NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március"

Átírás

1 Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország január - március Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az elkövetkező 3 hónapban Nógrád -0,6% Heves 2,3% Borsod-Abaúj-Zemplén -0,4%

2 TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉSZAK MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ ÉV I. NEGYEDÉVI VÁRHATÓ MUNKAERŐ PIACI FOLYAMATAIRÓL (A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ PIACI FELMÉRÉS ALAPJÁN) BEVEZETÉS 2009 januárjában tizenötödik alkalommal kerestük meg postai úton régiónk jelentősebb foglalkoztatóit, és kértünk információkat a megelőző három hónap foglalkoztatási változásairól, valamint az elkövetkező három, illetve tizenkét hónap munkaerő-gazdálkodási terveiről. A korábbi felmérésekhez hasonlóan ezúttal is azzal a céllal, hogy szélesebb körű és naprakész információkhoz jussunk a munkaerő-piac folyamatairól, s ily módon is javítsuk az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ és a régió munkáltatói, valamint társadalmi partnerei közötti kapcsolatokat. A GAZDASÁG ÉS A FOGLALKOZTATOTTSÁG JELLEMZŐI A KSH munkaerő-felmérése szerint a IV. negyedévében országosan a éves népességből a gazdaságilag aktívak száma 4.217,8 ezer főt tett ki, mely az egy évvel korábbival nagyságrendileg megegyezik, az aktivitási arány 54,9%-ról 54,7%-ra mérséklődött. A gazdaságilag aktív népességen belül a foglalkoztatottak száma 3.880,7 ezer fő volt, közel 29 ezer fővel, 0,7%-kal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, amíg a munkanélküliek száma 9,3 ezer fővel, 337,1 ezer főre emelkedett, így arányuk 8,0% lett, 0,3 százalékponttal magasabb az előző évinél. A gazdaságilag inaktív éves népesség száma 3.489,5 ezer fő volt, 8,4 ezer fővel emelkedett 2007 negyedik negyedévéhez képest. Az észak-magyarországi régióban 2008 negyedik negyedévében a gazdaságilag aktív éves népesség száma az egy évvel korábbihoz képest 12,8 ezer fővel, 473,6 ezer főre csökkent (aránya 50,6%), az inaktívaké pedig 1,7 ezer fővel 462,2 ezer főre emelkedett. A gazdaságilag aktív népességen belül a foglalkoztatottak száma a negyedévben átlagosan 410,9 ezer fő volt, 9,9 ezer fővel alacsonyabb, mint a megelőző év azonos időszakában, arányuk 43,9%. A munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 62,7 ezer főt tett ki, aránya pedig 13,2%-nak felelt meg. Megnevezés Gazdasági aktivitás IV. negyedév észak-magyarországi régióban országosan Foglalkoztatottak, 1000 fő 410, ,7 Munkanélküliek, 1000 fő 62,7 337,1 Gazdaságilag aktívak, 1000 fő 473, ,8 Gazdaságilag inaktívak, 1000 fő 462, ,5 Aktivitási arány, % 50,6 54,7 Foglalkoztatási arány, % 43,9 50,4 Munkanélküliségi ráta, % 13,2 8,0 A KSH éves népesség körében végzett munkaerő-felmérése alapján - 2 -

3 AKTUÁLIS MUNKAERŐ-PIACI JELLEMZŐK Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint országosan a nyilvántartott álláskeresők száma 2008 negyedik negyedévének végén 477,4 ezer fő volt, ami 7,0%-kal volt magasabb, mint az előző hónapban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest 7,3%-os létszámnövekedést tapasztalhatunk. A tartósan legalább egy éve megszakítás nélkül nyilvántartott álláskeresők aránya továbbra is 30,6% volt. December végén az országban hozzávetőlegesen minden ötödik munkanélküli az észak-magyarországi régióban volt nyilvántartva, számuk közel 97 ezer fő, mely 3,9%-kal magasabb az előző havinál, és 3,3%-kal több az egy évvel korábbinál. A tartósan álláskeresők aránya régiónkban meghaladta a 40,4%-ot. A pályakezdő álláskeresők száma országosan 41,6 ezer fő volt december végén, mely a megelőző hónaphoz képest 1,7%-kal mérséklődött, az előző év azonos időszakához viszonyítva azonban 3,5%-kal bővült. Észak-Magyarországon rövid távon az országostól eltérő trendet figyelhettünk meg, így az országos mérsékelt csökkenéshez képest régiónkban 3,7%-kal esett vissza a pályakezdők száma. Az előző évhez viszonyítva az országosan tapasztalt növekedéssel ellentétben Észak-Magyarországon végén 1,7%-kal kevesebb, fő pályakezdő volt nyilvántartásunkban. A negyedik negyedév végén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 62,2 ezer főt, Hevesben 17,7 ezer és Nógrádban pedig 17,0 ezer főt tartottak nyilván álláskeresőként munkaügyi kirendeltségeink. Havi szinten mindhárom megyében emelkedett a munkát keresők száma (3,2%; 5,8%; 4,4%), az éves növekedés Hevesben volt a legnagyobb mértékű (6,0%), Nógrád megyében (4,7%) és Borsodban annál mérsékeltebb (2,6%) ütemű. Az országos átlaghoz képest mindkét időtávra kedvezőbb értékeket mutatott régiónk. A negyedik negyedév végén a munkanélküliségi arány a regisztrált álláskeresők létszáma a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 18,6% volt az észak-magyarországi régióban, ez továbbra is számottevően meghaladja az országos 10,8%-ot, valamint a hét régió között a második legmagasabb jan A regisztrált álláskeresők számának alakulása az észak-magyarországi régióban január december febr márc A FELMÉRÉS TAPASZTALATAI évtől a régiós átalakulásnak köszönhetően Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye adatai régiós összesítésben szerepelnek a felmérésben januárjában a régió munkáltatóját kerestük meg, hogy tájékoztatást kérjünk az elmúlt negyedévi munkaerő-gazdálkodási adataikról, valamint az elkövetkező időszakra (január március, illetve december) vonatkozó terveikről. A postai úton, valamint esetenként ben kiküldött kérdőívünkre cég, a megkeresett munkáltatók 84,1%-a válaszolt régiónkban. Egy technikai probléma folytán a visszaérkezett adatlapok közül 981 darab feldolgozása volt lehetséges, így következtéseinket ezek alapján tesszük. A januárban beérkezett válaszok alapján optimizmus érezhető, ugyanis a régió egészét tekintve egyik időtávra sem várnak visszaesést a munkáltatók (0,4%, 0,0%). A jelenleg tapasztalható munkaerő-piaci folyamatok azonban ezt nem támasztják alá, ugyanis a jelenlegi gazdasági fő ápr máj jún júl aug szept okt nov dec - 3 -

