkezetben vezetőként, elnökként, lassan két évtizede tag vagyok az üdülőszövetkezetben, így tudom, hogy milyen nehéz megfelelni az elvárásoknak. Az üdültetés, az idegenforgalmi szolgáltatások alapos változáson mentek keresztül. Rengeteg szálloda, apartman épült, ma már több száz fürdő van Magyarországon. Az igények az elvárások évről-évre nőnek melyeknek soha nem volt könnyű eleget tenni. Az utóbbi két évtizedben üdülőszövetkezetet nem hoztak létre az országban, hiszen már nem volt cél nonprofit üdültetést biztosítani. Ma már minden a pénzről és profitról szól. A 80-as években alapított üdülőszövetkezetek Hévíztől, Zalakarosig, Gyulától Hajdúszoboszlóig hasonló gondokkal küszköd-

16 AUGUSZTUS nek. Kétségtelen, hogy az egy főre jutó napi költség az üdültetésben még így is a legalacsonyabbak között van, a népszerűség azonban már nem a régi. Sok oka van ennek, ezek közül egyik legnagyobb, hogy a szolgáltatások nem elegendők. Zalakaros már létrehozott fedett, termálvizes medencét, míg mások tervezik. A mi üdülőszövetkezetünk is napirendre tűzte, a tagértekezleteken részt vevő tagság támogatásával. Természetesen ennek nem mindenki örül, hiszen akik nem üdülnek csak alkalmanként, kevésbé szembesülnek az itteni nehézségekkel. A saját magunk üdülése és a jövő szempontjából viszont fontos a fejlesztés és kérem ezt segítsék elő. Bálint Benedek Felügyelő Bizottsági tag Fűtés rekonstrukció és medence létesítése Üdülőszövetkezetünkben hosszú ideje napirenden van a több évtizedes, elavult, energiafaló kazánok cseréje és szolgáltatásbővítésként termál, gyerek és strandmedence építése. A magas energiaköltségek évről-évre nehezebbé teszik a gazdálkodást és rákényszerítettek bennünket a tagi hozzájárulás emelésére is. Az elmúlt öt évben csak a gázra több mint 155 millió forintot fizettünk ki. Mindezt a legnagyobb takarékosság, a kazánok folyamatos rekonstrukciója, a téli részleges leállás és üdülési bejelentési kötelezettség ellenére is. Az adottságaink miatt a gázfűtés fenntartása mellett a jövőben sem tudunk a jelenleginél hatékonyabb energia megtakarítást folytatni. Számba vettük a lehetőségeket, ezek közül az egyik megoldás az elavult, egyre többször javításra szoruló gázkazánok cseréje, amelyből főépületenként egy van. Egy kazán csere több tíz millió forint, amely hatékonyabbá teheti a gáz felhasználást. Ezeknek a megtérülési ideje minimum 8-10 év. A hatékonyságot jelentősen rontja, hogy az épületek építésekor nem került sor megfelelő hőszigetelésre. E miatt mára szükséges lett a főépületek szakipari falainak, nyílászáróinak cseréje, valamint mindezek mellett a másfél szobás apartmanok teljes tetőszigetelése. Az Üdülőszövetkezet ilyen volumenű munkát csak több éven keresztül, szakaszosan tud bevállalni, elkerülhetetlen a tagi célhozzájárulás befizetése. E nélkül ez nem valósítható meg. A gázfűtés modernizálás melletti fenntartása egyben azt jelenti, hogy további évtizedekre is kiszolgáltatva leszünk a gázszolgáltatónak. A másik alternatíva a geotermikus energiára való átállás, ami esetünkben a termálvízzel történő fűtést jelent. Egyes időszakokban a gázszolgáltatás szinte teljesen kiváltható, a leghidegebb téli hónapokban pedig jelentős mértékben csökkenthető. Rendkívüli előnyt jelent, hogy az üdülőszövetkezet energiaszolgáltatása több évtizedre bebiztosítva lesz és nem leszünk kitéve egy sor nem kívánatos piaci hatásnak. A jogszabályi változásnak is köszönhetően a termálvizes fűtésrendszer kialakítására lehetőség van és abban az esetben, ha a termálvizet fürdésre is igénybe veszszük nem kell visszafogadó kutat fúrni. Ez jelentős anyagi és technikai könnyebbség. Ezzel a lehetőséggel most kell élni. A termálvíz felhasználására a medencék építése a szolgáltatás bővítése és üzletpolitikai szempontból is indokolt. A piaci pozíciónk nagy mértékben javulni fog és a működésünk hosszú évtizedekre biztosítva lesz. Az üdülőhasználati jogok értéke az elmúlt években folyamatosan csökkent, a kereslet országosan viszszaesett. A termálvíz felhasználásával egyedülálló előnyt szerzünk, úgy véljük, hogy a nem túl távoli jövőben helyzetünk újra javul. A tagjaink és a vendégeink helyben vehetik igénybe a fürdő szolgáltatások egy részét, amire nagyon komoly igény van, e nélkül a jövőbeni fejlesztés kizárt. A helyben igénybe vett szolgáltatások sokaknak jelentős anyagi könnyebbséget eredményeznek, amely ma különösen fontos szempont. Az általunk létrehozni kívánt szolgáltatás természetesen nem sérti sem a város, sem a Várfürdő érdekeit. Tagjaink mindenféle korlátozás nélkül, kedvük szerint vehetik igénybe a jövőben is a fürdő szolgáltatásait. Jelenleg a tervezési, engedélyezési szakaszban vagyunk. Az elvi engedélyek jogerőre emelkedtek, tagtársaink részére - részletes leírást, tájékoztatást - az engedélyek kiadása után fogunk küldeni. A hosszú, időigényes hatósági szakasz miatt kérjük szíves türelmüket. Tájékoztatjuk a tagtársainkat, hogy 2013 augusztusa és májusa között megtartott, valamennyi turnust magába foglaló tagértekezleteken a terveket, a jövőbeni fejlesztést tagjaink 95%-ban támogatták. Ezeken a tagértekezleteken elhangzott, hogy szükséges lesz egyszeri tagi fejlesztési hozzájárulás befizetése. Ennek mértékéről, módjáról a tervek elkészülte után tudunk dönteni. Azon leszünk, hogy ez minél kevesebb legyen, ne jelentsen nagy terhet tagságunknak.

