KRÍZISEK ÉS ELHÁRÍTÁSUK AZ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KRÍZISEK ÉS ELHÁRÍTÁSUK AZ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN"

Átírás

1 KRÍZISEK ÉS ELHÁRÍTÁSUK AZ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN Benkei Kovács Balázs PhD Felnőttképzés módszertana és eszközrendszere 2. ELTE PPK Andragógia Tanszék 1

2 KRÍZISEK Az egyik tanfolyami résztvevő rendszeresen késik. Amikor azt oktató ezt szóba hozza neki, akkor a résztvevő az oktatót a csoport előtt mesteri iróniával nevetségessé teszi. Másnap ismét késve jön. 2. Egy résztvevő nem tudja a mondókáját befejezni, olyan bőbeszédű. Ha egyszer szóhoz jutott, nem lehet lelőni. 3. Az egyik résztvevő minden alkalommal érezteti az oktatóval, hogy annak sejtelme sincs a gyakorlatról. A csoport a színjátékot láthatóan élvezettel figyeli. 4. Egy kiscsoport vonakodik a csoportmunkát végrehajtani: Nincs semmi haszna. A többi csoport elvárja, hogy az oktató hathatósan beavatkozzon. KRÍZISEK Két résztvevő minden alkalommal heves véleményeltérésen alapuló vitába kezd. A többiek érdeklődéssel figyelik. 6. Eltúlzással és komikus elemekkel a szereplők a szerepjátékból bohózatot csinálnak. A vezető erre abbahagyatja. A következő játékpáros minden további nélkül megengedi magánk ugyanazt a tréfát. 7. Az oktató az előkészített anyagot hamarabb befejezi, mint ahogyan azt tervezte és nem tudja, hogy mit kezdjen a fennmaradó idővel. 8. Egy egy hetes szeminárium alatt nyilvánvalóvá válik, hogy két résztvevő között szerelmi kapcsolat kezdődött. A szemináriumon egymás kezét fogják. Házasok, mindenesetre nem egymással. A többi résztvevő fel van háborodva és felszólítják az oktatót, hogy csináljon valamit. 2

3 KRÍZISEK Egy többnapos szakértői tanfolyam első estéjén az oktató elégedettség mérő kérdőíveket oszt ki, és megsemmisítő visszajelzéseket kap. 10. A tanuló csoport kedvetlen, és a hangulat az oktatóra betonfalként hat. 11. Az oktató a tanbeszélgetés során kérdést tesz fel. Nem kap rá választ. További kérdést tesz fel. Megint csak hallgatásba ütközik. 12. Egy neveléssel foglalkozó népfőiskolai tanfolyamon az oktató kijelenti, hogy pszichológiailag fontos, hogy a gyerekek annyit ehessenek, amennyit akarnak. Az egyik anyuka rávágja: Marhaság. A többiek egyetértenek vele. 13. Egy szeminárium harmadik napján a vezető azt javasolja, hogy este bowlingozzanak. A résztvevőknek nincs igazán kedve ehhez. Másnap kiderül, hogy mindnyájan együtt (az oktató nélkül) mentek el szórakozni. KRÍZISEK Egy szemináriumon kezdők és a témával jelentős előismerettel rendelkező résztvevők ülnek egymás mellett. Az utóbbiak kritizálják az oktatót, mert az úgymond túl keveset nyújt nekik. 15. Egy vállalati képzésen a főnök hívatlan vendégként ott ül és állandóan beavatkozik. 16. Az egyik résztvevő a tanfolyamon újságot olvas. 17. Egy oktató a tanórát prezentációs előadásra építette. Kezdés után egy órával elromlik a számítógép. 18. Az egyik résztvevő elalszik a tanfolyamon. 19. Egy oktató nő és egy oktató félnapos váltásokkal két csoporttal foglalkozik. Az egyik résztvevő bizalmasan közli az oktatónővel, hogy a kollégája megpróbálja a csoport előtt lejáratni. 3

4 MI ZAVAR? AZAZ AMI AZ OKTATÓ FEJÉBEN ZAJLIK MI ZAVAR? AZAZ AMI AZ OKTATÓ FEJÉBEN ZAJLIK (1) SZÉGYELLEM MAGAM. BLAMÁLTAK ÉS JÓL LEÉGTEM szituáció / 14. szituáció NEM TUDOK ÚGY DOLOGZNI, AHOGY AKAROK. TEHETETLEN VAGYOK A HELYZETTEL SZEMBEN szituáció /17. szituáció/ 10. sziuáció EZ NEM MEGY ÍGY TOVÁBB: /NEM BÍROM TOVÁBB:/ TANÁCSTALAN VAGYOK EBBEN A HELYZETBEN szituáció /11. szituáció /17. szituáció EZ KELLEMETLEN. NYOMÁS ALÁ HELYEZTEK szituáció / 8. szituáció 4

5 MI ZAVAR? AZAZ AMI AZ OKTATÓ FEJÉBEN ZAJLIK (2) FÉLEK A HOLNAPI / KÖVETKEZŐ KURZUSTÓL szituáció ELVESZÍTEM A TEKINTÉLYEM szituáció / 12. szituáció /19. szituáció/ 16. sztiuáció CSALÓDTAM. EZT NEM GONDOLTAM VOLNA szituáció / 13. szituáció EZ KíNOS. NEM VESZIK ÉSZRE MAGUKAT szituáció / 5. szituáció A KRÍZIS JELLEMZŐI (MI TESZI NEHÉZZÉ A HELYZETET?) Tanácstalanság Szégyen Tehetetlenség Bosszúság Idegesség Gondolatokban és érzésekben beállt zavar A munkaképességben beállt zavar Már nem tudok odafigyelni. Ellenérzés Figyelem elterelés 5

6 A KRÍZIS KÖVETKEZMÉNYE A KRÍZIS KÖVETKEZMÉNYE csökken a munkaképesség -az arousal szint túl alacsony vagy magas csökken az aktuális motiváció szintje negatív érzelmek megjelenése / bizonytalanság a konfliktusok révén meginog csoportkohézió / bizalom / vezetői tekintély 6

7 MIT TEGYÜNK NEHÉZ HELYZETEKBEN? RÉSZLETES CSELEKVÉSI TERV Mérjük fel a néhézséget! 1. Kinek a munkaképességében állt be zavar? 2. A résztvevők hogyan látják és miként élik meg a problémát? 3. Mit kellene az érintetteknek egymásról tudni? 4. Hogyan alakul a helyzet, ha semmit sem teszünk? 5. Vajon a vezető cselekedjen-e, vagy mások? 6. Mikor történjen ez? 7. Mi legyen a cselekvés eredménye? A munkaképesség helyreállítása 8. Kinek a munkaképességében állt be zavar? 9. Mit akarnak/ mit tudnak az érintettek ennek érdekében tenni? 10. Mi lenne jó intézkedés/ a jó megállapodás? 11. Mi a teendő, ha az intézkedés nem válik be? 12. Mi a helyzet most a munkaképességgel? MIT TEGYÜNK NEHÉZ HELYZETEKBEN? ( GYORSÍTOTT ELJÁRÁS) Kinek a munkaképességében állt be zavar? (1. lépés) Mit kellene az érintetteknek egymásról tudniuk? (3. lépés) Mikor történjen a beavatkozás? (6. lépés) Mit szeretnének az érintettek megváltoztatni? (9. lépés) 7

8 AJÁNLOTT MAGATARTÁSI MÓDOK Néma beavatkozás - non-verbális eszközök használata (csend, testi érintés, térbeli közeledés, gesztusok, mimika) Világosság - egyértelmű cselekvés, kiszámíthatóság Tolerancia + Empátia - a konfliktusok számát gyökeresen csökkenti Felnőttség - Kooperatív, konstruktív cselekvés ( kritikus szülői én ) KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! 8

A FELNŐTTKÉPZÉSI MÓDSZEREK OSZTÁLYOZÁSI LEHETŐSÉGEI

A FELNŐTTKÉPZÉSI MÓDSZEREK OSZTÁLYOZÁSI LEHETŐSÉGEI A FELNŐTTKÉPZÉSI MÓDSZEREK OSZTÁLYOZÁSI LEHETŐSÉGEI Benkei Kovács Balázs PhD Felnőttképzés módszertana és eszközrendszere 2. ELTE PPK Andragógia Tanszék A FÉLÉV TEMATIKÁJA /1 1. A felnőttképzési módszerek

Részletesebben

Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban

Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Menedzsment kultúra a felsőoktatásban III. Tanulás-szervezési innovációk a magyar felsőoktatásban Ollé János, tanársegéd ELTE PPK Oktatás-Informatikai Szakcsoport olle.janos@ppk.elte.hu 2008. május 9.

Részletesebben

ELŐADÓ-KÖZPONTÚ MÓDSZEREK

ELŐADÓ-KÖZPONTÚ MÓDSZEREK ELŐADÓ-KÖZPONTÚ MÓDSZEREK Benkei Kovács Balázs PhD Felnőttképzés módszertana és eszközrendszere 2. ELTE PPK Andragógia Tanszék ELŐADÁS / REFERÁTUM Információt / ismereteket átadni Egy témát összefüggésében

Részletesebben

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban

Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények

Részletesebben

Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink

Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink Segíthetek? Hogyan őrizzük meg munkatársaink lojalitását a pénzügyi szektorban? R. Kovács Dániel, Front Page Communications, ügyvezető igazgató KREATÍV PR Nap Konferencia 2011. november 17. Miről lesz

Részletesebben

Interkulturális kommunikáció kurzus

Interkulturális kommunikáció kurzus Interkulturális kommunikáció kurzus Dr. Malota Erzsébet A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése konferencia, 2015. január. 14. TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY - CAMPUS HUNGARY TÁMOP 4.2.4B/1-11/1 PROJEKT Az interkulturális

Részletesebben

Benkei Kovács Balázs

Benkei Kovács Balázs A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1. Előadás 06. téma. 2014. Benkei Kovács Balázs egyetemi adjunktus ELTE PPK Andragógia Tanszék A résztvevő-központúság és a z oktatás csereszabatossága az

Részletesebben

Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban

Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban Jövőt mindenkinek! Kihívások és lehetőségek a köznevelési kollégiumok mindennapjaiban 2014 Krízisállapotok nagykamasz- és fiatalfelnőtt-korban előadó - Szőke András - krízistanácsadó szakpszichológus andrasszoke@gmail.com

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1.

A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1. A FELNőTTKÉPZÉS MÓDSZERTANA ÉS ESZKÖZRENDSZERE 1. Benkei Kovács Balázs egyetemi adjunktus ELTE PPK Andragógia és Művelődéselméleti Tanszék A felnőtt tanuló néhány jellemzője és a tanulás eredményessége

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Hogyan befolyásolják a családi veszekedések az iskolai teljesítményt? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI.

Részletesebben

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus A nevelési tanácsadás feladatain belül a pszichológusokat érintő feladatkörök teljesítését a nevelési tanácsadást ellátó intézmény szervezeti és működési szabályzatában is rögzítetten lehet megosztani.

Részletesebben

Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs

Legújabb képzésünk! Fegyvertelen Játszótárs Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Legújabb képzésünk! Fegyvertelen

Részletesebben

Intézmény átlaga. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40%

Intézmény átlaga. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40% Intézmény átlaga Válaszadók száma = 7 Általános indikátorok Globális index 2. Az alábbi kérdések az adott tantárgyra vonatkoznak, függetlenül a kurzus típusától (előadás, szeminárium, gyakorlat) (α = 0.88)

Részletesebben

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40% International business administration 0.4%

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 20% 40% International business administration 0.4% Általános indikátorok Globális index 2. Az alábbi kérdések az adott tantárgyra vonatkoznak, függetlenül a kurzus típusától (előadás, szeminárium, gyakorlat) (α = 0.9) 4. Az oktató tevékenysége Kérjük válaszát

Részletesebben

TI és ÉN = MI Társas Ismeretek és Érzelmi Nevelés Mindannyiunkért Érték- és értelemközpontú kísérleti program kisiskolásoknak 1 PATAKY KRISZTINA iskolapszichológus, logoterápiai tanácsadó és személyiségfejlesztő,

Részletesebben

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 40% 20% International business administration 1.4%

Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 40% 20% International business administration 1.4% Általános indikátorok Globális index 2. Az alábbi kérdések az adott tantárgyra vonatkoznak, függetlenül a kurzus típusától (előadás, szeminárium, gyakorlat) (α = 0.88) 4. Az oktató tevékenysége Kérjük

Részletesebben

A COACHING MEGHATÁROZÁSA

A COACHING MEGHATÁROZÁSA A COACHING MINT A FELNŐTTOKTATÁS MÓDSZERTANÁNAK SAJÁTOS TERÜLETE Benkei Kovács Balázs PhD ELTE PPK Andragógia Tanszék A COACHING MEGHATÁROZÁSA - Személyre szabott vezetőfejlesztés, ami egy partneri viszonyon,

Részletesebben

Humánerőforrás menedzsment, személyzetfejlesztés

Humánerőforrás menedzsment, személyzetfejlesztés Humánerőforrás menedzsment, személyzetfejlesztés Mindenkire szükség van! Hunánerőforrás fejlesztés 1 A személyzetfejleszt lyzetfejlesztés megközel zelítése Hunánerőforrás fejlesztés 2 A csoport hatékonyságának

Részletesebben

Vezetői önértékelő kérdőív

Vezetői önértékelő kérdőív Vezetői önértékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetői önértékelő kérdőív 10_Ovodavez_Ön_Ért sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve 2. Oktatási azonosítója 4. Értékelés időpontja: Kérjük,

Részletesebben

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28. LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás

Részletesebben

1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk

1. Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, és megosztjuk TANÁRI KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE Az iskola vezetősége 6 novemberében arra kérte a tanárokat, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az iskolát,

Részletesebben

EGY NYELVET BESZÉLÜNK? NYELVI KÉPZÉS A PTE

EGY NYELVET BESZÉLÜNK? NYELVI KÉPZÉS A PTE EGY NYELVET BESZÉLÜNK? NYELVI KÉPZÉS A PTE NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEINEK SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK Felsőoktatási innovációk a tanulás korában: a digitalizáció, képességfejlesztés és a hálózatosodás

Részletesebben

Dr. Mészáros Attila. A felsőoktatás humánerőforrás kutatásához alkalmazható mérőrendszerek

Dr. Mészáros Attila. A felsőoktatás humánerőforrás kutatásához alkalmazható mérőrendszerek Dr. Mészáros Attila A felsőoktatás humánerőforrás kutatásához alkalmazható mérőrendszerek A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században TARTALOM o Kutatás-fejlesztések

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15.

Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15. Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15. Mellearn Szekció Korszerű felsőoktatás? Hiányok és jó gyakorlatok a felsőoktatásban Kraiciné Szokoly Mária A felsőoktatásban dolgozók

Részletesebben

MARADJ A SIKERIG ÉS AZON TÚL IS! II. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HUMÁNERŐFORRÁS KONFERENCIA PÉCS, ÁPRILIS 11.

MARADJ A SIKERIG ÉS AZON TÚL IS! II. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HUMÁNERŐFORRÁS KONFERENCIA PÉCS, ÁPRILIS 11. HOGY LÁTJA A HELYZETET EGY SIKERES HUMÁNSZOLGÁLTATÓ SONRISA CSOPORT Tóth Adrienn Hr vezető Zlatics József Kirendeltség-vezető munkavállaló szolgáltató cég Fluktuáció vs. Megtartás A vállalatok felénél,

Részletesebben

z andragógia és a gyógypedagógia apcsolata Készítette: Pap A Tudományelm Oktató: Dr. Kereszty Orsolya 2013. novembe

z andragógia és a gyógypedagógia apcsolata Készítette: Pap A Tudományelm Oktató: Dr. Kereszty Orsolya 2013. novembe z andragógia és a gyógypedagógia apcsolata Készítette: Pap A Tudományelm Oktató: Dr. Kereszty Orsolya 2013. novembe Vázlat Saját tapasztalatok, érdeklődés Különbségek Hasonlóságok - Közös módszerek, alapok

Részletesebben

BELSŐ NYELVI KÉPZÉS A NEMZETKÖZIESÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK

BELSŐ NYELVI KÉPZÉS A NEMZETKÖZIESÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK BELSŐ NYELVI KÉPZÉS A NEMZETKÖZIESÍTÉS SZOLGÁLATÁBAN KOLTAI ZOLTÁN, PTE KPVK FÓKUSZBAN A MINŐSÉGFEJLESZTÉS AZ OKTATÓK SZEREPE A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉBEN 2018. június 6. ELŐZMÉNYEK 2012 - Belső

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. Daruka Eszter egyetemi tanársegéd BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.19. 1 Szociális tanuláselmélet Az emberekben az utánzásra való hajlam

Részletesebben

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában

A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában A pedagógiai szakszolgálat szerepe a gyermekek veszélyeztetésének, bántalmazásának megelőzésében, feltárásában Hargitai Enikő Éva Székesfehérvár, 2016. október 27. 2 Statisztikai adatok A bántalmazás/elhanyagolás

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt.

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004. Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó. Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt. TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Harmadik konzorciumi szintű projekttalálkozó Hallgatói szolgáltatások Mentor alprojekt Alprojekt vezető Szenes Márta Szolnok, 2014. május 14. Mottó A befogadó társadalom

Részletesebben

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN

AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Lengyelné Bencsik Judit Kutasi Micimackó Napköziotthonos Óvoda és Konyha EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori nevelés támogatása

Részletesebben

Főcím. A lakóhelyi kötődés háttértényezői a nagyvárosi térségekben. Alcím. Berkes Judit

Főcím. A lakóhelyi kötődés háttértényezői a nagyvárosi térségekben. Alcím. Berkes Judit Főcím A lakóhelyi kötődés háttértényezői a nagyvárosi térségekben Alcím Berkes Judit További leírás ha szükséges PhD hallgató Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tartalom

Részletesebben

Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében

Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében Ujjé! Hallok, látok, beszélek Az élménnyel szerzett tudás a motiváció növelésében előadó: Kulcsár Marianna Hírös Agóra Ifjúsági Otthon 2017. november 11. Kecskemét Mottó: indulj el, ahogy vagy. Használd,

Részletesebben

Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes Újbudai Szociális Szolgálat

Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes Újbudai Szociális Szolgálat EEFQM Modell+Módszer (Új generáció, új vezetői szemlélet, elkötelezett munkatársak) Szabó Kálmán, ügyvezető igazgató Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület Mátics Katalin - intézményvezető helyettes

Részletesebben

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM

AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM AZ ISKOLAI ELFOGADÁS PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ ETIKUS ISKOLA, ETIKUS OSZTÁLY PROGRAM Az iskolai viselkedési nehézségek gyökere leginkább a tolerancia hiánya, egymás elfogadásának valamilyen mértékű képtelensége.

Részletesebben

Mi a motiváció? Nem egy személyiségvonás Nem tulajdonság Nem szervezeti cél Nem önfeladás. Az emberi tevékenység ösztönzése Belső tudati állapot

Mi a motiváció? Nem egy személyiségvonás Nem tulajdonság Nem szervezeti cél Nem önfeladás. Az emberi tevékenység ösztönzése Belső tudati állapot Motivált tanárok? Mi a motiváció? Nem egy személyiségvonás Nem tulajdonság Nem szervezeti cél Nem önfeladás Az emberi tevékenység ösztönzése Belső tudati állapot Herzberg kéttényezős modellje A motiválás

Részletesebben

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet

A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI. - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek. Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A KOMMUNIKÁCIÓ ALAPJAI - kommunikációs készségek oktatása gyógyszerészeknek Dr. Heim Szilvia PTE ÁOK Családorvostani Intézet A kommunikáció Osgood-Schramm körkörös kommunikációs modell Gondolatot megfogalmaz

Részletesebben

Az elsődleges prevenciót szolgáló resztoratív eljárások

Az elsődleges prevenciót szolgáló resztoratív eljárások Az elsődleges prevenciót szolgáló resztoratív eljárások Negrea Vidia Közösségi Szolgáltatások Alapítványa Magyarország International Institute for Restorative Practices Alkalmazások Magyarországon gon

Részletesebben

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke? SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az

Részletesebben

A tételekhez használható segédeszközt a vizsgaszervező biztosítja.

A tételekhez használható segédeszközt a vizsgaszervező biztosítja. A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján történik. A vizsgázó a

Részletesebben

Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben

Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben SZKB_105_06 Titkok a Titkok Kamrájából 3. Én és a MÁSIK Konfliktus I. Kimondott és ki nem mondott gondolatok konfliktushelyzetben modul szerzõi: ndóczi Balogh Éva Palánkainé Sebők Zsuzsanna SZOCIÁLIS,

Részletesebben

2. Jó gyakorlat: Segítő program az iskolai lemorzsolódás megakadályozására

2. Jó gyakorlat: Segítő program az iskolai lemorzsolódás megakadályozására 2. Jó gyakorlat: Segítő program az iskolai lemorzsolódás megakadályozására 1. A hátrányos helyzetű tanulók lemorzsolódását csökkentő program, amely adaptált helyi program a TÁMOP 3-2-3-08/1-2009-0008-as

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM

KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM KOMMUNIKÁCIÓS SZEMINÁRIUM OFTEX által akkreditált: A kommunikáció szerepe a szív- és érrendszeri, illetve onkológiai szűréseken való lakossági részvétel befolyásolásában és az egészséges életmódszemlélet

Részletesebben

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A program megvalósításának helyszíne: Than Károly Ökoiskola Nyelvi előkészítő gimnázium

Részletesebben

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER

MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER MÉRÉS KÖVETELMÉNY KIMENET RENDSZER A tanulási eredményeken alapuló szemlélet alkalmazási lehetőségei a köznevelési rendszerben With financial support from the European Union. KELL EGY ÚJABB KERETRENDSZER?

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára

TÁJÉKOZTATÓ. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014 Tisztelt Oktató! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem,

Részletesebben

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna

Részletesebben

A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában

A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában Dr. ZALAY SZABOLCS PhD A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában A Nemzeti Pedagógus Kar szerepe az iskolai közösségi szolgálat programjában Dr. Zalay Szabolcs PhD elnökségi

Részletesebben

Benkei Kovács Balázs PHD Andragógia Tanszék ELTE PPK A PROJEKTMÓDSZER FŐ JELLEGZETESSÉGEI

Benkei Kovács Balázs PHD Andragógia Tanszék ELTE PPK A PROJEKTMÓDSZER FŐ JELLEGZETESSÉGEI A PROJEKTMÓDSZER Benkei Kovács Balázs PHD Andragógia Tanszék ELTE PPK A PROJEKTMÓDSZER FŐ JELLEGZETESSÉGEI Definíció: A résztvevők érdeklődése, az oktató és a résztvevők közös tevékenységére építő módszer,

Részletesebben

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása

Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása Személyes és szakmai hatékonyság tantárgy bemutatása TÁMOP-2.2.4-08/1.-2009-0008 A foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés adaptációja Szlovéniába A projekt az EU társfinanszírozásával az Új Magyarország

Részletesebben

Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban

Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban Dr. Kővári Edit Pannon Egyetem GTK, docens A Lelle projekt oktatási szakértője 2019.05.16 LELE Projekt: 2015-2017 1. Pannon Egyetem (HU) 2. Open

Részletesebben

Beszállítók: dualitás és lehetőség

Beszállítók: dualitás és lehetőség Beszállítók: dualitás és lehetőség Egy vállalati felmérés eredményei MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet, CEU 2015. október Lehetőség vagy dualitás? Kis, nyitott, feltörekvő gazdaságok vállalatai Nemzetközi

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

A korai idegennyelv-oktatás narratív megközelítése: a Hocus&Lotus módszer a 3-8 évesek idegennyelv-oktatásában. (1. szint)

A korai idegennyelv-oktatás narratív megközelítése: a Hocus&Lotus módszer a 3-8 évesek idegennyelv-oktatásában. (1. szint) A következő tanfolyam időpontja: 2012 március 30-31 és április 13-14, helyszíne: Piliscsaba Iosephinum Kollégium. Jelentkezni a jelentkezési lap visszaküldésével és előleg befizetésével lehet. A korai

Részletesebben

A KORAGYERMEKKORI PROGRAM AKTUALITÁSAI TÁMOP 6.1.4.

A KORAGYERMEKKORI PROGRAM AKTUALITÁSAI TÁMOP 6.1.4. A KORAGYERMEKKORI PROGRAM AKTUALITÁSAI TÁMOP 6.1.4. A PROJEKT KÉPZÉSEI KÉPZÉSFEJLESZTÉS ÉS TOVÁBBKÉPZÉSEK SZERVEZÉSE A védőnői és háziorvosi ellátással kapcsolatban a minőségi munkavégzés iránti igény

Részletesebben

igények- módszertani javaslatok

igények- módszertani javaslatok Új tanulói generációk: sajátosságok, igények- módszertani javaslatok fókuszpontjai Dr. Daruka Magdolna BCE Tanárképző Központ a társadalomban végbemenő változások húzzák egy mindig egy kicsit maguk után

Részletesebben

VEZETŐKÉPZŐ MASTER PROGRAM

VEZETŐKÉPZŐ MASTER PROGRAM VEZETŐKÉPZŐ MASTER PROGRAM személyi program, 5*2 óra 440.000 Ft/fő Vezetői értékteszt (szoftver): értékrendszer, motivációs rendszer, kompetenciarendszer felmérés és közös értékelés Mentalizációs teszt

Részletesebben

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NYELV ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2011. KONZULENS: DR. MAKAI KATALIN

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

Autonómia, Compliance. A beteg együttműködésének fontossága és minőségi mutatói. A család jelentősége. Dr. Nagy Beáta egyetemi docens

Autonómia, Compliance. A beteg együttműködésének fontossága és minőségi mutatói. A család jelentősége. Dr. Nagy Beáta egyetemi docens Autonómia, Compliance. A beteg együttműködésének fontossága és minőségi mutatói. A család jelentősége. Dr. Nagy Beáta egyetemi docens SÉRÜLÉS FORMÁI A REHABILITÁCIÓ SZEMPONTJÁBÓL SZEMÉLYISÉGFEJLŐDÉSI SAJÁTOSSÁGOK:

Részletesebben

A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben

A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben Dr. habil. Szűts Zoltán BME A kommunikációs és digitális kompetenciák szerepe és hatása a CARMA projektben Változó világban 2016-1-HU01-KA202-022981 Változó világban Az információs társadalomban a munkaerőpiacon

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban

1. A másik ember megértése 2. Az empátia fogalmának kialakulása és fejlődéstörténete a modern lélektanban TARTALOMJEGYZÉK 1. A másik ember megértése...11 Áttekinthető emberi világ...11 A rang és a formális viszonyok szerepe...12 A másik érdekessé válik...13 Új kommunikációs nehézségek...14 Az egyén szubjektív

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

A tréningkoncepció áttekintése 13. A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21

A tréningkoncepció áttekintése 13. A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21 Tartalom A tréningkoncepció áttekintése 13 A tréning alapelvei 14 A tartalom rövid ismertetése 15 Szövegminta tréning-kiíráshoz 20 Visszajelző kérdőív 21 Tréning-menetrend: Vezetés és motiválás 25 Időterv

Részletesebben

Készségfejlesztés, konfliktuskezelő képesség, egyéni megküzdő-képesség fejlődését elősegítő programok

Készségfejlesztés, konfliktuskezelő képesség, egyéni megküzdő-képesség fejlődését elősegítő programok Készségfejlesztés, konfliktuskezelő képesség, egyéni megküzdő-képesség fejlődését elősegítő programok Az élet minden területén és bármely élethelyzetben keletkezhetnek konfliktusok. A gyermekek együttélésében,

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

Innováció, kutatásfejlesztés, vállalati alkalmazás

Innováció, kutatásfejlesztés, vállalati alkalmazás Innováció, kutatásfejlesztés, vállalati alkalmazás Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara GAZDASÁGFEJLESZTÉSI NAP 2012.11.29. Farkas József Célom 1. Bizonyítani az innováció fontosságát, 2. Körbejárni

Részletesebben

A belsőkommunikáció, mint juttatás hatása a vállalati eredményességre. Mezriczky László Ispiro Consulting

A belsőkommunikáció, mint juttatás hatása a vállalati eredményességre. Mezriczky László Ispiro Consulting A belsőkommunikáció, mint juttatás hatása a vállalati eredményességre Mezriczky László Ispiro Consulting Mi történik ma a világban? Az Ubernek, a világ legnagyobb taxitársaságának nincsenek autói. A Facebook,

Részletesebben

Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi.

Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai gyakorlatot tükrözi. 38 válasz Összes válasz megtekintése Elemzések közzététele carinosamadre@gmail.com Űrlap szerkesztése Összegzés Az intézmény nevelő oktató munkája a pedagógiai program alapelveinek megfelelő napi pedagógiai

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában

Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai

Részletesebben

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban Időpont: 2010. február 22. A projekt célja: A diákok jogi tudásának, ismeretének bővítése, gyakorlati feladatok keretében felkészíteni

Részletesebben

A KÜLÖNBÖZŐ GENERÁCIÓK MOTIVÁCIÓS ESZKÖZEINEK VIZSGÁLATA THE EXAMINATION OF DIFFERENT GENERATIONS MOTIVATIONAL TOOLS MELLÉKLETEK

A KÜLÖNBÖZŐ GENERÁCIÓK MOTIVÁCIÓS ESZKÖZEINEK VIZSGÁLATA THE EXAMINATION OF DIFFERENT GENERATIONS MOTIVATIONAL TOOLS MELLÉKLETEK A KÜLÖNBÖZŐ GENERÁCIÓK MOTIVÁCIÓS ESZKÖZEINEK VIZSGÁLATA THE EXAMINATION OF DIFFERENT GENERATIONS MOTIVATIONAL TOOLS MELLÉKLETEK 1. számú melléklet: Generations summary Generations summary Forrás: International

Részletesebben

Zsiros Emese. Jármi Éva. ELTE- PPK oktatója. Országos Gyermekegészségügyi Intézet 2011.03.08.

Zsiros Emese. Jármi Éva. ELTE- PPK oktatója. Országos Gyermekegészségügyi Intézet 2011.03.08. Zsiros Emese Országos Gyermekegészségügyi Intézet Jármi Éva ELTE- PPK oktatója 2011.03.08. Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet OGYEI - a magyar gyermekek egészségével, egészség-védelmével és egészségügyi

Részletesebben

Játék hanggal és testtel

Játék hanggal és testtel Játék hanggal és testtel BALESET-SZIMULÁCIÓS KÉPZÉS Az érzelem Az érzelem olyan szubjektív állapot, amely a környezetünk fontos változására adott reakcióként fogható fel, ami a további viselkedést meghatározza.

Részletesebben

Burnout, Segítő Szindróma

Burnout, Segítő Szindróma TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Burnout, Segítő Szindróma Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő. Segítő attitűd és a jogvédő Az attitűd étékelő

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A pszichológia alapjai A tantárgy típusa DF

Részletesebben

Érzelmeink fogságában Dr. József István okl. szakpszichológus egyetemi docens Érzelmi intelligencia Emotional Intelligence Az érzelmi intelligencia az érzelmekkel való bánás képessége, az a képesség, amivel

Részletesebben

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés?

Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? HD esettanulmány Asszertivitás tréning vagy szervezetfejlesztés? ÚJ VEZETŐ(K) RÉGI CSAPATTAL ESETTENULMÁNY EGY GYÁRTÓ/ÉRTÉKESÍTŐ CÉG PROGRAMJA ALAPJÁN 1. A CÉG Egy korábbi ügyfelünk keresett meg minket

Részletesebben

Bevezető. Kedves Kollégák! Bevezető. A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv

Bevezető. Kedves Kollégák! Bevezető. A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv Bevezető Bevezető Kedves Kollégák! A 2013/2014-es tanévben bevezetett 5. osztályosoknak szóló erkölcstan tantárgyat feldolgozó tankönyv folytatása a 6. osztályosoknak szóló tankönyv. A kerettantervben

Részletesebben

TERMÉSZETISMERET 5. ÉVFOLYAM

TERMÉSZETISMERET 5. ÉVFOLYAM A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TERMÉSZETISMERET 5. ÉVFOLYAM Készítette: Demeter László 2014. augusztus 15.

Részletesebben

Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében

Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Kutatás 2016 Campus Mundi EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Készítette: Mészáros Gabriella Nemzetközi koordinátori

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem

A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje. Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem A felsőoktatásban oktatók módszertani megújulással kapcsolatos attitűdje Dr. Bodnár Éva Budapesti Corvinus Egyetem Mi is változott? generáció változása változó elvárások az oktató úgy tanít, ahogyan őt

Részletesebben

A hatékony pedagógiai kommunikáció eszköztára

A hatékony pedagógiai kommunikáció eszköztára A hatékony pedagógiai kommunikáció eszköztára Készítette: L. Stipkovits Erika klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, pszichoterapeuta, tanár, tréner, szakíró A pedagógus munkáját nehezítő attitűdök

Részletesebben

A gyakorlati feladatok és a kompetenciák vizsgálata a pedagógia alapképzésben

A gyakorlati feladatok és a kompetenciák vizsgálata a pedagógia alapképzésben Kiss Árpád Konferencia, Debrecen, 2011. szeptember 16-17. ELTE PPK BaBe - Bachelor képzés bevezetését követő kutatás A gyakorlati feladatok és a kompetenciák vizsgálata a pedagógia alapképzésben Pedagogikum

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről

Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről KIDSCREEN-52 Kérdőív a gyermekek és serdülők egészségéről és jólétéről Szülői kérdőív Page 1 of 7 Kedves Szülő, Dátum: év hónap Hogy van a gyermeke? Hogy érzi magát? Ezeket szeretnénk most megtudni Öntől.

Részletesebben

A selejt és a norma romlása a hibás kommunikációnál kezdődik. Dr. Szvetelszky Zsuzsanna MTA TK Lendület RECENS Hálózatkutató Központ

A selejt és a norma romlása a hibás kommunikációnál kezdődik. Dr. Szvetelszky Zsuzsanna MTA TK Lendület RECENS Hálózatkutató Központ A selejt és a norma romlása a hibás kommunikációnál kezdődik Dr. Szvetelszky Zsuzsanna MTA TK Lendület RECENS Hálózatkutató Központ Streamline kommunikáció Minden vállalatban van egy szegmens, amit nem

Részletesebben

A párkapcsolati instabilitást meghatározó tényezők

A párkapcsolati instabilitást meghatározó tényezők párkapcsolati instabilitást meghatározó tényezők ilinszki ttila pilinszki.attila@public.semmelweis-univ.hu MSZT konferencia, 2013. október 27. Társadalmi csereelmélet (Lewis-Spanier, 1979) a kapcsolat

Részletesebben

VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER

VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER VEZETŐI HATÁS CSIRMAZ NÁNDOR SENIOR TRÉNER A fontos dolgok hosszú távú következményekkel járnak. Értéket képviselnek, közvetlen a hatásuk célokra A sürgető határidők a fontosság érzetét keltik. Sikerességünk

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között

Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Egyensúly szerepe a munka és a magánélet között Témakörök Feltárás Időgazdálkodás Feladatok, célok Stressz kezelés FELTÁRÁS Az egyensúly értelmezése Munka Én Család Barátok IDŐGAZDÁLKODÁS 7 Az időgazdálkodás

Részletesebben

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP

A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP A KOMPLEX ALAPPROGRAM BEVEZETÉSE A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEKBEN EFOP-3.1.2-16-2016-00001 A KOMPLEX ALAPPROGRAM SZAKMAI TARTALMA DR. RÉVÉSZ LÁSZLÓ A PROJEKT EFOP 3.1.2-16 Kiemelt projekt keretében Időtartam:

Részletesebben