Somogyi Lajos között. Kiss B. József között. Iskolánkban dolgozott: között.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Somogyi Lajos között. Kiss B. József között. Iskolánkban dolgozott: között."

Átírás

1 Az iskola elnevezései, pecsétjei és igazgatói az 1948-as államosítás után Állami Általános Iskola Igazgató: Kosztolányi István között. A római katolikus elemi népiskolában tanított: e, az állami általános iskolában dolgozott: között. Somogyi Lajos között. Kiss B. József között. Iskolánkban dolgozott: között. Az iskola neve maradt, a címer azonban 10 év alatt háromszor is megváltozott.

2 Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium - Igazgató: Tusa Mihály között. Iskolánkban dolgozott: között. Baranyai Ferenc az 1964/1965. tanévben Iskolánkban dolgozott vagy az tanévtől ig. Zsigmond Tiborné 1965/1966. tanévtől az 1987/1988. tanévig

3 Vak Bottyán Alsó- és Középfokú Nevelési-Oktatási Intézmény Igazgató: Vámi István 1988/1989-től 1991/1992. tanévig Dr. Jáky Lászlóné 1992/1993-tól 1994/1995-ig. Iskolánkban dolgozott: Iskolánkban dolgozott: Vak Bottyán Általános és Szakképző Iskola, Gimnázium Igazgató: Vámi István 1995/1996-tól 2007/2008. tanévig Iskolánkban dolgozott: Vak Bottyán Általános Művelődési Központ Igazgató: Tóthné Unghy Ilona a 2008/2009. tanévtől Iskolánkban dolgozott:

4 A római katolikus elemi népiskola később állami általános iskola épülete, a vártéri iskola volt. A református elemi népiskola új épülete a református templom mellé épült, 1948-tól szintén állami általános iskolaként működött. A Beszédes úti iskola a barokk kapujával. Előtte bottal Mohos János tanító úr áll. Először római katolikus, majd állami iskolaként működött.

5 A Petőfi úti iskola látképe az as években, a Szentháromság szobor áthelyezése előtti időszakban. Az 1950-es évektől állami iskola. Hunyadi úti iskola az 1990-es években és 2010-ben A Petőfi úti iskola új szárnnyal bővült az 1980-as években A hajdani Ferences rendi kolostor után iskola, szolgálati lakás, majd kollégium is volt tól már csak napközi otthonos konyha működik az épületben.

6 (felső) sor Bakonyi József, Deli Sándor, Szarvas Ferenc, Lampert Gábor, Pintér Sándor, Sznorényi Mária, Szabó Rozália, Kiss Erzsébet, Szabó Ilona, Gáspár Erzsébet, Varga Mária. 2. sor Horváth János, Barocsai József, Holik Anna, Bongor Erzsébet, Györke Gyula, Pinke János, Horváth Mária, Vámi Mária, Mészáros Katalin, Benedeczki Etelka, Botos Erzsébet, Dobos Mária, Viga Mária, Pénzes Erzsébet, Prieger Irén, Farkas Anna. 3. sor Hargitai Imre, Tóth János, Veiminger Imre, Kováts Jolán, Boldog Lajos, Kiss B. Klára, Szepesi Erzsébet, Kondor Ilona, Gahó József, Bereczki Piroska, Suplicz Béla, Németh Magdolna, (Gremsperger) Gárdonyi Károly, Pléz Rozália, Pluhár Mária, Kiss Mária, Szelei Etelka, Tőke Etelka, Szabó Mária, Antal Mária. 4. sor a tanárok Fülöpp Erzsébet, Tímár László, H.Halas Kálmánné, Hámori István ofő., Gáncsov Károly, dr. Deák Ferencné, Kiss B. József igazgató, Jónás Dániel. Alsó sor Balla Lajos, Vinczellér István, (Dankó) Birtha Károly, Németh István, Gombai József tanár, Somogyi János, Balázs László, Raboczki József, Szabó Péter, Herold Árpád.

7 c Tanárok: Hassák Józsefné igh., Zsigmond Tiborné ig., H.Halas Kálmánné igh., Tusa Mihály, Fodor Ottóné, Tauker Istvánné, Gombai József, Lovász Lajos, Molnár Gyuláné, Szebeni Kálmán, Csuti Tibor, Vinczellér István, Béres Józsefné ofő. Tanulók: < alakban 1. sor Lőrincz József, Urbán Erzsébet, Tamás József, Király Ágnes, Jobbágy József, Vidics Mária, Fenyő Ferenc, Gárdonyi Éva (Béres Józsefné ofő.), Bertalan Erika, Gergely István, Májer Teréz, Ünnep György, Nemes Júlia, Kőmüves József, Széplaki Éva, Molnár Gyula. 2. sor < alakban Széll András, Kondor Zoltán, Hegyi Katalin, Pordány István, Nagy Zsuzsanna, Böröczk Aladár, Horváth Anna, Biró Gyula, Fűrész Aranka, Soós Lajos, Vincze László. 3. sor Vitárius József, Csotó László.

8 d Tanárok: 1. sor Zsigmond Tiborné dr., Lovász Lajos, Bányai Imréné ofő.4.o., Tóthné Unghy Ilona ofő, Horváth Kálmán igh., Vámi István ig., Boros Eszter igh., Tóth Irén ofő.1-3.o., Dolovainé Gyarmati Erzsébet, Dr. Jáky Lászlóné. 2. sor Kovács Istvánné, Vinczellér István, Váczi Ferenc, Kasza Anna, Szabadi István, Szabó Rózsa, Tauker Istvánné, Enesei József. Tanulók: 1. sor Nagy Imre, Csendes Szilvia, Sós János, Sziládi Anett, Almási Róbert, Albert Mónika, Babos Ágota, Dési Balázs, Csutorás Anetta, Kovács Szabolcs, Csóka Gabriella, Kovács György. 2. sor Papp Anita, Császár Andrea, Kiss Márta Tímea, Csibor Attila, Tordai Zsuzsanna, Földi Mihály, Kovács Mariann, Kugler Krisztián, Bognár Boglárka, Kockás Csaba, Kovács Karolina, Sitkei Judit, Rédecsi Hajnalka.

9 o Tanárok: 1. sor Pordány Ilona, Horváth László alsós ofő., Pál Attila, Csapó Kamilla, Schiszler Lajosné alsós ofő., Szabó Eszter, Tiborné Czemmel Éva ofő., Vámi István ig., Boros Eszter igh. 2. sor Máté Imre, Dolovainé Gyarmati Erzsébet, Vinczellér Attila, Kiss Péter, Zayzon Nándorné, Enesei József. 3. sor Szunyi György, Balassáné Gerussi Orsolya, Beidekné Bölcsföldi Mária alsós ofő., Szabadiné Lukács Mária, Szabadi István, Kossa Istvánné alsós ofő. Tanulók: 1. sor Varga András. 2. sor Gergő János, Reichardt Lajos, Lestár Ferenc, Rábli Bettina, Horváth Ferenc, Szabó Károly, Orsós Melinda, Csonka László, Gergely Renáta, Váczi Tibor, Kovács Zoltán, Tausz Norbert. 3. sor Fresli Norbert, Kiss Ferenc, Becs Gergő István, Uvercsák Roland, Őri Adrienn, Koncz Sándor, Orbán Andrea, Fekete Brigitta, Meiszter Dávid, Horváth János, Kovács Szilárd, Varga Alexandra.

10 o. Tanárok: Pál Kálmán, Gyurkóné Tóth Irén, Weiszné Nemesi Magdolna, dr. Balásyné Bárdos Alice, Vinczellér Attila, Szálka Lajosné ped.asszisztens, Tóthné Unghy Ilona ig., Kovácsné Lengyel Ilona igh., Zsigáné Teszler Judit, Szabadi István, Szabadiné Lukács Mária Balassa Zoltán, dr. Thipphavonené Csamangó Éva, Szabó Eszter. 2 sor Tormáné Csepregi Judit, Máté Imre, Molnárné Bereczki Annamária, Horváth Istvánné, dr. Horváth András, Csóka Ferencné, dr. Horváthné Apró Etelka, Patakyné Hegyi Erzsébet, Kossa Istvánné, Enesei József, Doffkayné Kalász Andrea, Dolovainé Gyarmati Erzsébet. Tanulók: 1. sor Bogdán László, Ardelán Kristóf, Orsós Henrietta, Csapó Tünde, Andráskóné Pécsi Zsuzsanna ofő., Horváth Georgina, Szabó Anett, Makrai Károly, Strumberger Márk. 2. sor Markó Ariella Mercédesz, Török László, Birtnál József, Pachocki Erneszt, Orsós Szabolcs, Stier Szabolcs, Kérges Gergely, Horváth Márk, Racsits Amanda.

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02. 1 SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA Országos népszavazás 2016. október 02. 2 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Varga - Sulyok Erika Markó-Markech Bernadet elnök Jáger

Részletesebben

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE A 2016. augusztus 29-től 2016. szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE Hollán Ernő utca 30. 1. lh. földszint 4. szám alatti I. Horváthné Majer Gabriella piaci alapú lakbér vállalása II. Zsigmond

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz I. forduló eredménye Általános Iskolák 1. Hétszínvirág Általános Iskola Bogdán Zsanett Bogdán Róbert Baranyai Renátó 2. Somogysámson Bernáth Aurél ÁMK Bogdán Erika Bogdán Renáta Horváth Rebeka 3. Festetics

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:00:00 2 2039 KISS Norbert 2000 02:02:55 7 7 10:14 min/km +00:08:24 3 2090 TÓTH Milán 1998 02:11:11 13 13 10:55 min/km +00:16:42

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám Eredménylista Megye: Hargita 1. osztály Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Elért 1. NAGY GY FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 148 NIKOLETTA 2. ROMÁN MÁTÉ FERENC EDIT GYERGYÓREMETE 147 3. LACZKÓ VIOLA PAPP

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 2098 SZABÓ Pál 1972 01:46:01 1 1 8:49 min/km +00:00:00 1 2045 KOVÁTS György 1978 01:51:49 2 2 9:18 min/km +00:05:47 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:08:27 4 2097 BALOGH Zsolt

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település 1 Gombos Domokos Kolozsvár 2 Kovács Benedek Kolozsvár 3 Bányász Fanni Kolozsvár 4 Kelemen Evelin Kolozsvár 5 Albert István Kolozsvár

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Nyárádszereda (Nyárád mente) 5. osztály 1. Nagy Helga Dávid Beáta Márkodi Általános Iskola Márkod 48 92 140 2. Agyagási Beáta

Részletesebben

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9. IV. OSZTÁLY 1 Lukács Márton 4 Nagy István Művészeti Líceum Csíkszereda 7 9 10 10 10 46 I 2 Péter István 4 Petőfi Sándor Általános Iskola Csíkszereda 5 7 10 6 10 38 II 3 Márton Vazul 4 Petőfi Sándor Általános

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980 Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014

Részletesebben

VII % A

VII % A 4. Alfa és omega fizikaverseny - Székelyudvarhely 217-5-6 Végeredmény VII. osztály HozottDöntőDöntőDöntőDöntőDöntő Döntő Összpontsz. % A tanuló neve Település Iskola Felkészítő tanár I II IIIpontok A/1

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1. Eredménylista Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak Osztály: 1. Sorszám Tanuló neve Felkészítő tanító Az iskola neve Település Pontszám 1 Török Tímea Vargyas Hajnalka Sövér Elek Techn. Líceum Gyergyóalfalu

Részletesebben

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52 Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények 2014.09.20. Absz férfiak: Helyezés Név 1. 267 Orsós Zoltán 01:27:55 2. 266 Kovács Krisztián 01:31:52 3. 262 Takács Dávid 01:39:00 4. 174 Veréb Dávid 01:40:32 5. 253

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Turul Koppány Íjászai, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 44 Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 312 pont 49 % 2. 151 Büki Adrián 287 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 47 Barta Viktória Aliscai Nyilai 477 pont

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Székelyhíd és környéke 5. osztály Ssz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Cservid

Részletesebben

I. Szigligeti félmaraton

I. Szigligeti félmaraton Férfi 0-35 éves 1 55178 ERDÉLYI Ernő 1983 00:22:31 00:22:23 1 1 3:59 km/h +00:00:00 2 55246 SOÓS Máté 2001 00:23:08 00:23:07 2 2 4:07 km/h +00:00:43 3 55143 MOLDOVÁN Attila 1982 00:24:44 00:24:42 4 5 4:24

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00 Szum Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 100 100 100 75 Elért maximum: 75 74 100 68 Bejutási határ: 60 35 69 54 Beküldési határ: 55 55 55 41 Beküldött

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

Felkészítő pedagógus

Felkészítő pedagógus Osztály: 2. 1 KÓKA ANNA Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 68 26 94 2 ZDROBA PANNA -EMÖKE Érmihályfalva Zelk Zoltán Gimnázium Csengeri Erika/Szalai Hajnalka 65 28 93 3 Nagy

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2015/2016. tanév. igazgatóhelyettes

DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2015/2016. tanév. igazgatóhelyettes DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2015/2016. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 2.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 1.c of., igazgatóhelyettes 3. Aranyosné Siklósi Ágnes

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 6.

Ablakszerker Crossfutás június 6. Ablakszerker Crossfutás 2009. június 6. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Szabó Eszter 1997 299 23:27 2. BÁNKI LEVENTE ALBIN 1998 396 23:56 3. Bottka Bálint 1998 293 24:54 4.

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása

2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása 2013/2014. tanév augusztusi Javító-, pótló- és osztályozó ÍRÁSBELI vizsgák beosztása Osztály Tanuló neve Tantárgy Dátum Idıpont Terem 9. AB Horváth Boglárka Angol - célnyelv 2014. augusztus 22. 9:45 201

Részletesebben

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny Férfi Junior 1 110 MOLNÁR Patrik 2001 00:45:49 00:45:45 12 12 4:21 min/km +00:00:00 2 200 VINCZE Szabolcs 2006 00:50:00 00:49:55 19 24 4:45 min/km +00:04:10 3 239 LÁZÓK Gergely 2000 00:51:51 00:51:47 25

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy Körzet: Sarmaság 2. osztály. Sorszám Megye: Szilágy Körzet: 2. osztály Eredménylista Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám. 1. Bai Ágota Kocsis Ilona i 1-es Számú Szakképző 28 70 98

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Szilágy Körzet: Szilágysomlyó S.sz. A tanuló Felkészítő tanár 5. osztály 1. Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde Báthory István Általános Iskola

Részletesebben