A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA. T/ szám ú törvényjavaslat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA. T/ szám ú törvényjavaslat"

Átírás

1 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Érkezett : 2009 OKT 3 0. T/ szám ú törvényjavaslat a megfelel őségértékelő szervezetek tevékenységéről Előadó : Varga Istvá n nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter Budapest, október

2 2009. évi... törvény a megfelelőségértékel ő szervezetek tevékenységér ől 1. Az e törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt rendelkezése k alkalmazását az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa, továbbá az Európai Unió kötelez ő jogi aktusának végrehajtása vagy nemzetközi szerz ődésben foglalt kötelezettség teljesítése céljából jogszabály részben vagy egészbe n kizárhatja, vagy azoktól eltérő rendelkezéseket állapíthat meg. Értelmező rendelkezések 2. E törvény alkalmazásában a) bejelentett szervezet: az a megfelel őségértékel ő szervezet, amelyet az Európai Bizottság (a továbbiakban : Bizottság) az e célra kialakított honlapon a kijelölt megfelel őségértékelési területhez tartozó termékek és megfelel őségértékelési eljárások, valamint a szerveze t azonosító számának megadásával közzétett, b) gazdasági szereplő: a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás é s piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívü l helyezéséről szóló, július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendele t (a továbbiakban : 765/2008/EK rendelet) 2. cikk 7. pontjában meghatározott személy, c) gyártó : a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 3. pontjában meghatározott személy, d) harmonizációs uniós jogi aktus : az Európai Unió termékek forgalmazásának feltételei t harmonizáló, kötelező jogi aktusa, e) kijelölés: a megfelel őségértékelési tevékenységek végzésének engedélyezése, fi kijelölt megfelelőségértékelési terület : a megfelelőségértékelési tevékenység végzésére vonatkozó engedélyben meghatározott megfelel őségértékelési tevékenységek, termékek é s megfelel őségértékelési eljárások, g) megfelelőségértékelési ellen őrzés : a termék tervének, a terméknek, a gyártás i folyamatnak ideértve a létesítményt, technológiát és a folyamatban részt vev ő személyeket is, valamint a termék beszerelésének vizsgálata és a jogszabályban, illetve az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában el őírt követelményekne k való megfelelés megállapítása a megfelel őségértékelési tanúsítás alapjaként vagy azt követ ően, h) megfelelőségértékelési tanúsítás: a megfelel őségértékelési vizsgálat, illetve megfelelőségértékelési ellen őrzés alapján annak megállapítása és igazolása, hogy a termék terve, a termék, a gyártási folyamat ideértve a létesítményt, technológiát és a folyamatba n részt vevő személyeket is és a termék beszerelése megfelel a termékre vonatkozóa n forgalmazási követelményeket el őíró jogszabályban, illetve az Európai Unió általáno s hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában el őírt követelményeknek, i) megfelelőségértékelési tevékenység : a megfelelőségértékelési vizsgálat, a megfelelőségértékelési tanúsítás és a megfelel őségértékelési ellenőrzés,

3 j) megfelelőségértékelő szervezet : a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 13. pontja szerint i szervezet, k) megfelelőségértékelési vizsgálat : a megfelelőségértékelési tanúsítás tárgya egy vagy több jellemz őjének meghatározása el őírt eljárás szerint, 1) termék: minden olyan termék, amelyre vonatkozóan jogszabály vagy az Európai Uni ó általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa forgalmazási követelményeket é s megfelel őségértékelési eljárásokat ír el ő. A megfelelőségértékelő szervezetek kijelölés e 3. (1) Ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktus a megfelelőségértékelési tevékenység bejelentett szervezettel, vagy jogszabály kijelöl t szervezettel való elvégeztetését írja el ő, a megfelel őségértékelési tevékenységet csak bejelentett szervezet, illetve olyan megfelel őségértékel ő szervezet végezheti, amely erre a Kormány rendeletében meghatározott hatóság (a továbbiakban: kijelölő hatóság) engedélyével rendelkezik (a továbbiakban : kijelölt szervezet). (2) Megfelelőségértékelési tevékenységre engedélyt (a továbbiakban : engedély) az a megfelel őségértékel ő szervezet kaphat, amely a) jogi személy, b) a 4. -ban foglaltak szerint független a megfelel őségértékelési tevékenység tárgyát képező (a továbbiakban : értékelt) gazdasági szerepl őtől és termékt ől, c) a tevékenysége körében ideértve a megfelel őségértékelési tevékenységet végz ő személyzet tevékenységét is a megrendel ő gazdasági szereplőnek vagy más személynek okozott károkért való felel ősségéből eredő követelések fedezésére a Magyar Köztársaságban vagy az Európai Gazdasági Térségr ől szóló megállapodásban részes más államban ( a továbbiakban : EGT-államok) letelepedett biztosítóval érvényes, e törvény végrehajtásár a kiadott miniszteri rendeletben foglaltaknak megfelelő felel ősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik é s d) megfelel az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott tovább i követelményeknek. (3) A (2) bekezdés c) pontjában előírt felel ősségbiztosítási szerződésnek annak hatálya alatt, megfelel őségértékelési tanúsítást végz ő szervezet esetében a kiadott tanúsítványo k hatálya lejártáig folyamatosan megfelel ő fedezetet kell biztosítania az okozott károkér t való felelősségéből eredő követelésekre. 3

4 Függetlenségi követelménye k 4. (1) A kijelölt szervezet, annak vezet ő tisztségvisel ője, megfelel őségértékelési tevékenysége t végz ő munkavállalója és a kijelölt szervezettel munkavégzésre irányuló egyé b jogviszonyban álló, megfelelőségértékelési tevékenységet végz ő személy és annak a Polgári Törvénykönyvben meghatározott - közeli hozzátartozója nem lehet az értékel t termékek tervez ője, gyártója, forgalmazója, üzembe helyez ője, vásárlója, tulajdonosa, felhasználója vagy karbantartója, továbbá a felsoroltak képvisel ője. Ez a rendelkezés ne m zárja ki a kijelölt szervezet m űködéséhez szükséges termékek felhasználását és az értékel t termékek személyes célra történő használatát. (2) A kijelölt szervezet, annak vezet ő tisztségvisel ője, megfelel ő ségértékelési tevékenységet végző munkavállalója és a kijelölt szervezettel munkavégzésre irányuló egyé b jogviszonyban álló, megfelel őségértékelési tevékenységet végz ő személy és annak a Polgári Törvénykönyvben meghatározott közeli hozzátartozója nem vehet rész t közvetlenül az értékelt termékek tervezésében, gyártásában, összeszerelésében, forgalmazásában, üzembe helyezésében, használatában vagy karbantartásában, és ne m képviselheti a felsorolt tevékenységekben résztvevőket. (3) A kijelölt szervezet nem folytathat olyan tevékenységet, amely veszélyeztetné a megfelelőségértékelési tevékenységekkel kapcsolatos függetlenségét, így különösen ne m nyújthat szaktanácsadási szolgáltatást a kijelölt megfelelőségértékelési területen. (4) A kijelölt szervezet, annak vezet ő tisztségvisel ője, megfelel őségértékelési tevékenysége t végző munkavállalója és a kijelölt szervezettel munkavégzésre irányuló egyé b jogviszonyban álló, megfelelőségértékelési tevékenységet végz ő személy nem fogadhat e l vagyoni el őnyt a megfelelőségértékelési tevékenység eredményében érdekelt személyt ől vagy szervezett ől. (5) A kijelölt szervezet vezető tisztségvisel őjének, megfelel őségértékelési tevékenysége t végz ő munkavállalójának és a kijelölt szervezettel munkavégzésre irányuló egyé b jogviszonyban álló, megfelelőségértékelési tevékenységet végz ő személynek a díjazása ne m függhet az elvégzett megfelel őségértékelések számától vagy a megfelel őségértékelések eredményét ől. Eljárás összeférhetetlenség eseté n 5. (1) A 4. -ban foglalt követelmények megsértését bárki bejelentheti a kijelöl ő hatóságnak. (2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentést a kijelöl ő hatóság kivizsgálja. Ha a bejelentés megalapozott, továbbá ha az összeférhetetlenséget saját hatáskörben maga észleli, a kijelöl ő hatóság haladéktalanul értesíti a kijelölt szervezetet, amely az értesítés kézhezvételé t 4

