Kedves Barátaim! Lapua és a család

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Barátaim! Lapua és a család"

Átírás

1 Kedves Barátaim! László barátunk vidám, s olykor tanulságos sorait követően én is egy (jó nagy) dióhéjban, lendületes ecsetvonásokkal vázolnám tengerentúli* utazásom legmarkánsabb történéseit, hogy aztán ezen történések kusza egyvelegéből végül a kalandok bőségesen buzgó forrását bontsam meg tinéktek finnországi utamról. Három oldal, mert úgy gondoltam, hogy érdeklődésre tarthat számot ez a nem túl tipikus nyári célpont. Tehát Hyvää päivää, vagy egyszerűen csak moi, vagy hei! Jónapot, köszöntem. Lapua és a család Finnországba alapvetően barátnő - és családlátogatni, illetve a kies tájat megnézni indultam (s érkeztem). Repülővel Stokkholm Helsinki, ami köztudottan már a Nyugat. A fővárosból barátném családi fészkébe, a derűs Lapuába vonatoztam. A városka ezer lakosú, és folyó szeli ketté (Lapuajoki = Lapua folyó). Emellett még bájos kis tavacska és egy helyre kis domb egészíti ki az amúgy roppant békés képet. (Najó, azért láttam ám ott is p i n a / vittu / feliratot a játszótéren!) Lapua jópofa hely, mert az utcák birkózó-fogásokról, illetve sporteszközökről lettek elnevezve. Niináék pl. a Birkózószőnyeg utcában laknak, ami finnül másképp van. Persze a helyiek ezt nem tartják viccesnek, és a turisták se, ui. azok szimplán nincsenek. Íme hát én, ki felfedte Lapua titkát! (ördögi kacaj, dörgés és villámlás) A környezetről röviden: tényleg nem megy le a nap, és este 11-kor is süt, mint az állat. Ez bosszantó lehet, ha aludni akarnánk. A táj alapvetően lapos, vastagon belepve fenyvesekkel, de tavak Lapua környékén még nincsenek nagy számban. Virágzik az orgona, a gólyahír épp csak elvirágzott, de zöldell a gabona, és tavaszi boglárkák sárgállnak tömegesen mindenhol. Szóval visszacsöppentem a tavaszba. És az ég elképesztően kék. De tényleg. Szóval családot látogattam. A család megismerése fokozatosan zajlott, de a heveny epeömléses bélrepedés Damoklész kardjaként lebegett, mit lebegett suhogott fejünk felett, mert 4 napig elképesztő rendszerességgel zabáltuk tele magunkat, kb. 3-4 óránként. Ja, hiszen Szt. Iván volt, ami arrafelé szabival járó népünnepély. Emiatt volt is a közelben (Kauhava) légi bemutató az acélos finn hadsereg tálalásában. A másnapi újságok persze lelkiismeretesen lehozták az elmúlt éjjel elhaltakról szóló híreket, mert Finnország életveszélyesen sok tavába a szavazóképes lakosság zöme rendszeresen bemegy, s némely ittas soha nem jő ki onnét többet. Így van ez. Hát, így teltek az ünnepek, majd elstoppoltunk a közeli Alahärmä-be, ahol a Mika Salo gokart pálya van + egy durva vidámpark ( amelyben Niina apja karbantartó. Jellemző kép, amint egy kicsi színes, lassan pörgő kávéscsészében kuporgok sápadtan, míg *(miért, a Balti az nem tenger?)

2 mások ~50 méterről zuhannak a mélybe, vagy pörögnek valahol a magasban a Typhoon-on no comment. A go-kart viszont nagyon állat volt, max 60-al lehet nyomni a teljesen profi pályán 20 euróért 10 percig. Niina nem hagyta magát leelőzni, meg egyszer meg is pördültem A családi programok elteltével indult a terepjárás. Niina-anyu jóvoltából egy ähtäri mökkibe, vagyis tóparti faházba utaztunk, ahol egy tóparti faházat bérelt 2 éjszakára minekünk. A ház nem volt több 20 m 2 -nél, de több mint a fele szaunából + fürdőből állt. A csendes öbölben hosszú egyenes zsúrlószálak (téli zsúrló, Equisetum nivalis?) állnak ki a vízből, az erdőben embermagas hangyabolyok emelkednek (és hangyamagas emberbolyok, de azok nem látszanak), fenyőfák és virágzó áfonya borít mindent egészen Csukcsföldig, s a hószín sirályok spontán kiáltoztak bele a távolba. Eközben valahol a szomszéd mökkiben finnek kopácsoltak, a szél fútt vala, és mi grillen megsütöttük a kolbászomat, Niina meg a banánját. És tábortüzet is raktunk. Az alvégen idétlenül dalolgató törpök és gumimacik csaptak olykor hevesen össze a süppedős hangásban, és pettyes gombák nőttek és mindent elárasztott a világbéke. Óda, zengj a szaunáról! Aki már szaunázott mökkiben vagy panelházban, az ugorja át ezt a részt. Ugyanis Finnországban megtapasztaltam, hogy ez ott tényleg a hétköznapok része, s nem olyan járulékos plusz-szolgáltatás, mint hazai élményfürdőinkben (lásd: Zalakaros Katonaigazolvánnyal ingyenes? - Akkor diákjegy van? - Csak gyerekjegy? ? - Köszönjük, de nem akarunk élményekben gazdagodni! ). A panelházakban is megvan a szauna, általában egy, amelyet előjegyzés alapján használnak, órás váltásban. A szauna maga nem a Széchenyi fürdő monstre átjáróházra emlékeztető 90 fokos istállója, ahol nyolcvanan izzadunk nájlon fürdőgatyában, miközben jámboran tűrjük, hogy valaki ránkcsöpög Neem, mert a szauna meghitt hely, ha nem a panelban, akkor általában a finn lakásban a budi és a zuhany között. Avagy egy mökkiben, ahol pőrén ülünk be hideg sörrel a kézben a max. 70 fokos, ám irgalmatlanul gőzös szaunába. Persze a legjobb, amikor utána/közben senkitől se zavartatva egy szál f***ban kiállsz a teraszra, iszod a sört és csak nézed azt a nagy vizet, meg hogy jé, ilyen is van. Persze ott se szentek az emberek, mert (a szaunában is) isznak keményen, és az alkoholfogyasztásban kissé letisztultabb szokásokat követnek a franciákhoz képest. Az egyik legnépszerűbb francia bor a 2 l-es dobozos Blue Nun merlot, amelyet könnyen el lehet helyezni a 45-ös Château Latour és az ecet között, de azért nem kell fikázni, mert a nagy magyar átlagot bőven eléri. És a finnek csak röhögnek, amikor elárulom, hogy nálunk tilos a pia, ráadásul egyesek olvasgatnak is a szaunákban Mänttä Az erő-művészeti városka

