Cégtörténet. 2 I Ava-Pack I Bemutatkozás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cégtörténet. 2 I Ava-Pack I Bemutatkozás"

Átírás

1

2 Az Ava-Pack Kft. Magyarország egyik meghatározó faalapú ipari csomagolóanyag, fém-, laminált- és tömörfabútor-gyártója, jelentős belsőépítészeti kivitelező, évek óta a magyar bútorgyártás aktív, dinamikusan fejlődő résztvevője. Cégtörténet Az Ava-Pack Kft. magyar magánszemélyek által 2001-ben alapított vállalkozás, amely a Nyugat-magyarországi Régióban letelepülő multinacionális cégek faalapú csomagolásának kiszolgálása mellett főként laminált irodabútorok és fémbútorok gyártására, forgalmazására, intézményi, illetve irodai bútorozások kivitelezésére és belsőépítészeti tervezéstámogatásra szakosodott. A dinamikusan változó piaci viszonyok megkövetelték a saját gyártási kapacitások bővítését, így 2001-ben elindult a csomagolóanyag-gyártás, majd 2002-ben egy kis létszámú asztaloscsapattal a laminált bútorok gyártása. Minden üzletágunkban folyamatos termékfejlesztés zajlik, így alakult ki az egyetemi előadók berendezésválasztéka mellett a laminált- és iskolabútor családjaink, de emellett a kórházi bútorok gyártása és forgalmazása terén is jelentős sikereket értünk el. Csomagolóanyag-gyártói tevékenységünk mellett egyre nagyobb szerepet töltünk be a hazai bútorgyártás palettáján. Fémbútoraink, keményfa és laminált termékeink a hazai piac legszélesebb termékpalettájú gyártójává tettek bennünket ban fémbútorokat és székalkatrészeket gyártó lakatosüzemünket egy újabb üzem vásárlásával erősítettük meg Szécsényben. Itt CNC csúcstechnológiával felszerelt fémmegmunkáló és lapszabászüzemet hoztunk létre a legváltozatosabb bútorigények kielégítése érdekében. Később a csomagolóanyag-gyártás indokolttá tette, egy lakatosüzem létrehozását, amely a kiegészítő fém alkatrészek mellett elkezdett iskolabútorokat, székvázakat gyártani. A teljes vertikum létrehozásához szükséges volt egy keményfás üzem is, melyet 2006-ban vásárolt meg cégünk. E telephelyünkön óvodai bútorgyártás mellett székgyártással és egyedi keményfa termékek előállításával foglalkozunk. Folyamatos fejlesztéseket hajtunk végre, kihasználjuk a pályázatok nyújtotta lehetőségeket, folyamatosan építkezünk, csarnokokat építünk, technológiáinkat korszerűsítjük ben egy jelentős piaci részesedéssel bíró bútorgyárban szereztünk döntő befolyást, míg egy évvel később ben a győri régió egyik legképzettebb szakembergárdájával létrehoztuk egyedi belsőépítészetre szakosodott üzemünket egy barnamezős beruházásban épített új csarnokban re elértük, hogy cégünk egyedülálló háttérrel szinte bármilyen belsőépítészeti területen vállalkozhat. 2 I Ava-Pack I Bemutatkozás

3 Értékesítés és forgalom Az értékesítés segítése érdekében kollégáink szakmai tanácsadással és 3D prezentációs látvány- és gyártmánytervekkel támogatják megrendelőink legmegfelelőbb döntését. Társaságunk jelenleg a magyar csomagolóanyag-piacon évi 8000 m 3 fűrészárut dolgoz fel és értékesít, főként az autóiparban érdekelt multinacionális cégeknek, közülük is kiemelkedően az AUDI Hungaria Motor Kft.-nek. A magyar bútor és fémbútor piacon havi millió forint értékben értékesítünk különböző saját gyártású termékeinkből. Évente több száz irodai és komplett iskolai munkahely kivitelezését végezzük el. Az Ava-Pack Kft. az ország talán legkiterjedtebb gyártóbázisát tudhatja maga mögött, melynek dolgozói létszáma több, mint 200 fő. Cégcsoportunk összforgalma éves szinten meghaladja az 5 milliárd forintot. Technikai adatok Cégcsoportunk a nagyméretű projektek megvalósításához szükséges eszközökkel, forrásokkal és szakembergárdával rendelkezik. A gyártásban pillanatnyilag 180 fizikai állományú szakmunkás dolgozik, a termelés és forgalmazás zökkenőmentes irányítását 22, rendszerben működő számítógép segíti. Az Ava-Pack Kft. járműparkja 9 tehergépkocsiból és 5 személygépkocsiból áll, amely lehetővé teszi partnereink pontos kiszolgálását. A gyártott és forgalmazott termékek esetleges garanciális, vagy jótálláson túli javítását az egész ország területén tevékenykedő szervizszolgálat végzi. Minőségbiztosítás Cégünk gyártási és értékesítési folyamatai MSZ EN ISO 9001, MSZ EN ISO és MSZ EN ISO szabványok szerint tanúsítottak. Remélem, hogy az Ava-Pack Kft. csapata az Ön szolgálatára lehet a közeljövőben. Tevékenységünk részletesen megismerhető a weboldalon. I Ava-Pack I Bemutatkozás 3

4 Sportlétesítmények Sportcsarnok uszoda

5

6 Egészséges életmód, mozgás, sport, szabadtéri és fedett sportlétesítmények. Minden sportág akkor fejlődik igazán, ha megfelelő körülményeket tudunk biztosítani mind a sportolóknak, mind pedig a szurkolóknak. Az általunk beépített nézőtéri fém és fa csarnokberendezések tervezése során maximálisan törekszünk az ergonómia és az esztétika harmonizálására. Célunk az, hogy kényelmet és komfortot biztosítsunk a sportesemények szurkolóinak. Regionális multifunkciós iskolai csarnok, Győrszentiván 150 férőhelyes lelátó, ahol a Flexwood palást és a laminált lap jól kiegészítik egymást 6 I Ava-Pack I Sportlétesítmények

7 I Ava-Pack I Sportlétesítmények 7

8 Rábca-torok Sportcentrum, Ikrény 350 ülőhely, 700 állóhely. A tömör bükkfa és a Flexwood ülések jól megférnek egymás mellett A Flexwood székek színválasztéka messzemenően alkalmazkodik a sportlétesítmény színvilágához. A fa természetes melegsége látványos, egyedi harmóniát teremt a lelátó kék hátterével. 8 I Ava-Pack I Sportlétesítmények

9 I Ava-Pack I Sportlétesítmények 9

10 Városi uszoda, Miskolc Flexwood székek, lépcsős oldalfalra rögzített fém tartószerkezettel A Flexwood nedves, párás környezetben is kiválóan megállja a helyét. Felületében díszített dekoratív változata látványában és minőségében is igényes belsőépítészeti elemként funkcionál. 10 I Ava-Pack I Sportlétesítmények

