Jelentkezık és felvettek száma a költségtérítéses képzések esetében,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jelentkezık és felvettek száma a költségtérítéses képzések esetében,"

Átírás

1 Alapszakonként eltérı költségtérítés: mennyit fizetünk? es képzések 9 alapszak esetében Amellett, hogy a költségtérítéses képzésre jelentkezık száma 2002-tıl folyamatosan csökken, a 2005/2006-os tanévben a hallgatók még mindig közel fele, 49 százaléka ebben a finanszírozási formában tanult. A költségtérítések összegét a felsıoktatási intézmények a felsıoktatási törvényben rögzített szempontok szerint határozzák meg. A következıkben 9 népszerő alapszak költségtérítéses képzéseit vizsgáljuk, elsısorban a költségtérítés mértékének összehasonlításán keresztül óta a költségtérítéses képzésekre jelentkezık aránya átmeneti növekedés után folyamatosan csökken. A legtöbben, en 2002-ben, míg legkevesebben, en 2006-ban jelentkeztek költségtérítéses képzésekre. A felvettek aránya is hasonló tendenciát mutat. Míg a felvettek száma 2002-ben volt a legmagasabb, addig 2006-ban mindösszesen hallgató kezdte meg tanulmányait költségtérítéses finanszírozási formában ben a költségtérítéses képzésekre jelentkezık száma tovább csökkent fıre. Jelentkezık és felvettek száma a költségtérítéses képzések esetében, Jelentkezık száma Felvettek száma év év év év év év év Forrás: Az elmúlt években a költségtérítéses finanszírozási formában az alapképzés nappali tagozatára jelentkezık száma is csökkenıben volt. Míg 2003-ban a jelentkezık 35,5 százaléka, pontosan an jelentkeztek költségtérítéses képzésekre, addig 2005-ben már csak 23,9 százalékuk, pontosan volt a továbbtanulni szándékozók száma. Az összes felvett hallgató számát is figyelembe véve 2003-ban a felvettek 48 százaléka, 2005-ben pedig már csak 41,7 százaléka kezdte meg tanulmányait az alapképzések nappali tagozatán, költségtérítéses formában. 1

2 Az alapképzések levelezı tagozatán is csökkenı tendenciát figyelhetünk meg tıl, amikor jelentkezı szerette volna tanulmányait akár költségtérítéses formában is megkezdeni, folyamatos csökkenés figyelhetı meg ban például már csak an jelentkeztek levelezı költségtérítéses képzésekre összesen. A felvettek száma is hasonló tendenciát mutat. Igaz, ebben az esetben 2002 és 2004 között a felvettek száma nagyjából változatlan maradt. Míg 2004-ben fıt vettek fel, addig 2006-ban már csak fıt. A következı elemzéseknél a költségtérítések összegét a Felsıoktatási felvételi tájékoztató és évi kiadványaiban közzétett adatok alapján hasonlítjuk össze. Ezek általában összeghatárokat tartalmaznak, nem pedig a költségtérítés pontos összegét. Jogászképzés: növekvı költségtérítések A 2006/2007-es tanévben a jogász szakot indító 8 karból költségtérítéses finanszírozási formában 7 hirdetett meg nappali tagozatot, 5 pedig levelezı tagozatos képzést. A 2007/2008-as tanévben költségtérítéses képzést indított karok száma várhatóan emelkedni fog: nappali tagozaton mind a 8 kar, levelezı tagozaton pedig 6 kar hirdetett képzést ebben a finanszírozási formában. A jogász szakokon költségtérítéses képzésben részt vevı továbbtanulóknak a 2007/2008- as tanévben az elızı évhez képest átlagosan 30 százalékkal kell többet fizetniük. A nappali költségtérítéses hallgatók mindkét évben többet fizetnek, mint a levelezı tagozat hallgatói. A Felsıoktatási felvételi tájékoztatókban közzétett adatok alapján nagyobb arányban a szegedi karon, illetve az egyik legkedveltebb karon, az ELTE jogi karán növekedett meg a költségtérítés. Az utóbbi esetében míg a tavalyi évben Ft volt az alsó határ, addig a következı tanévtıl egységesen Ft lesz az egy félévre fizetendı költségtérítés. A legmagasabb összegő költségtérítés a PPKE jogi karán volt, és várhatóan lesz a következı tanévben is. Változatlan marad a szegedi karon fizetendı költségtérítés a nappali tagozatosok számára: a tavalyi évhez hasonlóan Ft félévente. A levelezı tagozatokon fizetendı költségtérítés a legtöbb kar esetében alacsonyabb. A levelezı tagozat esetében is 2006/2007-ben az ELTE és a PPKE jogi kara kérte a legmagasabb összegő költségtérítést, a 2008-as tanévben azonban a gyıri jogi karon kell a legtöbbet fizetni, félévente forintot. A tagozatok között a jelentkezık és a felvettek számában is van különbség. Míg nappali tagozatra a 86 jelentkezı 90,7 százalékát felvették, addig a levelezı tagozaton az 516 jelentkezı 93 százaléka fog tanulni. Természetesen az adott karra jelentkezık számát a költségtérítés mellett több tényezı (például a felvehetı hallgatók létszáma vagy az adott intézményben folyó oktatás minısége) is meghatározza. 2

3 Jogász szak A jogász szak költségtérítéses képzéseinek térítési díjai és a jelentkezık/felvettek létszáma Alap, Nappali költségtérítés Osztatlan, Nappali, Osztatlan, Levelezı, DE-ÁJK ELTE-ÁJK KRE-ÁJK ME-ÁJK PPKE-JÁK PTE-ÁJK SZE-JGK (2007/2008-tól SZE- ÁJK) SZTE-ÁJK /2007 Jogász szak Nappali tagozat Levelezı tagozat Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) DE-ÁJK ELTE-ÁJK KRE-ÁJK ME-ÁJK PPKE-JÁK PTE-ÁJK SZE-JGK (2007/2008-tól SZE- ÁJK) SZTE-ÁJK Forrás: OFIK Orvos képzés: egymillió feletti költségtérítés A legmagasabb összegő költségtérítéseket az orvos alapszak esetében kell fizetni. A költségtérítések az elmúlt évhez képest a 2007/2008-as tanévben csak kis mértékben, közel 15 százalékban növekszik. A legnagyobb t a budapesti karon, az SE-ÁOK-n kell fizetni, a tavalyi évben ez Ft volt, ami következı évtıl Ft-ra emelkedik. Ugyanakkor változatlan maradt a szegedi és a debreceni egyetem orvosi karán a költségtérítések. A Pécsi Tudományegyetem orvosi karán a tavalyi Ft-os költségtérítés a 2007/2008-as tanévtıl ra emelkedik. 3

4 A 2006/2007. évi tanévre jelentkezık száma nagyon alacsony volt. A 4 karra összesen 14 fı jelentkezett, és közülük 6-an nyertek felvételt. A legtöbben, 5 fı a DE-ÁOK-ra jelentkezett, ahol a legalacsonyabb volt a költségtérítés. A legnagyobb, 100 százalékos bejutási aránnyal a szintén Ft-os költségtérítéses t meghirdetett SZTE-ÁOK rendelkezik. DE-ÁOK PTE-ÁOK SE-ÁOK SZTE- ÁOK /2007 Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) DE-ÁOK 5 1 PTE-ÁOK 2 1 SE-ÁOK 4 1 SZTE-ÁOK 3 3 Forrás: OFIK Történelem alapszak: alacsony költségtérítés kevés jelentkezı A történelem szakos képzést nyújtó 10 kar közül 2006/2007-es tanévben költségtérítéses finanszírozási formában 9 indított nappali és 5 levelezı tagozatos képzést. Mindkét tagozatra kevesen jelentkeztek, és nagyon alacsony volt a felvételt nem nyert jelentkezık száma is. 2006/2007-ben nappali tagozatra 46 jelentkezıbıl 44-et felvettek, levelezı tagozatra pedig a 65 továbbtanulni szándékozó 83 százaléka nyert felvételt. A költségtérítés nagy szórásokat mutat. A nappali tagozatos képzések közül a legmagasabb t a pécsi bölcsészkaron kellett fizetni. Igaz, ennél a karnál akár az alsó határként megjelölt forint költségtérítést is fizethettek a hallgatók. Ugyanilyen széles skálán mozog például a miskolci karon is a képzésért kért összeg: és Ft között. A levelezı tagozaton átlagban kevesebb volt a költségtérítések. A 2007/2008-as tanévre a költségtérítések kismértékben ugyan, de emelkedik. Nappali tagozatos képzést 10 kar hirdetett meg, míg levelezı tagozatot csak 6 bölcsészkar. A legmagasabb t valószínőleg az egri EKF- BTK fogja kérni a hallgatóitól, félévente forintot. Az átlag feletti költségtérítést a következı karok nappali tagozatai kérnek: az ELTE-BTK, a KRE- BTK és a PPKE-BTK. Több szakhoz hasonlóan levelezı tagozaton itt is kevesebb 4

5 költségtérítést kérnek. Átlag ( Ft) feletti t fognak fizetni a DE, az EKF és az ME bölcsészettudományi karainak hallgatói. Meglepı, hogy több nagy egyetem, például az ELTE, az SZE, a PPKE és a KRE sem indít levelezı tagozaton költségtérítéses történelem alapszakos képzést. Történelem alapszak BDF-BTK DE-BTK EKF-BTK ELTE-BTK KRE-BTK ME-BTK NYF-BMFK PPKE-BTK PTE-BTK SZTE-BTK Nappali Levelezı 2006/2007 Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) BDF-BTK DE-BTK EKF-BTK ELTE-BTK KRE-BTK ME-BTK NYF-BMFK PPKE-BTK PTE-BTK SZTE-BTK Forrás: OFIK Gépészmérnök alapszak: legmagasabb a BME-GÉK-n A 2006/2007-es tanévben a gépészmérnök szakos képzést nyújtó karok közül valamennyi indított költségtérítéses képzést is. 11 kar nappali tagozaton, míg 9 kar levelezı tagozaton kezdte el a gépészmérnök alapszak oktatását. A költségtérítések valamennyi karon magas. Két intézmény, a BME és az SZIE esetében kreditenként határozzák meg a költségtérítést. Ezeket nem lehet összehasonlítani a többi intézménnyel, ahol a hallgatóknak félévenként kell 5

6 meghatározott t fizetniük. A nappali tagozaton a legmagasabb költségtérítést a VE-MK-n fizetnek, míg a legalacsonyabbat a DF-en. Igaz, ennél az intézménynél széles skálán mozog az összeg: akár Ft-ot is kérhetnek a hallgatóktól félévente. Meglepı, hogy a nappali és levelezı tagozaton fizetendı költségtérítések között nincs számottevı különbség: 4 kar esetében (DF, KF- GAMFK, ME-GÉK és PTE-PMMK) ugyanannyit, 3 esetben (BMF-BGK, NYF-MMFK, VE-MK) kevesebbet, 2 esetben (DE-MFK és SZE-MTK) pedig többet kell fizetni a levelezısöknek, ugyanakkor lényeges különbség van a költségtérítéses képzésre jelentkezık számában a tagozatok között. Míg nappali tagozaton 18 jelentkezıbıl 10 kezdte meg tanulmányait, addig a levelezı tagozaton 432-bıl 374-en. A 2007/2008-as tanévben 11 kar hirdetett meg nappali tagozatos költségtérítéses képzést, míg ugyanebben a formában 9 kar nyújt levelezı tagozatos képzést. Nappali tagozaton magasabb t kérnek, míg a levelezı tagozatokon. A legmagasabb t, félévente Ft-ot az egyik legkedveltebb kar, a BME-GÉK hallgatói fognak fizetni. A legnagyobb növekedés a névváltozáson is átesett veszprémi kar esetében volt: 2006/2007-hez képest forintról a 2007/2008-as tanévben 220 ezer forintra növekedik a költségtérítések. A legkevesebbet a Nyíregyházi Fıiskolán nyújtott képzésért kérnek: félévente forintot. Gépészmérnök alapszak,, BME-GÉK 9000/KREDIT BMF-BGK DE-MFK DF KF-GAMFK ME-GÉK NYF-MMFK PTE-PMMK SZE-MTK SZIE-GÉK 5000/KREDIT 5000/KREDIT VE-MK (2007/2008- tól PE-MK) Nappali Levelezı 2006/2007 Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) BME-GÉK BMF-BGK DE-MFK DF KF-GAMFK ME-GÉK

7 Nappali Levelezı 2006/2007 Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) NYF-MMFK PTE-PMMK SZE-MTK SZIE-GÉK VE-MK (2007/2008- tól PE-MK) Forrás: OFIK Mérnök informatikus alapszak: Ft-nál kezdıdı költségtérítések a 2007/2008-as tanévben A 2006/2007-es tanévre jelentkezık költségtérítéses formában nappali tagozaton 10 karra, míg levelezı tagozaton 7 karra nyújthatták be jelentkezési lapjaikat. A költségtérítés összegét két esetben, a BME karán és a PPKE-ITK-nál kreditenként határozták meg. A többi intézménynél félévenként meghatározott t kellett fizetni a hallgatóknak. Az adatok alapján a legtöbbet, és forint közötti t a PE-MIK diákjai, a legkevesebbet, és forint között pedig a Kecskeméti Fıiskolán tanulók fizetnek. A levelezı tagozaton a költségtérítés hasonló a nappali tagozatokhoz: 2 kar (ME-GÉK és SZE- MTK) esetében magasabb, míg a PE-MIK-nál alacsonyabb, a többinél pedig ugyanannyi. A jelentkezık számában ennél a szaknál is nagy különbségek vannak. Míg a 2006/2007-es tanévben nappali tagozatra 60 jelentkezıbıl 55-öt vettek fel, addig levelezı tagozatra sokkal több jelentkezı volt: a 217 fı 93 százalékát felvették valamely kar levelezı tagozatára. A 2007/2008-as tanévre a költségtérítések átlagos emelkedni fog. Nappali tagozatos képzést valamennyi kar meghirdetett, míg levelezı tagozatos képzést csak 8 kar szándékozik indítani. Nappali tagozaton az átlagos összegnél többet a PPKE-ITK, BME-VIK, a GDF, a PTE-PMMK és a PE-MIK kér, míg a másik tagozat esetében a PTE-PMMK, az SZE-MTK, az SZTE-TTK és a PE-MIK kér az átlagnál magasabb t a hallgatóitól. Mérnök informatikus alapszak BME-VIK 7700/KREDIT BMF-NIK DE-IK DF GDF KF-GAMFK ME-GÉK

8 Mérnök informatikus alapszak PPKE-ITK 7000/KREDIT PTE-PMMK SZE-MTK SZTE-TTK VE-MIK (2007/2008- tól PE-MIK) Biológia alapszak: széles skálán mozgó költségtérítéses k A 2006/2007-es tanévben a biológia szakot meghirdetett karok közül 7 indított nappali és levelezı tagozatot egyaránt. A költségtérítés széles skálán mozog: az egyik legalacsonyabb összeg és a legfelsı határ is a szegedi karhoz kötıdik. A levelezı tagozatok esetében valamennyivel kevesebb t kell fizetniük a hallgatóknak. A legmagasabb határ azonban a nappali tagozathoz hasonlóan Ft. A költségtérítéses finanszírozási formában a 2007/2008-as tanévre a levelezı tagozatot indító karok száma 5-re fog csökkeni, míg nappali tagozaton marad a 7 kar. A költségtérítések csak kismértékben emelkedik. A legmagasabb t az ELTE-TTK-n kell majd fizetniük a hallgatóknak, félévente forintot. Az EKF-TTK esetében a félévente fizetendı összeg re emelkedik, míg az SZTE-TTK esetében forintban rögzítették. A levelezı tagozatok esetében csak egy karnál, az EKF-TTK-nál kell majd kevesebbet fizetni a nappali tagozathoz képest, míg 4 karnál a költségtérítés ugyanannyi mindkét tagozaton. A legalacsonyabb t a szombathelyi karon kell fizetni, félévente forintot. Biológia alapszak BDF-TTK DE-TTK EKF-TTK ELTE-TTK NYF-TTFK PTE-TTK SZTE-TTK

9 Élelmiszermérnök alapszak: szinte azonos összegő költségtérítés mindkét tagozaton Élelmiszermérnöki szakot a 2006/2007-es tanévre 4 kar hirdetett meg költségtérítéses nappali és levelezı tagozatos képzés formájában. Meglepı, hogy mindkét tagozaton közel egyforma nagyságú t kell fizetni: egy kar (BCE- ÉTK) esetében kevesebbet, a többi karnál ugyanannyit. A legtöbb költségtérítést a BCE-ÉTK-n kell fizetni, félévente forintot, míg a legkevesebbet az NYME karán: és forint közötti t. Meglepı, hogy a levelezı tagozaton is hasonló sorrendet mutat a költségtérítés. A jelentkezık száma azonban rendkívül kevés mind a nappali, mind a levelezı tagozaton. Három esetben, a soproni egyetem nappali és levelezı tagozatára, valamint a DE-MTK levelezı tagozatára nem jelentkezett senki, így értelemszerően nem is indították el a képzést. Talán ezt is figyelembe véve, a 2007/2008-as tanévre nem hirdették meg a levelezı tagozatos képzést sem a DE-MTK, sem az NYME- MÉK esetében. A költségtérítések erre az évre mind a nappali, mind a levelezı tagozaton csak kismértékben emelkedett. Élelmiszermérnök alapszak BCE-ÉTK DE-MTK NYME-MÉK SZTE-SZÉFK Nappali Levelezı 2006/2007 Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) BCE-ÉTK DE-MTK NYME-MÉK SZTE-SZÉFK Forrás: OFIK Pszichológia alapszak: legmagasabb összegő költségtérítés a PTE- BTK-n A 2006/2007-es tanévben a pszichológia szak esetében míg nappali tagozaton valamennyi kar indított képzést, addig levelezı tagozatot egyik sem. A költségtérítések nagyon széles skálán mozog. A legmagasabb határ a PTE-BTK esetében van, az összeg és forint között mozog. Magas a költségtérítés felsı határa még az ELTE-BTK és a PPKE-BTK esetében is. A nappali tagozatok esetében a legalacsonyabb t az SZTE-BTK hallgatói 9

10 fizetik, itt a költségtérítés félévente Ft között mozog. Levelezı tagozatot mindössze két karon, a pécsi karon és a szegedi bölcsészkaron indítottak volna, azonban jelentkezık hiányában mégsem indult el a képzés. A nappali tagozatra a legtöbben az ELTE-PPK-ra jelentkeztek, összesen 57-en, akikbıl 33-an felvételt is nyertek. A 2007/2008-as tanévre a legmagasabb költségtérítési t az ELTE-PPK nappali tagozatán kell majd fizetniük a hallgatóknak, félévente forintot. Átlag feletti t kell majd fizetni még a PTE-BTK-n is. A legalacsonyabb t pedig a KRE-BTK leendı hallgatói fogják fizetni. Pszichológia alapszak DE-BTK ELTE-PPK KRE-BTK PPKE-BTK PTE-BTK SZTE-BTK Nappali Levelezı 2006/2007 Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) Jelentkezık (fı) Felvettek (fı) DE-BTK ELTE-PPK KRE-BTK PPKE-BTK PTE-BTK SZTE-BTK Forrás: OFIK Gazdálkodás és menedzsment alapszak: magas költségtérítések A 2006/2007-es tanévben 31 kar közül, melyek gazdálkodás és menedzsment szakot indítottak, 28 hirdetett meg nappali tagozatos és 23 levelezı tagozatos költségtérítéses képzést. A tagozatok között a jelentkezık számában is jelentıs különbségek vannak. Míg a nappali tagozatra 339 fı jelentkezett, addig levelezı tagozatra 807 fı, akiknek 90,2 százaléka felvételt is nyert különbözı karokra. Egyébként a nappali tagozaton is hasonlóan magas volt a bejutási arány, pontosan 89 százalék. 10

11 A legmagasabb költségtérítést ebben az évben a BKF, a KJF hallgatói fizetik. Szintén magas az NÜF-IBS-en az euróban fizetendı költségtérítés is. A népszerő BCE- GTK nappali tagozatán Ft, a BGF-PSZFK-BP-n pedig és Ft között mozog a félévente fizetendı összeg. A jelentkezık számában is vannak különbségek a tagozatok között. Míg a nappali tagozatra 339 jelentkezıbıl 309 fıt felvettek a különbözı karokra, a levelezı tagozatra 998 jelentkezıbıl 907 fı nyert felvételt. A 2007/2008-as tanévben az alapszakot indító karok száma, valamint a költségtérítések emelkedni fog. A Felsıoktatási felvételi tájékoztató évi kiadványában meghirdetett karok közül 32 indít képzést nappali tagozaton. A legmagasabb t a BKF-en kell majd fizetniük a hallgatóknak. Magas a költségtérítés még a BME-GTK, a GDF esetében is. A NÜF-IBS esetében a költségtérítés összegét euróban kell fizetni, félévente 2200 eurót. A népszerő BCE-GTK-n félévente forintot kérnek majd a hallgatóktól. Levelezı tagozaton 24 kar közül választhattak a hallgatók, ahol a költségtérítések alacsonyabb, mint a nappali esetében. A legmagasabb költségtérítést félévente itt is a BKF hallgatói fogják fizetni. Vannak olyan karok, amelyeken a 2006/2007-es tanévhez képest kevesebb költségtérítést kérnek: ilyen például a KJF is. Gazdálkodás és menedzsment alapszak ÁVF BCE-GTK BDF-TTK BGF-PSZFK-SA BGF-PSZFK-BP BGF-PSZFK-ZA BKF BME-GTK 7000/KREDIT BMF-KGK DE-KTK DF EJF-M EKF-GTK GDF HFF HJF KJF KRF-GFK (2007/2008-tól KRF-GK) ME-GTK MÜTF NÜF-IBS 2000 euró/félév euró/félév - NYF-GTFK NYME-KTK

12 Gazdálkodás és menedzsment alapszak PTE-KTK SZE-JGK (2007/2008-tól SZE-GK) SZIE-GTK SZIE-VATI SZTE-GTK TPF TSF-GFK VE-GTK (2007/2008-tól - - PE-GTK) ZSKF

XXIX. OTDK Intézményi összesítő táblázat

XXIX. OTDK Intézményi összesítő táblázat I II ÁVF 12,00 2,00 2,00 ÁVF 10,00 2,00 12,00 2,00 2,00 AVKF 2,00 0,00 AVKF 1,00 1,00 2,00 0,00 BCE 188,00 19,00 22,00 21,00 62,00 BCE ÉTK 29,00 29,00 4,00 3,00 1,00 8,00 BCE GTK 5,00 3,00 40,00 2,00 50,00

Részletesebben

XXVII. OTDK összesített adatok 1

XXVII. OTDK összesített adatok 1 XXVII. OTDK összesített adatok 1 ÁVF Budapest 10 10 3 AVKF Vác 1 1 BCE ÉTK Budapest 31 31 10 1 BCE GTK Budapest 2 2 19,16 1,00 24,16 5 1 1 BCE KERTK Budapest 22 3 25 9 1 1 BCE KIK Budapest 8 1 9 1 BCE

Részletesebben

Közgazdaságtudományi. Informatika Tudományi Kémiai és Vegyipari. Humán Tudományi. Műszaki Tudományi. Művészeti és Művészettudományi

Közgazdaságtudományi. Informatika Tudományi Kémiai és Vegyipari. Humán Tudományi. Műszaki Tudományi. Művészeti és Művészettudományi ÁVF Budapest 10 10 2 AVKF Vác 1 2 1 4 BCE ÉTK Budapest 29 29 8 BCE GTK Budapest 5 3 40 3 51 20 BCE KERTK Budapest 27 27 11 1 BCE KIK Budapest 16 16 1 BCE KTK Budapest 2 1 25 3 31 7 BCE TÁJK Budapest 4

Részletesebben

XXVI. OTDK összesített adatok

XXVI. OTDK összesített adatok 1 ÁVF Budapest 8 1 9 1 AVKF Zsámbék 15 1 1 1 2 20 4 1 BDF Szombathely 4 5 2 16 1 19 8 3 6 64 23 BGF KKFK Budapest 20 20 5 1 BGF KVIFK Budapest 16 16 4 BGF PSZFK Budapest 2 2 1 BGF PSZFK ZA Zalaegerszeg

Részletesebben

Választható szak szakmenedzser ÁVF F N K üzletviteli szakmenedzser BDF-TTK F N K gazdálkodási szakmenedzser

Választható szak szakmenedzser ÁVF F N K üzletviteli szakmenedzser BDF-TTK F N K gazdálkodási szakmenedzser II. Felsőfokú szakképzés Intézmény, kar Képzési forma Tagozat Fin. forma Választható szak A költségtérítés mértéke (forint/félév) Irányszám AVKF F E K csecsemő- és 30 85000 ÁVF F N K reklámszervező 30

Részletesebben

GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK?

GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? gazd.qxd 2005.12.12. 18:16 Page 64 GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? 64 A gazdaságtudományi képzésben igen gazdag a magyarországi kínálat: összesen 34 gazdasági karból választhatnak a

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

HALLGATÓI JUTTATÁSOK

HALLGATÓI JUTTATÁSOK HALLGATÓI JUTTATÁSOK Az alábbi táblázatban a felsőoktatási intézmények hallgatói részére adható támogatások fontosabb jog címeit és az intézmények által meghatározott összegeket olvashatja, az adatok tájékoztató

Részletesebben

Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II.

Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II. Alapszakonként eltérő : mennyit fizetünk? II. Költségtérítéses képzések hét népszerű esetében Az itt olvasható elemzés egy cikksorozat második része. A www.felvi.hu internetes oldalon már letölthető első

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Tapasztalatok, alternatívák a évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok)

Tapasztalatok, alternatívák a évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok) Tapasztalatok, alternatívák a 2011. évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok) Dr. Jávor András oktatási rektorhelyettes 2011. augusztus 23. Jelentkezők és felvettek 2010-2011. Érettségizők száma 2006-2011.

Részletesebben

Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció 1

Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció 1 Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 6 8 10 11 12 Elõadások I-II helyezés 1 BDF TMK Szombathely 1 1 2 1 2 BDF TTK Szombathely 1 1 2 1 3 BME GTK Budapest 1 1 1 4 BMF

Részletesebben

Online kutatás a diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségeiről oktatói szemszögből

Online kutatás a diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségeiről oktatói szemszögből Online kutatás a diplomások munkaerő-piaci elhelyezkedési lehetőségeiről oktatói szemszögből Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. / Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) Az Oktatási és Kulturális

Részletesebben

INTÉZMÉNY KAR VÁROS KÓD. Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar

INTÉZMÉNY KAR VÁROS KÓD. Kandó Kálmán Villamosmérnöki Főiskolai Kar i Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki BMF KVK i Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági BMF KGK i Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai BMF NIK i Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari

Részletesebben

Itt vannak a 2011-es felvételi ponthatárok: 457 pont kellett a legnépszerőbb szakhoz

Itt vannak a 2011-es felvételi ponthatárok: 457 pont kellett a legnépszerőbb szakhoz Page 1 of 6 Itt vannak a 2011-es felvételi ponthatárok: 457 pont kellett a legnépszerőbb szakhoz felvételi, felvételi ponthatárok, ponthatárok, ponthatár, felvételi pontok, felvételi 2011, felvételi pontszámítás,

Részletesebben

A XXIX. OTDK-n használt felsıoktatási intézmények betőkód jegyzéke

A XXIX. OTDK-n használt felsıoktatási intézmények betőkód jegyzéke A XXIX. OTDK-n használt felsıoktatási intézmények betőkód jegyzéke INTÉZMÉNY KAR VÁROS KÓD Adventista Teológiai Fıiskola Pécel ATF Apor Vilmos Katolikus Fıiskola Vác AVKF Általános Vállalkozási Fıiskola

Részletesebben

A XXIX. OTDK-n használt felsőoktatási intézmények betűkód jegyzéke

A XXIX. OTDK-n használt felsőoktatási intézmények betűkód jegyzéke A XXIX. OTDK-n használt felsőoktatási intézmények betűkód jegyzéke Adventista Teológiai Főiskola Pécel ATF Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vác AVKF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF Bhaktivedanta Hittudományi

Részletesebben

A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése

A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A felsőoktatási felvételi tájékoztató az érettségizetteknek és diplomásoknak kiegészített, pontosított

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK VIZSGAIDŐPONTJAI (KIEGÉSZÍTVE AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK IDŐPONTJAIVAL)

A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK VIZSGAIDŐPONTJAI (KIEGÉSZÍTVE AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK IDŐPONTJAIVAL) A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK VIZSGAIDŐPONTJAI (KIEGÉSZÍTVE AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK IDŐPONTJAIVAL) Az alábbiakban közöljük az érettségi vizsgák időpontjait, ezt követően a felsőoktatási intézmények által megadott

Részletesebben

A XXX. Jubileumi OTDK-n használt felsőoktatási intézmények betűkód jegyzéke

A XXX. Jubileumi OTDK-n használt felsőoktatási intézmények betűkód jegyzéke A XXX. Jubileumi OTDK-n használt felsőoktatási intézmények betűkód jegyzéke Adventista Teológiai Főiskola Pécel ATF Apor Vilmos Katolikus Főiskola Vác AVKF A Tan Kapuja Buddhista Főiskola TKBF Általános

Részletesebben

Az alapképzéseket és az egységes, osztatlan képzéseket érintő törlések legfontosabb okai a következők voltak:

Az alapképzéseket és az egységes, osztatlan képzéseket érintő törlések legfontosabb okai a következők voltak: A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és a Mesterképzések felsőoktatási felvételi tájékoztatója 2012. szeptemberben induló képzések diplomásoknak

Részletesebben

Az alapképzéseket és az egységes, osztatlan képzéseket érintő törlések legfontosabb okai a következők voltak:

Az alapképzéseket és az egységes, osztatlan képzéseket érintő törlések legfontosabb okai a következők voltak: A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és a Mesterképzések felsőoktatási felvételi tájékoztatója 2012. szeptemberben induló képzések diplomásoknak

Részletesebben

Központi rendszerek a minőségi

Központi rendszerek a minőségi Központi rendszerek a minőségi fl felsőoktatásértő FIR, AVIR Csulyák Gábor informatikai igazgató Educatio Kht. Fejérvári Bence folyamatmenedzser Educatio Kht. Miről lesz szó? Felsőoktatási Információs

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK Általános felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK Általános felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2017 Általános felvételi eljárás Verzió: 2017. július 31. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu 1 Fontosabb megállapítások

Részletesebben

HOGYAN CSINÁLTUK? módszertan, adatbázisok és értelmezésük

HOGYAN CSINÁLTUK? módszertan, adatbázisok és értelmezésük privat.qxd 2005.12.12. 20:01 Page 170 MÓDSZERTAN HOGYAN CSINÁLTUK? módszertan, adatbázisok és értelmezésük A rangsorokat a következõ adatbázisok alapján állítottuk össze: 1.) Az intézmények saját adatszolgáltatásán

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

2007-2014 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014

2007-2014 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 Az EMMI által kért, és 2015.10.12. állapotnak megfelelő táblázat a következő kiegészítéssel ment el: Állami egyetemek / Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest BCE 1999 2914 2056 2527 1867 2198 2031 2006

Részletesebben

A XXXII. OTDK-n használt felsoktatási intézmények betűkód jegyzéke

A XXXII. OTDK-n használt felsoktatási intézmények betűkód jegyzéke A XXXII. OTDK-n használt felsoktatási intézmények betűkód jegyzéke Intézmény kódja Intézmény Kar Város ATF Adventista Teológiai Főiskola Pécel ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola Budapest AVKF Apor Vilmos

Részletesebben

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója Szerzők: Dr. Bacsa-Bán Anetta Juhász Ibolya A könyv

Részletesebben

Intézmények és karai Intézmény Kar Kód Cím BKÁE 1093 Budapest, Fővám tér 8.

Intézmények és karai Intézmény Kar Kód Cím BKÁE 1093 Budapest, Fővám tér 8. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Intézmények és karai 2003. 11. 05. Intézmény Kód Cím BKÁE 1093 Budapest, Fővám tér 8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Államigazgatási

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

Az andragógia szak évi felvételi tapasztalatai

Az andragógia szak évi felvételi tapasztalatai GÁTI IMRE 76 Az andragógia szak 2006. évi felvételi tapasztalatai A 2006-os év jelentős változásokat, átalakulást hozott a felsőoktatásban, így a jelentkezés rendjében is. A 289/2005. (XII. 22.) Kormányrendelet

Részletesebben

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA

A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013

Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Szolnoki Főiskola 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. www.szolf.hu OM azonosító: FI47616 www.ujszechenyiterv.gov.hu IDEGEN NYELVOKTATÁSI JÓ GYAKORLATOK

Részletesebben

Az alábbi kérdőívben az Ön intézménye minőségfejlesztési programjának az oktatói munkára gyakorolt hatására vonatkoznak kérdések.

Az alábbi kérdőívben az Ön intézménye minőségfejlesztési programjának az oktatói munkára gyakorolt hatására vonatkoznak kérdések. Tisztelt Oktató! A 2005. évi CXXXIX. törvény (Felsőoktatási tv.) alapján az Ön felsőoktatási intézménye is készített minőségfejlesztési programot az intézményfejlesztési terv és a kutatásifejlesztési-innovációs

Részletesebben

Lakóhely és intézményválasztás

Lakóhely és intézményválasztás FÓKUSZ Lakóhely és intézményválasztás A felsôoktatási jelentkezések területi jellemzôi kilenc szak esetében (2006 2011) Kasza Georgina A Felsôoktatási MÛHELY 2007/1. számában megjelent Honnan hová? A felsôoktatási

Részletesebben

Jelentkezési arány. Összes jelentke-zés. száma. I. hely Irányszám. Összesen. július. (fő)

Jelentkezési arány. Összes jelentke-zés. száma. I. hely Irányszám. Összesen. július. (fő) statisztika - Debreceni Egyetem Költségtérítéses képzések a pótjelentkezések és fellebbezések után, szakirányú továbbképzések nélkül 2006. augusztus Kar/Tagozat Felvettek ban Felvettek Agrárgazdasági és

Részletesebben

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT

1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT 1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT Kelemen Imre Gábor ME GTK Nagy Dorottya ME GTK Kisida Kata PTE KTK Bunda Krisztina DE AVK Kiss Zsófia Nagy Piroska BCE GTK Blaskó Beáta DE AVK helyezett: Munkácsy András

Részletesebben

Intézmény teljes neve Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE 81 Állatorvostudományi Egyetem ATE 1475 Adventista Teológiai Főiskola ATF

Intézmény teljes neve Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE 81 Állatorvostudományi Egyetem ATE 1475 Adventista Teológiai Főiskola ATF Intézmény teljes neve Intézmény Intézmény Számkódja betűkódja Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE 81 Állatorvostudományi Egyetem ATE 1475 Adventista Teológiai Főiskola ATF 51 Apor Vilmos

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS DIPLOMÁS KUTATÁS 2010. A vizsgálat keretei. A kutatás alapsokasága. Az adatfelvétel módszere

MÓDSZERTANI LEÍRÁS DIPLOMÁS KUTATÁS 2010. A vizsgálat keretei. A kutatás alapsokasága. Az adatfelvétel módszere FÜGGELÉK FÜGGELÉK DIPLOMÁS KUTATÁS 2010 MÓDSZERTANI LEÍRÁS A vizsgálat keretei A Diplomás kutatás 2010 adatfelvétele az Országos Diplomás Pályakövetési Rendszer kutatási programjának keretében zajlott

Részletesebben

Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007)

Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007) KASZA GEORGINA KOVÁCS BENEDEK FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007) Egy évvel ezelőtt az Országos Felsőoktatási

Részletesebben

2015. évi általános felvételi eljárás. Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása

2015. évi általános felvételi eljárás. Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása 2015. évi általános felvételi eljárás Mesterképzések Felvételi elbeszélgetések beosztása Tisztelt Felvételiző! A BME Gépészmérnöki Karán 2015. szeptemberében induló mester (MSc) képzésre beadott jelentkezési

Részletesebben

Felvételi elbeszélgetések beosztása

Felvételi elbeszélgetések beosztása 2017. évi általános felvételi eljárás Mesterképzések Felvételi elbeszélgetések beosztása Tisztelt Felvételiző! A BME Gépészmérnöki Karán 2017. szeptemberében induló mester (MSc) képzésre beadott jelentkezési

Részletesebben

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar. február 4. Dr. Papp Lajos Tanulmányi Hivatal A Pedagógiai és Pszichológiai Kar számokban 4+1 telephely

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2012. július 24. Arányok jelentkezők jelentkezők / felvettek összesen/ felvettek Felvettek Állam- és Jogtudományi Kar (nappali költségtérítéses) igazgatásszervező

Részletesebben

2015. évi keresztféléves felvételi eljárás Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása

2015. évi keresztféléves felvételi eljárás Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása 2015. évi keresztféléves felvételi eljárás Mesterképzések elbeszélgetések beosztása Tisztelt ző! A BME Gépészmérnöki Karán 2015. februárjában induló mester (MSc) képzésre beadott jelentkezési kérelme alapján

Részletesebben

Pedagógiai, Pszichológiai, Közmûvelõdési és Könyvtártudományi Szekció

Pedagógiai, Pszichológiai, Közmûvelõdési és Könyvtártudományi Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Elõadások 1 AVKF Zsámbék 1 2 1 4 2 1 1 1 2 15 3 2 BDF Szombathely 1 2 2 1 2 3 5 2 1 19 7 3 BME GTK Budapest 1 1 4 BMF KVK Budapest 1 1 2 5

Részletesebben

Felsôoktatásba jelentkezôk preferenciáinak térbeli és idôbeli szerkezete, teljesítményfüggése*

Felsôoktatásba jelentkezôk preferenciáinak térbeli és idôbeli szerkezete, teljesítményfüggése* Felsôoktatásba jelentkezôk preferenciáinak térbeli és idôbeli szerkezete, teljesítményfüggése* Kosztyán Zsolt Tibor PhD, a Pannon Egyetem egyetemi docense E-mail: kzst@gtk.uni-pannon.hu Telcs András DSc,

Részletesebben

Intézmény teljes neve

Intézmény teljes neve Intézmény Intézmény Számkódja betűkódja Intézmény teljes neve 81 ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem 1475 ATE Állatorvostudományi Egyetem 51 ATF Adventista Teológiai Főiskola 2 AVKF Apor

Részletesebben

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várták az intézményben továbbtanulni

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK 217K keresztféléves felvételi eljárás VERZIÓ: 217. március 27. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu A

Részletesebben

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar BGE PSZK BP Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar.

Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar BGE PSZK BP Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar. Intézményi rövidítés ANNYE Intézmény /kutatóközpont int. TDK időpont Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű ATE Állatorvostudományi 2017.11.22. AVKF Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2018.11.22. BCE GTK Budapesti

Részletesebben

Pedagógiai, Pszichológiai, Közmûvelõdési és Könyvtártudományi Szekció 1

Pedagógiai, Pszichológiai, Közmûvelõdési és Könyvtártudományi Szekció 1 Pedagógiai, Pszichológiai, Közmûvelõdési és Könyvtártudományi Szekció 1 Intézmény Város 1 2 3 4 6 8 10 11 12 13 14 Elõadások I-I helyezés 1 AVKF Vác 1 1 2 BDF BTK Szombathely 1 1 2 3 BDF TMK Szombathely

Részletesebben

A Felsıoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése

A Felsıoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése A Felsıoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadvány hivatalos kiegészítése A Felsıoktatási felvételi tájékoztató 2007 c. kiadványban a felvétel intézményenkénti feltételei c. fejezet felsıoktatási intézményenként

Részletesebben

Felvételi a Debreceni Egyetemen Államilag finanszírozott képzések augusztus

Felvételi a Debreceni Egyetemen Államilag finanszírozott képzések augusztus a Debreceni Egyetemen Államilag finanszírozott képzések 2005. augusztus Kar/önálló intézet Tagozat Szak/szakpár I. hely Felvettek felvettek Felvettek ÁJK (nappali) jogász 135 320 1059 2,37 7,84 127 100-35

Részletesebben

A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf)

A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf) A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf) A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL Alapképzés - Nappali munkarend (AN) Az alábbiakban (képzési

Részletesebben

2016. évi általános felvételi eljárás Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása

2016. évi általános felvételi eljárás Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása 2016. évi általános felvételi eljárás Mesterképzések Felvételi elbeszélgetések beosztása Tisztelt Felvételiző! A BME Gépészmérnöki Karán 2016. szeptemberében induló mester (MSc) képzésre beadott jelentkezési

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása 1-19. 1. A főiskolára felvettek számának alakulása 1-16. A felvételre jelentkezők számának alakulását minden évben

Részletesebben

JELENTÉS A FIR SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÁSÁRÓL augusztus

JELENTÉS A FIR SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÁSÁRÓL augusztus JELENTÉS A FIR SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÁSÁRÓL 2010. augusztus Hallgatói és oktatói adatok a FIR augusztus 31-i állapota alapján Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által a Felsőoktatási Információs

Részletesebben

Egyetemi és fõiskolai karok, valamint karokra nem tagozódó felsõoktatási intézmények TDK-eredményessége

Egyetemi és fõiskolai karok, valamint karokra nem tagozódó felsõoktatási intézmények TDK-eredményessége Egyetemi és fõiskolai karok, valamint karokra nem tagozódó felsõoktatási intézmények TDK-eredményessége Országos Tudományos Diákköri Tanács, 2012 Az OTDT elnöke: Dr. Szendrõ Péter egyetemi tanár Országos

Részletesebben

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA

A pályázat címe (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-16) DÖNTÉSI LISTA 1. NTP-OTDKR-16-0001 Debreceni Egyetem Magyarország Hajdú-Bihar Debrecen OTDK részvétel Debreceni Egyetem 10 076 000 2. NTP-OTDKR-16-0002 Állatorvostudományi Egyetem XXXIII. OTDK hallgatói részvételének

Részletesebben

A Debreceni Egyetemre a évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

A Debreceni Egyetemre a évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma A Debreceni Egyetemre a 2012. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma 2012. augusztus 29. Adatok: fő Kar Képzési szint Munka rend Szak Jelentkezők száma Felvettek száma ÁJK ÁOK A N igazgatásszervező

Részletesebben

Diplomás kutatás 2010. Módszertani leírás

Diplomás kutatás 2010. Módszertani leírás Diplomás kutatás 2010 Módszertani leírás A kutatás alapsokasága Vizsgálati populáció: államilag elismert felsőoktatási intézmények alapképzésben, kiegészítő alapképzésben és diplomás képzésben (minden

Részletesebben

2018. évi általános felvételi eljárás. Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása

2018. évi általános felvételi eljárás. Mesterképzések. Felvételi elbeszélgetések beosztása 2018. évi általános felvételi eljárás Mesterképzések Felvételi elbeszélgetések beosztása Tisztelt Felvételiző! A BME Gépészmérnöki Karán 2018. szeptemberében induló mester (MSc) képzésre beadott jelentkezési

Részletesebben

A hallgatói preferenciák elemzése statisztikai módszerekkel

A hallgatói preferenciák elemzése statisztikai módszerekkel A hallgatói preferenciák elemzése statisztikai módszerekkel Kosztyán Zsolt Tibor 1, Katona Attila Imre 1, Neumanné Virág Ildikó 2, Telcs András 1 1,2 Pannon Egyetem, 1 Kvantitatív Módszerek Intézeti Tanszék,

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A MAB által nem támogatott / nem akkreditált képzések/nem vizsgált képzések

A MAB által nem támogatott / nem akkreditált képzések/nem vizsgált képzések A álal nem ámogao / nem akkrediál képzések/nem vizsgál képzések A kövekező lisákon azok a 2017 álalános felvéeli eljárásban is meghirdee felsőokaási szakképzések, alapképzések, meserképzések és oszalan

Részletesebben

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK?

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? bolcsesz.qxd 2005.12.12. 15:38 Page 44 BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY BÖLCSÉSZETTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? Bölcsészeket Magyarországon összesen tíz egyetemi és négy fõiskolai karon képeznek több, mint hatvanezren

Részletesebben

Összehasonlító felvételi jelentkezési statisztika - Debreceni Egyetem Államilag támogatott képzések

Összehasonlító felvételi jelentkezési statisztika - Debreceni Egyetem Államilag támogatott képzések Összehasonlító felvételi jelentkezési statisztika - Debreceni Egyetem Államilag támogatott képzések 2006-2007 - 2008 2008. április 21-i állapot szerint Adatok: fő Kar/Tagozat Szak 2006. 2007. 2008. 2006.

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS - 2015. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna

TOVÁBBTANULÁS - 2015. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna TOVÁBBTANULÁS - 2015 Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna BOLOGNAI KÉPZÉSI RENDSZER Felsőoktatási szakképzés JELENTKEZÉSI FOLYAMAT, HATÁRIDŐK 1. Tájékozódás (nyílt nap, internet) Kapacitásszámok www.felvi.hu

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 26. Kar Képzési szint Tagozat Fin. Forma Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2017. évi általános felvételi eljárás 2017. július 26. Szak Képzési terület Első helyes jelentkezők Összes jelentkezés

Részletesebben

A PÁLYAKEZDŐ DIPLOMÁSOK KERESETE, MUNKAERŐ-PIACI SIKERESSÉGE A 2000-ES ÉVEK ELEJÉN

A PÁLYAKEZDŐ DIPLOMÁSOK KERESETE, MUNKAERŐ-PIACI SIKERESSÉGE A 2000-ES ÉVEK ELEJÉN VARGA JÚLIA A PÁLYAKEZDŐ DIPLOMÁSOK KERESETE, MUNKAERŐ-PIACI SIKERESSÉGE A 2000-ES ÉVEK ELEJÉN Bevezetés Mennyire sikeresek a pályakezdő diplomások a munkaerő-piacon a 2000-es évek elején? Hogyan változott

Részletesebben

A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf)

A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf) A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf) Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

Részletesebben

Felvételi elbeszélgetések beosztása

Felvételi elbeszélgetések beosztása 2017. évi keresztféléves felvételi eljárás Mesterképzések Felvételi elbeszélgetések beosztása Tisztelt Felvételiző! A BME Gépészmérnöki Karán 2017. februárjában induló mester (MSc) képzésre beadott jelentkezési

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Floorball Bajnokság Döntője 2011/2012.

Magyar Egyetemi-Főiskolai Floorball Bajnokság Döntője 2011/2012. Magyar Egyetemi-Főiskolai Floorball Bajnokság Döntője 2011/2012. 1. A bajnoki döntő célja: Magyarország 2011/2012. tanévi Magyar Egyetemi-Főiskolai Floorball Bajnokság helyezéseinek eldöntése, a sportág

Részletesebben

A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása

A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása A Debreceni Egyetem tudományos képzési mőhelyeinek támogatása Prof. Dr. Páles Zsolt tudományos rektorhelyettes 211. szeptember 23. TÁMOP-4.2.2/B-1/1-21-24 projekt nyitórendezvény TÁMOP-4.2.2.B-1/1 pályázat

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁS - 2014. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna

TOVÁBBTANULÁS - 2014. Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna TOVÁBBTANULÁS - 2014 Készítette: Chalupeckyné Guba Zsuzsanna BOLOGNAI KÉPZÉSI RENDSZER Felsőoktatási szakképzés JELENTKEZÉSI FOLYAMAT, HATÁRIDŐK 1. Tájékozódás (nyílt nap, internet) Kapacitásszámok www.felvi.hu

Részletesebben

ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL OKTATÓI SZEMSZÖGBŐL

ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL OKTATÓI SZEMSZÖGBŐL ONLINE KUTATÁS A DIPLOMÁSOK MUNKAERŐ- PIACI ELHELYEZKEDÉSI ESÉLYEIRŐL OKTATÓI SZEMSZÖGBŐL A felmérést koordinálta: Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhely, az Országos Felsőoktatási Információs Központ

Részletesebben

A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf)

A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf) A Tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel (pdf) Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 23. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2015. évi általános felvételi eljárás 2015. július 23. Adatok: fő / felvettek összesen/ felvettek DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 94 251 7,83 20,92 427

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre 2009 tavasza

FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre 2009 tavasza FELHÍVÁS a XXIX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre 2009 tavasza Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia

Részletesebben

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban Diplomás pályakezdők a versenyszektorban 2012.10.24 Tartalom Diplomás pályakezdők a versenyszektorban Friss diplomások foglalkoztatása Kereslet Toborzási nehézségek Kedvező vállalati körbe való bekerülés

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

12. évfolyam 2011. Továbbtanulási statisztikák Készítette: Takács Judit

12. évfolyam 2011. Továbbtanulási statisztikák Készítette: Takács Judit 12. évfolyam 2011 Továbbtanulási statisztikák Készítette: Takács Judit Létszám 58 fő Felsőoktatásba jelentkezett: 12.a: 27 fő 12.b: 22 fő Felsőoktatásba bekerült: Egyetem/ főiskola: 12.a: 19 fő 12.b: 19

Részletesebben

Helyünk a felsőoktatásban

Helyünk a felsőoktatásban Helyünk a felsőoktatásban Készült Dr. Makovényi Ferenc Dékán, Ybl nyílt napon, 2012 január 19.-én elhangzott előadása, valamint a HVG. 2011/ számában megjelent adatok alapján. A HVG 2012-ben megjelent,

Részletesebben

FELHÍVÁS a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjára a 2019/2020. tanévre

FELHÍVÁS a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjára a 2019/2020. tanévre FELHÍVÁS a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Német Nemzetiségi Pedagógus Tanulmányi Ösztöndíjára a 2019/2020. tanévre A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (a továbbiakban: MNOÖ) a

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar. A évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar. A évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar A 216. évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai SZAK 216/17. 1. félév ponthatár összlétszám átlagpont Energetikai mérnöki alapszak

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről évi általános felvételi eljárás július 25. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2018. évi általános felvételi eljárás 2018. július 25. / DE-ÁJK A N A igazságügyi igazgatási JOGI 80 238 7,27 21,64 426 435.72 11 ÁJK nappali tagozat állami ösztöndíjas

Részletesebben

Képzési formák a középiskolában

Képzési formák a középiskolában Képzési formák a középiskolában Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakgimnáziumi képzés: 1. XXXIV. Kertészet és parképítés (A szakmai érettségit követő 13. évfolyamon szerezhető szakképesítés:

Részletesebben

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma A Debreceni Egyetemre 2014. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek 2014.08.28. Adatok: fő Kar ÁJK A N K igazságügyi igazgatási 16 14 A N K közigazgatás-szervező 13 11 O N K jogász 5 2 M N

Részletesebben

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010

Részletesebben

A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája

A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája 299 Polónyi István A hazai felsőoktatási felvétel néhány tendenciája Ebben az írásban a hazai felsőoktatási intézményekbe történő felvétel néhány jellemzőjét és tendenciáját igyekszünk felvillantani. Az

Részletesebben

Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezetmérnöki szak

Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezetmérnöki szak Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezetmérnöki szak Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar, Nyílt Nap, 2018. január 26. Koronikáné Dr. Pécsinger Judit egyetemi adjunktus Környezetvédelmi Intézeti Tanszék SOE-EMK

Részletesebben

Fizetendő önköltségi díjak

Fizetendő önköltségi díjak 5.számú melléklet 1 Fizetendő önköltségi díjak I. 47 felsőoktatási szakképzés (FOKSz) Munkarend i terület vagy féléve 48 kreditre 49 (Ft) díj (Ft) KGK 200000 100000 3333 50 2017/2018 KGK 200000 100000

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium 2009. július 24. Nem nyert felvételt 26% Felvételt nyert 74%

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

Az életpályamodell és a szakemberképzés kapcsolata. NHKV Közszolgáltatói Konferencia. Dr. Gombkötő Imre, Dr. Alexa László

Az életpályamodell és a szakemberképzés kapcsolata. NHKV Közszolgáltatói Konferencia. Dr. Gombkötő Imre, Dr. Alexa László Az életpályamodell és a szakemberképzés kapcsolata. NHKV Közszolgáltatói Konferencia Dr. Gombkötő Imre, Dr. Alexa László 20 17 10 18 Fejlődéshez szükséges feladatok Tevékenységek Egyéb munkavállalókk al

Részletesebben