A DOHÁNYZÁS. Pipák a Dohánymúzeumban. 153 Kálmány 1891, 179.; Bálint A dohányzás 135

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A DOHÁNYZÁS. Pipák a Dohánymúzeumban. 153 Kálmány 1891, 179.; Bálint 1975. A dohányzás 135"

Átírás

1 A DOHÁNYZÁS Azokból a dohányhoz fűződő szegedi és temesközi gazdag hagyományokból, amelyeket Kálmány Lajos és Bálint Sándor jegyzett le, 153 Gyulafalván nagyon kevés él már. A mai öregek már csak arra emlékeznek, hogy a szajániak mesélték: a dohányzás, a pipa az ördög találmánya, s ezt az asszonynép még ma is erősítgeti. A dohányzás legkedveltebb eszköze a pipa volt, az öregek kezé ből sohasem hiányzott. Bele nem trafikdohányt tömtek, mert an nak hírül sem volt olyan íze, mint a pipadohánynak, a vágott szűzdohánynak. A szegényebbek kevésbé díszes pipát vettek maguknak, sőt még a pipaszárat is maguk faragták meggyfából, s felizzított vastag dróttal, a pipaszársütővassal fúrták át. A pipaszár végén a csontból készült szopóka van. A pipát a rézből készült pipakupak zárja le. Egyformán kedvelték a cserép-, tajtékpipát és a fából faragott csibukot. A dohányt kézzel tömték és igazították a pipába, s a szurkálóval lazították fel. A rágyújtáshoz a késséget használták. Az acélt csihóták a kovához, s a kipattanó szikra meggyújtotta a taplót, amit a dohány tetejére tettek. A taplót a gyékény virágából 153 Kálmány 1891, 179.; Bálint Pipák a Dohánymúzeumban A dohányzás 135

2 154 Bálint 1977, Höbling 1845, Vö. Bálint 1977, 202. Acél és kovakő Dohánytartó kostökacskó készítették. Először megszárították, majd néhány napig lúgos vízben úgy nyerték, hogy csutkapörnyére vizet öntöttek áztatták, s napon újraszárították. A kérges kezű öregek kisebb parazsat vettek ki ujjukkal a tűzből, s ezzel gyújtottak a pipára. Később olyan pipákat árultak, amelyeknek egyik ódala smirglis volt, amin meggyújthatták a kingyertyás gyufát. A pipa ugyanúgy, ahogy Bálint Sándor tudósít róla, 154 Gyulafalván is néha az egészséget is szolgálta. Az égő pipára beléndekmagot szórtak, hogy belélegzett füstje szüntesse meg a fogfájást. Ilyenkor még asszonyok is szájukba vették a pipát. Erre baranyai adat is ismert. 155 A mezei munkák végzésekor aratáskor, kapáláskor, szénagyűjtéskor a rövid pihenő neve pipahuja. 156 Addig tart, amíg egy pipa dohányt vagy cigarettát elszívnak. A pipálást néhány falusi mesterembernél a szivarozás váltotta fel. Előkelőnek tűnt, ezért a pórnép között nem terjedt el, megmaradt a mesterek kiváltságának. A szivart maguk készítették Lábadi Károly 136 Dohányos falu

3 a legjobb minőségű dohánylevelekből. Éles késsel kivágták a vastagabb ereket, lemetszették a levelek vékony szélét is, mert az nem parázslott. Az azonos nagyságú és színű leveleket egymásra fektették úgy, hogy színükkel mindig az asztallap felé forduljanak, majd levelet körkörösen, lehetőleg minél szorosabban összesodortak. Egy gyapjú harisnyaszárat vízbe mártottak, kicsavarták, s ebbe dugták a szivarokat. Addig meleg helyen tartották, amíg a harisnya száraz nem lett. Közben a gőz átjárta az összecsavart leveleket, megpárolódtak. Utána a szivarokat azonos hosszúságúra vágták, s fadobozban, fojtott helyen tartották. Az elszívott szivar végének neve szivarcsutka. A cigaretta a férfinép között általánosan elterjedt. Mindenki maga csavarja, sodorja. A dohányosok a zsebükben bőrből vagy pléhből készült tózniban tartják a dohányt a cigarettapapírral együtt. A régi öregek a dohányt kostökacskóban, a birka megszárított húgyhólyagjában tartották. A papírt nedves ajkukhoz emelik, s egyet a tucatból ajkukra ragasztanak. A papírt a bal kéz Dohánytartó tóznik A dohányzás 137

4 Dohányvágó készülék a szükséges kellékekkel hüvelyk és mutatóujja közé fogják, jobb kezük ujjaival dohányt szórnak bele, majd ugyanezzel a kézzel megsodorják, a papír szélét megnyálazzák, ujjukat végighúzzák a cigarettán, hogy a papír minél jobban a dohányhoz simuljon. Gyufával vagy öngyújtóval gyújtanak rá. Lábadi Károly 138 Dohányos falu

