Cardiovascularis prevenció

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cardiovascularis prevenció"

Átírás

1 Cardiovascularis prevenció Elvárások és lehetőségek az alapellátásban Dr. Tímár Éva Semmelweis Egyetem Budapest Családorvosi Tanszék Epidemiológia fejlődés első stációja látható: a dögvészt, a háborút, éhínséget, a halál. Dürer fametszete óta sokat változott a világ és benne az epidemiológiai viszonyok, de a háborúk és az éhínségek most is velünk vannak, csak a dögvész szenvedett vereséget és a korai halál van visszavonulóban. Epidemiológiai fejlődés periodizációja Első korszak a pandémiák és az éhínségek Második korszak a fertőző betegségek Harmadik korszak a krónikus nem fertőző betegségek Negyedik korszak A betegségek progressziójának lelassulása Epidemiológia A 21. század kezdetén a III. és a IV. epidemiológiai korszak a prevalens az egész világon. Mindkettőben meghatározó a kardiovaszkuláris betegségek, illetve halandóság primátusa. A kardiovaszkuláris forradalom, amelynek lényege a mortalitás csökkenése a fejlett egészségi kultúrájú országokban az epidemiológiai fejlődés meghatározó jelensége. Epidemiológia A hét milliárdra nőtt emberiségből évente hozzávetőleg millió ember hal meg; ezer emberre 8-9 halálozás jut. A halálozás gyakorisága még soha nem volt ilyen alacsony az emberiség történetében Epidemiológia A legnagyobb változás a 21. század kezdetén következett be. Először fordul elő, hogy a KNFB-k okozzák a legtöbb ember halálát 1

2 Haláloki struktúra Megdöbbentő szívügyeink Az érdeklődés középpontjában áll jelenleg a CV megelőzés és kezelés. Miről is beszélünk? CV Prevenció A szív és érrendszeri betegségek a fejlett országokban a halálozási statisztikák éllovasai. Ez Magyarországon is így van. CV Prevenció 2001-es adatok szerint: világszerte 56 millió haláleset kapcsolható a szív és érrendszeri megbetegedésekhez. E halálokok 29%-a koszorúérbetegség, amely évente 16M ember haláláért felelős. USA: e. CV halálozás évente.ennek 50%-a ISZB, 20%-a stroke ben 327millárd dollár volt a CV kórképek költsége. CV Prevenció Európában 20M-ra tehető a coronáriabetegek száma. Évente 4M ember hal meg szív és érrendszeri betegségekben. Magyarországon évente ember hal meg szívinfarctus következtében. Férfiak(%) Nők (%) A kardiovaszkuláris halálozás aránya Európában Férfiak(%) Nők (%) AHA Heart and Stroke Statistical Update* KSH

3 Tendenciák nyugaton és keleten 1970-ben Finnország, Norvégia, Nagy- Britannia a CV halálozás listavezetői tól egyértelmű folyamatos csökkenés 1995-ben végzett felmérés alapján listavezetők a volt szoc. országok. Tendenciák nyugaton és keleten A fejlett Ny-i országokban a CV betegségek korai halálozása 1996: az 1970-es szint 54%-ára c s ö k k e n t!! Magyarországon 1997-ben az 1970-es szinthez képest 22.7%-al m a g a s a b b!!! Epidemiológiai korszakváltás? Vigasztaló magyar adat: a CHD halálozás gyakorisága 13%-al, a CV halálozás 18%-al CSÖKKENT! CV prevenció A fenti adatok jól mutatják a cardiovasculáris kórképek jelentőségét és alátámasztják a CV prevenció iránti fokozott érdeklődést az egész világon. A szomorú statisztikák javítására két lehetőség van az orvosok kezében: a betegség kialakulásának megelőzése, ha már bekövetkezett a baj, a következő infarctus/ vagy egyéb/ megelőzése. Cardiovasculáris prevenció A megelőzés korszerű szemlélet és magatartás kérdése, az orvoslás szerves alkotórészének kell lennie! Cardiovascularis prevenció Primer prevenció: a betegség fellépésének megelőzésére irányuló cselekvések összessége. A betegség még nem manifesztálódott, lappangási fázisban van. A veszélyeztető tényezők már jelen vannak. Secunder prevenció: Célja a fenyegető betegség korai felismerése és kezelése. 3

4 Cardiovasculáris prevenció céljai A morbiditás és mortalitás csökkentése Az életminőség javítása A hosszabb életkilátás esélyének növelése Cardiovasculáris prevenció céljai Csökkenteni az első és az ismétlődő klinikai események előfordulását (coronáriabetegség, ischaemiás stroke és perifériás érbetegség). A prevenció központi célja a rokkantság és a korai halál megelőzése. A cardiovasculáris betegségek oka Az atherothrombosis globalis manifesztációja azt jelenti, hogy a betegség az egész érrendszert érinti. Szimptomatikus, szervi eltérések mellett aszimptomatikus elváltozásokkal is számolni kell. Egy érpálya érintettségénél az esetek 25%-ában a betegség más lokalizációban is kimutatható. E felismerés koncepcionálisan új gondolat az atherothrombosis klinikai megítélésében. A CV betegségek oka Azt jelenti, hogy a különböző cardiovasculáris kórképek etiológiai azonossága mellett a MEGELŐZÉSÜKNEK és KEZELÉSÜKNEK is azonos elvek szerint kell történnie! Cardiovasculáris prevenciós ajánlás 1994-ben, majd 1998-ban Európai ajánlás született a CV prevencióra: rizikófaktorok külön-külön megítélése és kezelése helyett bevezette a globális v. multifactoriális rizikó fogalmát CHD rizikófaktorok módosítható hipertónia magas LDL- koleszterin szint alacsony HDL-koleszterin szint dohányzás fizikai aktivitás hiánya diabetes elhízás (BMI >30) fokozott trombóziskészség atherogen diéta nem módosítható kor férfi nem korai CHD a családi anamnézisben National Cholesterol Education Program Adult Treatment Panel III NIH Publication No

5 A globális kardiovaszkuláris kockázat hipertónia dyslipidaemia SBP 165 Hgmm x2,6 TC 5,4 mmol/l x1,9 x1,3 hipertónia dyslipidaemia SBP 195 Hgmm x5,3 TC 6,1 mmol/l x3,0 x1,7 x8,7 x4,5 x3,5 x2,3 glukózintolerancia x1,8 x5,2 x2,9 dohányzás x1,7 A fent bemutatott kockázatokat negyvenéves, nem dohányzó férfi kockázatához viszonyítjuk, akinek TC-szintje 4,7 mmol/l, szisztolés vérnyomása 120 Hgmm, glukózintoleranciája nincs, EKG-n bal kamra hipertrófia jelei nem mutatkoznak, és a CVD kialakulásának a valószínűsége nyolc év alatt 1,5%. Globális v. multifactoriális rizikó fogalma Mekkora rizikója van annak, hogy valakinek 10 éven belül coronáriabetegsége lesz? Ez a coronáry risk chart alapján határozható meg. Kannel W. In: Hypertension: Pathophysiology and Treatment. New York: McGraw-Hill, Inc.; 1977: Coronary risk chart értékelése..prevenciós ajánlás A magas >20% abszolút rizikójúegyébként egészséges-populáció kezelési protokollja azonos az érbetegek secunder prevenciós protokolljával. Ez azt is jelenti, hogy az érbetegek a következő esemény bekövetkezése tekintetében magas rizikójúak. Nem tesz különbséget az ajánlás a rizikó megítélésekor a coronáriabetegség illetve egyéb érbetegség okozta esemény között. A diabeteses populáció magas rizikójú, így rá eleve a secunder prevenció szabályai érvényesek, azaz úgy kezelendő mintha coronaria betegsége lenne 5

6 ..Prevenciós ajánlás SCORE szisztéma (Systemic COronary Risk Evaluation) A primer és secunder prevenció szabályai élesen nem különíthetők el, egymásba átnyúló szakmai ajánlásokat jelentenek. Elérendő célértékek: Se összchol: < 4,5 mmol/l LDL < 2,5 mmol/l RR <140/90 Hgmm Új Európai rizikóstratifikációs modell kidolgozása indult európai egyén adatait tartalmazza. Publikálva 2003 aug.ban. /European Heart Journal/ Szemléleti változásokat hozott a prevenció stratégiájában! SCORE szisztéma Bevezette a totális cardiovasculáris rizikó becslésének módszerét. Mit jelent ez? Primer végpontként nem a 10 éven belüli coronariaesemények rizikóját becsüli,hanem A 10 éven belül lehetséges FATÁLIS cardiovasculáris eseményekre koncentrál! Újabb biomarkerek 1. Korai coronaria esemény a családban 2. CRP (akut fázis fehérje, májban termelődik citokinek stimulációjára) 3. Homocisztein (citokinek a termelődés stimulátorai) 4. Viscerális obezitás (52 ország, 262 centrum: a haskörfogat a MI önálló rizikófaktora) Reynold kockázatmérő rendszer Reynold kockázatmérő rendszer Tartalmazza Kor Nem Szisztolés RR CRP Össz és HDL koleszterin Dohányzás HbA1c Korai infarktus a családban 6

7 Prevenciós prioritások A legsúlyosabb szövődmények MEGELŐZÉSE A legnagyobb rizikóval rendelkező egyének KISZŰRÉSE lett a preventív stratégia PRIORITÁSA SCORE szisztéma Prioritás azoké Akik már coronáriabetegek, cerebrovasculáris betegek,perifériás érbetegségben szenvednek Még nem betegek /aszimptomatikus egyének/ de az atherosclerosis kialakulása tekintetében nagy rizikójúak, mert. Prioritás a. több rizikófaktorral rendelkeznek, melyek >5%-nál nagyobb rizikót jelentenek a 10 éven belüli fatális CV esemény fellépése tekintetében. b. csak egy rizikófaktorral rendelkeznek, de ennek értéke igen magas: Se összchol: > 8.0 mmol/l LDL > 6.0 mmol/l RR >180/110 Hgmm Prioritások Közeli családtagok: a.) Ha a családban fiatal korban mutatkozott atherosclerotikus CV betegség b.) aszimptomatikus, nagy rizikójú egyén családtagjai Minden, a rutin klinikai gyakorlat során vizsgálatra kerülő személy CV szűrése!! SCORE szisztéma A rizikóbecslés a SCORE-modell és a coronary risk chart esetében hasonló elvek alapján működik. Mindkettőben: a nem,életkor, dohányzás, Se. Koleszterin, vérnyomás alapján történik. Különbség: az életkor tekintetében a Score modell év között 5 éves ugrásokban becsüli a rizikót. SCORE szisztéma Különbség: Európa számára két Score táblázat született: Egy a kis rizikójú országok (Port. Spanyol o.,fr., Olaszo.,Görög,Svájc,Belg./ Egy a nagy rizikójú országok számára. Bevezette a relatív rizikó fogalmát amellyel egy adott személy rendelkezne,ha nem lenne rizikófaktora. 7

8 SCORE szisztéma. Különbség... Egy adott rizikóértéken belül tovább minősít, nagyobbnak becsüli a rizikót ha: a. Az egyén megközelíti a köv. korcsoportot b. Az atherosclerosis preklinikai jelei esetén /agyi CT, carotis duplex scan:carotis intimamedia vastagságmérés, echo:bkh/ c. Korai atherosclerosis a családi anamnésisben. SCORE szisztéma. Különbség... d. Alacsony HDL-kol., magas triglicerid, IGTesetében, magas CRP, fibrinogén, homocystein, apoliporotein esetén. e. Obes és keveset mozgó személyek A családorvos lehetõségei. Bpest VII ker. Felnõtt lakósok Átlag betegforgalom Naponta ellátott beteg havonta ÉVENTE lakáson látogatottak Évente orvosok száma: /nap orvos-betegtalálkozás A CV. Rizikó kezelése a klinikai gyakorlatban A betegek felvilágosítása betegségük természetéről, a dg.-hoz és a terápiához szükséges beavatkozásokról. Megértetni az összefüggéseket: életmód, egészséges betegség között. El kell érni beteg megfelelő hozzáállását a gyógyuláshoz. A dohányzást abba kell hagyni! Passzív is káros! A CV. Rizikó kezelése a gyakorlatban Megfelelő fizikai aktivitás szükséges. Egészséges étrend bevezetése szükséges. Változatos étrendet, az energiát a testsúlyhoz kell alakítani. Étrend tartalmazzon gyümölcsöt, zöldséget gabonapelyhet,v. kenyeret, alacsony zsírtartalmú termékeket,halat,sovány húsokat. Mozgás szerepe a rizikó csökkentésében Heti 3-szor perc intenzív mozgás (futás, úszás, kerékpározás) Már napi 30 perc gyaloglás is hatékony! Az összes rizikófaktorra jótékonyan hat Koleszterin, triglicerid, HDL Vérnyomás Vércukor Testsúly Fokozza az alapanyagcserét, javítja a közérzetet 8

9 A CV.rizikó kezelése a klinikai gyakorlatban A teljes zsírbevitel ne legyen több,mint az összenergia 30%-a és a szaturált zsírok ne haladják meg az összzsírbevitel 30%-át. A koleszterin bevitel ne legyen több, mint 300mg. Az ideális testsúly elérése és megtartása. Ideális BMI: 18,5-25.0kg/m2. A CV.rizikó kezelése a gyakorlatban Hypertónia kezelése A Hy. a CV betegségek legfőbb rizikófaktora! A jól beállított betegek aránya még a legfejlettebb országokban is alig éri el a 20-30%-ot. Az I. fokú Hypertóniát is kezelni kell! A CV.rizikó kezelése a gyakorlatban Célvérnyomásértékek: 140/90 alatt. Diabétesz és veseelégtelenség:130/80 alatt A syst. vérnyomás minden 10 Hgmm-el való csökkentése :12-15%-al csökkenti a szivinfarctus gyakoriságát, a diabéteszes mortalitást. A CV.rizikó kezelése a gyakorlatban Minden 1 kg fogyás 1Hgmm-el csökkenti az artériás középnyomást 6gr-al kevesebb só 5/2Hgmm-el a vérnyom. A CV.betegségek rizikója 115/75 kezdődik A CV. rizikó kezelése Diabétesz, mint rizikófaktor: a betegek 3/4 része CV betegségben hal meg. 2-es tip cukorbetegek 1/3-ának halálát ISZB okozza. Javasolt célértékek 2-es diabétesz mell.-ban: HbA1C< 6,1, éhomi<6.0, postprandiális<4,0-7,5 Profilaktikus gyógyszeres kezelés Thrombocytaaggregáció-gátló kezelés: Primer prevencióban aspirin kezelés csökkenti a koszorúérbetegség kialakulását, csak nagy kockázatú A tanulmányok metaanalysise szerint a koszorúérbetegség rizikója 28%-al csökkent. A halálozást és a stroke-ot nem befolyásolja. Diabétesznél már 30 év felett és egyéb rizikóval: primer prev. Indikáció! 9

10 Profilaktikus gyógyszeres kezelés Secunder prevenció Aspirint minden magas rizikójú betegnek adni kell. Javasolt dózis: mg. CV betegség esetén élethossziglan Clopidogrel: ACS-t követően aszpirinnel 1 évig, stent esetén 1 évig, gyógyszeres stent lehetőleg hosszabb ideig Béta blokkolók (minden AMI-t elszenvedett betegnek javasolt) ACE gátlók ÖSSZEFOGLALÁS GLOBALIS RIZIKÓ KEZELÉS Életmód: dohányzás elhagyása, rendszeres testmozgás Diétás megelőzés és kezelés Testsúlycsökkentés ( 10 %) Vérnyomás normalizálása és célértékek elérése Lipid anyagcsere rendezése célértékekig Szénhidrát háztartás rendezése Családi rizikó felmérése Compliance elérése GONDOZÁS KERETÉBEN G.Rose The strategy of preventive medicine Összefoglalva: a rizikófelmérés célja nem az, hogy az egészséges egyéneket valamilyen vizsgálati eredmény alapján osztályozzuk, akár összetett rizikó alapján is, hanem, hogy megtaláljuk azokat, akiken a megelőzési ténykedések segíteni tudnak. 10

A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban

A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Szűcs József dr. Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő A koszorúérbetegség (agyi érbetegség és perifériás érbetegség) prevenciós stratégiája a családorvosi gyakorlatban Atherothrombosis mint globális betegség

Részletesebben

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat

Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Cardiovascularis (szív- és érrendszeri) kockázat Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/7 Cardiovascularis kockázatbecslő tábla Fatális szív- és érrendszeri események előfordulásának kockázata 10 éven belül Nő

Részletesebben

Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban. Dr. Balogh Sándor

Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban. Dr. Balogh Sándor Kardiovaszkuláris betegek ellátása az alapellátásban Dr. Balogh Sándor A betegségfőcsoportokra jutó halálozás alakulása Magyarországon KSH 2004 Általános prevenciós útmutató az összes átlagos kockázatú

Részletesebben

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása

Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Hipertónia regiszter, mint lehetséges eredmény indikátorok forrása Vincze Ferenc, Bárdos-Csenteri Orsolya, Kovács Nóra, Nagy Attila, Poráczkiné Pálinkás Anita, Szőllősi Gergő József, Vinczéné Sipos Valéria,

Részletesebben

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A TELJES SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI RIZIKÓ ÉS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Dr. Páll Dénes egyetemi docens Debreceni Egyetem OEC Belgyógyászati Intézet A HYPERTONIA SZÖVŐDMÉNYEI Stroke (agykárosodás) Szívizom infarktus

Részletesebben

A KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK PREVENCIÓJA: SZÛRÉS ÉS INTERVENCIÓ CARDIONET PROGRAM

A KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK PREVENCIÓJA: SZÛRÉS ÉS INTERVENCIÓ CARDIONET PROGRAM törd. A/5 konsz. 7/17/05 14:03 Page 1 ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET OALI KIADVÁNYSOROZAT A KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK PREVENCIÓJA: SZÛRÉS ÉS INTERVENCIÓ CARDIONET PROGRAM FELELÔS SZERKESZTÔ: DR. BALOGH

Részletesebben

Elmélet és gyakorlat a fő kardiovaszkuláris kockázati tényezők befolyásolásáról

Elmélet és gyakorlat a fő kardiovaszkuláris kockázati tényezők befolyásolásáról Elmélet és gyakorlat a fő kardiovaszkuláris kockázati tényezők befolyásolásáról Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Prof. Dr. Varga Albert, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet Legfontosabb

Részletesebben

Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kurzus. Szerda, 16-17:30 Tantárgyfelelős: Dr. Szabados Eszter

Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kurzus. Szerda, 16-17:30 Tantárgyfelelős: Dr. Szabados Eszter Kardiovaszkuláris Prevenciós és Rehabilitációs Kurzus Szerda, 16-17:30 Tantárgyfelelős: Dr. Szabados Eszter Kardiovaszkuláris betegségek epidemiológiája, prevenciós alapfogalmak, a globális CV rizikó Dr.

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

Fatalis szív- és érrendszeri események elõfordulásának kockázata 10 éven belül

Fatalis szív- és érrendszeri események elõfordulásának kockázata 10 éven belül 2005; 9 (S6):185 252. A HYPERTONIABETEGSÉG KEZELÉSÉNEK SZAKMAI IRÁNYELVEI 195 Fatalis szív- és érrendszeri események elõfordulásának kockázata 10 éven belül Nõ Kor Férfi Nem dohányzó Dohányzó Nem dohányzó

Részletesebben

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h]

Általános lelet. A vizsgálatot kérő orvos: 70 30 38 59 29 37 11 1 2 0 0 0 [mmhg*h] Általános lelet Páciens: Neme: férfi Megjegyzés: Vizsgálat paraméterei Magasság: 18 Súly: 125 kg cm BMI 38.58 Mérési terv 15/3 (24h), Standard 1 A vizsgálatot kérő orvos: Eredmények SBPao HR Általános

Részletesebben

III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai

III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai III. Melléklet az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató azonos módosításai Megjegyzés: Ezek az alkalmazási előírásnak és a betegtájékoztatónak a bizottsági határozat idején érvényes módosításai. A

Részletesebben

oktatásuk jelentősége és

oktatásuk jelentősége és Cukorbetegek állapotfelmérése, oktatásuk jelentősége és eredményessége az intézeti kardiológiai rehabilitáció során Simon Éva 1, Huszáros Bernadatt 1, Simon Attila 2, Veress Gábor2, Bálint Beatrix 3, Kóródi

Részletesebben

Nagyító alatt a szélütés - a stroke

Nagyító alatt a szélütés - a stroke Nagyító alatt a szélütés - a stroke A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezetõ okok úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az elõrejelzések

Részletesebben

Kardiovaszkuláris betegségek prevenciója, szűrés és intervenció az alakulatoknál

Kardiovaszkuláris betegségek prevenciója, szűrés és intervenció az alakulatoknál 1 Kardiovaszkuláris betegségek prevenciója, szűrés és intervenció az alakulatoknál Sótér Andrea alezredes 1 Hornyák Beatrix százados 2 Dr. Major Gyöngyi orvos százados 3-2011 - ABSZTRAKT Az epidemiológiai

Részletesebben

HYPERTONIAS BETEGEK ELLÁTÁSÁNAK MINŐSÉGE

HYPERTONIAS BETEGEK ELLÁTÁSÁNAK MINŐSÉGE HYPERTONIAS BETEGEK ELLÁTÁSÁNAK MINŐSÉGE Dr. Páll Dénes Debreceni Egyetem OEC I. sz. Belgyógyászati Klinika Debrecen, 2012. május 31. HYPERTONIAS BETEGEK ELLÁTÁSÁNAK MINŐSÉGE 1. Jelentőség 2. Komplex megközelítés

Részletesebben

Hipertónia gondozás, vérnyomásmonitorozás a családorvosi gyakorlatban

Hipertónia gondozás, vérnyomásmonitorozás a családorvosi gyakorlatban Hipertónia gondozás, vérnyomásmonitorozás a családorvosi gyakorlatban dr. Tamás Ferenc Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék Férfiak(%) Nők (%) 36 41 40 39 23 30 42 31 45 37 46 35 44 34 24 21 29 30 Megdöbbentő

Részletesebben

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke

A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke A 2-es típusú diabetes háziorvosi ellátására vonatkozó minőségi indikátorok gyakorlati értéke dr. Nagy Attila, Csenteri Orsolya, Szabó Edit, Ungvári Tímea, dr. Sándor János DE OEC Népegészségügyi Kar DEBRECENI

Részletesebben

Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése

Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Kardiológiai rehabilitációban résztvevő cukorbetegek diétás ismereteinek jellemzése Dr. Kóródi Tünde (Székesfehérvár), Dr. Simon Éva (Sopron), Huszáros Bernadette (Sopron) Dr. Simon Attila (Balatonfüred),

Részletesebben

SIMVASTATIN HATÁSA METABOLIKUS SZINDRÓMÁBAN ÉS 2 TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN SZENVEDÔ BETEGEK LIPIDPROFILJÁRA

SIMVASTATIN HATÁSA METABOLIKUS SZINDRÓMÁBAN ÉS 2 TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN SZENVEDÔ BETEGEK LIPIDPROFILJÁRA Törd. KékesBaloghCsás 10/11/05 19:58 Page 191 medicus universalis XXXVIII/4 5. 2005. *IMS EGÉSZSÉGCENTRUM, BUDAPEST, **ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET, ***ORSZÁGOS GYÓGYÁSZATI KÖZPONT, BELGYÓGYÁSZAT SIMVASTATIN

Részletesebben

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet)

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet) Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban. Dr. Papp Renáta (Országos Alapellátási Intézet) Háttér Hazánkban a születéskor várható élettartam bár 6,05 évvel (férfiak), illetve

Részletesebben

Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban

Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Dr. Simon Attila, Dr. Gelesz Éva, Dr. Szentendrei Teodóra, Dr. Körmendi Krisztina, Dr. Veress Gábor Újonnan felfedezett cukoranyagcsere eltérések előfordulása korai kardiológiai rehabilitációban Balatonfüredi

Részletesebben

Diabetes mellitus és CV kockázat. szívbemarkoló tények és tévhitek. Tomcsányi János Budai Irgalmasrendi Kórház Kardiológia

Diabetes mellitus és CV kockázat. szívbemarkoló tények és tévhitek. Tomcsányi János Budai Irgalmasrendi Kórház Kardiológia Diabetes mellitus és CV kockázat szívbemarkoló tények és tévhitek Tomcsányi János Budai Irgalmasrendi Kórház Kardiológia Miért vagyok itt? 1,2 Antidiabetikus kezelés DM kezelése 1. 2. A diabetologus nem

Részletesebben

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév

Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév Dr. Szamosi Tamás egyetemi magántanár 2015/16 tanév A FERTŐZŐ BETEGSÉGEK MEGELŐZÉSE A KÜLÖNBÖZŐ SZERVRENDSZEREK BETEGSÉGEINEK MEGELŐZÉSE BALESET MEGELŐZÉS, MÉRGEZÉSEK MEGELŐZÉSE A GYERMEK ÉS SERDÜLŐKORBAN

Részletesebben

Prevenció és rehabilitáció egységes szemléletének szükségessége

Prevenció és rehabilitáció egységes szemléletének szükségessége Prevenció és rehabilitáció egységes szemléletének szükségessége Prof. Dr. Tóth Kálmán, Prof. Dr. Czuriga István, Dr. Szabados Eszter PTE KK I.sz. Belgyógyászati Klinika WHO definíció Egészség: a teljes

Részletesebben

A perifériás érbetegség kardiovaszkuláris kockázatértékének megismertetése és szűrési feltételeinek megteremtése az ÉRV programban

A perifériás érbetegség kardiovaszkuláris kockázatértékének megismertetése és szűrési feltételeinek megteremtése az ÉRV programban A perifériás érbetegség kardiovaszkuláris kockázatértékének megismertetése és szűrési feltételeinek megteremtése az ÉRV programban Farkas Katalin Szent Imre Kórház, Angiológia Profil Budapest 2010. november

Részletesebben

Szív- és érrendszeri megbetegedések. megelőzésének egészségpolitikai. Dr. Kökény Mihály

Szív- és érrendszeri megbetegedések. megelőzésének egészségpolitikai. Dr. Kökény Mihály Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésének é hazai és nemzetközi megelőzésének egészségpolitikai lehetőségei Dr. Kökény Mihály az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának elnöke A szív- és érbetegség

Részletesebben

Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest

Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Hypertonia diabetesben 1-es típusú diabetes 2-es típusú diabetes Nephropathia diabetica albuminuria (intermittáló

Részletesebben

Stroke kezelésének alapelvei. Prof. Dr. Komoly Sámuel MTA doktora PTE Neurológiai Klinika igazgatója

Stroke kezelésének alapelvei. Prof. Dr. Komoly Sámuel MTA doktora PTE Neurológiai Klinika igazgatója Stroke kezelésének alapelvei Prof. Dr. Komoly Sámuel MTA doktora PTE Neurológiai Klinika igazgatója Hogyan kezelhetı a stroke? Primer prevenció a stroke rizikójának csökkentése STROKE Akut kezelés Szekunder

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

tipusú diabetes mellitusos betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Praxis adatlap

tipusú diabetes mellitusos betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Praxis adatlap Felnıtt, 2-es 2 tipusú diabetes mellitusos betegek gondozása a háziorvosi gyakorlatban Praxis adatlap 1. Praxis azonosító:( ÁNTSZ azonosító) 2. Ellátás tipusa: felnıtt, vegyes 3. Település formája:nagyváros,

Részletesebben

Hogyan mentsd meg a szíved?

Hogyan mentsd meg a szíved? Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak

Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet. Ápolás és betegellátás szak Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet Ápolás és betegellátás szak Az előadása mint módszer az egészségpedagógiában Laczkó Marianna II. évf. levelezős 2009.04.10.

Részletesebben

A STROKE BETEG AZ INTÉZETI KIBOCSÁTÁS UTÁN: A GONDOZÁS ÉS A MÁSODLAGOS PREVENCIÓ A CSALÁDORVOS SZEMPONTJÁBÓL

A STROKE BETEG AZ INTÉZETI KIBOCSÁTÁS UTÁN: A GONDOZÁS ÉS A MÁSODLAGOS PREVENCIÓ A CSALÁDORVOS SZEMPONTJÁBÓL A STROKE BETEG AZ INTÉZETI KIBOCSÁTÁS UTÁN: A GONDOZÁS ÉS A MÁSODLAGOS PREVENCIÓ A CSALÁDORVOS SZEMPONTJÁBÓL Dr. Horváth Sándor osztályvezetı fıorvos orvostudomány kandidátusa Magyar Stroke Társaság vezetıségi

Részletesebben

Átalakul a társadalom, t. módosulnak nyezők. Bakai Judit. Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet

Átalakul a társadalom, t. módosulnak nyezők. Bakai Judit. Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet Átalakul a társadalom, t módosulnak m a kockázati tényezt nyezők Bakai Judit Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet dr. Bucsányi Gyula Az elkényeztetett nyeztetett, agyonevett, önfegyelem nélkülili nép rövidéletű.

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A hyperlipoproteinaemiák kezelése

Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A hyperlipoproteinaemiák kezelése Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja A hyperlipoproteinaemiák kezelése Készítette: A Belgyógyászati Szakmai Kollégium és a Magyar Atherosclerosis Társaság I. Alapvető megfontolások Bevezetés

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Kardiovaszkuláris betegségek prevenciójának és rehabilitációjának aktuális kérdései Prof. Czuriga István

Kardiovaszkuláris betegségek prevenciójának és rehabilitációjának aktuális kérdései Prof. Czuriga István Kardiovaszkuláris betegségek prevenciójának és rehabilitációjának aktuális kérdései Prof. Czuriga István (Egészségügyi Járóbeteg Központ, Debrecen, Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet) A kardiovaszkuláris

Részletesebben

Dr. Balogh Sándor PhD.

Dr. Balogh Sándor PhD. Szekunder prevenció: Hipertónia Dr. Balogh Sándor PhD. A betegségfőcsoportokra jutó halálozás alakulása Magyarországon KSH 2004 Oki összefüggés a 10 leggyakoribb kockázati tényező és betegség között a

Részletesebben

Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSS

Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSS Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2017. évi Kongresszusa AZ ALSÓVÉGTAGI PERIFÉRIÁS VERŐÉRBETEGSÉG ELŐFORDULÁSA HEVENY MYOCARDIALIS INFARCTUSSAL KÓRHÁZUNKBAN KEZELT BETEGEKBEN: A NEMZETI INFARKTUS

Részletesebben

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban

Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban Eredmények és lehetőségek a háziorvosi kardiovaszkuláris prevencióban Dr. Papp Renáta módszertani osztályvezető Országos Alapellátási Intézet (OALI) Debreceni Egészségügyi Minőségügyi Napok 2014. (DEMIN

Részletesebben

pusú diabetes Nagy Attila Csaba, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar

pusú diabetes Nagy Attila Csaba, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar A 2-es 2 típust pusú diabetes szövődm dményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban Nagy Attila Csaba, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Prevalencia a Háziorvosi Morbiditási

Részletesebben

Nagy Viktor dr., az előadással kapcsolatos összeférhetetlenség. Gyógyszergyári igazgatósági/szakértői/tanácsadói tagság: -

Nagy Viktor dr., az előadással kapcsolatos összeférhetetlenség. Gyógyszergyári igazgatósági/szakértői/tanácsadói tagság: - Kardiológiai Szintentartó Tanfolyam Nagy Viktor dr., az előadással kapcsolatos összeférhetetlenség közzététele, 1 év. Nagy Viktor Semmelweis Egyetem, ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika Hypertonia kezelése,

Részletesebben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben

Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Folyamat-optimalizálás az egészségügyben Dr. Kósa István egyetemi docens Pannon Egyetem, Egészségügyi Informatikai Kutató- Fejlesztő Központ, Veszprém Innovációs Konferencia, Veszprém 2011. Március 30.

Részletesebben

Primer prevenciós irányelvek

Primer prevenciós irányelvek Hány egyén éri el a kitűzött célt? Betegadatok Primer prevenciós irányelvek Dr. Szelid Zsolt Nemzeti Sportközpontok Diagnosztikai Igazgatóság Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

Részletesebben

A cukorbetegség szűrési, kezelési és gondozási stratégiáit vizsgáló egészség-gazdaságtani modell fejlesztése

A cukorbetegség szűrési, kezelési és gondozási stratégiáit vizsgáló egészség-gazdaságtani modell fejlesztése A cukorbetegség szűrési, kezelési és gondozási stratégiáit vizsgáló egészség-gazdaságtani modell fejlesztése Nagy B, Nagyjánosi L, Nagyistók Sz, Józwiak-Hagymásy J, Dessewffy Z, Kaló Z, Vokó Z Magyarországon

Részletesebben

Alsó végtagi perifériás artériás betegségek szűrése családorvosi praxisokban. dr. Tóth-Vajna Zsombor

Alsó végtagi perifériás artériás betegségek szűrése családorvosi praxisokban. dr. Tóth-Vajna Zsombor Alsó végtagi perifériás artériás betegségek szűrése családorvosi praxisokban dr. Tóth-Vajna Zsombor A perifériás artériás betegség (PAD) jelentősége Generalizált atherosclerosis Prevalencia 14% (ÉRV-program,

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Központi vastagbéldaganat rizikó felmérési kérdőív 2012-2013-14. évi eredményei Dr.

Részletesebben

Transztelefónikus EKG-alapú triage prognosztikus értéke a sürgősségi STEMI ellátásban. Édes István Kardiológiai Intézet Debrecen

Transztelefónikus EKG-alapú triage prognosztikus értéke a sürgősségi STEMI ellátásban. Édes István Kardiológiai Intézet Debrecen Transztelefónikus EKG-alapú triage prognosztikus értéke a sürgősségi STEMI ellátásban Édes István Kardiológiai Intézet Debrecen ESC STEMI ajánlás Hová helyezzük a TTEKG vizsgálatot? TTEKG időhatárok 24

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON

AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján

Részletesebben

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével.

Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram. Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Új-Generációs Kardiológiai Szűrésprogram Őrizze meg szíve egészségét a legmodernebb szív- és érrendszeri szűrésprogram segítségével. Őrizze meg szíve egészségét A CardioMobile szűrésprogram célja, hogy

Részletesebben

A nephrológia aktuális kérdései, komplex vesevédelem

A nephrológia aktuális kérdései, komplex vesevédelem A nephrológia aktuális kérdései, komplex vesevédelem Nagy Judit Rheumatológia és rehabilitáció határterületei Harkány,. Vázlat - CKD (krónikus vesebetegségek) mint népegészségügyi probléma - CKD egységesített

Részletesebben

Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van:

Az agyi infarktus (más néven iszkémiás stroke) kialakulásának két fő közvetlen oka van: Szívvel a stroke ellen! - Háttéranyag Az agyi érkatasztrófa (szélütés) okai Tünetei bár hasonlóak, mégis két jól elkülöníthető oka van: az agyi infarktus, melynek hátterében az agyat ellátó ér elzáródása

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén

SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén SAJTÓKÖZLEMÉNY Kockázat alapú cukorbeteg szűrés indul Magyarországon idén A cukorbetegség exponenciálisan növekvő előfordulású, az érintettek számát tekintve népbetegség, gyakoriságából, fennállásának

Részletesebben

Metabolikus szindróma és 2-es típusú diabetes mellitus gyermek- és serdülőkorban Prof. Dr. Barkai László

Metabolikus szindróma és 2-es típusú diabetes mellitus gyermek- és serdülőkorban Prof. Dr. Barkai László Metabolikus szindróma és 2-es típusú diabetes mellitus gyermek- és serdülőkorban Prof. Dr. Barkai László Kassai Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika 2002 1989 2002 1989 Metabolikus

Részletesebben

PAJZSMIRIGY HORMONOK ÉS A TESTSÚLY KONTROLL

PAJZSMIRIGY HORMONOK ÉS A TESTSÚLY KONTROLL PAJZSMIRIGY HORMONOK ÉS A TESTSÚLY KONTROLL SEMMELWEIS EGYETEM Általános Orvostudományi Kar Semmelweis Egyetem Energia bevitel Mozgás Nyugalmi energiafogyasztás Thermogenesis Spontán motoros aktivitás

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

A myocardium infarktus különböző klinikai formáinak összehasonlítása

A myocardium infarktus különböző klinikai formáinak összehasonlítása A myocardium infarktus különböző klinikai formáinak összehasonlítása Infarktus Regiszter adatok Dr. Ofner Péter Cél: A STEMI és NSTEMI diagnózissal kezelt betegek demográfiai adatainak, a társbetegségeknek

Részletesebben

VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató

VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató VASÚTI MUNKAKÖRÖKET BETÖLTİK KIZÁRÓ-KORLÁTOZÓ BETEGSÉGEI (DIABETES MELLITUS - CUKORBETEGSÉG) 1 dr. Kopjár Gábor Foglalkozás-egészségügyi igazgató 2007/59/EK IRÁNYELV Az alkalmazást megelızı vizsgálat minimális

Részletesebben

A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program jövőképe Érrendszeri Központ szervezésével és működtetésével szerzett tapasztalatok Szabolcs-Szatmár-Bereg

A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program jövőképe Érrendszeri Központ szervezésével és működtetésével szerzett tapasztalatok Szabolcs-Szatmár-Bereg A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program jövőképe Érrendszeri Központ szervezésével és működtetésével szerzett tapasztalatok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Dr. Szegedi János A Vascularis Centrum megvalósításának

Részletesebben

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között

A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI NEMZETI PROGRAM tevékenysége és eredményei 2006-2010 között Prof. Dr. Kiss István Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége SZÉNP Programtanácsának elnöke 1 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI

Részletesebben

A metabolikus szindróma epidemiológiája a felnőtt magyar lakosság körében

A metabolikus szindróma epidemiológiája a felnőtt magyar lakosság körében DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM NÉPEGÉSZSÉGÜGYI KAR A metabolikus szindróma epidemiológiája a felnőtt magyar lakosság körében HMAP munkaértekezletek 2009 A METABOLIKUS SZINDRÓMA EPIDEMIOLÓGI

Részletesebben

Anamnesztikus adatok

Anamnesztikus adatok Név:. Dátum: Születési idő:. TAJ szám:. Telefonszám: Foglalkozás (ülő, fizikai, egyéb):.. Legmagasabb iskolai végzettség: Testsúly Testmagasság Vérnyomás Derék körfogat Csípő körfogat Ascites Hepatikus

Részletesebben

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL

DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL 1 DIABÉTESZ A DIABÉTESZESEK SZEMÉVEL FELMÉRÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KÖRÉBEN Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége (MACOSZ), a NOVARTIS támogatásával KINCSES JÁNOS a MACOSZ elnöke 2010. januárjában

Részletesebben

Szűrőprogram

Szűrőprogram Bp. XV. Önkormányzat Dr. Vass László Eü. Intézmény Főigazgató főorvos: Dr. Sólyom Olimpia Szűrőprogram 2013-2017 Kampányvezető: Dr. Wallner Éva XX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XV. Országos

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

A stroke ellátás helyzete Magyarországon

A stroke ellátás helyzete Magyarországon A stroke ellátás helyzete Magyarországon Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika Magyar Stroke Társaság Agyi érbetegségek kórházi kezeléseinek esetszáma és a kezelt személyek száma 160 000 140 000 120

Részletesebben

A kardiovaszkuláris ris betegségek. gek nak és s rehabilitáci aktualitásai. Prof. Dr. Czuriga István Ph.D. Debrecen

A kardiovaszkuláris ris betegségek. gek nak és s rehabilitáci aktualitásai. Prof. Dr. Czuriga István Ph.D. Debrecen A kardiovaszkuláris ris betegségek gek prevenciójának nak és s rehabilitáci ciójának aktualitásai Prof. Dr. Czuriga István Ph.D. Debrecen DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2013. május 29-31. Kardiovaszkuláris

Részletesebben

A metabolikus szindróma klinikai jelentôsége. Útmutató pszichiátriai betegség miatt kezelésben részesülôk számára

A metabolikus szindróma klinikai jelentôsége. Útmutató pszichiátriai betegség miatt kezelésben részesülôk számára A metabolikus szindróma klinikai jelentôsége Útmutató pszichiátriai betegség miatt kezelésben részesülôk számára Mi a metabolikus szindróma? Metabolikus szindróma elnevezéssel szív- és érrendszeri kockázati

Részletesebben

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet

A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban

Részletesebben

A IV. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIA AJÁNLÁSA 2009

A IV. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIA AJÁNLÁSA 2009 KARDIOLÓGIA A IV. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIA AJÁNLÁSA 2009 A IV. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát a MOTESZ Interdiszciplináris Fóruma keretében 2009. november 6-án

Részletesebben

A metabolikus szindróma genetikai háttere. Kappelmayer János, Balogh István (www.kbmpi.hu)

A metabolikus szindróma genetikai háttere. Kappelmayer János, Balogh István (www.kbmpi.hu) A metabolikus szindróma genetikai háttere Kappelmayer János, Balogh István (www.kbmpi.hu) Definíció WHO, 1999 EGIR, 1999 ATP III, 2001 Ha három vagy több komponens jelen van a betegben: Vérnyomás: > 135/85

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a szívinfarktusról

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a szívinfarktusról 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Röviden a szívinfarktusról Szívinfarktus kockázati tényezői Kiadó: Gönc Város Önkormányzata

Részletesebben

Cukorbetegként is stabilan két lábon

Cukorbetegként is stabilan két lábon Cukorbetegként is stabilan két lábon Sipos-Kolarovszki Erzsébet Diabetológiai szakápoló Varga Tünde Emese Intézetvezető főnővér XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Balatonfüred, 2018. Cukorbetegség

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó A év szűrővizsgálatainak eredményei. Dr. Barna István IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Dr. Barna István A részvevők nemek szerinti megoszlása (n=19865) 11755 nő 8110 férfi 41% Férfi Nő 59% A felnőtt

Részletesebben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA 2010-2020 IV. Népegészségügyi Konferencia, 2013. február 27., Aesculap Akadémia, Budapest Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe

Részletesebben

SpringMed EGÉSZSÉGTÁR

SpringMed EGÉSZSÉGTÁR SpringMed EGÉSZSÉGTÁR B E T E G T Á J É K O Z T A T Ó A nagy rizikófaktorok A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK KOCKÁZATÁNAK CSÖKKENTÉSE Elhízás Magas koleszterinszint Magas vérnyomás Cukorbetegség Dohányzás

Részletesebben

A nagy rizikófaktorok

A nagy rizikófaktorok A nagy rizikófaktorok A szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése Elhízás Magas koleszterinszint Magas vérnyomás Cukorbetegség Dohányzás Szûrôprogramok Országos Kommunikációja TÁMOP-6.1.3-08/1-2008-0002

Részletesebben

Az érbetegségek hátterében a legfontosabb patogenetikai

Az érbetegségek hátterében a legfontosabb patogenetikai A CEREBROVASCULARIS KÓRÁLLAPOTOK ELSÔDLEGES MEGELÔZÉSE Az érbetegségek hátterében a legfontosabb patogenetikai tényezô az athero- és arteriosclerosis, ez diffúz jelenség, már az élet elsô évtizedében megjelenik.

Részletesebben

SZÍV- ÉS AGYI ESEMÉNYEK ELŐFORDULÁSA A NEMZETKÖZI MONICA VIZSGÁLAT BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN

SZÍV- ÉS AGYI ESEMÉNYEK ELŐFORDULÁSA A NEMZETKÖZI MONICA VIZSGÁLAT BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN SZÍV- ÉS AGYI ESEMÉNYEK ELŐFORDULÁSA A NEMZETKÖZI MONICA VIZSGÁLAT BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN DR. DUBA JENŐ Az utóbbi évtizedekben a szív- és érrendszeri megbetegedések az egész magyar népesség egészségi állapotát

Részletesebben

Fókuszban a Megelőzés éve A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET!

Fókuszban a Megelőzés éve A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET! Fókuszban a Megelőzés éve 2018-2019 A SZŰRŐVIZSGÁLAT ÉLETET MENTHET! Az elmúlt esztendők nagyszabású munkája és sikerei után 2018- ban ismételten országjáró körútjára indul Magyarország átfogó egészségvédelmi

Részletesebben

A hypertonia legfıbb okai. Még mindig a nephrológia és az endokrinológia?

A hypertonia legfıbb okai. Még mindig a nephrológia és az endokrinológia? A hypertonia legfıbb okai. Még mindig a nephrológia és az endokrinológia? Szabó Attila Semmelweis Egyetem, Bókay Gyermekklinika Bókay Délután 2012.05.03. Szavazás IGEN NEM Gyermekkori hipertónia leggyakoribb

Részletesebben

Antihypertensiv és lipidcsökkentő kezelés a stroke másodlagos prevenciójában

Antihypertensiv és lipidcsökkentő kezelés a stroke másodlagos prevenciójában Antihypertensiv és lipidcsökkentő kezelés a stroke másodlagos prevenciójában Dr. Szapáry László PTE KK Neurológiai Klinika A stroke leghatékonyabb prevenciója a hypertonia felismerése és kezelése Rizikófaktorok

Részletesebben

Testsúlycsökkentés egy kardiológus szemével

Testsúlycsökkentés egy kardiológus szemével Testsúlycsökkentés egy kardiológus szemével Dr. Nyárfás Géza Dr Kovács Márta Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Tények Tények Az elhízás korai mortalitáshoz (6-12- szeres), idült betegségek megjelenéséhez

Részletesebben

KEZELÉSI ALGORITMUS. CÉLVÉRNYOMÁS: < 140/90 Hgmm vagy < 130/80 Hgmm (diabetes) amlodipine 5-10 mg. perindopril 4-8 mg

KEZELÉSI ALGORITMUS. CÉLVÉRNYOMÁS: < 140/90 Hgmm vagy < 130/80 Hgmm (diabetes) amlodipine 5-10 mg. perindopril 4-8 mg KEZELÉSI ALGORITMUS CÉLVÉRNYOMÁS: < 140/90 Hgmm vagy < 130/80 Hgmm (diabetes) 19,257 hipertóniás beteg kezeletlen beteg RR>160/100 Hgmm kezelt beteg RR>140/90 Hgmm amlodipine 5-10 mg perindopril 4-8 mg

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Anyagcsere változások Prof dr Kékes Ede Az anyagcsereváltozások elemzésének koncepciója

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 www.egeszsegprogram.eu EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A Programban résztvevők egészségi állapotára irányuló statisztikai jelentés Projekt:

Részletesebben

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében

Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében Ajánlások a Fizikai Aktivitás témakörében S Z A K G Y Ó G Y S Z E R É S Z T O V Á B B K É P Z É S 2 0 1 5. 1 0. 1 0. D R. L A C Z A G Y Ö N G Y V É R R E K R E Á C I Ó S S Z A K É R T Ő N E M Z E T I E

Részletesebben

NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú

NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú meghatározása. (Megj.: a felsorolt esetekben meghatározó

Részletesebben

A SZÍVÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK KOCKÁZATI TÉNYEZŐI DR. SZŰCS ERZSÉBET EMMI, OTFHÁT EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SZŰRÉSI KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY

A SZÍVÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK KOCKÁZATI TÉNYEZŐI DR. SZŰCS ERZSÉBET EMMI, OTFHÁT EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SZŰRÉSI KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY A SZÍVÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK KOCKÁZATI TÉNYEZŐI DR. SZŰCS ERZSÉBET EMMI, OTFHÁT EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SZŰRÉSI KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY A SZÍV- ÉS ÉRBETEGSÉGEK RIZIKÓFAKTORAI 1948-Framingham vizsgálat rizikófaktorok

Részletesebben

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos

Részletesebben

ÚJDONSÁGOK AZ V. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIÁN Dr.Pados Gyula (Budapest)

ÚJDONSÁGOK AZ V. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIÁN Dr.Pados Gyula (Budapest) ÚJDONSÁGOK AZ V. MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS KONSZENZUS KONFERENCIÁN Dr.Pados Gyula (Budapest) 2011. november 25-én rendeztük az V. Magyar Kardiovaszkuláris konszenzus konferenciát (1) Budapesten. Szervezeti

Részletesebben

Az elhízás korszerű diétás

Az elhízás korszerű diétás XII. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred, 2010.Szeptember 10. Az elhízás korszerű diétás kezelése Dr.Pados Gyula c.egyetemi docens, kandidátus Szent Imre Kórház Lipid Részleg Vezető

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER Forrás: WHO The world health report 2008 PREVENCIÓ SZINTJEI PRIMORDIÁLIS PRIMER ERŐSEN VESZÉLYEZTETTEK (HIGH RISK) NÉPESSÉGI MEGELŐZÉS SZEKUNDER

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / 2010-2011-2012-2013-2014. évi eredmények, összefüggések bemutatása II. Dr. habil Barna

Részletesebben

EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS. Dr. Jancsó Zoltán

EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS. Dr. Jancsó Zoltán EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS CARDIOVASCULARIS VESZÉLYEZTETETTSÉG FELMÉRÉSE ÉS AZ ALAPELLÁTÁS GONDOZÁSI GYAKORLATÁNAK VIZSGÁLATA CARDIOVASCULARIS KOCKÁZATTAL JÁRÓ ÁLLAPOTOKBAN Dr. Jancsó Zoltán Témavezető:

Részletesebben