3 Utunk során Mänttä-ben (pizsamában - nem mentében! De vicces vagyok! ) sátoroztunk első ízben. A helyszínre a családi kék Pözsóval (amerikaiul pjúdzsó) Niina-anyu vitt le minket. Ha igaz a hír, hogy az autópálya és az autóút a fejlettség fokmérője, akkor sajnos Finnország feljettségéről hazug minden állítás: alig van autópálya, és egyes alacsonyabb rangú utak nincsenek leaszfaltozva. Amúgy a meglévő aszfalt utakon egy darab úthiba nem volt, de ide tartozik, hogy forgalom is alig van. Mänttä Niina ötlete volt, ugyanis ebben a kicsiny városkában egész nyáron át tartó művészeti programok követik egymást. Ők ezt találták ki maguknak, és ennek jelét is láttuk mindenhol. Érdekesség: sose hittem volna, hogy egyszer megérem, hogy egy böhöm hőerőművet és környékét a tájba illeszkedőnek fogok látni (kontraszt: Inota, Pécs, Tatabánya, hogy mást ne mondjak), pedig Mänttä-ben a tóparton felépített erőmű környéke a tóval és a parkkal tök rendben volt. Művészkedés, kiállítások, és 30 kilós terhek cipelése fémjelezte itttartózkodásunkat. A városban, a Keuruselkä - tóba nyúló karcsú, erdős félsziget csúcsán vertünk sátrat. A panoráma mesés volt, és az ordoviciumi szediment alól kibukkanó batolit gránitja jelezte, hogy nem kell tartanunk hirtelen kipattanó földrengésektől. Emiatt nyugodtan kávézhattunk másnap reggel a tóparton a sásos limányban és élveztük az orkánt, ami miatt sziklákkal kellett körben lesúlyozni a sátorponyvát. Ennyit a gránit hasznáról, ha már annyi van ott A reggeli (és a kiállítások) után 3-4 km gyaloglással jutunk a főútig azért, hogy stoppal utazzunk Tamperébe. Az első autó felvesz, robogunk a szomszéd városba (Kangasala, kb. 30 km), onnan helyi busszal be Tamperébe. Itt ó, a szervezés! már vár Niina egy barátnője, akinél megszállhatunk aznap. A leány kedves volt: főzött, és lám, egy kis Blue Nun merlot-t is vett! Az esti buli elég laposra sikerült, de sztem csak mi voltunk túl fáradtak. Hamar hazamentünk, ám itt a finn söröket igazán megilletné pár szó. Mindegy. Mi el az alvégen, mialatt Niina csinos szőke barátnője (Heli) tőlünk függetlenedve hülyítette széjjel a város férfi lakosait, és végül nem is aludt otthon. Másnap azért indultunk a tengerpartra, mert az okos útikönyvem azt mondta, hogy ott jó lesz nekünk. Tervezett útvonal: Tampere Nokia helyi busszal, Nokia Pori stoppal, Pori Reposaari helyi busszal. Ez be is jött, és a buszsofőrbácsi is jóval Nokia után tett ki minket kedvességből (Häijää-nél, akit érdekel). A stoppolás könnyen ment, aztán Poriban jött a szopás: tonnás zsákokkal begyalogolni az autóútról a belvárosba. Én már kissé rezignáltan fogadtam mindezt, de Niina rezzenéstelen arccal jött mögöttem mindvégig. Pori, ahol minden zárva

4 Már a városba érve megéreztem azt a furcsa nyugalmat. Autó alig, gyalogos egy szál se. A boltok zárva. Szombat délután egy nagyobb városban azért ennél nagyobb a mozgás. A buszvég szimplán zárva, a vasút épp odaérkezésünkkor zárt. A gyógyszertárak dettó, és az ügyelet sincs kiírva. Áááá! Csak néha dübörög el egy nyitott tetős csibesárga, vagy pink Cadillac, Buick vagy Chevy az úton. És hallga csak! Ezek tényleg rokkenrollt hallgatnak a kocsiban! Kézbeszarás ez a város. Fenyő Miklós forogna a sírjában. Pedig meg se halt. Amúgy 30 fok van. Minden egyformán magas, vagy nem magas, négyszögletes és párhuzamos. A terek is. Modern stílus végig a központban, kissé unalmas, sajnálom. A napos főtéren a napernyősteraszos söröző-masszívumban beérkezett negyvenesek és ötvenesek tömege ücsörög. Nem találjátok ki: karaoke lesz este nyolctól! A tér túlfelén Jézus-band, valami keresztény zenekar játszik csekély hallgatóságnak. A karaoke-n csak finn slágerek szólnak kb. Neoton, Demjén és Szécsi Pál finnül. A tömeg egyre nő. Ok, a rózsaszín kombinés nő teljesen be van rúgva, ő párszor próbálkozik, de meg se tud szólalni. Az idős, fehér inges faszi is berúgott, de ő szépen teljesít, és megtapsolják. A sikert meglovagolná, de senki nem táncol vele. A sör azonban dolgozik, és a fazon tovább idegesíti és tapizza a környék korosodó nőit. Lapos az egész hely. Megnézzük még a neogót templomot és nemtom-milyen bíróságot: szépek, de a városról kialakult véleményemen akkor sem tudok változtatni. A jazz-fesztivál talán dob rajta, nem tudom. Reposaari Utunk végső szakasza valódi felfedezést hozott: olcsó camping Finnországban! 10 Euró/fő/éj sátorral egy csodás helyen. Poritól NY-ra (persze, New Yorkra mi?), szigetek láncolata van összekötve töltéssel és hidakkal. Ez a lánc tesz egy kurflit délnek, és ennek a kampó alakú kb. 20 km-es kiflinek a déli csúcsa Reposaari, amit norvég halászok laktak annak idején és még a templomot is ők építették. Vagy a nagy Mimar Szinán pasa (norvég halásznak álcázódva), de ez eléggé valószínűtlen. A kemping még a falucska előtt van, de nincs messze. A busz pont ott tett le minket, szóval idill. A kilátás a Botteni - öbölre, a szúnyogok és egy női Harley Davidson klubtalálkozó teszi emlékezetessé a napot. Reposaari partjain gyárak vannak, szélerőművek pörögnek, és kiherélt régi halászhajók fekszenek és horgonyoznak a sekély parti vizeken. Rozsdatemetőknek tűnnek, de legtöbbjének ott az árcetli az oldalán. A hely ura egy középkorú szakállas fazon, aki láthatólag a parton is folytatódó roncstemető melletti hangárban lakik. A hangár pedig hajózási múzeum és bolhapiac is egyben, ahol a régi hajózási térképektől Odüsszeusz vasmacskáján át Nelson cipőfűzőjéig mindent meg lehet venni. Piros kezeslábasban üdvözöl minket hangosan Tervetuloa! = Isten hozott!, aztán mutatta az utat. A falakon térképek, de sok más is volt. Pl. újságkivágáson

5 terebélyes farú szoknyás asszonyságok fotója. Egymás mellett állnak, nekünk háttal, kis kabinokban. Képaláírás: Népviseletes asszonyok szavaznak a 2002-es magyarországi választásokon. Egyetlen más nemzetről nem volt kép, de ebből kettőt is számoltam. A kis konyhában önkiszolgálod magad, Kahvi + Pipari 1E (pipari = piparkakku = puszedli). Én egy szép régi réz ruhakampót vettem az új albérletbe. A település szép. A part egy darab vörös gránit (ez tényleg batolit!), tükörsima és csillogó, a repedésekben víz csillog és gyapjúsás nő. A fénylően sima sziklán százévesnél is régebbi vésések adják hírül, hogy ott járt Koskinen 1902 vagy 1936, 1969, Sok a matrózos rajz, a szív és a galamb. Hol lehetnek ezek az emberek? Mi lehet azokkal a szerelmekkel, melyeket a gránit még tízezer évig híven megőriz? A szerelem talán másnap véget ért. A matróz talán másnap meghalt. Vagy nem, és talán az unokák még ma is ott mászkálnak Poriban. Aztán meghalnak, és a rajz is lekopik. Helsinkibe stoppal jutottunk hétfőn, kedden meg jöttem vissza. Összes megtett út (vonattal, autóval, stoppal, busszal: kb km, ebből 380 km volt az odaút. Lásd: Térkép! Függelék Ä = e (és az a között) E = é Y = ü Fontos finn szavak, kifejezések: Kiitos köszönöm En ymmärä nem értem Rakastan sinua szeretlek Puinen pöllöpää fa bagolyfej Sinä olet puinen pöllöpää te egy fa bagolyfej vagy Gibraltarin salmi Gibraltári-szoros Leikkaussalihoitaja műtősnő Päästää jku vapauteen jalalle szabadlábra helyez vkit Talvitakki télikabát

6 Fontosabb állomások

2014. július 24.-28.

2014. július 24.-28. 2014. július 24.-28. A Kapitány ma végre elérkezettnek látta az időt az indulásra. No, azért még nem Kanadába, csak egy kicsit északabbra a part mentén. Mielőtt azonban elkötöttük volna a hajót jelenlegi,

Részletesebben

2012. augusztus 30- szeptember 1.

2012. augusztus 30- szeptember 1. 2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Juhász Bence. A nagy litikamu

Juhász Bence. A nagy litikamu Juhász Bence A nagy P litikamu Parlamentből a Parlamentbe Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Köszönöm Elnök úr, Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Ház. Amint az előző felszólalásomban is ismertettem

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016

UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 UTASTÁJÉKOZTATÓ ZAKYNTHOS 2016 A festői szépségű kék tenger minden természetkedvelő embert elvarázsol Zakynthos szigetén. Aki egyszer a Navagio-öblöt megpillantja, az biztosan rabja lesz és szeretne visszatérni

Részletesebben

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész

Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Beszámoló a chicagói IMTS 2012 évi szerszámgépipari és elektronikai kiállításról és egy kéthetes utazásról az USA-ban 11. rész Az eredeti tervünk szerint Moab után visszamentünk volna a 70-es autópályára

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái

A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái A Lakatos Család 2006 Évi Fényképes Krónikái még gőzünk sincs hogy hova és mikor, valószínű 2008 nyara lenne leghamarabb. Üdvözlet Denver-ből, a nagy Atlanti kacsaúsztató másik partjáról. Sok szeretettel

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS

FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ FINNORSZÁG - JYVÄSKYLÄ ITPRO @ JAMK 2013 / 2014 SZABÓ FLÓRIÁN ÁKOS KÜLFÖLDI INTÉZMÉNY: JAMK University of Applied Sciences PROGRAM: ITPRO képzés CampusHungary és Erasmus ösztöndíjjal IDŐSZAK:

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

A citrusokkal teli Ciprus Szöveg: Gõgh Csilla

A citrusokkal teli Ciprus Szöveg: Gõgh Csilla A citrusokkal teli Szöveg: Gõgh Csilla Szikrázó napsütés, égszínkék tenger, finom homokos partok, nemhiába emlegetik úgy, mint a szerelmesek szigete Ám Afrodité játszótere ennél sokkal több meglepetést

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

IX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. A) 170 cm B) 230 cm C) 2 m D) 2 m 20 cm

IX. PANGEA Matematika Verseny I. forduló 3. évfolyam. A) 170 cm B) 230 cm C) 2 m D) 2 m 20 cm 1. Emőke egy virágágyásba egymás mellé 5 db tulipánt ültet. A tulipánok egymástól 30 cm-re vannak, és a két szélső tulipántól a kerítésig még 40-40 cm van. Milyen széles a kert? A) 170 cm B) 230 cm C)

Részletesebben

Az indigótól a tintaceruzáig

Az indigótól a tintaceruzáig Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

Beszámoló a finnországi gyakorlatról

Beszámoló a finnországi gyakorlatról Leonardo pályázat Beszámoló a finnországi gyakorlatról 2013. január 19 - február 16-ig Készítette: Mészáros Eszter Küldő intézmény: SzSzKSz Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szeged

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

Lelkészi jelentés a 2012. évről

Lelkészi jelentés a 2012. évről Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság

a viszonyuk. És a lány nem is hozta rendbe a dolgokat, mielőtt az apja oly hirtelen elment. Visszatekintve már látta, hogy nagyon sok a hasonlóság ELSŐ FEJEZET Nem így kellett volna történnie. Addie Folsom úgy képzelte, a középiskola után hat évvel tehetősen és egy jó kocsi volánjánál ülve tér majd haza. Ehelyett behúzott nyakkal és egy közel háromszázezer

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1331 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Campiglia Marittima Gyönyörű Luxury Villa Campiglia

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László

Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 2012. április 21. Szombat Munkanapló Tampere, Finnország, 2012. április 21 május 11. Írta: Maróti László 10:00-kor találkoztuk a többiekkel Ferihegyen, a 2B terminálon. Az utunk zökkenőmentesnek ígérkezett

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

60 tiszatáj. Egy családfát

60 tiszatáj. Egy családfát 60 tiszatáj LÁZÁR BENCE ANDRÁS Egy családfát (1) A bérház, amibe emlékszem tíz éve költöztünk, mármint anyám költöztette magát és a családot, vagy száz éve állhat ott. A körút és a kisutca metszéspontjában.

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni

Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Holland szakmai gyakorlat Varga Fanni Soha nem gondoltam volna, hogy valaha adódik egy ilyen lehetőség az életemben. Tavaly, tanév végén lehetett pályázni.belevágtam. Elküldtem az önéletrajzomat és a motivációs

Részletesebben

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

A HECSEDLI MEG A POSTÁS SZEMLE 13 T. Ágoston László A HECSEDLI MEG A POSTÁS Hecsedli. Várjuk a postást mondta Bányai, az író, és letette a kagylót. Régi, jól bevált, mondhatni egyezményes szövegük volt ez Zsengellérrel, a költővel

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

2012. július 29. Vasárnap.

2012. július 29. Vasárnap. Még Sorvagurban voltunk amikor arról tanakodtunk, hogy melyik lenne a legalkalmasabb kiindulási pont, ha Izlandra szeretnénk áthajózni, de hamarosan rájöttünk, hogy a nagy távolság miatt ez édes mindegy.

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába. Máté 18:3 (Károli Gáspár fordítása) Prológus Angyalok az Arby s-ban

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Kedves Hallgatótársak!

Kedves Hallgatótársak! Kedves Hallgatótársak! Gávay Bence vagyok, a Miskolci Egyetem mesterszakos gépészmérnök hallgatója. Az elmúlt 5 hónapot a spanyolországi (mondjuk inkább úgy, hogy katalóniai) Gironai Egyetemen tanultam

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében. KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

Mosolyok, terek, határok

Mosolyok, terek, határok MÓSER ZOLTÁN 1946-ban született Szek - szárdon. A PPKE BTK-n tanított fotóelméletet és esztétikát. Legutóbbi írását 2011. 11. számunkban közöltük. MAI MEDITÁCIÓK Mosolyok, terek, határok Szabálytalan napló

Részletesebben

BORNEÓ. Esõerdõk õse. Szöveg és fotó: BUZÁS BALÁZS VILÁGJÁRÓ UTAZÁSI MAGAZIN

BORNEÓ. Esõerdõk õse. Szöveg és fotó: BUZÁS BALÁZS VILÁGJÁRÓ UTAZÁSI MAGAZIN VILÁGTÁJ BORNEÓ Szöveg és fotó: BUZÁS BALÁZS Esõerdõk õse BORNEÓ NEVE HALLATÁN LEGTÖB- BÜNKNEK EGY ÁTHATOLHATATLAN DZSUNGELLEL BORÍTOTT TRÓPUSI SZIGET KÉPE RÉMLIK FEL. VALÓ IGAZ, ITT TALÁLHATÓ A VILÁG

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró

Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Morajló tenger Bíró Krisztina 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! 1. rész - Úttalan utakon (2006-2008) HA MEGLÁTOM... Ha meglátom sötét árnyak Heves táncát bennem, Nyögve kiáltok távolba De senki

Részletesebben

www.hargitamegye.ro www.elhetojovo.ro /elhetojovohr OKTATÓ KIADVÁNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK I IV. OSZTÁLYOS TANULÓI RÉSZÉRE

www.hargitamegye.ro www.elhetojovo.ro /elhetojovohr OKTATÓ KIADVÁNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK I IV. OSZTÁLYOS TANULÓI RÉSZÉRE S M I D H A R G H I T A I H R H A R G I T A F E L E L Ő S K Ö Z Ö S S É G, É L H E T Ő J Ö V Ő! www.hargitamegye.ro www.elhetojovo.ro /elhetojovohr OKTATÓ KIADVÁNY AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK I IV. OSZTÁLYOS

Részletesebben

Nyári tábor Szigetköz / július (6 nap / 5 éj)

Nyári tábor Szigetköz / július (6 nap / 5 éj) Nyári tábor Szigetköz / 2016. július 18. 23. (6 nap / 5 éj) 1 nap (érkezési nap / hétfő / július 18.) Odautazás 7 45 Gyülekezés Veszprém vasútállomáson 8 15 Indulás Győr felé (vonatszám: 39517) 10 17 Érkezés

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban

Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 V. évfolyam 5-6. szám 2015. május-június Író-invázió a kistelepülési könyvtárakban Mikolasek Zsófia A József

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat. Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02.

KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN. Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KALANDOZÁS A MALÁJ-FÉLSZIGETEN KALANDOZÁS MALÁJ-FÉLSZIGETEN Körutazás Malájziában tengerparti nyaralással Langkawin 2013. március 21-április 02. KUALA LUMPUR MODERN ÉS RÉGI ARCA, MALACCA GYARMATI EMLÉKEI,

Részletesebben

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév

ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév ERASMUS Tanulmányúti Beszámoló Finnország, Kuopio 2007/2008 őszi és tavaszi félév Szekeres Péter kooperos hallgató vagyok a Kandóról! Az utolsó utáni évben úgy döntöttem hogy jó lenne szerencsét próbálni

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

KUBA. 80 otptravel.hu

KUBA. 80 otptravel.hu KUBA Az Antillák gyöngyszemének nevezett szigetre látogatókat páratlan élmények várják: a történelmi látnivalók mellett gyönyörű fehér homokos tengerpartok, a salsa táncra hívogató ritmusa, a világ legjobb

Részletesebben

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak.

A következő állomás (és reményeink szerint aznapi végállomás) az észak-devoni kisváros Bideford volt, ahol a minket elszállásoló családok már vártak. Egy hét Angliában Sok-sok évvel ezelőtt, egy tíz napos, külföldi utazást még elképzelni is nehéz lett volna. Főleg az első nap (jelen esetben péntek) Magyarországról való indulással harmadik napon Angliába

Részletesebben

ÁGYNEMŰ: Kell e magunkkal hozni ágyneműt, töröközőt? ÁRAZÁS MOBILHÁZ: Miből tevődik össze a mobilház ára?

ÁGYNEMŰ: Kell e magunkkal hozni ágyneműt, töröközőt? ÁRAZÁS MOBILHÁZ: Miből tevődik össze a mobilház ára? ÁGYNEMŰ: Kell e magunkkal hozni ágyneműt, töröközőt? A szálláshelyek edényekkel, tányérokkal, takarókkal, párnákkal felszereltek. A Vendégnek kell biztosítania saját ágyneműt, párnahuzatot és törölközőt,

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről.

Most akartam éppen letenni a kalapomat. Hogyan tegyem le az ön dicséretei után? Ön azt gondolná, hogy leénekelte a fejemről. GYORSVONATON Budapest A vonat öt perc múlva indul. Ma alig van utazó: az idő borongós. Lehet, hogy esik is. Az én kocsimban egy fiatal házaspár ül. A szomszéd fülkében foglaltak helyet. Ahogy bepillantottam,

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje MAHLER Lieder aus Des Knaben Wunderhorn A fiú csodakürtje GÁDOR ÁGNES nyersfordítása 2007 Lieder aus Des Knaben Wunderhorn Der Schildwache Nachtlied Az őrszem éji dala Nem tudok, nem szeretek vidám lenni;

Részletesebben

Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.

Leonardo pályázat Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén!  Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február. Leonardo pályázat "Egy nyelven beszélünk, a divat nyelvén! " Beszámoló a szakmai gyakorlatról Finnország Hämeenlinna 2010.január.30-február.28 Készítette: Antal Szabina Emese 14.Ru Küldő intézmény: SzSzKSz

Részletesebben