KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA"

Átírás

1 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli vizsga 1711 I. összetevő

2 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 20 perc, ebben a részben a középiskolai atlasz, illetve egyéb segédeszköz nem használható. Az idő letelte után a megoldott feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 2 / május 18.

3 1. rész 1. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! A 1 B C D E 3 2 F a) Nevezze meg a térképvázlatban számokkal jelölt tavakat és folyót! tó tó 3....(folyó) b) Nevezze meg a térképvázlatban betűkkel jelölt városokat! A. B. C. D. E. F. 3 pont 6 pont 9 pont 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 3 / május 18.

4 2. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! 2 A 1 D B 4 3 C a) Nevezze meg a térképvázlatban számokkal jelzett földrajzi fogalmakat! tenger (hegység) tenger (folyó) 4 pont b) Nevezze meg a térképvázlatban betűkkel jelölt városokat! A.... B.... C.... D pont 8 pont 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 4 / május 18.

5 3. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! A 4 B a) Nevezze meg a számokkal jelölt hegységeket! pont b) Nevezze meg a térképen + jellel jelölt hegycsúcsot!... c) Mely vízrajzi elemeket jelölik a térkép nagybetűi? A....(folyó) B.... -tó 2 pont 8 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 25 pont 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 5 / május 18.

6 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 6 / május 18.

7 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 7 / május 18.

8 I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor feladat sorszáma pontszám maximális elért ÖSSZESEN 25 dátum javító tanár I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! 1711 írásbeli vizsga, I. összetevő 8 / május 18.

9 ÉRETTSÉGI VIZSGA május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli vizsga 1711 II. összetevő

10 Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. A II. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 100 perc. Ebben a részben a megoldáshoz használhatja a középiskolai atlaszt. Amennyiben indokolt, használjon zsebszámológépet, de a feladatlapban minden esetben tüntesse fel a megoldás menetét is. Ha szükséges, használhat körzőt és vonalzót is. A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal, sőt a lehetséges helyes válaszok számánál több beírása pontlevonással jár. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 2 / május 18.

11 1. Döntse el, hogy mely földrajzi helyekre (szélességi kör, hosszúsági kör, terület) vonatkoznak az alábbi leírások! 1. Hol található a Földön az a hely, ahonnan kizárólag csak északi irányba indulhatunk el? Hol húzódik a Földön az a terület, ahonnan az év során északi és déli irányban is látjuk delelni a Napot? Hol található a Földön az a terület, ahol mindig napéjegyenlőség van? Hol helyezkednek el a Földön azok a pontok, ahol a helyi idő és a zónaidő megegyezik egymással? 5. A Föld mely részén ünneplik nyáron a karácsonyt? Nevezze meg a kőzeteket a leírások alapján! 5 pont 1. Sötétszürke, tömör, egyneműnek látszó vulkáni kiömlési kőzet. Döntően ez a kőzet építi fel a Badacsonyt Leggyakrabban világos (fehéres, szürkés) színű jól karsztosodó kőzet, amelynek anyaga az egykori tengerekben rakódott le, ez építi fel a Bükk legnagyobb részét A Kiskunságon jellemző sárgás vagy szürkés színű, 0,02 2 mm szemcseméretű, szél által lerakott (áthalmozott) üledékes kőzet Sötétbarna, alacsony fűtőértékű szerves eredetű kőzet, a Mátra előterében külszíni fejtéssel termelik ki, és hőerőműben villamos-energiát állítanak elő belőle pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 3 / május 18.

12 3. Tanulmányozza a képet, majd válaszoljon a kérdésekre! Mely szerkezeti mozgás következménye látható a képen?... Húzza alá, mely hegységekre jellemző ez a mozgás! A lehetséges helyes válaszok számánál több aláhúzása pontlevonással jár. Kárpátok, Bakony, Német-középhegység, Alpok 3 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 4 / május 18.

13 4. Tanulmányozza az ábrát, majd válaszoljon a kérdésekre! a) Mely légköri képződményt ismeri fel az ábrán?... b) Nevezze meg a képződmény nagybetűvel jelölt elemeit! A.... B pont c) Jelölje az ábra felső részén található vastagított vonalra rajzolt, megfelelő irányba mutató nyílheggyel, hogy milyen irányba áramlik a levegő a légköri képződményben! d) Írjon H betűt a hidegebb levegőt jelölő négyzetbe! 5 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 5 / május 18.

14 5. Az ábra egy folyó útját mutatja a forrástól a torkolatig. Az A, B, C betűk a folyó eltérő jellemzőjű (szakaszjellegű) részét jelölik. Tanulmányozza az ábrát, és oldja meg a feladatokat! Válaszoljon a megfelelő relációs jelek beírásával! (<, >, =) 1. A folyószakasz munkavégző képessége B folyószakasz munkavégző képessége 2. C folyószakasz munkavégző képessége B folyószakasz munkavégző képessége 3. A folyószakasz munkavégző képessége A folyószakaszon a hordalék elszállításához szükséges energia 4. C folyószakasz munkavégző képessége C folyószakaszon a hordalék elszállításához szükséges energia 4 pont 6. Nevezze meg, hogy mely földrajzi övben vagy területen találhatók a leírásokban szereplő folyók! a) Hosszú hónapokon keresztül jégpáncél borítja a folyót, majd tavasszal hatalmas területeket áraszt el a víz. Nehezíti a helyzetet, hogy a fenyőrengeteget átszelő folyó nagy területeket elborító vize az örökké fagyott mélyebb talajrétegek miatt beszivárogni sem tud.... (öv) 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 6 / május 18.

15 b) A folyó télen sem fagy be, hiszen 0 C alá csak elvétve süllyed a hőmérséklet. Nyáron nincs túl meleg, ezért a párolgás nem apasztja a szintjét. Az év minden hónapjában viszonylag bőséges csapadék hullik.... (öv)... (terület) 2 pont c) A forró, száraz nyár idején a folyók vízszintje jelentősen csökken, sőt akár ki is száradhatnak. Ősszel megérkezik a csapadék, az enyhe tél idején kiadós esők áztatják a tájat, ilyenkor árvizek is kialakulhatnak.... (öv)... (terület) 2 pont d) Itt a folyók egész évben bővizűek. Az állandóan meleg és fülledt éghajlatú tájakon szeptember és március végén a szokásosnál is bőségesebb csapadék miatt kisebb áradások is kialakulhatnak.... (öv) e) Ezen a területen a folyók vízjárása a passzát szélrendszer mozgását (le- és felszálló ágának váltakozását) követi. A leszálló ág uralma idején a folyókban alig csörgedezik víz. A felszálló ág ide tolódását eső és áradás követi.... (öv) 7 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 7 / május 18.

16 7. A korfa egy európai város népességét ábrázolja 2010-ben. Tanulmányozza a korfát, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! a) Hasonlítsa össze az állításokban szereplő adatokat, jellemzőket a korfa alapján! Írja a megfelelő relációs jelet (<, >, =) a megállapítások közé! A év közötti férfiak halálozási aránya az össznépességen belül lakosra jutó fiúgyermekek születési aránya 2010-ben. Az között született férfinépesség száma. A külföldiek átlagos élettartama. Az aktív keresők létszáma az országban. A év közötti nők halálozási aránya az össznépességen belül lakosra jutó lánygyermekek születési aránya 2010-ben. Az között született női népesség száma. Az össznépességre vonatkoztatott átlagos élettartam. A gyerekek létszáma az országban. 5 pont b) Állapítsa meg a korfa alapján, hogy hozzávetőlegesen hány 30 éves külföldi férfi élt 2010-ben a városban!... fő 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 8 / május 18.

17 c) Számítsa ki, hogy a 30 éves nők hány százaléka volt külföldi 2010-ben a városban! A számítást itt végezze! Eredmény:... % 2 pont 8. Oldja meg az integráció kialakulásával kapcsolatos feladatokat! 8 pont a) Állítsa az alábbi fogalmakat jelölő betűket az integráció erősödésének, szorosabbá válásának megfelelő sorrendbe! Írja a nagybetűket megfelelő sorrendben a négyzetekbe! A) gazdasági unió B) közös piac C) szabadkereskedelmi övezet D) vámunió < < < b) Az előző fogalmak közül melyikre vonatkozik az alábbi állítás? Válaszoljon a megfelelő betűjel négyzetbe írásával! Az integrálódó országok között az árucikkek szabad áramlásán túl megvalósul a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlása is. c) Nevezze meg azt az integrációt, amely már eljutott a b) pontban szereplő leírásnak megfelelő szintre!... 3 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 9 / május 18.

18 9. Tanulmányozza a táblázatot, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! Az 50 legnagyobb export-árbevételű magyarországi cég 2013-ban Helyezés Exportbevétel Cégnév Ágazat változás millió Ft (%) MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. energiaipar Audi Hungaria Motor Kft. autógyártás GE Infrastructure CEE Holding Kft. gépgyártás Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. autógyártás Az adatok forrása: HVG július 26. (30. szám) 42. oldal a) Döntse el, hogy igazak vagy hamisak a következő megállapítások! Írjon I betűt az igaz, és H betűt a hamis megállapítások sorszáma elé! A legnagyobb arányban a Mercedes-Benz bevétele nőtt A Mercedes-Benz külföldi értékesítésből származó bevétele nem éri el az Audi azonos tevékenységéből származó külföldi árbevételének a felét Az hazai autógyártásból származó exportjövedelem 2013-ban meghaladta az olajés gázexportból származó bevételt Az adatok alapján megállapítható, hogy a MOL külkereskedelme veszteséges volt 2012-ben. 4 pont b) Nevezze meg, hogy mely hazai városokban vannak az exportbevételek alapján a 2. és a 4. helyen álló vállalatok központjai! 2.:... 4.:... 2 pont c) Mely hazai városokban működik a MOL két legnagyobb kőolaj- és földgázfeldolgozó üzeme? Húzza alá a megfelelő városok nevét! A lehetséges helyes válaszok számánál több aláhúzása pontlevonással jár. Székesfehérvár, Tiszaújváros, Szolnok, Százhalombatta, Dunaújváros 2 pont d) Mely országban található a legnagyobb exportbevétellel rendelkező autóipari cég székhelye?... 9 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 10 / május 18.

19 10. Tanulmányozza a táblázatot, és oldja meg a feladatokat! A kérdések kizárólag a táblázatban feltüntetett országokra vonatkoznak! Ország Népesség száma (millió fő, január 1-jén) Terület (1000 km 2 ) Munkanélküliség (%, április) Belgium 11,1 32,5 8,4 Bulgária 7, ,3 Csehország 10,5 78,9 7,2 Finnország 5,4 338,1 8,2 Franciaország 65,3 543,9 11 Görögország 11,3 131,9 26,8 Hollandia 16,7 41,5 6,5 Lengyelország 38,5 312,7 10,8 Németország 81,1 357,1 5,4 Olaszország 59,4 301,3 12 Portugália 10,5 92,3 17,8 Románia 21,4 238,4 7,3 Svédország 9,5 449,9 8,3 1. Területet és népességszámot is figyelembe véve mely ország adatai hasonlítanak a legjobban hazánkéhoz? Melyik ország sűrűbben lakott: Németország vagy Franciaország? Európa mely részét sújtja leginkább a munkanélküliség? Válaszoljon az égtáj (világtáj) megadásával! A táblázatban szereplő országok közül melyek az Európai Unió alapító tagjai? Írjon X-et a táblázatba a megfelelő országok neve után! A lehetséges helyes válaszok számánál több aláhúzása pontlevonással jár. 8 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 11 / május 18.

20 11. Mely városokhoz kapcsolódnak az állítások? Írja az állítások sorszámát a megfelelő helyre! Kuvait régen és ma Sanghaj régen és ma Kuvait: Mind a két városra vonatkozik: Sanghaj: Egyik városra sem vonatkozik: 1. A fejlődés forrásai az exportbevételekből származnak. 2. Fontos szerepe volt a fejlődésben a gazdasági nyitásnak, a nyitott kikötővé válásnak. 3. A fejlődés alapját a szénhidrogén-kitermelés és -export teremtette meg. 4. A fejlődés kezdeti szakaszában nagyon fontos telepítő tényező volt az olcsó munkaerő. 5. A város gazdaságában fontos szerepe van az elektronikai iparnak és a gépgyártásnak. 6. A település lakói túlnyomó többségben az iszlám vallás követői. 7. A városban sok külföldi vendégmunkás dolgozik. 8. A település lakói túlnyomó többségben keresztények. 8 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 12 / május 18.

21 12. Tanulmányozza az alábbi ábrát, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! Forrás: a) Mikor volt a legkisebb a pénzromlás mértéke a vizsgált időszakban? év:... hónap:... b) Mikor juthatott a legtöbb euróhoz az a turista, aki külföldi utazásához 100 ezer forintért vásárolt valutát? év:... hónap:... c) Egy család 2004-ben vett fel kölcsönt új házuk építéséhez. A hitelt euróban vették fel, de a havi részleteket forintban kellett törleszteniük a mindenkor aktuális forint/euró árfolyam szerint. Melyik évben szembesülhettek azzal, hogy a havi törlesztő részlet minden eddiginél nagyobb mértékű terhet ró a családi költségvetésre? év:... 3 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 13 / május 18.

22 13. Döntse el, hogy igazak vagy hamisak a következő megállapítások! Írjon I betűt az igaz, és H betűt a hamis megállapítások sorszáma elé! Magyarországon minden külföldi ország fizetőeszköze valutának minősül Egy valuta akkor konvertibilis, ha árfolyama nem változik Ha az euró leértékelődik a dollárhoz képest, akkor egy dollárért több eurót kell adnunk Egy ország valutája akkor konvertibilis, ha azt forintra lehet váltani. 14. Olvassa el a leírást, és válaszoljon a kérdésekre! 4 pont Egy tó vizéből mintát vettek több éven keresztül. Azt figyelték meg, hogy a víz ph értéke fokozatosan csökkent, és egyre savasabbá vált a vize. a) Mely tényezők járulnak hozzá a probléma kialakulásához az alábbiak közül? Karikázza be a két helyes válasz sorszámát! A lehetséges helyes válaszok számánál több bekarikázása pontlevonással jár. 1. A széntüzelésű erőművekből a levegőbe kerülő kén-dioxid. 2. A tápanyagok feldúsulása a tavakban. 3. A közlekedés által kibocsátott nitrogén-oxid gázok növekvő mennyisége a légkörben. 4. A trópusi esőerdők irtása. 5. Az ózon-szint csökkenése a légkörben. 2 pont b) Miért a mészkőből készült szobrokat, épületeket károsítja leginkább a csapadék ph-jának csökkenése? c) Melyik területet veszélyezteti leginkább ez a káros környezeti hatás a felsoroltak közül? Karikázza be az egyetlen helyes válasz sorszámát! A lehetséges helyes válaszok számánál több bekarikázása pontlevonással jár. 1. Észak-Európát 2. A Száhel-övezetet 3. Az Amazonas-medencét 4. Az Antarktiszt 4 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: 75 pont 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 14 / május 18.

23 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 15 / május 18.

24 pontszám maximális elért I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek 6. 7 feladatsor Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 100 dátum javító tanár (I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek feladatsor) Az írásbeli vizsgarész pontszáma pontszáma egész számra kerekítve programba elért beírt dátum dátum javító tanár jegyző 1711 írásbeli vizsga, II. összetevő 16 / május 18.

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 25. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 13. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 25., 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 19. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. október 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. október 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 20. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 20. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz középszint írásbeli vizsga I. összetevő Földrajz

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 12. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 17. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1913

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 25. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 25. 14:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Katonai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 19. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 19. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 21. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 16. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. FÖLDMÉRÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földmérés

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 21. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 21. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Földrajz

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK

KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÖRNYEZETVÉDELEM- VÍZGAZDÁLKODÁS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1213 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT Számítás: Elv: (1 földrajzi

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Közlekedési alapismeretek középszint

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. PEDAGÓGIA ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pedagógia

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK E TTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 20 perc EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 17. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga 1912

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 15. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1913 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 18. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 18. 8:00. Időtartam: 45 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 18. 8:00. Időtartam: 45 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 18. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 18. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK 2007. május 25. 8:00 EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1813 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 18. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a javítási-értékelési

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 19. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 19. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2009. május 14. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. május 16. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 19. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 19. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS

Részletesebben

NYOMDAIPAR ISMERETEK

NYOMDAIPAR ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. NYOMDAIPAR ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Nyomdaipar

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 3. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 3. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Matematika középszint

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 25. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 25. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK

KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a

Részletesebben

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc

Azonosító jel: ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. I. Dallamdiktálás Zenefelismerés. Időtartam: 60 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 010. október 8. ÉNEK-ZENE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 010. október 8. 14:00 I. Dallamdiktálás Zenefelismerés Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK

KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 23. KERESKEDELMI ÉS MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 23. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 8. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 8. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Időtartam: 45 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Időtartam: 45 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 10. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Matematika középszint írásbeli vizsga I. összetevő

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK

NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. NYOMDAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 26. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 26. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 5. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 5. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK

ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK

KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖZGAZDASÁGI- MARKETING ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati

Részletesebben