4 visszaesés következtében ellentétes tendenciát tapasztalunk, sorozatosak a leépítések, az elbocsátások, úgy régiónkban, mint az ország egész területén. A válaszadó munkáltatók megoszlása vállalati méret és nemzetgazdasági ágak szerint Gazdasági ág Észak-Magyarország Mikro Kis Közép Nagy 1-9 fő fő fő 249 fő felett Összesen (db) (%) (db) (%) (db) (%) (db) (%) (db) (%) mezőgazdaság 24 10, ,0 19 7,4 2 3,6 88 9,0 ipar 52 21, , , , ,5 építőipar 25 10, ,3 10 3,9 1 1,8 80 8,2 kereskedelem, javítás 69 28, ,1 24 9,3 4 7, ,3 vendéglátás 10 4,2 19 4,4 4 1,6 0 0,0 33 3,4 szállítás, posta, távközlés 9 3,8 5 1,2 7 2,7 7 12,5 28 2,9 p.ü.közvetítés, gazdasági szolgáltatás 26 10,9 23 5,4 12 4,7 1 1,8 62 6,3 közigazgatás 8 3,3 20 4,7 18 7,0 2 3,6 48 4,9 oktatás 3 1,3 7 1,6 14 5,4 3 5,4 27 2,8 egészségügyi, szociális ellátás 1 0,4 10 2,3 19 7,4 8 14,3 38 3,9 egyéb közösségi szolgáltatás 12 5,0 17 4,0 8 3,1 2 3,6 39 4,0 Összesen (db) , , , , ,0 Összesen (%) 24,4 43,6 26,3 5,7 100,0 A válaszadó munkáltatóknál alkalmazottak aktuális, december 31-ére vonatkozó létszáma fő volt. Ez a szám a KSH adatai alapján I.-III. negyedévében a régióban alkalmazásban állók létszámának 31,6%-át teszi ki, ily módon a mintavételi arány kellően informatívnak tekinthető. A megkeresett munkáltatók köre minden negyedév során kismértékben változik, mintánkban az ipari, a mezőgazdasági és az egészségügyi gazdasági ágakba tartozó munkáltatók felül, míg az építőipari, az oktatási, a közigazgatási tevékenységet folytató ágakhoz tartozók ismét alul reprezentáltan szerepeltek. Az eltérések egyrészről tervezettek voltak például az ipar esetében, ahol igyekeztünk a régió foglalkoztatása szempontjából meghatározó, nagy létszámú munkáltatókat bevonni a vizsgálatba, másrészről viszont a kényszerűség okán keletkeztek, mivel egyes területeken (más együttműködésre hajlandó partnerek hiányában) a mintába túlsúllyal kerültek be mezőgazdasági munkáltatók