11 Üzletberendezések eladóterek pultok I Ava-Pack I Üzletberendezés 11

12 Ahány féle termék, annyi eladótér és marketingelem. A jól kialakított üzletberendezés a sikeres értékesítés záloga. Legyen az ruházat, élelmiszer, vagy vendéglátás, mindenhol meg kell küzdeni a konkurenciával a vevők kegyeiért. Ebben próbál segítséget nyújtani jól képzett tervező és kivitelező csapatunk. Luisa Spagnoli Boutique exkluzív ruházati szaküzlet, Győr Az elegancia és az igényes kivitelezés a fém, a fa és az üveg harmóniájával 12 I Ava-Pack I Üzletberendezés

13 I Ava-Pack I Üzletberendezés 13

14 Török fürdő, Eger Vendéglátóhely, ahol a rozsdamentes elemek és az üveg összeférhetőségét prezentálja a korhű grafikákkal 14 I Ava-Pack I Üzletberendezés Jókenyér Pékség, Gödöllő

15 Jókenyér Pékség, Gödöllő Itt nem csak a kenyér jó, az eladótér is vásárlásra ösztönöz Mindent a szemnek! Áttekinthető, a teljes kínálatot bemutató pult és polcrendszer segít a választásban. A friss péksütemények akár helyben is elfogyaszthatók. I Ava-Pack I Üzletberendezés 15

16 A Lipóti Pékség mintaboltja, Pápa A finompékáru, a tejtermék, a tésztafélék mindegyike önállóan és mégis egységet alkotva jelenik meg az ízlésesen kialakított üzletben A Törley Pezsgőpincészet mintaterme, Budapest A tágas belső teret igényesen kialakított vitrinek tagolják 16 I Ava-Pack I Üzletberendezés

17 Lakásberendezések konyhabútor szobabútor fürdő lépcső szauna I Ava-Pack I Lakásberendezés 17

18 Praktikum és szépség a konyhában. Az igényes belső teret cseresznyefurnér és tömörfa teszi egyedivé Életünk legfontosabb színtere, itt élünk, itt neveljük gyermekeinket, itt pihenjük ki a munka fáradalmait, itt töltődünk fel és talán sokszor lakásunk berendezése, harmóniája alapján ítélnek meg bennünket. Nagyon fontos, hogy úgy alakítsuk környezetünket, hogy minden helyiségben a kényelem, a nyugalom és a biztonság vegyen körül bennünket. 18 I Ava-Pack I Lakásberendezés

19 A kerámia hűvösségét a tömör diófa és a gyékény kombinációja ellensúlyozza a fürdőszobában I Ava-Pack I Lakásberendezés 19

20 A klasszikus fenyőbútor a gyékénybetétes ajtókkal és a kovácsoltvas ágy modern fiatalos kényelmet biztosít. A keményfa és az üveg ötvözete sok lehetőséget rejt a belsőépítészetben 20 I Ava-Pack I Lakásberendezés

21 A lépcső önálló és mégis nagyon fontos eleme minden többszintes lakásnak. A biztonság mellett a lépcsőfokok, a vázrendszer és a korlát egyaránt fontos látványelem I Ava-Pack I Lakásberendezés 21

22 22 I Ava-Pack I Lakásberendezés Hazánkban is egyre gyakoribbak az igényesen kialakított házi szaunák

23 Előadótermek auditórium hangversenyterem konferenciaterem I Ava-Pack I Előadótermek 23

24 SOTE patológiai előadóterem, Budapest Design és funkcionalitás Innovációs Központ, Balatonfüred Előadóterem, ahol a praktikum mellett az ergonómia is fontos szerepet kapott 24 I Ava-Pack I Előadótermek

25 Planetárium, Budapest A látogatók az egyedi célra fejlesztett székekben élvezhetik az előadásokat Funkció, látvány és harmónia. Előadóterem-berendezéseink teljes szabadságot kínálnak és minden felhasználói célnak megfelelnek. Megoldást kínálunk nagylétszámú termek, vagy akár a kis befogadóképességű, klubjellegű helyiségek ideális kiakaítására is. A tervezés során a székek, pulpitusok és egyéb kiegészítő bútorok harmonikus összeállítása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a belső terek hangulatának, akusztikájának megteremtésére. Koncertterem ruhatár Egy előadóteremhez szükségszerűen tartozik olyan kiegészítő tér, amely nélkül nem lehet gondtalan és teljes az élmény Fém lépcsőkorlát Ideális és látványos megoldás a nagy igénybevételnek kitett intézményekben I Ava-Pack I Előadótermek 25

26 Jász-Plasztik Kft., Jászberény Mobil széksorokkal kialakított teremberendezés Fémvázas egyszerű ergonóm palást, ahol a rétegelt lemezből készült ülőhelyeket a kihajtható írótábla teszi előadótermi székké 26 I Ava-Pack I Előadótermek

27 Koncertterem, Pécs A falfelületek kialakítása egyediséget és kifogástalan akusztikát kölcsönöz e modern, fiatalos hangulatú teremnek A változtatható méretű dobogórendszer lehetőséget teremt szóló és zenekari koncertek rendezésére I Ava-Pack I Előadótermek 27

28 Nyugat-magyarországi Egyetem, Győr Pácolt, ergonóm rétegelt lemezpalást, egyszerű fém tartószerkezet, kihajtható masszív írótáblával A többfunkciós terek elengedhetetlen tartozékai a mobil előadószékek, ahol a kényelem és a funkcionalitás az elvárás. E széktípus letisztult modern szín- és formavilága, könnyű kezelhetősége teszi széles körben nélkülözhetetlenné termékünket. Kis helyigényüknek, elnyűhetetlenségüknek és mobilitásuknak köszönhetően az előadótermek mellett a közintézményekben is gyakran találkozunk ezzel a széktípussal. 28 I Ava-Pack I Előadótermek

29 Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs Meghökkentő falburkolatú, egyedi színvilágú előadóterem Zsöllye kényelmét nyújtó előadótermi székek, a háttámlából kihajtható írótáblával I Ava-Pack I Előadótermek 29

30 A tágas előteret kiválóan tagoló, funkcionális bútorok 30 I Ava-Pack I Előadótermek Egyszerű vonalvezetésű, mégis egyedi hangulatú ruhatári fogasrendszer

31 Könyvtárak polcrendszer olvasóterem pultok I Ava-Pack I Könyvtárak 31

32 Városi Könyvtár, Siófok Tágas, jól áttekinthető olvasóterem Az online könyvtárak rohamos terjedése ellenére az emberek jelentős része igényli a hagyományos, papíralapú olvasás élményét, ezért fontos egy olyan környezet kialakítása, amely megfelelő áttekinthetőséget és komfortérzetet teremt a könyvtárlátogató olvasóknak. 32 I Ava-Pack I Könyvtárak Digitalizált könyvtárak használatára, olvasására is alkalmas, a 21. század elvárásainak megfelelő belső terek