5 A cigarettát szipkából is szívják, amit maguk faragnak meggyfából. Ínséges időben újság- és vécépapírba is csavartak dohányt. Kizárólag csak férfiak dohányoztak. Ha mégis megtörtént, hogy nő is rágyújtott, a fehércselédet megszólták. Az apák akkor engedélyezték, hogy fiaik rágyújtsanak, ha már muhart vagy herét tudtak kaszálni. A gyerekek titkon is dohányoztak. Néha száraz kukoricabajuszból készítettek cigarettát, ha nem sikerült megdézsmálniuk atyjuk dohánykészletét. Az idősebbek biztatták fiatalabb társaikat: Mejjezd be! Ha tapasztalatlan volt fiatalabb társuk, szót fogadott, beszippantotta a füstöt, rövid időre elkábult tőle. Ezen jót mulattak. A bagó az elszívott pipadohány, a cigaretta, a szivar maradéka vagy dohánylevél. Némelyek összegyűjtötték, s azt rágcsálták. A dohányosok maguk gondoskodtak a jó vágott dohányról. Már csomózáskor kiválogatták a legszebb sárga leveleket, zsákba rakták, abban vitték el a dohányvágóhoz. A paraszti munkák végzése mellett volt, aki titokban dohányvágást is vállalt. Egyet- Vaskaszróban pörkölésre előkészített dohány (rekonstrukció a Dohánymúzeumban) A dohányzás 139

6 Frissen pörkölt dohány len szerszáma a dohányvágó. Részei a favájú, amely pléhvel van bevonva. Használat előtt beszórták fédervajsza, hogy benne jobban csússzon a leveles dohány. A vályú széle a koszorú, amely két centiméter széles, s acélráspojból van hajlítva. A koszorú szélébe illeszkedik a nyéllel ellátott kés, amelyet szecskavágó késéből vagy fűrészélből készítettek. A koszorú és a kés is azért készült acélból, hogy ne rágja egymást. A kést függőlegesen mozgatták, s közben azt az öt-hat levelet, amelyet szivarszerűen összesodortak, a kés felé tolták. A vágást a földön végezték. A kés egyszeri lenyomásával egy cigarettára való dohányt aprítottak, egy kilóból ezer cigarettához szükséges dohányt nyertek. A művelet megerőltető, hiszen egy kila Lábadi Károly 140 Dohányos falu

7 dohány vágása egy óráig is eltart, s közben a kéz hamar fárad. Annál jobban vágják, minél vékonyabb szálú lesz a dohány. A vágás díja a dohány árának egy harmadát tette ki. A vágott dohányt a beváltott első osztályú dohány árának a kétszereséért árulták. A vágott dohányt pörkőni kell. A pörkölést vaskaszróban végzik. A katlanba tüzet gyújtanak, a vágott dohányt beleszórják a kaszróba, s a tűz fölé teszik, közben rázogatják. Addig tartják tűz felett, amíg a dohány átmelegszik, közben pár kanál kristálycukrot szórnak a dohányra, hogy jobb ízű legyen. Ha túl barna volt a dohány, hogy szebb sárga színt kapjon, kevés ként hintettek rá, azzal együtt hevítették. Amikor a dohány gőzölni kezd, kiszedik, és szétterítik újságpapírra, hogy megszáradjon. A pörkölés akkor sikerül, ha a dohány szálas és sárgáspiros lesz. Ritka szövésű zsákban, a szergyián átvetve vagy fabőröndben tartják, hogy levegőzzön, ne száradjon ki, s megóvják a penészedéstől. A dohány élvezetének hagyományos módjai az 1960-as évekig teljesen megszűntek, a csavart cigarettát felváltotta a trafik, s az érdeklődés a szűzdohány iránt teljesen megszűnt. A dohányzás 141

8

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM

Óvodai Búcsúalbum ONLINE SCRAPBOOK TANFOLYAM Első lépésként elkészítjük magát, az album alapot. 40 db 15 x 20 cm-es alapkartont kaptatok, ebből 15 db-ot használunk fel az album alapjához, 10 pedig megmarad fotóalátétnek illetve a díszítőelemek elkészítéséhez.

Részletesebben

A DOHÁNYTERMESZTÉS SZÓKINCSÉNEK JEGYZÉKE

A DOHÁNYTERMESZTÉS SZÓKINCSÉNEK JEGYZÉKE A DOHÁNYTERMESZTÉS SZÓKINCSÉNEK JEGYZÉKE Bácsgyulafalva a szögedi nemzet része, nyelvjárása a déli nyelvjárástípusba tartozik, ezen belül a Szeged vidéki nyelvjárástípus sajátosságait őrzi, hiszen 1806-tól

Részletesebben

Sütés, főzés a szabadban

Sütés, főzés a szabadban SZKA_106_02 Sütés, főzés a szabadban Hogyan táplálkozhattak az ősemberek? szka106_01_d.indd 21 2007.10.16. 21:48:28 szka106_01_d.indd 22 2007.10.16. 21:48:28 tanulói Sütés, főzés a szabadban 6. évfolyam

Részletesebben

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán 6. b Meglátogattuk Barkóczi Sándorné Juliska nénit, aki a város legidősebb lakója. Ő még jól emlékszik a régi szokásokra és viseletekre, emlékeit szívesen megosztotta

Részletesebben

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179 JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. házi feladat. QFD elemzés. Az elemzést készítette: Szergej ITIS4U 2012.04.01.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. házi feladat. QFD elemzés. Az elemzést készítette: Szergej ITIS4U 2012.04.01. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Minőségmenedzsment (BMEGT20M002) házi feladat QFD elemzés Az elemzést készítette: Szergej ITIS4U 2012.04.01. 1. Az elemzés tárgya A következőkben a cigaretta

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítéshez, az 56/2016. (VIII. 19.) FM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

A brilliánskakas legendája

A brilliánskakas legendája T. Igor Csaba A brilliánskakas legendája Különös történetek három család életéből Előjáték Ezerkilencszáz-tizenhatot írtak, Krisztus után. Egy szép áprilisi délutánon, (ritka volt abban az évben az ilyen

Részletesebben

Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött.

Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött. Tisztelt vásárlónk! Köszönjük, hogy a speciális, lángmentes rostéllyal ellátott faszéntüzelésű kerti grillező mellett döntött. Mielőtt első alkalommal használatba venné új grillezőjét, ismerkedjen meg

Részletesebben

Az OLFA kés születése

Az OLFA kés születése 1956-ban Mr. Yokada az OLFA vállalat megalapítója, találta fel az első tördelhető pengéjű kést. Az ihletet ehhez a különleges ötlethez a táblacsoki szeletek töréséből és a törött üvegek szilánkjainak elemzéséből

Részletesebben

Kosárfonás. könnyen érthető tanulási segédanyag

Kosárfonás. könnyen érthető tanulási segédanyag Kosárfonás könnyen érthető tanulási segédanyag Kosárfonás könnyen érthető tanulási segédanyag Készítette Aigner Petra Ildikó Bélteki Berta Borsodi Judit Vass Nikolett a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula

Részletesebben

A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére.

A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A zöld dohánynak száritása alatt végbemenı erjedés mérve lényeges a dohány értékére, mert a dohány tömegben tartatván vagy egyébként nedves melegséghez

Részletesebben

14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE

14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE 14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE Manapság is tapasztalhatjátok azt, hogy ha nincs otthon kenyér, akkor az emberek úgy érzik, hogy nincs otthon étel. Pedig a hűtőszekrény roskadozik a finomságoktól, de ha

Részletesebben

GUIDE 24W. Szél- és vízálló téli kesztyű szintetikus bőrből

GUIDE 24W. Szél- és vízálló téli kesztyű szintetikus bőrből GUIDE 24W Szél- és vízálló téli kesztyű szintetikus bőrből A Guide 24W a kültéri munkakörnyezetekben, hideg és nedves időjárási körülmények között végzett munkákhoz kifejlesztett sokoldalú kesztyű. A szél-

Részletesebben

Ismerkedés néhány, a társadalmakra nagy hatású találmánnyal, felfedezéssel és azok következményeivel

Ismerkedés néhány, a társadalmakra nagy hatású találmánnyal, felfedezéssel és azok következményeivel Ismerkedés néhány, a társadalmakra nagy hatású találmánnyal, felfedezéssel és azok következményeivel diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 185 D1 Feladatok a csoportok munkájához Szólások, közmondások

Részletesebben

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig EGÉSZSÉGES CUKORPÓTLÓK 1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig Sok gondot okoz, hogy ha valaki szereti az édeset, de nem eheti, mert cukorbeteg, valamilyen más betegsége van (pl. daganatos), könnyen

Részletesebben

Jövedéki termékkörök

Jövedéki termékkörök Jövedéki termékkörök A jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvényben (a továbbiakban: Jöt.) egyértelműen megjelölésre került ezen jogszabály tárgyi hatályát alkotó termékek köre. A meghatározott termékkörök

Részletesebben

Dr. TÉKUS Emese TOJÁSFESTÉS GICÁZÁS

Dr. TÉKUS Emese TOJÁSFESTÉS GICÁZÁS Dr. TÉKUS Emese TOJÁSFESTÉS GICÁZÁS Dr. TÉKUS Emese: Tojásfestés - gicázás Szerkesztette: CSILLE Márta Nyomda: Szentágothai Szakkollégium Egyesület Kiadó: Szentágothai Szakkollégium Egyesület Felelős kiadó:

Részletesebben

Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Javaslat a [Art-Galéria és Fazekasház című érték ] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette: Fehérvári István (név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)

Részletesebben

15 A kaptárak mérlegelése

15 A kaptárak mérlegelése 15 A kaptárak mérlegelése Akár szimpla kíváncsiság legyen az oka, vagy mert komolyan aggódunk méheink életben maradása, téli élelemkészleteik elegendő volta iránt, a méhcsaládok mérlegelése érdekes és

Részletesebben

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak

Tizenegyedik lecke. lecsónak. salátanak. betegnek lánynak Tizenegyedik lecke A piacon Jó napot kívánok! Mennyibe kerül ez a paradicsom? Üdvözlöm, uram! Nagyon olcsó. Csak háromszáznegyven forint. Az olcsó? Hm. Lecsónak lesz? Mert akkor van itt százhetven forintos

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Használati Útmutató. Típus: HM 6209. Espresso Kávéfőző

Használati Útmutató. Típus: HM 6209. Espresso Kávéfőző Használati Útmutató Típus: HM 6209 Espresso Kávéfőző CE A termék használata előtt kérjük, gondosan olvassa el a használati útmutatót és tartsa be a benne foglaltakat! FONTOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK: 1. Az

Részletesebben

A barlangban töltött hosszabb pihenőidőt hívjuk így.

A barlangban töltött hosszabb pihenőidőt hívjuk így. Gyovai Tamás Mi is az a bivak? A barlangban töltött hosszabb pihenőidőt hívjuk így. Legtöbbször alvás céljából bivakolunk, de van, hogy csak egy kiadósabb pihenőt veszünk Csak hosszabb (kb. 20 óránál több)

Részletesebben

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN

ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN ŐSZI JELES NAPOK, ÜNNEPI SZOKÁSOK A HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN 2016/2017-es tanév 1. forduló A csapat neve: Az iskola neve, címe: A felkészítő tanár neve, e-mail címe: 1. Melyik őszi jeles napra gondoltunk?

Részletesebben

CONES ELŐRE SODORT CIGARETTAPAPÍR

CONES ELŐRE SODORT CIGARETTAPAPÍR CONES ELŐRE SODORT CIGARETTAPAPÍR Cones Small 6 db/csomag Cones King Size 3 db/csomag Cones Party 1 db/csomag CIGARETTAPAPÍR OCB Slim Premium cigarettapapír OCB Slim Premium + Filters cigarettapapír 32

Részletesebben

VII. TŰZGYÚJTÁS ESZKÖZEI ÉS MÓDJAI

VII. TŰZGYÚJTÁS ESZKÖZEI ÉS MÓDJAI VII. TŰZGYÚJTÁS ESZKÖZEI ÉS MÓDJAI Készülnek speciális vihar, vagy hajós gyufák. Ezek vízállóak, és mint a neve is mutatja, viharban is meggyújthatók. Sajátosságuk, hogy az égési idejük is 2-3-szorosa

Részletesebben

A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC

A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC A 3722-es szovjet Mi 2 Magyarországon a HA-BGC Ez a Mi 2-es helikopter egykor a szovjet, majd az ukrán légierőben szolgált, ahol utoljára piros, 31-es fedélzeti számmal repült. A gyári száma 543722084

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula pedagógusképző kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Játékpedagógia Készítette: Szikora Andrea (SZAVAIF.SZE) 2014.12.01. Oktató: Dr. Sztanáné dr. Babics

Részletesebben

Kárpát-medencei szőttesek

Kárpát-medencei szőttesek Kárpát-medencei szőttesek A világ számos tájáról megismerkedhettük az előzőekben a szőnyegszövés különböző módjaival. A következőekben a Kárpát-medencében ismeretes díszítéseket, szőnyegkészítéseket mutatom

Részletesebben

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Tripolsky Géza BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK Nagy Abonyi Ági megkért egy előadásra, viszont arra is megkért, hogy beszéljek Banó Istvánról. Banó Istvánról,

Részletesebben

SZEKERES GYULA MUZSIKÁLVA FENÉS, vándorborbélyok elfeledett fenési technikája Hajdúböszörményben?

SZEKERES GYULA MUZSIKÁLVA FENÉS, vándorborbélyok elfeledett fenési technikája Hajdúböszörményben? SZEKERES GYULA MUZSIKÁLVA FENÉS, vándorborbélyok elfeledett fenési technikája Hajdúböszörményben? IN MEMORIAM MOLNÁR LÁSZLÓ A borbélyok borotválási szokásai az utóbbi időben már feledésbe merültek, nem

Részletesebben

Kézben tartott hagyomány. Műhelyfoglalkozások a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságán.

Kézben tartott hagyomány. Műhelyfoglalkozások a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságán. Kézben tartott hagyomány. Műhelyfoglalkozások a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságán. Tematika Készíti a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület A Somogy Megyei múzeumok Igazgatósága TÁMOP 3.2.8./10/B-2010-0010

Részletesebben

Hírlevél 5. hét. A hétvége eseményei 2014. január 27. 09:57

Hírlevél 5. hét. A hétvége eseményei 2014. január 27. 09:57 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu A hétvége eseményei

Részletesebben

Corvin köz Oktatási Központ 1082. Budapest, Kisfaludy u. 19. Tel: 786-3952. : Férfi frizuraforma kiválasztását meghatározó tényezők

Corvin köz Oktatási Központ 1082. Budapest, Kisfaludy u. 19. Tel: 786-3952. : Férfi frizuraforma kiválasztását meghatározó tényezők 1 : Férfi frizuraforma kiválasztását meghatározó tényezők A vendégek az előnyös frizurára vonatkozó tanácsadást tartják a fodrász legfontosabb tevékenységének. A frizurának a koponya rendellenes formáját

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

1. Fejtsétek meg a rejtvényt és találjátok ki, melyik településre gondoltunk, segít a címer is!

1. Fejtsétek meg a rejtvényt és találjátok ki, melyik településre gondoltunk, segít a címer is! 1. Fejtsétek meg a rejtvényt és találjátok ki, melyik településre gondoltunk, segít a címer is! Balatonendréd X R E T A D D N A B É N O L X 2. Válaszoljatok a következő kérdésekre! Milyen csipkefajtákat

Részletesebben

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ

INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ Strandröplabda bizottság INFORMÁCIÓK STRANDRÖPLABDA PÁLYA ÉPÍTÉSÉHEZ 1. Játékterület: A játékpálya 16 X 8 méteres négyszög alakú terület, melyet legalább 3 méteres kifutó vesz körül és légtere legalább

Részletesebben

Cserepek, kaspók, balkonládák...

Cserepek, kaspók, balkonládák... Műanyag Cserepek Alátét a műanyag cserepekhez Műanyag cserép 11 40 /db Műanyag cserép 13 60 /db Műanyag cserép 15 95 /db Műanyag cserép 17 130 /db Műanyag cserép 19 175 /db Műanyag cserép 21 235 /db Műanyag

Részletesebben

BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10

BoxMaker Kezelési útmutató. V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker Kezelési útmutató V-1.2-HUN, 2014-Szept.-10 BoxMaker alkalmazása A BoxMaker-t arra terveztük, hogy hullámpapírból lehessen vele a Paraméterek bekezdésben leírt dobozokat készíteni. A Paraméterek

Részletesebben

FÜSTIMÁDÓK GÁBOR MIKLÓS 2014

FÜSTIMÁDÓK GÁBOR MIKLÓS 2014 FÜSTIMÁDÓK GÁBOR MIKLÓS 2014 FÜSTIMÁDÓK A parázsló dohány füstjének dicsérete (Ez az írás a WHO támogatása nélkül jött létre) Egy szegény favágó megy az úton. Nagyon rá szeretne gyújtani, de nincs tüze,

Részletesebben

A dohányzás. Újszegedi Torna Club

A dohányzás. Újszegedi Torna Club Újszegedi Torna Club A dohányzás Az Újszegedi Torna Club Komplex egészségre nevelő és szemléletformáló programja az U12-19 és felnőtt korosztály részére A dohányzás INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS - INFORMÁCIÓS KIADVÁNY

Részletesebben

A kender termesztése és feldolgozása a múlt század közepéig része volt a falu életének. A paraszti élet egyik legfontosabb munkafolyamata volt.

A kender termesztése és feldolgozása a múlt század közepéig része volt a falu életének. A paraszti élet egyik legfontosabb munkafolyamata volt. A kender termesztése és feldolgozása a múlt század közepéig része volt a falu életének. A paraszti élet egyik legfontosabb munkafolyamata volt. A rostos növény termesztése egyszerű és feldolgozása sem

Részletesebben

Kizárólag viszonteladó partnereink részére készült kiadvány!

Kizárólag viszonteladó partnereink részére készült kiadvány! Kizárólag viszonteladó partnereink részére készült kiadvány! Tisztelt Partnerünk! A Trafi kbrand Zrt. igaz új szereplő a dohány- és dohányzási kellékek piacán, azonban több mint 20 éves szakmai tapasztalattal

Részletesebben

Egyszerűen tökéletes vágás.

Egyszerűen tökéletes vágás. Gyémánttárcsák Egyszerűen tökéletes vágás. www.wackerneuson.com Gyémánttárcsák teljesítményosztályban. 0064//0/Heidlmair/Print Sta HU A tiszta, tökéletes vágásért és a hatékony munkavégzésért: a Wacker

Részletesebben

Mondd meg, mit eszel, megmondom, ki vagy!

Mondd meg, mit eszel, megmondom, ki vagy! 3. szint Július Mondd meg, mit eszel, megmondom, ki vagy! Szakemberek fölmérték, kinek mi a kedvenc étele. A szakemberek pontosan arra a következtetésre(1) jutottak, mint ami előzetesen is várható volt:

Részletesebben

Falra rakható terméskövek

Falra rakható terméskövek Falra rakható terméskövek homlokzatburkolat.hu Az árlistában szereplő árak a raklapon 1 sort tartalmaznak ahol "/sor" a mértékegység, mely kb. 0.9-1 nm2-t fed le a burkolandó felületen, függően a fuga

Részletesebben

Háztartási gépek használata

Háztartási gépek használata Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus képző Intézet Tárgy: Felnőttek pedagógiai kísérése Oktató: Horváth Péter Háztartási gépek használata Használati útmutató Készítette:

Részletesebben

I. A DOHÁNYZÁS TÉNYEI

I. A DOHÁNYZÁS TÉNYEI I. A DOHÁNYZÁS TÉNYEI A Population Based Anti-Smoking Campaign keretében a program másfél esztendeje alatt - országos, illetve helyi reprezentatív mintákon a Fact Intézet több szociológiai vizsgálatot

Részletesebben

Az alkotás öröme. kedves Gyerekek!

Az alkotás öröme. kedves Gyerekek! Az alkotás öröme kedves Gyerekek! a rajzkészség az emberiség egyik legcsodálatosabb képessége. Mindenki tud rajzolni. van, akinek jobban megy, van, akinek kevésbé. Most egy olyan munkafüzetet tartotok

Részletesebben

Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata. Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Komposzt is érték! A helyben végzett komposztálás elmélete és gyakorlata Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Jelentősége Összes mennyiség 2015-ben: 3 709 ezer tonna Veszélyes hulladék 1% Papír 13% Egyéb

Részletesebben

A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA

A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA Dr. Hadnagy Imre József A GŐZFECSKENDŐ A XIX. SZÁZAD ELEJÉNEK MAGYAR TALÁLMÁNYA Ez a tanulmány a XIX. század elejének egy nagy magyar találmánnyal foglalkozik. Az élet bizonyította, hogy az alkotókat méltán

Részletesebben

akarja mondani Kujtor Feri, de akkor a holdvilág úgy esik éppen, hogy meglátja a pajtása kezét, amint dermedt ügyetlenül babrál a dohányzseb táján.

akarja mondani Kujtor Feri, de akkor a holdvilág úgy esik éppen, hogy meglátja a pajtása kezét, amint dermedt ügyetlenül babrál a dohányzseb táján. Az első stációnal Rendetlen tömegben rohantak egy kővé fagyott szekérúton; kopasz nyírfák gallyai közt gyenge holdsarló bujkált és szikrázó téli csillagok. Botladoztak a trénvágta mély keréknyomokban,

Részletesebben

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám:

ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY. 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám: ANYANYELVI JÁTÉKOK 2010-2011. 1. OSZTÁLY 2. FORDULÓ elérhető pontszám: 58 elért pontszám: TANÍTÓI PÉLDÁNY SZERVEZÉS Szükséges eszközök: színes ceruza, feladatlapok A feladatokat sorrendben kell elvégezni.

Részletesebben

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052. www.smmi.hu Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés: +36 30 869 6052 www.smmi.hu 2 I. 1. FELADAT A tulipános láda egyik felét már kifestette a mester. Fejezd be te a másik

Részletesebben

A RC-Systems RC-464M papírvágógép kezelési utasítása

A RC-Systems RC-464M papírvágógép kezelési utasítása A RC-Systems RC-464M papírvágógép kezelési utasítása RC-Systems RC-464M papírvágógép kezelési utasítása. 2 Tartalom: 1) Figyelmeztetés 2) Műszaki adatok 3) A gép leírása 4) Összeszerelés és használat 5)

Részletesebben

Készíts az itt látható útmutató alapján a pizzadobozokból

Készíts az itt látható útmutató alapján a pizzadobozokból A AlAphAjtás: útmutató a pizzadobozokhoz! Pizza doboz újrahajtása úgy, hogy ami eddig a külső oldala volt, most az lesz a belső!. eges em izza doboz onalak lak: vágás, t vonalak: hajtás) Készíts az itt

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A

TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége 2. oldal 2. Miért döntött úgy, hogy gyermeke ebbe az iskolába járjon? 4. oldal 3. Szeretné-e gyermekét 8 évfolyamos

Részletesebben

Karácsonyi készülődéshez. Az ünnepi készülődés fényét emelheti, ha csillogó, arany-ezüst festéket, tollat, papírt és szalag kiegészítőket használunk.

Karácsonyi készülődéshez. Az ünnepi készülődés fényét emelheti, ha csillogó, arany-ezüst festéket, tollat, papírt és szalag kiegészítőket használunk. Karácsonyi készülődéshez Az ünnepi készülődés fényét emelheti, ha csillogó, arany-ezüst festéket, tollat, papírt és szalag kiegészítőket használunk. Festékek közül ajánlom a Pannoncolor gyár MANOKOLOR

Részletesebben

NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI DOHÁNYZÁSFELMÉRÉS ÖNKITÖLTŐS TANULÓI KÉRDŐÍV

NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI DOHÁNYZÁSFELMÉRÉS ÖNKITÖLTŐS TANULÓI KÉRDŐÍV iskola osztály sorszám NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI DOHÁNYZÁSFELMÉRÉS ÖNKITÖLTŐS TANULÓI KÉRDŐÍV Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpont kutatása 2013.

Részletesebben

Felnőtt Dohányzás Felmérés 2013

Felnőtt Dohányzás Felmérés 2013 Felnőtt Dohányzás Felmérés Készítette: Balku Eszter Demjén Tibor Kimmel Zsófia Varsányi Péter Vitrai József Országos Egészségfejlesztési Intézet Budapest, 2014. január 28. A kutatás az Emberi Erőforrások

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

tökfaragás MANO

tökfaragás MANO Halloween története A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták a Brit-sziget jelentős részét. A római hódítások során Gallia integrálódott a Római Birodalomba, így a

Részletesebben

ÁLLÓ PORSZÍVÓ. HASZNÁLATI UTASÍTÁS Modellszám: VCS-2002K, VCS-2002N. A használat előtt olvassa el figyelmesen az útmutatót.

ÁLLÓ PORSZÍVÓ. HASZNÁLATI UTASÍTÁS Modellszám: VCS-2002K, VCS-2002N. A használat előtt olvassa el figyelmesen az útmutatót. ÁLLÓ PORSZÍVÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS Modellszám: VCS-2002K, VCS-2002N A használat előtt olvassa el figyelmesen az útmutatót. FIGYELMEZTETÉS - a tűz, elektromos áramütés és személyi sérülés kockázatának csökkentése

Részletesebben

ZA5785. Flash Eurobarometer 350 (Safety of Services) Country Questionnaire Hungary

ZA5785. Flash Eurobarometer 350 (Safety of Services) Country Questionnaire Hungary ZA8 Flash Eurobarometer 0 (Safety of Services) Country Questionnaire Hungary EB FLASH 0 - Safety of Services - HU D Hány éves Ön? (ÍRJA LE - HA "VISSZAUTASÍTJA", KÓDOLJON '99'-ET) D A kérdezett neme Férfi

Részletesebben

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben)

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben) Cégünket, a VARIMET Kft.-t 2005-ben alapítottuk. Főként lakatos munkákkal foglalkozunk,

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel kiadott szakmai és vizsgáztatási

Részletesebben

Falra rakható terméskövek

Falra rakható terméskövek Falra rakható terméskövek 3-4cm magas vágott kövek A telephelyen kapható bármely kőből vágott 3-4cm magas változó hosszúságú felburkolásra alkalmas kövek: 10000 Ft/m 2 Bakonyi homokkő Bakonyi homokkő 1-3

Részletesebben

26/8. Silberhorn Tibor (1927) Zárszámadás, 1957 technika: papír, tus méretek: 21 x 29,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 4.

26/8. Silberhorn Tibor (1927) Zárszámadás, 1957 technika: papír, tus méretek: 21 x 29,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 4. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 26/1. Ismeretlen XIX.sz.-i naív mûvész

Részletesebben

ANYAGA. Speciális, kizárólag erre a célra gyártott papír. SORSZÁM. Kétszer kétkarakteres betűjelből és nyolc számból álló sorszám.

ANYAGA. Speciális, kizárólag erre a célra gyártott papír. SORSZÁM. Kétszer kétkarakteres betűjelből és nyolc számból álló sorszám. ZÁRJEGY TÍPUSA Cigarettazárjegy 1997. január 1-től ZÁRJEGY LEÍRÁSA A zárjegy fekvő téglalap alakú. A zárjegy közepén Merkúr embléma látható. A zárjegy egy sorszámot, a Cigaretta-zárjegy, az Adózott termék

Részletesebben

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap

JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap JAVÍTÓKULCS 6. osztályosok számára B-2 feladatlap 2001. február 7. 1. A jéghegyeknek csak 1/9 része van a vízfelszín felett. Hány tonnás az a jéghegy, amelynek víz alatti része 96 tonna tömegű? A válasz:

Részletesebben

Alvás szebb környezetben Ez az álomba illő, minimalista, lapos kivitelű ágy, amely két éjjeliszekrénnyel egészül ki, a legújabb divatot követi.

Alvás szebb környezetben Ez az álomba illő, minimalista, lapos kivitelű ágy, amely két éjjeliszekrénnyel egészül ki, a legújabb divatot követi. Minimáldesingos ágy Alvás szebb környezetben Ez az álomba illő, minimalista, lapos kivitelű ágy, amely két éjjeliszekrénnyel egészül ki, a legújabb divatot követi. 1 Bevezetés Egyszerű és lapos : ma is

Részletesebben

Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen

Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen Bizonyítvány nyomtatása hibamentesen A korábbi gyakorlat A nyomtatásra kerülő bizonyítványokat, pontosabban a lap egy pontját megmértük, a margót ehhez igazítottuk. Hibalehetőségek: - mérés / mérő személy

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. MÁRCIUS 17-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. MÁRCIUS 17-I ÜLÉSÉRE. Kulturális Bizottság. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. MÁRCIUS 17-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 412-2/2011. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Hidas község szociális szolgáltatástervezési koncepciójának véleményezése

Részletesebben

Porzsákos porszívó Használati utasítás Modellszám:VC-220 220-240V 50/60Hz 2000W

Porzsákos porszívó Használati utasítás Modellszám:VC-220 220-240V 50/60Hz 2000W Porzsákos porszívó Használati utasítás Modellszám:VC-220 220-240V 50/60Hz 2000W 1 FONTOS BIZTONSÁGI TUDNIVALÓK Az elektromos készülékek használatakor, az alapvető biztonsági óvintézkedéseket be kell tartani,

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS FELTÖLTÉS OLAJJAL VAGY ZSÍRRAL

HASZNÁLATI UTASÍTÁS FELTÖLTÉS OLAJJAL VAGY ZSÍRRAL A készülék beállítása és használata előtt figyelmesen olvassa el a használati utasítást. Csak így lehetséges biztonságos használat mellett a legjobb eredményt elérni a készülékkel. A KÉSZÜLÉK LEÍRÁSA (lásd

Részletesebben

Időjárás lexikon. gyerekeknek

Időjárás lexikon. gyerekeknek Időjárás lexikon gyerekeknek Mikor esik az eső? Miután a nap a földön lévő vizet elpárologtatja, a vízpárával telített meleg levegő felszáll. (Ezt minden nap láthatod, hiszen a tűzhelyen melegített vízből

Részletesebben

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt

Részletesebben

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA

ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA ŐSMARADVÁNYOK GYŰJTÉSE, KONZERVÁLÁSA ÉS PREPARÁLÁSA Összeállította: Dr. Fűköh Levente Egykorú rajz Buckland Vilmos őséletbúvárról, aki gyűjtőútra indul. (XIX. század eleje.) Tasnádi-Kubacska A. 1942. http://mek.oszk.hu

Részletesebben

A munkahely, és a környezet védelme.

A munkahely, és a környezet védelme. A munkahely, és a környezet védelme. Munkavédelem. A biztonságos és egészségre nem ártalmas, a dolgozó munkahelyét kímélő körülmények megteremtése. Balesetvédelem. Balesetnek nevezzük ha: az ember akaratától

Részletesebben

A nikotin. A rászokás

A nikotin. A rászokás A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Ősidők óta ismert (Kr. e. 5000 3000), hogy vannak növények, melyeket meggyújtva, vagy az izzó növény füstjét beszívva élénkítő

Részletesebben

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó

MAGYAR DÍSZPOSTA. Fajtaleírás (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Polgár Béla szakelőadó MAGYAR DÍSZPOSTA (UNGARISCHE SCHAUTAUBEN) Fajtaleírás Magyar Díszposta Fajtaklub Polgár Béla szakelőadó Magyar díszposta fajtaleírás (EE Standard Modell) A STANDARDOT MEGHATÁROZÓ FÓRUM: A fajtát a Magyar

Részletesebben

Windowfarm keretben. A keret talpa szélesebb (150 mm), hogy ne boruljon fel a szerkezet.

Windowfarm keretben. A keret talpa szélesebb (150 mm), hogy ne boruljon fel a szerkezet. Windowfarm keretben Az eredeti windofarm több PET palack egymás alá szereléséből állt. Ezzel sok problémám volt a cserepek esetleges cseréjekor. Főleg amikor benőtte a növényzet az egészet. Ezért készítettem

Részletesebben

Hogyan készítsünk Ghillie ruhát?

Hogyan készítsünk Ghillie ruhát? Hogyan készítsünk Ghillie ruhát? Alapanyagok - egy teljes BDU (Battle Dress Uniform) öltözet (nadrág, zubbony) vagy overall - háló (4-5 cm négyzetrácsközökkel) - vászon (víztaszító) - hab - zsákvászon

Részletesebben

Minden virágnak más a vízigénye, minden lakásnak más a hőmérséklete, fényviszonya Kisebb cserépbe hamarabb kiszárad a föld, a nagy cserépbe, ha

Minden virágnak más a vízigénye, minden lakásnak más a hőmérséklete, fényviszonya Kisebb cserépbe hamarabb kiszárad a föld, a nagy cserépbe, ha Minden virágnak más a vízigénye, minden lakásnak más a hőmérséklete, fényviszonya Kisebb cserépbe hamarabb kiszárad a föld, a nagy cserépbe, ha száraz a föd teteje az alsó rész vizes lehet- fapálcikával

Részletesebben

Hincz Gyula Erdélyi táj című festményének restaurálási dokumentációja

Hincz Gyula Erdélyi táj című festményének restaurálási dokumentációja Hincz Gyula Erdélyi táj című festményének restaurálási dokumentációja 2011 Készítette: Csűrös Orsolya és Zsiros Ágnes festő-restaurátorok A festmény adatai: Szerző: Hincz Gyula A mű címe: Erdélyi táj Mérete:

Részletesebben

Falra rakható terméskövek

Falra rakható terméskövek Falra rakható terméskövek Az árlistában szereplő árak a raklapon 1 sort tartalmaznak ahol "/sor" a mértékegység, mely kb. 0.9-1 m-t fed le a burkolandó felületen, függően a fuga szélességétől. "Malaga"

Részletesebben

Mozgásterápia időseknek

Mozgásterápia időseknek Mozgásterápia időseknek Mozgásterápia időseknek,,egyes kutatók szerint egy testmozgással töltött óra két órával növeli meg az élettartamot. A mozgás jótékony hatása kihat a szervezet egészére, erősíti,

Részletesebben

Mikulásvirág Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Mikulásvirág Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 december 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Az alul zöld, felül gyönyörű bíborszínű leveleket növesztő cserepes virág eredetileg

Részletesebben

A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát

A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát A minőség az igényeknek való megfelelést és nem az eleganciát jelenti. Termékeinknek magas minőségi korlátot állítottunk. Biztosak vagyunk benne, hogy termékeink a legmagasabb igényeket, elvárásokat is

Részletesebben

Hasonlóképp fontos, a bútorok éles széleit egy műanyag védővel ellátni, hogy ne okozzanak kárt a padlóban.

Hasonlóképp fontos, a bútorok éles széleit egy műanyag védővel ellátni, hogy ne okozzanak kárt a padlóban. TISZTÍTÁS ÉS ÁPOLÁS Nem csak a helyes használatról, hanem a megfelelő tisztításról és karbantartásról tájékozathatjuk önt, a lehető leghosszabb élettartam eléréséhez. Az egész FITNICE kollekcióra garanciát

Részletesebben

Megaprofil-termékajánló

Megaprofil-termékajánló Megaprofil-termékajánló z acél az egyik legfontosabb alapanyag az építôipari ágazatban a következô elônyös tulajdonságai miatt: erôs, jó teherbírású anyag sokoldalúan és rugalmasan használható esztétikailag

Részletesebben

Helytörténeti Gyűjtemény Ismertető 2012

Helytörténeti Gyűjtemény Ismertető 2012 Helytörténeti Gyűjtemény Ismertető 2012 Készítette: Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör kzhonismeretikor.hu Rajzok: Borsi Sándor Fotók, szerkesztés: Endrész Erzsébet, Nagy Lőrinc Történet A néprajzi tárgyak

Részletesebben

Természeti értékeink Tápiógyörgyén

Természeti értékeink Tápiógyörgyén Természeti értékeink Tápiógyörgyén 1 Madarak a ház körül Madarak a ház körül Mennyire kell érteni a madarakhoz? Településünk nem csak nekünk, embereknek jelent lakóhelyet, számos madár alkalmazkodott a

Részletesebben

Herendi templom litofán ablaka

Herendi templom litofán ablaka Herendi Római Katolikus templom Herend, Kossuth Lajos u. 38 TARTALOM: Borító Tartalomjegyzék Bevezető Lokalizáció Az ablak templomba kerülésének története (Hudi József Herend története) Csapváry Károly

Részletesebben

A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben

A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben A hagyományos aratás és gépi cséplés Hetésben A múlt felidézésének kísérlete Göntérháza, 2012. 7. 14. TÁMOGATÓ: Készítette dr. Halász Albert a Lendva-vidék néprajza c. projekt keretében Lendva, 2013 Az

Részletesebben