5 A válaszadók megoszlása vállalati méret szerint Észak-Magy arország 24,4% 43,6% 26,3% 5,7% Borsod-Abaúj-Zem plén 28,1% 42,1% 25,0% 4,7% Nógrád 27,6% 42,4% 24,1% 5,9% Hev es 13,9% 47,8% 30,7% 7,6% 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% Mikro Kis Közép Nagy Ahogyan azt az előző grafikonon is jól láthatjuk, a vizsgálatba túlnyomórészt a kisvállalkozói körbe tartozó munkáltatók kerültek be, 43,6%. A megkeresett cégek 26,3% a közép-, és 24,4%-a a mikrovállalkozások közül került ki. A 250 fő feletti létszámú nagyvállalatok 5,7%-os arányt képviselnek a mintában. A megkeresett vállalkozások megyénkénti megoszlása statisztikai állományi létszám szempontjából változatos képet mutat, amíg Nógrádban a régiós átlagnál kisebb arányban szerepelnek a kis- és a középvállalatok és számottevően nagyobb arányban a mikrovállalatok, addig Hevesben szerepelnek a legkisebb arányban a mikrovállalatok és magasabb arányban a kis- és középvállalatok, továbbá ugyanitt sikerült a legnagyobb arányban bevonni nagyvállalatokat a felmérésbe. A Borsod megyei válaszadók között a mikrovállalkozások aránya haladja meg számottevően a régiós átlagot, valamint itt kerültek a vizsgálatba a legkisebb arányban nagyvállalatok. Ugyanakkor elmondható, hogy a válaszadók több mint fele borsodi illetőségű. A MUNKAERŐ-KERESLET VÁRHATÓ ALAKULÁSA I. NEGYEDÉVBEN -0,6 Nógrád Heves 2,3% Borsod-Abaúj-Zemplén -0,4% Januárban a felmérésben résztvevő szervezetektől beérkezett válaszok összesítése alapján megállapítható, hogy a régióban ez év első negyedévében a foglalkoztatás terén stagnálásra lehet számítani (országosan 0,8%-os csökkenés várható). A tervezett változások létszámkihatása a válaszadók körében összességében 256 fős emelkedést jelent a soron következő 3 hónap elteltével, azaz a felvételi, illetve elbocsátási szándékok összevetése alapján a foglalkoztatottak számának enyhe növekedése prognosztizálható. Ez az egyenleg a válaszadó munkáltatóknál fő várható alkalmazása és fő elbocsátása révén fog kialakulni. A december 31-i létszámra, mint bázisra vetítve 3,5%-os felvétel és 3,1%-os elbocsátás mellett, a létszámváltozások a dolgozók 6,6%-át, mintegy főt fognak ily módon érinteni

6 Összesen 12 kirendeltség területéről jeleztek a munkáltatók negatív egyenleget a be- és kilépők számát tekintve, ebből 7 borsodi, 2 hevesi, 3 pedig nógrádi térség. Számottevőbben, 50 főt meghaladó mértékben Ózd, Szerencs, Salgótarján, Sárospatak, Szécsény, Füzesabony és Sátoraljaújhely körzetében csökken a foglalkoztatottak száma. Jelentősebb, hasonló mértéket elérő, vagy azt meghaladó létszámbővítés Eger, Miskolc, Hatvan és Munkaerő-felvétel és leépítés az elkövetkező Tiszaújváros térségében várható. 3 hónap során, ágazatok szerint Szintén változatos képet mutatnak a létszámváltozási előrejelzések nemzetgazdasági ágak és ágazatok szerint. A 2,9% Mezőgazdaság, vad-, erdő-, -2,6% legnagyobb visszaesést az egyéb halgazdálkodás 0,3% közösségi, személyi szolgáltatás (12,0%), 6,3% az élelmiszer, ital, dohány gyártása (5,2%), Bányászat 0,0% a villamos-gép, műszer gyártása (2,7%) és 6,3% a fémalapanyag, fémfeldolgozási termék 2,2% gyártása (0,8%) területről jelezték a Feldolgozóipar -3,3% összesen felmérésben résztvevő munkáltatók. Az -1,1% egyéb közösségi, személyi szolgáltatás 0,3% esetében prognosztizált mérséklődés Villamos energia-, -0,3% gáz- és vízellátás részint a munka szezonális jellegére, 0,0% 19,8% részint pedig a közfoglalkoztatás -6,2% mérséklődésére vezethető vissza. Építőipar Számottevő bővülést reméltek az 13,6% építőiparban (13,6%, 342 fő) a téli 2,7% Kereskedelem, leállások után, tavaszi állás lehetőségekre -2,6% javítás 0,1% alapozva. Ezeknek a várakozásoknak egy része feltehetőleg megszűnik tekintettel a Szálláshely- 3,0% létszámleépítések növekvő számára. szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás, posta, távközlés Pénzügyi közvetítés, ingatlanügyek, gazdasági szolgátatás Közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás Oktatás Egészségügyi-, szociális ellátás Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás -12,0% -14,7% -7,0% -4,4% -1,4% -1,4% -4,0% -0,2% -1,1% -0,2% -0,9% 0,9% 1,8% 3,6% 2,2% 0,9% 3,8% 2,7% 17,0% 10,0% -20% -15% -10% -5% 0% 5% 10% 15% 20% Munkaerő-felvétel Munkaerő-csökkenés Létszámváltozás Szintén nagyarányú (10,0%) és jelentős létszámot érintő bővülés várható a közszférában is, azonban ezen állások túlnyomórészt az önkormányzatoknál, illetve szervezeteiknél kerülnek várhatóan betöltésre és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódnak, amint ezt a vonatkozó tervekben jelezték, döntően segédmunkásokra lesz szükség (218 fő). Érdemes megjegyezni, hogy 31 fő számviteli ügyintéző közszférába kerülésére is számíthatunk. Annak ellenére, hogy a válság nagyban érinti a szállítási ágazatot is, jellemzően ebben az ágazatban is létszámfejlesztés mutatkozik a megkérdezett válaszadói körben. 68 fő belépésére számíthatunk az egészségügy és a szociális ellátás területén, többségük általános- vagy szakápoló, illetve szociális gondozó és ápoló

7 Létszámmozgási várakozások az észak-magyarországi régióban 2009 I. negyedévében a válaszadók körében Foglalkoztatási főcsoport Az I. negyedév folyamán Belépő fő Kilépő fő Egyenleg ipari és építőipari foglalkozások egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások gépkezelők, összeszerelők, járművezetők törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti vezetői egyetemi, főisk. képz. önálló alkalmazását igénylő foglalkozások szolgáltatási jellegű foglalkozások irodai és ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegű foglalkozások mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozások szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozások Összesen A megelőző negyedéves felmérésben tervezett változásokhoz képest 94 fővel nőtt a belépők száma, ezzel szemben a kilépők száma mérséklődött 453 fővel, így az előző negyedévben prognosztizált 291 fős csökkenéssel szemben, ez év első negyedévének végére 256 fős emelkedést várnak a megkérdezett munkáltatók. A táblázatból jól látható, hogy az ipari és építőipari foglalkozások, az egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások, illetve a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők körében várhatunk kisebb növekedést. Csökkenést a szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozások esetében jeleztek a válaszadó munkáltatók, de itt a nagyszámú be- és kilépés egyik meghatározó oka a közösségi célú foglalkoztatás átmeneti hatása. Szintén erős fluktuáció várható az ipari és építőipari foglalkozások és a gépkezelők, összeszerelők, járművezetők esetében, ahol az egyenleg pozitív, de több mint ezer-ezer ember munkaviszonyát érinti. Az év első negyedévében az alábbi foglalkozásokban várható számottevő létszámmozgás Jelentősebb mértékű pozitív mérleggel záruló (lásd 2. számú melléklet): * mobil gépek kezelői: 239 fő (érintett: 551 fő) * építőipari foglalkozások: 145 fő (érintett: 329 fő) * gazdasági, költségvetési szervek vezetői: 54 fő (érintett: 102 fő) Jelentősebb mértékű negatív mérleggel záruló * egyszerű szolgáltatás jellegű foglalkozások: -222 fő (érintett: 1572 fő) * feldolgozóipari gépek kezelői: -142 fő (érintett: 408 fő) * vas és fémipari foglalkozások: -58 fő (érintett: 458 fő) A fentieken túl, egyenlegét tekintve kevésbé jelentős, de nagyobb számú ki- és belépést előrejelző *könnyűipari foglalkozások: (be 123 fő, ki 100 fő) * kereskedelmi, vendéglátó-ipari foglalkozások: (be 91 fő, ki 86 fő) * élelmiszeripari foglalkozások: (be 49 fő, ki 47 fő) - 7 -

8 A MUNKAERŐ-KERESLET VÁRHATÓ ALAKULÁSA IV. NEGYEDÉV VÉGÉRE Az éves időtávra adott előrejelzéseket szintén erős fenntartásokkal kell kezelni, miután a válaszadás időszakában is érezhető pénzpiaci válság reálgazdasági következményei már napjainkban is nagy bizonytalanságot tartalmaznak. A kérdőívünket kitöltő munkáltatók januári válaszai alapján megállapítható, hogy régiónkban január-március között várható 0,4%-os, nagyon enyhe létszámemelkedéshez képest még inkább stagnálásra (0,0%) számítanak a megkérdezettek egy éves időtávra (országosan mindkét esetben csökkenést várunk, 0,8%, illetve 1,6%-ot). A jelzett elhanyagolható növekedés létszámkihatása a válaszadók körében összességében 23 fős emelkedést jelent a felvételi és elbocsátási szándékok összevetése alapján. A változás 1,4%-os és 0,4%-os mérséklődést takar Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hevesben azonban 1,6%-os emelkedésre számíthatunk. Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az elkövetkező 12 hónapban Nógrád Borsod-Abaúj-Zemplén -0,4% -1,4% Heves 1,6% A kirendeltségi körzetek többségében 16 esetben éves kitekintésben kisebb-nagyobb mértékű növekedésre számíthatunk. A legnagyobb mértékű létszámfejlesztést a gyöngyösi (2,0%), az egri (1,7%), a kazincbarcikai (2,9%,) a hatvani (3,8%), és a szerencsi (6,1%) térségben gazdálkodó szervezetek prognosztizálták. Számottevőbb arányú és mértékű csökkenés hat kistérség területén várható; ezek Ózd (286 fő), Salgótarján (179 fő), Sárospatak (93 fő), Szécsény (68 fő), Sátoraljaújhely (67 fő) és Füzesabony (58 fő). Egy éves távlatban vállalati méret szerint a nagyvállatokon kivételével mindenki növekedést jelzett előre. A foglalkoztatottak létszámához viszonyítva a legnagyobb arányú és ez esetben egyúttal legnagyobb létszámot érintő emelkedést a 10 fő alatti létszámot foglalkoztató mikrovállalkozások esetében várunk, ahol több mint hatodával bővül a létszám, ez összesen 198 főt jelent. A kisvállalkozásoknál 167 fővel, míg a közepes méretű vállalatoknál mindössze 19 fővel emelkedik a létszám. A nagyvállalatoknál 361 fős csökkenést valószínűsítenek a megkérdezettek

9 A év végéig várható 50 fő fölötti létszámváltozásokat az alábbi táblázat szemlélteti Nemzetgazdasági ág várható változás VI. negyedév végéig (fő) (%) építőipar ,8 közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 61 2,2 élelmiszer, ital, dohány gyártása 62 1,7 szállítás, raktározás, posta, távközlés 72 1,1 egészségügyi, szociális ellátás -50-0,6 fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása -71-1,1 oktatás -69-2,0 villamosgép, műszer gyártása ,7 ingatlanügyek, gazdasági szolgátatás -59-3,3 egyéb közösségi, személyi szolgáltatás ,7 A fenti táblázatban közölt adatok szerint a legnagyobb mértékű felvételt az építőipar; a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, az élelmiszer, ital, dohány gyártása és a szállítás, raktározás, posta, távközlés; esetén prognosztizálták. A legjelentősebb visszaesést 2009 végére az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás, ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás valamint villamosgép, műszer gyártása területén tevékenykedő munkáltatók jelezték. VÉLEMÉNYEK A PÁLYAKEZDŐKKEL KAPCSOLATBAN Kérdőívünk a létszámmozgásokat vizsgáló állandó kérdéseken felül tartalmaz egy negyedévente változó kérdést is, amelyben a munkáltatók véleményét kérjük ki egy-egy aktuálisan nagyobb figyelemmel kísért munkaerő-piaci témakörben. Ezúttal ismét arra kerestük a választ, hogy az általunk megkeresett munkáltatók hogyan vélekednek a pályakezdők alkalmazásáról. A lent felsorolt tíz állításból öt a pályakezdők pozitívumaira, öt pedig esetleges negatívumaira utal. A munkáltatók válaszaiból az derül ki, hogy leginkább a pozitív állításokkal értenek egyet három ilyen szerepel a lista élén. Régiónk nehéz gazdasági helyzetét jól példázza az a tény is, hogy az állami támogatás fontossága 4,4%-ponttal meghaladja az országos átlagot. A negatív állításokról elmondható, hogy a megkérdezettek ötöde vagy annál is kevesebben értenek velük egyet. Sajnálatos azonban, hogy csak minden tízedik válaszadó gondolja úgy, hogy a pályakezdők képesek önállóan feladatokat ellátni. Egy évvel ezelőtt is feltettük ugyanezeket a kérdéseket a munkáltatóknak és megállapítható, hogy valamelyest romlott azóta a pályakezdők szakmai felkészültségéről alkotott vélemény, az állítások többségében ez minimális elmozdulást mutat, azonban két negatív kijelentés esetében betanításuk sok időt vesz el, hosszú távon nem lehet rájuk számítani ez 3%-pont körüli emelkedést jelent

10 A tíz kérdésünkre adott válaszok megoszlását az alábbi táblázat szemlélteti Egyetért-e az alábbi állítással? Egyetért az állítással Nem ért egyet (%) (%) 1 azért éri meg alkalmazni őket, mert az állam számos támogatást nyújt utánuk + ÉM-i régió 44,9 55,1 Ország 40,5 59,5 2 könnyebben betaníthatók, mint más korosztályok + ÉM-i régió 35,3 64,7 Ország 33,8 66,2 3 a legfrissebb szakmai tudással rendelkeznek + 4 betanításuk lefoglal egy szakképzett kollegát - 5 olcsóbbak, mint a tapasztalt munkaerő + 6 betanításuk sok időt vesz el - 7 hosszú távon nem lehet rájuk számítani - ÉM-i régió 25,1 74,9 Ország 27,5 72,5 ÉM-i régió 20,4 79,6 Ország 19,0 81,0 ÉM-i régió 18,3 81,7 Ország 22,7 77,3 ÉM-i régió 15,9 84,1 Ország 15,8 84,2 ÉM-i régió 15,2 84,8 Ország 14,0 86,0 8 hasznosak, mert önállóan képesek feladatokat ellátni + ÉM-i régió 10,5 89,5 Ország 11,4 88,6 9 lassabb munkavégzésüket nem ellensúlyozza az alacsonyabb bérük - ÉM-i régió 10,1 89,9 Ország 8,8 91,2 10 nehezen alkalmazkodnak a munkahelyen - ÉM-i régió 7,8 92,2 Ország 7,4 92,6-10 -

11 MÓDSZERTAN 1. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés A PHARE TWINING (2004. február november) svéd-dán modernizációs folyamat során kialakításra került negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés III. negyedévétől kezdődően az Állami Foglalkoztatási Szolgáltatása (ÁFSZ) teljes szervezetére nézve felhasználásra került. Az országban 169, régiós szinten 27 kirendeltség vesz részt rendszeresen a munkában. 2. A KSH lakossági munkaerő-felmérés fogalmai A Központi Statisztikai Hivatal a lakosság gazdasági aktivitásának foglalkoztatottságának és munkanélküliségének vizsgálatára 1992-ben vezette be a nemzetközi összehasonlításra alkalmas új adatgyűjtését. A munkaerő-felmérés, ami a magánháztartásokra kiterjedő reprezentatív felvétel, a éves személyek gazdasági aktivitásáról nyújt információt. Foglalkoztatottnak tekintendő mindenki, aki a vizsgált időszakban az un. vonatkozási héten legalább 1 óra, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy munkájától csak átmenetileg (szabadság, betegség stb. miatt) volt távol. Munkanélkülinek tekintendő az a személy, aki egyidejűleg az adott héten nem dolgozott (s nincs olyan munkája, amelytől átmenetileg távol volt); aktívan keresett munkát a kikérdezést megelőző négy hét folyamán; rendelkezésre áll, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha találna megfelelő állást. Gazdaságilag aktívak azok, akik megjelennek a munkaerőpiacon, azaz a foglalkoztatottak és a munkanélküliek. Gazdaságilag nem aktívak azok, akik a vonatkozási héten nem dolgoztak, illetve nem volt rendszeres, jövedelmet biztosító munkájuk és nem is kerestek munkát, vagy kerestek, de nem tudtak volna munkába állni. Ide tartoznak többek között a passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát, de kedvezőtlennek ítélve elhelyezkedési esélyeiket, meg sem kísérlik az álláskeresést; a gyermekgondozási ellátás bármelyik formáját igénybevevők; az a nyugdíjas, járadékos, aki nem folytat keresőtevékenységet; a tőkejövedelmükből élők; a 15 éven aluliak; a 15 éven felüli tanulók; a háztartásbeliek; a közületi eltartottak; a szociális gondozottak. A munkanélküliség, illetve a gazdasági aktivitás mértékének jellemzésére a következő fontosabb mutatószámok szolgálnak: - a foglalkoztatási arány, amely a foglalkoztatottaknak a megfelelő korcsoportba tartozó népességhez viszonyított aránya; - a munkanélküliségi ráta, amely a munkanélkülieknek a megfelelő korcsoportba tartozó gazdaságilag aktív népességen belüli aránya; - az aktivitási arány, amely a gazdaságilag aktívak aránya a megfelelő korcsoportba tartozó népességen belül.

12 3. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fogalmai Nyilvántartott álláskereső: aki a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik; oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat; öregségi nyugdíjra nem jogosult; az alkalmi foglalkoztatásnak minősülő jogviszony kivételével munkaviszonyban nem áll és egyéb kereső tevékenységet sem folytat; maga is aktívan keres munkahelyet; elhelyezkedése érdekében a munkaügyi központ kirendeltségével álláskeresési megállapodást köt; a megfelelő munkahelyre szóló állásajánlatot elfogadja; akit a munkaügyi központ kirendeltsége álláskeresőként nyilvántart. Regisztrált álláskereső (2005. november 1. előtt munkanélküli): az állami munkaközvetítő irodában nyilvántartásba vett személy, aki munka-viszonnyal nem rendelkezik, nem nyugdíjas, nem tanuló, foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem részesül, munkát vagy önálló foglalkoztatást keres és ennek érdekében munkavégzésre rendelkezés áll

13 Észak-Magyarország 1. számú melléklet Megnevezés Összesített kimutatás a várható létszámalakulás tendenciáiról az észak-magyarországi régióban, a 2009 januárjában adott munkáltatói előrejelzések alapján válaszadók száma (db) jelenlegi létszám (fő) +3 hó múlva várható létszám (fő) változás +3 hónap múlva (%) +12 hó múlva várható létszám (fő) változás +12 hónap múlva (%) Miskolci Kirendeltség , ,3 Encsi Kirendeltség , ,1 Kazincbarcikai Kirendeltség , ,9 Tiszaújvárosi Kirendeltség , ,9 Mezőkövesdi Kirendeltség , ,3 Ózdi Kirendeltség , ,0 Sárospataki Kirendeltség , ,7 Sátoraljaújhelyi Kirendeltség , ,1 Szerencsi Kirendeltség , ,1 Edelényi Kirendeltség , ,5 Szikszói Kirendeltség , ,6 Tokaji Kirendeltség , ,2 Putnoki Kirendeltség , ,1 Gönci Kirendeltség , ,1 Mezőcsáti Kirendeltség , ,5 Borsod-Abaúj-Zemplén , ,4 Egri Kirendeltség , ,7 Gyöngyösi Kirendeltség , ,0 Hatvani Kirendeltség , ,8 Hevesi Kirendeltség , ,3 Füzesabonyi Kirendeltség , ,1 Pétervásári Kirendeltség , ,2 Heves , ,6 Salgótarjáni Kirendeltség , ,5 Balassagyarmati Kirendeltség , ,5 Pásztói Kirendeltség , ,1 Szécsényi Kirendeltség , ,8 Bátonyterenyei Kirendeltség , ,1 Rétsági Kirendeltség , ,5 Nógrád , ,4 Észak-Magyarország , ,0 Országos , ,6

14 Észak-Magyarország 1. számú melléklet (folytatás) Összesített kimutatás a várható létszámalakulás tendenciáiról az észak-magyarországi régióban, a 2009 januárjában adott munkáltatói előrejelzések alapján Megnevezés válaszadók száma (db) jelenlegi létszám (fő) +3 hó múlva várható létszám (fő) változás +3 hónap múlva (%) +12 hó múlva várható létszám (fő) változás +12 hónap múlva (%) Mikrovállalkozás , ,3 Kisvállalkozás , ,6 Középvállalkozás , ,1 Nagyvállalkozás , ,1 Összesen , ,0 mezőgazdaság,vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás , ,6 egyéb ásványbányászat , ,0 élelmiszer, ital, dohány gyártása , ,7 textilia, textiláru gyártása , ,4 bőr, bőrtermékek, lábbeli gyártása , ,0 fafeldolgozás , ,0 papírgyártás, kiadói nyomdai tevékenység , ,4 vegyi anyag, termékek gyártása , ,3 gumi műanyag termékek gyártása , ,2 nemfém ásványi termékek gyártása , ,6 fémalapanyag, fémfeldolgozási termék gyártása , ,1 gép berendezés gyártása , ,0 villamosgép, műszer gyártása , ,7 járműgyártás , ,0 máshova nem sorolt feldolgozóipar , ,8 villamos energia, gáz és vízellátás , ,3 építőipar , ,8 kereskedelm, javítás , ,8 szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás , ,7 szállítás, raktározás, posta, távközlés , ,1 pénzügyi közvetítés , ,8 ingatlanügyek, gazdasági szolgátatás , ,3 közigazgatás, védelem, társadalombiztosítás , ,2 oktatás , ,0 egészségügyi, szociális ellátás , ,6 egyéb közösségi, személyi szolgáltatás , ,7 Összesen , ,0

15 Észak-Magyarország 2. számú melléklet Létszám felvételi-leépítési szándékok I. negyedév folyamán az észak-magyarországi régióban Észak-Magyarország Megnevezés belépő kilépő egyenleg fő fő mobil gépek kezelői építőipari foglalkozások gazdasági, költségvetési szervezetek vezetői gazdasági, pénzintézeti ügyintézők nem anyagi jellegű szolgáltatási foglalkozások egészségügyi foglalkozások könnyűipari foglalkozások műszaki és természettudományi foglalkozások irodai jellegű foglalkozások egyszerű mezőgazdasági és erdőgazdálkodási foglalkozások szociális és munkaerő-piaci szolgáltatási foglalkozások egészségügyi - egyetemi, főiskolai. képzettséghez kapcsolódó foglalkozások kulturális, sport, művészeti, vallási -felsőfokú képzettséghez kapcsolódófoglalkozások szakképzett pedagógusok kereskedelmi, vendéglátó-ipari foglalkozások technikusok és hasonló műszaki foglalkozások igazságszolgáltatási, élet- és vagyonvédelmi foglalkozások gazdasági, jogi és társadalomtudományi foglalkozások élelmiszeripari foglalkozások területi, helyi önkormányzat, közigazgatás, igazságszolgáltatás, érdekképviselet egyéb ügyintézők pedagógus foglalkozások szociális - egyetemi, főiskolai képzettséghez kapcsolódó- foglalkozások egyéb magasan képzett ügyintézők háziipari, vegyesipari és raktározási foglalkozások egyéb helyhez kötött gépek kezelői közlekedési, postai és hírközlési foglalkozások kulturális, sport, művészeti és vallási foglalkozások mezőgazdasági foglalkozások ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegű foglalkozások vas- és fémipari foglalkozások feldolgozóipari gépek kezelői egyszerű szolgált. jellegű foglalkozások FEOR szerint összesen

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország október - december

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország október - december Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2008. október - december Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország július - szeptember

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország július - szeptember Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2009. július - szeptember Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2008. április - június Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben 2008.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2008. január - március Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben 2008.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. január március Létszámnövelési várakozások B.-A.-Z. megyében 2011. március végére Gönc Edelény Sátoraljaújhely

Részletesebben

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAÜGYI KÖZPONT MUKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Tas Attiláné Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva igazgató 2011. február A Közép-magyarországi Régió gazdasági és munkaerő-piaci helyzete Megnevezés

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2008. július - szeptember Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2009. január - március Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2013. február 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS P e s t m e g y e i K o r m á n y h i v a t a l M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. május 1 0 8 2 B u d a p e

