Gyémánt SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2010.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyémánt SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2010."

Átírás

1 A Gyémánt SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2010.

2 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggı jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos részt vehet, aki a Részvételi Szabályzatban szereplı feltételeket elfogadja. (2) A játékos a Részvételi Szabályzatot a sorsjegy megvásárlásával magára nézve kötelezı érvényőnek ismeri el. (3) A Részvételi Szabályzatban nem nevesített minden külön megállapodás, amelyet a játékosok a Szerencsejáték Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (továbbiakban: SzZrt.) kirendeltségeiben dolgozókkal, megbízottakkal vagy egymás között kötnek, csakis a megállapodó felekre kötelezı, abból az SzZrt-vel szemben igény nem támasztható, az ilyen megállapodásokat az SzZrt. bejelentés esetén sem veszi figyelembe. (4) A Részvételi Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a szerencsejáték szervezésérıl szóló, többször módosított és kiegészített évi XXXIV. tv. és az ennek végrehajtására kiadott 32/2005. (X.21.) PM. rendelet, valamint a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl szóló évi IV. tv. és az Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Fıosztálya (továbbiakban: APEH SZEF) határozata az irányadó. 2. A játék általános ismertetése, nyereményre való jogosultság és annak kifizetési feltételei (1) A játék általános ismertetése A sorsjegyen három játék található. A játékmezıket letakaró réteg ledörzsölése után állapítható meg, hogy nyertes-e a sorsjegy. Az elsı játékban a játékmezıt lekaparva egy sorban két azonos számot kell megtalálni ahhoz, hogy nyereményt érjen el a játékos. Két egyforma szám megtalálása esetén a játékos nyereménye a számok mellett elhelyezkedı Nyeremény felirat alatt található számmal és betővel is kiírt összeg névértéke. A második játékban a játékmezıt lekaparva három azonos összeget kell megtalálni ahhoz, hogy nyereményt érjen el a játékos. Három egyforma összeg megtalálása esetén a játékos nyereménye az az összeg, amely háromszor szerepelt. A harmadik játékban a játékos megduplázhatja az elsı vagy második játékban elért nyereményének összegét, amennyiben három egyforma gyémántot ábrázoló szimbólumot talál a játékmezı alatt. A fentiek alapján nem nyertes a sorsjegy, amennyiben az elsı játékban egyik sorban sem talál két azonos számot, és a második játékban a játékmezıben nem jelenik meg három egyforma összeg. Az elsı és a második játékban elért nyeremények összeadódnak. 2

3 (2) Nyereményazonosítás, nyereményjogosultság A nyereményazonosítás a sorsjegyen a kaparóréteg alatt található kétféle kód: egyedi nyereményazonosító kód és kiegészítı kód segítségével történik. Az egyedi nyereményazonosító kód minden sorsjegyen különbözı, a kiegészítı kód nyerıosztályonként azonos. a.) A 300, 500, 600, 1 000, 1 500, és forintos nyereményekre az a játékos válik jogosulttá, aki a jelen játéktervben meghatározott nyertes sorsjegyet bármely, a sorsjegyet értékesítı árusítóhelyen az árusnak bemutatja, és a sorsjegy egyedi nyereményazonosító kódja alapján az SzZrt. központi számítógépe azt nyertesként azonosítja, vagy a sorsjegyen található kiegészítı kód megegyezik a nyerıosztályhoz tartozó kiegészítı kóddal. b.) A , és forintos nyereményekre az a játékos válik jogosulttá, aki sorsjegyét bármely on-line terminállal ellátott értékesítıhelyen az árusnak bemutatja, és a sorsjegy egyedi nyereményazonosító kódja alapján az SzZrt. központi számítógépe azt nyertesként azonosítja. Nyereményjogosultság nem áll fenn, ha a sorsjegyen bármilyen, a nyereményazonosítás szempontjából lényeges elváltozás vagy rongálás jelei észlelhetık. (3) A nyeremények kifizetése a) A 300, 500, 600, 1 000, 1 500, és forintos nyereményeket a nyereményre jogosító sorsjegy benyújtását követıen a sorsjegy vásárlásának helyszínén, továbbá az online terminállal ellátott értékesítıhelyeken a sorsjegy vásárlásának helyszínétıl függetlenül azonnal kifizetik. Az on-line terminálon keresztül kifizetett nyertes sorsjegyek a nyeremény kifizetés helyén megsemmisítésre kerülnek. b) A forintos nyereményeket az on-line terminállal ellátott értékesítıhelyeken a sorsjegy vásárlásának helyszínétıl függetlenül azonnal kifizetik. Az on-line terminálon keresztül kifizetett nyertes sorsjegyek a nyeremény kifizetés helyén megsemmisítésre kerülnek. Amennyiben a forintos és ez alatti nyertesként bemutatott sorsjegyekkel kapcsolatban bármilyen kétely merül fel azok valódiságát illetıen, az SzZrt. jogosult a nyereménykifizetést nyereményigénylés benyújtásához kötni. A jogos nyeremények kifizetése a nyereményigénylés benyújtását követı 21 napon belül történik meg az értékesítés lezárása elıtt; az értékesítés lezárása után pedig 15 napon belül. c) Az és forintos nyereményeket az SzZrt. a sorsjegy ellenében, a nyereményigénylés benyújtását követı 15 napon belül a nyertes rendelkezésére bocsátja. Az és forintos nyeremények kifizetése kizárólag átutalással teljesíthetı, a játékos által megadott, Magyarországon (is) mőködı bankban nyitott forintszámlára. A nyertes kérésére az SzZrt. a forintos nyereményrıl annak jogcímét és forintértékét tanúsító igazolást ad ki. Az igazolás tartalmazza az SzZrt. azonosító és a játékos 3

4 személyes adatait, a nyerés és a nyeremény átvételének helyét és idıpontját, az SzZrt. által a nyereménybıl levont személyi jövedelemadó összegét. A nyereményigazolás egy sorsjegyen elért, a játékos részére ténylegesen kifizetett nettó nyeremény alapján kerül kiállításra. A nyereményrıl utólagos tájékoztatás csak az arra jogosult hivatalos szerv megkeresésére adható. 3. A sorsolásos játék nyerıosztályai, a nyeremények meghatározása és felosztása (1) Nyereményalap az az összeg, amelyet az SzZrt. a játéktervben jóváhagyott játékra jogosított sorsjegyek eladásából ér el, azaz az eladott sorsjegyek darabszámának és fogyasztói árának szorzata. (2) A nyereményalap 62 %-a a nyeremények céljára fordítandó összeg. A nyeremények után SZJA fizetési kötelezettség nincs. (3) A sorsjegy hátoldalán a nyerıosztályokban feltüntetett nyereményösszegek nettó összegek, azokból további levonásnak helye nincs. (4) Nyereményalap felosztás egy sorozatra (5 millió darab sorsjegy): Nyerıosztályok száma: 10 Nyerıosztály Nyeremény Összesen db Ft Ft I. 5 db Ft Ft II. 10 db Ft Ft III. 200 db Ft Ft IV db Ft Ft V. ( )* db Ft Ft VI. ( ) db Ft Ft VII. (500*2) db Ft Ft VIII. (300*2) db 600 Ft Ft IX db 500 Ft Ft X db 300 Ft Ft Összesen db Ft (5) Különsorsolások Különsorsolás szervezésével az SzZrt. a Gyémánt sorsjegysorozatokhoz kapcsolódó nyereménylehetıséget kínál a játékosok számára. Át nem vett nyereménynek azon nyeremény tekinthetı, amelyre a játékos nyereményjogosultságát a 5. (1) bekezdésben meghatározott határidıig nem érvényesítette. Az SzZrt. a törvényi elıírásnak megfelelıen az át nem vett nyereményeket újra nyeremények céljára használja fel, különsorsolás keretében. A különsorsolás feltételeit az SzZrt. az APEH SZEF számára a különsorsolás meghirdetését megelızıen legalább 15 nappal bejelenti, valamint a játékosok számára a különsorsolás elıtt 4

5 megfelelı idıben, széles körben, sajtó útján legalább egy országos napilapban, valamint tájékoztató hirdetmény útján az értékesítıhelyeken meghirdeti. Ennek során az SzZrt. tájékoztatást ad a részvétel idıbeli feltételeirıl, a nyereményekrıl, a nyeremények felvételének idıintervallumáról, módjáról, és a további szükséges tudnivalókról. Az SzZrt. a különsorsolás meghirdetését követıen olyan módosítást nem hajt végre, amely a résztvevık körét, vagy a meghirdetett nyeremények értékét illetıen változást jelent. A Gyémánt es sorsjegysorozatban megnyert és át nem vett nyeremények kizárólag a Gyémánt es sorsjegysorozatnál használhatók fel különsorsolás céljára. Az át nem vett nyeremények megállapítása a lezárt Gyémánt es sorsjegysorozat alapján történik és az így megállapított összeget az SzZrt. a forgalomban levı Gyémánt es sorsjegysorozatnál használhatja fel. A különsorsoláson azok a játékosok jogosultak részt venni, akik az SzZrt. által meghatározott feltételeket teljesítik. A különsorsolás kiírásában meghatározott részvételi feltételek meghatározott számú és/vagy meghatározott értékő Gyémánt es sorsjegyre vonatkozhatnak. A részvételre jelentkezık vagy részvételre jogosultak körébıl az SzZrt. sorsolással választja ki a különsorsolás nyerteseit. A sorsolás lebonyolításnak módját az SzZrt. határozza meg. A különsorsolás során elért nyeremények átvételére az SzZrt. legalább 30 napos határidıt írhat elı. 4. A játékos érdekeit védı garanciális szabályok (1) A nyereményazonosítás szempontjából az SzZrt. által gyártási hibásnak minısített sorsjegyeket az elárusítóhelyek a helyszínen kicserélik, vagy ha a csere nem lehetséges, akkor a sorsjegy árát visszatérítik. A játékos minden további igénye kizárt. Az ilyen sorsjegyekre nyeremény nem fizethetı. (2) Az SzZrt. az egyes sorsjegysorozatok értékesítésének lezárási idıpontját azt megelızıen legalább 30 nappal sajtó útján legalább egy országos napilapban, valamint az értékesítıhelyeken tájékoztató hirdetmény formájában közzéteszi és egyidejőleg bejelenti az APEH SZEF részére. (3) Amennyiben a játékosnak a játékkal kapcsolatban bármilyen kifogása van, úgy azt írásban, az SzZrt. központjánál (1015 Budapest, Csalogány u ) teheti meg, az egyes sorsjegy sorozatok értékesítésének lezárását követı 30. napig. Az SzZrt. a kifogásra az egyes sorsjegysorozatok értékesítésének lezárása elıtt 21 napon belül ad választ, az értékesítés lezárása után pedig 15 napon belül. Ha a játékos a vizsgálat eredményét nem fogadja el, akkor a továbbiakban jogorvoslatért polgári peres eljárás keretében bírósághoz fordulhat. 5. Az igényérvényesítés rendje (1) A nyereményigénylés benyújtásának végsı határideje az egyes sorsjegysorozatok értékesítésének lezárását követı 15. nap. A nyeremények az egyes sorsjegy sorozatok értékesítésének lezárását követı 30. napig vehetık át. Ez alól kivételt képez a 2. (3) 5

6 bekezdés b.) pontja szerinti nyereményigénylés-köteles nyeremények igénylésének és kifizetésének határideje. (2) Nyertes sorsjegy ellenében a benyújtó kezéhez kifizetett nyeremény jogtalan felvételéért az SzZrt. felelısséget nem vállal. Az SzZrt. nem vizsgálja, hogy a sorsjegyet átadó személy jogosan vagy jogtalanul tartja-e magánál a sorsjegyet. A nyeremény kifizetése után az SzZrt-vel szemben igény nem támasztható. (3) Az SzZrt. bőncselekmény gyanúja esetén a játékban való részvételbıl sorsjegyeket kizárhat, illetve a játékossal létrejött szerzıdést felbonthatja. (4) A kibocsátásért felel: Szerencsejáték Zrt Budapest, Csalogány u (5) Engedélyezte: Adó- és Pénzügyi Ellenırzési Hivatal Központi Hivatala Szerencsejáték Felügyeleti Fıosztálya 1051 Budapest, Sas u. 23/a. 6

Szerencsepatkó SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2011.

Szerencsepatkó SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2011. A Szerencsepatkó SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2011. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggı jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos

Részletesebben

Édes Élet SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2009.

Édes Élet SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2009. Az Édes Élet SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2009. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggı jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban bárki részt vehet, aki a Részvételi

Részletesebben

Sok szeretettel! SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2015.

Sok szeretettel! SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2015. A Sok szeretettel! SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2015. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggő jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos

Részletesebben

Házi kedvenc SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2015.

Házi kedvenc SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2015. A Házi kedvenc SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2015. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggő jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos

Részletesebben

Monopoly SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2013.

Monopoly SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2013. A Monopoly SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2013. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggő jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos részt

Részletesebben

Póker SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2008.

Póker SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2008. A Póker SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2008. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggı jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban bárki részt vehet, aki a Részvételi

Részletesebben

Astro+TV SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2012.

Astro+TV SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2012. Az Astro+TV SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2012. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggő jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos

Részletesebben

Astro+TV SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2013.

Astro+TV SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2013. Az Astro+TV SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2013. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggő jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos

Részletesebben

A Skandináv lottó játék. Részvételi Szabályzata KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 2011.

A Skandináv lottó játék. Részvételi Szabályzata KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 2011. A Skandináv lottó játék Részvételi Szabályzata KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 2011. Tartalomjegyzék ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4 1. Általános rendelkezések... 4 2. Értelmezı

Részletesebben

Részvételi Szabályzata

Részvételi Szabályzata A HATOSLOTTÓ játék Részvételi Szabályzata KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST 2011. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4 II. 1. Általános rendelkezések... 4 2. Értelmezı

Részletesebben

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Általános rendelkezések... 3 2. Értelmező rendelkezések... 3 3. A Puttó játék lényege... 7 4. Részvételi

Részletesebben

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Általános rendelkezések... 3 2. Értelmező rendelkezések... 3 3. A Joker játék lényege... 6 4. Részvételi

Részletesebben

BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT

BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT BANKGARANCIA ÜZLETSZABÁLYZAT Tartalomjegyzék 1. Bevezetı rendelkezések... 3 2. A bankgarancia fogalma és általános szabályai... 3 3. A bankgarancia fajtái... 4 4. Bankgarancia nyújtás... 4 5. Hatálybalépés...

Részletesebben

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban

Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban Általános információk a jótállási jegy minta alkalmazásával kapcsolatban A jótállás (köznapi nyelven: garancia) kétféle lehet: önkéntes, illetve kötelezı. Utóbbiról akkor beszélünk, ha a jótállást jogszabály

Részletesebben

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ...3 1. Általános rendelkezések...3 2. Értelmező rendelkezések...3 3. A Hatoslottó játék lényege...7 4. Részvételi

Részletesebben

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 3 1. Általános rendelkezések... 3 2. Értelmező rendelkezések... 3 3. A Luxor játék lényege... 8 4. Részvételi

Részletesebben

Részvételi Szabályzata

Részvételi Szabályzata Az ÖTÖSLOTTÓ játék Részvételi Szabályzata KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 2011. Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 4 1. Általános rendelkezések... 4 2. Értelmező rendelkezések...

Részletesebben

Ingatlan értékesítési versenytárgyalás szabályai

Ingatlan értékesítési versenytárgyalás szabályai Ingatlan értékesítési versenytárgyalás szabályai Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala az elidegenítésre kijelölt szekszárdi 5794/14, illetve 5794/15 hrsz-ú beépítetlen terület

Részletesebben

Az ÖTÖSLOTTÓ játék. Részvételi Szabályzata

Az ÖTÖSLOTTÓ játék. Részvételi Szabályzata Az ÖTÖSLOTTÓ játék Részvételi Szabályzata KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 2014. Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Általános rendelkezések... 3 2. Értelmező rendelkezések...

Részletesebben

Végleges Feltételek. A Diákhitel Központ Zártkörően

Végleges Feltételek. A Diákhitel Központ Zártkörően Végleges Feltételek A Diákhitel Központ Zártkörően Mőködı Részvénytársaság 6.000.000.000,- Ft, azaz Hatmilliárd forint össznévértékő, névre szóló, DK2011/02 elnevezéső Kötvénye nyilvános Forgalomba hozatalához,

Részletesebben

SAJTOSKÁL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE

SAJTOSKÁL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE SAJTOSKÁL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 7 / 2001. / VI.26./ számú RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A LUXOR JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST 2014.

A LUXOR JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST 2014. A LUXOR JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST 2014. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Általános rendelkezések... 3 2. Értelmező rendelkezések...

Részletesebben

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. II. 1. 2. 3. III. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. IV. 1. 2. 3. 4. 5. Általános

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS Volt Honvéd Presszó értékesítésére pályázat kiírása

ELİTERJESZTÉS Volt Honvéd Presszó értékesítésére pályázat kiírása Aszód Város Önkormányzat Polgármesterétıl./2009. ELİTERJESZTÉS Volt Honvéd Presszó értékesítésére pályázat kiírása Tisztelt Képviselı-testület! Aszód Város Önkormányzat Képviselı-testülete a volt Honvéd

Részletesebben

Környezeti célú fejlesztések

Környezeti célú fejlesztések A pályázat címe Környezeti célú fejlesztések Pályázat kódja: GOP-2011-2.1.4 Benyújtás: 2011.07.01. 2012.12.31. Pályázó cég mérete: kettıs könyvvitelt vezetı jogi személyiségő gazdasági társaságok, kettıs

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BEJELENTÉS-KÖTELES JÁTÉKOKRA VONATKOZÓAN

TÁJÉKOZTATÓ A BEJELENTÉS-KÖTELES JÁTÉKOKRA VONATKOZÓAN TÁJÉKOZTATÓ A BEJELENTÉS-KÖTELES JÁTÉKOKRA VONATKOZÓAN A szerencsejáték szervezéséről szóló, többszörösen módosított és kiegészített 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) rendelkezése alapján

Részletesebben

2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.)

2/2012. (II.29.) 17/1994. (IV.26.) Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévı lakások és helyiségek elidegenítésérıl szóló 17/1994. (IV.26.) Kgy. rendelet módosításáról

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 2 1. Általános rendelkezések... 2 2. Értelmező rendelkezések... 3 3. Az Eurojackpot játék lényege... 5 4. Részvételi lehetőség

I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 2 1. Általános rendelkezések... 2 2. Értelmező rendelkezések... 3 3. Az Eurojackpot játék lényege... 5 4. Részvételi lehetőség AZ EUROJACKPOT JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA KIADJA: SZERENCSEJÁTÉK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, 2014. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 2 1. Általános rendelkezések... 2 2. Értelmező

Részletesebben

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

1. sz. melléklet EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS EGYÜTTMŐKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. melléklet amely létrejött Hajdúdorog Város Önkormányzat Képviselı-testülete, mint az önállóan mőködı és gazdálkodó Hajdúdorog Városi Polgármesteri Hivatal irányító szerve,

Részletesebben

J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére

J a v a s l a t. a Tourinform Salgótarján Iroda Névhasználati szerzıdésének kiegészítésére Szám: 31437/2008. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Telefon: (32) 312-570; (32) 417-255 J a v a s l a t a Tourinform

Részletesebben

V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA V. sz. melléklet 22. pontja APOR VILMOS KATOLIKUS FİISKOLA FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA Az Apor Vilmos Katolikus Fıiskola (Fıiskola) kezelésében lévı felesleges

Részletesebben

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt.

(2) A nem lakás céljára szolgáló helyiség hat hónapot meg nem haladó (ideiglenes) bérbeadásáról a PETB dönt. Esztergom Város Önkormányzat Képviselı-testületének 46/2012. (..) önkormányzati rendelete az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévı nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeirıl

Részletesebben

Részvételi és Játékszabályzat. További helyszínek: a Katedra Nyelviskola Hálózat iskolái: www.katedra.hu

Részvételi és Játékszabályzat. További helyszínek: a Katedra Nyelviskola Hálózat iskolái: www.katedra.hu Részvételi és Játékszabályzat I. A szervezı neve: székhelye: 1061 Budapest, Anker köz 1-3. cégjegyzékszáma: 01-09-162533 adószám: 10658996-2-42 További helyszínek: a Katedra Nyelviskola Hálózat iskolái:

Részletesebben

EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás. 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. -Ügyféltájékoztató-

EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás. 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. -Ügyféltájékoztató- EMVA-ból a mezıgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet -Ügyféltájékoztató- I. TÁMOGATÁS CÉLJA A támogatás célja, hogy a mezıgazdasági termékek feldolgozásának,

Részletesebben

Yves Rocher Játékszabályzat Samsung játék

Yves Rocher Játékszabályzat Samsung játék Yves Rocher Játékszabályzat Samsung játék (2015. május 1-től 2015. június 30-ig) 1. Játék szervezője és a játék rövid leírása 1.1. Jelen nyereményjáték (a továbbiakban "Játék") szervezője az www.yves-rocher.hu-t

Részletesebben

Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz

Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz 2014. 12. 22. Netex-Magyarország Kft. Bevezető A jelen szabályzat

Részletesebben

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-57/12. 2. A beszerzés tárgya és mennyisége:

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-57/12. 2. A beszerzés tárgya és mennyisége: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérı neve: Budapesti Közlekedési Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Fıosztály Schifner Marianna mb. Fıosztályvezetı 1072 Budapest, Akácfa u. 15.

Részletesebben

A pályázat benyújtásának végsı határideje: 2009. december 31. Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással):

A pályázat benyújtásának végsı határideje: 2009. december 31. Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak (KSH besorolással): TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM MUNKAHELYMEGİRZİ TÁMOGATÁS MUNKAIDİ-CSÖKKENTÉSSEL ÉS KÉPZÉSSEL KOMBINÁLVA MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSAI RÉSZÉRE TÁMOP-2.3.3/09/01/A TÁMOP-2.3.3/09/02/A A pályázat

Részletesebben

A MetLife Biztosító Zrt. WELLNESS HÉTVÉGE ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

A MetLife Biztosító Zrt. WELLNESS HÉTVÉGE ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA A MetLife Biztosító Zrt. WELLNESS HÉTVÉGE ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Módosítás hatályos 2013. április 12. napjától 1. A játékosnak a nyereményjátékban való részvétellel összefüggő

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Róna u. 120-122.

Székhely: 1149 Budapest, Róna u. 120-122. A PESTI HITEL Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Panasz-ügyintézési szabályzata A Pesti Hitel ZRt. az ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos jogszabályok rendelkezései alapján, az azokban meghatározott

Részletesebben

A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Szallas.hu Kft. (a

A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Szallas.hu Kft. (a Nyereményjáték szabályzat A Nyereményjáték szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) vonatkozik a Szallas.hu Kft. (a továbbiakban: Szervező) által üzemeltetett Szallas.hu, oraatallitas.hu, szallasguru.hu

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. A Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. A Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS A Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban 1) az ajánlatkérı neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail); Hivatalos név: Lajosmizséért Közalapítvány Postai cím: Városháztér

Részletesebben

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel.: +36 (1) 237-6700 Fax: +36 (1) 237-6760 www.yia.hu www.eurodesk.hu

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u. 33-35. Tel.: +36 (1) 237-6700 Fax: +36 (1) 237-6760 www.yia.hu www.eurodesk.hu KÉPZİI FELHÍVÁS Tárgy Megérkezés utáni képzés (4 alkalom) Félidıs értékelı találkozó (4 alkalom) (6 hónapnál hosszabb önkéntes szolgálat esetében) Kiíró NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda és a Konszenzus

Részletesebben

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl

Sárospatak Város Alpolgármesterétıl Sárospatak Város Alpolgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Tisztelt Képviselı-testület! ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM

36/2007. (III. 26.) GKM Az autópályák, autóutak és fıutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet a 2008.01.01-tıl hatályos módosításokkal egységes szerkezetben A gazdasági és közlekedési miniszter feladat-

Részletesebben

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai

A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban: Társaság) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a

Részletesebben

A szétválás módja: kiválás a Gt. 86.. (1) bek. alapján

A szétválás módja: kiválás a Gt. 86.. (1) bek. alapján A Baranya Megyei Bíróság, mint Cégbíróságon Cg. 02-10-060289 cégjegyzékszámon bejegyzett Pécs Holding Város Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (7626 Pécs, Búza tér 8.b.ép., adószáma: 12568011-2-02)

Részletesebben

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelzéső Nyilatkozathoz

Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelzéső Nyilatkozathoz Kitöltési útmutató a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról szóló NY jelzéső Nyilatkozathoz Törvényi háttér Az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) A társadalombiztosítás

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Annavölgy Község Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2006. (IX.4.) rendelete a szociális ellátások helyi szabályairól (A módosításokkal egységes szerkezetben) Annavölgy Község Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Allianz BabaMama Expo nyereményjáték 2015. október 26. 2015. november 15. Játék- és adatkezelési szabályzat

Allianz BabaMama Expo nyereményjáték 2015. október 26. 2015. november 15. Játék- és adatkezelési szabályzat Allianz BabaMama Expo nyereményjáték 2015. október 26. 2015. november 15. Játék- és adatkezelési szabályzat Az Allianz Hungária Zrt. (székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

Adóbevallás. 200... adóévrıl. Iktatószám:... Kifizetı nyilvántartási sorszáma:... I. rész Azonosító adatok. A kifizetı: 1. Neve/cégneve:...

Adóbevallás. 200... adóévrıl. Iktatószám:... Kifizetı nyilvántartási sorszáma:... I. rész Azonosító adatok. A kifizetı: 1. Neve/cégneve:... Adóbevallás - a kifizetı által megállapított és levont termıföld bérbeadásából származó jövedelemadó bevallása - 200... adóévrıl Önkormányzati adóhatóság tölti ki: Beérkezés/postára adás dátuma: 200 év...

Részletesebben

2003. évi XCII. tv. 2009. évi LXXVII. tv. 2009. évi CX. tv. 2009. évi. CXV. tv. 2009. évi. CXVI. tv. Adózás rendjérıl szóló

2003. évi XCII. tv. 2009. évi LXXVII. tv. 2009. évi CX. tv. 2009. évi. CXV. tv. 2009. évi. CXVI. tv. Adózás rendjérıl szóló Jogszabályi háttér Adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. tv. változásai 2003. évi XCII. tv. 2009. évi LXXVII. tv. 2009. évi CX. tv. 2009. évi. CXV. tv. 2009. évi. CXVI. tv. Települési önkormányzat bevétele:

Részletesebben

M2 jármőbeszerzés KÖZOP 5.5. kódszámú angol és magyar nyelvő projektdokumentációjának elkészítése és támogatási kérelmek benyújtása AJÁNLATI FELHÍVÁS

M2 jármőbeszerzés KÖZOP 5.5. kódszámú angol és magyar nyelvő projektdokumentációjának elkészítése és támogatási kérelmek benyújtása AJÁNLATI FELHÍVÁS M2 jármőbeszerzés KÖZOP 5.5. kódszámú angol és magyar nyelvő projektdokumentációjának elkészítése és támogatási kérelmek benyújtása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-50/2013. AJÁNLATI

Részletesebben

Nyerő Ötös elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

Nyerő Ötös elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Nyerő Ötös elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője: a Szerencsejáték Zrt, (székhely: 1015 Budapest, Csalogány utca 30-32., cégjegyzékszám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5.

PÁLYÁZATI ADATLAP 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI: 1.1. NEVE: 1.2. ALAPÍTÁS IDİPONTJA: (év, hó, nap) 1.3. SZÉKHELY: 1.4. TELEPHELY: 1.5. PÁLYÁZATI ADATLAP Tata Város Képviselı-testülete által a helyi mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, családi gazdálkodók és családi gazdaságok számára, a helyi vállalkozások

Részletesebben

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményeinek Gazdasági Szervezete költségvetési szerv vezetı

Részletesebben

2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.04.30 - )

2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos: 2013.04.30 - ) A Nemzeti Vizsgabizottság közleménye rendkívüli vizsgaidıszakra vonatkozó szakvizsga tájékoztatójáról a 2013. június július közötti vizsgaidıszakra Általános tudnivalók 2013. EüK. 7. szám közlemény 2 (hatályos:

Részletesebben

A HAJDÚNÁNÁSI HOLDING ZRT. FORGATHATÓ UTALVÁNNYAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGİ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A HAJDÚNÁNÁSI HOLDING ZRT. FORGATHATÓ UTALVÁNNYAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGİ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A HAJDÚNÁNÁSI HOLDING ZRT. FORGATHATÓ UTALVÁNNYAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGİ PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1/6 Tartalom PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Bevezetés... 3 2. Fogalmak...

Részletesebben

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl

Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének. 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13/2010. (XII. 16.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjérıl Alap Község Önkormányzata Képviselı-testülete a Magyar

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 32/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete a köznevelési intézményekben térítésmentesen, valamint térítési díj és tandíj ellenében biztosított köznevelési

Részletesebben

Az RVA Új Magyarország mikrohitelek általános feltételei (2009_v2.00) Érvényes: 2009. március 2-tıl visszavonásig.

Az RVA Új Magyarország mikrohitelek általános feltételei (2009_v2.00) Érvényes: 2009. március 2-tıl visszavonásig. Az RVA Új Magyarország mikrohitelek általános feltételei () Érvényes: 2009. március 2-tıl visszavonásig. A jogosultak köre: Azok a devizajogszabályok alapján belföldinek minısülı, a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása

Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása A pályázat címe Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása Pályázat kódja: GOP-2011-2.2.1 KMOP-2011-1.2.5 Benyújtás: 2011.07.01. 2012.12.31. Pályázó cég mérete: kettıs könyvvitelt

Részletesebben

Kiegészítı Kamattámogatással nyújtott hitel kiegészítı adatlap

Kiegészítı Kamattámogatással nyújtott hitel kiegészítı adatlap 1 Kiegészítı Kamattámogatással nyújtott hitel kiegészítı adatlap Támogatást igénylı neve:.. A támogatás célját képezı ingatlan: címe:. Házastárs / élettárs neve: hrsz.:. Kérjük, hogy adja meg a lakásba

Részletesebben

SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK SZABÁLYOK, RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK Örülünk, hogy játékosaink között üdvözölhetjük! Kérjük, játék előtt alaposan tanulmányozza át a nyereményjáték tudnivalóit és a szabályokat! Jó játékot, sok sikert kíván

Részletesebben

Köpönyeg.hu. nyereményjáték szabályzat. Észlelési villámjáték

Köpönyeg.hu. nyereményjáték szabályzat. Észlelési villámjáték Köpönyeg.hu nyereményjáték szabályzat Észlelési villámjáték 1 1. Játék szervezője és a játék rövid leírása 1.1. Jelen nyereményjáték (a továbbiakban "Játék") szervezője, a továbbiakban "Szervező". 1.2.

Részletesebben

Részvételi és Játékszabályzat

Részvételi és Játékszabályzat Részvételi és Játékszabályzat I. A szervezı neve: Katedra Nyelviskola Kft. székhelye: 1061 Budapest, Anker köz 1-3. cégjegyzékszáma: 01-09-162533 adószám: 10658996-2-42 További helyszínek: Katedra Nyelviskola

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/A Tel.: 76/508-750 Web: www.eccconsulting.hu Fax: 76/508-751 E-mail: info@eccconsulting.hu Az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerősítés céljából történı beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeirıl A támogatás

Részletesebben

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ... Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 intézkedése keretében a foglalkoztatás elısegítésérıl

Részletesebben

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez Kérelem a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához Alulírott kérem, hogy részemre/gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA

Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Érvényes: 2015. augusztus 9-től JÁTÉK RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Általános rendelkezések... 3 2. Értelmező rendelkezések... 4 3. Az Eurojackpot játék lényege... 8

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Alelnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. május 22-ei testületi ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által alapított alapítványok

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 3. számú melléklet az informatikai biztonsági és üzemeltetési kérdések rendjérıl szóló 16/2008. (08.19.) számú elnöki utasításhoz Nemzeti Fejlesztési Ügynökség EMIR jogosultságkezelési szabályzat Tartalom

Részletesebben

(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart.

(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart. Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2000. (I. 30.) számú rendelete a gyermekek átmeneti gondozása keretében megvalósítandó helyettes szülıi tevékenységrıl 1 (az idıközbeni módosításokkal

Részletesebben

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ

ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ ELJÁRÁSI REND A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI - TŐZSDÉN KÍVÜLI OTC ÜGYLET KERETÉBEN TÖRTÉNŐ - MÁSODPIACI VISSZAVÁSÁRLÁSÁHOZ Budapest, 2009. március 11. Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen

Részletesebben

Balaton régió fotópályázat 2012. hivatalos játékszabályzata

Balaton régió fotópályázat 2012. hivatalos játékszabályzata Balaton régió fotópályázat 2012 hivatalos játékszabályzata 1 Megnevezés: Balaton régió fotópályázat 2012 (a továbbiakban Játék ) Szervezők: SG Marketing Kft. (1149 Budapest, Limanova tér 12.), Aktimania

Részletesebben

Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata

Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata (Készült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Felügyeleti Tanácsa 8/2006. (X.12.) számú ajánlásának megfelelıen, figyelembe véve

Részletesebben

KÉRELEM Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítására

KÉRELEM Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítására KÉRELEM Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapítására Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. NYILATKOZAT

Részletesebben

Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról. I. Fejezet Általános rendelkezések. (Egységes szerkezet)

Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról. I. Fejezet Általános rendelkezések. (Egységes szerkezet) Bánd Községi Önkormányzat 8/2003. (XI. 24.) ÖK. számú RENDELETE A helyi adókról I. Fejezet Általános rendelkezések (Egységes szerkezet) 1.. Az adókötelezettség Bánd Községi Önkormányzat illetékességi területére

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. október 5.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2011. október 5. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2011. október 5. Raiffeisen Bank Zártkörően Mőködı Részvénytársaság legfeljebb 15.000.000.000,- Ft össznévértékő, névre szóló Kötvények forgalomba hozatala a Raiffeisen 2011-2012. évi

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2740-09 Környezetvédelmi termékdíj feladatok A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A környezetvédelmi

Részletesebben

K É R E L E M. NYILATKOZAT A) Személyi adatok

K É R E L E M. NYILATKOZAT A) Személyi adatok K É R E L E M A kiegészítı gyermekvédelmi támogatásra Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítását kérı neve (leánykori

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

Több mint lehetıség START

Több mint lehetıség START Több mint lehetıség START Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról FONTOS! A kártyákat közvetlenül a munkába állás idıpontja elıtt célszerő igényelni START kártya Az a személy,

Részletesebben

A CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság. D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2009. január 01.-tıl

A CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság. D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2009. január 01.-tıl A CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár Zártkörően Mőködı Részvénytársaság D Í J J E G Y Z É K E Érvényes: 2009. január 01.-tıl ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen díjjegyzék a CODEX Tızsdeügynökség és Értéktár

Részletesebben

Általános Játékszabályzat

Általános Játékszabályzat Facebook oldalon szervezett like, komment játék Általános Játékszabályzat Amennyiben külön, az adott játékhoz speciális rendelkezéseket tartalmazó Játékszabályzat másképp nem rendelkezik a Saunier Duval

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

P é c e l V á r o s Ö n k o r m á n y z a t A l p o l g á r m e s t e r é tıl

P é c e l V á r o s Ö n k o r m á n y z a t A l p o l g á r m e s t e r é tıl P é c e l V á r o s Ö n k o r m á n y z a t A l p o l g á r m e s t e r é tıl 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 WEB: www.pecel.hu E-mail: hivatal@pecel.hu ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

A szokásos piaci ár meghatározásával összefüggı összevont nyilvántartás

A szokásos piaci ár meghatározásával összefüggı összevont nyilvántartás A szokásos piaci ár meghatározásával összefüggı összevont nyilvántartás az XXX Kft., mint EZ és a YYY Kft., mint AZ között létrejött ILYEN szerzıdés tárgyában DÁTUM KOLCHIS Kft. 2 6 1. A kapcsolt vállalkozások

Részletesebben

A PLANINVEST BRÓKER ZRT. (8360 Keszthely, Erzsébet királyné útja 21.)

A PLANINVEST BRÓKER ZRT. (8360 Keszthely, Erzsébet királyné útja 21.) A PLANINVEST BRÓKER ZRT. (8360 Keszthely, Erzsébet királyné útja 21.) ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA KESZTHELY 2008. Érvényes : 2008. február 1-tıl A Planinvest Bróker Zrt. jelen szabályzatot az ügyfél

Részletesebben

Takarékszövetkezeti Üzletszabályzat EUROSMS. szolgáltatások nyújtására

Takarékszövetkezeti Üzletszabályzat EUROSMS. szolgáltatások nyújtására Takarékszövetkezeti Üzletszabályzat EUROSMS szolgáltatások nyújtására Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Általános Szerzıdési Feltételek 3. Ügyfél azonosítás 4. Számlakivonat 5. EUROSMS szolgáltatás ellenértéke

Részletesebben

NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT

NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT A DIGI Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Váci út 35.; a továbbiakban: Szervező ) a szolgáltatásával kapcsolatos nyereményjátékot (a továbbiakban:

Részletesebben

Részvételi szabályzat

Részvételi szabályzat Részvételi szabályzat A www.velemenyklub.hu üzemeltetője (továbbiakban: Véleményklub vagy Weboldal ) és a Vasárnapi zárva tartás kérdőív kitöltéséhez kapcsolódó jelen részvételi feltételekben szabályozott

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Sajó Televízió Nonprofit Kft. (tervezet) Sajószentpéter 2009 2 ALAPÍTÓ OKIRAT (Módosításokkal egységes szerkezetben) Az alapító jelen okirattal a gazdasági társaságokról szóló

Részletesebben

3. A Civil Információs Portál

3. A Civil Információs Portál Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek mőködésérıl és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény 73. (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 20.

Részletesebben

Duna Plaza facebook Playmobil nyereményjáték 2015.04.30. 2015.05.03. JÁTÉKSZABÁLYZAT

Duna Plaza facebook Playmobil nyereményjáték 2015.04.30. 2015.05.03. JÁTÉKSZABÁLYZAT Duna Plaza facebook Playmobil nyereményjáték 2015.04.30. 2015.05.03. JÁTÉKSZABÁLYZAT A Duna Plaza üzemeltetője, a Duna Plaza Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Váci út 178. adószám: 13096052-2-41) (továbbiakban:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévı 857 hrsz-ú telekingatlan megvásárlására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévı 857 hrsz-ú telekingatlan megvásárlására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pomáz Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévı 857 hrsz-ú telekingatlan megvásárlására A pályázat célja: 1. Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

A Sorsjegyvilág TOP 200 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek

A Sorsjegyvilág TOP 200 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata. 2. A Nyereményjátékban résztvevő személyek A Sorsjegyvilág TOP 200 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata A nyereményjáték szervezője és adatkezelője: Szerencsejáték Zrt. (székhely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

B E J E L E N T É S a bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról

B E J E L E N T É S a bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról POLGÁRMESTERI / KÖRJEGYZİSÉGI HIVATAL MEZİBERÉNY Kossuth tér 1. 5650 B E J E L E N T É S a bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról I. A kereskedı és kereskedelmi tevékenység adatai 1.

Részletesebben

NYERJ TV-T A FLAVONNAL! NYEREMÉNYJÁTÉK. FLAVON GROUP KFT. hivatalos promóciós játékszabálya és adatkezelési szabályzata

NYERJ TV-T A FLAVONNAL! NYEREMÉNYJÁTÉK. FLAVON GROUP KFT. hivatalos promóciós játékszabálya és adatkezelési szabályzata NYERJ TV-T A FLAVONNAL! NYEREMÉNYJÁTÉK FLAVON GROUP KFT. hivatalos promóciós játékszabálya és adatkezelési szabályzata 1. A játék szervezője a Flavon Group Kft. cím: 4033 Debrecen, Veres Péter u. 19.,

Részletesebben