33 A modern könyvtár recepciója segít a nyilvántartásban és megfelelő munkakörülményeket biztosít a könyvtárosnak Gyermekfoglalkoztató Ilyen speciálisan méretezett és berendezett barátságos környezetben szerettethetjük meg a gyermekekkel az olvasást Egy hely, ahol jólesik hátradőlni, beszélgetni I Ava-Pack I Könyvtárak 33

34 Egyetemi könyvtár A teret a fiatalos dinamizmus, a fém, a fa és az üveg összhangja uralja. Design bútorok, bátor színhasználat, dekoratív falfelületek és térelválasztók teszik különleges hangulatúvá a létesítményt. Széchenyi István Egyetem, Győr Informatikai eszközök használatának lehetőségét kínáló tárgyaló az egyetemi könyvtárban 34 I Ava-Pack I Könyvtárak

35 A közösségi terek egyedi és meghökkentő ülőbútorai, az elszeparált olvasószigetek mind az épület sokrétű használhatóságát bizonyítják I Ava-Pack I Könyvtárak 35

36 36 I Ava-Pack I Könyvtárak

37 A Széchenyi István Egyetem, Győr Könyvtár és Inkubátorház, mely lehetőséget teremt a kiscsoportos tanulásra, konzultálásra I Ava-Pack I Könyvtárak 37

38 Ilyen is lehet egy könyvtári recepció Formabontó kényelem 38 I Ava-Pack I Könyvtárak

39 Szállodabútorok recepció belső terek szobaberendezés I Ava-Pack I Szállodabútorok 39

40 Ezüsthíd Hotel, Veszprém Fogadótér Meleg színek, szolid elegancia, szövet, fa és fém visszafogott találkozása A szállodák és vendégházak még azonos besorolás esetén is eltérőek, egyedi hangulattal, karakterrel rendelkeznek. Érkezéskor a vendég szempontjából a recepció és a lobby a legfontosabb, hiszen itt kell, hogy érje az első pozitív benyomás. 40 I Ava-Pack I Szállodabútorok

41 A szoba bútorai letisztult formatervezési megoldásokkal kényeztetik a vendéget. Melegséget árasztó sötétbarna fafelületek uralkodnak a tágas, kényelmet nyújtó belső térben A fali tárolók modern stílusjegyeket tükröznek, míg a fürdőszobában a szaniter és a fa jól kiegészítik egymást I Ava-Pack I Szállodabútorok 41

42 A pihenésre, beszélgetésre csábító kávézók, bárok és éttermek fontos szerepet töltenek be a hotelek életében 42 I Ava-Pack I Szállodabútorok

43 Art Hotel, Szeged A sötét furnérfelületek különleges hangulatot és eleganciát sugároznak I Ava-Pack I Szállodabútorok 43

44 Leier City Center, Győr Bérlakás a felújított és funkcióváltás után üzleti központként működő Frigyes laktanyában Az ingatlanpiac új színfoltjaként a bérelhető irodák és szolgáltató egységek mellett Magyarországon is fokozódó igény mutatkozik a modern, bútorozott bérlakásokra. Ezek az elsődlegesen hazai és külföldi üzletemberek részére berendezett ingatlanok a praktikum és a komfort megtestesítői. Visszafogott design, de a pihenésre és feltöltődésre alkalmas élettér jellemzi a bérlakásokat 44 I Ava-Pack I Szállodabútorok

45 Kórházi orvosi bútorok recepció rendelők műtők kórterem bútor I Ava-Pack I Kórházi orvosi bútorok 45

46 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján A tér adta lehetőségeket maximálisan kihasználó, a környezet színeivel harmonizáló nővérpult Az egészségügyi intézmények berendezés igénye széles skálán mozog. Kiemelt jelentősége van a minőségnek, a tartósságnak és a kompromisszumok nélküli funkcionalitásnak. A várók, a rendelők és műtők berendezésében a faanyagok mellett jelentős szerephez jutnak a fémelemek. 46 I Ava-Pack I Kórházi orvosi bútorok Ambuláns kezelő fém- és laminált bútorokkal

47 A rozsdamentes eszköz- és géptartók minden szempontból megfelelnek a műtő steril környezetében A bútorokkal szembeni alapvető elvárás a tisztíthatóság, illetve a sterilizálhatóság. Függönyös megoldással elszeparálható vizsgáló A rozsdamentes műtő vizesblokk és az öltöző bútorai is Ava-Pack termékek I Ava-Pack I Kórházi orvosi bútorok 47

48 Erzsébet Kórház-Rendelőintézet, Zirc Modern többfunkciós kórtermi ággyal és éjjeliszekrénnyel felszerelt kórterem Az Ava-Pack saját fejlesztésű bútorai, kiegészítői minőségi megoldást kínálnak az egészségügyben. A kompakt lemez alkalmazása színesebbé, barátságosabbá teszi a betegszobát A váróban hagyományos Iso wood pad biztosítja a betegek, látogatók kényelmét 48 I Ava-Pack I Kórházi orvosi bútorok Kis helyigénye miatt könnyen kezelhető, összecsukható paravánrendszer

49 Európa Egészségház, Baktalórántháza A betegellátásban is lehet valami nagyon egyedi és a megszokottól eltérő, mint ez a recepciós pult I Ava-Pack I Kórházi orvosi bútorok 49

50 Fogorvosi magánrendelő, Győr A speciális fogorvosi bútorokat a Corian -ból öntött munkalap, a laminált lap és a fémelemek stílusos kombinációja teszi egyedivé Az élénk színvilágú előtér, a kényelmes fotelek és a recepciós pult a nyugodt várakozás kényelmét szolgálják A magánpraxisban fontos szerepet játszik az egyedi design, a szorongást oldani képes környezet. Itt a bútortervezésnek a funkció mellett a látványra, a belső tér hangulatára is koncentrálnia kell. A műszertároló konténer fertőtleníthető narancsszínű Corian tetővel 50 I Ava-Pack I Kórházi orvosi bútorok

51 Óvoda- és iskolabútorok csoporttermek tantermek szakelőadók I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok 51

52 Bartók Béla Óvoda, Tata Lekerekített sarkok, a kicsik által is könnyen elérhető tárolókosarak és polcok, jól átgondoltan beépített változatos belső terek. Ezek teszik hangulatossá és élvezetessé az oviban eltöltött időt Ezek a különleges gonddal megmunkált egyedi tömörfa bútorok a szépségük mellett akár évtizedekig örömet okozhatnak a gyerekeknek Az oktatási rendszer bútorainak több korosztály sajátságos életkori igényeit kell szolgálniuk. Fontos szempont az ergonómia, a színek és alapanyagok választása, de emellett a biztonság, a funkcionalitás és a tartósság is alapvető követelmény, legyen az óvodai, iskolai bútor vagy egyetemi előadó. 52 I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok

53 Az átgondolt tervezésnek köszönhetően a laminált bútor teljes mértékben megfelel a csoportszoba kritériumainak I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok 53

54 Kempelen Farkas Alapítványi Szakközépiskola, Komárom Harsány színek, műanyag és fém kombinációjú könnyű székek, stabil fémtalpú asztalok adják meg a kiváló érzékkel kialakított étkező hangulatát Az étkezőhöz tartozó előtér zárható ajtókkal ellátott, tagolt frontú bútorai 54 I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok

55 Az iskolabútorok között különleges jelentősége van a szaktantermi bútoroknak, melyek egy-egy tantárgy speciális igényeit hivatottak kiszolgálni. Az egyre hangsúlyosabb szerephez jutó ergonómikus kialakításuk mellett variálhatóságuk, vagy akár vegyszerállóságuk is fontos szempont lehet. I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok 55

56 56 I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok Németh László Általános Iskola, Mezőszilas Állítható asztalokkal berendezett rajzterem és kémialabor

57 Terplán Zénó Szakképző Iskola, Jászberény Az előtérben elhelyezett öltözőszekrények és kanapék a felszabadult beszélgetések színteréül is szolgálnak A modern iskolák közösségi terei már nemcsak folyosóként funkcionálnak. Lehetőséget adnak a találkozásokra, nyugodt félrehúzódásra, beszélgetésekre, de emellett a személyes értékek megőrzésére hivatott szekrények is elhelyezhetők itt. Hangulatukkal elősegítik az iskolai stressz és feszültség oldását. I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok 57

58 Az iskolai folyosón kialakítható egy olvasósarok, de akár kötetlen előadások, klubfoglalkozások helyszíne is lehet. A diákok örömmel veszik birtokba a kényelmes és optimális helykihasználású tereket. 58 I Ava-Pack I Óvoda- és iskolabútorok

59 Irodabútorok tárgyalók vezetői irodák csoportos munkahelyek I Ava-Pack I Irodabútorok 59

60 Exkluzív tárgyaló projektorral és beépített konferencia-hangrendszerrel A tárgyaló berendezése vendégeink, üzletfeleink cégünkről alkotott képét és tárgyalásaink sikerességét döntően befolyásolja. 60 I Ava-Pack I Irodabútorok Kisebb munkahelyi megbeszélések lebonyolítására is alkalmas multifunkciós iroda

61 A modern irodaházak tágas belső tereiben a tárgyalóasztal mellett lehetőség nyílik akár a kényelmes fotelekben is lefolytatni egy-egy megbeszélést I Ava-Pack I Irodabútorok 61

62 A főügyészség könyvtári tárgyalója Csongrád Megyei Főügyészség, Szeged A főügyészi tárgyaló tömörfa asztala 62 I Ava-Pack I Irodabútorok Konferenciák lebonyolítására is alkalmas, hangtechnikával felszerelt tárgyaló

63 Az új designirányzatokban egyre gyakoribb a fém az üveg, a fa és a bőr együttes alkalmazása a fiatal vezetők dinamizmust sugárzó irodájában I Ava-Pack I Irodabútorok 63

64 Az irodabútorok változatossága az alapanyagok sokszínűségéből és a tervezői kreativitás összhangjából adódik. Az irodai munkahelyek a hagyományos laplábas, vagy különféle fém lábszerkezetű tárgyaló- és munkaasztalokból, kényelmes, ergonómiailag kifogástalan vezetői, operatív és tárgyalószékekből, valamint jól kihasználható szekrényekből, konténerelemekből állnak. 64 I Ava-Pack I Irodabútorok

65 Modern, ívelt elemekkel díszített vezetői irodák I Ava-Pack I Irodabútorok 65

66 Az igazgatói titkárságok, recepciók bútorai kettős célt szolgálnak. Eleganciát és áttekinthetőséget sugárzó belső fogadóterek, de emellett az átlagosnál szabadabb mozgást lehetővé tevő munkahelyek is 66 I Ava-Pack I Irodabútorok

67 A csoportos munkahelyek asztalkombinációinak tervezésénél kiemelt szempont az ideális térkihasználás és az ergonómia I Ava-Pack I Irodabútorok 67

68 68 I Ava-Pack I Irodabútorok

69 Közösségi terek ügyfélterek recepciók kiállítóterek I Ava-Pack I Közösségi terek 69

70 A Leier betonelemgyár fogadótere, Gönyű Az ügyfélterek különleges szerepet töltenek be egy cég életében. A látogatót itt éri az első benyomás a cégről, ugyanakkor a személyes kapcsolatteremtés színtere is. Funkciójából adódóan kettős elvárásnak kell megfelelnie: A jól kialakított recepciónak biztosítania kell a személyzet munkájához a megfelelő munkakörülményeket, az iratok, technikai eszközök védelmét, az ügyfelek oldaláról pedig olyan ügyfélbarát környezetként kell megjelennie, mely hangulatában és kialakításában a kényelmes ott-tartózkodás feltételeit biztosítja. 70 I Ava-Pack I Közösségi terek

71 A Győr-Szol Zrt. győri ügyfélszolgálati irodájában minden feltétel adott a kényelmes és gyors ügyintézéshez I Ava-Pack I Közösségi terek 71

72 Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I. terminál, Budapest A reptéri terminál a tömeges ügyfélfogadás színtere. Fontos elvárás az áteresztő kapuk és utasellenőrző munkahelyek ergonómikus kialakítása és a fokozott igénybevételnek való megfelelés 72 I Ava-Pack I Közösségi terek

73 Információs zóna a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni karán Meghökkentő, fiatalos bútorok és színvilág I Ava-Pack I Közösségi terek 73

74 74 I Ava-Pack I Közösségi terek Jász-Plasztik Kft., Jászberény Irodaközpont recepció

75 Patak Park Hotel, Visegrád bárpultja A beépített fényeffekt meghatározó eleme a bár egyedi hangulatának Fémburkolat kettős funkcióval. Ülőpadként is funkcionáló radiátortakarás I Ava-Pack I Közösségi terek 75

76 Modern Magyar Képtár, Pécs A 21. század belsőépítészeti trendjei új irányvonalakat szabtak a közösségi terek kialakításában. A funkcionalitás fenntartása mellett a forma és színvilág élénkebb, provokatívabb lett. 76 I Ava-Pack I Közösségi terek

77 Csomagolóanyag-gyártás Ipari csomagolóanyagok göngyölegek I Ava-Pack I Csomagolóanyag-gyártás 77

78 Az ipari csomagolóanyag-gyártás ma már nem nélkülözheti a precizitást, a pontosságot és a termelékenységet, így ebben az iparágban is nélkülözhetetlenné válnak a nagy teljesítményű CNC-gépek. A tárolóelemek és rögzítési pontok méretpontossága elengedhetetlen feltétele a termékek biztonságos szállításának. A nagy értékű gépek és eszközök egyedi és szériacsomagolásai, szárított, gombaés rovarmentesített, kifogástalan faanyag felhasználásával készülnek. 78 I Ava-Pack I Csomagolóanyag-gyártás

79 I Ava-Pack I Csomagolóanyag-gyártás 79

80 Virtuális valóság Látványtervek életterek 80 I Ava-Pack I Virtuális valóság A 3D-s látványtervezés napjaink prezentációinak nélkülözhetetlen eszköze, a számítógépek és tervezőprogramok fejlődése lehetővé teszi a megálmodott elképzelések, fényképminőségű látványtervvé alakulását, amely jelentős segítséget ad a megrendelő és a gyártó számára egyaránt.

