Antológia 2014.indd :36:31

Átírás

1 1 Antológia 2014.indd :36:30

2 2 Antológia 2014.indd :36:31

3 KARDOSKÚTI ANTOLÓGIA VÁLOGATÁS A ÉVI NYUGDÍJAS VERS- ÉS PRÓZAÍRÓ PÁLYÁZAT ANYAGÁBÓL 3 Antológia 2014.indd :36:31

4 Kiadja: Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtár, Kardoskút Felelős kiadó: Vargáné Neller Borbála Tünde, igazgató Szerkesztette: Vargáné Neller Borbála Tünde Borítóterv és nyomdai előkészületek: Varga Pál Nyomdai kivitelezés: Paulik és Társa Bt., Békéscsaba 4 Antológia 2014.indd :36:31

5 KARDOSKÚTI ANTOLÓGIA Antológia 2014.indd :36:32

6 6 A évi Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjazottai Vers kategória: I. díjasok: Karácsonyi Lászlóné (Gyál) Németiné Kodrán Erzsébet (Csanádpalota) II. díjasok: Dávid László (Orosháza) Németh Árpádné (Pusztaföldvár) III. díjasok: Rákóczi Rudolf Géza (Telekgerendás) Varga András (Békéscsaba) Különdíjasok:Baráthné Hopka Ágnes (Orosháza) Budai István (Szatymaz) Cséfai Szelezsán György (Battonya) Dócs György (Budapest) Fazekas Géza (Gyula) Kardos Mihályné (Hódmezővásárhely) Máté Lajos (Debrecen) Pelle Ferenc (Békéscsaba) Trink Gizella (Orosháza) Zvolenszki Andrásné (Orosháza) Próza kategória: I. díjasok: dr. Bálintné Ágoston Ilona (Szeged) Németh János (Szeged) II. díjasok: Czikora András (Hódmezővásárhely) Hajdrik József (Szeged) III. díjasok: Áchim Pál (Békéscsaba) Németh Józsefné (Orosháza) Különdíjasok:Bondár Zsuzsanna (Szeged) Dimák Béla (Nagyszénás) Dimák Béláné (Nagyszénás) Fabinyi Gáborné (Orosháza) Horvát Jánosné (Battonya) Huszárik Anna (Békéscsaba) Sántáné Kurunczi Mária (Szeged) Suhajda Ferencné (Battonya) Surinya Antalné (Hódmezővásárhely) Vörös Pál (Szeged) Zelenyánszki András (Békéscsaba) A bíráló bizottság elnöke: Koszorús Oszkár helytörténész, okleveles könyvtáros Antológia 2014.indd :36:32

7 Előszó Tisztelt Olvasó! A huszonhetedik Kardoskúti Antológia megjelenése fontos üzenetet hordoz, felhívja a figyelmet a múlt, a jelen és a jövő összefüggéseire. Nagy örömmel méltatom Kardoskút szülöttjét, azt az irodalmi tevékenységet, amit az antológia kötete gyűjt össze. Milyen csodás ötlet volt ezt elkezdeni és milyen csodás a folytatás, amely évek alatt egy generáció felnőtt. Gondoljuk csak át, mennyi minden változást hoztak az utóbbi évtizedek, felgyorsult a világ. Hogy a társadalomra milyen hatással van ez a gyorsulás, azt már tapasztalhatjuk, de még ennek a tendenciának nem tudjuk minden következményét. Oda kell figyelnünk! Üzeni ezt az antológia is, amelyben az ország nyugdíjasainak érett gondolatait, a megélt pillanatok szépségeit, fájdalmait olvashatjuk. Az érzelmi intelligenciáról kevesen beszélnek, pedig nélkülözhetetlen az emberséges létünk fenntartásához. Az antológia őrzi és tanítja ezt a meghatározó emberi tulajdonságot. Ezzel együtt közösséget kovácsol, megerősíti összetartozásunkat, a magyar nyelv gyönyörűségét, a kifejezést mára már hagyományként ápolja. Ünnepet teremt azoknak, akik szerepelnek benne, és lehetőséget a teremtéshez. Vegyünk példát azokról, akik elkezdték szervezni, akik folytatták, akik támogatták ezt az irodalmi tevékenységet, valamint a pályázókról, akik nélkül meghiúsult volna a hagyomány, a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepsége és ez a kötet, amit érdemes olvasnunk évről-évre. Kardoskút, június 10. Lengyel György polgármester 7 Antológia 2014.indd :36:32

8 8 Antológia 2014.indd :36:32

9 Varga András Ne búsulj Barátom Hej, öreg barátom te lókötő, Felettünk elszállt hatvan esztendő, Hajunk fehér, mint téli hegytető, Közülünk távozott sok ismerős. Gondolatunk a múlton tévelyeg, Ábrándjainkon csöndben szendereg, Egy-egy kép, ha szívünkben feldereng, Megtörtént? Vagy csalóka képzelet? Szemünkben a fény, már nem a régi, Szívünkben a tűz gyengén parázslik, Egyenes hátunk enyhén meghajlik, Szavunk halk lett és sűrűn elcsuklik. Kezünkön látni néha remegést, Erőnk nehéz munkához oly kevés, Agyunkban tanyát üt a feledés, Számunkra már letűnt a messzeség?! De azért még szeretjük a szépet, Meglátjuk a csillagot az égen, Habár tudjuk, hogy életünk az véges, Lelkünk mégis teli van reménnyel. Ne búsulj barátom te lókötő, Ki jut még nekünk egy kis szép jövő, Ha úgy vesszük, elmúlt bő félidő, Előttünk van még harminc esztendő. 9 Antológia 2014.indd :36:32

10 Varga András A szőke Tisza Piller Arthúr nyomán Egyszer, valamikor réges-régen, amikor A nap is visszafelé járt az égen, Élt egy szellem a magas hegyek között, Ki a felhők s vizek fölött őrködött. Napközben csakis a bárányfelhőket nézte, Sorjában mindég számba vette őket, Számlálta, terelte naphosszat föl s le, Jókedvben vidáman telt az ő élte. Éjjelente csobogó vizekre vigyázott, Hableánya haja szőkén csillámlott, A szívében az öröm ütött tanyát, Lelkében szunnyadott a boldogság. Ám ahogy a leány cseperedett, szívében Új utat nyitott a vágy, az érzelem, Hívta őt az erdő szelleme, egyre Csalogatta és vonzotta szüntelen. Szellem apját esdeklőn kérlelte, s az öreg Hegyi szellem végül is belement. Belement, hogy imádott szőkesége, Egy szép napon az erdőbe mehessen. Kíséretéül manókat küldött, hogy el ne Tévedjen, egy ismert utat kijelölt. Ez út egy ösvény keskeny útja volt, És a leány most ez úton bandukolt. 10 Antológia 2014.indd :36:32

11 Minden bokor és minden virág az ő útját Figyelte és kedvesen szólt hozzá, Az erdő vén fái őt csodálták, S a leány útját féltőn vigyázták. Szíve hevesen dobogott, s erőt vett rajta Az izgalom, de csak ment, s ki tudja Miért? A vágy hajtotta előre? Az ismeretlen táj? és a remény? Ahogy a szőke hableány haladt, csalogány Édes trillája szólt a távolban, Szívében a vágy egyre csak duzzadt Lelkében a szép mámoros hajnal. Egy tündöklő szivárvány jelent meg az ifjú Herceg az erdő szelleme, s kitárt Karjába emelte a szépséges Hableányt a várva várt szerelmet. Majd kipirult arccal ölelkeztek és édes Csókjaikkal elhalmozták egymást Tűnő idő mintha megállt volna, S az erdő fái halkan susogtak. Ám a manók ezt látva, rögvest az urukhoz Siettek és elmondták neki, hogy A hableány s az erdő szelleme, Forró csókok közt egymást ölelte. A vén hegyi szellem nagyon nagy haragra gyúlt, Villámokat szórva haragjában Az erdőre viharos szelet fújt, Tört és zúzott mi elébe akadt, 11 Antológia 2014.indd :36:32

12 Nem kímélt meg senkit és semmit bősz haragja. Tombolt az erdőn keresztül-kasul, Vízözön szerű esőt zúdítva És százados fákat kicsavarva. Az erdő próbálta rejteni őket, a két Ölelkező szerelmes ifjú párt, Dacolva viharral s az esővel, Állva a vén szellemnek haragját. Ám a gonosz kis manók végül is célt értek, Az ifjú karjaiból a leányt Kiragadták, és futottak véle Várta őket a szellem aggastyán. Az ifjú herceg utánuk indult sietve, Menteni a gyönyörű szerelmét, Szívében a fájdalom mély sebet Ejtett, de éltette őt a remény. Gyötrelmes gondolatok zúgtak az agyában. Mi lesz, ha későn talál reájuk? Az nem lehet, hogy meg sem találja! Itt a boldogság vár még reájuk. Úgy tűnt egy pillanatra időben érkezett! A lánnyal karjában a vén szellem, A gondolataiba merülve Csak álldogált egy szakadék szélen. Arca komor volt, s mély gyötrelem, látszik rajta, Hogy sugárzik róla a gyűlölet, Gonoszság öntötte el a szívét, Lelkébe költözött az üresség. 12 Antológia 2014.indd :36:32

13 Mikor az erdő szelleme, az ifjú herceg Előtte megjelent, ezen szavak Hagyták el ajkát, midőn leányát Feje fölé magasba emelte. Egyetlen leányom! Én szőke hableányom! Te már a hős Duna jegyese vagy! Eredj, siess, keresd meg őt lányom, Mert írva vagyon hogy a társa vagy! E szavakkal a szőke hableányt a mélybe Vetette Az öreg erdő fái Csendben összesúgtak, tanakodtak Majd bölcsen és komoran hallgattak. Az ifjú fájdalma végtelen, s a szívében Az űr kegyetlen tettre késztette, Kardjával a vén szellemnek szívét Átszúrva bosszulta meg szerelmét. Ekkor a vén hegyi szellem magas sziklává Változott, így zárva el az utat Mindenki más előtt, hogy emléke Maradjon minden halandó előtt. A szép szőke hableány teste zuhant a mély Szakadék sötét ismeretlenje Felé körötte szivárvány ragyog, Esését kísérték az angyalok. Szinte örökkévalóság volt e zuhanás, Melyet magába zárt a szivárvány, Szőke haját angyalok fésülték, És körtánccal vigyázták esését. 13 Antológia 2014.indd :36:32

14 Ahol a leány teste a mélyben földet ért, Kristályvíz fakadt, s tört a felszínre, S egy kavargó zúgó áradatként Hömpölygött tova a végtelenbe. Útjában szellemapja rőt sziklái álltak, Hogy így is bosszúságot tegyenek S a víznek útját semmi sem zárta, Mély zúgókon keresztül törtetett. Az öreg erdő százados fái, így őrzik Örök időkön át ez esetet, Mely azóta is itt tör felszínre, A szép szőke hableány szerelme. És a Szőke Tisza azóta is hű maradt Kedveséhez, kitartó szerelmét Bő vizű forrás egyre csak ontja, Örökifjú szellem hercegének. És a herceg szelleme ott él a százados Fák ölelte erdőben, s ha a víz Moraja áthallik a sziklákon, Fenyőillatú csókjait küldi Kedvesének, hol titkos akaratuk, s vágyuk Még ma is ott él örök hűségben, A máramarosi bércek sűrű, Erdőbe borult rengetegében. S a Szőke Tisza fölösleges vizét Haragos morajlással küldi el Útjára, át hegyeken, s völgyeken, Hosszantartó végső utazásra. 14 Antológia 2014.indd :36:32

15 Nyaranta egyszer az Alföldnek rónaságán, Ott ahol már a békesség honol, Kibontja hű szerelme virágát, Hogy kedvese emléke ragyogjon. S e virágözön évente egyszer, hirdeti Szerelmük örökkévalóságát, Ott, még a százados fák alatti, Édes csókjainak boldogságát. E virágzás tartama oly rövid, amilyen Rövid volt a kettejük szerelme, De örök hűségüket hirdeti, Hogy szerelmük mégis végtelen. Millió az a kis virág mi életre kel, Kérészek járják szerelmük táncát, És a Szőke Tisza sosem felejt, Mert szívében hordja imádottját. S e virágzó Tisza ilyenkor temető is, A Kérészek virágzó nyughelye, Az örök hűségnek jelképe is, Melyen ott ragyog a naplemente. 15 Antológia 2014.indd :36:32

16 Budai István Esteledik Egybeolvad a kék ég A szürke határral, Zöld lombok mélyén Elpihen a madárdal. Békák hangos szerenádja Terül szerte széjjel, És ráül a szunnyadó tájra, Ahogy jön a lomha éjjel. Lehull a nap vörös korongja, S lassan felváltja A tájra boruló éjszaka Fekete brokátja. 16 Antológia 2014.indd :36:33

17 Budai István A felhők beszélnek Nyári égen nyargal a szél, Süvít, dohog, magában beszél: Merre jártok, sötét fellegek? Beszélnivalóm volna veletek. Tikkadt, szikkadt a határ, Eső itt csak mutatóba jár. A nap tüze mindenkinek árt, Öntözhetné már eső a határt. Hallva a felhők gazdájuk szavát, Indulnak is az égbolton át. Gyűlnek, ahányan, annyi fajta, Szinte átsüt a munkaláz rajta. S terülnek az égen szerteszét, Visszhangzik a felhő-beszéd: Szárazon semmi nem marad, Ahol a csapatunk elhalad. Gyűlnek egyre, az ég is beborul, Fújni kezd a szél is cudarul. A rét hűvös cseppektől ázik, Sötétlő égen fény cikázik. Vihar előtt a felhők beszélnek, Titkokat mesélnek a szélnek. S ahogy a szavuk megered, A zápor is csendben elered. 17 Antológia 2014.indd :36:33

18 Budai István Én nem értem Én nem értem ezt a világot, mert ilyen dolgokat még ki látott: Ki eddig szelíd volt, most rombol, aki vad volt, most dorombol. A hangtalannak megjön hangja. Ki senki volt, most van rangja. Aki eddig még kardot rántott, most rabként viseli a láncot. Aki gyáva volt, most harcra készen bősz vaddá lett egészen. Aki nagy volt, most beleférne egy visszahajlított tenyérbe. Most az ontja a szép rímeket, ki elharapta a szóvégeket. S annak hajtanak most térdet, aki semmihez sem értett. Mi tompa volt, most ércen kondul, a józan ember megbolondul. Ki eddig betartotta ígéretét, most bírod csak ígéretét. Minden más, mint minek látszik, az ember ma hit nélkül játszik. Ki eddig tétlen volt, most nekilát. Ki sört sem ivott, vedeli a tequilát. S senki sem leli majd honát, ha a világ így megy tovább. 18 Antológia 2014.indd :36:33

19 Fazekas Géza Volent Kati kiállítására Eljöttünk a nagy faluba, El a szép csonka toronyba. Arany kedves Szalontája, Művészeket most is várja. Volent Kati grafikája Elvisz a szép Erdélyi tájra. Megörökít sok szép képet, Amit egykor nép épített. Megmenti az utókornak, Mit magyarok megalkottak. A nagymama tükre volt egykor, Oltár lett az Arany gondolatból. Arany oltár, rajta Nagyszalonta, Szépen mutat ottan a sarokba. Rajta Arany és egy Toldi ének, Petőfi és tőle is egy részlet. Öröm volt e kiállítást nézni, Minden kép az alkotót dicséri. Alkoss tovább ilyen sok szép képet! Örvendeztesd vele a magyar népet! 19 Antológia 2014.indd :36:33

20 Fazekas Géza Nőnapra Legyetek szépek! - mondtam egykoron. Úgy ültem e két szón, mint huszár a lovon. Ma is ezt mondom, ha nők között vagyok, Ma már úgy látom, ez kissé túlhaladott. Mert mi a szépség? Csak üres ragyogás Az élet megtanított, csupán külső hatás. A belső érték adhatja a valót, Ami fölül ír minden mulandót. Legyen az leány, asszony vagy mama, A jóság, kedvesség rajtuk a korona. A teremtés koronái mi, gyarló férfiak, Csak általuk találjuk éltünkben az utat. Végig kísér minket az anyánk, a húgunk, Aztán megtaláljuk kitől mindent kapunk. Ha mégis a szépség néha elborul, Mi hibánk is lehet, hisz léphetünk balul. De ha megtaláljuk éltünkben a nőt, Idősen is szépnek láthatjuk a jövőt! Ti vagytok, kik mindezt szépnek teszitek. Áldjon meg a Jóisten mindig Titeket! 20 Antológia 2014.indd :36:33

21 Hajdrik József Ez vagyok én! Mint a szél, szaladok! Járom nélkül Szárnyak nélkül Rakoncátlan-szabadon. Honnan hová, Merre, meddig? Ki tudja, tán csak eddig? Mint a szél, szabadon Zabla nélkül Taposatlan utakon. Felhőt tépő, vizet tépő Honnan hová Eltekergő. De hozzád mindig Visszatérő Én ez vagyok! 21 Antológia 2014.indd :36:33

22 Hajdrik József Azzá leszel, amit eszel! Teremtőnk jó mélyen belenyúlt a sárba, Hogy e lágy agyagból fiát megformázza. Nem volt még etalon, nem volt prototípus, Erre mondjuk:- Az ember maga a stílus! Egy föld-rög lesz ma jól möggyúrva! Szólt az Úr: S nem bólogat majd, mert jól beszél magyarul! Szájából pörög a rímmel tűzdelt tréfa, Ádi testéből ki lesz filézve Éva! Hárman párban: - két emberünk, meg a kígyó! Úgy vélték, csak azt eszik meg, ami így jó. Hitték, hogy tudás van az ingyen falatban, Így kopasz lett, az árván álló almafa! Közben Deo, azon törte okos fejét, Mitől nőjjön nagyobbra e két fél-személy? Még jó, hogy rájött, zsebben a rejtély kulcsa, Bár kicsit még furcsa ott, az alma csuma! Isten, e-naptól Évát zölddel táplálta, Ádámunkat stikkes vadhússal kínálta. Intőn szólott Urunk: - Nos, kedves gyerekek, Nehogy úgy vegyétek - kitoltam veletek! Való igaz, az leszel majd, mit megeszel! Schirilla mester is ezt mondta, nedvesen! Éva bája? Oly sudár, mint ama pálma, Melynek méz ízű a fénylő datolyája! 22 Antológia 2014.indd :36:33

23 Füle-színe zöld, mint az éretlen szilva. Sárgarépa orra, meg lesz majd puszilva! Szemei? Barnán guruló, bús gesztenyék! Ajka meggy-ízű! Illata? Tűz-szenvedély! Lehelete, mint egy veder szeder, s málna! Hangja? égető pálinka hasonmása! Ettől nyílnak meg a Mennyország kapui, (Évaként várja már Fanniját: Faludy!) De a mi nőnknek bőre, barack bársonya! Nincs az a rút idő, mi ráncát rányomja. Keblének halmai, mint az öles dinnye, Ádám a szögedi, ebből bőszen vinne! Nos, ilyenné eszi magát a vega-nő, Magabiztossága ettől csak egyre nő! És milyen a párja? A trampli, bús lovag! Megmondom előre, mögönne egy lovat. Haja zsíros, remeg a tokaszalonna. Bamba bivalyként néz, s az agya ostoba. Orra csüngő kolbász! Füle két döglött hal. Tán ponty, vagy tán ton? Nem t om, mert ő nem jól hall! Teste petyhüdt, laza s szőrös bőrben, bárgyú! Süket a vakpali, olyan mint az ágyú! Torkán mi híg folyadék, az mind lefolyhat, Kórlapján folyóírásban van lenyomat! Nyakas és Kos fejével feszt a falnak megy! Tüdejében sípszó harsog és fura nesz! Három dolgot tud: - enni, inni, aludni! No meg esténként nőjét jól megszapulni! 23 Antológia 2014.indd :36:33

24 Látva a mi Urunk, e csodás ember-párt, Így szólt: - Ez tök jó! Hisz a kettő páros szám! Megadom az esélyt, váljatok ma eggyé, A maradék hús meg legyen a legyeké! Ui: Tanulsága is van e klapanciának, Ha mi magunkat hisszük Isten fiának, Akkor azt együk ma, mi jól esik nekünk, Azért van eszünk, hogy minden szert ne együnk+! 24 Antológia 2014.indd :36:33

25 Karácsonyi Lászlóné Hová lett? Egy ragyogó csillag Elveszett az égről, Minden éjjel láttam Szobám szegletéből. Mikor a telihold A kéményre hágott, Az én kicsi csillagom Csak nékem világolt. Szobámba lépett, Ágyam szélére ült, Ilyenkor oly édes Angyal zene csendült. Sűrű, sötét gondom Letörölte rólam, S reggelre egy boldog Mosolyt őrzött ajkam. Most már késő ősz van, A hold is véznán ballag, S felhők mögött vacog Valamennyi csillag. Azt a fénylőt várom Szobám szegletéből, Hová tűnt? Elveszett, Vagy lehullt az égből? Azóta sötét van, És a lelkem fázik, Nékem az a csillag Annyira hiányzik! 25 Antológia 2014.indd :36:33

26 Karácsonyi Lászlóné Decemberi dal Az öreg december csosszanva lépdel, Kavics csikordul topa talpa alatt, A szendergő diót ringatja kezével, S szétszór egy maréknyi csillámló havat. Odafönn parányi csillagok gyúlnak, Oly csendes, oly mesés, hallgatag a táj, A fekete gondok fehérré tisztulnak, S lelkemben a szelíd öröm mégis fáj. És az áldott estén csendben álmodok, Ott túl a felhőkön vársz rám kedvesem, Értem jön egy angyal, s már nálad vagyok. Beborít a csendes, áldott ima szó, Harang szavára felcsendül az ének, S köröttem keringve hull a pihe hó. 26 Antológia 2014.indd :36:34

27 Kardos Mihályné Búcsúzik a nyár Mélán búcsúzik a nyár, az ősz lopakodva, lábujjhegyen jár. Fecske, gólya búcsúzkodik, útra kél. Könnyeznek a vándor felhők, langyos eső szemerkél. Piros, arany falevéllel táncot jár az őszi szél, esti koncertjének zeng utolsó száma. Kardos Mihályné Sámli Sarokban pihen, dolga nincs, nem ül rá senki sem. Testére szürke porfátyol terül, törölgetem, lelkem múltba merül. Elporladt már az a kéz, mely jó kedvében faragta rég. Az én apámé volt az a kéz, de áll még a kicsi szék, emléke rám róla visszanéz. 27 Antológia 2014.indd :36:34

28 Marosi László Versírás Már ősidők óta ír verset az ember, S elméjét csiszolva kedvét leli ebben. Rímekben beszél a bánatról, s örömről És versnek nevezi, mit erről lekörmöl. Hőstetteit zengi nagy uralkodóknak, Emlékeket hagyva így az utókornak. Háborúk idején rengeteg a dolga: Buzdít és lelket önt csüggedt harcosokba. Kedvenc témája a nő és a szerelem, Róluk ír leverten, s lángolva hevesen. Az egyik oldalon a szépség és jóság, Másikon pedig a csúfság és gonoszság. Hőskölteményektől borús balladákig, Vidám bordaloktól magasztos ódákig, Operaszövegek, rímek a népdalban, Mind megtalálható ebben a műfajban. Úgy látszik a divat nem finnyás cseppet sem, Fogynak már a rímek a mai versekben. Eltöpreng az ember: hagyja, vagy folytassa? Felmerül a kérdés: lesz, aki olvassa? Verset én is írok, csak szórakozásból, S örömöt szerezni. Nem álmodom másról. Azt biztosan tudom, egy percig sem kétlem, Hogy nem lesz belőlem érettségi tétel. 28 Antológia 2014.indd :36:34

29 Marosi László Ohm törvénye Rohan az elektron folyton körbe-körbe, Áramkörbe zárták, mint rabot börtönbe. Minél inkább csökken a negatív töltése, Annál inkább nő a belső feszültsége. A feszültség osztva áramerősséggel, Ellenállást vált ki a fogyasztók körében. Sztrájkol az izzó is, a munkát letette, Elektromos mező dolgozik helyette. Később ezt a munkát osztja az idővel, S elégedetlen a teljesítményével. Hallva ezt, szegény Ohm mit tehet, kínjában Felháborodottan forog a sírjában. 29 Antológia 2014.indd :36:34

30 Nagyné Kása Edit Telefon Csörög a telefon, látom a számról leányom hív, hát várok. Mami otthon vagy? Mit csinálsz? Szól csacsogva a kis unokám. TV-t nézek mondanám, de újabb kérdés vár reám. Édes hangja simogatja lelkem. Hallgatom szótlanul, amit nekem címez. Közben lesem a filmet, hátha Megértem a szót, mit a szereplők ígérnek. Unokám csalódottan így szól: Itt vagy még? Hallod a hangom? Nincs szívem mondani, megy a sorozatom, Hisz anyja nem ér rá, temérdek a dolga. Kihez fordulhat a gyerek? Marad a nagymama. Máris mondja tovább, mi vár rá holnap, Kivel, hova mennek, mi lesz a program. Szégyenlem kicsit, nem figyeltem szavát, Zavartan meggyőzöm, ismételje mondandóját. Papáról kérdez, hazajött-e már? A kertből hozott-e szőlőt meg szilvát? Mondanám, nincs még itthon, de unokám tovább szövi, majd reggel hozzál nekünk is. Szia Mami! Köszön el gyorsan. Kezdődik a film! Tudod, most nagyon érdekes rész következik. A vonal végén kattanás, majd síri csend. Megszólalni sem tudok meglepetésemben. Bámulom a kezemben tartott telefont, mert éppen véget ért a sorozatom. 30 Antológia 2014.indd :36:34

31 Nagyné Kása Edit Karácsony Hideg téli utcán fények villognak, Ünnepre készül a város sok-sok lakója. A könyvtárban, a derűs melegben, Jókedvű emberek gyülekeznek. Alkotók Köre karácsonyt ünnepli, Vidám, csodás szavakkal élteti. Történet, mese, vers zengő ének, Öröm és csillogás, az arcok égnek. Szorongás, félelem, de erős vágy hajtja, Hogy megmutassa új írását társainak. Felszabadult lélek hatalmas sóhaja száll, Mikor felhangzik a taps a felolvasás után. Van, kinek szabadon szárnyal gondolata, Nem fél szívét megmutatni másoknak. Harsog a szava, élvezi maga is művét, A közönség figyelme kíséri remeklését. A felolvasás öröme megérint sokakat, Megígérik maguknak, jövőre alkotnak. Ott fognak állni ők is, hol most más, A siker természetesen nekik is jár. Elhangzik sok szép és vidám gondolat, Szomorú és bús emlék, mely fogva tart. A szavak ereje áthatol testen, lelken, Meggyőzve mindenkit, alkotni érdemes. 31 Antológia 2014.indd :36:34

32 Sámel Maya Szivárvány Ne hidd, hogy a csíkos az fekete, hogy a szivárvány egyszer csak leér a fejedre és minden vihart elűz a nap vakító ereje. Viharok voltak tombolók, és lesznek szívet szaggatók. Nincs igaz szeretet, csak akarat, mely elfogy és helyére a bánat települ. 32 Antológia 2014.indd :36:35

33 Sámel Maya Belül Bennem van minden, az élet, a keserű, az édes, belül kavarog, villanyoz. Rendezni kell, leírnom kell, mert fölborul a rend. Előre szépet és jót, háttérbe a szomorút, szeretem a vidámat, a verset, a szeretetet, megvetem a hazugságot, a kétszínű csalfaságot. Emberek: a butákat ne csapjátok be, a bénákat ne lökjétek fel, a csúfokat ne vessétek meg, csak a rút csalfaságot, a hazugságot kerüljétek el. Hallgassatok a lélek szavára, ha van még lelketek, ha nem bocsátottátok még áruba. Lélek kell a testnek, mert különben szenved. 33 Antológia 2014.indd :36:35

34 Szántó Juli A róka Volt egyszer egy ravasz róka, Benne élt a kotorékban. Reggel, mikor kitántorgott, Rettenetesen éhes volt. A kakas eszébe jutott, Mely a kisfaluban lakott. Felhúzta a kis csizmáját, Így indult el az erdőn át. A kerítést átugorva Egyenesen ment az ólba. Bodri kutya bizony fent volt, Meglátta a rókafiút. A ravaszdit megcibálta, Lompos farkát leharapta. Az a farka nélkül futott, A kiskakas megnyugodott. Nagy vidáman kukorékolt, A Bodrinak puszit adott. 34 Antológia 2014.indd :36:35

35 Trink Gizella Egy Monet kép bűvöletében Vidám dalt dúdol a szél, rezdül a fán a levél, pipacsok szirma lángol, mint pajkos lánysereg- táncol, lebben bókol a szélben, nem táncolt soha ily szépen ezernyi virág a szélben. Mint egy röpke lepke- szállcsapongva ide-oda jár, virágok közt alig látszik, a szél hajával játszikpipacsot tép a kislány. A nevelőnő hívja. Bár fogy türelme, de várja. Viruló pipacs - csokrával tovaszökken a lányka. Út mellett, fák közt csendbenmint őr az őrhelyén - lesben - vén kastély messzire néz, régi emlékeket idéz. Fölötte - mint a madár,- a felhő mind messzire száll, de vele marad a nyár, a pipacsok, s a napsugár. 35 Antológia 2014.indd :36:35

36 Trink Gizella A szegény fakír Él kék hegyen túl egy fakír, kinek szeme egész nap sír: mert vagyona csak egy tapír, - s hogy elfogyott mind a pap-íreladó lesz így a tapír. Előtte egy árkus papírs főnökének levelet ír. (Aki nem magyar, hanem ír, és gazdagabb, mint a fakír.) Míg választ vár, tovább sír. A főnöke ily választ ír: Feladva már a kért pap-ír! Ha igaz, amit a pap ír, egy évig elég lesz e pap-ír. Üdvözöl főnököd: az ír. Elégedett már a fakírtudta, hogy nem hiába ír. Megmaradt az árva tapírnem lett az árából pap-írmert megmentette őt az ír. Mert boldogan él a fakír,- így tollam több sort nem ír. 36 Antológia 2014.indd :36:35

37 Horvát Jánosné Ősszel Ősszel sárgul, hullik a lomb, Rövidülnek a nappalok, Gyengül a nap ereje is, Korábban beesteledik. Rajtunk is múlik az idő, Hajunk lassan deresedő, Gyorsabban telnek az évek, Közelgünk az öregséghez. Van az ősznek is szépsége, Idős kornak is öröme, Gyermekeink, unokáink, Életünket megszépítik. Őszre tél jön, télre tavasz, Újra éled, újra sarjad, Új rügyet hajt a lombos ág, Unokáinkban élünk tovább. Örök körforgás az élet, Szeretet nem lehet véges, E1 nem múlik, el nem fogy, Szeretetből kell nagyon sok. 37 Antológia 2014.indd :36:35

38 László Elemér Tavaszköszöntő 38 Köszöntelek április, Te csalfa szép leány. Csábos mosolyod hamis, - szép szemedben csalfaság. Megcsalod az emberek bizakodó álmát. Mert, hogy csalfa vagy, mint minden szép leány- Hiába is tagadnád! Nincs ember a Földön, ki hinne szavadnak! Ha enyhül a zord idő, felveszed szép ruhád. Kebleden piros tulipán, kezedben égő aranyág, s királynőként fogadod hódolóid nagy hadát. Csalfán hitegeted őket, a bízva reménykedőket. Aztán gondolsz egyet személyed szerint- Aranyágad legyint a zöld lombok felé, s a fákra hópehely száll. Mintha nem is a nyár lenne a jogos utód. Pedig az ember vár a tél után valami jót. Dúsillatú virágokat, és vidám dalnokokat a zöld lombok közé. Az erdők és mezők Antológia 2014.indd :36:35

39 színes tollú madarait, kik hosszú utat tettek, amíg ismét hazaértek. Ők vidám dalukkal köszöntik-e szép Hazát. Kárpátok koszorúját, s az aranykalászt ringató délibábos rónaságát. Hát kedves április, óvd a fiókák életét! Mert az élet szép, ha fogjuk egymás kezét! És nézd a kis mókust, az ágak közt, hogy motoz, s ahogy kecsesen átrepül egyik ágról a másikra bozontos szép farka fátyolként úszik utána, zöld lomb a tanyája. Ezért hát ne bolondozz Te, csalfa szép leány! Elment a zord tél, - jöjjön a vidám nyár! 39 Antológia 2014.indd :36:35

40 László Elemér Játékos kezek Színházi félhomályban, miközben pereg a darab - S az énekesek hangjától a díszlet megreped. A nézők feszülten figyelik az eseményeket - Lent a székek soraiban egy másik darab- pereg. Csöndben, tisztes távolban nyugszanak a kezek. Az egyik kéz karcsú és finomvonalú. A másik erős, megbízható - akire támaszkodni jó. Olykor-olykor óvatosan egymás felé nézegetnek, majd évődve szól az egyik a finomvonalú, karcsú. Mért nem jössz közelebb? Mire így felel a másik: Mennék is meg nem is, de nem tudom, mit tegyek? Ugyan kedves, csak nem félsz? Kacérkodik az egyik. Szóval akarod, hogy menjek? Örvendez a másik. Ha ezt mondanom kell neked, akkor ne meresztgesd a szemed! Csúfolódik az egyik. És ha odamegyek, akkor nem szaladsz el? És ha elszaladok, mert félek? Akkor te mit teszel? Én akkor elkaplak és többé nem engedlek el! 40 Antológia 2014.indd :36:35

41 Németh Árpádné Kardoskúti találkozó Kardoskúton vagyunk - leszünk - ismét mindenki sietve elhozta kincsét. Belső énjét, lelke mélyét megmutatni, a fel-feltörő érzelmeket tudatni. Terike negyedszázados ötlete: a nyugdíjas tollforgatók ünnepe. A hely szelleme, hagyománya kötelez, az ihlet fátyla mindenkit fölfegyverez. Mi, szorgos tollforgató aspiránsok, küzdünk, hogy teret kapjanak az írások. A pályázati anyagok üzenete: személyiségünk vitalitás-tünete. Nekünk az írás öröm, önterápia, főleg, ha a mű csillog, mint a kerámia. Lelkünk szondázása, kitárulkozása, méltóságunk pici megcsiklandozása. S mi lehet a pályázók jutalma? Az írás elismerése, szabadalma, zsongás, időutazás, letisztulás, s megkoronázza egy szép kirándulás! Itt barátságok alakulnak, mélyülnek, a résztvevők megújjódnak, szépülnek. Fáklyaként fénylik bensőnk, ragyog, mert itt vannak köröttünk az őrangyalok. 41 Antológia 2014.indd :36:35

42 Kardoskút nekünk színtiszta oázis, a szervezés mindig professzionális. Mindenkit ellágyít a ház meghittsége, a vendéglátók szeretete, kedvessége. Induljon hát részünkről a köszönet, fogadja mindenki hálánkat, akit illet. Kardoskút nekünk a kultúra fővárosa, sok-sok rajongót gyűjtsön fénysátora! Németh Árpádné Minden pillanat 42 Minden pillanat pirkadat lesz hajnalban nyíló tűzvirág, mert kezed érintésén átsugárzik egy új nap, egy új nyár, egy új világ. Minden perc kapzsivá lesz számító, vén uzsorás, míg lelkünk zenekarában felcsendül a legszebb dal, a legszebb utazás. Minden óra világfi lesz, délceg, büszke óriás, míg téged, velem asszimilál, egy tekintet, egy ölelés, egy kézfogás. Minden nap csalogány lesz, karcsú, fürge kismadár, mely újra hív és újra csábít, jaj, kismadár, dalos madár, el ne szállj! Antológia 2014.indd :36:35

43 Máté Lajos Vonaton Nyári napon iszonyú hőségben, Izzadtam a vonat fülkéjében. Légy repült be lehúzott ablakán, Körbe szállott a fülke négy sarkán. Kiszemelt egy női útitársat, Őiránta érzett lelki vágyat. Belebújt a lenge zsákruhába, Hiába is kapkodott utána. Duruzsolva csiklandozta keblét, Ruha alatt bejárta a testét. Kiutat csak lába között talált, Otthagyta a csiklandós alanyát. Rászállott az ablak párkányára, Azután egy másik légy hátára. Útitársnőnk sanda szemmel nézte, Nem bántotta! - Pedig tetten érte. 43 Antológia 2014.indd :36:35

44 Máté Lajos Hajnali fényben Látszik már bíborszín sugara a Napnak, Messze a földszélén óvatosan ballag. Hosszú árnyékot vet az erdő nagy lombja, Azokon bukdácsol felém a nap gondja. Álmomból ébredtem, félig még álmosan, Azt, amit álmodtam, dereng homályosan. Mintha egy új élet kezdődne - e napon, Mert rólad álmodtam édes szép angyalom. Rólad álmodoztam nem egyszer, sem százszor, Csak az Isten tudja, életemben hányszor. Forró csókot adtál édes szép ajkaddal, Örömet okoztál rám omló hajaddal. Éreztem szívednek sűrű dobbanását, Amikor öleltem karcsú tested vállát. Sugárzott szemedből szerelmed mámora, Te voltál az élet, mindenkor számomra. Itt maradtál velem több, mint ötven éve, Áldjon meg az Isten milliószor érte. Egymásba szerettünk, fiatalok voltunk, Az élet tengerén azóta hajózunk. Nem látjuk a partot, lassan közeledünk, Elringat bennünket örökös szerelmünk. Ha majd a túlparton hamarabb kiszállok, Szerelmes szívemmel ismét reád várok. 44 Antológia 2014.indd :36:35

45 Cséfai Szelezsán György A vers A vers - gondjaim balzsama. A vers -visz hord a világba. A vers - fáklya, fény, lámpa. A vers - alany, állítmány, ige csokorba. A vers - az élet, sors, hegye, völgye, bokra. A vers - bú, bánat, öröm, az embert szóra bírja. A vers - a költő menedéke, bár néha elmegy suhanva. A vers - jó vers arra veszi irányát, amerre a költő akarja. A vers - igazat, jót, hűt, szépet, öltöztethet jogba. A vers - akkor jó, ha meleg szeretettel mosolyog vissza. A vers - amit mondani kell, - amit beszél az ember ajka. Az az igaz vers, amely az emberek sorsát, világát, tetteit veszi számba. Verset próbáltam írni - róla beszélni, - talán nem hiába?! Megmondhatom az írás lelkem vágya! Írnék verset sokat, ha, ha, ha, ha valaki csak hallgatna, de ha azt mondják hallgass, menjél inkább napszámba, - én erre azt mondom - majd hallgatok a halálba! 45 Antológia 2014.indd :36:36

46 Cséfai Szelezsán György A régi ház előtt A régi ház előtt - elfog a vágy, a titok mélye, A régi ház előtt - csöndes minden néma. A régi ház előtt - súlyos a perc messiás kétség? A régi ház előtt - elmélázok, - maradjak még? A régi ház előtt - emészt a bánat,- az a rút csibész! A régi ház előtt - hát nézzetek rám, itt fog az alkonyég... Hosszan megálltam hunyorogtak rám a virágok, ezüstösen villogtak a csillagok, peregtek a harmatok! Homlokomat nekiszögeztem a régi falnak, hát itt vagyok, - rég ide vágytam, lássatok, innen őrizem az emlékeket, a kertet, a deres fájdalmakat, innen vágytam az anyai csókra, lesve, bújva, amit már nem kapok... Én, ki gondolatban ott járkálok a régi ház előtt, lelkemben őrzöm, nézem: mint méla figyelő a felhőt... A néma ház előtt - nem rejtem el többé magam innen jöttem, ahol ma már csak csend és béke van Antológia 2014.indd :36:36

47 Gőghné Dán Rozália Az én tanyám Kicsiny tanya hol vagy, állsz-e még? A gyönyörű fák suhognak-e körülötted, mint rég. Hosszú hajú copfos kislány vágyakozva futna feléd, Csengő hangon kiáltva, itt vagyok ismét. Gyermekkora legszebb álmát újra visszavárja, Kicsiny kerted virágait ápolná imádva. De szobád ablakán kinézve már csak az emléket látja, Halvány fények az eperfa soron lassú táncot járnak. Kik ott éltek, csupán csillagfényként térnek haza, A copfos kislány is már őszült hajjal gondol vissza. Tudom, érzem, Te ott állsz még csendesen, Az orgona illata közt várva csilingelő kacajunk dallamát. S majd ha eljön az idő, szívünk lüktetése megáll, szívem ott hal meg szívedbe zárva, hogy így éljem életem tovább. S te csak szeress emlékezve, szenvedéllyel tovább. 47 Antológia 2014.indd :36:36

48 Gőghné Dán Rozália Vágyak Te megtöltötted életem vágyakkal, álmokkal, reménnyel és szerelemmel. A sötétben nem kell, hogy lássalak, hisz érintésed vágyakozva érzem. Kérlek, ölelj magadhoz, mint rég, gondolatban veled vagyok mindég. Csendesen várom jöttödet felém, kézenfogva induljunk új utunk elé. Büszkén, boldogan, teli reménnyel, haladjunk álmaink felé, míg melegen süt le ránk a nap sugara, erőt adva nekünk hosszú utunkra. S majd ha eljön az idő, szívünk lüktetése megáll, szívem ott hal meg szívedbe zárva, hogy így éljem életem tovább. S te csak szeress emlékezve, szenvedéllyel tovább. 48 Antológia 2014.indd :36:36

49 Németiné Kodrán Erzsébet Fát ültettem Az első fa, amit ültettem, Nem volt más, csak egy szem dió. Ott találtam a répaföldön, Varjú hozhatta vagy egy rigó. Pici vékony szára volt csak, És két, három kicsi levele, De harsogóan zöldelt a fácska, Életerővel volt tele! A kert végében, a méhes mögött, Ástam neki ültető árkot, Tapostam mellé jó puha földet, És dugdostam köré hóvirágot. És nőt a kis fa, évről évre Hajtotta, növelte sok-sok ágát, Pár év múlva a méhesre terítette Árnyat adó hűs koronáját. Évtizedek jöttek, mentek, Lerombolták a kis tanyát, De a sors valahogy megmentette A pusztulástól a diófát. És ha jön a tavasz minden évben, Új lombot hajt minden ág, És kinyitja pici fehér szirmát A vele ültetett hóvirág. 49 Antológia 2014.indd :36:36

50 Németiné Kodrán Erzsébet A Munkácsy kiállításon Ahogy ott álltam tágult szemmel, Az óriási kép alatt, Lebénított egy pillanatra, A múltba szálló gondolat. Úgy éreztem, hogy ott vagyok én is, A kereszt alatt a Golgotán, S kezemre hajtott fejjel mondom, Szívet szaggató bús imám. Jaj Uram, mit tettünk Veled, Hogy így ért véget az életed? Istenségedet semmibe vettük, A töviskoszorút fejedre tettük. Gyenge testedet keresztre vontuk, Istenségedet megtagadtuk. Jaj, Uram megadtad mégis, Hogy a bűnömet megbánjam én is! Hogy láthassam ezt a tündöklő képet, A földöntúli, sugárzó szépet! Mert adtál nékünk egy olyan mestert, Egy igaz szívű, magyar embert, Kinek lánglelke látta a csodát, És átszárnyalva időn, téren át Elénk hozta vászonra festve, A megbocsáthatatlan Golgotát! 50 Antológia 2014.indd :36:36

51 Pelle Ferenc Remények háza Futottam, döcögtem, sok év van mögöttem. Eddig már nyolcvanöt, a remény többhöz köt. A halál elkerült, a létem sikerült. Mennyi még nem tudom, szép lassan lefutom. Ez nekem bőséges..., sok nem lehet hátra, hálából kezemet kulcsolom imára. Hosszú úton menegetve így is közeleg a vég, ott fenn csillagok táncolnak, övék a végtelen ég... Utam mellett bokrok, árok, fa tetején varjú károg. Gerlepár fészkel a fán, kérő szemek néznek rám. Haladva életem útján, göröngyös út, néhol virág; ha megállok, s visszanézek, kísérőm a bűnös világ. 51 Antológia 2014.indd :36:36

52 Látásomat zavarja a lét, távolban szépen zöldell a rét. Föld forog..., látszólag kerekbe, szél felkavart port fúj szemembe. Virágzó akácfa menyasszony marasztal, dolgos méhecskéknek terített az asztal. Állok, mennék tova..., visszanézek jobbra, jön felém egy kutya, követője kobra. A kutya vicsorog, a kígyó tekereg, földet hord egy ember..., talicska nyekereg. Út szélén leülök, kobra orvul támad, próbálok elfutni, de a lábam fárad. A kutya is gyanús, mintha veszett lenne, szívemre pályázik, neki az kellene. Páros fasor szabta úton menekülök, miközben azt érzem, csak ülök, csak ülök... Hirtelen ébredés..., másként érzem magam, lassan megtalálom belém szorult szavam. Ismét elindulok..., nincs idő, nem várok, egyre inkább érzem, álomlábbal járok. Megyek..., mendegélek..., ha lehet, míg élek, létem különleges, sors kezétől félek. Találkáink voltak..., remélek még párat, szép gondolatokból építhetek várat. Amerre most megyek, virágoskert látszik, kapujához érve a szemem káprázik... Ami volt megszépült, olyan, mint festett táj, számomra vonzó lett, tátva marad a száj. 52 Antológia 2014.indd :36:36

53 Betérek a kapun, be az épületbe, a fogadó látvány nincs előlünk rejtve. Vajszínben a falak, a mennyezet fehér, a látott összhatás nyugtatóval felér. Központ felé megyek virágágyak között, sarkokban is virágszékek, padok mögött. Hihetetlen ennyi mozgó fehér virág, szegfűtől rózsáig itt a virágvilág. Úgy látom ez kórház: nővérek fehérben, mindent megtesznek a beteg érdekében. Reménnyel aggódó orvosokat látok, megnyugodva én is gyógyulásra várok. Ők is hófehérben ismert főorvossal, nyugtatóként ható biztató mosollyal. Négy évvel ezelőtt sárgán voltam itt benn, kijelentem, Velük megáldott az Isten. Bizodalmam most is gyógyulással ér fel, hit - remény - szeretet igaz érzésével. Mások is reménnyel várnak itt napokat, nem pedig a fénylő égi csillagokat... Ismerős e kórház, már kétszer voltam itt, egészséget kaptam, visszahozott a hit. Akkor is és most is szeretet fogadott, Isten, orvos, nővér új életet adott. Jelentkezés után adatszolgáltatás, vérvétel, lázmérés, ebéd, s ágyfoglalás. EKG fontos volt, szívem megkívánta, furcsa állapotát egészségem bánta. 53 Antológia 2014.indd :36:37

54 Napi menetrendet előírás szabta, állapothírt beteg főorvostól kapta. Az a hír volt kedves: Már holnap elmehet, ha vigyáz magára, egészséges lehet. Ez nem oly egyszerű, sok betegség hosszú, ész nélküli létért ez a testi bosszú. Én is adok okot a testi haragra, bajban megfogadom, vigyázok magamra... Mindegy, mily a kórház, furcsaságok háza, van beteg, mit sem ad magára sem másra. Sok öregnek agya kihagyásit játszik, nem tudja mit csinál, nővérrel vitázik. Volt éjjel, hogy egy nő hangosan kiabált: Segítség! Segítség! Nem tudtuk mit csinált. Hamar kiderült, hogy nem akart mosdani, tudott szitkot, átkot nővérnek mondani. Működő dumagép..., be nem állt a szája, hangos csevegését fűtötte a mája. Folyt belőle pletyka, politika, epe, szavait kísérte hadonászó keze. Más meg menni akart, légyen éj vagy nappal, kérlelés nem hatott, bírta akarattal. Nem sorolom tovább, események bőven, reggel, délben, este és minden időben... Mindezt a nővérek tudomásul vették, kötelességüket türelemmel tették. Csak dicsérni tudom, amit öt nap láttam, mint egy beteg ember, többet nem is vártam. 54 Antológia 2014.indd :36:37

55 Nekem szerencsém volt, egészséget kaptam, én is igyekeztem, magamat nem hagytam. Szakszerű munkának gyógyulás a vége, BEL- három jó híre, betegnek reménye. Németh Józsefné Öreg szív Ó, én öreg szívem ne játssz A hegedűddel ilyen kopogós ütemű, Kihagyós szívhúrján elpattanó fals zenét! Ne tedd ezt velem, hiszen úgy bízom benned Mint az artista a magasba, ha nincs biztosító kötél. Nekem a biztonság, egy másik szív, Mely mellettem dobog, szép egyenletes, de már nem Virtuóz hegedűszóval. Ez a zene kísérjen engem, amíg csak hallani vélem. Ugye nem nagy kérés? Te, aki mindent tudsz, tedd meg nékem. Tudom, kicsit sokat kérek. Hiszen adtál nekem e másik szívvel Ötvenhárom évet, Vivaldi négy évszak összes csodálatos zenéjével. Adj még Uram egy kis ráadást! Megköszöni néked két öreg szív, Kicsit fals hegedűszóval. 55 Antológia 2014.indd :36:37

56 Dávid László Múló idő Minden álmom olyan mint a lábnyom amit feltölt a Föld szűz homokja. Előbb mutat valamerre utat, majd nem vezet sehova az útja. Éji sötét kopog mint a sörét, Körülöttem nyögdécsel a magány. Nagyon messze, a távolba veszve most illan el a szép perc valahány. Színes kendő, virág, rózsavessző, mi dísze volt rég az életemnek, mind elhagyott. Maga után magot, jövőt nem szórt, messze menetelnek. Megbékélve, végleg beletörve, búcsút intek bús lélekkel nekik. Amit tudok, hogy a fakult álmok múló időt utól nem érhetik. 56 Antológia 2014.indd :36:37

57 Dávid László Suttogó szavak Fenn a hegygerinc mohazöld puháján fekve nézem, hogy apró, kicsi felhő hogyan igyekszik a sietők után, s mire eléri, ő is hozzájuk nő. Közel vagyok itt, most közel az éghez. Fáradtan hever mellettem az idő, a könyörtelen, a sorsom, mely végez a múlttal és nem érdekli a jövő. El is fáradtam. Közben elavultam. Nem tudok semmit a rohanó mából. Elévült majdnem mind, amit tanultam, s lehullott rólam, mint gyümölcs a fáról. Csak azt tudom, hogy jó volt veled élni. Szerettem hajad, a tested illatát, s amitől féljek, nem volt akkor semmi, körülvett sok-sok szerető jóbarát. A kövek apró, vékony repedésén fölért hozzám a Föld suttogó szava. Fent közel az Ég. Lent a sötét mélyén vihar készül, s szólnak, siessek haza. 57 Antológia 2014.indd :36:37

58 Rákóczi Rudolf Géza Ima az örökkévalóhoz Kín-keserves ima ez, Amelyet ma mondok: Ránk szakadtak a keservek, S a mérhetetlen gondok! Mi atyánk, Úristen, Ki fenn lakozál az égben... Az elérhetetlennek tűnő Nagy-nagy messzeségben! Szabadíts meg a gonosztól, Mi lakozék lelkemben! Már olyan régen kerülgetsz, Mondd, miért versz úgy engem?! Sem szebb, sem jobb már eztán sem leszek. Mely felülmúlna Téged, Hisz ezen múlik mítoszod, S nagy-nagy dicsőséged! Az életet, melyet tőled kaptam Olcsón nem adom... Bár tiéd ez a csonka ország, És a... Hatalom! Már létem sincsen a Reményhez, Mely úgy vonzana engem... Vonj ki engem e világból, Szabadítsd fel lelkem! Most és mindörökké...ámen! 58 Antológia 2014.indd :36:37

59 Rákóczi Rudolf Géza Farsangi hangulat 2013 Az éjszakai élet csodás, vad varázsa... Terül rá diszkréten a csábos világra. Lassan vége már a télnek, s szállanak a darvak... Zöld tájakra vágynak, mert élni akarnak. A füsti fecske is felkeresi régi fészkit... Ott akarja kikölteni apró kicsinykéit. A gyermekek ott pecázgatnak az erdei tóban... Fácánkakas kapirgál az orgonabokorban. Nagy a sürgés-forgás, minden egyes házban... Farsangra készülődik a falu apraja és nagyja. Hangos dudaszótól hangos a határ... Szakállas vén Télapó már más határban jár. Víg muzsika közben sül az ízes fánk... Finom, édes falatokra éhezik a szánk. Csinos, finom, friss menyecskék ropják a víg táncot, Óljában a Bodri kutya szaggatja a láncot. Így telt el a farsangi bál víg mulatság közbe... Nyugodalmas jó éjszakát most és mindörökre! 59 Antológia 2014.indd :36:37

60 Suhajda Lászlóné Az én kiskertemben Az én kiskertemben sok az egyszerű virág, többek között nyílnak a nekem oly kedves petúniák. Van közöttük fehér, sötétlila, áradó, gyönyörű, színpompás, s világos lilák. Olyan ez a kiskert mintegy virágos szőnyeg, pillék szállnak rá, kicsit megpihennek... Odacsalogatják a szorgos méheket, virágport vagy talán egy kis mézet is gyűjtenek? Estefelé sokat sétálgatok itt, nézem a színt, a pompát, beszívom kertem édes illatát, hogy ne adjak hálát? Jön az esti szellő, a csillagokig szárnyal, s úgy tűnik el a szürkeség - a petúniák esti illatával. Évente nem vetem én e virágokat - magjukat elszórják, jövőre újra meg újra kikelnek, a sok-sok színes petúniák. Kísér a gond,- s azt nem tudom, hogy nekem lesz-e még nyár? Az élet beszéde, látlak-e még titeket, lila petúniák? 60 Antológia 2014.indd :36:37

61 Zvolenszki Andrásné Ördöglakat Körülöttem ólmos csend van, riadt szívem benne dobban. Fülemben hallom a ritmusát, magamban vívom a tusát. Mi hiányzik, mit akarok, a lelkemben mi kavarog? Fagyott a perc halott vagyok, szabadulnék mégsem tudok. Szaladnék ki a világból, mégis érezném, hiányzol. Ördöglakat, mely fogva tart, ez az ami szívembe mart! Zvolenszki Andrásné Körforgás Nagy pelyhekben hull a hó, táncát járja télapó. Zúzmarás fák ringanak, jégvirágok nyílanak. Kéz a kézben szél és fagy, ablakokon csipkét hagy. Mesés tájra hófehér fátylat szór az ezüst dér. Így szép igazán a tél. Hideg márvány mit ígér? Alvó magot hó mélyén, életet a föld méhén. Eljön majd a kikelet, ébred mint a szeretet. Körforgás egy üzenet, éld boldogan életed! 61 Antológia 2014.indd :36:37

62 Zvolenszki Andrásné Az est szépsége Észrevétlen érkezik, halkan, csendben, bukónap bíborától sosem rebben. A fénykabátját sötétre cseréli, fekete bársonyát égre teríti. Majd éjjeli lámpások következnek, utat mutatnak a szerelmeseknek. Sötét kabátján gyémánt fénye csillog, égbolton öreg hold sarlója villog. Békés nyugalom lopakszik nyomában, tücskök zenéje szól a félhomályban. Szíved érinti dallamos üteme, Te ráébredsz, milyen gyönyörű az este! 62 Antológia 2014.indd :36:37

63 Dócs György A sors találkozója Hányszor elgondoltam - régen, Vajon, meddig tart egy szerelem. S vajon keresni kell-e Vagy egyszer szembe jön velem. A sors találkozója volt,mikor Mi ketten egymásra leltünk, Szerelmünk csodásán indult, Már jó sok éve jön velünk. Meddig tart? - Ki tudja. Kettőnktől függ, hogy alakul! A tenger is sokszor háborog, De csendes a mélyben, ott alul. Ahol nyugalom van, s béke, Forog az élet kerék, Egységben lebeg a lélek, S a boldogság nincs szerteszét. S ahogy lüktet a Tenger, Úgy lüktet az életem is, Segíts, hogy ne háborogjon. Tudni kell válni, s együtt élni is. Az élet rohan, s fut velünk. A kínzó másodpercek lassúak, Boldogság, ne fuss, maradj meg nekünk. Ne siess úgy - mert a szív megszakad. Látod, a felhők szertefutnak. Lágy szellőt hoz az alkonyat Kicsit délután van már nekünk, De ad még az alkony csókokat. 63 Antológia 2014.indd :36:37

64 Baráthné Hopka Ágnes Az este Leengedte fekete függönyét az este, mintha a földi történés egy színjáték lenne. Színjáték? Talán az is, de kit érdekel, ha este tekintetem az égre emelem. Titokzatos és mégis megnyugtató, valahol ott fenn lakik a mindenható? Csillagok, ti távoliak, aranylón fényesek, egyszer én is ott szeretnék lenni köztetek. Ti vagytok azok, kikre mindenki felnéz, mindennap ragyogtok, fényetek nem vész. A Hold is egyformán világít mindenkire, sohasem haragszik meg senkire. Ott fenn minden egyszerű, tiszta és igaz. Nem úgy itt lenn a Földön, hol minden színpadias. 64 Antológia 2014.indd :36:37

65 Baráthné Hopka Ágnes Madarak tusája Deszka madáretetőben a félénk gerle pislog nagyokat, magot keresve. Tétova madár mire észbe kapna, siserehad érkezik nagy vigalomra. Teríteném elé a finom búzát, verebek hada vívja tusáját. Apró kis szárnyasok bántják a nagyot, ütik verik szegényen a tollazatot. Elhessentem kezemmel, ide-oda ugrálva, incselkednek tovább kedvemet elrontva. Ej, ti apró népség, de elszaporodott, egész nap szórhatnám elétek a magot! Csicseregve néznek bele a szemembe, tollászkodnak egyet, majdnem, hogy nevetve. Sárga kis szájuk a fülükig ér, mi vagyunk mi, a szürke veréb. Éhesen ijedten elröppen a gerle, port verve utána a szürkék serege. Nem tudom én, hogy kitől tanulta, már ez is ilyen szemtelen fajta? 65 Antológia 2014.indd :36:38

66 66 Bondár Zsuzsanna Utódainknak Minden írás hagyaték és örökség Összerakva, akárcsak egy képregény. Sorok között sok mindent felfedezhetsz A múltból, - egy érző, emberi lelket Napjainkban szép számmal bővül a tábora azoknak, kik belső késztetéstől indíttatva tollat ragadnak és írnak. Ezen személyek nagy része az idősebb korosztályba tartozóak, egyrészt azért, mert már a mindennapok feladatai csökkennek (ha idejével jól gazdálkodik és nem vállal többet a kelleténél az a szép-korú), másrészt pedig azért, mert már annyi ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek, hogy azt valami módon továbbítani szeretnék. Az egyedül maradottaknak nincs kiknek sorjázzák el gondolataikat, hogy azok meghallgatásra találjanak, így az a meghitt, nyugodt pillanat, amikor egy emlék a felszínre bukkan, szinte kényszerítő hatással bír annak rögzítésére. Ilyen módon mesékbe illő történetek, elfelejtett szokások, letűnt idők emlékei látnak napvilágot, melyekről a jelen kor ifjainak nem lehet tudomásuk, miután azt nem tapasztalhatták. A történelem órák ritkán szolgálnak olyan ismeretekkel, melyek egy-egy ember életében a tettek, cselekedetek mellett, azok lelkivilágát is feltárhatnák, holott minden cselekedet belső indíttatásból születik. Akár a forradalmak, társadalmi változások, akár egy élet küzdelmes útját követjük, a változtatások, döntések, célért való küzdések, a jól megfontolt emberi érzésekből fakadnak. Így válnak meghatározóivá a család, vagy társadalom életében. Egy család története nem csak az élő vagy élt személyek tetteit ismerteti olvasójával, hanem a reájuk nehezedő, állandó változások okozta alkalmazkodási képességet is, amit az átélt érzésekből származó tettek váltanak át eseményekké. Így válhat egy családi történet egy egész társadalom tükörképévé. A népi hagyományok sokfélesége, valamint az irodalom igyekszik bár pótolni a múlt emlékeit azon személyek számára, kik fogékonyak annak megismerésére, ám sokan vannak, kiket a jelen, a napi küzdelmes élet tá- Antológia 2014.indd :36:38

67 vol tart a magasztosabb értékek megismerésétől, a szép és valós emberi érzések világától. Ők a megkeseredett életű emberek, kik nem is akarnak kilépni zárt világukból. Egy német filozófus szerint (Karl Rahner) Önmagát kell vádolnia annak, akinek üresek a napjai. A hétköznapok is kincseket érő belső érzéseket rejtenek magukban, csak meg kell keresnünk azokat. Úgy gondolom, hogy egy utód, aki egy leírt történet olvasója, hasonló kincsekre bukkanhat akkor is, ha az egy ismert személy mindennapjairól szól csupán. Az a leírt esemény a sorok között elénk tárja nem csak a csupasz tényt, hanem az azt kiváltó okot és okozóját is. Elgondoltat, csodálatot kelt, kitartásra buzdít, megtanít az akadályok leküzdésére, az emberi élet igazi értékeinek megbecsülésére egy-egy leírt, egyszerű írás is. Így válik hagyatékká. Próbálkozz hát szép-korú társam utódaidban is kifejleszteni azt a képességet, hogy idők múltával ők maguk is, ne csak a könnyen elavuló anyagi kincseiket hagyják örökségül gyermekeik, unokáik számára, hanem a leírtak nyomán olyan emberi érzésekből származó szépségeket, melyek valóban szebbé tehetik életüket. Igyekezz hát, hogy (mielőtt még átköltöznél ez árnyék-világból az örökkévalóságba) hagyatékodból ne hiányozzon egy olyan írás, mely egyszerűségében is emlékeztet, tanít és felejthetetlen örökségül szolgál utódaidnak! Rajta hát! Ne habozz! Cselekedj! Írj! A- ARANYALMA ÁGHEGYEN Bondár Zsuzsanna Zengő ÁBÉCÉ-s történetek Aranyló napsugarak cirógatták a kis almafát. Halk szellő susogott az ágak között. A zöld levelecskék kényeskedve zizegtek. A nagyra nőtt, sárga almácskák büszkén mutogatták kerekded formáikat. Tudták, hogy őket mindenki szereti. Legbüszkébben mégis az ághegyen ülő aranyalma bigygyeszkedett. Alexandra és Ágika épp az almafácska árnyékában rendezgették babaszobácskáikat. A zöld fű, mint puha szőnyeg csiklandozta talpacskáikat. Sze- 67 Antológia 2014.indd :36:38

68 rettek mezítláb járni a tiszta, illatos fűben, végigheveredni a kis pokrócon, szemlélni a szél lengette bárányfelhőket és számlálgatni az aranyalmácskákat. Babáikat már elaltatták, s hirtelen mozogni támadt kedvük. - Gyere Alexandra, játsszunk körjátékot! szólt Ágika. Ám kettőnek igen nehéz körjátékot játszani. Sebaj! Kézbe kapták Kata babát és Micimackót, így máris négyen lettek. A kis almafácska alól messze hallatszott énekük, hogy Lánc-lánc Eszter-lánc Az egyik fordulónál Ágika véletlenül a kis almafácska törzséhez ért és abban a szempillantásban potty! egy gyönyörű aranysárga alma elébük pottyant. Képzeld, épp az ághegyen ülő aranyalma volt az, mert ő volt a legérettebb és legédesebb, aki a legtöbb napfényt kapta. Egyből vége szakadt a játéknak. Aranyalmájukkal anyácskához szaladtak, hogy megmosva, igazságosan kettészelve adja vissza nekik, amit aztán nagy élvezettel fogyasztottak el. Azt hiszem egy-egy falatot Kata baba és Micimackó is kapott. Mi több, még én is belekóstolhattam az ághegyről pottyant aranyalmába! Mondhatom, azóta sem ettem finomabb gyümölcsöt annál az aranyalmánál! B - BARI BÉG, A ZÖLD GYEPEN Barika és Marika délutáni pihenőjüket élvezték. Marika az új mesés kifestő könyvét nézegette - hasonlítgatta színes ceruzáit a megfelelő színekhez úgy, hogy közben ki is próbálta azokat. Barika legelészett a zöld pázsiton a léckerítéssel elválasztott kiskertben, a gyümölcsfák árnyékában. A virágok illatát ide-oda hordozta a szellőcske, a tarka pillangók röpködtek és a dolgos méhecskék zümmögése is hallható volt. Barikának minden tetszett, csak a méhecskéktől félt egyedül, mert egyszer, valamikor, legelés közben egy méhecske olyan nagyot szúrt orrocskájába, hogy arra még mindig világosan emlékszik. Most is egy szemtelen méhecske odamerészkedett, ahol Barika tépte orrocskájával a zöld füvecskét. Barika méregbe gurult: Megállj! Megfizetek neked a múltkori szúrásodért, kikergetlek a kertecskémből! kiáltozta a méhecskének. Ám az mit sem hederített a Barika kiáltozásaira. Tovább ingerelte azt, röpdösve át és vissza a kerítésen. Barika, aki jó ugró volt egyszer csak - huss! átugrotta a kis léckerítést és újra a méhecske után iramodott. Hogy-hogy 68 Antológia 2014.indd :36:38

69 nem, egy patak előtt találta magát. Mit nekem patak? átugrotta azt is. Igaz ekkor már a méhecskét nem is látta, csak a szép virágokat és a magasabb zöld füvet nézte. Kóstolgatott is belőle alaposan, amíg egy erdő került elébe. Csodálkozott is Barika, mekkora fák, és egyikükön sincs gyümölcs? Természetesen az erdőben leselkedő veszélyről sem volt fogalma a kis Barikának és már indult volna még beljebb az árnyékosabb fák felé, amikor a jól ismert Bodri ugatására lett figyelmes. Szerencséjére Marika észrevette eltűnését és a Bodri segítségével nyomára akadtak a kis Barikának még mielőtt az a farkassal találkozhatott volna. Bodri és Marika nagyon megdorgálták Barikát, aki szemlesütve belátta könnyelmű viselkedését és megígérte, hogy soha többé nem kóborol el hazulról. Ezt a fogadalmát be is tartotta. Így Marika és Barika ma is jó barátságban éldegélnek, vigyáznak egymásra és olyan szófogadóak, mint az igazi jó gyerekek, éppen, mint ti, kik e történetet olvassátok. C - CIRMOS CICA EGERÉSZ Cirmos, a Nagybajszú korgó gyomorral ébredt. Körülnézett. Sötétség minden oldalról. Előtte tányérkája, de üres. A vizes bögréjében egy korty víz nem sok, de az sem volt. A házban csend honolt. Morzsi kutyus is, csak álmában vakkantotta el magát. Bizonyosan álmában is a csontért küzdött. Házikója, amire az volt írva, hogy HARAP LAK, alig volt látható, úgy körülölelte az éjszaka. Cilike, Cirmos jótevője is álomország kapuján belül rekedt, mert esze ágában sem volt felébredni. Egyedül Cirmos tekintgetett körül, zöld pupilláin át úgy látott a sötétben is, mint Cilike elemlámpával este. Azon töprengett, honnan szerezhetne bár egy falat kenyeret, amivel éhségét csillapíthatná? Elhatározta, hogy tüstént szerencsét próbál a sötét éjszakában. Úgy is volt. Behúzta körmeit és a talpán levő párnácskák segítségével nesztelenül osont ki a házból az udvarra, majd a kertbe. Alig ért ki, valami neszt észlelt a rózsabokor felől. Csak egy vékony csíkot látott. Előbb azt gondolta, hogy egy fürge gyíkocska. Azután szaglászni kezdett és megállapította, hogy az a csík, az egy egérfarok! Ahol viszont egérfarok van, ott egérnek 69 Antológia 2014.indd :36:38

70 is lennie kell! Megkerülte a rózsabokrot és lesállásban mozdulatlanul várt. Nem hiába. A kisegér kidugta apró fejecskéjét, és máris érezte a veszélyt, menekült is azonnal más irányba, Cirmos utána. Már már letaposták a kisebb virágokat, mire a kisegér egérutat nyert és eltűnt egy másik földi lyukban. Cirmos sokáig bánatosan nézte azt a rést, ahol a kisegér eltűnt. Hiába. A sok mozgás és hiábavaló várakozás még éhesebbé tették. Bánatosan vonszolta el magát Morzsi lakosztályához, ahol egy nyávogással jelezte érkezését. Morzsi egyből talpon volt és a Harap - lak ajtajából kérdezte Cirmost: - Mi van veled, éjnek idején háborgatsz? Cirmos elmondta barátjának kudarcos kalandját a kisegérrel és azt is, hogy nagyon éhes. Morzsinak megesett a szíve Cirmoson és gyorsan megvendégelte a félretett fél csirkecombbal, amit jobb időkre, azaz az éhínség idejére tartogatott. Cirmos jóllakva hálásan nézett barátjára és csak most értette meg azt a közmondást, hogy a jó barát a szükségben ismerszik meg. 70 Antológia 2014.indd :36:39

71 Szervusz, kedves Olvasó! Belovai Antalné Az elcserélt tízórai avagy a süni, aki /meg/szerette a májkrémet Ma feltétlen szeretnék neked bemutatni egy nagyon kedves sün-családot, akik nem is olyan régen lettek az én barátaim. Ez a család áll egy apából, akit Somának hívnak, egy anyából, akinek Szerafin a neve és vannak a gyerekek. Ők hárman vannak testvérek: Szederkény, röviden Derki, ő a legnagyobb fiú, és a süniskola negyedik osztályába jár. Simi, ő a középső süngyerek, ő is fiú, ő harmadik osztályos. A legkisebb kislány Szofi, ő még óvodába jár. A kertnek egy sarkában laknak, éppen ott, ahol az aranyesőbokor nagy kiterjedésével, gyönyörű színfoltja tavasszal a kertnek, nyáron pedig dús zöldjével kellemes hűsítő látvány. Egy kellemes tavaszi napon, mikor a kertben éppen az aktuális teendőket végeztem, akkor találtam rá lakhelyükre, amelytől nem messze volt a komposztáló. A komposztálótól kis csapás ment egyenesen a sünik otthona felé. Ezen az úton járt élelemért, bogarakért, gilisztákért, csigákért, és persze konyhai maradékokért Szerafin, és innen látta el a családot élelemmel. De hogy a minap megesett történetemet elmeséljem, neki is kezdek. A tavaszi szünet első napján, ami a fiúkat érintette, kirándulásra mentek. Szerafin alig győzte a munkát, mert a mosnivalót is betette az aranyeső bokor túloldalán folydogáló patakba, hogy addig is ázzanak, míg ő a fontosabb dolgait elvégzi. A fiúknak útravalót kellett készítenie a kirándulásra, közben Szofi is ott lábatlankodott, mert őt meg Soma papa vitte volna a sün oviba. Szerafinnak először a fiúkat kellett ellátni. Még az este eldöntötte, hogy Siminek kenőmájas kenyeret készít, ezt úgy találta a komposztban. Simi nagyon jó természetű gyerek volt. Nem válogatott, szót fogadott, néha még segített is gilisztát keresni, ha Derki éppen nem csalta el gyíkokra vagy kígyókra vadászni. Tehát, mint mondtam, Simi májas kenyeret vitt, mivel nem válogatott, neki mindegy volt, mert szinte mindent szeretett. 71 Antológia 2014.indd :36:39

72 Talán csak a paradicsomos ételeket nem ette meg. Készen volt Simi uzsonnája. Derki már keményebb dió volt Szerafinnak. Ő volt a nagyfiú, a csapatkapitány. A kicsik mindig is hallgattak rá. Persze akkor is, amikor csibészségeket csináltak, de Soma és Szerafin mindig tudták, hogy honnan fúj a szél, Derki, nagyon válogatós volt. A májas kenyeret biztos nem ette volna meg, pedig még soha meg nem kóstolta. Szerafin úgy gondolta, hogy becsomagolja neki a tegnap talált hamburgert, amelyen jó sok ketchup volt. Így megoldotta a fiúk tízóraiját, amit a kirándulásra vittek. Gyorsan bement még, megnézte Szofit, hogy mit vett fel. Szerencséjére neki nem kellett készíteni semmit, mert Szofi napközis volt. Soma készen állt, hogy Szofit elviszi az oviba, de úgy gondolta, hogy a fiúkat is átkíséri az úton, mert ilyenkor reggel nagy a forgalom. A fiúk felkapták a becsomagolt uzsonnát, táskájukba tették, és siettek előre, mert már igencsak késésben voltak. Mikor beértek az iskolába, mindketten mentek a saját osztályukban. Derkiék a szürke marha gulyát nézték a nemzeti parkba, Simiék pedig a fehértói madár lesre mentek. Sokat mentek, nagyon elfáradtak Simiék. Megéheztek, letelepedtek egy bokor alá. Simi kicsomagolta a gondosan lapulevélbe tekert Hot-dogot! Elámult, anya tudja, hogy ő nem szereti a ketchupot, miért ezt készítette? Most már rettenetes éhes volt. Először megpróbálta csak a húst kienni, de az egész tiszta paradicsom volt. - Hoppá ez nem is olyan borzasztó! - Gondolta magában, és szépen lassan megette az egészet. - Húú, ez nagyon finom volt. Elgondolta, ha hazamegy, titokban kimegy a komposztálóhoz, hátha talál még hot-dogot. Ám nézzük csak mi történt Derkivel, mert ha Simi ette meg a hot-dogot, akkor, jaj neki maradt a májkrémes kenyér! Derki is nagyon elfáradt, mert jó messzire be kellett menni a nemzeti parkban. Nagyon megéhezett az egész osztály. Letelepedtek egy fészer hűvös sarkába. Derki alig várta, hogy kicsomagolja az elemózsiát. Végtelen düh fogta el, mikor meglátta a májkrémes kenyeret. Dacosan visszacsomagolta, mert képtelen volt még ránézni is, és hihetetlen volt, hogy anya ezt csomagolta neki. De az éhség nagyúr, egy kis idő múlva kezdte kibontani újból. Az illata, nem is volt olyan rossz. Ahogy kilógott a kenyér 72 Antológia 2014.indd :36:39

73 csücske beleharapott. Olyan ízt érzett, mint még soha. Hiszen ez nem is rossz. Miért nem mondta anya, hogy ez ilyen jó. Derki! Anya mondta, hogy ő rosszat nem adna neked, csak te csökönyös voltál, amit a fejedbe vettél, abból nem engedtél. Hát az én barátaim így szerették meg a ketchupos hot-dogot és a májkrémes kenyeret. Nagy volt az öröm mikor hazaértek, és elmesélték kalandjukat a tízóraival. Kedves Olvasóm, van olyan amit te sem ennél meg? Próbáld ki, mikor nagyon éhes vagy! Belovai Antalné Ökörnyál az íróasztalom mögött Számítógépes kalandom 2006-ben kezdődött, amikor a barátnőm és én elmentünk egy számítógépes tanfolyamra. Ez volt a második dolog az életemben amire azt mondtam, hogy én képtelen leszek ezt elvégezni, vagy egyáltalán bármit is kezdeni a géppel. Az első dolog az autóvezetés volt. Nem kis izgalommal elvégeztük a tanfolyamot. Én úgy gondoltam, hogy itt vége is, ennyi telt ki tőlem. Karácsony felé a gyerekeim az apjuknál tapogatóztak - ezt utólag tudtam meg -, hogy mit szólnék egy számítógéphez. De meg kellett engem is kérdezni. Nem nagyon érdekelt és ellene is voltam, mert tudtam, hogy nem két forintos ajándék. 73 Antológia 2014.indd :36:39

74 Hát megkaptam tőlük! Vettünk utána a gépnek egy asztalt. Mikor beszerelték a számítógépet, a nyomtatót, meg a hangszórókat, a webkamerát, nagyon tetszett az asztalom, az a sarok kis saját kuckó volt. Külsőre igazán jól nézett ki, de őszintén gondoltam, hogy ez csak díszlet lesz. Ráadásul ami nem tetszett, hogy annyi vezetékkel kellett megküzdenem az asztal körül, úgy lógott itt a sok fehér vezeték, mint ősszel az ökörnyál. Elgondoltam, hogy így nem lehet takarítani, porszívózni sem. Ez volt a legnagyobb problémám akkor! Férjem készített az íróasztalhoz hasonló színű anyagból burkolót, ami eltakarja ezeket a vezetékeket. Na, megnyugodtam! Az asztal alatt már rend van. Most már csak meg kell tanulni kezelni a gépet. Azt nem lehet elmondani, hogy a gyerekek milyen lelkesedéssel vettek a szárnyaik alá és hogy nekem lépésről lépésre jött meg a kedvem. Sokszor és sok mindent elrontottam. Nem is egyszer, volt, hogy újra kellett telepíteni a gépet. Akkoriban még a szolgáltatás sem volt erre tökéletes, nem is beszélve magamról. Volt egy párszor, hogy a szolgáltatót hibáztattam, ha valami nem sikerült. Ők nagyon készségesek voltak, tudták - gondolták - hogy kivel állnak szemben. Előfordult, hogy ki akartam hívni őket, és megnyugtattak, hogy nincs baj, csak ezt, vagy azt csináljam végig a gépen. Amikor az iwiwre is felkerültem, akkor már nagyon profinak tartottam magam. Abban az időben volt a Nagyszülő-Unoka vetélkedő Budapesten. Rábeszéltem az unokáimat, hogy vegyünk részt rajta. Könnyen ment, mert ők értettek a géphez, én meg segítettem a kérdések megválaszolásában. Nagy móka volt! Azután még egyszer részt vettünk, más felállásban, aztán jött a következő év, akkorra már a legkisebb unokám is belenőtt a korba. Vele is fantasztikus volt. Akkor már kicsit jobban kezeltem a gépet, de mivel ő volt a férfi, átengedtem neki, és én inkább a felnőtteknek való kérdésekbe segítettem. Szerettünk volna a következő évben is menni, de akkor már elmaradt a vetélkedő. Ez volt a világon a legjobb dolog, együtt játszani az unokákkal. A mai napig sokszor szorulok a segítségükre, és sokszor mondják: ezt már mutattuk, én meg mondom, - magamban - hogy nem jól emlékeznek. Kérdeztem tőlük egyszer, hogy hogy kell csinálni a napocskát? Ők meg egymásra néztek és nem tudták, hogy miről beszélek, hogy rajzolni aka- 74 Antológia 2014.indd :36:39

75 rom talán. Mire megmutattam, hogy mire gondolok, s jól kinevették magukat, akkor mondták, hogy az nem napocska, hanem - most másolok - smile. Mivel fejlődök, mosolygónak hívom. Az unokáim segítségét kértem akkor is, amikor ki akartam javítani a képernyővédőn a dátumot. Itt ugyanis az unokáim közös fényképe van, és már nagyon izgatott, hogy nem jó a dátum és az idő sem. Már napokat töltöttem el azzal, hogy kiigazítsam, de sehogy sem sikerült. Az unokáim távirányítással mondták, hogy mit csináljak. Sehogy sem ment! Egyszer a férjem is erre járt és elmondtam neki ezt az égető problémámat. Mire ő - gondolom magában mosolyogva mondta, hogy azt nem is fogom tudni megváltoztatni, mivel az a dátum az eredeti fényképen van. Egy másik mosolyogtató történet. Nem olyan régen történt meg, hogy egy kép méretét szerettem volna elküldeni valakinek, és sehogy nem találtam a szorzás jelet, ezen is napokat gondolkodtam, mire férjem csak foghegyről megjegyzi, hogy nem az X betű az? DE! Pedig ezt is tudtam! Ő meg nem is számítógépezik! Van egy kis noteszem, abban írok minden megjegyezni való fontos dolgot: jelszavakat, címeket, képfeltöltés menetét stb. Persze így is beleesek olyan hibákba, amit tudnom kellene, de ehhez már az éveim száma is hozzájárul. Gyerekeim, unokáim hála Istennek profik a számítógép kezelésében, és telefonon keresztül meg tudok oldani sok mindent. Amit meg nem, azt mindig felírom, és ha itt vannak akkor elmagyarázzák és jókat mulatunk együtt az én ötleteimen. Mikor hosszabb ideig, pl. nyári szüneten itt vannak, olyankor a maguk igényére formázzák a gépet, és persze elfelejtik visszaállítani mikor elmennek, én meg csak bénán állok, (ülök), hogy mit is csináljak, de most már ravaszabb vagyok, mert amíg itt vannak addig leellenőrzöm, hogy mi van elállítva, és ha nem tudom megoldani, akkor még itt helyben kijavítják. Egy másik technikai csodáról is szeretnék beszámolni, ami számomra egyre követhetetlenebb, a mobiltelefon fejlődése. Körülbelül éve történt, még nagyon új volt nekem a mobilom, úgy értem, hogy valamelyik családtagom lecserélte az övét és azt meg nekem adta. Örültem neki nagyon, bár akkor még inkább a vezetékeshez húztam. Történt, hogy egy iskolai tavaszi szünetben elkísértem az unokáimat egy 75 Antológia 2014.indd :36:39

76 kirándulásra. A vonaton ültünk, a gyerekek jó hangulatban, bohóckodtak, viccelődtek, kártyáztak, játszottak a mobilon. Én is valamiért elővettem az enyémet, biztosan helyzetjelentést szerettem volna haza üzenni, mikor észrevettem, hogy a gyerekek összesúgnak, mosolyognak, csodálkoznak, látszott, hogy rajtam. Kiderült, hogy a telefonomon akadtak ki, mert ilyet még nem láttak, mert az már őskövületnek számított. Mikor elmeséltem itthon, férjem is jót mosolygott a gyerekek őszinteségén, és egy közeli ünnepi alkalomkor, - valószínű születésnapra - kaptam egy vadonatúj mobilt. Hát kezdhettem elölről az ismerkedést a techikával. Azóta nem tudom már hányadik telefont használom, de nagy dolog az életemben a mai napig, és hiányérzetem van, ha nincs nálam. Nagyon hálásak vagyunk a családunknak, hogy megadatott nekünk a modernkori technika kezelése. Ez csak rajtuk múlott, hogy mi a férjemmel egy szélesebb világot is felfedezhetünk. Magunktól nem vágtunk volna bele, arról nem is beszélve, hogy nem is tudtuk volna megtanulni. Lehet, hogy nem a legtrendibb a telefonom, de a csúcstechnikát még nem tudom bevállalni anyagilag és agyilag sem. Már az ökörnyál formátumú vezetékeim sem zavarnak annyira, ha kilógnak a borításból és fantasztikus dolog, hogy a neten mindenre találok választ, amire kíváncsi vagyok és bárkit elérhetek, bármikor, bárhol vagyok a mobillal. 76 Antológia 2014.indd :36:40

77 Németh Józsefné A hetvenkedő Reggel van, kinyitom a szemem, jaj, de fáj mindenem. Ó, te mindent halló, látó Isten, hagytad, hogy megérjem a hetven évem! Ma van a születésnapom, illő össze szedni magam. Nos, akkor tornázzunk, behajlítom ötvenszer a lábam fejét, kinyújtózni, megfogni az ágyam végét, ha fog a görcs, várok egy kicsikét. Az ujjaimat, tenyeremet összefonom, recsegnek, fájnak. Most segíts Istenem, hogy újra ezen a napon is, talpra álljak! Közben azon gondolkodom, hogyan is jutottam el idáig. Ne gondolkodj, haladj már, úgyis lassan mozogsz már! Ki az, aki így siettet? Rájövök, hogy én magam, hiszen sok- sok éve gyakorlottan teszem minden reggel ugyanazt. Kicsoszogok a fürdőszobába, elintézem amit kell, most jön a nagy attrakció, fésülködni kell. Ahhoz, hogy ezt meg tegyem, szembe nézek a tükörrel. Ó, Istenem ne hagyj el, ez lenne az ünnepelt? Mit tett velem az idő? Most látom, látom a csodát, hiszen olyan rosszul látok. Felteszem a szemüvegem, no ezt mégsem kellett volna. Ki az, aki reám néz? A szeme felpüffedve, arcán két mély ránc. Hová lett a szeme fénye, szájának szép húsos íve, szemöldöke alig van, haja: a szép szőke, lágyan omló hullámos? Lekapom a szemüvegem, a kép javul, no még egy kis vakolás, kihúzom a szemöldököm. Egy kis arcpír, ajakfény, befésülöm az ősz hajam. Belekacsintok a tükörbe, jó lesz ez a kép, csak hagyja Isten, hogy pár évig lássam még. A családom hallgatott, még a telefonon egy jókívánság sem érkezett. Reggel a párom jött be, egy csokor hóvirággal, no hetvenkedjünk most már együtt kedvesem, megcsókolt, megsimogatott. Istenem, lemerjem írni? A nyolcvanat is szeretném vele megélni. Főztünk, sütöttünk, mégis csak jöhet valaki, jött is vendég, a barátnőm, a sógornőm, testvérem a párjával. Még sem voltam boldog igazán. Hol vannak a gyerekek? Hetven év, te jó ég! A párom látta, hogy szomorkodom, ugyan, biztos dolgoznak. 77 Antológia 2014.indd :36:40

78 Jött a másnap, ugyan úgy, mint minden nap. Egyszer csak kopogást hallok, megfordulok, ki lehet az, mit akar? Lassan odaballagok, kinyitom az ajtót és ámulok. Megjöttek a gyerekek, a fiamék, a lányomék, az unokák párjukkal és a két kis gyöngyszem dédikém. Mindenkinek virág a kezében, így sorjáztak befelé, én meg csak tolattam hátrafelé. Aki csak eljött mellettem, tulipánvirágot nyomott a kezembe, a virág szaporodott, a puszik sorjáztak, a jókívánságok záporoztak, nem is tudtam hová kapjak. Letegyem a virágot? Fogjam meg a csokrot, amit a lányom hozott? Vagy csodáljam az emeletes tortámat? Ilyen szépet még nem is láttam. Mindez olyan gyorsan történt, a szívem oly hangosan dobogott és csak annyit nyöszörögtem, egy zsebkendőt adjatok. Az örömtől a sírás fojtogatott, fogtam a zsebkendőt, nyomtam a szememre, mégis hullottak a könynyeim, az égő gyertyák fejére. - Anyu, fújd el a gyertyát, mert vagy elolvad a torta, vagy elázik. Nem is remélted, hogy mindannyian itt leszünk, hiszen egy napot késtünk. Tudtuk, hogy vártad a telefonos jókívánságokat, bántott is bennünket, hogy mindenki hallgatott, apu volt csak a beavatott. Bocsáss meg, kérünk, most mindannyian itt vagyunk, és kívánunk veled eltölteni még számos születésnapot. Én kívánom nekik, hogy sokasodjanak ilyen szeretetben, én nem feledem, hogy egyszer velük hetvenkedtem. 78 Antológia 2014.indd :36:40