5 követően haladéktalanul köteles felfüggeszteni az összeférhetetlenséggel érintet t tevékenységet. (3) A kijelölt szervezet az észlelést követ ő en haladéktalanul köteles bejelenteni a kijelöl ő hatóságnak a 4. -ban foglalt követelmények megsértését és felfüggeszteni a z összeférhetetlenséggel érintett tevékenységet. (4) A kijelölt szervezet köteles tájékoztatni a kijelöl ő hatóságot a függetlensé g helyreállítására tett vagy tervezett intézkedéseir ől a (2) bekezdés szerinti esetben a hatóság értesítésének kézhezvételétől számított, a (3) bekezdés szerinti esetben pedig a sajá t bejelentését ől számított tizenöt munkanapon belül. (5) A kijelöl ő hatóság a függetlenség helyreállítására tett intézkedésekr ől szóló tájékoztatá s kézhezvételétől számított öt munkanapon belül dönt az intézkedések kielégítő voltáról. Ha a függetlenség helyreállítása biztosított, a kijelölt szervezet a hatóság döntése alapján a tevékenységet folytathatja, ellenkez ő esetben a kijelöl ő hatóság megszüntethető összeférhetetlenség esetén az engedélyt a megszüntetésig felfüggeszti, a meg ne m szüntethető összeférhetetlenség esetén visszavonja. (6) A kijelöl ő hatóság a 4. -ban foglalt követelmények megsértésével végzet t megfelelőségértékelési tevékenységek eredményének, továbbá az így kiadott tanúsítványo k visszavonására kötelezi a kijelölt szervezetet. Nem kell alkalmazni ezt a rendelkezést, ha az összeférhetetlenség a megfelel őségértékelési tevékenységet elvégz ő munkavállaló vagy a kijelölt szervezettel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személ y vonatkozásában állt fenn, azonban a kijelölt szervezet más, összeférhetetlenséggel nem érintett munkavállalója vagy vele munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló ilye n személy által huszonkét munkanapon belül elvégzett megfelel őségértékelés azonos eredményre vezetett. A kijelölés iránti kérelem 6. (1) Kijelölés iránti kérelmet a Magyar Köztársaság területén letelepedet t megfelelőségértékel ő szervezet nyújthat be. (2) A kijelölés iránti kérelemnek tartalmaznia kell a kérelmez ő szervezet törvényes képviselője, a kijelöl ő hatósággal való kapcsolattartásra megjelölt személy, és ha az utóbbitól különbözik a Bizottság és az EGT-államok felé megadandó kapcsolattart ó személy családi és utónevét, elérhet őségeit (hivatali címe, telefonszáma, telefaxszáma é s elektronikus levélcíme), továbbá a kérelmez ő szervezet a tevékenység végzéséhe z szükséges szakmai képesítés követelményét teljesít ő munkavállalója, illetve a kérelmező szervezettel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy családi és utónevét. (3) A kijelölés iránti kérelemben a kérelmez ő szervezet alkalmasságát és felkészültségét az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerint 5

6 a) a 765/2008/EK rendelet 2. cikk 11. pontja szerinti nemzeti akkreditáló testületnek a kérelmez ő szervezet a 3. (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek val ó megfelelését igazoló akkreditált státusz odaítélésér ől szóló határozata, vag y b) a Kormány rendeletében meghatározott dokumentumok csatolásával kell igazolni. (4) A kijelölési eljárásért az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletbe n meghatározottak szerint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. Az engedély időbeli hatálya 7. Az engedély az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározott id őre szól, a 6. (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben azonban az engedély hatálya legfeljebb a z akkreditált státusz lejártáig terjedhet. A kijelölt szervezetek nyilvántartás a 8. (1) A kijelöl ő hatóságnak az általa kijelölt szervezetekr ől vezetett nyilvántartása a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatok között az engedélyezett szolgáltatási tevékenység megjelöléseként a kijelölt megfelelőségértékelési területet tartalmazza. A nyilvántartás bejelentett szervezet esetében tartalmazza továbbá a Bizottság által adott azonosító számot. (2) A kijelöl ő hatóságnak az általa kijelölt szervezetekr ől vezetett nyilvántartásában fel kell tüntetni az engedély felfüggesztését, továbbá részben vagy egészben történ ő visszavonását. A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szól ó törvény szerinti, az interneten történ ő közzétételi kötelezettség kiterjed ezekre az adatokr a is. (3) A nyilvántartás (1) és (2) bekezdés szerinti adatainak a szolgáltatási tevékenysé g megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény alapján az internete n történ ő közzététele mellett ezen adatokat az adott termékre vonatkozó forgalmazás i követelmény tekintetében a szabályozási feladatkörrel rendelkez ő miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában is közzé kell tenni. 6

7 A kijelölt szervezetek jelentéstételi kötelezettsége 9. A kijelölt szervezet a megfelel őségértékelési tevékenységér ől évente jelentést készít a kijelölő hatóság részére. A jelentés tartalmi követelményeit, benyújtásának idejét és módját az e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendelet határozza meg. Egyes megfelelőségértékelési eljárásoknak a gyártó akkreditált szervezeti egységéve l történő elvégeztetése 10. (1) Ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy a z Európai Unió kötelez ő jogi aktusának végrehajtása céljából jogszabály azt lehet ővé teszi, a z ott meghatározott megfelelőségértékelési eljárásokat kizárólag az adott gyárt ó tevékenysége vonatkozásában a gyártó önálló szervezeti egysége is elvégezheti, ha megfelel az e -ban meghatározott követelményeknek. (2) Az (1) bekezdés szerinti szervezeti egységnek a gyártó által el őállított termékek vonatkozásában az (1) bekezdésben hivatkozott jogi aktusban vagy jogszabályba n meghatározott megfelel őségértékelési eljárások elvégzésére akkreditált státusszal kell rendelkeznie a 765/2008/EK rendeletnek megfelel ően. (3) Az (1) bekezdés szerinti szervezeti egységnek a gyártó értékelt termékekkel összefügg ő tevékenységét ől való függetlenségét és pártatlanságát megfelel ően biztosítani kell, enne k érdekében a szervezeti egységnek és a megfelel őségértékelési tevékenységet végz ő személyzetének meg kell felelnie a 4. -ban meghatározott követelményeknek. A megfelelőségértékelési tevékenység elvégzésére irányuló szerz ődés II. A kijelölt szervezet a megfelel őségértékelési tevékenység elvégzésére a gazdaság i szerepl ővel szerz ődést köt. A szerződésnek tartalmaznia kell az e törvény végrehajtásár a kiadott jogszabályban foglaltakat. Módosuló jogszabályi rendelkezések 12. (1) A munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény 87. 1/C. pontjában a tanúsítást végző bejelentett (notifikált) szerv szövegrész helyébe a megfelel őségértékel ő szervezetek tevékenységér ől szóló törvényben meghatározott bejelentett szervezet szöveg lép. (2) A víziközlekedésr ől szóló évi XLII. törvény 23. -a helyébe a következ ő rendelkezés lép : 7

8 23. (1) Az osztályozásra kötelezett hajót az építtet ő vagy a tulajdonos a 391/2009/E K európai parlamenti és tanácsi rendeletben, valamint külön jogszabályban meghatározot t eljárás szerint elismert hajóosztályozó társasággal osztályoztathatja. (2) A hajóosztályozó társaságok elismeréséhez a 391/2009/EK európai parlamenti és ztanácsi rendeletben, valamint külön jogszabályban el őírt feltételek meglétét a hajózási hatósá g ellenőrzi. (3) A hajóosztályozó társaságok elismerésére és tevékenységére nem kell alkalmazni a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló törvény rendelkezéseit. (3) Az elektronikus hírközlésr ől szóló évi C. törvény 5. -a a következő (2) bekezdéssel egészül ki, egyidej űleg a jelenlegi (2) bekezdés számozása (3) bekezdésr e változik : (2) A miniszter kijelöl ő hatóságként engedélyezi az elektronikus hírközlési szolgáltatáso k és az elektronikus hírközl ő berendezések megfelelőségértékelésére irányuló tevékenységet. (4) Az elektronikus hírközlésről szóló évi C. törvény 10. p) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : [A hatóság] p) ellen őrzi a miniszter által kijelölt megfelel őségértékelő szervezetek tevékenységét ; (5) A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetér ől, feladat- és hatáskörér ől, valamint eljárásáról szóló évi LXXVIII. törvény 21. -a a következő (10) bekezdéssel egészü l ki : (10) Ha az akkreditáló bizottság az akkreditált szervezet vagy természetes személ y akkreditált státuszát részlegesen vagy teljes kör űen visszavonja, felfüggeszti, vagy akkreditált területét szűkíti, err ől a Testület értesíti a megfelel őségértékel ő szervezetek tevékenységéről szóló törvényben meghatározott, feladatkörrel rendelkez ő kijelölő hatóságot. Az éves felügyeleti vizsgálat, illetve a rendkívüli felügyeleti vizsgálat eredményeit és az akkreditáló bizottság határozatát a Testület haladéktalanul megküldi a feladatkörrel rendelkező kijelölő hatóságnak. (6) A földgázellátásról szóló évi XL. törvény 89. (4) bekezdés utolsó mondatának helyébe a következő rendelkezés lép : A gázfogyasztó készülék nem helyezhet ő üzembe, ha nem felel meg a forgalmazásár a vonatkozó követelményeknek, megfelelőségértékelése nem a jogszabályban meghatározott módon történt meg, továbbá ha az üzemelés helye nem felel meg a használatba véte l műszaki-biztonsági követelményeinek. (7) Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletér ő l szóló évi XLVI. törvény 27. -a a következ ő (6) bekezdéssel egészül ki : 8

9 (6) Az e törvényben szabályozott tanúsítványra és tanúsító szervezetre, valamint anna k elismerésére nem kell alkalmazni a megfelel őségértékel ő szervezetek tevékenységér ől szóló törvény rendelkezéseit. (8) Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletér ől szóló évi XLVI. törvény 76. (5) bekezdés e) pontjában a tanúsításának szövegrész helyébe az elismerésének é s ellen őrzésének szöveg lép. Felhatalmazó rendelkezése k 13. (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a) a kijelölt szervezetekkel szembeni alapvet ő személyi és tárgyi követelményeket, b) a kijelölt szervezetek tevékenysége végzésének alapvet ő szabályait, c) a megfelel őségértékelési tevékenység elvégzésére irányuló szerz ődésre vonatkoz ó rendelkezéseket, d) a megfelel őségértékelési tevékenységet engedélyező kijelölő hatóságokat, e) a kijelölési eljárás általános szabályait, f) a kijelölt szervezetek kijelölést követ ő ellen őrzésének szabályait és az alkalmazandó j ogkövetkezményeket rendeletben határozza meg. (2) Felhatalmazást kap a termékre vonatkozó forgalmazási követelmény tekintetébe n szabályozási feladatkörrel rendelkez ő miniszter, hogy a) a kijelölt szervezetekkel szembeni, az adott termékszabályozás sajátosságaival összefügg ő különös követelményeket ideértve a felel ősségbiztosítás mértékét, továbbá a szakmai képzettségi és szakmai gyakorlati követelményeket, b) a kijelölési eljárásnak az adott termékszabályozás sajátosságaival összefügg ő különö s szabályait ideértve a kérelmez ő szervezet alkalmassága és felkészültsége igazolásának módját, valamint az engedély hatályának meghatározását, c) a kijelölt szervezetek éves jelentésének tartalmi követelményeit, benyújtásának idejét é s módját, d) a kijelölt szervezetek kijelölést követő ellenőrzésének az adott termékszabályozás sajátosságaival összefügg ő különös szabályait, valamint e) az adópolitikáért felel ős miniszterrel egyetértésben a kijelölési eljárásért fizetend ő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét és a megfizetésükre, felhasználásukra vonatkoz ó szabályokat rendeletben határozza meg.

10 Hatálybalépés és átmeneti rendelkezése k 14. (1) Ez a törvény január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni. A törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokra ha az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy a z Európai Unió kötelez ő jogi aktusának végrehajtása céljából jogszabály eltérően nem rendelkezik az eljárás megindításakor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. (2) Az e törvény hatálybalépése előtt hatályos szabályozás alapján kijelölt bejelentet t szervezetek megfelel őségértékelési tevékenység folytatására való jogosultsága az Európa i Uniónak a megfelel őségértékelési tevékenység bejelentett szervezettel való elvégeztetésé t előíró a) kötelező jogi aktusát a 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatnak megfelelően módosító általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus, illetve b) kötelez ő jogi aktusát a 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozatnak megfelelően módosító uniós jogi aktus rendelkezéseit átültető jogszabály hatálybalépéséig ha az a) pont szerinti esetben az uniós jogi aktus, a b) pont szerint i esetben a jogszabály eltérően nem rendelkezik marad fenn. (3) A harmonizációs uniós jogi aktus hatálya alá nem tartozó körben kiadott jogszabály i rendelkezés alapján e törvény hatálybalépését megelőzően kijelölt szervezeteknek legkés őbb december 31-ig kell megfelelniük az e törvényben és a végrehajtásár a kiadott jogszabályokban foglalt követelményeknek. (4) Hatályát veszti a) a tűz elleni védekezésr ől, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló évi XXXI. törvény 47. (2) bekezdés 15. pontja, b) az elektronikus hírközlésr ől szóló évi C. törvény 5. (1) bekezdés p) pontja, 182. (3) bekezdés g) pontjában a, továbbá a megfelel őséget vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek felhatalmazásának szövegrész, c) a postáról szóló évi CI. törvény 44. l) pontja. 15. (1) A 12. és az azt megelőző alcím, továbbá a 14. (4) bekezdése január 2-án hatályát veszti. (2) Ez a január 3-án hatályát veszti. 10

11 16. Ez a törvény a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszerér ől, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezésér ő l szóló, július 9- i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat I. melléklet R17. cikkének (2)-(5), (8) és (9) bekezdéseivel, R21. cikkének (1) és (2) bekezdéseivel, R22. cikkével, R23. cikkének (4) és (5) bekezdéseivel összhangban álló szabályozást tartalmaz.

12 ÁLTALÁNOS INDOKOLÁ S Az Európai Unióban július 9-én egységes szabályozást fogadtak el : a terméke k forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet el őírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezésérő l szóló 765/2008/EK európai parlament i és tanácsi rendeletet (a továbbiakban : 765/2008/EK rendelet), továbbá a terméke k forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozato t (a továbbiakban : 768/2008/EK határozat). E két szabályozás teremti meg az Európai Uni ó belső piacán a jogilag harmonizált területeken a termékek megfelel őségértékelésének egységes követelmény- és eljárásrendszerét. Ennek következtében szükségessé vált a kijelölésre, bejelentésre vonatkozó 182/1997. (X. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban : Rendelet) szerinti hazai eljárás a 768/2008/EK határozatban foglalt el őírásoknak megfelelő szabályozása új törvény és végrehajtási rendeletei megalkotásával. A 768/2008/EK határozat nem keletkeztet közvetlenül tagállami jogalkotási feladatot, mive l az az egységes uniós jogalkotás el őmozdítását szolgálja, vagyis a közösségi jogalkotó számára egyfajta eszköztár, dokumentumsablon a termékspecifikus szabályozáso k kidolgozásához. Tekintettel azonban arra, hogy a termékek megfelel őségértékelését el őíró átültetést igénylő uniós jogi aktusok a 768/2008/EK határozatban foglalt keretrendszer alapján kerülnek a jövőben elfogadásra (illetve a meglévő uniós jogi aktusok átdolgozásra), szükséges a megfelel őségértékelő szervezetek tevékenységére, kijelölésére és az Európa i Bizottságnak történ ő bejelentésére vonatkozó meglév ő hatályos hazai szabályozást átdolgozni. Az el őterjeszt ő eredeti szándéka szerint a jelenlegi szabályozási rendszert követve eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelettel, továbbá az ebben adot t felhatalmazás alapján kiadott miniszteri rendeletekkel kívánta az uniós el őírásoknak megfelelő szabályozást biztosítani. A Rendelet kiadása óta bekövetkezett jogszabályi környezeti változásokra tekintette l azonban az eddig működő rendszer alapvető újragondolást igényelt, minthogy egye s szabályozási elemekről csak törvényi szinten lehet rendelkezni vagy a szóba jöhet ő jogforrások közös nevez ője a törvényi szint. Így különösen : - A megfelel őségértékelési tevékenység végzésére való kijelölés tartalmilag engedélyezési eljárás, amit el őírni, alapvet ő feltételeit megállapítani a szolgáltatás i tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény 3. -ának rendelkezésére tekintettel törvényben vagy eredet i jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendeletben lehet. - A megfelel ő ségértékel ő szervezetnek az általa a tevékenységével összefüggésbe n okozott károkért való felel ősségéből eredő követelések fedezésér e felelősségbiztosítási szerz ődéssel kell rendelkeznie. Szerz ődéskötési kötelezettséget figyelemmel az Országgyűlés által elfogadott új Polgári Törvénykönyv 12

13 szabályozására törvény vagy törvényi felhatalmazás alapján kiadott jogszabály rendelhet el. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvény 3. (1) bekezdés b) pontja értelmében személyes adat kezelésé t törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben helyi önkormányzat rendeletében kell elrendelni. Így az engedély iránti kérelem tartalmi elemei közül a személyes adatok megkövetelését törvényi szinten kel l megtenni. A törvényi szintű szabályozás szükségességére figyelemmel a végrehajtás i szabályozáshoz szükséges jogalkotási felhatalmazásokat is itt kell megadni. Végül a törvényben kell elhelyezni a fentiekhez tartalmilag szorosan kapcsolódó, azok értelmezését lehetővé tev ő rendelkezéseket. A törvényi szabályozást nem igényl ő általános rendelkezések kormányrendeleti szinten kerülnek szabályozásra. Az egyes termékek sajátosságaiból következ ő, a megfelelőségértékeléséhez kapcsolódó különös követelmények és eljárások szabályozásár a az érintett miniszterek törvényi szinten kapnak felhatalmazást. A megfelelőségértékel ő szervezetek tevékenységérő l szóló törvényjavaslat (a továbbiakban : Msztv.) egyértelműen kimondja, hogy a jogilag szabályozott területe n kijelöléshez, bejelentéshez kötött megfelel ő ségértékelési tevékenység joger ő s engedély alapján végezhet ő. Az engedélyezési eljárást a törvény szerinti felhatalmazás alapján, kormányrendeletben meghatározott kijelöl ő hatóság folytatja le. Az Msztv. nem tesz különbséget a harmonizált és a hazai szabályozás hatálya alá tartozó területeken alkalmazható eljárások és követelmények között, egységes követelményeket é s szabályokat határoz meg mindkét terület esetében, csupán a harmonizált területen a bejelentési kötelezettséget is el őírja. A javaslat eddig nem rögzített fogalmakat határoz meg az egységes jogalkalmazá s érdekében. Az eljárás kérelemre indul, amely kérelmet az a Magyarországon bejegyzett jogi személ y nyújthat be, amely a vonatkozó el őírásokban meghatározott szigorú követelményeknek, köztük a termékt ől és termék vonatkozásában érintett gazdasági szerepl őtől való függetlenségi követelményeknek megfelel, és azt folyamatosan fenntartja. A tervezet pontosan meghatározza az összeférhetetlenség szabályait. Az uniós szabályozással összhangban a kérelmez ő szervezet alkalmasságának és felkészültségének igazolására két lehet őséget kínál a javaslat. Lehet őség van egyrészt akkreditálási okiraton alapuló kijelölésre, amely egy gyorsabb, egyszer űsített eljárást jelent az Európai Bizottságnál, másrészt hosszabb időtartamú, akkreditálási okirat nélküli eljárá s lefolytatására. Arról, hogy az adott szakterületen a két lehet őség közül melyiket alkalmazzák, a törvényi felhatalmazás alapján kiadott miniszteri rendelet rendelkezhet, kizárva egyazon szakterületen a kétféle eljárás alkalmazását. A kijelöl ő hatóság látja el a kijelölt szervezet tevékenységének felügyeletét, rendszerese n hatósági ellen őrzést végez. A javaslat a kijelölt szervezet részére évente jelentéstételi 13

14 kötelezettséget ír el ő. A jelentés tartalmi követelményeit az Msztv. végrehajtására kiadott miniszteri rendelet határozza meg. A javaslat a 768/2008/EK határozatban megfogalmazottakkal összhangban lehet őséget ad arra, hogy a kijelölt szervezetekre vonatkozó általános elvt ől eltérően nem független fél, hanem a gyártó önálló szervezeti egysége is elvégezhessen egyes megfelelőségértékelés i eljárásokat. Ezt kizárólag csak a gyártó által el őállított termékek vonatkozásában teheti meg, és az ilyen önálló szervezeti egységnek is meg kell felelnie az el őírt követelményeknek. A törvényjavaslat a jogrendszerbeli összefüggései miatt több hatályos törvény módosítását tartalmazza. A nem harmonizált területen kijelölést kér ő szervezetek a tervezet elektronikus közzététel e útján értesülhetnek a várható főbb változásokról, így lehet őségük lesz az eddiginé l szigorúbb feltételeknek való megfelelésre felkészülni. Jelen szabályozás a harmonizált területre bejelentést kérelmez ő szervezeteket a szakterületre vonatkozó szabályozá s megváltozása esetén érinti. A korábban a hazai, nem harmonizált szabályozás hatálya alá tartozó területekre kijelöl t szervezeteknek legkés őbb december 31-ig kell megfelelniük az új rendeletben foglal t követelményeknek. A harmonizált területen az Európai Bizottságnak és a z EGT-államoknak bejelentett szervezetek jogosultsága a szakterületre vonatkoz ó szabályozást felváltó, vagy azt módosító szabályozásnak a hatálybalépéséig fennmarad. 14

15 RÉSZLETES INDOKOLÁ S Az 1. -hoz A javasolt szabályozás alkalmazását uniós rendelet vagy irányelv végrehajtása céljábó l jogszabály részben vagy egészben kizárhatja vagy attól eltérő rendelkezéseket állapíthat meg. Nemzeti hatáskörben alkotott jogszabály esetében eltérés csak abban az esetbe n megengedett, ha nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettség teljesítése az eltérés t szükségessé teszi. A 2. -hoz Az értelmez ő rendelkezések összhangban vannak az uniós el őírásokkal, és a hazai szabályozásban elfogadott meghatározásokkal. A termék fogalom meghatározása egyértelművé teszi, hogy a törvény és végrehajtás i rendeletei előírásait csak azon termékek vonatkozásában kell alkalmazni, amelyekr e vonatkozóan jogszabály, vagy uniós rendelet forgalmazási követelményeket é s megfelel őségértékelési eljárásokat ír el ő. A 3. -hoz A megfelel őségértékelési tevékenység végzésére való kijelölés tartalmilag engedélyezés i eljárás, amit el őírni, alapvető feltételeit megállapítani a szolgáltatási tevékenysé g megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvény 3. -ának rendelkezésére tekintettel törvényben vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadot t kormányrendeletben lehet. A rendelkezés egyértelműen kimondja, hogy a jogilag szabályozott területen kijelöléshez, bejelentéshez kötött megfelel őségértékelési tevékenység joger ős engedély alapján végezhető. Az eljárásra a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairó l szóló évi CXL. törvény előírásai a mérvadóak, amelyet a felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kijelöl ő hatóság folytat le. Engedélyt csak az a megfelel őségértékel ő szervezet kaphat, amely jogi személy, igazolja é s fenntartja függetlenségét az általa értékelt termékt ől és a termék vonatkozásában érintett gazdasági szereplőtől, továbbá az általa a tevékenységével összefüggésben okozott károkér t való felelősségéb ől eredő követelések fedezésére felel ősségbiztosítási szerz ődéssel rendelkezik. Ezenkívül valamennyi, a törvény végrehajtására kiadott jogszabályban el őírt követelménynek és kötelezettségnek eleget tesz. A megfelelőségértékel ő szervezetnek szerz ődéskötési kötelezettsége, hogy a megkötöt t felel ősségbiztosítási szerz ődés annak hatálya lejártáig az okozott károkért megfelel ő fedezetet biztosítson. A tervezet kiemeli, hogy tanúsító szervezetnek e kötelezettségnek a tanúsítványok hatálya lejártáig eleget kell tennie. 15

16 A 4. -hoz Az e -ban meghatározott követelményeknek való megfelelést a kijelölt szervezetne k folyamatosan fenn kell tartania, mivel az engedélyezett tevékenység csak eze n követelmények fennállása esetén végezhet ő, annak megsértése a jogosultság elvesztésé t eredményezi. Az 5. -hoz A függetlenségi követelmények megsértése esetén követend ő azonnali intézkedéseke t szabályozza, figyelemmel arra, hogy a kijelöl ő hatóság tudomására jutott információ alapján, vagy a kijelölt szervezet észlelése következtében történik-e az intézkedés. A kijelölt szervezet az összeférhetetlenség fennállásának megállapítását követ ően köteles haladéktalanul felfüggeszteni az összeférhetetlenséggel érintett tevékenységét és a kiadot t dokumentumok visszavonásával, illetve felülvizsgálatával kapcsolatban intézkedni. Megfelel őségértékelési tevékenységet csak akkor folytathat az érintett területen ismét, ha megfelel ően igazolja a függetlenség helyreállítását, ellenkez ő esetben a kijelölő hatóság az engedélyt visszavonja. A 6. -hoz A szabályozás egyértelm űvé teszi, hogy kérelmet csak a Magyar Köztársaság területé n letelepedett megfelel őségértékel ő szervezet nyújthat be. A kijelöl ő hatóság a jogilag szabályozott területen megfelel ő ségértékelési tevékenység végzésére engedélyt csak Magyarországon bejegyzett szervezetnek adhat. A személyes adatok védelméről és a közérdek ű adatok nyilvánosságáról szóló évi LXIII. törvényben foglaltakra figyelemmel részletes rendelkezést tartalmaz a kijelölés iránt i kérelem tartalmi elemei közül a személyes adatokra vonatkozóan. Az uniós szabályozásokkal összhangban a kérelmez ő szervezet alkalmasságának és felkészültségének igazolására két lehetőséget kínál a javaslat. A miniszteri rendele t rendelkezhet arról, hogy a kérelmez ő szervezet a kérelmezett területre a felkészültséget az elismert nemzeti akkreditáló testület akkreditált státusz odaítélésér ől szóló határozatával, vagy a törvényi felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben meghatározot t dokumentumok benyújtásával igazolhatja. A kijelölési eljárás lefolytatásáért a megfelel őségértékelő szervezetnek igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie a felhatalmazás alapján kiadott miniszteri rendeletekbe n meghatározattak szerint. A 7. -hoz A megfelel őségértékelési tevékenységre vonatkozó engedély id őbeli hatályának meghatározására a miniszternek lesz lehet ősége az Msztv. végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben azzal a megkötéssel, hogy akkreditálási határozaton alapuló kijelölés esetébe n az akkreditált státusz lejártáig terjedhet. Ebből következően a megfelelőségértékelés i 16

17 tevékenységre vonatkozóan új engedély kiadása válik szükségessé, amennyiben a z akkreditált státusz megújítására kerül sor, azaz új akkreditálási határozat születik. A 8. -hoz A kijelölt szervezetek nyilvántartott adatainak körét, és a nyilvántartás alapján a közzététe l módját hivatott szabályozni ez a szakasz, kiegészítendő a szolgáltatási tevékenysé g megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló évi LXXVI. törvényben az engedélyezéshez kötött tevékenységet folytató szolgáltatók nyilvántartására vonatkoz ó rendelkezéseket. Az adatokat az illetékes miniszter által vezetett minisztérium intemete s oldalain és a hivatalos lapjában kell közzétenni. A 9. -hoz A kijelölt szervezet vonatkozó szabályozásban meghatározott követelményeknek val ó megfelelőségéért, tevékenységének felügyeletéért a kijelöl ő hatóság felel. Emiatt a kijelöl ő hatóság rendszeresen hatósági ellen őrzést végez, továbbá jelen szabályozás a kijelöl t szervezet részére évente jelentéstételi kötelezettséget ír el ő a kijelölt megfelelőségértékelés i tevékenységér ől. A jelentés tartalmi követelményeit az Msztv. végrehajtására kiadott miniszteri rendelet határozza meg. A 10. -hoz Ez a szakasz a 768/2008/EK határozat I. melléklete R21. cikkében megfogalmazottakkal összhangban azt a lehet őséget szabályozza, amely a kijelölt szervezetekre vonatkoz ó általános elvtől eltérően nem független félnek, hanem a gyártó önálló szervezeti egységének ad lehet ő séget egyes megfelel őségértékelési eljárások elvégzésére. Ezt kizárólag csak a gyártó által előállított termékek vonatkozásában teheti meg. Az ilyen önálló szervezeti egység a megfelel őségértékelési tevékenység végzésére elismert nemzeti akkreditáló testüle t által akkreditált kell, hogy legyen. A gyártó önálló szervezeti egységének a termé k vonatkozásában meglév ő függetlenségét a megfelel őségértékel ő szervezetekkel azono s módon kell igazolnia. A 11. -hoz A kijelölt szervezet a megfelel őségértékelési tevékenység elvégzésére a gazdaság i szerepl ővel szerződést köt. A szerz ődésnek tartalmaznia kell a törvény végrehajtásár a kiadott jogszabályban foglaltakat. A 12. -hoz Az 1. szerint törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban foglal t rendelkezések alkalmazását az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazand ó jogi aktusa, továbbá az Európai Unió kötelező jogi aktusának végrehajtása vagy nemzetköz i szerz ődésben foglalt kötelezettség teljesítése céljából jogszabály részben vagy egészbe n kizárhatja, vagy azoktól eltérő rendelkezéseket állapíthat meg. 17

18 A javaslat rendezi a más törvényekben tanúsítást el őíró rendelkezéseknek a megfelel őségértékel ő szervezetek tevékenységére vonatkozó szabályozáshoz való viszonyát, elvégzi a terminológiai összehangolást. A tervezett szabályozás következtében a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetér ől, feladat- és hatáskörérő l, valamint eljárásáról szóló évi LXXVIII. törvény módosítása a Nemzeti Akkreditáló Testület (a továbbiakban: NAT) akkreditálási határozaton alapuló, kijelölést követ ő ellenőrzésben való részvétele szabályozási feladatai miatt vált szükségessé. Azzal a rendelkezéssel, hogy a NAT az éves felügyeleti vizsgálat, illetve a rendkívül i felügyeleti vizsgálat eredményeit és az akkreditáló bizottság határozatát megküldi a feladatkörrel rendelkez ő kijelöl ő hatóságnak, a kijelöl ő hatóság és a NAT eljárásának összehangolása történik meg, elkerülve a kétféle ellenőrzést a kijelölt megfelelőségértékelési területen. A 13. -hoz Minden olyan további alapvet ő követelmény, eljárási szabály, amely valamennyi szakma i terület vonatkozásában azonos, a felhatalmazás szerint kormányrendeletben kerü l meghatározásra. Míg az adott termékszabályozás sajátosságaival összefügg ő követelményt, eljárási szabályt, valamint a kijelölési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékét a miniszteri rendeletekben kell megadni. A miniszter dönthet a kérelmez ő szervezet alkalmassága és felkészültsége igazolásának módjáról, kizárva egyazo n szakterületen a kétféle eljárás alkalmazását, valamint a NAT kijelölést megel őző értékelésbe, és az azt követ ő ellenőrzésbe való bevonásáról. A 14. és 15. -okhoz A törvény január 1-jén lép hatályba, összhangban a 765/2008/EK rendele t hatálybalépésével. A törvény hatálybalépésekor folyamatban lév ő eljárásokra az eljárás megindításakor hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni, feltéve, ha a vonatkozó jogszabály eltérően nem rendelkezik. A korábban bejelentett szervezetek jogosultsága mindaddig fennmarad, amíg a kijelöl t megfelelőségértékelési területre vonatkozó, módosított jogszabály hatályba nem lép. A nem harmonizációs jogszabály alapján korábban kijelölt szervezeteknek legkés őbb december 31-ig kell megfelelniük az e törvényben foglalt követelményeknek. Három törvény vonatkozásában egyes jogszabályi rendelkezések hatályon kívü l helyezésére, illetve megfelel ő módosítására kerül sor, mivel ennek hiányában párhuzamo s szabályozás jönne létre, két törvényben ugyanazon felhatalmazó rendelkezés szerepeln e vagy az Msztv. szövegével ellentétes szabályt tartalmazna az ágazati törvény. A 16. -hoz A 768/2008/EK határozat nem keletkeztet közvetlenül tagállami jogalkotási feladatot, mive l az egységes uniós jogalkotás előmozdítását szolgálja. Ennek következtében a javaslat célja a hazai szabályozás 768/2008/EK határozat I. melléklet R4. fejezetében foglalt azon 18

19 rendelkezésekkel való összhang megteremtése, amelyek szabályozását a hazai jogrendszerben törvényi szinten kell megtenni. A rendelkezés az erre vonatkozó hivatkozás t tartalmazza, a jogszabály-szerkesztési követelményeknek megfelel ően. 19

2009. évi CXXXIII. törvény. a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1. Értelmező rendelkezések

2009. évi CXXXIII. törvény. a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1. Értelmező rendelkezések 2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről 1 1. Az e törvényben, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályban foglalt rendelkezések alkalmazását az Európai Unió általános

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet - az egyéni védőeszközök meg 2. oldal 5. (1) A kijelölt szervezet a tárgyévben végzett megfelelő

Magyar joganyagok - 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet - az egyéni védőeszközök meg 2. oldal 5. (1) A kijelölt szervezet a tárgyévben végzett megfelelő Magyar joganyagok - 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet - az egyéni védőeszközök meg 1. oldal 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet az egyéni védőeszközök megfelelőségét értékelő szervezetek kijelölésének és

Részletesebben

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo

Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 2. oldal 3/A.1 A rendelet alkalmazása az Eur. által nem szabályozo Magyar joganyagok - 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet - az egészségügyért felelős min 1. oldal 18/2010. (IV. 20.) EüM rendelet az egészségügyért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter..../2012. (...) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter..../2012. (...) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter.../2012. (...) NFM rendelete az energiapolitikáért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő

Részletesebben

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről

a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről 26/2016. (VI. 30.) BM rendelet a bizalmi felügyelet által vezetett nyilvántartások tartalmáról és a bizalmi szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentésekről Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi

Részletesebben

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr!

Országg y űlés. Érkezett : 1416 ÁPR 1 Q. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága Országg y űlés ' om Hivatala :nysz $m : Érkezett T ^ cc 6 ' : 1416 ÁPR 1 Q Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés

Részletesebben

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet - Az építési célra szolgáló anyagok. 1 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések mûszaki

Részletesebben

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel Megjelent az energiával kapcsolatos termékek kötelező címkézésére vonatkozó kormányrendelet, mely alapján energiával kapcsolatos termék akkor hozható forgalomba vagy helyezhető üzembe, ha megfelel az adott

Részletesebben

4/1999. (II. 24.) GM rendelet. a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól

4/1999. (II. 24.) GM rendelet. a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól 4/1999. (II. 24.) GM rendelet a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól A műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és

Részletesebben

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről 113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről Az egészségügyi ellátási kötelezettségről és a területi finanszírozási normatívákról szóló 1996.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 1. oldal 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetről A Kormány

Részletesebben

Iromány száma: T/624. Benyújtás dátuma: :15. Parlex azonosító: WQLCKDN90005

Iromány száma: T/624. Benyújtás dátuma: :15. Parlex azonosító: WQLCKDN90005 Iromány száma: T/624. Benyújtás dátuma: 2018-06-19 16:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: WQLCKDN90005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

20/2004. (X. 28.) KvVM rendelet

20/2004. (X. 28.) KvVM rendelet 20/2004 (X 28) KvVM rendelet a vízügyi építményfajtáknál kizárólagosan használt építési termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól A műszaki

Részletesebben

Működési és eljárási szabályzat. 1. sz. melléklet: Folyamatábra

Működési és eljárási szabályzat. 1. sz. melléklet: Folyamatábra Oldal: 1 / 5 1. A szabályzat célja Jelen működési és eljárási szabályzat célja a megfelelőségértékelési tevékenység szabályozása a kijelölt területen. 2. Alkalmazási terület ÉMI-TÜV SÜD Kft. kijelölt területe.

Részletesebben

26/2001. (X. 4.) GM rendelet

26/2001. (X. 4.) GM rendelet - 1-26/2001. (X. 4.) GM rendelet a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló 4/1999. (II. 24.) GM rendelet módosításáról A műszaki

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ /2009. ELŐTERJESZTÉS az egyes műszaki tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Budapest, 2009. augusztus 2 EGYEZTETÉSI LAP 1. Az egyeztetés alapadatai

Részletesebben

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete

A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete Melléklet a BM-4208/2011. számú előterjesztéshez A belügyminiszter /2011. ( ) BM rendelete az egyes műszaki termékek tűzvédelmi megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről

Részletesebben

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról

A belügyminiszter. /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri rendeletek módosításáról A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009.

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról

Tisztelt Elnök Úr! egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításokról Országgyűlés Hivatal a Irományszám : Érkezett: 2016 ÁPR 21. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Törvényalkotási

Részletesebben

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a

T/6768/18. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k. ajánlás a T/6768/18. szám ORSZÁCG Y 1J lyé 7 _ 1 Tr l. Érkezett: 2008 DEC 1 5. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k ajánlás a a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a

Részletesebben

Előterjesztés. a Kormány részére

Előterjesztés. a Kormány részére Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium NFGM/5051//2009. Előterjesztés a Kormány részére a termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről, valamint az Európai Bizottságnak

Részletesebben

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

1.1. PÁ' ulyás Gergely elnök. Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Országgy űlés Hivatal a Irományszám: T ( g3 Érkezett: 20161 ÁPR. 2 5 t Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az

Részletesebben

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr!

,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Tisztelt Elnök Úr! r -,- ű F~.~ iva la MAGYARORSZÁG KORMÁNYA,.,, : 14440rJe2 p Érkezet : C1 i Á~ i. Zárószavazás el őtti módosító javasla t Kövér László ú r az Országgy űlés Elnöke részér e Budapest Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

módosító javaslato t

módosító javaslato t Az Országgy űlés Gazdasági és informatikai bizottsága 2009 OKT 21. Bizottságimódosító javaslat Dr. Katona Béla úrnak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! A Gazdasági és informatikai bizottság

Részletesebben

A nemzeti f ejlesztési és gazdasági m iniszter 30/20 09. (XI. 26.) NFGM rend elete a gázszerelõk enged élyezésérõl és nyilvántartásáról

A nemzeti f ejlesztési és gazdasági m iniszter 30/20 09. (XI. 26.) NFGM rend elete a gázszerelõk enged élyezésérõl és nyilvántartásáról A nemzeti f ejlesztési és gazdasági m iniszter 0/20 09. (XI. 26.) NFGM rend elete a gázszerelõk enged élyezésérõl és nyilvántartásáról A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. tör vény 1. (2) bekezdés 2.

Részletesebben

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási. (2013. április 7-tõl hatályos szöveg)

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási. (2013. április 7-tõl hatályos szöveg) 4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjakról (2013. április 7-tõl hatályos szöveg) A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetérõl,

Részletesebben

Nemzeti Akkreditálási Rendszer

Nemzeti Akkreditálási Rendszer Nemzeti Akkreditálási Rendszer Szabvány- és jogszabály változások kezelése NAR-02 2. kiadás Jóváhagyta: Bodroghelyi Csaba főigazgató-helyettes Készítésért felelős: Tartalmi összhang vizsgálat: Jogi megfelelőség:

Részletesebben

Prs ggyulés Hivatal a

Prs ggyulés Hivatal a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Prs ggyulés Hivatal a tí, Yiyti. an : '96`311,,211 Módosító javasla t Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részér e kétastts 2009 MÁJ 1 8. Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2013. ( ) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2013. ( ) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2013. ( ) NFM rendelete az aláírási címpéldány és cégkivonat csatolására vonatkozó egyszerűsítéssel összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. alcím tekintetében

Részletesebben

TERVEZET A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete

TERVEZET A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete a vágóállatok vágás utáni minősítéséről szóló 75/2003. (VII. 4.) FVM rendelet módosításáról 2007. augusztus 7. Az agrárpiaci rendtartásról

Részletesebben

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003

Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: :48. Parlex azonosító: W838KPW50003 Iromány száma: T/335. Benyújtás dátuma: 2018-05-29 20:48 Miniszterelnökség Parlex azonosító: W838KPW50003 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr. Semjén

Részletesebben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4818. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. május

Részletesebben

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714.

valamint az elektronikus hírközlésrá7 szóló évi C. törvény módosításáról szóló T/12714. Iromány száma : T/12714/ /{ Benyújtás dátuma : 2016. november 17. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke Érkezett : 2016 tiov 1 7. Benyújtó : Dr. Gulyás

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) L 301/22 2015.11.18. A BIZOTTSÁG (EU) 2015/2066 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2015. november 17.) az 517/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján a fluortartalmú üvegházhatású gázokat tartalmazó

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet

Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály (MMFF) Műszaki Felügyeleti Osztály (MFO) Jarabek Péter, műszaki biztonsági referens (jarabek.peter@bfkh.gov.hu)

Részletesebben

2016. évi... törvén y

2016. évi... törvén y Országgy űlés Hivatal a Irományszám : T ( Érkezett: 2016 FEBR 26. 2016. évi... törvén y a Polgári Törvénykönyvr ől szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefügg ő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekr

Részletesebben

A műszaki vizsgálatról

A műszaki vizsgálatról A műszaki vizsgálatról A Nemzeti Közlekedési Hatóság a kormány kijelölése alapján felelős többek között a közúti járművek műszaki megvizsgálásáért is. A járművek műszaki megvizsgálásáról rendelkező jogszabályok

Részletesebben

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról

Érkezett ' 2016 AUG évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló évi XLVI. törvény módosításáról VrsZa99YU'es nlvawi a Irományszám : I A A $ Érkezett ' 2016 AUG 2 9. 2016. évi... törvén y Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény módosításáról 1. Az Országos Magyar Vadászkamaráról

Részletesebben

A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43.

A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 43. A Kormány 97/2014. (III. 25.) Korm. rendelete a kötelező jótállásról szóló Korm. rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 43. szám A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi

Részletesebben

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok Az üzletszerűen végzett ingatlanközvetítői,

Részletesebben

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása

2017. évi törvény. 1. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény módosítása Jelen tervezet közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során a tervezet koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért a tervezet jelen formájában nem

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM ELŐTERJESZTÉS Az egyéni vállalkozói tevékenységhez kapcsolódó bejelentésekhez rendszeresített űrlapokról szóló 65/2009. (XII. 17.) IRM rendelet és az egyéni vállalkozói

Részletesebben

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e

A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e Az Országgy űlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Országgyűlés Hivatal a lrományszáfh : 5 \)U Q Érkezett: 2015 JÓN Kijelölt bizottsál A Honvédelmi és rendészeti bizottság jelentés e a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t

0 gyűlés Hivatala. Iromány- zám :  TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Összegző módosító javasla t 0 gyűlés Hivatala Iromány- zám : " TI X00%,.L -4 É UQtt: 2016 ÁPR 2 1 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Összegző módosító javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

/2010. ( ) SZMM rendelet

/2010. ( ) SZMM rendelet SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Iktatószám: 2165-1/2010-SZMM /2010. ( ) SZMM rendelet a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t ?fi'szw ülés Hivatal a Az Országgyűlé s Gazdasági és informatikai bizottságai; 2010 OKT 18. Bizottsági módosító javaslat Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! A

Részletesebben

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése

A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése Az Országgy űlés Fenntartható fejlődés bizottsága Kapcsolódó bizottság A Fenntartható fejl ődés bizottsága jelentése az épített környezet alakításáról és védelmér ől szóló 1997. évi LxXVIII. törvénynek

Részletesebben

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben k xk tt : 2011 GKT 2 C. Tisztelt Elnök Úr! Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények

Részletesebben

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l

1# +atala 2010OKT évi... törvény. a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1# +atala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkoett : 2010OKT22 Képvisel ői önálló indítvány 2010. évi... törvény a nyugdíjpénztár-választás szabadságáró l 1. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra

Részletesebben

T/1762. számú törvényjavaslat

T/1762. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ORSZÁGA 1 L L Érkezett : 2014 OKT 2 7. T/1762. számú törvényjavaslat az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint

Részletesebben

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k,

Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: november. Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága. ORSLFk(J J r ul,..: : k, Iromány száma: T/12714/ /V Benyújtás dátuma: 2016. november Az Országgy űlés Törvényalkotási bizottsága ORSLFk(J J r ul,..: : k, Érkezett : 2016 EJOV 18. Címzett : Kövér László, az Országgy űlés elnöke

Részletesebben

Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete

Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1 Az igazságügyi miniszter /2016. ( ) IM rendelete 1. melléklet a számú előterjesztéshez a közös jogkezelő szervezetek és a független jogkezelő szervezetek jogkezelési tevékenységének bejelentésével, valamint

Részletesebben

.s... :3rry..~.:~r rytvalaia. irományszám. Érkezett 2015 JuN 19. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

.s... :3rry..~.:~r rytvalaia. irományszám. Érkezett 2015 JuN 19. Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ irományszám.s... :3rry..~.:~r rytvalaia A H.~1 Z I Érkezett 2015 JuN 19. Módosító iavasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet 1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!

Részletesebben

2013,xh,C12. Érkezett : évi... törvény

2013,xh,C12. Érkezett : évi... törvény ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISELŐ Érkezett : 2013,xh,C12. Képviselői önálló indítvány 2013. évi... törvény a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény és a budapesti Istvánmez ő rehabilitációs programjáról,

Részletesebben

1 / :49

1 / :49 1 / 5 2016.01.04. 11:49 424/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet a Nemzeti Akkreditáló Hatóságról és az akkreditálási eljárásról 2016.01.01 1 424/2015. (XII. 23.) Korm. rendelet a Nemzeti Akkreditáló Hatóságról

Részletesebben

T/4020. számú törvényjavaslat

T/4020. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4020. számú törvényjavaslat az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény hatósági bevételek

Részletesebben

Nemzeti Akkreditálási Rendszer

Nemzeti Akkreditálási Rendszer Nemzeti Akkreditálási Rendszer Más tagországok által akkreditált, vagy engedélyezett EMAS NAR-24 2. kiadás Jóváhagyta: Bodroghelyi Csaba főigazgató-helyettes Készítésért felelős: Tartalmi összhang vizsgálat:

Részletesebben

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t

Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8. Érkezett : Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t Országgyűlés Hivatala Irományszám : T1 A 0 5'1 p/ 8 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 0 6. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

Az általános adatvédelmi rendelet ((EU) 2016/679 rendelet) 43. cikke szerinti tanúsító szervezetek akkreditálásáról szóló 4/2018. számú iránymutatások

Az általános adatvédelmi rendelet ((EU) 2016/679 rendelet) 43. cikke szerinti tanúsító szervezetek akkreditálásáról szóló 4/2018. számú iránymutatások Az általános adatvédelmi rendelet ((EU) 2016/679 rendelet) 43. cikke szerinti tanúsító szervezetek akkreditálásáról szóló 4/2018. számú iránymutatások Elfogadva 2018. december 4-én Elfogadva 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról

A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 391/2015. (XII. 11.) Korm. rendelete egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. (1) bekezdés 29. pontjában,

Részletesebben

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr!

5b 8. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Egységes javasla t. Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére. Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága 5b 8 Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr ől szóló 10/2014. (II. 24.) OGY

Részletesebben

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet 262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások

TÁJÉKOZTATÓ. Az intézett hatósági ügy megnevezése: Hatósági közvetítők nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárások TÁJÉKOZTATÓ A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) joghatóságába, hatáskörébe és illetékességébe tartozó közigazgatási ügyek intézéséről A hivatal illetékességi területe: Fejér megye Az

Részletesebben

bizottsági módosító javaslato t

bizottsági módosító javaslato t Országgy űlés Hivatal a Zrornánysa á,n. (ft-9 L Az Országgy űlé s Gazdasági és informatikai bizottsága Érkezett : 2012 OK]. 0. Bizottsági módosító javaslat Kövér Lászl ó az Országgyűlés elnöke részére

Részletesebben

(3) Az Ogytv. 94. (5) bekezdésének szövege az alábbira módosul :

(3) Az Ogytv. 94. (5) bekezdésének szövege az alábbira módosul : (b Á 2015. évi... törvény a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárással összefügg ő rendelkezéseinek módosításáról 1. (1) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban : Ogytv.) 75.

Részletesebben

Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére

Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága. Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat. Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Az Országgyűlés Fenntartható fejl ődés bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Fenntartható fejlődés bizottsága

Részletesebben

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki:

2. (i) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao. tv.) 4. -a a következő I. ponttal egészül ki: 'A G 8 I..Ri 1 {, {, Az Országgy űlés Költségvetési bizottsága Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! A Költségvetési bizottság

Részletesebben

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés

T/8374/55. szám. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/8374/55. szám Érkezett 2009 MARC 1 8. díffi, 9nú Ii.iai. P fó Í9 :i.y. ii17f41'ahi1"' IIll a l'!gitli!! Az Országgyűlés Oktatási és tudományos bizottságának Gazdasági és informatikai

Részletesebben

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr!

t' sála tata Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Tisztelt Elnök Úr! ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő t' sála tata zag 4 Érkezeti :?Qjf. DEC 0 1 Zo Módosító iavasla t Dr. Kövér László úrna k az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az egyes házszabályi rendelkezésekr

Részletesebben

2011. évi... törvény. a határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról )

2011. évi... törvény. a határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról ) komám'', 3A '4 3 Érkezett : 2011 122. 2011. évi... törvény a határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról ) A tartásdíj-követelések és a tartással kapcsolatos egyéb igények

Részletesebben

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat

Az Országgyűlés. ajánlás a. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló évi XX. törvény módosításáról szóló T/1247. számú törvényjavaslat ORBZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/1247/18. Érkezett : 2010 OKT 1 8. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottságának a

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA L 306/32 IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA (2016. november 4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti értékelés összehangolásának elveiről, valamint

Részletesebben

Az akkreditálási és felügyeleti

Az akkreditálási és felügyeleti NEMZETI AKKREDITÁLÓ TESTÜLET Nemzeti Akkreditálási Rendszer Az akkreditálási és felügyeleti vizsgálati eljárásban résztvevõ minõsítõk és szakértõk NAR-06 5. kiadás Hatályos: 2011. december 21. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A Kormány /2007. (...) Korm. r e n d e l e t e az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS AZ EU KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERE (ETS)

EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS AZ EU KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERE (ETS) EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉGHAJLATPOLITIKAI FŐIGAZGATÓSÁG Brüsszel, 2018. december 19. Rev 1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS AZ EU KIBOCSÁTÁSKERESKEDELMI RENDSZERE

Részletesebben

EGYÉNI VÁLLALKOZÁS. EGYÉNI VÁLLALKOZÁS ÍGY JÁR JÓL:

EGYÉNI VÁLLALKOZÁS. EGYÉNI VÁLLALKOZÁS ÍGY JÁR JÓL: EGYÉNI VÁLLALKOZÁS EGYÉNI VÁLLALKOZÁS Az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával felel. Több tevékenységet folytathat, tevékenységét több telephelyen,

Részletesebben

T/10591. számú törvényjavaslat. a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról

T/10591. számú törvényjavaslat. a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10591. számú törvényjavaslat a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. törvény módosításáról Előadó: Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere Budapest, 2013.

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet

I. fejezet. Általános rendelkezések. II. fejezet 78/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek földrajzi árujelzőinek oltalmára vonatkozó részletes szabályokról 2005. november 1-jétől hatályos szöveg A védjegyek és a földrajzi

Részletesebben

2016. évi... törvény

2016. évi... törvény Orszá9gyülás Hivatal a Irományszám : i1~(of,29 ~ 9 Érkezett : 2016 JÚN 18. 2016. évi.... törvény az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatásho z kapcsolódó jogkövetkezményekről

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 8232 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 84. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A belügyminiszter 13/2017. (VI. 8.) BM rendelete egyes termékek tűzvédelmi megfelelőségével kapcsolatos belügyminiszteri

Részletesebben

Kivonat. 2009. evi LVI. torveny

Kivonat. 2009. evi LVI. torveny 2009. evi LVI. torveny (a kozigazgatasi hatosagi eljaras es szolgaltatas altalanos szabalyairol szolo 2004. evi CXL. torveny modositasarol szolo 2008. evi CXI. torveny hatalybalepesevel es a belso piaci

Részletesebben

Frissítve: 208. december 29. 2:50 Hatály: 208.I.. - Magyar joganyagok - 45/205. (XII. 30.) NGM rendelet - a Nemzeti Akkreditáló Hatós 2. oldal (7) Töb

Frissítve: 208. december 29. 2:50 Hatály: 208.I.. - Magyar joganyagok - 45/205. (XII. 30.) NGM rendelet - a Nemzeti Akkreditáló Hatós 2. oldal (7) Töb Frissítve: 208. december 29. 2:50 Hatály: 208.I.. - Magyar joganyagok - 45/205. (XII. 30.) NGM rendelet - a Nemzeti Akkreditáló Hatós. oldal 45/205. (XII. 30.) NGM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Hatóság

Részletesebben

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat.

T/6960/69. szám. Az Országgyűlés. az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/6960. számú törvényjavaslat. T/6960/69. szám ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2012 JÚN 06. Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának Foglalkoztatási és munkaügy i bizottságának második kiegészít ő ajánlás a az egyes egészségügyi

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete. az elektronikus áruszállítási információkról

MELLÉKLETEK. a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete. az elektronikus áruszállítási információkról Ref. Ares(2018)2893854-04/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.17. COM(2018) 279 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: Javaslat Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az elektronikus

Részletesebben

Magyar joganyagok - 220/2017. (VII. 1.) Korm. rendelet - a víziközmű-bekötést végz 2. oldal c) a vízszerelő súlyosan megsértette a vízszerelői tevéken

Magyar joganyagok - 220/2017. (VII. 1.) Korm. rendelet - a víziközmű-bekötést végz 2. oldal c) a vízszerelő súlyosan megsértette a vízszerelői tevéken Magyar joganyagok - 220/2017. (VII. 1.) Korm. rendelet - a víziközmű-bekötést végz 1. oldal 220/2017. (VII. 1.) Korm. rendelet a víziközmű-bekötést végző személyek bejelentéséről és nyilvántartásáról A

Részletesebben

Működési és eljárási szabályzat

Működési és eljárási szabályzat Működési és eljárási szabályzat 1. A szabályzat célja Jelen működési és eljárási szabályzat célja a megfelelőség-értékelési tevékenység szabályozása a kijelölt területeken. 2. Alkalmazási terület ÉMI-TÜV

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képvisel őcsoportj a ORMgiy is tr~irlácsy

Részletesebben

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók. Ügyleírás: Az ipari tevékenység folytatására vonatkozó szabályokat a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint

Részletesebben

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002

Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: :58. Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Iromány száma: T/4075. Benyújtás dátuma: 2018-12-21 13:58 Miniszterelnökség Parlex azonosító: PQ45VQ1Y0002 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.

Részletesebben

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA TÁRSASHÁZKEZELŐI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE 1. Az ügy rövid leírása A társasházkezelői tevékenység olyan, a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

17/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet. Általános rendelkezések. Értelmező rendelkezések

17/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet. Általános rendelkezések. Értelmező rendelkezések 17/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védőeszközök megfelelőségét tanúsító, ellenőrző szervezetek kijelölésének és bejelentésének részletes szabályairól A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény

Részletesebben

8/2016. (IX.28.) önkormányzati rendelete a

8/2016. (IX.28.) önkormányzati rendelete a CSÖRÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2016. (IX.28.) önkormányzati rendelete a SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA JUTTATÁSRÓL Csörög Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,

Részletesebben

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

irományszám- T I Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére y, db, 1 n ala a Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága irományszám- T I L, gs'5 I Érkezett: 2015 JÚN 2 2. Ezysézes javasla t Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére Tisztelt Elnök Úr! Az egyes

Részletesebben