81 I Ava-Pack I Virtuális valóság 81

82 82 I Ava-Pack I Virtuális valóság

83 Referenciáink AUDI HUNGÁRIA, LEIER HUNGARIA KOSICE, LEIER HUNGARIA GROßSTELZENDORF, LEIER HUNGARIA PÉCS, LEIER HUNGARIA PETROVANY, LEIER HUNGARIA GÖNYŰ, LEIER HUNGARIA INGATLANMANAGEMENT, RADNÓTI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA PANNONHALMA, SZENT JAKAB ZARÁNDOKHÁZ TARJÁNPUSZTA, ARRABONA AGRO, ASZÓD NEVELŐINTÉZET, ASZÓD ÖREGEK OTTHONA, BAG ÖREGEK OTTHONA, KARTAL ÖREGEK OTTHONA, TURA ÖREGEK OTTHONA, HÉVIZGYÖRK ÖREGEK OTTHONA, BARÁTI BÖLCSŐDE GYŐRÚJBARÁT, DUNA TAKARÉK, CERES SÜTŐ ZRT., JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM, ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA, VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFOR- GALMI SZAKKÖZÉPISKOLA, PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM, KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZI- UM KECSKEMÉT, ÁLTALÁNOS ISKOLA VERESEGYHÁZ, MAGYAR POSTA, JELKY ANDRÁS SZAKKÖZÉPISKOLA BAJA, KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM KALOCSA, II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA TOKAJ, NAGY- ASSZONYUNK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KALOCSA, KOSSUTH ZSUZSANNA SZAKISKOLA KALOCSA, II. RÁ- KÓCZI FERENC ALAPFOKÚ OKTATÁSI ÉS NEVELÉSI INTÉZMÉNY TOKAJ, ORFK BUDAPEST, RICHTER RT. BUDAPEST, VENDÉGLÁTÓ IPARI SZKI SOPRON, GRP PLASZTIKORR BUDAPEST, JÁSZ-PLASZTIK KFT. JÁSZBERÉNY, KATOLIKUS ISKOLA KISKUNHALAS, SZAKKÖZÉPISKOLA FAJSZ, PETŐFI S. EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM ASZÓD, THAN KÁROLY SZKI BUDAPEST, KŐRÖSI CS. SÁNDOR SZK SZÉCSÉNY, ÁLTALÁNOS ISKOLA PILISCSABA, VIK VENDÉGLÁTÓIP. SZKI BUDAPEST, BERECZKY MÁTÉ SZKI BAJA, JELKY A. SZKI BAJA, II. RÁKÓCZI F. GIMNÁZIUM BUDAPEST, KODÁLY Z. É-Z. ÁLT. ISK. ÉS GIMNÁZIUM BUDAPEST, ESTERHÁZY K. TANÁRKÉPZŐ FŐISKOLA EGER, AVAR SZÁLLÓ MÁTRA- FÜRED, BÉRC HOTEL MÁTRAHÁZA, PALLAS SZÁLLÓ MISKOLCTAPOLCA, NAPSUGÁR BÉTA HOTEL HÉVÍZ, HOTEL MERCURE BUDA BUDAPEST, HOTEL MARONI SOPRON, NOVOTEL HOTEL BUDAPEST, SIÓ-TOURS TAMÁSI, HU- MÁN RT. GÖDÖLLŐ, KÁTKI-AGROKONTAKT KFT. GÖDÖLLŐ, BAYWA AGRÁR KFT. BUDAPEST, MLSZ BKM-I SZÖVET- SÉG KECSKEMÉT, BRITANNICA INTERNATIONAL SCHOOL BUDAPEST, PENZZIMPEX KFT. PARÁDSASVÁR, CSEMEGE SZUPERMARKETEK SMATCH, CORA, LURDY HÁZ BUDAPEST, GAGARIN ÁLTALÁNOS ISKOLA, KLEBELSBERG KUNO MŰVELŐDÉSI KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT BUDAPEST, VII. KER. ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA, CBA LOGISZTIKAI KÖZPONT ALSÓNÉMEDI, SOTE PATOLÓGIA ELŐADÓTEREM, SE-ÁOK, SZÉCSÉNY ÉS TÉRSÉGE EGÉSZ- SÉGÜGYI CENTRUM NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT., SZENT LÁZÁR MEGYEI KÓRHÁZ SALGÓTARJÁN, ZIRC VÁROSI ERZSÉBET KÓRHÁZ, IDŐSEK OTTHONA BUDAPEST, KAROLINA KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET MOSONMAGYAR- ÓVÁR, PETZ ALADÁR MEGYEI OKTATÓ KÓRHÁZ GYŐR, ÉDUKÖVIZIG, PANNONWORK GYŐR, RUDOLPH LOGISTIK GYŐR, WEST HUNGÁRIA KFT, ZSENÁK TRANS, GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ, ROTHER METAL KFT, E-ON GYŐR, GÖNYŰ POLGÁRMESTERI HIVATAL, GYŐRSÖVÉNYHÁZ POLGÁRMESTERI HIVATAL, SEGAFREDO-ALLEE BUDAPEST, GYŐR-SZOL GYŐRI KÖZSZOLGÁLTATÓ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT., KÖZTERÜLET-FELÜGYELET GYŐR, XANTUS JÁNOS ÁLLAT- KERT KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT., PANNON-VÍZ ZRT., GYŐRI BALETT, RAIFFEISEN AGRO, DÉL-ZALAI ÁLTALÁNOS IS- KOLA BECSEHELY, ORSZÁGKÖZEPE SZKKÉPZÉSI SZERVEZÉSI TÁRSULÁS DABAS, FELSŐBÜKI NAGY PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA FERTŐSZENTMIKLÓS, SZENTANNAI SÁMUEL GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM KARCAG, NAGYBAJOMI INTEGRÁLT KÖZOKTATÁSI HÁLÓZAT NAGYBAJOM, PÁPAI SZAKKÉPZÉS SZERVEZÉSI TÁRSULÁS KOLLÉ- GIUM PÁPA, SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT, SÜMEGI JÁRÓBETEGELLÁTÓ KÖZPONT, RAMASSETTER VINCE ÁL- TALÁNOS ISKOLA SÜMEG, AKTUÁL BAU NAGYTARCSA, EGÉSZSÉGHÁZ BAKTALÓRÁNTHÁZA, NÉMETH LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MEZŐSZILAS, PANNONHALMI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS, FMMI MAROSI ARNOLD MÚ- ZEUM SZÉKESFEHÉRVÁR, SZÉCSÉNYI ISTVÁN EGYETEM GYŐR, TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT VÁRMEGYEHÁZA SZEKSZÁRD, SZENT ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, VASI TISZK, BALATONALMÁDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, LUISA SPAGNOLI, MÁTRA VOLÁN ZRT. MÁTRAHÁZI ÜDÜLŐHÁZ, GYMS MEGYEI BÍRÓSÁG SOPRON, JÁNOSHALMI KISTÉR- SÉG, TÁNCSICS MIHÁLY GIMNÁZIUM - KAPOSVÁR, KODOLÁNYI JÁNOS NEVELÉSI ÉS ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZ- PONT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PÉCSVÁRAD, ISEUM SAVARIENSE SZOMBATHELY MEGYEI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, SÁTORALJAÚJHELYI ERZSÉBET KÓRHÁZ, LIPÓTI PÉKSÉG, JÓKENYÉR PÉKSÉG, PATAK PARK HOTEL VISEGRÁD, EZÜSTHÍD HOTEL VESZPRÉM, HOTEL JÁDE VESZPRÉM, HOTEL SAPHIR SOPRON, WEINBERG 93 KFT. HEICHE ÜZEMCSARNOK SÁTORALJAÚJHELY, CAFÉ JUBILEE BUDAPEST, KISIGMÁNDI KÖZÖSSÉGI HÁZ, TESCO ÁRU- HÁZAK BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÓVODA TATA, NAGYKÖRŰI BÖLCSŐDE, JÓKAI MOZI KOMÁROM, ESKÜVŐIRUHA- SZALON GYŐR, EGÉSZSÉGHÁZ, ORVOSI RENDELŐ BÖHÖNYE, MAGÁNORVOSI RENDELŐ MOSONMAGYAR ÓVÁR, SEREGÉLYESI EGÉSZSÉGHÁZ, ORVOSI RENDELŐK HÁZIORVOSI RENDELŐ SZAKMÁR, GYŐRI ÁLLATKERT FÜLES BÁSTYA, MAX IMMUN IRODA TATABÁNYA, GRÁNIT GYÓGYFÜRDŐ ZALAKAROS, KEMPELEN FARKAS ALAPÍTVÁNYI ISKOLA KOMÁROM, TALAJERŐGAZDÁLKODÁSI KFT. PÁPA, DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, KISALFÖLD VOLÁN GYŐR, HOTEL NEZÁBUTKA SZLOVÁKIA STRBA, HARIBO NEMESVÁMOS, SIÓFOKI VÁROSI KÖNYVTÁR, MIRAGE HO- TEL HÉVÍZ, ED.HAAS GYŐR, ART HOTEL SZEGED, GÁRDONYI GÉZA CISZTERCI GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM EGER, PAPÍRDEÁK KFT., GYŐRSZEMERE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, PANNONHALMI ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY, NÍVÓBER KFT. EGER, ÉCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA, VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA KISBAJCS, ACSG ELEKTRONIKAI ÉS KERESKEDELMI BT., BMC-BUDAPEST MUSIC CENTER BUDAPEST, BÉKÉS DRÉN KFT. BÉKÉS, Competitor-21 Kft., VÁROSI USZODA MISKOLC, TÖRÖK FÜRDŐ EGER, SZIVÁRVÁNY ÓVODA KOMÁROM, HANGVERSENYTEREM PÉCS, FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL, BÖLCSŐDE INÁRCS, DEBRECENI TISZK, WORK FORCE BUDAPEST, NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL GYŐR, BÖLCSŐDE KOPPÁNYMONOSTOR, BKV ZRT. BUDAPEST, RFK I Ava-Pack OROSZLÁNY, I Virtuális valóság ÓVODA 83 LÉBÉNY, ÓVODA TATA, ORFK SZEGED, BARANYA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG PÉCS, ERINEX KFT. GYŐR

84 Elérhetőségek: H-9300 Csorna, Soproni út 125. Tel.: Fax:

BN Office Solution. Egy igazán jó megoldás számodra

BN Office Solution. Egy igazán jó megoldás számodra Portfólió BN Office Solution Egy igazán jó megoldás számodra A BN Office Solution tapasztalt szakértője az irodai belső terek komplett berendezése területén. Legfőbb erősségünk az ügyfeleink teljes körű

Részletesebben

Cégbemutató DIMEL BÚTOR KFT.

Cégbemutató DIMEL BÚTOR KFT. Cégbemutató Egyedi bútorgyártással 1997-ben kezdtem el foglalkozni. Ügyfélkörünk lakossági és közületi megrendelőkből áll. Referenciánkban kisbútoroktól kezdve, családi házak teljes bebútorozásán át, irodaházak

Részletesebben

Egy igazán jó megoldás számodra

Egy igazán jó megoldás számodra Portfólió Egy igazán jó megoldás számodra A BN Office Solution tapasztalt szakértője az irodai belső terek komplett berendezése területén. Legfőbb erősségünk az ügyfeleink teljes körű kiszolgálása, a konzultációktól

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása Pedagógiai szakszolgálatok támogatása A 15/2007. (III. 14.) OKM rendelet 2.. alapján a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenységet, továbbá a nevelési tanácsadást ellátó intézmények

Részletesebben

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

Rendezvényhelyszín kiajánló

Rendezvényhelyszín kiajánló Rendezvényhelyszín kiajánló 6726 Szeged, Közép fasor 1-3 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Bemutatkozik a Délvidék Ház DÉLVIDÉK HÁZ KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Rövidített név: DÉLVIDÉK

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint

Részletesebben

Támogatás mértéke (Ft)

Támogatás mértéke (Ft) CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott

Részletesebben

bútor plus rex K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre

bútor plus rex K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre BÚTORKATALÓGUS 2010-2011 K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre Elegancia Senio Ez az egyik legnépszerűbb konyhatípusunk, mert független divattól és a látványos megjelenése mellett örök

Részletesebben

SYNLAB Magánvérvételi Helyek

SYNLAB Magánvérvételi Helyek SYNLAB ek Utolsó kiadható időpont a zárás előtt 15 perccel! 3 év alatti gyermek vérvétele csak időpontegyeztetés alapján! Laboratórium neve Cím, elérhetőség Magánvérvétel Szombat Időpontfoglalás Allee

Részletesebben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Vezetõi irodabútor program

Vezetõi irodabútor program exclusive vezetõi irodabútor katalógus Vezetõi irodabútor program Ez a terület megköveteli a rendkívüli igényességet és minõséget. Vezetõi irodabútor családjainkat a precíz megmunkálás, tartós, jó minõségû

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei A verseny időpontja: 2018. január 25. (csütörtök) 14.00-15.30 óra Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt

Részletesebben

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma.  T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca

Részletesebben

és székek ALEX Fémbútor Kft. Magyar u , Zsámbék H-2072 / Telefon: +36/ /

és székek ALEX Fémbútor Kft. Magyar u , Zsámbék H-2072 / Telefon: +36/ / és székek ALEX Fémbútor Kft. Magyar u. 21-23, Zsámbék H-2072 / Telefon: +36/20 341-3333 / www.alexbutor.hu A rendkívül könnyű eduplast palástok speciális kiképzésüknek köszönhetően kiemelkedő szilárdsági

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340

Részletesebben

Fedezze fel a Legrand világát

Fedezze fel a Legrand világát Fedezze fel a Legrand világát MINDEN, AMI VILLANYSZERELÉS www.legrand.hu 15 éve Magyarországon! A Legrand Magyarország Villamossági Rendszerek Zrt. piacvezetõ a kisfeszültségû elektromos szerelvények gyártása

Részletesebben

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János

Részletesebben

A Reflex Hangtechnika tevékenységének rövid összefoglalása:

A Reflex Hangtechnika tevékenységének rövid összefoglalása: Cégünket 1985-ben Reflex Hangtecnikai GMK néven, évtizedes hangtechnikai múlttal, a zene és az akusztika tudománya iránt elkötelezett magánszemélyek alapították. Megbízhatóságának, az élenjáró műszaki

Részletesebben

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK 5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

SYNLAB Magánvérvételi Helyek

SYNLAB Magánvérvételi Helyek SYNLAB ek Utolsó kiadható időpont a zárás előtt 15 perccel! 3 év alatti gyermek vérvétele csak időpontegyeztetés alapján! Allee 1117 Budapest, Október 23. u. 8-10. II.em. (OXIVIT Orvoscsoport ALLEE Rendelő;éttermek,

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

HELYISÉGKÖNYV EMELET

HELYISÉGKÖNYV EMELET T e r v e z ő K f t. 9025 Győr Petőfi tér 4. Tel. (96)550-206 E-mail: dimenzio@dimenzio.hu Fax.(96)319 380 Munkaszám: 2012/19. HELYISÉGKÖNYV A GYŐR, FEDETT USZODA /GYŐR, BERCSÉNYI LIGET, 8712./ I.-II..

Részletesebben

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/ Virtuális túra Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/562-246, fax: 29/562-242 E-mail: ds@dabasnet.hu Web: www.oboarena-dabas.hu A csarnok vezetője: Prohászka Csaba Tel.: 70/321-1653 1 /

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi

Részletesebben

238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés

238-9/Gyf/2005 KEF-3034-4/2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF-27812-3/2014 Békés gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007

Részletesebben

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód Tájékoztatás Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók működési támogatásáról szóló 388/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. (2) bekezdés szerinti működési támogatásról Megye 01 1052

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei

Részletesebben

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68 Kiskunfélegyháza Kiskunfélegyháza Városi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ 365-5/Gyf/2007

Részletesebben

Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása

Támogatott program megnevezése. Gyógyszerek, kötszerek, szemüvegek, kórházi csomagok támogatása TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 15349-1/2018/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány

Részletesebben

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca

Részletesebben

A tökéletes fürdőszoba nem csak álom. Váltsa valóra három stílusvilágunk segítségével!

A tökéletes fürdőszoba nem csak álom. Váltsa valóra három stílusvilágunk segítségével! A tökéletes fürdőszoba nem csak álom. Váltsa valóra három stílusvilágunk segítségével! Tervezze meg tökéletes fürdőszobáját az Avantgarde, Modern, vagy a Classic termékcsalád segítségével. Hosszú idő telt

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai

Részletesebben

PORTFOLIO. 2. oldal CÉGBEMUTATÁS

PORTFOLIO. 2. oldal CÉGBEMUTATÁS 2. oldal CÉGBEMUTATÁS A kiállítás-szervezésben és az idegenforgalomban szerzett tapasztalatunkban bízva, 2001-ben raktuk le cégünk alapjait. Rendezvények szervezésével és lebonyolításával, kiállítások

Részletesebben

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei

Részletesebben

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése

Megvalósítás helyszíne település. Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Közterületen élők étkeztetése TE-001 TE-002 TE-003 TE-004 TE-005 TE-006 TE-007 TE-008 Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Hajléktalanokat Segítő Szolgálat 9027 Győr, Avar u. 3. Győr Betegszoba működtetése 8

Részletesebben

REFERENCIA LISTA PALATETŐK

REFERENCIA LISTA PALATETŐK A SZIGETELÉS SZOLGÁLATÁBAN REFERENCIA LISTA PALATETŐK 1996. ÉV Glovita Kesztyű Zrt., 9027 Győr, Kandó Kálmán u. 15., ideje Üzem épület palatető felújítási munkái Győr 2000 m 2 Szürke hódfarkú 2000. ÉV

Részletesebben

Natúr modullal rendelkező dm üzletek

Natúr modullal rendelkező dm üzletek 1053 Budapest, Királyi Pál u. 20. B 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. 1024 Budapest, Lövőház utca 1-5. Mamut II. 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1026 Budapest, Pázsit

Részletesebben

PORT FOL I O. 2. oldal CÉGBEMUTATÁS

PORT FOL I O. 2. oldal CÉGBEMUTATÁS 2. oldal CÉGBEMUTATÁS PORT FOL I O A kiállítás-szervezésben és az idegenforgalomban szerzett tapasztalatunkban bízva, 2001-ben raktuk le cégünk alapjait. Rendezvények szervezésével és lebonyolításával,

Részletesebben

Portfolio.