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2007. október - december Létszámnövelési várakozások az Észak-magyarországi régió megyéiben

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: dr. Iróczki Lénárd 2013. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország április - június

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország április - június Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2010. április - június Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. szeptember 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Baranyai Ákos Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2012. május 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági munkaerős-felmérés fogalmai...3 Pest megye gazdasági

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország október - december

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország október - december Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2009. október - december Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország január - március Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2010. január - március Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2007. július-szeptember Létszámnövelési várakozások az Észak-magyarországi régió megyéiben

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS B u d a p e s t F p v á r o s K o r m á n y h i v a t a l a M u n k a ü g y i K ö z p o n t MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2011. május 1 0 8

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország április - június

NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS. Észak-Magyarország április - június Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAER -GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Észak-Magyarország 2009. április - június Létszámnövelési várakozások az észak-magyarországi régió megyéiben az

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Valdáné Pató Klára Jóváhagyta: Dr. Iróczki Lénárd 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér...3 A KSH lakossági

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2011. november 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében április Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ilis A megye munkáltatói 1,7 ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Budapest Főváros Kormányhivatala Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Készítette: Takács Szabolcs Jóváhagyta: Mátrainé Bartus Éva 2013. augusztus 1 Tartalomjegyzék Fogalmi háttér... 3 A KSH lakossági

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. II. negyedév Gönc Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika Szerencs

Részletesebben

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI I. NEGYEDÉV A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2013. I. NEGYEDÉV TERVEZETT LÉTSZÁMVÁLTOZÁS 2013. I. 2013. IV. NEGYEDÉV KÖZÖTT A 2012. DECEMBER 31 I ÁLLLAPOTHOZ KÉPEST Kőszeg Kőszeg 5,3 2,4

Részletesebben

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) BUDAPEST FŐBB EREDMÉNYEI

A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) BUDAPEST FŐBB EREDMÉNYEI A NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS FŐBB EREDMÉNYEI 2008. IV. NEGYEDÉV (ORSZÁGOS ELEMZÉS) Nyugat- Dunántúl 100,0% Közép- Dunántúl 100,0% Közép- Magyarország 100,1% Észak- Magyarország 99,6% Észak-

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. november 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. március 2. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.április április. júni. júli. márc. aug. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. ÁPRILIS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. május 25. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 2011. I. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében A felmérés lényege A PHARE TWINING svéd-dán modernizációs folyamat során került kialakításra a negyedéves munkaerő-gazdálkodási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS I. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. I. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés (2006 II. negyedév)

Negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés (2006 II. negyedév) Negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés (2006 II. negyedév) A PHARE TWINING (2004. február 2005. november) svéd-dán modernizációs folyamat során kialakításra került negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. IV. negyedév

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. IV. negyedév Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.somogy.gov.hu

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018. augusztus 28. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése I. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. I. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. március Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. -

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS IV. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2007. IV. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye IV. negyedév Munkaügyi Központja Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2013. IV. negyedév Gönc Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Ózd Kazincbarcika Szikszó

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 216. FEBRUÁR Tartósan csökkenő tendenciájú az álláskeresők száma a megyében. A megyei munkaerőpiacot 35-4 ezer vel folyamatosan

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - jan. febr. márc. ápr. máj.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. aug. szept. júni. máj. ápr. nov. dec. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. augusztus 21. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.:

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF)

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) Munkaügyi Központja Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2015. I. negyedév MISKOLC Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, 2015

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.augusztus augusztus. júni. júli. dec. febr. nov. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF)

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2015. II. negyedév MISKOLC Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, 2015 Tájékoztató Készítette: Kozák Gábor

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye II. negyedév Munkaügyi Központja Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2013. II. negyedév Gönc Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Ózd Kazincbarcika Szikszó

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

aug jan. febr. júli. ápr. máj. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF)

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) Munkaügyi Központja Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2014. III. negyedév MISKOLC Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2011. IV. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. november Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése IV. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2018. IV. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2018.november 23. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224.

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése III. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2016. III. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2016. augusztus Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. Telefon: +36 (96) 795-877

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF)

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) Tájékoztató NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS (NMF) ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2015. III. negyedév MISKOLC Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, 2015 Tájékoztató Készítette: Kozák Gábor

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS 2008. II. negyedév 9700 Szombathely, Hollán E. u. 1. Telefon: (94) 520-400, Fax: (94) 505-747, http://www.vasmmk.hu,

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE II. negyedév Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathely Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ZALA MEGYE 2011. II. negyedév 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. Telefon: (36

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye

Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése II. negyedév. Győr-Moson-Sopron megye Munkaerő-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2017. II. Győr-Moson-Sopron megye Győr, 2017. május Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály 9021 Győr, Jókai utca 12. - 9002 Győr Pf.: 224. - Telefon:

Részletesebben

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT

AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT LEGFRISSEBB ADATAI ALAPJÁN 2014. szeptember AZ ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 400 EZER ALÁ CSÖKKENT NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA, ÖSSZETÉTELE

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben