Általános kémia gyakorlat biomérnököknek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Általános kémia gyakorlat biomérnököknek"

Átírás

1 Általános kémia gyakorlat biomérnököknek Zárthelyi követelmények A zárthelyik időtartama 90 perc. Mindkét zárthelyin legalább 50%-ot kell teljesíteni az elégséges jegyért. Akinek nincs meg az 50%-os eredménye, annak a zárthelyijét pótolnia kell, különben jegye elégtelen. Javítás esetén (tehát ha az adott zárthely eredménye már elsőre 50% feletti) a pótzárthelyin írt eredmény számít, azaz a hallgató a zárthelyi beadásával érvényteleníti az előző eredményét, és tiszta lappal indul. Ha a javító zárthelyin nem éri el az 50%-ot, akkor is az utóbbi eredményt tudjuk csak figyelembe venni. A pótzárthelyit bárki megírhatja javító szándékkal, és az első 30 perc alatt eldöntheti, hogy beadja-e dolgozatát. Ha az első fél óra leteltekor úgy dönt, hogy nem kívánja beadni dolgozatát, akkor marad az előző zárthelyin szerzett eredménye. Moodle: Feladatok leadása: minden héten péntek óráig (péntek éjfélig) kell a holnapon megadni az eredményeket. Aki nem teljesíti a feladatokat hibátlanul a határidő végéig: -2 pont feladatonként a zh pontszámból! (Max. 25 pont levonás). Érdemjegyek: Eredmény Érdemjegy 0 49% % % % % 5

2 Zárthelyiírás részletei: A zárthelyin minden hallgató személyazonosságát ellenőrizzük, ezért kérjük, hozzon magával arcképes igazolványt! A zárthelyin egyszerű tudományos számológépen kívül semmilyen segédeszköz nem használható, sem függvénytáblázat, sem képletgyűjtemény vagy periódusos rendszer! A feladat szövegében megtalálható minden szükséges fizikai paraméter (mennyiség, atomtömeg, stb.). Kizárólag a zárthelyin kapott papírlapokon lehet beadni a zárthelyit, az egyéb papírlapokat nem értékeljük (még akkor sem, ha jó megoldás is van rajtuk). Akinek kevés a rendelkezésre álló papír, az oktatónak jelezve kaphat pótlapot, melyet az oktató aláírásával hitelesít. A végeredményeket az értékes jegyeknek megfelelően kerekítve kell az eredményrovatba beírni (lásd minta zárthelyik a honlapon). Emelt szintű kémiai számítási gyakorlat: A zárthelyi feladatsorban lesz egy emelt szintű példa. Az emelt szintű jegy megszerzéséhez, legalább négyesre kell teljesíteni az alap tárgyat. Az emelt szintű példák pontszámai (50+50 pont) alapján alakul ki az alap tárgytól független emelt szintű érdemjegy. Alkalom 1. Anyagi halmazok, halmazállapotok, kémiai kötések, rácstípusok, alapvető savak, lúgok, ionok, képletek, elnevezések 2. Oldatok összetétele. Átváltások: tömeg%, mól%, mol/liter, molalitás. Oldódás, mi mit old?hőváltozás oldódás során 3. Redox egyenletek, oxidációfok, EN 4. Sztöchiometria alapjai, egyenlet értelmezése 5. Gáztörvények alapjai B.Á.K. ZH

3 6-7. (5. hét) Értékes jegyek használata, kerekítés Oldatok, keverékek Oldatok elegyítése, hígítása, bepárlása, kristályosítása Kristályvizes sók, átkristályosítás Sztöchiometria Feladatok titrálásra, visszatitrálásra Kitermelés fogalma 8. Gázelegyek, gőztenzió (6. hét) Gázelegyek összetétele, térfogattört és móltört egyezősége Gázelegyek sűrűsége Relatív sűrűség Parciális nyomás és térfogat, Dalton-törvény, Amagat-szabály Gőztenzió Relatív páratartalom 9. Gáz- és heterogén egyensúlyok (6. hét) Egyensúlyi állandó fogalma Folyadékfázisú egyensúlyok (pl. észteresítés, stb.) Kiindulási anyagok és termékek mennyigének, koncentrációjának, meghatározása egyensúlyra vezető reakcióban Le Chatelier Braun elv szemléltetése egyszerű feladatokkal (egyensúly eltolása a kiindulási anyag(ok) vagy termék(ek) mennyiségének változtatásával). 10. (7. hét) 11. (7. hét) Egyensúlyok ph-számítás (I) Vízionszorzat Erős savak és bázisok ph-ja Erős savak és bázisok nagyon híg oldatának ph-ja (pl M HCl) Gyenge savak és bázisok ph-ja (töményebb, illetve hígabb oldatok, egyszerűsített képlet: (K c 0 ) 1/2 bemutatása, alkalmazhatóságának ismertetése. Megj.: A zárthelyiben lehet használni a képletet, de ha utána nem ellenőrzi, hogy a disszociációfok tényleg kisebb 0,05-nél, akkor nem jár pont!)

4 12. ph-számítás (II) (8. hét) Hidrolizáló sók ph-ja Pufferelegyek ph-ja Pufferkapacitás számítása 13. (8. hét) I. ZH 14. (9. hét) (9-10. hét) 17. (10. hét) 18. (11. hét) 19. (11. hét) (12. hét) Savak, bázisok és sók keverékeinek számítása ph Komplexképződési egyensúlyok Komplexstabilitási állandók Rosszul oldódó sók oldhatóságának számítása Oldhatósági szorzat (L), oldhatóság (S) fogalma, ezek összefüggései Oldhatóság számítása oldhatósági szorzatból Sajátion-hatás (oldhatóság elektrolitokban) Rosszul oldódó fém-hidroxidok oldhatósága (pl. telített oldat ph-ja) Oldhatósági egyensúlyok Termokémia Feladatok a hőkapacitás, fajlagos és moláris hőkapacitás fogalmának megismerésére Látens hő Összetett számítások halmazállapotváltozással (pl. jég és gőz összekeverése) Reakcióhő, égéshő (pl. égetés, gázelegy összetételének meghatározása) Képződéshő Hess tétele Termokémia Elektródpotenciál, galvánelemek Standard elektródpotenciál fogalma Egyszerű fémelektródok

5 Redoxelektródok (pl. Sn 2+ /Sn 4+, stb.) ph-függő redoxelektródok (pl. Mn 2+ /MnO 4, Cr 3+ /Cr 2 O 2 7 ) Másodfajú elektródok * Gázelektródok (elsősorban H 2 /2H +, 2OH /O 2, 2Cl /Cl 2 ) Galvánelemek Elektromotoros erő számítása Cellafolyamatok felírása, rendezése, bruttó folyamat fogalma Koncentrációs elemek Redoxreakciók irányának megállapítása elektródpotenciálok segítségével Elektrolízis számítása Faraday törvénye Elektródfolyamatok megállapítása, bruttó folyamat 23. Oldatok vezetőképessége (13. hét) Vezetőképesség, elektromos ellenállás, fajlagos mennyiségek, cellaállandó Erős elektrolitok fajlagos ellenállása és vezetőképessége * Gyenge elektrolitok fajlagos ellenállása és vezetőképessége II. ZH 14. hét Az órák elmaradnak.

Általános kémia gyakorlat vegyészmérnököknek. 2015/2016. őszi félév

Általános kémia gyakorlat vegyészmérnököknek. 2015/2016. őszi félév Általános kémia gyakorlat vegyészmérnököknek 2015/2016. őszi félév Zárthelyik A zárthelyik időpontja az kari zh-időpont: 17 00 19 00. A zárthelyik időtartama 90 perc. Mindkét zárthelyin legalább 50%-ot

Részletesebben

Általános kémia gyakorlat biomérnököknek

Általános kémia gyakorlat biomérnököknek Általános kémia gyakorlat biomérnököknek Zárthelyi követelmények A zárthelyik időtartama 90 perc. Mindkét zárthelyin legalább 50%-ot kell teljesíteni az elégséges jegyért. Akinek nincs meg az 50%-os eredménye,

Részletesebben

Eredmény Érdemjegy 0 50% % % % % 5

Eredmény Érdemjegy 0 50% % % % % 5 Általános kémia gyakorlat biomérnököknek, Kémia gyakorlat I. 2011/2012. őszi félév Tankörvezetők órák, termek: Biomérnökök: B1: Oláh Julianna Hétfő: 10 15 12 00, CH301; Kedd: 15 15 17 00, CH301. B2: Krámos

Részletesebben

A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport Sebestyén Timári Sarolta / Lihi Norbert Várnagy Katalin Nagy Zoltán Tóth Zoltán vegyészmérnök,

A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport Sebestyén Timári Sarolta / Lihi Norbert Várnagy Katalin Nagy Zoltán Tóth Zoltán vegyészmérnök, oktató szak 09.09-13. napi 2x2 óra 1-10 szem. 8-10 D404 hétfő 16-18 K/6 A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport Sebestyén Timári Sarolta / Lihi Annamária Norbert Várnagy Katalin Nagy Zoltán Tóth

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK ÉS BIOMÉRNÖK BSC SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2017/18. I. félév)

ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK ÉS BIOMÉRNÖK BSC SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2017/18. I. félév) 1 ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK ÉS BIOMÉRNÖK BSC SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2017/18. I. félév) oktató szak A csoport B csoport C csoport D csoport Sebestyén Annamária

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK BSC ÉS KÉMIA TANÁR SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2019/20. I.

ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK BSC ÉS KÉMIA TANÁR SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2019/20. I. 1 ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK BSC ÉS KÉMIA TANÁR SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2019/20. I. félév) A csoport B csoport C csoport D csoport oktató Kánya Nándor Homolya

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK BSC ÉS KÉMIA TANÁR SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2018/19. I.

ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK BSC ÉS KÉMIA TANÁR SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2018/19. I. 1 ÁLTALÁNOS KÉMIA SZEMINÁRIUM (TTKBG0101) I. ÉVES KÉMIA, VEGYÉSZMÉRNÖK BSC ÉS KÉMIA TANÁR SZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (2018/19. I. félév) oktató szak 1. hét 09.03-09.07. Tájékoztató: szeptember 3. (), 16.00

Részletesebben

Általános kémia képletgyűjtemény. Atomszerkezet Tömegszám (A) A = Z + N Rendszám (Z) Neutronok száma (N) Mólok száma (n)

Általános kémia képletgyűjtemény. Atomszerkezet Tömegszám (A) A = Z + N Rendszám (Z) Neutronok száma (N) Mólok száma (n) Általános kémia képletgyűjtemény (Vizsgára megkövetelt egyenletek a szimbólumok értelmezésével, illetve az egyenletek megfelelő alkalmazása is követelmény) Atomszerkezet Tömegszám (A) A = Z + N Rendszám

Részletesebben

Felsőfokú tanulmányaihoz sok sikert kívánunk. Debrecen, 2015. július 27. Dr. Ősz Katalin s. k. Dr. Várnagy Katalin s. k.

Felsőfokú tanulmányaihoz sok sikert kívánunk. Debrecen, 2015. július 27. Dr. Ősz Katalin s. k. Dr. Várnagy Katalin s. k. Kedves Hallgató! Örömmel üdvözöljük abból az alkalomból, hogy felvételt nyert a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kémiatanár képzésére. Kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi

Részletesebben

(Kémiai alapok) és

(Kémiai alapok) és 01/013 tavaszi félév 6. óra ph-számítás (I) Vízionszorzat, Erős savak és bázisok ph-ja Erős savak és bázisok nagyon híg oldatának ph-ja (pl. 10 7 M HCl) Gyenge savak és bázisok ph-ja (töményebb, illetve

Részletesebben

Általános Kémia GY 4.tantermi gyakorlat

Általános Kémia GY 4.tantermi gyakorlat Általános Kémia GY 4.tantermi gyakorlat Csapadékképződési egyensúlyok, oldhatósági szorzat Termokémiai számítások Hess tétel Közömbösítési hő meghatározása kísérlet (példaszámítás: 4. labor leírásánál)

Részletesebben

Összesen: 20 pont. 1,120 mol gázelegy anyagmennyisége: 0,560 mol H 2 és 0,560 mol Cl 2 tömege: 1,120 g 39,76 g (2)

Összesen: 20 pont. 1,120 mol gázelegy anyagmennyisége: 0,560 mol H 2 és 0,560 mol Cl 2 tömege: 1,120 g 39,76 g (2) I. FELADATSOR (KÖZÖS) 1. B 6. C 11. D 16. A 2. B 7. E 12. C 17. E 3. A 8. A 13. D 18. C 4. E 9. A 14. B 19. B 5. B (E is) 10. C 15. C 20. D 20 pont II. FELADATSOR 1. feladat (közös) 1,120 mol gázelegy

Részletesebben

A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 54 524 03 Vegyész technikus Tájékoztató

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA SZIGORLATI VIZSGAKÉRDÉSEK 2010/2011 TANÉVBEN ÁLTALÁNOS KÉMIA

ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA SZIGORLATI VIZSGAKÉRDÉSEK 2010/2011 TANÉVBEN ÁLTALÁNOS KÉMIA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA SZIGORLATI VIZSGAKÉRDÉSEK 2010/2011 TANÉVBEN ÁLTALÁNOS KÉMIA 1. Kémiai alapfogalmak: - A kémia alaptörvényei ( a tömegmegmaradás törvénye, állandó tömegarányok törvénye) -

Részletesebben

Gergely Pál - Erdőd! Ferenc ALTALANOS KÉMIA

Gergely Pál - Erdőd! Ferenc ALTALANOS KÉMIA Gergely Pál - Erdőd! Ferenc ALTALANOS KÉMIA TARTALOM KÉMIAI ALAPFOGALMAK 1 Sí rendszer 1 Atomok és elemek 2 Tiszta anyagok és keverékek 3 Az atomok szerkezete 4 Az atom alkotórészei 4 Az atommag felépítése

Részletesebben

1) Standard hidrogénelektród készülhet sósavból vagy kénsavoldatból is. Ezt a savat 100-szorosára hígítva, mekkora ph-jú oldatot nyerünk?

1) Standard hidrogénelektród készülhet sósavból vagy kénsavoldatból is. Ezt a savat 100-szorosára hígítva, mekkora ph-jú oldatot nyerünk? Számítások ph-val kombinálva 1) Standard hidrogénelektród készülhet sósavból vagy kénsavoldatból is. Ezt a savat 100-szorosára hígítva, mekkora ph-jú oldatot nyerünk? Mekkora az eredeti oldatok anyagmennyiség-koncentrációja?

Részletesebben

Számítások ph-val kombinálva

Számítások ph-val kombinálva Bemelegítő, gondolkodtató kérdések Igaz-e? Indoklással válaszolj! A A semleges oldat ph-ja mindig éppen 7. B A tömény kénsav ph-ja 0 vagy annál is kisebb. C A 0,1 mol/dm 3 koncentrációjú sósav ph-ja azonos

Részletesebben

Felsőfokú tanulmányaihoz sok sikert kívánunk. Debrecen, 2015. július 27. Dr. Karaffa Levente s. k. Dr. Várnagy Katalin s. k.

Felsőfokú tanulmányaihoz sok sikert kívánunk. Debrecen, 2015. július 27. Dr. Karaffa Levente s. k. Dr. Várnagy Katalin s. k. Kedves Hallgató! Örömmel üdvözöljük abból az alkalomból, hogy felvételt nyert a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Kémia BSc / Vegyészmérnök BSc / Biomérnök BSc képzésére. Kérjük,

Részletesebben

2011/2012 tavaszi félév 3. óra

2011/2012 tavaszi félév 3. óra 2011/2012 tavaszi félév 3. óra Redoxegyenletek rendezése (diszproporció, szinproporció, stb.); Sztöchiometria Vegyületek sztöchiometriai együtthatóinak meghatározása elemösszetétel alapján Adott rendezendő

Részletesebben

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor)

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) I. feladat 1. C 2. B. fenolos hidroxilcsoport, éter, tercier amin db. ; 2 db. 4. észter 5. E 6. A tercier amino-nitrogén. 7. Pl. a trimetil-amin reakciója HCl-dal.

Részletesebben

2011/2012 tavaszi félév 2. óra. Tananyag:

2011/2012 tavaszi félév 2. óra. Tananyag: 2011/2012 tavaszi félév 2. óra Tananyag: 2. Gázelegyek, gőztenzió Gázelegyek összetétele, térfogattört és móltört egyezősége Gázelegyek sűrűsége Relatív sűrűség Parciális nyomás és térfogat, Dalton-törvény,

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Szerkesztette: BENKŐ ZOLTÁN Írta: BENKŐ ZOLTÁN, KŐMÍVESNÉ TAMÁS IBOLYA, STANKOVICS

Részletesebben

13 Elektrokémia. Elektrokémia Dia 1 /52

13 Elektrokémia. Elektrokémia Dia 1 /52 13 Elektrokémia 13-1 Elektródpotenciálok mérése 13-2 Standard elektródpotenciálok 13-3 E cella, ΔG és K eq 13-4 E cella koncentráció függése 13-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 13-6 Korrózió:

Részletesebben

Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria

Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria 1. Vas-só részlegesen oxidált oldatába Pt elektródot merítettünk. Ennek az elektródnak a potenciálját egy telített kalomel elektródhoz képest mérjük

Részletesebben

Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása

Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló A feladatok megoldása Az értékelés szempontjai Csak a hibátlan megoldásokért adható a teljes pontszám. Részlegesen jó megoldásokat a részpontok alapján kell pontozni.

Részletesebben

1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben

1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben 1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben t/ 0 C 0 20 30 60 O 2 0,006945 0,004339 0,003588 0,002274 H 2S 0,7066 0,3846 0,2983 0,148 HCl 82,3 72 67,3 56,1 CO 2 0,3346 0,1688 0,1257

Részletesebben

ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás

ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás ELEKTROKÉMIA 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos

Részletesebben

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T

Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T 1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok

Részletesebben

Általános Kémia, 2008 tavasz

Általános Kémia, 2008 tavasz 9 Elektrokémia 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-2 Standard elektródpotenciálok 9-3 E cell, ΔG, és K eq 9-4 E cell koncentráció függése 9-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal

Részletesebben

7 Elektrokémia. 7-1 Elektródpotenciálok mérése

7 Elektrokémia. 7-1 Elektródpotenciálok mérése 7 Elektrokémia 7-1 Elektródpotenciálok mérése 7-2 Standard elektródpotenciálok 7-3 E cell, ΔG, és K eq 7-4 E cell koncentráció függése 7-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 7-6 Korrózió: nem kívánt

Részletesebben

Általános Kémia GY 3.tantermi gyakorlat

Általános Kémia GY 3.tantermi gyakorlat Általános Kémia GY 3.tantermi gyakorlat ph számítás: Erős savak, erős bázisok Gyenge savak, gyenge bázisok Pufferek, pufferkapacitás Honlap: http://harmatv.web.elte.hu Példatárak: Villányi Attila: Ötösöm

Részletesebben

Bevezetés a kémiába gyakorlat (TKBL0141) anyaga

Bevezetés a kémiába gyakorlat (TKBL0141) anyaga Bevezetés a kémiába gyakorlat (TKBL0141) anyaga A heti 2 órás gyakorlat a félév 14 oktatási hetét figyelembe véve összesen 28 órát jelent. Ezt az időt felhasználva, tömbösítve hirdetjük meg a gyakorlatot

Részletesebben

Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat

Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat Sztöchiometriai számítások -titrálás: ld. : a 2. laborgyakorlat leírásánál Gáztörvények A kémhatás fogalma -ld.: a 2. laborgyakorlat leírásánál Honlap: http://harmatv.web.elte.hu

Részletesebben

Eredeti Veszprémi T. (digitálisan Csonka G) jegyzet: X. fejezet

Eredeti Veszprémi T. (digitálisan Csonka G) jegyzet: X. fejezet 2011/2012 tvsi félév 7. ór Elektródpotenciálok, Stndrd elektródpotenciál foglm Egyserű fémelektródok, oxelektródok (pl. Sn 2+ /Sn 4+ ) ph-függő redoxelektródok (pl. Mn 2+ /MnO 4, Cr 3+ /Cr 2 O 7 2 ) Másodfjú

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1 oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I A VÍZ - A víz molekulája V-alakú, kötésszöge 109,5 fok, poláris kovalens kötések; - a jég molekularácsos, tetraéderes elrendeződés,

Részletesebben

feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L

feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L A 2006/2007. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának Az értékelés szempontjai feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L Egy-egy feladat összes pontszáma a részpontokból tevődik

Részletesebben

KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK

KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK Atomszerkezettel kapcsolatos feladatok megoldása a periódusos rendszer segítségével, illetve megadott elemi részecskék alapján. Az atomszerkezet és a periódusos rendszer kapcsolata.

Részletesebben

Általános Kémia Gyakorlat III. zárthelyi november 7.

Általános Kémia Gyakorlat III. zárthelyi november 7. A1 Figyelem! Csak a követhetıen kidolgozott feladatokra adunk pontot. Kérjük, az összes eredményét ezeken a lapokon adja be, egyéb papírt nem fogadunk el. A megoldást minden esetben arra a lapra írja fel,

Részletesebben

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens.

Jegyzet. Kémia, BMEVEAAAMM1 Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens. Kémia, BMEVEAAAMM Műszaki menedzser hallgatók számára Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Dr Madarász János, egyetemi docens Jegyzet dr. Horváth Viola, KÉMIA I. http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/anal/

Részletesebben

Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév

Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév Kémia - 9. évfolyam - I. félév 1. Atom felépítése (elemi részecskék), alaptörvények (elektronszerkezet kiépülésének szabályai). 2. A periódusos rendszer felépítése, periódusok és csoportok jellemzése.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia emelt szint 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok

Részletesebben

Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika. Anyagvizsgálati módszerek

Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika. Anyagvizsgálati módszerek Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika Anyagvizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagvizsgálati módszerek Optikai módszerek 1/ 18 Potenciometria Potenciometria olyan analitikai eljárások

Részletesebben

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz!

Természetes vizek, keverékek mindig tartalmaznak oldott anyagokat! Írd le milyen természetes vizeket ismersz! Összefoglalás Víz Természetes víz. Melyik anyagcsoportba tartozik? Sorolj fel természetes vizeket. Mitől kemény, mitől lágy a víz? Milyen okokból kell a vizet tisztítani? Kémiailag tiszta víz a... Sorold

Részletesebben

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont 1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat

Részletesebben

Dr. JUVANCZ ZOLTÁN Óbudai Egyetem Dr. FENYVESI ÉVA CycloLab Kft

Dr. JUVANCZ ZOLTÁN Óbudai Egyetem Dr. FENYVESI ÉVA CycloLab Kft Dr. JUVANCZ ZOLTÁN Óbudai Egyetem Dr. FENYVESI ÉVA CycloLab Kft Klasszikus analitikai módszerek Csapadékképzéses reakciók: Gravimetria (SZOE, víztartalom), csapadékos titrálások (szulfát, klorid) Sav-bázis

Részletesebben

1. feladat Összesen: 15 pont. 2. feladat Összesen: 10 pont

1. feladat Összesen: 15 pont. 2. feladat Összesen: 10 pont 1. feladat Összesen: 15 pont Vizsgálja meg a hidrogén-klorid (vagy vizes oldata) reakciót különböző szervetlen és szerves anyagokkal! Ha nem játszódik le reakció, akkor ezt írja be! protonátmenettel járó

Részletesebben

ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás

ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Elekrtokémia 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos

Részletesebben

2018/19. tanév I. félév

2018/19. tanév I. félév ÁLTALÁNOS KÉMIA GYAKORLAT (GYAKE02G1) I. ÉVES GYÓGYSZERÉSZ HALLGATÓK RÉSZÉRE 2018/19. tanév I. félév kurzus -kód oktató k Általános kémia laborgyakorlat (szem. + gyakorlat) 25. csoport + 24. csoport fele

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A HIDROGÉN, A HIDRIDEK 1s 1, EN=2,1; izotópok:,, deutérium,, trícium. Kétatomos molekula, H 2, apoláris. Szobahőmérsékleten

Részletesebben

HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA

HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA I. Az elektrokémia áttekintése. II. Elektrolitok termodinamikája. A. Elektrolitok jellemzése B. Ionok termodinamikai képződési függvényei C.

Részletesebben

2015/16. tanév I. félév

2015/16. tanév I. félév ÁLTALÁNOS KÉMIA GYAKORLAT (GYAKE02G1) I. ÉVES GYÓGYSZERÉSZ HALLGATÓK RÉSZÉRE 2015/16. tanév I. félév oktató szem: kedd,, E113 Vágner Adrienn 24. csoport 25. csoport 26. csoport gyak: szerda,, E111 Sebestyén

Részletesebben

Általános Kémia, BMEVESAA101

Általános Kémia, BMEVESAA101 Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár, csonkagi@gmail.com 1 Jegyzet Dr. Csonka Gábor http://web.inc.bme.hu/csonka/ Óravázlatok:

Részletesebben

Elektrokémia kommunikációs dosszié ELEKTROKÉMIA. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Elektrokémia kommunikációs dosszié ELEKTROKÉMIA. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ ELEKTROKÉMIA ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

2017/18. tanév I. félév

2017/18. tanév I. félév ÁLTALÁNOS KÉMIA GYAKORLAT (GYAKE02G1) I. ÉVES GYÓGYSZERÉSZ HALLGATÓK RÉSZÉRE 2017/18. tanév I. félév oktatók Általános kémia laborgyakorlat (szem. + gyakorlat) 25. csoport + 24. csoport fele (24/a) 26.

Részletesebben

A KÉMIA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

A KÉMIA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A KÉMIA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli vagy szóbeli Emelt szinten: írásbeli és szóbeli A kémia érettségi vizsga célja A középszintû érettségi vizsgán elsõsorban

Részletesebben

VII. A KÉMIAI REAKCIÓK JELLEMZŐI ÉS CSOPORTOSÍTÁSUK

VII. A KÉMIAI REAKCIÓK JELLEMZŐI ÉS CSOPORTOSÍTÁSUK VII. A KÉMIAI REAKCIÓK JELLEMZŐI ÉS CSOPORTOSÍTÁSUK VII. 1. FELELETVÁLASZTÁSOS TESZTEK 0 1 4 5 6 7 8 9 0 C C C E D C C B D 1 B A C D B E E C A D E B C E A B D D C C D D A D C D VII.. TÁBLÁZATKIEGÉSZÍTÉS

Részletesebben

Általános Kémia GY tantermi gyakorlat 1.

Általános Kémia GY tantermi gyakorlat 1. Általános Kémia GY tantermi gyakorlat 1. Oxidációs számok Redoxiegyenletek rendezése Oldatkészítés, koncentrációegységek átváltása Honlap: http://harmatv.web.elte.hu Példatárak: Villányi Attila: Ötösöm

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének

Részletesebben

A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója

A 2007/2008. tanévi. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny. első (iskolai) fordulójának. javítási-értékelési útmutatója Oktatási Hivatal A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának javítási-értékelési útmutatója KÉMIÁBÓL I-II. kategóriában Az 2007/2008. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria

7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria 7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria A kémiai egyenletírás szabályai (ajánlott irodalom: Villányi Attila: Ötösöm lesz kémiából, Példatár) 1.tömegmegmaradás, elemek átalakíthatatlansága az egyenlet

Részletesebben

Eredeti Veszprémi T. (digitálisan Csonka G) jegyzet: X. és XI. fejezet

Eredeti Veszprémi T. (digitálisan Csonka G) jegyzet: X. és XI. fejezet 2012/2013 tavasz félév 11. óra Oldatok vezetőképessége Vezetőképesség, elektromos ellenállás, fajlagos mennységek, cellaállandó Erős elektroltok fajlagos ellenállása és vezetőképessége Komplexképződés

Részletesebben

Bevezetés a kémiába gyakorlat (TKBL0141) anyaga

Bevezetés a kémiába gyakorlat (TKBL0141) anyaga Bevezetés a kémiába gyakorlat (TKBL0141) anyaga A heti 2 órás gyakorlat a félév 14 oktatási hetét figyelembe véve összesen 28 órát jelent. Ezt az időt felhasználva, tömbösítve hirdetjük meg a gyakorlatot

Részletesebben

Általános Kémia Gyakorlat II. zárthelyi október 10. A1

Általános Kémia Gyakorlat II. zárthelyi október 10. A1 2008. október 10. A1 Rendezze az alábbi egyenleteket! (5 2p) 3 H 3 PO 3 + 2 HNO 3 = 3 H 3 PO 4 + 2 NO + 1 H 2 O 2 MnO 4 + 5 H 2 O 2 + 6 H + = 2 Mn 2+ + 5 O 2 + 8 H 2 O 1 Hg + 4 HNO 3 = 1 Hg(NO 3 ) 2 +

Részletesebben

Óravázlat- kémia: 4. fejezet 1. óra

Óravázlat- kémia: 4. fejezet 1. óra Óravázlat- kémia: 4. fejezet 1. óra Műveltségi terület: Tantárgy: Iskolatípus: Évfolyam: Téma, témakör: Készítette: Az óra témája: Az óra cél- és feladatrendszere: A tanóra témájának kulcsfogalmai: Az

Részletesebben

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása Oktatási Hivatal I. FELADATSOR Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2009/2010. Kémia I. kategória II. forduló A feladatok megoldása 1. B 6. E 11. A 16. E 2. A 7. D 12. A 17. C 3. B 8. A 13. A 18. C

Részletesebben

Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár. Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár,

Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár. Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár, Általános Kémia, BMEVESAA101 Dr Csonka Gábor, egyetemi tanár Az anyag Készítette: Dr. Csonka Gábor egyetemi tanár, csonkagi@gmail.com 1 Jegyzet Dr. Csonka Gábor http://web.inc.bme.hu/csonka/ Facebook,

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0522 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 26. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az

Részletesebben

Bevezetés a kémiába (TKBE0141, TTBE0141) témakörei. Általános kémia

Bevezetés a kémiába (TKBE0141, TTBE0141) témakörei. Általános kémia Bevezetés a kémiába (TKBE0141, TTBE0141) témakörei Általános kémia 1. Az atom szerkezete Az atom felépítése, alkotó részei jellemzése. Rendszám, tömegszám, izotópok. Az atompálya fogalma, a kvantumszámok

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion

Részletesebben

Kémia OKTV II. forduló. A feladatok megoldása

Kémia OKTV II. forduló. A feladatok megoldása Oktatási Hivatal Kémia OKTV 2007-2008. II. forduló A feladatok megoldása I. FELADATSOR (közös) 1. C 6. D 11. D 16. B 2. E 7. C 12. B 17. B 3. E 8. A 13. E 18. E 4. A 9. B 14. C 19. A 5. D 10. A 15. D 20.

Részletesebben

ROMAVERSITAS 2017/2018. tanév. Kémia. Számítási feladatok (oldatok összetétele) 4. alkalom. Összeállította: Balázs Katalin kémia vezetőtanár

ROMAVERSITAS 2017/2018. tanév. Kémia. Számítási feladatok (oldatok összetétele) 4. alkalom. Összeállította: Balázs Katalin kémia vezetőtanár ROMAVERSITAS 2017/2018. tanév Kémia Számítási feladatok (oldatok összetétele) 4. alkalom Összeállította: Balázs Katalin kémia vezetőtanár 1 Számítási feladatok OLDATOK ÖSSZETÉTELE Összeállította: Balázs

Részletesebben

2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA.

2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Vegyipari műszaki feladatok Elérhető

Részletesebben

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható! 1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia emelt szint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 26. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

Sók oldékonysági szorzatának és oldáshőjének meghatározása vezetés méréssel

Sók oldékonysági szorzatának és oldáshőjének meghatározása vezetés méréssel Sók oldékonysági szorzatának és oldáshőjének meghatározása vezetés méréssel 1. Bevezetés Az elektromos ellenállás anyagi tulajdonság, melyen -definíció szerint- az anyagon áthaladó 1 amper intenzitású

Részletesebben

(Kémiai alapok) és

(Kémiai alapok) és 011/01 tavasz félév 6. óra Híg oldatok törvénye Fagyáspontsökkenés és forráspont-emelkedés, Ozmózsnyomás Molárs tömeg meghatározása kollgatív tulajdonságok segítségével Erős elektroltok kollgatív tulajdonsága

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2002 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden

Részletesebben

KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. október 17. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 9. évfolyam

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 9. évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Pócsiné Erdei Irén, Debrecen... Lektorálta: Kálnay Istvánné, Nyíregyháza 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 9. évfolyam A feladatok megoldásához

Részletesebben

Általános kémia vizsgakérdések

Általános kémia vizsgakérdések Általános kémia vizsgakérdések 1. Mutassa be egy atom felépítését! 2. Mivel magyarázza egy atom semlegességét? 3. Adja meg a rendszám és a tömegszám fogalmát! 4. Mit nevezünk elemnek és vegyületnek? 5.

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal O k t a t á si Hivatal 0/0. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kémia II. kategória. forduló I. FELADATSOR Megoldások. A helyes válasz(ok) betűjele: B, D, E. A legnagyobb elektromotoros erejű

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004.

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt

Részletesebben

LABORATÓRIUMI ALAPISMERETEK

LABORATÓRIUMI ALAPISMERETEK LABORATÓRIUMI ALAPISMERETEK ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS kötelezően választható I. éves MAK hallgatóknak (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI

Részletesebben

Szervetlen kémia gyakorlat és szemináriumok (TKBL-0211) anyaga a vegyészmérnök BSc hallgatók számára

Szervetlen kémia gyakorlat és szemináriumok (TKBL-0211) anyaga a vegyészmérnök BSc hallgatók számára Szervetlen kémia gyakorlat és szemináriumok (TKBL-02) anyaga a vegyészmérnök BSc hallgatók számára A heti 2 órás gyakorlat a félév 5 oktatási hetét figyelembe véve összesen 29 órát jelent. A tárgyat az

Részletesebben

Az 2009/2010. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának. feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L

Az 2009/2010. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának. feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L Oktatási Hivatal Az 009/010. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L Az értékelés szempontjai Egy-egy feladat összes pontszáma a részpontokból

Részletesebben

Az anyagi rendszerek csoportosítása

Az anyagi rendszerek csoportosítása Általános és szervetlen kémia 1. hét A kémia az anyagok tulajdonságainak leírásával, átalakulásaival, elıállításának lehetıségeivel és felhasználásával foglalkozik. Az általános kémia vizsgálja az anyagi

Részletesebben

VÍZKÉMIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

VÍZKÉMIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉS TÖRZSANYAG TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014 1 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző, óraszám,

Részletesebben

VEGYÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

VEGYÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Vegyész ismeretek középszint 1721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. VEGYÉSZ ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének

Részletesebben

Általános Kémia. Sav-bázis egyensúlyok. Ecetsav és sósav elegye. Gyenge sav és erős sav keveréke. Példa8-1. Példa 8-1

Általános Kémia. Sav-bázis egyensúlyok. Ecetsav és sósav elegye. Gyenge sav és erős sav keveréke. Példa8-1. Példa 8-1 Sav-bázis egyensúlyok 8-1 A közös ion effektus 8-1 A közös ion effektus 8-2 ek 8-3 Indikátorok 8- Semlegesítési reakció, titrálási görbe 8-5 Poliprotikus savak oldatai 8-6 Sav-bázis egyensúlyi számítások,

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13. E 18. D 4. B 9. D 14. A 19. C 5. C 10. E 15. A 20. C Összesen: 20 pont

1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13. E 18. D 4. B 9. D 14. A 19. C 5. C 10. E 15. A 20. C Összesen: 20 pont A 2004/2005. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai KÉMIÁBÓL I-II. kategória I. FELADATSR 1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13.

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000 Megoldás 000. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 000 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A NITROGÉN ÉS SZERVES VEGYÜLETEI s s p 3 molekulák között gyenge kölcsönhatás van, ezért alacsony olvadás- és

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

Kémiai alapismeretek 6. hét

Kémiai alapismeretek 6. hét Kémiai alapismeretek 6. hét Horváth Attila Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Kémia Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék biner 2013. október 7-11. 1/15 2013/2014 I. félév, Horváth Attila c Egyensúly:

Részletesebben

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Vegyész ismeretek emelt szint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének

Részletesebben

KÉMIA A KÉMIÁT SZERETŐK SZÁMÁRA

KÉMIA A KÉMIÁT SZERETŐK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 KÉMIA A KÉMIÁT SZERETŐK SZÁMÁRA A művelődési anyag tematikájának összeállítása a Nemzeti Alaptanterv és a kapcsolódó

Részletesebben

9. évfolyam II. félév 2. dolgozat B csoport. a. Arrheneus szerint bázisok azok a vegyületek, amelyek... b. Arrheneus szerint a sók...

9. évfolyam II. félév 2. dolgozat B csoport. a. Arrheneus szerint bázisok azok a vegyületek, amelyek... b. Arrheneus szerint a sók... 9. évfolyam II. félév 2. dolgozat B csoport 1. Egészítsd ki az alábbi mondatokat! a. Arrheneus szerint bázisok azok a vegyületek, amelyek... b. Arrheneus szerint a sók.... c. Az erős savak vízben........

Részletesebben

2011/12. tanév I. félév

2011/12. tanév I. félév ÁLTALÁNOS KÉMIA GYAKORLAT (GYAKE02G1) I. ÉVES GYÓGYSZERÉSZ HALLGATÓK RÉSZÉRE 2011/12. tanév I. félév A tárgyat az első félévben hirdetjük meg, heti 5 órában. Ezt tömbösítve, 6 héten keresztül heti 6 órában

Részletesebben

Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (korlátok) Fókusz: a légzsák (Air-Bag Systems) kémiája

Gázok. 5-7 Kinetikus gázelmélet 5-8 Reális gázok (korlátok) Fókusz: a légzsák (Air-Bag Systems) kémiája Gázok 5-1 Gáznyomás 5-2 Egyszerű gáztörvények 5-3 Gáztörvények egyesítése: Tökéletes gázegyenlet és általánosított gázegyenlet 5-4 A tökéletes gázegyenlet alkalmazása 5-5 Gáz reakciók 5-6 Gázkeverékek

Részletesebben