17 2014. AUGUSZTUS 17 Rövid ismertető a medencékről Az Üdülőszövetkezet termál vizes medencéje egész évben üzemelő, fedett, 120 m 2 -es, kerek formájú, osztott medence. A várható termálvíz hőmérséklete egyik részen C fok, másik részen C fokos lesz. A rendszer töltő és ürítő, folyamatosan biztosítva a vízcserét. A víz összetétele megegyezik a Várfürdőben található termálvízzel, alkáli-hidrokarbonátos. A fedett építményben két szauna, egy jakuzzi és egy hideg- meleg talpmasszírozó kismedence is lesz. (A látványterv a Hőforrás Üdülőszövetkezet recepcióján megtekinthető és az engedélyezési eljárás befejezése után fotókkal illusztrált anyagot fogunk minden tagtársunknak küldeni.) A legkisebbeknek egy gyermekmedence, vízforgatós, kevert víz (lehűtött termálvíz + hálózati víz) vízhőmérséklet C fok, medence 26 m 2, vízmélység 0,4 m, nyitott, szezonális üzemelésű. Egy strand, illetve úszómedence, 16 8 m-es szezonális medence, vízforgatós, tervezett vízhőmérséklet C fok. Legmélyebb vízmélység 1,3 méter. A medencék és a felépítmény elvi engedélyeztetése megtörtént, az jogerős, jelenleg a második, a létesítési szakaszban vagyunk. Medence tervek Serb József alapító elnök visszaemlékezései Tisztújítás után Üdülőszövetkezetünkben tisztújításra is sor kerül, ennek keretében a Küldöttgyűlés öt évre megválasztotta a szövetkezet elnökét, igazgatóságát, Felügyelő Bizottság elnökét és tagjait. Elnök Úr, hogyan értékeli a 2009-évi választás és a mostani között eltelt időszakban Üdülőszövetkezetünk helyzetét, gazdálkodását? Nem volt könnyű öt év. Ennek ellenére amit elterveztünk, azt végre is hajtottuk. Néhány dolgot emlékeztetőül. Biztonságosan, adósságmentesen, hitelfelvétel nélkül gazdálkodtunk. Mindezek mellett folyamato- A Hőforrás Üdülőszövetkezet alapításakor, 32 évvel ezelőtt, napirendre került egy termál vizes gyógymedence építése. Elképzeléseinket az akkori Városi tanács vezetése elé tártuk. Az ötletünket kezdetben jónak és támogathatónak tartották azzal, hogy épüljön föl az Üdülőszövetkezet s majd ezt követően sor kerülhet medence építésre. Az alternatíva számunkra elfogadható volt, hiszen a fürdő szolgáltatásait a tagságunk mindenkor gond nélkül igénybe vehette. A több mint egy tucat gyógykezelést a Társadalombiztosítás támogatta, így azt a tagjaink ingyenesen igénybe vehették ben az Üdülőszövetkezetünk III. üteme is elkészült, így időszerűvé vált termálvizes gyógymedence építése. Sajnos erre nem kerülhetett sor, mivel a Város elzárkózott attól, hogy a Várfürdő termálvizéből mi is kapjunk. Saját termálkút fúrásról pedig szó sem lehetett. Egy évtizeddel később a Várfürdő és a tulajdonosa a Város változtatott álláspontján, megnyílt a lehetőség a termálvízhez való jutáshoz. Ennek igen megörültünk, hiszen tagjaink és vendégeink helyben is igénybe vehetik a termálvizes medencefürdőt. Tagértekezleteken már évek óta rendre elhangzott ezen kérés, igény, úgy tűnt, hogy révbe érünk. Menet közben kiderült, hogy a termálvíz árát olyan magasan állapították meg melyet nem tudunk kifizetni. Ráadásul a fürdőből való átvezetés súlyos költségein túl egy sor jogi akadály is keletkezett. Az Üdülőszövetkezet ekkor saját termálkút fúrásában kezdett újra gondolkodni, amit azonban csak akkor tehetett volna meg, ha a termálvíz kinyerő kút mellé,még egy másik, termálvizet visszafogadó kutat is fúr. A tárgyalások végül annyi eredményt hoztak, hogy három évig az Üdülőszövetkezet tagsága megkapta a fürdőszolgáltatások igénybevételekor a gyulai lakosok kedvezményét. Ez rendkívül sikeres volt, később újabb fejlesztése után, élve a monopol helyzettel egy tollvonással megszüntette a Várfürdő. A tagság igénye, valamint az évtizedes tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy az Üdülőszövetkezetünk fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos saját termálvizes és nyári strand medence, gyermekmedence építése. E nélkül új tagok alig lesznek, az idegenforgalmi bevételünk nem tud nőni. Jómagam 83 éves vagyok ezt a beruházást azért támogatom, hogy az általunk 32 éve létrehozott Üdülőszövetkezet sokáig működjön tagtársaink és vendégeink örömére.

18 AUGUSZTUS san fejlesztettünk, felújítottunk. Valamennyi főépület folyosói, közös helyiségei új burkolatot kapott. Villamos és egyéb vezetékek korszerűsítése megtörtént. A múlt évi és ezen újságban részletesen is felsoroltuk a nagyobb munkákat. Egy biztos, aki idejár, maga is tapasztalhatja a változásokat. Természetesen ezt sohasem lehet befejezni, rengeteg munka van és lesz. A területünk 5 hektár, ezen három nagy épület, körülöttük 96 másfél szobás egységek vannak, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra mindig adja a feladatokat. Az anyagi eszközeink korlátozottak, mindent be kel osztani. Arról nem szabad elfeledkezni, hogy az épületek többsége harminc éves. Sokszor szeretnénk többet és jobbat nyújtani tagjainknak, ami nem mindig sikerül. Ránk is igaz a mondás, addig nyújtózkodj, amíg a takaró ér! Hogyan fogadják az Üdülőszövetkezet tagjai? Döntő többségük jól, megértően, korrektek, de mindig van olyan, aki bármi áron, de kifogást és hibákat keres. A tényeket figyelmen kívül hagyja, minősít bennünket. Erre a válaszom, mindenki magából indul ki, de kérem tisztelje és becsülje mások törődését, munkáját. Az itt dolgozó közösség megérdemli! A költségek állandó emelkedése az Üdülőszövetkezet egyik legnagyobb problémája, ezért is örömteli, hogy évre a tagi hozzájárulás nem emelkedik, nem jelent ez visszaesést? Őszintén remélem, hogy nem. Azért dolgoztunk annyit az elmúlt években, hogy ezt is elérjük, - sikerült. Nagyon fontos a költségek kordában tartása, az elmúlt öt évben csak a gázra forintot fizettünk ki. Ezért is kértük két évvel ezelőtt, hogy jelentség be a tagtársak, hogy üdülnek-e, vagy sem. Sajnos sokan ma sem partnerek ebben, amikor viszont az éves hozzájárulás megállapításra kerül, legtöbbször ők azok akik sokallják. A következő időszakban milyen változások várhatók? Ez nagyon összetett kérdés. Jelenleg folyamatban van az Üdülőszövetkezet teljes Wifi lefedése. Nem egyszerű a nagy terület és a széttagolt épületek miatt. Földkábelen kellett az Üdülőszövetkezetig, majd a saját területen a főépületekig elvezetni. A használat ingyenes lesz. Ezzel sokak kérésének, igényének teszünk eleget. A tagi szobák felújítása folytatódik, ennek keretében a következő 5 évben a kádas fürdőszobák egy részét zuhanyozóssá alakítjuk át, minden épületben több ilyen lesz. Nagyon sokaknak segítve ezzel. A bútorok, Tv-k, légkondicionálók, konyhai eszközök cseréje folytatódik. Igényeknek megfelelően a komfortosítás is. A felsorolás nem teljes, a tagjainkat természetesen a jövőben is tagértekezleteken és a Híradóban tájékoztatni fogjuk. Az Üdülőszövetkezet tagságát leginkább a fűtésrekonstrukció és a medence építés foglalkoztatja. Az ügy milyen szakaszban van? Mire lehet számítani? Erről a Híradóban külön írunk. Ami biztos, ha túljutunk a tervezési szakon, külön újságban, részletes tájékoztatást adunk. Mind a 13 turnus tagértekezletén foglalkoztunk ezzel, a jelenlévő tagok 95%-a támogatta a fejlesztést. Akik nem támogatják, vagy tartózkodnak, elsődlegesen azokból tevődik ki, akik ritkán üdülnek vagy éppen el akarják adni a használati jogukat. Egy biztos, a tagság és a szövetkezet együttes érdeke a fejlesztés. Ha nem következik be a jogok elértéktelenedése folytatódik, az üzemeltetési költségek terén tovább kiszolgáltatva leszünk az energiaszolgáltatóknak. Ami ezeknél is fontosabb az minden mellett az üdülési szolgáltatás minősége ugrásszerűen javul. Helyben lehet gyógyulni és biztosítva lesz a több generációs együtt nyaralás, nagyszülőtől unokáig. Már ma is sokan kérdezik, meddig kell rá várni. Egész biztos ismét versenyképesek lennénk, újra növekedni fog az idegenforgalmi bevételünk. Nem ez az érdekünk?? Huszonöt év az ember életében nagy idő, különösen, ha azt aktív korszakában egy helyen tölti el. Ön ennyi ideje van az Üdülőszövetkezetben. Ha erre visszatekint? Rengeteg mindenen mentünk keresztül, volt jó és nagyon keserves időszak is. Ha az eredményeket nézem, van minek örülni, noha működésre nem vettünk fel hitelt, állami támogatást erre nem kaptunk. Ennél van egy számomra még nagyobb érték nagyszerű embereket ismertem meg és tudtunk nekik segíteni. Külön köszönöm a sok támogatást és szeretetet, amit kaptam tőlük! ÉVI HÍRADÓJA Kiadja: Hõforrás Üdülõszövetkezet Gyula Felelõs kiadó: dr. Tokaji Ferenc elnök-igazgató Szerkesztette és tervezte: Kemény András (Unicus Műhely) A lap készül: A. D Kft., Gyõr Levelezési cím: Hõforrás Üdülõszövetkezet 5700 Gyula, Rábai u. 2. sz. Pf.: 134 Tel.: ; Fax: Honlap:

19 2014. AUGUSZTUS 19

20 AUGUSZTUS

Tisztelt Szövetkezeti Tag, Kedves Tagtársunk!

Tisztelt Szövetkezeti Tag, Kedves Tagtársunk! NAPFÉNY Üdülőszövetkezet Zalakaros, 2015.04.15. 8749 ZALAKAROS, Termál út 10. Tel: 93/ 340 641; Fax: 93/ 340 436 Tagi ügyintézés: Rohs Éva 30/699-3500, tagiadmin@hotelnapfeny.hu Turnuscsere: Zsiga Zsoltné

Részletesebben

Tartalomjegyzék Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete

Tartalomjegyzék Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete 1 Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések II. Jelentkezés az üdülésre III. Térítési díj IV. A díjfizetés menete V. Az üdülés lemondása VI. Az üdülés folyamata VII. Egyéb rendelkezések 2 1.) A VDSZ Balatonszemesi

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29.-én tartandó rendkívüli ülésére

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29.-én tartandó rendkívüli ülésére Hajdúhadház Városi Önkormányzat Polgármesterétől 4242 Hajdúhadház Bocskai tér 1. Tel: 52/384-103 Fax:52/384-295 e-mali: polgarmester@hajduhadhaz.hu ELŐTERJESZTÉS Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Tájékoztató a káptalanfüredi tábor 2011. évi turnusbeosztásáról és az üdülési költségekről Készítette: Nagy Péter Tisztelt

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről

Összefoglaló a 2013. április 9-én megtartott Vagyonbizottsági ülésről MAGYAR VEGYIPARI, ENERGIAIPARI ÉS ROKON SZAKMÁKBAN DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉGE 1068 Budapest, Benczúr u.45. 1406 Budapest, Pf.29. Telefon: 4612-400; Fax: 4612-499; E-mail: mail@vdsz.hu, www.vdsz.hu

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2015. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2015. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 21/1995. (XII.6.) számú. rendelete. az idegenforgalmi adóról

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 21/1995. (XII.6.) számú. rendelete. az idegenforgalmi adóról TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/1995. (XII.6.) számú rendelete az idegenforgalmi adóról Az 1990. évi C. törvény 1. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Tokaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011)

A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011) 1999. Erdő, telek-vásárlás, épület rekonstrukció Foglalkoztató épület létrehozása Fűtéskorszerűsítés Egyesített Szociális Intézmény, Fűtéskorszerűsítés dr. Piróth Endre Mentálhygiénés Otthon, Fűtéskorszerűsítés

Részletesebben

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÓBUDAI EGYETEM ÜDÜLÉSI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, 2013. Tisztelt Kolléganők / Kollégák! Az Óbudai Egyetem meghirdeti 2012. nyári üdülésre Balatonszepezd és Zamárdi üdülőket. Az üdültetésben valamennyi dolgozónk

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

@ +- :L o (ol. IAA.e_JJ.

@ +- :L o (ol. IAA.e_JJ. @ +- :L o (ol. IAA.e_JJ. BUDAPEST FÓV ÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: javaslat nyugdíjasok üdültetésére pályázat kiírása Tisztelt Népjóléti Bizottság! Budapest Főváros X. Kerület

Részletesebben

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy

esetén 18.500,-Ft/f /7 éjszaka). 2011. január 06-tól február 27-ig 20.500,-Ft/f /7 éjszaka (négyágyas szobákban 4 személy HAJDÚSZOBOSZLÓ FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkez vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterület kétágyas, 3 db

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

45t. számú előterjesztés

45t. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 45t. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére az idősek üdültetéséről szóló pályázati kiírásról I. Tartalmi összefoglaló

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

(L/. számú előterjesztés

(L/. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (L/. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a kőbányai idősek 2015. évi üdültetéséről szóló pályázat

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete az építményadóról szóló 28/2002.(XII. 20.) önkormányzati rendelete és az idegenforgalmi adóról szóló 30/2002. (XII.

Részletesebben

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők!

Országos Nyílt A és B Kategóriás Mazsorett Verseny MÓR - 2015. március 21. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Kedves Csoportvezetők! SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kedves Csoportvezetők! Az alábbiakban szálláslehetőségeket kínálunk Móron, Bodajkon, Székesfehérváron. A szállásokon tudnak a versenyről, várják a jelentkezéseket. A szállásnál szereplő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. május 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. május 29-i ülésére 1558-1/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2013. május 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Kerekegyházi Víziközmű Társulat munkájáról Az előterjesztést készítette: Farkas

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez.

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év. Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2006. év Készítette: Illés Tiborné Gazd. vez. BESZÁMOLÓ 2006. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ 2006. év költségvetése ez időszakban

Részletesebben

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése. Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.

Részletesebben

1.. Touring Hotel SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek

1.. Touring Hotel SZOBAÁRAK. Az árak forintban értendőek Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 17/2014. (XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő és Gyógyászati Központ által üzemeltetett szálláshelyek évi díjtételeiről Cserkeszőlő Községi Önkormányzat

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM

BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM 4. 3. verzió BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KOLLÉGIUM Budapest, 2007. április május A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének,

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) Szarvas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/203. (XI. 30.), 23/20. (XII. 6.) önkormányzati rendelettel módosított idegenforgalmi adóról szóló 40/2009. (XII. 8.) rendelete (Egységes szerkezetben)

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 7-én megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata

Nagymaros Város Önkormányzata Nagymaros Város Önkormányzata 2014. évben javasolt beruházások, felújítások, karbantartások FEJLESZTÉS Tervezés 8 600 000 Forgalomlassítók, forgalmi csomópontok 1 200 000 EÜ ház felújítás tervezése 900

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28 - i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28 - i ülésére 2067-2/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28 - i ülésére Az előterjesztést készítette: Ferencz Péter ügyvezető Előterjesztő: Dr. Kelemen

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

Építmény utáni idegenforgalmi adó megállapításának ügyintézése.

Építmény utáni idegenforgalmi adó megállapításának ügyintézése. Építmény utáni idegenforgalmi adó megállapításának ügyintézése Ügyintéző: DrPásztor Istvánné Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala Adócsoport, 4 sz Iroda Fadd, Dózsa György u 12 Ügyfélfogadás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft.

JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető, Kovács Lászlóné irodavezető, Ludman Lajos TVG Kft. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. április 03-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatalban a Városi Önkormányzat képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Boros Lajosné, Juhász

Részletesebben

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE

ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZAT SOLTVADKERTI CSALÁDOS ÜDÜLŐJE A várostól 4 km-re, a Vadkerti tó üdülőövezetének központjában a strand főbejáratától 200 m-re található a BUDA-HOLD Kft. által üzemeltetett 3 szintes

Részletesebben

Ajánlatkérés 1. Tisztelt Címzettek!

Ajánlatkérés 1. Tisztelt Címzettek! Ajánlatkérés 1. From: Pintér Róbert [mailto:pinter.robert@balatonkenese.hu] Sent: Thursday, June 13, 2013 9:20 AM To: 'Mór és Társa Kft.'; 'Kocsis Elemér'; 'Jánosik Ernő' Cc: 'Udvardy Gábor'; 'Vatics Erzsébet';

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.) nyílt ülés Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 4. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. február 27.)

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S BELVÁROS- LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére 2012. Belváros-Lipótváros

Részletesebben

TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár

TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár 8174 Balatonkenese Dózsa György tér 1. 0688/482-472 www.tatorjan.hu tatorjan.jatekvar@invitel.hu ELŐTERJESZTÉS Tisztelt

Részletesebben

egyéni megállapodás szerint

egyéni megállapodás szerint Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Biz.: Tervezett döntés: Döntés: Kálmán-ftlrdő 2014. évi belépöjegy árai Siklósi István polgármester Fesetőné Sipos Judit titkársági ügyintéző Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

Házirend. Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket vendégházunkban, Nádudvaron. Kérjük olvassák el az alábbi sorokat.

Házirend. Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket vendégházunkban, Nádudvaron. Kérjük olvassák el az alábbi sorokat. Házirend Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket vendégházunkban, Nádudvaron. Kérjük olvassák el az alábbi sorokat. Pihenésük kellemessé tétele és az Önök után érkező vendégek megtisztelése érdekében

Részletesebben

Termál Üdülőszövetkezet

Termál Üdülőszövetkezet Termál Üdülőszövetkezet Apartman Hotel 9740 Bük, Termál krt. 41/A Tel./Fax.: 94/358-088 E-mail: titkarsag@apartmanhotel.hu Termál Üdülőszövetkezet Közérdekű tájékoztatója 2016. TAVASZI TAGTÁJÉKOZTATÓ 2

Részletesebben

Tájékoztató és Információs füzet További információk a tulajdonosról: Társaság székhelye/levelezési címe: NAPFÉNY Üdülőszövetkezet 8749 Zalakaros, Termál u. 10. Tel: 06-93-340-170 Fax: 06-93-340-170 I.

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban. 1. sz. melléklet A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szolnok, Tószegi út 21. Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és

Részletesebben

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. vagyonkezelésébe adott nem lakáscélú helyiségek 2013. évi felújítási tevének elfogadására

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. vagyonkezelésébe adott nem lakáscélú helyiségek 2013. évi felújítási tevének elfogadására J A V A S L A T az ÓZDINVEST Kft. vagyonkezelésébe adott nem lakáscélú helyiségek 2013. évi felújítási tevének elfogadására Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft. ü g y v e z e t ő j e Ó z d, 2012. november 22.

Részletesebben

A Veszprémi Törvényszék elnökének 2013.El.II.B.49. számú szabályzata a bírósági vendégszobák használatáról

A Veszprémi Törvényszék elnökének 2013.El.II.B.49. számú szabályzata a bírósági vendégszobák használatáról ELNÖKE 8200. Veszprém, Vár u. 19. 8210. Pf.: 1029 t. 06 88 577-510 f. 06 88 577-509 e. birosag_veszprem@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu A Veszprémi Törvényszék elnökének 2013.El.II.B.49.

Részletesebben

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.)

FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) FONTANA PANZIÓ (4200 Hajdúszoboszló, Jókai sor 19.) A panzióban tíz teljes komforttal rendelkező vendégszoba áll rendelkezésre. A szobák elosztása: 4 db nagyobb alapterületű kétágyas, 3 db kisebb alapterületű

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS

SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS HÉB HUNGÁRIA ÉPÍTŐ ÉS BEFEKTETÉSI KFT. 1095 BUDAPEST, IPAR U. 7. B ÉP. VII. EM. 2. JÁNOSHALMA-MÉLYKÚT IVÓVÍZMINŐSÉG-JAVÍTÓ PROJEKT KEOP-1.3.0/09-11-2011-008 SZEPTEMBER HAVI JELENTÉS Kedvezményezett: Jánoshalma

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2012. (IV. 2.) önkormányzati rendelete a helyi adókról (Egységes szerkezetben a 39/2014.(XII. 22.) önkormányzati rendelettel) Békéscsaba Megyei

Részletesebben

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: 2012. év hó.. napjától 2012. év hó napjáig. .. órától..óráig

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: 2012. év hó.. napjától 2012. év hó napjáig. .. órától..óráig EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ BUDAPESTI OLIMPIAI KÖZPONT NÉPLIGETI SPORTTELEP LÉTESÍTMÉNY RENDEZVÉNY

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Felelős: Igazgatóság elnöke Határidő: azonnal, ill. következő éves Küldöttgyűlés

H I R D E T M É N Y. Felelős: Igazgatóság elnöke Határidő: azonnal, ill. következő éves Küldöttgyűlés H I R D E T M É N Y A Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet (Székhelye: 3752. Szendrő, Hősök tere 2.) Igazgatósága az Alapszabályban előírtakkal összhangban - értesíti a Tisztelt Tagságot a 2015. 05. 27.

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan PÁLYÁZAT Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan Irányár: 228 840 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-14-000180 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p192640 Pályázat kezdete: 2015. október

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Halimba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő testület!

ELŐTERJESZTÉS Halimba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 29-i ülésére. Tisztelt Képviselő testület! H ALIMB A K Ö ZS É G Ö N K O R MÁ N Y ZAT A P O L G Á R M E S T E R 8452 HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 503-420 fax:(88) 237-003 Ügyszám: 11/ 58-7/2014. Előterjesztő: Tóbel János polgármester Készítette:

Részletesebben

Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése

Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése Ügyintéző: Otoltics Gyuláné Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala Adó Iroda Fadd, Dózsa György utca 12 Ügyfélfogadás

Részletesebben

Tisztelt Szülő/Gondviselő!

Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelt Szülő/Gondviselő! Tisztelettel tájékoztatom Önt, hogy az étkezési díj beszedése a 2015/16 tanévtől a szolgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel valósul meg. A szeptember havi díjat 2015.

Részletesebben

Napi ár: ELŐ-, UTÓSZEZON 2015. 01. 05-06. 19., 08. 23-12. 22.

Napi ár: ELŐ-, UTÓSZEZON 2015. 01. 05-06. 19., 08. 23-12. 22. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

Lakásbérleti szerződés

Lakásbérleti szerződés Lakásbérleti szerződés amely létrejött egyrészt Dédestapolcsány Községi Önkormányzata Dédestapolcsány, Petőfi út 21., mint bérbeadó (továbbiakban: bérbeadó) másrészt : név: (bérlő) születési hely, idő:..

Részletesebben

Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban

Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban 00. december Terminus TKollHÖK Tartalom: oldal.. A közvélemény kutatás célja.. A kérdőív.. A kérdőívre adott válaszok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

TULAJDONOSI, ELIDEGENITÉSI ÉS LAKÁS BIZOTTSÁGA valamint a V ÁROSFEJLESZTÉSI, MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA

TULAJDONOSI, ELIDEGENITÉSI ÉS LAKÁS BIZOTTSÁGA valamint a V ÁROSFEJLESZTÉSI, MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FÖV ÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére V. kerület Önkormányzat Képviselő Belváros-Lipótváros,

Részletesebben

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról

Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról 1 Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2010. (XII. 21.) rendelete a helyi idegenforgalmi adóról Módosítás: a) 3/2011 (II. 3.) ör. b) 50/2011 (XI. 28.) ör. c) 15/2014.

Részletesebben

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról

Zsámbék Város Képviselő-testületének. 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E. a telekadóról Zsámbék Város Képviselő-testületének 30/2011. (XII.16.) számú önkormányzati R E N D E L E T E a telekadóról A Helyi adókról szóló (továbbiakban: Htv.) többször módosított 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei :

SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei : SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve Tervdokumentáció részei : I/1. számú melléklet: I/2. számú melléklet: I/3. számú melléklet:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.416-3/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Jhj R5~j?>b/2XXft. Budapest Főváros X. kerület Kőbánjai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

Jhj R5~j?>b/2XXft. Budapest Főváros X. kerület Kőbánjai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ Budapest Főváros X. kerület Kőbánjai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Jhj R5~j?>b/2XXft. Budapest 2009FEBM9

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Szerencs Kártyáról Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

o IS' SLÍIÍLZ LctQ,. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ

o IS' SLÍIÍLZ LctQ,. Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ LV Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ " -i» r hiíbányai -o, i,,f ülése o IS' SLÍIÍLZ LctQ,. Tárgy: Balatonalmádi üdülési szabályzat módosítása

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselo-testületének 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzokönyvébol 2010. április 12-én megtartott rendkívüli ülésének könyvébol 246/2010. (IV. 12.) határozata: Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselo-testülete a 2010. április 12. napján megtartott rendkívüli Képviselo-testületi

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/1996. (I. 31.) SZÁMÚ RENDELETE

ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/1996. (I. 31.) SZÁMÚ RENDELETE ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/1996. (I. 31.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEK ÉLELMEZÉSI NYERSANYAGNORMÁIRÓL, TÉRÍTÉSI DÍJÁRÓL ÉS MUNKAHELYI ÉTKEZTETÉSRŐL Egységes szerkezetbe

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról

ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére A közútkezelői hatáskörök átruházásáról A 2012. évi XCIII. Törvény megszüntette a jegyző közútkezelői hatáskörét

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 20/2013.(lV.26.} önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról szóló 15/2003. (III.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja

60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja 60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak 2015. évi

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva)

Példák magyarázattal (lakóépületre vonatkoztatva) LAKÁSSZÖVETKEZETEK ÉS TÁRSASHÁZAK ÉRDEKKÉPVISELETI SZAKMAI SZÖVETSÉGE Tárgy: Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) lakóépületek közlekedőivel kapcsolatos előírások értelmezése. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

Részletesebben

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6.

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6. Zsuzsanna Vendégház Bakonyjákó Úttörő u.6. A Vendégház a Bakony szívében helyezkedik el. Gondozott környezetben, kényelmes, tágas ízlésesen berendezett családi házba várj ák a pihenni vágyó Vendégeket.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére. Az előterjesztést készítette: ügyvezető 3980-2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének, 2012. május 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyházi Kábelkommunikációs Kft 2012. évi üzleti terve Az előterjesztést

Részletesebben

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009.

Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009. Szentesi Beruházó és Vagyonhasznosító KFT 6600 Szentes, Vásárhelyi út 12. ÜZLETI TERV 2009. ÜZLETI TERV Tartalomjegyzék: 1) Vezetői összefoglaló 2. oldal 2) A KFT általános bemutatása 3. oldal 3) Marketing

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100

Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési

Részletesebben

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: 2012. év hó.. napjától 2012. év hó napjáig. .. órától..óráig

Beosztása: 2.) Igénybevétel ideje: 2012. év hó.. napjától 2012. év hó napjáig. .. órától..óráig EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS A NEMZETI SPORTKÖZPONTOK VAGYONKEZELÉSÉBEN, ÜZEMELTETÉSÉBEN VAGY EGYÉB JOGCÍMEN HASZNÁLATÁBAN LÉVŐ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI ÁLTALÁNOS OLIMPIAI KÖZPONT DUNAVARSÁNYI EDZŐTÁBOR LÉTESÍTMÉNY

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának többször módosított 6/1992. (II.27.) Ör. rendelete Tolna Város területén épülő közművek megvalósulási lehetőségeiről

Tolna Város Önkormányzatának többször módosított 6/1992. (II.27.) Ör. rendelete Tolna Város területén épülő közművek megvalósulási lehetőségeiről Tolna Város Önkormányzatának többször módosított 6/1992. (II.27.) Ör. rendelete Tolna Város területén épülő közművek megvalósulási lehetőségeiről A rendelet célja 1. A lakossági igények gyorsabb kielégítésének

Részletesebben

A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni:

A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni: A nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely szolgáltatás ügyintézése Az eljárás kérelemre indul. A kérelmet - a gyorsabb ügyintézés érdekében - (személyesen) írásban lehet benyújtani a tájékoztatókban

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére Kengyel Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2011 évi költségvetéséről az alábbi rendeletet

Részletesebben

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai

A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 139/2015. (XI.05.) számú határozata

Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 139/2015. (XI.05.) számú határozata Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 139/2015. (XI.05.) számú határozata Döntés az Önkormányzat tulajdonában lévő 2434 Hantos, Nagylóki út 7. szám alatti lakás bérbeadásáról Hantos Község

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Víziközmű Társulat 2013. I. negyedévi gazdálkodásáról készült beszámoló elfogadásáról

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Víziközmű Társulat 2013. I. negyedévi gazdálkodásáról készült beszámoló elfogadásáról Püspökladányi Víziközmű Társulat Elnökétől 4150 Püspökladány, Kossuth u. 26. E L Ő T E R J E S Z T É S a Víziközmű Társulat 2013. I. negyedévi gazdálkodásáról készült beszámoló elfogadásáról Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben