a) egy ügyvezető igazgatói tisztség, két nem ügyvezető igazgatói tisztség, b) négy nem ügyvezető igazgatói tisztség.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a) egy ügyvezető igazgatói tisztség, két nem ügyvezető igazgatói tisztség, b) négy nem ügyvezető igazgatói tisztség."

Átírás

1 A hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló az Európai Parlament és a Tanács 2013/36/EU Irányelv (CRD IV) a vezető testületek tagjai által együttesen betölthető tisztségekre vonatkozó előírásainak a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. törvénybe (Hpt.) történt implementálásával kapcsolatos kérdés. A Kérelmező állásfoglalás kérését a Hpt július 1. napjától július 7. napjáig hatályos 145. (1-(2) és (4) bekezdéseiben foglaltakra vonatkozóan terjesztette elő. Ezért az állásfoglalás I. Tényállás, II. Jogkérdés és III. a Kérelmező álláspontja című részeiben kifejtettek a Hpt. fenti időszakban hatályos szövegére vonatkoznak. I. A TÉNYÁLLÁS A Kérelmező a mérlegfőösszege tekintetében legalább 5 százalékos piaci részesedéssel rendelkező hitelintézetként a Hpt rendelkezéseinek hatálya alá tartozik. A Hpt július 1. napjától hatályos 145. (1) bekezdése a CRD IV 91. cikk (3) bekezdésének, a Hpt (2) bekezdés b) pontja a CRD IV 91. cikk (4) bekezdés b) pontja i) és ii) alpontjainak, a Hpt (4) bekezdése a CRD IV 91. cikk (6) bekezdésében foglaltak implementálásán alapul. A CRD IV a tagállamok számára teljes harmonizációt ír elő, ennek ellenére a Hpt. fent megjelölt rendelkezései nem mutatnak teljes egyezést a CRD IV vonatkozó előírásaival A CRD IV 91. cikk (3) bekezdésében foglaltak értelmében, hacsak nem a tagállamot képviselik, a méreténél, belső szervezeténél, valamint tevékenysége jellegénél, körénél és összetettségénél fogva jelentős intézmény vezető testületének tagjai július 1-től az alábbi igazgatói tisztségek kombinációi közül egyidejűleg csak egyet tölthetnek be: a) egy ügyvezető igazgatói tisztség, két nem ügyvezető igazgatói tisztség, b) négy nem ügyvezető igazgatói tisztség. A Hpt (1) bekezdése szerint a mérlegfőösszeg tekintetében legalább 5 százalékos piaci részesedéssel rendelkező hitelintézetnél a következő tisztségeket lehet együttesen betölteni: a) egy ügyvezetői tisztséget és vezető testületben betöltött, kettő nem ügyvezetői tisztséget vagy b) vezető testületben betöltött, négy nem ügyvezetői tisztséget. A CRD IV vonatkozó előírásai alapján az intézmények fogalmába a hitelintézetek és befektetési vállalkozások tartoznak bele. Így az a következtetés adódhat, hogy a CRD IV 91. cikk (3) bekezdésének a vezető testületek tagjai által egyidejűleg betölthető tisztségekre vonatkozó korlátozó rendelkezések csak a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások vezető testületeiben betöltött tisztségekre vonatkoznak, úgyszintén a Hpt ának rendelkezései is csak a pénzügyi intézmények vezető testületeiben betöltött tisztségekre vonatkoznak A CRD IV 91. Cikk (4) bekezdés a-b) pontjai alapján a (3) bekezdés alkalmazásában az alábbiakat egyetlen igazgatói tisztségnek kell tekinteni: a) az ugyanazon csoporton belül betöltött ügyvezető, vagy nem ügyvezető igazgatói tisztségek, b) ügyvezető, vagy nem ügyvezető igazgatói tisztségek, amelyeket olyan intézményekben töltenek be, amelyek ugyanannak az intézményvédelmi programnak a tagjai, feltéve, hogy az 575/2013/EU rendelet 113. cikkének (7) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek; vagy vállalkozásokban (ideértve a nem pénzügyi szervezeteket is) töltenek be, amelyekben az intézmény minősített részesedéssel rendelkezik. A Hpt (2) bekezdés a) és b) pontjai alapján az (1) bekezdés alkalmazásában egy ügyvezetői tisztségnek minősül a) az ugyanazon csoporton belül betöltött ügyvezetői vagy vezető testületben betöltött, nem ügyvezetői tisztség, b) azon ügyvezetői tisztség, amelyet ba) intézményvédelmi rendszer tagjánál töltenek be, vagy

2 bb) olyan vállalkozásnál töltenek be, amelyben az (1) bekezdésben meghatározott hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik. A CRD IV. hivatkozott rendelkezései alapján az ugyanazon csoporton belül betöltött ügyvezető, vagy nem ügyvezető igazgatói tisztségeket egyetlen igazgatói tisztségnek kell tekinteni, ezzel szemben a Hpt. a CRD IVtől részben eltérően a csoporton belül csak az ügyvezetők tekintetében rendeli egy tisztségnek tekinteni a csoporton belül betöltött ügyvezető, vagy nem ügyvezető igazgatói tisztségeket A CRD IV 91. Cikk (6) bekezdése szerint az illetékes hatóságok engedélyezhetik, hogy a vezető testület tagjai egy további, nem ügyvezető igazgatói tisztséget töltsenek be. A Hpt (4) bekezdése alapján az MNB engedélyezheti az (1) bekezdésben meghatározott hitelintézet ügyvezetője számára, hogy a korlátozást meghaladóan további egy nem ügyvezetői tisztséget töltsön be. A CRD IV nemcsak az ügyvezetők, hanem a vezető testületek tagjai esetében is lehetővé teszi a tisztségek együttes betöltésére vonatkozó korlátozó szabályok alóli felmentést, hogy az illetékes hatóságok engedélyt adjanak egy további nem igazgatói tisztség betöltésére. A Hpt (4) bekezdése ezzel szemben csak a hitelintézet ügyvezetője esetében engedi meg, hogy az MNB felmentést adjon a korlátozás alól egy további, nem ügyvezetői tisztség betöltésére. II. A JOGKÉRDÉS 2.1. Hogyan kell értelmezni a Hpt (1) bekezdésében foglaltakat, különös tekintettel a CRD IV 91. cikk (3) bekezdésének rendelkezésére? A Hpt. 6. (1) bekezdés 123. pontjának a vezető testület fogalmának meghatározása alapján, amely szerint a vezető testület a pénzügyi intézmény igazgatósága és felügyelő bizottsága, valamint annak vezetői és tagjai, ideértve a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény vezető állású személyeit is - a betöltött pozíciók számításánál csak a pénzügyi intézményeknél betöltött tisztségeket kell-e figyelembe venni? 2.2. Hogyan kell értelmezni a Hpt (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjaiban foglalt rendelkezéseket, különös tekintettel a CRD IV 91. Cikk (4) bekezdésének b) pont i) és ii) alpontjaiban foglalt rendelkezésekre? 2.3. Hogyan kell értelmezni a Hpt (4) bekezdésének rendelkezéseit figyelemmel a CRD IV 91. cikk (6) bekezdésében foglalt rendelkezésre? 2.4. Amennyiben a CRD IV és a Hpt. előírásai részben eltérnek egymástól és a Hpt. szigorúbb előírást tartalmaz mint a CRD IV, úgy melyik jogszabály az alkalmazandó? III. A KÉRELMEZŐ ÁLLÁSPONTJA A CRD IV Cikk (1) bekezdése szerint a tagállamoknak december 31. napjáig meg kellett alkotniuk azokat a rendelkezéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a nemzeti jogszabályok megfeleljenek a CRD IV. vonatkozó előírásainak. A CRD IV. nem biztosított a tagállamok számára választási lehetőséget a nemzeti jogszabályokba átültetendő szabályok, így az állásfoglalás iránti kérelemben vizsgált 91. Cikk vonatkozásában sem, vagyis teljes harmonizációs kötelezettséget írt elő a tagállamok számára. A Hpt. 5. sz. mellékletének I. 9. pontja szerint a CRD IV.--nek való megfelelést is szolgálja a jogszabály. Magyarországon a évi XXX. törvénnyel kihirdetett az Európai Közösség létrehozásáról szóló Szerződés (EKSz) 94. és 95. cikke a jogszabályok közelítéséről rendelkezik. A hivatkozott előírások szerint az EU irányelveket fogad el a tagállamok olyan törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére, amelyek közvetlenül érintik a közös piac megteremtését vagy működését, vagy ennek megteremtésére és működésére irányulnak. Magyarország Alaptörvénye E) Cikk (2) bekezdése szerint Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. 2/6

3 A közösségi joganyag értelmezése és közvetlen alkalmazása során figyelemmel kell lenni arra, hogy az Alkotmánybíróság a 1053/E/2005. számú határozatában a közösségi jogot a belső jog részeként értelmezte, kimondva, hogy a szerződések, mint elsődleges jogforrások, és az Irányelv, mint másodlagos jogforrás, közösségi jogként a belső jog részei. Azokban a kérdésekben, amelyek tekintetében Magyarország a szuverenitását a többi tagállammal közösen gyakorolja, a szubszidiaritás elvének figyelembe vételével, az Európai Unió jogszabályai - mint a belső jog részei - irányadók elsősorban. Az irányelvek alkalmazhatóságával és elsődlegességével kapcsolatban a Kérelmező megvizsgálta az Európai Bíróság esetjogát és konkrét jogesetekre hivatkozva azt a következtetést vonta le, hogy az Európai Bíróság által folytatott gyakorlat lehetővé teszi az EGK/EU tagállamok állampolgárai és szervezetei számára, hogy a közösségi irányelvekre közvetlenül is hivatkozhassanak saját államukkal szemben, ha a kérdéses irányelvet az adott állam nem, vagy nem teljes mértékben vette át. Az Európai Bíróság a fentieken túlmenően a Simmenthal esetben kimondta az alkalmazási elsőbbség elvét is, amely egyfajta kollíziós normaként is felfogható. Az Európai Bíróság Simmenthal ügyben hozott ítélete szerint a tagállamoknak kötelessége a közösségi jog teljes egészében való alkalmazása és azon jogok védelme, amelyet az a magánszemélyek számára biztosít, adott esetben eltekintve a nemzeti jog mindazon rendelkezésének alkalmazásától, amelyek ellentétesek azzal, függetlenül attól, hogy azokat a közösségi szabályt megelőzően, vagy azt követően fogadták el. A tagállamoknak kötelességük továbbá, hogy a közösségi jog teljes és hatékony érvényesülése biztosítása érdekében a saját nemzeti jogszabályaikat a közösségi joggal összeegyeztethető módon értelmezzék és ezáltal igyekezzenek a lehetséges ütközéseket elkerülni Annak érdekében, hogy a közösségi jog teljes mértékben és hatékonyan érvényesülhessen és elérhesse az EKSz megalkotásával elérni kívánt célt, az Európai Bíróság több olyan jogintézményt dolgozott ki, amelyek ezt biztosíthatják. Az egyik ilyen az ellentétes nemzeti jog alkalmazásának tilalma. A Kérelmező véleménye szerint jelen esetben, mivel az EU vonatkozó irányelvének és Magyarország jogharmonizációs kötelezettségének teljesítéseként született jogszabálynak a rendelkezései eltérést mutatnak, meg kell vizsgálni, hogy ebben az esetben mely rendelkezést kell elsődlegesen alkalmazni, mind a jogkövető magatartást tanúsítani kívánó felügyelt intézmény, mind pedig a jogalkalmazó felügyeleti hatóságok szemszögéből A CRD IV és a Hpt. vezető testületek tagjai által betölthető állások számára vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazhatósága A Kérelmező álláspontja szerint az összeférhetetlenségi szabályok tekintetében - figyelemmel a Hpt. 6. (1) bekezdés 123. pontjában foglalt fogalom meghatározásra, amely szerint a vezető testület a pénzügyi intézmény igazgatósága és felügyelő bizottsága, valamint annak vezetői és tagjai, ideértve a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény vezető állású személyeit is a betöltött pozíciók számításánál csak a pénzügyi intézményeknél - vagyis a Hpt. 7. (1) bekezdésében foglaltak szerint a hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál - betöltött tisztségeket kell figyelembe venni. A fogalom meghatározás és fogalomhasználat szakmai szabályai szerint a Hpt. alkalmazásában a vezető testület fogalom a pénzügyi intézmény igazgatóságát és felügyelő bizottságát jelöli. Ebből az következik, hogy a pénzügyi intézménynek nem minősülő társaság igazgatósága és felügyelő bizottsága a Hpt. definíciórendszerében nem minősül vezető testületnek, azaz a Hpt ebben az összefüggésben azt határozza meg, hogy egy pénzügyi intézmény ügyvezetője, illetve nem ügyvezető vezető testületi tagja más pénzügyi intézményekben összesen hány további vezető testületi pozíciót tölthet be. Ugyanakkor az MNB honlapján közzétett A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése" című engedélyezési útmutató pontjának utolsó bekezdésében foglalt értelmezés szerint a betöltött vezetői pozíciók számításánál a pénzügyi intézménynél, illetve pénzügyi intézménynek nem minősülő bármely gazdasági társaságnál betöltött pozíciókat is figyelembe kell venni, ugyanakkor az üzleti tevékenységet nem folytató intézménynél (pl.: nonprofit szervezetnél, alapítványnál) ellátott vezetői tisztségek nem számítandók be az összeférhetetlenség vizsgálatakor. A Kérelmező álláspontja szerint a fenti értelmezés, hogy a betöltött tisztségek számításánál a pénzügyi intézménynek nem minősülő bármely gazdasági társaságnál betöltött pozíciókat is figyelembe kell venni, túlmutat a Hpt (1) bekezdésében előírtakon, így tételes jogi értelemben szétfeszíti a Hpt (1) bekezdésében foglalt normatív kereteket. 3/6

4 A Kérelmező szerint kérdéses, hogy az MNB a Hpt a értelmezése során túlléphet-e a rá közvetlenül irányadó nemzeti jogon és értelmezhet-e jogi normát tágabban, mint az adott normában alkalmazott egyes definíciók, melyeket ugyanazon nemzeti jogszabály pontosan definiál, így azok egyértelműen és külön jogértelmezést nem igénylő módon meghatározzák a jogi norma hatókörét A Hpt (2) és (4) bekezdéseinek alkalmazhatósága, figyelemmel a CRD IV. rendelkezéseire A CRD IV-ben és a Hpt-ben eltérnek az összeférhetetlenségi szabályok, ezért a Kérelmező megítélése szerint a Hpt (2) bekezdés b) pontjában foglaltak tekintetében a CRD IV 91. Cikk (4) bekezdés b) pont i) és ii) alpontjaiban, a 145. (4) bekezdésben foglaltak tekintetében pedig a CRD IV 91. cikk (6) bekezdésében előírtak alkalmazandók elsődlegesen. A Kérelmező álláspontja szerint amennyiben az MNB a Hpt ában foglaltakat nem értelmezheti kiterjesztően, úgy a Hpt a úgy értelmezendő, hogy a betölthető pozíciókra vonatkozó korlát kizárólag a más pénzügyi intézmények vezető testületeiben betöltött egyéb tisztségekre vonatkozik. Amennyiben a fenti kérdésre az MNB álláspontja szerint igen a válasz, úgy az alkalmazandó nemzeti jogszabály a Hpt. és a CRD IV vonatkozó rendelkezésének alapos összevetése szükséges. Ezen összevetés eredményeként a Kérelmező álláspontja szerint a CRD IV minden olyan eltérő rendelkezése figyelembeveendő, amely nem került a Hpt-ben implementálásra. Fentiekre figyelemmel a Kérelmező megítélése szerint a Hpt (2) bekezdés b) pontja alkalmazása során a nem ügyvezetői tisztségek is figyelembe veendők az egybeszámítás során, a Hpt (4) bekezdése szerint pedig nem csak az ügyvezetők számára, hanem más vezető testületi tagok számára is kérhető felmentés további egy pozíció tekintetében. IV. AZ MNB ÁLLÁSPONTJA Az állásfoglalás 4.1. pontjában foglaltak az MNB álláspontját tartalmazzák a Hpt (1) bekezdés a) és b) pontjaiban foglaltak értelmezésére vonatkozóan. A Hpt (2) bekezdés b) pont ba) és bb) pontjainak és (4) bekezdésének szövege július 7. napjától kezdődő hatállyal megváltozott. Fentiekre figyelemmel a pontokban foglaltak tájékoztatást tartalmaznak a jogszabályváltozásról. A 4.1. pontban kifejtett álláspont a Hpt (2) bekezdés b) pont, ba) és bb) alpontjaira történő hivatkozásai, a jogszabályok július 7. napjától hatályos szövegére vonatkoznak A Hpt (1) bekezdésében foglaltaknak a CRD IV. 91. cikk (3) bekezdésében előírtakra tekintettel történő értelmezése A CRD IV. 2. cikk (1) bekezdése szerint a CRD IV. az intézményekre alkalmazandó. Az 1. cikk a) pontja alapján intézménynek a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások minősülnek. A CRD IV 3. cikk 7. pontja szerint vezető testület : valamely intézménynek a nemzeti joggal összhangban kinevezett testülete, vagy testületei, amely jogosult, vagy amelyek jogosultak az intézmény stratégiájának, célkitűzéseinek és általános irányításának a meghatározására, és amely felügyeli és monitorozza a vezetői döntéshozatalt, és amelybe beletartoznak azok a személyek, akik az intézmény üzleti tevékenységét ténylegesen irányítják. A CRD IV. fent hivatkozott rendelkezései alapján úgy tűnik, mintha a 91. cikk (3)-(5) bekezdéseinek korlátozó rendelkezései csak az intézmények, tehát a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások vezető testületi 4/6

5 tagjai által hitelintézeteknél és befektetési vállalkozásoknál együttesen, egyidejűleg betölthető állásokra vonatkoznának. Ugyanakkor a CRD IV. 91. cikk (4) bekezdés ii.) pontja a vezető testületek tagjai által egyidejűleg betölthető állások számának meghatározásakor a vállalkozásokban betöltött tisztségeket is figyelembe rendeli venni, úgy, hogy a vállalkozás fogalmába a nem pénzügyi szervezeteknél betöltött tisztségek is beleértendők, ha azokban az intézmény minősített részesedéssel rendelkezik. A 91. cikk (5) bekezdés pedig kiveszi a (3) bekezdés hatálya alól az olyan szervezetekben betöltött igazgatói tisztségeket, amelyek elsősorban nem üzleti jellegű tevékenységet folytatnak. A hivatkozott előírások szerint tehát a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások vezető testületeinek tagjai által egyidejűleg betölthető tisztségek számának meghatározásakor a nem pénzügyi szervezeteknél és a nem üzleti jellegű tevékenységet folytató, ún. non-profit szervezeteknél betöltött igazgatói tisztségeket is figyelembe kell venni. A Hpt. 6. (1) bekezdés 123. pontjának a vezető testület fogalmára vonatkozó meghatározása szerint vezető testület a pénzügyi intézmény igazgatósága és felügyelő bizottsága, valamint annak vezetői és tagjai, ideértve a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény vezető állású személyeit is. Ugyanakkor a Hpt. 6. (1) bekezdésének 25. és 46. pontja, amely a felügyeleti jogkörrel, illetve az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület fogalmát határozza meg, már intézménytípust nem említve, általánosságban az alapító okiratban, vagy alapszabályban meghatározott olyan vezető testületekről beszél, amelyek döntéshozatalra, illetve a döntéshozatal ellenőrzésére jogosultak. A Hpt. 6. (1) bekezdésének 115. pontja szerint ügyvezető a vállalkozás irányítási jogkörrel rendelkező vezető testülete által megválasztott, a vállalkozással munkaviszonyban álló elnök, a vállalkozás vezetésére kinevezett, a vállalkozással munkaviszonyban álló első számú vezető, valamint e vezető valamennyi helyettese. A Hpt. 6. (1) bekezdésének 117. pontja értelmében vállalkozás a gazdasági tevékenységet folytató jogi személy, az egyéni cég és az egyéni vállalkozó. A Hpt (3) bekezdés szerint az (1) bekezdésben meghatározott korlátozás nem terjed ki az olyan szervezetben betöltött ügyvezetői tisztségre, amely nem folytat üzleti jellegű tevékenységet. Fentieket összegezve az MNB álláspontja szerint a Hpt (1)-(2) bekezdéseiben a vezető testület kifejezés használata pénzügyi intézményre utal, ezzel szemben a 145. (2) bekezdése szerinti vállalkozás fogalmába a pénzügyi intézménynek nem minősülő vállalkozások is beletartoznak, továbbá a 145. (3) bekezdésében megjelölt üzleti jellegű tevékenységet nem végző szervezet kétséget kizáróan nem lehet pénzügyi intézmény. A látszólagos ellentmondás feloldása lehet, hogy a Hpt ának előírásai nemcsak a pénzügyi intézmények vezető testületeinek tagjaira, hanem bármely vállalkozás vezető testületeinek tagjaira értendők. Ezt az értelmezést erősíti a Hpt (2) bekezdés bb) alpontja, amely szerint azon ügyvezetői tisztség, amelyet olyan vállalkozásnál töltenek be, amelyben az adott hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkezik a Hpt (1) bekezdésének alkalmazásában egy ügyvezetői tisztségnek minősül. A Hpt. itt a vállalkozás kifejezést használja, kifejezetten jelezve, hogy a 145. alkalmazásában nemcsak a pénzügyi intézmények, hanem bármely vállalkozási tevékenységet folytató intézmény vezető testületi tagságát figyelembe kell venni. A 145. (2) bekezdés bb) alpontjában foglalt kivétel szabály ugyanis csak úgy nyer értelmet, ha a 145. (1) bekezdésben foglalt előírás valamennyi vállalkozásra irányadó. Az MNB megítélése szerint szintén ezt az értelmezést erősíti a Hpt. által meghatározott ügyvezető és csoport fogalom is, ugyanis mindkettő vállalkozásról, illetve a vállalkozás elsőszámú vezetőjéről és helyetteseiről beszél. 5/6

6 A Hpt (3) bekezdésében pedig, amelyben megállapításra kerül, hogy a korlátozást mely esetekben nem kell alkalmazni, a szervezetben betöltött ügyvezetői tisztség kifejezés szerepel, amely szintén arra utal, hogy a Hpt (1) bekezdésében meghatározott korlátozás nemcsak a pénzügyi intézmények vezető testületeire alkalmazandó. Ha az (1) bekezdés csak a pénzügyi intézményekre vonatkozna, akkor a (3) bekezdésbe foglalt kivétel szabály kimondására nem lenne szükség. Így az MNB megítélése szerint a Hpt a hatálya alá tartozó hitelintézetek esetében a betöltött vezetői pozíciók számításánál nemcsak a pénzügyi intézménynél, hanem az annak nem minősülő bármely társaságnál betöltött pozíciókat is figyelembe kell venni. Az MNB-nek a fent kifejtettekre alapított álláspontja szerint a CRD 91. cikk (3) bekezdés a-b) pontjai és a Hpt (1) bekezdés a-b) pontjaiban foglaltak együttes értelmezése nem vezet eltérő eredményre. A CRD IV. Preambulum (58) bekezdésében és a 91. cikk (2) bekezdésben előírtak alapján az intézmény vezető testületének, a testület minden tagjának elegendő időt kell feladatai, az intézménynél vállalt funkciói ellátására fordítania. Ennek a szabálynak a célja, hogy a vezető ne forgácsolódjon szét azoknak a kötelezettségeinek a teljesítése során, amelyet az egyes intézményeknél, illetve egyéb vállalkozásoknál tölt be. Ennek az elvárásnak a vezető csak úgy képes eleget tenni, ha a feladataihoz szükséges idő megtervezésénél nemcsak az intézmények vezető testületi tagjaként ellátott, hanem az egyéb vállalkozásoknál felmerülő feladatait is figyelembe veszi. Így tehát a CRD IV és a Hpt. szóban forgó előírásai minden olyan vállalkozás vonatkozásában kötelezően alkalmazandók, amelynél a jelentősnek minősített intézmény, illetve a mérlegfőösszeg tekintetében legalább 5 százalékos piaci részesedéssel rendelkező hitelintézet vezető testületének tagjai igazgatói tisztséget töltenek be A Hpt július 7. napjától hatályos 145. (2) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjaiban, a 145. (4) bekezdésében, a CRD IV 91. cikk (4) bekezdés b) pont i) és ii) alpontjaiban és a 91. cikk 6) bekezdésében előírtak A Hpt (2) bekezdés b) pontja ba) és bb) alpontja és a 145. (4) bekezdésének július 7. napjától hatályos módosítása következtében a hivatkozott jogszabályhelyek szövege tartalmilag egyezővé vált a CRD IV 91. cikk (4) bekezdés b) pont i) és ii) alpontjaiban, illetve a 91. cikk (6) bekezdésében foglaltakkal. Budapest, július 23. 6/6

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése I. VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEK Az MNB előzetes engedélyével választható meg, illetőleg nevezhető ki a pénzügyi vállalkozásnál vezető

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA 2017.6.1. L 141/21 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/935 HATÁROZATA (2016. november 16.) a szakmai alkalmasságra és üzleti megbízhatóságra vonatkozó határozatok elfogadásával kapcsolatos hatáskör-átruházásról

Részletesebben

A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése

A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése I. VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEK Az MNB előzetes engedélyével választható meg, illetőleg nevezhető ki a hitelintézetnél a vezető állású személy.

Részletesebben

A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése

A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése A hitelintézet vezető állású személyeinek megválasztása/kinevezése 2015. január 1. napjától a Magyar Nemzeti Bank előtti egyes engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint

Részletesebben

- 4. kérdés: A Rendelet cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján lehet-e a felügyelő bizottság független

- 4. kérdés: A Rendelet cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján lehet-e a felügyelő bizottság független A BIZOTTSÁG 2015. december 17-i (EU) 2016/438 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a letétkezelők kötelezettségei tekintetében történő kiegészítéséről

Részletesebben

HITELINTÉZET VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK MEGVÁLASZTÁSA/KINEVEZÉSE

HITELINTÉZET VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK MEGVÁLASZTÁSA/KINEVEZÉSE HITELINTÉZET VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK MEGVÁLASZTÁSA/KINEVEZÉSE Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 9. (1) bekezdés a) aa) alpontjában

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA L 306/32 IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA (2016. november 4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti értékelés összehangolásának elveiről, valamint

Részletesebben

A Hpt. 7. (1) bekezdése alapján [p]énzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás.

A Hpt. 7. (1) bekezdése alapján [p]énzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás. 30337-2/2018 2018. február 28. A befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújtó harmadik országbeli hitelintézet magyarországi fióktelepe által fizetendő felügyeleti díj számításának szabályai A Fióktelep

Részletesebben

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése I. VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEK Az MNB előzetes engedélyével választható meg, illetőleg nevezhető ki a pénzügyi vállalkozásnál vezető

Részletesebben

A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE

A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE 2015. január 1. napjától a Magyar Nemzeti Bank előtti

Részletesebben

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése

A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése A pénzügyi vállalkozás vezető állású személyének megválasztása/kinevezése A Magyar Nemzeti Bank előtti egyes engedélyezési, jóváhagyási és nyilvántartásba vételi eljárásokban, valamint bejelentéseknél

Részletesebben

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK

AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. Rev1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ

Részletesebben

I. TÉNYÁLLÁS. A Kérelmező az alábbi kérdéseket tette fel:

I. TÉNYÁLLÁS. A Kérelmező az alábbi kérdéseket tette fel: A Bszt. és a Hpt. kiszervezésre vonatkozó rendelkezéseinek együttes vizsgálata, a befektetési szolgáltatást is nyújtó hitelintézetek kiszervezett tevékenysége kapcsán A Kérelmező (ügyvédi iroda) kérelme

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA 2018.4.6. L 90/105 HATÁROZATOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2018/546 HATÁROZATA (2018. március 15.) a szavatolótőkéről szóló határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskör átruházásáról (EKB/2018/10) AZ

Részletesebben

2.1. Állásfoglalás kérés a Kötvények kibocsátásának megítélésére vonatkozóan

2.1. Állásfoglalás kérés a Kötvények kibocsátásának megítélésére vonatkozóan [183180-6/2017][2017. október 27.] Állásfoglalás a magyarországi székhellyel rendelkező kibocsátók kötvényeinek külföldi multilaterális kereskedési rendszerben (MTF) történt regisztrációt követően a 2001.

Részletesebben

Az Európai Unió elsődleges joga

Az Európai Unió elsődleges joga NKE Az Európai Unió elsődleges joga Az alapító szerződések, illetve azok módosításai (a hozzájuk fűzött Jegyzőkönyvek, Nyilatkozatok) Csatlakozási Szerződések Költségvetési Szerződéseket (Budgetary Treaties).

Részletesebben

Természetes személy(ek) befolyásoló részesedésszerzésének engedélyezésére irányuló kérelem esetén

Természetes személy(ek) befolyásoló részesedésszerzésének engedélyezésére irányuló kérelem esetén Kérdőív pénzügyi intézményben befolyásoló részesedésszerzés engedélyezéséhez a Kérelmezőnek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 139. -ában foglalt jó üzleti

Részletesebben

Javadalmazási politika

Javadalmazási politika Javadalmazási politika Tartalom I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni elvárások 2 I. A javadalmazási politika szabályozása II. A javadalmazási politikával szembeni

Részletesebben

ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA. (2016. [hónap nap])

ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA. (2016. [hónap nap]) HU ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA (2016. [hónap nap]) az uniós jogszabályokban biztosított választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes nemzeti hatóságok

Részletesebben

Hitelintézet vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, újbóli kinevezésének engedélyezése PILOT ELJÁRÁS

Hitelintézet vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, újbóli kinevezésének engedélyezése PILOT ELJÁRÁS Hitelintézet vezető állású személye megválasztásának, kinevezésének, újraválasztásának, újbóli kinevezésének engedélyezése PILOT ELJÁRÁS I. FELÜGYELETI JOGKÖRREL RENDELKEZŐ VEZETŐ TESTÜLET ELNÖKE, ÉS AZ

Részletesebben

az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról

az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról EBA/GL/2016/08 24/11/2016 Iránymutatás az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról 1 1. Megfelelés és beszámolási kötelezettségek Az iránymutatások jogállása 1. Az e dokumentumban szereplő iránymutatásokat

Részletesebben

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.14., 10.1., 10.2., 10.3., 10.4., 11.6., 12/A.1., 12/A.2. pontjainak módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítások az Alapszabály alábbi részeit érintik:

Részletesebben

/2014. Hitelintézet függő biztosításközvetítői tevékenysége versengő termékek esetében I. TÉNYÁLLÁS

/2014. Hitelintézet függő biztosításközvetítői tevékenysége versengő termékek esetében I. TÉNYÁLLÁS 60631-3/2014 Hitelintézet függő biztosításközvetítői tevékenysége versengő termékek esetében I. TÉNYÁLLÁS A Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) állásfoglalás iránti kérelmet (Kérelem) benyújtó ügyvédi iroda (Kérelmező)

Részletesebben

A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE

A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE A BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSOK (ÁRUTŐZSDEI SZOLGÁLTATÓK) VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE A pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv

Részletesebben

Iránymutatások Hatóságok közötti együttműködés a 909/2014/EU rendelet 17. és 23. cikke értelmében

Iránymutatások Hatóságok közötti együttműködés a 909/2014/EU rendelet 17. és 23. cikke értelmében Iránymutatások Hatóságok közötti együttműködés a 909/2014/EU rendelet 17. és 23. cikke értelmében 28/03/2018 ESMA70-151-435 HU Tartalomjegyzék 1 Hatály... 2 2 Cél... 4 3 Megfelelési és adatszolgáltatási

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Petíciós Bizottság 27.5.2014 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Mark Walker brit állampolgár által benyújtott 0436/2012. sz. petíció a határon átnyúló jogi képviselet biztosításáról

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2019/322 HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2019/322 HATÁROZATA 2019.2.25. L 55/7 HATÁROZATOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2019/322 HATÁROZATA (2019. január 31.) a nemzeti jogban biztosított felügyeleti hatáskörök tekintetében a határozathozatali hatáskör átruházásáról

Részletesebben

A Hpt. szerinti közvetítők vezető tisztségviselőinek meg kell-e felelni a Hpt. 219/D. (1) bekezdésében foglalt szakmai követelményeknek?

A Hpt. szerinti közvetítők vezető tisztségviselőinek meg kell-e felelni a Hpt. 219/D. (1) bekezdésében foglalt szakmai követelményeknek? A Hpt. szerinti közvetítők vezető tisztségviselőinek meg kell-e felelni a Hpt. 219/D. (1) bekezdésében foglalt szakmai követelményeknek? A Kérelmező állásfoglalás iránti kérelmet nyújtott be a Pénzügyi

Részletesebben

Pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése

Pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése Pénzügyi vállalkozásban befolyásoló részesedés megszerzésének és növelésének engedélyezése I. BEFOLYÁSOLÓ RÉSZESEDÉS A befolyásoló részesedés: olyan közvetlen vagy közvetett részesedés egy vállalkozásban,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet - a javadalmazási politikána 2. oldal (2) Az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai G

Magyar joganyagok - 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet - a javadalmazási politikána 2. oldal (2) Az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai G Magyar joganyagok - 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet - a javadalmazási politikána 1. oldal 131/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet a javadalmazási politikának a hitelintézet és a befektetési vállalkozás

Részletesebben

I. Az ajánlás célja és hatálya

I. Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 9/2013. (VI. 10.) számú ajánlása a hitelintézetek, pénzügyi holding társaságok és vegyes pénzügyi holding társaságok vezetőire előírt szakmai alkalmassági

Részletesebben

Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagi Lekötés Szabályzata

Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagi Lekötés Szabályzata Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagi Lekötés Szabályzata Ezen utasítás továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...

Részletesebben

A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE,

A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, A BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐK VEZETŐ ÁLLÁSÚ SZEMÉLYEINEK ENGEDÉLYEZÉSE ÉS BEJELENTÉSE, TOVÁBBÁ EGYÉB SZEMÉLYEK BEJELENTÉSE I. BEVEZETÉS A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló

Részletesebben

2. szám VIDÉKFEJLESZTÉSI ÉRTESÍTŐ 139

2. szám VIDÉKFEJLESZTÉSI ÉRTESÍTŐ 139 2. szám VIDÉKFEJLESZTÉSI ÉRTESÍTŐ 139 Tájékoztató a mezőgazdasági és az általános csekély összegű támogatások odaítélésével összefüggésben bevezetett egy és ugyanazon vállalkozás fogalmának alkalmazásáról

Részletesebben

Állásfoglalás a követelésvásárlást követően tett panaszok kezelésével összefüggésben

Állásfoglalás a követelésvásárlást követően tett panaszok kezelésével összefüggésben 57435-2/2018 Állásfoglalás a követelésvásárlást követően tett panaszok kezelésével összefüggésben A kérelmező (Pénzügyi vállalkozás) állásfoglalás iránti kérelemmel (Beadvány) fordult a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Összeférhetetlenségi nyilatkozat (természetes személy esetén)

Összeférhetetlenségi nyilatkozat (természetes személy esetén) Összeférhetetlenségi nyilatkozat (természetes személy esetén) a Rábaközi Takarékszövetkezettel esetleg fennálló, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.),

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő

Részletesebben

a) A Hpt (3)-(4) bekezdésének és a Hpt ának viszonya, a döntéshozatali eljárások konkurálása

a) A Hpt (3)-(4) bekezdésének és a Hpt ának viszonya, a döntéshozatali eljárások konkurálása 111929-3/2018 Állásfoglalás a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 144. (2)-(3) bekezdéseiben rögzített, a vezető állású személyek a pénzügyi intézménnyel,

Részletesebben

Természetes személy(ek) minősített befolyás szerzésének engedélyezésére irányuló kérelem esetén

Természetes személy(ek) minősített befolyás szerzésének engedélyezésére irányuló kérelem esetén Kérdőív pénzügyi intézményben minősített befolyásszerzés engedélyezéséhez a Kérelmezőnek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 44/C. -ában foglalt jó üzleti hírneve

Részletesebben

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 127. cikke (6) bekezdésére és 132. cikkére,

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 127. cikke (6) bekezdésére és 132. cikkére, L 314/66 2015.12.1. AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2015/2218 HATÁROZATA (2015. november 20.) a munkavállalóknak a felügyelt hitelintézet kockázati profiljára gyakorolt jelentős hatásra irányuló vélelem

Részletesebben

A befektetési alap illikviddé vált eszközeinek elkülönítése és az illikvid sorozat kialakításának értelmezésével kapcsolatos egyes kérdések

A befektetési alap illikviddé vált eszközeinek elkülönítése és az illikvid sorozat kialakításának értelmezésével kapcsolatos egyes kérdések A befektetési alap illikviddé vált eszközeinek elkülönítése és az illikvid sorozat kialakításának értelmezésével kapcsolatos egyes kérdések Az Alapkezelő állásfoglalás iránti kérelmet nyújtott be a befektetési

Részletesebben

Az Európai Bankhatóság (EBA) iránymutatása. a magas jövedelműekre vonatkozó adatgyűjtésről EBA/GL/2012/5

Az Európai Bankhatóság (EBA) iránymutatása. a magas jövedelműekre vonatkozó adatgyűjtésről EBA/GL/2012/5 Az Európai Bankhatóság (EBA) iránymutatása a magas jövedelműekre vonatkozó adatgyűjtésről EBA/GL/2012/5 London, 2012.07.27. Az iránymutatás jogállása 1. Az e dokumentumban szereplő iránymutatásokat az

Részletesebben

Iránymutatások a piaci részesedések adatszolgáltatás céljára történő meghatározásának módszereiről

Iránymutatások a piaci részesedések adatszolgáltatás céljára történő meghatározásának módszereiről EIOPA-BoS-15/106 HU Iránymutatások a piaci részesedések adatszolgáltatás céljára történő meghatározásának módszereiről EIOPA Westhafen Tower, Westhafenplatz 1-60327 Frankfurt Germany - Tel. + 49 69-951119-20;

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/697 IRÁNYMUTATÁSA

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/697 IRÁNYMUTATÁSA L 101/156 2017.4.13. IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2017/697 IRÁNYMUTATÁSA (2017. április 4.) az uniós jogszabályokban biztosított választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes

Részletesebben

Segédlet a befektetők Beva szempontú besorolásához

Segédlet a befektetők Beva szempontú besorolásához Segédlet a befektetők Beva szempontú besorolásához I. A szabályozási háttér Díjfizetési szabályzat 3.1. Az Alap tagja köteles olyan nyilvántartást alkalmazni, amely megkülönbözteti az Alap védelméből a

Részletesebben

A 39/2014. (X. 9.) MNB

A 39/2014. (X. 9.) MNB A Magyar Nemzeti Bank elnökének 39/2014. (X. 9.) MNB rendelete a teljesítményjavadalmazás diszkontált értékének számításával, nyilvántartásával és közzétételével összefüggő szabályokról A hitelintézetekről

Részletesebben

MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁBAN

MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁBAN MÁSODLAGOS JOGFORRÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓ JOGÁBAN BEVEZETÉS Általános jellemzők Származtatott (kodifikációs) jogforrások E jogforrások az alapszerződéseken alapulnak 1. kizárólag az alapszerződésekben meghatározott

Részletesebben

/2018 I. TÉNYÁLLÁS

/2018 I. TÉNYÁLLÁS 66965-3/2018 Tárgy: állásfoglalás az ügyfeleknek pénzügyi eszközökről, befektetési szolgáltatási tevékenységről vagy kiegészítő szolgáltatásról befektetési tanácsot vagy információt nyújtó természetes

Részletesebben

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt

Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB jogalkalmazási feladatai Eljárási típusok az EUB előtt Az EUB feladatai túlmutatnak a hagyományos jogalkalmazási feladatokon 1. Alkotmánybírósági jellegű funkciók (pl. kötelezettségszegési eljárás,

Részletesebben

Engedélyezési eljárásra vonatkozó eljárási szabályok. Az engedélyek kiadásához a kérelmezőnek előzetesen kell az engedélykérelmet benyújtani.

Engedélyezési eljárásra vonatkozó eljárási szabályok. Az engedélyek kiadásához a kérelmezőnek előzetesen kell az engedélykérelmet benyújtani. Engedélyezési eljárásra vonatkozó eljárási szabályok I. Általános szabályok A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (Mnbtv.) 46. -ában foglalt rendelkezések alapján az MNB hatósági eljárásaira

Részletesebben

Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 2. oldal (5) Szövetkezeti hitelintézetben történő befolyásoló része

Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 2. oldal (5) Szövetkezeti hitelintézetben történő befolyásoló része Magyar joganyagok - 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet - a Magyar Nemzeti Bank által a 1. oldal 14/2015. (V. 13.) MNB rendelet a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében,

Részletesebben

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában

Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában Rendeltetésszerű joggyakorlás a részekre bontás tilalma vonatkozásában A Közbeszerzési Hatóság Útmutatója alapján, az egységes jogalkalmazás elősegítésére Szerző: dr. Garancsy Georgina jogász, hivatalos

Részletesebben

Duna Takarék Bank Zrt. Javadalmazási Politika. Hatályba lépés: július 1.

Duna Takarék Bank Zrt. Javadalmazási Politika. Hatályba lépés: július 1. Duna Takarék Bank Zrt. Javadalmazási Politika Hatályba lépés: 2017. július 1. Tartalom 1. A szabályzat célja és alapvetések... 3 2. Fogalmi meghatározások... 3 3. Kapcsolódó jogszabályok... 4 4. A szabályzat

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

Természetes személy(ek) befolyásoló részesedésszerzésére vonatkozó bejelentés esetén

Természetes személy(ek) befolyásoló részesedésszerzésére vonatkozó bejelentés esetén Kérdőív pénzforgalmi intézményben/elektronikuspénz-kibocsátó intézményben befolyásoló részesedés szerzésének bejelentéséhez a Bejelentőnek az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.7.13. C(2018) 4438 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek

Részletesebben

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj.

d) szabályzata jóváhagyására irányuló eljárásban szabályzatonként 200 000 forint, az igazgatási szolgáltatási díj. A Magyar Nemzeti Bank elnökének 14./2015. (V. 13.) MNB rendelete a Magyar Nemzeti Bank által a pénzügyi közvetítőrendszer felügyelete keretében, valamint a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások tekintetében

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa 1/2008. számú ajánlása a külső hitelminősítő szervezetek és minősítéseik elismeréséről

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa 1/2008. számú ajánlása a külső hitelminősítő szervezetek és minősítéseik elismeréséről A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa 1/2008. számú ajánlása a külső hitelminősítő szervezetek és minősítéseik elismeréséről I. Az ajánlás célja és hatálya Az új tőkemegfelelési

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn.

h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYTANÁCS Vj-140/2000/10. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Takarék Bróker Értékpapír Forgalmazó és Tanácsadó Rt kérelmezőnek vállalkozások összefonódásának engedélyezése

Részletesebben

Az ún. tippadói tevékenység minősítése

Az ún. tippadói tevékenység minősítése Az ún. tippadói tevékenység minősítése A Bank állásfoglalás iránti kérelmet nyújtott be a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (Felügyelet) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló

Részletesebben

I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje

I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje A Magyar Nemzeti Bank 11/2016. (XII.1.) számú ajánlása az árnyékbanki tevékenységet végző szervezetekkel szembeni kitettségek korlátozásáról I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje Az ajánlás

Részletesebben

Iránymutatások. a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről EBA/GL/2014/ július 18.

Iránymutatások. a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről EBA/GL/2014/ július 18. EBA/GL/2014/06 2014. július 18. Iránymutatások a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről 1 Az EBH iránymutatásai a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről

Részletesebben

II. Az Adatvédelmi tv. 1. -ának 4.a) pontja határozza meg az adatkezelés fogalmát:

II. Az Adatvédelmi tv. 1. -ának 4.a) pontja határozza meg az adatkezelés fogalmát: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet elnökének 2/2003 számú ajánlása a hitelintézetek, a befektetési szolgáltatók, az árutőzsdei szolgáltatók és a biztosítók adatkezelési szabályairól A hitelintézet,

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., b) ii.), 10.2., 12/A.3. és 12/A.4. és pontjainak módosítására. A javaslatok összefoglalása

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., b) ii.), 10.2., 12/A.3. és 12/A.4. és pontjainak módosítására. A javaslatok összefoglalása Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabály 9.4., 9.13. b) ii.), 10.2., 12/A.3. és 12/A.4. és 13.4. pontjainak módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítások az Alapszabály alábbi felsorolt részeit

Részletesebben

Jogi tanácsadási tevékenység kiszervezése

Jogi tanácsadási tevékenység kiszervezése Jogi tanácsadási tevékenység kiszervezése A Kérelmező állásfoglalás iránti kérelmet (Kérelem) nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankhoz (székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 9., telephelye: 1013 Budapest,

Részletesebben

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban

A környezetbe való beavatkozással járó beruházások. engedélyezési problémái a közösségi jogban A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési problémái a közösségi jogban 2010. január 11-én került megrendezésre a A környezetbe való beavatkozással járó beruházások engedélyezési

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. ELŐTERJESZTÉS OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM./2009. Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2009.......-án/én. ELŐTERJESZTÉS a 2001. évi C. törvény III. részének hatálya alá

Részletesebben

A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségeinek október 16-i levele az Európai Parlament elnökének

A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségeinek október 16-i levele az Európai Parlament elnökének A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségeinek 2012. október 16-i levele az Európai Parlament elnökének Fordítás A spanyol képviselőház és Szenátus elnökségei mai üléseiken megvizsgálták az Európai Uniós

Részletesebben

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára

Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és teljes kitettségének számítására vonatkozó iránymutatások ESMA/2012/197

Részletesebben

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások Tájékoztató közlemény a személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírásokról, továbbá az adatkezelőket, illetve adatfeldolgozókat terhelő bejelentési kötelezettségek teljesítéséről A személyes

Részletesebben

Az Alapkezelő nem adott elő tényállást az állásfoglalás iránti kérelmében.

Az Alapkezelő nem adott elő tényállást az állásfoglalás iránti kérelmében. A befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló 345/2011. (XII. 29.) Korm. rendeletnek (Korm. rendelet) az ÁÉKBV eszközeihez viszonyított befektetési korlátjaira vonatkozó rendelkezések

Részletesebben

Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagi Lekötés Szabályzata

Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagi Lekötés Szabályzata Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Tagi Lekötés Szabályzata Ezen utasítás továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat települési adóról szóló 16/2016. (V.20.) önkormányzati

Részletesebben

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti. 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/70/2015. Iktatószám: Vj/70-8/2015. Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 27.5.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (43/2011) Tárgy: Az Ír Köztársaság képviselőházának (Dáil Éireann) indokolással ellátott véleménye a közös konszolidált

Részletesebben

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság

Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság Alapvető jogok az Európai Unióban, Európai Polgárság 2012. december 13. Európai integráció és emberi jogok az EGK/Euroatom és ESZAK keretében lezajló európai integráció egyértelműen gazdasági célkitűzéseket

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,

Részletesebben

Az uniós jog forrásai

Az uniós jog forrásai Lehetséges kategorizálások Lisszabon előtt Az uniós jog forrásai Előadás vázlat Sonnevend Pál Tagállamok aktusai Közösségek aktusai Általános jogelvek Közösségek nemzetközi szerződései Elsődleges források

Részletesebben

tekintettel az 1024/2013/EU rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerint lefolytatott nyilvános konzultációra és elvégzett elemzésre,

tekintettel az 1024/2013/EU rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerint lefolytatott nyilvános konzultációra és elvégzett elemzésre, L 78/60 2016.3.24. AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/445 RENDELETE (2016. március 14.) az uniós jogszabályokban biztosított választási lehetőségek és mérlegelési jogkör gyakorlásáról (EKB/2016/4) AZ EURÓPAI

Részletesebben

Útmutató a befektetési alapok átalakulásához készített tájékoztató jóváhagyásához

Útmutató a befektetési alapok átalakulásához készített tájékoztató jóváhagyásához Útmutató a befektetési alapok átalakulásához készített tájékoztató jóváhagyásához Tartalom Irányadó jogszabályok... 3 A Felügyelet engedélyezési hatásköre... 3 Egyéb jogszabályi rendelkezések... 3 A Felügyelethez

Részletesebben

Engedélyezési útmutató. I. A már létező ÁÉKBV-k és ABA-k PPA-ként történő engedélyezésének közös szabályai

Engedélyezési útmutató. I. A már létező ÁÉKBV-k és ABA-k PPA-ként történő engedélyezésének közös szabályai 2018. november 12. Engedélyezési útmutató az Európai Parlament és a Tanács 2017. június 14-i (EU) 2017/1131 számú EU Rendelete által szabályozott pénzpiaci alapként (PPA) történő engedélyezésre irányuló

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA )

AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA ) 1 AZ EURÓPAI UNIÓ JOGA (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK - BA ) Tételek: 1. Az Európai Közösségek és az Unió jogának alapvonalai. A magyar csatlakozás 2. Az Európai Unió szervezete: Bizottság, Európai Parlament,

Részletesebben

AZONOSÍTÁSI ADATLAP KIZÁRÓLAG A SZOLGÁLTATÓ TÖLTHETI KI!

AZONOSÍTÁSI ADATLAP KIZÁRÓLAG A SZOLGÁLTATÓ TÖLTHETI KI! AZONOSÍTÁSI ADATLAP KIZÁRÓLAG A SZOLGÁLTATÓ TÖLTHETI KI! A természetes személy adatai: családi és utónév: születési családi és utónév állampolgárság: magyar: egyéb: születési hely, idő: anyja születési

Részletesebben

a helyi iparüzési adóról. I. fejezet Általános rendelkezések

a helyi iparüzési adóról. I. fejezet Általános rendelkezések SIROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2004. évi 13., 2003. évi 16., 2002. évi 16. 2000.évi 18., 1999. évi 18. és 1998. évi 16. számu rendeletekkel módositott 1997. évi 18. /1997.december 23./ rendelete a helyi iparüzési

Részletesebben

EIOPA-17/ október 4.

EIOPA-17/ október 4. EIOPA-17/651 2017. október 4. A biztosítási értékesítésről szóló irányelv szerinti iránymutatások az olyan biztosítási alapú befektetési termékekhez, amelyek szerkezetükből adódóan megnehezítik az ügyfél

Részletesebben

I. TÉNYÁLLÁS. 2.3 A Batv. alapján továbbra is kötelező-e a befektetési alap éves beszámolójának könyvvizsgálata? A JOGKÉRDÉSEK

I. TÉNYÁLLÁS. 2.3 A Batv. alapján továbbra is kötelező-e a befektetési alap éves beszámolójának könyvvizsgálata? A JOGKÉRDÉSEK A befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szóló 2011. évi CXCIII. törvény (Batv.) egyes könyvvizsgálókat is érintő rendelkezéseinek értelmezése A Kérelmező állásfoglalás iránti

Részletesebben

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.

Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Követelmények, értékelés Kollokvium, 5 fokozatú jegy, írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban Megajánlott osztályzat (3-5) feltételei: - Óralátogatás - Zh-k megfelelő

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26)

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) L 179/72 AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK 673/2014 RENDELETE (2014. június 2.) a közvetítő testület, valamint annak eljárási szabályzata létrehozásáról (EKB/2014/26) AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK KORMÁNYZÓTANÁCSA,

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT (TTNY)

TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT (TTNY) Alulírott, TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT (TTNY) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII.. törvény szerinti tényleges tulajdonos 1 személyének

Részletesebben

a lakossági banki termékek értékesítéséhez és a lakossági banki szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó javadalmazási szabályokról és gyakorlatokról

a lakossági banki termékek értékesítéséhez és a lakossági banki szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó javadalmazási szabályokról és gyakorlatokról EBA/GL/2016/06 13/12/2016 Iránymutatások a lakossági banki termékek értékesítéséhez és a lakossági banki szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó javadalmazási szabályokról és gyakorlatokról 1. Megfelelés

Részletesebben

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja **

I. A tőkepiacról szóló évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) A Tpt. 5. (2) bekezdésének 4. pontja ** Ref. Ares(2014)2887431-04/09/2014 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikk Szankciók (1) A tagállamok megállapítják az e címben foglalt szabályok megsértése esetén alkalmazandó szankciókra

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 15.6.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE (50/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság szenátusának indokolással ellátott véleménye a bejegyzett élettársi közösségek

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 910 végleges 2006/0305 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2004/39/EK irányelvnek

Részletesebben

A befektetési vállalkozásban történő minősített befolyásszerzés engedélyezése

A befektetési vállalkozásban történő minősített befolyásszerzés engedélyezése A befektetési vállalkozásban történő minősített befolyásszerzés engedélyezése A minősített befolyás fogalma A Bszt. 4. (2) bekezdésének 11. pontja értelmében a minősített befolyás: egy vállalkozással létrejött

Részletesebben

Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok)

Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) I. TÉNYÁLLÁS A Bank állásfoglalás iránti kérelmében foglalt tényállás

Részletesebben

2. Az OBA által nyújtott biztosítás a betétek számától és pénznemétől függetlenül kiterjed minden olyan betétre, amelyet

2. Az OBA által nyújtott biztosítás a betétek számától és pénznemétől függetlenül kiterjed minden olyan betétre, amelyet Tisztelt Ügyfelünk! T-4 /2015. sz. Hirdetmény A Turai Takarékszövetkezet az alábbiakban tájékoztatja a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló hatályos törvény (továbbiakban Hpt.) alapján

Részletesebben

Az EBH iránymutatása. a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott adatszolgáltatásról EBA/GL/2012/4

Az EBH iránymutatása. a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott adatszolgáltatásról EBA/GL/2012/4 Az EBH iránymutatása a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott adatszolgáltatásról EBA/GL/2012/4 London, 2012.07.27. Az EBH iránymutatása a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott

Részletesebben