Portfolio. Portfolio www.gadorkft.hu Gádor Kft. 9028 Győr, Fehérvári út 75. 2870 Kisbér, Széchenyi u. 36. www.gadorkft.hu Tartalom 5 BEMUTATKOZÁS KÖSZÖNTŐ 7 KÖZÖSSÉGI TEREK 15 IPAR ÉS KERESKEDELEM 20 OTTHON- TEREMTÉS

Részletesebben

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Statisztikák a 2014-es HÓDításról Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János

Részletesebben

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI Nagy- és közepes teljesítményű adók (31 telephely) Megye "A" MULTIPLEX "B" MULTIPLEX "C" MULTIPLEX MINDIG TV INGYENES

Részletesebben

Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatása (A pályázat kódja: NTP-SR-15 ) DÖNTÉSI LISTA

Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatása (A pályázat kódja: NTP-SR-15 ) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-SR-15-0004 2. NTP-SR-15-0009 3. NTP-SR-15-0011 4. NTP-SR-15-0013 5. NTP-SR-15-0019 6. NTP-SR-15-0030 7. NTP-SR-15-0031 8. NTP-SR-15-0032 II.Rákóczi Ferenc és A.M.I. Váci Földváry Károly Általános

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézmény neve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató

2013/S 071-118058. Előzetes tájékoztató 11/04/2013 S71 Tagállamok - re irányuló szerződés - Előzetes tájékoztató hirdetmény - Nem alkalmazható I. II.B. III. VI. HU-Budapest: Vérzés elleni szerek 2013/S 071-118058 Előzetes tájékoztató 2004/18/EK

Részletesebben

INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁMUNK:

INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁMUNK: és székek HOTEL ÉS GASZTROBÚTOROK ÖLTÖZŐBÚTOROK UTCABÚTOROK OKTATÁSI BÚTOROK IRODABÚTOROK INGYENESEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁMUNK: 06 80/204-810 A rendkívül könnyű eduplast palástok speciális kiképzésüknek köszönhetően

Részletesebben

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni: 1 Allée 1117, Budapest Október 23. u. 8-10 +36 20 6208 180 H-SZO: 10:00-21:00 V: 10:00-19:00 Astoria 1075, Budapest Károly krt. 3/a.

Részletesebben

Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai.

Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. 555_10_Farbbroschuere_HU.indd 1 17.11.2010 15:24:16 Uhr Kreatív megoldásokat kínálunk. BLANCO CombiColours

Részletesebben

KoskiDekor Elegáns és stabil

KoskiDekor Elegáns és stabil Csak a fantázia szab határt... 2016/2. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak KoskiDekor Elegáns és stabil Dekoratív, mutatós nyír rétegelt lemez, színes, áttetsző, a fa erezetességét

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz végállomás ITON Kft. Viszonteladói

Részletesebben

dian studio f i t O u t REFERENCIA ÉS CÉGBEMUTATÓ

dian studio f i t O u t REFERENCIA ÉS CÉGBEMUTATÓ dian studio f i t O u t REFERENCIA ÉS CÉGBEMUTATÓ bemutatkozás A dian studio Kft. 2012 ben alakult, fő tevékenysége a mérnöki és műszaki tevékenység. A dian studio tervezéssel, belsőépítészettel, projekt

Részletesebben

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2.

2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2. Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske Szent István u. 42. www.csokonaialtisk.hu; titkarsag@csokonaialtisk.hu Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola Újlaki Általános Iskola Nemes

Részletesebben

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Expo és Konto Kft. ötlettől a megvalósulásig

Expo és Konto Kft. ötlettől a megvalósulásig Expo és Konto Kft. ötlettől a megvalósulásig Komplett, kulcsrakész kivitelezés az ötlettől a stand fizikai megvalósulásáig Szívesen részt veszünk már a terület kiválasztásában, engedélyeztetésekben, a

Részletesebben

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája

MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája MFB Agrár Forgóeszköz Hitel értékesítésében résztvevő közvetítők listája 1. Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezet Cím: 3346 Bélapátfalva, Május 1 út 2/a. Tel.: 36/554-370 Fax: 36/554-371 E-mail: agriatksz@agriatksz.hu

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi

Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi elérhetősége Központi e-mail: budapest@rszsz.nrszh.hu Szervezet/ügyintézés Cím Telefon/Fax Ügyfélfogadási idő 1. Ügyfélszolgálat, orvosi vizsgálat Központi telephely Nyugdíjbiztosítási Főosztály Ceglédi

Részletesebben

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2. Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY V-VI. KORCSOPORT 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE LEÁNY V-VI. KORCSOPORT

Részletesebben

jelzőlámpás kereszteződés 71 Oroszlányi Rk. Oroszlány 2 Oroszlány, Kecskédi út 100. Oroszlány, Bokodi út, 226. számú 2 72 Oroszlányi Rk.

jelzőlámpás kereszteződés 71 Oroszlányi Rk. Oroszlány 2 Oroszlány, Kecskédi út 100. Oroszlány, Bokodi út, 226. számú 2 72 Oroszlányi Rk. KEMRFK térfigyelő Rendőri szerv Település Kamerák száma út; utca; kereszteződés; házszám Tatabánya Rk. Tatabánya Fő tér. Önkormányzat 0 2 Tatabánya Rk. Tatabánya Fő tér. Önkormányzat 02 3 Tatabánya Rk.

Részletesebben

Kiadási főcsoport bontásban Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 1 Anya- Csecsemő- és Gyermekotthon 0 2 Családsegítő Szolgálat 4.248 3.239 788 221 3 Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat 0 4 Egyesített

Részletesebben

A bankkártyás adófizetés szabályai

A bankkártyás adófizetés szabályai Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.

Részletesebben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről Sorszám Település Megye intézményneve 1. Debrecen Hajdú-Bihar Debreceni Minősítési ill. felülvizsgálati engedély száma 36.540/1958 209-1/2011

Részletesebben

Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat.

Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat. Konstantin Schmidt, Kereskedelmi igazgató Azoknak, akik munkájuk során legyőzik az akadályokat. Egy ZARGES koffer amely tökéletes megjelenésű, elegáns és strapabíró Annyira híres. Annyira elegáns. Az új

Részletesebben

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.

Posta. (bérlet is kapható) Iton Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14. Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz-végállomás 8.00-16.00 6.00-18.00 Kamaraerdei

Részletesebben

Csak a fantázia szab határt...

Csak a fantázia szab határt... Csak a fantázia szab határt... 2014/1. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak Különleges színfurnérozott MDF lapok Csomós tölgy fűrészelt felülettel Csomómentes tölgy fűrészelt

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

Az ötszintű Elismerési Rendszer a Kiválóságért Levels of Excellence

Az ötszintű Elismerési Rendszer a Kiválóságért Levels of Excellence Az ötszintű Elismerési Rendszer a Kiválóságért Levels of Excellence 2001 óta az EFQM a háromszintű elismerésen kívül további két alsóbb szintű elismerést vezetett be annak érdekében, hogy ösztönözze a

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Életre keltjük épületét

Életre keltjük épületét Tégy bele csövet, szerelvényt! Hol kazán ontja melegét, a ház életre kél Közel 40 fő munkatársi létszám, közel 100 főt foglalkoztató alvállalkozói kör. 300 m2, XXI. századi technológiával épült iroda,

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA 017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea

Részletesebben

Konyha bútortervezés. Villanyszerelés. Burkolás

Konyha bútortervezés. Villanyszerelés. Burkolás Konyha bútortervezés Villanyszerelés Át kell gondolni, hogy mennyi konnektorra lesz szükség, mennyi háztartási gép lesz használatban, például kávéfőző, mikró, hűtő, turmix, kenyérpirító stb. A konyhabútor

Részletesebben

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon

Részletesebben